Változatok egy témára 8/60

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és meglátta a gégész kutatón körbepillantó alakját.

Az előbbi idegesség sötét gondolattá, sőt félelemmé erősödött benne, ahogy az orvos komoly arcát fürkészve odalépett hozzá. 

- Mrs. Castle? - kérdezte a férfi bizonytalanul.

- Igen - vágta rá, miközben megállapította, hogy még mindig furcsa a fülének a megszólítás, és türelmetlenül várta a felvilágosítást, de az orvos a kezében tartott papírokba mélyedt. Kate nem tudta eldönteni, hogy azért nem néz rá, mert olyan nagy a baj, hogy fél a szemébe nézve közölni azt, vagy olyan fáradt az éjszaka közepre nyúlt ügyeletben, hogy fel akarja frissíteni az emlékezetét. Reménykedett benne, hogy az utóbbiról van szó, mert a gyűrött köpeny, a meglazított, csálén álló nyakkendő, és a kigombolt ingnyak azt sugallta, hogy már nyolc-tíz órája vizsgálja a betegeket.

- Nos, a gégetükrözés során sajnos nem tudtam megállapítani, hogy Mr. Castle gégéje mennyire sérült, ezért meg kellett várni a CT eredményét.

Az orvos olyan vontatottan és körülményesen kezdett a diagnózis ismertetésébe, hogy Kate elvesztette a türelmét.

- Mi lett az eredmény? - kérdezte sürgetőn, és érezte, hogy hangja ingerültebben cseng, mint szeretné, de nem érdekelte.

A férfi meglepetten ráemelte sötétbarna, fáradtságtól fénytelen szemét, és sóhajtott egyet.

- A gége ugyan nem tört el, de a porcok sérültek, a lágy szövetek pedig az ütés hatására nagymértékben megduzzadtak. Ezek következménye a fájdalom,  a nyelés és a hangok kiadásának nehézsége is - mondta egy levegővétellel. Amikor elhallgatott, a vele szemben álló, aggódó nő sürgetőn kissé közelebb hajolt, ezért gyorsan folytatta. - Néhány nap alatt a duzzanat jelentősen csökkenni fog, és megszűnnek a panaszok. Könnyen lenyelhető ételek fogyasztását javaslom, és két-három napig nem szabad beszélnie. Suttogni sem. Minél inkább kíméli a gégét, annál gyorsabb lesz a gyógyulás!

Az orvos elhallgatott, Kate pedig magában még egyszer végigfuttatta a hallottakat, és hogy bizonytalanságát legyőzze, rákérdezett a lényegre. Nem merte elhinni, hogy ezúttal sincs nagy baj, és Fortuna istenasszony még mindig mellettük áll.

- Teljesen rendbe fog jönni?

- Igen - bólintott határozottan az orvos. - Ha minden rendben megy, akkor a fájdalom és a feszítő érzés hamarosan megszűnik, és a hangja is fokozatosan visszatér, bár lehet, hogy eleinte csak suttogni tud, vagy a hangja rekedtes lesz. Reggelig benn tartjuk a kórházban, hogy lássuk, nem növekszik-e a szövetek duzzanata. A nővér megmutatja, melyik szobában helyeztük el - jelent meg egy fáradt, de jóleső mosoly a férfi arcán a tudattól, hogy jó hírt közölhet egy hozzátartozóval.

- Köszönöm, doktor ... - viszonozta a mosolyt Kate, miközben tekintete az orvos köpenyén levő kitűzőjére vándorolt. Most jött rá, hogy még a nevét sem tudja a jó hír hozójának. - ... Dr. Martinez! - fejezte be a mondatot, mire a férfi bólintott, és elsietett a vizsgálók felé.

A barátságos mosolyú nővér egy kihalt folyosó utolsó szobájához vezette, és kitárta előtte az ajtót. 

Castle a kétszemélyes kórházi ágy szélén ült, és megpróbálta megértetni az ápolóval, hogy nem vetkőzik le, mert nem marad a kórházba, de az angolul egy mukkot sem beszélő fiú csak mondta a magáét a dallamos, pergő spanyol nyelven, és egyáltalán nem figyelt rá. A vizsgálatok eredményét ugyan még nem tudta, de sokkal jobban volt, mint amikor a mentő behozta. Már nem okozott nehézséget a levegővétel, és az ütés helye sem fájt annyira, csak az őrjítette meg, hogy hiába próbál beszélni, egy hang sem jön ki a torkán. Nem értette, miért hozták egy kórterembe a CT vizsgálat után, és azt sem tudta, hogyan értethetné meg az ápolóval, hogy kísérje az orvoshoz. Amikor kinyílt az ajtó, és meglátta Kate-t, örömteli, megkönnyebbült mosoly terült szét az arcán, és azonnal felállt. A fiú ijedten fogta meg a vállát, és akarta visszaültetni az ágyra, miközben idegesen hadart valamit.

- Majd én - lépett az ápolóhoz Kate, és mintha az megértette volna az angol szavakat, elengedte az ellenkező beteget, aztán megvonta a vállát, és kiment a szobából. 

Castle érezte, hogy nincs nagy baj, amikor Kate rámosolygott, finoman beletúrt a hajába, és lehajolva hozzá, egy futó csókot lehelt az ajkára. A nő nyugodt volt, minden feszültség eltűnt belőle, szemei élénken ragyogtak, és nyoma sem volt bennük az aggódásnak, de Castle ennek ellenére tele volt félelmekkel.

- Ugye tudod, hogy Fortuna kegyeltje vagy? - kérdezte Kate, mire Castle értetlen arcot vágva széttárta a karjait.

Kate érezte, hogy a férfi fürkészi az arcát, és mosolyog ugyan, de tekintete kétségekkel teli. Ekkor jött rá, hogy valószínűleg egyenesen idehozták a vizsgálatról, és még nem tudja az eredményt.

- Beszéltem az orvossal. Néhány nap, és jól leszel, addig viszont nem beszélhetsz - mondta, és határozottan megnyomta az utolsó szavakat.

Castle először megkönnyebbülten behunyta a szemét egy pillanatra, aztán önkéntelenül nyitotta a száját, hogy duzzogjon a sors igazságtalanságán, amiért időlegesen némaságra van ítélve, de Kate feddőn a szájára nyomta az ujjait.

- Még csak meg se próbáld! - mondta a nő, mire Castle fájdalmas arccal nyelt egyet, és elhúzta a száját. - Nézd a jó oldalát! Néhány napig nem foglak azzal szekálni, hogy túl sokat beszélsz - simított végig a férfi arcán huncutul mosolyogva, aztán hirtelen elkomolyodott, és mint akiből elszállt az erő, lerogyott a férfi mellé az ágyra. - Féltem, Castle - suttogta. - Féltettelek. Mi lesz, ha egyszer nem vigyáznak rád az égiek, vagy nem lesz ekkora szerencséd? 

Castle nézte a könnytől csillogó gyönyörű szemeket, és most sajnálta igazán, hogy nem tud beszélni. Nagyot sóhajtott, aztán finoman végighúzta az ujját a nő arcán, és gyengéden magához húzta. Az ölelése beszédesebb volt a szavaknál.

Másodpercekig nem mozdultak, csak élvezték az egymáshoz tartozás, és a biztonságba érkezés békés érzését. Kinyílt az ajtó, és egy termetes, fekete nővér viharzott be a szobába, kezében egy kék mintás kórházi hálóinget lobogtatva. Zavartan elhúzódtak egymástól, bár már közel sem rebbentek úgy szét, mit a hasonló helyzetekben régen.

- Hoztam hálóing! Senor felveszi és lefekszik - mondta tört angolsága ellenére magabiztosan.

Castle felállt, és mivel még mindig nem tudatosult benne, hogy nem tud beszélni, szólásra nyitotta a száját.

- Nem beszél! - emelte fel a hangját a nő, és a hálóinget a meglepetten ácsorgó író kezébe nyomta. - Felveszi hálóing, lefekszik, nem beszél - sorolta újra a nővér tettetett szigorúsággal, és csípőre tett kézzel várt, de mivel Castle csak értetlenül kapkodta a tekintetét a két nő között, elnevett ie magát, és sürgetve intett a kezével. - Vamos!

Castle-nek nem kellett spanyolul tudnia ahhoz, hogy értse a szót, ezért segélykérő tekintettel Beckett felé fordult.

- Itt kell maradnod éjszakára - mondta együtt érzőn a nő, és mivel érezte, hogy a férfiban még mindig nem tudatosult, hogy nemcsak, hogy nem beszélhet, de nem is tud, és ellenkezni akar, ujját a keskeny, szép ívű ajkakra tette. - Ha nem nő tovább a gégédben levő duzzanat, akkor reggel már ki is engednek. Légy jó fiú, és fogadj szót a nővérnek!

Castle durcásan összeszorította a száját, aztán úgy fordult Kate felé, hogy a nővér ne láthassa az arcát, és miközben a háta mögé mutatott, és ijedt arccal, hangtalanul formálta szájával a szavakat: - Ő a Terminátor 2!

