Változatok egy témára 5/89

Amíg a mélygarázsig ért, a fülke hátsó falának támaszkodva maga elé képzelte Castle arcát, amikor meglátja a meglepetését, és a gondolatra pajkos mosoly jelent meg a szája sarkában.

Éppen kiszállt a liftből, amikor megcsörrent a telefonja. Egy ismeretlen telefonszám jelent meg a kijelzőn.

- Kate Beckett - mutatkozott be, de szokásától eltérően nem tette hozzá, hogy nyomozó, hiszen egy magánszámról valószínűleg nem egy rendőrt keresnek.

- Üdvözlöm Beckett nyomozó - hallott egy ismerősen csengő, kellemes hangot Kate. - Jonathan Gibbs vagyok, a Moore család hagyatékát felügyelő ügyvéd.

- Á! Ügyvéd úr! - csodálkozott el a nő, mert fogalma sem volt, miért keresheti őt az ügyvéd. 

- A segítségüket szeretném kérni - tért gyorsan a mondandójára a férfi barátságos, udvarias hangon. Kate szinte látta maga előtt, ahogy jólfésülten, elegáns öltönyben ül az íróasztala mögött, figyelmét a telefonbeszélgetésre irányítva. - A Moore család tagjai megtekintették a barlangban talált láda tartalmát az irodámban, de senki nem tudja, mit nyithat a két kulcs. Arra gondoltam, talán az Ön emberei a kulcsok típusa alapján ki tudnák nyomozni, hogy egyáltalán milyen fajta zárhoz tartoznak. Tudom, hogy nagyon leterheltek a new york-i rendőrök és technikusok, de az itteni rendőrségnek nincsenek meg a technikai feltételei ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Ha szükséges, küldök egy másolatot, vagy fotót róluk.

Kate elmosolyodott. Castle csak ránézett a kulcsokra, és egy régmúlt emlék alapján már tudta azt, amihez egy kisváros rendőrsége kevés, és a metropolisz rendőreink is csodakütyükre van szüksége, hogy több órai vagy napi munkával kiderítsék. Már meg sem lepődik azon, hogy a férfi állandóan képes meglepetést okozni rendkívüli megfigyelőképességével, egyszer analizáló, máskor szintetizáló képességével. Az emlékezőtehetségéről már ne is beszéljünk! Hirtelen végigfutott a gondolat a fején, hogy kettejük kapcsolatára is olyan pontosan és részletekbe menően emlékszik, mint a regényei során gyűjtött információkra? Észbe kapott, hogy az ügyvéd a válaszra vár.

- Azt hiszem Mr. Castle tud Önnek segíteni - mondta gyorsan.

- Tehát őt hívjam fel a kérésemmel? Ő tudja elintézni, hogy a technikusok utánajárjanak? - kérdezte kicsit értetlenül az ügyvéd, mert emlékezett, hogy Castle nem rendőr, ezért nem értette, milyen befolyása lehetne a rendőrségen.

- Nem. Ő tudja a választ.

- Mr. Castle tudja, hogy mit nyitnak a kulcsok? - képedt el az ügyvéd.

- Igen, de majd ő elmondja magának az elméletét, és meg utánajárok, hogy van-e alapja. Éppen hozzá indulok, úgy hogy körülbelül fél óra múlva felhívja önt, és akkor mindent megbeszélhetnek - búcsúzott el a férfitől, és sietve indult a kocsija felé, hogy megörvendeztesse Castle-t a hírrel.

Hamarosan az író ajtaja előtt állt, és a bejárati ajtó kulcsát kereste, amikor bentről hangokat hallott. Gyorsan zsebre tette a kulcsot, és inkább csengetett. Ki tudja, hogy ki a férfi látogatója, jobb ha ne látja, hogy szabad bejárása van a lakásba. A csomagot szorosan a hóna alá dugta, és abban reménykedett, hogy nem kérdeznek rá, mi van benne, míg az útközben vásárolt vacsora dobozait jól láthatóan előretartotta.

- Alexis? - csodálkozott az ajtót nyitó lányra.

- Látom, te sem számítottál rá, hogy hazajövünk. Mondd csak, mit terveztetek Apával? - nevetett Alexis, és pajzán, cinkos fény villant a szemében. Látva Kate zavarát, az apja felé mutatott. - Most tart ott, hogy elvitték a ládát az ügyvédhez.

- Á, akkor éppen a történet végére értem ide - lépett be az ajtón a nő, miközben látta, hogy Martha is otthagyja a férfit, és az üdvözlésére siet. Az asszony kitárta felé a karját, majd bensőségesen megölelte, mintha időtlen idők óta a szívébe zárta volna. 

- Ó, Kate kedvesem! Mondd csak, lehet hinni ennek a nagy mesemondó gyereknek? Tényleg ilyen hihetetlen kalandokat éltetek át? 

- Hát, nem tudom, mit mesélt nektek - nézett szeretettel a férfira.

- Csak az igazat - emelte a jobb kezét Castle esküre, míg a balt színpadiasan a szívére szorította. - Ha még ki is színezem, teljesen hihetetlenné vált volna. Mit hoztál Kate? - bökött minden átmenet nélkül a rejtegetett csomagra.

- Vacsorát - emelte meg kicsit a nő a kezében levő kínais dobozokat, mintha nem vette volna észre, hogy a férfi a hóna alatt levő dobozra néz.

- És a másikban?

Kate most elátkozta magában Castle kíváncsiságát és megfigyelőképességét. - Miért kell mindent észrevennie? Még a végén nem lesz semmi a meglepetésből! - gondolta. Elsápadt. - Ha Martha vagy Alexis megtudja, hogy mi van a csomagban, neki vége!  

