Slamasztikában 1/45

- Nem Castle, csak minden nyomnak utánajárok - próbálta lelohasztani a férfi gyerekes örömét, bár tudta, hogy nem sok esélye van a sikerre. Meglepetésére azonban Castle arcáról eltűnt a mosoly, és csalódottan elhúzta a száját.

Néhány másodpercig szótlanul álltak egymás mellett a lift hátsó falának támaszkodva, aztán Beckett kérdőn az íróra nézett. Castle a szeme sarkából érzékelte a rászegeződő tekintetet.

- Lesz egyszer olyan, hogy hiszel nekem? - kérdezte durcásan.

- Ha gyilkossági ügyről van szó, akkor csak a bizonyítékoknak hiszek.

Castle sóhajtott egyet, de a szája sarkában már mosoly bujkált, hiszen a választ úgy is érthette, hogy minden más esetben hisz neki a nő.

- Hova megyünk?

- Wolf feleségéhez. Talán ő tudja, hova menne a férje, ha pénzhez jutna.

- Szóval mégis elhiszed, hogy Wolf lépett le Eric pénzével! - vigyorodott el az író.

- Nem hiszek semmit, Castle, csak meg akarom találni az ügyvédet, és a felesége segíthet ebben - szegte fel határozottan a fejét Beckett, hogy jelezze, nem enged a nyomásnak.

A lift zökkenve megállt, és a nő kilépett az ajtón, de érezte, hogy Castle nem követi.

Visszafordult, és meglepve látta, hogy az imént még elégedetten vigyorgó férfi még mindig mozdulatlanul áll, és komoly arccal, elmerengve töpreng.

- Mi az? - kérdezte Kate összevont szemöldökkel.

- Hm ... tudod, ... csak arra gondoltam, - kezdte lassan a férfi, miközben ellökte magát a lift falától - lehet, hogy Kenneth Wolf csak rossz időben, vagy  rossz helyen hozott meg egy döntést, aminek aztán beláthatatlan következményei lettek: hajléktalan lett, és talán gyilkos is. Nem tudhatjuk, hogy egy rosszul megválasztott hely, vagy egy rossz időzítés milyen események láncolatát indítja el. Néha olyat, amilyet egyáltalán nem szeretnénk - mondta komolyan, és az utolsó mondatoknál jelentőségteljesen a nőre nézett.

Beckett érezte, hogy Castle már nem Kenneth Wolf-ról beszél, hanem magáról és a csókról. Megfontoltan kezdett a válaszba, mert nem szerette volna, ha a férfi félreérti a szavait.

- Ez igaz, de a döntés a mi kezünkben van, hogy mit kezdünk a rossz döntésünk következményével. Bocsánatot is kérhetünk, és jóvá is tehetjük. Néha elég, ha belátjuk, hogy hülyeséget csináltunk.

Látta, hogy Castle éber figyelemmel raktározza el a válaszát, aztán nagyot nyel, végül lehorgasztja a fejét, és egyetértően bólint.

Beckett beszállt a kocsijába, az író pedig elfoglalta az anyósülést, miközben a szeme sarkából a nő arcát fürkészte. Biztos akart lenni abban, hogy nem értette félre a célzást. Beckett feszült figyelemmel tolatott ki a szűk parkolóhelyről, és arcán még akkor is megmaradtak a szigorú vonások, amikor már menetirányba fordította az autót, de néhány másodperc múlva Castle észrevette, hogy a nő egy hosszú pislantás alatt a szeme sarkából rá néz, és egy apró mosoly jelenik meg a szája sarkában. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet. Tehát igaza volt az anyjának: nem a csókkal volt a baj, csak a hellyel és az időzítéssel.

- Anyám szerint az sem árt, ha a másik ember helyébe képzeljük magunkat. Azt hiszem, igaza van - nézett bocsánatkérő szemekkel Beckettre, aki beharapta az ajkát, aztán néhány másodpercnyi hallgatás után bólintott.

- Okos édesanyád van - mondta, miközben az arcán átsuhant egy szelíd mosoly. - Csak az a baj, hogy nem volt mindig hatásos a nevelése - fordult az író felé.