Kate elmosolyodott. A határozott fellépésű, életvidám Margo Braun nővér, akit Castle csak Terminátornak, vagy injekció Terminátornak becézett, sok nehéz pillanatot okozott ugyan a férfinak, de sok nehézségen is átsegítette. A termetes, fekete nővér valóban hasonlított Margo nővérre, és nemcsak a külleme miatt.

- Akkor jó kezekben leszel - mosolyodott el Kate, aztán elvette Castle kezéből a hálóinget, és mutatóujját végighúzta a mellkasán. - Segítek levetkőzni, ha akarod- nézett pajkos tekintettel a férfi szemébe, aki az este során először, önfeledten elvigyorodott, és bólintott.

A nővér sejtelmesen elmosolyodott, és megveregette Castle vállát, hogy a férfi rá figyeljen.

- Senorita bella - intett sokatmondóan Kate felé.

Castle arcán egy pillanat alatt változott a pajzán mosoly egy szerelmes férfi boldog mosolyává, és hogy tudassa a nővérrel, hogy tisztában van Kate szépségével, felmutatta karikagyűrűs bal kezét. A nő elnevette magát, összecsapta a tenyerét, és jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét, aztán komolyságot erőltetett magára, és a hálóingre bökött.

- Felveszi - ígérte meg Kate, mire a nővér helyeslően bólintott, és kisietett a szobából. - Ne vágj ilyen fancsali arcot! - fordult a már szomorkásan toporgó férfihoz. - Csak egy éjszakát kell ebben a csini hálóingben töltened. Különben is nagyon szexi vagy benne, főleg amikor nincs alatta bokszeralsó - próbálta kicsit jobb kedvre deríteni a férfit. A terve akkor sikerült igazán, amikor olyan közel állt hozzá, hogy megérezte a kellemes férfiparfüm illatát, és elkezdte kigombolni az ingét. Castle mozdulatlanná dermedt, és réveteg mosollyal az arcán hagyta, hogy lehámozza róla a ruhadarabot, aztán kicsatolja a derékszíját, és átbujtassa a nadrágja gombját a lyukon. Amikor megfogta a slicc cipzárját, és lassan húzni kezdte lefelé, a férfi teste megfeszült, és elkapta a kezét.

Castle ködös tekintettel nézett a huncut tekintetű, csillogó szemekbe, és sóhajtott egy nagyot, aztán sietve lerúgta a cipői, kilépett a nadrágból, levetette a zokniját, és ügyetlenül kapkodva belebújt a kórházi hálóingbe. Hirtelen szomorúsággal vegyes düh uralkodott el rajta. Ha nem nézi Zappa-nak a biztonsági őrt, vagy egyáltalán nem is megy le az alagsorba, akkor most Patterson csodaszép nyaralójának hálószobájában, vagy a mesés tengerparton vetkőztetné Kate, ő pedig simogathatná a nő selymes bőrét, csókolhatná az érzéki ajkakat, megérinthetné a tökéletes test legérzékenyebb pontjait, és boldogan érezné, ahogy Kate megremeg a karjaiban. Ehelyett egy rideg, neonfényben úszó kórházi szobában, magányosan kénytelen tölteni az éjszakát. Az vigasztalta, hogy a torkában érzett fájdalom jelentősen enyhült, könnyebben nyelt, a lélegzés pedig már egyáltalán nem okozott nehézséget, de egyre rosszabbul érezte magát amiatt, hogy nem beszélhetett.

- Még tudsz meglepetést okozni - szólalt meg csodálkozást színlelve Kate, amikor betakarta az ágyban fekvő, morcos ábrázatú férfit, aki a megjegyzésre kíváncsian felhúzta a szemöldökét. - Szófogadó vagy - adott magyarázatot a nő, aztán huncut mosollyal a szája sarkában, hozzátette: - Bár ... ha belegondolok, lehet, hogy csak azért, mert nem tudsz ellenkezni.

Castle kinyitotta a száját, aztán bosszankodva, hogy nem tud visszavágni, be is csukta, és vágott egy grimaszt.

Kate hirtelen megsajnálta a férfit. Leült az ágy szélére, és gyengéden megsimogatta a kezét. Nem szólt, csak melegen csillogó, szeretettel teli szemekkel nézett rá. Tudta, hogy szavak nélkül is megértik egymást.

Castle egy darabig megbabonázva merült el Kate tekintetében, aztán úgy érezte, hogy nem bír tovább hallgatni. Nyelt egyet, vett egy nagy levegőt, és minden erejét összeszedte.

- Szeretlek - suttogta alig hallható, elhaló hangon, mintha attól félne, hogy soha többé nem tudja kimondani ezt a szót.

Változatok egy témára 8/59

Amikor végre kilépett a tömegből, megkönnyebbülten fellélegzett, de ahogy bepillantott a nyitott ajtajú mentőbe, a lélegzete is elakadt.

Annak ellenére, hogy nem látta az arcát, azonnal felismerte a hordágyon fekvő sérültet, aki megfeszülő testtel tűrte, hogy a fölé hajoló orvos megvizsgálja. Castle zakója az ágy mellett hevert, inge ki volt gombolva a mellkasán. Kate tekintete villámgyorsan mérte fel a helyzetet. Vért nem látott sehol, ami pillanatnyi megnyugvással töltötte el, de a félelem a másodperc törtrésze alatt újra eluralkodott rajta, hiszen tudta, hogy akkor is lehet komoly baja, ha nem vérzik. Közelebb lépett. Az orvostól még mindig nem látta Rick arcát, de megfeszülő izmai és ökölbe szorított keze arról tanúskodott, hogy szenved. Fogalma sem volt, mi történhetett. A félelem átjárta minden porcikáját. Megfogta a mentő ajtaját, hogy fellépjen a kocsiba. 

- Hölgyem! Kérem, álljon hátrébb! - hallott egy spanyol akcentussal beszélő hangot a háta mögött, miközben valaki megfogta a karját, és megpróbálta finoman elhúzni a mentőtől. 

- A felesége vagyok - rántotta ki a kezét a nem túl erős szorításból, és szemrehányóan pillantott hátra az egyenruhás rendőrre. A férfi beleegyezően bólintott, bár Kate nem törődött vele, hanem egy lendületes mozdulattal fellépett a mentőbe az orvos mellé. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátta, hogy Rick magánál van, bár meglehetősen elgyötört az arca.

- Castle! Mi történt? - kérdezte aggódva az írótól, de mivel az csak enyhén megrázta a fejét, és a nyakán levő vöröses foltra mutatott, az orvos felé fordult. - Megsérült?

A fiatal, fekete, göndör hajú férfi elkapta Castle kezét, mintha attól tartana, hogy ha megfogja a nyakát, akkor kárt tesz benne, aztán komoly arccal Beckett-re nézett.

- Dr. Ortega vagyok - mutatkozott be, aztán határozott hangon folytatta. - Egy tenyéréllel a gégére mért ütés okozott sérülést - magyarázta meglehetősen jó angolsággal, amiből Kate arra következtetett, hogy a fiatal orvos valószínűleg az államok valamelyik egyetemén sajátította el a gyógyítás tudományát. - Nehezére esik a légzés, a nyelés, és beszédképtelenséget is tapasztalunk. Valószínűleg megsérült a gége, de csak a kórházi vizsgálatok után tudjuk megmondani, mi lehet az ütés következménye. Bekötök egy infúziót, aztán indulunk. Velünk jön? - kérdezte.

- Igen - bólintott Kate, de már nem az orvosra, hanem Castle-re nézett, aki halványan elmosolyodott ugyan, de a tekintete mindent elárult. Kate nézte a máskor huncutul, csibészesen, sejtelmesen, szerelmesen vagy éppen pajkosan csillogó szemeket, amelyek most fénytelenek voltak, és áradt belőlük a kétségbeesés. Tudta, hogy meg kell nyugtatnia, és reményt kell öntenie a férfiba, de vajon mit mondhatna addig, amíg semmi biztosat nem tudnak.

- Mindjárt kapsz fájdalomcsillapítót - mondta biztatón, és megfogta a kezét. Érezte, ahogy a szorosra zárt ujjak ellazulnak, és a kezére fonódnak. 

Az orvos feltűrte Castle ingujját, egy pánttal elszorította a felkarját, és megfelelő vénát keresve megpaskolta a bőrt.

- Szorítsa ökölbe a kezét! - utasította a beteget, mire Castle elengedte a nő kezét, és engedelmeskedett.

Kate torka összeszorult, ahogy a félelemmel teli kék szemekbe nézett. Nagy lehet a baj, ha Castle minden ellenkezés nélkül tűri, hogy beleszúrjanak egy injekciós tűt. A következő pillanatban azonban elmosolyodott, mert amikor az orvos kibontotta a steril csomagolásból a tűt, és az író felé közelített vele, az elkapta a karját, és igyekezett minél messzebb húzódni, majd megrázta a fejét, és mivel hang még mindig nem jött ki a torkán, csak némán formálta szájával a szavakat.

- Mi az, hogy nem akarja? - hőkölt hátra meglepetten az orvos.