- Csak néhány iratot hoztam el a kapitányságról - mondta az asztalon levő orchideára nézve.

Castle összehúzott szemhéjakkal figyelte a nőt. Kate nem nézett a szemébe. Hazudik. Összeszorult a szíve ha arra gondolt, hogy hányszor fordulhatott elő ilyen, csak ő még nem figyelt rá. Valamit titkol előtte. - De mi lehet a dobozban, amit nem akar elárulni? - töprengett. 

- Castle! Képzeld, Jonathan Gibbs kíváncsi a kulcsos elméletedre - próbálta elterelni a férfi figyelmét, ami sikerült is. Castle csillogó szemekkel hallgatta Kate beszámolóját a telefonhívásról. - Hívd fel, és mondd el neki az elméletedet!

- És ha tévedtem? - bizonytalanodott el Castle. 

- Mondd el nyugodtan, amit gondoltál, hogy egy zürichi bank értékmegőrzőjének a kulcsai, én meg utánanézetek a technikusokkal, mielőtt az egész Moore család elutazik Svájcba. Ha ott derülne ki, hogy tévedtél, az tényleg ciki lenne - nyújtotta a telefont a férfi felé, aki egy másodpercig töprengett, aztán elvigyorodott, és elvette a készüléket.

Amíg Castle telefonált, Martha és Alexis elmondták, milyen csodásan érezték magukat Franciaországban, és hogy hol jártak Párizson kívül, aztán megegyeztek, hogy másnap este majd vetítéses élménybeszámolót tartanak. Az időeltolódás mindkettejüket megviselte, ezért elbúcsúztak, és csomagjaikat maguk után húzva elindultak a szobájukba.

Kate visszafordult Castle felé, de a férfi még mindig élvezettel mesélte az ügyvédnek, hogy miért biztos a feltevésében. Gondolt egyet, letette a még mindig a kezében szorongatott vacsorás dobozokat, és a meglepetés-csomaggal besurrant a hálószobába. Betette a fegyverét, óráját, jelvényét és a nyakláncát az éjjeliszekrény fiókjába, aztán a dobozzal a kezébe bement a fürdőszobába és magára zárta az ajtót.  Megengedte a zuhanyt, néhány perc alatt letusolt, kilépett a víz alól, de nem zárta el a vizet. Azt akarta, hogy Castle azt higgye, még zuhanyozik. Megtörölközött, és kibontotta a jól lezárt dobozt. 

Tíz perc múlva elégedetten nézte saját képmását a tükörben, és megállapította, hogy ha ezzel nem tudja ámulatba ejteni a férfit, akkor semmivel. Éppen az ajtóhoz lopózott, amikor meghallotta Castle türelmetlen hangját.

- Kate! Meddig zuhanyozol? Megvacsoráztam, mert nem bírtalak kivárni.

A nő gyorsan elzárta a vizet, mintha most végezne a tusolással.

- Feküdj le! Mindjárt megyek! - kiáltotta, aztán az ajtóra tapasztotta a fülét. Hallotta, ahogy a férfi leteszi a mankókat, aztán fájdalmasan nyögve lefekszik az ágyra.

Kate megfordult, még egyszer végignézett magán a tükörben, és kacéran elmosolyodott. Még egy gombot kigombolt a felsőjén, aztán a doboz aljáról kivette a tálcát a rákészített dolgokkal. Vett egy nagy levegőt, kinyitotta az ajtót, és megállt. Abban a pillanatban, amikor Castle ránézett, már tudta, hogy nyert ügye van.

- Ugye ön az a rossz kis beteg, Mr. Castle, akit ápolnom kell? - búgott érzékien a hangja, és a férfira kacsintott.   

          

Változatok egy témára 5/88

- Este kárpótollak - formálta hang nélkül a szájával, és megnyugodva látta, hogy Castle fantáziája rakétasebességgel száguldozik, és a képzelet szülte képek hatására elmosolyodik.

A férfi elgondolkodva dőlt hátra a kanapén. Megegyeztek Beckett-tel, hogy titokban tartják a kapcsolatukat a külvilág előtt, nehogy Gates megsejtsen valamit, és kitegye a kapitányságról, de mindig rossz érzése volt, ha a barátaik előtt titkolóztak. Az elmúlt évben megtanulta, hogy a titkok megmételyezik a kapcsolatokat, és ő nem akarta elveszíteni a barátaikat. Az anyja már az első pillanatban tudomást szerzett kettejükről, és már Alexis is tudta, ami arra engedett következtetni, hogy lehetetlen elrejteniük az érzelmeiket. A fiúk pedig jó megfigyelők, sokáig úgysem tudják félrevezetni őket, Lanie-ről nem is beszélve! Nem értette, Kate miért ragaszkodik ehhez a titkolózáshoz még mindig olyan görcsösen, hogy képes volt hazudni Espo-nak és Ryan-nek. Újra látta maga előtt a nő szemét, ahogy egy semleges pontra nézve hazudik, és újra elgondolkodott, hogy látta-e ezt a nézést, ha vele beszélt. Biztos volt benne, hogy Kate soha nem hazudna neki, ahogy ő se neki, de azt is tudta, hogy mindketten titkoltak már el érzéseket, információkat a másik elől. A kérdés csak az volt a számára, hogy most is hallgatnak-e el dolgokat egymás elől, miután a legfontosabb érzésüket már megosztották egymással? Igen - válaszolta meg a magának feltett kérdést. Legalábbis, ami őt illeti. Egyszerűen nem mer előhozakodni az őt legjobban foglalkoztató kérdéssel, állandóan a megfelelő pillanatra vár, de mintha soha nem akarna eljönni. Talán most, hogy Kate kimondta, hogy szereti, neki is lesz bátorsága megkérdezni, mennyire érzi komolynak kettőjük kapcsolatát, mit képzel a jövőjükről. Sóhajtott egyet, aztán feltápászkodott, és bebicegett a hálószobába. Nem tudott tiszta fejjel gondolkodni, és egyre nehezebben tartotta nyitva a szemeit. Az altató még nem ürült ki teljesen a szervezetéből. Ledőlt az ágyra, és néhány másodperc múlva már mélyen aludt.

