Slamasztikában 4/18

- Rendben - adta meg magát nagyot sóhajtva Kate, de figyelmeztetőn felemelte az ujját, és elővette legszigorúbb tekintetét. - De csak azért, mert ez is egy lehetőség - mondta, és nem tudta, hogy bánja az engedékenységét, vagy örüljön neki, amikor meglátta a férfi arcára kiülő gyermeki örömöt, ami győzelemittas büszkeséggel vegyült.

- Nem fogod megbánni - bizonygatta meggyőződéssel a férfi, mire Kate hitetlenkedve nézett rá.

- Már most bánom - mondta, aztán figyelmét újra a két jelentésre fordította. - Egyelőre nem szólok Espo-éknak James Butler-ről. Gates beleegyezett, hogy segítsenek a fiúk, de megvárjuk, hogy találnak-e kapcsolatot valamelyik vendég és az áldozat között. Ha nem lesz semmi nyom, akkor nézetek csak utána James Butler-nek. Ha a belső ügyosztály megneszelné, hogy egy zsaru után nyomoztatok, mindannyian egy plázában találnánk magunkat, és évekre elfelejthetnénk a kapitányságot.

Castle csalódottan húzta el a száját.

- Akkor mi most csak ülünk ölbe tett kézzel?

- Nem. Átnézzük az áldozat híváslistáját, amit megküldtek az aspeni kollégák - lobogtatott meg Beckett egy papírköteget. - Ne húzd a szádat! Örülj, hogy a pénzügyeit nem nekünk kell átnézni, mert azt megteszik Ryan-ék - feddte meg az írót, akinek az arcára volt írva, hogy mit gondol a híváslista bogarászásáról.

- De az előbb még arról volt szó, hogy összefüggést keresünk Donald Holms gyilkossága vagy öngyilkossága, és Benett Jonson halála között - morgott bosszúsan a férfi, mire Kate karba tett kézzel, várakozón nézett rá.

- Na és, hogyan akarsz hozzáfogni?

Castle elbizonytalanodott. Nem tudta, hogyan lehetne bizonyítékokat találni, de remek történetet tudott volna írni az esetből. Mivel tisztában volt azzal, hogyan viszonyul Beckett az elméleteihez, ezért elővette kisfiús mosolyát.

-  Akarsz hallani egy pazarul kidolgozott sztorit? - kérdezte csillogó szemekkel, bár pontosan tudta, hogyan fog reagálni Beckett az ötletre.

- És a sztorid végén az is ott van, hogy a kastély melyik vendége a gyilkos? Persze megdönthetetlen bizonyítékokkal alátámasztva a bűnösségét.

Castle egy pillanatig ráfeledkezett Kate tekintetére, és a száján megbújó mosolyra. Míg régen kissé gúnyosan vagy kihívóan tette volna fel a kérdést, az író úgy látta, mintha most inkább elnéző szeretet tükröződne az arcán.

- Na, jó, bevallom, szeretem a fantáziaszüleményeidet - mosolyodott el nyíltan Kate. - Ha nem lennénk összezárva a gyilkossal, szívesen meg is hallgatnám.

Castle elnyílt ajkakkal, kitágult pupillákkal nézett a nőre. Másodpercek kellettek, mire észbe kapott, hogy boldog csodálkozását el kellene rejtenie. Nem az lepte meg igazán, hogy Kate bevallotta, hogy szereti a történeteit, hanem a tekintete és a mosolya, amelyekből őszinte szeretet, vagy inkább szerelem áradt.

- A-akkor marad a híváslista böngészése - nyögte, miután zavartan elkapta tekintetét a melegséget sugárzó szemekről és az érzéki ajkakról. Miközben a nő a kezébe nyomott néhány lapot, lopva újra ránézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nemcsak a képzelete játszott vele, de Kate arca már feszült figyelmet tükrözött, ahogy a híváslistát kezdte tanulmányozni. Kelletlenül leült az íróasztallal szemben álló bőrfotelbe, és sóhajtva nézett végig a rengeteg adaton.

Szótlanul ültek vagy egy órán át, és próbáltak valami szokatlanra bukkanni a híváslista számaiban, de hiába.

- A kastély dolgozóin és a tulajdonos Mitshell-en kívül nem hívott senkit azok közül, akik itt vannak az épületben - ingatta meg hitetlenkedve a fejét Beckett, aztán csalódott arccal hátradőlt a székben. Amikor az író nem reagált a megjegyzésére, feltűnt neki, hogy a férfi milyen elmélyült figyelemmel mered a papírra. Biztos volt benne, hogy valami szemet szúrt neki. Nem is kellett várnia, mert Castle elgondolkodva hümmögött egyet.

- Mi az?

