Slamasztikában 4/19

Castle egyre csalódottabban, Beckett pedig egyre megkönnyebbültebben vette tudomásul, hogy nem jártak sikerrel, amikor Kate szíve nagyot dobbant.

Egy puha, meleg kéz gyengéden fonódott az övére. Nem az érintés, hanem az lepte meg igazán, amilyen érzést váltott ki belőle. Mintha áramütés érte volna, egész testén enyhe bizsergés futott végig, noha Castle csak a figyelmét szerette volna magára vonni azzal, hogy megfogta a kezét. Kate a férfira pillantott, aki nem vette észre a zavarát, mert a figyelmét egészen más kötötte le. Castle izgatott tekintettel, némán intett fejével az étterem túlsó sarkában levő asztal felé, ahol a jóképű Thomas Gardner éppen előhalászta zsebéből a telefonját. A producer egy ideig nézte a kijelzőt, aztán először csak lopva, majd egyre nyíltabban nézett körbe az étteremben levő embereken. Vele szemben egy idős úr falatozott komótosan, és láthatóan egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy asztaltársa idegesen forgolódik, a mellette ülő Tommy-t azonban annál inkább. A vörös hajú, szemüveges kisfiú folyamatosan csacsogott, hogy magára vonja apja figyelmét, de a férfi rá sem pillantott.
Castle tekintete néhány másodpercig elidőzött a fejét szomorúan lehajtó kisfiún, és összeszorult a szíve. Hirtelen az jutott eszébe, vajon mennyire sérülnek a gyerekek, ha elválnak a szüleik, és valamelyik szülőtől nem kapnak elég figyelmet. Nem tudott elmerengeni Meredith és Alexis kapcsolatán, és azon sem, vajon ő elég figyelmet szentel-e a lányának, mert hirtelen megreccsent a füléhez tartott telefon. Meglepetésében összerezzent, és ösztönösen Beckett takarásába húzódott. Vágott egy bosszús grimaszt, amiért hagyta, hogy Tommy elterelje a figyelmét a feladatáról. Miután meggyőződött arról, hogy az asztaluk melletti pálma éppen eltakarja Thomas Gardner elől, kifújta a tüdejében tartott, visszafojtott levegőt, és éberen fülelt.
- Figyelj! - szólt rá halkan Beckett. - Recepciós, fűtés - mondta a hívószavakat, mert úgy érezte, hogy az író figyelme elkalandozott. Castle nyelt egyet, de nem nézett a nőre, mert meglepte, hogy olyan tisztán hallotta Thomas Gardner hangját, mintha mellette állna.
- Tessék - csendült visszafojtott várakozás a férfi hangjában. - Ki maga? - kérdezte idegesen.
- Hogy ki vagyok? - kérdezett vissza kissé elváltoztatott, mély hangon Castle olyan könnyed hangsúllyal, mintha csak valami baráti csevejt folytatna egy barátjával, amiből Kate azonnal tudta, hogy Castle-nek esze ágában sincs a tervükhöz tartani magát. Dühösen a férfira villantotta szikrákat szóró szemét, miközben megszorította a karját, de az csak öntelten rámosolygott, és kacsintott egyet. - Az vagyok, aki tudja, hogy keres valami.
- Honnan ismeri ezt a számot? - kérdezte Gardner, miközben tekintetével folyamatosan pásztázta az étterem vendégeit, de nem látott senki kezében telefont.
- Vigyázz! - suttogta Kate, és oldalra fordulva kezdte kibontani a haját, hogy minél jobban takarja az írót. 
- Az lényegtelen. A lényeg az, hogy nálam van az, amit keres. Mennyit ér meg magának? - kérdezte Castle, miközben a másik kezébe vette át a telefont, és belebökte villáját a húsba, hogy a külső szemlélő azt higgye, eszik.
A vonal másik felén Thomas Gardner hosszú másodpercekig hallgatott. Valószínűleg azon gondolkodott, hogyan kerülhetett egy idegen kezébe Benett Jonson telefonja, amit ő vetetett vele.
- Ki maga? - kérdezte.
- Nem hiszem, hogy magát az érdekli - mondta flegmán Castle. - Sokkal fontosabbnak tartja, hogy a kis titka ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
- Honnan tudjam biztosan, hogy tényleg magánál van a felvétel?
- Ha a szavamat adom, az elég? - kérdezte gúnyosan Castle, miközben elégedetten a győzelem V-betűjét mutatta Kate felé, jelezve, hogy a férfi elárulta, hogy tud a különös felvételről, pedig ő egy szóval sem említette. A következő pillanatban már utasítón csattant a hangja. - Írja!
Beckett lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Castle egy bankszámlaszámot kezdett diktálni, mire Gardner idegesen visszalépett az asztalához, és egy szalvétára kezdte írni a számsort. Kate egy pillanatra behunyta a szemét, és elnyomott egy sóhajtást. Castle ugyan az őrületbe kergette azzal, hogy semmibe vette a tervüket, mégsem tudott rá haragudni, mert úgy tűnt, sikerült egy gyanúsítottat találnia. Miközben próbálta a telefonból kiszűrődő szófoszlányok és Castle mondatai alapján összerakni a párbeszédet, igyekezett szemmel tartani Gardner-t, és eltakarni előle Castle-t. Ha tudta volna, mire készül az író, akkor a szobájukból telefonáltatott volna vele, ő pedig megfigyelte volna, ki a hívott fél. Így azonban nemcsak Gardner-t, de az írót is szemmel kellett tartania. Nem hallotta, mit mondott a producer, csak azt látta, hogy Castle teste megfeszül, és tanácstalanul néz rá.  
- Maga ölte meg Benett-et? - kérdezte halk hangon Gardner.
Castle-t annyira meglepte a kérdés, hogy egy pillanatra kizökkent a szerepéből, és nem tudta, mit válaszoljon. Eddig feltételezte, hogy az lesz Benett Jonson gyilkosa, akivel a gyanús telefonhívásokat váltotta, de a férfi kérdése túl őszintének tűnt. Mialatt a válaszon töprengett, nem vette észre, hogy a férfi felállt, és lassan elindult, hogy a kiszögellések takarásában ülő, vagy egy-egy pincér által takarásban levő vendégeket is szemügyre vehesse. 
- Hm. Miből gondolja, hogy Jonson-t megölték? - rázódott vissza a szerepébe nagy nehezen Castle.
