Nem akarta, hogy a rokonság is velük tartson, ezért gondolt egyet, és észrevétlenül elindult oda, ahol Kate kihúzta a vízből a sziklaugrás után. Onnan be lehetett látni a fal és a zuhatag közé.
Kate hallgatta Andrew ismertetőjét, és megpróbált udvarias érdeklődést kényszeríteni az arcára, figyelmét azonban sokkal jobban lekötötték a parton zajló események. A seriff erőteljesen gesztikulálva irányította a csapatot, bár látszott, hogy az utasítások nélkül is mindenki pontosan tisztában van a feladatával. Figyelte, ahogy a búvárokat szállító motorcsónak eltűnik a vízfüggöny mögött, és arra gondolt, milyen csalódott lehet Castle, hogy nem látja, hogyan merülnek alá, majd bukkannak fel a tóból a búvárok. Körbenézett, hogy megvigasztalja a férfit, de meglepetésére sehol sem látta. - Valóban olyan, mint egy gyerek. Egy pillanatra sem lehet szem elől téveszteni - gondolta bosszankodva. - Most hova a csudába tűntél el? - nézett körbe töprengve. - Bármerre is indult, még nem járhat messze a mankókkal, főleg, ha az egyenetlen felszínen elesett, és fel sem tud állni!
Bosszúsága lassan dühbe fordult át, amiért olyan felelőtlen az író, hogy nélküle elindult ki tudja hova. Elnézést kért Andrew-tól, és elindult arra a helyre, ahova szerinte Castle mehetett. Végigment a tisztás szélén, aztán lerövidítette az utat az erdő fái között. Néhány perc múlva megkönnyebbülten sóhajtott, mint az édesanya, aki megtalálta a játszótér homokozójában, elcsellengő gyerekét.
Castle egy kivágott fatörzsön ült, mankói akkurátusan letámasztva, és mozdulatlanná dermedve, feszült figyelemmel nézte a zuhatag és a sziklafal közötti vízfelszínen imbolygó csónakot, amiben már csak egy ember ült.
Kate-nek nem is nagyon kellett lopóznia, hogy a férfi ne vegye észre, mert ha egy hadsereg robogott volna el mögötte, azt sem hallotta volna meg. Minden idegsejtje a felbukkanó búvárokra várt, na meg persze a kincsre. Kate dühe már elszállt. A puha fűben hangtalanul Castle mögé lépett, és amikor már olyan közel volt, hogy szinte hallotta a lélegzését, kezét a férfi vállára tette.
- Hah! - kapott levegő után ijedten összerándulva az író. - Kate meg akarsz ölni? Majdnem infarktust kaptam - panaszkodott, miközben mély levegőket véve próbálta rendezni dübörgő szívét.
- Mit gondolsz, én mit éreztem, amikor észrevettem, hogy eltűntél mellőlem? - kérdezte megrovón Kate. - Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? És ha elesel?
- Csak nem féltettél? - jelent meg Castle arcán a jellegzetes, csintalan mosoly. Kate lemondóan megrázta a fejét, és megforgatta a szemét. Castle jólesően nyugtázta, hogy most ő kerekedett felül, és ki tudta billenteni nyugalmából a nőt. Szerette, amikor Kate bosszankodva összehúzza a szemöldökét, és mindig mosolyra késztette az arckifejezés, amit ilyenkor vágott. Most is elmerengve nézte a nő vonásait, de néhány másodperc múlva észrevette, hogy Kate arcán a bosszankodást felváltja a figyelem, majd csodálkozva elnyílik a szája, és döbbenten a távolba mered. Követte a nő tekintetét, és izgalmában felugrott a fatörzsről. A meggondolatlan mozdulatlannak az lett a következménye, hogy elvesztette az egyensúlyát, és hadonászva próbált függőlegesben maradni. A végén kénytelen volt rálépni a begipszelt lábára, hogy el ne essen, aminek a törött csontok nem nagyon örültek.
- Áááá! - kiáltott fel fájdalmasan, és gyorsan elkapta a mankóit, de a következő pillanatban már lelkendezve mutogatott. - Látott Kate! Biztosan találtak valamit!
A nő először összeszűkült szemmel nézte a csónak mellett felbukkanó két búvárt, akik folyamatosan beszéltek, és mutogattak a szikla felé, aztán Castle-re nézett, akinek gyermeki izgalom csillogott a szemében, és olyan nyugtalan volt, hogy önkéntelenül a tó felé kezdett bicegni.