Kate egész úton úgy tett, mintha nem tulajdonítana jelentőséget a fiúk kíváncsiságának, de lopva figyelte a két nyomozó reakcióit. Megnyugodva tapasztalta, hogy Espo gondolatai még mindig a tó barlangjába rejtett láda körül forognak, Ryan pedig néha hosszan az ő tekintetét kutatja, de diszkréten hallgat. Azon töprengett, vajon mennyi ideig tarthatják, vagy mennyi ideig akarják fenntartani a látszatot. Arra a következtetésre jutott, hogy sürgősen meg kell beszélnie Castle-lel a jövőt, ha nem is a távolit, de legalább a következő heteket, hónapokat.
Alig léptek ki a kapitányság liftjéből, már hallották is Gates kapitány ellentmondást nem tűrő hangját.
- Beckett nyomozó! Az irodámba!
Espo és Ryan olyan gyorsan iszkoltak az asztalukhoz, ahogy csak tudtak. Nem szerették volna kivívni a kapitány figyelmét, amiért leléptek az őrsről meglátogatni Castle-t. Beletemetkeztek az íróasztalon levő mappákba, és csak a szemük sarkából figyelték, ahogy Beckett nagy levegőt véve, felkészülve a legrosszabbra belép az üveges ajtón.
- Még mindig meg tud lepni Beckett nyomozó - ült le az íróasztala mögé a kapitány. - Az előbb hívott fel Green seriff, és ódákat zengett magáról. Tudja, először bosszantott, hogy maga miatt szívességet kell tennem egy idegen seriffnek, de mivel elismerést szerzett a kapitányságnak, elnézem, hogy meg kellett hosszabbítanom a szabadságát. - Gates elhallgatott, de átható tekintetét nem vette le a rezzenéstelen arccal előtte álló nyomozóról. Elgondolkodva forgatta a szemüvegét, aztán mintha kihallgatást vezetne, megszólalt. - Ha jól tudom, azért nem egyedül az öné a dicsőség.
Kate megpróbálta összes izmát kordában tartani, nehogy felettese észrevegye a riadalmat, amit a szavai kiváltottak benne. Fogalma sem volt róla, honnan tud mindig mindenről a kapitány. Csak arra tudott gondolni, hogy a seriff akaratlanul elszólta magát. Mivel Gates utolsó mondata nem kérdés, hanem kijelentés volt, úgy gondolta jobb, ha hallgat, mintha bármit is reagálna rá, amiből a végén még rosszul jönne ki. 
- Ettől függetlenül a papírmunka természetesen magára vár, - dőlt hátra székében a Vaslady, és lerítt róla, mennyire élvezi a helyzetet - és persze nyugodtan segíthet a szárnysegédje a jelentések elkészítésében, már ha ide tud bicegni a törött lábával - nézett pislogás nélkül Beckett szemébe, aztán feltette a szemüvegét, és az előtte fekvő iratot kezdte tanulmányozni.
Kate döbbenten állt, és csak egy másodperc múlva tudatosult benne, hogy vége az egyoldalú beszélgetésnek, és kilépett az irodából. Leroskadt a székére, és a fekete monitort bámulva próbálta megfejteni Gates szavait. Szinte már félelmetesnek érezte a nő jólértesültségét. Castle jelenlétét a birtokon még csak elkotyoghatta a seriff véletlenül, de azt hogy eltörte a lábát, biztosan nem mondta el. Látta, amikor a kapitány ránézett, hogy egy pillanatra összeszűkült a szeme, mintha azt mondaná, hogy "nem olyan könnyű  ám engem átverni". - Na, szépen nézünk ki! - gondolta, és maga elé húzta az íróasztalán sorakozó dossziék egyikét.

Castel álomtalan, mély alvásból ébredt. Már félhomály uralkodott a szobában, és meglepve vette tudomásul, hogy átaludta az egész délutánt. Éppen megdörzsölte a szemét, amikor hallotta becsapódni a lakás ajtaját. Két nő beszélgetésének hangjai ütötték meg a fülét. Fülelt, és felült az ágyban. Kate talán elhívta Lanie-t, hogy megvizsgáltassa vele? Ez egyáltalán nem volt ínyére, ezért gyorsan felkelt, hogy lássák, nincs semmi baja. Ujjaival hátrasimította a haját, fogta a mankókat, és széles mosolyt varázsolt az arcára.
- Ahogy láthatjátok, nincs semmi bajom - lépett ki határozottan az ajtón, aztán meglepetésében azonnal meg is állt, és a mosoly helyét átvette az értetlen csodálkozás kifejezése. - Anya? Alexis? Hogy kerültük ti ide? - kérdezte nagyot nyelve a két, ledöbbenve rá bámuló nőtől.
Martha önkéntelenül elengedte a kezében tartott táskát, ami hangos puffanással ért földet, és ujjait a szája elé kapva járatta tekintetét a mankók és a begipszelt láb között.
- Apa! - eszmélt fel Alexis az első döbbenetből. - Megint eltörted a lábadat? Mibe keveredtél? 
- Én ... én mindent megmagyarázok, de nem úgy volt, hogy kedden este jöttök?
- Apa! Kedd este van! 
- Richard, elárulnád végre, hogy mi történt? - szólalt meg Martha, miután úgy érezte túl van az első sokkon.
- Leülhetnénk? - kérdezte a bal lábán egyensúlyozva a férfi, aztán választ nem várva a kanapéhoz ugrált, és lehuppant. Az asszony félelemmel telt, a lány izgatott tekintettel helyezkedtek el szemben vele, Castle pedig belekezdett a történetbe onnan kezdve, hogy Kate-tel elindultak a titokzatos birtokra. Olyan élvezettel ecsetelt minden eseményt, hogy a két nő elvarázsolva, szájtátva hallgatta.

