Változatok egy témára 7/78

Megsemmisülve fordult a tábla felé, hogy Jordan kutató tekintetét elkerülje, amikor valaki gyengéden megérintette a vállát.

 - Koffeinmentes - hallotta meg a Castle melegen duruzsoló hangját, és ahogy felé fordult, a férfi halványan elmosolyodott. - Nemrég ittál már egy erőset - utalt a hajnali, közös kávézásukra, miközben a nő felé nyújtotta a poharat.

- Látom, van, aki vigyáz magára - vetett egy sejtelmes pillantást Beckett-re Jordan, aztán mintha nem lenne jelentősége a megjegyzésének, jóízűen belekortyolt a kávéjába.

Kate elvette a felé nyújtott poharat, és zavarában a benne gőzölgő, felhabosított italra nézett. Egy pillanatra mintha egy mosolygó arcocskát vélt volna felfedezni a fehér habban, aztán rájött, hogy csak a képzelete játszott vele. Elhessegette a gondolatot. Az imént már az is boldoggá tette volna, ha hoz neki kávét a férfi, most, hogy megkapta, már azért érzi magát elégedetlennek, mert nem kedveskedett neki valami kis habba rajzolt figurával? Jobb lesz, ha nem álmodozik - korholta magát. Hogy zavarát leplezze, inkább ellentámadásba lendült.

- Hát, nem is tudom, kire kell vigyázni. Ki is volt, aki nem ment el tegnap a varratszedésre? - vágott töprengő arcot, miközben kicsit élcelődve Castle-n, szemöldökét felhúzva, kihívó mosolyra húzta a száját.

- De hiszen elmentem - tárta szét a karját értetlenséget színlelve az író.

- Aha. Miután leforráztad a sebet kávéval, és elcipeltelek az orvoshoz.

- Még hogy elcipeltél? Én magamtól mentem, te viszont csak Gates kapitány parancsát teljesítetted - duzzogott a férfi, de tekintete elárulta, mennyire élvezi a szokásos kis játékukat, amibe Shaw ügynök megjegyzése sodorta őket.

Kate a mennyezet felé fordította a szemét és megingatta a fejét, aztán mindkét nő elnéző mosollyal nézett a sértődést tettető férfira.  Ezek a kis évődések olyanok voltak, mint régen, és ezekben a pillanatokban mindketten elfeledkeztek arról, hogy mennyire más most a kapcsolatuk.

- Még két tanúvallomást meg akarok mutatni Castle-nek a megbeszélés előtt - fordította komolyra a szót Beckett az ügynök felé fordulva.

- Rendben - bólintott Jordan, aztán elgondolkodva figyelte, ahogy Beckett határozott léptekkel az asztala felé indul, Castle pedig hűségesen követi, pont úgy, ahogy az első találkozásukkor látta.
A férfi már rég végzett a tanúvallomások olvasásával, de még mindig a szöveget bújta. Megpróbált rájönni, mi keltette fel bennük Beckett gyanúját, mi az, ami nem illik a képbe.
- A fagyis autó! - kiáltott fel olyan hangosan, hogy többen is felé kapták a fejüket. - Beckett! Mit keresett egy fagyis autó, amit mindkét szemtanú megemlít, hajnalban a parkban? Olyankor senki sem vesz még fagylaltot! Amikor Alexis kicsi volt, emlékszem, alig várta, hogy tíz óra legyen, és meghallja az autó jellegzetes csilingelését, hogy kiharcolhasson magának egy jó adag fagyit.
- Ahogy téged ismerlek, nem kellett nagy csatákat vívnia - jegyezte meg Kate egy elnéző mosoly kíséretében, mire Castle először durcásan összeráncolta a homlokát, aztán megadóan sóhajtott. Hát tehetett ő arról, hogy a jeges finomság a gyengéje?
- Kikéretem a térfigyelő kamerák felvételeit, hátha sikerül beazonosítanunk az autót - emelte füléhez a telefont Beckett elégedetten.
Miközben beszélt, tekintete önkéntelenül követte a fehér tábla elé bicegő férfit. Nem tudta mire vélni a viselkedésében bekövetkező, jól érzékelhető változást. Érezte a megbántottságát, mégis, mintha visszarepültek volna az időben három-négy évet. Nem tudott sokáig töprengeni, mert alig tette le a telefont, amikor meghallotta Gates kapitány hangját. 
A megbeszélésen Ryan ismertette Tyson rabtársa, Valter Benneth özvegyének gyanús meggazdagodását Tyson szabadulása után, míg Espo arról számolt be, hogy összegyűjtötte az összes teljes arcplasztikával foglalkozó állami és magánklinikát, és azoknak a plasztikai sebészeknek a névsorát, akiket eltiltottak a praktizálástól, mivel lehet, hogy Tyson egy ilyen emberrel végeztette a műtétet. Egy Jeff nevű, szűkszavú FBI ügynök beszámolt arról, hogy minden repülőtér, vasúti és buszpályaudvar térfigyelő kameráinak felvételein átfuttatják az FBI arcfelismerő programját, hátha valahol feltűnik a sorozatgyilkos. Nincs ugyan fényképük róla, de mivel a kapitányságon többen is találkoztak vele, viszonylag pontos fantomkép készült róla. 
- Mivel kihívta Beckett nyomozót és Mr. Castle-t egy "párbajra", megfigyeltetjük a kapitányság és a lakásaik környékét is - vette át a szót Jordan. - Biztos, hogy tudni akarja, hogyan áll a nyomozás, tehát a közelben kell tartózkodnia.
Míg Jordan beszámolt az író Toyota Prius-szal kapcsolatos ötletéről, Castle lopva Beckett-re nézett. A tény, hogy Tyson a közelükben lehet, és lesből figyelheti őket, újra szorongással töltötte el. Kate arca mozdulatlan maradt, és semmilyen érzelemről nem árulkodott, de a tekintete alig észrevehetően megváltozott.
- Mi a helyzet a Helga Ormond üggyel? - fordult feléjük a kapitány.
- Most járunk utána a tanúvallomásoknak - adott semleges választ Kate. Egyelőre nem akart a fagyis autóról beszélni Gates-el, ráérnek akkor, ha lesz konkrét eredmény.
A kapitány néhány másodpercig farkasszemet nézett legkiválóbb nyomozójával, végül bólintott, de tekintetén érezni lehetett, pontosan tudja, hogy van valami apró nyomuk, de ennyi szabadságot akart nekik adni. Még villant egyet Castle felé a szeme, aztán kiadta a következő órák feladatát az embereinek, és ugyanezt tette Shaw ügynök is.
- Tudod, azért furcsa ez az eset, mert eddig mindig azt kellett kiderítenünk, hogy ki a gyilkos, most viszont pontosan tudjuk, csak el kell kapnunk - állt meg zsebre tett kézzel Helga Ormond képe előtt Castle. 
- "Csak"? Lehet, hogy Tyson esetében ez nehezebb, mint kideríteni egy ismeretlen elkövető kilétét - húzta el a száját Kate. - Beszélnünk kell Helga munkatársaival, barátaival, és ki kell derítenünk, hova tünedezett el az utóbbi időben. Ryan és  Espo annyi feladatot kapott, hogy ki sem látszanak belőle - intett fejével a két férfi íróasztala felé, ahol hegyekben álltak az akták, a két nyomozó pedig elmerülten figyelte a számítógép monitorát, amin valószínűleg újabb adathalmazok voltak.
- Hát, a nyomozásnak ez a része sosem vonzott - vágott egy grimaszt Castle, mire Kate elmosolyodott.
- Te ilyenkor szoktál megfutamodni.
- Nem megfutamodtam, csak a valódi rendőrökre hagytam ezt a felelősségteljes munkát - magyarázkodott a férfi meggyőződéssel, de Kate már nem figyelt rá, mert élesen csengő telefonja telefonján megjelent Lanie képe. Csak pár szót váltott az orvosszakértővel, és már nagy léptekkel indult is a lift felé, de néhány méter megtétele után hátraszólt a válla fölött.
- Jössz Castle? Lanie talált valamit.
Egyikük sem vette észre, hogy a kérdésre nemcsak az író mozdult, hanem Ryan és Espo is kíváncsian fordította feléjük a fejét, aztán amikor látták, hogy az író csillogó szemekkel, engedelmesen követi a nyomozót, cinkosan egymásra mosolyogtak.
- Szerinted összejönnek? - kérdezte álmodozva Ryan, mire Espo vágott egy hitetlenkedő grimaszt.
- Hát, öregem, ha nekem mondana nemet egy nő az oltár előtt, többet még az utcán sem ismerném meg.
- És ha olyan szerelmes lennél bele, mint Castle Beckett-be?
- Huh! Ez olyan ... áh, szóval azt meg elképzelni sem tudom! Már azt is nehéz volt elhinnem, hogy van férfi, aki négy évig vár egy nőre - ingatta meg hitetlenkedve a fejét. - Tudod, Drukkoltam nekik, meg minden, de én olyan férfi vagyok, aki azt vallja, hogy ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel - düllesztette ki a mellét magabiztosan.
- Aha - morfondírozott magában néhány másodpercig Ryan, aztán ártatlan arccal barátjára nézett. - Szóval ... akkor azért nem hajtasz Lanie-re?
- Mi? Szó sincs róla, hogy nem kellenék neki - háborodott fel Espo. - Mi közösen döntöttünk arról, hogy inkább külön, mint együtt!
- Lehet, hogy Castle másképp gondolkodott arról a szekér dologról - töprengett tovább Ryan, figyelmen kívül hagyva barátja felháborodását. - Lehet, hogy be akarta bizonyítani, hogy őt érdemes felvenni. Beckett is boldog volt vele.
Espo hátrahőkölt, és rosszallóan összhúzta a szemöldökét.
- Ezt értsem úgy, hogy én nem tartom magam érdemesnek arra, hogy Lanie szeressen?
Ryan nem válaszolt, csak felhúzta a vállát, mintha azt mondaná: "Nem én mondtam!", és újra a monitor felé fordította a figyelmét.

Kate és Castle némán tették meg a boncteremig tartó utat. Abban a pillanatban, hogy kettesben maradtak, feszültté vált a levegő köztük. A liftben állva Kate éppen meg akarta törni a kínossá váló csendet, amikor a férfi elővette a telefonját, és teljes figyelmét a készüléknek szentelve, bőszen nyomkodni kezdte a billentyűket. Még akkor is írt valamit, amikor beléptek a patológiára.
- Ó - lepődött meg Lanie, amikor Kate mögött meglátta a telefonját bújó írót, de nem tett megjegyzést. - Találtam nektek valamit - kezdte, de mivel Castle még csak fel sem pillantott, mérgesen csípőre tette a kezét. - Már ha az író urat érdekli egyáltalán.
Castle a csípős megjegyzésre felnézett.
- Ámmm ... bocs Lanie! Persze, hogy érdekel, csak a jövő heti programomat szerveztem éppen - mondta ártatlan, de kissé pimasz mosollyal a szája sarkában.
- Azt hittem az a programotok, hogy elkapjátok Tysont - nézett értetlenül hol az íróra, hol Kate-re Lanie.
- Az én programom az, úgyhogy mondd nekem, hogy mit találtál - csattant éllel Beckett hangja, és háttal állva a férfinak, barátnője felé fordult. 
Lanie sóhajtott egyet, és a boncasztal felé indult. Kate követte, de közben azon járt az esze, vajon milyen programot szervez magának a jövő hétre a férfi.

Változatok egy témára 7/77

A szál vörös rózsa szinte izzott a reggeli szürkeségben.

- Mi az? - kérdezte Castle, aki majdnem nekiütközött a hirtelen megálló nőnek.

- Semmi - rázta meg a fejét Kate. Sietve az okostáblához lépett és bekapcsolta, de közben tekintete visszatévedt a rózsára.

Castle elkapta a pillantást, és az ábrándos szemek gyanakvást keltettek benne.

- Te kaptad? - kérdezte közömbösen, de összeszűkült szeme elárulta, hogy érzései közé szép lassan bekúszott a féltékenység. Még alig két hete hagyta el a nő, és máris lenne egy hódolója?

Kate alig észrevehetően megrázta a fejét.

