Slamasztikában 4/9

A pajkos mosoly azonban eltűnt az arcáról, amikor megérezte, hogy lesüpped mellette az ágy, és Castle bebújik a takaró alá.
Kate feszülten figyelte, ahogy háta mögött a férfi lekapcsolta az éjjeli lámpát, majd mocorogva lassan megtalálta a legkényelmesebb pozíciót az ágyban. Attól félt, hogy túl közel kerül hozzá, de Castle kihúzódott az ágy szélére. Percek múlva lassan megnyugodott, hogy úgy fognak egymás mellett aludni, mint két, egy szobába zárt idegen, amikor érezte, hogy a férfi megfordul az ágyban, és így olyan közel kerül hozzá, hogy megérezte a férfias tusfürdő illatát. Olyan mozdulatlanná dermedt, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni.

Castle úgy gondolta, jobb lesz minél messzebb húzódnia Kate-től, még mielőtt meglódulna a fantáziája, és teste reagálna a képzelete szülte, vágyakat gerjesztő képekre, ezért az ágy szélén keresett kényelmes helyet. Egy ideig mozdulatlanul feküdt, és azon töprengett, milyen szürreális helyzetbe került. Itt fekszik egy ágyban élete szerelmével, és még csak annyira sem érintheti meg, mint amikor átnyújtja neki a reggeli kávét, és egy pillanatra összeér az ujjuk. Hirtelen úgy érezte, hogy mindig csak vár. Vár, hogy Kate egy apró jelzést küldjön felé, hogy érdemes várnia. Elbizonytalanodott, hogy jól érti-e ezeket a kis jelzéseket. Lehet, hogy félreérti őket, mert annyira vágyik rájuk, hogy beleképzeli őket a nő egy-egy mosolyába vagy tekintetébe? Ahelyett, hogy elnyomta volna az álom, egyre feszültebb lett, végül ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint amikor fél órája az ajtó előtt állt. Valami biztosat akart. Legalább egy mondatot, hogy nem vár hiába. Megfordult, és próbálta kitalálni az apró jelekből, lélegzetvételekből, hogy alszik-e nő. Abbamaradhatott a havazás, a felkelő Nap sugarai pedig elűzhették a felhőket, mert narancsos fény talált utat a nehéz sötétítőfüggönyök résein, így a halvány derengésben jól látta, ahogy a takaró alatt kirajzolódott látta Kate alakja. Egyenletesen, de túl gyorsan lélegzett, ezért Castle biztos volt abban, hogy nem alszik. Pár pillanatig vacillált, aztán felkönyökölt, és még közelebb húzódott.

- Kate - suttogta reménykedve, aztán lélegzetvisszafojtva várt.

Beckett nem mozdult. El akarta kerülni ezt a pillanatot, de amikor érezte, hogy Castle felkönyököl, már biztos volt benne, hogy nem ússza meg. Vett egy nagy levegőt. Ha most megszólalna, biztos, hogy az élete más irányt venne. De vajon felkészült már a változásra? Felkészült arra, hogy kitárja szívét a férfinak? Hirtelen döntött, és lassan kifújta a levegőt. A férfi azonban nem adta fel olyan könnyen.

- Kate - szólította meg újra. 

Castle hangja most halkabbnak és bizonytalanabbnak tűnt, ráadásul a keresztnevén szólította, ami arra utalt, hogy valami komoly, a kettejüket érintő dologról akar beszélni, és Beckett sejtette is, hogy miről. Tudta, hogy már sokáig nem tarthatja kétségek között a férfit, most mégis képtelen lett volna az érzéseiről beszélni, ezért összeszorította a száját, és nyugalmat erőltetve magára megpróbált egyenletesen és elnyújtottan lélegezni, mintha aludna. Az idő mintha ólomlábakon járt volna. Nagy sokára végre érezte, hogy Castle visszafekszik, és magára húzza a takarót. Cikáztak a gondolatok a fejében. Megpróbálta mérlegelni, mi lesz a következménye a döntésének, hogy elodázta a férfi számára oly fontos beszélgetést, és mi lett volna, ha reagál a közeledésére. Bárhogy nézte a dolgot, nem létezett jó döntés. A hezitálása miatt elveszítheti Castle-t, de ha megfordul, akkor a beszélgetést előbb-utóbb az érzelmeik és a vágyaik irányították volna, és elég lett volna belenéznie a kék szemekbe ahhoz, hogy ne tudjon ellenállni a férfi közeledésének, később pedig lelkiismeret-furdalást érezne, amiért csak a testét adta oda, de a szívét nem. Halkan sóhajtott. Így is lelkiismeret-furdalása volt, amiért alvást színlelt, és becsapta, holott nem is tudja biztosan, hogy mit akart a férfi. Hirtelen meggondolta magát, és lassan megfordult. Kicsit bosszankodva, ugyanakkor megkönnyebbülve látta, hogy elkésett.

Castle hanyatt feküdt, feje oldalra billent, mellkasa egyenletes ütemben, lassan emelkedett és süllyedt. Látszott, hogy mélyen alszik, így Kate jól szemügyre vehette. Elmerengve nézte a férfi homlokába hulló rakoncátlan hajszálakat, a kissé elnyílt ajkakat, markáns vonásai ellágyultak, arcán minden apró ránc kisimult. Beharapta az ajkát. Túlságosan vonzó volt a látvány. Beckett elmosolyodott, és arra gondolt, milyen jó érzés nézni a mélyen alvó férfit. Elképzelte, milyen lenne minden nap élvezni ezt a látványt.  Elfojtott egy sóhajt, miközben visszafordult, és becsukta a szemét. Amilyen gyorsan csökkent a feszültsége, olyan gyorsan lett úrrá rajta a fáradtság, és nyomta el az álom.