- Krimiken nőttem fel, és thrillerek producere vagyok. Legalább öt jel mutat arra, hogy Benett Jonson meghalt, és biztos vagyok benne, hogy nem infarktus végzett vele. Szóval? Maga ölte meg? - vált egyre magabiztosabbá és vádlóbbá a férfi hangja.
- Nem tudom, miről beszél - tért ki a válasz elől Castle - de ha akarja a felvételt, akkor utaljon ötvenezer dollárt a számlára egy órán belül, aztán jöjjön a kastély melletti helikopter hangárba. Ott megkapja a felvételt.
- Azt hiszi, hogy zsarolhat?
- Ez nem zsarolás, csak egyszerű árucsere - csengett pimaszul Castle hangja. - Egy óra múlva a hangárban! Egy perccel sem előbb, sem később! Ne gondolkodjon sokáig, mert csak egy percig várok magára - tette hozzá magabiztosan, mivel egyre jobban élvezte a helyzetet. Annyira lefoglalta azonban, hogy az irányítása alatt tudja tartani a beszélgetést, hogy csak az előtte levő tányért bámulta, és a villával üldözött rajta egy borsószemet. Beckett azonban szemmel tartotta Gardner-t, és felfigyelt a veszélyre. Miután a producer meggyőződött róla, hogy nem a kiszögellő fal mögötti asztalnál ül a hívója, egyenesen a terembe trópusi hangulatot varázsoló pálmafa felé indult. Ruganyos léptekkel, szinte suhanva kerülte meg az egyik asztal. Hollófekete hajával, az izmos combjára feszülő fekete nadrágjában, karcsúsított, fekete selyemingében olyan volt, mint egy vadászó párduc, aki elszántan közeledik áldozata felé.
Kate figyelmeztetni akarta az írót, de nem akarta a nevén szólítani, nehogy hangja behallatsszon a telefonba, ezért megfogta a karját, és erőteljesen megszorította, de döbbenetére, a férfit annyira lefoglalta a párbeszéd, és egy borsó agyonszúrása, hogy rá sem hederített. Óvatosan oldalra hajtotta a fejét, mintha csak a haját akarná megigazítani, hogy lássa az egyre közeledő Gardner-t. A férfi egyre közelebb ért, és Kate tudta, másodpercek kérdése, hogy lebukjanak. Csak egy választása maradt, hogy megmentse a helyzetet. Hirtelen Castle felé fordult, és két tenyerébe fogta a meglepett férfi arcát.
 - Bocs - súgta jelentőségteljesen a csodálkozástól kitágult kék szemekbe nézve, aztán egyik kezével végigsimított a férfi tarkóján,  beletúrt a sűrű hajszálakba, míg a másikkal próbálta úgy fordítani a fejét, hogy Castle észrevegye a közelgő Gardner-t.
- Mi-miért? - dadogta suttogva az író, aki nem tudta levenni Kate-ről a szemét, így nem érzékelte a veszélyt. A választ egy pillanat múlva megkapta, mert Kate végigsimított az arcán, aztán magához húzta, és megcsókolta. Castle még talán soha életében nem lepődött meg ennyire. A másodperc törtrésze alatt árasztották el érzékeit a mámorító ingerek: a nő ajkának puha érintése az övén, a bőréből áradó meleg, cseresznyeillatú parfümje édes-friss illata, ujjainak cirógatása a tarkóján. Ajka önkéntelenül elnyílt, de Kate megszakította a csókot, és a következő pillanatban érzékien a fülcimpájába harapott. Castle behunyta a szemét, és nyelt egyet, miközben érezte, hogy megremeg a teste.
Kate oldalra pillantott, hogy megtudja, sikerrel járt-e az elterelő hadművelete, de Gardner megállíthatatlanul közeledett, és már csak pár méterre volt tőlük. Ösztönei azt súgták, hogy meggyőzőbbnek kell lennie, ezért folytatta a színjátékot. Ajkai közé vette Castle fülcimpáját, és finoman beleharapott. Magában elmosolyodott, amikor megérezte, ahogy a férfi testén remegés fut át. Szeme sarkából látta, hogy Thomas Gardner már az asztaluk melletti pálmát kerüli meg éppen. Ekkor kapott észbe, hogy Castle még mindig szorongatja a telefont. Miközben ajka újra a férfi ajkára vándorolt, ujjaival megcirógatta az arcát, és észrevétlenül kivette a telefont a kezéből. Miközben megnyomta a kikapcsoló gombot, végigsimított Castle hátán, és a készüléket a zakó zsebébe csúsztatta éppen akkor, amikor Gardner néhány méterre tőlük, meglepődve megtorpant. A megkönnyebbülés mintha felszabadította volna addig kordában tartott érzékeit. Hirtelen tudatosult benne, hogy Castle keze gyengéden végigsimít a hátán, ajka pedig vágyakozva megnyílik az övé előtt. A férfi csókja édes volt, mint a méz. Teste legérzékenyebb pontjai izgató bizsergéssel reagáltak a gyengéden követelőző, puha ajkak érintésére. Még soha, egyetlen férfi csókjára sem reagált ilyen intenzíven a teste. Már nem érdekelte a külvilág, Gardner figyelő tekintete. Semmi mást nem akart, mint érezni, hogy ajka eggyé forrjon annak a férfinak az ajkával, akit szeret. Most nem volt semmi bonyolult a kapcsolatukban. Talán a tudat, hogy színjátéknak állította be a csókot, feloldotta benne azt a gátat, ami megakadályozta, hogy bevallja az érzéseit, és bevallja, mennyire vonzódik az íróhoz. Hallotta a férfi vágy keltette halk nyögését, érezte kissé ziháló lélegzetét. Az, hogy Castle is kívánja őt, még inkább elsöpörte a gátlásait. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, aztán hagyta, hogy nyelvük édes, simogató játékba kezdjen. Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a csók mámorát, de a következő pillanatban megérezte Thomas Gardner rájuk szegeződő tekintetét, ami megtörte a varázslatot.
