Slamasztikában 4/20

- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!

Beckett kővé dermedt, és ösztönösen felemelte a kezét. Fogalma sem volt, hogyan kerülhetett valaki a hátuk mögé, hiszen maga ellenőrizte a hangárt. Aztán eszébe jutott a mögöttük levő zárt, "Átjáró" feliratú ajtó. Bennfentes embernek kell lennie, ha volt kulcsa az ajtóhoz.

- Menjen a falhoz, és lássam a kezét közben! - jött a következő utasítás.

Kate lassan lépkedett, hogy legyen ideje végiggondolni a lehetőségeit. A Glock ott lapult a kabátja zsebében, de ha a férfi Castle-re fogja a fegyverét, nincs esélye, hogy elővegye a sajátját. 

- Tegye a kezét a falra! - parancsolta a férfi, amikor elérte a falat. A következő pillanatban meghallotta Castle nyögését, akit a támadó megtaszíthatott, mert olyan lendülettel termett mellette, hogy a fejét a falba verte. - Maga is! Fel a kezét a falra! - szólt rá az ismeretlen, mivel Castle ösztönösen fájó homlokára tapasztotta a tenyerét.

Beckett csalódottan vette tudomásul, hogy a támadó nem egy lúzer kezdő, amikor megérezte a férfi kezét a derekán, ahogy módszeresen fegyver után kutat.

- Nocsak, nocsak! Van, aki fegyverrel jön egy díjátadóra? - kérdezte éllel, amikor kihúzta a Glock-ot Beckett zsebéből, majd Castle-hez lépett, és őt is végigtapogatta. - Mi az? Maguknál a nő hordja a fegyvert? - gúnyolódott. - Dobják a DVD-t a földre!

Castle megköszörülte e torkát.

- Csak mellesleg szeretném megjegyezni, hogy ha azt akarja, hogy a kezünk a falon maradjon, nincs sok esély, hogy a kérését teljesíteni tudjuk - magyarázta ártatlan hangon.

- Sok a duma! - csattant idegesen a férfi hangja. - Dobja a földre a DVD-t!

Ha nem szegeződött volna rájuk egy pisztoly csöve, Kate elmosolyodott volna Castle próbálkozásán.

-  Ugye nem gondolja, hogy olyan ostoba vagyok, hogy rendőr létemre átadok egy bizonyítékot egy bűnözőnek? - mondta gúnyosan, amivel el is érte a célját, mert a hátuk mögött álló férfi pár másodpercig hallgatott, Beckett pedig remélte, hogy nem akar ujjat húzni egy rendőrrel.

- Dobja az iratait a földre!

Kate abban reménykedhetett, hogy ha közvetlenül a lába mellé ejteti a tárcáját, támadásba lendülhet, amikor lehajol értük a férfi. Tévedett. A pisztolycső keményen nyomódott a derekába, és mire feleszmélt, a támadó már fel is kapta a tárcát.

- Hm. Beckett nyomozó? - hallotta meg a férfi döbbent hangját. - Megfordulhatnak - mondta csalódott hangon.

Beckett és Castle egymásra nézett, aztán lassan megfordultak. Az előttük álló magas, testes férfi az ötvenes évei elején járhatott. Rövidre vágott hajába sok ősz szál vegyült, az arcát keretező körszakáll azonban még őrizte koromfekete színét. Szürke szeme feltűnően éber tekintetettel kutatta az előtte álló két embert.

- Gondolhattam volna, hogy maguk azok - húzta el bosszankodva  a száját, miközben Beckett felé nyújtotta a tárcát és a Glock-ot. - Jack Dickson magánnyomozó vagyok - nyújtotta kezét Beckett felé, de a nő nem mozdult, csak gyanakodva méregette.

- Esetleg, ha mi is láthatnánk az iratait - szólalt meg Castle, és álszent mosolyra húzta a száját. - Nem mintha nem hinnénk magának, csak mivel az imént még fegyvert fogott ránk ...