Castle tudatába lassan kúsztak be a külvilág ingerei, de mivel élvezte a félálomban ringatózást, nem foglalkozott az eredetükkel, csak élvezte a cirógató légáramlatot a nyakán, és a teste felé áradó meleget. Kis idő múlva megérezte, hogy keze lassú ütemben emelkedik, majd süllyed. A szokatlan ingerek felébresztették, és hirtelen tudatosult benne, hogy hajnalban Beckett mellé bújt be az ágyba. Hunyorogva kinyitotta a szemét.
A vastag, sűrű szövésű sötétítőfüggönyök ellenére sokkal világosabb volt a szobában, mint amikor lefeküdtek, így azonnal látta, mi okozta a cirógató fuvallatot, a felé áradó meleget, és az alig érezhető mozgást. Először elakadt a lélegzete, aztán gyorsabban kezdett verni a szíve. Elmosolyodott. Egymás felé fordulva feküdtek, és Kate olyan közel volt hozzá, hogy a lélegzete simogatta az arcát, és érezte a testéből áradó meleget. Mélyen aludt, nem érezte a derekán nyugvó, ölelő férfikezet sem. Castle elmerengve nézte a hófehér párnán szétterülő hullámos hajzuhatagot, a smink nélkül is gyönyörű arcot, a megrebbenő, hosszú szempillákat, a szabályos orrot. Ahogy tekintete lejjebb vándorolt, nyelt egyet. Egy pillanatra behunyta a szemét, és elképzelte, milyen érzés lenne újra megcsókolni az érzéki, telt ajkakat. Az emlék, amikor eljátszották a kicsit becsípett, csókolózó szerelmespárt, hogy eltereljék egy őrnek állított bűnöző figyelmét, élénken élt benne. Biztos volt abban, hogy mindkettejüknek többet jelentett az a csók holmi színlelt szerepnél. Óvatosan megmozdította a kezét, miközben Kate-et figyelte, de mivel annak a szempillája sem rebbent, lassan a kerek csípő felé indult a keze, majd vissza a derekára. A vékony ingen keresztül is jólesett megsimogatni a nőt, aki az érintésre nagyot sóhajtott álmában. Castle kicsit hátrébb húzódott, és elgondolkodva fürkészte Kate vonásait. Szerette volna minden este ezt az arcot látni utoljára, mielőtt lecsukja a szemét.
Az álmodozásból halk kopogás rántotta vissza a valóságba. Bosszúsan nézett az ajtó felé, és reménykedett, hogy a hívatlan látogató nem próbálkozik újra, de hiába, a kopogás megismétlődött.
Beckett mocorogni kezdett, és félálomban úgy nyújtózkodott, hogy keze végül Castle nyakán állapodott meg.
- Még maradjunk egy kicsit - sóhajtotta álmatagon.
Castle mozdulatlanná dermedt, nehogy Kate felébredjen, és még élvezhesse a kivételes helyzetet, de esélye sem volt, mert a kopogás kissé erőteljesebben újra megismétlődött.
- Beckett nyomozó! Mr. Castle! - szólította őket türelmetlenül egy mély hang a nevükön.
Az író vágott egy bosszús grimaszt, mert a hangra Beckett felébredt, és először döbbenten nézett rá, majd gyorsan levette kezét a nyakáról.
- Tessék! - szólt az ajtó felé, reménykedve, hogy ha válaszol, hamarabb megszabadulnak a kéretlen látogatótól.
- Mr. Mitshell üzeni, hogy találtak egy véres cipőt a szemétledobóban.
- Rendben. Hamarosan ott leszünk - vágta rá gyorsan, aztán feje visszahanyatlott a párnára. - Keveset aludtunk. Szerintem is maradjunk még egy kicsit - mosolygott Beckett-re, aki értetlenkedve húzta össze a szemöldökét, és próbálta felidézni, hogy mondott-e ilyet, amiért a férfi az "is" szócskát használja.
- Fel kell kelnünk Castle, elvégre egy gyilkos van a kastélyban - mondta elszántan.
A férfi közelsége kimondhatatlan jó érzéssel töltötte el, ugyanakkor ez az érzés zavarba is hozta, ezért kimondottan örült a menekülési lehetőségnek. A kialvatlanság azonban felülírta az akaratát, mert hatalmasat ásított, ami elárulta, mennyivel szívesebben pihenne még. Meglepve érezte meg Castle kezét a derekán, ami eddig csak rásimult, most azonban határozottan maradásra akarta bírni.
- Csak öt percet adj magunknak - nézett rá kisfiúsan ártatlan, könyörgő tekintettel a férfi.
Beckett elbizonytalanodott. Szíve azt súgta, mi baj lehetne abból, ha még élvezik egy kicsit az lustálkodás kellemes állapotát, ugyanakkor esze figyelmeztette, hogy helyesebb lenne a gyilkosságra koncentrálnia, ahelyett, hogy érzelmileg veszélyes helyzetbe hozza magát, és esetleg hiú reményeket kelt Castle-ben.
- Két perc - választotta a köztes utat, és megpróbálta a legszigorúbb hangsúllyal kiejteni a szavakat. Amikor azonban meglátta a férfi elégedett mosolyát, és szokatlanul csillogó szemében felfedezte a boldogság mellett a vágyat is, hozzátette: - Az ágynak az a fele a tiéd! - mutatott ellentmondást nem tűrőn az ágy széle felé, miközben levette a férfi kezét a derekáról, és távolabb húzódott. Castle azonban meg sem mozdult, csak jelentőségteljesen Beckett mögé pillantott.
- Igen, a fele -  nyomta meg kihívó hangsúllyal a szót, miközben huncut fény csillant a szemében.
Kate hátranézett, és akkor tudatosult benne, hogy mindketten az ágy Castle felőli oldalán fekszenek, azaz ő araszolt egyre közelebb az éjszaka során a férfihoz.
- Ó! - lepődött meg, aztán, hogy mentse a menthetőt, gyorsan visszacsúszott a saját felére, és a nyakáig húzta a takarót. Pár pillanatig hallgatott, aztán elmosolyodott. - Egészen jól kibírtuk egymás mellett - jegyezte meg, és nem is gondolta, hogy félreérthetőek a szavai.
- Hát, én elég nehezen bírtam ki ... és reméltem, hogy te is - pislantott nagyot Castle, de látva a nő kérdő tekintetét, magyarázni kezdett. - Tudod, ez az alig egy méter, ami két, különböző nemű, egészséges ember között van egy ágyban, hm ... hogy is mondjam, szárnyakat ad a képzeletnek.
Beckett nézte a férfi ártatlanságot tükröző arcvonásait, amelyek meg is tévesztették volna, ha nem ismerte volna eléggé ahhoz, hogy tudja, mindez csak színjáték, mert igazi érzelmeit elárulták szemei és a szája. Kate nem jött volna zavarba, ha a kék szemekben huncutságot, a kissé elnyílt ajkakon pedig csibészes mosolyt látott volna, de a férfi szeme és mosolya szerelmet és türelmes vágyakozást tükrözött. Másodpercekig nem tudott szabadulni a különös tekintettől. Végül Castle, aki valószínűleg megérezte a zavarát, durcásan elhúzta a száját.
