Slamasztikában 1/43

- Én nyomozó vagyok Castle, nem a te kis játszótered szereplője - csengett hidegen a hangja, aztán anélkül, hogy megvárta volna, hogyan reagál a férfi a szavaira, beszállt az autóba, és a kelleténél határozottabban becsapta az ajtót.

Az író nézett a kerékcsikorgatva elszáguldó Ford után, és arra gondolt, új értelmet nyert a "porig sújtva" kifejezés a szótárában. Sokszor került már kínos helyzetbe az élete során, de még sosem érezte azt, amit most. Ösztönösen körülnézett az autókkal zsúfolt mélygarázsban, hogy volt-e tanúja a jelenetüknek, aztán elővette a telefonját, és hívott egy taxit.

Beckett felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kislámpát, és nagyot sóhajtva felült az ágyban. Hiába próbálta megfékezni zakatoló gondolatait, hogy el tudjon aludni, képtelen volt rá, ráadásul hasogatott a feje, ami valószínűleg még az agyrázkódás következménye volt. Nem akart Castle-re gondolni, sem a csókra, sem a férfi keserűséget sugárzó arcára, amit a visszapillantó tükörben látott, amikor kihajtott a parkolóházból. Sóhajtott egy nagyot, aztán felkelt, hogy ha már nem tud aludni, legalább töltse valami hasznossal az éjszakát. A kórházban töltött idő alatt a fiúk újra elkezdték a hajléktalanok kihallgatását, és mivel Esposito elküldte neki a jegyzőkönyveket, úgy gondolta, azok éppen jók lesznek figyelemelterelésnek. Kényelembe helyezkedett hát a kanapén, és bekapcsolta a laptopját. Meglepetésére az első dokumentum az ő támadásáról szóló jelentés volt. Bosszúsan összeszorította a száját, amiért nem tudott szabadulni Castle-től, hiszen a harmadik sorban már meg is jelent az író neve. A szavak nyomán megelevenedett előtte a jelenet, és elméje olyan pontosan vetítette maga elé a képeket, mintha a támadás ebben a pillanatban történne. Az emlék felkavarta. Az író önfeláldozó tette elgondolkodtatta. Hirtelen újra maga előtt látta a csalódott, döbbent tekintetet, a máskor szálfaegyenes testet, ami szinte összeroskadt, amikor a parkolóban a férfi az autója után nézett. Nagyot sóhajtott, és lehajtotta a laptop képernyőjét. Tudta, hogy hiába utál az érzéseivel foglalkozni, addig képtelen lesz bármire is figyelni, amíg nem szembesíti magát velük. El kellett ismernie, hogy amióta Castle betette lábát az őrsre, valami megváltozott. A férfi jelenléte felkavarta az érzelmi állóvizet, amiben békés unalomban tespedt, és bármennyire is szerette volna letagadni, volt valami vibráló erő, ami vonzotta a férfihoz. Legjobban azonban az zavarta, hogy kezdte elveszíteni az irányítást az érzelmei felett. Ha nem így lett volna, akkor most békésen aludna. Azon töprengett, hogy a csók zavarja ennyire, vagy a lelkiismeret furdalás, amiért abban a hitben hagyta Castle-t, hogy az szánalmas volt és felejthető. Behunyta a szemét, és beharapta az alsó ajkát. A csók. A csók volt az, ami nem hagyta nyugodni, több dolog miatt is. Egyrészt meglepetésként érte, amit nem szeretett, mert nem ő irányította a cselekedetét, ráadásul olyan szituációban történt, ami nyomozóként kínosan érintette, másrészt még az emlékétől is megborzongott, és melegség járta át a testét. Ez utóbbi rémítette meg leginkább. A lelkiismeret-furdalással még csak elbírt, hiszen azt Castle is megértheti, hogy Isabel és a transzvesztita táncosok előtt nem volt más választása, minthogy úgy tesz, mintha nem lett volna jelentősége a csóknak. Cikáztak a gondolatai. Vajon mit gondolt az író, hogyan reagál, ha négy vadidegen előtt megcsókolja? Csak nem hitte, hogy olvadozni fog, mint egy kamaszlány, akit megcsókolt a híres bestseller író? Bár, amilyen öntelt sokszor a férfi, ezt is el tudta képzelni. Talán jobb is, hogy porba tiporta Castle egóját a szavaival - gondolta, de közben érezte, hogy csak azért menekül a bosszúállásba, mert nem tud uralkodni a csók által kiváltott mámorító érzésen. Sóhajtott egyet, aztán újra felnyitotta a laptopot, és belekezdett a kihallgatási jegyzőkönyvek olvasásába. Egy óra múlva fáradtan húzta magára a takarót, és csukta be a szemét az ágyban. Biztos volt benne, hogy már el fog tudni aludni, de tévedett. Agya, mintha pótolni akarta volna az emlékek nélküli kiesett időt, újra felidézte az első alkalmat, amikor bekopogott Isabel Gold öltözőjének ajtaján. A képek és hangok minden pillanatát újraélte egészen addig a pillanatig, amikor azt hitte, hogy Castle megcsókolja a transznemű Isabelt, és becsukta a szemét. Ekkor egy kellemes, férfias illat is csatlakozott az emlékképekhez és hangokhoz, aztán egy érintés, ahogy a férfi puha, meleg ajka az övéhez ér. Megborzongott. Hiába akarta letagadni, ez a borzongás tele volt olyan izgalommal és vággyal, amilyet még soha nem tapasztalt. Észre sem vette, hogy beharapja az ajkát, és úgy mosolyodik el, mint egy kamaszlány az első, szerelmes csókja után, aztán egy szempillantás alatt magával ragadta az álom.

Castle összeszorított szájjal, összevont szemöldökkel nézte az aranybarnán ragyogó scotch-ban imbolygó jégkockák táncát, aztán olyan hatalmasat kortyolt az italból, hogy megrázkódott az erejétől. Nem bánta a kellemetlen érzést, mert szerette volna, ha az alkohol minél előbb tompítja keserű érzéseit.  Hirtelen összerezzent a közvetlenül mögötte megszólaló hangtól.

- Te jó ég, Richard! Még mindig itt ülsz? - hallotta meg anyja rosszalló hangját, miközben a nő a hajnali fél hármat mutató órára mutatott. - És még mindig iszol - állapította meg lemondóan, amikor meglátta a férfi kezében szorongatott poharat, de mivel a fia csak vágott egy dacos grimaszt, leült vele szemben. - Azt már rég megállapítottam kisfiam, hogy a whisky eltompíthatja az elmét, de nem oldja meg a problémát.