Kate elhúzódott Castle-től, és megpróbálta rendezni a szívverését és a gondolatait. Az íróra pillantott, aki mozdulatlanul ült, arcán hitetlenkedő, boldog mosollyal, elrévedő tekintettel, és még a lélegzete is elakadt. Kate érezte, hogy még pár másodpercnek el kell telni ahhoz, hogy vegyen egy nagy levegőt, és visszatérve  valóságba, számíthasson rá. Olyan gyorsan rendezte újra keménnyé a vonásait, mint még soha, mert valami gyanús volt neki Thomas Gardner fensőbbséges, kutató tekintetében. Talán mégis észre vett valamit? Hirtelen abszurdnak érezte a helyzetet. Idejött az asztalukhoz a férfi, aki reggel igencsak intenzíven flörtölt vele. Miért nem állt fel, hogy kedvesen üdvözölje? Ezzel eltakarta volna Castle-t, ugyanakkor elterelte volna a férfi figyelmét a telefonáló íróról. Mi a fene ütött bele, hogy a legracionálisabb megoldás helyett csak az jutott eszébe, hogy ha megcsókolja Castle-t, akkor nem derül ki, hogy ő a hívó fél? Fel tudott volna robbanni a dühtől. Hol maradt a józan esze? Gardner-re pillantott, aki elgondolkodva nézett Castle-re, majd a kezében levő telefonra. Kate nem volt biztos abban, hogy sikerült kikapcsolnia a Castle-nél levő mobilt. Ha Gardner visszahívja a számot, és megcsörren az író zsebében a telefon, lebuknak, és nem tudják csapdába csalni a producert.  Ha folytatja a színjátékot, talán még megmenthető a helyzet. Hirtelen elhatározással újra Castle felé fordult.
- Ne haragudj! - formálta hangtalanul a szavakat, mondta, és a következő pillanatban már lendült is a keze.
Castle alig felocsúdott Kate érintésének és csókjának mámorából, és épp csak felfogta, hogy majdnem lebukott, már csattant is az arcán a nő tenyere. Ösztönösen kapott égő, sajgó arcához, aztán amikor végre magához tért a döbbenetből, kétségbeesett tekintettel nézett Beckett-re.
- De ... de ... miért ...
- Hogy miért csókoltalak meg? - emelte meg a hangját dühösen Kate, miközben felpattant a székről. - Csak azért, hogy tudd, mit veszíthetsz, ha kis színésznőcskékkel flörtölsz! - vetette oda sértett büszkeséggel az írónak, aztán a féltékenységében dühöngő nőt játszva,  dúlva-fúlva megfordult, és olyan hévvel ütközött Thomas Gardner-nek, hogy annak kiesett a kezéből a telefon, és a parkettán koppanva több darabra esett szét.
- Ó, nagyon sajnálom - mentegetőzött olyan jól színészkedve. - Ez van, ha a férfiak gyerekesen viselkednek - morogta Castle-re sandítva, miközben bocsánatkérőn széttárta a karját. - Remélem, nem okoztam nagy kárt - küldött Gardner felé egy sajnálkozó mosolyt.
A férfi először láthatóan dühösen szedegette össze a készülék darabjait, de ahogy felegyenesedett, és Kate ártatlan szemébe nézett, nyelt egyet, és mosoly erőltetett az arcára.
- Dehogy - legyintett, mire Kate tovább indult, de a férfi utána szólt. - Azért kárpótolhatna valamivel - mondta behízelgőn.
Beckett megfordult, és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Elfogadhatná a reggeli meghívásomat.
Kate pár másodpercig állta a férfi kihívó tekintetét, aztán elmosolyodott.
- Rendben. Ott leszek a medencénél, de csak a telefon miatt, és hogy megnézzem, hogyan tud Tommy fejest ugrani.
A férfi elégedetten mosolyogva bólintott.
- Várom - szólt a kijárat felé lépkedő nő után, aztán gúnyosan az arcát szorongató Castle-re kacsintott. - Ezt elbaltáztad, öregem - mondta, és visszasietett az asztalához.
Az író ökölbe szorította a kezét, és úgy összeszorította a száját, hogy elfehéredtek az ajkai. Nem most volt az ideje, hogy visszavágjon a tenyérbe mászó képű férfinak. A jelző eszébe juttatta a pofon okozta fájdalmat. Már nem érdekelte Gardner. Az elmúlt percek eseményeire gondolt: a csókra, a pofonra, és Kate utolsó, hozzá intézett mondatára. A nő profikat megszégyenítő színészi képességekről tett tanúbizonyságot, ami elbizonytalanította. Mi volt az elmúlt két percből igazi, és mi volt hamis? Itt az ideje megtudni - gondolta, és a Dave Mitshell-től kapott iroda felé indult.
Ahogy belépett az ajtón, már nyitotta a száját, de elakadt a szava, mert Beckett csípőre tett kézzel és a dühtől szikrákat szóró szemekkel várta.
- Castle! Mégis, mi a fenét gondoltál?
- Én ...
- Abban egyeztünk meg, hogy recepciósnak adod ki magad, aki a fűtésről érdeklődik.
- Nem egyeztünk meg, csak te mondtad, hogy ezt mondjam - mentegetőzött feltartott kezekkel Castle, de nem tudta folytatni, mert Kate minden haragját rázúdította.
- Olyan vagy, mint egy ötéves, akinek muszáj mindig a határokat feszegetni! Mi lenne, ha egyszer azt csinálnád, amit mondok? Azért nem akartuk felfedni magunkat, hogy csapdát állíthassunk a telefon tulajdonosának, de miattad majdnem lebuktunk, ráadásul megzsaroltál egy potenciális gyanúsítottat. Belegondoltál, mi lesz a kis akciód következménye?
Castle eddig abban a hitben ringatta magát, hogy az ötlete zseniális, ráadásul sarokba tudják szorítani Gardner-t, ha elutalja a pénz, hiszen az az bizonyítaná, hogy sáros az ügyben.
- Ismerd el, hogy az ötletem jó volt! - próbálta meggyőzni a nyomozót. - Ha Gardner-nek nem tiszta a lelkiismerete, akkor utalni fogja a pénzt. Várj! - emelte fel a mutatóujját, mivel Beckett közbe akart szólni. - Szó sincs zsarolásról! Ha minden jól megy, akkor Thomas Gardner nem nekem fog ötvenezer dollárt utalni, hanem jótékonykodik egy kicsit a tetemes vagyonából a szívbeteg gyerekeket támogató alapítvány javára. Én is most utaltam nekik, ezért emlékeztem a számlaszámra, bár a két utolsó számban nem voltam biztos. remélem, nem cseréltem fel őket - kalandozott egy pillanatra, aztán újra Kate-re nézett, és lassan, jelentőségteljesen ejtve a szavakat, folytatta. - Igaz, nem figyeltem, és ezért majdnem lebuktunk.
