Változatok egy témára 7/75

Tudta, hogy úgy fel fogja bosszantani, ahogy még soha.

Az ébresztő hangja élesen hasított a csendbe, mégis másodpercekig tartott, amíg Kate képes volt megszabadulni a zaklatott, szorongásokkal és félelmekkel teli álomtól, és tudata felfogta a kellemetlen zaj forrását, és kinyomta a készüléket. Fáradtan simította hátra a haját, és résnyire nyitotta a szemét. Minden zegzugát ismerte a szobának, ami sok éven az otthont jelentette a számára, de most idegennek érezte magát. Nem itt van a helye. De akkor hol van? Sóhajtott egyet, aztán erőt vett magán, és felkelt. Fél óra múlva lezuhanyozva, felöltözve útra készen állt, már csak a frissen főtt kávé hiányzott az éberségéhez, de a kávéfőző hosszú sistergés után durrant egyet, és kikapcsolt. Reménykedve kapcsolgatta ki-be a készüléket, de az nem kelt életre. Bosszúsan kapta fel a blézerét, hogy a kapitányságra induljon, amikor meglátta a zsebéből kikandikáló papírt. Elhúzta a száját. Úgy látszik, ez nem az ő napja! Előző este Dr. Kollar az ő kezébe nyomta a receptet, amire Castle kenőcsét írta fel, de mivel akkor ellátták a férfi sebét, egyikük sem gondolt arra, hogy megálljanak egy gyógyszertárnál, és kiváltsák a kenőcsöt. Elgondolkodva nézett az órájára. Még túl korán volt ahhoz, hogy Castle bemenjen az őrsre, ahol odaadhatná neki a receptet, pedig Margo nővér a lelkükre kötötte, hogy rendszeresen kenjék be a kígyómarás és az égés helyét. Tudta, hogy őrültség, amire készül, de képtelen volt másképp dönteni.

Fél óra múlva már a kenőccsel, gézzel és egy tekercs ragtapasszal felszerelkezve állt a férfi lakása előtt, és tétován nyúlt a csengő felé. Zsebében ott lapult az ajtó kulcsa, de úgy érezte, már nincs joga hívatlanul belépni abba a lakásba, ami néhány hete még az otthont jelentette neki.

Castle bosszúsan húzta párnáját a fülére. Ki az ördög keresi hajnalok hajnalán? Várt, hátha Alexis kinyitja az ajtót, vagy megunja a hiábavaló várakozást a hívatlan látogató, de csalódott. A csengő újra meg újra megszólalt, ezért végül sóhajtott egyet, kikászálódott az ágyból és magára kapta a köntösét. Fájdalmasan grimaszolva bicegett az ajtó felé, közben öklével megdörzsölte a szemét, aztán beletúrt előrehulló, kócos hajába, miközben kinyitotta az ajtót.

- Beckett? - pislogott nagyot, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem egy álom tréfálja-e meg. 

- Kiváltottam a kenőcsöt, és hoztam kötszert - próbálta könnyedén kiejteni a szavakat Kate, nehogy olyan érzést keltsen a férfiban, hogy más céllal jött hozzá, és gyorsan felé nyújtotta a kezében tartott holmikat.

- Kösz - mondta még mindig a meglepve a férfi, és ösztönösen elvette a csomagot, de tekintetét nem vette le a nőről. Olyan érzése volt, mint évekkel ezelőtt, amikor érezte, hogy több van köztük partnerségnél, mégis megtartották a távolságot kettejük között, és egyikük sem közeledett egyértelműen a másik felé. Észrevette a Kate arcán átsuhanó szomorú mosolyt, ezért amikor a nő megfordult, és a lift felé indult, nyelt egyet, és rekedt hangon utána szólt.

- Rám férne egy kávé. Velem tartasz?

Kate megtorpant, és visszanézett az álmos, mégis igéző kék szemekbe. Tudta, hogy nagy hibát követ el, ha most belép azon az ajtón, de mintha ajkait nem az agya vezérelte volna, hanem valami felsőbb erő, alig hallhatóan ejtette ki a szót.

- Igen - mondta, és összeszűkült gyomorral lépett be Castle mellett az ajtón. - Az én kávéfőzőm elromlott - tette hozzá magyarázatként, miközben arra gondolt, milyen véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy újra itt álljon Castle nappalijában. Nézte, ahogy a férfi a konyhába megy, és rutinos mozdulatokkal elkészíti a kávét. Tétován követte, aztán hogy megtörje az egyre kínosabbá váló csendet, a két gyanús tanúvallomásról kezdett beszélni. Néhány perc múlva már feszengés nélkül ült a konyhapultnál, és kevergette a vaníliás latte-t. Jólesett neki, hogy a férfi nem sima presszókávét készített neki, hanem a kedvencét.

- Szeretnéd, hogy elolvassam őket? - kérdezte Castle a kávét kortyolgatva.

- Igen. Valami zavar bennük. Talán észreveszel valamit, ami elkerülte a figyelmemet.

- Egy zuhany nem ártana - húzta ki a nyakánál az izzadtságtól nyirkos pólót zavarában mosolyogva, miközben megpróbálta elhessegetni a kínzó rémálmok képét, amik miatt egész éjjel csak vergődött az ágyban.

- Megvárlak. Még úgysincs benn senki a kapitányságon.

Castle tűnődve nézett a nőre, aztán bólintott, és a fürdőszoba felé indult.

