Slamasztikában 1/44

- Tudom, hogy ki a gyilkos! - csillogott huncutul a szeme, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.

Mire Beckett megitta az utolsó korty kávét a pihenőben, elégedetten nyugtázta, hogy rájött, mi nem hagyta nyugodni a kamera felvételein. Ahányszor Eric White feltűnt a képeken, annyiszor volt látható a háttérben egy idősebb hajléktalan, aki látszólag méla unalommal tolta személyes holmijaival megrakott bevásárlókocsiját. A rossz felbontás ellenére is érzékelhető volt, hogy a férfi minden alkalommal Eric felé fordul, és mindig abban az irányban lépett ki a kamera látószögéből, amerre az áldozat. Beckett biztos volt abban, hogy az öreg figyelte és követte a fiút. Márpedig, ha kifigyelte, hogy Eric rengeteg pénzt tart magánál, akkor olyan nagy lehetett a kísértés, hogy meg is ölhette érte. Hogy biztos legyen a megérzésében, sietve lépett ki a pihenőből, hogy újra megnézze a felvételeket, de abban a pillanatban bosszúsan tapasztalta, hogy az író elfoglalta a székét, és a számítógépe monitorát nézi. Elég volt csak emelt hangon rászólnia a férfira, hogy összerezzenjen. Amikor meglátta az izgatottan csillogó kék szemeket, és meghallotta a diadalittasan kiejtett szavakat, minden önuralmára szükség volt, hogy elrejtse az arcán átsuhanni akaró mosolyt. Már előfordult, hogy azonos hullámhosszon járt az agyuk, mégis meglepte, hogy ez ismét megtörtént, az meg még jobban, hogy ez milyen kellemes érzéssel töltötte el.

- Khm! - köszörülte meg a torkát, mintha nem is hallotta volna a férfi szavait, miközben jelentőségteljesen a székére pillantott, mire Castle zavartan felpattant, és átadta a helyét. Beckett magában újra elmosolyodott. A férfi olyan izgatottan várta a reakcióját és az elismerését, mint egy dicséretre szomjazó kölyökkutya.

- Erre a hajléktalanra gondolsz, aki követte Eric-et? - bökött a képernyő bal felső sarkára, és kihívóan felhúzta a szemöldökét.

Castle arcáról lelohadt az önelégült vigyor, de egy pillanat múlva újra elmosolyodott.  Tekintetük néhány másodpercre összeforrt, és Beckett érezte, hogy a férfit ugyanaz a kellemes érzés tölti el, mint őt. Hirtelen mindketten zavarba jöttek. Castle nyelt egyet, Beckett pedig gyorsan a monitor felé fordult.

- Ennyi? Ezt én is észrevettem - mondta lekicsinylően, hogy egy kicsit megtépázza az író egóját.

- Csakhogy én a nevét is tudom! - húzta ki magát büszkén a férfi.

- Hm. Gondolom, ő is az egyik hajléktalan haverod - jegyezte meg éllel Beckett, noha most kimondottan jól jött Castle őrült ötlete, hogy hajléktalannak adta ki magát.

- Hát ... nem mondanám a haveromnak, de ő vett a szárnyai alá, hajléktalan mivoltom első idejében - merengett el az író az emléken, amikor a lecsúszott ügyvéddel, Kenneth Wolf-fal rótta az utcákat.

- Jobbnál jobb fazonokra bíztad az életed - pillantott rosszallóan az íróra a nyomozó. - Hát, nem is tudom, Castle ... előbb egy lehetséges gyilkos, aztán Bicska, Kretén és Bozont ... c-c-c! Még szerencse, hogy jókor és jó helyen járőröznek a rendőrök - mosolyodott el kicsit kárörvendőn.

Castle bosszankodva vágott egy grimaszt a célzásra, aztán nagyot sóhajtott.

- Igen, bajba keveredtem - ismerte el tétován, de a következő pillanatban már magabiztosságot színlelve folytatta. - Bár, szerintem meg tudtam volna oldani a helyzetet akkor is, ha nem jelenik meg a járőr. Bicska vevő volt a sztorijaimra. Biztos, hogy nem bántottak volna.

- Aha - forgatta meg a szemét Kate, mivel biztos volt benne, hogy ha nem lép közbe, a legjobb esetben most tüdőgyulladással feküdne a kórházban az író, a legrosszabbra pedig gondolni sem akart. Most azonban nem volt ideje a férfi orra alá dörgölni, hogy már sem cipője, sem kabátja nem volt, amikor a megmentésére küldte a járőrt. - Szóval? Hogy hívják? - intett fejével a monitoron kinagyított kép felé, de Castle nem válaszolt, helyette újra megjelent arcán az önelégült vigyor, és várakozón felhúzta a szemöldökét.

