Változatok egy témára 8/54

Amikor az osztó ráemelte a tekintetét, és ő meglátta a senkiével össze nem téveszthető, ragyogó, zöldes árnyalatú szemeket, elakadt a lélegzete.

Szerencsére Irene Welles újra átvette a szót, bár a pókerezőknek szánt intelmeiből Castle semmit sem hallott. Zavartan kapta el a tekintetét a férfinak álcázott Kate-ről, és minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy el tudja nyomni a szájára kívánkozó mosolyt, de miközben az igazgatónő beszélt, újra meg újra Kate-re pillantott. Megfordult a fejében, hogy Beckett ráveszi Welles-t, hogy ő is játszhasson, mivel már nem egyszer megtapasztalta, milyen kiváló játékos a nő, de ezt a lehetőséget elvetette, mert akkor biztos, hogy semmi érdemlegeset nem árult volna el magáról Zappa. Aztán arra is gondolt, hogy Kate álruhát ölt, és szobalányként, vagy a szálloda alkalmazottjaként jelenik majd meg valamilyen ürüggyel, de azt, hogy férfinak öltözve, és profin átsminkelve az osztó szerepét fogja betölteni, arra nem számított. Mint már oly sokszor, megint elkápráztatta a nő. Most már csak arra kellett figyelnie, nehogy egy cinkos tekintettel elárulja. Mialatt a többiek a távozó igazgatónőt figyelték, ő még egyszer Kate-re pillantott, aki tökéletesen hozta a mediterrán származású fiatal férfi szerepét, aztán amikor becsukódott az ajtó, figyelmét a többi játékosra irányította.

- Mr. Castle! Elárulná, honnan tudta meg, hogy mi szoktunk pókerezni? - szólalt meg az eddig csendesen a háttérbe húzódó könyvelő, és vizenyős, szürke szemét gyanakvóan szegezte az íróra. A kérdés hallatán minden szempár Castle felé fordult.

- Tudja, a kedvenc komikusom volt Anton Volkov. Megdöbbentem, milyen csúnya véget ért az a szegény fiú - sóhajtott színpadiasan Castle, miközben hitetlenkedve megingatta a fejét, aztán hirtelen elvigyorodott, és ártatlan tekintettel felhúzta a vállát. - És hát író lévén kíváncsi vagyok, no meg sokfelé vannak forrásaim. Ha egy titokzatos bűntett történik, az emberek szeretnek fecsegni, és pedig szívesen meghallgatom őket. Ilyenkor lehet érdekes karakterekkel és sztorikkal találkozni, amiket aztán fel tudok használni a következő regényemben.

- Na és miről fog szólni az a regény? - kérdezte érdeklődve Magnus.

- Hát, több ötletem is van, az egyik például Hamptons-ban játszódna, de miután egy kis bepillantást nyertem a cirkusz világába, lehet, hogy egy olyan történetet írok, amiben a gyilkosság a cirkuszban történik.

- Megírja Anton halálát? - húzta el lekicsinylően a száját a bűvész. - Ez elég fantáziátlan.

- Nem! Nem! Sosem másolom a valóságot! Az én regényemben biztos, hogy nem a komikus lenne az áldozat.

- Akkor ki? Mondjuk a bohóc? - dőlt előre kihívóan vigyorogva Chucky, hogy szembe nézhessen Castle-lel, aki egy pillanatig ráfeledkezett a furcsán elhúzott, széles szájra, amitől ráncok sokasága jelent meg a bohóc arcán és halántékán, de nem hagyta, hogy a férfi zavarba hozza.

- Á! Ez nem is rossz ötlet! - mosolygott vidáman, mintha nem érezné az egyre feszültebb légkört. - Ez azért lenne érdekes, mert a bohócokat mindenki szereti. Ki akarná hát megölni? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Mondjuk a bűvész - csapta hátba gúnyosan nevetve Zappa-t Chucky, mire bűvész teste láthatóan megfeszült, arcán egy izom alig észrevehetően megrándult, aztán egy határozott vállrándítással lerázta magáról a bohóc kezét, mintha csak egy undorító rovar lenne.

Castle észrevétlenül Kate-re pillantott, aki látszólag türelmesen várta, hogy elkezdődjék a parti, de a férfi azonnal látta, milyen feszülten figyel minden apró rezdülésre.

- Traccspartira jöttünk, vagy játszani? - csattant ingerülten Zappa hangja.

- Jól van na! - emelte fel megadóan a kezeit Chucky. - Egy bohócnak szabad viccelődni!

- Viccelődj a porondon! - morogta baljós tekintetet vetve a férfi felé Zappa. - Kezdjünk! - intett a fejével az osztónak.

A feszültség szinte kézzel tapintható volt, ezért inkább hallgatott mindenki, még Castle is erőt vett magán, és úgy döntött, egyelőre nem tereli a témát a komikus gyilkosságára, de azt nem tudta megállni, hogy egy kézenfekvő kérdést fel ne tegyen,

- Maguk nem félnek egy bűvésszel játszani? - nézett körbe ártatlan mosollyal az arcán, aztán magyarázatként hozzátette: - Mármint ... ő el tud tüntetni dolgokat, és elő tudja őket varázsolni máshonnan. Szóval ...

- Szóval, csalok - fordult felé ördögi mosolyt öltve magára Zappa, és olyan fenyegetőn fúrta tekintetét az íróéba, hogy az önkéntelenül nyelt egy nagyot.

- Ne-nem - mentegetőzött kényszeredetten nevetve Castle.

Beckett lélegzete egy pillanatra elállt. Te jó ég! Még el sem kezdődött a játék, Castle máris kivívja Zappa ellenszenvét! - gondolta, de abban a pillanatban a többi játékos elnevette magát.

- Minden új játékosban felmerül ez a kérdés, de megnyugtathatom Mr. Castle, Roberto nem bűvészkedik a pókerasztal mellett, esetleg kicsit megtréfálja az újoncot, ahogy most magát is - kacsintott rá bozontos szemöldöke alól Dr. Segel.

Castle értetlenkedve pillantott körbe, és zavarában elmosolyodott, aztán észrevette, hogy Magnus az ő kezét bámulja.

- Ó! Csak nem ... - kiáltott fel, amikor eszébe jutott, hogy a bűvész milyen hosszan fogott vele kezet, és már emelte is fel a karját, hogy megszemlélje. Ekkor látta meg az inge alól éppen csak kikandikáló pikk ászt, amit Zappa bújtatott oda észrevétlenül.

Mindenki felszabadultan nevetett, csak a bűvész csapott bosszankodva az asztalra.

- Most elrontottátok a játékomat - morogta.

- Az volt a terve, hogy adott esetben engem kiált ki csalónak? - méltatlankodott Castle. - Ez nem jó vicc.

- Higgye el, jó! - bizonygatta Chucky vigyorogva. - Szegény áldozatot jól meg szoktuk szívatni, aztán amikor teljesen kétségbeesik, akkor Roberto felfedi a turpisságot, mi meg addig jól szórakozunk.

Castle még néhány másodpercig játszotta a sértettet, aztán cinkos mosollyal a bűvészre nézett.

- Megtanítaná ezt nekem? - emelte a fel a pikk ászt. - Jól jönne, amikor meg akarom tréfálni a barátaimat!

- Ha ismerné Roberto-t, tudná, hogy lehetetlent kér - jegyezte meg komolyan a könyvelő, miközben az órájára pillantott. - Kezdjünk, mert Irene nem szereti, ha úgy estek be az előadásra!

A kezdeti feszültség feloldódott, és úgy tűnt, hogy a csapat befogadta Castle-t. 

Kate körbenézett, és amikor mindenki bólintott, hogy kezdhetnek,  elváltoztatott, mély hangon, hivatalos hangnemben ismertette, hogy kinél van a kis vak és  a nagy vak, aztán osztott.

Ahogy telt az idő, Kate egyre inkább kezdte úgy érezni, hiábavaló volt a sok szervezkedés, hogy részt vehessen a pókerpartin, mert a játék csendesen csordogált, és úgy tűnt senki nem akar beszélgetést kezdeményezni a jelenlevők közül. magában elmosolyodott, amikor arra gondolt, egy dolog miatt már megérte, hogy egy profi sminkmesterrel töltsön egy órát az életéből: sosem fogja elfelejteni Castle arcát, amikor felismerte. Szerette meglepni a férfit, egyrészt azért, mert amikor megjelent arcán a gyermeki rácsodálkozás, ellenállhatatlanul aranyos volt, másrészt, mert Castle meg volt győződve arról, hogy ő a meglepetések nagymestere. Észrevétlenül a lapjait éppen lefordító férfira pillantott. Kíváncsian várta, mikor hozakodik elő valamivel, hogy elérje a célját, de meglepetésére még mindig hallgatott.