- Jordan-nak hozta tegnap este a férje - mondta pókerarcot öltve magára, nehogy Castle észrevegye, milyen érzéseket keltett benne az emlék, amikor a jóképű, elegáns férfi, a szál virággal és a vacsorával a kezében belépett az eligazítóba. Jordan Shaw arca, tekintete és mozdulatai voltak azok, amiket felidézett benne a vörös rózsa látványa. A kemény, racionális FBI ügynök egy pillanat alatt változott szerelmes és boldog nővé. Szeméből bensőséges szeretet sugárzott, mosolya őszinte volt, hiányzott belőle oly jellemző fensőbbségesség, a máskor fegyvert szorító ujjai gyengéden simítottak végig a férfi arcán. A lopott pillanat, aminek tanúja volt, fájdalommal töltötte el. A helyzetük nagyon hasonló, mégis, Jordan egészen másképp gondolkodik, mint ő. Melyikük döntött helyesen? Úgy érezte, ma minden összeesküdött ellene: a kenőcs receptje, ami a zsebében maradt, az elromlott kávéfőző, a szerelmet jelképező vörös rózsa. Annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy nem tűnt neki fel, ahogy Castle megkönnyebbülten behunyja egy pillanatra a szemét, csak akkor eszmélt fel, amikor megérezte a férfi arcszeszének jellegzetes illatát.

- Tudom, hogy nekünk Helga Ormond ügyével kell foglalkoznunk, de ennek vajon utánanéztek? - bökött a táblára Kate mellé lépve Castle, egy Toyota Prius feliratú mappára. Csakúgy, ahogy ők a fehér táblát, Jordan is két részre osztotta a felületet, és bal oldalra a Castle elrablásáról gyűjtött információkat tárolta mappákba rendezve, a jobb oldalon pedig a jelenlegi gyilkosság adatait.

- Mire gondolsz? - ráncolta össze szemöldökét a nyomozó.

- Az autó, amivel Tyson az ékszerboltban volt, bérelt kocsi. Előfordulhat, hogy nyilvántartották az útvonalát. Egyszer béreltem egy autót Vegas-ban, és egy reggel, hát ... szóval nem nagyon emlékeztem, hol is hagytam, de sajnos Lora, a szerencsehozó barna bombázónak sem volt több emléke az estéről, mint nekem - merengett el egy pillanatig réveteg mosollyal Castle.

- Gondolom, az éjszakáról annál több - jegyezte meg gúnyosan Kate, és maga sem értette, miért tölti el féltékenységgel egy régi, átmulatott éjszaka képe, ami még abban az időben történt, amikor Castle falta az élet minden gyönyörét. Régen is emlegetett hasonló sztorikat, de mindig úgy érezte, hogy ezek a férfi múltjához tartoznak. Most azonban arra gondolt, lehet, hogy idővel Castle visszatér a régi életstílusához, a könnyű élethez, ahol nem kell négy évig várni egy nőre, ahol nincs fajdalom, ahol minden könnyű és egyszerű.

- Hát ... tény, hogy úgy váltunk el, hogy szívesen megismételné az éjszakát - húzta kaján mosolyra a száját a férfi, de amikor látta, hogy Kate a szokott módon reagál az öntelt megjegyzésre, és égnek emeli a szemét, miközben elhúzza a száját, őszintén hozzátette: - amit a rulett asztal mellett töltöttünk.

Élvezte, ahogy Beckett arcán váltakoztak az érzelmek, és jóleső érzéssel állapította meg, hogy még mindig nem közömbös a nőnek, még az sem, amit a múltban tett.

- Na, szóval a lényeg, hogy a kölcsönző cég simán megtalálta az autót, és pontosan tudták, merre jártunk vele - folytatta komolyabban. - Lehet, hogy csak Las Vegas-ban csinálnak ilyet, mert túl sok az örömében vagy bánatában alkoholmámorban úszó sofőr, de lehet, hogy New York-ban is hasonlóan járnak el.

- Erre nem gondoltunk - hallották meg mögülük Jordan Shaw hangját. - Nem rossz, Castle - mondta elismerően, mire a férfi egy büszke mosoly kíséretében kihúzta magát, és elégedetten figyelte, ahogy az ügynök már emeli is a füléhez a telefont, és kiadja az utasítást az autókölcsönző adatainak megszerzésére. - Fél óra múlva összegezzük a tegnap összegyűjtött adatokat - nézett rájuk újra a nő. - Gates kapitánnyal úgy döntöttünk, minden reggel megbeszélést tartunk.

- Addig főzök egy kávét - indult a pihenő felé Castle. 

Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Jordan kíváncsi tekinttel fordult Kate felé. 

- Castle egészen jól bírja - jegyezte meg, de Kate nem tudta, hogy a nyomozásra érti a nő, vagy kettejükre.

- Igen. Én is azt hittem, hogy jobban megviseli, hogy Tyson újra színre lépett - mondta, jelezve, hogy nem akar az író és a közte kialakult kapcsolatról beszélni. 

Jordan szeme villant egyet, de diszkréten hallgatott. A beállt kínos csendet az ajtó nyílódása törte meg, amelyen Ryan száguldott be csillogó szemekkel, kezében a jegyzetfüzetével, de amikor meglátta az ügynököt, zavartan megtorpant.

- Én ... izé ... jó reggelt. Azt hiszem, találtam valamit - kapkodta a tekintetét a két nő között, miközben beletúrt előrehulló hajába.

Beckett-nek csak most tűnt fel a nyomozó karikás szeme, nyúzott arca és gyűrött inge, amiből rájött, hogy az éjszakát a nyomozással töltötte. Lelkiismeret-furdalása támadt. Mialatt ő a kórházban volt Castle-lel, és a rémálmait álmodta régi szobájában, addig a férfi kitartó odaadással végezte a monoton adatátvizsgálást.

- Kikértem az összes olyan elítélt aktáját, aki szorosabb kapcsolatba kerülhetett Tyson-nal - kezdett bele félénken, mint egy kisdiák a felelésbe a szigorú tanító néni előtt. - Három hónapig ült Valter Benneth-el, akit többrendbeli fegyveres rablásért ítéltek életfogytiglanra. A jelentésekből kiderül, hogy nagy halnak számított a börtönben, mindeni tartott tőle, még a fegyőrök is, de Tyson kivívta az elismerését, és a bizalmába fogadta. 

Ryan elhallgatott, mintha arra várna, hogy megerősítést kapjon, hogy folytassa.

- És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Beckett, megadva ezzel a lökést a folytatáshoz.

- Az egyik elítélt revansot akart venni Benneth-en a tőle elszenvedett megaláztatásokért, és egy éttermi csetepatét kihasználva leszúrta a férfit, akit halálos sebbel a börtönkórházba szállítottak. Tyson külön engedélyt kapott, hogy meglátogassa, ahol az egyik ápoló szerint valamit súgott neki Benneth, amitől Tyson-nak kikerekedtek a szemei - mondta szinte egy levegővétellel, aztán tartott egy másodpercnyi szünetet a hatás kedvéért, és kibökte a lényeget. - Benneth utolsó rablásakor 25 millió dollárnak veszett nyoma. A zsákmány sosem lett meg, viszont Tyson szabadulása után két hónappal Benneth családja egy jóval tehetősebb környékre költözött, és a két fia magániskolákba jár.

Beckett elismerően elmosolyodott, és bólintott. Tudta, hogy a férfinak elég ennyi gesztus, hogy tudja, nagyra értékeli a munkáját.

- Megvan Benneth családjának a címe? - kérdezte, mire Ryan felemelt egy ujjai között tartott cetlit. Beckett már nyúlt volna érte, amikor Shaw ügynök kikapta a papírdarabot a meglepett nyomozó kezéből, és visszaadta Ryan-nak.

- Nem maga megy oda! - mondta ellentmondást nem tűrőn Kate felé fordulva. - Tyson feladatot adott magának és Castle-nek. Ha azt látja, hogy nem Helga Ormond ügyével foglalkoznak, taktikát fog váltani, és még kiszámíthatatlanabb lesz. Bízzon Gates kapitányban!

Beckett néhány másodpercig még farkasszemet nézett az ügynökkel, aztán beleegyezően bólintott, és egy tekintettel jelezte Ryan-nek, hogy Jordan-nak igaza van, az övé a kihallgatás joga. A férfi zavarában elmosolyodott, és olyan sietve indult ki a helyiségből, hogy az ajtóban csaknem összeütközött a két pohár kávéval egyensúlyozó Castle-lel.

- Történt valami? - nézett a láthatóan izgatott nyomozó után az író.

- Lehet, hogy megtalálta, honnan volt Tyson-nak annyi pénze, hogy fedezze a plasztikai műtétjét és a kis akcióit - foglalta össze tömören Kate, és jóleső érzéssel pillantott a két kávés pohárra. Előző nap a férfi keserűségének, és iránta érzett haragjának tulajdonította, hogy nem hozott neki a fekete, frissítő italból. Talán az érzései enyhülését jelzi, hogy most két kávét hozott. Halványan elmosolyodott, és a férfi felé lépett, hogy elvegye kezéből az egyik poharat, de Castle ügyet sem vetve rá Jordan-hoz lépett, és legsármosabb mosolyát elővéve, felé nyújtotta a gőzölgő feketét.

- Gondoltam, jólesne egy kávé - mondta könnyedén az ügynökre nézve, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő csodálkozva felhúzza a szemöldökét, miközben a válla fölött a mögötte álló Beckett-re pillant.

Kate nézte, ahogy Jordan elveszi kávét, és úgy érezte, mintha egy kést forgattak volna meg a szívében. Hogyan lehetett olyan balga, hogy azt hitte, Castle megbocsátotta a szakítást, és minden visszaáll a régi kerékvágásba? Mégis, mire számított? Szerencse, hogy nem vette ki a férfi kezéből a poharat, mert az lett volna az igazán megalázó, ha Castle akkor közli vele, hogy nem neki szánta a kávét. Megsemmisülve fordult a tábla felé, hogy Jordan kutató tekintetét elkerülje, amikor valaki gyengéden megérintette a vállát.

     

Változatok egy témára 7/76

- A magáé vagyok, Kate nővér.

Beckett állta  a férfi tekintetét, de érezte, hogy a mondat hallatán megremeg. Mintha csak néhány hónapja lett volna az a mámorító éjszaka, amikor a férfi legnagyobb örömére szexis nővérruhába bújt, és nővért játszva a végletekig fokozta az író vágyát, pedig azóta már két év telt el. Hirtelen rájött, hogy Castle csak játszik vele. A hálószoba, az emlék felidézése mind azért van, hogy fájdalmat okozzon. Megértette a férfi reakcióját. A helyében ő is dühös lenne, és a lelke mélyén dolgozna benne a bosszú. Majdnem megszólalt, hogy "Ne tedd ezt velem, kérlek!", de tudta, hogy ezzel elindítana egy újabb beszélgetést a döntéséről, és mivel ezt nem akarta, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, a Castle combján levő kötésre nézett. Szótlanul közelebb lépett, előrehajolt, és megpróbálta megfogni a ragtapasz szélét.

Castle szíve úgy zakatolt, mint előző nap a liftben. Túlságosan közel került hozzá Kate, és ez nem várt hatással volt rá. Talán mégsem volt jó ötlet behívni Kate-t a hálószobába. A terve, hogy a nő is érezze a fájdalmát, lelkiismeret-furdalást keltett benne. Már nem akarta bántani, inkább olyan emlékeket akart benne felidézni, amelyek arra emlékeztetik, milyen csodálatos volt a közös életük. Nem tudta, hogy ezzel okozza a legnagyobb lelki kínt.

- Ez fájni fog - zökkentette ki Kate hangja a merengésből, de mire felfogta volna a szavak jelentését, már meg is érezte az égető fájdalmat.

- Áááááúúúú! - kiáltott fel, miközben ellökte magát az ágy támlájától, és ösztönösen elkapta Kate kezét. - Muszáj volt letépned a ragtapaszt?

- Hidd el, sokkal rosszabb lett volna, ha lassan húzom! Nyugi Castle, csak néhány szőrszáladtól szabadítottalak meg - mosolyodott el Kate, aztán a karjára fonódó ujjakra nézett. - Elengednél, Castle?

