Slamasztikában 4/21

Merengve nézte a napsütésben szikrázó hegyoldalt, és egy hanyag mozdulattal zsebre tette a kezét.

Beckett végigmérte a két férfit, aztán tekintete elidőzött az írón. Mivel a magánnyomozó a fehér tábla túloldalára kezdte összegezni, amit a Holms ügyben megtudott, és Castle sem láthatta az arcát, minden szégyenérzet nélkül élvezte a vonzó látványt. Lehet, hogy Thomas Gardner olyan volt, mint a magazinok címlapjain feszítő tökéletes alakú, kisportolt testű, szabályos arcú, hibátlan fogsorú, álompasinak kikiáltott modellek, mégsem talált benne semmi vonzót. Pontosabban, el tudta képzelni, hogy más nőknek nagyon is vonzó lehet, sőt, talán még neki is bejönne a producer, csak hát egy nagy baj van vele ... ő nem Castle. Az író kihúzta magát, és a mozdulattól még jobban megfeszült rajta a nadrág. Kate elpirult, amikor eszébe jutott, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban vágyott a férfi közelségére és érintésére. Például sokszor tévedt tekintete az író kigombolt ingnyakára, és időzött el a kilátszó mellkas finom bőrén. Olyankor szerette volna finoman végigsimítani rajta az ujját, szerette volna egy nehéz nap után rajta nyugtatni a fejét, hozzásimulni, és érezni a melegét, puhaságát. Régen bosszantotta Castle pimasz mosolya is, leginkább azért, mert olyan ellenállhatatlan, kisfiús sármot kölcsönzött neki, amivel manipulálni akarta. Most már szereti ezt a mosolyt, és egyre gyakrabban feledkezik rá az érzéki keskeny ajkakra, és idézi fel, hogy milyen bizsergető érzés volt megcsókolni, pedig mindkét csókjuk csak a külvilágnak szólt. Milyen lenne, ha ... Kate beharapta az ajkát, és megpróbálta száműzni érzéki gondolatait. Elmosolyodott. Jól tudta, hogy a gyerekes erőfitogtatás mögött sokkal komolyabb érzések vannak. Az, hogy Castle egyértelműen féltékeny, kicsit meglepte, hiszen a férfi nem egyszer dicsekedett a "több száz" modell barátnőjével, és azt is sokszor megtapasztalta, milyen vonzerővel bír a nők körében, amit időként ki is használt. A múltjukat ismerve inkább ő lehetne féltékeny, ezért jó érzéssel töltötte el, hogy fordult a kocka. Hirtelen eszébe jutott Sheryl Holms. A színésznő nyílt flörtölésének emlékétől lehervadt arcáról a mosoly, és figyelmeztette magát, milyen veszélyes a zöldszemű szörnnyel játszadozni. Biztos volt abban, hogy ha megnyitná a szívét Rick előtt, és bevallaná az iránta érzett érzéseit, feltétel nélkül bízhatna benne. Egyrészt vágyott arra, hogy tartozzon valakihez, akivel megoszthatná örömét és legtitkosabb félelmét is, másrészt megrémítette, hogy kitárulkozzon valaki előtt.

A telefon csörgése olyan erővel törte meg a csendet, hogy összerezzent, aztán kapkodva a füléhez emelte a készüléket, miközben figyelte, hogy a három férfi várakozó tekintettel felé fordul.

- Rendben, Mr.Dickson - intett a férfinak, miután Ryan-től megtudta, hogy az tisztességes magánnyomozó hírében áll, és soha nem volt kétes ügye. Persze még így is kockázatot vállal azzal, de ebben a helyzetben nem volt sok választása. - Megnézhetik a DVD-n szereplő felvételt - mondta, miközben intett Castle-nek, hogy elindíthatja a lejátszót.

Alig jelentek meg a félhomályos szoba körvonalai a nagyméretű tévéképernyőn, Jack Dickson és Thomas Gardner egyszerre mutatott a monitorra.

- Ez Donald Holms dolgozószobája - mondták izgatott hangon egyszerre.

- Na és a férfi? Nem ismerik fel? - kérdezte Castle.

- Nem - ingatta meg a fejét Gardner, de Dickson továbbra is összevont szemöldökkel, feszülten nézte a felvételt.

- Lejátszaná még egyszer? - kérdezte anélkül, hogy felnézett volna. - Nem ismerem a férfit, mégis van benne valami ismerős.

Már harmadszor tekerte vissza a Beckett a felvételt, amikor Castle hirtelen a képernyőre mutatott és felkiáltott.

- Ott! Látják? - bökött a kimerevített kép egy pontjára. - A férfi zakóján van valami felirat - mondta izgatottan csillogó szemekkel.

- Ez az! Ez volt ismerős! - csapott a homlokára Dickson. - Ez nem egy felirat, hanem egy embléma! Ilyen öltönyben vannak a kastély biztonsági emberei. A zakójuk zsebe fölé hímezték a szálloda logóját. Jól emlékszem rá, mert az egyik biztonsági őr nem akart beengedni a díjkiosztóra, mert nem volt meghívóm, és sokáig vitáztam vele. Aztán megjelent Thomas egy másik őrrel, akin ugyanolyan zakó volt. Megakadt a szemem az emblémán, mert szinte világított az arany színű varrás a lámpafényben, pont mint itt - mutatott a kimerevített képen fénylő foltra.

- De mi köze lehet egy biztonsági őrnek Donald Holms-hoz? - vonta össze a szemöldökét Beckett, mire Castle szeme felcsillant, és már kezdte is ontani az ötleteit.

- Talán egy álruhába öltözött rokon, aki meg akarta szerezni a Holms vagyont, vagy egy rosszul fizetett alkalmazott, aki bosszút akart állni zsugori főnökén, vagy ... - kezdte sorolni, de Beckett közbevágott. 

- Vagy nem neki van köze Holms-hoz, hanem a megbízójának.

- Hm. Az is lehet - adta meg magát az író. - Lehet egy biztonsági őrnek öltözött bérgyilkos is.

- Inkább simán egy biztonsági őr, akit megfizettek, hogy keverjen gyógyszereket Donald Holms italába.

- Akkor viszont csak végig kell néznünk a biztonsági cég alkalmazottait, és meglesz az emberünk - állapította meg Castle, és már lépett is a számítógéphez.

Pár perc múlva már az ötven főt foglalkoztató cég alkalmazottainak fotóit nézték, de egyik biztonsági őr sem hasonlított a felvételen látható férfihez. Kate csalódottan húzta el a száját, Castle viszont töprengve ráncolta a homlokát, miközben új feltevésen törte a fejét.

- Lehet, hogy már nem a biztonsági cég alkalmazottja az emberünk. Miért is maradna biztonsági őr, ha jól megfizették egy gyilkosságért.