A férfi a felöltője belső zsebébe nyúlt, aztán Castle orra elé tartotta az igazolványát -

- Elégedett? - kérdezte gúnyosan, aztán Beckett-hez fordult. - Azt hiszem, sok megbeszélni valónk van.

- Valóban! Mondjuk először azt, hogy mi a fenéért támadt ránk, és kivel tévesztett össze bennünket - csattant dühösen Beckett hangja.

- Tudom, hogy Thomas Gardner-re vártak, de nem ő a maguk embere - mondta a férfi nyugodtan.

Kate meglepve húzta össze a szemöldökét.

- Azt hiszem, tényleg beszélnünk kell.

Tíz perc múlva már az nyomozóirodának kinevezett dolgozószobában ültek, Thomas Gardner-rel kiegészülve. Beckett a minibárhoz lépett, és a márkás francia pezsgőhöz bekészített jeget kivette a fagyasztóból. Egy mozdulattal kiütötte a tartóból a jégkockákat, egy fehér asztalkendőbe öntötte őket, összefogta a ruha négy sarkát, és Castle kezébe nyomta. Az író hálásan nézett a nőre, aztán behunyt szemmel fájó fejére tette az improvizált jeges zacskót. Miközben megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy pár másodperc alatt szinte érzéketlenné vált addig lüktető homloka, arra gondolt, milyen gondoskodó a nő. Talán azért figyelt az ő fájdalmára ebben a furcsa, kérdésekkel teli helyzetben is, mert fontos neki? Csak képzelte, vagy valóban volt más is Kate tekintetében az együttérzésen kívül? Egy pillanatra olyan melegséget látott a zöld szemekben, ami csak az egymást szerelemmel, vagy rendkívül mély szeretettel szerető emberek között fordul elő. Merengéséből a nő kemény hangja rántotta vissza a valóságba.

- Nem tartozom a helyi rendőrség kötelékébe, de hivatalos felhatalmazásom van, hogy képviseljem a törvényt a kastély területén, amíg el vagyunk zárva a külvilágtól. Szóval, hallgatom, Mr. Dickson. Mi ez az egész?

Castle felnézett. Azzal, hogy Beckett karba font kézzel, az íróasztalnak támaszkodva állt, Thomas Gardner és a magánnyomozó pedig ültek, a nő fölénye szinte kézzel fogható volt, amit megerősítettek kemény arcvonásai és szúrós tekintete is.

- Jobb lesz, ha te kezded - nézett Dickson a producerre, aki nagyot sóhajtott, és a szőnyeg cirádás mintáit bámulva, feszengve belekezdett.

- Benett Jonson a legjobb barátom volt - csuklott el a hangja, aztán fájdalmas tekintettel felnézett. - Igen, tudom, hogy meghalt. Jack-kel együtt mentünk a lakosztályába a díjátadó után - intett fejével a magánnyomozó felé. - Akkor már halott volt. Mindent beborított vére. Most azt kérdezné, miért léptünk le, ahelyett, hogy szóltunk volna a biztonságiaknak. Hát azért, mert biztos vagyok benne, hogy a halálát nem baleset okozta. Higgye el, tudom, mit beszélek! De ha azt hiszi, hogy valami közünk van a halálához, nagyot téved nyomozó. Nálam jobban senki nem kívánja elkapni azt, aki megölte - sziszegte gyűlölettel a szemében. Arcvonásai megkeményedtek, amitől még férfiasabbnak, és ezáltal jóképűbbnek látszott.

Beckett figyelmesen fürkészte a férfi arcát. Ösztönei azt súgták, hogy Gardner igazat mond, és sokkal többet tud az ügyről, mint gondolják.

- Kezdje az elejétől! Mióta ismerte Benett Jonsont?