- Mióta mondasz te ilyen okosságokat? - szúrta oda Castle dühösen. Nem akart beszélni arról, ami történt, márpedig úgy tűnt, anyja épp arra törekszik, hogy könnyítsen a lelkén.

- Ha ilyen harapós vagy, annak csak egy ember lehet az oka - szólalt meg türelmesen az asszony, és esze ágában sem volt megsértődni a csalódás és az alkoholgőz szülte szavak miatt. Tudta, hogy ez csak fia védőmechanizmusa, nehogy az éréseiről kelljen beszélnie. Türelmének meg is lett az eredménye, mert a férfi néhány másodpercnyi hallgatás után halkan megszólalt.

- Csak ... csináltam valami, ami egészen más hatást váltott ki, mint amire számítottam - húzta el a száját, aztán újra belekortyolt a whisky-be.

Martha tudta, hogy ennél többet nem fog megosztani vele a fia. Hiába nevelte fel egyedül, amitől szorosabb és őszintébb kapcsolat volt köztük, mint egy szokásos anya-fia kapcsolat, az utóbbi években élték a saját életüket, ami nem tett jót az egymás iránti bizalomnak. Csak néhány hónapja laktak újra együtt, de már ennyi idő is elegendő volt, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz, de még nem eléggé közel ahhoz, hogy Richard megnyíljon előtte. Itt ült előtte a zseniális fantáziával és írói képességekkel megáldott fia, akiről tudta, hogy hiába mutatja a külvilágnak a playboy, egoista, öntelt, magabiztos arcát, valójában mindezekkel csak az érzékenységét és a szeretetéhségét palástolja.

- Ja, kisfiam! Kate Beckett nem olyan nő, mint a modell vagy színésznőcske cicababáid, így aztán nem is úgy reagál a lehetetlen ötleteidre, ahogy ők - sóhajtott együtt érzőn.

- Ez igaz - bólintott megadóan a férfi.

- Van még valami más is - húzta fel szemöldökét az asszony, és átható kék szemét a fiára szegezte. Nem kérdés volt, hanem kijelentés a mondat, jelezve, hogy átlát a szitán.

Castle nyelt egyet, aztán felállt, hogy elkerülje a további beszélgetést, de a órák alatt megivott csaknem fél üveg whisky éreztette hatását: megingott, majd erőtlenül visszahuppant a kanapéra.

- Ugyan, Richard! A gimnáziumi első szerelmes csalódásod óta nem láttalak ilyennek!

Castle egy ideig hallgatott, aztán a türelmesen várakozó nőre emelte elhomályosuló tekintetét, és lassan megszólalt.

- Én csodálatosnak éltem meg valamit, amire ő azt mondta, hogy szánalmas és felejthető - csengett csalódottan a hangja.

Martha-nak majdnem kicsúszott egy hangos "Ó!" felkiáltás a száján meglepetésében, mert bár nem tudta, miről van pontosan szó, azt sejtette, hogy Richard-ot rendkívül érzékenyen érintette a dolog. Jó színésznő lévén megtanult uralkodni a szavain, mozdulatain, arckifejezésein, ezért csak egy szemvillanás jelezte az érzéseit.

- Talán meg kellene próbálnod az ő helyébe képzelni magadat, hogy megértsd, miért érez egészen másként, mint te. A képzelet a te világod! Próbáld meg! Sokszor nem az a hiba, amit teszünk, hanem hogy rosszkor tesszük, rossz helyen - mondta elmerengve, miközben számtalan emlék villant fel előtte, amikor ő is ilyen hibát követett el. Miközben felállt, megpaskolta fia kezét, és kivette belőle a poharat. A férfi szomorkásan rámosolygott, jelezve, hogy érti a kimondatlan célzást, aztán nehézkesen felállt, és bizonytalan léptekkel a hálószoba felé indult. Martha látványosan sóhajtott egyet, megcsóválta a fejét, aztán egy hörpintéssel kiitta a pohárban maradt scotch-ot.

Beckett tudta, hogy igaza volt az orvosnak, amikor néhány napnyi pihenőt javasolt, de képtelen volt otthon ülni, és korán reggel bement a kapitányságra. Még Ryan és Esposito sem ért be az őrsre, amikor ő már a fehér tábla előtt ülve próbálta összegezni az eddigi eredményeket, és kitalálni, hogy a több zsákutca után merre folytassák a nyomozást. A rövid, de pihentető alvás és az Aspirin ellenére fájt a feje, amitől türelmetlen és ingerlékeny volt. Utálta, ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna, bár igazából inkább a Castle-lel való találkozás tette feszültté. Amikor megjelent két nyomozótársa, halványan rájuk mosolygott, és hogy megelőzze az aggódó kérdéseket, a táblán szereplő új információkra terelte a szót.

- Látom, találtatok egy nőt, aki látta Eric-et a halála estéjén.

- Igen. Furcsállta, hogy a fiú vett neki gyógyszert, kenőcsöt, meg kötszert a fekélyes lábára, pedig alig ismerték egymást. Csodálkozott, hogy van pénze, és amikor egy hotdogot is fizetett neki, mondta is, hogy ne kérkedjen a pénzzel, mert valamelyik hajléktalan még el találja vágni a nyakát álmában a könnyű zsákmányért - mondta Esposito, miközben kitartóan fürkészte a nő arcát. - Ha jól emlékszem, neked még otthon kellene pihenned - rótta meg szeretetteljes hangon, Ryan pedig a homlokát ráncolva, egyetértőn bólogatott.

- Jól vagyok - szögezte le Kate olyan tekintettel, amivel egyértelművé tette, hogy lezárta a témát.

A két férfi hitetlenkedve egymásra pillantott, aztán Ryan egy CD-t tett elé az asztalra.

- Az egyik környékbeli kereskedő bekamerázta az üzlete előtti utcarészt, miután egy hónap alatt háromszor rabolták ki. Egy hét felvétele van rajta. Eric többször is felbukkan rajta, és az is látszik, ahogy elhajt egy Lexus a gyilkosság estéjén.

- Eric nagyanyja - bólintott Beckett. - Van valami új információ a felvételen?

- Hát ... - Ryan zavartan Esposito-ra pillantott, mintha megerősítést várna tőle - azt hittük, hogy itt lesz Castle, és együtt újra megnézzük, hátha kiszúr a felvételen valamit.

- Á! - dőlt hátra a székében Beckett, és végigmérte a két férfit jelentőségteljes tekintettel. - Szóval jobban bíztok Castle-ben mint bennem.

- Dehogy! - ellenkezett egyszerre a két nyomozó felháborodva. - Csak arra gondoltunk, hogy Castle a hajléktalan tapasztalatával más szemmel nézi ezt a rossz arcú emberektől hemzsegő utcát - mentegetőzött Ryan.