Az ötlet nagyon is logikusnak tűnt, ezért Beckett Esposito-t hívta, hogy megkérje, nézzen utána a cég régi alkalmazottainak. Miközben telefonált, önkéntelenül felállt, az ablakhoz lépett, és zsebre tette a kezét. Csak akkor érezte meg a rátapadó két szempárt, amikor letette a telefont. Ahelyett, hogy bosszantották volna a vággyal teli tekintetek, elégedettséggel töltötte el, hogy bármikor el tudná csavarni egy férfi fejét, ha akarná. Ha Castle-ről van szó, mégsem él a lehetőséggel. Miért? Mitől fél? Na igen ... Castle az más. Soha, senki nem került hozzá olyan közel, mint ő, és ez az érzés egyfelől boldog megnyugvással töltötte el, másfelől ijesztő nyugtalansággal. Éppen abban a pillanatban fordult meg, amikor Castle zavarában nagyot nyelve elkapta a fenekéről a tekintetét, és olyan dühösen nézett Thomas Gardner-re, hogy majdnem felnyársalta a tekintetével. Hogy rosszallásának nyomatékot adjon, erőteljesen megköszörülte a torkát, de csak annyit ért el, hogy Gardner öntelt magabiztossággal egy gúnyos mosolyt küldjön felé, jelezve, hogy nem tudja eltántorítani a flörtöléstől. Beckett régebben élvezte ezekben a helyzetekbe Castle bosszankodását, most azonban megjelent benne egy kellemetlen érzés. Nem akarta, hogy a férfi rosszul érezze magát, ezért úgy érezte, itt az ideje véget vetni az erőfitogtatásnak.

- Egyelőre végeztünk, uraim - mondta szárazon, mire a magánnyomozó azonnal felállt és az ajtó felé indult, Gardner azonban mosolyogva állta a tekintetét.

- Ha segítségre van szüksége, csak szóljon bátran. Bármikor a rendelkezésére állok - mondta negédesen.

Castle majd felrobbant a dühtől, de csak gúnyosan elhúzta a száját.

- Boldogulunk maga nélkül is - morogta halkan, de azért úgy, hogy a producer meghallja. A szúrás azonban nem ért célt, mert Gardner visszafordult az ajtóból, és úgy intézte Beckett-hez a szavait, mintha az író ott sem lenne.

- Még jól jöhet a segítségem. Tudja, nyomozó, ha valaki igazán megismer, rájön, hogy lehet nélkülem élni, de nem érdemes - kacsintott a nőre, aztán mielőtt kilépett volna az ajtón, még visszaszólt. - Este várom a medencénél.

Castle döbbenetében elnyíló szájjal nézett a producer után, aztán amikor felocsúdott, pislantott egyet.

- Na, ez után mondja valaki rám, hogy öntelt vagyok - mondta, miközben fürkészőn pillantott Beckett-re. Megnyugodva látta, hogy a nő éppen annyira megrökönyödött, mint ő.

- Hát, az biztos, hogy túlszárnyalt téged - mosolygott rá Kate. - Koncentráljunk inkább az ügyre - lépett a fehér táblához, és kezdte felírni az új információkat.

- Szóval ... akkor most bejön neked Gardner, vagy nem? - kérdezte tétován Castle, mire Beckett keze megállt írás közben, és kíváncsian hátrafordult.

- Mit gondolsz, milyen férfiak jönnek be? - kérdezte kihívóan.

Castle hátradőlt a bőrfotelben, és elgondolkodva forgatott ujjai között egy ceruzát.

- Hát ... ha meggondolom, hogy milyen pasijaid voltak, talán még Gardner is szóba jöhet - kezdte óvatosan, mivel érezte, hogy veszélyes vizeken jár, és nem akart zátonyra futni.

- Hallgatlak! - fordult Kate érdeklődve az író felé. Kezdte élvezni Castle egyre nyilvánvalóbb féltékenységgel vegyülő zavarát, amit próbált ugyan elrejteni, de Beckett ismerte minden rezdülését.

- Magasak, izmosak, barnák vagy feketék, megnyerő külsejűek ...

- Szóval, szerinted és olyan nő vagyok, akinek csak a külső számít?

- Hát, azt nem tudom, hogy mennyire volt szellemes a motoros doki, de Demming és Sorenson elég unalmasnak tűnt.

- És én mindegyikükkel szakítottam - húzta fel a szemöldökét Beckett, jelezve, hogy ha nem elég szellemi kihívás neki egy férfi, akkor nem tartja fenn vele a kapcsolatot.

- Hm. Ez igaz - bólintott megadóan Castle.

Kate karba fonta a kezét, az íróasztalnak támaszkodott, és rezzenéstelen arccal az íróra szegezte átható tekintetét, aki a helyzettől egyre kínosabban kezdte érezni magát, és már egyre jobban bánta, hogy errefelé terelte a beszélgetést.

- Ki vele Castle! Mit is gondolsz valójában?

A férfi nyelt egyet, miközben Kate szenvtelen arcát fürkészte. Nem tudta eldönteni, hogy csak a képzelete játszik vele, vagy valóban mosoly bujkál a tekintetében. Csak játszik vele a nő, hogy zavarba hozza, vagy halálosan komoly választ vár? Mivel ez utóbbi következményeitől félt, igyekezett inkább elviccelni a választ, ezért csibészesen elmosolyodott.
- Hát, mivel nem lehet mindenki olyan marconán jóképű és szellemes, mint én, ezért csak szépfiú szívsebészek és unalmas FBI ügynökök közül válogathatsz - nézett huncutul csillogó szemekkel a nőre. - Ja, és pökhendi producerek közül - húzta el a száját.
Beckett egy másodpercig töprengve fürkészte a férfi arcát, aztán belement a játékba, és rosszallást színlelve égnek emelte a szemét.
- Ezzel a mondattal megközelítetted Gardner-t! Vigyázzatok, el ne ájuljatok magatoktól - ingatta meg a fejét. Hirtelen nem is tudta, örüljön vagy bánkódjon, amiért Castle nem adott komoly választ, végül úgy döntött, jobb volt ez így. Nem akart olyan beszélgetésbe keveredni, amiben végül neki is meg kell nyílnia.
Pár pillanatig kínos csend telepedett rájuk, aztán Kate a fehér táblához lépett, Castle pedig követte. Mindketten úgy tettek, mintha minden idegszálukkal a táblára írt információkra figyelnének.
- Úgy érzem egy helyben toporgunk, és nem tartunk sehová - szólalt meg Kate. Megérezte, hogy a mellette álló férfi teste megfeszül, amiből azonnal tudta, hogy nem az ügyre, hanem kettejük kapcsolatára vonatkoztatta a szavait. Gyorsan hozzá akart fűzni valamit, de Castle megelőzte.
- Tényleg így gondolod? - kérdezte halk, nagyon komoly hangon. Az imént ő volt az, aki elviccelte a témát, de Kate megjegyzése ráébresztette, hogy mennyire vágyik egy komoly beszélgetésre, és a válaszra, hogy merre is tartanak. Egyáltalán, tartanak-e valamerre, vagy csak ő reménykedik abban, hogy több lehet köztük annál, mint ...? Még azt sem tudja, mi van köztük. Barátság? Szerelem? Csak abban volt biztos, hogy ő szerelmet érez.
Kate nyelt egyet, és beharapta az ajkát, mielőtt meggondolatlanul válaszolna.
- A nyomozásunk nem tart sehová - nyomta meg az első szót ugyanolyan komolyan ejtve ki a szavakat, mint Castle. - Össze vagyunk zárva egy gyilkossal, és ahelyett, hogy egyre közelebb kerülnénk hozzá, minden új információ csak bonyolítja a helyzetet - terelte a nyomozásra a szót, így jelezte a férfinak, hogy még nem áll készen egy kettejüket érintő beszélgetésre.
Castle hirtelen türelmetlenné vált. Már nem akarta, hogy csak rébuszokban beszéljenek az érzéseikről, a kapcsolatukról, a jövőjükről. Talán az összezártság keltett benne olyan érzést, hogy itt a legjobb lehetőség pontot tenni a dolog végére, ezért nem érdekelte, hogy Beckett megint terelni akar. A nő felé fordult, és rászegezte a szemét.
- Tudod, hogyan értettem. Hova tartunk Kate? Tartunk egyáltalán valahova?  - kérdezte komolyan, aztán elhallgatott, és várakozó tekintettel várta a választ. 