- Eszembe jutott, hogy fegyvert szoktál tartani a párnád alatt, és ez eléggé kordában tartotta a képzeletemet - ingatta meg a fejét, miközben látványosan sóhajtott.
Kate hálásan gondolt arra, milyen sokszor fordult elő, hogy hasonló helyzetben a férfi egy megjegyzéssel feloldotta a komollyá, vagy számára zavarba hozóvá vált helyzetet, és váltottak vissza a szokásos évődő hangnembe. A vibráló feszültség, amit a férfi szavai, tekintete és mosolya együttesen váltott ki belőle, egy pillanat alatt tovaszállt, és újra biztonságos talajon érezte magát.
- Jobb is, ha féken tartod a fantáziád! - húzta fel kihívóan a szemöldökét.
- Mi? Csak nem azt akarod mondani, hogy mégis itt van a fegyvered? - könyökölt fel döbbent arcot vágva a férfi.
Beckett fensőbbséges mosolyra húzta a száját, miközben kissé felemelkedett, és megemelte a párnáját, ami alatt ott feketéllett a rendőrségi Glock.
- Te egy díjátadóra fegyverrel jöttél? - hitetlenkedett még mindig a férfi.
- Gondoltam, ha már egy világ végén levő, eldugott, megközelíthetetlen helyre hozol, nem árt az óvatosság - vonta meg a vállát Kate - ráadásul ilyen helyeken szoktak megjelenni az őrült rajongók. 
- És miért tagadtad le előttem?
- Nem kell, hogy mindent az orrodra kössek.
- De akkor is! Muszáj a párnád alatt tartani?  - húzódott hátrább az író morcos arccal.
- Castle! Egy gyilkos van a vendégek között! Tettem volna be a kastély széfjébe? Nem hiszem, hogy akkor túl sok hasznát vennénk. Ha a tettes rájön, hogy nyomozunk utána, mert a kis terve, hogy balesetnek álcázta a gyilkosságot, nem jött be, jól jöhet egy pisztoly. Ő is itt ragadt a kastélyban, ezért úgy fogja magát érezni, mint a sarokba szorított vadállat: ha szorul a nyaka körül a hurok, támadni fog.
Castle egyetértőn bólintott, de mégsem tűnt el arcáról a félelemmel vegyes felháborodás.
- Azért nyugodtabb lennék, ha inkább az éjjeliszekrényben tartanád - morogta halkan, mire Beckett megforgatta a szemét, de kivette a fegyvert a párnája alól, a fiókba csúsztatta, aztán nagyot nyújtózva visszafeküdt, és behunyta a szemét.
Castle, még mindig a könyökén támaszkodva, ámulva figyelte, ahogy a nő ad magának pár másodperc pihenőt. Néhány órán belül már másodszor barangolta be tekintete Kate gyönyörű vonásait, és szívta be mélyen a nő semmivel össze nem hasonlítható, finom illatát. Szeme ösztönösen egyre lejjebb vándorolt. Kicsit elidőzött a kecses nyakon és a selymes bőrű dekoltázson, aztán megállt a vékony ingen átsejlő kerek melleken. Sokszor ragadta el a fantáziája, amikor a tökéletes alakját kiemelő feszes felsőt és szűk farmert vett fel Kate, de még soha nem volt hozzá ilyen közel, és soha nem választotta el őket ilyen kevés ruhadarab. Teste ösztönösen reagált a nő közelségére és a látványra. Azon töprengett, vajon mikor ön el az az idő, amikor elfogadja Kate a szerelmét. Nyelt egyet, aztán az ágy széle felé húzódott, és becsukta a szemét. Mély levegőket vett, és igyekezett gondolataiból elhessegetni az előbbi vágykeltő képet, hogy megzabolázza testének jól érezhető és látható reakcióját, amikor meghallotta Kate hangját.   
- Na, nézzük azt a véres cipőt! - mondta ásítva, miközben felült az ágyban.
- De mi lesz a két perc szunyókálásunkkal? - méltatlankodott Castle, mert abban reménykedett, hogy még pár pillanatig élvezheti Kate közelségét, ráadásul nem tudott volna felkelni anélkül, hogy testének fizikai reakciója el ne árulta volna az érzéseit.
- A két perc éppen most telt le - közölte a nő, és olyan heves mozdulattal hajtotta fel a nagy, dupla paplant, hogy az Castle-ről is leröpült.
- Ho-ho-hó! - kapkodott a takaró után a férfi, ami elég időt adott Kate-nek arra, hogy az ágy mellett állva a lehető leghosszabbra húzza a combját alig takaró férfiinget.
- Mi az Castle, csak nem szégyenlős vagy? - nevetett incselkedve. - Néhány éve még dicsekedtél az izmos testeddel.
- Ne-ne-nem ... csak ... elég hideg van - nyögte ki nehezen az író, és bosszankodva vette tudomásuk, hogy amíg a takaróért hadakozott, Kate sudár alakja eltűnt a fürdőszobaajtó mögött, így azt sem láthatta, hogy a nő arcán pajkos mosoly suhan át.
Negyed óra múlva már a liftben álltak. Kate az utazáskor viselt farmerjét és egy sötétkék, testhez simuló, vékony garbót viselt, Castle pedig fekete farmert, bordó inget és sötét zakót. Hallgattak, és a csend lassan kezdett kínossá válni.
- A kék jobban áll - szólalt meg Kate, és Castle mellkasára pillantott.
A férfi elmosolyodott.
- Ha hajlandó lettél volna hálóing nélkül aludni, akkor most kék ingben lennék.
- Álmaidban, Castle! - vágott vissza a kihívó, pajkos megjegyzésre a nő.
Castle már nyitotta a száját, hogy  az álmai valóra szoktak válni, de meggondolta magát, és becsukta a száját. Hirtelen olyan bizonytalanná vált, mint még soha életében. Mi lesz, ha a legfontosabb álma nem teljesül? Szerencsére nem volt ideje sokáig tépelődni, egy perc múlva már Dave Mitshell irodájában álltak. Az idős férfit láthatóan megviselték a történtek és a kialvatlanság, mert megroskadva ült az íróasztala mögött, szeme alatt jókora táskákban ereszkedett meg a bőr, fénytelen szemét lassan emelte rájuk. Nyoma sem volt rajta az esti energikusságnak.
- Köszönöm, hogy idejöttek - mondta, miközben üdvözlésképpen bólintott. - Az egyik takarító ezt találta a szemétledobóban - intett fejével az íróasztalon álló cipős dobozra, majd amikor a nyomozó és az író közelebb lépett, felállt, és a két ember reakcióját figyelve felemelte a doboz tetejét.
Beckett és Castle pár másodpercig emlékeik között kutatva nézték a vérrel áztatott, nem hétköznapi lábbelit, aztán hirtelen egymásra néztek.
- Tudom, hogy kié a cipő! - mondták egyszerre, aztán jóleső érzéssel összemosolyogtak.

