Változatok egy témára 5/87

- Mi sem a te ajtód előtt állunk - hahotázott a két nyomozó a telefonba, és Kate hallotta, ahogy sikerük jeléül összeütik a tenyerüket. Sóhajtott egyet, aztán összeszorított szájjal és szikrákat szóró szemekkel az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.

Espo és Ryan pajkos tekintettel, arcukon elégedett, huncut vigyorral álltak az ajtó előtt, és kihívón állták Kate bosszús tekintetét. Aztán Javi a válla fölött hátra tartotta a kezét, mire Kevin belenyúlt a zsebébe, előhúzott egy tízdollárost, és társa tenyerébe nyomta.

- Most az egyszer nem bánom, hogy te nyertél - mondta kitartóan Kate-re mosolyogva.

Olyan boldogok voltak, mint két kisfiú, akiknek sikerült valami izgalmas csínytevést végrehajtani. Kate próbálta megőrizni a hidegvérét, de amikor látta a fiúk szokás szerint fogadtak valamiben, nem tudta palástolni a bosszúságát, és villámokat szórt a szeme.

- Mit akartok? Új gyilkosság van? - vetette oda élesen a szavakat. Úgy érezte, jobb, ha nem kérdez rá a fogadás tárgyára, és inkább marad a hivatalos szerepében.

- Csak jöttünk meglátogatni Castle-t, bár látom, már szerzett magának egy szép és szexi ápolónőt - lépett be a hüledező nő mellett szemtelen mosollyal az arcán, Ryan pedig titkon Kate felé pislogva követte.

- Gyertek csak be - sóhajtotta maga elé a nő, és becsukta az ajtót. Még néhány másodpercig dermedten állt az ajtónál, és nézte a nappali tartó két nyomozót. Már csak abban bízott, hogy Castle-nek lesz annyi esze, hogy nem szólja el magát.

- Na, öregem! Neked aztán nincs szerencséd! Az egyik lábadról leveszik a gipszet, a másikra meg rárakják – sajnálkozott Ryan, amikor meglátta az írót a nappali kanapéjára feltett, begipszelt lábával.

- Tesó! Azért te tudod, hogyan hozd ki a legrosszabb helyzetekből is a legjobbat! Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog a lábtörés, ha valakinek ilyen ápolónője van - kacsintott Castle-re Espo, miközben fejével alig láthatóan Beckett felé intett.

Castle-nek fogalma sem volt, hogyan reagáljon a megjegyzésekre, ezért zavartan Kate-re nézett, aki alig láthatóan megrázta a fejét, jelezve, hogy a fiúknak egy szót se szóljon kettejükről.

- Ha tudnád, hogy ezzel a bokával még egy szikláról is le kellett ugranom, akkor nem irigyelnél. Beckett meg csak hazahozott - tette hozzá szemlesütve, nehogy tekintete elárulja, hogy hazudik.

- Persze, csak hazahozott - húzta el kételkedve a száját a nyomozó. - Már másfél órája ideértetek.

- Te nyomoztál utánunk? - háborodott fel Kate, aki úgy érezte közbe kell szólnia, még mielőtt Espo mindent kiszed Castle-ből.

- A seriff mondta, hogy mikor indultatok el, és hát nem nehéz kiszámítani az utat New York-ig. Ryan-nel fogadtunk, hogy hova mentek, és én nyertem - húzta ki magát Espo, és lehuppant a fotelba.

- Na jó, elmesélek röviden mindent - ült le Kate is a kanapéra, de különösen figyelt arra, hogy a lehető legtávolabb helyezkedjen el az írótól.

Castle-nek megemelkedtek a szemöldökei. Kate el akar mesélni mindent? De hát ő nem akarta, hogy megtudják a fiúk a kapcsolatukat! Aztán amikor a nő belevágott a történetbe, még jobban csodálkozott. Kate szemét hol Espo, hol Ryan mellkasára szegezve kezdett a történetbe, miszerint egyedül indult egy kicsit kikapcsolódni a tóhoz, aztán a seriff megkérte, hogy segítsen felgöngyölíteni egy gyilkosságot. A hírre persze megjelent Castle - pillantott elhúzva a száját, rosszallóan a férfi felé, aki meglepetésében csak kapkodta a levegőt, és sértődötten összeszorította a száját. - Tudjátok, milyen! Jól se járt volna, ha nem kotnyeleskedhet bele az ügybe!

Castle álmélkodva figyelte Kate-t, ahogy egyre könnyedébben, gátlásoktól felszabadulva formálta át a valóság egyes elemeit a saját történetére. Egyetlen árulkodó jele volt annak, hogy nem a teljes igazságot mondja, a tekintete. Amikor igazat mondott, Espo vagy Ryan szemébe nézett, amikor a saját variációját ecsetelte, akkor a mellkasukra, vagy valami semleges pontra bámult. Castle elkezdett töprengeni, mikor volt olyan helyzet, amikor úgy válaszolt neki Kate, hogy nem nézett a szemébe, de nem tudott sokáig elmerengeni, mert az eddig csendesen álldogáló Ryan közömbös hangon megszólalt.