 

Slamasztikában 4/20

- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!

Beckett kővé dermedt, és ösztönösen felemelte a kezét. Fogalma sem volt, hogyan kerülhetett valaki a hátuk mögé, hiszen maga ellenőrizte a hangárt. Aztán eszébe jutott a mögöttük levő zárt, "Átjáró" feliratú ajtó. Bennfentes embernek kell lennie, ha volt kulcsa az ajtóhoz.

- Menjen a falhoz, és lássam a kezét közben! - jött a következő utasítás.

Kate lassan lépkedett, hogy legyen ideje végiggondolni a lehetőségeit. A Glock ott lapult a kabátja zsebében, de ha a férfi Castle-re fogja a fegyverét, nincs esélye, hogy elővegye a sajátját. 

- Tegye a kezét a falra! - parancsolta a férfi, amikor elérte a falat. A következő pillanatban meghallotta Castle nyögését, akit a támadó megtaszíthatott, mert olyan lendülettel termett mellette, hogy a fejét a falba verte. - Maga is! Fel a kezét a falra! - szólt rá az ismeretlen, mivel Castle ösztönösen fájó homlokára tapasztotta a tenyerét.

Beckett csalódottan vette tudomásul, hogy a támadó nem egy lúzer kezdő, amikor megérezte a férfi kezét a derekán, ahogy módszeresen fegyver után kutat.

- Nocsak, nocsak! Van, aki fegyverrel jön egy díjátadóra? - kérdezte éllel, amikor kihúzta a Glock-ot Beckett zsebéből, majd Castle-hez lépett, és őt is végigtapogatta. - Mi az? Maguknál a nő hordja a fegyvert? - gúnyolódott. - Dobják a DVD-t a földre!

Castle megköszörülte e torkát.

- Csak mellesleg szeretném megjegyezni, hogy ha azt akarja, hogy a kezünk a falon maradjon, nincs sok esély, hogy a kérését teljesíteni tudjuk - magyarázta ártatlan hangon.

- Sok a duma! - csattant idegesen a férfi hangja. - Dobja a földre a DVD-t!

Ha nem szegeződött volna rájuk egy pisztoly csöve, Kate elmosolyodott volna Castle próbálkozásán.

-  Ugye nem gondolja, hogy olyan ostoba vagyok, hogy rendőr létemre átadok egy bizonyítékot egy bűnözőnek? - mondta gúnyosan, amivel el is érte a célját, mert a hátuk mögött álló férfi pár másodpercig hallgatott, Beckett pedig remélte, hogy nem akar ujjat húzni egy rendőrrel.

- Dobja az iratait a földre!

Kate abban reménykedhetett, hogy ha közvetlenül a lába mellé ejteti a tárcáját, támadásba lendülhet, amikor lehajol értük a férfi. Tévedett. A pisztolycső keményen nyomódott a derekába, és mire feleszmélt, a támadó már fel is kapta a tárcát.

- Hm. Beckett nyomozó? - hallotta meg a férfi döbbent hangját. - Megfordulhatnak - mondta csalódott hangon.

Beckett és Castle egymásra nézett, aztán lassan megfordultak. Az előttük álló magas, testes férfi az ötvenes évei elején járhatott. Rövidre vágott hajába sok ősz szál vegyült, az arcát keretező körszakáll azonban még őrizte koromfekete színét. Szürke szeme feltűnően éber tekintetettel kutatta az előtte álló két embert.

- Gondolhattam volna, hogy maguk azok - húzta el bosszankodva  a száját, miközben Beckett felé nyújtotta a tárcát és a Glock-ot. - Jack Dickson magánnyomozó vagyok - nyújtotta kezét Beckett felé, de a nő nem mozdult, csak gyanakodva méregette.

- Esetleg, ha mi is láthatnánk az iratait - szólalt meg Castle, és álszent mosolyra húzta a száját. - Nem mintha nem hinnénk magának, csak mivel az imént még fegyvert fogott ránk ...

A férfi a felöltője belső zsebébe nyúlt, aztán Castle orra elé tartotta az igazolványát -

- Elégedett? - kérdezte gúnyosan, aztán Beckett-hez fordult. - Azt hiszem, sok megbeszélni valónk van.

- Valóban! Mondjuk először azt, hogy mi a fenéért támadt ránk, és kivel tévesztett össze bennünket - csattant dühösen Beckett hangja.

- Tudom, hogy Thomas Gardner-re vártak, de nem ő a maguk embere - mondta a férfi nyugodtan.

Kate meglepve húzta össze a szemöldökét.

- Azt hiszem, tényleg beszélnünk kell.

Tíz perc múlva már az nyomozóirodának kinevezett dolgozószobában ültek, Thomas Gardner-rel kiegészülve. Beckett a minibárhoz lépett, és a márkás francia pezsgőhöz bekészített jeget kivette a fagyasztóból. Egy mozdulattal kiütötte a tartóból a jégkockákat, egy fehér asztalkendőbe öntötte őket, összefogta a ruha négy sarkát, és Castle kezébe nyomta. Az író hálásan nézett a nőre, aztán behunyt szemmel fájó fejére tette az improvizált jeges zacskót. Miközben megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy pár másodperc alatt szinte érzéketlenné vált addig lüktető homloka, arra gondolt, milyen gondoskodó a nő. Talán azért figyelt az ő fájdalmára ebben a furcsa, kérdésekkel teli helyzetben is, mert fontos neki? Csak képzelte, vagy valóban volt más is Kate tekintetében az együttérzésen kívül? Egy pillanatra olyan melegséget látott a zöld szemekben, ami csak az egymást szerelemmel, vagy rendkívül mély szeretettel szerető emberek között fordul elő. Merengéséből a nő kemény hangja rántotta vissza a valóságba.

- Nem tartozom a helyi rendőrség kötelékébe, de hivatalos felhatalmazásom van, hogy képviseljem a törvényt a kastély területén, amíg el vagyunk zárva a külvilágtól. Szóval, hallgatom, Mr. Dickson. Mi ez az egész?

Castle felnézett. Azzal, hogy Beckett karba font kézzel, az íróasztalnak támaszkodva állt, Thomas Gardner és a magánnyomozó pedig ültek, a nő fölénye szinte kézzel fogható volt, amit megerősítettek kemény arcvonásai és szúrós tekintete is.

- Jobb lesz, ha te kezded - nézett Dickson a producerre, aki nagyot sóhajtott, és a szőnyeg cirádás mintáit bámulva, feszengve belekezdett.

- Benett Jonson a legjobb barátom volt - csuklott el a hangja, aztán fájdalmas tekintettel felnézett. - Igen, tudom, hogy meghalt. Jack-kel együtt mentünk a lakosztályába a díjátadó után - intett fejével a magánnyomozó felé. - Akkor már halott volt. Mindent beborított vére. Most azt kérdezné, miért léptünk le, ahelyett, hogy szóltunk volna a biztonságiaknak. Hát azért, mert biztos vagyok benne, hogy a halálát nem baleset okozta. Higgye el, tudom, mit beszélek! De ha azt hiszi, hogy valami közünk van a halálához, nagyot téved nyomozó. Nálam jobban senki nem kívánja elkapni azt, aki megölte - sziszegte gyűlölettel a szemében. Arcvonásai megkeményedtek, amitől még férfiasabbnak, és ezáltal jóképűbbnek látszott.

Beckett figyelmesen fürkészte a férfi arcát. Ösztönei azt súgták, hogy Gardner igazat mond, és sokkal többet tud az ügyről, mint gondolják.