Castle elhallgatott. Várta, hogy Kate mit reagál. Milyen nagy elhatározással lépett az irodába, most annyira elbizonytalanodott. Soha nem beszéltek az érzelmeikről, illetve amikor ő kimondta őket, Kate azt hazudta, hogy nem emlékszik. Már tudja, hogy még nem állt készen arra, hogy elfogadja a szerelmét, és azt is megtanulta, hogy ha sietteti, vagy kényszeríti a nőt az érzelmei felfedésére, annyira bezárkózhat, hogy akár el is veszítheti. Ezt pedig nem kockáztathatta.
- Még szerencse, hogy jobb színész lennék, mint te  - szólalt meg Kate sokára. A szája sarkában szelíd, mégis kissé pajkos mosoly bujkált, de szeme kerülte a férfi fürkésző tekintetét.
- Hm. Szóval jó színész lennél - hagyta fenn kissé a hangsúlyt Castle, mivel arra szerette volna rávenni Beckett-et, hogy kicsit többet áruljon el a mentőakciójáról.
- Igen - nézett fel dacosan Kate, mivel átlátott a férfin, és esze ágában sem volt elárulni neki, hogy milyen elementáris érzelmeket váltott ki belőle a csók. Még nem. - Na jó, elárulom, nem volt minden színészkedés - mosolyodott el hamiskásan, és kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét. Amikor látta, hogy Castle nyel egyet, aztán ajka elnyílik, és még levegőt is elfelejt venni, annyira várja a választ, diadalittasan hozzátette: - Amikor a pofont kaptad, tényleg dühös voltam.
Castle elnyomta csalódottságát, és bosszús grimaszt erőltetett az arcára. Biztos volt abban, hogy a nő csak eltereli a szót a lényegről, de tudomásul vette, hogy Beckett most sem akar beszélni a történtekről, így hát belement a szokásos évődésükbe. 
- De hát én csak csapdába akartam csalni egy gyanúsítottat - tárta szét ártatlan tekintettel a karjait. - Azt meg kell hagyni, keményet tudsz ütni - tapogatta meg még mindig vöröslő arcát. - Jobb lesz, ha többet nem vívom ki a haragod.
Becket a mahagóni beépített szekrényhez lépett, és kinyitotta az egyik ajtót, ami egy hűtőt rejtett.
- Azt nem is ajánlom - csengett szeretettel telve, mégis dorgálón a hangja, miközben egy zacskó jeget nyújtott a férfi felé, aki hálásan elvette, és égő arcára tette. - Még húsz percünk van a találkáig - pillantott az órájára Kate. - Hogyan képzelted a csapdát?
Castle összeráncolta a homlokát.
- Hát, ezt a részt még nem gondoltam végig - ismerte el, de agya lázasan zakatolt, hogy megoldást találjon. - Elbújhatnánk egy sötét zugban, hogy ne lásson bennünket, és onnan adhatnánk az utasításokat. Felhívom Philip barátomat az alapítványnál, és megkérem, figyelje, hogy érkezik-e ötvenezer dollár a számlájukra. Aztán improvizálunk. Abban is jó vagy - mosolygott csibészesen Beckett-re, aki sóhajtott, és megforgatta a szemét.
- Oké - egyezett bele megadóan, aztán a mutatóujját figyelmeztetően felemelte, hogy szavainak nyomatékot adjon. - Ne szúrd el!
- Ha sikerrel járunk, lehet egy kívánságom? - mosolygott rá pimaszul férfi, mire Beckett dühösen fújtatott egyet, Castle pedig a választ meg sem várva folytatta. - Úsznál velem egyet este?
Kate nézte a kék szemeket, a mosolygó arcot. Valami mást is látott a szemek csillogása és a huncut mosoly mögött. Bizonytalanságot. Tudta, hogy a kérés sokkal többet jelent annál, mint amit a szavak takarnak. 
- Előbb járjunk sikerrel - tért ki a válasz elől. Meglepve tapasztalta, hogy összeszorult a szíve, amikor meglátta, ahogy a férfi arcizmai csak millimétereket mozdultak ugyan, mégis a mosolyában a bizonytalanságot felváltotta a csalódás fájdalma. - Hívd a barátodat! Igyekeznünk kell, ha előbb a hangárba akarunk érni, mint Gardner - terelte a szót a nyomozásra, Castle pedig elnyomott egy sóhajt, és a telefonja után nyúlt.
Fél óra múlva a hangár sarkában álló, szürkére festett fém ládák takarásában fagyoskodtak, és várták, hogy megjelenjen a producer. Beckett alaposan körbejárta a hatalmas csarnok minden zegzugát, amikor ideértek. Megnézte, nem bújt-e el valaki a hangár közepén álló két helikopter egyikében, megpróbálta kinyitni a mögöttük levő " Átjáró" feliratú ajtót is, de az zárva volt. Végül úgy döntött, hogy a ládák jó fedezéket biztosítanak addig, amíg fel nem fedik Gardner-nek a kilétüket. ettől függetlenül hatalmába kerítette valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság. Megtapogatta a derekánál lapoló Glock-ot. A fegyver biztonságérzettel töltötte el, bár semmi nem utalt arra, hogy Gardner-rel szemben használnia kellene. Castle-re pillantott. A férfi éppen felhajtotta szövetkabátja gallérját, hogy jobban óvja magát a hidegtől, aztán rálehelt a kezére, mert úgy érezte, ujjai ráfagytak a telefonra. Folyamatos kapcsolatban volt Philip-pel, aki néhány sikertelen próbálkozás után feladta, hogy kiderítse, ki a nagylelkű adakozó.
- Ez az! - suttogta örömmel Castle, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Megérkezett a pénz az alapítvány számlájára. 
A következő percekben egyre türelmetlenebbül néztek az órájukra, és kémleltek ki a ládák résein át, a hangár bejárata felé. 
- Késik - suttogta Castle idegesen. A terve kezdett dugába dőlni.
- Valami baj van. Átutalta a pénzt, mégsem jött el a DVD-ért - szólalt meg Beckett tíz perccel a megbeszélt időpont után. Kilépett a ládák takarásából, és a csarnok bejárata felé indult. Hallotta maga mögött Castle lépteit, és arra gondolt, milyen csalódott lehet a férfi, amiért nem sikerült a terve. Alig tett meg pár lépést, amikor egy idegen férfihang erélyes utasítása zengte be a hangárt.
- Állj! Kezeket fel! Ha megfordul, kiskanállal kanalazhatja fel a barátja agyvelejét a padlóról!