A játékosok fej-fej mellett haladtak, senki sem tudott igazán elhúzni a többiektől, bár a téteket is óvatosan emelték. Egy ideig úgy tűnt, semmi komoly izgalmat nem hoz a játék, amikor a flop után Zappa a háromszorosára emelte a tétet, amivel elérte, hogy mindenki izgalomba jöjjön. Látszólag nem történt semmi, de Kate figyelmét nem kerülték el a megálló mozdulatok, az összeszűkülő szemhéjak és az éber tekintetek. Mialatt Magnus, Dr. Segel és Ralph Benning kiszállt a játékból, Castle és Chucky pedig megadta a tétet. Abban a pillanatban, ahogy Castle-re nézett, izgalom lett úrrá rajta.  Bár úgy érezte, az előzmények ismeretében jobb, ha nem gondolja azt, hogy nyitott könyv előtte a férfi, abban biztos volt, hogy ismeri annyira minden rezdülését, hogy halálos pontossággal meg tudja mondani, mikor blöfföl. Márpedig most blöffölt. Néhány apró jel volt csupán, ami elárulta, de ezeknek köszönhetően nyert gyakran Kate, amit Castle önérzete nem bírt elviselni, ezért újabb és újabb partikra hívta ki. Értetlenül pillantott az íróra. Miért akkor adja meg a tétet, amikor nincs jó lapja. Szándékosan veszíteni akar? Miért? Vagy csak elvesztette a türelmét? Kitette a negyedik lapot az asztalra, és próbálta felmérni a három játékos elrejtett reakcióit. Chucky a fura vigyora mögé próbált rejtőzködni, Zappa faarccal meredt maga elé, Castle viszont gyorsan egymás után hármat is pislogott. Annak idején Martha hívta fel a figyelmét arra, hogy ha Rick sokat pislog, akkor rosszak a lapjai, ha pedig ujjával dobol a kártyákon, akkor jók. Magában sóhajtott, ugyanakkor izgalom  töltötte el, mert tudta, hogy a férfi készül valamire.

Zappa újra emelte a tétet, mire Chucky bosszankodva kiszállt, Castle pedig néhány másodpercnyi töprengés után megadta, miközben gyorsan egymás után pislantott kettőt.

Kate elnyomott egy sóhajtást. A letett lapokból és Zappa rezzenéstelen arcából arra következtetett, hogy a bűvésznek legalább egy király drill-lel számolhat, de az sem volt kizárt, hogy király pókerrel akarja nyerni a játszmát. Castle-nek viszont ebben az esetben esélye sincs a nyerésre blöfföléssel, mert ezeket a lapokat nem fogja Zappa bedobni. Kitette az ötödik lapot, a rivert az asztalra, és várakozón a két játékosra nézett. Szinte biztos volt abban, hogy amikor Zappa meglátta a káró ászt, megcsillant a szeme. Te jó ég! Már biztos, hogy verhetetlen lapjai vannak - gondolta, és amikor a bűvész újra emelte a emelte a tétet, már semmi kétsége sem volt. Azon már meg sem lepődött, hogy Castle megadta a tétet annak ellenére, hogy így alig maradt zsetonja, amivel érdemben folytatni tudná a játékot.

Minden tekintet Roberto Zappa-ra tapadt, akinek a játék során most jelent meg először érzelem az arcán. Fölényes mosolyra húzta a száját, miközben megfordította a kezében levő két lapot, és Kate elé tette. A társaság felhördült a két király láttán, Castle pedig kissé szomorkásan elhúzta a száját.

- Király póker, ásszal - állapította meg Kate szárazon, aztán várakozóan Castle-re nézett.

Minden tekintet az íróra szegeződött. Szinte érezhető volt a játékosokból kitörni készülő öröm, hogy Zappa-nak sikerül megleckéztetni a társaságukba betolakodó írót.

- Hm. Ilyet is ritkán látni - szólalt meg letörten Castle - ráadásul ezt kevés dolog üti - sóhajtott, de a következő pillanatban magabiztosan elvigyorodott, és megfordította a lapjait. - De egy színsor igen! - nézett diadalittasan Zappa szemébe, aki egy pillanatig értetlenül bámult a lapokra, aztán megsemmisülve dőlt hátra a székében.

- Treff színsor kilencestől királyig - állapította meg hitetlenkedve Kate, miközben igyekezett elrejteni döbbenetét. Szerencsére akkora volt a meglepetés, hogy senki nem foglalkozott vele. Elképedve nézett Castle-re, és még mindig nem értette, hogyan tudta ennyire félrevezetni a férfi. Mégsem nyitott könyv - állapította meg magában két nap alatt másodszor, és magában elmosolyodott.

Miután Castle bezsebelte a nyereményt, elégedetten dőlt hátra, és veregette meg a szék karfáját.

- Úgy látszik, Anton széke szerencsét hozott. Gondolom, neki is jó lapjárása szokott lenni - jegyezte meg csak úgy mellékesen.

- Igen, elég gyakran nyert - kotyogta el Magnus.

- Nem okozott ez konfliktust? Úgy értem ... ismerik egymást, egy cirkusznál dolgoznak ... nehéz lehet nézni, hogy az egyikük jobban megszedi magát, mint a többiek. 

A feszültség egy pillanat alatt szinte tapinthatóvá vált.

- Nézze, Mr. Castle! - szólalt meg kimérten a könyvelő. - Itt mindenki kisebb vagyont keres, és senkinek sem okoz gondot kifizetni a tartozását. Ráadásul ez egy baráti társaság!

- Ó! Akkor semmi gond! Elnézést kérek, csak tudják krimiíróként megvan az a rossz szokásom, hogy mindenben bonyodalmat, összeesküvést, intrikát, konfliktusforrást lássak - mentegetőzött bocsánatkérően mosolyogva, aztán megpróbálta oldani a feszültséget, és eltűnődve folytatta. - Hát, nem is tudom, jó-e, ha valaki nagyon szerencsés a kártyában, mert azt tartják, hogy akkor szerencsétlen a szerelemben. Bár úgy hallottam, Anton megtalálta az igaz szerelmet Marion Hartnett személyében.

Castle tekintete ide-oda járt a jelenlevőkön, Kate azonban csak egy emberre figyelt, miközben lehajtott fejjel a kártyákat rendezgette: Roberto Zappa-ra. Az író megjegyzésére  bűvész nyelt egyet, és összeszorította a száját, mintha attól félne, hogy olyat mond, amit nem kellene.

- Lehet, hogy egy ilyen mindent elsöprő erejű, de tragikus szerelemről kellene írnom a következő regényemben - morfondírozott tovább Castle. - Persze, nem minden az, aminek látszik, úgyhogy tehetnék bele egy kis csavart. Mondjuk, kiderülne, hogy az egyik fél szerelme nem is igazi.

Ebben a pillanatban Roberto Zappa előredőlt a székében, és kihívó tekintettel Castle-re nézett.

- Ó! Azt hittem, maga a meglepetések mestere, Mr. Castle, és nagyobb fordulatot írna! Mondjuk azt, hogy egyik fél érzelmei sem igazak.

Castle úgy tett, mintha meglepődne, és elgondolkodna a lehetőségen, aztán sajnálkozó mosolyra húzta a száját és széttárta a karját.

- Hát, ebből is látszik, hogy a szerelmes regények nem az én világom. A meglepetés pedig inkább az ön műfaja.

A két ember még néhány másodpercig farkasszemet nézett, miközben a többiek érdeklődve figyelték őket.

- Látta már, milyen lélegzetvisszafojtva, szájtátva figyeli Roberto előadását a közönség? - kérdezte Ralph Benning. - Aztán a produkció végén akkora a meglepetés, hogy az egész nézőtér egy emberként hördül fel. Nem hiszem, hogy ezzel tudnának vetekedni az ön regényei.

- Hát, igazán kíváncsivá tett. Néhány napja voltam az egyik előadáson a cirkuszban, de akkor éppen nem volt műsoron Mr. Zappa, de legközelebb feltétlenül megnézem. 

- Én azt szeretem legjobban, amikor eltünteti Carolt, az asszisztensét - ingatta meg a fejét elmerengve Magnus.

- Ó! Ember-eltüntetős száma is van? - kérdezte gyermeki lelkesedéssel Castle.

Az író hirtelen izgatottsága szemet szúrt Kate-nek, ami rossz érzéssel töltötte el. A következő pillanatban már tudta, hogy miért.

- Engem is el tudna tüntetni? - kérdezte Castle.

Változatok egy témára 8/53

- Elmehetsz, de csak egy feltétellel!

Castle rosszat sejtve húzta össze a szemöldökét.

- Mi-milyen feltétellel?