Slamasztikában 4/8

Nyelt egyet, és az ajtóra nézett. A réz lapon kanyargó két cirádás szám vészjóslóan feketéllett.

Gondolt egyet, és becsukta az ajtót. Nem tudta, hogy a másik oldalon Kate döbbenten meredt a mahagóni fafelületre, és nem akart hinni a szemének, hogy Castle egy buta babona miatt nem akar vele egy szobában aludni. Elővette a zakója belső zsebében lapuló alkoholos tollát, amivel még a bőrre is lehet autogramot írni. Régen ilyennel kanyarította nevét a női rajongók mellére, most viszont a fényesre suvickolt fém lapon tett jó szolgálatot, és varázsolt vele a tizenhármas számból százharmincegyest. Elégedetten mosolyogva szemlélte a cirádás egyest, amit a szobaszám mögé írt, aztán megkönnyebbülten sóhajtott, és lenyomta a kilincset. Az ajtó nem nyílt. Még egy próbát tett, de érezte, hogy nem arról van szó, hogy szorulna az ajtó, hanem Beckett zárta be, illetve őt ki. Felemelte az öklét, hogy kopogjon, de hirtelen megállt a levegőben a keze. Elbizonytalanodott. Talán Kate kihasználta, hogy megtorpant, és így nem kell kettesben lenniük. Ennyire fél egy intimebb helyzettől, vagy attól, hogy ő közeledne hozzá? Vagy ami rosszabb, lehet, hogy nem érez iránta semmit, és nem akarja a tudtára adni? De hát ezen már túl voltak! Vagy valamit félreértett? Ha igen, akkor itt az ideje, hogy Kate a szemébe mondja, hogy nem szereti, nem akar tőle semmit, ezért jobb lesz, ha kerülik az olyan kellemetlen helyzeteket, hogy egy szobában aludjanak. Az elmúlt percekben érzett örömteli izgalom helyét egy pillanat alatt átvette a keserűség. Keze lehanyatlott, de még mindig mozdulatlanul állt a bezárt ajtó előtt. Választ akart. Hirtelen úgy érezte, nem tudja ezt a se veled, se nélküled játékot játszani. Vett egy nagy levegőt, ökölbe szorította a kezét, és határozottan megkopogtatta az ajtót.

Beckett először megdöbben, aztán dühös lett, amikor Castle a folyosón maradt, és becsukta az ajtót, végül mérhetetlen csalódást érzett. Magára haragudott, és magában csalódott. Meggyőződése volt, hogy jó emberismerő, de megérzései úgy látszik, cserben hagyták az íróval kapcsolatban. Talán jobb is, hogy így alakult. Még nem állt készen arra, hogy közelebb engedje magához a férfit, ha pedig megtette volna, és kiderül, hogy Castle már nem érez iránta szerelmet, az élete legkínosabb pillanata lett volna. A kulcs szinte hangtalanul fordult el a zárban, ő pedig összeszorult gyomorral döntötte hátát az ajtónak. Vett egy mély levegőt, aztán nagyon lassan engedte ki. Összerezzent, amikor nemcsak meghallotta, hanem meg is érezte az erőteljes kopogást, amitől a fa megrezgett a háta mögött.

