Változatok egy témára 7/140

- Van még egy meglepetésem - emelte rá kék szemét Castle.

Kate nem tudta eltitkolni az érzéseit, és az arcára kiült a kétségbeesés. Az elmúlt hetek megpróbáltatásai után semmi másra nem vágyott jobban, mint nyugalomra. Te jó ég! Mi a csudát talált ki már megint? Csak nem bele akarja rángatni egy közös bungee jumping-ba, vagy valami hasonlóba? Castle komolysága is megijesztette. Töprengő, kissé bizonytalan tekintete elárulta, hogy vacillál, hogy előhozakodjon-e a dologgal, ami egyáltalán nem nyugtatta meg Kate-t.

- Castle! Ha valami ... - próbálta figyelmeztető hangsúllyal megelőzni, hogy egy őrült ötletet adjon elő a férfi, de meglepetésére Castle a mutatóujját a szájára tette, aztán a könyökére támaszkodva feljebb tornázta magát az ágyban.

- Kérlek, bízz bennem! - nézett rendkívül komolyan, szinte könyörgő tekintettel rá, aztán az éjjeli szekrény felé hajolt, a fiókból kihúzott egy keskeny, hosszú borítékot, és felé nyújtotta.

Kate el sem tudta képzelni, mire számítson, de kíváncsisága legyőzte a rossz érzését, és egyre biztosabb volt benne, hogy valami jelentős, fontos dologról van szó.  Ujjaival érezte, hogy a borítékban két papír rejtőzik, de mielőtt kihúzta volna őket, újra Castle pillantott. A férfi még mindig rendkívül komoly volt, de látszott, hogy szorongva várja, hogyan fog reagálni.

Kate vett egy nagy levegőt, és kihúzta kezét a borítékból, aztán elkerekedett szemekkel nézte az ujjai között tartott két repülőjegyet. Nem lepődött volna meg, ha a jegy egy trópusi szigetre, Tahitira, Bora Borára, a Seyscelle-szigetekre vagy Hawaii-ra szólt volna, mert el tudta képzelni, hogy a férfi szeretne minél messzebb lenni New York-tól, Tyson-tól, a kapitányságtól, és mindentől, ami az utóbbi hetek szenvedéseire és félelmeire emlékeztetik, de a városnév, amit a jegyeken látott megdöbbentette.

- Phoenix-be akarsz utazni? - nézett Castle-re értetlenül.

- Tulajdonképpen nem. Phoenix csak egy megálló, mert onnan már egy kisgéppel kell tovább mennünk - terelte el a válaszról a szót Castle, aztán nyelt egyet, és megértésre vágyó tekintettel, nagy nehezen, halkan kimondta: - Szeretnék elmenni veled a Monument Valley-hez.

Beckett másodpercekig csak nézte a szomorkásan elmosolyodó, mégis rendkívül komoly arcot, és nem értette, mi vezérli a férfit, hogy éppen arra a helyre akarjon menni, ami annyi szenvedést okozott neki.

- Miért, Castle? - kérdezte féltőn. Nem akarta, hogy újra felidézze azt a félelmet, és azt a testi-lelki kínt, amit ott átélt. Nem akarta hagyni, hogy ugyanúgy a múlt rabságában éljen, mint ő tette az édesanyja meggyilkolása miatt. Felült az ágyban, hogy lássa a férfi minden rezdülését.

-Tudod ... - kezdett hozzá nehezen Castle, és azonnal el is hallgatott. Pontosan akarta kifejezni magát, hogy Kate értse az érzéseit és a vágyait. - Több oka is van, amiért szeretném, ha együtt elmennénk oda. - Egy pillanatra újra elhallgatott, mintha mérlegelné, hogy milyen sorrendben kezdjen az indokokhoz, aztán folytatta. - Amikor kinyitottam a konténer ajtaját, és megláttam, hol vagyok, gyerekkorom vadnyugati hősei elevenedtek meg, és tulajdonképpen egy John Wayne plakát emléke segített abban, hogy jó irányba induljak - igaz, a csörgőkígyót nem kalkuláltam bele - tette hozzá, miközben elhúzta a száját. - Egyszer arra kértél, meséljek arról, hogy milyen gyerek voltam. Tudom, hogy láttad azt a tájat, de akkor éppen engem akarnál megmenteni, ezért ellenséget láttál minden sziklában és a perzselő napban is. Egészen másként néznél arra a tájra most, és el tudnád képzelni, mit jelentett a kiskamasz Ricky Rodgers-nek a Monument Valley: szabadságot, hősöket, akik a gyengékért és az igazságért harcolnak, és mindig győznek. Amikor megláttam a naplementét, úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor egy westernfilm végén, a lemenő nap vörös fényében ellovagolt az igazságot szolgáltató seriff, és én a katarzis okozta megkönnyebbüléssel éltem át a jó diadalát a rossz felett. Az a táj azt sugallta, itt csak a jó győzhet.

Kate halványan elmosolyodott. Látta a férfi szemében tükröződő gyermeki hitet, hogy hősök márpedig vannak, és mindig győznek. Nem kérdezett rá, milyen ok van még az utazásra, türelmesen várt, hogy a férfi noszogatás nélkül folytassa.

- Meg szeretném látogatni azt az indián házaspárt is, akik megmentették az életemet. Tudom, hogy nem várnak tőlem semmit, egyszerűen csak azt akarom, hogy tudják, milyen hálás vagyok nekik.

Kate hallotta, hogy az utolsó szavaknál Rick hangja elcsuklik, és látta, hogy a szeme  kezd furcsán csillogni, és gyorsan pislog néhányat, de érezte, hogy az indokoknak még nincs vége.

- Van még valami, amiért oda szeretnék menni - szólalt meg halkan a férfi, és miközben vett egy nagy levegőt, gyengéden megfogta Kate kezét, és a hüvelykujjával cirógatni kezdte a kézfejét. - Tudom, hogy nem hiszel a csodákban, a megérzésekben, és semmi olyanban, amire nincs magyarázat, de szeretném, ha elhinnéd, hogy életem legnagyobb csodája ott történt velem. Azt, hogy életben maradtam, a Monument Valley csillagainak köszönhetem - mondta elhaló hangon maga elé meredve, aztán felemelte a fejét, Kate-re nézett, és elmosolyodott. - Soha, sehol nem láttam még annyi csillagot. Misztikussá teszik az Univerzumot, és rádöbbentenek, milyen kicsik vagyunk a világmindenségben, mégis, az ember úgy érzi, mintha az a hatalmas erő, ami az egész mindenséget irányítja, vigyázna ránk. Sokáig elszánt voltam és kitartó, hittem a találékonyságomban és a szerencsémben, és erőt adott a tudat, hogy vártok rám, de aztán eljött az idő, amikor kimerültem, halálosan fáradt lettem, sajgott mindenem. Közel kerültem ahhoz, hogy elveszítsem a reményt. Ekkor mart meg a csörgőkígyó. - Ahogy kimondta az utolsó mondatott, Kate érezte, hogy az emlékre megborzong a férfi, és a hangja reszelőssé válik. - Feladtam a küzdelmet, Kate. Igen, bevallom, úgy éreztem, nincs több erőm harcolni a szomjúsággal, a nappali hőséggel és az éjszakai hideggel, a fájdalommal és a félelemmel. Ekkor néztem fel a csillagokra. Az égen végigszáguldott egy hullócsillag, és eszembe jutott egy hamptons-i éjszaka, amikor a karjaimban tartottalak, és együtt néztük, ahogy a meteorraj a Föld légkörébe ér és felizzik. Hirtelen úgy éreztem,  hogy a hullócsillag egy égi jel, hogy nem adhatom fel, küzdenem kell, mert te vársz rám. 

Kate érezte, hogy elszorul a torka, és könnyek tolulnak a szemébe. Még soha nem érezte át ennyire Castle szenvedését.

- Szeretném, ha megnéznéd velem azt a csillagos égboltot, ami megmentette az életemet - mondta megkönnyebbült, bársonyosan meleg hangon Castle, és olyan szeretettel nézett rá, hogy Kate úgy érezte, a férfi szerelme a lelkéig ér.

- Talán még hullócsillagot is látnánk - mosolyodott el. Kihúzta kezét Castle cirógató ujjai közül, és alig érintve a markáns arcot, simogatva húzta rajta végig az ujjait.

- Akkor kívánhatnál valamit - csillantak fel a kék szemek kíváncsian, és várakozón kutatták a nő arcát, mire az színlelt szigorúsággal összehúzta a szemöldökét.

- Elő ne vedd azt az ártatlan, kisfiús tekintetedet! - figyelmeztette Kate. - Úgysem árulom el, mit kívánnék.

A kettejük kis játéka egy pillanatra feledtette, hogy élete legnehezebb perceiről beszélt az imént a férfi, de aztán Kate újra elkomolyodott.

- Láttam azokat a csillagokat. Az első éjszakán, amit a sivatagi kisvárosban töltöttem, képtelen voltam aludni, és kimentem a motel előtti parkba. Történt ott velem valami. Amíg a csillagokat csodáltam, mintha egy jeges fuvallat érintett volna meg, pedig egy levél sem rebbent. Mintha valami jel lett volna, ami arra akart volna  figyelmeztetni, hogy veszélyben az életed. Akkor szégyelltem, hogy hagyom, hogy az érzékeim csalóka játékot játsszanak velem, de ki tudja, talán tényleg van hatodik érzék.

- Akkor ... eljössz velem? - kérdezte félénken a férfi.

- Igen, Castle, elmegyek - mosolyodott el a nő, lassan közelebb hajolt, és amikor már olyan közel volt szája a férfi elnyíló, csókra éhező ajkaihoz, hogy érezte a tüdejéből kiáradó bizsergető, meleg levegőt, suttogva hozzátette: - Szeretném látni a csodádat!

