Változatok egy témára 7/128

Amikor meglátta Kate elgondolkodó tekintetét, a könyökére támaszkodott, és elkomolyodva, várakozón nézett a szemébe.

- Nem akarom, hogy mindig attól félj, hogy ez még egyszer megtörténhet - szólalt meg halkan a nő.

Castle nyelt egyet. Arra a pillanatra gondolt, amikor a szoba felé vezette a nőt, és mivel az megállt, egy másodpercig azt hitte, Kate meggondolta magát. Akkor még félt, hogy mi lesz, ha mindig az motoszkál benne egy veszélyes ügy után, hogy Kate féltésből lemond a szerelmükről, de már egészen másképp látta a dolgokat.

- Nem félek - nézett a nő szemébe magabiztosan, miközben egy kósza, előrehulló tincset kisimított az arcából. Érezte, hogy Kate mennyire feszült. Ő viszont nem akart többet a történtekről beszélni, nem akart a fájdalmas emlékeken és a miérteken töprengeni. Egy dolog volt fontos, aminek legfőbb bizonyítéka volt a csodálatos éjszaka, amit egymás karjaiban töltöttek, hogy Kate megvívta legnagyobb csatáját  a félelmeivel, és győzelmet aratott. Közelebb húzta magához a karcsú testet, karjaival óvón átölelte, mintha éreztetni akarná, hogy soha, semmi nem szakíthatja el őket egymástól, és percekig szorította magához.

- Köszönöm - hallotta meg Kate halk, hálás hangját. Elmosolyodott.

- Mindig - válaszolta, és egy csókot lehelt a nő homlokára. A szavak, amelyek az összetartozásukat jelezték, boldog békével töltötték el. Finom, lassú mozdulatokkal simogatta Kate hátát, és megnyugodva érezte, hogy a nő izmai ellazulnak, és már éppen megnyugodott, hogy sikerült minden kétséget eloszlatni benne, amikor meglepetésére egy idő után Kate kissé elhúzódott, és még mindig kétségek között őrlődve nézett rá. Castle arra gondolt, ha a szavai és az ölelés nem győzte meg a nőt arról, hogy soha nem fog kételkedni a szerelmében, akkor más taktikához folyamodik. Oldani akarta a feszültségét, ezért komoly, elgondolkodó hangon szólalt meg, de szemében huncut fények csillantak.

- Bár ... most, hogy jobban belegondolok - merengett el színpadiasan - talán még egyszer is  bizonyíthatnád, hogy komolyan gondolod - jelent meg szája sarkában egy kis pajzán mosoly, tekintetében a vágy szikrája villant, miközben kezével erőteljesen magához húzta, hogy a nő öle az ágyékának nyomódjon.

Kate hirtelen úgy érezte, mintha visszaröpültek volna az időben oda, amikor még nem voltak kételyek a szívében. Nem tudta, hogy csinálja a férfi, hogy a legkomolyabb, legkínosabb, vagy éppen kétségekkel teli pillanatban tudja oldani a feszültségét a kisfiús sármjával, de végtelenül hálás volt ezért a tulajdonságáért. Elnézően elmosolyodott, és tettetett rosszallással megforgatta a szemét.

- Férfiak! - ingatta meg fejét egy sóhaj kíséretében, aztán abbahagyva a játékot, őszinte, boldog mosoly ült ki az arcára, karjait a férfi nyaka köré fonta, és gyengéden megcsókolta. - Ez elég lesz? - kérdezte kihívóan.

- Hm ... mondjuk ... előlegnek - húzta el durcásan a száját a férfi. - De este nem menekül a bizonyítás elől, Beckett nyomozó! Csak azért várok, mert az én ágyam kényelmesebb - fészkelődött a keskeny, egyszemélyes ágyon. - Bár, ennek is megvan az előnye - húzta magához Kate-t, és belecsókolt a nyakába, aztán hanyatt fekve cirógatta a vállát.

- Valami megváltozott - szólalt meg percek múlva Castle, és tűnődve nézett körbe a szoba berendezési tárgyain. Amikor először járt itt, kíváncsian szemlélt meg mindent, és emlékezett, mennyire bosszantotta Beckett-et, hogy minden kis mütyürt megfogdozott, és addig nem nyugodott, amíg a nő el nem mesélte a tárgyakhoz tartozó történetet, amik alapján elképzelte a lázadó, makacs, tinédzser Kate-t, aztán az életvidám, egyetemista fiatalt, aki minden buliban benne volt. Nem szólt, de feltűnt neki, hogy akkor nem volt egyetlen tárgy sem, ami az édesanyjával lett volna kapcsolatos. 

Kate kissé megemelte a fejét, aztán amikor rájött, hogy a szoba berendezéséről beszél a férfi, elmosolyodott.

- Csak lecseréltem néhány posztert. 

- Hát, némelyik ma már elég ciki lenne! Sőt, a maga korában is az volt - csipkelődött a férfi kajánul mosolyogva, aztán hirtelen elkomolyodott. - Kitettél egy képet - mondta halkan, és a kis fiókos szekrény közepén álló fényképre meredt. Már látta ezt a fotót. Kate az éjjeliszekrénye mélyén tartotta, de soha nem vette elő a jelenlétében, sőt a létezéséről is csak véletlenül szerzett tudomást. Most viszont ott állt egy egyszerű képkeretben, és az üveglap alól Johanna és Jim Beckett mosolygott rájuk szeretettel.

- Már a szemükbe tudok nézni - emelte fel kissé a fejét Kate, és szomorú mosollyal nézett a szülei boldog pillanatát megörökítő fotóra. - Megtettem, amit ígértem, elfogtam a gyilkosát. Ezt is neked köszönhetem - tette hozzá hálásan, és fejét visszahajtotta a férfi mellkasára.

Kate a férfihoz simult, fejét a mellkasán nyugtatta, és hallgatta az ütemes szívdobogást. A halk, monoton hang, a ringató mozgás, ahogy a Castle mellkasa emelkedett és süllyedt minden lélegzetvételnél, a biztonság, amit az ölelő karok jelentettek, és a megnyugvás, hogy a férfi megbocsátott neki, lassan álomba ringatta. Az elmúlt hetek idegőrlő gyötrődése, és rémálmokkal teli éjszakái után minden sejtje élvezte a mély, álomtalan alvást.

Castle sokáig feküdt mozdulatlanul, de nem jött álom a szemére. Egy darabig élvezte, hogy Kate ugyanúgy simul hozzá, mint az elrablása előtti boldog éjszakákon, amikor az esküvőjükre készülődtek. Nem akart mocorogni, nehogy felébressze a nőt, de egy idő után rettentő kényelmetlennek találta a keskeny ágyat, és úgy érezte, ha még egy percig így kell maradnia, kitörik a dereka. Lassan oldalra csúszott, és levette Kate kezét a hasáról. A nő mocorogni kezdett, aztán a másik oldalára fordult, de nem ébredt fel. Castle halkan nyögve feltápászkodott, és az ágy szélén ülve, fájdalmas arccal tapogatta elmerevedett derekát. A sötétítőfüggöny résein betörő fénysugarakra nézett, és arra gondolt, ha már nem tud aludni, főz egy kávét, és meglepi valami finom reggelivel Kate-t. Felvette a földön heverő bokarögzítőt, dagadt bokájára csatolta, aztán magára ráncigálta a bokszeralsóját, óvatosan felállt, és a mankóra támaszkodva kibicegett a szobából. Mielőtt behúzta volna maga után az ajtót, még egyszer végignézett Kate-n, akinek tökéletes, nőies alakja átsejlett a vékony takarón. Boldog mosollyal az arcán sóhajtott, halkan becsukta az ajtót, és megfordult.

- Jézusom! - kapott rémülten a mellkasához, amikor egy férfi alakját látta meg a nappali közepén, aki éppen felvette a földön heverő rózsát és a doboz csokoládét, de igazán akkor ijedt meg, amikor a váratlan látogató felegyenesedett, és Jim Beckett csodálkozó, kérdő tekintetével találta magát szembe. - Jim! - húzta kényszeredett mosolyra a száját, és kétségbeesett tekintettel gondolkodott, hogyan vágja ki magát a kínos helyzetből. Noha bokszerban volt, ösztönösen a férfiassága elé tette a kezét, és nemcsak azért nem állt egyik lábáról a másikra, mert megrándult bokája nem engedte, hanem mert egy pillanatra kővé dermedt zavarában.

- Rick? - billentette kissé oldalra a fejét meglepetten a férfi, és úgy nézett rá, mint aki nem akar hinni a szemének, mire Castle feleszmélt, és védekezőn felemelte a kezét.

- Ez ... ez nem az, aminek látszik - dadogta kétségbeesetten, miközben úgy érezte magát, mint egy kamasz fiú, akit tiltott szerelmeskedésen kapott a lány apja.

Jim Beckett maga volt a megtestesült nyugalom, amitől Castle csak még jobban zavarba jött, és amikor a férfi a szavaira összehúzta a szemöldökét, és kutatón végigmérte, nyelt egy hatalmasat.

- Igazából azt remélem, hogy ez az, aminek látszik! - mondta Jim jelentőségteljesen megnyomva a mutatószót, miközben Castle szája kínos mosolyra rándult, és remélte, hogy nem téved, amikor az idős férfi arcán egy megkönnyebbült mosolyt látott átsuhanni.

- A-azt hiszem, fel kellene öltöznöm - bökött hüvelykujjával Kate ajtaja felé az író.

- Már megyek, csak az iroda kulcsiért jöttem - mondta olyan természetességgel Jim, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy hajnalban hazaérkezve a lakásába, az alsónadrágos Rick-kel találja szembe magát, aki éppen a lánya szobájából botorkál elő. - Azt hiszem, ezeket Katie ejtette le - mondta meleg hangon, és a döbbent Castle kezébe nyomta a rózsát és a csokit. Az író elnyíló szájjal bámult az idős férfi után, aki a komód fiókjából elővette a kulcsokat, felemelt kézzel intett, és olyan észrevétlenül, ahogy jött, már ki is lépett a lakásból.

Castle hátát a falnak vetve engedte ki tüdejéből a másodpercek óta benntartott levegőt. Próbálta lecsillapítani még mindig zakatoló szívét, miközben megállapította, hogy már nincs szüksége kávéra, hogy idegrendszerét felpörgesse. Vett egy nagy levegőt, és visszament a szobába. A rózsát és a csokoládét az éjjeliszekrényre tette, és óvatosan bebújt Kate mellé az ágyba. A nő hozzábújt, és álomittas hangon megszólalt.

- Kivel beszélgettél?

- Apáddal - rázkódott meg a friss emlékre Castle. - Kimentem, és szembe találtam magam vele. Tudod, milyen kínos volt? - kérdezte szenvedő arccal.

Kate csukott szemmel elmosolyodott, és megcirógatta a férfi mellkasát.

- Miért? Nem csináltunk semmi rosszat - mondta ártatlanul, és nem kellett kinyitnia a szemét ahhoz, hogy tudja, egy pajzán mosoly jelent meg a férfi arcán.

- Igaz! Csupa, csupa nagyon jó dolgot csináltunk - adott igazat a nőnek Castle, miközben kissé előrehajolt, és egy gyengéd csókot lehelt a csukott szemhéjakra. Kezét a tarkója alá téve nézett maga elé, amikor tekintete hirtelen újra a fiókos szekrényen álló képre tévedt. Töprengve nézte Johanna Beckett ismerős mosolyát.

- Tudod, jólesett, amikor azt mondtad, édesanyád szeretett volna engem - szólalt meg, és a meghatottságtól nyelt egyet.

- Apa is örülni fog nekünk - mosolyodott el a gondolatra Kate. Annak ellenére, hogy Jim Beckett nem szólt az életébe, és nem kritizálta a döntését, látta a szomorúságot a tekintetében. - Igaz is! Eddig nem féltél attól, hogy Apa benyit, és meglát az egyetlen kislánya ágyában meztelenül? - kérdezte incselkedve, mire Castle flegmán megvonta a vállát.

- Tudtam, hogy Európában van, ezért úgy gondoltam, ez nem történhet meg - mondta fölényes magabiztossággal, aztán lelombozódva hozzátette: - Tévedtem.

- Valóban ott volt, de honnan tudsz te ilyeneket? - méregette gyanakodva a férfit Kate. - Csak nem fogadtál egy magánnyomozót?

- Nem volt rá szükség, hiszen tudhatnád, hogy New York legzseniálisabb krimiírója, és egyben rendőrségi tanácsadója karjaiban fekszel - húzta ki magát öntelten Castle, amivel régi kis évődéseiket idézte, aztán amikor meglátta Kate összehúzott szemöldökét és várakozó tekintetét, lehervadt arcáról az öntelt mosoly, és megadóan sóhajtott. - Jó, bevallom, anyámtól tudom. A napokban fültanúja voltam, hogy azt ecsetelte az egyik barátnőjének, milyen nehéz egyedülálló anyának lenni, aztán hallottam, hogy Jim-et emlegeti. Azt mondta, egy  egyedülálló apának még nehezebb lehet, és talán jót tesz neki az európai konferencia, mert eltereli a figyelmét a szomorú gondolatokról, és legalább egy hétig nem kell minden nap a saját szemével látnia, milyen boldogtalan a gyereke.

Ahogy felidézte a pillanatot, hirtelen eszébe ötlött valami, és megdöbbenve ráncolta a homlokát. - De honnan tudta ezt az anyám?

- Néha beszélnek telefonon - jegyezte meg Kate. - Úgy vettem észre, egész jól kijönnek, amióta együtt izgultak értünk.

- És miért nem tudok én erről? - duzzogott Castle sértődött arccal, mint egy kisfiú, akivel nem osztották meg a többiek a titkukat.

- Talán csak nem akarta minden titkát az orrodra kötni Martha.

- De hát eddig minden pasiról beszámolt, aki legyeskedett körülötte!

- Lehet, hogy az apám nem legyeskedik körülötte, egyszerűen csak jó olyannal megosztani a félelmeit, aki hasonló cipőben jár, mint ő - vélekedett Kate, miközben mosolyogva figyelte Castle durcás arcát. - Csak nem vagy féltékeny? - nevette el magát.

- Én? - tiltakozott hevesen a férfi, miközben fantáziája vadnál vadabb képzelgésbe kezdett Jim és Martha kapcsolatának lehetséges kimenetele felől. - Ha az hozza őket össze őket, hogy együtt izgulnak értünk, akkor az elmúlt hetek történéseit szemlélve, elkezdhetünk félni.

Kate a könyökére támaszkodott, és átható, kérdő tekintettel Castle szemébe nézett.

- Félni? Te nem örülnél, ha összejönnének? Talán nem tartod elég jó partinak az apámat?

Castle mentegetőzve emelte maga elé a kezét, és lassan magyarázkodni kezdett.

- Dehogy! - nevette el magát feszengve, mire Kate összehúzta a szemöldökét. - De gondolj bele!  - próbálta megindokolni az ellenérzéseit. - Ha összejönnének, akkor most itt lennének kettesben a szomszéd szobában! - rázkódott meg a gondolatra.

- Mi meg a te lakásodban lennénk, a hálószobádban, nem pedig itt - emlékeztette a nyilvánvalóra Kate a férfit.

- Igen, de akkor az apósom lenne a mostohaapám, és ...

- A gyerekeinknek így is, úgy is a nagyapja lenne, Martha pedig a nagyanyja - vágott a szavába Kate huncutul.

- Hm ... igaz - adta meg magát elgondolkodva Castle, aztán felcsillant a szeme, és pajkos mosoly jelent meg az arcán. - Nocsak, Beckett nyomozó! Gyerekeink? - nyomta meg a többes számot jelző szóvéget. - Csak nem hisz egy időutazó szavainak? - Húzta fel csibészesen a szemöldökét.

Kate nézte az oly ismerős arckifejezést, ami most mégis más volt, mint régen. Egy pillanat múlva már tudta, hogy miért.  A huncutul csillogó kék szemekben látta, ahogy a férfi élénk képzelete maga elé vetíti boldog, közös jövőjüket.

Változatok egy témára 7/127 18+

Castle úgy fúrta tekintetét a derengő lámpafényben aranybarnás árnyalatúvá váló, csillogó, tágra nyílt szemekbe, mintha Kate lelkének legmélyebb zugába akarna látni, aztán ujjait a nő csuklójára fonta.
18+ Most következő írásomat csak 18 éven felüli olvasóimnak ajánlom ;) !

Arcáról gyengéden a szájához vonta, és gyengéden megcsókolta a puha tenyeret, miközben behunyta a szemét, és élvezte az érintést. Keze lassan a végigsiklott Kate karján, amíg el nem ért az érzékeny bőrű nyakhoz, aztán hátra a tarkójához. Finoman beletúrt a lágyan leomló, selymes hajba, és gyengéden, mégis határozottan olyan közel húzta magához a nőt, hogy érezze száján a leheletét, a mellkasához nyomódó kerek melleket, és ahogy a nő megborzong az érintésére. 

- Soha többé nem félek a jövőtől, ha velem vagy - suttogta Kate, mire Castle elmosolyodott.

- Túl sokat beszélsz, Beckett - csillant huncutul a szeme, ahogy kimondta a mondatot. Amikor megérezte, hogy a feszültség enged a nőben, és elmosolyodik a mondatra, amit ő szokott mondani, ajkát puhán a nőéhez érintette, és lágyan megcsókolta. Kate ajka engedelmesen elnyílt, és először csak hagyta, hogy a férfi csókolja, nyelve érzékien simogassa, aztán amikor betelt az érzéssel, csókjai vándorútra indultak a férfi száján, arcán, nyakán, mintha nem tudna betelni az érintés okozta gyönyörrel. Hallotta, hogy a mankó a földre hullik, aztán a következő pillanatban megérezte derekán a meleg, simogató kezet, és Castle, szorosan ölelő karjaiba zárta.  Szívük vad vágtába kezdett, tüdejük zihálva vette a levegőt, minden idegsejtjük feszültséggel telt meg, áhítozva arra, hogy magukba szívják az érintés keltette gyönyört. Ujjaik és ajkuk, úgy siklott a másik forró testén, mintha először fedeznék fel a csodát. A csókok éppoly édesek, a simogatások ugyanolyan bizsergetőek voltak, mint amikor először adták magukat a másiknak.

Castle keze lassan bekúszott Kate pólója alá, és miközben útra kelt a vágytól duzzadt mellek felé, megérezte, ahogy a nő keze a hátáról és a derekáról egyre lejjebb siklik, majd előre indul, és lágyan végigsimít lüktető férfiasságán. Belenyögött a csókba, aztán kissé elhúzódva Kate-től, elhomályosuló tekintettel, kutatón a nőre nézett. Tekintetük egy pillanatra összefonódott, és Castle nem bírt betelni a boldogító érzéssel, mert nem látott sem félelmet, sem bizonytalanságot a ragyogó tekintetben, csak amire vágyott: hitet, szerelmet és vágyat. Ujjait Kate ujjaira fonta, bicegve lépett egyet, és gyengéd, de határozott erővel a hálószoba felé vezette a nőt. Mintha az első szeretkezésük előtti pillanatot élte volna át újra, csak akkor Kate tette meg az első lépést, és ő követte.

A nő hirtelen megtorpant, összekulcsolt kezük megfeszült, és megállásra kényszerítette a férfit. Castle-ben úgy áradt szét a félelem, mint a villámcsapás. Döbbent tekintettel, lélegzetvisszafojtva nézett Kate-re, aki visszalépett, lehajolt, és felvette a földön fekvő mankót, aztán gondoskodó, meleg mosollyal az arcán, a férfi felé nyújtotta.

Castle megkönnyebbülten engedte ki a néhány pillanatig benntartott levegőt, és miközben a mankóra támaszkodva vezette Kate-t  a hálószobába, az futott át a fején, vajon hányszor fog még összeszorulni a szíve a félelemtől attól rettegve, hogy a nő meggondolja magát. Néhány lépés után megérezte a hátán végigsimító kezet, amitől a vágy újult erővel ragadta magával, és már nem érdekelte semmi más, mint hogy újra érezze a mindent elsöprő testi-lelki gyönyört Kate-tel. Megállt az ágy mellett, és magához akarta ölelni a gyönyörű, karcsú alakot, de Kate gyengéden a mellkasára tette mindkét tenyerét, és finom nyomással jelezte, hogy üljön az ágyra. Térdei engedelmesen hajoltak be, de miközben leült, karjával átölelte a nő nyakát, és gyengéden húzta magával, aztán hanyatt feküdt, és maga fölé volta. Lassú, lágy érintésekkel csókolták egymást, és míg Kate ujjai a férfi fülét simogatta, az beletúrt a gyönyörű, leomló hajzuhatagba, és a nő tarkóját cirógatta. Olyan lassan fedezték fel egymás ízét, illatát, érzékeny pontjait, mint az első szeretkezésükkor, de most pontosan tudták, hogyan érintsék a másikat, hogy a legnagyobb örömöt okozzák neki, és nem feszélyezte egyiküket sem az elfogadás utáni sóvárgás, a megfelelni akarás. 

Kate feltérdelt, és lassú mozdulatokkal gombolta ki a férfi ingét, miközben minden gomb átbújtatásánál megsimogatta a széles, erős mellkas sima bőrét. 

Castle fátyolos tekintettel csodálta a fölé magasodó nő szépségét, és minden mozdulatánál megborzongott. Amikor Kate kioldotta a derékszíját, és kigombolta a farmerját, nyelt egyet, és alig érintve a nő bársonyos bőrét, keze becsúszott a pólója alá. Miközben megérezte, hogy az apró ujjak lehúzzák a nadrágja cipzárját, és kiszabadítják férfias vágyának legfőbb bizonyítékát a farmer szorításából, felemelkedett, végigsimított a szabályos, telt melleken, és boldog megnyugvással érezte, ahogy a mellbimbók megkeményednek a tenyere alatt. 

Lassan vetkőztették egymást, mert minden ruhadarab levételét simogatások és csókok kísérték, ami minden idegsejtjüket lázba hozta. Miközben az ing ujját húzta le Kate, körmét végighúzta a férfi alkarján a könyökhajlattól a tenyeréig, a nadrág levételénél pedig a combja érzékeny belső oldalán, aztán az ujjait követték az ajkai. Aztán Castle fogta meg a lenge póló két szélét, és miközben felfelé húzta, keze a nő oldalán simított végig. Előrehajolt, és csókjaival először a feszes has sima bőrét borította be, aztán felfelé indult a mellek  domború halmán át, egészen a nő nyakának legérzékenyebb pontjáig.

Kate a férfi mellé feküdt, és élvezte, ahogy bőre a meleg, széles mellkashoz simul, ajkuk édes csókban forr össze, és az erős férfikéz cirógatja a hátát, de amikor érezte, hogy a simítás végén Castle ujjai becsúsznak szűk kis pamut sortja alá, és lassan, de határozottan letolják róla, majd felfedezik nőiességének legérzékenyebb pontját, belenyögött a csókba.  Miközben letolta a bokszeralsót, érezte, ahogy az erős farizmok megfeszülnek a tenyere alatt. Keze előrevándorolt a Rick vágytól duzzadó férfiasságára, és amikor meghallotta a zihálva lélegző férfi torkából felszakadó nyögést, már semmire sem vágyott jobban, mint hogy magába fogadja. 

Lassan, és végtelenül gyengéden szeretkeztek. Sokáig feszültek egymás karjában azon a keskeny mezsgyén, ami a gyönyör robbanásszerű kitörését megelőzi, amikor minden idegsejtjük remegve várja a beteljesülést. Ismerték egymás minden rezdülését, ezért amikor érezték, hogy testük nem bírja tovább a sóvárgást, akaratuk átadta a helyet az ősi, ösztönök vezérelte mozdulatoknak, hogy ugyanabban a pillanatban éljék át a gyönyör semmivel össze nem hasonlítható érzését.

Hajnalodott. Kate nyitott szemmel, Castle ölébe kucorodva gondolkodott. Hátán érezte, ahogy a férfi mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed, derekán nyugvó karja néha megrezzen egy álomkép hatására, meleg lehelete pedig csiklandozza a tarkóját. A férfi mocorgása jelezte, hogy ébredezik, ezért Kate megfordult az ölelő karokban.

- Szia - szólalt meg rekedtes, de meleg hangon a férfi. Szája szeretetteli mosolyra húzódott, és Kate az alig résnyire nyitott szemhéjakon keresztül is látta a csillogást a tekintetében. 

Castle néhány másodpercig várta, hogy szeme alkalmazkodjon a fényhez, és a félhomályban élesedjenek a nő gyönyörű vonásai. Amikor meglátta Kate elgondolkodó tekintetét, a könyökére támaszkodott, és elkomolyodva, várakozón nézett a szemébe. 

 

Változatok egy témára 7/126

Kiakasztotta a biztonsági láncot, óvatosan elfordította a zárat, és a fegyverét előre tartva, egy hirtelen mozdulattal kitárta az ajtót.

Senki nem állt vele szemben, ezért leeresztette a fegyvert, és óvatosan kidugta a fejét, de a folyosó belátható szakaszán senki nem volt. Már éppen arra gondolt, talán csak az érzékei játszottak vele csalóka játékot, amikor meglátta a küszöb elé tett doboz csokoládét, és a rajta heverő vörös rózsát. Nagyot dobbant a szíve. Miközben lehajolt és felvette az ajándékokat, tekintete újra végigpásztázta a folyosót, de mivel az derékszögben elfordult, feszült figyelemmel fülelt, jár-e valaki azon a részen, amit az ajtajában állva nem láthatott. Ekkor hallotta meg a felfelé közeledő lift hangját. Titokzatos látogatója tehát még a felvonóra vár - állapította meg egy pillanat alatt. Egyik kezében a pisztollyal, másikban a rózsával és a csokoládéval indult a lift felé. Olyan izgalom uralkodott el rajta, amit nem tudott uralni. Minden idegszálával azt kívánta, hogy Castle legyen az, aki eljött az ajtajáig, aztán mégsem csengetett be, de felvillantak előtte olyan rémképek is, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy mondjuk Josh a titkos látogatója. A férfi joggal hiheti, hogy próbálkozhat az újrakezdéssel, hiszen a külvilág számára ő egy egyedülálló nő, és csak nagyon kevesen tudják, hogy ennek ellenére a szíve nem szabad. Ruganyos izmai hangtalanul szökellve reptették előre, de egy pillanat alatt a földbe gyökerezett a lába, amikor befordult a folyosó végén, és meglátta a lift előtt álló alakot, aki mankóra támaszkodva, lehajtott fejjel, komoly arccal, elmerengő tekintettel várakozott.

- Rick - suttogta a férfi keresztnevét olyan tekintettel, mintha álmot látna.

Castle felnézett. Meglepte Kate megjelenése, de az még inkább, hogy a keresztnevén szólította, amit általában csak valami nagyon komoly, sorsfordító helyzetben tett. Lelke mélyén örült, hogy a sors arra kényszeríti, hogy beszéljen a nővel, holott ő szeretett volna megfelelőbb alkalmat keresni a bocsánatkérésre. Nem akarta, hogy feleslegesen szenvedjen az ő őrült ötlete miatt. Bicegve Kate felé fordult. Itta magába a csodás látványt, és minden idegsejtje azon igyekezett, hogy örökre magába égesse a formás, izmos lábak, a kerek csípő, a karcsú derék, a gömbölyű mellek, a kecses nyak, a gyönyörű arc, az érzéki száj, a szabályos orr, a hatalmas, ragyogó szemek és a hullámosan leomló, dús hajzuhatag látványát. Ha egy vékony pántos, csipkés, áttetsző hálóingben állt volna előtte a nő, akkor sem lehetett volna érzékibb, mint a testre feszülő kicsi sortban, ami kiemelte hosszú combjait, és az egyszerű pólóban, ami éppen csak sejtetni engedte a nőies alakot. Fájdalom nyilallt a szívébe a tudatra, hogy talán soha többé nem simíthat végig a bársonyos bőrön, nem érezheti meg meleg tenyere alatt a vágytól megduzzadó mellbimbókat, nem érintheti ajka a duzzadt, piros ajkakat, de talán még a furcsán csillogó, zöldes szemekbe sem nézhet olyan tekintettel, mint régen.

- Nem akartalak zavarni - szólalt meg rekedtes hangon, aztán zavarában megköszörülte a torkát. - Én csak ...

Ebben a pillanatban kinyílt a megérkező lift ajtaja, és egy elegáns ruhába öltözött, idős pár lépett ki belőle, akikről lerítt, hogy egy színházi előadásról vagy koncertről tértek haza. Udvariasan köszöntek az írónak, aztán ahogy meglátták a mezítlábas, lenge öltözetű Beckett-et, a nő nem titkolt megbotránkozással mérte végig, míg mögötte lépkedő férje szája huncut mosolyra húzódott, és csokornyakkendőjét kezdte igazgatni, mintha hirtelen túl melege támadt volna.

- Jó éjszakát, Ms. Beckett! - vetette oda a nő a szavakat, olyan rosszalló hangsúllyal, ami egyértelműen jelezte, mennyire megbotránkoztatja, ha valaki ilyen ruhában járkál a folyosón, amikor pedig meglátta Kate kezében a pisztolyt, rémülten szorította magához aprócska ridiküljét, és érezhetően igyekezett minél távolabbra húzódni Kate-től, miközben apró, táskás szemeivel kutatón fürkészte, mintha azt akarná kitalálni, nem ment-e el a nyomozó józan esze.

- Mrs. Nilsen - nézett nyíltan, minden szégyenérzet nélkül a nő szemébe Beckett, amitől az zavarba jött, és megszaporázta a lépteit, és hátraszólt egyre kajánabbul vigyorgó férjének, akit láthatóan egyáltalán nem zavart a pisztoly.

- Igyekezz, John!

A férfi kelletlenül lépkedett felesége után, de mielőtt belépett a lakásukba, még végigmérte a nyomozót. Az ajtó hangos csattanással csukódott be mögöttük, és a hirtelen beállt csendben a nyomozó és az író zavartan néztek egymásra.

- Bejössz? - szólalt meg előbb eszmélve Kate, és miközben igyekezett, hogy ne remegjen a hangja, fejével a lakása felé intett. Úgy érezte, mintha a sors vezette volna éppen akkor a férfit az ajtajához, amikor új döntést hozott, ami mindkettejük életét megváltoztathatja. Nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy beszéljen Castle-lel, mert attól félt, később nem lesz rá képes. Mástól is félt. Mi lesz, ha a férfi nem akar bemenni, ha nem kíváncsi a magyarázatára, ha elege van abból, hogy mindig időre van szüksége ahhoz, hogy fontos döntést hozzon, de legfőképpen attól, hogy Castle azt mondja, nem akarja bizonytalanságban élni az életét, és attól rettegni, hogy mikor hagyja el újra. Nézte a rendkívül komoly arcot, és összeszorult gyomorral várta a választ.

A férfi szája alig észrevehetően megrándult, nyelt egyet, aztán bólintott és bizonytalanul elindult a nő felé. Kate maga elé engedte, és amikor már Castle nem láthatta, egy pillanatra megkönnyebbülten becsukta a szemét, és hangtalanul kiengedte a tüdejében eddig benntartott levegőt.

Castle tétován megállt a nappali közepén, és Kate felé fordult, aki ugyanolyan zavartan állt az ajtó mellett. Másodpercekig csak néztek egymás szemébe, fájdalommal teli, meggyötört tekintetük fogva tartotta a másikét.

- Nem akartam még több fájdalmat okozni - szólalt meg  halk, de határozott, komoly hangon Castle. - Bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem tartottam tiszteletben a döntésedet. Tudom, miért hoztad ezt a számodra is fájó döntést, és ennek ellenére azt akartam, hogy még jobban félj. Amit tettem, az érzelmi zsarolás, de ilyet nem tehet azzal az ember, akit szeret. Nem akarom, hogy kényszerből gyere vissza hozzám, nem akarom, hogy félj, többé már nem akarok olyat rád kényszeríteni, amit nem saját akaratodból teszel. - Egy pillanatra elhallgatott. - Bármi történik, szeretni foglak, Kate - tette hozzá elcsukló hangon, aztán lehajtotta a fejét, és az ajtó felé indult.

Kate lélegzetvisszafojtva hallgatta a férfi vallomását. Megkövülten állt, a torka elszorult. A kínzó tudat, hogy annak a férfinak okozott fájdalmat, aki ennyire szereti, szinte megbénította. Hirtelen úgy érezte, az elmúlt hetek minden feszültsége, fájdalma, keserűsége és lelkiismeret-furdalása nehezedik rá mázsás súlyként. Nyitotta a száját, de úgy érezte, egy hang sem jön ki rajta, és olyan gyengeséget érzett, hogy erőtlen ujjai nem tudták tovább tartani a bennük levő tárgyakat. A pisztoly hangos csattanással ért földet, a doboz csokoládé halk koppanással követte, a rózsa pedig szinte hangtalanul hullott rá.

Castle megtorpant, és a nő felé fordult. Nem látta, csak érezte, hogy reszket. Ösztönösen közelebb lépett. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy érezték a köztük vibráló levegőt. Tekintetük olyan erővel fonódott össze, mintha soha nem akarnák elengedni a másikat. Kate tudta, hogy eljött az idő. Ha most nem lesz elég bátorsága elfogadni a férfi szerelmét félelmek nélkül, akkor örökre elveszíti.
- Bocsáss meg - suttogta Kate. Azt hitte, Castle érti a szavait, és tudja, hogy ez sokkal több, mint egy "nagyon sajnálom", de a férfi tekintete nem változott a szavakra, ugyanolyan szomorú komolysággal néztek rá a kék szemek, mint eddig. Látta, hogy a férfi szája megrándult, és egy halvány, szomorkás mosoly suhant át rajta, de csak akkor eszmélt, hogy Castle azt hiszi, a döntése miatt kér bocsánatot, és beletörődik a helyzetbe, amikor elfordította a fejét, és indulni akart. - Szeretlek Rick! - szólalt gyorsan meg, mire Castle mozdulata megállt, és újra rápillantott.
- Tudom - mondta komolyan, és Kate mintha a remény szikráját vélte volna felfedezni a komoly tekintetbe, ami egy pillanat alatt ki is hunyt.
Beckett nézte a leengedett vállal, tétován álló férfit, akinek egész testtartása, megtört vonásai szöges ellentétben álltak a tekintetével. Mintha az esze tudomásul akarná venni, hogy mindennek vége, és kényszeríteni akarná lázadó érzéseit a reménytelen helyzet elfogadására, de a szíve még meggyötörten kapaszkodna egy nem létező, csalóka reménysugárba. A férfi felé lépett, és alig érintve a bőrét, finoman végigsimított az arcán, aztán ahogy a nyakához ért, ujjait behajlítva, visszafelé is megcirógatta.
Castle néhány másodperc alatt olyan érzelmi hullámhegyeket és hullámvölgyeket ér meg, mint még soha. Kate szavai újra meg újra felcsillantották benne a reményt, és mindannyiszor figyelmeztetnie kellett magát, hogy semmi sem változott, hiszen eddig is tudta, hogy Kate nem akarattal okozott neki fájdalmat, hiszen ő maga is legalább annyira szenved, mint ő, és azt is tudta, hogy szereti, és a döntése szerelemből fakadt. Mégis, mintha valami megváltozott volna. Vagy csak megint áltatja magát? Aztán rájött: a nő tekintete az, ami egészen más, mint eddig. Mégsem mert hinni a csodában. Nem akart újra csalódni, nem akart többi hiú reményeket kergetni, de amikor az apró, finom ujjak gyengéden hozzáértek az arcához, már az sem érdekelte, ha a mennyországból újra a pokolba zuhan, csak remélni és bízni akart. Dübörgő szívvel, elszorult torokkal várta a nő szavait, mint a felmentésre váró, ártatlan elítélt a döntéshozatalnál.
- Eléggé szeretlek, Rick - szólalt meg Kate, és a férfi liftben tett megjegyzésére utalva, magabiztosan megnyomta az első szót, miközben egyenesen a férfi szemében nézett. - A szerelmem legyőzte a félelmemet - hagyta el megkönnyebbült sóhajként a mondat a száját. Két kezébe fogta a férfi arcát, hogy fogva tartsa a tekintetét, és remélte, hogy az megérti a szavak valódi jelentését.
Castle nyelt egyet, és Kate érezte, ahogy a férfi teste váratlanul megfeszül.
- Mi történt? - kérdezte. Szeme a nő vonásait kutatta, tekintetéből tartózkodás, és a csalódástól való félelem áradt.
- Beszéltem Tyson-nal. Ő ültette a félelmet a szívembe, de erősebb vagyok nála. Miattad, és veled vagyok erősebb. Miattad, a szerelmed miatt, és veled, mert csak veled tudom legyőzni a Tyson-félék gonoszságát - mondta halkan, őszinte meggyőződéssel, aztán hüvelykujját finoman végighúzta a férfi elnyíló alsó ajkán. - Bocsáss meg - suttogta.
Castle úgy fúrta tekintetét a derengő lámpafényben aranybarnás árnyalatúvá váló, csillogó, tágra nyílt szemekbe, mintha Kate lelkének legmélyebb zugába akarna látni, aztán ujjait a nő csuklójára fonta.    

Változatok egy témára 7/125

- Tényleg nagyon okos vagy! - mosolyodott el a férfi boldogan, és szeme újra izgatottan csillogott. Tudta, mit kell tennie. 

Egy puszit nyomott Alexis fejére, és úgy ölelte, mint régen, amikor még el sem tudta képzelni, hogy eltelhetnek úgy napok, hogy nem szoríthatja magához a lányát. Néhány másodpercig élvezte a pillanatot, aztán lassan kibontakozott az ölelésből.

- Segítenél feltenni a rögzítőt a bokámra? - rándult meg az arca a fájdalomtól, ahogy leemelte fájós lábát a párnáról.

Alexis hátrahőkölt, és úgy nézett rá, mint akit letaglóztak. 

- Csak nem akarsz elmenni valahova? - ráncolta dühösen a homlokát, de csak az apja csillogó szemére kellett néznie, hogy tudja a választ.

- Nem lesz semmi baj. Ha rajta van a rögzítő, nem fáj annyira - tért ki Castle a válasz elől, miközben próbálta megnyugtatni Alexis-t, és kínos mosolyra húzta a száját, hogy elfedje az arcára kiülő fájdalmat.

- Hozzá mész?

A férfi elkomolyodott, és szembe fordult a lánnyal.

- Muszáj elmennem. Helyre kell hoznom, amit elrontottam - nézett megértést kérve a szomorú kék szemekbe.

Alexis egy ideig nem szólt, csak elgondolkodva nézte apja tekintetét. A férfi nyitott könyv volt a számára.

- Szeretném, ha egyszer engem is ilyen szerelemmel szeretne valaki - mondta, és halvány mosoly suhant át az arcán. Felvette az ágy mellé állított bokarögzítőt, és apja sérült lábára csatolta, majd megpaskolta a combját, és huncut tekintettel ránézett. - Kate Beckett nem az a fajta nő, aki szereti, ha körülugrálják, úgyhogy ne ugrálj túl sokat.

Castle megkönnyebbülten érezte, hogy a kettejük között kialakult feszültség végleg köddé vált.

- De hát szoktam én olyat? - kérdezte tettetett sértődöttséggel, miközben a mankó segítségével függőlegesbe tornázta magát, és az ajtó felé bicegett.

- Kapcsold vissza a telefonodat, mert a nagy izgalomban megfeledkeztél róla! - kiáltott utána Alexis, miközben elnézően mosolyogva megcsóválta a fejét, és hozzátette: - Én a helyedben nem mennék üres kézzel.

A férfi egy pillanatra megtorpant, és beharapta a száját a figyelmeztetésre. Talán tényleg kellene valami apróságot vinnem - futott át a fején.

Háromnegyed óra múlva már egy taxi hátsó ülésén ülve hallgatta le a telefonja üzenetrögzítőjén hagyott számtalan üzenetet. Alexis vagy tucatszor hívta, és persze az Anyja is, meg Gina, egy jótékonysági est miatt, de ami felkeltette a figyelmét, az Ryan még délelőtt küldött üzenete volt, miszerint a Tyson által küldött, csokoládéba rejtett kulcs egy régi raktár vagy üzem fém ajtajához tartozik. Ahogy hallgatta a szavakat, egyre jobban eluralkodott rajta egy rossz érzés. A telefonra pillantott, ami már csak egy üzenetet jelzett. Gates kapitány hangját hallotta meg.

- Mr. Castle! Ha abbahagyta az ugrálásokat, és még él, valami értelmesebbre is fordíthatná az energiáit! A kulcs, valóban üzenet. Valaki meg fog halni a mögött az ajtó mögött, amit nyit, ha nem tudunk időben rájönni, hol van az az ajtó. - A Vaslady egy pillanatra elhallgatott. - Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyet mondok, de most szeretném, ha előjönne valami őrült ötlettel, és talán Beckett nyomozó gondolatai is elszakadnának a Tyson-nal folytatott beszélgetéstől, ha felbosszantaná a lehetetlen elméleteivel.

Castle nyelt egyet. Tehát ezért volt Kate a kórházban. Belegondolt, mit érezhetett a nő, amikor bement életük megkeserítőjéhez, és rájött, hogy valakit még mindig fogva tart a férfi, és még mindig folytatódik a Tyson-nal folytatott játszma! Dühös volt magára, és lelkiismeret-furdalása volt. Az ejtőernyő nélküli ugrás előtt rendkívül ideges volt, ezért kikapcsolta a telefont. Csak magának vallotta be, hogy ez elmúlt napok eseményei után egy porcikája sem kívánta a kalandot, nem találta izgalmasnak, csak szimplán félelmetesnek, és egyedül Kate miatt vállalkozott rá. Így viszont nem segített a nyomozásban, pedig közösen gondolkodva talán megmenthették volna egy ember életét. A mellette levő ülésen heverő szál vörös rózsára, és a doboz csokoládéra pillantott, aztán az órájára nézett. Tíz óra múlt. Vajon hazament már a nő? Rövid töprengés után Ryan-t hívta.

- Megkaptam az üzenetet - szólt a készülékbe, amikor meghallotta a nyomozó hangját. - Megtaláltátok a kulcshoz tartozó ajtót? - kérdezte lélegzetvisszafojtva.

- Még nem. Minden üzemet végigjártunk azon a környéken, ahol elfogtátok Tyson-t de semmi. Beckett szerint a csoki csomagolópapírja rejtheti a választ, de azzal sem mentünk semmire - mondta Ryan letörten. 

- Még az őrsön vagytok?

- Nem. Gates tíz órakor hazaküldött bennünket pihenni. Az FBI-osok folytatják a keresést.

Castle hallgatott. Azon járt az esze, jó ötlet-e pont most felkeresnie Kate-et. A nő valószínűleg kimerült az egész napos munkától, zaklatott a Tyson-nal való találkozástól, és csalódott az eredménytelenségtől, abba pedig már nem is akart belegondolni, hogy milyen hatással volt rá az ejtőernyő nélküli ugrásáról készült videó.

Ryan egy ideig várta az író reakcióját, aztán megtörve a kínos csendet, halkan megszólalt.

- Valami történt a kórházban Beckett-el. Csak árnyéka önmagának - mondta, aztán hirtelen témát váltott. - Holnap bejössz?

- Igen, azt hiszem, bemegyek - válaszolta bizonytalanul Castle, miközben arra gondolt, hogy a Kate-tel való találkozáson múlik, hogy be tudja-e tartani az ígéretét.

Tíz perc múlva, amikor megérkezett Beckett lakásához, már nem tudott másra gondolni, mint hogy mit mondjon a nőnek. A taxi már rég elment, de ő még mindig ott állt az utcán, kezében a szál rózsával és a doboz csokoládéval. Nagy sóhajtással vett egy mély lélegzetet a hűvös éjszakai levegőből, és mintha az égiekhez fohászkodna segítségért, felnézett az égre. New York vakító fényei elnyomták a csillagok távoli tündöklését, az ég komor feketeségként borult a városra. Egy pillanatra eszébe jutott a Monument Valley holdfényes ege, ahol milliárdnyi csillag ragyogása töltötte el reménnyel, hogy túléli a sivatagot, és boldogan fog élni Kate-tel, míg meg nem halnak. Most még a csillagok sem segítenek - gondolta keserűen. Amikor elindult, még arra gondolt, elmondja Kate-nek, hogy nem csinál több őrültséget, bocsánatot kér tőle, és mint ahogy ár máskor is előfordult, néhány másodperc múlva a nő megbocsájtón elmosolyodik, de már egészen másként látta a dolgokat. Hogy is várhatná el ezt a reakciót a mai nap után egy halálosan fáradt, meggyötört lelkű nőtől? Ránézett a rózsára és a csokoládéra. Ha nem is beszél Kate-tel, ezeket azért szerette volna nekiadni.

Beckett egész nap keményen tartotta magát a kapitányságon, bár érezte, hogy nem sok hasznát veszi a csapat, és néha arra lett figyelmes, hogy Gates, vagy a fiúk, aggódó tekintettel méregetik. Amikor megmutatta Martha a videót, dühös volt, amiért rosszul ítélte meg Castle reakcióját a szakításra, és rémült volt a tehetetlenség miatt, hogy nem tudja megakadályozni a férfit az őrült ötlete véghezvitelében. Akkor azt hitte, ennél rosszabbul már nem érezheti magát, de nagyot tévedett. Tyson szembesítette a vereséggel, amit vele szemben szenvedett el. Mintha egy világ omlott volna össze benne, mintha minden, amiben hitt, egy pillanat alatt tűnt volna tova. Egyetlen dologba tudott kapaszkodni: a megoldandó ügybe. Ha a háborút el is veszítette, legalább egy csatát nyerjen a gyilkossal szemben, ezért ki akart minden gondolatot űzni az agyából, ami Castle-lel vagy a szerelmükkel kapcsolatos, hogy minden figyelmét Tyson utolsó áldozatának megmentésére fordíthassa. Dühös volt Gates-re, amiért hazaküldte, és csalódott, amiért minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult. Mintha tűt kerestek volna a szénakazalban!

Lezuhanyozott, belebújt a kedvenc éjszakai pólójába és rövidnadrágjába, főzött egy kávét, és a gőzölgő feketével a kezében, a nappali kanapéjára kucorodott. Kortyolt egyet a kávéból, miközben szétteregette a kulcsról  és a csokoládéról készült fotókat az asztalon, melléjük pedig New York térképét tette, amelyen apró piros pöttyök sokasága jelezte azokat a raktárakat és gyárakat, ahol évtizedekkel ezelőtt a kulcsot használhatták.

Nézte a képeket, de gondolatai mintha önálló életre keltek volna, állandóan Rick-hez kanyarodtak, miközben fülében csengtek Tyson szavai. Hátradőlt a kanapén, és becsukta a szemét, és elárasztották azok a kínzó gondolatok, amelyeket egész nap elfojtott, és a tudatalattijába száműzött. Hát mégis hagyja, hogy egy gyilkos irányítsa a tetteit, hogy a félelem szép lassan megfojtsa? Hagyja, hogy minden, amiben az édesanyja és ő is hitt, semmivé váljon? Képek peregtek a szeme előtt: Tyson gúnyos mosolya, a vörös rózsa Jordan asztalán,  Martha szavai a kórházban, Castle tekintete a kápolnában, aztán a liftben elhangzott szavai, amik azóta a fülében csengtek, amióta a férfi kimondta: Nem szeretsz eléggé Kate. A szerelmed nem elég erős, hogy legyőzze a félelmet. 

Percekig hagyta, hogy csukott szemhéjai alól kicsorduljanak a könnyek. Hirtelen újra maga előtt látta a gyilkos gúnnyal vegyes, diadalittas mosolyát, de a kép egyre halványult, és átvette a helyét Castle végtelen szerelmet tükröző kék szeme, szelíd mosolya, amiben most is ott bujkált a huncutság, aztán ajkai elnyíltak, ragyogó tekintete elhomályosult, mint azon a viharos éjszakán, amikor elfogadta a férfi szerelmét. 

Kinyitotta a szemét, és egy határozott, elszánt mozdulattal letörölte arcáról a könnyeket. 

- Nem! Nem hagyom, hogy a félelem, és egy elmebeteg gyilkos legyőzzön! Túl sok a vesztenivalóm! Egy csodálatos ember a  szerelmét adta nekem. Nem hagyhatom elveszni! - suttogta maga elé a szavakat olyan erővel, mintha ordítva szakadnának ki a lelkéből.

Megkönnyebbülten sóhajtott egyet, és elmosolyodott. Ekkor hallotta meg a folyosóról beszűrődő lassú, ütemes, tompa  kopogást. Érzékei abban a pillanatban életre keltek, idegrendszere éberré vált, és feszülten figyelt. A közeledő kopogás hangjai megszűntek, mintha valaki éppen az ő ajtaja előtt állt volna meg, aztán pár pillanat múlva újra meghallotta a jellegzetes, de most távolodó hangot. Felkelt, elővette a fegyverét, és halk léptekkel a bejárati ajtóhoz osont. Kiakasztotta a biztonsági láncot, óvatosan elfordította a zárat, és a fegyverét előre tartva, egy hirtelen mozdulattal kitárta az ajtót. 

Változatok egy témára 7/124

- Azt hiszem, túllőttem a célon - állapította meg halkan a férfi.

Kate megpróbálta kiűzni agyából a Castle-lel kapcsolatos gondolatait. Elfojtotta a benne tomboló dühöt, és azzal csillapította a félelmét, hogy a férfinak nem esett nagyobb baja, a múlton meg kár idegeskedni. Fontos beszélgetés várt rá, ezért hideg fejjel kell gondolkodnia, de ez rettentő nehéz azok után, hogy látta a videót, ráadásul Martha megjegyzése is állandóan a fülében zakatolt: - Még sosem érzett olyat, mint irántad. Nem fogja abbahagyni.

Az első emeleten kiszállt a liftből, és kiderítette, hogyan juthat a szigorúan őrzött rendőrségi részlegbe. Néhány perc múlva beengedték a zárt folyosóra, és miután sokadszorra is igazolta magát, a Tyson szobája előtt álló őr a kórterem ajtajára mutatott. Kate nyelt egyet, felöltötte pókerarcát, és belépett a szobába. Tyson könyékig bekötözött kezekkel, bokától combközépig sínbe tett, felpolcolt lábakkal feküdt magatehetetlenül az ágyon, testét csak egy vékony takaró fedte. Első pillanatban úgy tűnt, mintha aludna, de Kate alig lépett néhányat, a férfi szeme kinyílt, és érdeklődve fordította fejét az ajtó felé.

- Á! Beckett nyomozó! - csillant meg éberen a szeme, és elégedett mosoly suhant át az arcán. - Nocsak, nocsak! Hát elküldték, hogy kiszedjen belőlem valamit?

- Csak a saját szememmel akartam látni, hogy soha többé nem tud ártani senkinek - nézett végig a tehetetlen férfin lekezelően Kate.

- Azt hiszi, az, hogy nem fogok tudni járni, megakadályoz abban, hogy élvezzem az életet?

- Ha azt élvezi, hogy nyomorékon ül egy cellában, akkor teljesül az álma.

- C-c-c-c! - ingatta meg gúnyosan mosolyogva a fejét a férfi. - Nem hinném, hogy csak ennyire tart! Lehet, hogy nem személyesen fogom átélni, ahogy egy zsineg szorítása szépen lassan kioltja egy gyönyörű szőke nő életét, de a tudat, hogy megtettem, és maguk nem tehetnek ellene semmit, legalább olyan öröm, mintha magam húznám meg a kötelet.

Beckett szíve nagyot dobbant, de egy arcizma sem rándult. Most már teljesen biztos volt abban, hogy a férfi fogva tart valahol egy nőt, valószínűleg ugyanúgy egy felhúzható kapuhoz kötözte a nyakánál fogva, mint annak idején őt és Castle-t, és később Helga Ormond-ot is. A szavaiból arra következtetett, hogy még nem húzta meg a kötelet, tehát ha napokig nem találják meg a nőt, akkor a gyengeségtől összeesik, és a hurok a nyakára szorul. 

- Már megtanulhatta volna, hogy nem minden terve sikerül - nézett farkasszemet Kate a gyilkossal. - Nézzen Castle-re és rám! - ejtette ki felsőbbrendű magabiztossággal a szavakat, de Tyson arcáról nem tűnt el a kissé gúnyos, elégedett mosoly. Másodpercekig kutatta rideg tekintetével a nő vonásait, aztán megingatta a fejét.

- Hát még most sem érti, hogy én győztem? - szólalt meg szinte suttogva, de ettől még félelmetesebbnek hatottak a szavai. - Lehet, hogy elfogtak, és magatehetetlenné tettek, de én irányítok. Miattam fog kudarcba fulladni a nyomozásuk, és hal meg valaki. Én vagyok az, aki irányítja az életüket, az érzelmeiket. Gondoljon bele nyomozó! Milyen életet élt, és milyen jövőt tervezett addig, amíg én meg nem jelentem a színen?  - Tartott néhány másodperc szünetet, hogy a nőnek legyen ideje magában megfogalmazni a választ, aztán folytatta. - És most?  - húzta fel a szemöldökét. - Ugyanúgy retteg, mint azok a nők, akiket megfojtottam. Ugyanúgy fuldoklik, mint ők, csak ez a kín magánál nem másodpercekig, hanem évekig fog tartani. Én vagyok az, aki elültette a félelmet a szívében, és ez a félelem fogja elvenni az életét. Lehet, hogy nem a szó szoros értelmében, mert dobog a szíve és lélegzik, de a lelkét meg fogja fojtani a félelem.

Kate mozdulatlanná dermedve nézte a férfit, akinek minden szava egy késszúrás volt a szívébe. Végtelenül nagy erőfeszítésébe került, hogy az arca rezzenéstelen maradjon, és ne adja meg Tyson-nak azt az örömöt, hogy meglássa rajta, hogy elismeri, igaza van.

 - Csak képzelődik - préselte ki a szavakat.

A férfi széles mosolyra húzta a száját.

- Nyomozó! - ejtette ki feddő gúnnyal a szót. - Csak nem hiszi, hogy nem tudom, mi történt magukkal? Szakított az íróval, ő meg mindent megpróbál, hogy visszaszerezze magát, sikertelenül. Hol van az az élet, amit terveztek? Miért nem tartották meg az esküvőt, miután megmenekültek? Na és hol van a jegygyűrűje? - kérdezte, és tekintete a nő nyakára, majd mellkasára vándorolt. - Tudom, hogy nincs a nyakláncon.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha a saját életével foglalkozna, és nem az enyémmel - mondta Kate indulatosabban, mint szerette volna, aztán lenézően folytatta. - Nem győzött, és soha nem győzhet. A gonosz, előbb vagy utóbb, de elnyeri méltó büntetését. Erre maga a legjobb példa - mondta meggyőződéssel a férfi szemébe nézve, aztán megfordult, és kilépett a szobából.

Ahogy becsukódott Kate mögött az ajtó, mintha minden ereje elhagyta volna, remegő lábakkal vetette hátát a falnak, és előrehajolva vett pár mély lélegzetet.

- Minden rendben, nyomozó? - lépett oda aggódva az egyenruhás őr.

- Igen, minden rendben - erőltetett egy kényszeredett félmosolyt az arcára, miközben arra gondolt, nem, semmi sincs rendben. Ellökte magát a faltól, és a lépcsőház felé indult. Nem akart a zsúfolt lifttel menni, nem akart emberek között lenni. Levegőre és magányra vágyott, olyan helyre, ahol senki sem látja, de azt is tudta, hogy azonnal értesítenie kell Gates-t vagy Shaw ügynököt Tyson célozgatásáról, ezért gyorsan telefonált, és hadarva osztotta meg a kapitánnyal az új információt. Mire letette a készüléket, már a kórház parkolójában járt. Beült az autójába, hátradőlt az ülésen, és behunyta a szemét. Újra meg újra hallotta Tyson szavait, látta győzelemittas, gúnyos tekintetét. Tudta, hogy a férfinak igaza van. Ha nem lett volna Tyson, akkor most Castle felesége lenne, esténként a karjaiba simulna, és a gyengéd szeretkezésekkor reménykednének, hogy élet fogan meg a méhében. Nem is gondolna arra, hogy a munkájával együtt járó veszély romba döntheti a boldogságukat. De most már Tyson az életük, az emlékeik része lett, és az is igaz, hogy megfojtja a lelkét a félelem, amit a gyilkos beleültetett. Egy ideig hagyta, hogy a csukott szemhéjai alól kicsorgó könnycseppek legördüljenek az arcán, aztán egy hirtelen mozdulattal letörölte őket, és kinyitotta a szemét. Tekintete már nem a vereség keserűségét, hanem elszánt dühöt sugárzott. Arra tette fel az életét, hogy megszabadítsa a világot a gonosztevőktől. Nem hagyhatja, hogy egy szociopata sorozatgyilkos legyőzze! Ha hagyná, akkor minden, amiben hitt, semmivé válna! Keze önkéntelenül a nyakában függő lánchoz vándorolt, és kihúzta az inge alól. Csak az édesanyja gyűrűje volt a láncra fűzve. Meg forgatta ujjai között az ékszert, és úgy nézett rá, mint valami varázserővel rendelkező tárgyra, ami minden nehéz helyzetben erőt ad, és visszaadja a hitét. Az édesanyja sem félt szembeszállni a gonosszal, bármi legyen is a következménye. Ő sem félhet. 

Vett egy nagy levegőt, aztán a láncot visszabujtatta az inge alá, elfordította a slusszkulcsot, és elszánt tekintettel tövig nyomta a gázpedált. Nem volt vesztegetni való ideje. Le akarta győzni Tyson-t.

Castle a nappali kanapéján ült ölében a laptopjával, és mereven bámulta a képernyőn sorakozó szavakat, mintha azon töprengene, hogyan oldja meg a Nikki Heat és Jameson Rook közötti jelenetet, de ez csak az álcája volt, hogy végre egyedül hagyja az anyja. Kate-t látta maga előtt, ahogy feláll a kórházi székről, teste megfeszül, tekintete rászegeződik, aztán szinte elrohan a lifthez, de onnan még visszanéz. Már vagy századszor idézte fel a jelenetet, és próbálta megfejteni a nő tekintetét. Mindenesetre az, hogy nem szólt hozzá egy szót sem, semmi jóról nem tanúskodott. Lecsukta a laptopot, és sóhajtva nézett felpolcolt bokájára, ami a jég ellenére is fájdalmasan lüktetett, mihelyt megmozdította. Kezdett kételkedni abban, hogy a terve sikerrel jár, és meggyőzheti Kate-t az igazáról azzal, ha állandó veszélynek teszi ki magát, de nem tudta, mi mást tehetne. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Arra riadt, hogy valaki mellé lép. Megugrott ijedtében, és egyik kezével a mellkasához, a másikkal a lábához kapott, amibe a hirtelen mozdulattól olyan éles fájdalom hasított, mintha kést döftek volna bele.

- A-Alexis! Te ... hogy kerülsz ide? - nyögte fájdalmas arccal meglepve. - Vennem kell neked néhány kopogós sarkú cipőt, mert így a szívbajt hozod rám - próbált könnyed beszélgetést kezdeni, de csak rá kellett néznie a lány arcára, már tudta, hogy mindenre számíthat, csak könnyed beszélgetésre nem. Alexis egy szót sem szólt, némán leült a férfival szemben, és egyenesen apja szemére szegezve a tekintetét, várt. 

Castle nyelt egyet. A lány nem dühösnek látszott, hanem végtelenül szomorúnak és csalódottnak. Amióta leugrott a Brooklyn hídról, csak telefonon beszéltek, és Castle hagyta, hogy Alexis a bungee jumping és a vadvízi evezés után is kiadja a dühét, és mindkét alkalommal sikerült megnyugtatnia, hogy nem volt olyan veszélyes a kalandja, mint amilyennek látszott. Érezte, hogy most valódi magyarázattal tartozik a lányának, és nem hitegetheti azzal, hogy csak új dolgokat akar kipróbálni. Biztos volt abban, hogy látta a videót, különben nem ülne vele szemben, magyarázatra várva.

- Tudom, hogy túllőttem a célon - kezdte bűnbánó arccal, és várta, hogy Alexis reagáljon a szavaira, de a lány hallgatott és várt, ezért lassan folytatta. - Tudom, hogy felelőtlennek tartasz, és azt hiszed, nem gondoltam rád, amikor az ejtőernyős ugrásra vállalkoztam.

Alexis felhúzta a szemöldökét, és rosszallóan villant a tekintete.

- Vagyis az ejtőernyő nélküli ugrásra - javította, és bocsánatkérő mosolyra húzta a száját, de a lány most sem reagált a szokásos módon, ezért vett egy nagy levegőt, és komolyan folytatta. - Igen, igazad van. Tisztességtelen dolog volt veled és nagyanyáddal szemben, hogy veszélybe sodortam magam, de meg kellett tennem - nézett megértésért esedező tekintettel a rászegeződő, átható kék szemekbe.

- Kate miatt? - szólalt meg végre Alexis. 

Castle nézte lánya komoly, megbántottságot tükröző arcát, és lassan bólintott. Érezte, hogy az igazat kell mondania, mert már azzal is megbántotta Alexis-t, hogy eltitkolta előle a tervét, és a kalandjai okának valódi magyarázatát.

- Tudod, hogy Kate miért szakított velem. Az is lehet, hogy vele értesz egyet, vagy neked is kevesebb lenne a félelmed, ha nem lennék a közelében - kezdett a magyarázatba megfontoltan. - Eleinte dühös voltam, csalódott és keserű, de mindenekelőtt boldogtalan voltam. Próbáltam megérteni a döntését, de lassan rájöttem, hogy képtelen vagyok elfogadni. Nem tudok úgy élni, hogy meg sem próbálom visszaszerezni azt a nőt, akit teljes szívemből szeretek, és aki teljes szívéből szeret.

Az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. Most gondolt először arra, hogy talán már soha nem tudja visszaszerezni Kate-t.

Néhány másodperc hallgatás után Alexis előbbre hajolt, és értetlenséget tükröző, összehúzott szemekkel megszólalt.

- És úgy akartad visszaszerezni Kate-t, hogy megmutatod neki, egyedül is képes vagy hülyeségeket csinálni?

Castle sóhajtott, és szomorkásan elmosolyodott azon, hogy milyen könnyen átlátott a szándékán Alexis, és amiatt is, hogy a hangsúlyból már érezte a lány bocsánatát.

- Okos vagy - mondta meleg hangon.

- Jaj Apa! - csóválta meg a fejét Alexis. - Arra akartad kényszeríteni Kate-t, hogy azért jöjjön vissza, hogy te ne ugrálj ki repülőkből, meg ne evezz vad hegyi folyókon? Arra nem gondoltál, hogy ő mit érezhet? Szerelemből hozott egy fájdalmas döntést. A kínok kínját élhette át, erre te még ráteszel egy lapáttal, csak hogy még több fájdalmat és félelmet érezzen?

Castle döbbenten pislogott.

- Én ... én nem akartam fájdalmat okozni neki, én csak ... csak vissza akartam kapni - suttogta fájdalmas arccal.

Alexis felállta fotelből, és a kanapéra ült a férfi mellé, aki azonnal magához ölelte.

- Féltelek Apa. Örülhetnék, hogy nem képzeled magad többé rendőrnek, és nem kerülsz bűnözők közelébe, de nem a boldogságod árán - simított végig a férfi karján. - Talán csak várnod kellett volna egy kicsit, hogy Kate megküzdhessen a félelmeivel. Miért kell mindig a bonyolultabb utat választanod? - hajtotta apja vállára a fejét.

- Tényleg nagyon okos vagy! - mosolyodott el a férfi boldogan, és szeme újra izgatottan csillogott. Tudta, mit kell tennie. 

Változatok egy témára 7/123

Kikerekedett szemmel nézte a magába roskadt, magányos alakot, aztán abban a reményben, hogy talán rosszul lát, pislantott egyet.

A félelem egy pillanat alatt áradt szét a testében, és villámként cikázó gondolatai egymás után jelenítették meg a lehetséges okokat,  hogy miért ülhet Martha a kórház sürgősségijén. A nő megérezte a rászegeződő tekintetet, és felé fordult. Ahogy meglátta a közeledő nyomozót, mély szomorúságot és aggodalmat tükröző arcvonásai azonnal ellágyultak.

- Ó Katherine! - sóhajtotta megkönnyebbülten, de továbbra is idegesen morzsolgatta a gombóccá gyűrt zsebkendőt.

- Beteg vagy? - kérdezte udvariasan Kate, bár szíve szerint Castle-re kérdezett volna rá.

Az asszony  összeszorította remegő ajkait és megrázta a fejét, miközben gyorsan pislantott néhányat, hogy összegyűlő könnyeit eloszlassa.

Kate lehajolt, és gyengéden megfogta a karját.

- Castle? - ejtette ki remegő hangon a nevet, mire Martha bólintott.

- Most vitték a röntgenbe - mondta, de amikor meglátta Kate szemében a rémületet, gyorsan folytatta. - Ne ijedj meg, nincs komoly baja. A bokája rándult meg, és megnézik, nincs-e szalagszakadása.

Kate egy pillanatra behunyta a szemét, és hagyta, hogy a félelemtől visszatartott levegő egy sóhajtással kiáramoljon a tüdejéből, aztán leült Martha mellé. Ahogy végigtekintett az összetörten ülő nőn, akiből csak úgy áradt a feszültség, hirtelen tudatosult benne, hogy most kell csak igazán megijednie, mert ha Castle megint valami eszement dologban vett részt, az azt jelent, hogy a reggeli vitájuk ellenére a férfi nem adja fel a tervét.

- Mi történt? - tette fel félve a kérdést.

Martha szótlanul a táskájába nyúlt, és elővette a telefonját. Kate rácsodálkozott a legújabb iPhone-ra, mert még sosem látott az asszonynál ilyen modern készüléket.

- Tegnap este kaptam Richard-tól ezt a masinát, engesztelésül a montanai kalandja miatt - ingatta meg rosszallóan fejét a nő. - Nem gondoltam, hogy ezt a videót fogom rajta először megnézni - nyomogatta meglepően gyorsan az érintőképernyőt, aztán Kate kezébe adta a készüléket. - Persze nem Richard-tól tudok a létezéséről. Az egyik színitanodás fiatal kérdezte, tudom-e, hogy néhány órája kering a Youtube-n és valamelyik közösségi portálon egy videó, amin Richard szerepel. Azt hittem, szörnyet halok, amikor megláttam - sóhajtott egy nagyot az asszony.

Kate pattanásig feszült idegekkel, pislogás nélkül meredt a telefon fekete kijelzőjére, és várta, hogy betöltődjön a videó. A képernyő hirtelen kivilágosodott, és egy kis repülőgép belsejét látta meg. Az ambulancia emberektől nyüzsgő zaján keresztül is hallotta a gép motorjának zúgó hangját. A kamera körbefordult, és két jó erőben levő, kezeslábast és bukósisakot viselő, fiatal férfi integetett mosolyogva a leendő nézőknek. Kate pár pillanat után fedezte fel a combjukon és vállukon levő hevedereket, amelyek a hátukon levő ejtőernyőhöz csatlakoztak. Pislogott néhányat, mintha azzal siettetni tudná a felvételt, amikor a kamera a repülőgép másik vége felé fordult, és meglátta Castle-t. A férfi fehér V-nyakú pólóban és farmerban, kissé meggörnyedve állt, mivel a kis gép belső tere túl alacsony volt ahhoz, hogy a majd' 190 centiméteres férfi ki tudjon egyenesedni. Jobb kezével egy bőr kallantyúba kapaszkodott, de teste még így is ingadozott a repülő mozgása miatt. 

- Helló! Richard Castle vagyok. A társaimmal, Jake-kel és Nigel-lel, egy különleges ugrásra készülünk. Velünk tartotok? - kérdezte túlkiabálva a repülő motorjának hangját, miközben bal kezével integetett, és sármos mosolyát felöltve a kamerába mosolygott. 

Kate elképedve futtatta végig tekintetét rajta, és nem értette, milyen ugrásról beszél, amikor nincs rajta ejtőernyő. Érzékelte, hogy Castle könnyed mosolya nem teljesen őszinte, és tekintetében sem látta a gyermeki izgalmat, mint ahogy azt más esetben várta volna. Inkább volt feszült a férfi, mint izgatott, de Kate ezzel most törődött, mert lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy az egyik ejtőernyős férfi megigazítja a sisakjára szerelt kamerát, és bólint, hogy minden rendben.

- Indulás! - kiáltott a kamera felé Jake és Nigel. Nevettek, és szemük izgatottan ragyogott az adrenalintól. A következő pillanatban Castle felé fordultak, és mondtak neki valamit, amit Kate nem értett, de a szavakra az író nyelt egyet, és mosolya kényszeredetté vált. 

Ami ezután történt, az olyan hihetetlen volt, hogy Kate kitágult pupillákkal, lélegzetvisszafojtva nézte a képkockákat, és nem akart hinni a szemének. Castle elengedte a fogantyút, és a fém oldalfal kiugrásaiba kapaszkodva a gép ajtajához lépkedett. Arcáról eltűnt a mosoly. Komoly volt és elszánt. Nigel megfogta az ajtót, és egy erőteljes mozdulattal elhúzta. A szél süvítve tört be a nyíláson, lökött egyet az erősen kapaszkodó írón, haját összekócolta, és látszott rajta, hogy alig kap levegőt. Csak néhány pillanat kellett, hogy kiegyenlítődjön a légnyomás, és már csak a sebesség okozta széllel kelljen megküzdenie Castle-nek. Ekkor az ajtónyílás közepéhez lépett, még egyszer a kamera felé fordult, aztán a két férfira nézett és mindhárman bólintottak. A következő pillanatban Castle elrugaszkodott, és kiugrott a gépből. A kamera még mutatta, ahogy a férfi széttárt karokkal és lábakkal szabadesésben zuhan, aztán visszafordult a gép belseje felé, és Nigel-re irányult, aki néhány másodperc eltelte után követte Castle-t. A kép egy vágással átváltott a Jake sisakján levő kamera képére. Érezni lehetett, hogy ő is kiugrott a gépből, és a szabadesés közben próbál úgy fordulni, hogy a föld felé száguldó Naigel-t, és az alatta zuhanó Castle-t is látni lehessen. Ha Kate nem tudta volna, hogy a férfi túlélte ezt az egészet, akkor ebben a pillanatban biztosan átélt volna egy kisebb szívrohamot. Figyelte, ahogy Nigel időnként a testéhez szorítja a karjait és összezárja a lábát, ezzel gyorsítva a zuhanást, így egyre közelebb kerül az ejtőernyő nélküli íróhoz. Kate úgy érezte, túl gyorsan zuhannak, és már túlságosan közel van már a felszín ahhoz, hogy az ejtőernyő lefékezze a sebességüket, amikor Nigel végre magához szorította a kezeit, összezárta a lábát, és testhelyzetét úgy irányította, hogy torpedóként siklott Castle fölé, aztán hátulról szorosan átölelte karjával, lábait pedig a férfi lábai köré kulcsolta, aztán kioldotta az ejtőernyőjét. A kép himbálózni kezdett, ahogy a filmező Jake-et is lefékezte a saját ejtőernyője, aztán már mindkét ejtőernyő lassan imbolyogva közeledett a felszín felé. Látszott, hogy Nigel és Castle előbb érnek földet, és úgy tűnt, túl gyorsan, és meredeken érkeznek le. A két férfi lába egy emberként ért a talajra, és nem is lett volna semmi baj, ha egy váratlan széllökés meg nem billenti az ejtőernyőt. Nigel egyik kezével elengedte Rick-et, aki a mozdulattól elvesztette az egyensúlyát, és tehetetlenül esett a földre. A kép rázkódni  kezdett, és csak a füves terepet mutatta, aztán a kijelző egy pillanatra elsötétült, majd egy sokkal távolabbi kameraállásból látta a két összezsugorodó ejtőernyőt, és a két fiatal férfit, ahogy a földön fekvő Castle-hez rohannak. Kate arra gondolt, hogy Jake földet érését látta az utolsó néhány másodpercben, valaki várta őket lenn, aki folytatta a filmezést. Mire a kamerás ember odaért az ugrókhoz, Castle már fájdalmas arccal ült a fűben, Jake és Nigel pedig aggódva szemlélték a bokáját, de amikor észrevették a filmfelvevőt, mindhárman a egyenesen a lencsébe néztek, és mosolyogtak.

- Izgalmas volt, ugye? - kérdezte diadalittas hangsúllyal, és huncutul kacsintott.

A felvétel véget ért, de Kate még másodpercekig meredt a fekete kijelzőre. Tudta, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte. Mire számíthat még? Kapkodva vette a levegőt, és most érezte meg, hogy a szíve majd' kiugrik a helyéből. Lassan Martha felé nyújtotta a telefont, és szemét az asszonyra emelte.

- Tudom, mit érzel - szólalt meg együtt érzőn a nő, és egy pillanatra megfogta Kate karját. - Az egyik ejtőernyős fiú hozta be a kórházba, az, amelyik elkapta a levegőben.

- Castle tudja, hogy itt vagy?

- Igen, de csak pár pillanatra találkoztunk, mert éppen akkor vitték a vizsgálóba, onnan meg a röntgenre. 

- Értem - nyögte Kate, és összeroskadva hátradőlt a széken.

Egy ideig mindketten hallgattak. Kate a látottakkal volt elfoglalva, Martha pedig hagyta, hogy  a nő túl legyen az első sokkon.

- Katherine ... - szólalt meg halkan az asszony. - Ugye tudod, hogy Richard miért csinálja ezt az egészet?

- Igen - suttogta maga elé a szót Kate, akinek még mindig az előbb látott felvétel pörgött a szemei előtt.

- Még sosem érzett olyat, mint irántad. Nem fogja abbahagyni - mondta végtelen szomorúsággal Martha.

Kate éppen szóra nyitotta a száját, amikor nyílt a vizsgáló ajtaja, és felvételről ismerős Nigel lépett ki rajta megkönnyebbülten mosolyogva.

- Nincs nagy baj, csak rándulás. Fel kell polcolni, jegelni és fáslival rögzíteni - intézte Martha-hoz a szavait, miközben mögötte Castle bicegett ki a jobb kezében tartott könyökmankóra támaszkodva, lábán a járást segítő, levehető, szivacsos bélésű rögzítő csizmában. Amikor meglátta Kate-t, megtorpant. Megbabonázva nézte a székről felpattanó nőt, aki feszülő izmokkal állt vele szemben, tekintetéből áradt a tehetetlen düh és a fájdalom. Másodpercekig néztek nyíltan egymás szemébe, aztán amikor Castle nyitotta a száját, hogy valami könnyed megjegyzést tegyen a sérülésére, Kate váratlanul megpördült, és szinte rohant a folyosó közepén levő lift felé, de mielőtt belépett volna a szerkezetbe, még visszanézett a férfira.

Castle lassan az anyjára nézett, aki kicsit oldalra billentett fejjel, "én  megmondtam" tekintettel nézett vissza rá.

- Azt hiszem, túllőttem a célon - állapította meg halkan a férfi.

Változatok egy témára 7/122

- Igen - sóhajtott lemondóan a titkárnő. - Természetesen meg tudom szervezni. Tíz órára legyél a reptéren!

Kate percekig ült magába roskadva a pihenőben, és a előző percek mondatai, gesztusai zakatoltak az agyában. Mázsás súlyként nehezedett rá az emlék, amikor azt mondta Castle-nek, hogy bármit tesz, nem fog változtatni a döntésén. A férfi felé ezt az arcát kellett mutatnia, de valójában egyre bizonytalanabb lett. Eleinte csak apróságok ingatták meg a döntés helyességébe vetett hitét: a barátai rosszalló tekintete, Lanie megjegyzései, na és persze Jordan Shaw eszmefuttatása a félelemről és a boldogságról. Később látta az ügynök boldog férjét, emlékezett a ragyogó szemű kislányára, és szembesült a ténnyel, hogy van, aki túl tud lépni a félelmein, és boldoggá tudja tenni a szeretteit. Aztán jöttek a Castle-lel való felkavaró találkozások, majd a két őrült tette. A sors különös játéka volt, hogy éppen ma futott össze a megmentett kisfiúval és az édesanyjával, akik arra az időre emlékeztették, amikor a közös jövőjüket tervezgették Castle-lel, családdal, gyerekkel. Az elmúlt néhány nap eseményei azonban még egy dologra rávilágítottak: Castle makacs és kitartó, és addig fogja játszani az eszement játékát, amíg célhoz nem ér. Most tudatosult benne igazán, hogy ha valami baj éri a férfit, végső  soron ő lesz érte a felelős. Újra dühös lett rá. Hogyan hozhatja ilyen helyzetbe, hogy csak két rossz közül választhat: vagy mellette lesz veszélyben, vagy saját maga csinál valami őrültséget! Sóhajtott, és lassan bevallotta magának, hogy el sem tudta képzelni, hogy valaki annyira szeresse, hogy az életét is kockára tegye, csak azért, hogy nem veszítse el a szerelmét. Nyugodt körülmények között szerette volna végiggondolni ezt az egészet, de Gates erélyes hangja tudatosította benne, mert ennek nem most lesz itt az ideje. 
Amikor kilépett a pihenőből, a kapitány az irodája ajtajában állt, és a fejével intett, hogy menjen. A szeme sarkából látta, hogy Jordan Shaw a fiúkkal beszélget az eligazító előtt. Espo komoly arccal mondott valamit, Ryan pedig összeráncolta a homlokát, és aggódó tekintettel bólintott. Amikor észrevették, jelentőségteljes pillantásokat váltottak, aztán gyorsan leültek az asztalukhoz. Beckett biztos volt abban, hogy róla beszélgettek. Még akkor is a hátán érezte Jordan átható tekintetét, amikor belépett Gates irodájába.
Jordan Shaw pontosan tudta, min  megy keresztül a nyomozó. Évekkel ezelőtt neki is meg kellett küzdenie a kétségekkel és a lelkiismeret-furdalással, de ő már tudta, hogy megéri a boldogságot választani, és azt is, hogy együtt lehet élni az állandó veszéllyel. Tudta, hogy nincs joga befolyásolni a nyomozót a döntésében, de nőként úgy érezte, meg kell mutatnia neki, hogy miről mond le, ezért elővette a telefont, és a legközelebbi virágboltot hívta. Reggel, miután egy leheletnyi puszit lehelt alvó kislánya arcára, és gyengéden megcsókolta éppen csak ébredező férjét, tekintete másodpercekig elidőzött a szál vörös rózsán, amit a férfitől kapott előző este. Szíve szerint magával vitte volna, hogy a virág egész nap emlékeztesse a férje szerelmére, de persze nem tette, elvégre ő a rettenthetetlen, kemény Shaw ügynök, az FBI egyik legjobbja, nem holmi romantikus, egy szál vörös rózsától elérzékenyülő kamaszlány. Úgy gondolta, Beckett nyomozónak nem kell tudnia, hogy otthon hagyta a virágot.
Beckett azt hitte, soha nem szabadul a kapitánytól, aki olyan részletes beszámolót kért tőle, mint még soha. Eleinte nehezen szedte össze a gondolatait, végül viszont már örült, hogy legalább addig nem kell Castle-n gondolkodnia, amíg muszáj az ügyről beszélnie. A kapitánynak igaza volt, amikor felhívta a figyelmét, hogy ne csak a vádemelési eljárással foglalkozzanak, hiszen ott van Tyson üzenete, a csokoládéba rejtett kulcs. Jó lenne kiszedni a férfiból, mi volt a szándéka vele. A kórház jelezte, hogy a sorozatgyilkos túl van a műtéteken, és estefelé már újra ki lehet hallgatni. Az FBI már próbálkozott, de nekik nem volt hajlandó megszólalni, utána pedig a műtőbe vitték, most viszont már nincs az altatók és fájdalomcsillapítók hatása alatt, és talán neki megnyílik.
Beckett megbeszélte a fiúkkal a további feladatokat, aztán az eligazító felé vette az irányt, ahol az FBI csapata dolgozott, hátha Jordan-ék jutottak valamire a kulccsal. Amikor belépett a helyiségbe, azonnal meglátta az íróasztal mögött ülő, iratokba temetkező nőt, de tekintete tovább siklott az asztal sarkán virító vörös rózsán. Megállt a nővel szemben, mire az érdeklődve felnézett rá, de Kate tekintete akaratlanul is újra a rózsára vándorolt, és elmerengve hallgatott.
- Valami baj van? - kérdezte az ügynök.
- Ne-nem - nyögte zavarában Kate, miközben megpróbálta elszakítani szemét a szerelmet jelképező virágról.
- Á, a rózsa? - kérdezte Jordan, mintha most értette volna meg, mi zavarja a nyomozót. - Tudom, hogy szokatlan egy FBI ügynök asztalán, de a férjem szerelmére és a kislányom szeretetére emlékeztet. Minden héten kapok egy szálat - nézett ő is a rózsára, aztán minden átmenet nélkül témát váltott. - A technikusoknak végre sikerült megállapítaniuk, hogy a Tyson által küldött kulcs gyártását már legalább tíz éve beszüntették. Eredetileg raktárak, gyárak acélajtajának speciális zárjaihoz készült. Hát, ezzel nem megyünk sokra, de több a semminél. Az embereim már keresik, hol vannak a városban elhagyatott, bezárt raktárépületek és üzemek, de valahogy szűkítenünk kellene a kört.
- Estefelé bemegyek Tyson-hoz a kórházba. Talán megtudok valamit - mondta Kate, bár maga sem hitte, hogy a gyilkos elárulja, hogy mi volt a terve. Mielőtt elindult volna, újra a rózsára pillantott. Hirtelen eszébe jutott egy emlék, amikor vörös rózsák borították szinte az egész lakást, és Castle ezerféleképpen akarta bebizonyítani, hogy mennyire fontos neki. Elhessegette az emléket, mielőtt teljesen a hatalmába kerítené, és a fehér táblához sietett. Megpróbált Tyson agyafúrt elméjével gondolkodni. Minél tovább nézte a csokoládéról és a csomagolásáról készült képeket, annál biztosabb volt abban, hogy jelentőséggel bírnak. Hirtelen azon kezdett töprengeni, milyen lenne, ha Castle itt lenne mellette. Szinte látta maga előtt, ahogy a férfi félig az asztalon ülve, kezét zsebre téve, elgondolkodó tekintettel nézi a táblán levő fotókat, aztán felcsillan a szeme, vesz egy nagy levegőt, és előadja az elméletét. Ha felhívná, hogy mit állapítottak meg a kulcsról, talán most is előállna egy ötlettel, ami a segítségükre lehetne, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy a reggeli vitájuk után beszéljen vele. Ryan olyan csendben közelített felé, hogy inkább csak megérezte a jelenlétét.
- Khm - köszörülte meg a torkát a férfi, aztán amikor Beckett kérdőn ránézett, zavartan belekezdett. - Shaw ügynök délelőtt megbízott, hogy hívjam fel Castle-t a kulcs miatt, hátha eszébe jut valami eszement ötlet, de egész nap nem érem el. A telefonja azonnal hangpostára kapcsol, de nem hív vissza.
- És? - húzta fel értetlenül a szemöldökét Beckett, mert fogalma sem volt arról, hogy mire akar kilyukadni a nyomozó.
- Gondoltam, felhívhatnád Ms. Rodgers-t, talán ő segítene megtalálni - mondta ki félve.
- Ugyan, Ryan! Rossz pénz nem vész el! Előbb, utóbb előkerül. Talán csak valami kellemes tevékenységgel oldja a tegnapi túra okozta feszültséget - bagatellizálta el a dolgot Kate. Hangja gúnyosan csengett, de Ryan kihallotta belőle az idegességet és a féltékenységet is, ezért nem erőltette tovább a dolgot, inkább témát váltott.
- Megtaláltuk az üzletet, ahol Tyson azt a raktárkapuhoz hasonlító felvonó szerkezetet vette, amit a Lincoln alagútnál találtunk. A laborosok megállapították, hogy Tyson ott ölte meg Helga Ormond-ot. De most jön az érdekesség! Minden alkatrészből kettőt vásárolt!
Beckett egy pillanatig döbbenten meredt a férfira, aztán elismerően bólintott.
- Ez azt jelenti, hogy ... - kezdte Ryan.
- ... hogy még egy gyilkosságra készült - fejezte be a mondatot Kate, és már indult is Jordan-hez.
Shaw ügynök azonnal felmérte az információ jelentőségét, és egy rendkívüli megbeszélést hívott össze. Minden emberét mozgósította, mert mindannyiuk meggyőződése volt, hogy egy elhagyatott gyárépületben vagy raktárban már felszerelte a gyilkos a felhúzható kaput, és az is lehet, hogy már az áldozatot is kiválasztotta a kegyetlen gyilkossághoz. Ha ugyanúgy jár el, mint Helgánál, akkor lehet, hogy valahol egy üzem rejtett zugában megkötözve fekszik egy nő, akit még megmenthetnek, ha időben megtalálják, bár azt is számításba kell venniük, hogy már csak egy felakasztott, megfojtott holttestet találnak. Espo és Ryan azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki, hogy a bejelentett eltűntet között van-e harminc év körüli, hosszú szőke hajú nő. 
- Beckett nyomozó! Induljon a kórházba! Talán Tyson elejt egy apró megjegyzést, ami hasznunkra lehet.
- De a szabályzat tiltja, hogy kihallgassam, hiszen érintett vagyok az ügyben - mondta Kate.
- Tudom, de ez az ügy felülír néhány szabályt - húzta ravasz mosolyra a száját Jordan. - Nem kihallgatja, csupán beszélget vele - villant jelentőségteljesen a szeme. - Tyson senkivel nem hajlandó beszélni, amióta elfogták, de maga egészen más a számára, mint egy idegen FBI ügynök. Be akarja bizonyítani magának, hogy annak ellenére, hogy elfogták, mégis ő az okosabb. Dicsekedni akar, olyankor pedig óvatlanabb az ember, és olyan is elhagyja a száját, amit titokban akarna tartani. 
A késődélutáni csúcsforgalomban csak lassan tudott araszolni a kocsisorok között a kórház felé, ami most különösen idegesítette. Hol Ryan aggódó tekintetét látta maga előtt, amiért nem tudta utolérni Castle-t, hol Jerry Tyson érzéketlen tekintetű szeme és gúnyos mosolyra húzódó szája jelent meg a képzeletében. Fogalma sem volt, milyen beszélgetés vár rá, ezért úgy döntött, az ösztöneire fog hallgatni, és megfogadta, hogy nem engedi, hogy Tyson az érzéseire hasson, vagy kibillentse a nyugalmából.
Végre kikerült a forgalmi dugóból, és tíz perc múlva bekanyarodott a kórház parkolójába. Sietve lépett be az ajtón, és mivel a sürgősségi ambulancián találta magát, megtorpant, és körülnézett. Nem tudta, hogy a hatalmas épületnek ebből a szárnyából, hogyan juthat el a szigorúan őrzött, elítélteknek fenntartott rendőrségi szárnyig. Tekintete egy szabad nővért keresett, akitől útbaigazítást kérhetne, de az ambulancia a Vészhelyzet egyik epizódjára emlékeztette, amikor egy tömegbaleset sérültjei megtöltötték még a várótermet is, és az orvosok és nővérek azt sem tudták, melyik beteghez rohanjanak. No, nem volt annyira vészes a helyzet, mint a sorozatban, de rengeteg beteg és hozzátartozó várt ellátásra. Vérző fejű férfitól a törött kezű kisgyerekig, a sántító bácsikától a begipszelt lábú, hippi ruhás fiatal lányig, mindenféle beteget látott. Szeme végigsiklott a várakozó embereken, amikor egy ismerős alakot pillantott meg. Kikerekedett szemmel nézte a magába roskadt, magányos alakot, aztán abban a reményben, hogy talán rosszul lát, pislantott egyet.

Változatok egy témára 7/121

- Valami baj van? - kérdezte ártatlan arccal, de tekintete kihívóan csillogott.

Kate a kávéfőző pultjának támaszkodott, és úgy kapaszkodott a szélébe, mintha az összes haragját oda akarná összpontosítani, nehogy az izmai olyan mozdulatokat tegyenek, amiket később megbánna. Ha nem Kate Beckett, a komoly, fegyelmezett nyomozó lenne, aki mindig uralni tudja az érzelmeit a külvilág előtt, akkor valószínűleg nekitámadt volna Castle-nek, és mindkét öklével ütötte volna a mellkasát, és ordítva kérte volna számon, hogy miket csinált, de itt a kapitányságon, nem bújhatott ki a bőréből.

- Mi ez az egész, Castle? - kérdezte rezzenéstelen arccal, de izmai pattanásig feszültek.

- Nem tudom, miről beszélsz - játszotta az értetlent a férfi.

- Ne csináld ezt, kérlek! - emelte fel a hangját dühösen Kate, és már úgy szorította a pultot, hogy belefehéredtek az ujjai.

- De hát nem csinálok semmit - tárta szét a karját Castle. Érezte, hogy mindjárt túlfeszíti a húrt, de ez volt a szándéka. Arra számított, ha Kate-t elvakítja a düh, akaratlanul is kimondja a valódi érzelmeit. Tudni akarta, elég volt-e ennyi veszélyt vállalnia a célja eléréséhez. - Itt vagyok, és arra várok, hogy végre elengedd a pultot, mielőtt pozdorjává morzsolják az ujjaid, hogy főzhessek egy jó erős kávét.

Kate gyűlölte, ha a testbeszéde elárulta, ráadásul érezte, hogy az író játszadozik vele, ezért ideje volt taktikát váltani. Ellökte magát a pulttól.

- Parancsolj - mondta gúnyosan, miközben a kávéfőző gépre mutatott, és átadta a helyét. - Bár ne tudom, miért van szükséged a koffeinre. Azt hittem egy hegyi folyó jéghideg vize elég a felfrissüléshez - jegyezte meg száját lebiggyesztve, miközben megkönnyebbülve állapította meg, hogy a nyugodt hangnem hallatán Castle egy pillanatra meglepődött.

- Ja, a tegnapi evezésre gondolsz? Az csak egy jótékony túra volt - mondta megrándítva a vállát, úgy téve, mintha az életveszélyes kaland semmiség lett volna. - Tudod, az indián rezervátumban működő kórháznak ajánlották fel az evezés díjaiból befolyt összeget - pillantott hátra, miközben a bekészítette a kávét a gépbe.

- Aha - bólintott Kate, aztán a férfi mellé lépett, hogy a szemébe nézhessen. Újra a pultnak támasztotta a csípőjét, de most karba fonta a kezét, nehogy a férfi megint észrevegye a benne tomboló, visszafojtott dühöt. - És a Brooklyn hídról ugrálók kinek gyűjtötték az adományokat? - kérdezte gúnyosan.

Castle lassan a nő felé fordult. Alig fél méterre álltak egymástól, és Kate már sajnálta, hogy ilyen közel merészkedett a férfihoz. A kék szemek kutató tekintete mintha a legtitkosabb gondolatait akarták volna kifürkészni, orrát kellemesen csiklandozta a borotválkozás utáni arcvíz jellegzetes illata, a keskeny, érzéki ajkak elnyíltak, és szinte érezte, ahogy vibrál a levegő a férfi körül. Castle is megérezte a közelség keltette vonzást, de nem engedhette meg, hogy a vágyai irányítsák. Most nem. Ha most közeledne Kate-hez, biztosan vereséget szenvedne végül, ezért kicsit hátrébb húzódott, elfordult a nőtől, és úgy tett, mintha minden figyelmét a kávéscsészék előkészítése kötné le. 

- Hm ... látod, erre nem gondoltak a szervezők, pedig biztosan szép összeg folyt volna be ott is - válaszolt úgy, mintha nem érezte volna a gúnyt a nő szavaiban. - Az indiánokat mindenképpen segítettem volna. Nem az adomány miatt eveztem végig a Kootenai folyónak azon a vad szakaszán ... pontosabban nem is eveztem végig, mert egy szakaszon csónak nélkül sodródtam - húzta el a száját az emlékre.

- Akkor miért Castle? - lökte el magát újra a pulttól Kate, mert érezte, hogy a feszültség újra növekszik benne.

- Hogy miért? - fordult meg hirtelen a férfi, és egyenesen a karba font kézzel mögötte álló nőre nézett.

Kate nyelt egyet, mert Castle szeméből eltűnt a tettetett jókedv, a pimasz, megjátszott értetlenkedés. Szemét kissé összehúzta, tekintete mintha azt kérdezte volna, hogy "Komolyan kérdezed?" "Valóban nem tudod, hogy miért?"

Kate pontosan tudta a választ, de nem akarta, hogy a férfi ezt megtudja, ezért kérdések özönét zúdította rá. Csak arra nem számított, hogy minél többet kérdez, annál jobban feldühíti saját magát.

 - Igen Castle! Miért? Miért vágsz bele szinte naponta valami őrültségbe? Miért kockáztatod az életedet, vagy legalábbis a testi épségedet? Még több sérülést akarzs összeszedni? Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Nem gondolsz azokra, akiknek fontos vagy? Újra játszani akarod a nagymenőt? Azt hiszed, így jobban ragadnak rád a cicababák? Vagy bizonyítani akarsz valamit? De kinek? Talán nekem?  - szinte kiabálta az utolsó szavakat, és a dühtől remegett a szája széle.

Castle halálos nyugalommal nézte a nőt, aztán szomorkásan elmosolyodott.

- Tényleg nem érted, Kate? - kérdezte halkan, olyan sok keserűséggel a hangjában, hogy az szíven ütötte a nőt, és a dühe egy pillanat alatt mérhetetlen fájdalommá változott.

Castle várt. Maga sem tudta, miben reménykedett. Talán abban, hogy Kate bevallja, hogy megértette a jelzését, és legalább mérlegeli a döntését, de a nő úgy tett, mintha nem értené a célját. Másodpercekig csak néztek egymásra  némán, aztán Castle arca alig észrevehetően megrándult. Tudomásul vette, hogy nem járt sikerrel. A kudarc keserűséggel töltötte el, de büszkébb volt annál, mint hogy könyörögjön.

- Különben mindkettőt élveztem - szólalt meg dacosan. - Az ugrás és az rafting is majdnem olyan izgalmas volt, mint a nyomozás veled. Igaz, nem volt bennük szellemi kihívás, de azt pótolta az adrenalin. És különben is! Miért érdekel, hogy mit csinálok a szabadidőmben? Vagy még mindig dönteni szeretnél az életemről? Hát nem, Kate! - mondta komolyan, de a hangjában a dac mellett megjelent az elszántság, .

Castle még egyszer a tágra nyílt, zöldesbarna árnyalatú szemekbe nézett, aztán az ajtó felé indult. A férfi keménysége, és a cinikus hangnem megijesztette Kate-t. A tény, hogy már semmilyen befolyással nincs a férfire, új félelmet szült benne. Nyelt egyet, vett egy mély lélegzetet, és amikor már az író keze a kilincsen volt, megszólalt.

- Tudom, hogy miért csinálod ezt.

Castle néhány másodpercre mozdulatlanná dermedt, aztán lassan megfordult. Komoly és hitetlen volt a tekintete, ugyanakkor tele volt várakozással.

Kate óvatosan formálta a szavakat, nem akarta, hogy bármi félreérthetőt mondjon.

- Tudom, hogy azért találtad ki ezt az őrültséget, hogy megváltoztassam a döntésem, de nem fogom, mert helyesen döntöttem. Tudom, hogy be akarod bizonyítani, milyen veszélyes az élet akkor is, ha nem vagy velem. De ez nem igaz, Rick! Te teszed veszélyessé.

- Lehet, hogy igazad van, de te döntöttél úgy, hogy az életem csak az enyém legyen. Nem én akartam így, de ha már egyedül vagyok, akkor úgy élek, ahogy én akarok, és akkor csinálok őrültséget, amikor akarok, és olyan sokáig, amíg én akarom - csengtek ellentmondást nem tűrőn a férfi szavai. Az utolsó mondat után nyelt egyet, aztán összeszorított szájjal, elszánt tekintettel alig észrevehetően bólintott, mintha tudatosítani akarná, hogy ezen semmi nem változtathat, aztán megfordult, és kilépett az ajtón.

Kate döbbenten követte a tekintetével a férfit, aztán erőtlenül lerogyott egy székre, még azt sem vette észre, hogy a gőz hangos sistergése és a pihenőt betöltő jellegzetes illat jelezte, hogy lefőtt a kávé.

Castle lehajtott fejjel, sietve indult volna a lift felé, de az időközben megérkező Espo utánaszólt.

- Hé Castle! Minden rendben?

Amikor az író megfordult, és a nyomozó meglátta az arcát és a tekintetét, már tudta, hogy kár volt feltennie a kérdést.

- Nem. Semmi sincs rendben - rázta meg a fejét Castle, és faképnél hagyta a homlokát ráncoló férfit, aztán beszállt a liftbe, és fejét a falnak támasztva gondolkodott. Mire kilépett a felvonóból, már tudta, mit fog tenni. Kihúzta a farzsebéből a telefont, és Debby-t hívta.

- Lemondtam a mai programot, ahogy kérted - közölte a nő, miután üdvözölte.

- Vissza tudnád csinálni?

A vonal másik végén néhány másodpercig csend honolt. Castle keserű félmosolyra húzta a száját. Szinte látta maga előtt a nő csalódott arcát, és aggódó tekintetét.

- Tudom, mit gondolsz - mondta. - De nem kell féltened. Tudod, a sors kegyeltje vagyok - próbált könnyedséget erőltetni a hangjába, de a repülőút óta nehezére esett játszadozni ezekkel a szavakkal.

- Igen Richard, tudom, de azt se felejtsd el, hogy a szerencse forgandó.

- De azért meg tudod újra szervezni, amit lemondtál, ugye? Jó lenne, ha még ma mehetnék.

- Igen - sóhajtott lemondóan a titkárnő. - Természetesen meg tudom szervezni. Tíz órára legyél a reptéren!