Kate néhány másodpercig hallgatott, hogy csigázza a férfi kíváncsiságát. Egy másodperc alatt felmérte, hogy mekkora csalódás lenne Castle számára, ha nem engedné el a pókerpartira, de nem csak azért engedett, mert nem akart feszültséget kettejük között a nászútjukon, hanem azért is, mert majdnem annyira kíváncsivá tette ez az ügy, mint az írót. Magának bevallotta, hogy élvezte, amikor Castle-lel bepillanthattak a cirkusz titokzatos világába, és közben értékes információkat szereztek, ezért nem vetette el azonnal ezt az őrült ötletet. Vannak, akik extrém sportok űzésével érik el azt az adrenalin szintet, ami izgalommal vegyes boldogságot okoz nekik, ő azonban ezt az izgalmat a nyomozásban találta meg. Elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy van valami, ami mindennél nagyobb, mámorító boldogságot okoz neki: minden egyes szeretkezés ezzel a különleges, nagyszerű gondolkodású, gyermeki lelkű, érzékeny férfival. Ráadásul mindegy, hogy lassan ízlelgetve minden csókot és gyengéd érintést, hosszan szeretve egymást; játékosan, huncut nevetések közepette, vagy engedve az ösztöneiknek, lángoló szenvedéllyel jutnak el néhány perc alatt a gyönyörök birodalmába,és söpört ugyanaz a megfogalmazhatatlan, boldog, izgató, ugyanakkor megnyugtató érzés söpört át rajta.

- Kate!? - hallotta meg a válaszra váró férfi hangját, ami visszarántotta a valóságba.

- Hm ... Ugye tudod, hogy semmi értelme ennek az egésznek? Valószínűleg már mindenki tudja a cirkusznál, hogy kik is vagyunk, és miért is kérdezősködtünk. Roberto Zappa vagy vissza fog húzódni a csigaházába, és semmit nem árul el magáról, vagy megijed, hogy szimatolsz utána, és kitalál valami balesetnek álcázott gyors halált a számodra - mondta komolyan.

- És ha mégsem tudja, hogy ki vagyok, és hogy miért kérdezősködök? - nézett ártatlan tekintettel Castle a nőre, mire az csak rosszallóan összevonta a szemöldökét. - Szóval, akkor mégsem engeded - duzzogott csalódottan a férfi.

- Engedem, de csak úgy, hogy vigyázok rád - jelent meg egy sejtelmes mosoly Kate arcán, és kihívó tekintettel várta, hogy a férfi rájöjjön, mit is ért ez alatt.

Castle szeme először hatalmasra tágulva szegeződött a nőre, aztán résnyire szűkült, miközben győzedelmes mosolyra húzódott a szája.

- Ott akarsz lenni, igaz!? Valld be, hogy téged is izgalomba hoz, egy ilyen helyzet!

Kate úgy tett, mintha ez valami földtől elrugaszkodott gondolat lenne, és egy sóhaj kíséretében látványosan a mennyezetre emelte a szemét, aztán kioktató tekintettel Castle-re nézett, és átölelte a nyakát.

- Csak nem szeretném, ha felbosszantanád a bűvészt, ő pedig erre meglengetné a bűvész pálcáját, mondana valami csiribi-csiribát, és eltüntetne!
Castle tekintete egy pillanatra a távolba révedt a lehetőségen, hogy egy bűvész trükk részese lehetne, és megtudhatna egy titkot ebből a mítoszokkal övezett világból, aztán kihívó tekintettel Kate-re nézett.

- Féltesz, hogy egészen eltűnnék?

- Nem. Attól félnék, hogy nem tudnád megtartani a bűvésztrükk titkát, és Zappa feljelentene.

- Mi? Hogy én nem tudnék titkot tartani? - háborodott fel a férfi, és sértetten kicsit hátrébb húzódott az ölelésből.

- Az lenne az első dolgod, hogy otthon kipróbáld Alexis-szel - mondta szelíden Kate, mire Castle egy pillanatra elgondolkodott, és számtalan olyan helyzet futott át az agyán, amikor a lányával próbált ki egy szabadulós vagy egy zárfeltöréses helyzetet. Mivel Kate felvetése közel állt a valósághoz, megadón bólintott.

- Igaz. Bár néha inkább Anyát tüntetném el - húzta el a száját, amikor eszébe jutott néhány kellemetlen pillanat, amikor Martha megzavarta az együttlétüket. - Na de most komolyan, Kate! Ha te is ott lennél a pókerpartin, akkor tényleg nagyon átlátszó lenne a szándékunk.

- Még mindig nem tudod, mire vagyok képes! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét a nő, szája sarkában pedig titokzatos, ugyanakkor elégedett mosoly jelent meg.

Castle nézte a félhomályban mogyoróbarnává váló, ragyogó szemeket. Hirtelen ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint az első ügyük végén. Akkor döbbent rá, hogy Kate az a rejtély, amit élete hátralevő részében meg akar fejteni,  és a nő soha el nem múló titokzatossága az, ami örökre hozzáláncolta.

- Szóval ... akkor ... mehetek? - kérdezte, még mindig bizonytalanul, mire Kate mosolyogva magához húzta és gyengéden megcsókolta.

- Mehetsz - suttogta a csókba, miközben előre derült azon, mennyire meg fogja lepni az írót. A következő pillanatban azonban Castle ujjai simogató útra indultak a hátán lefelé, aztán amikor megálltak meztelen fenekén, és egy határozott mozdulattal magához húzta, és megérezte a combjához nyomódni a férfi vágyának legmeggyőzőbb bizonyítékát, már nem a pókerpartin jártak a gondolatai.

Castle feszengve lépett a cirkusz személyzetének helyet adó nassaui luxushotel harmadik emeleti folyosójára. Miközben lassan lépkedett a süppedős, bársonyos szőnyegen, ami elnyelte léptei zaját, az ajtókra írt számokat figyelte, hogy megtalálja Chucky szobáját. Hiába viselt vékony vászonnadrágot és könnyű, fehér inget, a légkondicionált helyiségben kellemes hűvöse ellenére gyöngyözött a halántéka, bár inkább izgatottnak, mint idegesnek érezte magát. Tenyerével letörölte az izzadságot, miközben azon töprengett, hogy a pókerparti, a bohóc Chucky, a bűvész Roberto Zappa okozza az izgalmát, vagy Beckett titokzatossága, és a tény, hogy még mindig fogalma sincs róla, hogy mire számítson. Sóhajtott egyet. Amióta két órával ezelőtt elvált tőle a nő, és huncutul mosolyogva csak annyit mondott, hogy "Csak figyelj, Castle!", próbálta kitalálni, mire készül a nő. Ráadásul egy búcsúcsók után Kate megfogta az inggallérját, és komolyan a szemébe nézve annyit mondott, hogy igyekezzen nem elárulni őt, és próbáljon meg normálisan viselkedni, már amennyire tud. - Hogyan viselkedjek normálisan, ha nem tudom, hogy mire számítsak? - gondolta bosszúsan, miközben megállt a 326-os szoba ajtaja előtt. Éppen kopogtatni akart, amikor az ajtó váratlanul kinyílt, és a szigorú tekintetű Irene Welles-szel találta magát szembe.

- Azt hittem, nem talál ide - jegyezte meg az igazgatónő. - Már vártuk - intett fejével a lakosztály nappalijában ülő társaság felé, miközben oldalra lépve utat nyitott az író előtt.

Castle egy gyors pillantással igyekezett felmérni a helyzetet. A méregdrága, modern bútorokkal berendezett szobát kissé átalakították, hogy a zöld velúr borítású, ovális póker asztal elférjen, amely körül vele szemben félkörben az öt játékos, neki háttal pedig az osztó ült. A játékosok azonnal felé fordultak, csak a fehér inges, fekete mellényes osztó rendezgette nyugodtan tovább a kártyákat anélkül, hogy rá nézett volna. Vékony alakja miatt egy olyan fiatal fiúnak gondolta, mint akik a kaszinókban dolgoznak. Azonnal felismerte az artista Magnus-t és Dr. Benedict Segel-t, a komor tekintetű, aranykeretes szemüvegű, kopaszodó férfiról pedig feltételezte, hogy Ralph Benning, a cirkusz könyvelője. Egy harmincas évei végén járó, szőke férfi kajánul vigyorogva, gúnyos tekintettel mondott valami a mellette ülő igencsak fura figurának, aki összehúzott szemekkel úgy nézett rá, mint aki fel akarja nyársalni. Mivel az interneten utánanézett a pókerező társaságnak, azonnal tudta, hogy a vigyorgó alak nem más, mint a bohóc Chucky, aki nem is annyira a horrorfilm Chucky babájára, inkább a Batman filmek Joker-jére emlékeztette, valószínűleg a furcsán felfelé húzódó ajkai miatt, amitől a mosolya is félelmetesnek tűnt. Castle-t azonban sokkal jobban izgatta Roberto Zappa. A középkorú férfi hátrafésülte koromfekete haját, markáns arcának kissé ördögi külsőt kölcsönzött összenőtt szemöldöke, vékony  bajsza, és a csúcsos állát még hosszabbnak láttató kecskeszakáll. - Na, szép! Joker és Lucifer egy asztalnál! - gondolta Castle, miközben megborzongott a bűvész rá szegeződő tekintetétől. Tartotta a szemkontaktust az őt méregető férfival, de önkéntelenül nyelt egyet, ami elárulta a zavarát. Látta, hogy Zappa szeme elégedetten megvillan, ezért elmosolyodott, jókedvűen üdvözölte a társaságot, és az osztótól jobbra eső, üres szék felé indult. Most, hogy nem a bűvésszel kellett farkasszemet néznie, kezdte elemében érezni magát. - De hol lehet Beckett? - töprengett, miközben megpróbált fesztelenül viselkedni, és elővenni legbarátságosabb, az anyja által sármosnak nevezett mosolyát.