A helikopter rotorja felkavarta az apró, vörös kőzetszemcséket, billegve felemelkedett a levegőbe, majd kissé előredőlve visszaindult a reptérre. A pilóta még rosszallóan megingatta a fejét, ahogy lenézett a két, egymás kezét fogó emberre. Felismerte az írót és a nyomozót az újságok címlapjáról, és mivel a környéken napokig beszédtéma volt a történetük, tudta, hogy min mentek keresztül. Azt megértette, hogy nappal bejárták a Monument Valley legjellegzetesebb sziklaformáit, hiszen a látvány ámulatba ejtő volt, azt is tudta, hogy azért vitették magukat az indián házaspárhoz, mert ők mentették meg az író életét, de el nem tudta képzelni, miért akarják az éjszaka egy részét a sivatagban tölteni. A szemet kápráztató naplemente varázslatos, de az éjszaka veszélyes, és erre fel is hívta a figyelmüket, de az utasai hajthatatlanok voltak, ezért megegyeztek, hogy egy óra múlva visszajön értük. Megcsóválta a fejét, aztán nagyot sóhajtott, ahogy a megható jelenetre gondolt, amikor a naptól cserzett arcú, egyszerű indián asszony, és szigorú tekintetű férje percekig ölelték a könnyeivel küszködő írót.

Amikor elhalt a helikopter hangja, Castle egy nagyobb szikladarabhoz vezette Kate-t. Nem szóltak egy szót sem. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudják, mit érez a másik. A kőnek támaszkodva, egymás kezét fogva itták magukba az eléjük táruló mesés táj látványát. A Nap óriás tűzgömbje elérte a látóhatárt, és az alacsonyan beeső fényektől úgy látszott, mintha a kiemelkedések, az apró szikladaraboktól a hatalmas, hegynyi kőtömbökig, izzanának a felszínen. A Föld meglepően gyorsan fordult el fényes csillagától, ami lassan a horizont alá bukott, és rózsaszín fényt kölcsönzött az addig kékben pompázó égboltnak. Elnyíló szájjal nézték a fények játékát, egészen addig, amíg a sötétkék égen át nem vette a hatalmat a milliárdnyi csillag.

Castle átölelte Kate vállát, és magához szorította.

- Most már érted, ugye? - szólalt meg halkan.

- Igen, Castle, már hiszek a csodádban - bújt a férfihez még közelebb, de amikor meg akarta csókolni, Castle váratlanul kibontakozott az ölelésből.

Kate hirtelen megérezte, hogy a férfi valamire készül. Amikor Castle letérdelt vele szemben, és a kezében meglátta a két kis arany karikagyűrűt, amelyek ragyogva tükrözték vissza vagy ezernyi csillag fényét, összeszorult a szíve. Úgy érezte, nem a férfinak kell feltennie a nagy kérdést, hiszen ő mindvégig kitartott az elhatározása és az érzései mellett, ezért gondolt egyet, és mielőtt Castle megszólalt volna, letérdelt vele szemben, és megfogta a gyűrűket tartó kezét. A férfinak elnyílt a szája meglepetésében, aztán ajka boldog mosolyra húzódott. Tekintetük összefonódott, szemükben az apró fényfoltok szerelmesen izzottak. Kate szólalt meg először.

- Richard Edgar Alexander Rodgers Castle! Itt, az Univerzum minden csillaga és hatalma előtt, feleségül megyek hozzád.

- Katherine Houghton Beckett! Itt, az Univerzum minden csillaga és hatalma előtt, feleségül veszlek.

Kate kivette az egyik gyűrűt, és lassan a férfi ujjára húzta.

- Ígérem, hogy szeretni foglak egészsé... - kezdte a hagyományos eskü szövegét, de Castle a szájára tette a mutatóujját, belefojtva ezzel a szót.

- Csak ennyit ígérj, nem kell más! - mosolygott ragyogó szemekkel a nőre, aztán kezébe vette Kate kecse kezét, és felhúzta rá a gyűrűt. - Ígérem, hogy szeretni foglak... 

Ha folytatni akarta volna a mondatot, akkor sem tudta volna, mert Kate átölelte, és puhán érintve az ajkát a férfiéhez, gyengéden megcsókolta. Talán ugyanolyan volt ez a csók, mint sok száz előző, de ők különlegesnek érezték. Mintha ez a csók lett volna az összetartozásukat igazoló pecsét. Percekig nézték egymás boldogan ragyogó, szerelmes tekintetét a csillagos égbolt alatt térdelve, egymást ölelve.

- Köszönöm - suttogta Castle, de mivel Kate kérdőn felhúzta a szemöldökét, hozzátette: - Hogy hiszel a csodámban.

Kate boldogan elmosolyodott, és őszinte szívvel mondta ki az oly kedves szót:

- Mindig!

/VÉGE/

Változatok egy témára 7/139

Kisimított egy előrehulló tincset a nő arcából, hüvelykujjával elsimította a gyönyörű szemekből lecsorgó könnycseppet, aztán a selymes hajba túrva lassan közelebb húzta magához, és gyengéden megcsókolta.

Kate úgy érezte, ólomlábakon jár az idő. Soha nem vágyott még annyira, hogy végezzen a papírmunkával, mint most, de az előtte tornyosuló irathalom nem biztatta semmi jóval, ráadásul képtelen volt koncentrálni. Az órájára pillantott. Castle-t már délben hazavitte Alexis a kórházból, most pedig már este hét múlt. Önkéntelenül az ujján levő gyémántköves jegygyűrűt forgatta, miközben azon töprengett, mi lehet az oka, hogy a férfi egész délután csak egyszer hívta. Hasonló helyzetben türelmetlenül szokott telefonálgatni, hogy mikor ér már haza, ezért lehetetlennek tartotta, hogy most nyugodtan várakozzon. A gyűrűre pillantott, és elmosolyodott. Sejtette, miért nem telefonál Castle.
Egy óra múlva úgy döntött, hogy Jerry Tyson nem érdemel meg annyit, hogy akár csak egy percet is pazaroljon rá a pihenőidejéből, ezért kikapcsolta a számítógépét, becsukta az előtte heverő aktát, és Ryan asztalához vitte a többi irathoz. A nyomozó nemrég nagy elnézéskérések között hazasietett, mert Jenny telefonált, hogy a kislányuk belázasodott. Kate tekintete megállt az asztalra kitett fényképen, amelyen Sarah Grace nevetett boldogan a kamerába. Arcocskáján megjelent egy apró kis gödör, ahogy piros szájacskája széles mosolyra húzódott, és a göndörödő, aranyszínű hajacskáján áttörő fény, mintha glóriát font volna a feje köré, amitől olyan volt, mint egy angyalka. Kate úgy érezte, hogy a hatalmas kék szemek egyenesen a rá néznek, és az ártatlan tekintet fogva tartotta. A megmentett kisfiú jutott róla eszébe. Az ő tekintetétől ugyanígy nem tudott szabadulni. Az emlék eszébe juttatta, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül abban az időben: amíg a gyerekvállalással kapcsolatos félelmeivel küzdött, a sors majdnem elvette tőlük a lehetőséget, hogy közös gyerekük legyen. Miközben felvillant előtte egy emlékkép, ahogy Castle a kíntól eltorzult arccal a földön fekszik, kezét az ágyékára szorítja, és ujjai közül vér szivárog, keze önkéntelenül a hasán levő késszúrás okozta heg fölé vándorolt.
- Gyönyörű, ugye? - rántotta ki a merengésből Espo hangja, aki elgémberedett tagjait nyújtóztatta éppen, és sejtelmesen mosolyogva figyelte Kate elrévedő tekintetét. - Mondtam Ryan-nek, hogy nincs jó helyen az asztalán az a kép, mert valahányszor ránézek, rabul ejtenek azok a kék szemek, aztán a végén még megjön a kedvem a gyerekcsináláshoz - rázkódott meg látványosan.
Kate elmosolyodott a férfi színészi teljesítményén, mert a mozdulat szöges ellentétben állt ellágyuló, szeretetteli tekintetével.
- Van egy másik képe is a fiókjában, azt nem engedtem kitenni neki, mert ha meglátja Lanie, még kedvet kapna a családosdihoz - intett fejével a fiók felé, jelezve, hogy Kate nézzen bele, de mivel a nő csak rosszallóan összevonta a szemöldökét, Javi megkerülte az asztalt, előkapta a fényképet, és mint valami tárgyi bizonyítékot, Kate elé rakta, miközben sokatmondóan rákoppint a mutatóujjával.
- Most ezt nézd meg! - húzta el a száját, és látványosan megrázkódott, mintha kirázta volna a hideg a látványtól. - Olyanok, mintha egy magazinnak a család szépségét reklámozó számából vágták volna ki.
Kate csak távolról hallotta Espo csipkelődő megjegyzését, mert a képen látható három emberből áradó szeretet és boldogság teljesen elvonta a figyelmét. Kevin és Jenny úgy fogták óvó karjaikban a picit, hogy egyik kezük a babán, a másik pedig életük társának kezén nyugodott. A mozdulat bensőségességről és féltő szeretetről tanúskodott, ami melegséggel töltötte el Kate-et. Szerette és tisztelte Ryan-t, tudta, hogy jó férj és kiváló apa, és ismerte annyira, hogy tudja, a képben nincs semmi mesterkéltség, minden tekintet és mosoly őszinte és valódi rajta. Hirtelen meglódult a képzelete, és a képen magukat látta Rick-el, ahogy ugyanilyen földöntúli boldogsággal az arcukon, egy huncut tekintetű, csibészes mosolyú kisfiút tartanak a karjaik között. 
Hirtelen visszatette a képet a fiókba, amikor megérezte magán Espo kutató tekintetét.
- Hát, ha ezt meglátja Lanie, akkor neked annyi! - próbálta ijesztgetni a férfit, hogy zavarát leplezze. 
- Te mondod? Neked már így is annyi! Ráadásul Castle-ről van szó, aki odavan a gyerekekért, miközben maga is gyerek! - vágott vissza Espo, aztán néhány másodpercre elhallgatott, majd szeretetteli hangon, sejtelmesen mosolyogva folytatta. - Már el tudod képzelni ezt, ugye? - intett fejével a fiókban lapuló kép felé.
Kate szeme egy pillanatra összeszűkült, jelezve, hogy még csak ne is számítson válaszra a férfi, de miközben ellépett az asztaltól és elfordult, hagyta, hogy meglássa a szája sarkában megjelenő mosolyt. 
Espo karba font kézzel, elégedetten nézett a lift felé siető nő után, akit úgy szeretett, mintha húga lett volna, és akiért tűzbe ment volna. Tudta, milyen boldoggá tette az író, és azt is érzékelte, mennyire megváltoztatta ez a kapcsolat. A kemény nyomozóból előbújt az igazi, szerelmes, érzékeny, érzéki nő. Vajon készen áll egy újabb változásra? Egy pillanatig bujkált benne a kisördög, hogy Beckett után szóljon, és megkérdezze, felkészült-e arra, ha a gyerekük Castle-re fog hasonlítani, de aztán hallgatott. Túl komoly dolog ez ahhoz, hogy most poénkodjon rajta. Ráér akkor megszekálni a nőt, de főként az írót, ha már megszületett az a gyerek.

