Változatok egy témára 5/77

- Mit akar? - fúrta kutató tekintetét Kate a rideg szemekbe.

- Várunk. Nekem van időm. És magának?

- Téved Thomas. Maga az akinek nincs ideje. - Beckett halálos nyugalmat erőltetett magára. Tisztában volt vele, hogy csak egy módon mentheti meg a férfit, aki több mint négy évvel ezelőtt örökre megváltoztatta az életét, ha el tudja felejteni Kate-t, a szerelmes nőt, és minden idegszálával az elszánt, logikusan érvelő  Beckett nyomozó bőrébe tud bújni. Keményen, és szenvtelenül beszélt, ami megzavarta a fiatal férfit, aki arra számított, hogy a zsarolással simán kikényszeríti a nőből a kincs helyét. 

Idegesen hátrasimította fekete haját, és közelebb csúszott a nőhöz, hogy a félhomályban ki tudja venni az arcvonásait. Sejtette, hogy a nyomozó blöfföl, de ha túl sokáig húzza az időt, azzal veszélybe sodorhatja a tervét.

- Ha jól emlékszem, a maga barátja haldoklik a kórházban - szólalt meg, és megpróbált fölényes hangsúlyt megütni.

A "haldoklik" szó szíven ütötte Kate-t. Nyelt egyet és megremegett. Áldotta a sötétséget, ami jótékonyan elrejtette a kínzó félelmet, ami elárasztotta.

- Gondolja végig ezt a helyzetet Thomas! Tegyük fel, hogy minden úgy alakul, ahogy eltervezte, és elmondom, hogy hol van a kincs. Ha életben hagy, nem ér el a reptérig, tehát ez nem jó megoldás magának. Ha megöl, és Castle is meghal, azzal a  poklot szabadítja magára. A társaim olyan erőket mozgatnak meg az elfogására, amilyet el sem tud képzelni, aztán a hátralevő éveit olyan kegyetlen nehézfiúk között töltheti, akik boldogok lesznek, hogy fiatal, friss húst kaptak. Lássa be, én mindenképpen veszítek, ha elmondom a kincs helyét. Akkor meg miért tenném? Nem fog semmilyen ellenanyagot odaadni, és engem is meg akar ölni.

A férfi hallgatott. Kate érezte, hogy elbizonytalanodott.

- Nem fogom megölni magukat - szólalt meg sokára.

- Miért hinném el?

- Ha megmondja, hol a kincs, leírom az ellenszer nevét - kezdett alkudozni a férfi.

- Ugye maga sem gondolja komolyan, hogy ilyen ostoba vagyok? - csengett egyre keményebben Kate hangja. Ahogy megérezte Thomas bizonytalanságát, tudta, hogy eljött az ő ideje. - Nem tudom, mit adott be Castle-nek, nem tudom, mi az ellenszer, nem tudom, hol lehet hozzájutni. Ezek után azt hiszi, ha leír egy nevet, elmondom a kincs helyét és rohanok a patikába kiváltani, aztán reménykedek, hogy maga tényleg igazat mondott?

Thomas kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát. A hirtelen megfogalmazódott terv tegnap este még tökéletesnek látszott, de egyre inkább úgy érezte, csak egy szánalmas próbálkozás, hogy kitörjön a szánalmas életéből. Az egész rosszul kezdődött. A nyomozó keresztülhúzta a számítását, amikor elment a kórházból a hotelbe. Két órájába telt, mire a nő visszament az íróhoz, de akkor még nem sejtette, hogy ez azt eredményezi, hogy hajnalodik, mire a célegyenesbe ér. Arra sem számított, hogy a nő ilyen ellenállást fog tanúsítani. Azt gondolta, simán elárulja a kincs helyét, hogy megmenthesse a barátját, ehelyett nyugodtan ül vele szemben, és alkudozásra kényszeríti. Egyre inkább úgy érezte, hogy a nőnek igaza van. Fogytán az ideje. A kórházban hamarosan reggeli vizit lesz, és felfedezik, hogy valami gond van az íróval, és hogy eltűnt a nyomozó. Még az a szerencse, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, nem fogja gyilkosság terhelni a lelkét.