- Richard Castle vagyok - mutatkozott be egy kézfogással azoknak, akikkel eddig nem találkozott. Bár érezte, hogy a bűvész hosszabban szorongatja a kezét a vártnál, nem törődött vele. - Örülök, hogy játszhatok önökkel! Tudják, kicsit unalmas mindig Michael Connelly-vel, James Patterson-nal  és Dennis Lehane-nel játszani. Ráadásul, amióta Stephen Cannell meghalt, beszállt a csapatba Stephen King is, ő meg gyakran mér megsemmisítő vereséget ránk - ingatta meg bosszúságot tettetve a fejét, miközben remélte, hogy híres baráti felsorolásával kivívja a jelenlevők szimpátiáját.

- Nocsak, Stephen Kinggel is szokott pókerezni? - fordult felé érdeklődve Chucky. - Ő a kedvenc íróm. Szívesen játszanék vele! Maga is írogat, ugye?

Castle arca alig észrevehetően megrándult. Utálta a hasonló megjegyzéseket.

- Ha akarja, egyszer összehozhatom vele, de akkor készítse a hitelkártyáját - mosolygott erőltetetten a férfira.

Chucky válaszra nyitotta a száját, de Irene Welles megállt az asztal mellett, és minden szem rá szegeződött.

- Uraim! Miután megismerkedtek új partnerükkel, aki az engedélyemmel száll be a játékba, szeretnék néhány dolgot közölni önökkel. Mint tudják, az elmúlt hetek eseményei miatt nem tehetek úgy, mintha nem tudnék az önök kis titkos, vagyis titkosnak vélt játékáról. Mivel nem szeretném, ha bármilyen törvénytelenséget követnének el, amivel rossz fényt vetnek a cirkuszra, ezért hivatalossá teszem a játékukat. Mint már közöltem önökkel, a játékot az általam felkért osztó, Alex Rodgers fogja vezetni és felügyelni - mutatott a fiatal férfira, aki eddig szinte észrevétlenül készítette elő a partit, most azonban körbenézett az asztaltársaságon, és mindenki felé bólintott üdvözlésképpen.

A név hallatán Castle-nek nagyot dobbant a szíve. Ugyanúgy hívnák a fiút, mint ami az ő valódi családneve, és a középső nevének a becézett alakja? Elnyíló szájjal nézte a lassan felé forduló fiatal férfit, aki a fülét takaró, hullámos, fekete hajtól, és az egész arcát beborító gyenge szálú, de sűrű körszakálltól úgy nézett ki, mint a hetvenes évek szabadelvű hippijei. Furcsa érzése támadt. Amikor az osztó ráemelte a tekintetét, és ő meglátta a senkiével össze nem téveszthető, ragyogó, zöldes árnyalatú szemeket, elakadt a lélegzete.

Változatok egy témára 8/52

- És még mindig túl sokat beszélsz - mosolygott rá elnézően Kate, és hogy megakadályozza az ellenkezést, szenvedélyesen megcsókolta.

A trópusi nap olyan erővel ontotta sugarait, hogy a sötétítőfüggöny sűrűre szőtt szálai között is utat talált magának, és meleg sárgára festette a szobát. Kate egy ideig békés nyugalomban lebegett az álom és az ébrenlét határán, aztán érzékei egyre több ingert fogtak fel a külvilágból. Először a vállát cirógató, szakaszosan áramló meleg levegőt érezte meg, aztán a derekát ölelő kéz súlyát, majd a Castle testéből áradó meleget. Maga elé képzelte a mögötte békésen alvó férfit, és elmosolyodott. Felvillantak előtte az éjszaka szenvedélytől fűtött pillanatai: a mámorító beteljesülés, amikor Rick eljuttatta a gyönyörig, aztán a lelkében szétáradó boldogság, amikor a férfi becsukta a szemét, teste megfeszült, és megérezte, hogy ugyanazt éli át, amit néhány pillanattal azelőtt ő is érzett. Az édes emlék megnyugvással töltötte el, és engedte, hogy az álom újra magával ragadja. 

Amikor felébredt, hirtelen megérezte a túl nagy csendet, ezért megfordult, és hunyorogva kinyitotta a szemét. Csalódottan sóhajtott, amikor tudatosult benne, hogy érzékei nem csalják meg, és az ágy valóban üres mellette. Bosszankodva hanyatlott vissza a párnára, és arra gondolt, miért van az, hogy egy nap alatt már másodszor történik más, mint amit elképzel. Már sajnálta, hogy nem ébresztette fel simogatással vagy apró kis csókokkal Castle-t néhány órával ezelőtt, mert akkor élvezhette volna az együtt ébredés minden örömét. Ilyenkor szeretett befészkelődni a férfi ölébe, vagy hozzábújva a mellkasára fektetni a fejét, érezni a lélegzetvételét, a szívdobogását, az apró csókokat és a cirógató simogatást, ahogy a férfi keze megállíthatatlanul köröz a hátán vagy a karján. Ráadásul szinte mindig ő kelt korábban, és gyakran csipkedte meg a férfit azzal, hogy egy kimerítő éjszaka után úgy alszik, mint egy mormota, és reggelente alig tud életet lehelni magába. Bezzeg most! - És én még azt hittem, hogy nyitott könyv előttem minden gondolata - sóhajtotta maga elé, aztán a szemöldökét ráncolva töprengett, vajon csak egy kávét készít Castle, és akkor a vágyai mégis valóra válnak, mert visszabújik mellé a vékony takaró alá a férfi, vagy már Ryan-t faggatja, hogy mit derítettek ki, és közben eldicsekszik az új felfedezéséről a bűvésszel kapcsolatban. Dühösen fújtatott egyet, mert szinte biztos volt abban, hogy az utóbbiról van szó.

- Szeretem, amikor megjelenik az a két kis ránc a szemöldökeid között. Aranyos - hallotta meg hirtelen Castle mélyen zengő bársonyos hangját. - Bár jobban szeretem ezt az arckifejezést az őrsön, mint az ágyban - tette hozzá csibészesen mosolyogva.

Kate-t átjárta a boldogság, ahogy a rövid pizsamanadrágos, kócos, mezítlábas férfira nézett, aki kezében egy tálcát egyensúlyozva közeledett felé, majd egy pohár gőzölgő vaníliás latte-t nyújtott át neki. 

- Te nem iszol? - kérdezte csodálkozva, miközben belekortyolt a forró italba, és szemét egy pillanatra lehunyva élvezte, ahogy a vaníliás tejtől krémesen lágy kávé elkeveredik szájában a fahéjas tejszínhabbal.

- Egy órája ittam egy jó erős feketét - csúszott be a vékony takaró alá a férfi, és simogatni kezdte a nő hátát.

- Egy órája felkeltél? - fordult felé csodálkozva Kate, mire Castle izgatottan csillogó szemekkel, huncutul bólogatni kezdett. Az arckifejezés és a mozdulat gyanút ébresztett a nőben. Leengedte a poharat tartó kezét, és rosszallóan összehúzta a szemöldökét, amitől a két kis ránc újra megjelent közöttük. - Felhívtad a fiúkat, ugye?

Castle ártatlan arcot vágva felhúzta a vállát.

- Mégsem nyomozhatnak úgy, hogy nem tudnak egy fontos információról! Még ma szétcincálják a bűvész életének minden pillanatát - mondta elégedetten.

Beckett nézte a férfi csillog kék szemét, a szája sarkában bujkáló mosolyt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy talán mégiscsak olyan a számára, mint egy nyitott könyv. Egészen biztos volt benne, hogy ez csak a kisebbik hír, amit közölni akart vele, és azért néz rá várakozással vegyes izgalommal, mert ki akar bökni még valamit.

- Ki vele Castle! Mi történt még abban az egy órában, amíg aludtam? - kérdezte szúrós nyomozótekintetét, és kemény hangját elővéve, aztán belekortyolt a kávéba.

- Hát ... megbeszéltem a fiúkkal, hogy estig hagyják békén Roberto Zappa-t - mosolygott büszkén a férfi, bár hangjába némi félszegség vegyült. Remélte, hogy Beckett jó ötletnek tartja a tervét, de abból, hogy a nő félrenyelte meglepetésében a kávét, és szikrákat szóró tekintettel pillantott rá két köhögőroham között,  érezte, hogy ez csak vágyálom marad.