- Pe-persze - nyelt egyet zavarában az író. Nagyot sóhajtva újra hátradőlt, és figyelte, ahogy Kate finoman a combján levő hegre és az égett felületre keni a hűsítő kenőcsöt, aztán óvatosan ráteszi a gézt, és vág egy darabot a sebtapaszból. Újra bánta az ötletét. Ahogy Kate a lába fölé hajolt, megérezte a finom cseresznyeillatot, szeme pedig nem tudott betelni a kecsesen hajladozó test látványával. Tekintete először a telt melleken időzött, majd a karcsú derék vonalát követve megállt a kerek csípőn. Minden fájdalmát és sérelmét elfeledve, vágyakozva nyelt egyet. Maga is meglepődött, milyen intenzíven reagált a teste Kate közelségére, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne simítson végig az érzéki domborulatookn. Hirtelen észrevette, hogy a nő mozdulata megállt, ezért kíváncsian felnézett, és még éppen meglátta, hogy Kate lopva a bokszeralsóban feszülő férfiasságára  pillant. Fogalma sem volt, hogy csak a kíváncsiság, netán a vágy késztette a nőt a pillantásra, vagy észrevette, milyen reakciót váltott ki belőle a közelsége. Ha lejjebb húzná az ingét, hogy jótékonyan eltakarja az ágyékát, csak még jobban felhívná a nő figyelmét arra, hogy mennyire nem tudja uralni a testét, így inkább nem mozdult. 
Kate átkozta magát, amiért egyáltalán idejött. A kenőcsöt odaadhatta volna Castle-nek az őrsön is, ehelyett belesodorta magát egy olyan helyzetbe, ami minden eddiginél nehezebbé tette a szakításuk következményeit. Már a lakás ismerős illata, tárgyai, a közös kávézás és a hálószoba látványa is megviselte, de Castle közelsége és bőrének érintése, olyan erővel szabadította fel visszafojtott érzelmeit, hogy egyre inkább kételkedett abban, hogy tud-e objektíven gondolkodni. Az érzelmi kegyelemdöfést az adta meg, amikor észrevette a férfi testének ösztönös reakcióját. Elöntötte a forróság, szája kiszáradt, szíve olyan vadul dübörgött a mellkasában, hogy úgy érezte, szétrepeszti a bordáit. Hogy megakadályozza keze remegését, egy határozott mozdulattal ráragasztotta a sebtapaszt a gézlapra, de utána nem tudta megállni, hogy alig érintve a bőrt, finoman végighúzta ujjait a férfi combján. Ez volt az a pillanat, ami után már nem volt visszaút.
Castle minden idegszálán végigfutott a bizsergés a simogatásra, és a mindent elárasztó vágy, hogy megérinthesse Kate-t, felülírta a józan ész minden ellenállását. Képtelen volt tovább kordában tartani a vágyait. Előrehajolt, lágyan beletúrt a leomló hajzuhatagba, és mivel Kate megfeszült ugyan, de nem húzódott el, végigsimított a selymes bőrű nyakon, és lassan magához húzta. Amikor összeért az ajkuk, mindketten becsukták a szemüket. A csók épp csak leheletnyi érintés volt, bizonytalan, várakozó mozdulat, pillanatnyi egyensúlyozás a értelem és az érzelem keskeny mezsgyéjén.
Kate nem akarta, hogy ez történjen. Nem akart meginogni, nem akart gyenge lenni, mégis, életében talán először, nem tudta legyőzni esze a szívét. Engedett a pillanatnak, a vágynak, a hívogató mámornak, és amikor érezte, hogy Rick puha, érzéki ajkai elnyílnak, az ő ajka is engedelmesen követte a férfiét, és hagyta, hogy nyelvük simogató játékba kezdjen. A megszokott mozdulattal túrt a sűrű hajszálak közé, és dörzsölgette meg finoman Castle fülcimpáját, aztán ujjai becsúsztak az ing gallérja alá. Érzékei nem tudtak betelni a csókkal és a férfi sima, meleg bőrének érintésével, ezért csak akkor tudatosult benne, hogy Castle ujjai utat törtek maguknak az inge alá, amikor azok megérintették a mellét. Borzongás futott végig a testén, ami lázba hozta minden sejtjét, ugyanakkor tudatosította benne, hogy merre tartanak. A felismerés, hogy hagyta eluralkodni az érzelmeit, és majdnem olyat tett, amivel csak megnehezítené mindkettejük életét, villámként hasított bele. Izmai megfeszültek, és a másodperc tört része alatt húzódott el a férfitól. Zavarában a füle mögé tűrte a haját, és lehúzkodta az ingét, aztán fájdalmas arccal a vágytól még elhomályosult tekintetű férfira nézett.
- Ezt ... ezt ne, Castle! Csak még jobban fog fájni mindkettőnknek.
- Nem hiszem, hogy ennél jobban fájhat - nyögte halkan a férfi.
Kate úgy tett, mintha nem hallaná a szavakat, az órájára nézett, és az ajtó felé indult, hogy Castle ne láthassa a szemébe toluló könnyeket, és elgyötört, fájdalommal teli vonásait.
- Mennem kell - próbálta közömbösen kiejteni a szavakat. - Elviszlek, ha akarod - tette hozzá, maga sem tudta miért. A történtek után menekülnie kellett volna olyan messze, amilyen messzire csak tud, de mintha valami láthatatlan erő arra késztette volna, hogy a közelében tudja a férfit.
Castle csak akkor szólalt meg, amikor Kate kilépett az ajtón. Úgy érezte, mintha megint egy érzelmi hullámvasúton ülne, mint évekkel ezelőtt, amikor Kate hol közelebb engedte magához, hol eltaszította. Még érezte a csók ízét és a finom ujjakat a vállán, ezért képtelen volt elszakadni a nőtől.
- Nekem kell még pár perc - húzta le az inget a bokszer takarásában lüktető férfiasságára, bár Kate már nem láthatta teste ösztönös reakcióját. 
- A parkolóban várlak - hallotta a távolodó hangot, majd a bejárati ajtó csapódását Castle. Hatalmasat fújtatva engedte ki tüdejéből a visszatartott levegőt, miközben hátravetette fejét az ágy háttámlájának. Egy pillanatig keserűen gondolt arra, hogy talán soha többé nem érezheti újra a nő csókjának ízét, és valóban nincs az a földi hatalom, ami megváltoztatná a gondolkodását, de ahogy végiggondolta az előbbi mámor pár pillanatát, mintha elfújták volna a keserűségét. Felidézte, ahogy Kate megremeg a karjai között, és elnyílik az ajka, és újra kezdte optimistán látni a világot. Nem tudta, hogy a csók volt-e az oka, de mintha visszatért volna a régi énje, az a Richard Castle, aki nem ismer akadályokat, aki hisz a csodákban. 
- Hm - nézett vágyának bizonyítékára, és töprengve elmosolyodott. - Úgy látszik, hogy a hálószoba és egy csók nem elég neked Kate Beckett. Sebaj! Majd ha rájössz, mi minden veszély leselkedhet rám a gyilkosaidon kívül, talán nem rémüldözöl Virgonckától - mondta halkan maga elé. Pontosan tudta, hogy Kate-t attól ijedt meg a legjobban, hogy a csókból szeretkezés lesz, és akkor nem tudja uralni az érzéseit.
Éppen a farmerjébe próbálta belegyömöszölni az ingét, amikor a háta mögül meghallotta anyja hangját. Akkorát ugrott ijedtében, hogy utána szenvedő arccal kapott bekötözött combjához.
Martha karba tett kézzel támaszkodott az ajtófélfának, és kissé oldalra billentett fejjel, kérdőn nézett rá.
- Richard? - ejtette ki kérdőn a nevet, jelezve, hogy választ vár a fel nem tett kérdésre.
- Nem tudom, mire gondolsz, Anya - kerülte a nő fürkésző pillantását, miközben azon töprengett, mióta állhat anyja az ajtóban, és remélte, hogy nem látott többet a kelleténél.
- Ugyan, Kisfiam! Katherine a szakításotok óta először volt itt. Még azt sem vette észre, hogy a konyhában vagyok, és mire szóltam volna neki, már itt sem volt. Úgy rohant el, mint akit üldöznek.
- Csak elhozta a kenőcsöt és a kötszert a lábamra. 
- És?
- Nincs semmi "és", Anya! - mondta egy grimasz kíséretében, de egy pillanat múlva sejtelmesen elmosolyodott. - Van egy tervem, de most rohanok, mert Kate a garázsban vár, és a végén itt hagy - bicegett el anyja mellett sietve, így már nem láthatta, ahogy az asszony arcán megjelenő megkönnyebbült mosolyt felváltotta a gyanakvás. Amikor becsukódott az ajtó, Martha nagyot sóhajtva engedte le a kezeit, sejtve, hogy fia valami őrültséget tervez, ugyanakkor tudta, hogy bármit jobban elvisel, mint azt, amilyennek az elmúlt hetekben látta.

Beckett feszengve ült a vezetőülésben, mereven fogta a kormányt és azon töprengett, miért nincs ugyanilyen zavarban a mellette ülő férfi. Castle láthatóan nyugodt volt, és érdeklődve szemlélte a város kora reggeli forgalmát. A látóhatár fölé emelkedő napkorong vakította Kate szemét, aminek most kimondottan örült, mert így annyira hunyorgott, hogy a férfi nem tud kiolvasni semmit a tekintetéből.
- Kate, én ... - szólalt meg az író, de a nő a szavába vágott.
- Ne, Castle! - mondta határozottan. Meg akarta akadályozni, hogy beszéljenek a csókról, vagy arról, amit abban a néhány percben éreztek.
- Csak meg akartam köszönni a kenőcsöt - mondta a férfi ártatlan arccal.
Kate megforgatta a szemét, és alig észrevehetően elmosolyodott. Deja vu érzése volt. Oly sokszor fordult elő, hogy Castle ügyesen elterelte a beszélgetés eredeti menetét, ahogy most is, hogy jól jöjjön ki a helyzetből.
Az út további részében csendben ültek egymás mellett, és a liftben is tisztes távolságra álltak egymástól. Beckett még arra is vigyázott, nehogy véletlenül Castle-re nézzen, de érezte, hogy a férfi minden gátlás nélkül többször is végigméri. Szinte kimenekült a felvonóból, és egyenesen az eligazítóba sietett, hogy megnézze, milyen eredményekre jutott előző nap Shaw ügynök. Ahogy a helyiségbe lépett, megtorpant. Szemét nem tudta levenni az okostábla előtti asztalon álló vázáról. A szál vörös rózsa szinte izzott a reggeli szürkeségben.
  
    

Változatok egy témára 7/75

Tudta, hogy úgy fel fogja bosszantani, ahogy még soha.

Az ébresztő hangja élesen hasított a csendbe, mégis másodpercekig tartott, amíg Kate képes volt megszabadulni a zaklatott, szorongásokkal és félelmekkel teli álomtól, és tudata felfogta a kellemetlen zaj forrását, és kinyomta a készüléket. Fáradtan simította hátra a haját, és résnyire nyitotta a szemét. Minden zegzugát ismerte a szobának, ami sok éven az otthont jelentette a számára, de most idegennek érezte magát. Nem itt van a helye. De akkor hol van? Sóhajtott egyet, aztán erőt vett magán, és felkelt. Fél óra múlva lezuhanyozva, felöltözve útra készen állt, már csak a frissen főtt kávé hiányzott az éberségéhez, de a kávéfőző hosszú sistergés után durrant egyet, és kikapcsolt. Reménykedve kapcsolgatta ki-be a készüléket, de az nem kelt életre. Bosszúsan kapta fel a blézerét, hogy a kapitányságra induljon, amikor meglátta a zsebéből kikandikáló papírt. Elhúzta a száját. Úgy látszik, ez nem az ő napja! Előző este Dr. Kollar az ő kezébe nyomta a receptet, amire Castle kenőcsét írta fel, de mivel akkor ellátták a férfi sebét, egyikük sem gondolt arra, hogy megálljanak egy gyógyszertárnál, és kiváltsák a kenőcsöt. Elgondolkodva nézett az órájára. Még túl korán volt ahhoz, hogy Castle bemenjen az őrsre, ahol odaadhatná neki a receptet, pedig Margo nővér a lelkükre kötötte, hogy rendszeresen kenjék be a kígyómarás és az égés helyét. Tudta, hogy őrültség, amire készül, de képtelen volt másképp dönteni.