Beckett egy pillanatra dühösen összeszorította a száját, aztán vett egy nagy levegőt, mintha erőt kellene gyűjtenie a következő mondathoz.

- Rendben, elismerem, hogy a hülyeséged talán hasznos lehet.

- Talán? - kérdezte felháborodva Castle. - Nagyon is hasznos volt a beépülésem. Megtudtam például, hogy a gyakran találkozott egy Lexus-szal érkező idős nővel, akiről kiderült, hogy a nagyanyja, meg azt is, hogy Cingár volt a beceneve, sőt azt is, hogy ... - hirtelen elakadt a szava, ahogy Beckett villámló tekintetét észrevette, amivel a nő sürgette, hogy a lényeget mondja. - Kenneth Wolf. Kenneth Wolf az öreg hajléktalan neve - nyögte ki.

Beckett sietősen lapozni kezdte a kihallgatások jegyzőkönyveit. Esposito és Ryan kihallgatta a környék szinte összes hajléktalanját, de erre a névre nem emlékezett. Dühösen csukta be a mappát, kinyomtatta az idős férfi kissé homályos képét,  aztán szólt két nyomozótársának. Esposito és Ryan meglepve hallgatták az új információkat, és bosszúsan pislogtak Castle felé, aki fontossága tudatában feszített a székében.

- Mit tudsz Kenneth Wolf-ról? - kérdezte Beckett a írótól.

Castle hátradőlt a székében, és összehúzott szemekkel próbált minden apró részletre emlékezni, ami az öreggel kapcsolatos.

- Jól menő ügyvéd volt, de elkövetett egy hibát, és az élete úgy dőlt romokba, mint a dominók. Méregdrága lakás, luxus élet a feleségnek, drága vacsorák és bérelt apartman a szeretőnek.
- Kerítsétek elő! - utasította Kate a fiúkat, akik bólintottak, felkapták kabátjukat, és sietve indultak a lift felé. Beckett látta rajtuk, hogy nehezen viselik az önérzetükön esett csorbát, hogy egy író több hasznos információval tud szolgálni, mint ők, mert Esposito valamit dühösen odavetett Ryan-nek, aki sűrűn bólogatott rá, és elszánt mozdulattal húzta magán össze a kabátot. Beckett csak azon csodálkozott, hogy őt korántsem zavarja ez a helyzet annyira, mint a fiúkat. Halványan elmosolyodott, aztán komoly arcot szigorú tekintetet öltve magára, az író felé fordult.

- Milyen embernek láttad?

Castle elgondolkodva dörzsölte meg a homlokát.

- Az első pillanatban láttam a tekintetén, hogy kilóg az iskolázatlan, alkoholista, szellemileg leépült, fásult, vagy éppen agresszív hajléktalanok sorából, ami hamar be is bizonyosodott. Okos és nagyon jó megfigyelő.

- Ezt miből gondolod?

- Tíz másodperc alatt kiszúrta, hogy nem vagyok hajléktalan - húzta el szégyenkezve a száját Castle, Beckett pedig igyekezett elfojtani a mosolyát. - Zárkózott volt, de többet tudhatott Eric-ről, mint amennyit megosztott velem. Azt elárulta, hogy a fiúnál is ugyanúgy kiszúrta, hogy csak megjátssza a hajléktalant, mint nálam.

- Azt mondta, elkövetett valami hibát?

- Igen, de nem árulta el, mi volt az, - ingatta meg a fejét az író - csak annyit mondott, hogy hozott egy rossz döntést. Próbáltam kiszedni belőle, de abban a pillanatban, hogy erre tereltem a témát, ő bezárkózott. Képzeld el Beckett! Kenneth Wolf gazdag ügyvéd, aki luxusban él, mindene megvan, amit csak kívánhat, aztán egyik napról a másikra mindent elveszít. Keserű és dühös lehetett egyszerre, és biztos, hogy nem akart beletörődni a sorsába. Ahhoz túl nagy volt a vesztesége: vagyon, jólét, feleség, szerető. Ha vissza akarta kapni a régi életét, ahhoz pénz kellett. Sok pénz - nyomta meg az utolsó szavakat jelentőségteljesen.

- Eric-ról pedig sütött, hogy gazdag.

- Wolf okosan a fiú bizalmába férkőzött ...

- ... és csak arra várt, mikor jelenik meg egy jelentősebb összeggel az utcán, amivel új életet kezdhet.

- Eric talán még el is dicsekedett öreg bizalmasának a tervével. Innentől már csak egy éles kés és egy sötét sikátor kellett, hogy megszerezze Kenneth Wolf a pénzt.