- Az, hogy néhány napig hajléktalant játszott, nem teszi jobb megfigyelővé, mint amilyen egy nyomozó - csattant Beckett hangja ingerülten, aztán felkapta a CD-t, és becsúsztatta a számítógépébe.

Esposito és Ryan lopva váltott egy jelentőségteljes pillantást, aztán egy átlátszó kifogással elslisszantak a pihenő felé, hogy megbeszéljék, mi hozhatta ki ennyire Beckett-et a sodrából.

- Haver! Remélem az agyrázódástól nem változik meg örökre valakinek ennyire a személyisége - fújtatott egyet Esposito, amikor becsukódott mögöttük az ajtó. - Azt hittem, felnyársal a tekintetével! Bár, abban igaza van, hogy Castle még csak a nyomunkba sem érhet - húzta ki magát öntelten.

- Azért az el kell ismerni, hogy a hülye ötletei néha egészen célravezetőek - vélte Ryan.

- Néha - nyomta meg a a szór Esposito.

- Lehet, hogy nem is a felvetésünk miatt ilyen ingerült.

- Hát, ilyenkor már Castle is itt szokott lenni - pillantott ki Javi a reluxa lamellái között az író üresen árválkodó székére. - Ha nem történt volna valami, már itt lenne, mert ez az ügy izgatja a fantáziáját. 

- Talán összekaptak Beckett-el, azért olyan harapós - merengett el a lehetőségen Ryan, aztán már nyúlt is a telefonjáért.

- Várj! - kapta el a kezét a barátja. - Ha megbántotta Beckett-et, akkor jobb, ha nem kerül a szemem elé!

- Oké, de ha délig nem jön be, felhívom. Kíváncsi vagyok, mi történt köztük - jelentette ki határozottan Ryan, mire Esposito beleegyezően bólintott, aztán elindultak az íróasztalukhoz.

Beckett a monitor sarkában levő órára pillantott. Elmúlt tizenegy, de az írónak még híre-hamva sem volt. Már nem tudta, mi idegesíti jobban: az, hogy fogalma sincs, mi vár rá, ha az író megjelenik az őrsön, vagy az, hogy annyira megbántotta, hogy soha többé nem teszi be a kapitányságra a lábát, mert annyira megbántotta. Becsukta az előtte heverő rendőrségi kimutatást a legbalhésabb hajléktalanokról, és újra betette a CD-t a számítógépbe. Valami zavarta a felvételen, de nem tudta, mi. Talán ha újra megnézi, rájön, mi az. Amíg a gép beolvasta az adatokat, megdörzsölte a szemét. A fejfájásán segített az Aspirin, de a kialvatlanság okozta ólmos fáradtság kezdett eluralkodni rajta, ezért nyújtózkodott egyet, aztán felállt és a pihenőbe indult, hogy igyon egy jó erős feketét.

Castle a kapitányság liftje hátsó falának támaszkodott, és nagyot kortyolt a méregerős kávéba. Mivel két Aspirin sem segített a fejfájásán, fancsali képpel kényszerítette magát még egy kortyra, hogy úrrá legyen a másnaposságon. Ebben a pillanatban átkozta az alkoholt, amiért azzal kecsegteti, hogy elviselhetőbbé teszi a lelki kínokat, de aztán mégis cserben hagyja, ráadásul másnap még testi kínokkal is megveri. Egyetlen előnye volt az éjszakai ivásnak: anyja kéretlen tanácsa. Reggel arra ébredt, hogy hasogat a feje és háborog a gyomra, mégis anyja utolsó mondatának szavai zakatoltak a fejében. Mialatt lezuhanyozott és a borotvával próbálta emberivé varázsolni nyúzott arcát, próbálta más szemszögből nézni a történteket. Vajon mit érezhetett Beckett, amikor három, a gyilkossági ügyben is érintett idegen előtt megcsókolta? Lehet, hogy igaza volt az anyjának? Az első és a második csókjuk is rosszkor, rossz helyen történt? Beckett tényleg azt gondolta, hogy csak azért csókolta meg őt, mert nem merte Isabelt? Ha így gondolta, akkor tényleg szerencsétlen dolog volt éppen azt a jelenetet újra felidézni. Vajon mit érzett a nő, amikor összeért az ajkuk? Érezte ugyanazt a csodát, mint ő? Újra fülébe csengtek a kegyetlen szavak: szánalmas és felejthető. Neki szánta a szavakat és a csókra értette, vagy Isabelnek, és a helyzetre utalt? Egyre inkább bízott, hogy az utóbbiról van szó, mert újra és újra felidézte azt a pillanatot, amikor Kate ajka elnyílt, amikor összeforrt az övével, és annak ellenére, hogy csak az arcát fogta a tenyerébe, és nem ért össze a testük, megérezte, ahogy a nő megremeg.

Fogalma sem volt, hogyan fog viselkedni Beckett, ha találkoznak, de újra bizakodó volt. Sóhajtott egyet, amikor arra gondolt, mennyire igaza volt az anyjának. Kate Beckett nem hasonlítható egyetlen nőhöz sem. Őt nem manipulálhatja, nem esik hanyatt a sármjától, a szellemességétől, a vonzó külsejétől. A gazdagságától és a befolyásától pedig végképp nem. Ő különleges nő, igazi kihívás. Elmosolyodott. Ebben a pillanatban zökkenve megállt a lift, és kinyílt az ajtó. Határozott léptekkel indult Beckett asztala felé, de csalódottan megtorpant, amikor meglátta, hogy a nő nem ül a megszokott helyén. Körülnézett, de sem Beckett-et, sem a fiúkat nem látta, ám amikor letette az íróasztalra a Beckett-nek szánt vaníliás lattét, észrevette, hogy be van kapcsolva a számítógép, és a monitor egy utcai kamera képét vetíti. Az időjelzés szerint az Eric halála előtti délután képei pörögtek. Castle kíváncsian figyelte az ismerős utcaképet, ahol ő is megfordult hajléktalannak öltözve. Leült Beckett székébe, és tekintetét a képernyőre szegezte. Már vagy tíz perce nézte a felvételt, de annyira belemerült az alakok és események beazonosításába, hogy észre sem vette a szikrázó szemű, dühösen felé közeledő nőt, akinek élesen csattant a hangja.

- Castle!

Összerezzent a neve hallatán, de a következő pillanatban széles mosollyal az arcán fordult Beckett felé.

- Tudom, hogy ki a gyilkos! - csillogott huncutul a szeme, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.  