- Castle, még csak azt látni, hogy beszélnek és valamit mutogatnak - próbálta a realitás felé terelni a férfi gondolatait.
- Mondd, miért nem tudsz csak egyszer, egyetlen egyszer egy kicsit hinni valamiben anélkül, hogy bizonyítékod lenne? - nézett szomorúan Kate-re.
- Mert nem akarok csalódni - válaszolta egyszerűen a nő.
- De ha nem bízol a csodában, sosem fog megtalálni téged. - Castle hangja halk volt és keserűség csendült belőle, de látta, hogy Kate-et szíven ütik a szavai.
- Van olyan csoda, amiben hiszek. Nézz ránk! - mosolyodott el a nő.
- Na igen - duzzogott kicsit Castle. - Négy évembe telt, hogy higgyél benne!
- Felhívom a seriffet, megkérdezem, találtak-e valamit. Ő kapcsolatban van a búvárokkal - terelte el a szót Kate, és megnyugodva látta, hogy a férfi, még néhány jelentőségteljes pillantást vet rá, aztán figyelmét újra a búvárokra irányítja. A csónakban ülő férfi elvette fülétől az adó-vevőt, és segített a két búvárnak beszállni a csónakba, és elindultak a part felé.
Castle figyelte a jelenetet, aztán hol a telefonáló nőre, hol a csónakra pillantott. Kate fogta a telefont, és feszülten figyelt a serifftól hallottakra.
- Mi van? Kate! Mit találtak? - türelmetlenkedett a férfi, amikor a nő komótosan kinyomta a készüléket, és szenvtelen arccal zsebre tette. - Ne csináld ezt velem, kérlek! - nézett legártatlanabb könyörgő tekintetével Kate-re, aki nem tudott ellenállni a kék szemeknek, és úgy döntött, ideje megkönyörülni ezen a nagy gyereken.
- Találtak valamit - mondta közönyösen.
- Tudtam! - ütött a levegőbe diadalittasan, aztán elkomorult. - Mondd, meddig akarsz még büntetni?
- Ha még egyszer elmászkálsz egyedül az erdőbe, ott hagylak! - szórt szikrát Kate szeme, aztán megenyhülve folytatta. - Találtak egy barlangbejáratot a víz alatt, azt, amit láttál, amikor leugrottál a szikláról. Beúsztak a barlangba. - Kate elhallgatott. Élvezte a férfi izgatottságát, csillogó, várakozással teli tekintetét. Arra gondolt, hogy ha lenne egy kisfiuk, valószínűleg ugyanezzel a tekintettel kémlelné karácsony éjjelén az eget, hogy mikor bukkan fel Télapó a rénszarvasszánnal.
- És? - sürgette Castle a nőt. Majd szétvetette a türelmetlen kíváncsiság.
- A barlang bejárata, és még úgy tíz méternyi szakasz a víz alatt van, aztán egy folyosó szerű szakasz fokozatosan emelkedik, végül a víz szintje felett szárazzá válva egy üreggé szélesedik. - Nézte, ahogy az író szinte issza magába minden szavát, de a várakozás nem hunyt ki a szeméből, ezért nem kínozta tovább, hanem folytatta. - A barlangban van egy láda, de nem tudták kinyitni.
- És?
- És ennyi. A vízen keresztül lehet csak kihozni, de mivel nem tudják, hogy mi van benne, otthagyták.
- Igaz, lehet, hogy papírpénz van benne, és akkor eláznának - révedt a férfi tekintete a távolba, és lelki szemei előtt már látta a pénzkötegekkel teli ládát.
- Örülök, hogy a fantáziád el tudott szakadni az aranypénzektől, és a drágakövekkel kirakott ékszerektől, mert gondolom, ezeket értetted a "kincs" alatt - szúrt oda nevetve Kate.
- Nevess csak! De jegyezd meg: az nevet, aki utoljára nevet! - duzzogott sértődötten Castle.
- Ne menjünk vissza a seriffhez? Hoznak egy olyan ládát, ami légmentesen záródik, azzal visszamennek a búvárok a kincsesládádért.
Castle gondolkodott. Ha itt maradnak, látni fogja, ahogy a csónakba teszik, ha visszamennek, akkor pedig azt, ahogy kinyitják. Igazság szerint mindkettőt szerette volna, de ez nem ment. Már éppen szólni akart Beckettnek, hogy akkor inkább menjenek vissza, amikor a nő titokzatosan mosolyogva a füléhez emelte a telefont.