- Eleinte ritkán hívta fel ezt a számot, de az utóbbi három napban tizennégyszer hívta, és mindegyik hívás rövidebb volt egy percnél - nézett fel a papírból a férfi, miközben a lapra bökött.

- Kit hívott?

- Hát, ez az! - húzta össze a szemöldökét Castle. - A számhoz nem tartozik előfizető, tehát egy eldobható telefon, azaz lenyomozhatatlan. Persze az is lehet, hogy semmi köze Benett Jonson halálához - tette hozzá csalódottan, Beckett azonban egészen felvillanyozódott az információ hallatán.

- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy a kastély egyik vendégéhez tartozik-e a telefonszám? - mosolyodott el titokzatosan, aztán az órájára pillantott. - Mindjárt ebédidő - állapította meg elégedetten, miközben jót derült Castle bosszús arcán, amiért fogalma sincs, mire gondol.

- De ... de ... hogyan ... - értetlenkedett a férfi.

- Néhány perc múlva a kastély összes vendége az étteremben lesz - segített Kate egy kis gondolatindítóval a férfinak, akinek azonnal felcsillant a szeme, és széles mosolyra húzódott a szája.

- Mindenki ott lesz, vendégek, pincérek, a biztonsági szolgálat emberei, és a konyha is közel van a szakácsokkal, csak a személyzet egy része nem lesz jelen. 

- Így igaz - bólintott nagyot Kate. - Mi pedig fogjuk ezt a telefonszámot ...

- ... meg  a telefonunkat, és felhívjuk - fejezte be a mondatot Castle.

- Akinél csörög a telefon, az lesz a titokzatos számhoz tartozó ember, és ...

- ... és máris lesz egy gyanúsítottunk.

Az író teljes lázban égett, a nyomozó viszont elkomorult.

- Attól, hogy van egy eldobható telefonja, és gyakran hívta Benett Jonson, még nem lesz gyanúsított az emberünk.

- Ez igaz - lombozódott le Castle, de közben lázasan járt az agya, hogyan lehetne többet kihozni a helyzetből. - Kihallgathatnád, hátha sarokba tudjuk szorítani - mondta, de maga is érezte, hogy az ötlete igencsak vérszegény. 

Beckett reakciója nem is maradt el, mert az "Ezt te sem gondoltad komolyan, ugye?" - tekintetével nézett rá.

- Először derítsük ki, itt van-e a telefon tulajdonosa a kastélyban - állt fel a nő, és a híváslista papírjait egy dossziéba tette. Határozott hangja felbosszantotta a türelmetlen írót.

- Itt leszünk összezárva valakivel, akiről sejtjük, hogy köze volt az áldozathoz, és te nem akarsz tenni semmit?

- Ki mondta, hogy nem teszünk semmi? - nézett a férfira sejtelmesen mosolyogva Kate, és élvezte, ahogy Castle homloka ráncba szalad az erőlködéstől, hogy kitalálja, mire gondol. - Persze csak ha valóban csörögni fog valaki zsebében az a telefon - tette hozzá, még mielőtt a férfi fantáziája nagyon előre szaladna.

- Tegyük fel, hogy így lesz.

- Oké, tegyük fel - ment bele a játékba Kate, de nem mondta az ötletét, mert szerette volna egy kicsit bosszantani Castle-t. Sejtette, hogy a férfi vagy elméletek tömegét kezdi gyártani, hogy mi mindent lehetne tenni, hátha eltalálja Kate ötletét, vagy durcás kisfiú arcával, esetleg sármos mosolyával akarja rávenni a folytatásra. Magában jót derült, amikor a férfi arcvonásai árulkodón változtak, miközben mérlegeli a lehetőségeit, és végül a duzzogó kisfiú variációnál állapodik meg.

- Jó, feladom! - tárta szét a kezét Castle. - Nem tudom, mire gondolsz.

Beckett még egy kicsit szekálni akarta a férfit, ezért töprengést színlelve nézett rá.

- Hm. Nincs rád jó hatással ez a kastély - húzta tovább a férfi idegeit Beckett. - Máskor egy srófra szokott járni az agyunk. Mintha valami vagy valaki megzavarná a köztünk levő kapcsolatot - ejtette ki túlzó, színpadias hangsúllyal a szavakat.

Annak ellenére, hogy Castle tudta, a nő csak játszani akar az idegeivel, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy talán Sheryl Holms-ra céloz. Érezte, hogy muszáj bebizonyítania, hogy igenis, megvan a különleges kapcsolat kettejük között. Felállt, és lassan Backett felé lépett.

- Szóval ... - kezdte, miközben lázasan járt az agya. - Ha megvan az emberünk, akkor bizonyítékot kell szereznünk, hogy kapcsolata volt az áldozattal. Mivel egy kihallgatással semmire sem mennénk ... csapdát kell neki állítanunk.