Slamasztikában 1/42

- Miért érzem, hogy ez a bizalom lesz egyszer a vesztem? - tette fel a költői kérdést magának sóhajtva Kate, aztán megadta magát a férfi akaratának, és becsukta a szemét.

Castle egy pillanatig maga sem hitte, hogy Beckett teljesítette a kérését, noha valószínűleg komoly fenntartásai voltak a döntését illetően, mert egész lényéből áradt a feszültség. Nyelt egyet, és egy lépést közelebb lépett a nőhöz. Mimi halkan felsikkantott, amikor rájött, hogy mi az író szándéka. Castle összevont szemöldökkel, bosszús arccal fordult hátra, és egy mozdulattal csendre intette. Miközben mutatóujját a szája elé tette, látta, hogy Lulu és Fifi a szívére teszi a kezét, és elérzékenyülve figyelik a jelenetet, míg Isabel királynői tartással beleszív a szipkába, és noha közönyösséget színlelve lebiggyesztette a száját, szeméből sütött a féltékenység.

Az író csak reménykedni tudott abban, hogy sem Isabel, sem a táncosok nem teszik tönkre a tervét, és abban is, hogy Beckett nem veszti el a türelmét, és nem nyitja ki a szemét. Hangtalanul még közelebb lépett a nőhöz, de vigyázott, hogy ne érjen hozzá. Vett egy mély lélegzetet, szája kissé elnyílt a hirtelen rátörő vágytól, miközben szemét becsukva közeledett Kate cseresznyepiros ajkához. Hirtelen rádöbbent, hogy nem idézte fel pontosan azt a pillanatot, amit szeretne előhívni a nő tudatalattijából, ezért megállt a mozdulata. Elbizonytalanodott. Ha ugyanúgy a kezébe veszi Kate arcát, mint akkor, talán elijeszti a nőt, és el sem jutnak a csókig, ha viszont nem másolja le pontosan a csókot, talán nem fog emlékezni. Egy pillanatig vacillált, aztán döntött.

Beckett úgy érezte felrobban a feszültségtől. Érzékelte, hogy Castle készül valamire, ami valószínűleg tetszést arat a transzvesztiták körében. Mintha az idő ólomlábakon járt volna, amitől egyre türelmetlenebb lett. Már éppen ki akarta nyitni a szemét, hogy véget vessen ennek a nevetséges színjátéknak, amikor megérezte Castle közelségét. Maga sem tudta, hogy a diszkréten finom, mégis férfias parfüm erősödő illata volt árulkodó, vagy a hatodik érzéke súgta-e meg, hogy a férfi egészen közel lépett hozzá. Annyira meglepődött az érzéstől, amit Castle közelsége kiváltott belőle, hogy mozdulatlanná dermedt. Hirtelen deja vu érzése lett, és szinte biztosan tudta, hogy átélt már hasonló közelséget, de nem tudott mit kezdeni azzal a forrósággal vegyes bizsergéssel, ami elárasztotta a testét. Észre sem vette, hogy visszatartott lélegzettel várta a következő másodperceket. Amikor megérezte Castle cirógató, meleg leheletét a száján, mint amikor a sötét égbolton megjelenő villám egy tizedmásodpercre megvilágítja a tájat, úgy villant fel az agyában egy képsor: a transzvesztiták gyűrűjéből menekülni akaró Castle, Isabel méregető tekintete, amikor nem hiszi el, hogy igazi rendőr, a rózsaszín tollas lány hisztérikus sírása, ahogy kirohan a szobából, aztán a pillanat, amikor azt hitte, hogy Castle megcsókolja Isabelt. Újra érezte a dühöt és a keserűséget, aztán a férfi puha, meleg kezét az arcán, ahogy gyengéden maga felé fordítja. Hirtelen nem tudta, hogy az érzés csak egy feltörő emlék, vagy a valóság, ezért ösztönösen az arcához nyúlt, és kinyitotta a szemét. Keze a férfi meleg, puha kezéhez ért, ami olyan gyengéden simult az arcához, mint az előbb felvillanó emlékben, tekintete megállt rászegeződő kék szemeken, amelyek olyan különösen csillogtak, amilyennek még soha nem látta: egyszerre volt bennük izgalom és szorongás, vágy és szeretet. Már tudta, hogy mi fog történni, mégsem mozdult. Esze azt súgta, hogy egy mozdulattal tolja el a férfit, és fölényes magabiztossággal utasítsa rendre, jelezve, hogy nem kell megismételnie az elfelejtett jelenetet, mert pontosan emlékszik rá, aztán hozzátenné, hogy "sajnos emlékszem a kis akciódra", amivel azonnal lehűtené az írót, de képtelen volt mozdulni. Mintha minden felbolydult idegsejtje szövetkezett volna a józan ész ellen, csak állt mozdulatlanul, és nézte, ahogy a kék szemek csillogása elhomályosul, majd Castle behunyja a szemét, és lassan közeledve, olyan puhán érinti ajkait az övéhez, mint az emlékeiben. Becsukta a szemét. Nem érdekelte, hogy hibát követ el, nem érdekelte, hogy meg fogja bánni, csak újra érezni akarta azt a soha nem tapasztalt, sejtekig hatoló vibrálást, az egész testét átjáró borzongást, ami a férfi érzéki érintése okozott. 

Hirtelen visító hangok törtek utat maguknak a feszült csendben, mire úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott kamaszok.

- Tudtam, hogy mire készül!- örvendezett a tenyerét összecsapva Mimi erőltetett szoprán hangon sivítva, mire a példáját követve Fifi és Lulu is vad éljenzésbe kezdett.

Kate azt sem tudta, hova nézzen zavarában, egyedül az nyugtatta meg, hogy meglepetésére Castle ugyanolyan zavarban volt, mint ő.

- Nos, Édesem? Sikerült a Macifiú kísérlete? - húzta fel kíváncsian íves szemöldökét Isabel, de ajkán gúnyos mosoly bujkált, mintha a kudarcban reménykedne.

Hirtelen minden tekintet Beckett-re szegeződött. Kate egy pillanat alatt felöltötte magabiztos nyomozó arcát, és közönyösen megrántotta a vállát.