Kate becsukta az aktát és kikapcsolta a számítógépét. Elhúzta a száját, amikor a még érintetlen dossziékra pillantott, de úgy gondolta, hogy a papírmunkából mára ennyi elég volt. Alig lézengett pár ember a kapitányságon, Ryan és Espo is hazamentek már, ideje, hogy ő is szedelőzködjön, ha még vacsorát is akar venni útközben, és a Castle-nek szánt meglepetését is meg akarja valósítani. Felvette a blézerét, aztán lehajolt az íróasztala mellett álló kis csomagért, amit telefonon rendelt, és késő délután meg is hozott egy kedvesen mosolygó futár. A hóna alá  fogta a dobozt, és belépett a liftbe. Amíg a mélygarázsig ért, a fülke hátsó falának támaszkodva maga elé képzelte Castle arcát, amikor meglátja a meglepetését, és a gondolatra pajkos mosoly jelent meg a szája sarkában.     

Változatok egy témára 5/87

- Mi sem a te ajtód előtt állunk - hahotázott a két nyomozó a telefonba, és Kate hallotta, ahogy sikerük jeléül összeütik a tenyerüket. Sóhajtott egyet, aztán összeszorított szájjal és szikrákat szóró szemekkel az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.

Espo és Ryan pajkos tekintettel, arcukon elégedett, huncut vigyorral álltak az ajtó előtt, és kihívón állták Kate bosszús tekintetét. Aztán Javi a válla fölött hátra tartotta a kezét, mire Kevin belenyúlt a zsebébe, előhúzott egy tízdollárost, és társa tenyerébe nyomta.

- Most az egyszer nem bánom, hogy te nyertél - mondta kitartóan Kate-re mosolyogva.

Olyan boldogok voltak, mint két kisfiú, akiknek sikerült valami izgalmas csínytevést végrehajtani. Kate próbálta megőrizni a hidegvérét, de amikor látta a fiúk szokás szerint fogadtak valamiben, nem tudta palástolni a bosszúságát, és villámokat szórt a szeme.

- Mit akartok? Új gyilkosság van? - vetette oda élesen a szavakat. Úgy érezte, jobb, ha nem kérdez rá a fogadás tárgyára, és inkább marad a hivatalos szerepében.

- Csak jöttünk meglátogatni Castle-t, bár látom, már szerzett magának egy szép és szexi ápolónőt - lépett be a hüledező nő mellett szemtelen mosollyal az arcán, Ryan pedig titkon Kate felé pislogva követte.

- Gyertek csak be - sóhajtotta maga elé a nő, és becsukta az ajtót. Még néhány másodpercig dermedten állt az ajtónál, és nézte a nappali tartó két nyomozót. Már csak abban bízott, hogy Castle-nek lesz annyi esze, hogy nem szólja el magát.

- Na, öregem! Neked aztán nincs szerencséd! Az egyik lábadról leveszik a gipszet, a másikra meg rárakják – sajnálkozott Ryan, amikor meglátta az írót a nappali kanapéjára feltett, begipszelt lábával.

- Tesó! Azért te tudod, hogyan hozd ki a legrosszabb helyzetekből is a legjobbat! Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog a lábtörés, ha valakinek ilyen ápolónője van - kacsintott Castle-re Espo, miközben fejével alig láthatóan Beckett felé intett.

Castle-nek fogalma sem volt, hogyan reagáljon a megjegyzésekre, ezért zavartan Kate-re nézett, aki alig láthatóan megrázta a fejét, jelezve, hogy a fiúknak egy szót se szóljon kettejükről.

- Ha tudnád, hogy ezzel a bokával még egy szikláról is le kellett ugranom, akkor nem irigyelnél. Beckett meg csak hazahozott - tette hozzá szemlesütve, nehogy tekintete elárulja, hogy hazudik.

- Persze, csak hazahozott - húzta el kételkedve a száját a nyomozó. - Már másfél órája ideértetek.

- Te nyomoztál utánunk? - háborodott fel Kate, aki úgy érezte közbe kell szólnia, még mielőtt Espo mindent kiszed Castle-ből.

- A seriff mondta, hogy mikor indultatok el, és hát nem nehéz kiszámítani az utat New York-ig. Ryan-nel fogadtunk, hogy hova mentek, és én nyertem - húzta ki magát Espo, és lehuppant a fotelba.

- Na jó, elmesélek röviden mindent - ült le Kate is a kanapéra, de különösen figyelt arra, hogy a lehető legtávolabb helyezkedjen el az írótól.