- Hagyják békén? De hát ő lépett elő az első számú gyanúsítottá! - háborgott Kate levegő után kapkodva, miután megszabadult a kínzó köhögéstől. - Milyen őrültséget találtál ki?

Castle ugyan nem szerette, amikor Beckett gyönyörű zöldesbarna szemei ilyen gyanakodva és haragosan néznek rá, mégis élvezte ezeket a pillanatokat, amikor meg tudta lepni, ezért magabiztosan mosolyogva, büszkén felszegte a fejét és kihúzta magát az ágyban.

- Csak nyerek egy kis pénzt - mondta önelégülten.

Kate agyában villámgyorsan cikáztak a gondolatok, hogy megfejtse Castle talányos válaszát, aztán néhány másodperc múlva a felismerés döbbenete jelent meg a tekintetében.

- Mondd, hogy nem akarsz kártyázni! - sisteregtek a szavai.

- Délután ötkor újra összeül a pókercsapat, és én is ott leszek!

- Jézusom, Castle! Lehet, hogy Zappa a gyilkos, te meg rá akarod ébreszteni, hogy a nyomában jársz? - kérdezte dühösen. - Ha veszélyt érez, vagy lelép, vagy megpróbál eltakarítani az útból!

- Vagy - emelte fel jelentőségteljesen a mutatóujját Castle - ki tudok szedni belőle valami olyan információt, amivel bizonyítékot szerezhetünk a bűnösségére.

- De ... de egyáltalán, hogyan kerülnél te oda? - kérdezte Kate az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, hogy talán nem is tudja megvalósítani a tervét a férfi, de ahogy ránézett, már tudta, hogy valószínűleg már mindent elintézett.

- A "titkos" pókerpartikról szinte mindenki hallott, még a díszletmunkás fiú is, ezért gondoltam, kizárt, hogy Irene Welles, az igazgatónő ne tudott volna róla. Kicsit beszélgettem vele a cirkusz és a média kapcsolatáról, meg a gazdasági vezetője megbízhatóságáról egy esetleges adóellenőrzés kapcsán, és máris elfoglalhattam Anton helyét a csapatban.

- Castle! Te megzsaroltad az igazgatónőt? - képedt el Beckett, miközben a nyitott könyv elmélete megint romokban hevert.

- Dehogy! - játszotta az ártatlant színlelt felháborodással az író. - Csak elmeséltem neki, hogy mennyire szeretek pókerezni, és hogy milyen jól festene a New York Ledger-ben egy dicsérő cikk a cirkuszról, amiben egy híres bestseller író áradozik a nagyszerű produkcióikról.

- Aha - húzta el a száját dühvel vegyes hitetlenkedéssel Beckett, miközben leplezetlen dühvel nézett a férfira. - Az adóhatóság meg csak úgy mellesleg került szóba, ugye? - kérdezte gúnyosan, aztán nagyot sóhajtott. Bármennyire is meglepte Castle viselkedése az utóbbi egy órában, ismerte annyira, hogy biztos legyen abban, hogy bármi áron véghezviszi a tervét. Megitta az utolsó korty kávét, bár úgy érezte, most aztán nincs szüksége a koffein szívdobogtató, izgató hatására, aztán nagyot sóhajtva a férfi mellé feküdt, és tekintetét a mennyezetre szegezte.

- Mi a terved? - kérdezte beletörődve a helyzetbe.

- Nincs tervem - válaszolt könnyedén az író. - Csak nyerni akarok, és közben beszélgetünk.

- Na persze! - dohogott Kate, aztán összeszorított szájjal tovább bámulta a mennyezetet.

Castle kezdte úgy érezni, hogy elvette a sulykot. A rájuk telepedő kínos csendből legalábbis erre következtetett. Hirtelen elbizonytalanodott, és számtalan olyan helyzet jutott eszébe, amikor hasonlót érzett. Ilyenkor az szokott segíteni, hogy az anyja más szemszögből közelítette meg az adott problémát mint ő, és ez kibillentette a patthelyzetből. Talán most is meg kellene néznie a dolgot Kate szemszögéből. Bátortalanul közelebb csúszott a nőhöz, hogy összeérjen a testük, és oldalra fordulva a gyönyörű, de dühöt sugárzó arcra nézett.

- Nem felejtettem el, hogy a nászutunkon vagyunk - kezdett bele halk, meleg baritonján. - A pókerparti csak néhány óra lesz, és megígérem, hogy kárpótolni foglak érte.
Pár pillanat múlva megnyugodva látta, hogy Kate kemény vonásai ellágyulnak, aztán a nő lassan felé fordul. A zöldesbarna szempár komolyan szegeződött rá. Egy ideig nézte a különös tekintetet, végül nagy levegőt vett, hogy felsorolásba kezdjen, mi mindennel fog kedveskedni a nőnek, ha most belemegy a pókerpartiba, de Kate hirtelen a szájára tette a mutatóujját, hogy ne tudjon megszólalni. Még mindig fogva tartotta a nő tekintete. Nem is olyan régen volt, amikor ennyi féltést látott benne.
- Nem a nászútról és az időről van szó, Castle - szólalt meg halkan Kate, miközben végigsimított a férfi arcán, aztán ujjai a fülén fehérlő kötéssel kezdtek játszani. - Csak ... ez az ügy játéknak indult, szórakoztató rejtvénynek, amiben nincs felelősségünk, és azt hittem, hogy veszélye sincs. Szerettem volna néhány hetet úgy eltölteni veled, hogy nem kell félnem. De mintha vonzanád a veszélyt: ha Grigorij Petrov kése néhány centiméterrel arrébb repül, akkor most nem feküdnénk itt egymás mellett, ahogy akkor sem, ha Gary Hartnett nem fékezi meg a tigrisét. Most meg pókerezni akarsz olyanokkal, akik között lehet, hogy egy gyilkos is van.
Kate elhallgatott, a kezét levette a férfi arcáról, és megfordult az ölelő karok között. Nem akarta, hogy Castle többet lásson a félelméből, mint amennyit ő el akart árulni.
Hallgattak. Castle-t szíven ütötte a nő tekintete és a szavaiból kicsengő féltés. Már nem is tartotta olyan jó ötletnek azt a pókerpartit. Érezte, hogy ezek után nem tudná felszabadultan élvezni azt az izgalmas helyzetet, ezért nem kezdett bele a bizonyításba, hogy miért is nem lenne veszélyes a helyzet.
- Lemondom, ha akarod - suttogta Kate fülébe, aztán kisimította a nő nyakából a selymes hajtincseket, és puhán érintve a nő nyakának érzékeny bőrét, apró csókokkal borította be.
- Ne mondd le! - hallotta meg Kate határozott hangját.
Castle csodálkozva könyökölt fel, hogy lássa a nő arcát, mert nem akart hinni a fülének. Teljesen összezavarodott.
- De nem azt akartad, hogy ... - kezdte, de abban a pillanatban Kate felé fordult, és összeszűkült szemmel, szigorú tekintettel nézett rá.
- Elmehetsz, de csak egy feltétellel!

Változatok egy témára 8/51

- Mégsem nyitott könyv - morogta maga elé bosszúsan, miközben bebújt a takaró alá.

Castle mereven nézte az ölébe fektetett lapon virító jókora betűket, aztán csalódottan sóhajtott egyet.

- Megőrjít, hogy nem jövök rá, miért olyan ismerős ez a név - dohogott. - Bert Apparozo - ízlelgette a hangsort.

- Engem is van, ami megőrjít - ejtette ki éllel a szavakat Kate, miközben hátat fordítva a férfinak, feljebb húzta a takarót.

- Mi? - kérdezte gyanútlanul Castle, de még mindig a papírt bámulta.

- Mondjuk az, ha egy név úgy összekever valakit, hogy a terveim semmivé foszlanak.

Kate kissé a férfi felé fordította a fejét, hogy az végre érzékelje a csalódottság szülte bosszúságát, de ahelyett, hogy Castle megérezve a burkolatlan célzást ránézett, hirtelen megmerevedett, tekintete a távolba révedt, amiből Kate tudta, hogy gondolatai villámként cikáznak, és valami szeget ütött a fejében.

- Egy név összekever valakit - ismételte meg töprengve a nő szavait. - Egy nevet összekever valaki - motyogta maga elé.

Kate most már érdeklődve figyelte, mikor böki ki az író, hogy milyen felfedezést tett, ezért várakozón felé fordult.

- Hát persze! - kiáltott fel ragyogó szemekkel, szélesen elmosolyodva a férfi, és először a papírra írt névre, majd a győzelem büszkeségével Kate-re nézett. - Összekeverte a neve betűit! Bert Apparozo, azaz Roberto Zappa! A bűvész bérelte az autót, és vette fel a pénzzel együtt Antont a bank előtt - csillogott izgatottan a szeme.