Castle figyelmesen járatta végig tekintetét a lakáson, aztán elégedetten fújtatott egyet. 

- Remélem nem fogok a pokol tüzén égni, amiért hagytam magam meggyőzni, hogy menjek ki Hamptons-ba - hallotta meg anyja magában dohogó hangját a lépcső felől.

- Ugyan, Anya! Nem lesz semmi baj! Kate hamarosan megjön és vigyáz rám - fordult az asszony felé megnyerő, magabiztos mosollyal. 

- Igen, de Alexis abban a hitben ment vissza a kollégiumba, hogy egy percre sem hagylak magadra.

- A gyerekeknek nem kell mindent tudni a felnőttek dolgairól - kacsintott cinkosan Rick a nőre, de az nem viszonozta mosollyal az ötletet, helyette megfogta a fia kezét, és komoly, elcsukló hangon szólalt meg.

- Majdnem meghaltál, agyrázkódásod volt, most engedtek ki a kórházból, én pedig magadra hagylak, legalábbis addig, amíg Katherine haza nem ér. Mégis, hogyan lehetnék nyugodt?

Castle nézte a rászegeződő, beszédes kék szemeket. Most tudatosult benne, hogy anyja hetek óta egyik félelmet és aggódást a másik után élte át, nem csoda hát, ha csak addig nyugodt, amíg a közelében lehet, most azonban nem volt ideje a megnyugtatására. 

- De már jól vagyok, és ígérem, hogy vigyázni fogok magamra abban a néhány percben, amíg egyedül leszek - ígérte meg szeretetteli hangon Castle, de amint meglátta anyja szemében a beletörődést, türelmetlenül az órájára pillantott. Nem szerette volna, ha az asszony jelenléte tönkretenné a Kate-nek szánt meglepetését. - Az orvosok is megmondták, hogy minden rendben van, csak pihennem kell - tette hozzá, hogy mielőbb meggyőzze.

- Jó, jó, már indulok, nem kell siettetned - indult nagyot sóhajtva az ajtó felé Martha. - Egyébként éppen erről van szó: nem hiszem, hogy betartod az orvos utasítását - mondta, és mielőtt kilépett volna a lakásból, sejtelmesen mosolyogva visszafordult. - Ahogy elnézem a lakást, nem hiszem, hogy pihenni fogsz - kacsintott cinkosan, aztán meg sem várta, hogy a fia zavarában dadogjon valamit a megjegyzésre, becsukta az ajtót.

Castle becsukta a szólásra nyitott száját, aztán vágott egy bosszús grimaszt. Nem értette, miért jön még mindig zavarba, ha anyja nyíltan a szeretkezésre célozgat. Megkönnyebbülten sóhajtott, hogy végre minden készen áll Kate fogadására, de a biztonság kedvéért még egyszer végiggondolt mindent: a vacsora csak a felszolgálásra vár, a bor behűtve, az asztal csodaszépen megterítve, csak a gyertyákat kell meggyújtania, a vörös rózsák árasztják buja illatukat, a franciaágy hívogatóan megvetve, a fürdőszobában mámorító illóolaj illata száll, a kádban pedig a frissítő pezsgőfürdő várja, hogy buborékaival simogathassa a nő tökéletes bőrét, és mindenhol apró gyertyalángok ontják meleg fényüket.

Először nem értette, miért várja Kate-t olyan izgatottan, mintha a nő először töltené itt az éjszakát, aztán eszébe jutott a felszabadult érzés, amit akkor érzett, amikor kijöttek Tyson-tól, és már tudta, miért érzi olyan fontosnak ezt az estét. Nincs bennük többé legyőzhetetlen félelem, Kate is feltétel nélkül hinni tud a szerelmük erejében, ez pedig azt jelenti, hogy új időszámítás kezdődik az életükben. Ő pedig azt szeretné, ha csodálatos lenne ez a kezdet.

Az órájára pillantott, és meggyújtotta a gyertyákat. Amikor fellobbant a második láng, meghallotta a kulcs jellegzetes hangját, ahogy elfordul a zárban. Elmosolyodott, és megfordult. Látni akarta, ahogy a gyönyörű, telt ajkak elnyílnak és mosolyra húzódnak, a hatalmas szemek még tágabbra nyílnak a csodálkozástól, és megjelenik bennük az a különleges ragyogás, ami mindig elvarázsolja. Nem csalódott.

Kate, noha szinte teljesen biztos volt abban, hogy Castle valami ilyesmire készül azért nem hívogatja egész délután, mégis őszinte csodálattal itta magába a látványt. Nem a testet-lelket gyönyörködtető látvány és illatok kápráztatták el, hanem a tudat, hogy a férfi az ő kedvéért készült annyit, neki akar örömöt okozni.

- Castle! Ez csodálatos - járatta végig tekintetét a rózsacsokrokon és a gyertyafényes vacsorához terített asztalon, aztán a férfihoz lépett, átkarolta a nyakát, és gyengéden megcsókolta. - Győzelmi vacsora? - kérdezte két érintés között.

- Nem. Csak egy vacsora a nőnek, aki hinni tud bennünk - suttogta Castle szerelmesen, miközben mosolyogva a gyanúsan csillogó szemekbe nézett, és alig érintve ujjaival a finom bőrt, végigsimított az arcán. - Gyere! Ez az este csak a miénk - fogta kézen a nőt, és a terített asztalhoz vezette.

- Martha és Alexis? - kérdezte Kate félve, mire Castle büszkén elmosolyodott.

- Alexis-t meggyőztem arról, hogy Anya vigyáz rám, így visszament a kollégiumba, Anyát meg arról, hogy Te vigyázol rám, és Hamptons-ba száműztem - mondta, miközben a mankóval a sütőhöz bicegett.

- Nem, nem! - fogta meg a karját Kate. - Ezek szerint mostantól rám vagy bízva. Ülj le! Te előkészítetted az estét, most rajtam a sor! - húzta fel incselkedve a szemöldökét, aztán kinyitotta a sütőt, és tálalta a mennyei illatú vacsorát. 

Nem sokat beszélgetek. Egyikük sem akarta elrontani az estét azzal, hogy az elmúlt hetek fájdalmas eseményeit előhozza. Egyszerűen csak élvezték a másik közelségét, mosolyát, csillogó tekintetét, a fűszerek zamatát, a bor édeskés-kesernyés ízét. 

- Hagyd! - szólt Castle a nőre, amikor az el akarta rakni a maradékot és a tányérokat. - Tudom, hogy fáradt vagy, ezért vár rád valami kellemesen frissítő - vezette kézen fogva a fürdőszoba felé. Kitárta az ajtót, és maga elé engedte Kate-t, aki újra elámult a kedves gesztuson, és hatalmasat lélegezve itta magába a mámorító illatot, miközben szeme nem bírt betelni a gyertyák fényében sötétvörössé váló rózsaszirmok látványától, amik beborították a kád szélét.

- Csak nem gondolod, hogy egyedül fogom élvezni ezt a mennyországot? - fordult a férfi felé. 

Castle nézte, ahogy Kate incselkedve beharapja élettelin duzzadó alsó ajkát, aranybarnán ragyogó szemében pedig, mintha a vágy tüze égne bennük, érzéki táncot lejtenek a gyertyák imbolygó lángjai. Érezte, hogy a szíve egy ütemmel gyorsabbra vált, de amikor a nő finom ujjai elkezdték kigombolni az ingét, a lélegzete is elakadt.

Lassan, gyengéd érintések kíséretében simították le egymásról a ruhát, miközben egy-egy csókot leheltek a másik ajkára, nyakára, vállára, aztán egymáshoz simulva, egymást ölelve élvezték a meleg, pezsgő víz bizsergetését. Nem szóltak egy szót sem, csak átadták magukat a megnyugtató, biztonságot adó édes érzésnek. Kate a széles mellkashoz döntötte a hátát, fejét a férfi vállgödrébe hajtotta, miközben megcirógatta az ölelő kezeket. Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával magába fogadhassa az édes érzést, ahogy a puha ajkak apró csókokkal árasztják el a nyakát, aztán amikor a finom ujjak lassan felfelé siklottak a hasán, és gyengéden birtokba vették érzékeny melleit megborzongott. Az érzéki érintés egy szemvillanás alatt söpörte el a békés, meghitt pillanatot, és szökőárként áradt szét testükben a vágy. Kate megfordult a férfi karjai között, és lágyan megcsókolta.

- Gyere! - suttogta, a csókba, aztán lassan felállt.

Castle ködös tekintettel, elnyílt szájjal, ámulva nézte a csodát. Mintha Vénusz emelkedett volna ki a tenger habjaiból. A tökéletes, nőies alak kecsesen hajladozva lépett ki a kádból, ő pedig vágyakozva kapaszkodott a felé nyújtott, segítő kézbe. Az adrenalin, és a boldogság mámora nem hagyta, hogy az agya olyan kicsinységekkel foglalkozzon, mint egy fájó boka. Érzékei nem tudtak betelni a nő látványával, aztán amikor a karcsú test eltűnt a rácsavart törülköző takarásában, nagyot nyelt. Kate közelebb lépett hozzá, vágytól izzó tekintettel a szemébe nézett, és gyengéd mozdulatokkal felitatta a mellkasáról, majd a hasáról a vízcseppeket, de amikor a bensőséges mozdulat a combja felé vette az irányt, érezte, hogy képtelen tovább várni. Látta, hogy Kate tekintete egy pillanatra végigsiklik a testén, miközben a törölközőt a derekára csavarta, aztán mintha csak véletlenül tenné, végigsimított férfias vágyának legfőbb bizonyítékán. Magához akarta húzni, de Kate pajkosan mosolyogva megfogta a karját, és a vállára tette.