- Kezdje az elejétől! Mióta ismerte Benett Jonsont?

- A középiskolában elválaszthatatlan barátok voltunk. Akkor még Brian Jenkins-nek hívták. Bár nem egy egyetemre jártunk, tartottuk a kapcsolatot. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Én sikeres lettem a filmiparban, ő pedig a pénzügyi világban. Legalábbis azt hittem. Aztán tíz évvel ezelőtt kétségbeesetten kérte, hogy segítsek neki eltűnni a világ, de leginkább valami alvilági alakok elől, akiknek rengeteg pénzzel tartozott. Két évig élt Indonéziában. Ezalatt itthon elcsitultak a kedélyek, Brian Jenkins pedig Benett Jonsonná változott. Szereztem neki új személyazonosságot, és küldtem annyi pénzt, hogy egy jakartai magánklinikán ne kérdezősködjenek arról, hogy miért akarja plasztikai műtéttel megváltoztatni az arcát. Nyolc éve tért vissza az államokba. Szereztem neki pár ajánlólevelet, így kapott egy jó állást a Holms családnál. Úgy tűnt, rendbe jött az élete. Nem kaszinózott, jól keresett, bizonyította a szakmai rátermettségét, így néhány év múlva már Donald Holms teljes bizalmát élvezte. Egy este felhívott, hogy találkozzunk. A hangja ideges volt, ezért azt hittem, megint zűrbe keveredett, de tévedtem. A segítségemet kérte, mert meggyőződése volt, hogy Donald Holms-t megmérgezték, és azt gyanította, hogy egy helyi zsaru szándékosan vezette zsákutcába a nyomozást. Ráadásul attól is félt, hogy kiderül a valódi személyazonossága, ha kierőszakol egy új nyomozást. Azt javasoltam, fogadjon fel egy megbízható magánnyomozót, és Jack Dicksont ajánlottam neki.

- Bevallom, nem volt könnyű dolgom - vette át a szót a magánnyomozó. - Sok gyanús dolog volt, de bizonyítékot nem találtam arra, hogy az öreg Holms nem önszántából vette be a gyógyszereket. 

- Aztán jött a fordulat ... legalábbis azt hittem - sóhajtott nagyot Gardner. - Amikor megérkeztem a díjkiosztóra, Benett azzal fogadott, hogy szerzett egy felvételt, ami bizonyítja, hogy Holms-t meggyilkolták. Suttogott, és állandóan körbe tekintgetett, ezért megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, mire azt válaszolta, hogy úgy érzi, valaki figyeli. Én nem láttam semmi gyanúsat, de Benett láthatóan félt, ezért úgy gondoltam, jobb lesz, ha idehívom Jack-et, mert biztonságosabb, ha együtt nézzük meg a felvételt.

- Az utolsó helikopterrel érkeztem közvetlenül a díjátadó előtt. Benett izgatott volt és nyugtalan - idézte fel a történteket a magánnyomozó. - Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit körülszaglászom a díjátadó alatt, és ha vége a ceremóniának, végre megnézzük azt a híres felvételt. Hát, nem egészen így lett - sóhajtott nagyot. 

- Mire Benett lakosztályához értünk, már késő volt. Hiába kopogtunk, nem nyitott ajtót, ezért felhívtuk. Amikor hallottuk, hogy a szobájában csörög a telefonja, már sejtettük, hogy baj van. Az ajtó zárva volt, de Jack ki tudta nyitni a zárat.

- Tudják, hogy van ez. Egy magánkopó nem jut be olyan könnyen mindenhova, mint egy jelvényes rendőr - rántotta meg a vállát, és szégyenkezés nélkül nézett Beckett-re, akinek csak összeszorított szája és tekintete árulta el a rosszallását.

- Én meg akartam keresni a DVD-t, de Thomas pánikba esett, amikor meglátta a sok vért. Végül inkább leléptünk, nehogy a végén gyilkossági gyanúsított legyen belőlünk. Már be sem tudtam zárni az ajtót, mert éppen jött valaki.

Beckett arra gondolt, ha mindenki igazat mond, akkor a következő látogató Sheryl Holm lehetett ... csakhogy általában nem szokott mindenki igazat mondani. Castle-re pillantott, aki eddig szokatlanul szótlan volt. Az író élénken csillogó tekintete elárulta, hogy noha el nem veszi homlokától a jeget, egyáltalán nem törődik a fájdalommal. Ahogy Kate rápillantott, az író szája fensőbbséges mosolyra húzódott.

- Szóval, biztosra veszik, hogy Benett Jonson és Donald Holms halála között összefüggés van - kérdezte, miközben jelentőségteljesen Beckett-re nézett. Úgy érezte, mintha kisebb csatát nyert volna, hiszen Kate légből kapott ötlenek tartotta az elméletét, ami úgy tűnik, most mégis beigazolódott. Kicsit még magát is meglepte a tény, mivel az elméletei nem szoktak mindjárt az első változatnál beigazolódni. Mielőtt azonban Thomas Gardner vagy Jack Dickson válaszolhatott volna, és ő begyűjthette volna Beckett elismerő pillantását, a nő megszólalt.

- Arra is van magyarázata, hogy miért fizetett ötvenezer dollárt, csakhogy megkapja a DVD-t? - fordult Thomas Gardner felé.

A férfi egy pillanatig vacillált, aztán vett egy nagy levegőt.

- Elismerem, hogy életem legmeggondolatlanabb döntése volt. Egyszerűen pánikba estem.

- Túl gyakran esik pánikba, nem? - szúrta oda Castle.

- Fogalmam sem volt, ki juthatott hozzá a felvételhez, de megrémített, hogy tudja, hogy nekem is tudomásom van róla. Arra gondoltam, ha Donald Holms gyilkosának a kezébe kerül a felvétel, lehet, hogy én leszek a következő célpontja csak azért, hogy megőrizhesse az inkognitóját. Szóltam Jack-nek, és megbeszéltük, hogy fizetek, ő pedig megszerzi a DVD-t. Ha kiszabadulunk ebből az elátkozott kastélyból, talán a rendőrség kideríti, ki ölte meg Benett-et és az öreg Holms-t, én meg visszakapom a pénzem.

Castle álszent mosolyra húzta a száját.

- Hát, ha a maga szemszögéből nézzük, tényleg nem ez volt élete legjobb döntése.

- Miért, kinek a szemszögéből volt jó döntés egy kisebb vagyont utalni egy ismeretlen számlára? - hőkölt hátra megrökönyödve Gardner. - Egyáltalán ... hova utaltatták velem azt a pénzt? - cikázott szeme a nyomozó és az író között.

Castle megvonta a vállát, miközben átható tekintetét a producerre szegezte.

- Egy szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány számlájára. Ha kiszabadulnak ebből az elátkozott kastélyból, és tisztázza magát a rendőrség előtt, visszakaphatja a pénzét - idézte a férfi szavait, és anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, kihívóan felhúzta a szemöldökét. Thomas Gardner pislantott, arca megrándult, aztán zavarában megköszörülte a torkát, és Beckett-re sandított. Érezte, hogy nem vágódna be a nőnél, ha olyan szívtelennek tűnne, aki beteg gyerekektől kérné vissza a pénzét, viszont kiválthatja a nő szimpátiáját azzal, ha megjátssza az irgalmas szamaritánust.

- Akkor ez egy nagyszerű döntés volt. Igaz, Beckett nyomozó? - mosolygott álszentül a nőre.

