Slamasztikában 4/9

A pajkos mosoly azonban eltűnt az arcáról, amikor megérezte, hogy lesüpped mellette az ágy, és Castle bebújik a takaró alá.
Kate feszülten figyelte, ahogy háta mögött a férfi lekapcsolta az éjjeli lámpát, majd mocorogva lassan megtalálta a legkényelmesebb pozíciót az ágyban. Attól félt, hogy túl közel kerül hozzá, de Castle kihúzódott az ágy szélére. Percek múlva lassan megnyugodott, hogy úgy fognak egymás mellett aludni, mint két, egy szobába zárt idegen, amikor érezte, hogy a férfi megfordul az ágyban, és így olyan közel kerül hozzá, hogy megérezte a férfias tusfürdő illatát. Olyan mozdulatlanná dermedt, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni.

Castle úgy gondolta, jobb lesz minél messzebb húzódnia Kate-től, még mielőtt meglódulna a fantáziája, és teste reagálna a képzelete szülte, vágyakat gerjesztő képekre, ezért az ágy szélén keresett kényelmes helyet. Egy ideig mozdulatlanul feküdt, és azon töprengett, milyen szürreális helyzetbe került. Itt fekszik egy ágyban élete szerelmével, és még csak annyira sem érintheti meg, mint amikor átnyújtja neki a reggeli kávét, és egy pillanatra összeér az ujjuk. Hirtelen úgy érezte, hogy mindig csak vár. Vár, hogy Kate egy apró jelzést küldjön felé, hogy érdemes várnia. Elbizonytalanodott, hogy jól érti-e ezeket a kis jelzéseket. Lehet, hogy félreérti őket, mert annyira vágyik rájuk, hogy beleképzeli őket a nő egy-egy mosolyába vagy tekintetébe? Ahelyett, hogy elnyomta volna az álom, egyre feszültebb lett, végül ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint amikor fél órája az ajtó előtt állt. Valami biztosat akart. Legalább egy mondatot, hogy nem vár hiába. Megfordult, és próbálta kitalálni az apró jelekből, lélegzetvételekből, hogy alszik-e nő. Abbamaradhatott a havazás, a felkelő Nap sugarai pedig elűzhették a felhőket, mert narancsos fény talált utat a nehéz sötétítőfüggönyök résein, így a halvány derengésben jól látta, ahogy a takaró alatt kirajzolódott látta Kate alakja. Egyenletesen, de túl gyorsan lélegzett, ezért Castle biztos volt abban, hogy nem alszik. Pár pillanatig vacillált, aztán felkönyökölt, és még közelebb húzódott.

- Kate - suttogta reménykedve, aztán lélegzetvisszafojtva várt.

Beckett nem mozdult. El akarta kerülni ezt a pillanatot, de amikor érezte, hogy Castle felkönyököl, már biztos volt benne, hogy nem ússza meg. Vett egy nagy levegőt. Ha most megszólalna, biztos, hogy az élete más irányt venne. De vajon felkészült már a változásra? Felkészült arra, hogy kitárja szívét a férfinak? Hirtelen döntött, és lassan kifújta a levegőt. A férfi azonban nem adta fel olyan könnyen.

- Kate - szólította meg újra. 

