Beckett-tel ellentétben, ő nem találkozott a gyilkossal, amióta szétlőtte a kezeit és a térdeit. Az emlék rossz érzést keltett benne, mert arra emlékeztette, hogy van egy olyan énje, amiről ő maga sem tudott, és amivel nem szívesen szembesült. Nem gondolta, hogy tud kegyetlen lenni. Hiába talált mentséget és magyarázatot a tettére, a keserű érzés már örökre megmarad benne.
Az őr készségesen nyitotta ki a kórterem ajtaját, de Beckett, mutatóujját Castle mellkasának érintve, megállásra késztette a férfit, és egyedül lépett be a szobába.
- Nocsak, Beckett nyomozó! - emelte fel érdeklődve a fejét Tyson, és szinte lerítt róla az öröm: most, hogy egyedül lehet a nővel, újra kínozhatja a lelkét. - Csak nem hiányzott egy kis beszélgetés velem?
Szeme izgatottan megcsillant a lehetőségre, hogy lecsaphat az áldozatára, de a következő pillanatban megérezte a nő magabiztosságát, és tekintetében megjelent a gyanakvás.
- Hoztam magának egy látogatót - szegte fel a fejét Kate, és megvetően nézett a férfira, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy egyáltalán szóba áll vele.
Tyson az ajtó felé fordult, és amikor meglátta a mankóra támaszkodó, de egyébként egészségesnek látszó írót, megrándult az arca.
- Hm ... Hát túlélte? Azért remélem, örökre sánta marad - csengett keserűség a rosszindulatú megjegyzésben.
Castle feszültsége egy pillanat alatt elpárolgott. Lételeme volt csípős megjegyzésekre tett visszavágás, és mintha csak erre várt volna, lazán megvonta a vállát.
- Sok mindent volt lehetőségem túlélni ... hála magának - jegyezte meg éllel. - Bár Beckett nyomozót szerintem az ejtőernyő nélküli tandemugrással idegesítettem a legjobban. Na, az tényleg veszélyes volt, de egy megrándult bokával megúsztam - emelte meg kissé a rögzítőbe burkolt lábát. - Néhány hét, és jobb lesz, mint új korán - legyintett, mintha egy semmiségről beszélne, aztán tettetett aggódással végigmérte Tyson-t, aki magatehetetlenül, bekötözött kezekkel és lábakkal feküdt az ágyban. - Maga viszont elég ramatyul néz ki. Ki tette ezt magával? - húzta össze a szemöldökét színlelt sajnálkozással.
Tyson annyira meglepődött, hogy néhány másodpercig nem tudott reagálni. Miután szembesült vele, hogy Castle sértetlen, azt hitte, az író mélyenszántó gondolatokkal fogja bombázni a jó és rossz küzdelméről, ehelyett az író könnyed, gúnyos játékot játszott vele.
- Hiába játssza a győztest - szólalt meg szokásához híven halkan, amitől máskor még félelmetesebbnek hatottak a szavai. - Tönkretettem az életüket, és a félelem, amit elültettem magukban, meg fogja nyomorítani a jövőjüket, és lassan megfojtja a lelküket, mint egy nyakukra fonódó zsineg. Fuldokolni fognak, végül feladják a küzdelmet, életük végén pedig az én arcomat fogják látni, és arra gondolnak, hogy veszítettek.
Castle elkomolyodott. Tekintete nyíltan fúródott Tyson hideg, gyűlölettel teli szemébe.
- Téved - szólat meg végtelen nyugalommal és meggyőződéssel. Néhány másodpercig farkasszemet nézett Tyson-nal, aztán Beckett-hez lépett, átkarolta a derekát, és a nőre mosolygott.
Amikor beléptek a szobába, Kate még féltette az írót. Tudta, milyen lelki terrort képes alkalmazni ellene Tyson, és azt is, hogy Rick nagyon is érzékenyen tud rá reagálni. Nem is tudta, miért lepődött meg azon, hogy Castle a komoly, mély gondolatok helyett, könnyedén poénkodva aratott megsemmisítő győzelmet a gyilkos felett. Amikor a férfi hozzá lépett és átkarolta, a rászegeződő kék szemekben a szerelem mellett meglátott valami mást is: a hitet. Hitet kettejükben, a szerelmükben. Hirtelen mintha könnyűvé vált volna a lelke, és eltűnt volna minden félelem, ami eddig nyomasztotta. Visszamosolygott a férfira.