Castle, aki az imént még győzelmi mámorban úszott, amiért egy nemes cselekedetre kényszerítette Gardnert, most elképedve figyelte, ahogy a producer kihasználja a helyzetet, és alig észrevehetően, de újra flörtölni kezd Kate-tel. Önkéntelenül beharapta az alsó ajkát, és ökölbe szorult a keze a jégkockák köré csavart ruhán. Csak most tűnt fel neki, mennyire fáj a homloka. Mintha a sors büntetni akarná, hogy a düh és a féltékenység mellett a teste is fájjon. Reménykedve Kate-re nézett, és arra várt, hogy valami gúnyos megjegyzést tegyen, de összeszorult a gyomra, amikor látta, hogy a nő mosolyogva a producerre és, és egyetértőn bólint.

- Ez valóban egy nagyszerű döntés volt - helyeselt, de a következő pillanatban összeszűkült szemmel, megkeményedő arcvonásokkal folytatta. - Csakhogy ez nem a maga döntése volt, hanem Castle-é - csattantak gúnyosan a szavai, majd megvetően hozzátette: - Persze, ha vissza akarja kapni a pénzét ... 

- Nem, dehogy! Maradjon csak a gyerekeké - gesztikulált erőteljesen Gardner, hogy meggyőzze a nőt arról, hogy szorult bele némi jóérzés, bár már érezte, hogy a nyomozó sejti, mennyire sajnálja azt a pénzt. - Nem venném a lelkemre, ha azért maradna el egy életet adó műtét, mert pont azén ötvenezer dollárom hiányzik a kasszából.

Castle úgy érezte, mintha mázsás kőtől szabadult volna meg a tüdeje, és vett egy nagy levegőt. Csak tudná, miért tudja még négy év után is csőbe húzni ez a nagyszerű, kemény, ugyanakkor érzékeny és titokzatos nő? Hát sosem tudja megfejteni a Kate Beckett című rejtélyt? Vajon egyszer majd engedi-e olyan közel magához, hogy beleláthat a gondolataiba és az érzéseibe? Önkéntelenül még egyet sóhajtott, mert a feltételezés elég valószínűtlennek tűnt. Talán éppen ez vonzza ellenállhatatlan erővel a nőhöz? - cikáztak a gondolatai. Merengéséből Jack Dickson erőteljes, mély hangja zökkentette ki.

- Azt hiszem, mindenre magyarázatot kapott, nyomozó. Itt az ideje, hogy megmutassa, mi van azon az átkozott DVD-n!

Beckett felhúzta a szemöldökét.

- Mondjon egy okot, hogy miért is tenném!

A magánnyomozó elgondolkodva megdörzsölte az állát, amitől a fekete körszakáll sűrű szálai sercegni kezdtek.   

- Először is, ellenőriztesse le az igazolványomat, és nyomoztasson le a kollégáival. Azt a jelentést fogja kapni, hogy sosem keveredtem tisztességtelen ügyekbe. Másodszor, nem volt indítékunk, hogy megöljük Benett Jonsont. Thomasnak a barátja volt, nekem az ügyfelem. Harmadszor, talán felismerek valamit vagy valakit azon a felvételen, hiszen elég jól beleástam magam Donald Holms halálának ügyébe.

Castle kíváncsian nézett Beckett-re, mert ő ugyan teljesen hihetőnek találta a két férfi sztoriját, Kate-nek csak a tények számítottak. Nem is lepte meg, hogy a nő pár másodpercnyi gondolkodás után elővette a telefonját, és Ryan-t hívta. 

Amíg arra vártak, hogy a fiúk leellenőrizzék Jack Dicksont, feszült csend telepedett az irodára. Egy percig nem mozdult egyikük sem, végül Thomas Gardner volt az, aki nem bírta a tétlenséget, és felállt. Az ablakhoz lépett, és zsebre tette a kezét. A mozdulattól láthatóvá váltak kemény combizmai, és a megfeszülő, jó szabású nadrág kiemelte izmos fenekét. Castle kicsit irigykedve állapította meg, hogy a férfi tökéletes, atletikus alakkal rendelkezik. Ösztönösen Beckett-re nézett, és még éppen elkapta a nő kicsit szégyenlős pillantását, amivel végigmérte a producert. Hirtelen úgy érezte, hogy a jóképű, tökéletes alkatú Gardener nem más, mint az Univerzum által kreált kihívás, akit le kell győznie ahhoz, hogy Beckett végre észrevegye, és ne csak barátként nézzen rá. Gondolt egy merészet, felállt, a jeget hangos csattanással az asztalra tette, és komótosan sétálva Gardner mellé lépett. Merengve nézte a napsütésben szikrázó hegyoldalt, és egy hanyag mozdulattal zsebre tette a kezét.

Slamasztikában 4/19

Castle egyre csalódottabban, Beckett pedig egyre megkönnyebbültebben vette tudomásul, hogy nem jártak sikerrel, amikor Kate szíve nagyot dobbant.