- Gyere Bice-bóca! Azt ígértem, hogy vigyázni fogok rád. A beteget pedig ágyba kell dugni - húzta fel egy pillanatra kacéran a szemöldökét.

- Milyen igaz, Kate nővér - bólogatott komolyságot színlelve Castle, miközben szemében vággyal teli, huncut fények gyúltak.

Kate a férfi mellkasán nyugtatta a fejét, és boldog mosollyal az arcán hallgatta a még mindig szapora szívdobogást. Amíg Castle ápolt, finom keze puhán siklott a hátán le a derekáig, aztán éppen csak az ujjbegyével érintve a bőrét, a gerince mentén vissza, egészen a nyakáig, ő a férfi bársonyos bőrű hasát simogatta. Nem látta, mégis tudta, hogy az a jellegzetes, elégedett, boldog mosoly ül a férfi arcán, amit annyira szeretett. Behunyta a szemét, és miközben élvezte a gyengéd simogatást, felidézte az előző percek édes pillanatait: ahogy ajkuk és ujjaik felfedező útra indulnak, és bebarangolják testük legbizsergőbb, legérzékenyebb pontjait, ahogy először lassan, gyengéden, aztán szenvedélytől izzón elmerülnek egymásban, végül ahogy a végletekig árad szét testükben a gyönyör, és felszakad tüdejükből a beteljesülés sóhaja. Úgy érezte, hazaérkezett. 

Sokáig feküdtek egymás karjában csendesen. Kate úgy érezte, túl sokáig. Szokatlan volt, hogy Castle ilyen hallgatag, ezért felemelte a fejét, és kutatón siklott végig tekintete a férfi töprengő, komoly arcán.

- Van még egy meglepetésem - emelte rá kék szemét Castle.

Változatok egy témára 7/138

- Készen vagy? - kérdezte, mire Castle nyelt egyet, és elszánt tekintettel bólintott.

Beckett-tel ellentétben, ő nem találkozott a gyilkossal, amióta szétlőtte a kezeit és a térdeit. Az emlék rossz érzést keltett benne, mert arra emlékeztette, hogy van egy olyan énje, amiről ő maga sem tudott, és amivel nem szívesen szembesült. Nem gondolta, hogy tud kegyetlen lenni. Hiába talált mentséget és magyarázatot a tettére, a keserű érzés már örökre megmarad benne. 

Az őr készségesen nyitotta ki a kórterem ajtaját, de Beckett, mutatóujját Castle mellkasának érintve, megállásra késztette a férfit, és egyedül lépett be a szobába.

- Nocsak, Beckett nyomozó! - emelte fel érdeklődve a fejét Tyson, és szinte lerítt róla az öröm: most, hogy egyedül lehet a nővel, újra kínozhatja a lelkét. - Csak nem hiányzott egy kis beszélgetés velem?

Szeme izgatottan megcsillant a lehetőségre, hogy lecsaphat az áldozatára, de a következő pillanatban megérezte a nő magabiztosságát, és tekintetében megjelent a gyanakvás.

- Hoztam magának egy látogatót - szegte fel a fejét Kate, és megvetően nézett a férfira, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy egyáltalán szóba áll vele. 

Tyson az ajtó felé fordult, és amikor meglátta a mankóra támaszkodó, de egyébként egészségesnek látszó írót, megrándult az arca.

- Hm ... Hát túlélte? Azért remélem, örökre sánta marad - csengett keserűség a rosszindulatú megjegyzésben.

Castle feszültsége egy pillanat alatt elpárolgott. Lételeme volt csípős megjegyzésekre tett visszavágás, és mintha csak erre várt volna, lazán megvonta a vállát.

- Sok mindent volt lehetőségem túlélni ... hála magának - jegyezte meg éllel. - Bár Beckett nyomozót szerintem az ejtőernyő nélküli tandemugrással idegesítettem a legjobban. Na, az tényleg veszélyes volt, de egy megrándult bokával megúsztam - emelte meg kissé a rögzítőbe burkolt lábát. - Néhány hét, és jobb lesz, mint új korán - legyintett, mintha egy semmiségről beszélne, aztán tettetett aggódással végigmérte Tyson-t, aki magatehetetlenül, bekötözött kezekkel és lábakkal feküdt az ágyban. - Maga viszont elég ramatyul néz ki. Ki tette ezt magával? - húzta össze a szemöldökét színlelt sajnálkozással.

Tyson annyira meglepődött, hogy néhány másodpercig nem tudott reagálni. Miután szembesült vele, hogy Castle sértetlen, azt hitte, az író mélyenszántó gondolatokkal fogja bombázni a jó és rossz küzdelméről, ehelyett az író könnyed, gúnyos játékot játszott vele.

- Hiába játssza a győztest - szólalt meg szokásához híven halkan, amitől máskor még félelmetesebbnek hatottak a szavai. - Tönkretettem az életüket, és a félelem, amit elültettem magukban, meg fogja nyomorítani a jövőjüket, és lassan megfojtja a lelküket, mint egy nyakukra fonódó zsineg. Fuldokolni fognak, végül feladják a küzdelmet, életük végén pedig az én arcomat fogják látni, és arra gondolnak, hogy veszítettek.

Castle elkomolyodott. Tekintete nyíltan fúródott Tyson hideg, gyűlölettel teli szemébe.

- Téved - szólat meg végtelen nyugalommal és meggyőződéssel. Néhány másodpercig farkasszemet nézett Tyson-nal, aztán Beckett-hez lépett, átkarolta a derekát, és a nőre mosolygott.

Amikor beléptek a szobába, Kate még féltette az írót. Tudta, milyen lelki terrort képes alkalmazni ellene Tyson, és azt is, hogy Rick nagyon is érzékenyen tud rá reagálni. Nem is tudta, miért lepődött meg azon, hogy Castle a komoly, mély gondolatok helyett, könnyedén poénkodva aratott megsemmisítő győzelmet a gyilkos felett. Amikor a férfi hozzá lépett és átkarolta, a rászegeződő kék szemekben  a szerelem mellett meglátott valami mást is: a hitet. Hitet kettejükben, a szerelmükben. Hirtelen mintha könnyűvé vált volna a lelke, és eltűnt volna minden félelem, ami eddig nyomasztotta. Visszamosolygott a férfira.

- Gyere Castle! - szólalt meg meleg hangon. - Ez már a múlt. Nincs itt többé semmi dolgunk - mondta felszabadultan, miközben arra gondolt, furcsa fintora a sorsnak, hogy ebben a kórházi szobában már másodszor játszódik le olyan beszélgetés, amiről biztosan tudja, hogy meghatározzák az életét. Az első megváltoztatta a döntését, és elfogadta a közös életet Castle-lel, a mostani pedig megszabadította a félelemtől, és már feltétel nélkül tud hinni a szerelmük erejében.

Castle mosolyogva bólintott, aztán az ajtó felé indultak, de Kate hirtelen megtorpant, és visszanézett Jerry Tyson-ra, aki gyűlölettől izzó tekintettel, összeszorított szájjal nézett utánuk, és dühében annyira ökölbe szorította az öklét, hogy kifehéredtek az ízületek az ujjain.

- Egy dolgot nem vett számításba - nézett nyugodtan a férfi szemébe. - Vincit omnia veritas - idézte az édesanyja sírfeliratát, ami a hitvallásává vált.

Castle nézte, ahogy Kate tekintetében megjelenik a győzelem mámorító, ugyanakkor megnyugtató érzése, aztán amikor látta, hogy Tyson nagy levegőt vesz, hogy valamivel visszavágjon, megszólalt.

- És azt sem vette számításba, hogy nemcsak az igazság győz le mindent, hanem a szerelem is. Tudja! Omnia vincit amor! - húzta pimasz mosolyra a száját, aztán kioktatón hozzátette: - Ezt a két latin mondást érdemes lenne megtanulnia!

Amikor kiléptek az ajtón, Kate hallotta, ahogy Castle tüdejéből felszabadult sóhajként árad ki a levegő. Tudta, hogy a férfi ugyanúgy megkönnyebbült, ahogy ő.

- Tényleg nincs itt keresnivalónk - mosolygott Kate-re, aki azonban szembe fordult vele, és szigorúan ráncolta a homlokát. Itt volt az ideje, hogy leszúrja Castle-t a kis magánakciójáért.

- Neked nincs itt keresnivalód. A másodikon kellene feküdnöd a szobádban, nem pedig egy szigorúan őrzött terület körül kóborolnod - feddte meg a férfit. - Tudom, hogy Tyson-nal akartál beszélni, de hogyan akartál bejutni hozzá?

- Gondoltam, megmutatom az őrnek a képünket az újságban, és ha látja, hogy én fogtam el 3XK-t, akkor beenged -  húzta fel a vállát öntelten.

Kate egy szája sarkában bujkáló mosoly kíséretében megforgatta a szemét, mint régen, aztán a lift felé biccentett a fejével.

- Gyere, visszaviszlek a szobába!

- De már semmi bajom! Fel is öltöztem! Nem akarhatod, hogy a kórházba töltsem az éjszakát - pislogott esdekelve a nőre, de Kate szigorú tekintetén látta, hogy hajthatatlan.

Amikor kiléptek a második emelet folyosójára, a kétségbeesett tekintetű, könnyeit törölgető Isabel nővérrel találták szembe magukat.

- Mr. Castle! Már fél órája magát keresem - csuklott el a hangja. - Tudja, hogy mit kaptam volna Dr. Markus-tól, ha elvesztem életem első betegét? - kérdezte feddő hangsúllyal, de érzékeltetve, milyen szörnyűséghez vezetett volna Castle eltűnése.