Castle-nek megemelkedtek a szemöldökei. Kate el akar mesélni mindent? De hát ő nem akarta, hogy megtudják a fiúk a kapcsolatukat! Aztán amikor a nő belevágott a történetbe, még jobban csodálkozott. Kate szemét hol Espo, hol Ryan mellkasára szegezve kezdett a történetbe, miszerint egyedül indult egy kicsit kikapcsolódni a tóhoz, aztán a seriff megkérte, hogy segítsen felgöngyölíteni egy gyilkosságot. A hírre persze megjelent Castle - pillantott elhúzva a száját, rosszallóan a férfi felé, aki meglepetésében csak kapkodta a levegőt, és sértődötten összeszorította a száját. - Tudjátok, milyen! Jól se járt volna, ha nem kotnyeleskedhet bele az ügybe!

Castle álmélkodva figyelte Kate-t, ahogy egyre könnyedébben, gátlásoktól felszabadulva formálta át a valóság egyes elemeit a saját történetére. Egyetlen árulkodó jele volt annak, hogy nem a teljes igazságot mondja, a tekintete. Amikor igazat mondott, Espo vagy Ryan szemébe nézett, amikor a saját variációját ecsetelte, akkor a mellkasukra, vagy valami semleges pontra bámult. Castle elkezdett töprengeni, mikor volt olyan helyzet, amikor úgy válaszolt neki Kate, hogy nem nézett a szemébe, de nem tudott sokáig elmerengeni, mert az eddig csendesen álldogáló Ryan közömbös hangon megszólalt.

- Na és hol szállt meg azon a különleges birtokon Castle?

Beckett azonnal kapcsolt, hogy veszélyes vizekre evez, ha most hazudik. Néhány napja ő kérte meg a férfit, hogy járjon utána a tó történetének, és mivel Kevin mindig rendkívül precíz munkát végez, valószínűleg még azt is tudja, hogy csak egy olyan ház van a birtokon, amit vendégeknek adnak ki, abban pedig ő lakott. Mondhatná persze, hogy a kisváros hoteljében szállt meg az író, de amilyen kíváncsiak, képesek és utána érdeklődnek, hogy valóban ott aludt-e.

- Mivel nem volt más lehetőség, a vendégházban kapott helyet - mondta, és reménykedett, hogy a két férfi nem tudja, hogy ő is ott lakott.

- Ühm…- bólogatott Ryan, mint aki mindent ért, de nem szólt. Espo megérezte, hogy társa sejt vagy tud valamit, amit ő nem, ezért kérdőn nézett felé, de Ryan ártatlanul megrázta a fejét. Kate hálásan pillantott rá. Biztos volt benne, hogy Ryan mindennel tisztában van, de nem árulja el még Javi-nak sem, és már azt is látta, hogy Espo nincs tisztában azzal, hogy ő is a vendégház lakója volt.

Kate felszabadulva folytatta az események taglalását, és egyre jobban élvezte, hogy a két férfi szájtátva hallgatja a meseszerű történetet.

- Hogy csináltátok, hogy néhány nap alatt annyi minden történt veletek, mint más emberrel egy év alatt? - álmélkodott Javi, amikor Beckett a történet végére ért.

- Szerintem Castle vonzza a rejtélyeket és a lehetetlen helyzeteket - nézett a hallgatagon ülő férfire mosolyogva, de amikor meglátta a tekintetét, tudta, hogy még ma ki kell engesztelnie.

- Persze, a legkönnyebb mindent rám fogni - vágott durcás arcot az író, de Kate látta, hogy a tekintete inkább számon kérő és sértett.

Beckett felállt, jelezve, hogy itt a mesélés vége, de a két nyomozó nem mozdult.

- Castle! Te tényleg leugrottál egy magas sziklafalról? - kérdezte hitetlenkedve Espo, mire az író lelkesen kezdte mesélni, hogyan tanulta meg a sziklaugrás alapjait főiskolás korában a Sziklás-hegységben. Kate megnyugodott. Látta, hogy Espo már sokkal nagyobb figyelmet szentel a furcsa ügy részleteinek, mint hogy valamit kiderítsen kettejükről. Ryan viszont zsebre tett kézzel csendesen hallgatta barátai beszélgetését, miközben lopva Kate-re mosolygott. Kék szemeiből szeretet és tisztelet áradt, amiből Kate egyértelműen tudta, hogy a férfi nem csak mint a főnökét tiszteli, hanem mint barátot is, ezért tiszteletben tartja az érzéseit, és a döntéseit is.

- Na, igyekezzetek gyorsan kikérdezni a barátotokat, mert indulni szeretnék a kapitányságra, és úgy rémlik, hogy ti is ott dolgoztok - mondta határozottan, miközben megfogta a bőröndjét. Áldotta a szerencséjüket, hogy még csak Castle ruháit pakolták ki, mert mire az övé sorra került volna, meghozták az ebédet, így az ő bőröndje érintetlenül állt a nappali sarkában.

Espo kelletlenül vette tudomásul, hogy indulniuk kell, és nehézkesen tápászkodott fel a kényelmes bőrfotelból.

- Ja, és Espo! Eláruljam mi tartott másfél óráig? - kérdezte kihívóan Kate, mivel már tudta, hogy Espo tudatlanságban fog maradni Castle és az ő kapcsolatát illetően. - Nézz rá! - mutatott az író felpolcolt lábára. - Szerinted mennyi ideig tartott, mire idebaktatott? Ja, és ettünk egy ebédet - tette hozzá mintegy mellékesen, mire Espo csalódottan elhúzta a száját.

Beckett hagyta, hogy a két férfi menjen előre, hogy az ajtóból még visszanézhessen a szomorú tekintettel árválkodó íróra.