Slamasztikában 4/18

- Rendben - adta meg magát nagyot sóhajtva Kate, de figyelmeztetőn felemelte az ujját, és elővette legszigorúbb tekintetét. - De csak azért, mert ez is egy lehetőség - mondta, és nem tudta, hogy bánja az engedékenységét, vagy örüljön neki, amikor meglátta a férfi arcára kiülő gyermeki örömöt, ami győzelemittas büszkeséggel vegyült.

- Nem fogod megbánni - bizonygatta meggyőződéssel a férfi, mire Kate hitetlenkedve nézett rá.

- Már most bánom - mondta, aztán figyelmét újra a két jelentésre fordította. - Egyelőre nem szólok Espo-éknak James Butler-ről. Gates beleegyezett, hogy segítsenek a fiúk, de megvárjuk, hogy találnak-e kapcsolatot valamelyik vendég és az áldozat között. Ha nem lesz semmi nyom, akkor nézetek csak utána James Butler-nek. Ha a belső ügyosztály megneszelné, hogy egy zsaru után nyomoztatok, mindannyian egy plázában találnánk magunkat, és évekre elfelejthetnénk a kapitányságot.

Castle csalódottan húzta el a száját.

- Akkor mi most csak ülünk ölbe tett kézzel?

- Nem. Átnézzük az áldozat híváslistáját, amit megküldtek az aspeni kollégák - lobogtatott meg Beckett egy papírköteget. - Ne húzd a szádat! Örülj, hogy a pénzügyeit nem nekünk kell átnézni, mert azt megteszik Ryan-ék - feddte meg az írót, akinek az arcára volt írva, hogy mit gondol a híváslista bogarászásáról.

- De az előbb még arról volt szó, hogy összefüggést keresünk Donald Holms gyilkossága vagy öngyilkossága, és Benett Jonson halála között - morgott bosszúsan a férfi, mire Kate karba tett kézzel, várakozón nézett rá.

- Na és, hogyan akarsz hozzáfogni?

Castle elbizonytalanodott. Nem tudta, hogyan lehetne bizonyítékokat találni, de remek történetet tudott volna írni az esetből. Mivel tisztában volt azzal, hogyan viszonyul Beckett az elméleteihez, ezért elővette kisfiús mosolyát.

-  Akarsz hallani egy pazarul kidolgozott sztorit? - kérdezte csillogó szemekkel, bár pontosan tudta, hogyan fog reagálni Beckett az ötletre.

- És a sztorid végén az is ott van, hogy a kastély melyik vendége a gyilkos? Persze megdönthetetlen bizonyítékokkal alátámasztva a bűnösségét.

Castle egy pillanatig ráfeledkezett Kate tekintetére, és a száján megbújó mosolyra. Míg régen kissé gúnyosan vagy kihívóan tette volna fel a kérdést, az író úgy látta, mintha most inkább elnéző szeretet tükröződne az arcán.