Fél óra múlva már a kenőccsel, gézzel és egy tekercs ragtapasszal felszerelkezve állt a férfi lakása előtt, és tétován nyúlt a csengő felé. Zsebében ott lapult az ajtó kulcsa, de úgy érezte, már nincs joga hívatlanul belépni abba a lakásba, ami néhány hete még az otthont jelentette neki.

Castle bosszúsan húzta párnáját a fülére. Ki az ördög keresi hajnalok hajnalán? Várt, hátha Alexis kinyitja az ajtót, vagy megunja a hiábavaló várakozást a hívatlan látogató, de csalódott. A csengő újra meg újra megszólalt, ezért végül sóhajtott egyet, kikászálódott az ágyból és magára kapta a köntösét. Fájdalmasan grimaszolva bicegett az ajtó felé, közben öklével megdörzsölte a szemét, aztán beletúrt előrehulló, kócos hajába, miközben kinyitotta az ajtót.

- Beckett? - pislogott nagyot, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem egy álom tréfálja-e meg. 

- Kiváltottam a kenőcsöt, és hoztam kötszert - próbálta könnyedén kiejteni a szavakat Kate, nehogy olyan érzést keltsen a férfiban, hogy más céllal jött hozzá, és gyorsan felé nyújtotta a kezében tartott holmikat.

- Kösz - mondta még mindig a meglepve a férfi, és ösztönösen elvette a csomagot, de tekintetét nem vette le a nőről. Olyan érzése volt, mint évekkel ezelőtt, amikor érezte, hogy több van köztük partnerségnél, mégis megtartották a távolságot kettejük között, és egyikük sem közeledett egyértelműen a másik felé. Észrevette a Kate arcán átsuhanó szomorú mosolyt, ezért amikor a nő megfordult, és a lift felé indult, nyelt egyet, és rekedt hangon utána szólt.

- Rám férne egy kávé. Velem tartasz?

Kate megtorpant, és visszanézett az álmos, mégis igéző kék szemekbe. Tudta, hogy nagy hibát követ el, ha most belép azon az ajtón, de mintha ajkait nem az agya vezérelte volna, hanem valami felsőbb erő, alig hallhatóan ejtette ki a szót.

- Igen - mondta, és összeszűkült gyomorral lépett be Castle mellett az ajtón. - Az én kávéfőzőm elromlott - tette hozzá magyarázatként, miközben arra gondolt, milyen véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy újra itt álljon Castle nappalijában. Nézte, ahogy a férfi a konyhába megy, és rutinos mozdulatokkal elkészíti a kávét. Tétován követte, aztán hogy megtörje az egyre kínosabbá váló csendet, a két gyanús tanúvallomásról kezdett beszélni. Néhány perc múlva már feszengés nélkül ült a konyhapultnál, és kevergette a vaníliás latte-t. Jólesett neki, hogy a férfi nem sima presszókávét készített neki, hanem a kedvencét.

- Szeretnéd, hogy elolvassam őket? - kérdezte Castle a kávét kortyolgatva.

- Igen. Valami zavar bennük. Talán észreveszel valamit, ami elkerülte a figyelmemet.

- Egy zuhany nem ártana - húzta ki a nyakánál az izzadtságtól nyirkos pólót zavarában mosolyogva, miközben megpróbálta elhessegetni a kínzó rémálmok képét, amik miatt egész éjjel csak vergődött az ágyban.

- Megvárlak. Még úgysincs benn senki a kapitányságon.

Castle tűnődve nézett a nőre, aztán bólintott, és a fürdőszoba felé indult.

Kate lassan kortyolgatta a gőzölgő finomságot. Ahogy egyedül maradt, és szemét végigjáratta a lakás ismerős tárgyain, megrohanták az emlékek, és újra eluralkodott rajta a fájdalom. Hirtelen bánta, hogy engedett a csábításnak, és bejött a lakásba, ahol minden a közös életükre emlékeztette. A rátelepedő nagy csendben, két ajtón keresztül is hallotta a víz zubogását. Nyelt egyet, és becsukta a szemét. Nem akart engedni az emlékeknek, de a képek megállíthatatlanul peregtek a szeme előtt. Látta maga előtt a zuhanyozó férfi alakját, ahogy a habos víz végigcsorog a testén, ahogy a mozdulatok hatására táncot járnak bőre alatt a megfeszülő izmok, ahogy hátrasimítja vizes haját, becsukja a szemét, és felszegve a fejét hagyja, hogy az arcát csiklandozzák a vízcseppek. Hirtelen emlékek sokasága rohanta meg. Pillanatok, amikor egymást mosdatva-simogatva álltak a meleg vízsugár alatt, és a simogatást követték a csókok, majd az édes beteljesülés. A gyengéd szeretkezések emléke olyan elementáris erővel tört rá, hogy szinte érezte a férfi meleg, puha bőrének érintését a testén.

Arra eszmélt, hogy már nem hallja a víz csobogását. Kinyitotta a szemét, és dühösen állapította meg, hogy engedett a szívének. Maga előtt is szégyellte a gyengeségét. Megkönnyebbült, amikor a férfi sötétkék farmerban és világoskék ingben, karjára vetett zakóval kilépett az ajtón. Nagyon siethetett, mert haja vizesen hullott a homlokába, és borostás volt az arca.

- Mehetünk - mondta elszántan, és sántítva indult az ajtó felé.

Kate önkéntelenül követte, aztán megtorpant.

- Bekented, és átkötötted a sebet? - intett fejével férfi combja felé.
Castle nyelt egyet, és láthatóan zavarba jött.

- A lábam rendben van - mondta egy pillanatnyi hezitálás után, és kitárta Kate előtt az ajtót.

- Ha jól gondolom, akkor ez a válasz egy "nem"-et takar - emelte égnek rosszallóan a szemét a nő, és nem mozdult. - Emlékszel, mit mondott az orvos? Vagy vissza akarsz kerülni Margo nővér kezei közé?

Castle arca megrándult a gondolatra. Elképzelte, mit kapna a nővértől, ha azért kerülne kórházba, mert nem tartotta be az utasításait.

- Majd később bekenem - mondta.

- Most, Castle! Nem azért kerestem egy hajnalban is nyitva tartó gyógyszertárt, és jöttem el a kenőccsel hozzád, hogy elhanyagold a sebet! - ráncolta össze szigorúan a szemöldökét a nyomozó, amikor rájött, hogy a férfi csak kibúvót keres, hogy ne kelljen saját magának ellátni a sebet. - Majd én bekenem és bekötözöm - tette hozzá szelíden.

- Ne ... nem kell. Induljunk, fogy az időnk - lépett az ajtó felé, de Beckett nem mozdult.

- Le a nadrággal Castle, és feküdj az ágyra! - parancsolt kemény hangon a férfira, de a szeme mosolygott. 

Tekintetük másodpercekre összefonódott, és mindketten arra gondoltak, hogy régen erre Castle biztosan valami olyannal felelt volna, hogy "Erre a mondatra vártam, Beckett nyomozó!", és az író pimaszul, Kate pedig elnézően mosolygott volna. De most más volt a helyzet.

Castle összeszorította a száját, és másodpercekig farkasszemet nézett a nővel. Nem akarta, hogy Kate azt érezze, hogy minden olyan lehet, mint évekkel ezelőtt, és hogy eljátszhatják, hogy csak partnerek a nyomozásban. A közös kávézás a lakásán fájdalmasabb volt, mint hitte. Amíg zuhanyozott és öltözködött, azon zakatolt az agya, miért érzi úgy, mintha Kate közeledne felé, amikor tudja, hogy olyan nagy az elhatározása, hogy nem fog változtatni azon. Ha most engedi, hogy Kate hozzáérjen, csak még jobban fog fájni a hiánya. Mire összeszedte magát, hogy ellenkezzen, Kate már összeszedte a kenőcsöt, a kötszereket, és éppen egy ollót húzott ki az egyik fiókból.

Kate felnézett, és meglátta a bizonytalanul ácsorgó író kétségbeesett arcát.

- Csak egy kötéscsere, Castle. Semmi más - mondta komolyan. Meg volt győződve róla, hogy ehhez kell tartania magát.  

- Persze - bólintott a férfi, hangjában enyhe gúnnyal. Becsukta az ajtót, és a hálószoba felé indult.

- Itt is jó lesz - mutatott Kate a kanapéra, de Castle megrázta a fejét, és tovább ment. Azt akarta, hogy Kate is azt érezze, amit ő, valahányszor belép a hálószobába, ahol oly sokszor tették boldoggá egymást egy-egy vágytól fűtött érzéki, gyengéd, vagy szenvedélyes szeretkezés során, ahol minden érintés, minden lélegzetvétel arról szólt, hogy milyen boldogok. Azt akarta, hogy Kate-nek is annyira fájjon, mint neki.

Kate csak állt egy darabig, aztán kénytelen-kelletlen követte a férfit. Amikor belépett a szobába, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a szívét. Megpróbálta minden figyelmét Castle-re fordítani, nehogy újra megrohanják az emlékek. Nézte, ahogy a férfi térdig letolja a nadrágját, lábait felrakva, a háttámlának támaszkodva felül a franciaágyra, és szemét a kötéssel fedett sérülésre szegezve vár. Vett egy nagy levegőt, és közelebb lépett. Castle ráemelte a tekintetét, és kihívó hangsúllyal, halkan megszólalt.

- A magáé vagyok, Kate nővér. 

  

Változatok egy témára 7/74

- És te? Te min mész keresztül?

Beckett-et mintha villámcsapás érte volna, megfeszült, szeme résnyire szűkült a kérdés hallatán, végül a másodpercekig tartó hallgatás után végül a két férfira emelte szomorú tekintetét.

- Jól vagyok - mosolyodott el erőtlenül. - Én csak azt teszem, ami helyes - tette hozzá komolyan, és a két nyomozó már tudta, hogy a nő magába zárja az érzelmeit, és többet nem fog nekik elárulni.

- Nem, Beckett. Nem vagy jól - nézett meleg, barna szemével Kate-re Espo.

- El fogjuk kapni 3XK-t - szólalt meg meggyőződéssel Ryan, aki szentül hitte, hogy a sorozatgyilkos elfogásával megoldódhat Beckett és Castle kapcsolata is.

- Igen, el fogjuk kapni - húzta kényszeredett mosolyra a száját a nő, amiből Ryan és Espo kiolvashatta, hogy nem Jerry Tyson az egyetlen komoly probléma a két barátjuk között. - Találtatok valamit? - terelte az ügyre a szót Kate, és tekintetét újra az előtte heverő iratokra szegezte, mintha nem akarna többet foglalkozni a burkolt célzással. 

 Ryan a társára pillantott, és mivel Javi csak elgondolkodva fürkészte Beckett arcát, belekezdett az eddig kiderített tények ismertetéséhez.

- Helga Ormond több munkatársa is úgy nyilatkozott, hogy az áldozat viselkedése szokatlan volt az utóbbi időben. Szétszórt volt és álmodozó, ami régen egyáltalán nem volt rá jellemző. A titkárnője szerint két megbeszélést is lemondott a múlt héten, pedig mindkettő rendkívül fontos lett volna az üzlet szempontjából, és nagyon sokat készült rájuk. Régen szoros napirend szerint élt, most viszont kiszámíthatatlan lett, és volt, hogy órákra eltűnt.

- Egy új férfi? - nézett fel érdeklődve Beckett.

- Senki nem tudott róla, hogy járna valakivel. Mivel évek óta nem látták férfival, a rossz nyelvek azt suttogták, hogy talán a saját neméhez vonzódik - pislantott zavartan Ryan.

- Derítsétek ki, mit csinálhatott azokban az órákban, amiről a titkárnője nem tud! Talán a viselkedése megváltozásának köze van Tyson-hoz.

Beckett nézte, ahogy a két férfi jelentőségteljes pillantást vált, aztán visszamegy az íróasztalához. Biztos volt benne, hogy előbb-utóbb újra elő fognak hozakodni a Castle és a közte történtekre, de még nem akart velük beszélni róla. Az órájára pillantott, aztán a pihenőbe indult egy kávéért, amikor meghallotta a lift kattanását, és titkon reménykedve felé fordult. A felvonóból kilépő magas, jóképű, elegánsan öltözött férfi egy elviteles ételdobozt, egy üveg gyümölcslevet, és egy szál vörös rózsát szorongatott. Bizonytalanul megtorpant, szemét kutatón körbejáratta a helyiségen, aztán tekintete találkozott a nyomozóéval, és felé indult. Kate tudta, hogy látta már a férfit, de csak akkor döbbent rá, hogy ki is lépked feléje, amikor az barátságosan rámosolygott.