Ahogy Castle a nő szemébe nézett, azonnal tudta, hogy bocsánatot nyert, mert az hiába húzta el bosszúsan a száját, és forgatta meg rosszallóan a szemét, a tekintetében játszó huncut csillogás elárulta, hogy mindez csak színjáték. Ennek ellenére a férfi úgy érezte, magyarázattal tartozik a csókért, főleg a másodikért, amit ő rendezett meg.

- Tudod, Beckett, én ... - kezdte, de mondatát félbeszakította a nő telefonjának éles csörgése.

- Beckett - emelte füléhez a készüléket a nyomozó, és feszülten figyelt a hallottakra, Castle pedig bosszankodva vette tudomásul, hogy hiába vette a bátorságot a bocsánatkérésre, arra most nem lesz alkalma.

- Mi az? - kérdezte kíváncsian, amikor Beckett letette a telefont, mert ismerte már annyira a nyomozót, hogy tudja, ha az arcán megjelenik a visszafojtott elégedettség, az azt jelenti, hogy fontos információt kapott.

- Esposito volt. A körözés sikeres volt, mert kaptak egy bejelentést egy közeli pláza biztonsági őrétől, aki emlékezett, hogy két napja ki akarta penderíteni Kenneth Wolf-ot az egyik férfiruha üzletből, de mivel Wolf megmutatta, hogy van pénze, kénytelen volt engedni, hogy bemenjen az elegáns üzletbe a mocskos rongyaiban. Ryan most nézi át az üzlet biztonsági kameráinak a felvételeit.

- Hm ... szóval, Wolf-nak volt pénze - húzta ki magát öntelten az író, jelezve, hogy igaza volt, és a lecsúszott ügyvéd a gyilkos.

- Igen, volt pénze, de nincs bizonyítékunk, hogy az Eric pénze, arra meg főleg nem, hogy meg is ölte a fiút. A bíróságnak egy elmélet nem elég - hűtötte le Castle lelkesedését Beckett.

- Ha elkapják, te kihallgatod, és ha megszorongatod, kicsikarhatsz tőle egy beismerő vallomást.

Beckett elhúzta a száját, és megingatta a fejét.

- Ne felejtsd el, hogy minden hájjal megkent menő ügyvéd volt, aki pontosan tisztában van azzal, hogy ha nincs ellene bizonyíték, akkor nyert ügye van. Nem hiszem, hogy őt néhány átlátszó keresztkérdéssel vallomásra lehetne bírni. Először azonban el kell kapnunk.

Castle vonakodva belátta, hogy Beckett-nek igaza van. Ha bizonyíték nélkül vádaskodnak, Wolf kicsúszik a kezeik közül.

Csendben ültek egymás mellett, a nő úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a forgalom, az író viszont elbátortalanodott, és nem hozta fel újra a klubban történteket. 

Az addig lassan hömpölygő kocsisor megállt, és amíg a lámpa zöld jelzésére vártak, Beckett türelmetlenül dobolt ujjaival a kormányos, Castle viszont nézte az impozáns épületek sorát, a mélygarázsokból kihajtó méregdrága luxuskocsikat és az elegáns éttermeket. Elképzelte, ahogy Kenneth Wolf-ot jól szabott, méretre készült öltönyben, aktatáskával a kezében beletúr precízen levágott hajába, és hatalmának teljes tudatában belép az egyik márványborítású épület csillogó üvegajtaján. Eltöprengett, vajon hány ember válna gyilkossá, ha a pompából a mocsokba kerülne? Mennyire tud megváltozni egy ember? A körülmények is megváltoztathatják? Na és egy másik ember? Lehet-e olyan hatással valakire egy ember, hogy megossza vele legtitkosabb érzéseit, megadja neki a feltétlen bizalmat és a feltételek nélküli szeretetet? Gondolatai visszatértek a csókhoz. Behunyta a szemét, és felidézte a pillanatot, amikor Kate megremegett az ajkuk puha érintésétől. Lehetetlen, hogy a nő a csókra mondta volna, hogy szánalmas és felejthető - győzte meg magát újra. Meg kell magyaráznia neki, hogy nem akarta kínos helyzetbe hozni.