- Na, jó, bevallom, szeretem a fantáziaszüleményeidet - mosolyodott el nyíltan Kate. - Ha nem lennénk összezárva a gyilkossal, szívesen meg is hallgatnám.

Castle elnyílt ajkakkal, kitágult pupillákkal nézett a nőre. Másodpercek kellettek, mire észbe kapott, hogy boldog csodálkozását el kellene rejtenie. Nem az lepte meg igazán, hogy Kate bevallotta, hogy szereti a történeteit, hanem a tekintete és a mosolya, amelyekből őszinte szeretet, vagy inkább szerelem áradt.

- A-akkor marad a híváslista böngészése - nyögte, miután zavartan elkapta tekintetét a melegséget sugárzó szemekről és az érzéki ajkakról. Miközben a nő a kezébe nyomott néhány lapot, lopva újra ránézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nemcsak a képzelete játszott vele, de Kate arca már feszült figyelmet tükrözött, ahogy a híváslistát kezdte tanulmányozni. Kelletlenül leült az íróasztallal szemben álló bőrfotelbe, és sóhajtva nézett végig a rengeteg adaton.

Szótlanul ültek vagy egy órán át, és próbáltak valami szokatlanra bukkanni a híváslista számaiban, de hiába.

- A kastély dolgozóin és a tulajdonos Mitshell-en kívül nem hívott senkit azok közül, akik itt vannak az épületben - ingatta meg hitetlenkedve a fejét Beckett, aztán csalódott arccal hátradőlt a székben. Amikor az író nem reagált a megjegyzésére, feltűnt neki, hogy a férfi milyen elmélyült figyelemmel mered a papírra. Biztos volt benne, hogy valami szemet szúrt neki. Nem is kellett várnia, mert Castle elgondolkodva hümmögött egyet.

- Mi az?

- Eleinte ritkán hívta fel ezt a számot, de az utóbbi három napban tizennégyszer hívta, és mindegyik hívás rövidebb volt egy percnél - nézett fel a papírból a férfi, miközben a lapra bökött.

- Kit hívott?

- Hát, ez az! - húzta össze a szemöldökét Castle. - A számhoz nem tartozik előfizető, tehát egy eldobható telefon, azaz lenyomozhatatlan. Persze az is lehet, hogy semmi köze Benett Jonson halálához - tette hozzá csalódottan, Beckett azonban egészen felvillanyozódott az információ hallatán.

- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy a kastély egyik vendégéhez tartozik-e a telefonszám? - mosolyodott el titokzatosan, aztán az órájára pillantott. - Mindjárt ebédidő - állapította meg elégedetten, miközben jót derült Castle bosszús arcán, amiért fogalma sincs, mire gondol.

- De ... de ... hogyan ... - értetlenkedett a férfi.

- Néhány perc múlva a kastély összes vendége az étteremben lesz - segített Kate egy kis gondolatindítóval a férfinak, akinek azonnal felcsillant a szeme, és széles mosolyra húzódott a szája.

- Mindenki ott lesz, vendégek, pincérek, a biztonsági szolgálat emberei, és a konyha is közel van a szakácsokkal, csak a személyzet egy része nem lesz jelen. 

- Így igaz - bólintott nagyot Kate. - Mi pedig fogjuk ezt a telefonszámot ...

- ... meg  a telefonunkat, és felhívjuk - fejezte be a mondatot Castle.

- Akinél csörög a telefon, az lesz a titokzatos számhoz tartozó ember, és ...

- ... és máris lesz egy gyanúsítottunk.

Az író teljes lázban égett, a nyomozó viszont elkomorult.

- Attól, hogy van egy eldobható telefonja, és gyakran hívta Benett Jonson, még nem lesz gyanúsított az emberünk.

- Ez igaz - lombozódott le Castle, de közben lázasan járt az agya, hogyan lehetne többet kihozni a helyzetből. - Kihallgathatnád, hátha sarokba tudjuk szorítani - mondta, de maga is érezte, hogy az ötlete igencsak vérszegény. 

Beckett reakciója nem is maradt el, mert az "Ezt te sem gondoltad komolyan, ugye?" - tekintetével nézett rá.

- Először derítsük ki, itt van-e a telefon tulajdonosa a kastélyban - állt fel a nő, és a híváslista papírjait egy dossziéba tette. Határozott hangja felbosszantotta a türelmetlen írót.

- Itt leszünk összezárva valakivel, akiről sejtjük, hogy köze volt az áldozathoz, és te nem akarsz tenni semmit?

- Ki mondta, hogy nem teszünk semmi? - nézett a férfira sejtelmesen mosolyogva Kate, és élvezte, ahogy Castle homloka ráncba szalad az erőlködéstől, hogy kitalálja, mire gondol. - Persze csak ha valóban csörögni fog valaki zsebében az a telefon - tette hozzá, még mielőtt a férfi fantáziája nagyon előre szaladna.

- Tegyük fel, hogy így lesz.

- Oké, tegyük fel - ment bele a játékba Kate, de nem mondta az ötletét, mert szerette volna egy kicsit bosszantani Castle-t. Sejtette, hogy a férfi vagy elméletek tömegét kezdi gyártani, hogy mi mindent lehetne tenni, hátha eltalálja Kate ötletét, vagy durcás kisfiú arcával, esetleg sármos mosolyával akarja rávenni a folytatásra. Magában jót derült, amikor a férfi arcvonásai árulkodón változtak, miközben mérlegeli a lehetőségeit, és végül a duzzogó kisfiú variációnál állapodik meg.

- Jó, feladom! - tárta szét a kezét Castle. - Nem tudom, mire gondolsz.

