Vajon ő hozzátartozó? Igen - állapította meg magában: Castle a társa, hozzá tartozik.
Felnézett az orvosra, és szinte itta minden szavát.
- Rendbe fog jönni - kezdte a férfi a legfontosabbal. Kate és Alexis egyszerre sóhajtott fel, de még mindig az orvos arcát kutatták tekintetükkel. - Nincs belső sérülése és koponyatörése sem, de két jobb oldali bordája eltört, két baloldali pedig megrepedt, eltört az orra és a jobb kézfejében az egyik kézközépcsont. Sok, ütéstől származó zúzódás van a hasán. Beszakadt a bal dobhártyája, és kisebb agyrázkódása is van, aminek következtében a rövidtávú memóriája sérült.
- Láthatjuk? Magához tért? - kérdezte a két nő egyszerre.
- Igen. Igen - nézett a lányra, majd a nyomozóra az orvos. - A 335-ös szobában helyezték el. Kérem, hogy ne zavarják sokáig. Nagy fájdalmai vannak, ezért erős fájdalomcsillapítókat kap.
- Dr. Davidsonról tud valamit? - kérdezte Beckett aggódva.
- Még tart a műtét, sajnos többet nem tudok - mondta az orvos, és már sietett is tovább.
- Köszönjük - szólt utána Kate. Mire megfordult, Alexis már elindult megkeresni a 335-ös szobát, de az ajtó előtt megtorpant. Sietve indultak utána Lanievel. Kate bátorítóan a lányra nézett és kinyitotta az ajtót.
Mintha egy vasmarok összeszorította volna a szívét. Még sosem látta ilyen elesettnek a férfit. Mindig tele volt életerővel, tervekkel, energiával, életkedvvel. Néha ráfeledkezett, mennyire élvezi az életet az író. Most kicsit zavart, fájdalmas tekintettel feküdt az ágyban, fülén és orrán kötés, karjába lassan csepegett az infúzió, jobb keze könyökig gipszben, mellkasán bordasín. Az ajtó nyílására megmozdította a fejét, de arca azonnal eltorzult a fájdalomtól. A mellette álló nővér kedvesen, de határozottan rászólt.
- Ne fickándozzon Mr. Castle! - mondta, miközben a férfi fejét visszafordította a párnán úgy, hogy a sérült fülén feküdjön. - Maradjon így, hogy kifelé folyjon a vér a füléből. Legyen jó fiú! Átadom kicsit a látogatóinak - szólt Beckették felé pislantva, és kiment a szobából.
- Apa! - lépett hozzá Alexis, megfogta apja kezét, hangja elcsuklott, a sírással küszködött.
- Semmi baj kicsim - szólalt meg a férfi gyenge, rekedt hangon, és biztatóan megszorította lánya kezét. Beckettre nézett. - Mi történt? - kérdezte.
- Azt hittem, tőled megtudom. Eszméletlenül találtam rátok, és hívtam a mentőket. - Kate a férfi arcát kutatta, majd tekintete végigsiklott a lila foltokkal tarkított testén. - Nagyon fáj?
- Csak ha levegőt veszek - mosolyodott el erőtlenül.
- Jó kezekben vagy, és mindjárt hatni fog a fájdalomcsillapító - szólalt meg biztatón Lanie. - Ugye tudod, hogy a frászt hoztad ránk? Mire emlékszel?
- Josh eljött hozzám. Beengedtem és leültünk a nappaliban, aztán ..., aztán ... nem emlékszem - nézett kétségbeesve a három nőre.
- Agyrázkódásod van, azért nem emlékszel - nyugtatta Lanie.
- Mi van Josh-sal? - kérdezte, de Kate látta, hogy a férfi egyre nagyobbakat pislog, valószínűleg nyugtatót is kap a fájdalomcsillapító mellé. Nem akarta felizgatni ezért csak annyit mondott: - Még a műtőben van.
Castle csak bólintott és becsukta a szemét. Már félig belesüppedt a fájdalommentes álomvilágba, de Kate értette a halk motyogás minden szavát.