- A középiskolában elválaszthatatlan barátok voltunk. Akkor még Brian Jenkins-nek hívták. Bár nem egy egyetemre jártunk, tartottuk a kapcsolatot. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Én sikeres lettem a filmiparban, ő pedig a pénzügyi világban. Legalábbis azt hittem. Aztán tíz évvel ezelőtt kétségbeesetten kérte, hogy segítsek neki eltűnni a világ, de leginkább valami alvilági alakok elől, akiknek rengeteg pénzzel tartozott. Két évig élt Indonéziában. Ezalatt itthon elcsitultak a kedélyek, Brian Jenkins pedig Benett Jonsonná változott. Szereztem neki új személyazonosságot, és küldtem annyi pénzt, hogy egy jakartai magánklinikán ne kérdezősködjenek arról, hogy miért akarja plasztikai műtéttel megváltoztatni az arcát. Nyolc éve tért vissza az államokba. Szereztem neki pár ajánlólevelet, így kapott egy jó állást a Holms családnál. Úgy tűnt, rendbe jött az élete. Nem kaszinózott, jól keresett, bizonyította a szakmai rátermettségét, így néhány év múlva már Donald Holms teljes bizalmát élvezte. Egy este felhívott, hogy találkozzunk. A hangja ideges volt, ezért azt hittem, megint zűrbe keveredett, de tévedtem. A segítségemet kérte, mert meggyőződése volt, hogy Donald Holms-t megmérgezték, és azt gyanította, hogy egy helyi zsaru szándékosan vezette zsákutcába a nyomozást. Ráadásul attól is félt, hogy kiderül a valódi személyazonossága, ha kierőszakol egy új nyomozást. Azt javasoltam, fogadjon fel egy megbízható magánnyomozót, és Jack Dicksont ajánlottam neki.

- Bevallom, nem volt könnyű dolgom - vette át a szót a magánnyomozó. - Sok gyanús dolog volt, de bizonyítékot nem találtam arra, hogy az öreg Holms nem önszántából vette be a gyógyszereket. 

- Aztán jött a fordulat ... legalábbis azt hittem - sóhajtott nagyot Gardner. - Amikor megérkeztem a díjkiosztóra, Benett azzal fogadott, hogy szerzett egy felvételt, ami bizonyítja, hogy Holms-t meggyilkolták. Suttogott, és állandóan körbe tekintgetett, ezért megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire azt válaszolta, hogy úgy érzi, valaki figyeli. Én nem láttam semmi gyanúsat, de Benett láthatóan félt, ezért úgy gondoltam, jobb lesz, ha idehívom Jack-et, mert biztonságosabb, ha együtt nézzük meg a felvételt.

- Az utolsó helikopterrel érkeztem közvetlenül a díjátadó előtt. Benett izgatott volt és nyugtalan - idézte fel a történteket a magánnyomozó. - Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit körülszaglászom a díjátadó alatt, és ha vége a ceremóniának, végre megnézzük azt a híres felvételt. Hát, nem egészen így lett - sóhajtott nagyot. 

- Mire Benett lakosztályához értünk, már késő volt. Hiába kopogtunk, nem nyitott ajtót, ezért felhívtuk. Amikor hallottuk, hogy a szobájában csörög a telefonja, már sejtettük, hogy baj van. Az ajtó zárva volt, de Jack ki tudta nyitni a zárat.

- Tudják, hogy van ez. Egy magánkopó nem jut be olyan könnyen mindenhova, mint egy jelvényes rendőr - rántotta meg a vállát, és szégyenkezés nélkül nézett Beckett-re, akinek csak összeszorított szája és tekintete árulta el a rosszallását.

- Én meg akartam keresni a DVD-t, de Thomas pánikba esett, amikor meglátta a sok vért. Végül inkább leléptünk, nehogy a végén gyilkossági gyanúsított legyen belőlünk. Már be sem tudtam zárni az ajtót, mert éppen jött valaki.

Beckett arra gondolt, ha mindenki igazat mond, akkor a következő látogató Sheryl Holm lehetett ... csakhogy általában nem szokott mindenki igazat mondani. Castle-re pillantott, aki eddig szokatlanul szótlan volt. Az író élénken csillogó tekintete elárulta, hogy noha el nem veszi homlokától a jeget, egyáltalán nem törődik a fájdalommal. Ahogy Kate rápillantott, az író szája fensőbbséges mosolyra húzódott.