- Á, Beckett nyomozó! Meg tudná mondani, merre találom Shaw ügynököt? - kérdezte, miközben huncutan felhúzta a szemöldökét a két utolsó szónál.

Kate önkéntelenül viszonozta a mosolyt, és bólintott. Jordan férjével csak egyszer találkozott, amikor az megjelent az őrsön a kislányukkal. Élénken élt az emlékezetében amit akkor érzett, amikor meglátta a kemény, elhivatott ügynököt a családjával, most azonban úgy érezte, mintha a sors kegyetlen játékot játszana vele azzal, hogy emlékezteti arra, van, aki össze tudja egyeztetni a munkáját a családdal, és boldoggá tud tenni egy férfit és egy gyermeket azzal, hogy nem engedi rátelepedni a félelmet szívére.

- Tudom, hogy nehéz napok várnak rá. Erre jártam, gondoltam meglepem valamivel, mert valószínűleg nem tudom ébren megvárni, hogy hazaérjen - válaszolt a férfi a ki nem mondott kérdésre.

- Az eligazítóban van - mutatott Kate a tőle nem messze levő üveges ajtóra, aztán megbabonázva figyelte, ahogy a férfi, arcán izgatott mosollyal belép a helyiségbe. Lopva körülnézett, és amikor meggyőződött róla, hogy senki nem figyel rá, egy lépést tett az ajtó felé, így az üvegen keresztül láthatta, ahogy Jordan az okostábla előtt állva éppen sóhajt egyet, és fáradtan megdörzsöli a homlokát, aztán a nyíló ajtó felé pislant. A következő pillanatok olyan fájdalmat ébresztettek Kate-ben, mint amikor a kápolnában kimondta a sorsukat eldöntő szavakat. Jordan gondterhelt arcán először átfutott a meglepetés döbbenete, aztán az örömé, végül arcára kiült a végtelen szeretetet tükröző mosoly. A férfi gyengéden átölelte, és futó csókot lehelt a szájára. A mozdulat bensőséges volt, és hűen tükrözte a két ember közti boldog összetartozást. 

Beckett zavartan kapta el tekintetét, és sietve a kihalt pihenőbe lépett. Amíg várta, hogy a forró kávé a poharába csorogjon, megtámaszkodott a pulton, és behunyt szemmel próbálta megakadályozni, hogy sírjon. Úgy érezte, mintha összeesküdött volna ellene a világ. Néhány nappal ezelőttig azt hitte, képes lesz ezt az egészet végigcsinálni, de Castle közelsége és az előbb látott jelenet újra emlékeztették arra, hogy miről mondott le, és hogy mitől fosztotta meg nemcsak magát, de Rick-et is. A barátai kérdő, értetlen tekintete csak rontott a helyzeten. Mintha senki nem értené a döntését, amiről ő meg volt győződve, hogy helyes. A sistergő gőz hangjára kinyitotta  a szemét, aztán a pultnak támaszkodva lassan kortyolni kezdte a forró feketét. Nem érzékelte az idő múlását, így észre sem vette, hogy már csak az üres poharat szorongatja, amikor nyílt az ajtó, és Jordan lépett be rajta, tőle szokatlan, elmerengő tekintettel.

- Van egy kis kínaim. Nem éhes?

Beckett zavartan az üres pohárra pillantott, és gyorsan letette.

- Nem, köszönöm, már ettem - rázta meg a fejét, és megpróbálta udvariasan mosolyogva kiejteni a hazug szavakat, kevés sikerrel. Egész nap egy falatot sem evett, de a feszültségtől úgy összeszűkült a gyomra, hogy képtelen lett volna egy falatot is lenyelni, ráadásul érezte, hogy Jordan kihasználná a falatozás közben kialakuló kötetlen beszélgetést, és előhozakodna a kínos kérdésekkel. - Még néhány szemtanú vallomását át szeretném nézni - mondta, és szinte kimenekült a pihenőből, miközben érezte az ügynök fürkésző tekintetét a hátán.   

Mire végzett az összes tanúvallomás átolvasásával, már tizenegy óra felé járt. A kapitányságon már csk az ügyeletes tisztek, néhány egyenruhás, Jordan Shaw és két ügynök tartózkodott. A fiúkat úgy fél órája hazaküldte, bár Javi ellenkezett, Ryan-on látta, hogy vágyakozva réved a távolba, és lelki szemei előtt már látja, ahogy Jenny megcsókolja, aztán a kiságy fölé hajolva gyönyörködik a békésen alvó Sara Grace-ben. 

Kivette az iratok közül a holttestet megtaláló idős nő vallomását, és egy kocogóét. Valami zavarta bennük, de nem tudta mi. Hirtelen arra gondolt, az ilyen pillanatokban szokott Castle valami olyannal előjönni, ami neki elkerülte e figyelmét, vagy más megvilágításba helyezte az egész vallomást. Sóhajtott egyet, amiért mindenről a férfi jut az eszébe, aztán kikapcsolta a számítógépét, és felkapta a blézerét. Ekkor vette észre, hogy az eligazító ajtajában álló Shaw ügynök átható tekintete rajta időzik.

- Késő van, hazamegyek - szólalt meg, és hogy zavarát leplezze, az órájára pillantott.

- Haza? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Jordan, aztán úgy tett, mintha nem várna választ, folytatta. - Én is indulok. Reggel találkozunk - intett barátságosan a nyomozó felé, és sietve beszállt a liftbe.

Egy óra múlva Kate megtámasztotta két kezét a csempén, csukott szemmel felszegte a fejét, és hagyta, hogy a meleg víz simogatón csorogjon végig az arcán. Még mindig a "haza" szó visszhangzott a fülében. Hol van az otthona? Hova lett minden, ami biztos volt, ami az övé volt? Már Castle lakása vált a közös otthonukká, ezért a lakása eladásával megbízott egy ingatlanközvetítő céget, aki talált is rá vevőt. Most az apja házában lakott a gyerekkori szobájában, amíg nem talál egy új lakást, ahol egyszer talán otthon fogja magát érezni. Most érezte először úgy, hogy kicsúszott a lába alól a talaj, hogy nincs otthona, hogy nem tartozik sehova, és senkihez. Nekitámaszkodott a csempének, és hagyta, hogy a könnyei beleolvadjanak az arcán legördülő vízcseppekbe.

Néhány kilométerrel távolabb, Castle összekulcsolta tarkóján az ujjait, hogy ne simítson végig önkéntelenül az ágy mellette levő, üres részén. Gondolatai el-elidőztek a nap egy-egy pillanatán: az első találkozásán Kate-tel, a liftben és a kórházban történteken, az anyja, Margo nővér és Alexis szavain. Még sosem érezte ilyen zavarosnak az érzelmeit. Még mindig sértett volt, csalódott és dühös, de újra feléledt benne a vágy Kate Beckett után. Nemcsak a fizikai vágy. A lelke most jobban sóvárgott utána, mint a teste. Lekapcsolta a villanyt, és döntött. Kate szereti, és ő nem hagyja veszni ezt a szerelmet. Elmosolyodott a sötétben. Tudta, hogy úgy fel fogja bosszantani, ahogy még soha.

Változatok egy témára 7/73

- Most inkább nyugalomra vágyom - sütötte le Castle a szemét, mert a nővér szavai valami egészen más gondolatot ébresztett benne, aminek semmi köze sem volt a nyugalomhoz.

Kate gyanakodva húzta össze a szemöldökét, amitől megjelent az apró kis ránc a homlokán. Ismerte a férfi minden rezdülését, és tudta, ha így lesüti a szemét, valami olyan jár az eszében, amit maga is őrültségnek tart. Ilyenkor olyan volt, mint egy kisfiú, aki rosszul titkolózik az anyukája előtt. Egy perce még feleslegesnek érezte magát a rendelőben, hiszen a varratszedés láthatóan fájt Castle-nek, mert időként megrándult az arca, vagy sziszegett és megfeszültek az izmai, amikor az orvos kihúzott a sebből egy-egy darab fonalat, de nem szorult a segítségére. Most azonban örült, hogy benn volt a vizsgálóban, és látta a férfi reakcióját, mert arra következtetett belőle, hogy Margo nővér szavai megmozgatták a fantáziáját, és ebben a lelkiállapotban, amiben most van, lehet, hogy valami olyan fordult meg a fejében, ami máskor eszébe sem jutna. Töprengéséből a nővér szavai zökkentették ki. A termetes nő szembe fordult vele, és Castle farmerját a kezébe nyomta.

- Felöltöztetheti. Mennem kell, de már boldogulnak egyedül is. Ne felejtse el naponta többször bekenni a sebet - intézte szavait Kate-hez egy biztató mosoly kíséretében, aztán szúrós tekintettel a férfira nézett. - Jobb, ha  szót fogad, és elfogadja a segítséget, mert nem szabad feszülni a sebnek! Már nem tartja a varrat - tette hozzá figyelmeztetően.

Castle a szigorú barna szemek láttán nyelt egyet, aztán óvatosan lecsúszott az ágyról, és egy szót sem szólt, amikor Kate lehajolt, és a lábához tartotta a nadrág szárát, csak engedelmesen belelépett. Túl közel volt hozzá a nő. Úgy érezte, nem tud a bűvköréből szabadulni, mert magával ragadja a fájdalom és az emlékek. Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy ellenálljon a vágynak, és ne simítson végig a selymes hajon, ami azzal járt, hogy elvesztette az egyensúlyát, és súlypontját áttette a sérült lábára. Fájdalmasan felkiáltott, és ösztönösen kapaszkodót keresve, megtámaszkodott Kate vállán. Érezte, ahogy a nő megremeg az érintésre, aztán ráemelte ijedt tekintetét. A kórházi neoncsövek vakító fényétől zölden csillogó szemek megbabonázták, és másodpercekre elmerült a delejes tekintetben. Kate mozdult először. Zavartan felállt, miközben feljebb húzta a farmert a férfi lábán, majd elengedte, és hátrébb lépett. 

- Köszönöm - mondta rekedt hangon Castle, miközben felhúzta a nadrágot, és az ing betűrésével bajlódott. Igazából nem várt választ, ezért amikor meghallotta a halkan kimondott szót, meglepetésében a mozdulata is megállt.

- Mindig - ejtette ki alig hallhatóan, de magabiztosan a régen oly kedves szót Kate.

- Ne mondd ezt, kérlek! - ingatta meg a fejét Castle, miközben dühvel vegyes szomorúsággal pillantott a nőre, aztán igazított még egyet az ingén, és maga mögött hagyva Kate-t, elindult. 

Ugyanolyan szótlanul ültek az autóban, mint fél órával ezelőtt. Castle csak akkor mozdult meg, amikor Kate lekanyarodott a kapitányság felé vezető útról. 

- Hazaviszlek - előzte meg Kate a kérdést.

- Szóval már megint te döntesz - vágott egy gúnyos grimaszt az író.

- Most szedték ki a varratokat a lábadból, látom, hogy fáj a seb és az égés, ráadásul késő van - mondta türelmesen egy pillanatnyi hallgatás után Kate, anélkül, hogy oldalra nézett volna.

Amikor Castle kiszállt a lakása előtt a kocsiból, észre sem vette, milyen sokáig néz a távolodó férfi után, csak amikor eltűnt az ismerős sziluett az ajtó mögött, eszmélt fel, hogy pislogás nélkül bámul utána, és úgy szorongatja a kormányt, mint hajótörött a mentőövet. Úgy érezte, egyre nehezebb elviselnie a döntése következményeit. Pislantott néhányat, hogy a szemében felgyülemlő könnyek ne csorduljanak túl a szemhéján, és gázt adva a kapitányság felé indult.

Castle elgondolkodva csukta be maga után a lakás ajtaját. Nem érette Beckett viselkedését. Talán jobb is, hogy hazahozta Kate, így nyugodtan végiggondolhatja a délután történteket, a saját és a nő reakcióit, és a lábának sem ártana egy kis pihenés, mert nem akarta ugyan mutatni, de lüktetve áramlott benne a fájdalom. Nagyot nyögve indult a hálószoba felé, amikor felnézve Alexis szomorú, számon kérő tekintetével találta szembe magát. A lány karba tett kézzel ült a nappaliban, és látszott rajta, hogy csak az apjára várt.