Egy puha, meleg kéz gyengéden fonódott az övére. Nem az érintés, hanem az lepte meg igazán, amilyen érzést váltott ki belőle. Mintha áramütés érte volna, egész testén enyhe bizsergés futott végig, noha Castle csak a figyelmét szerette volna magára vonni azzal, hogy megfogta a kezét. Kate a férfira pillantott, aki nem vette észre a zavarát, mert a figyelmét egészen más kötötte le. Castle izgatott tekintettel, némán intett fejével az étterem túlsó sarkában levő asztal felé, ahol a jóképű Thomas Gardner éppen előhalászta zsebéből a telefonját. A producer egy ideig nézte a kijelzőt, aztán először csak lopva, majd egyre nyíltabban nézett körbe az étteremben levő embereken. Vele szemben egy idős úr falatozott komótosan, és láthatóan egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy asztaltársa idegesen forgolódik, a mellette ülő Tommy-t azonban annál inkább. A vörös hajú, szemüveges kisfiú folyamatosan csacsogott, hogy magára vonja apja figyelmét, de a férfi rá sem pillantott.
Castle tekintete néhány másodpercig elidőzött a fejét szomorúan lehajtó kisfiún, és összeszorult a szíve. Hirtelen az jutott eszébe, vajon mennyire sérülnek a gyerekek, ha elválnak a szüleik, és valamelyik szülőtől nem kapnak elég figyelmet. Nem tudott elmerengeni Meredith és Alexis kapcsolatán, és azon sem, vajon ő elég figyelmet szentel-e a lányának, mert hirtelen megreccsent a füléhez tartott telefon. Meglepetésében összerezzent, és ösztönösen Beckett takarásába húzódott. Vágott egy bosszús grimaszt, amiért hagyta, hogy Tommy elterelje a figyelmét a feladatáról. Miután meggyőződött arról, hogy az asztaluk melletti pálma éppen eltakarja Thomas Gardner elől, kifújta a tüdejében tartott, visszafojtott levegőt, és éberen fülelt.
- Figyelj! - szólt rá halkan Beckett. - Recepciós, fűtés - mondta a hívószavakat, mert úgy érezte, hogy az író figyelme elkalandozott. Castle nyelt egyet, de nem nézett a nőre, mert meglepte, hogy olyan tisztán hallotta Thomas Gardner hangját, mintha mellette állna.
- Tessék - csendült visszafojtott várakozás a férfi hangjában. - Ki maga? - kérdezte idegesen.
- Hogy ki vagyok? - kérdezett vissza kissé elváltoztatott, mély hangon Castle olyan könnyed hangsúllyal, mintha csak valami baráti csevejt folytatna egy barátjával, amiből Kate azonnal tudta, hogy Castle-nek esze ágában sincs a tervükhöz tartani magát. Dühösen a férfira villantotta szikrákat szóró szemét, miközben megszorította a karját, de az csak öntelten rámosolygott, és kacsintott egyet. - Az vagyok, aki tudja, hogy keres valami.
- Honnan ismeri ezt a számot? - kérdezte Gardner, miközben tekintetével folyamatosan pásztázta az étterem vendégeit, de nem látott senki kezében telefont.
- Vigyázz! - suttogta Kate, és oldalra fordulva kezdte kibontani a haját, hogy minél jobban takarja az írót. 
- Az lényegtelen. A lényeg az, hogy nálam van az, amit keres. Mennyit ér meg magának? - kérdezte Castle, miközben a másik kezébe vette át a telefont, és belebökte villáját a húsba, hogy a külső szemlélő azt higgye, eszik.
A vonal másik felén Thomas Gardner hosszú másodpercekig hallgatott. Valószínűleg azon gondolkodott, hogyan kerülhetett egy idegen kezébe Benett Jonson telefonja, amit ő vetetett vele.
- Ki maga? - kérdezte.
- Nem hiszem, hogy magát az érdekli - mondta flegmán Castle. - Sokkal fontosabbnak tartja, hogy a kis titka ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
- Honnan tudjam biztosan, hogy tényleg magánál van a felvétel?
- Ha a szavamat adom, az elég? - kérdezte gúnyosan Castle, miközben elégedetten a győzelem V-betűjét mutatta Kate felé, jelezve, hogy a férfi elárulta, hogy tud a különös felvételről, pedig ő egy szóval sem említette. A következő pillanatban már utasítón csattant a hangja. - Írja!
Beckett lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Castle egy bankszámlaszámot kezdett diktálni, mire Gardner idegesen visszalépett az asztalához, és egy szalvétára kezdte írni a számsort. Kate egy pillanatra behunyta a szemét, és elnyomott egy sóhajtást. Castle ugyan az őrületbe kergette azzal, hogy semmibe vette a tervüket, mégsem tudott rá haragudni, mert úgy tűnt, sikerült egy gyanúsítottat találnia. Miközben próbálta a telefonból kiszűrődő szófoszlányok és Castle mondatai alapján összerakni a párbeszédet, igyekezett szemmel tartani Gardner-t, és eltakarni előle Castle-t. Ha tudta volna, mire készül az író, akkor a szobájukból telefonáltatott volna vele, ő pedig megfigyelte volna, ki a hívott fél. Így azonban nemcsak Gardner-t, de az írót is szemmel kellett tartania. Nem hallotta, mit mondott a producer, csak azt látta, hogy Castle teste megfeszül, és tanácstalanul néz rá.  
- Maga ölte meg Benett-et? - kérdezte halk hangon Gardner.
Castle-t annyira meglepte a kérdés, hogy egy pillanatra kizökkent a szerepéből, és nem tudta, mit válaszoljon. Eddig feltételezte, hogy az lesz Benett Jonson gyilkosa, akivel a gyanús telefonhívásokat váltotta, de a férfi kérdése túl őszintének tűnt. Mialatt a válaszon töprengett, nem vette észre, hogy a férfi felállt, és lassan elindult, hogy a kiszögellések takarásában ülő, vagy egy-egy pincér által takarásban levő vendégeket is szemügyre vehesse. 
- Hm. Miből gondolja, hogy Jonson-t megölték? - rázódott vissza a szerepébe nagy nehezen Castle.
- Krimiken nőttem fel, és thrillerek producere vagyok. Legalább öt jel mutat arra, hogy Benett Jonson meghalt, és biztos vagyok benne, hogy nem infarktus végzett vele. Szóval? Maga ölte meg? - vált egyre magabiztosabbá és vádlóbbá a férfi hangja.
- Nem tudom, miről beszél - tért ki a válasz elől Castle - de ha akarja a felvételt, akkor utaljon ötvenezer dollárt a számlára egy órán belül, aztán jöjjön a kastély melletti helikopter hangárba. Ott megkapja a felvételt.
- Azt hiszi, hogy zsarolhat?
- Ez nem zsarolás, csak egyszerű árucsere - csengett pimaszul Castle hangja. - Egy óra múlva a hangárban! Egy perccel sem előbb, sem később! Ne gondolkodjon sokáig, mert csak egy percig várok magára - tette hozzá magabiztosan, mivel egyre jobban élvezte a helyzetet. Annyira lefoglalta azonban, hogy az irányítása alatt tudja tartani a beszélgetést, hogy csak az előtte levő tányért bámulta, és a villával üldözött rajta egy borsószemet. Beckett azonban szemmel tartotta Gardner-t, és felfigyelt a veszélyre. Miután a producer meggyőződött róla, hogy nem a kiszögellő fal mögötti asztalnál ül a hívója, egyenesen a terembe trópusi hangulatot varázsoló pálmafa felé indult. Ruganyos léptekkel, szinte suhanva kerülte meg az egyik asztal. Hollófekete hajával, az izmos combjára feszülő fekete nadrágjában, karcsúsított, fekete selyemingében olyan volt, mint egy vadászó párduc, aki elszántan közeledik áldozata felé.
Kate figyelmeztetni akarta az írót, de nem akarta a nevén szólítani, nehogy hangja behallatsszon a telefonba, ezért megfogta a karját, és erőteljesen megszorította, de döbbenetére, a férfit annyira lefoglalta a párbeszéd, és egy borsó agyonszúrása, hogy rá sem hederített. Óvatosan oldalra hajtotta a fejét, mintha csak a haját akarná megigazítani, hogy lássa az egyre közeledő Gardner-t. A férfi egyre közelebb ért, és Kate tudta, másodpercek kérdése, hogy lebukjanak. Csak egy választása maradt, hogy megmentse a helyzetet. Hirtelen Castle felé fordult, és két tenyerébe fogta a meglepett férfi arcát.