Beckett még egy kicsit szekálni akarta a férfit, ezért töprengést színlelve nézett rá.

- Hm. Nincs rád jó hatással ez a kastély - húzta tovább a férfi idegeit Beckett. - Máskor egy srófra szokott járni az agyunk. Mintha valami vagy valaki megzavarná a köztünk levő kapcsolatot - ejtette ki túlzó, színpadias hangsúllyal a szavakat.

Annak ellenére, hogy Castle tudta, a nő csak játszani akar az idegeivel, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy talán Sheryl Holms-ra céloz. Érezte, hogy muszáj bebizonyítania, hogy igenis, megvan a különleges kapcsolat kettejük között. Felállt, és lassan Backett felé lépett.

- Szóval ... - kezdte, miközben lázasan járt az agya. - Ha megvan az emberünk, akkor bizonyítékot kell szereznünk, hogy kapcsolata volt az áldozattal. Mivel egy kihallgatással semmire sem mennénk ... csapdát kell neki állítanunk.

Castle az utolsó szavakat már diadalittasan ejtette ki, és amikor meglátta a Kate arcára kiülő huncut mosolyt, tudta, hogy nyert ügye van. 

- Kivetjük a csalit, és várjuk, hogy a gyilkos bekapja a horgot - mondta Kate.

Az író szája elnyílt, tekintete izgatottan csillogott. Szerette, ha csapdát állítanak, és abba belesétál a gonosztevő, mert az érzés, ami ilyenkor elárasztotta, nemcsak egy sima győzelem érzése volt, hanem a szellemi fölény mámorító öröme is. Agya lázasan dolgozott, hogy újra kitalálja a nő gondolatát.

- Kiugrasztjuk a nyulat a bokorból! - mondta lelkesen, amikor rájött Beckett tervére

- Úgy ám! Útnak indítunk egy álhírt ...

- ... ami elbizonyítja az emberünket.

- Rájön, hogy megtaláltuk Benett Jonson holttestét ...

- ... és azt is, hogy tudjuk, nem baleset áldozata lett. Ha ideges lesz, akkor hibázni fog. El kell érnünk, hogy visszatérjen a tett színhelyére.

Ahogy befejezték egymás gondolatát, ösztönösen egyre közelebb léptek egymáshoz, annyira, hogy Castle meglátta, ahogy a nő zöldesbarna íriszén apró csillagokként tükröződik a fény. Az izgatottan csillogó két szempár néhány másodpercig összefonódott, aztán mint mindig, Beckett eszmélt előbb, és elkomolyodva hátrébb húzódott.

- Persze nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túlságosan sarokba szorítsuk.

- I-igen - bólintott egyetértően a férfi, miközben nyelt egyet, és megpróbálta rendezni a gondolatait, amelyek Kate közelségétől teljesen más irányba kezdtek kalandozni. - Ha veszélyben érzi magát, akkor támadhat, mint a sarokba szorított vadállat, nekünk pedig nincs erősítésünk. 

- Nem ismerek rád - húzta fel a szemöldökét a nő. - Egészen felelősségteljesen gondolkodsz.

- Hát, azt hiszem, a Tíz kicsi négeres sztori csak könyvben szórakoztató. Nem szeretném, ha valósággá válna  - mondta könnyedén, de közben arra gondolt, nem tudja elképzelni, milyen fájdalmat érezne, ha elveszítené Kate-et, és soha nem is akarja megtapasztalni. Valami egészen mást szeretne megtapasztalni a nővel kapcsolatban.

- Csak nem félsz, Castle? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában Beckett csipkelődve, bár tudta, hogy a terve nem egészen veszélytelen.

- A bakancslistámon még túl sok minden szerepel - jegyezte meg a férfi egy durcás grimasz kíséretében, de a következő pillanatban Kate meglepetésére olyan komolyan nézett rá, amire a nő egyáltalán nem számított. - Nem akarom, hogy olyan embert, akit ... akit ... aki fontos nekem, valami baj érjen - mondta elszoruló torokkal, miközben azon töprengett, vajon hogyan reagált volna Kate, ha kimondja, azt a szót, ami az igazi érzéseit tükrözte volna.

- Óvatosak leszünk, és megpróbálsz nem belemenni semmi hülyeségbe, és akkor nem lesz baj - szólalt meg sokára Kate, akinek nem kerülte el a figyelmét a férfi bizonytalansága, ahogy kijavította a mondatát. Szinte biztos volt abban, hogy mit akart mondani, és hálát adott, amiért mégsem tette. Még nem akart beszélni kettejükről, a saját érzéseiről pedig végképp nem, márpedig ha Castle nyíltan kimondja, akkor neki is színt kell vallania. Hirtelen eszébe jutottak Lanie szavai, amikor azt mondta, nem várhatja el, hogy Castle örökké várjon, és itt az idő, hogy megmondja, mit érez. Na persze, akkor begördült a férfi a tűzpiros Ferrarijával, Jacinda-val, a légi-utaskísérővel az oldalán, és a nagy elhatározásából semmi nem lett. A zombis ügy után érezte, hogy eltűnt Castle sértettsége, újra olyan meghitt lett a kapcsolatuk, mint régen, de azóta sem szedte össze a bátorságát. Nem értette a férfi viselkedésének hullámzását sem, ami néha azt sugallta, hogy szerelmes belé, máskor meg mintha eltávolodna tőle. Nyelt egyet, és megpróbálta visszaterelni figyelmét a jelenbe.

- Persze ez csak elmélet, mert az is lehet, hogy senkinél nem fog megszólalni a telefon - mondta.

- Muszáj elrontani a sztorimat, ami épp az előbb fogalmazódott meg bennem? - morgolódott a férfi, és éppen bele akart kezdeni a történet ismeretébe, de Beckett nem hagyta szóhoz jutni.