- Green seriff? Megtenné, hogy a Moore család tagjait és a búvárokat is átirányítja arra a partszakaszra, ahol mi állunk? Innen be lehet látni a zuhatag mögé, és láthatnák a felszínre hozatalt, mi pedig azt, amikor kinyitják a ládát.
Castle csak áll, és hálás tekintettel nézte a nőt, aki nem hitt csodákban és kincsekben, mégis megtett mindent azért, hogy ő várhassa, és átélhesse az ismeretlen felfedezésének izgalmát. Kate ragyogó tekintetébe nézett, és tudta, hogy igenis, vannak csodák. Ő megtalálta. Itt állt előtte élete leggyönyörűbb, legtitokzatosabb csodája.
Bosszúsága lassan dühbe fordult át, amiért olyan felelőtlen az író, hogy nélküle elindult ki tudja hova. Elnézést kért Andrew-tól, és elindult arra a helyre, ahova szerinte Castle mehetett. Végigment a tisztás szélén, aztán lerövidítette az utat az erdő fái között. Néhány perc múlva megkönnyebbülten sóhajtott, mint az édesanya, aki megtalálta a játszótér homokozójában, elcsellengő gyerekét.
Castle egy kivágott fatörzsön ült, mankói akkurátusan letámasztva, és mozdulatlanná dermedve, feszült figyelemmel nézte a zuhatag és a sziklafal közötti vízfelszínen imbolygó csónakot, amiben már csak egy ember ült.
Kate-nek nem is nagyon kellett lopóznia, hogy a férfi ne vegye észre, mert ha egy hadsereg robogott volna el mögötte, azt sem hallotta volna meg. Minden idegsejtje a felbukkanó búvárokra várt, na meg persze a kincsre. Kate dühe már elszállt. A puha fűben hangtalanul Castle mögé lépett, és amikor már olyan közel volt, hogy szinte hallotta a lélegzését, kezét a férfi vállára tette.
- Hah! - kapott levegő után ijedten összerándulva az író. - Kate meg akarsz ölni? Majdnem infarktust kaptam - panaszkodott, miközben mély levegőket véve próbálta rendezni dübörgő szívét.
- Mit gondolsz, én mit éreztem, amikor észrevettem, hogy eltűntél mellőlem? - kérdezte megrovón Kate. - Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? És ha elesel?
- Csak nem féltettél? - jelent meg Castle arcán a jellegzetes, csintalan mosoly. Kate lemondóan megrázta a fejét, és megforgatta a szemét. Castle jólesően nyugtázta, hogy most ő kerekedett felül, és ki tudta billenteni nyugalmából a nőt. Szerette, amikor Kate bosszankodva összehúzza a szemöldökét, és mindig mosolyra késztette az arckifejezés, amit ilyenkor vágott. Most is elmerengve nézte a nő vonásait, de néhány másodperc múlva észrevette, hogy Kate arcán a bosszankodást felváltja a figyelem, majd csodálkozva elnyílik a szája, és döbbenten a távolba mered. Követte a nő tekintetét, és izgalmában felugrott a fatörzsről. A meggondolatlan mozdulatlannak az lett a következménye, hogy elvesztette az egyensúlyát, és hadonászva próbált függőlegesben maradni. A végén kénytelen volt rálépni a begipszelt lábára, hogy el ne essen, aminek a törött csontok nem nagyon örültek.
- Áááá! - kiáltott fel fájdalmasan, és gyorsan elkapta a mankóit, de a következő pillanatban már lelkendezve mutogatott. - Látott Kate! Biztosan találtak valamit!
A nő először összeszűkült szemmel nézte a csónak mellett felbukkanó két búvárt, akik folyamatosan beszéltek, és mutogattak a szikla felé, aztán Castle-re nézett, akinek gyermeki izgalom csillogott a szemében, és olyan nyugtalan volt, hogy önkéntelenül a tó felé kezdett bicegni.
- Castle, még csak azt látni, hogy beszélnek és valamit mutogatnak - próbálta a realitás felé terelni a férfi gondolatait.
- Mondd, miért nem tudsz csak egyszer, egyetlen egyszer egy kicsit hinni valamiben anélkül, hogy bizonyítékod lenne? - nézett szomorúan Kate-re.
- Mert nem akarok csalódni - válaszolta egyszerűen a nő.
- De ha nem bízol a csodában, sosem fog megtalálni téged. - Castle hangja halk volt és keserűség csendült belőle, de látta, hogy Kate-et szíven ütik a szavai.
- Van olyan csoda, amiben hiszek. Nézz ránk! - mosolyodott el a nő.
