Változatok egy témára 5/67

- Rendben Castle! Leszek a te kis nővérkéd, - suttogta búgó hangon Kate a férfihoz hajolva, és amikor ajkaik már csak centiméterekre voltak, szinte csak lehelte a szavakat - megmosdatlak, és az injekciót is beadom.

A férfi egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Kavarogtak az érzelmei. Kate meleg lehelete, közelsége, bársonyos hangja elvarázsolta, szavai először szárnyalásra késztették élénk fantáziáját, de a mondat vége okozta rémület egy szemvillanás alatt elsöpörte a feltörekvő vágyait. Kicsit hátrahúzódott.

- Ugye tudod, hogy ez nem vicces? - kérdezte elcsukló hangon.

- Úgy látszik, kihozod belőlem a legrosszabbat - csókolta meg lágyan a férfit, aztán engesztelésképpen megsimogatta. 

- Persze, ez is az én hibám! - morgott Castle, de látszott rajta, hogy igazából nem bánja, hogy Kate már megint bolonddá tette. Akárhonnan is nézzük, ennek a csodálatos nőnek a bolondja volt minden szempontból, és szeretett az lenni! - Na, nézzük azt a nyomozást! - sóhajtotta. 

Kate visszaült a székre, és az iratokra koncentrálva kezdte összefoglalni, amit a jelentésekből fontosnak vélt.

- Charles Moore-t két héttel ezelőtt kereste fel először Mark Freeman. Akkor annyit árult el a férfinak, hogy a birtokába került egy családi irat, ami a tulajdonosát gazdaggá teheti. Előbb egy jelentős összeget kért a hagyatéki záradékért, amit a nagyapja házának eladásakor talált lomtalanítás közben, aztán rájött, hogy talán többet ér az irat, mint először hitte, úgy hogy a második találkozásukkor már nyíltan megzsarolta Moore-t. 30 százalékot akart az örökségből, bármit is rejtsen a titokzatosan megfogalmazott záradék. Charles látszólag belement az üzletbe, és megkapta a levél másolatát. Megérezhette, hogy valami nagy horderejű dologról lehet szó, ha Jack Moore azt akarta, hogy fiai csak felnőttként szerezhessenek róla tudomást, ráadásul rejtjelezte a hozzáférés útját, és Charlesnak persze esze ágában sem volt osztozkodni. Amikor újra megjelent Freeman, követni kezdte, de megnehezítette a dolgát, hogy a férfi mindenhova magával vitte a fiát. Kapóra jött neki, hogy kirándulni mentek az erdőbe, mivel gyakran vadászott, és otthon érezte magát, úgy gondolta ott könnyen megszabadulhat Freeman-től, és a holttesttel sem kell sokat vesződnie. Csak a gyerek volt akadékban. 

- Egy fa mögül figyelte őket - vette át a szót Castle, aki szinte maga előtt látta a tragikusra forduló eseményeket.

- Igen. Akkor húzódott ki a pulóveréből a zöld szál, amit megtaláltál. Elkapta Robbie-t, és befogta az orrát és a száját, amitől a gyerek elájult, aztán Freemant megfenyegette, hogy megöli a fiát, ha nem engedelmeskedik, és bár a férfi mindent megtett, mégis kivégezte. A hangtompítós pisztolyt megtalálták a Charles házának pincéjében elrejtve. A ballisztikusok most vizsgálják, de szinte biztos, hogy az a gyilkos fegyver.

- Aztán elrejtette a holttestet, és a gyereket magára hagyta - fejezte be a történetet Castle elborzadt tekintettel. Kate látta rajta, hogy nem annyira a gyilkosság rázta meg, sokkal inkább az, hogy Moore képes volt egy kisgyereket ájultan magára hagyni az erdőben.

- Igen - mondta letörten a nő. - sokáig bolyongott élten-szomjan, míg végül rátaláltunk.

- De Charles csak félig tudta megfejteni a rejtvényt, és csak arra jött rá, hogy a megoldás a legrégebben épült rönkházban van, amiben mi laktunk. Ezért forgatta fel, tört be többször is, és ezért szerelt be poloskát! - csillant fel az író szeme.

- Valószínűleg igen, de ezt nem volt hajlandó beismerni - húzta el a száját Kate. - Azt mondta, minket azért támadott meg, mert félt, hogy rájövünk, mit tett Freeman-nel. A seriff és az emberei nagyon pontos, figyelemreméltó munkát végeztek, de nem tudják, hogy megfejtettük a rejtvényt, ahogy azt sem, hogy szerinted kincses barlang van a tó vízszintje alatt - húzta fel sokatmondóan a szemöldökét.

- Szerintem? - nyomta meg a szót felháborodottan Castle. - Kate, kérlek ne mondd, hogy egy kicsit sem hiszel benne!

- Na jó. Egy kicsit talán hiszek benne - engedett a nő egy halvány mosollyal a szája sarkában.

- És most mit csinálunk? - ült fel az ágyban izgatottan a férfi. - Már azután, hogy megmosdattál? - tette hozzá ártatlan arccal.