- Hm. Arra kellett ez a színjáték, hogy emlékezzek egy csókra, amit azért kaptam, mert Castle nem merte magát megcsókolni? Az a múltkori helyzet is elég szánalmas volt, és mint a példa mutatja, felejthető. Kár volt ennyi energiát belefektetni, hogy emlékezzek rá - mondta lekicsinylően, aztán Castle felé intett a fejével. - Nem is értem, a Macifiúnak miért volt ilyen fontos, hiszen itt van maga, egy igazi nő - húzta fel egy pillanatra kihívóan a szemöldökét, és mielőtt Isabel sértődötten kikérhette volna magának a nőiségére tett célzást, faképnél hagyta a társaságot, és kilépett az öltözőből. Észlelte, hogy amint becsukódott mögötte az ajtó, azonnal ki is nyílt, ahogy azt is, hogy az író szaporázza mögötte a lépteit, és egészen a klub mélygarázsában álló autójáig szótlanul követi. Nem akart beszélni a férfival. Túlságosan zavarosak voltak az érzései, és nem akarta, hogy az író ezt megsejtse. Fellélegzett, amikor kattant a Ford központi zárja, de korán örült, mert meghallotta Castle komoly, halk hangját.

- Beckett!

Kate egy pillanatig vacillált, aztán megfordult, és a szomorú tekintetű férfira nézett.

- Mit akarsz, Castle? Néhány napja kínos helyzetbe kerültél, és engem használtál menekülési útnak azzal, hogy megcsókoltál, most meg újra előadtátok ezt a színjátékot - mondta ingerültebben, mint szerette volna. - Igen, visszatértek az emlékeim, ha ez megnyugtat. Csak azt nem értem, miért volt ez olyan fontos neked!

Castle leforrázva hallgatta Beckett kitörését. Még a fülében csengtek a nő szavai, hogy szánalmas volt az a helyzet, és felejthető, amikor megcsókolta. Az öltözőben még azt gondolta, csak Isabel miatt mondta a gúnyos megjegyzést, most azonban teljesen letaglózta, hogy a nő egészen másként reagált, mint vára. Ekkorát tévedett volna? Beckett nem érezte ugyanazt a bizsergést, mint ő? Nem érezte azt az izgató, vibráló vágyat, a forróságot, ami neki átjárta a testét? A csók eddig soha nem tapasztalt édes ízét? Megdöbbenve hallgatta a nő szavait, utolsó mondata pedig olyan volt, mint egy kegyelemdöfés.

- Szóval ... nem érted, miért volt nekem fontos, hogy emlékezz? - kérdezte hitetlenkedve, miközben lépett egyet a nő felé.

- Kétszer hoztál kínos helyzetbe a gyilkossági ügyemben érintett emberek előtt - emelte fel megálljt parancsolva a mutatóujját Beckett. - Én nyomozó vagyok Castle, nem a te kis játszótered szereplője - csengett hidegen a hangja, aztán anélkül, hogy megvárta volna, hogyan reagál a férfi a szavaira, beszállt az autóba, és a kelleténél határozottabban becsapta az ajtót.

Slamasztikában 1/41

- Castle, te képes volnál ...

A férfi néhány másodpercig értetlenül nézte Beckett arcát, ami a megrökönyödés mellett undort is tükrözött, aztán hirtelen észbe kapott.

- Mi? Dehogy! - háborodott fel látványosan, aztán bocsánatkérő mosollyal az arcán, Isabel felé fordult. - Sajnálom, de nem menne! A tudat, hogy maga ... szóval ... nem mindig volt ...

- Én mindig nő voltam! - csattant az énekes hangja sértetten. Láthatóan bántotta az önérzetét, hogy Castle nem vinné ágyba, holott az első találkozásukkor elkápráztatta a szépsége, és nem jött rá, hogy nővé operált férfival van dolga.  - Igaz, hogy 25 éves koromig férfi testbe kényszerített a sors, de a lelkem, a személyiségem akkor is nő volt!

- I-igen, tudom - bólogatott megértően Castle, hogy enyhítse Isabel megbántottságát.

- Akkor? Mi a problémája velem? - szegte fel kihívóan a fejét.

Az író zavartan pislantott néhányat, miközben lázasan járt az agya, hogy úgy forgassa a szavakat, hogy ne bántsa meg Isabel érzékeny női lelkét, de mielőtt megszólalhatott volna, Beckett megmentette a helyzetet.

- Tudja, Isabel, Castle-nek rendkívül élénk fantáziája van, ezért nem tudna elvonatkoztatni a múltbeli testi adottságaitól - mondta a nyomozó komolyan, miközben a szeme sarkából látta, ahogy az író megkönnyebbülten felsóhajt. - De akkor mit ajánlott fel magának? - kérdezte, és átkozta magát, amiért a válaszra várva összeszorult a gyomra, és ahelyett, hogy kilépne ebből a szürreális helyzetből, szép lassan belemegy Isabel és Castle kis játékába.

- Az hadd maradjon a mi titkunk - húzta érzéki mosolyra a száját az énekes, aztán élvezettel beleszívott a szipkába, és a füstöt lassan Castle felé fújta, aki ettől köhécselni kezdett.

- Na és, hogyan tudna maga segíteni abban, hogy emlékezzek?

Isabel Kate-re szegezte hatalmas műszempillás szemét, és elgondolkodva csavargatni kezdte az arcába hulló hajtincset.

- Tulajdonképpen el is mondhatnám, hogy mi történt, de abban mi lenne a mulatság? Igaz, hogy az akkor történtek engem kissé rosszul érintettek, de kíváncsi vagyok, működik-e Macifiú elmélete az emlék előcsalogatásáról. Meg aztán sosem árt, ha tartozik nekem egy szívességgel egy nyomozó - tette hozzá szenvtelenül.

Isabel utolsó mondata kiverte Beckett-nél a biztosítékot. Fortyogott a dühtől! Hogyan is mehetne bele egy olyan helyzetbe, ami révén szívességgel tartozna egy olyan embernek, aki már egyszer megzsarolt valakit? Különben is, mi történik, ha nem emlékszik arra a néhány percre? Hogy is viselkedhet úgy, mint egy szappanopera szereplő, akit manipulál a környezete?

- Ebből elég! - sistergett a hangja a visszafojtott dühtől. - Maga csak kérjen szívességet a Macifiútól, ne tőlem! - nézett először szikrákat szóró szemekkel Isabel-re, aztán megvetően Castle-re. Csalódott tekintete és összeszorított szája elárulta, hogy nem hitte, hogy a férfi ilyen kínos ilyen helyzetbe hozza. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, aztán amikor Castle bűnbánó tekintettel pislantott, Beckett elnyomott egy sóhajtást, és az ajtó felé indult. Majd' szétvetette a harag. Már a kilincs felé nyúlt, amikor megérezte a férfi ujjait a karjára kulcsolódni, ahogy gyengéden, mégis határozottan megállásra készteti.

- Kate! Kérlek!