Green seriff a csak egy bólintással üdvözölte a kórházi szoba előtt ácsorgó emberét, és sietve lépett be az ajtón. Dr. Miller hátranézett, aztán figyelmét újra a beteg vizsgálatára fordította. 

- Maga érti ezt az egészet, seriff? - kérdezte elgondolkodva. 

- A kórház térfigyelő kameráinak felvételére várok, abból talán megtudjuk, hogy mikor és kivel ment el Beckett nyomozó. Mi a helyzet a beteggel?

- Egyre biztosabb vagyok benne, hogy valamilyen altatót vagy nyugtatót kapott, ennek megfelelően kezeljük. Ha tévedek ...  Mindenesetre az állapota stabil. Hamarosan itt lesz a főorvos úr, vele is konzultálok majd, és minden pillanatban meglehetnek a laboreredményei, akkor többet tudok mondani.

- Vigyázzon rá! Ismert ember, ennek ellenére megkedveltem - merengett el a seriff.

- Higgye el, nekem sem jönne jól, ha a holnapi újságok arról cikkeznének, milyen tehetetlen egy vidéki kórház orvosa, de elég nehéz így, hogy fogalmam sincs, mi történt vele! Azt is csak feltételezzük, hogy valaki injekciót adott neki - sóhajtotta, aztán valami szöget ütött a fejében. - Nem lehet, hogy a nyomozónő volt? - nézett a seriffre.

- Ha látta volna őket együtt, meg sem fordulna ez a gondolat a fejében - nevette el magát a seriff. - Csak a vak nem látja, hogy megőrülnek egymásért!

- Na-na! A szerelem sok őrültségre ráveszi az embert!

- Bízzon az ítélőképességemben, és vigyázzon rá doki! - intett a seriff, és kilépett az ajtón. Néhány perc múlva megkapta a kamerák felvételét, és a monitor előtt ülve figyelte a kihalt utca képét. Beletekert a felvételbe, és néhány másodperc múlva megtalálta amit keresett. A nyomozónő sziluettje kilépett a kórház bejáratán, közvetlenül mögötte pedig egy férfi alakja volt látható, de nem látszott az arca. Valamit adott a nőnek, aztán beszálltak egy dzsipbe, amit a nő vezetett. Amikor az autó elhajtott az első kandeláber alatt, kimerevítette a képet. A lámpa erős fénye jól megvilágította a rendszámtáblát, amit addig nagyított, amíg olvashatóvá nem váltak a betűk és a számok.

- Én ismerem ezt a dzsipet - szólalt meg a seriff háta mögött a helyettese, Jack Hunter, és összehúzott szemöldökkel próbálta felidézni, kihez tartozik a jármű.

- Gyerünk Jack! Ez most nagyon fontos - fordult hátra várakozó tekintettel Green seriff.

- Jasper Moore-é! - kiáltott fel csillogó tekintettel Hunter.

- Gyerünk! Nézzünk körül a birtokon! Hozz magaddal néhány embert! - pattant fel a seriff sietve, és fejébe nyomta a kalapját.

Beckett a hajnali derengésben nem tudta kivenni a férfi vonásait, de testtartásából arra következtetett, hogy döntő ponthoz érkeztek. Úgy gondolta, ideje a fiú eszére hatnia. Érezte, hogy inkább csak kilátástalanság vezérelte Thomas tetteit, és vágyott a gazdagságra, de nem az a kegyetlen gyilkos típus. Valószínűleg hirtelen elhatározással, gyorsan tervelte ki az akciót, talán csak elvakította a kincs megszerzésének lehetősége, és most kezdi végiggondolni a következményeket. Kate remélte, hogy kiváló emberismerő képessége és ösztönei nem hagyják cserben.