- Én vagyok az első betege? - lepődött meg a férfi.

- Igen. Ez az első munkanapom, és a doktor úr rám bízta magát - magyarázta a lány.

- Hát, ezt jól kifogta! - nézett rá együtt érzőn Kate, mire Castle felháborodva pillantott rá. - De ha ezzel a feladattal megbirkózik, akkor már nem lesz legyőzhetetlen problémája a pályafutása során.

- De ... de Kate! Nem vagyok én olyan nehéz eset! - méltatlankodott a férfi, miközben bebicegett a szobájába. - Most is szófogadó beteg vagyok - ült le az ágy szélére.

- Persze, miután megszöktél! - húzta össze rosszallóan a szemöldökét a nő, de a következő pillanatban pajkos mosoly suhant át az arcán. - Most pedig vetkőzz, Castle!

- Mindig nagy öröm a számomra ez a parancs, Beckett nyomozó - ment bele a játékba a férfi bókolva, aztán a nővérre pillantva hozzátette: - De a felettébb érzéki látványt, csak önnek tartogatom!

Isabel nővér pislantott néhányat, mire eljutottak tudatáig a beteg szavai. Fülig vörösödött, és sietve az ajtó felé indult.

- Megkérdezem a doktor urat, kaphat-e éjszakára egy nyugtató injekciót - morogta maga elé.

- Ne, ne, ne ... nem kell - kiáltott ijedten a nővér után Castle, de Kate megnyugtatón a két tenyerébe fogta az arcát, és gyengéden megcsókolta.

- Csak fogadj szót, és bírd ki reggelig, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget!

- Rendben - sóhajtott a férfi. 

Kate gyengéd mozdulatokkal segített neki levetkőzni, és mire a nővér néhány jeges zacskóval felszerelkezve visszatért, már az ágyban feküdt.

- Ezeket a lábára hoztam - lóbálta meg a jeget a lány, és még mindig megbántottan nézett a betegre. - Túl sokat mászkált, biztosan bedagadt - mondta rosszallóan.

- Ígérem, többet nem szököm meg - vette elő elbűvölő mosolyát Castle, de amikor a nővér felhajtotta a takarót, és a két jéghideg zacskót duzzadt bokájára tette, ráfagyott arcára a mosoly. - Áh .. áh ... ááááá ... ez ...

- Igen, ez hideg - nézett rá meglepően határozottan a lány. - De örülhet, az injekciót egyelőre megúszta - húzta ki magát kissé fenyegetően, és elismerésre éhezve Kate-re pillantott, aki egy biztató mosollyal jutalmazta a keménységét, amivel kordában tudja tartani a beteget.

Castle még duzzogott egy kicsit, miután a nővér kettesben hagyta őket, aztán hirtelen elkomolyodott.

- Nem így képzeltem a találkozást Tyson-nal - szólalt meg elgondolkodva. - Kemény akartam lenni, és rideg, talán gúnyos és lekezelő. Szembesíteni akartam azzal, hogy a gonoszsága nem győzhet le bennünket, és ...

Kate a mutatóujját a férfi szájára tette, mire az elhallgatott, és kérdőn nézett rá.

- Tudja, Castle! Tyson tudja, hogy legyőztük - mondta halkan, mégis meggyőzően. Leült az ágy szélére, és meleg tekintettel nézett a szomorkás kék szemekbe, miközben ujjai gyengéden a férfi kezére fonódtak. Amikor Castle elmosolyodott, suttogva ejtette ki a szót: - Köszönöm.

- Mit? - kérdezte értetlenül, kissé zavarta a férfi.

- Azt, hogy hiszel bennünk.

Castle nézte a halvány lámpafényben aranybarnán ragyogó szemeket, és megértette, hogy most győzte le Jerry Tyson-t, mert a nő tekintetében ugyanazt a megingathatatlan hitet látta, mint amit ő is érzett.

- Mindig - mondta halkan, és a szót most Kate utolsó mondatára is értette. Kisimított egy előrehulló tincset a nő arcából, hüvelykujjával elsimította a gyönyörű szemekből lecsorgó könnycseppet, aztán a selymes hajba túrva lassan közelebb húzta magához, és gyengéden megcsókolta.

Változatok egy témára 7/137

Abban a pillanatban azonban egy dühös hang csattant mögötte, amitől összerezzent, és úgy kapta el a csengőről a kezét, mintha az megégette volna az ujját.

- Mr. Castle! - hallotta meg a jól ismert hangot, ami gyakorta ejtette ki a nevét ezzel a jellegzetes, kissé hitetlenkedő, ugyanakkor fenyegető hangsúllyal. - Mit keres maga itt?

Miközben megfordult, ártatlan műmosolyt erőltetett magára, és már nyitotta a száját, hogy eljátssza Victoria Gates kapitánynak, csak tévedésből keveredett erre a folyosóra, amikor elakadt a szava, mert a Vaslady mögött Kate állt földbe gyökerezett lábbal.

- Én ... szóval ... én csak ... - kezdte dadogva, de Gates villámokat szóró szemmel felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kíváncsi mindenféle mondvacsinált kifogásra.

- Beckett nyomozó! - fordult a nő számon kérő tekintettel beosztottja felé. - Nem azt mondta, hogy Mr. Castle-t benn fogták a kórházban megfigyelésre?

Kate, akiben meglepetésében bennakadt a szó, amikor meglátta a férfit a lezárt folyosórész előtt, vett egy nagy levegőt.

- De igen, Uram! Négy emelettel lejjebb kellene aludnia a karjába kötött infúzióval, és jéggel a mellkasán - tette hozzá sóhajtva.

Gates hol a nyomozóra, hol az íróra pillantott, aztán rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Jól meggondolta? Biztos, hogy hozzá akar menni? Rosszabb, mint egy szófogadatlan gyerek! - fordult Beckett felé, aki látta a nő szája sarkában bujkáló mosolyt, és Castle ijedt, kissé sértett ábrázatát is.

- Igen, biztos, Uram! A felesége szeretnék lenni - mondta magabiztosan ejtve ki a szavakat, miközben szerelmes tekintettel, mosolyogva Castle szemébe nézett.

- Akkor tanulja meg fegyelmezni! - váltott újra keményre a kapitány hangja, aztán végigmérte a zavartan toporgó írót. - Az, hogy nem engedelmeskedik a nyomozónak, a kettejük dolga, de ha a kapitányságomon akar maradni, nem tűröm el, hogy megszegje az utasításaimat. Annak ellenére részt vett az akcióban, hogy hazaküldtem - szűkült össze haragosan a szeme. - Szerencséje, hogy Shaw ügynök meggyőzött, hogy ha maga nincs, az a szerencsétlen nő a raktárban már halott lenne -  tette hozzá megenyhülve. - Most pedig ne akarjon magyarázkodni! Pontosan tudom, miért jött - nyomta meg a csengőt, aztán aktatáskájából elővette az engedélyt és az azonosításhoz szükséges iratait.

Az ajtó kinyílt, két fegyveres őr ellenőrizte Gates kapitány és Beckett papírjait, és a két nő, magára hagyva a csalódottan álló Castle-t, belépett az őrzött folyosóra.

Az író lehajtotta a fejét, és tehetetlen dühében fújtatott egyet, és vágott egy grimaszt, amikor az ajtó újra kinyílt, és az egyik egyenruhás őr dugta ki rajta a fejét.

- Gates kapitány utasítása, hogy maradjon itt - mondta, és már el is tűnt az ajtó mögött.

Castle meglepetten pislogott, aztán nyelt egyet. Egy darabig tétován ácsorgott, végül leült egy műanyag székre, egy másikra pedig feltette fájós lábát. Nem tudott másra gondolni, mint hogy a kapitány folytatni akarja a leszúrását, és a kiokítását a fegyelemről és az engedelmességről, mert mi másért kellene itt várnia. Mindenesetre úgy gondolta, jobb, ha nem vívja ki újból a haragját, ezért engedelmesen várt.

- Látom, még mindig meg tudja lepni - mondta mintegy mellékesen a kapitány, miközben aktatáskájából néhány iratot vett elő a rendőrség számára fenntartott kis irodában, mire Kate bólintott. Érezte, hogy a kapitány Castle-ről akar beszélni, ahogy azt is, milyen nehezen áll neki a mondandójának, ezért hallgatott, és türelmesen várt. - Nem lesz egyszerű vigyázni rá - folytatta Gates Kate szemébe nézve - de az égiek is segítenek. Tudja! Rossz pénz nem vész el!  - mosolyodott el egy pillanatra, aztán elkomolyodva folytatta. - Különleges ember, és maguk különleges párost alkotnak. Igaz, hogy Mr. Castle az idegeimre megy, de el kell ismernem a különleges képességeit. Szeretném, ha tudná, hogy ha segítségre van szüksége, hogy megvédje, rám mindig számíthat.

Kate döbbenten hallgatta a Vaslady utolsó szavait. Meglepetésében elnyílt a szája, és még pislogni is elfelejtett. Mindenre számított, csak arra nem, hogy egyszer ilyet halljon a kapitány szájából.

- Köszönöm - nyögte zavarában, de úgy tűnt, a nő már nem figyel rá, mert az iratokkal a kezében Tyson szobája felé indult.

A sorozatgyilkos ugyanolyan magatehetetlenül feküdt az ágyban, mint amikor legutóbb látta, de Kate most először látott csalódást és dühöt az arcán, miközben Gates kapitány felvázolta a raktárban történteket, és tájékoztatta a férfit az újabb vádakról.

- Szóval életben maradt az a szuka - szűrte gyűlölettel a szavakat a fogai között.

- Igen, Mr. Castle-nek köszönhetően megmenekült Karen Baker, sőt, a rejtekajtó mögé készített csapdájába sem sétált bele senki - vetette oda lekicsinylően a kapitány szemrebbenés nélkül, noha tudta, éppen Castle volt az, aki belesétált a csapdába, de nem akart azzal örömöt okozni egy gyilkosnak, hogy elárulja, majdnem sikerült megölnie az írót.