- Kate! - hallotta meg a férfi sürgető hangját.

Hirtelen nem is tudta, hogy örüljön, vagy bosszankodjon, bár csak remélte, hogy meggondolta magát az író. Beharapta az alsó ajkát, és bizonytalanul a kulcs felé nyúlt. Mozdulata félúton megállt. Tudta, bárhogy dönt, benn van a pakliban, hogy óriási hibát követ el, mégis úgy érezte, bátrabbnak kell lennie, mint egy évvel ezelőtt Los Angeles-ben, ezért elfordította a kulcsot, és kitárta az ajtót.

- Azt hittem megfutamítottak a tizenhármas szám gonosz erői - mondta dacosan, enyhe gúnnyal a hangjában, egyenesen a férfi szemébe nézve.

Castle meglepetten húzta fel a szemöldökét. Ahogy Beckett csípőre tett kézzel, felszegett fejjel állt vele szemben, inkább látszott bosszúsnak amiatt, hogy nem ment be azonnal a szobába, mint elutasítónak. Mázsás kő esett le a szívéről, amikor pár pillanat múlva döbbent rá, hogy Kate félreértette a helyzetet.

- Én csak megoldottam egy problémát - mutatott önelégülten az átjavított szobaszámra, aztán határozottan belépett az ajtón.

Kate arcán átsuhant egy megkönnyebbült mosoly, amikor meglátta a "művet", de mire Castle felé fordult, az már csak azt látta, hogy megforgatja a szemét.

- Ugye tudod, hogy attól még ez a tizenhármas marad?

- Miért kell elrontanod? - vágott durcás arcot a férfi.

- Azt hiszem, sokkal nagyobb gond is van a szobaszámnál - mutatott körbe Kate szemöldökét ráncolva. - Nincs se kanapé, se fotel, ahol alhatnál - mondta sajnálkozva, miközben magában jót derült Castle-ön, akinek arcáról leolvasható volt a döbbenet, majd a kétségbeesés, miközben körbeforogva pásztázta szeme a szobát.

- Elmenjek? - kérdezte tétován.

Kate-nek átfutott az agyán egy pajzán válasz, de most, hogy szembesült azzal, hogy nincs más választásuk, mint nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban tölteni a következő pár órát, nem tartotta jó ötletnek, hogy kimondja, hátha túlságosan felbátorítaná vele a férfit.

- Hát, alhatsz a kádban is - vonta meg a vállát közönyösen, aztán amikor látta, hogy szavai célba értek, és Castle kétségbeesetten pislant a fürdőszobaajtó felé, miközben képzelete életre kelti a legkényelmetlenebb alvás képeit, megkegyelmezett rajta. - Persze csak ha nem akarsz inkább az ágyban aludni - tette hozzá.

Castle zavartan intett a fekhely felé.

- Úgy érted ...

- Igen - bólintott Kate magabiztosan felhúzva a vállát, amivel zavarát próbálta leplezni. - De emlékszel, ugye, hogy fegyverrel alszom? - villant győzelemittasan a szeme, de az író azonnal kapcsolt, és elmosolyodott.

- Kizárt, hogy elhoztad volna a fegyvered!

Beckett bosszúsan összeszorította a száját, és pár másodpercig farkasszemet nézett a férfival, aki azonban állta a tekintetét.

- Vedd úgy, mintha itt lenne - mondta vészjóslóan, mire Castle megadást színlelve mosolyogva meghajolt, de izgatottan csillogó tekintete elárulta. Kate kezdett kételkedni benne, hogy jó döntést hozott-e, amikor kinyitotta az ajtót. Elnyomott egy sóhajt, és felvette a szekrény mellé helyezett táskáját.

- A fenébe! - szűrte dühösen a fogai között a szót, amikor rájött, hogy a repülőn viselt ruháján és egy váltás fehérneműn kívül nincs más benne, hiszen nem úgy készült, hogy itt éjszakázik. - Még egy fogkefém sincs - morogta, bár sokkal jobban izgatta, hogy miben fog aludni.

Castle bekukkantott a fürdőszobába, ami a hálóval ellentétben olyan volt, mint amilyeneket a legújabb lakberendezéssel foglalkozó magazinok címlapjain látni.

- Itt van minden - szólt hátra. - Törülköző ... masszázsolaj, illatgyertya - vált ábrándozóvá a hangja egy pillanatra - és fogkefe is van.

Kate-re azonban nem ragadt át a férfi lelkesedése.

- Pizsama is van? - kérdezte bosszúsan, mire Castle megfordult, és önkéntelenül végigmérte a nőt.

- Hm ...  - tűnődött huncutul csillogó szemekkel. Szíve szerint azt válaszolta volna, hogy anélkül is aludhat, de érezte, szerencsésebb, ha hallgat, és inkább megoldást keres a problémára, hogy jobb kedvre derítse Kate-et. - Nekem van egy felesleges ingem - ajánlotta. A táskájából előhúzott egy világoskék inget, és a nő felé nyújtotta. Áldotta az anyját, aki mindig rábeszélte, hogy "sosem lehet tudni" alapon, a szükségesnél mindig eggyel több ruhát pakoltatott el vele.

Beckett pár másodpercig vacillált, aztán kikapta a férfi kezéből a jól ismert ruhadarabot, és beviharzott a fürdőszobába.