Ahogy folytatták egymás gondolatmenetét, egyre közelebb hajoltak egymáshoz. Tekintetük csillogva fonódott össze, és mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Beckett eszmélt előbb. Nyelt egyet, gyorsan a monitor felé fordult, és megcsóválta a fejét.

- Attól, hogy figyelte az áldozatot, még nem biztos, hogy ő ölte meg - gondolkodott hangosan, és már bosszantotta, hogy Castle belevitte egy olyan gondolatmenetbe, ami csak feltételezéseken alapult, és minden bizonyítékot nélkülözött.

- Ne már, Beckett! - nyafogott durcásan az író. - Ki más lehetne?

- Hát, ha jól emlékszem, volt pár ötleted - mosolygott rá elnézően a nő, aztán elkomolyodott. - Ha nem lett volna olyan különös az áldozat élete, akkor már az elején a közvetlen környezetében kerestük volna a gyilkost, nem pedig a mexikói szervkereskedőknél, vagy egy transzvesztita klubban - mondta, de az utolsó szavaknál rájött, hogy kár volt azt a helyet említenie, ahol Castle kétszer is megcsókolta. Érezte, ahogy kellemes borzongás fut végig a testén. Zavarba hozta az emlék és az érés. - Persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül Kenneth Wolf a gyilkos - terelte gyorsan vissza a témát a gyanúsítottra - csak azt, hogy alaposabban utána kellett volna járni a hajléktalanoknak.

- Rendben van - szólalt meg cseppnyi hallgatás után az író - tegyük fel, hogy nem Wolf a gyilkos, de akkor azt magyarázd meg, miért nem hallgatták ki a fiúk? Amíg a kórházban voltál, összeszedték az összes hajléktalant, akinek kapcsolata lehetett Eric-kel. Miért nem hozták be Wolf-ot? Nos, megmondom! - húzta ki magát győzelemittasan Castle. - Mert lelépett a pénzzel!

- De nem lépett le, hiszen te is összehaverkodtál vele a gyilkosság után. Ha megölte a fiút, miért nem tűnt el azonnal.

- Talán nem találta meg a pénzt - vonta meg a vállát Castle, aztán felélénkülve felemelte az ujját, mintha ezzel akarná jelezni, hogy megtalálta a biztos választ a kérdésre. - Wolf egy minden hájjal megkent, ravasz ügyvéd volt. Jól tudta, hogy ha azonnal eltűnne a pénzzel, ő lenne az első számú gyanúsított, így aztán tovább játszotta a hajléktalant, és csak akkor tűnt el, amikor már lecsillapodtak a kedélyek, és a rendőrség is másfelé kereste az elkövetőt.

Beckett a magabiztos férfira sandított, majd újra a monitorra nézett, ahol épp egy olyan pillanatnál állt a kép, ahol Kenneth Wolf félig lehajtott fejjel, lopva figyelte Eric-et. Bármennyire is logikusnak hangzott az író érvelése, nem szeretett feltételezésekre alapozni, de a látvány, és az idősödő férfi előélete azt sugallta, hogy Castle-nek igaza lehet. Ennek ellenére tartotta magát ahhoz, hogy addig nem gyárt elméletet, amíg nincs bizonyítékuk. Gondolt egyet, begépelte a férfi nevét a rendőrségi adatbázisba, aztán néhány másodperc múlva felpattant, és felkapta a kabátját.

Olyan hirtelen indult a lift felé, hogy Castle csak pillanatokkal később eszmélt, és tápászkodott fel a székéből.

- Most hova megyünk? - szólt a nő után, miközben visszalépett a széke támláján maradt sáljáért.

- Ismered a szólást, Castle! Madarat tolláról, embert barátjáról! Megnézzük, hogy te milyen barátot szereztél Bicska, Bozont és Kretén mellett - szólt hátra incselkedve a nő.

- Ők nem a barátaim - morogta sértetten a férfi, bár tudta, hogy Beckett csak csipkelődik, és nem a hajléktalanok alapján ítéli meg őt. - Na, de most komolyan! Hova megyünk? - kérdezte, miközben éppen csak be tudott ugrani a liftbe, mielőtt becsukódott volna az ajtó.

- Kiderítjük, milyen hibát követett el a patrónusod - mondta magára erőltetett komolysággal Kate, bár sejtette, hogy ezzel nem tudja megakadályozni Castle várható reakcióját. Nem is tévedett, mert a férfi arcán megjelent a jellegzetes, kissé önelégült, csibészes mosoly.

- Szóval akkor mégis elhiszed, hogy ő a gyilkosunk!

- Nem Castle, csak minden nyomnak utánajárok - próbálta lelohasztani a férfi gyerekes örömét, bár tudta, hogy nem sok esélye van a sikerre. Meglepetésére azonban Castle arcáról eltűnt a mosoly, és csalódottan elhúzta a száját.