Kate elnevette magát, miközben átsuhant egy gondolat a fejében, hogy van-e olyan dolog, amit nem szeret a Castle-ben. Ami régen mindig meglepte, már azt is szeretni valónak látta. Sosem értette például, hogyan tudnak a gondolatai egy gyilkossági ügyről egy pillanat alatt átváltani a kettejük kapcsolatára. Eleinte zavarba jött ezektől a váratlan fordulatoktól, de ma már mindig jókedvre derítik.

- Először is, te nem csinálsz semmit, csak fekszel anélkül, hogy állandóan mocorognál - nézett végig szigorúan a hol felkönyökölő, hol elfekvő, fészkelődő férfira. - Másodszor, szót fogadsz a nővérnek, és nem nyafogsz. Szegény Helen nővér azt hiszi rólad, hogy egy kedves, aranyos fickó vagy, akivel nem lesz nehéz dolga! - évődött Kate a nővér jelzőit ismételve.

- Nézz rám! Fekszem, szót fogadok és nem nyafogok, és igenis, egy kedves, aranyos fickó vagyok!

- Oké Castle, az vagy! - fogta meg mosolyogva Kate a férfi kezét, aztán komolyabbra fordította a szót. - Visszamegyek a tóhoz, és kicsit körülnézek. Charles-nak valahol ott kellett elrejteni a könyvet mielőtt elfogták. A seriff nem tud a könyvről, Charles pedig mélyen hallgat róla. Talán azt hiszi, ha kiszabadul a börtönből - amit kötve hiszek - megfejtheti a rejtvényt, és övé lehet az örökség. 

- De hát nem kell a könyv Kate! Láttam a barlang bejáratát, tuti, hogy ott van a kincs!

- Ez csak elmélet Castle. Ha megtalálom a Karl May könyvet, és pontosan meg tudjuk fejteni a szöveget, akkor szólunk a seriffnek - mondta ellentmondást nem tűrő határozottsággal. - Indulok, mert hamarosan sötétedik, és akkor már nem lesz sok esélyem, hogy bejárjam az egész útvonalat, ahol Charles járt az ugrásod és az elfogása közötti időben.

- Akkor most elmész? - kérdezte meg a nyilvánvalót az író.

Beckett nézte a bánatosan pislogó férfit, és azon töprengett, miért nem tudja eldönteni ilyenkor, hogy mennyi a gesztusokban az anyjától örökölt színészkedés, és mennyi a valódi csalódottság.

- Mire lemegy a nap, ígérem, itt leszek - simította hátra férfi haját, és adott egy csókot a homlokára, és elindult. Már éppen húzta be maga mögött az ajtót, amikor Castle utána szólt.

- Szót fogadok a nővérnek, de nem engedem, hogy megmosdasson! - hallotta a férfi eltökélt hangját, mire boldogan elmosolyodott.  

Castle nézte a becsukódó ajtót, aztán sóhajtva letette fejét a párnára. Próbált kényelmesen elhelyezkedni, de úgy érezte, mintha már napok óta feküdne egy helyben, és sehogy sem találta helyét az ágyban. Egy darabig bámult kifelé az ablakon, de az emeleti szobából csak néhány öreg, magasra növő tölgyfa lombkoronáját látta. Unottan állapította meg, hogy a környéken nem létezik más fafajta, legalábbis amerre ő jár, csak tölgyek voltak. Aztán felélénkült, amikor meglátott az ágak között egy éber tekintetű kis mókust, és elvigyorodott, amikor eszébe jutott, mennyire zavarba jött Kate, amikor kiderült, hogy egy mókust vélt támadónak. A kis állat azonban nem sokáig kötötte le a figyelmét. Elgondolkodva nézett körül a puritánul berendezett szobában, de nem talált semmit, ami felkeltette volna az érdeklődését. Aztán megakadt a szeme az ágy melletti széken levő aktákon. Felcsillant a szeme! Amíg Kate az erdőben keresi "Az ezüst tó kincsé"-t, addig ő végigolvassa a nyomozati anyagot, talán talál benne valami használhatót, ami elkerülte a nő figyelmét. Oldalra fordult a szék felé, de abban a pillanatban feljajdult. A csavarodó mozdulatot nehezen viselte a bokája, ráadásul a szék túl messze volt, esélytelen volt, hogy elérje. Egy ideig szemezett a papírokkal, aztán merész elhatározásra jutott. Felült az ágyban, és lassan leemelte sérült lábát a fém lábtartóról, és nyöszörögve a fájdalomtól az ágy szélére vergődött. Vett néhány nagy levegőt, hogy a kínzó, hasogató érzést elnyomja, és elszántan fókuszált a székre. Már teljesen az ágy szélén feküdt, oldalra fordult, és addig nyújtózkodott, amennyire csak bírt, míg végül ujjai vége elérték a szék szélét. - Már csak néhány centi - gondolta elszántan még kijjebb tolta magát az ágy szélére. Először eluralkodott rajta a győzelem mámorító érzése, amikor középső ujja elérte a mappát, de egy pillanattal később végigsöpört rajta a pánik, mert megérezte, hogy súlypontja átbillent az ágy szélén, és le fog esni. Kinyújtott kezét elkapta a székről, és vad hadonászásba kezdett, hogy megakadályozza a zuhanást. Nem attól félt a legjobban, hogy mi történik vele, vagy a törött bokájával ha leesik az ágyról, hanem attól, hogy mit fog ezért Kate-től kapni!