Beckett a sors ajándékának érezte Esposito hívását, és örült, hogy az ügyre terelődött a beszélgetés. A csók felkavarta az érzelmei állóvizét, és attól félt, hogy egy irányíthatatlan cunamit fog előidézni. Nem akart róla beszélni. Nem akarta azt sem, hogy Castle jelentőséget tulajdonítson neki, márpedig a beszélgetés ebbe az irányba haladt. Nagyon is jókor jött Esposito hívása - állapította meg magában, éppen akkor, amikor Castle viselkedése hirtelen megváltozott. Érzékelte, hogy a férfi feszültté válik, arckifejezése elárulta, hogy készül valamire, épp csak a bátorságot gyűjti, hogy előhozakodjon vele.

- Szeretném, ha tudnád, hogy ... ami a ...

- Itt vagyunk - vágott közbe Beckett, amikor a meglóduló kocsisorból kisorolva bekanyarodott egy kevésbé forgalmas mellékutcába, és leparkolt egy oszlopcsarnokos, gránit borítású épület előtt. - Wolf felesége a kilencediken lakik - tette hozzá, mintha nem is hallotta volna a férfit.

Castle csalódottan engedte ki a levegőt a tüdejéből, amiért már másodszor hiúsult meg a bocsánatkérése, aztán komor ábrázattal követte Beckett-et.

Az egyenruhás portás készségesen igazította őket útba, miután meglátta a rendőrségi jelvényt, így egy perc múlva már a mahagóni borítású liftben álltak egymás mellett. A csend szokatlanul kínosan telepedett rájuk. Castle beharapta a száját, aztán vett egy nagy levegőt, és a nő felé fordult.

- Sajnálom. Szeretném, ha tudnád, hogy ... - kezdte egyenesen Beckett szemébe nézve, de a mondatot most sem tudta befejezni.

- Túl sokat beszélsz, Castle! - fojtotta bele  a szót a nő jelentőségteljesen megnyomva a szavakat, arcán azzal a rosszalló kifejezéssel, amivel oly gyakran intette le a kapitányságon, de a tekintete, és a szája sarkában játszó megbocsájtó mosoly mindennél beszédesebb volt.

Castle elhallgatott, és zavarában elmosolyodott. A lift szinte észrevétlenül megállt, és szokás szerint Beckett lépett ki először. Az író nagyot nyelt, és megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében visszatartott levegőt. Mintha mázsás súlytól szabadult volna, könnyed léptekkel követte a nőt a bordó, süppedős szőnyegen lépdelve Mrs. Wolf lakása felé. Egyértelmű volt, hogy Beckett megbocsátotta a hülyeségét, és nem akar többet beszélni róla. Minden visszaáll hát a régi kerékvágásba! Hirtelen eltűnt az arcáról a mosoly. Vajon igazán azt akarja, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba? 

Slamasztikában 1/44

- Tudom, hogy ki a gyilkos! - csillogott huncutul a szeme, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.

Mire Beckett megitta az utolsó korty kávét a pihenőben, elégedetten nyugtázta, hogy rájött, mi nem hagyta nyugodni a kamera felvételein. Ahányszor Eric White feltűnt a képeken, annyiszor volt látható a háttérben egy idősebb hajléktalan, aki látszólag méla unalommal tolta személyes holmijaival megrakott bevásárlókocsiját. A rossz felbontás ellenére is érzékelhető volt, hogy a férfi minden alkalommal Eric felé fordul, és mindig abban az irányban lépett ki a kamera látószögéből, amerre az áldozat. Beckett biztos volt abban, hogy az öreg figyelte és követte a fiút. Márpedig, ha kifigyelte, hogy Eric rengeteg pénzt tart magánál, akkor olyan nagy lehetett a kísértés, hogy meg is ölhette érte. Hogy biztos legyen a megérzésében, sietve lépett ki a pihenőből, hogy újra megnézze a felvételeket, de abban a pillanatban bosszúsan tapasztalta, hogy az író elfoglalta a székét, és a számítógépe monitorát nézi. Elég volt csak emelt hangon rászólnia a férfira, hogy összerezzenjen. Amikor meglátta az izgatottan csillogó kék szemeket, és meghallotta a diadalittasan kiejtett szavakat, minden önuralmára szükség volt, hogy elrejtse az arcán átsuhanni akaró mosolyt. Már előfordult, hogy azonos hullámhosszon járt az agyuk, mégis meglepte, hogy ez ismét megtörtént, az meg még jobban, hogy ez milyen kellemes érzéssel töltötte el.