- Szóval, biztosra veszik, hogy Benett Jonson és Donald Holms halála között összefüggés van - kérdezte, miközben jelentőségteljesen Beckett-re nézett. Úgy érezte, mintha kisebb csatát nyert volna, hiszen Kate légből kapott ötlenek tartotta az elméletét, ami úgy tűnik, most mégis beigazolódott. Kicsit még magát is meglepte a tény, mivel az elméletei nem szoktak mindjárt az első változatnál beigazolódni. Mielőtt azonban Thomas Gardner vagy Jack Dickson válaszolhatott volna, és ő begyűjthette volna Beckett elismerő pillantását, a nő megszólalt.

- Arra is van magyarázata, hogy miért fizetett ötvenezer dollárt, csakhogy megkapja a DVD-t? - fordult Thomas Gardner felé.

A férfi egy pillanatig vacillált, aztán vett egy nagy levegőt.

- Elismerem, hogy életem legmeggondolatlanabb döntése volt. Egyszerűen pánikba estem.

- Túl gyakran esik pánikba, nem? - szúrta oda Castle.

- Fogalmam sem volt, ki juthatott hozzá a felvételhez, de megrémített, hogy tudja, hogy nekem is tudomásom van róla. Arra gondoltam, ha Donald Holms gyilkosának a kezébe kerül a felvétel, lehet, hogy én leszek a következő célpontja csak azért, hogy megőrizhesse az inkognitóját. Szóltam Jack-nek, és megbeszéltük, hogy fizetek, ő pedig megszerzi a DVD-t. Ha kiszabadulunk ebből az elátkozott kastélyból, talán a rendőrség kideríti, ki ölte meg Benett-et és az öreg Holms-t, én meg visszakapom a pénzem.

Castle álszent mosolyra húzta a száját.

- Hát, ha a maga szemszögéből nézzük, tényleg nem ez volt élete legjobb döntése.

- Miért, kinek a szemszögéből volt jó döntés egy kisebb vagyont utalni egy ismeretlen számlára? - hőkölt hátra megrökönyödve Gardner. - Egyáltalán ... hova utaltatták velem azt a pénzt? - cikázott szeme a nyomozó és az író között.

Castle megvonta a vállát, miközben átható tekintetét a producerre szegezte.

- Egy szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány számlájára. Ha kiszabadulnak ebből az elátkozott kastélyból, és tisztázza magát a rendőrség előtt, visszakaphatja a pénzét - idézte a férfi szavait, és anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, kihívóan felhúzta a szemöldökét. Thomas Gardner pislantott, arca megrándult, aztán zavarában megköszörülte a torkát, és Beckett-re sandított. Érezte, hogy nem vágódna be a nőnél, ha olyan szívtelennek tűnne, aki beteg gyerekektől kérné vissza a pénzét, viszont kiválthatja a nő szimpátiáját azzal, ha megjátssza az irgalmas szamaritánust.

- Akkor ez egy nagyszerű döntés volt. Igaz, Beckett nyomozó? - mosolygott álszentül a nőre.

Castle, aki az imént még győzelmi mámorban úszott, amiért egy nemes cselekedetre kényszerítette Gardnert, most elképedve figyelte, ahogy a producer kihasználja a helyzetet, és alig észrevehetően, de újra flörtölni kezd Kate-tel. Önkéntelenül beharapta az alsó ajkát, és ökölbe szorult a keze a jégkockák köré csavart ruhán. Csak most tűnt fel neki, mennyire fáj a homloka. Mintha a sors büntetni akarná, hogy a düh és a féltékenység mellett a teste is fájjon. Reménykedve Kate-re nézett, és arra várt, hogy valami gúnyos megjegyzést tegyen, de összeszorult a gyomra, amikor látta, hogy a nő mosolyogva a producerre és, és egyetértőn bólint.