Kate nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon, és a könyökére támaszkodva nézte a férfit. Szerette, amikor egy rejtély megoldása felett érzett győzelem előhozta belőle az önfeledten boldog gyermeki vonásokat, és olyan szélesen mosolygott, hogy szeme résnyire szűkült és megjelentek a sarkában a nevető ráncok, tekintete pedig elismerésre áhítozva fonódott össze az övével. Már nem is értette, miért is várta, hogy a férfi az ágyban unatkozva fog ücsörögni, amikor tudhatta volna, hogy képtelen bármi másra figyelni, ha valami megoldásra váró rejtély a fejébe fészkeli magát? Ráadásul el kellett ismernie, hogy ez a felfedezés jelentős mérföldkő lehet az ügy megoldásában, így elismerően húzta fel a szemöldökét, de a következő pillanatban egy kellemetlen gondolat fészkelte be magát a fejébe.

- Hm ... gondolom, akkor most egy új elméletet fogsz gyártani - mondta lemondóan.

Castle azonban nem reagált a szavaira, és az előbbi kitörő öröm okozta széles mosoly boldog rácsodálkozássá szelídült az arcán. Ajka elnyílt, csillogó tekintete kíváncsivá vált, és nem mozdult Kate válláról.

- Te valami vadító pirosban vagy? - kérdezte pajkosan mosolyogva, aztán beharapta az alsó ajkát, és finoman megcirógatta Kate vállát úgy, hogy közben lecsúsztatta a hálóing vékony pántját a nő karjára. Az éjjeli lámpa fényében szinte lángolt a csipkés vörös anyag a hófehér párnán, és Castle még bronz-barnábbnak látta a nő bársonyos bőrét. Kate szerette a kényelmes hálóruhákat, az egyszerű pamut pólót egy kis testhez simuló sorttal, vagy hosszú pamut pizsamanadrággal, ahogy ő is a kényelem híve volt. Azt is tudta azonban, hogy ha el akarta varázsolni a nő, akkor felvett valami nagyon szexis, csipkés selyem hálóinget, de mivel azok mindig feketék vagy fehérek voltak, most meglepődött.

- Hát, hogy vadító lenne, abban egyre jobban kételkedem - húzta el a száját az iménti kellemetlen csalódást felidézve Kate, de hagyta, hogy Castle lassan lejjebb húzza róla a takarót. Ahogy a férfi tekintete végigsiklott a nőies formáit kiemelő gyöngyházfényű anyagon, az éjszakáról szőtt tovatűnt reményei újra feléledni látszottak. Még néhány másodpercig félve várt, nem térnek-e vissza a bűvészhez és az ügyhöz a férfi gondolatai, de az olyan átszellemült mosollyal, és olyan vágytól ragyogó tekintettel bámulta a finom, áttetsző csipkével díszített selymet a mellén, hogy elégedetten elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy nem láttalak, amikor kijöttél a fürdőszobából - suttogta az író bűnbánóan, miközben ujjai finoman simítottak végig a lágy, vörös anyagon a nő hasán, aztán játékosan elindultak felfelé, hogy gyengéden megérintsék a nőiség kerek, duzzadó halmait. Amikor Castle meglátta leheletnyi selymen átsejlő, vágytól megkeményedő mellbimbókat, nyelt egyet, és közelebb csúszott a gyönyörű, minden porcikájában tökéletes, vágyakat felkorbácsoló női testhez. Amikor Kate átkarolta a nyakát és gyengéden, mégis határozottan magához húzta, már nem érdekelte, hogy milyen színű hálóink van rajta. Amikor ajka a nőéhez ért, behunyta a szemét. Úgy érezte, soha nem fog tudni betelni Kate édes csókjával. Lassan, minden apró érintést élvezve csókolóztak. Élvezték, ahogy ajkuk puhán összeér, ahogy nyelvük ismerős táncot jár, foguk fájdalmat nem okozva, érzékien harapja meg a másik ajkát. Castle finoman siklott végig Kate hátán, majd a fenekén és a combján, aztán vissza, végül gyengéden beletúrtak a hullámos hajzuhatagba, míg Kate ujjai Castle tarkóján borzolták fel a hajszálakat, aztán játszani kezdtek a férfi fülének legérzékenyebb részével.

- Tényleg sajnálom - suttogta két csók között a férfi, mivel hirtelen rádöbbent, hogy Kate valószínűleg izgatottan készült az éjszakára, ő pedig még csak rá sem nézett. Volt idő, amikor követett el hasonló hibát, és nem akarta, hogy Kate úgy érezze, nem tanult belőle. - De azt hiszem, már betöltötte a szerepét ez a vadító ruhadarab - mosolygott huncutan a nőre, miközben keze végigsimítva a hosszú, izmos combokon, becsúszott a hálóing alá.

- Úgy gondolja, Mr. Castle? - húzta fel kacéran mosolyogva a szemöldökét Kate, és elégedetten nyugtázta, hogy amikor ujjai befurakodtak a férfi pizsamanadrágja alá és rápaskolt a fenekére, megfeszültek az izmai és nyögött egyet.

- Határozottan úgy gondolom, Mrs. Castle - mosolygott vissza pajkosan az író, aztán a hátára fordult úgy, hogy magához ölelve Kate-t az fölötte helyezkedjen el. Egy pillanatig gyönyörködött a nőben, ahogy hátravetette a fejét, és előrehulló haját egy kecses mozdulattal hátrasimította. A mozdulattól megfeszültek a medencéjét ölelő combok, a kidomborodó kerek mellekre sejtelmesen simult rá a hálóing lágy anyaga, a ringó csípő puhán nyomódott lüktető férfiasságának. Hirtelen úgy érezte, már nem elég a lassú, gyengéd csók, a finom, puha érintés. Érezni akarta minden sejtjével a csodát, amit Kate adhat neki, és azt akarta, hogy a nő is ugyanúgy érezze a beteljesült vágyak mámorát, mint ő. Megfogta a hálóing két szélét, és kapkodva felfelé kezdte húzni.

Kate megérezte, hogy a férfit magával ragadta a szenvedély, ezért engedelmesen emelte fel a kezét, hogy megszabaduljon a vékony anyagtól, ami elválasztja őket, aztán boldogan érezte meg a semmivel össze nem hasonlítható borzongást, amikor előrehajolva meztelen teste a férfiéhoz simult. Mintha egy pillanat alatt átragadt volna rá a férfi szenvedélye. Izzott a teste, izzó nőiessége nem kívánt mást, mint csókok és simogatások között eggyé válni azzal a férfival, aki megtanította feltételek és félelmek nélkül szeretni.

- Most már csak rajtam van túl sok ruha - zihálta Castle huncutul mosolygó, csillogó szemekkel, miközben megpróbált minél gyorsabban megszabadulni a pizsamanadrágtól.

- És még mindig túl sokat beszélsz - mosolygott rá elnézően Kate, és hogy megakadályozza az ellenkezést, szenvedélyesen megcsókolta.