Castle az utolsó szavakat már diadalittasan ejtette ki, és amikor meglátta a Kate arcára kiülő huncut mosolyt, tudta, hogy nyert ügye van. 

- Kivetjük a csalit, és várjuk, hogy a gyilkos bekapja a horgot - mondta Kate.

Az író szája elnyílt, tekintete izgatottan csillogott. Szerette, ha csapdát állítanak, és abba belesétál a gonosztevő, mert az érzés, ami ilyenkor elárasztotta, nemcsak egy sima győzelem érzése volt, hanem a szellemi fölény mámorító öröme is. Agya lázasan dolgozott, hogy újra kitalálja a nő gondolatát.

- Kiugrasztjuk a nyulat a bokorból! - mondta lelkesen, amikor rájött Beckett tervére

- Úgy ám! Útnak indítunk egy álhírt ...

- ... ami elbizonyítja az emberünket.

- Rájön, hogy megtaláltuk Benett Jonson holttestét ...

- ... és azt is, hogy tudjuk, nem baleset áldozata lett. Ha ideges lesz, akkor hibázni fog. El kell érnünk, hogy visszatérjen a tett színhelyére.

Ahogy befejezték egymás gondolatát, ösztönösen egyre közelebb léptek egymáshoz, annyira, hogy Castle meglátta, ahogy a nő zöldesbarna íriszén apró csillagokként tükröződik a fény. Az izgatottan csillogó két szempár néhány másodpercig összefonódott, aztán mint mindig, Beckett eszmélt előbb, és elkomolyodva hátrébb húzódott.

- Persze nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy túlságosan sarokba szorítsuk.

- I-igen - bólintott egyetértően a férfi, miközben nyelt egyet, és megpróbálta rendezni a gondolatait, amelyek Kate közelségétől teljesen más irányba kezdtek kalandozni. - Ha veszélyben érzi magát, akkor támadhat, mint a sarokba szorított vadállat, nekünk pedig nincs erősítésünk. 

- Nem ismerek rád - húzta fel a szemöldökét a nő. - Egészen felelősségteljesen gondolkodsz.

- Hát, azt hiszem, a Tíz kicsi négeres sztori csak könyvben szórakoztató. Nem szeretném, ha valósággá válna  - mondta könnyedén, de közben arra gondolt, nem tudja elképzelni, milyen fájdalmat érezne, ha elveszítené Kate-et, és soha nem is akarja megtapasztalni. Valami egészen mást szeretne megtapasztalni a nővel kapcsolatban.

- Csak nem félsz, Castle? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában Beckett csipkelődve, bár tudta, hogy a terve nem egészen veszélytelen.

- A bakancslistámon még túl sok minden szerepel - jegyezte meg a férfi egy durcás grimasz kíséretében, de a következő pillanatban Kate meglepetésére olyan komolyan nézett rá, amire a nő egyáltalán nem számított. - Nem akarom, hogy olyan embert, akit ... akit ... aki fontos nekem, valami baj érjen - mondta elszoruló torokkal, miközben azon töprengett, vajon hogyan reagált volna Kate, ha kimondja, azt a szót, ami az igazi érzéseit tükrözte volna.

- Óvatosak leszünk, és megpróbálsz nem belemenni semmi hülyeségbe, és akkor nem lesz baj - szólalt meg sokára Kate, akinek nem kerülte el a figyelmét a férfi bizonytalansága, ahogy kijavította a mondatát. Szinte biztos volt abban, hogy mit akart mondani, és hálát adott, amiért mégsem tette. Még nem akart beszélni kettejükről, a saját érzéseiről pedig végképp nem, márpedig ha Castle nyíltan kimondja, akkor neki is színt kell vallania. Hirtelen eszébe jutottak Lanie szavai, amikor azt mondta, nem várhatja el, hogy Castle örökké várjon, és itt az idő, hogy megmondja, mit érez. Na persze, akkor begördült a férfi a tűzpiros Ferrarijával, Jacinda-val, a légi-utaskísérővel az oldalán, és a nagy elhatározásából semmi nem lett. A zombis ügy után érezte, hogy eltűnt Castle sértettsége, újra olyan meghitt lett a kapcsolatuk, mint régen, de azóta sem szedte össze a bátorságát. Nem értette a férfi viselkedésének hullámzását sem, ami néha azt sugallta, hogy szerelmes belé, máskor meg mintha eltávolodna tőle. Nyelt egyet, és megpróbálta visszaterelni figyelmét a jelenbe.

- Persze ez csak elmélet, mert az is lehet, hogy senkinél nem fog megszólalni a telefon - mondta.

- Muszáj elrontani a sztorimat, ami épp az előbb fogalmazódott meg bennem? - morgolódott a férfi, és éppen bele akart kezdeni a történet ismeretébe, de Beckett nem hagyta szóhoz jutni.