Castle hangja most halkabbnak és bizonytalanabbnak tűnt, ráadásul a keresztnevén szólította, ami arra utalt, hogy valami komoly, a kettejüket érintő dologról akar beszélni, és Beckett sejtette is, hogy miről. Tudta, hogy már sokáig nem tarthatja kétségek között a férfit, most mégis képtelen lett volna az érzéseiről beszélni, ezért összeszorította a száját, és nyugalmat erőltetve magára megpróbált egyenletesen és elnyújtottan lélegezni, mintha aludna. Az idő mintha ólomlábakon járt volna. Nagy sokára végre érezte, hogy Castle visszafekszik, és magára húzza a takarót. Cikáztak a gondolatok a fejében. Megpróbálta mérlegelni, mi lesz a következménye a döntésének, hogy elodázta a férfi számára oly fontos beszélgetést, és mi lett volna, ha reagál a közeledésére. Bárhogy nézte a dolgot, nem létezett jó döntés. A hezitálása miatt elveszítheti Castle-t, de ha megfordul, akkor a beszélgetést előbb-utóbb az érzelmeik és a vágyaik irányították volna, és elég lett volna belenéznie a kék szemekbe ahhoz, hogy ne tudjon ellenállni a férfi közeledésének, később pedig lelkiismeret-furdalást érezne, amiért csak a testét adta oda, de a szívét nem. Halkan sóhajtott. Így is lelkiismeret-furdalása volt, amiért alvást színlelt, és becsapta, holott nem is tudja biztosan, hogy mit akart a férfi. Hirtelen meggondolta magát, és lassan megfordult. Kicsit bosszankodva, ugyanakkor megkönnyebbülve látta, hogy elkésett.

Castle hanyatt feküdt, feje oldalra billent, mellkasa egyenletes ütemben, lassan emelkedett és süllyedt. Látszott, hogy mélyen alszik, így Kate jól szemügyre vehette. Elmerengve nézte a férfi homlokába hulló rakoncátlan hajszálakat, a kissé elnyílt ajkakat, markáns vonásai ellágyultak, arcán minden apró ránc kisimult. Beharapta az ajkát. Túlságosan vonzó volt a látvány. Beckett elmosolyodott, és arra gondolt, milyen jó érzés nézni a mélyen alvó férfit. Elképzelte, milyen lenne minden nap élvezni ezt a látványt.  Elfojtott egy sóhajt, miközben visszafordult, és becsukta a szemét. Amilyen gyorsan csökkent a feszültsége, olyan gyorsan lett úrrá rajta a fáradtság, és nyomta el az álom.

Castle tudatába lassan kúsztak be a külvilág ingerei, de mivel élvezte a félálomban ringatózást, nem foglalkozott az eredetükkel, csak élvezte a cirógató légáramlatot a nyakán, és a teste felé áradó meleget. Kis idő múlva megérezte, hogy keze lassú ütemben emelkedik, majd süllyed. A szokatlan ingerek felébresztették, és hirtelen tudatosult benne, hogy hajnalban Beckett mellé bújt be az ágyba. Hunyorogva kinyitotta a szemét.
A vastag, sűrű szövésű sötétítőfüggönyök ellenére sokkal világosabb volt a szobában, mint amikor lefeküdtek, így azonnal látta, mi okozta a cirógató fuvallatot, a felé áradó meleget, és az alig érezhető mozgást. Először elakadt a lélegzete, aztán gyorsabban kezdett verni a szíve. Elmosolyodott. Egymás felé fordulva feküdtek, és Kate olyan közel volt hozzá, hogy a lélegzete simogatta az arcát, és érezte a testéből áradó meleget. Mélyen aludt, nem érezte a derekán nyugvó, ölelő férfikezet sem. Castle elmerengve nézte a hófehér párnán szétterülő hullámos hajzuhatagot, a smink nélkül is gyönyörű arcot, a megrebbenő, hosszú szempillákat, a szabályos orrot. Ahogy tekintete lejjebb vándorolt, nyelt egyet. Egy pillanatra behunyta a szemét, és elképzelte, milyen érzés lenne újra megcsókolni az érzéki, telt ajkakat. Az emlék, amikor eljátszották a kicsit becsípett, csókolózó szerelmespárt, hogy eltereljék egy őrnek állított bűnöző figyelmét, élénken élt benne. Biztos volt abban, hogy mindkettejüknek többet jelentett az a csók holmi színlelt szerepnél. Óvatosan megmozdította a kezét, miközben Kate-et figyelte, de mivel annak a szempillája sem rebbent, lassan a kerek csípő felé indult a keze, majd vissza a derekára. A vékony ingen keresztül is jólesett megsimogatni a nőt, aki az érintésre nagyot sóhajtott álmában. Castle kicsit hátrébb húzódott, és elgondolkodva fürkészte Kate vonásait. Szerette volna minden este ezt az arcot látni utoljára, mielőtt lecsukja a szemét.