Castle lehuppant a könnyedén rugózó ágy szélére. Hol olyan izgatottság lett úrrá, mint egy kamaszon az első randija előtt, hol elkomolyodott és összeszorult a gyomra, annak függvényében, hogy a helyzet milyen kimenetelét képzelt maga elé. Lehet, hogy egy könnyed, évődős, csipkelődős együttlét vár rájuk, ami nem különbözik jelentősen az őrsön együtt töltött kapcsolatuktól, de az is lehet, hogy sorsfordító lesz ez a pár óra. Az első variációt élvezte volna, mégis csalódást érezne, ha nem változna kettejük között semmi, a másodikra viszont annak ellenére vágyott, hogy félelemmel töltötte el a tudat, hogy Kate nem érzi ugyanazt iránta, mint ő. Ásított egyet, és fáradtan behunyta a szemét. Amikor felnézett, elakadt a lélegzete, mert Kate éppen akkor lépett ki a fürdőszobából, és testét nem takarta semmi más, csak az ő inge, ami alig takarta hosszú, izmos combját. Szinte hangtalanul lépkedett mezítláb a süppedős szőnyegen, miközben kioldotta hátul feltűzött haját, majd beletúrt a sűrű, hullámos tincsekbe, hogy minden szálat kiszabadítson a fogságból. A kigombolt gallér látni engedte nyaka selymes bőrét, amin egy vizes hajtincsből lehulló vízcsepp gördült lefelé. Castle tekintete követte az útját, majd amikor eltűnt az ing anyaga mögött, képzelete vette át az irányítást.

Kate észrevette a sóvárgó, elmerengő tekintetet, ezért megszaporázta lépteit, hogy minél gyorsabban a takaró biztonságot adó védelme alá bújjon.

- A fürdőszoba a tiéd - hívta fel a férfi figyelmét a tényre, amivel sikerült megtörnie az ábrándozását, miközben hátat fordítva a férfinak, magára húzta a takarót. Amikor becsukódott a fürdőszobaajtó, lassan kifújta a tüdejében tartott levegőt. Te jó ég! Minden kettesben töltött pillanat igazi kihívás volt az érzelmeinek. Boldog izgatottság és félelem harcolt egymással, és hol az egyik, hol a másik állt nyerésre. Egy dologban volt csak biztos: amíg nem omlik le egészen a szíve köré épített fal, nem fog megnyílni Casle-nak. - De mi lesz, ha itt fekszik tőle karnyújtásnyira? Képes lesz józanul gondolkodni? Nem ragadják magukkal az érzelmek és a vágy? - cikáztak a gondolatai, miközben elpirult, amiért egyre gyakrabban képzelte el, milyen lenne szeretkezni a férfival. Itt tartott gondolataiban, amikor meghallotta, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja. Mozdulatlanná dermedt. Alvást akart színlelni, de mégsem csukta be a szemét, mert a falon levő hatalmas tükörben meglátta Castle-t. A férfin fehér, V-nyakú póló volt, ami kiemelte erőteljes mellkasát, a világoskék bokszeralsó pedig látni engedte izmos lábait, haja kócosan hullott a homlokába, ami kisfiús vonásokat kölcsönzött arcának. Kate elmosolyodott a látványra, és beharapta az alsó ajkát, amikor arra gondolt, hogy nem is olyan nehéz elképzelnie, mit takar ez a néhány ruhadarab. A pajkos mosoly azonban eltűnt az arcáról, amikor megérezte, hogy lesüpped mellette az ágy, és Castle bebújik a takaró alá.  

Slamasztikában 4/7

- Nos, van egy kis gond, ami a szobájukat illeti - mondta sajnálkozva.

- Gond? - nézett riadt tekintettel Castle a férfira, mert az volt az első gondolata, hogy nekik már nem maradt szoba, ahova elhelyezhetnék őket, pedig már alig tudta nyitva tartani a szemét. Ha belegondolt, a díjkiosztóra meghívott vendégek száma túl nagynak tűnt a kastély befogadóképességéhez képest.

- Sajnos csak 10 lakosztályunk és 42 szobánk van - kezdte a magyarázkodást Mitshell. - Nos ... megpróbáltunk minden vendéget kényelmesen elhelyezni az estély végén, de mivel önök nem voltak ott, a kollégáim csak később vették észre, hogy még nem kaptak szobát, és ... szóval ...

- Azt ne mondja, hogy nincs egy szobája, ahol lefekhetnék! - nézett rá Beckett olyan szemekkel, mint egy gyanúsítottra, amikor nem fogad el tőle nemleges választ.

- Khm ... tulajdonképpen van egy szobánk - húzta kényszeredett mosolyra a száját a férfi.

- Akkor mi a probléma? - értetlenkedett Castle, miközben megdörzsölte a szemét.

- Van egy szobájuk? Jól értem? Egy? - kapcsolt Beckett azonnal. Szemét várakozón az idős férfia szegezte, és próbált dühös arcot vágni, hogy vonásai el ne árulják a valódi érzelmeit, amit a Castle-lel egy szobában töltött éjszaka lehetősége okozott. Igazából nem kellett erőlködnie, mert dühös is volt.  Bizonytalan, zavaros és törékeny volt a jelenlegi kapcsolatuk. Tudta, hogy a férfi túl sokáig várt rá, és már talán le is mondott róla, amikor megértette, hogy neki még szüksége van egy kis időre, hogy leomoljon a szíve köré épített fal. Vajon meddig hajlandó várni?  Most meg mintha ellene esküdött volna a sors, és arra akarná kényszeríteni, hogy tegye meg azt a lépést, amit Castle annyira vár. Nem elég, hogy kettesben van a férfival a kapitányságon kívül, és itt ragadtak a kastélyban, elzárva a világtól, de még az éjszakát is egy szobában töltsék? 

Mitshell sajnálkozva bólintott.

- Elnézést kérek a figyelmetlenségünkért és a kellemetlenségért - mondta, és hogy mentse a helyzetet, gyorsan hozzátette: - Az egyik legszebb szobánkat tudom a rendelkezésükre bocsátani. Mivel ismerik egymást, talán nem okoz túl nagy gondot, hogy néhány éjszakát egy szobában töltsenek.