- Khm! - köszörülte meg a torkát, mintha nem is hallotta volna a férfi szavait, miközben jelentőségteljesen a székére pillantott, mire Castle zavartan felpattant, és átadta a helyét. Beckett magában újra elmosolyodott. A férfi olyan izgatottan várta a reakcióját és az elismerését, mint egy dicséretre szomjazó kölyökkutya.

- Erre a hajléktalanra gondolsz, aki követte Eric-et? - bökött a képernyő bal felső sarkára, és kihívóan felhúzta a szemöldökét.

Castle arcáról lelohadt az önelégült vigyor, de egy pillanat múlva újra elmosolyodott.  Tekintetük néhány másodpercre összeforrt, és Beckett érezte, hogy a férfit ugyanaz a kellemes érzés tölti el, mint őt. Hirtelen mindketten zavarba jöttek. Castle nyelt egyet, Beckett pedig gyorsan a monitor felé fordult.

- Ennyi? Ezt én is észrevettem - mondta lekicsinylően, hogy egy kicsit megtépázza az író egóját.

- Csakhogy én a nevét is tudom! - húzta ki magát büszkén a férfi.

- Hm. Gondolom, ő is az egyik hajléktalan haverod - jegyezte meg éllel Beckett, noha most kimondottan jól jött Castle őrült ötlete, hogy hajléktalannak adta ki magát.

- Hát ... nem mondanám a haveromnak, de ő vett a szárnyai alá, hajléktalan mivoltom első idejében - merengett el az író az emléken, amikor a lecsúszott ügyvéddel, Kenneth Wolf-fal rótta az utcákat.

- Jobbnál jobb fazonokra bíztad az életed - pillantott rosszallóan az íróra a nyomozó. - Hát, nem is tudom, Castle ... előbb egy lehetséges gyilkos, aztán Bicska, Kretén és Bozont ... c-c-c! Még szerencse, hogy jókor és jó helyen járőröznek a rendőrök - mosolyodott el kicsit kárörvendőn.

Castle bosszankodva vágott egy grimaszt a célzásra, aztán nagyot sóhajtott.

- Igen, bajba keveredtem - ismerte el tétován, de a következő pillanatban már magabiztosságot színlelve folytatta. - Bár, szerintem meg tudtam volna oldani a helyzetet akkor is, ha nem jelenik meg a járőr. Bicska vevő volt a sztorijaimra. Biztos, hogy nem bántottak volna.

- Aha - forgatta meg a szemét Kate, mivel biztos volt benne, hogy ha nem lép közbe, a legjobb esetben most tüdőgyulladással feküdne a kórházban az író, a legrosszabbra pedig gondolni sem akart. Most azonban nem volt ideje a férfi orra alá dörgölni, hogy már sem cipője, sem kabátja nem volt, amikor a megmentésére küldte a járőrt. - Szóval? Hogy hívják? - intett fejével a monitoron kinagyított kép felé, de Castle nem válaszolt, helyette újra megjelent arcán az önelégült vigyor, és várakozón felhúzta a szemöldökét.

Beckett egy pillanatra dühösen összeszorította a száját, aztán vett egy nagy levegőt, mintha erőt kellene gyűjtenie a következő mondathoz.

- Rendben, elismerem, hogy a hülyeséged talán hasznos lehet.

- Talán? - kérdezte felháborodva Castle. - Nagyon is hasznos volt a beépülésem. Megtudtam például, hogy a gyakran találkozott egy Lexus-szal érkező idős nővel, akiről kiderült, hogy a nagyanyja, meg azt is, hogy Cingár volt a beceneve, sőt azt is, hogy ... - hirtelen elakadt a szava, ahogy Beckett villámló tekintetét észrevette, amivel a nő sürgette, hogy a lényeget mondja. - Kenneth Wolf. Kenneth Wolf az öreg hajléktalan neve - nyögte ki.