Az álmodozásból halk kopogás rántotta vissza a valóságba. Bosszúsan nézett az ajtó felé, és reménykedett, hogy a hívatlan látogató nem próbálkozik újra, de hiába, a kopogás megismétlődött.
Beckett mocorogni kezdett, és félálomban úgy nyújtózkodott, hogy keze végül Castle nyakán állapodott meg.
- Még maradjunk egy kicsit - sóhajtotta álmatagon.
Castle mozdulatlanná dermedt, nehogy Kate felébredjen, és még élvezhesse a kivételes helyzetet, de esélye sem volt, mert a kopogás kissé erőteljesebben újra megismétlődött.
- Beckett nyomozó! Mr. Castle! - szólította őket türelmetlenül egy mély hang a nevükön.
Az író vágott egy bosszús grimaszt, mert a hangra Beckett felébredt, és először döbbenten nézett rá, majd gyorsan levette kezét a nyakáról.
- Tessék! - szólt az ajtó felé, reménykedve, hogy ha válaszol, hamarabb megszabadulnak a kéretlen látogatótól.
- Mr. Mitshell üzeni, hogy találtak egy véres cipőt a szemétledobóban.
- Rendben. Hamarosan ott leszünk - vágta rá gyorsan, aztán feje visszahanyatlott a párnára. - Keveset aludtunk. Szerintem is maradjunk még egy kicsit - mosolygott Beckett-re, aki értetlenkedve húzta össze a szemöldökét, és próbálta felidézni, hogy mondott-e ilyet, amiért a férfi az "is" szócskát használja.
- Fel kell kelnünk Castle, elvégre egy gyilkos van a kastélyban - mondta elszántan.
A férfi közelsége kimondhatatlan jó érzéssel töltötte el, ugyanakkor ez az érzés zavarba is hozta, ezért kimondottan örült a menekülési lehetőségnek. A kialvatlanság azonban felülírta az akaratát, mert hatalmasat ásított, ami elárulta, mennyivel szívesebben pihenne még. Meglepve érezte meg Castle kezét a derekán, ami eddig csak rásimult, most azonban határozottan maradásra akarta bírni.
- Csak öt percet adj magunknak - nézett rá kisfiúsan ártatlan, könyörgő tekintettel a férfi.
Beckett elbizonytalanodott. Szíve azt súgta, mi baj lehetne abból, ha még élvezik egy kicsit az lustálkodás kellemes állapotát, ugyanakkor esze figyelmeztette, hogy helyesebb lenne a gyilkosságra koncentrálnia, ahelyett, hogy érzelmileg veszélyes helyzetbe hozza magát, és esetleg hiú reményeket kelt Castle-ben.
- Két perc - választotta a köztes utat, és megpróbálta a legszigorúbb hangsúllyal kiejteni a szavakat. Amikor azonban meglátta a férfi elégedett mosolyát, és szokatlanul csillogó szemében felfedezte a boldogság mellett a vágyat is, hozzátette: - Az ágynak az a fele a tiéd! - mutatott ellentmondást nem tűrőn az ágy széle felé, miközben levette a férfi kezét a derekáról, és távolabb húzódott. Castle azonban meg sem mozdult, csak jelentőségteljesen Beckett mögé pillantott.
- Igen, a fele -  nyomta meg kihívó hangsúllyal a szót, miközben huncut fény csillant a szemében.
Kate hátranézett, és akkor tudatosult benne, hogy mindketten az ágy Castle felőli oldalán fekszenek, azaz ő araszolt egyre közelebb az éjszaka során a férfihoz.
- Ó! - lepődött meg, aztán, hogy mentse a menthetőt, gyorsan visszacsúszott a saját felére, és a nyakáig húzta a takarót. Pár pillanatig hallgatott, aztán elmosolyodott. - Egészen jól kibírtuk egymás mellett - jegyezte meg, és nem is gondolta, hogy félreérthetőek a szavai.