Változatok egy témára 8/50

- Nem fogsz unatkozni, arról gondoskodom - suttogta érzéki hangon, aztán puha, gyengéd csókot lehelt a férfi elnyíló ajkára.
Espo nekiütközött a teraszra kilépő Rayn-ek, aki abban a pillanatban megtorpant, amikor szemtanúja lett barátaik intim pillanatának, és kissé szégyenlősen elmosolyodva, zavarában megköszörülte a torkát.
- Biztos, hogy látni akarjátok a felvételt? - kérdezte huncut mosollyal az arcán Espo.
Úgy látszik, még dolgozott a két szerelmes emberben a megszokás, mert úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott kamaszok, de aztán Castle elégedetten elvigyorodott, Beckett pedig zavarát leplezve, fensőbbségesen elmosolyodott.
- Persze - mondták egyszerre.
- Egy időben azt hittem, hogy ezt gyakoroljátok, amikor nem látunk benneteket - jegyezte meg Ryan, miközben előkészült a kihallgatás lejátszásához.
- Azért én számos olyan helyzetre is emlékszem, amikor ellentétesen reagáltunk valamire - ellenkezett Kate, bár pontosan tudta, hogy azok mind olyan pillanatok voltak, amikor kettejük szorosabb kapcsolatára célzott valaki, vagy a fiúk azt kérdezték egy intimebbnek tűnő helyzetben, hogy zavarnak-e.
- Na, nézzük azt a felvételt! - helyezkedett kényelembe Castle, és arcán a csibészes mosolyt felváltotta a kíváncsiság.
Ryan az érintőpadra koppintott, mire a laptop monitorán megjelent a nassaui kapitányság kihallgatóhelyisége. A kamerának háttal ült a két nyomozó, szemben pedig egy húszas évei elején járó baba arcú, őzike szemű, hosszú barna hajú lány, aki ártatlan tekintettel pislogott olyan nagyokat, hogy még a videó felvételen is látszott, hogy hatalmas,  felfelé kunkorodó szempilláit nem a természet alkotta, miközben zavarában a kezét tördelte. Beckett soha nem szokta elképzelni a szóba jöhető tanúkat vagy gyanúsítottakat, de valamiért meglepődött, amikor meglátta Marion Hartnett-et. Azt hitte, hogy az, aki egy szigorú apával szembeszállva éppen egy eltérő társadalmi rendszerű, gazdaságilag instabil, teljesen más kultúrájú országba akar szökni az achondroplasias törpével, egy vagány, határozott, mindenre elszánt tekintetű lány lesz, ezért érdeklődve hajolt közelebb a monitorhoz.
Castle észrevette a mozdulatot, és elmosolyodott, mert úgy látszott, Kate ugyanolyan kíváncsi, mint ő.
Espo és Ryan szépen felépítették a kihallgatást, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Marion zavara láthatóan kezdett oldódni, mert úgy tűnt, csak tanúként beszél vele a két nyomozó. Még akkor is segítőkész és nyugodt volt, amikor a szökésről kérdezték, és mintha megkönnyebbült volna, hogy valakivel megoszthatja a titkát, nyíltan beszélt a terveikről. Időnként színpadias mozdulattal megtörölte könnytől csillogó szemét, de Kate figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire vigyáz, nehogy elkenődjön a sminkje, aztán látványosan szipogott, miközben arról beszélt, mennyire szerelmes volt Antonba.
- Miből akartak felépíteni egy új életet Oroszországban? - kérdezte Ryan.
Ebben a pillanatban megfeszült a lány teste, és karba fonta a kezeit.
- Bezárkózott - kommentálta hangosan Castle az észrevételét, mire Beckett összevont szemöldökkel intette csendre.
- Anton édesanyja támogatott volna bennünket - csengett Marion hangja magabiztosan, de tekintetét az asztalra szegezte, mintha attól félne, hogy az elárulja a valódi gondolatait. 
Ryan és Espo összenéztek a felvételen, aztán Javi a lány elé tolt egy papírt. 
- És ez a pénz is segített volna, ugye? - húzta fel érdeklődőn a szemöldökét.
Marion csak egy másodpercre pillantott a bankszámlakivonatra, aztán szívszaggató zokogásban tört ki. Hangosan zihálva kapkodta a levegőt, miközben egész teste megrázkódott. Arcát a zsebkendőjébe temette, de Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy időnként a két nyomozóra pillant, mintha figyelné a reakcióikat, Castle pedig rosszallóan összehúzta a szemöldökét és megcsóválta a fejét.
- Anyám már kidobta volna a színitanodájából ezért az alakításért - jegyezte meg lekicsinylő grimaszra húzva a száját.
- Hát, nem semmi alakítás volt - bólintott egyetértően Espo anélkül, hogy tekintetét levette volna a monitorról.
A felvételen a nő hatalmasat sóhajtott, mintha rettentő nehezére esne tovább beszélni, de összeszedve az utolsó erejét, eleget tesz a kötelességének, és válaszol a kérdésekre.
- Pókerezett, és gyakran nyert - mondta. - A nagyobb összegeket az én nevemre szóló számlán gyűjtötte. Ez a számla jelentette a jövőnket.
- Mennyi pénz volt a számlán?
- Volt? - nézett fel döbbenten Marion, és maga elé húzta az előbb csak felületesen megnézett kimutatást. - Mi? - kiáltott fel hitetlenkedve, amikor az utolsó tételhez ért. - Valaki kivette szinte az egész összeget? Anton? De ... de hát...
Tekintetét kapkodva nézett hol az egyik, hol a másik nyomozóra.
- És hol van a pénz? - kérdezte csodálkozva, és egy pillanatra mintha kiesett volna a szende naiva szerepéből, tekintete dühöt sugárzott.
- Azt hittük, maga tudja - méregette kutató tekintettel Espo a nőt, de az megrázta a fejét.
A kihallgatás további részében Marion újra felvette a szende, ártatlan lány szerepét, és arról próbálta meggyőzni Espo-ékat, hogy Anton biztosan előbbre akarta hozni a szökés idejét, mivel kirúgták a cirkusztól, és ezért vette ki a pénzt, de valaki rájött, mekkora összeg van nála, és megölte a pénzért. Szipogott egy kicsit, és megtörölgette a szemét, de a szenvedő szerelmes eljátszása elég rosszul sikerült.
- Lehetséges, hogy kártyaadóssága volt, és ebből a pénzből akarta fedezni? - kérdezte szelíden Ryan, de a lány megrázta a fejét.
- Nem tudom. Ha nyert, azt mindig elújságolta, de ha veszített, azt igyekezett eltitkolni.
- Volt valaki a pókertársaságból, akivel feszült volt a viszonya?
Marion összeráncolta a homlokát, mint aki erőteljesen gondolkodik, aztán Ryan-re nézett, és határozottan megszólalt.
- Chucky-t utálta, mert mindig poénkodott a termetén, és azt hitte, hogy vicces, meg hogy egy bohócnak mindenkin szabad élcelődnie, de Antont egy idő után rettentően zavarta. Néhány nappal az elutazása előtt mondta is, hogy Chucky túl messzire ment, mert már megalázóak voltak a beszólásai - szipogott nagyokat a lány, aztán mintha valami eszébe jutott volna, hirtelen abbahagyta a könny nélküli sírást. - Anton azt is mondta azon az estén, hogy nem elég, hogy valaki ilyen gennyes alak, még a szerencse is mellészegődik. Gondoltam, hogy Chucky sok pénzt nyert, de nem gondoltam, hogy Anton volt a vesztes fél, és azt sem, hogy a szökéshez gyűjtött pénzünk volt a tét.
Marion néhány másodpercig elgondolkodva maga elé meredt, aztán nagy őzikeszemeit Ryan-ra emelte, és hatalmasat pislantva, igézően nézett a férfira.
- Lehet, hogy Chucky-nak tartozott az utolsó pókerparti után, de nem akart fizetni, mert akkor romba dőltek volna az álmaink, de az a lelketlen bohóc erőszakkal megszerezte a pénzt - bocsátkozott jóslásokba, és még folytatta volna a gondolatot, de Espo következő kérdése nem hagyta, hogy még jobban a bohócra terelje a gyanút a nő.
A kihallgatás további részében már semmi fontos információt nem tudtak kiszedni Marionból, aki még akkor is egész testében rázkódva színlelte a zokogást, amikor meggörnyedve, arcát kezébe temetve elhagyta a kihallgatóhelyiséget.
Ryan kikapcsolta a felvételt, és a két nyomozó kíváncsian nézett Beckett-re.
- Maron Hartnett még nálad is rosszabb színész - pillantott huncutul mosolyogva Kate Castle-re, miközben szeretettel végigsimított a férfi hátán, aki játszva a sértődöttet, vágott egy grimaszt. - Biztos, hogy többet tud a pénzről, és az Anton iránti szerelme minden, csak nem őszinte - nézett a fiúkra elkomolyodva.
Ryan és Espo sokatmondóan egymásra nézett.
- Csak nem fogadtatok, hogy észreveszem-e, mennyire álszent ez a nő? - intett Beckett hitetlenkedve a monitor felé.
- Hát, nem volt mire fogadni - húzta fel a vállát Javi. - Mindketten azt gondoltuk, hogy azonnal kiszúrod - mosolygott Beckett-re, aztán kíváncsian Castle felé fordult. - De azt hittük, Castle eláraszt bennünket az elméleteivel, de még azt sem mondta el, amivel minket akar ugráltatni.
- Igaz is, Castle! Mi már megkaptuk a nyereményünket, most te következel - csillogott izgatottan Ryan szeme, mivel mindig magával ragadták az író kitalál történetei, amiket egy-egy bűnügy köré épített.
- Elmondod végre az elméletedet? - szegezte neki a kérdést türelmetlenül Espo.
- Khm ... hát, ami azt illeti, az egészet arra építettem fel, hogy Marion és Anton halálosan szerelmesek egymásba, de a gyászoló szerelmes eljátszásán még valóban sokat kell csiszolnia Marionnak - húzta el a száját lemondóan. - Szóval egy kicsit át kell dolgoznom a történetemet.