Castle hangja halk volt, és komoly. Beckett meglepődve torpant meg két okból is: egyrészt mert még sosem hallotta ezt a hangsúlyt, másrészt pedig tudta, hogy az író csak különleges helyzetekben szólítja a keresztnevén. Pár másodpercig vacillált, aztán olyan szigorúan, ahogy a gyanúsítottakra szokott nézni, Castle-ra emelte a tekintetét. Arra gondolt, hogy ad egy esélyt a férfinak, hogy elmondja, mit gondolt ki, hiszen az agyament ötletei között volt már jó néhány, ami hasznosnak bizonyult, és ráér akkor elutasítani, ha valami földtől elrugaszkodott hülyeséggel áll elő.

- Mi a terved? - kérdezte.

Castle láthatóan megérezte, hogy itt az alkalom, hogy érvényre juttassa az akaratát, mert elmosolyodott, és izgatottan csillogott a szeme.

- Megteremtjük ugyanazt a helyzetet, mint akkor este - mondta olyan magabiztosan, mint akinek nincs kételye a sikerben.

- Mégis, hogyan? - húzta fel várakozón a szemöldökét Beckett,  mivel esze ágában sem volt olyan játékba belemenni, amit nem ismer töviről hegyire.

- Csak adj egy percet, és bízz bennem! - mosolyodott el huncut tekintettel a férfi, és meg sem várva Kate reakcióját, kirohant az öltözőből.

Beckett először elnyílóm szájjal bámult Castle után, aztán amikor becsukódott az ajtó, dühösen fújtatott egyet.  Sokszor úgy érezte, már rég kiismerte az írót, mégis újra meg újra meg tudta lepni azzal, hogy nem foglalkozott az ő véleményével, csak megvillantotta csibészes mosolyát, és magabiztosan ment a saját feje után. Csak tudná, miért vonzza annyira ez az idegesítő tulajdonsága? Talán mert az a mosoly egyszerre huncut és kisfiúsan ártatlan, ami azt sugallja, hogy a színtiszta jó szándék vezérli. 

- Nos? Csak nem ideges egy kis helyzetutánzástól? - zökkentette ki gondolataiból Isabel kissé gúnyos hangsúllyal feltett kérdése. Hiába fújt riadót az agya, ösztönösen, dühből válaszolt.

- Miért lennék ideges? Bármit is talált ki Castle, nem leszek a maga adósa.

- Csigavér, nyomozó! Rendben, nem lesz az adósom! - vonta meg a vállát Isabel, aztán sejtelmesen elmosolyodott. - Nem bánom ezt az egész színjátékot, mert már én is kíváncsi vagyok a végkifejletre. Tudja, nem semmi ez a Macifiú! Gondolom, hogy valamikor összejöttek, aztán maga kidobta, ő meg most teper, hogy visszaszerezze a kegyeit.

- Nem, szó sincs erről! - csattant Kate hangja felháborodottan. - Mi nem jöttünk össze!

- Nocsak! Akkor ... - néhány másodpercre tűnődve elhallgatott, aztán Kate-re kacsintott. - Nos, akkor még inkább kíváncsi vagyok.

Kínos csend telepedett a szobára. Beckett rosszat sejtve épp arra gondolt, hogy szégyen vagy nem, de talán itt az idő, hogy megfutamodjon, amikor kivágódott az ajtó, és nagy hangzavar közepette három transzvesztita masírozott be az öltözőbe. Ahogy végignézett a szolidnak éppen nem mondható sminkeken, a rendőrruhát imitáló, testre feszülő jelmezeken, és meghallotta a nyafogó hangsúlyú, irreálisan magassá változtatott férfihangokat, deja vu érzése támadt. Nem emlékezett a három transzvesztitára, de biztos volt abban, hogy találkozott már velük.

- Jaj, de izgi! - tipegett a szoba közepére rettentő vastag talpú, ezüstszínű szandáljában az egyik transzvesztita, a másik kettő pedig tapsikolva követte, míg a sort Castle zárta.

- Nem teljes a kép, de csak Mimit, Lulut és Fifit találtam az öltözőben - húzta szomorkás grimaszra a száját a férfi, és látszott rajta, kicsit elbizonytalanodott a sikert illetően, mivel a rózsaszín tollpamacsos, kissé hisztérikus lányt nem tudta előkeríteni.

- Eleonor nem számít - legyintett Isabel. - Ő nem volt jelen a lényegnél.

Castle egyetértően bólintott, hiszen a tollas, flitteres lány a sírással küszködve rohant ki az öltözőből, amikor az író nem minősítette igazi nőnek.

- Hm, és most mit akarsz tenni Castle? - kérdezte Kate karba font kézzel, rosszalló tekintettel a férfitól, akit azonban cseppet sem tántorították el tervétől a szikrázó szemek, mert egy határozott mozdulattal megragadta a nő karját, és az ajtó felé terelte.

- Te menj az ajtóhoz, mintha most léptél volna be! Mi tudjuk a szerepünket. Ugye, tudjuk? - nézett hátra bizonytalanul a három transzvesztita táncosra és Isabel Gold-ra.

- Persze - sipította Fifi, miközben aprókat szökdécselt és tapsikolt izgalmában. - Már alig várom, hogy megkapjuk a jutalmunkat - tette hozzá.

Castle zavartan Beckett-re pillantott, aki a szavak hallatán megforgatta a szemét. Meglepve tapasztalta, hogy a különös társaság annyira felkeltette a kíváncsiságát, hogy az erősebb volt a haragjánál.

- Na, jó! Kezdjük! - adta ki gyorsan a vezényszót az író, még mielőtt Beckett megkérdezné, miféle jutalmat helyezett kilátásba a transzvesztitáknak. - Kate, te csukd be a szemed egy kicsit!

Beckett az ajtónak támaszkodott, és egy sóhaj kíséretében lehunyta a szemét.

Castle csak most gondolta végig, hogy újra át kell élnie a kínos helyzetet, amit néhány napja megtapasztalt, amikor a transzvesztita férfiak kéjes mozdulatokkal tapogatták, simogatták a mellkasát, combját. Ráadásul Lulu és társai felettébb élvezték a helyzetet, és ijedten vette észre, hogy rá is tesznek egy lapáttal, mert egy kéz már a fenekén siklott.

- Képzeld, hogy most léptél az öltözőbe! Kinyithatod a szemed! - sürgette Beckett-et, miközben riadtan próbált szabadulni a kéjesen vonagló transzvesztiták gyűrűjéből. 

A nő kinyitotta a szemét, és elnevette magát az elé táruló látványtól.

- Erre kellett volna annyira emlékeznem? - derült az író kínos helyzetén.