- Nem szereti a tűt - szólalt meg Kate meleg hangon, miközben újra megfogta Castle kezét, hogy magára vonja a férfi figyelmét. - Majd én segítek - nézett a kétségbeesett szemekbe, aztán amikor meglátta bennük a beletörődést, intett az orvosnak. - Kezdheti!

Dr. Ortega egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, aztán elmosolyodott.

- Csukja be az ajtót! - szólt ki a mentő mögött álló egyenruhás rendőrnek.

A külső zajok csak tompán szűrődtek be, és a viszonylagos csendben Kate hirtelen egy furcsa hangra lett figyelmes. Egy pillanatig döbbenten meredt a hosszan elnyúló zihálásra emlékeztető hang forrására, aztán megpróbálta legyőzni a rátörő pánikot, nehogy Castle észrevegye, mennyire megrémítette, hogy ennyire nehezen lélegzik, de a  férfi figyelmét teljesen lekötötte a karja felé közeledő tű látványa.

- Castle! - szólt meleg, bársonyos hangon, hogy magára vonja a férfi figyelmét, de mivel nem járt sikerrel, megemelte a hangját, ahogy olyankor szokta, ha az nem figyel rá. - Castle! - Kate elmosolyodott, amikor a riadt arcú író végre ráemelte a tekintetét. - Espo elfogta Zappa-t - mondta, hogy elterelje a figyelmét a szúrásról és a tűről. Furcsa volt, hogy Castle nem ellenkezik, nem kérdezget, nem ad elő új elméletet. Milyen sokszor csipkedte meg azzal, hogy sokat beszél, most pedig éppen ez a tulajdonsága hiányzik a legjobban. Zavarba jött a beállt csendtől, ezért gyorsan belefogott a részletek elmesélésébe, de nagyon nagy önuralomra volt szüksége, hogy figyelmen kívül hagyja Castle félelemmel teli arcvonásait. Csak reménykedett abban, hogy el tudja terelni a férfi gondolatait a tűről és a sérüléséről, de amikor néhány másodperc múlva meglátta a kíváncsiságot és az érdeklődést a kék szemekben, már tudta, hogy jól döntött. Hamarosan látta, hogy az orvos végzett az infúzió bekötésével, ezért témát váltott. - Mindjárt jobb lesz. Nem lesz semmi baj - simított végig Castle arcán, miközben azon gondolkodott, hogy a szavakkal és a mozdulattal magát, vagy a férfit akarja-e jobban megnyugtatni. 

Castle egy pillanatra behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze az érintést, ami elnyomta a fájdalmas, feszítő érést, amit a torkában érzett. Amikor megérkezett a mentő, már egészen jól lélegzett, és a rátörő páni félelmet is legyőzte, de amióta Kate itt volt, még inkább megnyugodott: legalább őt nem érte semmi baj. Állandóan abba a hibába esett, hogy szólásra nyitotta a száját, pedig tudta, hogy nem jön ki hang a torkán. Még ellenkezni sem tudok - gondolta letörten, amikor az infúziótól akart megmenekülni, most viszont, hogy túl volt a tűszúráson, a keserűség mellé félelem társult. Mi lesz, ha örökre elvesztette a hangját? Megpróbált Kate szavaira figyelni, hogy miként is kapták el a bűvészt, de gondolatai vissza-visszakanyarodtak a félelméhez. Meg akarta tapogatni a nyakát, mert úgy érezte, mintha a kétszeresére dagadt volna, de az előbb az orvos, most Kate nem engedte.

- Ne fickándozz! - mosolygott rá szeretettel a nő, mintha egy szeretni való kisgyereknek beszélne, mire ő szokás szerint először vágott egy durcás arcot, aztán viszonozta a mosolyt. Tekintetük ugyanúgy fonódott össze, mint életük kritikus pillanataiban: szerelmesen, megnyugtatón, biztonságot adón.  A pillanatot Kate telefonjának csörgése törte meg.

- Beckett - szólt a készülékbe a nő hivatalos hangon, bár látta, hogy Ryan a hívó fél.

- Hol vagy? - hallotta meg a férfi szorongó hangját, és szinte látta maga előtt aggódó tekintetű, élénk kék szemét, összeráncolt homlokát.

- A kórház felé tartó mentőben Castle-lel. Te tudod, hogy mi történt vele? - kérdezte, miközben az íróra pillantott, aki azonnal lecsukta a szemét, amikor tekintetük találkozott. Kate sejtette, hogy nem a fájdalom vagy a rosszullét miatt, inkább így akar megmenekülni a szidástól, amit akkor kaphat, ha kiderül, hogy valami hülyeséget csinált. Kate sóhajtott egyet. Már csak arra volt kíváncsi, mi volt az a hülyeség.

- Éppen most beszéltem a biztonsági őrrel, aki leütötte Castle-t - kezdte a beszámolót Ryan. Kate feszülten figyelt minden apró információra. Szinte látta maga előtt a helyszínt és az ütésváltást,  de közben nem vette le tekintetét az íróról, aki egyszer csak kinyitotta a szemét, és esdeklőn pislogott néhányat.

- Nem tudod, mit keresett az alagsorban? - kérdezte Kate.

- Láttam, hogy követ téged, amikor elhagytad a nézőteret, de eléggé lemaradt mögötted. Talán csak véletlenül keveredett az alagsorba, vagy látott valamit ... de ... - Ryan hangja elbizonytalanodott. - Tényleg nem tud beszélni?

- Tényleg. Ha tudna, őt faggatnám - mondta Kate csipkelődve.

-  Hm ... persze ... csak furcsa lehet.

Kate arcán egy halvány mosoly suhant át a megjegyzésre.

- Igen, furcsa. Szólj, ha kihallgattátok Zappa-t - zárta le a beszélgetést, aztán gyengéden megfogta Castle kezét, és rámosolygott. - Szóval ökölharcba keveredtél, Chuck Norris?

Castle nézte Kate gyönyörű arcát: a mentő neonfényében zöldes árnyalatúvá váló, csillogó szemeket, amelyekből áradt felé a szeretet és a szerelem, a szabályos orrot, a cseresznyepiros ajkakat, amelyek hiába húzódtak mosolyra, aggódásról árulkodtak ugyanúgy, mint a szépen ívelt szemöldökök között megjelenő két apró ránc. Hirtelen belehasított a félelem. Mi lesz, ha soha többé nem tudja elmondani neki, hogy milyen gyönyörű, és hogy mennyire szereti? 

- Megérkeztünk - szólalt meg az orvos. 

A tény, hogy hamarosan kiderül, milyen súlyos a sérülés, mindkettejüket szorongással töltötte el, de aztán annyira felgyorsultak az események, hogy nem tudtak a gyomorszorító félelmekkel foglalkozni. Castle-t sietős léptekkel tolták a sürgősségi osztályra, ahol egy gégész figyelmesen elolvasta a mentőstől kapott diagnózist, miközben Kate-től próbált pontosabb információkat kapni, aztán alaposan megvizsgálta a sérült területet. Castle engedelmesen tűrte, hogy az orvos végigtapogassa a nyakát, és lenyomva a nyelvét, belenézzen a torkába, bár időnként eltorzult az arca a fájdalomtól. Kate figyelmét nem kerülte el, hogy ilyenkor mindig rá pillant, mintha tőle kérne segítséget, vagy erőt a kellemetlen vizsgálat elviseléséhez. Ezekben a pillanatokban mindig úgy összeszorult a torka, mintha az övét érte volna az ütés.

- Csinálunk egy gégetükrözést és egy CT vizsgálatot, hogy lássuk, mennyire sérültek a porcok és a hangszalagok. Kérem, addig várjon a hozzátartozóknak fenntartott szobában! - mondta barátságosan, de mégis ellentmondást nem tűrőn az orvos, ezért Kate kelletlenül, de elhagyta a vizsgálót. Mielőtt behúzta maga után az ajtót, még visszanézett Rick-re, de az orvos éppen akkor utasította, hogy nyissa nagyra a száját, hogy érzésteleníteni tudja a torkát a vizsgálathoz, így a férfi nem nézett felé. Talán jobb is, hogy nem látom a kétségbeesett, riadt tekintetét - gondolta, aztán nagyot sóhajtott, és lerogyott a várószobában sorakozó műanyag székek egyikére. Nem érdekelték a szomszédos székeken várakozó hozzátartozók kíváncsi tekintetei és  halk sutyorgásaik sem. Fejét hátravetette a falnak, és becsukta a szemét. Ki akarta zárni a külvilágot, de tíz perc elteltével képtelen volt egy helyben ülni. Úgy érezte, az idő ólomlábakon jár. Szinte percenként nézett az órájára, mintha akkor gyorsabban ugrana a percmutató, és idegesen szegezte szemét az ajtóra, mintha meg akarná babonázni, hogy minél előbb kinyíljon, és meglássa az előbb megismert orvost. Gyűlölte ezt a tehetetlen várakozást. Újra az órájára pillantott, aztán felállt, és idegesen sétálni kezdett, miközben eluralkodott rajta egy kínzó gondolat: minél többször derült ki Castle egy-egy veszélyesnek látszó sérülésekor, hogy minden következmény nélkül, teljesen fel fog épülni, annál jobban félt attól, hogy nem tart örökké a szerencséjük, és egyszer csak rossz hírt fog közölni velük az orvos.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és meglátta a gégész kutatón körbepillantó alakját.                   

Változatok egy témára 8/58

- Gyere! El kell kapnunk! - mondta, és a következő pillanatban olyan sebesen vágta át magát a forgolódó nézők között, hogy Castle alig tudta követni.

Hallotta a felháborodott szitkot, amikor véletlenül rálépett az egyik néző útban levő lábára, ezért sietve hátraszólt, hogy elnézést kérjen, miközben érezte a rászegeződő értetlen és felháborodott tekinteteket, de nem sokat törődött velük. Minden figyelmét arra fordította, hogy minél gyorsabban átverekedje magát a széksorok között anélkül, hogy valakinek újra a tyúkszemére lépjen. Mire kilépett a szűk folyosóra, majd onnan a tágas, márvánnyal és színes, fényesre polírozott gránittal borított előcsarnokba, Kate-et már sehol sem látta. A száján kapkodta a levegőt, miközben tanácstalanul járatta körbe a tekintetét, de fogalma sem volt, merre mehetett a nő. Aztán szeme megakadt az egyik díszes faragású tartóoszlop takarásában levő ajtón, ami résnyire nyitva volt. Megszaporázta a lépteit, és amikor közelebb ért, meglátta az ajtón levő táblát, amin piros betűkkel írt szöveg hirdette, hogy idegeneknek tilos a bemenet. Óvatosan benézett a résen, de mivel semmilyen mozgást nem látott, bátran benyitott. Szinte végeláthatatlan lépcsősor vezetett az alagsorba, amit valószínűleg csak a személyzet és a karbantartók használtak. Fülelt. A mélyből gépek monoton duruzsolása hallatszott, aztán hirtelen sietős lépések zajára lett figyelmes. Áthajolt a korláton, és egy árnyékot látott elsuhanni, jóval alatta. Arra tudott csak gondolni, hogy vagy Kate az, vagy a menekülő Roberto Zappa, aki talán egy, csak a személyzet által ismert hátsó kijáraton akar megszökni. Vett egy nagy levegőt, és rohanni kezdett lefelé. A lépcső alján különböző színű és vastagságú csövek és vezetékek kusza szövevényében találta magát. Mindig elkápráztatták a mérnökök által megtervezett és megépített műszaki megoldások, ugyanakkor tudatosították benne, hogy van a világnak olyan oldala, aminek a működéséről és létrehozásának technikájáról fogalma sincs. Hirtelen ijesztőnek találta ezt az ismeretlen közeget, ezért lelassította a lépteit, és kissé előrehajolva hallgatózott, miközben szeme idegesen cikázott a zegzugos, félhomályba burkolózó terepen. Az épület légkondicionálásáról gondoskodó hatalmas szivattyúsor búgásán át is hallotta, hogy valahol a távolban becsapódott egy ajtó. Futni kezdett a hang irányába. Nagyot nyelt, amikor a kékre festett jókora acélajtót meglátta. Érezte, hogy a szíve olyan erővel ver a mellkasában, hogy döngeti a bordáit. Izgalmában beharapta az ajkát, aztán előrehajolt, vett egy nagy levegőt, és lenyomta a kilincset. Ebben a pillanatban az ajtó kivágódott, és nagyot csattanva úgy homlokon találta, hogy egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Megtántorodott, és miközben egyik kezét hasogatóan fájó fejéhez kapta, a másikat ösztönösen védekezve, maga elé emelte. Az ütéstől eltompult érzékeivel csak annyit észlelt, hogy az ajtó mögül egy magas, fekete hajú alak lép ki. A szeme előtt felvillanó bajusz és szakáll alapján Roberto Zappa-ként azonosította agya az ajtó mögül előbukkanó, dühös tekintetű férfit, ezért ösztönösen rávetette magát, nem törődve azzal, hogy a férfi ráordít. A szavak értelme csak később tudatosult benne, ezért ütésre lendítette a kezét, és amikor az öklében érzett fájdalom, és egy reccsenő orrcsont tudatta, hogy az ütése célba talált, a győzelem mámorító érzése járta át. A következő pillanatban, amikor látta, hogy a test hátratántorodik, és jobban megnézte a férfit, már tudta, hogy nagyot tévedett. Az idegen sötétkék biztonsági őr egyenruhát viselt, és dühös, elszánt tekintettel meredt rá. Castle sajnálkozva felemelte a kezét, és a vérző orrú férfi felé nyúlt, aki azonban valószínűleg támadásnak érzékelte a mozdulatot, mert vett egy nagy levegőt, orrcimpája kitágult, és olyan gyorsan lendítette ütésre a kezét, hogy az írónak esélye sem volt kivédeni a támadást. Az őr tenyerének éle a torkának csapódott. Castle még sosem érzett ehhez hasonló, kínzó, fullasztó fájdalmat. A nyakához kapott, és összerogyott. Kiáltani akart a fájdalomtól, de nem jött ki hang a torkán, csak levegő után kapkodva tátogott, és úgy érezte, sem nyelni, sem levegőt venni nem tud. 

- Ki a fene maga, és mit keres itt? Semmi keresnivalója nincs az alagsorban! - ordította torka szakadtából a biztonsági őr, aztán amikor látta, hogy a betolakodó ártalmatlan, dühét felváltotta a félelem, hogy esetleg maradandó károsodást okozott a jól öltözött, ápolt, nem éppen bűnözőnek kinéző férfinak, aki talán csak véletlenül keveredett a vendégek számára tiltott területre. - Jól van? - hajolt aggódva az egyre sápadtabb, fuldokló író fölé, aki erőtlenül megrázta a fejét.

Castle megpróbált nem pánikba esni. A torkára szorította a kezét, egy másodpercre becsukta a szemét, és kényszerítette magát, hogy lassan, mélyet lélegezve szívja be a levegőt, aztán amikor a tüdeje megtelt levegővel, és valamelyest megnyugodott, hogy nem fog megfulladni, a biztonsági őrre nézett. Meg akart szólalni, de nem jött ki hang a torkán.

Diego Lopez tíz éve volt a luxusszálloda biztonsági őre, de még soha nem követett el olyan hibát, hogy egy ártatlan, eltévedt vendéget ütött volna meg. Rémülten nézte a földön ülő, szenvedő férfit, miközben vadabbnál vadabb képek kergették egymást a fejében. Látta, hogy a férfi testét betolják a mentőbe, miközben az orvos lemondóan megrázza a fejét, őt pedig megbilincselik a rendőrök, és betuszkolják egy szirénázó rendőrautóba, aztán a feleségét, aki zokogva kérdezi tőle a börtön látogató helyiségében, hogy miért törte el egy ártatlan ember gégéjét, és közben megállíthatatlanul simogatja az apa nélkül maradt, könnyes szemű kisfiuk fejét. Magában imádkozni kezdett, hogy az idegennek ne legyen nagyobb baja, miközben az adóvevőjéért nyúlt, hogy segítséget kérjen. Meg is feledkezett a furcsa, fekete lepelbe burkolózott alakról, akit nemrég a szálloda alagsorának hátsó ajtajáig üldözött, de ott egyszerűen nyoma veszett.

Beckett ösztönösen az oldalához nyúlt, de a biztonságot adó Glock természetesen nem lapult az oldalán a nászútjukon, ezért kihúzta a telefonját a zsebéből, és miközben tekintetével felmérte a hatalmas épület lehetséges kijáratait, Espo-t hívta. A főbejárat felé rohant. Arra gondolt, ha Zappa valahol a színfalak mögött akar meglépni, az ismeretlen alaprajzú épületben soha nem fogja megtalálni, mivel nem ismeri sem a kiszolgáló helyiségeket, vagy az alagsor gépészeti helyiségeit, sem az utcára vezető folyosóit, de ha kívülről kerüli meg az épületet, esélye van, hogy meglátja felbukkanni valamelyik személyzeti kijáraton. Kiért az utcára, és elindult az épület hátsó kiszögellése felé. Már futott, amikor Espo végre felvette a telefont.

- Zappa eltüntette magát az előadáson, és ... - zihálta sietve, de Javi a szavába vágott.

- Tudom, itt vagyunk Ryan-nel. Ő az épületben keresi, én pedig kinn. Már hívtam erősítést - mondta.

- Enyém a part felőli oldal - közölte Beckett, mintha egy bevetésen lennének. - Te kerülj délről!

- Nem - csattant olyan élesen Espo hangja, hogy Kate meglepődve torpant meg. - Nincs fegyvered és jogosultságod sem - mondta határozottan. Csak figyelj, és szólj, ha látsz valamit! - utasította a nőt, aki New York-ban a felettese volt, itt viszont nem, ráadásul megsérülhet az akcióban, és ő mindenképpen meg akarta ettől óvni. - Mindjárt itt lesz az erősítés - tette hozzá lágyabb hangon.

Beckett dühösen harapta be a száját, de tudta, hogy a férfinak igaza van.

- Rendben - mondta kényszeredetten, aztán kissé eltávolodott az épülettől, és a szállodát körülvevő park szélén haladt tovább. A fák között lépdelve, árgus szemekkel figyelte a késő éjszakában felbukkanó embereket, de egyik sem Zappa volt. Éppen el akarta hagyni a fedezékét, amikor fékező autók kerékcsikorgására lett figyelmes, aztán dobogó lábak hangja ütötte meg a fülét. Kissé megkönnyebbült, hogy megérkezett az erősítés, így már nem csak ketten vadásznak a bűvészre Espo-val. A helyi rendőrökből álló csapat kétfelé vált, hogy bekerítsék a szállodát. Alig telt el félperc, és már közeledtek hozzá, ezért meghízódott az egyik susogó pálma törzsének árnyékában, és figyelte az akciót. Hirtelen mintha egy árnyékot látott volna elsuhanni az épület sötétbe burkolózó kiszögellése és a park között, aztán egy másodperccel később meglátta Javi alakját, ahogy előretartott fegyverrel befut a park fái közé. Kiáltani akart a nassaui rendőröknek, de rájött, hogy nem tud annyit spanyolul, hogy értsék, mit akar, ezért rohanni kezdett abba az irányba, amerre a menekülő Zappa-t sejtette, miközben reménykedett, hogy Espo értesíteni tudta a többi a többi rendőrt. Talán száz métert futott, amikor meglátott egy szikár alakot futni a park egyik sétaútján, ami egyenesen a tengerparti parkolóig nyúlt. Szinte suhant utána a fekete, lepelszerű köpeny, éppen olyan, mint amilyet Roberto Zappa viselt az utolsó produkciója során. Rohanó lépteket hallott közeledni. Tudta, hogy Espo az.

- A parkolóba megy! - kiáltotta társa felé torkaszakadtából, miközben igyekezett lépést tartani a bűvésszel. Amikor kiért a parkból, tudta, hogy elkésett. A parkolóban sorakozó luxuskocsik között narancssárga fények villantak fel, jelezve, hogy kinyílt a központi zár. Kate felmérte, hogy a bűvésznek lesz ideje beülni és indítani, mielőtt ő odaérne. Zappa már csak méterekre volt a tűzpiros sportautótól, amikor szinte a semmiből előbukkant Espo, és egy ugrással rávetette magát.

Beckett zihálva állt meg a földön fekvő, hátrabilincselt kezű bűvész, és az elégedetten rámosolygó Espo mellett.

- Köszi - csillogott hálásan a férfi sötétbarna szeme, mire Kate cinkosan elmosolyodott, és megvonta a vállát.

- Én nem csináltam semmit - mondta tettetett közömbösséggel, de mindketten tudták, ha nem ad iránymutatást a kiáltásával a nyomozónak, akkor egyikük sem tudta volna elfogni. - Jobb lesz, ha én megyek - intett fejével a park felé, ahonnan az akcióhoz csatlakozó nassaui rendőrök lépteinek dobogása hallatszott.

Javi bólintott, és miközben talpra ráncigálta a zilált külsejű bűvészt, a lassan elsétáló Beckett-et nézte, ahogy eltűnik a park egyik kacskaringós sétaútján.

- Na, most tűnjön el! - vetette oda gúnyosan, mire a férfiarca megrándult, de meglehetősen nyugodt hangon szólalt meg.

- Tévednek! Nem én vagyok az emberük!

Kate hallotta maga mögött az Espo, és az elfogott Zappa köré sereglő rendőrök gyors, izgatott szóváltását, miközben elégedetten indult vissza a szálloda felé, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy azóta nem látta Castle-t, amióta kilépett a nézőtérről. Tudta, hogy a férfi követte, de fogalma sem volt, miért nem volt a nyomában. Tulajdonképpen nem is bánta, hogy kimaradt az akcióból, így legalább nem volt lehetősége hősködni. Elégedett mosollyal az arcán húzta elő a telefonját, hogy megörvendeztesse a jó hírrel, hogy valószínűleg elfogták a gyilkost, bár számított arra, hogy milyen bosszús lesz az író, hogy kimaradt a legizgalmasabb pillanatokból. Szinte látta maga előtt az először felháborodott, aztán csalódott arcot, ami végül olyanná változik, mint egy durcás kisfiúé, ahogy azzal is tisztában volt, hogy mivel akar majd megvigasztalódni. Már harmadszor várta végig a kicsengések sorát, de a férfi nem vette fel. Először csak a mosoly tűnt el az arcáról, mert bosszantotta, hogy nem tudja megosztani vele a híreket, de amikor kilépett a parkból, és meglátta a bámészkodó emberekkel körbevett villogó mentőautót a szálloda egyik hátsó bejáratánál, hirtelen rossz érzése támadt, és összeszorult a gyomra. Reménykedve emelte a füléhez a telefont, hátha a következő hívásnál meghallja Castle izgatott hangját, de csak a kicsengések búgás visszhangzott a dobhártyáján. Lassan indult a mentő felé, de ahogy közeledett, egyre jobban szaporázta a lépteit, végül az utolsó métereken már szinte futott. Dühösen vette tudomásul, hogy mennyivel nehezebb áthatolni a kíváncsiskodók seregén, ha nem mutathatja fel a jelvényét, amikor megütötte a fülét az egyik bámészkodó halk sutyorgása, ahogy tudálékosan magyaráz a mellette állónak. Csak két szót értett, de az elég volt ahhoz, hogy ne csak a gyomra, de a szíve is összeszoruljon.

- … Senor Castillo … - hallotta ki az ismerős nevet a pergő spanyol mondatból. Már nem törődött az udvariassággal, erőszakosan tört utat magának. Amikor végre kilépett a tömegből, megkönnyebbülten fellélegzett, de ahogy bepillantott a nyitott ajtajú mentőbe, a lélegzete is elakadt.

Változatok egy témára 8/57

- Szeretek sokat és keményen dolgozni, Mrs. Castle! - suttogta a csókba.

Még percekig ültek a padon egymást ölelve, és élvezték az édes pillanatot. Castle-t elégedettséggel töltötte el, hogy el tudta oszlatni Kate félelmeit, és amikor a nő úgy simult a karjaiba, mintha menedéket találna az ölelésben, mint mindig, most is elárasztotta valami békés nyugalom. Arra gondolt, férfiként talán mindig erre vágyott: hogy ez a kemény, mégis oly érzékeny és sebezhető nő, akit szerelemmel szeret, és aki nélkül nem tudja elképzelni az életét, biztonságban érezze magát mellette.

A közeli bárból kiszűrődő reggae lüktető, vidám hangjai elhallgattak, és egy jól ismert, lágy dallam áradt feléjük. Amikor néhány taktus után meghallották a Louis Armstrong-éhoz megszólalásig hasonló rekedt hangot, ahogy énekelni kezdi a What a wonderful world-öt, mindketten elmosolyodtak, és egymásra néztek.

- Most tényleg úgy érzem, hogy csodálatos a világ - mondta halkan Castle szerelmes tekintettel nézve Kate szemébe, ami az éjszakai sötétségben egészen barna árnyalatú volt, és a kandeláberek sárgás fénye úgy tükröződött a szivárványhártyáján, mintha apró csillagok ragyognának bennük.

Ahogy Kate elmerült a férfi tekintetében, tudta, hogy soha senki nem nézett még rá így, és érezte, hogy a halkan, mégis rendkívül komolyan kiejtett mondatnak sokkal nagyobb súlya van, mint azt egy külső szemlélő gondolná. Gyengéden végigsimított a mosolygó arcon, aztán fejét a férfi mellkasára hajtva, szorosan hozzábújt.

Amikor vége lett a dalnak, Castle megszólalt.

- Gyere, vacsorázzunk! Nem szeretném, ha éhen halna életem szerelme!

Kate meglepetten nézett fel rá, hogy lássa, mennyi huncutság csillog a férfi szemében, mert hihetetlennek tűnt, hogy feladná a cirkuszi terveit az ő kedvéért, de Castle őszinte szeretettel mosolygott rá.

- Jól vagy? - kérdezte még mindig gyanakodva.

- Persze - vonta meg a vállát a férfi.

- És a cirkusz? Zappa bűvészmutatványai? Csak nem azt akarod mondani, hogy lemondanál róluk?

Castle nézte az összevont szemöldökök között megjelenő két kis ráncot, a hitetlenkedve, vagy inkább rosszat sejtve csillogó szemeket, és azonnal tudta, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozott, amikor el akarta altatni a nő gyanakvását.

- Háááát ... - kezdte lassan, elnyújtva a szót, miközben ártatlan arcot vágott, de Beckett azonnal észrevette a szája sarkában megjelenő csibészes mosolyt, ezért közbevágott.

- Ki vele! Mi a terved?

- Az előadás csaknem három órás, és Zappa-é az utolsó produkció - kezdett meggyőző hangon magyarázni Castle, miközben az órájára pillantott. - Szóval ... van több mint két és fél óránk a bűvészkedésig. Addig megvacsorázhatunk, sőt táncolhatunk is - nézett most már esdekelve Kate-re. - Kérlek, kérlek, kérlek! - könyörgött, mint egy kisfiú a hőn vágyott játékért.

Beckett néhány másodpercig megpróbált szigorúan nézni rá, és ajkait is összeszorította, nehogy a mosolyából Castle megérezze, milyen könnyen le tudja venni a lábáról.

- Aha. Szóval, kompromisszumot akarsz kötni - mondta olyan komolyan, mint amikor egy ügy kapcsán a tényeket sorolja, és elégedetten látta, hogy Castle lélegzetvisszafojtva várja a döntését. Tartott egy kis hatásszünetet, mintha erősen gondolkodna a válaszon, és csak másodpercek múlva folytatta. - Rendben, de azt se felejtsd el, hogy megígérted, hogy sokat és keményen fogsz dolgozni! - mondta, miközben tekintete kihívóan villant.

A várt hatás bekövetkezett. A kompromisszum okozta pillanatnyi öröm után Castle megértette a célzást, és pajkosan rámosolygott.

- Szeretek nagyon sokat, és nagyon keményen dolgozni egy csodálatos célért - mondta incselkedve, aztán végigsimított a nő arcán, és komolyan folytatta - és érted is.

Kate hirtelen zavarba jött, mert a bensőséges, szeretettel teli mozdulatra, és az utolsó szavakra nem számított. Meghatotta a férfi tekintetéből áradó szerelem. Nem a fellángoló, mindent elsöprő, hanem a szeretettel, megértéssel, gyengédséggel, elfogadással teli, hosszan égő, öröké tartó szerelem áradt felé a kék szemekből. Castle talán megérezte a zavarát, vagy egyszerűen csak hogy bizonyítsa szavai súlyát, közelebb hajolt, és puhán érintve az ajkát, megcsókolta.

Az édes pillanat feloldotta a feszültséget, ami azóta vibrált köztük, amióta szóba került a gyerekkérdés. Önfeledten egymásra mosolyogtak, aztán Kate felállt, kézen fogva a férfit, és maga után húzta.

- Ha nem igyekszünk, vagy a tánc marad el, vagy lemaradsz a bűvész embereltüntetős számáról - mondta. - Márpedig a tánc nem marad el! - közölte jelentőségteljesen, mire Castle felháborodást tettetve elhúzta a száját, aztán engedelmesen követte a nőt.

- Rendben, de akkor legalább hadd válasszak én számot, amire táncolunk - morogta.

- Arról ne is álmodj! Képes lennél Carly Rae Jepsen I really like you-ját választani!
Castle sejtelmesen elmosolyodott.

- Igazából a What a wonderful world-re gondoltam, vagy Andrew Belle-től az In my veins-re - mondta, és noha nem látta az egy lépéssel előtte haladó nő arcát, pontosan tudta, hogy megjelent rajta egy semmivel össze nem hasonlítható, boldog mosoly.

Az egyenruhát viselő fiatal jegyszedő meglepetten vette el Castle kezéből a  jegyet, miközben arra gondolt, micsoda pazarlás, hogy valaki kifizet egy kisebb vagyont a műsorért, de csak az utolsó számot nézi meg.

- Már csak Mr. Zappa produkciója van hátra - jegyezte meg, hátha a vendégek nincsenek tisztában azzal, mekkora késéssel érkeztek.

Kate nagyot sóhajtva Castle-re mutatott.

- Tudja, a férjem él-hal az eltüntetős bűvésztrükkökért, úgyhogy csak emiatt jöttünk - magyarázta.

- Akkor élvezni fogja - mosolyodott el felélénkülve a jegyszedő. - Mr. Zappa ma valami meglepetéssel is készült! - súgta oda titokzatosan.

- Meglepetéssel? - csapott le az információra Castle.

- Sajnálom, de nem árulhatok el többet - mondta kissé letörten a férfi, amiért nem oszthatja meg a titkot, aztán hirtelen felemelte a mutatóujját, és fülelt. A nézőtérről kiszűrődő tapsvihar jelezte, hogy vége van egy produkciónak. - Kérem, igyekezzenek elfoglalni a helyüket, mert azonnal kezdődik Mr. Zappa produkciója! - tárta szélesre a nézőtérre vezető oldalajtót a két vendég előtt.

Hamarosan Beckett kelletlenül bevallotta magának, hogy élvezi az előadást. Roberto Zappa igazi showman-ként mozgott a színpadon, ráadásul magával ragadó, lebilincselő és rendkívül látványos volt minden mutatványa. Ha nem nézett volna Castle-re, akkor is tudta volna, hogy a férfi elnyílt szájjal, gyermeki rácsodálkozással issza magába a "varázslatot". Amikor az embereltüntetéses produkció következett, Castle az órájára nézett.

- Mindjárt vége a műsoridőnek - állapította meg. - Mikor lesz a meglepetés? - morogta csalódottan, amikor egyre erősödő dobpergésbe kezdett a zenekar.

- Hölgyeim és uraim! - állt meg a színpad szélén kitárt karokkal Zappa. - Ki ne látott volna önök közül olyan produkciót, hogy egy bűvész eltüntet egy embert! Ezért arra gondoltam, érdekesebb lenne, ha megfordítanánk a szereposztást, és most egy néző tüntetné el a bűvészt! Ha van önök között olyan, aki szívesen kipróbálná, van-e varázsereje, nosza rajta! Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy eltüntessenek! Kérek egy önként jelentkezőt - harsogott a hangja, miközben tekintete végigpásztázott a nézőtéren.

Beckett egy határozott mozdulattal kapta el Castle éppen felemelkedő kezét, és nyomta vissza a térdére.

- Nem! - szűrte mérgesen a fogai között, és villámokat szóró szemekkel nézett a felháborodott és csalódott férfira. - Zappa az egyik gyanúsítottunk. Nem lenne szerencsés, ha éppen te tüntetnéd el annyira, hogy a fiúk meg se találják - magyarázta, mire Castle arcára kiült a döbbenet.

- Azt hiszed, hogy így akar megszökni? De hát a szám végén a nézőtér hátsó soraiban fog felbukkanni - magyarázta, mivel úgy gondolta, a produkció ugyanúgy zajlik, mint eddig, csak nem Zappa tünteti el a partnerét, hanem egy néző bűvészt. Kate gyanakvó arcát látva elbizonytalanodott. Ha Zappa a gyilkos, itt az idő, hogy lelépjen, hiszen érezheti a hurok szorulását a nyaka körül, ráadásul éppen most változtatta meg a produkció kivitelezését. Mire felnézett, a bűvész ár kitörő örömmel üdvözölte a nézőtérről éppen a színpadra lépő elegáns, középkorú nőt. Miután Zappa néhány kérdésének köszönhetően megtudták, hogy Moira Feldman, bostoni üzletasszony lesz az önkéntes "varázsló", kezdődhetett a produkció. Zappa beállt az embermagasságú ládába, amelyet többször is körbeforgatott két, csillogó flitteres dresszbe öltözött, dús keblű, hosszú combú lány. Az addig játszott kellemes dallam elhallgatott, ahogy néhány másodperc múlva a nézőtér apró neszei is. A feszültség szinte tapintható volt. Néhányan halkan sikkantottak, amikor hirtelen hangos dobpergés törte meg a síri csendet. Moira Feldman meglendítette a kezében tartott bűvészpálcát, és remegő hangon elkiáltotta a bűvész által kért "varázsszavakat", mire a Zappa-t rejtő ládába mindkét oldalról hatalmas, csillogó pengéjű tőrök szúródtak. A nézők felhördültek, és mindenki kimeresztett szemekkel figyelte, nem jelenik-e meg lecsorgó vér a láda oldalán vagy alján, de semmit nem láttak. A két bombázó lány tett néhány látványos karmozdulatot, aztán arcukon magabiztos mosollyal a ládához léptek, és egy mozdulattal kitárták az ajtaját. A láda üres volt.

A nézőtéren kitört a taps, de mindenki várakozón nézett a színpad rejtett zugai felé, kutatva, hogy vajon honnan fog előbukkanni a bűvész. A két lány ekkor kinyújtott kézzel a nézőtér hátsó sorai felé mutatott, egy éles fénycsóva pedig végigpásztázott a folyamatosan tapsoló nézőkön, és megállapodott a legutolsó széksoron.

Castle és Beckett is megfordultak, és kíváncsian fürkészték a fénykörbe eső arcokat, de sehol sem látták Zappa-t. A taps lassan halkulni kezdett, és egyre többen kezdtek türelmetlenül fütyülni, vagy értetlenül nézegettek körbe.

- Eltűnt - nyögte döbbenten Castle, amikor Beckett határozottan megszorította a kezét.

- Gyere! El kell kapnunk! - mondta, és a következő pillanatban olyan sebesen vágta át magát a forgolódó nézők között, hogy Castle alig tudta követni.

Változatok egy témára 8/56

- És nyertem is! - húzta ki magát önelégülten, aztán amikor látta, hogy Kate megforgatja a szemét, hozzátette: - No meg három fontos információt szereztünk a nyomozáshoz! 

- Hármat? - nézett rá meglepetten a nő.

Castle szerette ezt a nézést. Volt benne kíváncsiság, töprengés és bosszúság egyaránt. Most leginkább a bosszúságé volt a főszerep, és ez szórakoztatta a férfit.

- Na jó! Mi a harmadik?  - adta meg magát Kate úgy téve, mintha két információval maga is tisztában lenne. Esze ágában sem volt elárulni, hogy ő csak eggyel számol. Leült egy közeli padra, és karba font kézzel, várakozón nézett Castle-re, de mivel a férfi nem válaszolt, csak elégedetten vigyorgott, kelletlenül folytatta. - Szóval ... megtudtuk, hogy Anton és Roberto Zappa barátok voltak, ami más megvilágításba helyezi azt a tényt, hogy Anton neki adta át a Marion számlájáról leemelt egymillió dollárt.

Castle szemében huncut fény villant, mintha átlátott volna a színjátékon, és büszkén kihúzta magát.

- Na és mit szólsz Zappa megjegyzéséhez?

- Hm ... Melyik megjegyzésére is gondolsz? - kérdezte kelletlenül Kate, mivel biztos volt benne, hogy a férfi csak arra vár, hogy kiderüljön, nem is tudja, mire gondol, és akkor sütkérezhet a dicsőségben. Nem csalatkozott, mert Castle szeme elégedetten csillogott, és megköszörülte a torkát, mint amikor valami fontosat akar mondani.

- Hát ... ha nem is sejted ... - húzta a nő idegeit.

- Castle! Elárulod végre, vagy reggelig üldögéljek ezen a padon? - emelte fel a hangját Kate.

- Miért? Üldögélhetnénk kettesben ezen a padon reggelig - telepedett a nő mellé Castle, és átölelte a vállát. - Romantikus ez a hely a pálmafákkal, virágillattal és ezzel a zenével - duruzsolta Kate fülébe, aztán amikor megérezte, hogy a nő teste megfeszül, kicsit távolabb húzódott, és gyorsan folytatta. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy egy olyan elsöprő erejű szerelemről kellene írnom, mint amilyen Marioné és Antoné, de én tennék bele egy csavart, és kiderülne, hogy az egyikük érzelmei nem valódiak?

Beckett egy másodperc alatt felidézte a bűvész válaszát, aminek ő akkor nem tulajdonított jelentőséget, de még mindig nem tudta, mire akar Castle kilyukadni.

- Igen. Azt mondta, hogy azt hitte, te a meglepetések mestere vagy, és nagyobb fordulatot írnál!

- "Mondjuk azt, hogy egyik fél érzelmei sem igazak." - idézte Castle a bűvész szavait, miközben a hatást várva figyelte Kate-t, aki egy pillanat alatt rájött, hogy mire gondol a férfi.

- Azt hiszed, hogy ez célzás volt? 

- Inkább önkéntelen elszólás. Gondold csak meg! A külvilág azt hiszi, dúl a szerelem a két fiatal között, pedig az egész csak látszat, amiről senki sem tud, csak a fiú legjobb barátja, Roberto Zappa.

Kate nézte Castle-t, akinek szemében megjelent az izgatottságát jelző csillogás, tekintete pedig arról árulkodott, hogy meglódult a képzelete, és már egész történetet kanyarított az elejtett mondatból. Noha úgy tett, mintha bosszantanák ezek a történetek, és csak időpazarlásnak tartaná őket, valójában mindig nagyon élvezte őket, még akkor is, ha semmi közük nem volt a valósághoz, vagy semmilyen tényen nem alapultak. Magára öltötte szokásos rosszalló, mégis várakozásteli arcát, nehogy Castle a kelleténél jobban elteljen a zseniális ötletétől, no meg magától, és kérdőn ránézett.

- Azt már tudjuk, hogy Anton a nők kedvence volt. Gyönyörű lányok voltak oda érte, mint Lena Petrov, vagy Marion Hartnett. Ha a fiú szerette a változatosságot, akkor terhes lehetett neki Marion túlzott rajongása, és úgy érezhette, a lány megfojtja a szerelmével, ezért esze ágában sem volt magával vinni Oroszországba.

- Akkor miért nem szakított vele? - vágott közbe Beckett, mire Castle bosszúsan elhúzta a száját.

- Hm ... egyszerűbb volt hagyni Mariont abban a hitben, hogy viszont szereti, mint felvállalni a konfliktust - vonta meg a vállát Castle, aztán folytatta. - Csakhogy Anton nem tudta, hogy Marion nem szerelmes belé, és minden csak színjáték: szökés, a nyelvtanulás ... Az igazi célja az volt, hogy bezsebelje Anton pénzét, amit a pókeren nyert. Rávette a fiút, hogy az ő nevére szóló számlán tartsa a pénzt, és az adott pillanatban kivette volna, csakhogy valami közbejött, mert Anton megelőzte, kivette a bankból az egymillió dollárt, és el is tüntette.

Castle elhallgatott, és elégedett mosollyal várta Kate elismerését, de az csak várakozón felhúzta a szemöldökét.

- Ugye tudod, hogy az egész történetet arra építetted, hogy Zappa szerint milyen fordulatot kellene írnod a nemlétező romantikus regényedbe?

- De hát logikus az egész!

- Az egyetlen tény az elméletedben, hogy Anton Zappa-nak adta a pénzt. Én inkább arra lennék kíváncsi, mit csinált az egymillió dollárral a bűvész!

- Csiribí ... csiribá ... huss - intett a kezével Castle, mintha bűvészpálca lenne a kezében. - Eltüntette.

- Na jó, ezt majd a fiúk kiderítik - zárta le a témát Beckett, mert a kíváncsiság nem hagyta nyugodni. - Mi a harmadik információ?

Tudta, hogy a férfi csak erre vár, és lecsap a kérdésre, mégsem tudta megállni, hogy fel ne tegye. Hiába voltak nászúton, és hiába döntötte el, hogy ez az időszak csak a pihenésről és kettőjükről fog szólni, nyomozó mivolta időnként felülkerekedett.

Castle néhány másodpercig összeszorított szájjal hallgatott, hogy növelje a hatást, de nem tudta elrejteni a visszafojtott mosolygást. Kate ismerte ezt az arcot, de most csak megjátszotta, hogy bosszantja az író önelégültsége.

- Valld be, hogy te csak Anton és a bűvész barátságát gondoltad információnak! - jelet meg a pimasz mosoly most már nyíltan az író arcán, de Kate nem hátrált meg, hanem kioktató tekintettel nézett a huncutul csillogó szemekbe.

- Castle! Ez az egyetlen olyan információ hangzott el, ami tényként kezelhető.

- Igaz - adta meg magát a férfi kelletlenül, de azonnal bizonygatni kezdte az igazát - de valld be, hogy elgondolkodtató az elméletem!

Kate farkasszemet nézett a férfival. Összecsücsörített szája arról tanúskodott, hogy nehezére esik kimondani a szavakat.

- Jó, lehet, hogy érdemes lenne utánajárni - sóhajtotta. - Ha Espo-ék kihallgatják Zappa-t, többet fogunk tudni.

Castle elégedetten elmosolyodott. Nem tudott betelni ezekkel a pillanatokkal. Ilyenkor nemcsak a győzelem apró mámorát élte át, hanem azt a boldogító érzést is, hogy a Kate értékeli a fantáziáját, és elismeri, hogy hasznosak lehetnek az elméletei. Egy pillanatig elmerengett, és felidézett magában néhány hasonló helyzetet, aztán a rászegeződő gyönyörű szemek tudatosították benne, hogy Kate még a harmadik információra vár.

- Emlékszel, hogy Ryan-ék jelentésében szerepelt annak a nyugtatónak a neve, amivel Anton meg akarta mérgezni Hartnett tigrisét? Azt írták róla, hogy csak kórházi körülmények között alkalmazható, szigorúan csak neurológus rendelhet el olyan terápiát, amiben használják. Mit gondolsz, ki tartogat ilyen speciális nyugtatót a szekrényében? - húzta fel jelentőségteljesen a szemöldökét, miközben önkéntelenül a füle mögötti sebtapaszt kezdte tapogatni.

Beckett fejében végigfutott a pókerparti minden mozzanata, és biztos volt abban, hogy ott nem volt szó semmilyen gyógyszerről, de a parti után Dr. Segel elvitte Castle-t a rendelőjébe varratszedésre.

- Dr. Segel-nek van olyan nyugtatója? - lepődött meg, aztán mutatóujjával bosszúsan megbökte Castle mellkasát. - Ehhez az információhoz nem is a pókerpartin jutottál! Hogyan tudhattam volna róla, amikor nem voltam ott a varratszedésen!

- Auuu! - kiáltott fel fájdalmasan a férfi, miközben már nemcsak a fülét, hanem a mellkasát is dörzsölgette. - Ha ott lettél volna, egyetértenél abban, hogy a dokinak vaj van a füle mögött. Először is: egy sima szekrénykulccsal záródó szekrényben tart egy veszélyes nyugtatót, másodszor: feleslegesen varrta össze a fülem. Arról már nem is beszélek, hogy olyan lassan húzta ki a varratokat, hogy majdnem felsikítottam, mint egy kislány! - duzzogott szenvedő arccal.

- De nem sikítottál fel - simított végig az arcán szeretettel Kate, és magában elmosolyodott, hogy az érintés hatására milyen gyorsan változott a férfi arca szenvedőről elégedettre. - Nem hívod fel a fiúkat? Dr. Segel-nek is utána kellene nézni.

- Már felhívtam őket - vigyorodott el Castle, de amikor meglátta, hogy Kate szeme haragosan villan, száját pedig szorosan összezárja mérgében, gyorsan hozzátette: - Olyan sokat kellett rád várnom, hogy nem bírtam ki.

Kate nézte a bocsánatkérő ábrázatot, de nem kerülte el a figyelmét a kék szemek huncut csillogása sem, mégsem tudott haragudni a férfira, hogy előbb értesítette a fiúkat, minthogy vele megbeszélte volna a pókerpartin tapasztaltakat. Azon csodálkozott volna, ha kibírja, és nem szól nekik. Ha ugyanez New York-ban történik egy olyan nyomozás során, amit ő vezet, akkor más lett volna a helyzet, de ezt Castle is pontosan tudta. Színlelt rosszallással megingatta a fejét, és sóhajtott egyet.

- Akkor mehetünk végre vacsorázni? Éhen halok - vetette fel, aztán incselkedve hozzátette: - Megnézhetnénk azt a bárt, ahol ez a jó kis karibi zene szól. Felkérnél egy táncra, én hozzád simulnék ... - harapta be kacéran az alsó ajkát.

A férfinak elakadt a lélegzete és nyelt egyet, aztán kínos mosolyra húzta a száját.

- Szereztem jegyet a mai előadásra a cirkuszban. Fél óra múlva kezdődik.

Kate hirtelen kibontakozott az ölelő karokból, és villámokat szóró szemmel nézett rá.

- Azt akarod mondani, hogy már megint a cirkuszba akarsz menni?

- Csak Roberto Zappa előadására lennék kíváncsi - nézett könyörgő tekintettel Kate-re, aki nem tudott ellenállni az ártatlanul csillogó kék szemeknek.

- Nem is tudom, minek nekem gyerek, amikor itt vagy te! - sóhajtotta, de szája sarkában mosoly bujkált. Alighogy kiejtette a szavakat, már tudta, hogy lavinát fog elindítani. A tudatalattija vezérelte, ártatlanul kimondott mondat újra felvetette azt a témát, amiről hónapok óta nem beszéltek. Rég volt, amikor hosszas tépelődés után végre eldöntötte, hogy nem engedi, hogy a félelem uralja a boldogságukat, és enged az anyai ösztöneinek és Castle leghőbb vágyának. Emlékezett az estére, amikor bevallotta a férfinak, hogy gyereket szeretne, ahogy a kék szemek boldog ragyogására is, de azóta sok mindenen mentek keresztül: Castle elrablása, Jerry Tyson piszkos játéka, aminek következtében majdnem meghaltak egy sivatagi raktárban, a kórház kápolnájában elmaradt esküvőjük, majd a szakítása a férfival, aztán Castle őrült, életveszélyes kalandjai, az újra egymásra találás, az esküvőjük ... Érezte, hogy Castle zavarában hallgat, mert nem tudja, elő merjen-e hozakodni a gyerek témával, ami nemrég még a kapcsolatuk legkényesebb kérdése volt. Egy pillanatig bánta az ártatlanul kiejtett szavakat, mert amióta nem védekeztek, csak hagyták, hogy a természet tegye a dolgát, nem beszéltek az érzéseikről, amikor egy-egy hónap kritikus napján kiderült, hogy nem fogant új élet a méhében. Olyankor igyekezett titkolni a keserűségét, és Castle is úgy tett, mintha nem lenne különösebb jelentősége, de érezhetően csendesebb volt azokban a napokban. Aztán hirtelen arra gondolt, talán nem is lenne baj, ha beszélnének róla.

Castle megérezte a hirtelen megjelenő feszültséget. Majdnem önkéntelenül kiszaladt a száján, hogy "Akkor még mindig szeretnél gyereket, ugye?", de ahogy az elmúlt időszakra gondolt, elakadt a szava. Még élénken élt benne a jótékonysági est utáni vitájuk a gyerek kérdésről, és a reggel is, amikor Kate összepakolt és elment. Persze tudta, hogy azóta megváltoztatta a véleményét, mégis bizonytalan volt, ha a gyerek téma szóba került. Titkon félt, hogy Kate csak a kedvéért vállalna gyereket, és amikor a nő minden hónapban újra meg újra szólt, hogy eljöttek a női napok, és ne akarja teljes hévvel szeretni, az fordult meg a fejében, talán egy elfojtott lelki gát az, ami nem engedi Kate-t teherbe esni. Sokszor olvasott a magazinokban olyanról, hogy valakinek azért nem születik gyereke, mert pszichésen nem készült még fel rá, vagy túlságosan retteg a kudarctól. Mindketten úgy tettek, mintha minden rendben lenne, de tudták, hogy nincs. Kate mindig nehezen nyílt meg érzelmileg, ő meg nem mert előhozakodni a kétségeivel, hátha olyan lavinát indít el, aminek a következményeit nem látja előre. Most azonban Kate úgy fogalmazott, mint akinek természetes, hogy gyereke legyen, és ez felbátorította.

- Hm ... akkor két gyerekre már nem is vágysz? - kérdezte erőltetett könnyedséggel, mintha csak viccelődne a nő mondatán, és elismerné, hogy a cirkusz miatt úgy viselkedik, mint egy gyerek.

- Én akár három gyerekre is vágynék, de azt hiszem, a vágy kevés - szólalt meg egy pillanatnyi hallgatás után Kate komolyan, de nem nézett a férfira.

Castle érezte, hogy az utolsó szavaknál megremeg a nő hangja, és enyhe gúnnyal vegyes keserűséget vélt kihallani belőle. Nem tudta, mit is mondhatna, ezért csak a kezére kulcsolta az ujjait, aztán gyengéden átkarolta és magához húzta.

- Szeretlek - suttogta Kate fülébe, és megnyugodva érezte, hogy a nő feszülő izmai elernyednek és a mellkasára hajtva a fejét, hozzá bújik. - Bármilyen életet szán nekünk az univerzum, szeretni foglak - tette hozzá.

Kate percekig élvezte a biztonságot adó ölelést, de nem tudott megnyugodni. A hónapok óta elfojtott kínzó gondolatok erőszakosan törtek a felszínre, és nem hagyták megnyugodni.

- Lehet, hogy elkéstem, Castle. Lehet, hogy a biológiai órám előbbre jár, mint gondoltam - szólalt meg, és most először osztotta meg kétségeit a férfival, pedig tudta, hogy mindig, minden körülmények között számíthat rá.

- És az is lehet, hogy csak türelmesnek kell lennünk - mondta magabiztos, megnyugtató hangon. - Elvégre mindketten tudjuk, hogy egészségesek vagyunk.

- És mi van, ha egyszerűen csak nem illünk össze? Hány olyan párról lehet olvasni, akik évekig küzdenek egy gyerekért, aztán belefáradnak a kudarcokba, elhidegülnek egymástól, végül elválnak. Aztán új párt találnak, és azonnal sikerrel járnak, és gyerekük születik? - kérdezte kétségbeesett tekintettel.

Castle döbbenten húzódott hátrébb, és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Az kizárt, hogy mi ne illenénk össze! Nézz ránk és az elmúlt éveinkre! 

Várt egy kicsit, amíg meglátta Kate szemében a töprengést majd a megnyugvást, aztán folytatta.

- Az meg elképzelhetetlen, hogy miután négy évig vártam rád, valaha is elhidegülnék tőled! - és hogy szavainak súlyt adjon , úgy rázta meg a fejét, mintha valami teljesen elképzelhetetlen dologról beszélne.

- Szóval ... akkor csak türelem? - kérdezte halvány mosollyal az arcán Kate, miközben érezte, hogy a lelkét feszítő szorongás semmivé foszlik, és  újra a férfihoz bújt.

- Igen, csak türelem ... de azért mást is kell tennünk, hogy sikerrel járjunk - csengett pajkosan Castle mondatának a vége.

Kate-re átragadt a férfi nyugalma és magabiztossága, ezért már élvezte a huncut megjegyzést, és nagyot sóhajtva, egyetértően bólogatni kezdett.

- Azt hiszem, sokat kell dolgoznunk, és különösen neked kell keményen dolgoznod a siker érdekében - nézett fel incselkedve Castle-re, aki jólesően elmosolyodott, majd közelebb hajolt, és lágyan megcsókolta.

- Szeretek sokat és keményen dolgozni, Mrs. Castle! - suttogta a csókba.