- Van egyáltalán elméleted? - csendült gúnyosan Espo kérdése, mire Castle fölényes magabiztossággal elmosolyodott.
- Persze! Csak a részletek várnak kidolgozásra. Például, hogy miért akarta megmérgezni Anton Gary Hartnett tigrisét. Bosszú? De hát megszerezte magának Mariont! Éppen szökni készültek a zord apa elől, és ezzel megoldódott volna minden gondjuk. Akkor meg miért kockáztatta az életét?
- Hát, talán még egy utolsót rúgni akart Hartnett-be, amiért tiltotta tőle a lányát - vélte Espo, Beckett és Ryan viszont láthatóan elgondolkodott a hallottakon.
- Mi haszna lett volna Antonnak a tigris halálából? - töprengett Kate hangosan.
Castle halványan elmosolyodott, amikor észrevette, hogy megjelent a  két kis ránc a nő szemöldökei között, mert az mindig arra utalt, hogy elgondolkodtatta a kérdés.
- Mennyit érhet egy halott tigris? - nézett fel Beckett kihívó tekintettel a két nyomozóra. Esze ágában sem volt nyíltan megmondani mire gondol, elvégre nem ő vezeti a nyomozást, és a sikerélményt is meg akarta hagyni a fiúknak. Nem csalódott. Ryan tekintete hirtelen élénkké vált, és cinkosan rámosolygott.
- Hartnett vagyonokat keresett a produkciójával. Gondolom, szép összegre biztosította a tigriseit, hogy ne érje túl nagy kár, ha valami történne velük. Kiderítem, hogy ki kapta volna a biztosítási összeget, ha Anton akciója sikerül, és az állat elpusztul.
Ryan örömmel zsebelte be Beckett elismerő mosolyát, aztán Castle-re nézett, aki alig észrevehetően rákacsintott.
- Hm ... most eszembe jutott egy másik magyarázat a történtekre - kezdett aztán bele egy új lehetséges történetbe az író. - Ha egy bohócot pont Chucky-nak hívnak, abból semmi jó nem sülhet ki - rázkódott meg, és olyan grimaszt vágott, hogy Kate biztos volt benne, hogy a férfi képzeletében megjelent a horrorfilm gonosz babája.
- Castle, az nem tény, hogy ha valakit Chacky-nak hívnak, akkor csak gyilkos lehet - szólalt meg egy elnéző mosoly kíséretében Kate, de Castle úgy tett, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést.
- Nektek nem volt olyan érzésetek, hogy Marion csak játszik velünk, és direkt terelte Chucky-ra a gyanút? Vajon miért? Csak nem azért, hogy elterelje a figyelmet magáról? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben várakozón végigjáratta tekintetét a nyomozókon, aztán hogy meggyőzze őket, folytatta. - Képzeljétek csak el! Itt ez a gyönyörű, fiatal lány, aki úgy tesz, mintha szerelmes lenne a cirkusz komikus kisemberébe, aki egyre híresebb, ráadásul nyert annyi pénzt, ami megalapozhatna egy független, gondtalan életet. Belemegy tehát Anton ötletébe, hogy szökjenek meg, de nincs ideje teljesen megvalósítani a tervét, mert Anton lebukik, amikor meg akarja mérgezni a tigrist, így mennie kell a cirkusztól. Az események felgyorsulnak - nézett izgalomtól csillogó szemekkel Kate-re, akin látszott, hogy maga elé képzeli az író által kigondolt történetet.
- Anton a szökésre készül, ezért kiveszi a bankból a pénzt ... - folytatta a nő a gondolatot.
- ... de Marion-nak csak a pénz kell, tehát meg akar szabadulni a kisembertől - hajolt közelebb Kate-hez Castle, miközben tekintetük összefonódott.
- Kapóra jön neki, hogy a fiú antibiotikum és lázcsillapító injekciókat kap. Nem kell mást tennie, mint ...
- ... mint felajánlani, hogy majd ő beadja a gyógyszert, amit kicserél a nyugtatóra - fejezte be a mondatot diadalittasan az író.
Az örömteli érzés másodpercekre Kate-re is átragadt, de hirtelen megérezte, hogy a fiúk elnéző, de kissé gúnyos mosollyal az arcukon, fejüket ingatva nézik őket. Zavarában megköszörülte a torkát, és megpróbált komoly arcot vágni. Bosszúsan vette tudomásul, hogy Castle lelkesedése belevitte egy olyan elméletgyártásba, amit semmilyen tény nem támaszt alá. Nem is értette, hogyan ragadta magával a férfi képzelete, hiszen máskor mindig kínosan ügyelt arra, hogy csak a bizonyítékokra támaszkodjon, és ne engedje magát befolyásolni Castle képzelgéseinek.
- A könyvedben ez egy jó kis sztori lenne, de az elméletedre nincs semmi bizonyíték - szólalt meg szárazon, hogy kiküszöbölje a csorbát.
- Mi? - háborgott az író, és heves mozdulattal a monitor felé intett. - De hát láttátok, hogy milyen átlátszó színjátékot adott elő Marion! Minden mozdulata mesterkélt volt!
- Nincs bizonyítékunk arra, hogy a lány a gyilkosság idején New York-ban tartózkodott - szólalt meg jelentőségteljesen Ryan. - Egyetlen Miami-ból induló járatra sem foglalt helyet. 
- És ha álnéven utazott? - próbált magyarázatot találni az elméletére Castle.
- A reptéri kamerák képein sem tudtuk azonosítani - vágott egy sajnálkozó grimaszt a nyomozó, mire Castle csalódottan elhúzta a száját.
- Mehetett vonattal is, vagy egy magángéppel - próbálkozott erőtlenül, bár sejtette, hogy a fiúk minden lehetséges szálnak utánanéztek.
Espo megelégelte a meddő vitát, és komoly tekintettel Beckett-re nézett. Élvezte, hogy ők kapták az ügyet Kevinnel, és ez lehetőséget adott nekik, hogy megmutassák, milyen jók a szakmájukban, mégis megerősítést várt a nőtől.
- Holnap szétcincáljuk az ügyvéd feleségét, hátha a féltékenysége és a zsarolás megelégelése gyilkos utakra kényszerítette, és kiderítjük, járt-e Castle kedvenc bohóca New York-ban - közölte, de szavai hangsúlyából érezhető volt, hogy kíváncsi Kate véleményére.
Beckett a szája szarkában bujkáló, alig észrevehető mosollyal nézett a nyomozóra, és elismerően bólintott, mire az elégedetten elmosolyodott. Szavak nélkül is értették egymást.
- Akkor holnap sok dolgunk lesz - állapította meg Ryan, miközben az órájára pillantott. - Késő van. Vissza kellene indulnunk Nassauba - pillantott Espo-ra, aki helyeslően bólintott, de aztán Castle felé fordult.
- Még most sem tudjuk, mit akart velünk kinyomoztatni az írófiú, úgyhogy ha éjfélig nem áll elő a nagy elméletével, akkor bukni fogja a fogadást - mondta kissé kárörvendően, de meglepetésükre az író egyáltalán nem reagál a csipkelődésre.  
Minden szempár Castle-re szegeződött, aki elmélyülten nézte a fehér táblán virító új információkat. Kate-nek most tűnt fel, milyen szótlan a férfi, ami arra utalt, hogy vagy valami momentum nem illik bele az eddigi információik sorába, és az izgatja a fantáziáját, vagy éppen egy még újabb történetet akar kitalálni csak azért, hogy Espo-t megdolgoztassa. Mintha nem is érzékelte volna, hogy rá várnak, meredten nézett egy pontra.
- Castle! - szólította meg Kate a férfit, mire az összerezzent, aztán lassan a három rá váró ember felé fordult.
- Valami nincs rendjén ezzel a névvel - bökött a táblára. - Bert Apparozo - ízlelgette a hangsort. - Valahonnan ismerős, csak azt nem tudom, honnan, és ez megőrjít - ráncolta bosszúsan a homlokát. Már az is izgatta, hogy ki lehet a titokzatos férfi, akinek az autójába beült Anton csaknem egymillió dollárral a bank előtt, de amióta meghallotta, hogy milyen néven bérelték az autót, nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valahol hallotta ezt a nevet. Még akkor is ezen töprengett, amikor a Marion kihallgatásáról készült felvételt nézte.
Kate várakozón nézett a férfira, aki erősen koncentrálva, összeszorított szájjal még mindig a táblán virító nevet nézte meredten, aztán amikor látta, hogy Castle csalódottan megingatja a fejét, a fiúk felé fordult.
- Azért beszámoltok a fejleményekről, ugye?
- Persze, de csak ha nem rondítunk bele a nászutatokba - mosolyodott el Espo, és lassan szedelőzködni kezdett.
Egy óra múlva Kate felfrissülve lépett ki a zuhany alól, felvette a Nassauban vásárolt tűzpiros csipkés hálóinget, kicsit felborzolta lágy hullámokban leomló haját, és elégedetten nézett bele a fürdőszoba hatalmas tükrébe. Remélte, hogy sikerül a szexis ruhadarab színével meglepnie Castle-t.  Már előre elképzelte, ahogy a kék szemek végigsiklanak a testén, amikor belép a hálószobába, és szinte látta maga előtt, ahogy megcsillan a vágy a férfi tekintetében. Elmosolyodott a gondolatra, hogy milyen nyitott könyv előtte az író, és magabiztos mozdulattal kitárta az ajtót. Castle az ágyban ült, és tollal a kezében, elmélyülten nézett egy papírt, ami előtte hevert a takarón. Kate egy pillanatig meglepetten nézte a férfit, aztán amikor rádöbbent, hogy a tervei kezdenek semmivé foszlani, érzéki hangon megszólalt.
- Castle!
Néhány másodpercig várt, de mivel a férfi fel sem nézett, csalódottan elindult az ágy felé.
- Mégsem nyitott könyv - morogta maga elé bosszúsan, miközben bebújt a takaró alá.