 - Bocs - súgta jelentőségteljesen a csodálkozástól kitágult kék szemekbe nézve, aztán egyik kezével végigsimított a férfi tarkóján,  beletúrt a sűrű hajszálakba, míg a másikkal próbálta úgy fordítani a fejét, hogy Castle észrevegye a közelgő Gardner-t.
- Mi-miért? - dadogta suttogva az író, aki nem tudta levenni Kate-ről a szemét, így nem érzékelte a veszélyt. A választ egy pillanat múlva megkapta, mert Kate végigsimított az arcán, aztán magához húzta, és megcsókolta. Castle még talán soha életében nem lepődött meg ennyire. A másodperc törtrésze alatt árasztották el érzékeit a mámorító ingerek: a nő ajkának puha érintése az övén, a bőréből áradó meleg, cseresznyeillatú parfümje édes-friss illata, ujjainak cirógatása a tarkóján. Ajka önkéntelenül elnyílt, de Kate megszakította a csókot, és a következő pillanatban érzékien a fülcimpájába harapott. Castle behunyta a szemét, és nyelt egyet, miközben érezte, hogy megremeg a teste.
Kate oldalra pillantott, hogy megtudja, sikerrel járt-e az elterelő hadművelete, de Gardner megállíthatatlanul közeledett, és már csak pár méterre volt tőlük. Ösztönei azt súgták, hogy meggyőzőbbnek kell lennie, ezért folytatta a színjátékot. Ajkai közé vette Castle fülcimpáját, és finoman beleharapott. Magában elmosolyodott, amikor megérezte, ahogy a férfi testén remegés fut át. Szeme sarkából látta, hogy Thomas Gardner már az asztaluk melletti pálmát kerüli meg éppen. Ekkor kapott észbe, hogy Castle még mindig szorongatja a telefont. Miközben ajka újra a férfi ajkára vándorolt, ujjaival megcirógatta az arcát, és észrevétlenül kivette a telefont a kezéből. Miközben megnyomta a kikapcsoló gombot, végigsimított Castle hátán, és a készüléket a zakó zsebébe csúsztatta éppen akkor, amikor Gardner néhány méterre tőlük, meglepődve megtorpant. A megkönnyebbülés mintha felszabadította volna addig kordában tartott érzékeit. Hirtelen tudatosult benne, hogy Castle keze gyengéden végigsimít a hátán, ajka pedig vágyakozva megnyílik az övé előtt. A férfi csókja édes volt, mint a méz. Teste legérzékenyebb pontjai izgató bizsergéssel reagáltak a gyengéden követelőző, puha ajkak érintésére. Még soha, egyetlen férfi csókjára sem reagált ilyen intenzíven a teste. Már nem érdekelte a külvilág, Gardner figyelő tekintete. Semmi mást nem akart, mint érezni, hogy ajka eggyé forrjon annak a férfinak az ajkával, akit szeret. Most nem volt semmi bonyolult a kapcsolatukban. Talán a tudat, hogy színjátéknak állította be a csókot, feloldotta benne azt a gátat, ami megakadályozta, hogy bevallja az érzéseit, és bevallja, mennyire vonzódik az íróhoz. Hallotta a férfi vágy keltette halk nyögését, érezte kissé ziháló lélegzetét. Az, hogy Castle is kívánja őt, még inkább elsöpörte a gátlásait. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, aztán hagyta, hogy nyelvük édes, simogató játékba kezdjen. Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a csók mámorát, de a következő pillanatban megérezte Thomas Gardner rájuk szegeződő tekintetét, ami megtörte a varázslatot.
Kate elhúzódott Castle-től, és megpróbálta rendezni a szívverését és a gondolatait. Az íróra pillantott, aki mozdulatlanul ült, arcán hitetlenkedő, boldog mosollyal, elrévedő tekintettel, és még a lélegzete is elakadt. Kate érezte, hogy még pár másodpercnek el kell telni ahhoz, hogy vegyen egy nagy levegőt, és visszatérve  valóságba, számíthasson rá. Olyan gyorsan rendezte újra keménnyé a vonásait, mint még soha, mert valami gyanús volt neki Thomas Gardner fensőbbséges, kutató tekintetében. Talán mégis észre vett valamit? Hirtelen abszurdnak érezte a helyzetet. Idejött az asztalukhoz a férfi, aki reggel igencsak intenzíven flörtölt vele. Miért nem állt fel, hogy kedvesen üdvözölje? Ezzel eltakarta volna Castle-t, ugyanakkor elterelte volna a férfi figyelmét a telefonáló íróról. Mi a fene ütött bele, hogy a legracionálisabb megoldás helyett csak az jutott eszébe, hogy ha megcsókolja Castle-t, akkor nem derül ki, hogy ő a hívó fél? Fel tudott volna robbanni a dühtől. Hol maradt a józan esze? Gardner-re pillantott, aki elgondolkodva nézett Castle-re, majd a kezében levő telefonra. Kate nem volt biztos abban, hogy sikerült kikapcsolnia a Castle-nél levő mobilt. Ha Gardner visszahívja a számot, és megcsörren az író zsebében a telefon, lebuknak, és nem tudják csapdába csalni a producert.  Ha folytatja a színjátékot, talán még megmenthető a helyzet. Hirtelen elhatározással újra Castle felé fordult.
- Ne haragudj! - formálta hangtalanul a szavakat, mondta, és a következő pillanatban már lendült is a keze.
Castle alig felocsúdott Kate érintésének és csókjának mámorából, és épp csak felfogta, hogy majdnem lebukott, már csattant is az arcán a nő tenyere. Ösztönösen kapott égő, sajgó arcához, aztán amikor végre magához tért a döbbenetből, kétségbeesett tekintettel nézett Beckett-re.
- De ... de ... miért ...
- Hogy miért csókoltalak meg? - emelte meg a hangját dühösen Kate, miközben felpattant a székről. - Csak azért, hogy tudd, mit veszíthetsz, ha kis színésznőcskékkel flörtölsz! - vetette oda sértett büszkeséggel az írónak, aztán a féltékenységében dühöngő nőt játszva,  dúlva-fúlva megfordult, és olyan hévvel ütközött Thomas Gardner-nek, hogy annak kiesett a kezéből a telefon, és a parkettán koppanva több darabra esett szét.
- Ó, nagyon sajnálom - mentegetőzött olyan jól színészkedve. - Ez van, ha a férfiak gyerekesen viselkednek - morogta Castle-re sandítva, miközben bocsánatkérőn széttárta a karját. - Remélem, nem okoztam nagy kárt - küldött Gardner felé egy sajnálkozó mosolyt.
A férfi először láthatóan dühösen szedegette össze a készülék darabjait, de ahogy felegyenesedett, és Kate ártatlan szemébe nézett, nyelt egyet, és mosoly erőltetett az arcára.
- Dehogy - legyintett, mire Kate tovább indult, de a férfi utána szólt. - Azért kárpótolhatna valamivel - mondta behízelgőn.
Beckett megfordult, és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Elfogadhatná a reggeli meghívásomat.
Kate pár másodpercig állta a férfi kihívó tekintetét, aztán elmosolyodott.
- Rendben. Ott leszek a medencénél, de csak a telefon miatt, és hogy megnézzem, hogyan tud Tommy fejest ugrani.
A férfi elégedetten mosolyogva bólintott.
- Várom - szólt a kijárat felé lépkedő nő után, aztán gúnyosan az arcát szorongató Castle-re kacsintott. - Ezt elbaltáztad, öregem - mondta, és visszasietett az asztalához.
Az író ökölbe szorította a kezét, és úgy összeszorította a száját, hogy elfehéredtek az ajkai. Nem most volt az ideje, hogy visszavágjon a tenyérbe mászó képű férfinak. A jelző eszébe juttatta a pofon okozta fájdalmat. Már nem érdekelte Gardner. Az elmúlt percek eseményeire gondolt: a csókra, a pofonra, és Kate utolsó, hozzá intézett mondatára. A nő profikat megszégyenítő színészi képességekről tett tanúbizonyságot, ami elbizonytalanította. Mi volt az elmúlt két percből igazi, és mi volt hamis? Itt az ideje megtudni - gondolta, és a Dave Mitshell-től kapott iroda felé indult.