- Nos, Mr. Castle? Kellően éhes már az ebédhez? - húzta fel kihívóan a szemöldökét, jelezve, hogy itt az idő az akcióra.

- Majd meghalok az éhségtől, Beckett nyomozó - húzta széles mosolyra a száját az író, és izgatottan követte a nőt az étterembe.

A hatalmas teremben szinte minden asztalnál ült már három-négy ember. Castle az ajtó mellett ácsorogva várta, hogy Beckett visszaérjen a mosdóból. Végigfuttatta tekintetét a helyiségen, hogy az üres asztalok közül kiválassza azt, ami az akciójukhoz a legjobban megfelel. Amikor a nő mellé lépett, egy hatalmas pálma árnyékában árválkodó asztal felé intett, Beckett pedig rábólintott. Megfelelt a célnak, mivel kellően eldugott volt, ugyanakkor feltűnés nélkül meg tudták figyelni az összes vendéget.

- Nyugi Castle! - szólt rá a férfira, miközben örömmel fedezte fel az étlapon az egyik kedvenc ételét. - Olyan vagy, mint egy izgatott kölyökkutya - nézett a férfira az étlap felett, ami jótékonyan eltakarta a szája sarkában megbúvó, árulkodó mosolyt.

- Csak azt nézem, hogy mindenki itt lehet-e. Ha túl korán telefonálunk, talán még itt sem lesz az emberünk, ha későn, akkor meg végez az ebéddel, és elmegy. 

- Előbb rendeljünk, különben túl feltűnő lesz, hogy csak ücsörgünk, és az sem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy mi vagyunk a hívó fél.

- Szóval, akkor te is hiszel benne, hogy itt lesz, akit Benett Jonson hívogatott - mosolygott diadalittasan a férfi Beckett-re, aki azonban csak megvonta a vállát.

- Csak azt mondom, van rá reális esély.

Castle türelmetlenül bökte villáját a tányérján gőzölgő steak-be, aztán gyorsan bekapta az első falatot.

- Most már kezdhetjük? Nézd azt a középkorú párt - intett fejével a háta mögötti asztal felé. - Mindjárt felállnak, és elmennek.

- Honnan látod, hogy mire készülnek a mögötted ülők? - kérdezte döbbenten Kate, mire a férfi büszkén kihúzta magát.

- Csak kihasználom a tükröződő felületeket.

- Na jó. Kezdjük! - bólintott Kate.

Castle csak erre várt. Előkapta a telefonját, és már tárcsázta is a híváslistában talált számot, amikor Beckett ujjai határozottan megszorították a kezét.

- Én hívom, te figyelsz - mondta a nő ellentmondást nem tűrőn.

- De ...

- Egy egyszerű visszahívással kideríti, hogy ki vagy- figyelmeztette a férfit. - Az én telefonom a kastély recepcióján keresztül hívja a számot, tehát az emberünk azt hiszi, a recepciós keresi, ezért fel fogja venni.

Castle csak hüledezett. Nem értette, hogyan és mikor állíttatta át Beckett a telefonját.

- De hát hogyan? Mikor?

- Mielőtt az étterembe jöttünk.

- Nem a mosdóban voltál?

- Éles meglátás - mosolygott Kate az íróra.

A férfi elmerengve idézte fel a pillanatot, amikor Kate egy percet kért tőle.

- Igaz - sóhajtott beletörődőn. - Nem mondtad, hogy a mosdóba mész.

- Nem volt kedvem harcolni veled. Tudtam, hogy te akartál volna telefonálni, de hidd el, jobb lesz így.

Castle közelebb hajolt, és átható tekintetű kék szemét Kate-re szegezte. Testtartása és határozottsága arról tanúskodott, hogy nem adja fel ilyen könnyen.

- Miért? Én jól tudok beszélni, te pedig kiváló megfigyelő vagy. Nem úgy lenne logikus, hogy én telefonálok, és te figyelsz? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

Másodpercekig farkasszemet néztek, aztán anélkül, hogy pislantott volna, Kate az asztalra tette a telefonját.

- Rendben, de az enyémről hívod.

Castle elnyomott egy sóhajt, és Beckett meglepetésére a győzelemittas vigyor helyett csak egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. 

- Már tudom is, mit fogok neki mondani!

- Castle! Nem mondasz neki semmit - villant szigorúan Beckett tekintete. - Te vagy a recepciós, és megkérdezed, elégedett-e a szobájával, rendesen működik-e a fűtés, mivel néhány helyiségben gond volt a termosztáttal.

Kate hiába próbálta elérni, hogy a férfi rá figyeljen, az már a telefonszámot pötyögte a készülékbe, és láthatóan nem törődött az utasításával. Szinte biztos volt abban, hogy a férfi valami őrültségre készül. Érezte, ahogy az adrenalin elárasztja a testét, mert szinte vibráltak az idegei, és érezte a szívdobogását.

- Castle! - próbálkozott még egyszer, de a férfi már átszellemült arccal a füléhez emelte a készüléket, neki pedig jelezte, hogy figyelje az ebédelő vendégeket.

Kate már csak abban reménykedett, hogy a telefon nem a kastélyban fog kicsengeni, mert ha Castle valami őrültséget talált ki, mindketten nagy bajba kerülhetnek. Már a nyolcadik kicsengést hallották, de hiába füleltek, a zsivajban nem hallatszott telefoncsengés, vagy csengőhangnak beállított zene, szemük pedig hiába pásztázta a vendégsereget, senki nem nyúlt a zsebébe vagy a táskájába. Castle egyre csalódottabban, Beckett pedig egyre megkönnyebbültebben vette tudomásul, hogy nem jártak sikerrel, amikor Kate szíve nagyot dobbant.