- Alexis?

- A Nagyi mondta, hogy bementél a kapitányságra.

Castle nyelt egyet, aztán bólintott. Leült a lányával szemben, és a kérdőn rá tekintő kék szemekbe nézett. Hogyan magyarázza meg egy húsz éves, fiatal, felelősségteljes gondolkodású nőnek, hogy mit miért tesz, amikor maga sincs tisztában saját érzéseivel?

- 3XK újra ölt, és azt akarja, hogy Beckett és én nyomozzunk, különben újra öl. Tíz napunk van megoldani az ügyet.

Alexis sokáig hallgatott. Már tudott az áldozatról és a kezében talált üzenetről, csak azt nem tudta, hogyan viseli az apja, hogy újra Beckett-tel dolgozik. Nem akarta, hogy újra csalódás és fájdalom érje.

- Kamaszként eleinte tetszett, hogy rendőrt játszol, láttam, milyen lázba hoznak a furcsa gyilkossági esetek, és persze azt is észrevettem, hogy Kate fontosabb a számodra, mint az előző nők az életedben. Ezért fogadtam el, és kedveltem őt - kezdett bele lassan. - Aztán a Kate-t ért lövéskor megértettem, milyen veszélyes ez az egész, és már csak nehezen fogadtam el, hogy szereted. Jobban szerettem volna, ha tudomásul veszed, hogy író vagy, nem rendőr, de elfogadtam, hogy ez az élet tesz boldoggá. A temetőben történt lövés óta félek. Féltelek. Ne érts félre Apa. Boldog voltam, hogy összeházasodtok, mert felhőtlenül boldognak láttalak, olyannak, mint amilyennek még soha, de titkon megkönnyebbültem, amikor szakítottatok.

Alexis elhallgatott, és apja reakcióit figyelte. Nem csodálkozott, amikor az utolsó szavainál felkapta a fejét, és kérdőn összehúzta a szemöldökét.

- Azt hittem, így nem leszel többé veszélyben, előbb utóbb majd túl leszel a szakításon, és olyan nyugodtan élhetjük az életünket, mint régen, amikor nem kellett attól rettegnem, hogy melyik elmebeteg gyilkos néz prédának. Tévedtem. 

- Kicsim - fogta meg lánya kezét az író - tudom, hogy megviseltek az elmúlt hetek eseményei, de Tyson is csak egy ember. Már nagyon sok ember dolgozik azon, hogy elfogjuk.

- Nem erről van szó, Apa - ingatta meg a fejét Alexis. - El kell fogadnom, hogy már soha nem lehet olyan életünk, mint régen, és azt hiszem, már nem is vágyom rá igazán. Csak most látom, hogy sokkal jobb volt félteni téged, miközben boldog voltál, mint nem félteni annyira, de szenvedni látni. Egy nő sem tett olyan boldoggá, mint Kate.

- Nem akarok erről beszélni - húzódott hátra távolságtartón Castle, és elengedte a lány kezét. Nem akart beszélni a Beckett-hez fűződő érzéseiről, sem a szerelméről, sem a fájdalmáról, de Alexis, a nagyanyjától örökölt, átható tekintetű kék szemével úgy nézett rá, hogy nyelt egyet, és alig hallhatóan hozzátette: - Kate jobban félt, mint amennyire szeret. Úgy gondolja, mellette veszélyben lehet az életem, és a tiéd is.

Alexis egy idei hallgatott. Beharapott szája arról tanúskodott, hogy az esze és szíve komoly csatát vív egymással.

- Akkor csak azt kell bebizonyítanod, hogy nem a bűnözők jelentik a legnagyobb veszélyt az életedre - szólalt meg sokára. Nehezen döntött, de úgy érezte nem lehet olyan önző, hogy megfossza apját a boldogság lehetőségétől. Ha Beckett belátja, hogy milyen veszélyes lehet a bánatból és keserűségből táplálkozó depresszió, talán másképp gondolkodik a döntéséről. Nem is sejtette, hogy apja egészen másként értelmezi a szavait! 

- Igaz - mosolyodott el a férfi sejtelmesen, mire Alexis értetlenül húzta résnyire a szemét, és gyanakodva fürkészte apja hirtelen megváltozott arcvonásait. Akkor szokta látni ezt a tekintetet, amikor valami olyan ötlete támadt a férfinak, amivel az őrületbe kergette a családját.

Castle felállt, egy puszit nyomott lánya feje búbjára, miközben szeretettel végigsimított vörösesszőke, selymes haján, aztán a konyhába indult, és kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját.

- Éhes vagyok. Te mit ennél? - kérdezte könnyedén, mintha egy perce nem is komoly dolgokról beszélgettek volna, és sorban húzogatta ki a műanyag dobozba zárt ételeket.

- Apa! Jól vagy? - kérdezte döbbenten Alexis. Nagyanyja már beszámolt neki arról, hogy amióta hazajött Phoenix-ből az apja, alig eszik, étvágytalan, csak turkálja az ételt, és úgy kell belekönyörögni néhány falatot. Rosszat sejtett már akkor, amikor az előbb titokzatosan elmosolyodott a férfi, és gyanúját csak táplálta, hogy hirtelen megjött az étvágya is. 

- Persze - válaszolt Castle álmodozó tekintettel, aztán becsukta a hűtőszekrény ajtaját, majd kinyitotta a fagyasztót, és egy jókora doboz csoki fagyit húzott elő belőle. - Kérsz? - emelte Alexis felé a finomságot, aki azonban rosszallóan megcsóválta a fejét. 

- Vacsorára fagyit?

- Csak egy kis bánatűző - húzta fel ártatlanul vállát a férfi, és elindult a hálószoba felé, de az ajtóból még visszaszólt a döbbenten utánanéző lánynak. - A nagyinak egy szót se!

Beckett képtelen volt a Helga Ormond megölésével kapcsolatos tanúvallomásokra koncentrálni, és tekintete egyre többször vándorolt az íróasztala mellett álló üres székre. Eddig Castle hiányát érezte elviselhetetlennek, most pedig a közelségét. Hogyan tartsa magát az elhatározásához, amikor olyan vágyakat kelt benne a férfi jelenléte, ami elemészti? Visszafordította fejét az iratok felé, mert szinte perzselte Ryan és Espo fürkésző tekintete, amit azonnal érzett, amint Castle székére nézett. Meg sem lepődött, amikor a két nyomozó egy perc múlva az asztala mellé somfordált.

- Nem néz ki valami jól - utalt Castle-re Espo, miközben zsebre tett kézzel, nyíltan Kate szemébe nézett, míg Ryan csak szomorkás, együtt érző tekintettel, félve pillantott rá.

- Nem csoda, ha figyelembe vesszük, min ment keresztül - mondta közönyösen a nő a sivatagra célozva, miközben újra az előtte heverő papírokra nézett, és úgy járatta a szemét, mintha olvasná a sorokat.  

- Épp ez az Beckett! Min ment keresztül? - csapott le a kétértelmű mondatra Espo. Most, hogy szemtanúi voltak az író és a nyomozónő között dúló érzelmi viharnak, úgy érezték, itt az ideje, hogy Kate megossza velük a szakításuk okát. Mivel Kate nem válaszolt, csak idegesen beharapta a száját, halkan, de nagyon komolyan feltette a számukra fontosabb kérdést. - És te? Te min mész keresztül?

Változatok egy témára 7/72

Nem tudott belesüppedni az önsajnálatba, mert alighogy eltűnt Castle alakja a szeme elől, egy éles hang hasított a levegőbe.

- Beckett nyomozó! - hallotta meg Gates kapitány türelmetlen hangját, ezért sietve kilépett a pihenőből. A nő valószínűleg tanúja volt a kis közjátékuknak, mert csípőre tett kézzel állt az irodája ajtajában, és dühösen nézett a lift felé sántító író után, aztán Kate felé fordult. - Vigye orvoshoz a társát, mielőtt nagyobb lesz a baj! Vigyázzon rá jobban! Ha valamelyikük nem tud részt venni a nyomozásban, Tyson kiszámíthatatlanná válik, és idő előtt gyilkolni fog - szórt villámokat a nő szeme, miközben karjával Castle után mutatott, jelezve, hogy igyekezzen a férfi után.