Beckett döbbenten meredt a férfira, miközben a szeme sarkából látta, hogy az imént még az álmossággal küzdő író egészen felélénkült.

- És van abban a szobában két ágy? - tette fel reménykedve a kérdést Kate, de amikor látta, hogy Mitshell vacillál, már rosszat sejtett, és lemondó tekintettel Castle felé fordult.

- Menj, aludj egyet, látom, hogy alig állsz a lábadon! Én addig lejegyzetelem, amit eddig megtudtunk az áldozatról.

- Mi? Dehogy! Én még bírom - háborodott fel az író, és hogy meggyőzőbb legyen, nagyot pislogott, és kihúzta magát.

Kate elmosolyodott a próbálkozáson. Csak a férfi nyúzott arcára kellett néznie, és máris egyértelmű volt, hogy kettejük közül ki bírja rosszabbul az éjszakázást.

- Menj csak, mielőtt elájulsz a fáradságtól.

Bármilyen álmos is volt, Castle figyelmét nem kerülte el a nő hangjából kicsendülő szeretet. Bármennyire is jólesett neki Kate előzékenysége, önérzete nem engedte, hogy aludjon, mialatt a nő dolgozik.

- Szó sem lehet róla! Te mész abba a gyönyörű szobába, és meg bólintok egyet itt az irodában. Elég kényelmesnek tűnik ez a fotel - ütögette meg a hatalmas bőrfotel karfáját, amiben Kate ült.

- Hidd el Castle, nem alvásra tervezték - küldött egy elnéző mosolyt a férfi felé, aki ellenkezni akart volna, de Mitshell felemelte a kezét, és közbevágott.

- Mindkettejüknek van hely a szobában.

- Két ágy van benne? - kérdezték egyszerre, de különböző hangsúllyal. Beckett már jobban örült volna, ha a szoba egyágyas, mert akkor nem került volna olyan helyzetbe, amiben esetleg nem tudja irányítani az érzelmeit, Castle viszont reménykedve gondolt arra, hogy kettesben tölthet pár órát Kate-tel, és ki tudja, talán még annak a falnak a leomlásának is tanúja lehet, ami nem engedi a szerelmét a nő szívéhez férkőzni.

- Ami azt illeti - nézett bizonytalanul Beckett, majd Castle várakozó szemébe az idős férfi, és lassan folytatta - egy ágy van a szobában, de az egy nagy franciaágy. Ketten is kényelmesen elférnek rajta - mondta ki végre a lényeget, aztán akaratlanul megköszörülte  a torkát, amitől a kijelentés úgy hatott, mintha arra akarna célozni, hogy nemcsak aludni lehet egy hatalmas franciaágyban. Ahogy kedves vendégei reakcióját figyelte, megerősödött a gyanúja, miszerint a két ember vonzódik egymáshoz, de a nyomozó még elzárkózik az író közeledése elől, most pedig mindketten rettentő zavarban vannak. - Odavitettem a táskájukat - tette hozzá.

Beckett érezte, hogy elpirul. Bosszantotta, hogy teste akarata ellenére árulkodik az érzéseiről, ezért magabiztosságot kényszerítve magára felállt, határozott léptekkel az ajtó felé indult, aztán pár lépés után hátrafordult, és kihívó tekintettel Castle-re nézett.

- Úgy tudom, úriember vagy, szóval, jöhetsz, ha akarsz. Mindketten alhatunk - ejtette ki szenvtelenül a szavakat, miközben komoly kihívást jelentett, nehogy egyetlen rezdülése elárulja az izgatottságát. 

Castle pislantott egyet, és gyorsan becsukta a csodálkozástól elnyílt száját. Egy pillanatig nem hitt a fülének. Persze, ismerhetné már annyira Beckett-et, hogy tudja, egy ilyen helyzetben ki nem mutatná a félelmét vagy a zavarát, inkább határozottsággal palástolja, na meg azzal, hogy átveszi az irányítást. Érezte, ahogy a szíve gyorsabb ütemre vált, és az ereiben száguldó adrenalintól egy pillanat alatt szállt tova a fáradtsága. Felkapta a szék háttámlájára dobott zakóját, és magabiztos mosollyal az arcán, felállt.

- Igen, úriember vagyok - húzta ki magát.

Kate gyanakodva fürkészte a kék szemeket. Kissé megnyugodva állapította meg, hogy Castle jobban zavarban van, mint ő. 

Mitshell egy kulcsot nyújtott az író felé, de Beckett kikapta a kezéből, és kilépett az irodából. Mosolyogva állapította meg, hogy Castle szaporázza a lépteit a háta mögött, hogy utolérje. Milyen sokszor játszódott le négy év alatt ez a jelenet! - gondolta, de a következő pillanatban a mosolyt a zavar váltotta fel. Eddig soha nem egy franciaágyas hálószoba felé mentek. Nem akarta bevallani, de félt. Úgy érezte, még nincs felkészülve arra, hogy megossza Castle-el az érzéseit, és nem akarta, hogy a helyzet okozta nyomás siettesse. Úgy érezte, nincs más lehetősége, mint úgy tenni, mintha nem okozna problémát a férfi közelsége, és átvenni az irányítást.