- Gondolja végig Thomas! Ha most a kezembe nyomná az ellenszert, akkor sem mondanám el addig a kincs helyét, amíg meg nem győződnék róla, hogy hatásos, különben nem lenne a kezemben semmi magával szemben.

- Akkor miért jöttünk ide? Itt van a kincs? - kérdezte, de a hangja inkább kétségbeesett volt, mint ideges. - Hát nem érti? Meg fog halni a barátja, ha nem árulja el!

- Nem hiszem, hogy meg fog halni. - Ahogy kimondta a szavakat, Kate behunyta a szemét, és egy pillanatra árfutott az agyán, mennyivel könnyebb lenne, ha hívő lenne, és bízhatna egy felsőbb, hatalmasabb erő segítségében. Ha téved, az Castle életébe kerülhet. Hívő, vagy nem hívő, most mindegy volt: fohászkodott, hogy igaza legyen! - Maga okos fiatalember. Nem kockáztatta meg, hogy ha valami rosszul sül el, akkor gyilkossággal vádolhassák. Még nincs késő, hogy helyrehozza a dolgokat, mielőtt visszafordíthatatlanná válnak az események.

Thomas hallgatott. Már azon töprengett, mi legyen a következő lépése, ha gyorsan el kell tűnnie a színről. Fogalma sem volt, hova mehetne pénz nélkül, ha nem sikerül megszereznie a vagyont.

- Várunk - mondta. - meglátjuk, egy óra múlva is azt hiszi-e, hogy nem fog meghalni az író! - próbált határozott és nyugodt maradni, de magában az eltelő perceket kezdte számolni. Fogalma sem volt róla, hogy Beckett nyomozó ugyanezt teszi. 

Mindketten vártak, hogy a másik adja fel előbb. Kate még soha nem érzett ilyen bizonytalanságot és félelmet. Ha téved, és mégis valami halálos méreggel küzd Castle szervezete, akkor már csak alig másfél órája, hogy megtalálják az ellenszert. Nem akart belegondolni abba, hogy Castle élete az ő kezében van, és ő lesz a felelős, ha ...

A felkelő nap sugarai hirtelen utat törtek maguknak az éjszaka sötétjébe, és a tisztást elárasztó világosság mintha azt jelezte volna, itt az idő.

- Miért mondta azt, hogy nem tudom megszerezni a kincset akkor sem, ha tudom a helyét? - szólalt meg a férfi. - Itt van a kincs elásva valahol? Vagy a tó fenekén?

Kate már látta Thomas tekintetét. A feladást látta.

- Nem - válaszolta szűkszavúan.

- Mit akar? Megvárjuk, amíg meghal a barátja? - próbálkozott erőtlenül a férfi. 

- Ha megmondja, hogy mit adott be neki, megmondom miért nem tudja megszerezni a kincset - engedett Kate. 

Thomas körbenézett. Egy pillanatra külső szemlélőként látta magukat, és egyre nagyobb őrültségnek látta a tettét. Ez lenne ő? Összeeszkábál egy bugyuta zsarolási tervet, elkábít egy férfit, hogy zsarolhasson egy nyomozót egy olyan vagyonért, aminek a létezése nem is biztos? Ennyire elvakította a könnyebb élet reménye, a gazdagság lehetősége? Már nem is értette magát. Mintha tegnap megszállta volna valami démon, aki átvette az irányítást  az akarata felett. 

- Altatót adtam neki - mondta ki halkan, aztán a nőre nézett, és hozzátette: - nem halálos adagot.

Kate egy pillanatra becsukta a szemét, és hálát adott annak az Istennek, akiben nem is igazán hitt. Érezte, hogy a szívét szorító jeges szorítás enged, de nem szűnik meg egészen. Tekintetét szinte a férfiébe fúrta, mintha a lelkéig akarna látni, hogy megtudja, igazat mondott-e, amikor éles kiáltás hasított bele az erdő hajnali csendjébe.