Beckett összeszorította a száját, aztán csak nyelt egyet, és szó nélkül Castle után eredt. A Vaslady parancsot adott, úgyis hiába ellenkezne, hogy az író már nem tartja a társának, és nem akarja, hogy vele menjen, a kapitányt ez a legkevésbé sem érdekelné, ráadásul igaza is van. Már csukódott a lift ajtaja, amikor megfogta az acéllemezt, így az újra kinyílt. Deja vu érzése támadt, mintha a másfél órával ezelőtti jelenet játszódott volna le, fordított szereposztással. Egy pillanatig álltak egymással szemben szótlanul, aztán Kate a férfi mellé lépett.
- Parancsot kaptam, hogy vigyelek orvoshoz, és vigyázzak rád - mondta anélkül, hogy a férfira nézett volna, de a szeme sarkából látta, hogy Castle teste megfeszül, és dacosan összeszorítja a száját.
Hallgatagon álltak egymás mellett a liftben, majd Beckett autójában ülve is egy szó nélkül haladtak a kórház felé, csak néha pillantott Kate a mozdulatlanul ülő férfira, aki mereven nézett ki az ablakon, és csak akkor rezdült meg fájdalmasan az arca, amikor zökkent az autó.
- Nem kell bejönnöd - morogta Castle, amikor kiszállt a kocsiból.
- Bemegyek veled, és erről nem nyitok vitát - csapta be erőteljesen az autó ajtaját Kate, mintha ezzel is ki akarná fejezni, hogy semmi sem tántoríthatja el a szándékától.
- Persze, hiszen parancsot kaptál - mondta maga elé kissé gúnyosan a férfi.
- Nem azért, hanem mert fontos vagy nekem.
Castle a halk, de határozott szavak hallatán egy pillanatra megtorpant, aztán szó nélkül tovább indult. Eddig úgy érezte, hogy képes távolságtartó és cinikus lenni Kate-tel, de a nő tekintete, és néha a szavai szíven ütötték, mint ahogy most is. Fülében visszhangzottak az őszintén csendülő szavak: "fontos vagy nekem". De mennyire fontos? Mint egy társ a nyomozásban, vagy mint egy ismerős, netán egy barát? Vagy fontos, mint a szerelmem? Hallotta, ahogy Kate magas sarkú cipője egyenletesen kopog mögötte a járólapon, aztán hirtelen felgyorsulnak a léptei, és mellé érve felveszi az ő ritmusát.
A nővérpult mögött álló fáradt tekintetű, középkorú nővér levette az olvasószemüvegét, és kérdő tekintettel felnézett az előtte heverő papírokból.
- Á, Mr. Castle! - ismerte fel meglepődve az írót. - Dr. Cooper már elment, és úgy tudom, áttette a varratszedést holnap délelőttre.
- Igen, de közben történt egy kis baleset a kötéssel. Ráborult a kávé. Le tudná valaki cserélni? - mosolygott  bocsánatkérően a nővérre az író.
- Azonnal kerítek valakit. Addig várjanak a kettes vizsgáló előtt - mutatott a jobb oldali folyosó felé a nő, aztán elsietett a másik irányba.
Castle leült a kettes számot viselő ajtóval szemben levő kemény műanyag székre, kinyújtóztatta fájós lábát, fejét hátravetette a falnak és becsukta a szemét. Hallotta, hogy Beckett idegesen le-föl sétál a közelében, aztán egyszer csak megáll előtte.
- Miért nem jöttél el a varratszedésre? - kérdezte gyanakodva.
- Gates behívott a kapitányságra - felelte csukott szemmel.
- Aha - ejtette ki a szót hitetlenkedve Kate, mire Castle kinyitotta a szemét, és sértődötten összehúzta a szemöldökét.
- Mi az, hogy "aha"?  
- Semmi - húzta fel a vállát a nő, mintha nem lenne jelentősége a dolognak. Észre sem vette, hogy a szokásos kis játékukat kezdte el a férfival. - Igazán semmi.
- Te azt hiszed, hogy féltem a varratszedéstől, és azért nem jöttem el?
- Nem, igazából azt gondoltam, hogy Gates és az ügy jó kifogás volt, hogy elmenekülj az orvos kezei közül - mosolyodott el önkéntelenül, ahogy arra gondolt, milyen édes a férfi, amikor olyan, mint egy ötéves. Akkor is, amikor idétlenkedik, és akkor is, amikor fél az orvosoktól.
- Nem én kerestem kifogást. Egyszerűen így alakult.
- Hát, szerintem ... - kezdte incselkedve, miközben jólesően állapította meg, hogy engedett a köztük levő feszültség, amikor nyílt a vizsgáló ajtaja, és legnagyobb meglepetésükre az örök optimista Margo nővérrel találták szembe magukat. A nő szinte semmit sem változott az elmúlt években. A fehér  nővérruha most is feszült telt alakján, sötét bőre kiemelte tökéletes, hófehér fogsorát. Először meghökkent, aztán széles mosolyra húzódott a szája.
- Á, a kedvenc betegem! Hát, csak ideért! Dr. Cooper nem tartotta jó ötletnek, hogy halogatja a varratszedést. Mondtam is neki, hogy ha nem telefonál magára, még képes lesz sebvarró fonalakkal leélni az életét, csak ne kelljen kórházba jönnie - nevetett a férfira, miközben kitárta az ajtót, és megvárta, amíg a beteg besántikál a vizsgálóba. Amikor látta, hogy Beckett tétován ácsorog, biztatón intett a fejével. - Jöjjön csak be maga is! Könnyebb lesz neki.
Kate arra gondolt, lehet, hogy csak nehezebbé teszi Castle, és a saját életét is, ha bemegy, ugyanakkor szeretett volna segíteni a férfinak, hogy könnyebben elviselje a szenvedést, ezért bizonytalanul elindult.
Margo nővér érezte a két ember közti feszültséget, látta a szomorú, fájdalmas tekinteteket, a távolságtartó viselkedést. Nem tudta, hogy pillanatnyi összezördülésről van szó, vagy valami sokkal komolyabbról, csak azt tudta, hogy kevés olyan őszinte, mély szerelmet látott, mint ezé a két emberé. Olvasott az újságban az elmaradt esküvőről és az író elrablásáról, akit aztán a nyomozó kalandos körülmények között megtalált a sivatagban, és a cikkek alapján úgy érezte, happy end-del zárult a történet, de a két ember viselkedése nem ezt tükrözte.
- Vesse le a cipőjét és a nadrágját, és feküdjön fel az ágyra! Én szólok Dr. Kollar-nak - indult az ajtó felé.
- Ne, ne, ne ... nem kell! Csak a kötést kell kicserélni, mert ráborítottam a kávét - szólt utána kétségbeesve Castle, mire a nővér megállt, aztán lassan megfordult, és csípőre tette a kezét.
- Ugye nem hiszi, hogy megússza a varratszedést, ha már végre a kezeim közé került - dörrent a hangja tettetett haraggal, aztán megenyhülve leengedte a karját. - Ne féljen, nem kap injekciót, és ha minden rendben van, akkor csak egy kicsit fog fájni.
- De ... én ... - háborodott fel a férfi a feltételezésen, miszerint ő félne, de a két nő felhúzott szemöldökét és elnéző tekintetét látva végül csak nyelt egyet és elhallgatott.
- Segítsen neki levetkőzni! - szólt Kate-re pillantva Margo nővér, aztán kiviharzott az ajtón.
A szobára hirtelen csend telepedett. Néhány másodpercig kínosan feszengve álltak egymással szemben, aztán Kate eszmélt előbb, és Castle-höz lépett.
- Nem kell segítség! - mondta bizonytalanul a férfi, kicsit hátrébb lépett, és a vizsgálóágynak támaszkodva lerúgta a cipőit.
Kate úgy érezte, mintha az elutasító szavak és Castle testbeszéde szöges ellentétben állnának egymással, ezért határozottan utána lépett. A férfi láthatóan meglepődött, amikor a vékony, finom ujjak ráfonódtak az övcsatra, és kihúzták a szíjat a farmer övtartójából. Nem tudott hátrébb menekülni, ezért ösztönösen elkapta Kate kezét, és vett egy nagy levegőt, hogy elutasítsa a segítséget, de végül csak halkan sóhajtott, és engedelmesen hagyta, hogy a gyengéd kezek vetkőztetni kezdjék. A nő közelsége olyan érzelmekkel árasztotta el, aminek képtelen volt ellenállni. Felrémlettek a pillanatok, amikor Kate játékosan, incselkedve, vagy szenvedélytől fűtve szabadította meg a ruháitól, és egy pillanatra lehunyt szemmel idézte fel az izgalmat, amit ugyanezek a mozdulatok előidéztek. Hagyta, hogy az apró kezek lehúzzák a cipzárját, végül a nadrágot a bokájáig tolják, ő pedig engedelmesen kilépett belőle. Hirtelen dühös lett magára, amiért engedte, hogy Kate közelsége és érintése olyan emlékeket idézzen fel, amelyek újra arra emlékeztették, hogy többé már nem fog átélni olyan mámorító pillanatokat. 
- Khm ... - köszörülte meg a torkát. - Már boldogulok, nem kell maradnod.
Beckett zavartan ellépett a férfitól, és miközben megigazgatta, majd összehajtogatva egy székre tette a levetett farmert, azon töprengett, hogy vajon csak ő érzi úgy, hogy Castle hol közelebb engedi magához, hol egyértelműen elutasítja, vagy valóban vívódik a férfi.
- Nem kell, de szeretnék - nézett a dacos tekintetű kék szemekbe, aztán önkéntelenül végigmérte a bokszeralsóban ácsorgó férfit, és szomorúan elmosolyodott.
- Min mosolyogsz? - mérte magát végig az író. - Csak egy fájdalmas emlék miatt vettem fel pont ezt - simított végig a fehér alsónadrág szárán díszelgő Zöld Lámpás figurán.
Kate felidézte a pillanatot, amikor megvette a szuperhős figurás bokszert. Ugyan happy end-del zárult az a különös nyomozás, Castle az eset után soha nem vette fel ezt a ruhadarabot. Azt mondta, arra az éjszakára emlékezteti, amikor a sötétben egy altatóval teli injekciós tűt szúrt a combjába a gyilkos. Hiába próbálta meggyőzni, hogy inkább arra gondoljon, milyen gyönyörű napokat töltöttek a Moore birtok rönkházában és a csodálatos, zubogó források táplálta  tó partján, az alsónadrág mindig a fiók mélyén árválkodott. Figyelte, ahogy Castle nehézkesen felkászálódik a vizsgálóágyra, és közben azon töprengett, vajon az injekció és a bokatörés miatt hívta "fájdalmas emlék"-nek azt az időszakot a férfi, vagy valami másért. De hát ott felhőtlenül boldogok voltak, úgy kellene visszagondolnia rá, mint boldog, nem pedig fájdalmas emlékre!
A merengésből Margo nővér harsány, mégis megnyugtató hangja zökkentette ki, aki maga elé engedve a harmincas évei elején járó orvost, tömören ismertette vele a kórelőzményt. 
A markáns vonású, jóképű férfi megigazította félrecsúszott kék csíkos nyakkendőjét, és ujjaival beletúrt rakoncátlan szőke hajába. Gyűrött köpenye, az arcát borító borosta, és a szeme alatt éktelenkedő sötét karikák arról tanúskodtak, hogy túl hosszúra nyúlt a műszakja, ennek ellenére szeme élénken csillogott, és érdeklődve hallgatta a nővér beszámolóját.
- Á, Mr. Castle! Örülök, hogy személyesen is megismerhetem - nyújtotta kezét a meglepett író felé. - Ha ki akarok kapcsolódni a mindennapi taposómalomból, akkor csak leemelem a polcról valamelyik regényét - lelkendezett, aztán Kate-re mosolygott. - Ha ön Beckett nyomozó, akkor meg kell állapítanom, hogy gyönyörűbb, mint Nikki Heat!
Kate még mindig nem tudta megszokni, hogy lépten-nyomon Nikki Heat-tel azonosítják. Elpirult, ugyanakkor azt is észrevette, hogy Castle szeme összeszűkül, és összeszorítja a száját a bók hallatán.
- Olvastam az újságokban, mi történt önnel - fordult az orvos újra Castle felé. - Örülök, hogy túlélte a sivatagot és a kígyómarást - komolyodott el, miközben levágta a kávé áztatta kötést. Várakozón az íróra pillantott, mintha arra számítana, hogy az helyesel, de Castle, tekintetét a mennyezetre szegezve, szótlanul feküdt. - Hát, lehetne lelkesebb is! Arizonából költöztem ide, így sajnos láttam néhány embert, akik nem élték túl a csörgőkígyóval való találkozást. Szerencsésnek mondhatja magát! - mondta, miközben megszemlélte a sérülést, de az utolsó mondatnál újra az íróra pillantott.
- Igen, szerencsésnek tartanak - szűrte a fogai között a szavakat kelletlenül, amiből egyértelműen kicsendült, hogy nem ért egyet a külvilággal.
Az orvos felhúzta a szemöldökét, de diszkréten elterelte a szót. Érezte, hogy Castle nem akarja kommentálni a vele történteket.
- Ez most egy kicsit fájni fog - nézett együtt érzőn a sérültre, aztán egy olló és egy csipesz segítségével kihúzta a varratokat. - A seb még elég gyulladt, és a forró kávé sem tett neki jót. Írok rá egy kenőcsöt, amivel naponta 2-3 alkalommal be kellene kenni, akkor kisebb heggel, és gyorsabban fog gyógyulni, ráadásul a megégett rész sem fog annyira fájni. Most Margo nővér bekeni és tesz rá fedőkötést. Ha nincs panasza, akkor nem kell többet bejönnie, de kenjék be rendszeresen, aztán néhány napig még tegyenek rá gézt, és még egy ideig ne érje víz - adta az utasításokat a fiatal férfi. - Örülök, hogy megismertem - mondta barátságosan, aztán Kate-re mosolyogva hozzátette - önt is, nyomozó.
- Látja, nem is volt olyan szörnyű - lépett a vizsgálóágyhoz egy tubus kenőccsel a kezében Margo nővér. - Csak tudnám, miért olyan komoly, mint egy vakbélgyulladás, mikor egy jajszó nélkül elviselte a varratszedés?
- Csak fáj a seb - intett komoran a combja felé Castle, miközben megemelkedve a könyökére támaszkodott.
- Nem kell sajnáltatnia magát! Annyira nem fáj - vonta össze a szemöldökét rosszallóan a nő. - Inkább vallja be, hogy nem örül nekem! - kezdett csipkelődni a férfival, hogy oldja a feszültségét.
- De, én ... én örülök, csak ... csak ...
- ... túl sokszor sérült meg, amióta együtt dolgozunk - fejezte be komolyan a férfi mondatát Beckett.
- Á! Ezek semmiségek - legyintett a nővér vidáman, miközben finoman a sebre és az égett felületre kente a kenőcsöt. - Egy kis lábtörés, bordarepedés, meg hasonlók! Na jó, a kígyó egy kicsit durvább. De nem féltem én magát! Csalánba nem üt a mennykő! Maga az a fajta ember, akit csak kerülget a baj, de mindig megússza! Persze éppen az ilyen emberek szokták kihívni maguk ellen a sorsot, és feszegetik a szerencséjük határait azzal, hogy minden őrültséget kipróbálnak a bungee jumping-tól a rafting-ig. Még jó, hogy maga nem tartozik közéjük! Én a kellemesebb izgalmak híve vagyok - mosolygott sejtelmesen, miközben kutató tekintetét a férfira szegezte.
- Most inkább nyugalomra vágyom - sütötte le Castle a szemét, mert a nővér szavai valami egészen más gondolatot ébresztett benne, aminek semmi köze sem volt a nyugalomhoz.

Változatok egy témára 7/71

Tudta, hogy az igazi börtönt az esze hozta létre, amibe az érzelmeit zárta.

Az eligazítóban néhány óra alatt egész főhadiszállást állított fel az FBI, ahol vagy húsz nyomozó és ügynök várta a tájékoztatót és a parancsokat. Minden szem Gates kapitányra és Shaw ügynökre szegeződött, akik jegyzetekkel a kezükben éppen elkezdték volna ismertetni a tényeket és a feladatokat, amikor Beckett és Castle belépett. 