- Kate ... én ... nem akarom ... hogy ... te ... Josh-sal. Én ..., én ... sze... - mélyen szuszogva elaludt. Alexis és Lanie kérdőn néztek a nyomozóra, aki zavartan gondolt arra, mit akarhatott mondani Castle. Az ajtó nyílódása mentette meg. A nővér nézett be, egyenesen Beckettnek szánva a szavakat:
- Kihozták a műtőből Dr. Davidsont Beckett nyomozó.
Kate bólintott. Még egyszer végignézett az alvó férfin, aztán Laniehez fordult.
- Ugye vigyázol rá? - kérdezte, mire a nő csak bólintott, bár egy pillanatig eltöprengett, hogy Castlere vagy Alexisre gondol-e a barátnője.
Kate rohant a nővér után, és a folyosón meglátta, ahogy az intenzív szobába tolják Josht, egy műtősruhás orvos pedig felé tart.
- Beckett nyomozó vagyok, Dr. Davidson a ... barátom - lépett az orvos elé kérdő tekintettel.
- A műtét sikerült, a golyót eltávolítottuk, de sok vért vesztett, emiatt életveszélyes állapotban van. A következő 24 óra a legkritikusabb időszak. Holnap már okosabbak leszünk.
- Értem - mondta Kate, és a rettegés újra úrrá lett rajta. - Bemehetek hozzá?
- Csak néhány percre. Nyugalomra van szüksége.
A nő bólintott, és lassan belépett a szobába. Azt hitte, rosszabb már nem lehet, mint az előbb, amikor meglátta Castlet, de tévedett. A hely félelemmel töltötte el. Josh a szoba közepén álló ágyban feküdt falfehér arccal, teste tele volt rakva érzékelőkkel, és mindkét oldalon gépek vették körül, hangjuk betöltötte a csendes szobát. Úgy hatott, mintha nem csak jeleznék az életjeleket, hanem a gépek tartanák életben a beteget.
Kate leült az ágy mellé és félve megfogta Josh kezét. Csak nézte a férfit, torkát összeszorította a félelem, és hagyta hogy arcán végigcsorogjon a szeméből kibuggyanó két könnycsepp. Tehetetlenül várt, hátha megmozdul Josh keze, vagy a szempillája, de semmi nem zavarta meg a szívmonitor egyenletes pittyegését. Nézte a férfi arcát, amin most nem látszott semmilyen érzelem. Emlékeiben látta maga előtt a kedves mosolyt, amivel levette a lábáról. Aztán egy másik mosoly jelent meg gondolataiban, egy huncut, csintalan, kisfiús mosoly, aminek szintén nem tudott ellenállni. Gondolatai elkalandoztak. Mit akart mondani Castle mielőtt elaludt? És egyáltalán, mit akart megbeszélni a két férfi, amikor nincs semmi közös az életükben. Nincs semmi, kivéve őt. Vajon róla akartak beszélni? Elhessegette a gondolatot. Megsimogatta Josh kezét, hátrasimította a homlokába hulló fekete hullámos hajtincset, majd határozott léptekkel elhagyta a szobát. Beszélnie kell Espositoval. Ki kell deríteni, ki tette ezt a számára oly kedves két emberrel! Elindult a lift felé, de megtorpant. Visszafordult. Úgy érezte, hogy még egyszer látnia kell Castlet, mielőtt elmegy. Halkan nyitott be a szobába, de meglepetésére az infúziót igazgató nővéren kívül nem volt az írónál senki. A nővér meglátta a csodálkozó tekintetét, és suttogva megszólalt:
- Itt volt az édesanyja, beszélt az orvossal, aztán elvitte a kislányt. Azt hiszem szállodába mentek. Dr. Parish az orvosi pihenőben van. - Castlere pillantott, aztán újra Katere. - Ő holnap már sokkal jobban lesz. Ez gyógyító alvás - mosolyodott el.
Kate hálásan bólintott, majd elindult a nővérpulthoz, ahol a lelkére kötötte az ügyeletesnek, hogy azonnal értesíti, ha bármelyik férfi állapotában változás állna be.
Fogott egy taxit, hazament, felvett egy farmert, inget, bőrdzsekit, magához vette a fegyverét, és elszánt tekintettel indult a 12-es őrsre.