Ahogy belépett az ajtón, már nyitotta a száját, de elakadt a szava, mert Beckett csípőre tett kézzel és a dühtől szikrákat szóró szemekkel várta.
- Castle! Mégis, mi a fenét gondoltál?
- Én ...
- Abban egyeztünk meg, hogy recepciósnak adod ki magad, aki a fűtésről érdeklődik.
- Nem egyeztünk meg, csak te mondtad, hogy ezt mondjam - mentegetőzött feltartott kezekkel Castle, de nem tudta folytatni, mert Kate minden haragját rázúdította.
- Olyan vagy, mint egy ötéves, akinek muszáj mindig a határokat feszegetni! Mi lenne, ha egyszer azt csinálnád, amit mondok? Azért nem akartuk felfedni magunkat, hogy csapdát állíthassunk a telefon tulajdonosának, de miattad majdnem lebuktunk, ráadásul megzsaroltál egy potenciális gyanúsítottat. Belegondoltál, mi lesz a kis akciód következménye?
Castle eddig abban a hitben ringatta magát, hogy az ötlete zseniális, ráadásul sarokba tudják szorítani Gardner-t, ha elutalja a pénz, hiszen az az bizonyítaná, hogy sáros az ügyben.
- Ismerd el, hogy az ötletem jó volt! - próbálta meggyőzni a nyomozót. - Ha Gardner-nek nem tiszta a lelkiismerete, akkor utalni fogja a pénzt. Várj! - emelte fel a mutatóujját, mivel Beckett közbe akart szólni. - Szó sincs zsarolásról! Ha minden jól megy, akkor Thomas Gardner nem nekem fog ötvenezer dollárt utalni, hanem jótékonykodik egy kicsit a tetemes vagyonából a szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány javára. Én is most utaltam nekik, ezért emlékeztem a számlaszámra, bár a két utolsó számban nem voltam biztos. remélem, nem cseréltem fel őket - kalandozott egy pillanatra, aztán újra Kate-re nézett, és lassan, jelentőségteljesen ejtve a szavakat, folytatta. - Igaz, nem figyeltem, és ezért majdnem lebuktunk.
Castle elhallgatott. Várta, hogy Kate mit reagál. Milyen nagy elhatározással lépett az irodába, most annyira elbizonytalanodott. Soha nem beszéltek az érzelmeikről, illetve amikor ő kimondta őket, Kate azt hazudta, hogy nem emlékszik. Már tudja, hogy még nem állt készen arra, hogy elfogadja a szerelmét, és azt is megtanulta, hogy ha sietteti, vagy kényszeríti a nőt az érzelmei felfedésére, annyira bezárkózhat, hogy akár el is veszítheti. Ezt pedig nem kockáztathatta.
- Még szerencse, hogy jobb színész lennék, mint te  - szólalt meg Kate sokára. A szája sarkában szelíd, mégis kissé pajkos mosoly bujkált, de szeme kerülte a férfi fürkésző tekintetét.
- Hm. Szóval jó színész lennél - hagyta fenn kissé a hangsúlyt Castle, mivel arra szerette volna rávenni Beckett-et, hogy kicsit többet áruljon el a mentőakciójáról.
- Igen - nézett fel dacosan Kate, mivel átlátott a férfin, és esze ágában sem volt elárulni neki, hogy milyen elementáris érzelmeket váltott ki belőle a csók. Még nem. - Na jó, elárulom, nem volt minden színészkedés - mosolyodott el hamiskásan, és kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét. Amikor látta, hogy Castle nyel egyet, aztán ajka elnyílik, és még levegőt is elfelejt venni, annyira várja a választ, diadalittasan hozzátette: - Amikor a pofont kaptad, tényleg dühös voltam.
Castle elnyomta csalódottságát, és bosszús grimaszt erőltetett az arcára. Biztos volt abban, hogy a nő csak eltereli a szót a lényegről, de tudomásul vette, hogy Beckett most sem akar beszélni a történtekről, így hát belement a szokásos évődésükbe. 
- De hát én csak csapdába akartam csalni egy gyanúsítottat - tárta szét ártatlan tekintettel a karjait. - Azt meg kell hagyni, keményet tudsz ütni - tapogatta meg még mindig vöröslő arcát. - Jobb lesz, ha többet nem vívom ki a haragod.
Becket a mahagóni beépített szekrényhez lépett, és kinyitotta az egyik ajtót, ami egy hűtőt rejtett.
- Azt nem is ajánlom - csengett szeretettel telve, mégis dorgálón a hangja, miközben egy zacskó jeget nyújtott a férfi felé, aki hálásan elvette, és égő arcára tette. - Még húsz percünk van a találkáig - pillantott az órájára Kate. - Hogyan képzelted a csapdát?
Castle összeráncolta a homlokát.
- Hát, ezt a részt még nem gondoltam végig - ismerte el, de agya lázasan zakatolt, hogy megoldást találjon. - Elbújhatnánk egy sötét zugban, hogy ne lásson bennünket, és onnan adhatnánk az utasításokat. Felhívom Philip barátomat az alapítványnál, és megkérem, figyelje, hogy érkezik-e ötvenezer dollár a számlájukra. Aztán improvizálunk. Abban is jó vagy - mosolygott csibészesen Beckett-re, aki sóhajtott, és megforgatta a szemét.
- Oké - egyezett bele megadóan, aztán a mutatóujját figyelmeztetően felemelte, hogy szavainak nyomatékot adjon. - Ne szúrd el!
- Ha sikerrel járunk, lehet egy kívánságom? - mosolygott rá pimaszul férfi, mire Beckett dühösen fújtatott egyet, Castle pedig a választ meg sem várva folytatta. - Úsznál velem egyet este?
Kate nézte a kék szemeket, a mosolygó arcot. Valami mást is látott a szemek csillogása és a huncut mosoly mögött. Bizonytalanságot. Tudta, hogy a kérés sokkal többet jelent annál, mint amit a szavak takarnak. 
- Előbb járjunk sikerrel - tért ki a válasz elől. Meglepve tapasztalta, hogy összeszorult a szíve, amikor meglátta, ahogy a férfi arcizmai csak millimétereket mozdultak ugyan, mégis a mosolyában a bizonytalanságot felváltotta a csalódás fájdalma. - Hívd a barátodat! Igyekeznünk kell, ha előbb a hangárba akarunk érni, mint Gardner - terelte a szót a nyomozásra, Castle pedig elnyomott egy sóhajt, és a telefonja után nyúlt.
Fél óra múlva a hangár sarkában álló, szürkére festett fém ládák takarásában fagyoskodtak, és várták, hogy megjelenjen a producer. Beckett alaposan körbejárta a hatalmas csarnok minden zegzugát, amikor ideértek. Megnézte, nem bújt-e el valaki a hangár közepén álló két helikopter egyikében, megpróbálta kinyitni a mögöttük levő " Átjáró" feliratú ajtót is, de az zárva volt. Végül úgy döntött, hogy a ládák jó fedezéket biztosítanak addig, amíg fel nem fedik Gardner-nek a kilétüket. ettől függetlenül hatalmába kerítette valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Megtapogatta a derekánál lapoló Glock-ot. A fegyver biztonságérzettel töltötte el, bár semmi nem utalt arra, hogy Gardner-rel szemben használnia kellene. Castle-re pillantott. A férfi éppen felhajtotta szövetkabátja gallérját, hogy jobban óvja magát a hidegtől, aztán rálehelt a kezére, mert úgy érezte, ujjai ráfagytak a telefonra. Folyamatos kapcsolatban volt Philip-pel, aki néhány sikertelen próbálkozás után feladta, hogy kiderítse, ki a nagylelkű adakozó.
- Ez az! - suttogta örömmel Castle, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Megérkezett a pénz az alapítvány számlájára. 
A következő percekben egyre türelmetlenebbül néztek az órájukra, és kémleltek ki a ládák résein át, a hangár bejárata felé. 
- Késik - suttogta Castle idegesen. A terve kezdett dugába dőlni.
- Valami baj van. Átutalta a pénzt, mégsem jött el a DVD-ért - szólalt meg Beckett tíz perccel a megbeszélt időpont után. Kilépett a ládák takarásából, és a csarnok bejárata felé indult. Hallotta maga mögött Castle lépteit, és arra gondolt, milyen csalódott lehet a férfi, amiért nem sikerült a terve. Alig tett meg pár lépést, amikor egy idegen férfihang erélyes utasítása zengte be a hangárt.
- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!