Beckett sietősen lapozni kezdte a kihallgatások jegyzőkönyveit. Esposito és Ryan kihallgatta a környék szinte összes hajléktalanját, de erre a névre nem emlékezett. Dühösen csukta be a mappát, kinyomtatta az idős férfi kissé homályos képét,  aztán szólt két nyomozótársának. Esposito és Ryan meglepve hallgatták az új információkat, és bosszúsan pislogtak Castle felé, aki fontossága tudatában feszített a székében.

- Mit tudsz Kenneth Wolf-ról? - kérdezte Beckett a írótól.

Castle hátradőlt a székében, és összehúzott szemekkel próbált minden apró részletre emlékezni, ami az öreggel kapcsolatos.

- Jól menő ügyvéd volt, de elkövetett egy hibát, és az élete úgy dőlt romokba, mint a dominók. Méregdrága lakás, luxus élet a feleségnek, drága vacsorák és bérelt apartman a szeretőnek.
- Kerítsétek elő! - utasította Kate a fiúkat, akik bólintottak, felkapták kabátjukat, és sietve indultak a lift felé. Beckett látta rajtuk, hogy nehezen viselik az önérzetükön esett csorbát, hogy egy író több hasznos információval tud szolgálni, mint ők, mert Esposito valamit dühösen odavetett Ryan-nek, aki sűrűn bólogatott rá, és elszánt mozdulattal húzta magán össze a kabátot. Beckett csak azon csodálkozott, hogy őt korántsem zavarja ez a helyzet annyira, mint a fiúkat. Halványan elmosolyodott, aztán komoly arcot szigorú tekintetet öltve magára, az író felé fordult.

- Milyen embernek láttad?

Castle elgondolkodva dörzsölte meg a homlokát.

- Az első pillanatban láttam a tekintetén, hogy kilóg az iskolázatlan, alkoholista, szellemileg leépült, fásult, vagy éppen agresszív hajléktalanok sorából, ami hamar be is bizonyosodott. Okos és nagyon jó megfigyelő.

- Ezt miből gondolod?

- Tíz másodperc alatt kiszúrta, hogy nem vagyok hajléktalan - húzta el szégyenkezve a száját Castle, Beckett pedig igyekezett elfojtani a mosolyát. - Zárkózott volt, de többet tudhatott Eric-ről, mint amennyit megosztott velem. Azt elárulta, hogy a fiúnál is ugyanúgy kiszúrta, hogy csak megjátssza a hajléktalant, mint nálam.

- Azt mondta, elkövetett valami hibát?

- Igen, de nem árulta el, mi volt az, - ingatta meg a fejét az író - csak annyit mondott, hogy hozott egy rossz döntést. Próbáltam kiszedni belőle, de abban a pillanatban, hogy erre tereltem a témát, ő bezárkózott. Képzeld el Beckett! Kenneth Wolf gazdag ügyvéd, aki luxusban él, mindene megvan, amit csak kívánhat, aztán egyik napról a másikra mindent elveszít. Keserű és dühös lehetett egyszerre, és biztos, hogy nem akart beletörődni a sorsába. Ahhoz túl nagy volt a vesztesége: vagyon, jólét, feleség, szerető. Ha vissza akarta kapni a régi életét, ahhoz pénz kellett. Sok pénz - nyomta meg az utolsó szavakat jelentőségteljesen.

- Eric-ról pedig sütött, hogy gazdag.

- Wolf okosan a fiú bizalmába férkőzött ...

- ... és csak arra várt, mikor jelenik meg egy jelentősebb összeggel az utcán, amivel új életet kezdhet.

- Eric talán még el is dicsekedett öreg bizalmasának a tervével. Innentől már csak egy éles kés és egy sötét sikátor kellett, hogy megszerezze Kenneth Wolf a pénzt.

Ahogy folytatták egymás gondolatmenetét, egyre közelebb hajoltak egymáshoz. Tekintetük csillogva fonódott össze, és mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Beckett eszmélt előbb. Nyelt egyet, gyorsan a monitor felé fordult, és megcsóválta a fejét.

- Attól, hogy figyelte az áldozatot, még nem biztos, hogy ő ölte meg - gondolkodott hangosan, és már bosszantotta, hogy Castle belevitte egy olyan gondolatmenetbe, ami csak feltételezéseken alapult, és minden bizonyítékot nélkülözött.

- Ne már, Beckett! - nyafogott durcásan az író. - Ki más lehetne?