Castle tekintete végigsiklott a Kate tökéletes alakján, amit még jobban kiemelt a testhezálló, kék estélyi ruha. A látvány, és a tény, hogy éppen egy ágyban készül tölteni pár órát a nővel, meglódította a képzeletét. Az álmodozásból az zökkentette ki, hogy Kate hirtelen megállt, kilépett az irdatlan magas sarkú cipőjéből, és a kezébe kapva indult tovább. Castle elmosolyodott, de nemcsak azért, mert ritkán érezte a köztük levő magasságkülönbséget, hanem azért is, mert olyan bájos volt, ahogy a cipőket a kezében lóbálva, estélyi ruhában, mezítláb ment előtte a nő. Mellé lépett. A kastély olyan csendes volt, mintha senki nem lenne benne rajtuk kívül. Szótlanul lépkedtek egymás mellett a puha, sötétkék mintás szőnyegen. Mindkettejüknek ugyan azon járt az esze. 

- Biztos van egy kanapé vagy fotel a szobában - szólalt meg halkan Castle. - Ha akarod, ott alszom.

Kate a szeme sarkából a mellette lépkedő férfira pillantott. Szmoking-zakója a karján pihent, a fehér ingben jól látszott a felkarján megfeszülő izom. A csokornyakkendő kibontva lógott a gallér alatt, nyakán kigombolta a felső három gombot, így láthatóvá vált mellkasának finom bőre. 

- Majd meglátjuk - tért ki a válasz elől, miközben a kezében tartott kulcsra, majd az ajtókon levő számozásra pillantott. - Ez lesz az - állt meg a következő ajtó előtt.

Castle döbbenten meredt a szobaszámot jelző ovális, réz lapra, melyre cirádás vonalakkal festették fel a 13-as számot.

- Ez ... ez komoly? A 13-as? - kiáltott fel kétségbeesett arccal, mire Beckett rosszalló tekintettel intette csendre, mivel nem hiányzott neki, hogy felébresszenek egy újságírót vagy tévést, aki tanúja lesz annak, hogy egy szobában töltik az éjszakát. Még csak az kellene, hogy a média tele legyen a nem létező kapcsolatukkal!

- Te komolyan itt akarsz aludni? - lépett hátrébb Castle, mintha már a szerencsétlenséget hozónak kikiáltott szám közelsége is bajt hozna rá.

Beckett látványosan megforgatta a szemét, de magában jót derült a férfi babonásságán.

- Ez is ugyanolyan szám, mint a többi. Nem tudom, mi bajod van vele - játszotta az értetlent.

- Már hogy lenne ugyanolyan? - háborgott suttogva a férfi. - Ez a tizenhármas! Szerencsétlenséget hoz mindenkire, aki kapcsolatba kerül vele! Nem véletlenül maradt ez az egy szoba üresen. Ide senki, de senki nem akarja betenni a lábát - ingatta a fejét dühös arccal. - Nem véletlenül nincs egy amerikai épületben sem tizenharmadik emelet és tizenhármas szoba!

- Hát itt van - állapította meg a tényt Kate, miközben elfordította a kulcsot a zárban, kitárta az ajtót, és belépett a szobába. Mindketten meglepetten nézték az eléjük táruló látványt. Noha egy kastélyban voltak, eddig csak modern bútorokkal berendezett helyiségeket láttak, a szoba azonban olyan volt, mintha századokkal ezelőttről maradt volna itt az utókornak. Az arany mintás tapétán megcsillantak a felkelő nap első sugarai, melyek utat törtek maguknak a nehéz, bordó függönyök résén, a padlót ugyancsak bordó, liliom mintás szőnyeg borította, a falon hatalmas, aranykeretes tükör, alatta faragott lábú, fényesre lakkozott, mahagóni fésülködőasztal állt, mellette hatalmas, kétajtós szekrény, amelynek elejét egy faragott címer díszítette. Beckett és Castle tekintete azonban az ajtóval szemben álló, hatalmas ágyon állt meg, amelynek sarkaiban egy-egy kecses oszlophoz kötve hófehér, lágy esésű anyag omlott le az ágy fölötti fa szerkezetről.

- Azt a! - hüledezett Castle, míg Kate szemét összehúzva, hitetlenkedve nézte a fehér párnákkal és bordó takaróval megvetett ágyat.

- Ez komoly? Baldachinos ágy? - húzta el a száját.

- Tisztára, mint a mesékben - lelkendezett az író, noha egy centiméterrel sem lépett közelebb az ajtóhoz. - Gondolj csak bele Beckett! Ha ebben az ágyban aludnál, olyan lenne, mintha hercegnő vagy királykisasszony lennél. Nem ez minden kislány álma?

Kate nem szólt semmit, csak a férfira nézett, mire Castle lemondóan sóhajtott egyet.

- Tudom, tudom, te olyan kislány voltál, aki nem hisz a Télapóban, az egyszarvúban, a kettős szivárványban, és valószínűleg sosem akart hercegnő vagy királylány lenni.

- Hát, inkább lettem volna ártatlanokat megmentő szuperhős, mit egy nyafogó királylány, aki csak üldögél a vártoronyban, és várja, hogy megmentse egy herceg.

Castle csalódottan vette tudomásul, hogy még mindig nem találta meg Beckett csodákban, mesékben hívő énjét, a következő pillanatban azonban rémülten nézett a nőre.

- Ugye nem akarsz itt aludni? - mutatott az ajtón levő számra.

- Hulla fáradt vagyok Castle, és egyáltalán nem érdekel, milyen szám áll az ajtón, sőt az sem, hogy baldachinos az ágy. Jössz vagy nem? - kérdezte Kate a folyosón tipródó férfit, és miközben a válaszra várt, legnagyobb döbbenetére csalódottan gondolt arra, hogy talán nem is fogják együtt tölteni az éjszakát, illetve a hajnalt.

Castle nézte a félhomályban sötétté váló, rászegeződő, gyönyörű szemeket, de nem tudta kiolvasni belőlük, hogy mit szeretne jobban Kate, azt, hogy belépjen, vagy azt, hogy ne. Nyelt egyet, és az ajtóra nézett. A réz lapon kanyargó két cirádás szám vészjóslóan feketéllett.