- Este kárpótollak - formálta hang nélkül a szájával, és megnyugodva látta, hogy Castle fantáziája rakétasebességgel száguldozik, és a képzelet szülte képek hatására elmosolyodik.

   

    

Változatok egy témára 5/86

- Ugye azért nem éled bele magad túlságosan abba, hogy a kulcsok egy aranyrudakkal megrakott széfet nyitnak Svájcban? - mosolygott egy sóhaj kíséretében a férfira.

- Miért ne éljem bele magam? Azért, mert te nem hiszel benne, én még hihetek! Csak nem attól félsz, hogy csalódni fogok, és szomorú leszek? Sajnálnál egy kicsit? - incselkedett a nővel.

- És ha azt mondanám, hogy igen, sajnálnálak?

- Ó! - Castle annyira meglepődött az őszinte válaszon, hogy hirtelen szóhoz sem jutott. Annyira megszokta Kate csípős válaszait, hogy most is arra számított. - Hát, tudod, hogy nem szoktam sokáig búslakodni, ha nem jön be egy elméletem.

- Igen, mert azonnal gyártasz egy másikat! 

Castle felkapta a fejét a csúfondáros megjegyzésre, és megadóan Kate-re nézett. Már az előbb valami hasonló megjegyzésre számított, hát most megkapta!

Visszaballagtak a nyaralóba, aztán összepakoltak, és visszaindultak New Yorkba. Beckett-nek még lett volna két napja, Amit Gates kapitány engedélyezett neki, de a nyomozás lezárult, és nem akart visszaélni a felettese bizalmával, hiszen azért kapta a négy napot, hogy segítsen a seriffnek. Hazafelé az autóban még mindig az események hatása alatt állva beszélgettek. Castle gondolatait leginkább a naplók tartalma, és a titokzatos kulcsok kötötték le, miközben Kate jókat nevetett néhány néhány élményükön, mint például amikor Castle belebotlott a hullába és a csalánba esett, vagy amikor a férfi megrémült a különös viselkedésű Jasper-től. Kate jóízű nevetése másfelé terelte Castle gondolatait. Elmerengett az elmúlt napokon, és megállapította, hogy ilyen élménygazdag hosszú hétvégét még nem töltött el soha senkivel.

- Kate! Neked mi volt a legemlékezetesebb ebben a nyaralásban?- fordult komoly arccal a vezetésre koncentráló nő felé.

Kate néhány másodpercig hallgatott. Castle figyelte, ahogy mosolygós vonásai elgondolkodóvá és komollyá válnak.

- Az, amikor láttalak leugrani a szikláról - mondta halkan a nő. Nem tudta elrejteni a hangjából áradó szorongást, ezért gyorsan megköszörülte a torkát. - Azt hittem, meg fogsz halni - mondta ki a legnagyobb félelmét, és oldalra pillantott a férfi csodálkozó szemébe. Már nem is akarta elrejteni az érzéseit, és nem bánta, hogy Castle megtudja, mennyire rettegett abban a néhány percben. Érezte, hogy a kék szempár nem mozdul az arcáról, és kutatva figyeli, de nem nézett a férfira. 

- És neked mi volt a legemlékezetesebb? - törte meg a rájuk telepedő csendet a nő, de mivel  a férfi nem válaszolt, kíváncsian oldalra pillantott. Ekkor szembesült azzal, hogy vagy a válaszával, vagy az imént feltett kérdésével sikerült zavarba hoznia az írót. - Várj! Kitalálom! Amikor a búvárok felhozták a barlangból a ládát - mondta elnéző mosollyal, de a férfi komoly maradt. - Na gyerünk Castle! Én is elmondtam! - próbálta nevetve oldani az érezhető feszültséget.

- Hát, az enyém nem olyan megható, mint a tiéd - szólalt meg végre szégyenlősen a férfi.- Az, amikor a holdfényben szeretkeztünk a tóban - mondta ki végre kicsit szégyenkezve, mert úgy érezte, az ő élménye túl felszínes a nőéhez képest.

- Először én is majdnem azt mondtam - mosolygott rá Kate, mire Castle megkönnyebbülten elvigyorodott.

- Azt hiszem, a következő Nikki Heat könyv sztorija már megvan - dőlt hátra elégedetten az író, és arra gondolt, ha hazaérnek az lesz az első dolga, hogy leírja a különös hétvége eseményeit.

Néhány óra múlva jóízűen falatozták a megrendelt szecsuáni csirkét Castle lakásában. Kate úgy döntött, hogy először hazaviszi Castle-t, esznek valamit, aztán bemegy a kapitányságra, és beszámol felettesének a seriff-fel végzett nyomozásról. Ez utóbbi tervnek Castle nem nagyon örült, és folyamatosan morgolódott, amiért Kate nem akarja elbliccelni a következő két napot.

- Most te szépen lefekszel, mert egész délelőtt mászkáltál, aztán ültél az autóban, és ez nem tesz jót a lábadnak. Amíg pihensz, bemegyek a kapitányságra, de ha minden jól megy, akkor néhány óra múlva itthon leszek - mondta határozottan Kate, miközben összeszedte a tányérokat.

Castle éppen ellenkezni akart, amikor megszólalt Kate telefonja. 

- Szia Espo - üdvözölte a nyomozót.

- Hívtunk, de biztos nem volt térerő, mert ki sem csengett a telefon, ezért Green serifftől érdeklődtünk, hogy jól vagytok-e, és megoldódott-e az ügy - hallotta Beckett a férfi túlságosan ártatlannak tűnő hangját. Felébredt benne a gyanú, hogy valami hátsó szándéka van a férfinak.