Kate figyelte, ahogy a szavak hallatán Jerry Tyson ajka remegni kezd, de szeme gyanakvóan szűkült vékony vonallá.

- Hazudik! - mondta gúnyosan. - Az író ki nem hagyná, hogy eljöjjön hozzám, és diadalittasan a szemembe vágja, hogy legyőzött. Ha jól sejtem, ő sétált bele a csapdámba. Sajnos nem halt meg, különben a nyomozó szeme ki lenne sírva - nézett ridegen Beckett-re, aztán átható tekintettel végigmérte. - Elég megviseltnek látszik - állapította meg. - Talán megnyomorítottam élete szerelmét? - húzta hideg, gúnyos mosolyra a száját.

- Elég legyen! - sisteregtek Gates kapitány szavai. - Gondoskodom róla, hogy soha, senkinek ne tudjon többé ártani - mondta, aztán egy másodperc múlva fölényes magabiztossággal közelebb hajolt a férfihoz, és szinte suttogta a szavakat. - Nagyon nagyot téved!

Kate először a kívülálló nyugalmával, megvetően figyelte Tyson minden rezdülését, miközben az hallgatta az ellene felhozott újabb vádakat, de amikor Castle halálán, vagy megnyomorításán kezdett gúnyolódni, összeszűkült a gyomra, és úgy érezte, ha még egy mondatot mond a férfi, nem tud uralkodni a feszültségén. Ha Gates nem állította volna le Tyson elmélkedését, lehet, hogy nekiesett volna a férfinak. Néhány másodpercig szégyenkezve gondolt arra, hogy ez az elvetemült sorozatgyilkos még mindig képes arra, hogy kihozza a béketűrésből, de nem értette, miért. Aztán arra gondolt, az egyetlen dolog, amikor nem tud uralkodni az érzelmein, ha bántják, vagy bántani akarják a szeretteit. Tyson pedig azt az embert akarta bántani, akit őszinte, igaz szerelemmel szeretett. Összeszorította a száját, hogy ne mondjon semmit, nehogy a férfi belekapaszkodjon a szavaiba, és újra megtépázza az önuralmát. Hálás volt Gates-nek, amiért néhány mondattal megsemmisítette Tyson-t, de nem állhatta meg, hogy mielőtt kilépett a szobából, vissza ne nézzen a gyilkosra.

Tíz perc telhetett el, amikor Castle türelmetlenül újra az órájára nézett, már vagy huszadszor, amióta a két nő bement az elzárt területre. Idegesen babrált a bokarögzítő csatjával, aztán a mankóra támaszkodva felállt. Úgy érezte, képtelen még egy percig ülve maradni. Tett néhány lépést a zárt ajtó felé, hátha meghallja a bentről kiszűrődő hangokat, miközben újra az órájára pillantott. Ijedtében hátrahőkölt, és a szívéhez kapott, mert az ajtó váratlanul olyan erővel vágódott ki, hogy majdnem orrba csapta.

- Az a mocsok ... Szívem szerint megfojtogattam volna, hogy legalább egy kis ideig érezze, mit éltek át az áldozatai - száguldott ki az ajtón dühöngve Victoria Gates.

Castle elhűlve nézte a kapitányt, aztán kérdőn az ideges tekintetű, láthatóan feszült Beckett-re nézett. Fogalma sem volt, mi váltott ki akkora dühkitörést a Vaslady-ből, amilyet még ő sem tudott előidézni, de nem volt ideje töprengeni, mert a nő hirtelen elhatározással megállt előtte, és feldúlt arccal, haragtól izzó barna szemeivel ránézett.

- Be akart menni hozzá? - tette fel a költői kérdést. - Hát most bemehet! Sőt!  - fordult Kate felé. - Beckett nyomozó, megparancsolom, hogy kísérje Jerry Tyson-hoz Mr. Castle-t, és vigyázzon rá, ne csináljon semmi meggondolatlanságot, amivel veszélyeztetné a vádemelést.

Castle tátott szájjal nézett a kapitány után, aki újra csengetett a lezárt folyosó ajtaján, és kapitányi jelvényét az egyenruhás őr orra elé tartva utasította azt, hogy engedje őket a fogvatartotthoz.

- Beckett! Éreztessék meg vele a vereség keserű ízét - intett fejével Gates Tyson szobája felé, aztán otthagyta a két döbbenten ácsorgó embert, és a lifthez sietett.

- Mi ez az egész? - kérdezte Castle, miközben figyelte, ahogy a kapitány alakja eltűnik a felvonó összezáródó ajtaja mögött.

- Tyson azon gúnyolódott, hogy biztos azért nem vagy velünk, mert belesétáltál a csapdájába, és vagy meghaltál, vagy megnyomorított - adott magyarázatot Kate a kapitány viselkedésére. Tudta, hogy csak azért engedi az írót a gyilkos közelébe, hogy megalázza, és szembesítse a képzelgése hamisságával.

- Hát, tulajdonképpen belesétáltam - nyelt egyet zavartan Castle, és kínos mosolyra húzta a száját.

- De ezt Tyson-nak nem kell tudnia - mosolyodott el cinkosan Kate. - Elég, ha látja, hogy életben vagy, és nem sérültél meg - mondta, miközben közelebb lépett az íróhoz, és az ingén begombolt még egy gombot, hogy ne látszódjon ki a zúzódás, aztán nem tudta megállni, hogy finoman végig ne simítson a széles mellkason. - Készen vagy? - kérdezte, mire Castle nyelt egyet, és elszánt tekintettel bólintott.

Változatok egy témára 7/136

- Mindig is a karmai közé akartam kerülni, Beckett nyomozó - mosolygott vissza régi, csibészes mosolyával Castle, miközben érezte, hogy a boldogság, mint valami simogató hullám, árad szét benne.

- Gyere, levetkőztetlek! - kezdte kigombolni a férfi ingét Kate, és ahogy ujjai hozzáértek a sima bőrhöz, érezte, ahogy Castle megfeszül. - Fáj? - kérdezte, miközben széthúzta az inget, és aggódva nézte a golyó okozta zúzódást a szegycsont bal oldalán.

- Nem, csak olyan sokáig vágytam hiába az érintésedre, hogy most nem tudok betelni vele.

Kate még a vallomás ellenére sem tudta elvonni tekintetét a sérülésről, hiába jutott el tudatáig a szavak jelentése, mintha valami láthatatlan erő fogva tartotta volna. Miközben az apró bevérzésektől kékes-vöröses foltot nézte, ujjával finoman megérintette a sérült bőrt.

- Ha nincs rajtad a mellény, pont a szívedbe fúródott volna - szólalt meg halkan.

- De volt rajtam mellény, mert te addig nem engedtél oda, amíg fel nem vettem - fogta meg a nő kezét Castle, aztán a szájához vonta, és leheletnyi csókot nyomott a tenyérbe. - Te vigyázol rám, hogy ne csináljak annyi hülyeséget - mondta komolyan, aztán elmosolyodott és színpadiasan sóhajtott egy nagyot. - Már három nő akar rávenni, hogy felnőttként viselkedjek.

Kate megint elcsodálkozott, hogyan tudja a férfi egy pillanat alatt oldani a feszültségét.

- Na, gyere Ricky fiú, bújj ki az ingből! - mondta szerető, anyáskodó hangsúllyal, aztán amikor Castle már csak egy nadrágban támaszkodott az ágy szélének, kihívóan elmosolyodott, és kioldotta a férfi derékszíját. - Akkor lássuk, hogy kisfiú vagy, vagy férfi!

- Ha engedted volna, hogy hazamenjek, már ma este bebizonyítottam volna, hogy igazi férfi vagyok ... de ... de ezt miért is kell bizonygatnom? - kérdezte kissé sértetten, miközben elakadt a lélegzete, amikor Kate lehúzta sliccén a cipzárt. 

- Nem kell bizonyítanod, de valld be, hogy a tested és a gondolkodásmódod nincs szinkronban egymással. Az egyik férfivá érett, a másik kisfiú maradt.

- De éppen ezért szeretsz, igaz? - húzta pimasz, kissé öntelt mosolyra a száját a férfi, mire Kate az égnek emelte a szemét, és tettetett bosszankodással megingatta a fejét. Amikor azonban lehajolt, hogy lecibálja az íróról a farmert, és előrehulló dús haja eltakarta az arcát, jólesően elmosolyodott. Már nem tudott volna élni ezek nélkül az apró csipkelődések nélkül, mégis, hirtelen úgy érezte, az elmúlt órák eseményei után jólesett ugyan a szokásos könnyedség, mégis sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy akár el is veszíthette volna a férfit, ezért amikor Castle lefeküdt, és ő gondoskodó mozdulattal betakarta, komoly, elgondolkodó tekintettel nézet rá. Leült az ágy szélére, aztán finoman végigsimított a férfi arcán.

- Igen Castle, szeretem benned ezt a kettősséget - mondta halkan. - Tudom, hogy tudsz komoly, felelősségteljes, elszánt, bátor, sőt vakmerő is lenni, főleg, ha a szeretteidről van szó, ugyanakkor játékos, kíváncsi, ártatlan, sérülékeny lelkű kisfiú is. 

Nézte, ahogy Castle arcvonásai megváltoznak, és megjelenik tekintetében az önfeledt boldogság. Lassan közelebb hajolt. Lehelete már cirógatta a férfi bőrét, ajka már majdnem megérintette a keskeny, vágyakozva elnyíló ajkakat, amikor suttogva megszólalt.

- De a felelőtlen, ellenkező, pimasz kamaszt ki nem állhatom benned!

Kate érezte, hogy a férfi lélegzete elakad a közelségétől, szavai azonban csak késve értek el a tudatáig, így mielőtt ellenkezhetett volna, gyengéden megcsókolta.

Az érintés puha volt és édes. Castle becsukta a szemét, és miközben minden idegsejtje megborzongott, mélyen magába szívta Kate illatát, és arra gondolt, életük talán legkomolyabb csókját éli át ebben a néhány másodpercben. Oly sok vívódás és újabb veszély után is mellette marad Kate, mert olyannak szereti, amilyen, és nem akarja megváltoztatni. Igaz, soha nem is akarta.