- Na és hol szállt meg azon a különleges birtokon Castle?

Beckett azonnal kapcsolt, hogy veszélyes vizekre evez, ha most hazudik. Néhány napja ő kérte meg a férfit, hogy járjon utána a tó történetének, és mivel Kevin mindig rendkívül precíz munkát végez, valószínűleg még azt is tudja, hogy csak egy olyan ház van a birtokon, amit vendégeknek adnak ki, abban pedig ő lakott. Mondhatná persze, hogy a kisváros hoteljében szállt meg az író, de amilyen kíváncsiak, képesek és utána érdeklődnek, hogy valóban ott aludt-e.

- Mivel nem volt más lehetőség, a vendégházban kapott helyet - mondta, és reménykedett, hogy a két férfi nem tudja, hogy ő is ott lakott.

- Ühm…- bólogatott Ryan, mint aki mindent ért, de nem szólt. Espo megérezte, hogy társa sejt vagy tud valamit, amit ő nem, ezért kérdőn nézett felé, de Ryan ártatlanul megrázta a fejét. Kate hálásan pillantott rá. Biztos volt benne, hogy Ryan mindennel tisztában van, de nem árulja el még Javi-nak sem, és már azt is látta, hogy Espo nincs tisztában azzal, hogy ő is a vendégház lakója volt.

Kate felszabadulva folytatta az események taglalását, és egyre jobban élvezte, hogy a két férfi szájtátva hallgatja a meseszerű történetet.

- Hogy csináltátok, hogy néhány nap alatt annyi minden történt veletek, mint más emberrel egy év alatt? - álmélkodott Javi, amikor Beckett a történet végére ért.

- Szerintem Castle vonzza a rejtélyeket és a lehetetlen helyzeteket - nézett a hallgatagon ülő férfire mosolyogva, de amikor meglátta a tekintetét, tudta, hogy még ma ki kell engesztelnie.

- Persze, a legkönnyebb mindent rám fogni - vágott durcás arcot az író, de Kate látta, hogy a tekintete inkább számon kérő és sértett.

Beckett felállt, jelezve, hogy itt a mesélés vége, de a két nyomozó nem mozdult.

- Castle! Te tényleg leugrottál egy magas sziklafalról? - kérdezte hitetlenkedve Espo, mire az író lelkesen kezdte mesélni, hogyan tanulta meg a sziklaugrás alapjait főiskolás korában a Sziklás-hegységben. Kate megnyugodott. Látta, hogy Espo már sokkal nagyobb figyelmet szentel a furcsa ügy részleteinek, mint hogy valamit kiderítsen kettejükről. Ryan viszont zsebre tett kézzel csendesen hallgatta barátai beszélgetését, miközben lopva Kate-re mosolygott. Kék szemeiből szeretet és tisztelet áradt, amiből Kate egyértelműen tudta, hogy a férfi nem csak mint a főnökét tiszteli, hanem mint barátot is, ezért tiszteletben tartja az érzéseit, és a döntéseit is.

- Na, igyekezzetek gyorsan kikérdezni a barátotokat, mert indulni szeretnék a kapitányságra, és úgy rémlik, hogy ti is ott dolgoztok - mondta határozottan, miközben megfogta a bőröndjét. Áldotta a szerencséjüket, hogy még csak Castle ruháit pakolták ki, mert mire az övé sorra került volna, meghozták az ebédet, így az ő bőröndje érintetlenül állt a nappali sarkában.

Espo kelletlenül vette tudomásul, hogy indulniuk kell, és nehézkesen tápászkodott fel a kényelmes bőrfotelból.

- Ja, és Espo! Eláruljam mi tartott másfél óráig? - kérdezte kihívóan Kate, mivel már tudta, hogy Espo tudatlanságban fog maradni Castle és az ő kapcsolatát illetően. - Nézz rá! - mutatott az író felpolcolt lábára. - Szerinted mennyi ideig tartott, mire idebaktatott? Ja, és ettünk egy ebédet - tette hozzá mintegy mellékesen, mire Espo csalódottan elhúzta a száját.

Beckett hagyta, hogy a két férfi menjen előre, hogy az ajtóból még visszanézhessen a szomorú tekintettel árválkodó íróra.

- Este kárpótollak - formálta hang nélkül a szájával, és megnyugodva látta, hogy Castle fantáziája rakétasebességgel száguldozik, és a képzelet szülte képek hatására elmosolyodik.