- Igen, jól vagyunk, és megoldottuk az ügyet - válaszolt szűkszavúan.

- Na és hazajöttetek, vagy áztatjátok még egy kicsit magatokat a tóban?

Kate már biztos volt abban, hogy Ryan ott hallgatózik vigyorogva Javi mellett, mert a nyomozó nem tudta elnyomni a hangjából kiérződő kaján vigyort.

- Mondtam, hogy Castle eltörte a bokáját, begipszelt lábbal viszont nem ajánlatos a tóban fürödni - tért ki a válasz elől Kate, miközben azon töprengett, mire készül a két nyomozó, mert hogy készülnek valamire, afelől semmi kétsége  sem volt.

- Szóval akkor hazajöttetek - állapította meg szenvtelenül Espo, és választ sem várva folytatta. - Na és melyikőtökhöz mentetek?

- Fél óra múlva benn leszek az őrsön, és akkor mindent elmesélek - csendült vészjóslóan Beckett hangja, mert már egészen biztos volt abban, hogy arra megy ki a játék, hogy megtudja a két fiú, mit keresett valójában Castle a birtokon.

- Ne indulj el, inkább nyisd ki az ajtót! Itt állunk előtte.

Kate kétségbeesetten pillantott Castle-re, akinek fogalma sem volt, mi váltotta ki a nő heves reakcióját, csak azt látta, hogy amíg Kate Esposito-val beszélt, egyre feszültebb lett, és egyre jobban ráncolta a szemöldökét. Beckett egy másodperc alatt végiggondolta a lehetőségeket, és úgy tippelt, az a legvalószínűbb, hogy két társa az ő lakásának az ajtaja előtt toporog, ezért egy pillanatra behunyta a szemét, és hálát adott az égieknek, hogy elkerülhetik a találkozást. Egyenlőre nem akarta, hogy a fiúk tudomást szerezzenek a Castle-lel való kapcsolatáról, mert akkor már csak egy hajszál választja el őket attól, hogy Gates is megtudja, és akkor Castle be nem teheti többet a lábát az őrsre.

- Nem vagyok otthon - mondta magabiztosan, és szinte maga előtt látta, ahogy a két férfi arcára fagy az önelégült vigyor, amikor rájöttek, hogy tévedtek.

- Mi sem a te ajtód előtt állunk - hahotázott a két nyomozó a telefonba, és Kate hallotta, ahogy sikerük jeléül összeütik a tenyerüket. Sóhajtott egyet, aztán összeszorított szájjal és szikrákat szóró szemekkel az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.          

Változatok egy témára 5/85

Kate nem értette miért, de átragadt rá Castle gyermeki izgalma. Látta, ahogy a férfi tekintete egy pillanat alatt magába issza a láda tartalmának minden apró részletét, szeme kitágul a csodálkozástól, aztán boldog mosollyal az arcán ránéz.

Castle nem nyúlt a ládába, bár ehhez rendkívül nagy önuralomra volt szüksége. Átadta a helyet az ügyvédnek, aki sorban kirakta a a ládában levő tárgyakat egy sebtében felállított kempingasztalra. Mivel mindenki odaözönlött az asztal köré, Kate nem látta a tárgyakat, csak hallotta, ahogy az ügyvéd megnevezi és feljegyzi őket. Hangosan és érthetően beszélt, a rokonság Kate, Castle, Green seriff és az emberei pedig lélegzetvisszafojtva hallgatták. 

- Egy darab kézírásos papír, a következő szöveggel: " Drága Gyermekeim! Szeretném örökül hagyni nektek a legfontosabb dolgot, ami a birtokomba jutott hosszú, és mozgalmas életem során. Visszatekintve az életemre, öreg fejjel megtanultam, hogy a legnagyobb kincs a család. Azt szeretném, ha az életetek könnyebb lenne, mint az enyém volt, ezt pedig úgy tudom segíteni, ha átadom mindazt a tapasztalatot, amit a sok év alatt megtanultam, összegyűjtöttem. Örökül hagyok rátok három naplót. Tanuljatok a sikereimből, és okuljatok a hibáimból! Fiaim! A kulcsok lehetőséget adnak arra, hogy képességeiteket, tehetségeteket szabadon kibontakoztassátok. Éljetek a lehetőséggel úgy, hogy boldoggá tegyétek mindazokat, akik szeretnek benneteket, és akkor ti is azok lesztek. Szeretettel: Édesapátok!" - fejezte be az ügyvéd, a papírt letette az asztal szélére, majd újra a ládába nyúlt, és folytatta a felsorolást. - Három darab bőr kötésű, kézzel írt napló, sorrendben: Napló-gyerekkor, Napló-család, Napló-üzlet, egy darab kulcs "John" felirattal, egy darab kulcs "James" felirattal, három darab családi fényképalbum. - Az ügyvéd felnézett, jelezve, hogy ennyi volt a láda tartalma. Fontosságának tudatában felöltötte leghivatalosabb  ábrázatát, és figyelmeztetőn maga elé emelte mindkét kezét, mert abban a pillanatban, hogy befelezte a leltározást, mindenki közelebb lépett az asztalhoz, és meg akarta nézni a tárgyakat.

- Kérem Önöket, hogy legyenek türelmesek! Azt javaslom, hogy a ládát a tartalmával együtt szállítsuk be az irodámba, ahol hivatalosan átvehetik.