- Na igen - duzzogott kicsit Castle. - Négy évembe telt, hogy higgyél benne!
- Felhívom a seriffet, megkérdezem, találtak-e valamit. Ő kapcsolatban van a búvárokkal - terelte el a szót Kate, és megnyugodva látta, hogy a férfi, még néhány jelentőségteljes pillantást vet rá, aztán figyelmét újra a búvárokra irányítja. A csónakban ülő férfi elvette fülétől az adó-vevőt, és segített a két búvárnak beszállni a csónakba, és elindultak a part felé.
Castle figyelte a jelenetet, aztán hol a telefonáló nőre, hol a csónakra pillantott. Kate fogta a telefont, és feszülten figyelt a serifftól hallottakra.
- Mi van? Kate! Mit találtak? - türelmetlenkedett a férfi, amikor a nő komótosan kinyomta a készüléket, és szenvtelen arccal zsebre tette. - Ne csináld ezt velem, kérlek! - nézett legártatlanabb könyörgő tekintetével Kate-re, aki nem tudott ellenállni a kék szemeknek, és úgy döntött, ideje megkönyörülni ezen a nagy gyereken.
- Találtak valamit - mondta közönyösen.
- Tudtam! - ütött a levegőbe diadalittasan, aztán elkomorult. - Mondd, meddig akarsz még büntetni?
- Ha még egyszer elmászkálsz egyedül az erdőbe, ott hagylak! - szórt szikrát Kate szeme, aztán megenyhülve folytatta. - Találtak egy barlangbejáratot a víz alatt, azt, amit láttál, amikor leugrottál a szikláról. Beúsztak a barlangba. - Kate elhallgatott. Élvezte a férfi izgatottságát, csillogó, várakozással teli tekintetét. Arra gondolt, hogy ha lenne egy kisfiuk, valószínűleg ugyanezzel a tekintettel kémlelné karácsony éjjelén az eget, hogy mikor bukkan fel Télapó a rénszarvasszánnal.
- És? - sürgette Castle a nőt. Majd szétvetette a türelmetlen kíváncsiság.
- A barlang bejárata, és még úgy tíz méternyi szakasz a víz alatt van, aztán egy folyosó szerű szakasz fokozatosan emelkedik, végül a víz szintje felett szárazzá válva egy üreggé szélesedik. - Nézte, ahogy az író szinte issza magába minden szavát, de a várakozás nem hunyt ki a szeméből, ezért nem kínozta tovább, hanem folytatta. - A barlangban van egy láda, de nem tudták kinyitni.
- És?
- És ennyi. A vízen keresztül lehet csak kihozni, de mivel nem tudják, hogy mi van benne, otthagyták.
- Igaz, lehet, hogy papírpénz van benne, és akkor eláznának - révedt a férfi tekintete a távolba, és lelki szemei előtt már látta a pénzkötegekkel teli ládát.
- Örülök, hogy a fantáziád el tudott szakadni az aranypénzektől, és a drágakövekkel kirakott ékszerektől, mert gondolom, ezeket értetted a "kincs" alatt - szúrt oda nevetve Kate.
- Nevess csak! De jegyezd meg: az nevet, aki utoljára nevet! - duzzogott sértődötten Castle.
- Ne menjünk vissza a seriffhez? Hoznak egy olyan ládát, ami légmentesen záródik, azzal visszamennek a búvárok a kincsesládádért.
Castle gondolkodott. Ha itt maradnak, látni fogja, ahogy a csónakba teszik, ha visszamennek, akkor pedig azt, ahogy kinyitják. Igazság szerint mindkettőt szerette volna, de ez nem ment. Már éppen szólni akart Beckettnek, hogy akkor inkább menjenek vissza, amikor a nő titokzatosan mosolyogva a füléhez emelte a telefont.
- Green seriff? Megtenné, hogy a Moore család tagjait és a búvárokat is átirányítja arra a partszakaszra, ahol mi állunk? Innen be lehet látni a zuhatag mögé, és láthatnák a felszínre hozatalt, mi pedig azt, amikor kinyitják a ládát.
Castle csak áll, és hálás tekintettel nézte a nőt, aki nem hitt csodákban és kincsekben, mégis megtett mindent azért, hogy ő várhassa, és átélhesse az ismeretlen felfedezésének izgalmát. Kate ragyogó tekintetébe nézett, és tudta, hogy igenis, vannak csodák. Ő megtalálta. Itt állt előtte élete leggyönyörűbb, legtitokzatosabb csodája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése