Változatok egy témára 8/56

- És nyertem is! - húzta ki magát önelégülten, aztán amikor látta, hogy Kate megforgatja a szemét, hozzátette: - No meg három fontos információt szereztünk a nyomozáshoz! 

- Hármat? - nézett rá meglepetten a nő.

Castle szerette ezt a nézést. Volt benne kíváncsiság, töprengés és bosszúság egyaránt. Most leginkább a bosszúságé volt a főszerep, és ez szórakoztatta a férfit.

- Na jó! Mi a harmadik?  - adta meg magát Kate úgy téve, mintha két információval maga is tisztában lenne. Esze ágában sem volt elárulni, hogy ő csak eggyel számol. Leült egy közeli padra, és karba font kézzel, várakozón nézett Castle-re, de mivel a férfi nem válaszolt, csak elégedetten vigyorgott, kelletlenül folytatta. - Szóval ... megtudtuk, hogy Anton és Roberto Zappa barátok voltak, ami más megvilágításba helyezi azt a tényt, hogy Anton neki adta át a Marion számlájáról leemelt egymillió dollárt.

Castle szemében huncut fény villant, mintha átlátott volna a színjátékon, és büszkén kihúzta magát.

- Na és mit szólsz Zappa megjegyzéséhez?

- Hm ... Melyik megjegyzésére is gondolsz? - kérdezte kelletlenül Kate, mivel biztos volt benne, hogy a férfi csak arra vár, hogy kiderüljön, nem is tudja, mire gondol, és akkor sütkérezhet a dicsőségben. Nem csalatkozott, mert Castle szeme elégedetten csillogott, és megköszörülte a torkát, mint amikor valami fontosat akar mondani.

- Hát ... ha nem is sejted ... - húzta a nő idegeit.

- Castle! Elárulod végre, vagy reggelig üldögéljek ezen a padon? - emelte fel a hangját Kate.

- Miért? Üldögélhetnénk kettesben ezen a padon reggelig - telepedett a nő mellé Castle, és átölelte a vállát. - Romantikus ez a hely a pálmafákkal, virágillattal és ezzel a zenével - duruzsolta Kate fülébe, aztán amikor megérezte, hogy a nő teste megfeszül, kicsit távolabb húzódott, és gyorsan folytatta. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy egy olyan elsöprő erejű szerelemről kellene írnom, mint amilyen Marioné és Antoné, de én tennék bele egy csavart, és kiderülne, hogy az egyikük érzelmei nem valódiak?

Beckett egy másodperc alatt felidézte a bűvész válaszát, aminek ő akkor nem tulajdonított jelentőséget, de még mindig nem tudta, mire akar Castle kilyukadni.

- Igen. Azt mondta, hogy azt hitte, te a meglepetések mestere vagy, és nagyobb fordulatot írnál!

- "Mondjuk azt, hogy egyik fél érzelmei sem igazak." - idézte Castle a bűvész szavait, miközben a hatást várva figyelte Kate-t, aki egy pillanat alatt rájött, hogy mire gondol a férfi.

- Azt hiszed, hogy ez célzás volt? 

- Inkább önkéntelen elszólás. Gondold csak meg! A külvilág azt hiszi, dúl a szerelem a két fiatal között, pedig az egész csak látszat, amiről senki sem tud, csak a fiú legjobb barátja, Roberto Zappa.

Kate nézte Castle-t, akinek szemében megjelent az izgatottságát jelző csillogás, tekintete pedig arról árulkodott, hogy meglódult a képzelete, és már egész történetet kanyarított az elejtett mondatból. Noha úgy tett, mintha bosszantanák ezek a történetek, és csak időpazarlásnak tartaná őket, valójában mindig nagyon élvezte őket, még akkor is, ha semmi közük nem volt a valósághoz, vagy semmilyen tényen nem alapultak. Magára öltötte szokásos rosszalló, mégis várakozásteli arcát, nehogy Castle a kelleténél jobban elteljen a zseniális ötletétől, no meg magától, és kérdőn ránézett.

- Azt már tudjuk, hogy Anton a nők kedvence volt. Gyönyörű lányok voltak oda érte, mint Lena Petrov, vagy Marion Hartnett. Ha a fiú szerette a változatosságot, akkor terhes lehetett neki Marion túlzott rajongása, és úgy érezhette, a lány megfojtja a szerelmével, ezért esze ágában sem volt magával vinni Oroszországba.

- Akkor miért nem szakított vele? - vágott közbe Beckett, mire Castle bosszúsan elhúzta a száját.

- Hm ... egyszerűbb volt hagyni Mariont abban a hitben, hogy viszont szereti, mint felvállalni a konfliktust - vonta meg a vállát Castle, aztán folytatta. - Csakhogy Anton nem tudta, hogy Marion nem szerelmes belé, és minden csak színjáték: szökés, a nyelvtanulás ... Az igazi célja az volt, hogy bezsebelje Anton pénzét, amit a pókeren nyert. Rávette a fiút, hogy az ő nevére szóló számlán tartsa a pénzt, és az adott pillanatban kivette volna, csakhogy valami közbejött, mert Anton megelőzte, kivette a bankból az egymillió dollárt, és el is tüntette.

Castle elhallgatott, és elégedett mosollyal várta Kate elismerését, de az csak várakozón felhúzta a szemöldökét.

- Ugye tudod, hogy az egész történetet arra építetted, hogy Zappa szerint milyen fordulatot kellene írnod a nemlétező romantikus regényedbe?

- De hát logikus az egész!

- Az egyetlen tény az elméletedben, hogy Anton Zappa-nak adta a pénzt. Én inkább arra lennék kíváncsi, mit csinált az egymillió dollárral a bűvész!

- Csiribí ... csiribá ... huss - intett a kezével Castle, mintha bűvészpálca lenne a kezében. - Eltüntette.

- Na jó, ezt majd a fiúk kiderítik - zárta le a témát Beckett, mert a kíváncsiság nem hagyta nyugodni. - Mi a harmadik információ?

Tudta, hogy a férfi csak erre vár, és lecsap a kérdésre, mégsem tudta megállni, hogy fel ne tegye. Hiába voltak nászúton, és hiába döntötte el, hogy ez az időszak csak a pihenésről és kettőjükről fog szólni, nyomozó mivolta időnként felülkerekedett.

Castle néhány másodpercig összeszorított szájjal hallgatott, hogy növelje a hatást, de nem tudta elrejteni a visszafojtott mosolygást. Kate ismerte ezt az arcot, de most csak megjátszotta, hogy bosszantja az író önelégültsége.

- Valld be, hogy te csak Anton és a bűvész barátságát gondoltad információnak! - jelet meg a pimasz mosoly most már nyíltan az író arcán, de Kate nem hátrált meg, hanem kioktató tekintettel nézett a huncutul csillogó szemekbe.

- Castle! Ez az egyetlen olyan információ hangzott el, ami tényként kezelhető.

- Igaz - adta meg magát a férfi kelletlenül, de azonnal bizonygatni kezdte az igazát - de valld be, hogy elgondolkodtató az elméletem!

Kate farkasszemet nézett a férfival. Összecsücsörített szája arról tanúskodott, hogy nehezére esik kimondani a szavakat.

- Jó, lehet, hogy érdemes lenne utánajárni - sóhajtotta. - Ha Espo-ék kihallgatják Zappa-t, többet fogunk tudni.

Castle elégedetten elmosolyodott. Nem tudott betelni ezekkel a pillanatokkal. Ilyenkor nemcsak a győzelem apró mámorát élte át, hanem azt a boldogító érzést is, hogy a Kate értékeli a fantáziáját, és elismeri, hogy hasznosak lehetnek az elméletei. Egy pillanatig elmerengett, és felidézett magában néhány hasonló helyzetet, aztán a rászegeződő gyönyörű szemek tudatosították benne, hogy Kate még a harmadik információra vár.

- Emlékszel, hogy Ryan-ék jelentésében szerepelt annak a nyugtatónak a neve, amivel Anton meg akarta mérgezni Hartnett tigrisét? Azt írták róla, hogy csak kórházi körülmények között alkalmazható, szigorúan csak neurológus rendelhet el olyan terápiát, amiben használják. Mit gondolsz, ki tartogat ilyen speciális nyugtatót a szekrényében? - húzta fel jelentőségteljesen a szemöldökét, miközben önkéntelenül a füle mögötti sebtapaszt kezdte tapogatni.

Beckett fejében végigfutott a pókerparti minden mozzanata, és biztos volt abban, hogy ott nem volt szó semmilyen gyógyszerről, de a parti után Dr. Segel elvitte Castle-t a rendelőjébe varratszedésre.

- Dr. Segel-nek van olyan nyugtatója? - lepődött meg, aztán mutatóujjával bosszúsan megbökte Castle mellkasát. - Ehhez az információhoz nem is a pókerpartin jutottál! Hogyan tudhattam volna róla, amikor nem voltam ott a varratszedésen!

- Auuu! - kiáltott fel fájdalmasan a férfi, miközben már nemcsak a fülét, hanem a mellkasát is dörzsölgette. - Ha ott lettél volna, egyetértenél abban, hogy a dokinak vaj van a füle mögött. Először is: egy sima szekrénykulccsal záródó szekrényben tart egy veszélyes nyugtatót, másodszor: feleslegesen varrta össze a fülem. Arról már nem is beszélek, hogy olyan lassan húzta ki a varratokat, hogy majdnem felsikítottam, mint egy kislány! - duzzogott szenvedő arccal.

- De nem sikítottál fel - simított végig az arcán szeretettel Kate, és magában elmosolyodott, hogy az érintés hatására milyen gyorsan változott a férfi arca szenvedőről elégedettre. - Nem hívod fel a fiúkat? Dr. Segel-nek is utána kellene nézni.

- Már felhívtam őket - vigyorodott el Castle, de amikor meglátta, hogy Kate szeme haragosan villan, száját pedig szorosan összezárja mérgében, gyorsan hozzátette: - Olyan sokat kellett rád várnom, hogy nem bírtam ki.

Kate nézte a bocsánatkérő ábrázatot, de nem kerülte el a figyelmét a kék szemek huncut csillogása sem, mégsem tudott haragudni a férfira, hogy előbb értesítette a fiúkat, minthogy vele megbeszélte volna a pókerpartin tapasztaltakat. Azon csodálkozott volna, ha kibírja, és nem szól nekik. Ha ugyanez New York-ban történik egy olyan nyomozás során, amit ő vezet, akkor más lett volna a helyzet, de ezt Castle is pontosan tudta. Színlelt rosszallással megingatta a fejét, és sóhajtott egyet.

- Akkor mehetünk végre vacsorázni? Éhen halok - vetette fel, aztán incselkedve hozzátette: - Megnézhetnénk azt a bárt, ahol ez a jó kis karibi zene szól. Felkérnél egy táncra, én hozzád simulnék ... - harapta be kacéran az alsó ajkát.

A férfinak elakadt a lélegzete és nyelt egyet, aztán kínos mosolyra húzta a száját.

- Szereztem jegyet a mai előadásra a cirkuszban. Fél óra múlva kezdődik.

Kate hirtelen kibontakozott az ölelő karokból, és villámokat szóró szemmel nézett rá.

- Azt akarod mondani, hogy már megint a cirkuszba akarsz menni?

- Csak Roberto Zappa előadására lennék kíváncsi - nézett könyörgő tekintettel Kate-re, aki nem tudott ellenállni az ártatlanul csillogó kék szemeknek.

- Nem is tudom, minek nekem gyerek, amikor itt vagy te! - sóhajtotta, de szája sarkában mosoly bujkált. Alighogy kiejtette a szavakat, már tudta, hogy lavinát fog elindítani. A tudatalattija vezérelte, ártatlanul kimondott mondat újra felvetette azt a témát, amiről hónapok óta nem beszéltek. Rég volt, amikor hosszas tépelődés után végre eldöntötte, hogy nem engedi, hogy a félelem uralja a boldogságukat, és enged az anyai ösztöneinek és Castle leghőbb vágyának. Emlékezett az estére, amikor bevallotta a férfinak, hogy gyereket szeretne, ahogy a kék szemek boldog ragyogására is, de azóta sok mindenen mentek keresztül: Castle elrablása, Jerry Tyson piszkos játéka, aminek következtében majdnem meghaltak egy sivatagi raktárban, a kórház kápolnájában elmaradt esküvőjük, majd a szakítása a férfival, aztán Castle őrült, életveszélyes kalandjai, az újra egymásra találás, az esküvőjük ... Érezte, hogy Castle zavarában hallgat, mert nem tudja, elő merjen-e hozakodni a gyerek témával, ami nemrég még a kapcsolatuk legkényesebb kérdése volt. Egy pillanatig bánta az ártatlanul kiejtett szavakat, mert amióta nem védekeztek, csak hagyták, hogy a természet tegye a dolgát, nem beszéltek az érzéseikről, amikor egy-egy hónap kritikus napján kiderült, hogy nem fogant új élet a méhében. Olyankor igyekezett titkolni a keserűségét, és Castle is úgy tett, mintha nem lenne különösebb jelentősége, de érezhetően csendesebb volt azokban a napokban. Aztán hirtelen arra gondolt, talán nem is lenne baj, ha beszélnének róla.

Castle megérezte a hirtelen megjelenő feszültséget. Majdnem önkéntelenül kiszaladt a száján, hogy "Akkor még mindig szeretnél gyereket, ugye?", de ahogy az elmúlt időszakra gondolt, elakadt a szava. Még élénken élt benne a jótékonysági est utáni vitájuk a gyerek kérdésről, és a reggel is, amikor Kate összepakolt és elment. Persze tudta, hogy azóta megváltoztatta a véleményét, mégis bizonytalan volt, ha a gyerek téma szóba került. Titkon félt, hogy Kate csak a kedvéért vállalna gyereket, és amikor a nő minden hónapban újra meg újra szólt, hogy eljöttek a női napok, és ne akarja teljes hévvel szeretni, az fordult meg a fejében, talán egy elfojtott lelki gát az, ami nem engedi Kate-t teherbe esni. Sokszor olvasott a magazinokban olyanról, hogy valakinek azért nem születik gyereke, mert pszichésen nem készült még fel rá, vagy túlságosan retteg a kudarctól. Mindketten úgy tettek, mintha minden rendben lenne, de tudták, hogy nincs. Kate mindig nehezen nyílt meg érzelmileg, ő meg nem mert előhozakodni a kétségeivel, hátha olyan lavinát indít el, aminek a következményeit nem látja előre. Most azonban Kate úgy fogalmazott, mint akinek természetes, hogy gyereke legyen, és ez felbátorította.

- Hm ... akkor két gyerekre már nem is vágysz? - kérdezte erőltetett könnyedséggel, mintha csak viccelődne a nő mondatán, és elismerné, hogy a cirkusz miatt úgy viselkedik, mint egy gyerek.

- Én akár három gyerekre is vágynék, de azt hiszem, a vágy kevés - szólalt meg egy pillanatnyi hallgatás után Kate komolyan, de nem nézett a férfira.

Castle érezte, hogy az utolsó szavaknál megremeg a nő hangja, és enyhe gúnnyal vegyes keserűséget vélt kihallani belőle. Nem tudta, mit is mondhatna, ezért csak a kezére kulcsolta az ujjait, aztán gyengéden átkarolta és magához húzta.

- Szeretlek - suttogta Kate fülébe, és megnyugodva érezte, hogy a nő feszülő izmai elernyednek és a mellkasára hajtva a fejét, hozzá bújik. - Bármilyen életet szán nekünk az univerzum, szeretni foglak - tette hozzá.

Kate percekig élvezte a biztonságot adó ölelést, de nem tudott megnyugodni. A hónapok óta elfojtott kínzó gondolatok erőszakosan törtek a felszínre, és nem hagyták megnyugodni.

- Lehet, hogy elkéstem, Castle. Lehet, hogy a biológiai órám előbbre jár, mint gondoltam - szólalt meg, és most először osztotta meg kétségeit a férfival, pedig tudta, hogy mindig, minden körülmények között számíthat rá.

- És az is lehet, hogy csak türelmesnek kell lennünk - mondta magabiztos, megnyugtató hangon. - Elvégre mindketten tudjuk, hogy egészségesek vagyunk.

- És mi van, ha egyszerűen csak nem illünk össze? Hány olyan párról lehet olvasni, akik évekig küzdenek egy gyerekért, aztán belefáradnak a kudarcokba, elhidegülnek egymástól, végül elválnak. Aztán új párt találnak, és azonnal sikerrel járnak, és gyerekük születik? - kérdezte kétségbeesett tekintettel.

Castle döbbenten húzódott hátrébb, és hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Az kizárt, hogy mi ne illenénk össze! Nézz ránk és az elmúlt éveinkre! 

Várt egy kicsit, amíg meglátta Kate szemében a töprengést majd a megnyugvást, aztán folytatta.

- Az meg elképzelhetetlen, hogy miután négy évig vártam rád, valaha is elhidegülnék tőled! - és hogy szavainak súlyt adjon , úgy rázta meg a fejét, mintha valami teljesen elképzelhetetlen dologról beszélne.

- Szóval ... akkor csak türelem? - kérdezte halvány mosollyal az arcán Kate, miközben érezte, hogy a lelkét feszítő szorongás semmivé foszlik, és  újra a férfihoz bújt.

- Igen, csak türelem ... de azért mást is kell tennünk, hogy sikerrel járjunk - csengett pajkosan Castle mondatának a vége.

Kate-re átragadt a férfi nyugalma és magabiztossága, ezért már élvezte a huncut megjegyzést, és nagyot sóhajtva, egyetértően bólogatni kezdett.

- Azt hiszem, sokat kell dolgoznunk, és különösen neked kell keményen dolgoznod a siker érdekében - nézett fel incselkedve Castle-re, aki jólesően elmosolyodott, majd közelebb hajolt, és lágyan megcsókolta.

- Szeretek sokat és keményen dolgozni, Mrs. Castle! - suttogta a csókba.