Kate lassan eltávolodott, és újra végigsimított a férfi arcán.

- Semmi ellenkezés? - kérdezte mosolyogva.

- Most mondtad, hogy azt ki nem állhatod - húzta fel a vállát Castle, és pontosan tudta, mit vár Kate, ezért arcára öltötte kisfiúsan sármos mosolyát.

Tekintetük összefonódott, és hirtelen mindketten úgy érezték, mintha ugyanott folytatódna az életük, mint Tyson felbukkanása előtt. Vagy már soha nem lehet minden olyan, mint régen? - jelent meg a kétkedés mindegyikükben egy pillanattal később.

A belépő Isabel nővér zavartan torpant meg az ajtóban, aztán megköszörülte a torkát, mire Kate felállt, az ágy végéhez lépett, és onnan figyelte, ahogy szakszerű mozdulatokkal beköti az infúziót a Castle karjában levő branülbe.

- Ez segít, hogy ne szédüljön - pillantott fel félénken a betegre. - A jeget tegye a mellkasára, ha fáj! - mondta, aztán Kate-re nézett. - Pihennie kell - csendült jelentőségteljesen a hangja, mire a nyomozó elmosolyodott.

- Nekem is mennem kell. Később még bejövök - fordult a szomorkás beteg felé, és biztatóan megfogta a kezét.

- Az infúzióban van egy kis nyugtató, ezért Mr. Castle néhány óráig biztosan aludni fog, de ne féljen, vigyázni fogok rá - mondta magabiztosabban a fiatal nővér.

Mire Kate az ajtóból visszanézett, az író már hosszan pislantva, bágyadtan mosolygott rá.

Castle nem tudta, mennyi idő telt el, de a szobában már sötét volt, csak az ajtó feletti lámpa sejtelmes fénye derengett a szobában. A branül helyén már csak egy ragtapasz volt a karján, és mellkasáról is levette valaki a jeget. Körbenézett, aztán csalódottan csukta be a szemét. Titkon abban reménykedett, hogy amikor felébred, Kate-t az ágy mellett találja. Persze lehet, hogy volt itt, csak ő még aludt, de az is lehet, hogy elhúzódott a papírmunka, és csak később jön - töprengett. Vágyott a közelségére. Kate előtt úgy tett, mintha nem történt volna semmi komoly a raktárban, de nagyon is mélyen érintette, hogy akár meg is halhatott volna. A halál közelsége emlékeztette, milyen fontos, hogy minden pillanatot kihasználjon, amit Kate-el tölthet, ezért szerette volna maga mellett tudni.

Nyílt az ajtó. A hangra nagyot dobbanó szívvel nyitotta ki a szemét, de csak Isabel nővér surrant be halkan.

- Á!  - kapta a kezét ijedten a szívéhez a nő, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott. - Azt hittem, még alszik - magyarázkodott, amikor Castle felé fordult. - Hozok vacsorát - indult az ajtó felé.

- Nővér! - szólt utána a férfi, mire a nővér megtorpant. - Volt itt Beckett nyomozó?

- Igen, ott üldögélt az ágya mellett, aztán telefonhívást kapott, és el kellett mennie. Volt itt az édesanyja és a lánya is - mondta, aztán sietve kilépett az ajtón. 

Castle nagyot sóhajtott, mire a mellkasába hasító fájdalom tudatta, hogy jobb lesz, ha beéri kisebb levegővételekkel. Fájdalmas arccal dörzsölgette meg a golyó okozta zúzódást, miközben arra gondolt, hogy talán jobb is, hogy átaludta a napot, legalább megúszta az anyjával és az Alexis-szel való találkozást, és elodázhatja a magyarázkodást. A nővér hamarosan meghozta a vacsoráját, de nem volt étvágya. Már nem kavargott a gyomra, mégsem kívánt enni. Gondolatai újra meg újra visszakanyarodtak a megmentett nőhöz és Tyson-hoz. Ha nem rabolta volna el a legbetegebb lelkű ember, akivel valaha személyesen találkozott, akkor most otthon vacsorázna Kate-tel, megnéznének egy jó filmet, miközben élveznék a provans-i nap érlelte szőlőből készített vörösbor aromás ízét, aztán az ágyban Kate hozzákucorodna, és ő boldogan húzná közelebb, hogy minden sejtjével érezhesse. Ahogy elképzelte a pillanatot, fantáziája életre kelt, és szinte érezte a friss tusfürdő illatát, Kate testének melegét, simogató leheletét, a selymes hajzuhatagot, ahogy csiklandozza egy tincs az arcát. Látta maga előtt, ahogy a finom, apró ujjak végigsiklanak a mellkasán, és az összetartozásukat jelképező karikagyűrűn megcsillan a fény. Hirtelen olyan düh uralkodott el rajta, amit már régen érzett. Ha nincs Tyson, Kate a felesége lenne, és nem kellett volna szenvednie, félnie, ahogy neki sem kellett volna életveszélybe sodornia magát csak azért, hogy segítsen neki legyőzni a félelmét, és visszaszerezze. Hirtelen eszébe jutott, hogy amikor a bokáját röntgenezték az ejtőernyő nélküli ugrás után, nem tudta, hogy Kate Tyson-t ment kihallgatni, csak később szembesült azzal, hogy a gyilkost is abban a kórházban őrizték. Azaz itt! Nyelt egyet. A harag úgy áradt szét a testében, mint a sivatagban a csörgőkígyó mérge. Lassan felkelt. Néhány másodpercig állt az ágy mellett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem szédül, aztán megkereste a ruháit, és felöltözött. A mankóra támaszkodva az ajtóhoz bicegett, és óvatosan kikémlelt rajta. A folyosón a késői óra ellenére is hozzátartozók várakoztak, betegeket toltak az ápolók, és műtősruhába öltözött, nyúzott arcú, fáradt tekintetű orvosok siettek a pihenőszoba felé. Magabiztosan lépett ki az ajtón, és indult a lift felé. Már csak azt kellett kitalálnia, melyik emeleten őrzik Tyson-t. Még nem tudta, hogyan éri el, hogy beengedje a gyilkoshoz az őr, de úgy gondolta, addig majd kitalál valamit, vagy improvizál.

Minden emeleten megállította a liftet, de egészen a hatodikig nem látott semmi figyelemre méltót, ott azonban azonnal feltűnt neki, hogy a folyosót kettészelte egy vastag, zárt acélajtó, rajta a "Belépés csak rendőrségi engedéllyel!" felirat.

Már másodpercek óta állt az ajtó előtt, és azon gondolkodott, hogyan érhetné el, hogy engedély nélkül beengedjék, amikor a folyosó egyik székén egy ottfelejtett magazinra lett figyelmes. Az újság nem volt éppen friss, de talán éppen ez lesz a szerencséje! Izgatottan pörgette ujjai között a lapokat, aztán hirtelen megállt, és elégedetten elvigyorodott. A kétoldalas cikk tetején hangzatos cím virított: "Sorozatgyilkos az író markában!", a hasábokat megszakító alcímek pedig arra utaltak, hogy a cikk Tyson elfogásáról szólnak. Az egyik oldalon saját képét látta viszont, amelyen karba tett kézzel, fölényesen mosolygott az olvasóra, a másikon pedig Kate-et, amint fegyverét két kézzel előre tartva, szigorú tekintettel néz a távolba. Kihajtotta a magazint a cikknél, és magabiztosságot sugárzó arccal az ajtó melletti csengő felé nyúlt. Abban a pillanatban azonban egy dühös hang csattant mögötte, amitől összerezzent, és úgy kapta el a csengőről a kezét, mintha az megégette volna az ujját.

Változatok egy témára 7/135

- Nem várunk tovább - döntött az orvos. Becsukta az ajtót, aztán előre szólt a sofőrnek: - Induljunk!

Alig indultak el, a sofőr a visszapillantó tükörre meredve lassított, aztán megállt.

- A nyomozónő integet, hogy álljunk meg – fordult hátra, és tanácstalanul pislogott az orvosra, aki Castle felderülő arcát látva elmosolyodott.

- A barátnője? – kérdezte barátságosan.

- A menyasszonyom – mondta ki szomorúan a máskor oly kedves szót az író, aztán amikor észrevette, hogy az orvos szeme meglepetten összeszűkül a hangsúly miatt, folytatta: - Az esküvőnk előtti éjszakán elrabolt az az őrült sorozatgyilkos, aki a most kiszabadított nőt is fogva tartotta. 

- Elmaradt az esküvőjük? - kerekedett ki a férfi szeme. - És mikorra tervezik újra? - kérdezte kíváncsian, de választ nem kapott, mert abban a pillanatban kinyílt a mentőautó hátsó ajtaja, és Beckett nézett az orvosra megrovó tekintettel.

- Mondtam, hogy várjon meg! - lépett be a mentőbe.

- Azt mondta, várjunk egy percet - javította ki az orvos, miközben intett a sofőrnek, hogy indulhat. - Nem tudtuk, hogy el akar jönni.

Kate bosszankodva ráncolta a homlokát, és fújta ki a levegőt, de már nem foglakozott a magyarázkodással, hanem megfogta Castle kezét, és átható tekintettel a szemébe nézett.

- Hogy vagy?

- Már nem szédülök ... annyira - húzta kényszerű mosolyra a száját a férfi, de mivel Kate nem szólt, csak a további válaszra várva kérdőn felhúzta a szemöldökét, nyelt egyet, és megadta magát a nő akaratának. - Nincs hányingerem ... csak ... csak egy kicsit kavarog a gyomrom - mondta kisebbítve a valóságban érzett kellemetlen érzést, miközben kerülte Kate tekintetét, és inkább úgy tett, mintha az infúziós palackot tanulmányozná. Nem akart kórházba menni, ott maradni pedig végképp nem!

Kate pár pillanatig aggódva nézte az arcot, aminek minden rezdülése nyitott könyv volt a számra, így pontosan tudta, hogy füllent a férfi, és szépíti a dolgokat, aztán szeretettel végigsimított az arcán.