Felnézett az orvosra, és szinte itta minden szavát.
- Rendbe fog jönni - kezdte a férfi a legfontosabbal. Kate és Alexis egyszerre sóhajtott fel, de még mindig az orvos arcát kutatták tekintetükkel. - Nincs belső sérülése és koponyatörése sem, de két jobb oldali bordája eltört, két baloldali pedig megrepedt, eltört az orra és a jobb kézfejében az egyik kézközépcsont. Sok, ütéstől származó zúzódás van a hasán. Beszakadt a bal dobhártyája, és kisebb agyrázkódása is van, aminek következtében a rövidtávú memóriája sérült.
- Láthatjuk? Magához tért? - kérdezte a két nő egyszerre.
- Igen. Igen - nézett a lányra, majd a nyomozóra az orvos. - A 335-ös szobában helyezték el. Kérem, hogy ne zavarják sokáig. Nagy fájdalmai vannak, ezért erős fájdalomcsillapítókat kap.
- Dr. Davidsonról tud valamit? - kérdezte Beckett aggódva.
- Még tart a műtét, sajnos többet nem tudok - mondta az orvos, és már sietett is tovább.
- Köszönjük - szólt utána Kate. Mire megfordult, Alexis már elindult megkeresni a 335-ös szobát, de az ajtó előtt megtorpant. Sietve indultak utána Lanievel. Kate bátorítóan a lányra nézett és kinyitotta az ajtót.
Mintha egy vasmarok összeszorította volna a szívét. Még sosem látta ilyen elesettnek a férfit. Mindig tele volt életerővel, tervekkel, energiával, életkedvvel. Néha ráfeledkezett, mennyire élvezi az életet az író. Most kicsit zavart, fájdalmas tekintettel feküdt az ágyban, fülén és orrán kötés, karjába lassan csepegett az infúzió, jobb keze könyökig gipszben, mellkasán bordasín. Az ajtó nyílására megmozdította a fejét, de arca azonnal eltorzult a fájdalomtól. A mellette álló nővér kedvesen, de határozottan rászólt.
- Ne fickándozzon Mr. Castle! - mondta, miközben a férfi fejét visszafordította a párnán úgy, hogy a sérült fülén feküdjön. - Maradjon így, hogy kifelé folyjon a vér a füléből. Legyen jó fiú! Átadom kicsit a látogatóinak - szólt Beckették felé pislantva, és kiment a szobából.
- Apa! - lépett hozzá Alexis, megfogta apja kezét, hangja elcsuklott, a sírással küszködött.
- Semmi baj kicsim - szólalt meg a férfi gyenge, rekedt hangon, és biztatóan megszorította lánya kezét. Beckettre nézett. - Mi történt? - kérdezte.
- Azt hittem, tőled megtudom. Eszméletlenül találtam rátok, és hívtam a mentőket. - Kate a férfi arcát kutatta, majd tekintete végigsiklott a lila foltokkal tarkított testén. - Nagyon fáj?
- Csak ha levegőt veszek - mosolyodott el erőtlenül.
- Jó kezekben vagy, és mindjárt hatni fog a fájdalomcsillapító - szólalt meg biztatón Lanie. - Ugye tudod, hogy a frászt hoztad ránk? Mire emlékszel?
- Josh eljött hozzám. Beengedtem és leültünk a nappaliban, aztán ..., aztán ... nem emlékszem - nézett kétségbeesve a három nőre.
- Agyrázkódásod van, azért nem emlékszel - nyugtatta Lanie.
- Mi van Josh-sal? - kérdezte, de Kate látta, hogy a férfi egyre nagyobbakat pislog, valószínűleg nyugtatót is kap a fájdalomcsillapító mellé. Nem akarta felizgatni ezért csak annyit mondott: - Még a műtőben van.
Castle csak bólintott és becsukta a szemét. Már félig belesüppedt a fájdalommentes álomvilágba, de Kate értette a halk motyogás minden szavát.
- Kate ... én ... nem akarom ... hogy ... te ... Josh-sal. Én ..., én ... sze... - mélyen szuszogva elaludt. Alexis és Lanie kérdőn néztek a nyomozóra, aki zavartan gondolt arra, mit akarhatott mondani Castle. Az ajtó nyílódása mentette meg. A nővér nézett be, egyenesen Beckettnek szánva a szavakat:
- Kihozták a műtőből Dr. Davidsont Beckett nyomozó.
Kate bólintott. Még egyszer végignézett az alvó férfin, aztán Laniehez fordult.
- Ugye vigyázol rá? - kérdezte, mire a nő csak bólintott, bár egy pillanatig eltöprengett, hogy Castlere vagy Alexisre gondol-e a barátnője.
Kate rohant a nővér után, és a folyosón meglátta, ahogy az intenzív szobába tolják Josht, egy műtősruhás orvos pedig felé tart.
- Beckett nyomozó vagyok, Dr. Davidson a ... barátom - lépett az orvos elé kérdő tekintettel.
- A műtét sikerült, a golyót eltávolítottuk, de sok vért vesztett, emiatt életveszélyes állapotban van. A következő 24 óra a legkritikusabb időszak. Holnap már okosabbak leszünk.
- Értem - mondta Kate, és a rettegés újra úrrá lett rajta. - Bemehetek hozzá?
- Csak néhány percre. Nyugalomra van szüksége.
A nő bólintott, és lassan belépett a szobába. Azt hitte, rosszabb már nem lehet, mint az előbb, amikor meglátta Castlet, de tévedett. A hely félelemmel töltötte el. Josh a szoba közepén álló ágyban feküdt falfehér arccal, teste tele volt rakva érzékelőkkel, és mindkét oldalon gépek vették körül, hangjuk betöltötte a csendes szobát. Úgy hatott, mintha nem csak jeleznék az életjeleket, hanem a gépek tartanák életben a beteget.
Kate leült az ágy mellé és félve megfogta Josh kezét. Csak nézte a férfit, torkát összeszorította a félelem, és hagyta hogy arcán végigcsorogjon a szeméből kibuggyanó két könnycsepp. Tehetetlenül várt, hátha megmozdul Josh keze, vagy a szempillája, de semmi nem zavarta meg a szívmonitor egyenletes pittyegését. Nézte a férfi arcát, amin most nem látszott semmilyen érzelem. Emlékeiben látta maga előtt a kedves mosolyt, amivel levette a lábáról. Aztán egy másik mosoly jelent meg gondolataiban, egy huncut, csintalan, kisfiús mosoly, aminek szintén nem tudott ellenállni. Gondolatai elkalandoztak. Mit akart mondani Castle mielőtt elaludt? És egyáltalán, mit akart megbeszélni a két férfi, amikor nincs semmi közös az életükben. Nincs semmi, kivéve őt. Vajon róla akartak beszélni? Elhessegette a gondolatot. Megsimogatta Josh kezét, hátrasimította a homlokába hulló fekete hullámos hajtincset, majd határozott léptekkel elhagyta a szobát. Beszélnie kell Espositoval. Ki kell deríteni, ki tette ezt a számára oly kedves két emberrel! Elindult a lift felé, de megtorpant. Visszafordult. Úgy érezte, hogy még egyszer látnia kell Castlet, mielőtt elmegy. Halkan nyitott be a szobába, de meglepetésére az infúziót igazgató nővéren kívül nem volt az írónál senki. A nővér meglátta a csodálkozó tekintetét, és suttogva megszólalt:
- Itt volt az édesanyja, beszélt az orvossal, aztán elvitte a kislányt. Azt hiszem szállodába mentek. Dr. Parish az orvosi pihenőben van. - Castlere pillantott, aztán újra Katere. - Ő holnap már sokkal jobban lesz. Ez gyógyító alvás - mosolyodott el.
Kate hálásan bólintott, majd elindult a nővérpulthoz, ahol a lelkére kötötte az ügyeletesnek, hogy azonnal értesíti, ha bármelyik férfi állapotában változás állna be.
Fogott egy taxit, hazament, felvett egy farmert, inget, bőrdzsekit, magához vette a fegyverét, és elszánt tekintettel indult a 12-es őrsre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése