Változatok egy témára 7/126

Kiakasztotta a biztonsági láncot, óvatosan elfordította a zárat, és a fegyverét előre tartva, egy hirtelen mozdulattal kitárta az ajtót.

Senki nem állt vele szemben, ezért leeresztette a fegyvert, és óvatosan kidugta a fejét, de a folyosó belátható szakaszán senki nem volt. Már éppen arra gondolt, talán csak az érzékei játszottak vele csalóka játékot, amikor meglátta a küszöb elé tett doboz csokoládét, és a rajta heverő vörös rózsát. Nagyot dobbant a szíve. Miközben lehajolt és felvette az ajándékokat, tekintete újra végigpásztázta a folyosót, de mivel az derékszögben elfordult, feszült figyelemmel fülelt, jár-e valaki azon a részen, amit az ajtajában állva nem láthatott. Ekkor hallotta meg a felfelé közeledő lift hangját. Titokzatos látogatója tehát még a felvonóra vár - állapította meg egy pillanat alatt. Egyik kezében a pisztollyal, másikban a rózsával és a csokoládéval indult a lift felé. Olyan izgalom uralkodott el rajta, amit nem tudott uralni. Minden idegszálával azt kívánta, hogy Castle legyen az, aki eljött az ajtajáig, aztán mégsem csengetett be, de felvillantak előtte olyan rémképek is, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy mondjuk Josh a titkos látogatója. A férfi joggal hiheti, hogy próbálkozhat az újrakezdéssel, hiszen a külvilág számára ő egy egyedülálló nő, és csak nagyon kevesen tudják, hogy ennek ellenére a szíve nem szabad. Ruganyos izmai hangtalanul szökellve reptették előre, de egy pillanat alatt a földbe gyökerezett a lába, amikor befordult a folyosó végén, és meglátta a lift előtt álló alakot, aki mankóra támaszkodva, lehajtott fejjel, komoly arccal, elmerengő tekintettel várakozott.

- Rick - suttogta a férfi keresztnevét olyan tekintettel, mintha álmot látna.

Castle felnézett. Meglepte Kate megjelenése, de az még inkább, hogy a keresztnevén szólította, amit általában csak valami nagyon komoly, sorsfordító helyzetben tett. Lelke mélyén örült, hogy a sors arra kényszeríti, hogy beszéljen a nővel, holott ő szeretett volna megfelelőbb alkalmat keresni a bocsánatkérésre. Nem akarta, hogy feleslegesen szenvedjen az ő őrült ötlete miatt. Bicegve Kate felé fordult. Itta magába a csodás látványt, és minden idegsejtje azon igyekezett, hogy örökre magába égesse a formás, izmos lábak, a kerek csípő, a karcsú derék, a gömbölyű mellek, a kecses nyak, a gyönyörű arc, az érzéki száj, a szabályos orr, a hatalmas, ragyogó szemek és a hullámosan leomló, dús hajzuhatag látványát. Ha egy vékony pántos, csipkés, áttetsző hálóingben állt volna előtte a nő, akkor sem lehetett volna érzékibb, mint a testre feszülő kicsi sortban, ami kiemelte hosszú combjait, és az egyszerű pólóban, ami éppen csak sejtetni engedte a nőies alakot. Fájdalom nyilallt a szívébe a tudatra, hogy talán soha többé nem simíthat végig a bársonyos bőrön, nem érezheti meg meleg tenyere alatt a vágytól megduzzadó mellbimbókat, nem érintheti ajka a duzzadt, piros ajkakat, de talán még a furcsán csillogó, zöldes szemekbe sem nézhet olyan tekintettel, mint régen.

- Nem akartalak zavarni - szólalt meg rekedtes hangon, aztán zavarában megköszörülte a torkát. - Én csak ...

Ebben a pillanatban kinyílt a megérkező lift ajtaja, és egy elegáns ruhába öltözött, idős pár lépett ki belőle, akikről lerítt, hogy egy színházi előadásról vagy koncertről tértek haza. Udvariasan köszöntek az írónak, aztán ahogy meglátták a mezítlábas, lenge öltözetű Beckett-et, a nő nem titkolt megbotránkozással mérte végig, míg mögötte lépkedő férje szája huncut mosolyra húzódott, és csokornyakkendőjét kezdte igazgatni, mintha hirtelen túl melege támadt volna.

- Jó éjszakát, Ms. Beckett! - vetette oda a nő a szavakat, olyan rosszalló hangsúllyal, ami egyértelműen jelezte, mennyire megbotránkoztatja, ha valaki ilyen ruhában járkál a folyosón, amikor pedig meglátta Kate kezében a pisztolyt, rémülten szorította magához aprócska ridiküljét, és érezhetően igyekezett minél távolabbra húzódni Kate-től, miközben apró, táskás szemeivel kutatón fürkészte, mintha azt akarná kitalálni, nem ment-e el a nyomozó józan esze.

- Mrs. Nilsen - nézett nyíltan, minden szégyenérzet nélkül a nő szemébe Beckett, amitől az zavarba jött, és megszaporázta a lépteit, és hátraszólt egyre kajánabbul vigyorgó férjének, akit láthatóan egyáltalán nem zavart a pisztoly.

- Igyekezz, John!

A férfi kelletlenül lépkedett felesége után, de mielőtt belépett a lakásukba, még végigmérte a nyomozót. Az ajtó hangos csattanással csukódott be mögöttük, és a hirtelen beállt csendben a nyomozó és az író zavartan néztek egymásra.

- Bejössz? - szólalt meg előbb eszmélve Kate, és miközben igyekezett, hogy ne remegjen a hangja, fejével a lakása felé intett. Úgy érezte, mintha a sors vezette volna éppen akkor a férfit az ajtajához, amikor új döntést hozott, ami mindkettejük életét megváltoztathatja. Nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy beszéljen Castle-lel, mert attól félt, később nem lesz rá képes. Mástól is félt. Mi lesz, ha a férfi nem akar bemenni, ha nem kíváncsi a magyarázatára, ha elege van abból, hogy mindig időre van szüksége ahhoz, hogy fontos döntést hozzon, de legfőképpen attól, hogy Castle azt mondja, nem akarja bizonytalanságban élni az életét, és attól rettegni, hogy mikor hagyja el újra. Nézte a rendkívül komoly arcot, és összeszorult gyomorral várta a választ.

A férfi szája alig észrevehetően megrándult, nyelt egyet, aztán bólintott és bizonytalanul elindult a nő felé. Kate maga elé engedte, és amikor már Castle nem láthatta, egy pillanatra megkönnyebbülten becsukta a szemét, és hangtalanul kiengedte a tüdejében eddig benntartott levegőt.

Castle tétován megállt a nappali közepén, és Kate felé fordult, aki ugyanolyan zavartan állt az ajtó mellett. Másodpercekig csak néztek egymás szemébe, fájdalommal teli, meggyötört tekintetük fogva tartotta a másikét.

- Nem akartam még több fájdalmat okozni - szólalt meg  halk, de határozott, komoly hangon Castle. - Bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem tartottam tiszteletben a döntésedet. Tudom, miért hoztad ezt a számodra is fájó döntést, és ennek ellenére azt akartam, hogy még jobban félj. Amit tettem, az érzelmi zsarolás, de ilyet nem tehet azzal az ember, akit szeret. Nem akarom, hogy kényszerből gyere vissza hozzám, nem akarom, hogy félj, többé már nem akarok olyat rád kényszeríteni, amit nem saját akaratodból teszel. - Egy pillanatra elhallgatott. - Bármi történik, szeretni foglak, Kate - tette hozzá elcsukló hangon, aztán lehajtotta a fejét, és az ajtó felé indult.

Kate lélegzetvisszafojtva hallgatta a férfi vallomását. Megkövülten állt, a torka elszorult. A kínzó tudat, hogy annak a férfinak okozott fájdalmat, aki ennyire szereti, szinte megbénította. Hirtelen úgy érezte, az elmúlt hetek minden feszültsége, fájdalma, keserűsége és lelkiismeret-furdalása nehezedik rá mázsás súlyként. Nyitotta a száját, de úgy érezte, egy hang sem jön ki rajta, és olyan gyengeséget érzett, hogy erőtlen ujjai nem tudták tovább tartani a bennük levő tárgyakat. A pisztoly hangos csattanással ért földet, a doboz csokoládé halk koppanással követte, a rózsa pedig szinte hangtalanul hullott rá.

Castle megtorpant, és a nő felé fordult. Nem látta, csak érezte, hogy reszket. Ösztönösen közelebb lépett. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy érezték a köztük vibráló levegőt. Tekintetük olyan erővel fonódott össze, mintha soha nem akarnák elengedni a másikat. Kate tudta, hogy eljött az idő. Ha most nem lesz elég bátorsága elfogadni a férfi szerelmét félelmek nélkül, akkor örökre elveszíti.
- Bocsáss meg - suttogta Kate. Azt hitte, Castle érti a szavait, és tudja, hogy ez sokkal több, mint egy "nagyon sajnálom", de a férfi tekintete nem változott a szavakra, ugyanolyan szomorú komolysággal néztek rá a kék szemek, mint eddig. Látta, hogy a férfi szája megrándult, és egy halvány, szomorkás mosoly suhant át rajta, de csak akkor eszmélt, hogy Castle azt hiszi, a döntése miatt kér bocsánatot, és beletörődik a helyzetbe, amikor elfordította a fejét, és indulni akart. - Szeretlek Rick! - szólalt gyorsan meg, mire Castle mozdulata megállt, és újra rápillantott.
- Tudom - mondta komolyan, és Kate mintha a remény szikráját vélte volna felfedezni a komoly tekintetbe, ami egy pillanat alatt ki is hunyt.
Beckett nézte a leengedett vállal, tétován álló férfit, akinek egész testtartása, megtört vonásai szöges ellentétben álltak a tekintetével. Mintha az esze tudomásul akarná venni, hogy mindennek vége, és kényszeríteni akarná lázadó érzéseit a reménytelen helyzet elfogadására, de a szíve még meggyötörten kapaszkodna egy nem létező, csalóka reménysugárba. A férfi felé lépett, és alig érintve a bőrét, finoman végigsimított az arcán, aztán ahogy a nyakához ért, ujjait behajlítva, visszafelé is megcirógatta.
Castle néhány másodperc alatt olyan érzelmi hullámhegyeket és hullámvölgyeket ér meg, mint még soha. Kate szavai újra meg újra felcsillantották benne a reményt, és mindannyiszor figyelmeztetnie kellett magát, hogy semmi sem változott, hiszen eddig is tudta, hogy Kate nem akarattal okozott neki fájdalmat, hiszen ő maga is legalább annyira szenved, mint ő, és azt is tudta, hogy szereti, és a döntése szerelemből fakadt. Mégis, mintha valami megváltozott volna. Vagy csak megint áltatja magát? Aztán rájött: a nő tekintete az, ami egészen más, mint eddig. Mégsem mert hinni a csodában. Nem akart újra csalódni, nem akart többi hiú reményeket kergetni, de amikor az apró, finom ujjak gyengéden hozzáértek az arcához, már az sem érdekelte, ha a mennyországból újra a pokolba zuhan, csak remélni és bízni akart. Dübörgő szívvel, elszorult torokkal várta a nő szavait, mint a felmentésre váró, ártatlan elítélt a döntéshozatalnál.
- Eléggé szeretlek, Rick - szólalt meg Kate, és a férfi liftben tett megjegyzésére utalva, magabiztosan megnyomta az első szót, miközben egyenesen a férfi szemében nézett. - A szerelmem legyőzte a félelmemet - hagyta el megkönnyebbült sóhajként a mondat a száját. Két kezébe fogta a férfi arcát, hogy fogva tartsa a tekintetét, és remélte, hogy az megérti a szavak valódi jelentését.
Castle nyelt egyet, és Kate érezte, ahogy a férfi teste váratlanul megfeszül.
- Mi történt? - kérdezte. Szeme a nő vonásait kutatta, tekintetéből tartózkodás, és a csalódástól való félelem áradt.
- Beszéltem Tyson-nal. Ő ültette a félelmet a szívembe, de erősebb vagyok nála. Miattad, és veled vagyok erősebb. Miattad, a szerelmed miatt, és veled, mert csak veled tudom legyőzni a Tyson-félék gonoszságát - mondta halkan, őszinte meggyőződéssel, aztán hüvelykujját finoman végighúzta a férfi elnyíló alsó ajkán. - Bocsáss meg - suttogta.
Castle úgy fúrta tekintetét a derengő lámpafényben aranybarnás árnyalatúvá váló, csillogó, tágra nyílt szemekbe, mintha Kate lelkének legmélyebb zugába akarna látni, aztán ujjait a nő csuklójára fonta.