- Gyere Castle! - szólalt meg meleg hangon. - Ez már a múlt. Nincs itt többé semmi dolgunk - mondta felszabadultan, miközben arra gondolt, furcsa fintora a sorsnak, hogy ebben a kórházi szobában már másodszor játszódik le olyan beszélgetés, amiről biztosan tudja, hogy meghatározzák az életét. Az első megváltoztatta a döntését, és elfogadta a közös életet Castle-lel, a mostani pedig megszabadította a félelemtől, és már feltétel nélkül tud hinni a szerelmük erejében.
Castle mosolyogva bólintott, aztán az ajtó felé indultak, de Kate hirtelen megtorpant, és visszanézett Jerry Tyson-ra, aki gyűlölettől izzó tekintettel, összeszorított szájjal nézett utánuk, és dühében annyira ökölbe szorította az öklét, hogy kifehéredtek az ízületek az ujjain.
- Egy dolgot nem vett számításba - nézett nyugodtan a férfi szemébe. - Vincit omnia veritas - idézte az édesanyja sírfeliratát, ami a hitvallásává vált.
Castle nézte, ahogy Kate tekintetében megjelenik a győzelem mámorító, ugyanakkor megnyugtató érzése, aztán amikor látta, hogy Tyson nagy levegőt vesz, hogy valamivel visszavágjon, megszólalt.
- És azt sem vette számításba, hogy nemcsak az igazság győz le mindent, hanem a szerelem is. Tudja! Omnia vincit amor! - húzta pimasz mosolyra a száját, aztán kioktatón hozzátette: - Ezt a két latin mondást érdemes lenne megtanulnia!
Amikor kiléptek az ajtón, Kate hallotta, ahogy Castle tüdejéből felszabadult sóhajként árad ki a levegő. Tudta, hogy a férfi ugyanúgy megkönnyebbült, ahogy ő.
- Tényleg nincs itt keresnivalónk - mosolygott Kate-re, aki azonban szembe fordult vele, és szigorúan ráncolta a homlokát. Itt volt az ideje, hogy leszúrja Castle-t a kis magánakciójáért.
- Neked nincs itt keresnivalód. A másodikon kellene feküdnöd a szobádban, nem pedig egy szigorúan őrzött terület körül kóborolnod - feddte meg a férfit. - Tudom, hogy Tyson-nal akartál beszélni, de hogyan akartál bejutni hozzá?
- Gondoltam, megmutatom az őrnek a képünket az újságban, és ha látja, hogy én fogtam el 3XK-t, akkor beenged - húzta fel a vállát öntelten.
Kate egy szája sarkában bujkáló mosoly kíséretében megforgatta a szemét, mint régen, aztán a lift felé biccentett a fejével.
- Gyere, visszaviszlek a szobába!
- De már semmi bajom! Fel is öltöztem! Nem akarhatod, hogy a kórházba töltsem az éjszakát - pislogott esdekelve a nőre, de Kate szigorú tekintetén látta, hogy hajthatatlan.
Amikor kiléptek a második emelet folyosójára, a kétségbeesett tekintetű, könnyeit törölgető Isabel nővérrel találták szembe magukat.
- Mr. Castle! Már fél órája magát keresem - csuklott el a hangja. - Tudja, hogy mit kaptam volna Dr. Markus-tól, ha elvesztem életem első betegét? - kérdezte feddő hangsúllyal, de érzékeltetve, milyen szörnyűséghez vezetett volna Castle eltűnése.
- Én vagyok az első betege? - lepődött meg a férfi.
- Igen. Ez az első munkanapom, és a doktor úr rám bízta magát - magyarázta a lány.
- Hát, ezt jól kifogta! - nézett rá együtt érzőn Kate, mire Castle felháborodva pillantott rá. - De ha ezzel a feladattal megbirkózik, akkor már nem lesz legyőzhetetlen problémája a pályafutása során.