- Hát, én elég nehezen bírtam ki ... és reméltem, hogy te is - pislantott nagyot Castle, de látva a nő kérdő tekintetét, magyarázni kezdett. - Tudod, ez az alig egy méter, ami két, különböző nemű, egészséges ember között van egy ágyban, hm ... hogy is mondjam, szárnyakat ad a képzeletnek.
Beckett nézte a férfi ártatlanságot tükröző arcvonásait, amelyek meg is tévesztették volna, ha nem ismerte volna eléggé ahhoz, hogy tudja, mindez csak színjáték, mert igazi érzelmeit elárulták szemei és a szája. Kate nem jött volna zavarba, ha a kék szemekben huncutságot, a kissé elnyílt ajkakon pedig csibészes mosolyt látott volna, de a férfi szeme és mosolya szerelmet és türelmes vágyakozást tükrözött. Másodpercekig nem tudott szabadulni a különös tekintettől. Végül Castle, aki valószínűleg megérezte a zavarát, durcásan elhúzta a száját.
- Eszembe jutott, hogy fegyvert szoktál tartani a párnád alatt, és ez eléggé kordában tartotta a képzeletemet - ingatta meg a fejét, miközben látványosan sóhajtott.
Kate hálásan gondolt arra, milyen sokszor fordult elő, hogy hasonló helyzetben a férfi egy megjegyzéssel feloldotta a komollyá, vagy számára zavarba hozóvá vált helyzetet, és váltottak vissza a szokásos évődő hangnembe. A vibráló feszültség, amit a férfi szavai, tekintete és mosolya együttesen váltott ki belőle, egy pillanat alatt tovaszállt, és újra biztonságos talajon érezte magát.
- Jobb is, ha féken tartod a fantáziád! - húzta fel kihívóan a szemöldökét.
- Mi? Csak nem azt akarod mondani, hogy mégis itt van a fegyvered? - könyökölt fel döbbent arcot vágva a férfi.
Beckett fensőbbséges mosolyra húzta a száját, miközben kissé felemelkedett, és megemelte a párnáját, ami alatt ott feketéllett a rendőrségi Glock.
- Te egy díjátadóra fegyverrel jöttél? - hitetlenkedett még mindig a férfi.
- Gondoltam, ha már egy világ végén levő, eldugott, megközelíthetetlen helyre hozol, nem árt az óvatosság - vonta meg a vállát Kate - ráadásul ilyen helyeken szoktak megjelenni az őrült rajongók. 
- És miért tagadtad le előttem?
- Nem kell, hogy mindent az orrodra kössek.
- De akkor is! Muszáj a párnád alatt tartani?  - húzódott hátrább az író morcos arccal.
- Castle! Egy gyilkos van a vendégek között! Tettem volna be a kastély széfjébe? Nem hiszem, hogy akkor túl sok hasznát vennénk. Ha a tettes rájön, hogy nyomozunk utána, mert a kis terve, hogy balesetnek álcázta a gyilkosságot, nem jött be, jól jöhet egy pisztoly. Ő is itt ragadt a kastélyban, ezért úgy fogja magát érezni, mint a sarokba szorított vadállat: ha szorul a nyaka körül a hurok, támadni fog.
Castle egyetértőn bólintott, de mégsem tűnt el arcáról a félelemmel vegyes felháborodás.
- Azért nyugodtabb lennék, ha inkább az éjjeliszekrényben tartanád - morogta halkan, mire Beckett megforgatta a szemét, de kivette a fegyvert a párnája alól, a fiókba csúsztatta, aztán nagyot nyújtózva visszafeküdt, és behunyta a szemét.