Az eddig csendben várakozó örökösök hirtelen felélénkültek első döbbenetükből, és ki beletörődve, ki felháborodva vette tudomásul az ügyvéd szavait. Voltak csalódott, morgolódó megjegyzések, végül azonban mindenki belátta, hogy ez lesz a leghelyesebb. Elcsendesedve figyelték, ahogy a ládába visszakerülnek a naplók, fényképalbumok, a két kulcs, és két rendőr lezárja, majd elszállítja Jack Moore kalandos úton előkerült hagyatékát. 

A csoport izgatottan zsibongva követte a rendőröket és a ládát az ügyvédi irodába. Kate a csendesen álldogáló írót figyelte.

- Mi jár a fejedben? - kérdezte, mert nem tudta megfejteni a férfi arckifejezését. - Azt hittem, csalódott leszel, amiért nem aranyat és drágaköves ékszereket rejt a kincsesládád.

- Tudod Kate, azt hiszem, ez egy sokkal igazibb kincsesláda, mint ami a filmekben és kalandregényekben szokott lenni. Igazi emberi értékeket rejt. Sajnálom, hogy az ügyvéd halála miatt nem kaphatták meg Jack Moore gyerekei, John és James - mondta szomorkásan.

- Ha ők nem is, de az unokái és a dédunokái megismerhetik a családjuk múltját, és talán napjainkban is hasznos tanulságokkal szolgál nekik a nagyapjuk élete.

- Igen - bólintott Castle, és elmerengő tekintettel nézett a tó mögötti sziklára. Kate látta a tekintetén, hogy valami még izgatja a fantáziáját.

- Biztosan érdekes ember lehetett az a Jack Moore, ha ilyen rejtvény mögé rejtette az élettörténetét tartalmazó naplókat és fényképeket. Ki tudja, milyen titkokat rejtenek azok a naplók? - vetette fel a nő a kérdést, mert arra gondolt, Castle számára izgalmas forrás lenne az öreg Moore élete. Kérdőn nézett a férfira, de az minden érdeklődés nélkül csak egyetértően hümmögött, és még mindig a tavat bámulta.

- Mi az Castle? 

- A kulcsok.

- Mi van a kulcsokkal? - kérdezte türelmetlenül a nő, mert látta az író felé forduló tekintetén, hogy már megvan az elmélete, mit nyithatnak a szépen csiszolt, névvel ellátott fémdarabok. 

- Téged nem izgat, hogy mit nyitnak? - kérdezte, és szemei ugyanolyan izgatottan csillogtak, mint amikor a záradék rejtélyes szövegét próbálták megfejteni.

- Gondolom, neked már megvan az elméleted - húzta fel a szemöldökét a nő, és már ő is kíváncsi volt, hogy mivel áll elő a férfi. 

- A kulcsokra Jack Moore a fiai nevét vésette, és azt írta a levélben, hogy "A kulcsok lehetőséget adnak arra, hogy képességeiteket, tehetségeteket szabadon kibontakoztassátok." Mi kell ahhoz, hogy valaki szabadon kibontakoztathassa a tehetségét? - nézett kérdőn Kate-re.

- Pénz? - vetette fel a nő.

- Igen, pénz - vigyorgott az író elégdetten.

- Ugye nem nyugszol addig, amíg valami kézzelfogható kincset elő nem bányászol ebből az ügyből? - forgatta meg a szemeit a nő. - Castle! Azokat a kulcsokat több, mint fél évszázada tette a ládába az öreg Moore. Azt sem tudjuk, hogy valami íróasztalfióknak, páncélszekrénynek, vagy mi a csudának lehet a kulcsa, de az is előfordulhat, hogy már az sem létezik, amit nyitna. 

- De létezik - húzta ki magát büszkén a férfi.

Kate hallgatott, és várta a magyarázatot. Tudta, hogy a férfi már olyan izgatott, hogy jól sem járna, ha el nem mondhatná az elméletét. Nem tévedett, mert Castle vett egy nagy levegőt, és belekezdett.

- Ismerem ezt a fajta kulcsot. Amikor az egyik Derrick Storm regényt írtam, beleástam magam a bankok világába, hogy megtudjam, hol, és hogyan lehet a legbiztonságosabban, legtitkosabban, leghosszabb ideig pénzt vagy értéket tárolni. Akkor ismerkedtem meg az egyik zürichi bank igazgatójával, Joachim Hesse-vel. Az ő bankjuk értékmegőrzőjének van olyan kulcsa, mint amit a láda rejtett.

- Azt akarod mondani, hogy Jack Moore egy svájci bank értékmegőrzőjének a kulcsát rejtette a ládába? - húzta fel hitetlenkedve a szemöldökét a nő.       

Castle fülig érő vigyorral bólogatott.

- Gondold végig Kate! - kezdett a férfi lelkesen a magyarázatba. - Ott van Jack Moore, a szegény ifjú, aki a gazdasági válság ideje alatt, amikor dúl a szesztilalom gerjesztette feketekereskedelem, az alvilág számos figurája hatalmas vagyonokra tesz szert, és hirtelen a semmiből vagyont csinál. A családon belül is azt suttogják, hogy törvénytelen úton szerezte a pénz. Ha biztonságba akarta helyezni a feketén szerzett vagyont, akkor erre a legmegfelelőbb hely egy svájci bank értékmegőrzője volt.  

Kate elgondolkodva nézett a férfi izgalomtól csillogó kék szemébe. Bármennyire is nehezére esett bevallania, Castle elmélete nagyon is hihetően hangzott.

- Ugye azért nem éled bele magad túlságosan abba, hogy a kulcsok egy aranyrudakkal megrakott széfet nyitnak Svájcban? - mosolygott egy sóhaj kíséretében a férfira.