Castle a gyengéd érintésre behunyta a szemét, de a megnyugtató érzés nem tudta kiűzni fejéből az orvos kérdését. Bár az, hogy Kate otthagyta a tetthelyet azért, hogy elkísérje a kórházba, melegséggel töltötte el, mégis nyugtalanította a kérdés, vajon a mai nap után nem fog-e Kate újra attól félni, hogy baj érheti, ha együtt maradnak. És mikorra tervezik újra? - zakatolt a fejében a kérdés, amitől egyre jobban szorongott. Lesz egyáltalán esküvőjük? 

- Rosszul van? - tört át a kínzó gondolatokon az orvos hangja, mire felnézett.

- Ne-nem.

- Csak mert olyan kétségbeesett arcot vágott. 

- Csak elgondolkodtam valamin - mondta halkan az orvosnak, de közben Kate szemébe nézett.

Az út további részét csendesen tették meg. Castle örült, hogy az orvos nem hozta elő újra  az esküvőt, bár Kate reakcióiból valószínűleg választ kapott volna a lelkét mardosó kérdésekre, szerette volna, ha négyszemközt beszélik meg ezt a sorsukat befolyásoló kérdést.

Mialatt Castle-n elvégezték a CT-vizsgálatot, Beckett a folyosó műanyag székén ülve a falnak vetette a fejét, és azon töprengett, hányszor kell még kétségek között várakoznia egy kórházi folyosón ülve, és rettegni, hogy nem lett-e komoly baja Rick-nek. Jordan szavai jutottak eszébe. Egyre jobban hitt abban, hogy Castle-re a legnagyobb veszélyt nem ő, és nem egy-egy nyomozás jelenti, hanem a saját kíváncsisága. 

A vizsgálóból kilépő orvos arca nyugodt volt, Kate mégis összeszorult gyomorral állt fel, és lépet felé. 

- Mr. Castle hozzátartozója? - kérdezte az idősödő, fáradt tekintetű férfi, és miután Kate bólintott, folytatta. - A CT nem mutat sérülést, de enyhe agyrázkódása van, ezért kap még egy infúziót, ami segít a sérült idegpályáknak regenerálódni. Egy napra benn tartom megfigyelésre. Gondolom, elég sokat mászkálhatott a mankóval, mert elég dagadt a bokája - nézett kérdőn Kate-re, aki megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Igen, de már vigyázok rá.

Hirtelen kinyílt a vizsgáló ajtaja, és egy ijedt tekintetű, fiatal nővér dugta ki a fejét rajta.

- Doktor úr! A beteg haza akar menni - csendült kétségbeesetten a hangja, mintha attól félne, hogy az idős férfi megrója, amiért enged a beteg akaratának.

 Az orvos bosszúsan megcsóválta a fejét, sóhajtott, aztán türelmet erőltetve magára, barátságos hangon kezdte kioktatni a nővért.

- Isabel! Mondtam, hogy ne engedje, hogy a szép szavak és egy ártatlan tekintet engedékennyé tegye. Legyen határozott, és értesse meg a beteggel, igaz, hogy a saját felelősségére hazamehet, de nem ez lenne élete legjobb döntése!

Beckett nézte a riadtan pislogó fiatal lányt, a naiv tekintetet, és elmosolyodott. Egy ilyen lányt egy pillanat alatt levesz a lábáról Castle a sármos mosolyával, kisfiús tekintetével és néhány szóvirággal.

- Majd én beszélek vele - mentette meg Kate a nővért a kellemetlen helyzetből, amiért egy hálás mosoly volt a jutalma. 

Castle a vizsgálóágy mellett állt, egy lábon egyensúlyozva előrehajolt, és egyik kezével az ágy támlájába kapaszkodva próbálta elérni a földön heverő mankóját. 

- Castle! - szólalt meg vészjósló hangon Kate, és összehúzott szemekkel, szigorú tekintettel nézte az éppen nagyot nyögő férfit, aki a hangra egy pillanatra megdermedt, aztán kiegyenesedett, és megfordult.

- Nincs semmi bajom - mosolygott tettetett magabiztossággal Kate-re, aki szótlanul nézett vele farkasszemet. Castle nyelt egyet, és a mosoly lassan lehervadt az arcáról, de még nem adta fel a próbálkozást. - Már jól vagyok, csak ezt az izét kell kiszedetni a kezemből - pillantott a karjában elhelyezett branülre grimaszolva - aztán mehetek haza.

Kate sóhajtott egyet, és karba fonta a kezét, de még mindig nem szólt.

- Kérlek! Mondd, hogy hazamehetek! - fogta a férfi könyörgőre, de mivel kiolvasta Kate szeméből a nemleges választ, beletörődve a sorsába, sóhajtott egyet. - Jó, egy napot maradok - mondta duzzogva, aztán morogva hozzátette: - de csak azért, hogy lásd, nem vagyok felelőtlen.

A Kate arcán megjelenő, alig észrevehető mosolyt csak abból lehetett érzékelni, hogy ellágyultak a vonásai. Amióta belépett a vizsgálóba, most szólalt meg először.

- Felelőtlen? - kérdezte színlelt értetlenséggel. - Mikor voltál te felelőtlen?

- Na, jó! Elismerem, hogy nem kellett volna babrálnom a zárral, de hát ki gondolta, hogy Tyson telerakja csapdával a helyet - adta meg magát a férfi, és beleült a kerekes székbe, hogy a szobájába tolhassák.

Isabel szájtátva figyelte a két embert, aztán csodálattal fordult Beckett felé.

- Hogy csinálta? Én könyörögtem, fenyegettem, mindenféle rémséget felvázoltam, hogy milyen következménye lesz, ha nem marad itt, mégsem tudtam rá hatni, maga meg egy szó kimondása nélkül rávette, hogy engedelmeskedjen.

Beckett sejtelmesen elmosolyodott, Castle pedig durcásan elhúzta a száját, aztán megpróbálta megvédeni magát, miközben a nővér a szobája felé tolta.

- Nehogy azt higgye, hogy csak úgy engedelmeskedem! Felnőtt férfi vagyok, és ...

A két nő összemosolygott Castle mögött, és amíg a férfi azt taglalta, hogy az ő felelősségteljes döntése volt, hogy a kórházban tölt egy napot, Beckett a nővér felé fordult, és hang nélkül formálta a szót: férfiak. Isabel cinkosan elnevette magát, és ösztönösen a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a kacagása hangját, de elkésett, mert Castle gyanakodva hátranézett. 

- Ti most kinevettek engem?

- Csak egy kicsit, Castle - villant huncut fény Kate tekintetében.

Néhány perc múlva Isabel betolta a beteget a szobába, a kórházi hálóinget az ágyra készítette, aztán magukra hagyta őket. Castle óvatosan felállt a kerekes székből, és kissé bizonytalanul az ágy szélére ült. Remélte, hogy Kate nem vette észre, hogy még mindig szédül egy kicsit, de legalább a hányinger nem kínozta.

- Szóval, nélküled fogom tölteni az éjszakát - mondta bánatos arccal, és azt várta, hogy Kate mosolyogva tesz egy csipkelődő megjegyzést a mondatra, de a nő elkomolyodott, megállt vele szemben, végigsimított az arcán, majd az álla alá nyúlt és gyengéden megemelte a fejét, hogy ránézzen.

- Meghalhattál volna. Az a legkevesebb, hogy egy éjszakát ki kell bírnom nélküled - mondta halkan.

Castle nézte a neonfénytől zöldben játszó gyönyörű szemeket, amelyek magabiztosan szegeződtek rá. Érezte, hogy ez a magabiztosság annak szól, hogy biztos a döntésében, csak az nem tudta, hogy melyikben. A félelem jeges kézként szorította össze a szívét a tudatra, hogy Kate újra elűzi maga mellől azért, nehogy még egyszer életveszélybe kerüljön. Vett egy nagy levegőt, és komolyan a nőre nézett.

- Tudom, hogy mit gondolsz arról, ami a raktárban történt - kezdte rekedt hangon, összeszorult torokkal. - Igen, veled voltam egy akcióban, és veszélybe került az életem, de nem miattad Kate! Meggondolatlan voltam, kíváncsi és felelőtlen. Elismerem minden hibámat, és ha akarod, soha többet nem megyek akció közelébe sem, vagy megváltozom, csak kérlek, ne mondd, hogy újra elhagysz - csuklott el a hangja az utolsó szavaknál, és lélegzetvisszafojtva várta a választ.

Kate nézte a könnytől elhomályosuló szemeket, az őszinte, gyermeki ártatlanságú, könyörgő tekintetet, aztán finoman végigsimítva a kissé borostás bőrön, két tenyerébe fogta a férfi arcát.

- Nem akarom, hogy megváltozz - mondta komolyan. - Így szeretlek, amilyen vagy. Ha nem ilyen lennél, soha nem szerettem volna beléd - mosolyodott el, és anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, lassan közelebb hajolt. Amikor látta, hogy a férfi vágyakozva behunyja a szemét,  gyengéden megcsókolta. Ajkuk puhán találkozott, de az érzésben most kevesebb volt az érzékiség, és több a szerelem.

Kate kissé hátrébb húzódott, és megvárta míg Castle újra a szemébe néz.

- De mielőtt legközelebb a frászt hozod rám, jusson eszedbe, hogy rendkívül gazdag a fantáziám, ha a büntetések kitalálásáról van szó - mondta.

Castle nyelt egyet. Tudta, hogy ez a mondat más körülmények között talán évődve vagy pajkosan hangzott volna el, de most számára ez volt a világ legkomolyabb mondata. Kissé hitetlenkedve, mint aki nem mer hinni a fülének, nézett a nőre.

- Akkor ... ez ... ez most azt jelenti, hogy ...?

- Igen, Castle! Azt jelenti, hogy nem menekülsz a karmaim közül - mosolygott most már huncut tekintettel Kate, ami azonnal oldotta a férfi feszültségét.

- Mindig is a karmai közé akartam kerülni, Beckett nyomozó - mosolygott vissza régi, csibészes mosolyával Castle, miközben érezte, hogy a boldogság, mint valami simogató hullám, árad szét benne.