- De ... de Kate! Nem vagyok én olyan nehéz eset! - méltatlankodott a férfi, miközben bebicegett a szobájába. - Most is szófogadó beteg vagyok - ült le az ágy szélére.
- Persze, miután megszöktél! - húzta össze rosszallóan a szemöldökét a nő, de a következő pillanatban pajkos mosoly suhant át az arcán. - Most pedig vetkőzz, Castle!
- Mindig nagy öröm a számomra ez a parancs, Beckett nyomozó - ment bele a játékba a férfi bókolva, aztán a nővérre pillantva hozzátette: - De a felettébb érzéki látványt, csak önnek tartogatom!
Isabel nővér pislantott néhányat, mire eljutottak tudatáig a beteg szavai. Fülig vörösödött, és sietve az ajtó felé indult.
- Megkérdezem a doktor urat, kaphat-e éjszakára egy nyugtató injekciót - morogta maga elé.
- Ne, ne, ne ... nem kell - kiáltott ijedten a nővér után Castle, de Kate megnyugtatón a két tenyerébe fogta az arcát, és gyengéden megcsókolta.
- Csak fogadj szót, és bírd ki reggelig, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget!
- Rendben - sóhajtott a férfi.
Kate gyengéd mozdulatokkal segített neki levetkőzni, és mire a nővér néhány jeges zacskóval felszerelkezve visszatért, már az ágyban feküdt.
- Ezeket a lábára hoztam - lóbálta meg a jeget a lány, és még mindig megbántottan nézett a betegre. - Túl sokat mászkált, biztosan bedagadt - mondta rosszallóan.
- Ígérem, többet nem szököm meg - vette elő elbűvölő mosolyát Castle, de amikor a nővér felhajtotta a takarót, és a két jéghideg zacskót duzzadt bokájára tette, ráfagyott arcára a mosoly. - Áh .. áh ... ááááá ... ez ...
- Igen, ez hideg - nézett rá meglepően határozottan a lány. - De örülhet, az injekciót egyelőre megúszta - húzta ki magát kissé fenyegetően, és elismerésre éhezve Kate-re pillantott, aki egy biztató mosollyal jutalmazta a keménységét, amivel kordában tudja tartani a beteget.
Castle még duzzogott egy kicsit, miután a nővér kettesben hagyta őket, aztán hirtelen elkomolyodott.
- Nem így képzeltem a találkozást Tyson-nal - szólalt meg elgondolkodva. - Kemény akartam lenni, és rideg, talán gúnyos és lekezelő. Szembesíteni akartam azzal, hogy a gonoszsága nem győzhet le bennünket, és ...
Kate a mutatóujját a férfi szájára tette, mire az elhallgatott, és kérdőn nézett rá.
- Tudja, Castle! Tyson tudja, hogy legyőztük - mondta halkan, mégis meggyőzően. Leült az ágy szélére, és meleg tekintettel nézett a szomorkás kék szemekbe, miközben ujjai gyengéden a férfi kezére fonódtak. Amikor Castle elmosolyodott, suttogva ejtette ki a szót: - Köszönöm.
- Mit? - kérdezte értetlenül, kissé zavarta a férfi.
- Azt, hogy hiszel bennünk.
Castle nézte a halvány lámpafényben aranybarnán ragyogó szemeket, és megértette, hogy most győzte le Jerry Tyson-t, mert a nő tekintetében ugyanazt a megingathatatlan hitet látta, mint amit ő is érzett.
- Mindig - mondta halkan, és a szót most Kate utolsó mondatára is értette. Kisimított egy előrehulló tincset a nő arcából, hüvelykujjával elsimította a gyönyörű szemekből lecsorgó könnycseppet, aztán a selymes hajba túrva lassan közelebb húzta magához, és gyengéden megcsókolta.
Örülök, hogy tetszik amit, és ahogy írok, és köszönöm, hogy ennyi idő után is olvasol :) Ez a történet a célegyenesben van, talán a kerek 140-es szám jó lenne befejező résznek... A jövőt még nem tudom. Ha örömöt okoz az írás, ha elindul egy film a fejemben, és ha nem érzem nagyon színvonal alattinak, akkor, és csak akkor fogok írni. Mindig jólestek a szavaid! Köszönöm, hogy szántál időt a vélemény írásra!
VálaszTörlés