- Hát, ha jól emlékszem, volt pár ötleted - mosolygott rá elnézően a nő, aztán elkomolyodott. - Ha nem lett volna olyan különös az áldozat élete, akkor már az elején a közvetlen környezetében kerestük volna a gyilkost, nem pedig a mexikói szervkereskedőknél, vagy egy transzvesztita klubban - mondta, de az utolsó szavaknál rájött, hogy kár volt azt a helyet említenie, ahol Castle kétszer is megcsókolta. Érezte, ahogy kellemes borzongás fut végig a testén. Zavarba hozta az emlék és az érés. - Persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül Kenneth Wolf a gyilkos - terelte gyorsan vissza a témát a gyanúsítottra - csak azt, hogy alaposabban utána kellett volna járni a hajléktalanoknak.

- Rendben van - szólalt meg cseppnyi hallgatás után az író - tegyük fel, hogy nem Wolf a gyilkos, de akkor azt magyarázd meg, miért nem hallgatták ki a fiúk? Amíg a kórházban voltál, összeszedték az összes hajléktalant, akinek kapcsolata lehetett Eric-kel. Miért nem hozták be Wolf-ot? Nos, megmondom! - húzta ki magát győzelemittasan Castle. - Mert lelépett a pénzzel!

- De nem lépett le, hiszen te is összehaverkodtál vele a gyilkosság után. Ha megölte a fiút, miért nem tűnt el azonnal.

- Talán nem találta meg a pénzt - vonta meg a vállát Castle, aztán felélénkülve felemelte az ujját, mintha ezzel akarná jelezni, hogy megtalálta a biztos választ a kérdésre. - Wolf egy minden hájjal megkent, ravasz ügyvéd volt. Jól tudta, hogy ha azonnal eltűnne a pénzzel, ő lenne az első számú gyanúsított, így aztán tovább játszotta a hajléktalant, és csak akkor tűnt el, amikor már lecsillapodtak a kedélyek, és a rendőrség is másfelé kereste az elkövetőt.

Beckett a magabiztos férfira sandított, majd újra a monitorra nézett, ahol épp egy olyan pillanatnál állt a kép, ahol Kenneth Wolf félig lehajtott fejjel, lopva figyelte Eric-et. Bármennyire is logikusnak hangzott az író érvelése, nem szeretett feltételezésekre alapozni, de a látvány, és az idősödő férfi előélete azt sugallta, hogy Castle-nek igaza lehet. Ennek ellenére tartotta magát ahhoz, hogy addig nem gyárt elméletet, amíg nincs bizonyítékuk. Gondolt egyet, begépelte a férfi nevét a rendőrségi adatbázisba, aztán néhány másodperc múlva felpattant, és felkapta a kabátját.

Olyan hirtelen indult a lift felé, hogy Castle csak pillanatokkal később eszmélt, és tápászkodott fel a székéből.

- Most hova megyünk? - szólt a nő után, miközben visszalépett a széke támláján maradt sáljáért.

- Ismered a szólást, Castle! Madarat tolláról, embert barátjáról! Megnézzük, hogy te milyen barátot szereztél Bicska, Bozont és Kretén mellett - szólt hátra incselkedve a nő.

- Ők nem a barátaim - morogta sértetten a férfi, bár tudta, hogy Beckett csak csipkelődik, és nem a hajléktalanok alapján ítéli meg őt. - Na, de most komolyan! Hova megyünk? - kérdezte, miközben éppen csak be tudott ugrani a liftbe, mielőtt becsukódott volna az ajtó.

- Kiderítjük, milyen hibát követett el a patrónusod - mondta magára erőltetett komolysággal Kate, bár sejtette, hogy ezzel nem tudja megakadályozni Castle várható reakcióját. Nem is tévedett, mert a férfi arcán megjelent a jellegzetes, kissé önelégült, csibészes mosoly.

- Szóval akkor mégis elhiszed, hogy ő a gyilkosunk!

- Nem Castle, csak minden nyomnak utánajárok - próbálta lelohasztani a férfi gyerekes örömét, bár tudta, hogy nem sok esélye van a sikerre. Meglepetésére azonban Castle arcáról eltűnt a mosoly, és csalódottan elhúzta a száját.