Castle vágott egy bosszús grimaszt, miközben elkapta Mimi kezét, ami már a sliccénél matatott, aztán átfurakodott a Lulu és Fifi közti résen, és megállt Beckett előtt. Érezte, hogy így nem fog sikert hozni a próbálkozása, mert Kate-nek láthatóan nem ugrott be semmilyen emlékkép. Tudta, hogy a nő nem fog belemenni még egyszer egy ilyen színjátékba, ezért merész lépésre szánta el magát.

- Csak még egy esélyt adj, kérlek! - mondta szokatlanul komolyan. - Csak csukd be a szemed egy pillanatra!

Beckett nézte a rászegeződő kék szemeket. Hiába kutatott az emlékei között, még soha nem látta ilyennek a férfi tekintetét. Egyszerre volt komoly és esdeklő, ami zavarba ejtette. Pár másodpercig vacillált, aztán döntött.

- Rendben, de ne csinálj semmi hülyeséget! - mondta figyelmeztetően, aztán a nyomaték kedvéért hozzátette: - Tudod, van fegyverem!

Castle elégedetten elmosolyodott, és megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében visszatartott levegőt.

- Csak bízz bennem!

- Miért érzem, hogy ez a bizalom lesz egyszer a vesztem? - tette fel a költői kérdést magának sóhajtva Kate, aztán megadta magát a férfi akaratának, és becsukta a szemét.

Slamasztikában 1/40

Nem is sejtette, mekkorát tévedett, amikor azt hitte, hogy mindenre felkészült.

Akaratlanul elnyíltak az ajkai, amikor meglátta Castle élénken gesztikuláló alakját, ahogy a tükör előtt páváskodó Isabel Gold-nak magyaráz. A férfi meglepetten elhallgatott, amikor észrevette, de ahelyett, hogy zavarba jött volna, felcsillant a szeme, mint akire rámosolygott a szerencse. Beckett meglepetése csak egy pillanatig tartott, aztán dühösen korholta magát, amiért még mindig nem tudta követni Castle gondolatmenetét, és nem számolt azzal, hogy a férfi el fog jönni a klubba. Ha csak egy kicsit kevésbé lett volna elfoglalva a saját érzéseivel, rájöhetett volna, hogy  az írót nem hagyja nyugodni a helyzet, és kitalál valami őrültséget, hogy előhívja az emlékeit. Nem tudta, hogy örüljön annak, hogy ennyire szervezkedik, vagy inkább megrémítse. Egyrészt hízelgő volt, hogy ennyire fontosnak tartja, hogy megbirkózzon a memóriavesztéssel, másrészt ijesztő, mert egyre inkább szorongott attól, hogy amit elrejtett az agya, az valami túl személyes, valami, ami olyan oldalát mutatja meg, amit jobb lenne, ha Castle nem ismerne.

- Nocsak, Beckett nyomozó! - előzte meg negédes hangon Castle. - Csak nem újra ki akarja hallgatni Isabelt? - húzta fel egy pillanatra kihívón a szemöldökét, jelezve, hogy pontosan tudja, mi vezette ide a nyomozót.

- Csak néhány dolgot szeretnék tisztázni önnel - nézett szigorúan Isabel-re Kate, mintha nem is hallotta volna a kérdést, és szinte átnézett az írón. A legkevésbé sem akarta, hogy Castle rájöjjön jövetele valódi okára, de néhány másodperc múlva már tudta, hogy ezzel elkésett.

- Már mindent elmondtam, amikor legutóbb itt járt - fordult felé a gyönyörű nővé operált énekes, miközben kissé hátravetette a fejét, amitől fénylő hajzuhataga nagy hullámokban omlott a hátára. - Netán elfelejtette? - nézett kihívóan Kate-re. Hatalmas műszempillái rezzenéstelenül érintették a homlokát, kitágult szemeiből mintha mágikus erő áradt volna.

Beckett néhány másodpercig farkasszemet nézett az énekessel, hogy Isabel érezze, nem tudja a hatalma alá vonni, aztán kissé gúnyosan elmosolyodott.

- Csak nem dőlt be Mr. Castle meséjének? - kérdezte határozottan, bár csak blöffölt, hiszen lehet, hogy Castle csak a könyvéhez gyűjt anyagot ezen a számára izgalmas helyen.

- Nos ... - kezdett bele zavartan pislantva Isabel, de Castle a szavába vágott.

- Ne már, Beckett! - tört ki a férfi, aztán egy pillanatra elhallgatott, majd tőle szokatlanul komoly, halk hangon folytatta. - Pontosan tudod, hogy csak segíteni akarok!

- Mondtam, hogy nem kell a segítséged - csattant Kate hangja ingerültebben, mint szerette volna. - A memóriámat bízd rám és az orvosomra!

Az öltözőre kínos csend telepedett.

- Szóval, akkor tényleg nem emlékszel, baby? - szólalt meg Isabel jelentőségteljesen mosolyogva. - Pedig hidd el, igazán emlékezetes volt a látogatásod - mondta olyan bizalmas hangnemben, mintha szívbéli barátnők lennének.

Beckett nyelt egyet. Most már biztos volt abban, hogy nagy hiba volt idejönnie. Legszívesebben elmenekült volna, ugyanakkor majd megette a fene, hogy végre megtudja, mi az, ami még Isabel Gold számára is emlékezetes. Castle-re inkább nem akart gondolni.

- Egy támadás során trauma ért, ezért van egy kis memóriavesztésem, és néhány apró részletre nem emlékszem, de ezt már bizonyára tudja - pillantott villámló tekintettel Castle felé, jelezve, hogy kisebb árulásnak veszi, hogy kiadta a sebezhető pontját Isabelnek. -  Csak azért jöttem, hogy megtudjam, a nyomozás szempontjából hangzott-e el fontos információ ebben az öltözőben, amikor itt jártam - hazudott rezzenéstelen arccal, miközben érezte, hogy Castle olyan átható tekintettel nézi, mintha bele akarna látni a fejébe.

- Nocsak-nocsak! Olyan kemény, mint a macsó latin nyomozótársa az őrsön, aki kihallgatott - mérte végig Beckett-et Isabel elismerően. - A kis kék szemű, tejfölös képű is próbált keménykedni, de hát ő a lélek embere, akárcsak a Macifiú - nézett kacéran az íróra, aki egy pillanatra megdermedt, aztán várakozón Kate-re szegezte a tekintetét.

Beckett figyelmét először csak az kötötte le, hogyan jellemezte Esposito-t és Ryan-t az énekes, aztán hirtelen zavarba jött. Nem értette az érzést, és fogalma sem volt, mi váltotta ki belőle, ezért igyekezett elhessegetni.