- Ez valóban egy nagyszerű döntés volt - helyeselt, de a következő pillanatban összeszűkült szemmel, megkeményedő arcvonásokkal folytatta. - Csakhogy ez nem a maga döntése volt, hanem Castle-é - csattantak gúnyosan a szavai, majd megvetően hozzátette: - Persze, ha vissza akarja kapni a pénzét ... 

- Nem, dehogy! Maradjon csak a gyerekeké - gesztikulált erőteljesen Gardner, hogy meggyőzze a nőt arról, hogy szorult bele némi jóérzés, bár már érezte, hogy a nyomozó sejti, mennyire sajnálja azt a pénzt. - Nem venném a lelkemre, ha azért maradna el egy életet adó műtét, mert pont azén ötvenezer dollárom hiányzik a kasszából.

Castle úgy érezte, mintha mázsás kőtől szabadult volna meg a tüdeje, és vett egy nagy levegőt. Csak tudná, miért tudja még négy év után is csőbe húzni ez a nagyszerű, kemény, ugyanakkor érzékeny és titokzatos nő? Hát sosem tudja megfejteni a Kate Beckett című rejtélyt? Vajon egyszer majd engedi-e olyan közel magához, hogy beleláthat a gondolataiba és az érzéseibe? Önkéntelenül még egyet sóhajtott, mert a feltételezés elég valószínűtlennek tűnt. Talán éppen ez vonzza ellenállhatatlan erővel a nőhöz? - cikáztak a gondolatai. Merengéséből Jack Dickson erőteljes, mély hangja zökkentette ki.

- Azt hiszem, mindenre magyarázatot kapott, nyomozó. Itt az ideje, hogy megmutassa, mi van azon az átkozott DVD-n!

Beckett felhúzta a szemöldökét.

- Mondjon egy okot, hogy miért is tenném!

A magánnyomozó elgondolkodva megdörzsölte az állát, amitől a fekete körszakáll sűrű szálai sercegni kezdtek.   

- Először is, ellenőriztesse le az igazolványomat, és nyomoztasson le a kollégáival. Azt a jelentést fogja kapni, hogy sosem keveredtem tisztességtelen ügyekbe. Másodszor, nem volt indítékunk, hogy megöljük Benett Jonsont. Thomasnak a barátja volt, nekem az ügyfelem. Harmadszor, talán felismerek valamit vagy valakit azon a felvételen, hiszen elég jól beleástam magam Donald Holms halálának ügyébe.

Castle kíváncsian nézett Beckett-re, mert ő ugyan teljesen hihetőnek találta a két férfi sztoriját, Kate-nek csak a tények számítottak. Nem is lepte meg, hogy a nő pár másodpercnyi gondolkodás után elővette a telefonját, és Ryan-t hívta. 

Amíg arra vártak, hogy a fiúk leellenőrizzék Jack Dicksont, feszült csend telepedett az irodára. Egy percig nem mozdult egyikük sem, végül Thomas Gardner volt az, aki nem bírta a tétlenséget, és felállt. Az ablakhoz lépett, és zsebre tette a kezét. A mozdulattól láthatóvá váltak kemény combizmai, és a megfeszülő, jó szabású nadrág kiemelte izmos fenekét. Castle kicsit irigykedve állapította meg, hogy a férfi tökéletes, atletikus alakkal rendelkezik. Ösztönösen Beckett-re nézett, és még éppen elkapta a nő kicsit szégyenlős pillantását, amivel végigmérte a producert. Hirtelen úgy érezte, hogy a jóképű, tökéletes alkatú Gardener nem más, mint az Univerzum által kreált kihívás, akit le kell győznie ahhoz, hogy Beckett végre észrevegye, és ne csak barátként nézzen rá. Gondolt egy merészet, felállt, a jeget hangos csattanással az asztalra tette, és komótosan sétálva Gardner mellé lépett. Merengve nézte a napsütésben szikrázó hegyoldalt, és egy hanyag mozdulattal zsebre tette a kezét.