Kate lassan kortyolgatta a gőzölgő finomságot. Ahogy egyedül maradt, és szemét végigjáratta a lakás ismerős tárgyain, megrohanták az emlékek, és újra eluralkodott rajta a fájdalom. Hirtelen bánta, hogy engedett a csábításnak, és bejött a lakásba, ahol minden a közös életükre emlékeztette. A rátelepedő nagy csendben, két ajtón keresztül is hallotta a víz zubogását. Nyelt egyet, és becsukta a szemét. Nem akart engedni az emlékeknek, de a képek megállíthatatlanul peregtek a szeme előtt. Látta maga előtt a zuhanyozó férfi alakját, ahogy a habos víz végigcsorog a testén, ahogy a mozdulatok hatására táncot járnak bőre alatt a megfeszülő izmok, ahogy hátrasimítja vizes haját, becsukja a szemét, és felszegve a fejét hagyja, hogy az arcát csiklandozzák a vízcseppek. Hirtelen emlékek sokasága rohanta meg. Pillanatok, amikor egymást mosdatva-simogatva álltak a meleg vízsugár alatt, és a simogatást követték a csókok, majd az édes beteljesülés. A gyengéd szeretkezések emléke olyan elementáris erővel tört rá, hogy szinte érezte a férfi meleg, puha bőrének érintését a testén.

Arra eszmélt, hogy már nem hallja a víz csobogását. Kinyitotta a szemét, és dühösen állapította meg, hogy engedett a szívének. Maga előtt is szégyellte a gyengeségét. Megkönnyebbült, amikor a férfi sötétkék farmerban és világoskék ingben, karjára vetett zakóval kilépett az ajtón. Nagyon siethetett, mert haja vizesen hullott a homlokába, és borostás volt az arca.

- Mehetünk - mondta elszántan, és sántítva indult az ajtó felé.

Kate önkéntelenül követte, aztán megtorpant.

- Bekented, és átkötötted a sebet? - intett fejével férfi combja felé.
Castle nyelt egyet, és láthatóan zavarba jött.

- A lábam rendben van - mondta egy pillanatnyi hezitálás után, és kitárta Kate előtt az ajtót.

- Ha jól gondolom, akkor ez a válasz egy "nem"-et takar - emelte égnek rosszallóan a szemét a nő, és nem mozdult. - Emlékszel, mit mondott az orvos? Vagy vissza akarsz kerülni Margo nővér kezei közé?

Castle arca megrándult a gondolatra. Elképzelte, mit kapna a nővértől, ha azért kerülne kórházba, mert nem tartotta be az utasításait.

- Majd később bekenem - mondta.

- Most, Castle! Nem azért kerestem egy hajnalban is nyitva tartó gyógyszertárt, és jöttem el a kenőccsel hozzád, hogy elhanyagold a sebet! - ráncolta össze szigorúan a szemöldökét a nyomozó, amikor rájött, hogy a férfi csak kibúvót keres, hogy ne kelljen saját magának ellátni a sebet. - Majd én bekenem és bekötözöm - tette hozzá szelíden.

- Ne ... nem kell. Induljunk, fogy az időnk - lépett az ajtó felé, de Beckett nem mozdult.

- Le a nadrággal Castle, és feküdj az ágyra! - parancsolt kemény hangon a férfira, de a szeme mosolygott. 

Tekintetük másodpercekre összefonódott, és mindketten arra gondoltak, hogy régen erre Castle biztosan valami olyannal felelt volna, hogy "Erre a mondatra vártam, Beckett nyomozó!", és az író pimaszul, Kate pedig elnézően mosolygott volna. De most más volt a helyzet.

Castle összeszorította a száját, és másodpercekig farkasszemet nézett a nővel. Nem akarta, hogy Kate azt érezze, hogy minden olyan lehet, mint évekkel ezelőtt, és hogy eljátszhatják, hogy csak partnerek a nyomozásban. A közös kávézás a lakásán fájdalmasabb volt, mint hitte. Amíg zuhanyozott és öltözködött, azon zakatolt az agya, miért érzi úgy, mintha Kate közeledne felé, amikor tudja, hogy olyan nagy az elhatározása, hogy nem fog változtatni azon. Ha most engedi, hogy Kate hozzáérjen, csak még jobban fog fájni a hiánya. Mire összeszedte magát, hogy ellenkezzen, Kate már összeszedte a kenőcsöt, a kötszereket, és éppen egy ollót húzott ki az egyik fiókból.

Kate felnézett, és meglátta a bizonytalanul ácsorgó író kétségbeesett arcát.

- Csak egy kötéscsere, Castle. Semmi más - mondta komolyan. Meg volt győződve róla, hogy ehhez kell tartania magát.  

- Persze - bólintott a férfi, hangjában enyhe gúnnyal. Becsukta az ajtót, és a hálószoba felé indult.

- Itt is jó lesz - mutatott Kate a kanapéra, de Castle megrázta a fejét, és tovább ment. Azt akarta, hogy Kate is azt érezze, amit ő, valahányszor belép a hálószobába, ahol oly sokszor tették boldoggá egymást egy-egy vágytól fűtött érzéki, gyengéd, vagy szenvedélyes szeretkezés során, ahol minden érintés, minden lélegzetvétel arról szólt, hogy milyen boldogok. Azt akarta, hogy Kate-nek is annyira fájjon, mint neki.

Kate csak állt egy darabig, aztán kénytelen-kelletlen követte a férfit. Amikor belépett a szobába, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a szívét. Megpróbálta minden figyelmét Castle-re fordítani, nehogy újra megrohanják az emlékek. Nézte, ahogy a férfi térdig letolja a nadrágját, lábait felrakva, a háttámlának támaszkodva felül a franciaágyra, és szemét a kötéssel fedett sérülésre szegezve vár. Vett egy nagy levegőt, és közelebb lépett. Castle ráemelte a tekintetét, és kihívó hangsúllyal, halkan megszólalt.

- A magáé vagyok, Kate nővér.