- Macifiú? - mosolyodott el gúnyosan, miközben kihívóan Castle-re nézett. Itt volt az ideje, hogy egy kicsit visszavágjon neki. - Na igen, ő valóban csak egy ártalmatlan kis medvebocs - szúrta oda lekicsinylő hangsúllyal, aztán visszafordult Isabel felé. - Én nem akadályoznám a rendőrség munkáját, amikor éppen zsarolás vádjával eljárás folyik ellenem - figyelmeztette Isabelt, aki azonban flegmán megrántotta a vállát.

- Kiváló ügyvédem van. Meg fogom úszni egy kis pénzbírsággal, vagy néhány hónap felfüggesztettel, de ha nem tudják bizonyítania a vádakat, akkor még perre sem kerül sor. Higgye el kedvesem, sok olyan hódolóm van, aki mindent megtenne azért, hogy titokban tartsam az irántam érzett vágyait! 

Beckett dühösen összeszorította  a száját. Mindig egy világ omlott össze benne, amikor valaki a hatalmával vagy a pénzével visszaélve, ki tudott bújni az igazságszolgáltatás alól. Már éppen egy csípős megjegyzésre nyitotta a száját, de Isabel megelőzte.

- Maga nem egy hétköznapi zsaru - váltott távolságtartó hangnemre. - Maga az a fajta, aki igazságot akar szolgáltatni, ugye? Na, de öntsünk tiszta vizet a pohárba! Nem azért jött, hogy a nyomozásról kérdezzen, hiszen azt az aktákból is megtudhatja, vagy a Macifiú is elmesélheti, hogy mi hangzott el Eric halálával kapcsolatban ebben az öltözőben.

Kate már átkozta magát, amiért idejött. Mit képzelt egyáltalán? Talán azt, hogy belép az öltözőbe, és megrohanják az emlékek, mint egy harmadosztályú szappanoperában, ahol az amnéziás főhős meglát vagy meghall valamit, és azonnal mindenre emlékezik? Legszívesebben kirohant volna, de valami szöget ütött a fejében, ezért taktikát váltott.

- Igaza van - bólintott komolyan. - Nem a nyomozás miatt jöttem. Vissza akarom kapni azt a néhány percet az életemből, amire nem emlékszem.

A hatás nem maradt el. Isabel elégedetten elmosolyodott, Castle szája pedig elnyílt a csodálkozástól, ugyanakkor szeme izgatottan csillogott.

- Talán én segíthetek - szegte fel fejét fontossága teljes tudatában az énekes.

- Na és miért tenné? - húzta fel a szemöldökét Beckett, és átható tekintettel fürkészte Isabel minden rezdülését. Dühös volt, amiért Castle egy hazug zsarolóval szövetkezett a háta mögött, de kíváncsi volt, milyen érdek hajtja az énekesnőt, hogy belemenne abba, hogy segítsen neki.

Isabel nem válaszolt azonnal. Egy szipkát vett a kezébe, belehelyezett egy szál cigarettát, meggyújtotta, és olyan kecses mozdulattal emelte a szájához és szippantott bele, mint a harmincas évek dívái, aztán miután kifújta a füstöt, tetőtől talpig végigmérte Beckett-et, és elismerően bólintott.

- Hm. Maga tényleg igazi. Amikor először láttam, féltékeny voltam, hogy jobb plasztikai sebésze volt, mint nekem. Azt hittem, nem lehet olyan kegyes a természet senkihez, hogy ilyen tökéletesre alkossa. Ha nem lenne bennem irigység, azt mondanám, azért akarok segíteni, mert csodálom magát, de ez nem igaz. Azért akarok segíteni, mert Macifiú tett visszautasíthatatlan ajánlatot - kacsintott mosolyogva az íróra, aki zavartan visszamosolygott rá.

Beckett döbbenten meredt a férfira.

Castle eddig feszülten figyelte a két nő közti párbeszédet. Amikor Beckett belépett az ajtón, cikáztak a gondolatai, hogyan másszon ki a slamasztikából, amibe saját magát keverte, mivel tudta, hogy a nő pillanatok alatt át fog látni a szitán, de Isabel nem igazán hagyta szóhoz jutni, aminek most kivételesen örült. Látszott, hogy Beckett dühös rá, és sejtette, hogy árulónak tartja, de már azt sem bánta. A terve ugyan dugába dőlt, de úgy érezte, még nincs veszve minden. Noha nem tudta, mire készül Isabel, egészen addig a pillanatig bizakodó volt, amíg Beckett rá nem jött, hogy az énekes nem csupa szívjóságból fog nekik segíteni. Amikor azonban meglátta, hogy Kate arcára kiül a megrökönyödés és undor, már tudta, hogy baj van.

- Castle! Te képes voltál ajánlatot tenni egy bűnözőnek? - sütött a nyomozó hangjából a harag.

- Én ... én csak ... - tárta szét zavarában a karját az író, mert nem értette, miért olyan nagy bűn, hogy egy nemes cél elérése érdekében viszonzást ígér a segítségért, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Beckett-et láthatóan elragadta az indulat, és a szavába vágott.

- Mi a fene történt abban a néhány percben? Miért akarod annyira, hogy emlékezzek? - lépett olyan közel a férfihoz, hogy az látta a harag szikráit megvillanni a zöld szemekben.

Castle nem válaszolhatott a szíve szerint, és látva a nő reakcióját, már abban sem volt biztos, hogy örülni fog az emléknek, mégis úgy érezte, nem hagyhatja, hogy éppen azt a pillanatot száműzze agya a feledés homályába, amikor megcsókolta. Nyelt egyet, aztán pimaszul elmosolyodott.

- Te mondtad, hogy nem mondhatom el, mert magadtól kell rá emlékezned. - Amikor látta, hogy a nő szeme összeszűkül, és úgy összeszorítja a száját, hogy belefehérednek az ajkai, meleg, bársonyos hangon hozzátette: - Bízz bennem! 

- Te jó ég, Castle! Hogy bízzak benned, amikor a hátam mögött üzletelsz? - tört ki Beckett. - És mégis, mi volt az a visszautasíthatatlan ajánlat? - kérdezte.

- Mégis, mit gondol? - szólalt meg a háta mögül Isabel. 

Kate várakozó tekintettel az énekes felé fordult, de amikor meglátta, hogy az milyen kacér, kéjsóvár tekintettel méri végig tetőtől talpig az írót, érezte, hogy felfordul a gyomra. Sok minden megfordult eddig a fejében, de csak most jött rá, hogy mit ajánlott fel Castle a segítségért cserébe. Bármennyire is vonzották a férfit az izgalmak és a különcségek, azért azt nem feltételezte róla, hogy felajánlkozna egy transznemű nőnek. Döbbenten fordult a férfi felé.

- Castle, te képes volnál ...