Castle, még mindig a könyökén támaszkodva, ámulva figyelte, ahogy a nő ad magának pár másodperc pihenőt. Néhány órán belül már másodszor barangolta be tekintete Kate gyönyörű vonásait, és szívta be mélyen a nő semmivel össze nem hasonlítható, finom illatát. Szeme ösztönösen egyre lejjebb vándorolt. Kicsit elidőzött a kecses nyakon és a selymes bőrű dekoltázson, aztán megállt a vékony ingen átsejlő kerek melleken. Sokszor ragadta el a fantáziája, amikor a tökéletes alakját kiemelő feszes felsőt és szűk farmert vett fel Kate, de még soha nem volt hozzá ilyen közel, és soha nem választotta el őket ilyen kevés ruhadarab. Teste ösztönösen reagált a nő közelségére és a látványra. Azon töprengett, vajon mikor ön el az az idő, amikor elfogadja Kate a szerelmét. Nyelt egyet, aztán az ágy széle felé húzódott, és becsukta a szemét. Mély levegőket vett, és igyekezett gondolataiból elhessegetni az előbbi vágykeltő képet, hogy megzabolázza testének jól érezhető és látható reakcióját, amikor meghallotta Kate hangját.   
- Na, nézzük azt a véres cipőt! - mondta ásítva, miközben felült az ágyban.
- De mi lesz a két perc szunyókálásunkkal? - méltatlankodott Castle, mert abban reménykedett, hogy még pár pillanatig élvezheti Kate közelségét, ráadásul nem tudott volna felkelni anélkül, hogy testének fizikai reakciója el ne árulta volna az érzéseit.
- A két perc éppen most telt le - közölte a nő, és olyan heves mozdulattal hajtotta fel a nagy, dupla paplant, hogy az Castle-ről is leröpült.
- Ho-ho-hó! - kapkodott a takaró után a férfi, ami elég időt adott Kate-nek arra, hogy az ágy mellett állva a lehető leghosszabbra húzza a combját alig takaró férfiinget.
- Mi az Castle, csak nem szégyenlős vagy? - nevetett incselkedve. - Néhány éve még dicsekedtél az izmos testeddel.
- Ne-ne-nem ... csak ... elég hideg van - nyögte ki nehezen az író, és bosszankodva vette tudomásuk, hogy amíg a takaróért hadakozott, Kate sudár alakja eltűnt a fürdőszobaajtó mögött, így azt sem láthatta, hogy a nő arcán pajkos mosoly suhan át.
Negyed óra múlva már a liftben álltak. Kate az utazáskor viselt farmerjét és egy sötétkék, testhez simuló, vékony garbót viselt, Castle pedig fekete farmert, bordó inget és sötét zakót. Hallgattak, és a csend lassan kezdett kínossá válni.
- A kék jobban áll - szólalt meg Kate, és Castle mellkasára pillantott.
A férfi elmosolyodott.
- Ha hajlandó lettél volna hálóing nélkül aludni, akkor most kék ingben lennék.
- Álmaidban, Castle! - vágott vissza a kihívó, pajkos megjegyzésre a nő.
Castle már nyitotta a száját, hogy  az álmai valóra szoktak válni, de meggondolta magát, és becsukta a száját. Hirtelen olyan bizonytalanná vált, mint még soha életében. Mi lesz, ha a legfontosabb álma nem teljesül? Szerencsére nem volt ideje sokáig tépelődni, egy perc múlva már Dave Mitshell irodájában álltak. Az idős férfit láthatóan megviselték a történtek és a kialvatlanság, mert megroskadva ült az íróasztala mögött, szeme alatt jókora táskákban ereszkedett meg a bőr, fénytelen szemét lassan emelte rájuk. Nyoma sem volt rajta az esti energikusságnak.
- Köszönöm, hogy idejöttek - mondta, miközben üdvözlésképpen bólintott. - Az egyik takarító ezt találta a szemétledobóban - intett fejével az íróasztalon álló cipős dobozra, majd amikor a nyomozó és az író közelebb lépett, felállt, és a két ember reakcióját figyelve felemelte a doboz tetejét.
Beckett és Castle pár másodpercig emlékeik között kutatva nézték a vérrel áztatott, nem hétköznapi lábbelit, aztán hirtelen egymásra néztek.
- Tudom, hogy kié a cipő! - mondták egyszerre, aztán jóleső érzéssel összemosolyogtak.