- Elkéstek! - csattant Gates hangja, amikor meglátta őket. Egy pillanatra minden szem rájuk szegeződött, de mivel a kapitány nem volt kíváncsi a magyarázatukra, azonnal folytatta is. - Az ügy kiemelt jelentőségű. Olyan emberrel állunk szemben, aki le akarja járatni az igazságszolgáltatást, további áldozatokkal fenyegetőzik, és félelemben akarja tartani az embereket - mondta kemény hangon, miközben az utolsó szavaknál Beckett-re  és Castle-re pillantott. - Mindannyian kaptak egy írásos összefoglalót. Jerry Tyson olyan, mint egy fantom, de ő is ember, aki előbb vagy utóbb, de biztos, hogy hibázni fog. Tanulmányozzák az összefoglalót, és ...

Beckett képtelen volt a kapitány szavaira figyelni. Gondolatai elkalandoztak, és újra, meg újra ahhoz a pillanathoz kanyarodtak vissza, amikor Castle megtámasztotta magát a lift falán a vállai fölött úgy, hogy őt ezzel a karjai közé zárta anélkül, hogy hozzá ért volna. Nemcsak a karok ejtették rabul, hanem a férfi illata, simogató lehelete és a tekintete. Fülébe csengtek a fájdalmas szavak: " elhagytál", "Nem hagyod, hogy valaki elvegye az életemet, ehelyett te veszed el!", "Nem szeretsz eléggé Kate." és egyfolytában azon zakatolt az agya, hogy miért kell ennek ilyen nehéznek lennie.

- Két szálon kell folytatnunk a nyomozást, így meg kell osztoznunk a feladatokon. Ha valakinek új meglátása van a mostani gyilkossággal, vagy Mr. Castle elrablásával kapcsolatban, azonnal szóljon! Valami ötlet, Beckett nyomozó? - tört utat elméjébe a kapitány kérdése. Ahogy meghallotta a nevét, az emlék tovaszállt, és felnézett. Szinte mindenki felé fordult, és kérdő tekintetek kereszttüzében találta magát, de mivel fogalma sem volt arról, miről szólt eddig az eligazítás, zavarában nyelt egyet, és feszengve Javi-ra és Ryan-re pillantott, hátha kisegítik a kínos helyzetből. Meglepetésére egy másik, kellemes baritont hallott meg.

- Beckett nyomozóval azon gondolkodtunk, - mentette meg Castle a többesszámú igével - hogy Tyson plasztikai műtéte és az elrablásom, tetemes költséggel járt. Le kellett fizetnie a pilótákat, vagy legalább az egyiket, konténert kellett bérelnie, speciális ejtőernyőt kellett készíttetnie, stb. Honnan volt ennyi pénze?

A teremben állók arckifejezése a várakozóról töprengőre váltott, és látszott rajtuk, hogy számos lehetőséget mérlegelnek. Gates kapitány és Shaw ügynök szeme felcsillant, és egy pillanatra egymásra néztek. Talán kibillennek a holtpontról, ha bekapcsolódik a nyomozásba a kedvenc párosuk.

- A rendőrség utána néz Tyson börtönkapcsolatainak, hátha valamelyik elítélt a megoldás a pénzre, és átnézzük az utóbbi évek megoldatlan nagy értékű rablási ügyeit  - nézett Gates kapitány Shaw ügynökre, mire Jordan egyetértően bólintott.

- Az FBI pedig kideríti, honnan érkezett a costa ricai számlára a pénz. Már jó úton haladunk, hogy vissza tudjuk követni a pénz útját.

Ryan és Espo egy emberként lépett előbbre, zsebre tett kézzel, magabiztosságot sugározva.

- Uram, mi vállaljuk az ejtőernyő-készítőket - nézett tettre készen Espo a kapitányra.

- És a plasztikai sebészeket - tette hozzá Ryan.

Gates pontosan tudta, miért ajánlkoztak ilyen lelkesen a nyomozói a munkára. Magukénak akarták Castle ügyét. Egy pillanatnyi hezitálás után bólintott, majd Shaw ügynökre emelte kemény, határozott tekintetét. 

- A maguké Helga Ormond ügye, rendben? - kérdezte, bár inkább hatott közlésnek vagy parancsnak a mondata, annak ellenére, hogy nem volt hatalma az FBI ügynökei felett.

Jordan néhány másodpercig farkasszemet nézett a kapitánnyal, aztán  fejével Castle és Beckett felé intve elmosolyodott.

- Rendben, csak tartsa őket szemmel! Nem szeretném, ha magánakcióba kezdenének - húzta fel a szemöldökét.

- Gondom lesz rájuk - villant Gates tekintete a két, szótlanul ácsorgó emberre. - Tisztában vagyok vele, hogy normális helyzetben nem vehetnének részt a nyomozásban, de Tyson üzenete felülírta a rendőrségi szabályokat - mondta, aztán Beckett-hez fordult. - Maguk is a Helga Ormond ügyön dolgoznak. Elvégre az üzenet szerint ez a gyilkosság maguknak szól.

Beckett alig észrevehetően elhúzta a száját, bár tudta, hogy a kapitánynak igaza van. 

Pár pillanat múlva a kapitányság úgy nézett ki, mint egy bonyolult, de olajozottan és összehangoltan működő óriási gépezet. Mindenki telefonált, iratokat lapozott, adatokat egyeztetett, vagy éppen a számítógép képernyőjén megjelenő információkat elemezte, csak Beckett ült mozdulatlanul a fehér tábla előtt, amit két részre osztottak. A Kate-tel szemben levő oldalon a Castle elrablásához köthető adatok és az író fényképe, míg a másik oldalon a Helga Ormond-ról készült felvételek sorakoztak, középen pedig Tyson üzenete díszelgett Castle jellegzetes kézírásával.  Beckett feliratokra szegezett tekintete és karba font keze jelezte, hogy ki akarja zárni a külvilágot. 

Castle, kezében egy pohár gőzölgő, forró kávéval az íróasztal másik sarkára telepedett, és úgy tett, mintha a helyszínelők által készített fotókat tanulmányozná, miközben emlékek százai rohanták meg. Pillanatok, amikor közvetlenül Kate mellett ült, és az elméletgyártás közepette érezte a diszkrét, mégis mámorító parfümillatot, vagy a frissen mosott haj kellemes illatát. Most a külső szemlélő olyannak láthatta őket, mint két tartózkodó idegen, de ő érezte a köztük vibráló feszültséget. 

Kate, anélkül, hogy megmozdult volna, oldalra sandított a férfi kezében tartott pohárra. Az, hogy Castle nem hozott neki kávét, jelzés volt. Még egy idegennek is vitt volna udvariasságból a fekete italból, de neki nem. Fájt. Nem a kávé hiánya, hanem a férfié. Fájt érezni a közelségét úgy, hogy közben nem érinthette meg, fájt a bánata, a sértettsége, a csalódása, amit ő okozott. 

- Még jó, hogy csak az elrablásom miatt van kinn a fényképem - szólalt meg Castle, miközben alig észrevehetően Kate felé pillantott, aki csak ekkor eszmélt, hogy már nem a feliratokat, hanem az író fényképét bámulja. - Azért furcsa, hogy itt ülök, miközben a képem a táblán van. Hullákat szoktatok kitenni - mondta könnyedséget tettetve.

- Valami elkerülte a figyelmünket - vonta össze a szemöldökét Kate, úgy téve, mintha nem hallotta volna a férfi szavait. Nem akart rá reagálni, mert az első pillanatban majdnem azt mondta, hogy túl közel volt ahhoz, hogy a halála miatt legyen kinn a képe, és ő éppen azért szakított vele, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Megpróbálta kiiktatni gondolataiból a kettőjük kapcsolatát, és csak arra koncentrálni, hogy elkapják Tyson-t.

- Nem ezt az oldalt kellene tanulmányoznod? - intett a bögrét tartó kezével a Helga Ormond-ról készült képek felé Castle, miközben arcán egy apró, elégedett mosoly suhant át, amit egy pillanattal később hangos jajkiáltás váltott fel, miközben úgy ugrott fel, mint akibe tűt szúrtak.

-Ááááááá! Áhhh ...áhhh - tartotta távol testétől az immár üres poharat ösztönösen, miközben másik kezével próbálta elhúzni bőrétől a combjára tapadt, forró kávétól gőzölgő farmert. 

Kate más helyzetben valószínűleg megmosolyogta volna a férfit az ügyetlenségéért, amiért magára borította a kávét, de most zakatoló szívvel kapta ki a férfi kezéből a poharat, hogy az, nem törődve az időközben kialakuló, szép számú nézőközönséggel, megszabadulhasson a nadrágjától. Tekintete egy pillanatig elidőzött a sötét folton, ami alatt a kígyómarást fedő kötés dudorodott. Ha a forró kávé átáztatta a kötést, és megégette a friss sebet, akkor Castle-nek nagyon nagy fájdalmai lehetnek.

- Gyere! - fogta meg erőteljesen a karját, és a félig letolt nadrágú férfit a pihenő felé húzta. Amikor beléptek az üres helyiségbe, becsapta az ajtót, hogy megkímélje Rick-et az avatatlan szemektől, aztán kétoldalt megmarkolta a farmer derekát, és egy határozott mozdulattal lejjebb húzta. A félelme beigazolódott. Az addig hófehér, steril kötést átáztatta a forró kávé, körülötte pedig vöröslött a megégett bőr. - Ülj le! - parancsolta, miközben a kávéfőzőgép alatti szekrényből előhúzott egy tiszta konyharuhát, és hideg vizet engedett rá. Ránézett a férfi fájdalomtól eltorzult arcára, és összeszorult a szíve. Elkapta tekintetét a fátyolos, kék szemekről, és a vizes ruhát gyengéden a fájdalmas területre simította. Megnyugodott, amikor látta, hogy Castle izmai elernyednek, és megkönnyebbülten dől hátra a székben.

- Köszönöm - nézett fel a fölé hajoló nő szemébe az író hálás tekintettel, és kezét a combján nyugvó finom ujjakra tette.

Beckett-tet olyan váratlanul érte a bensőséges érintés, hogy alig észrevehetően megremegett. Megrémült a hirtelen rátörő érzések áradatától, ezért ösztönösen kihúzta kezét a férfi ujjai alól, és zavarában nyelt egyet. 

- Beviszlek a kórházba - jelentette ki ellentmondást nem tűrve, miközben hátrébb lépett. Túl sok, felkavaró érzelmet váltott ki belőle a férfi közelsége, puha, meleg kezének érintése, ezért menekülni próbált, mielőtt olyat tenne, amit később megbán.

- Nem kell - csendült fájdalmasan Castle hangja, de nem a kávé okozta égés fájt neki a legjobban. A Kate szemében megjelenő aggódás, a gyengédség, ahogy a borogatást a lábára tette, reménnyel töltötték el, bár nem akart reménykedni. El akarta fogadni a helyzetet, amit Kate rákényszerített, és soha többé nem akart könyörögni a nőnek, hogy válassza a szerelmüket. Amikor Kate elhúzta a kezét, és a "köszönöm"-re nem a kettejük számára oly kedves szóval válaszolt, keserűen gondolt arra, hogy már megint a reménykedés csapdájába esett. - El tudok menni egyedül is, nincs szükségem senkire - mondta dacosan, miközben felállt, és felhúzta a nadrágját.

- Ez nem kérdés volt Castle. A társam vagy, megsérültél, tehát beviszlek a kórházba - erősködött Kate, bár maga sem értette, miért, hiszen sokkal nehezebb volt elviselni a helyzetet, ha a férfi közelében volt. Nem akarta bevallani, hogy kimondhatatlanul vágyik erre a közelségre.

A férfi becsatolta a derékszíja csatját, aztán Kate feszültséggel teli tekintetébe nézett.

- Nem kell. Már nem vagyunk társak - ejtette ki nyugodtan a szavakat, és óvatosan lépkedve kibicegett a pihenőből.

Beckett dermedten állt, és tehetetlenül nézet utána. Most tudatosult benne, hogy egészen elveszítette a férfit.

Nem tudott belesüppedni az önsajnálatba, mert alighogy eltűnt Castle alakja a szeme elől, egy éles hang hasított a levegőbe.