- Nos, Mr. Castle? Kellően éhes már az ebédhez? - húzta fel kihívóan a szemöldökét, jelezve, hogy itt az idő az akcióra.

- Majd meghalok az éhségtől, Beckett nyomozó - húzta széles mosolyra a száját az író, és izgatottan követte a nőt az étterembe.

A hatalmas teremben szinte minden asztalnál ült már három-négy ember. Castle az ajtó mellett ácsorogva várta, hogy Beckett visszaérjen a mosdóból. Végigfuttatta tekintetét a helyiségen, hogy az üres asztalok közül kiválassza azt, ami az akciójukhoz a legjobban megfelel. Amikor a nő mellé lépett, egy hatalmas pálma árnyékában árválkodó asztal felé intett, Beckett pedig rábólintott. Megfelelt a célnak, mivel kellően eldugott volt, ugyanakkor feltűnés nélkül meg tudták figyelni az összes vendéget.

- Nyugi Castle! - szólt rá a férfira, miközben örömmel fedezte fel az étlapon az egyik kedvenc ételét. - Olyan vagy, mint egy izgatott kölyökkutya - nézett a férfira az étlap felett, ami jótékonyan eltakarta a szája sarkában megbúvó, árulkodó mosolyt.

- Csak azt nézem, hogy mindenki itt lehet-e. Ha túl korán telefonálunk, talán még itt sem lesz az emberünk, ha későn, akkor meg végez az ebéddel, és elmegy. 

- Előbb rendeljünk, különben túl feltűnő lesz, hogy csak ücsörgünk, és az sem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy mi vagyunk a hívó fél.

- Szóval, akkor te is hiszel benne, hogy itt lesz, akit Benett Jonson hívogatott - mosolygott diadalittasan a férfi Beckett-re, aki azonban csak megvonta a vállát.

- Csak azt mondom, van rá reális esély.

Castle türelmetlenül bökte villáját a tányérján gőzölgő steak-be, aztán gyorsan bekapta az első falatot.

- Most már kezdhetjük? Nézd azt a középkorú párt - intett fejével a háta mögötti asztal felé. - Mindjárt felállnak, és elmennek.

- Honnan látod, hogy mire készülnek a mögötted ülők? - kérdezte döbbenten Kate, mire a férfi büszkén kihúzta magát.

- Csak kihasználom a tükröződő felületeket.

- Na jó. Kezdjük! - bólintott Kate.

Castle csak erre várt. Előkapta a telefonját, és már tárcsázta is a híváslistában talált számot, amikor Beckett ujjai határozottan megszorították a kezét.

- Én hívom, te figyelsz - mondta a nő ellentmondást nem tűrőn.

- De ...

- Egy egyszerű visszahívással kideríti, hogy ki vagy- figyelmeztette a férfit. - Az én telefonom a kastély recepcióján keresztül hívja a számot, tehát az emberünk azt hiszi, a recepciós keresi, ezért fel fogja venni.

Castle csak hüledezett. Nem értette, hogyan és mikor állíttatta át Beckett a telefonját.

- De hát hogyan? Mikor?

- Mielőtt az étterembe jöttünk.

- Nem a mosdóban voltál?

- Éles meglátás - mosolygott Kate az íróra.

A férfi elmerengve idézte fel a pillanatot, amikor Kate egy percet kért tőle.

- Igaz - sóhajtott beletörődőn. - Nem mondtad, hogy a mosdóba mész.

- Nem volt kedvem harcolni veled. Tudtam, hogy te akartál volna telefonálni, de hidd el, jobb lesz így.

Castle közelebb hajolt, és átható tekintetű kék szemét Kate-re szegezte. Testtartása és határozottsága arról tanúskodott, hogy nem adja fel ilyen könnyen.

- Miért? Én jól tudok beszélni, te pedig kiváló megfigyelő vagy. Nem úgy lenne logikus, hogy én telefonálok, és te figyelsz? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

Másodpercekig farkasszemet néztek, aztán anélkül, hogy pislantott volna, Kate az asztalra tette a telefonját.

- Rendben, de az enyémről hívod.

Castle elnyomott egy sóhajt, és Beckett meglepetésére a győzelemittas vigyor helyett csak egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. 

- Már tudom is, mit fogok neki mondani!

- Castle! Nem mondasz neki semmit - villant szigorúan Beckett tekintete. - Te vagy a recepciós, és megkérdezed, elégedett-e a szobájával, rendesen működik-e a fűtés, mivel néhány helyiségben gond volt a termosztáttal.

Kate hiába próbálta elérni, hogy a férfi rá figyeljen, az már a telefonszámot pötyögte a készülékbe, és láthatóan nem törődött az utasításával. Szinte biztos volt abban, hogy a férfi valami őrültségre készül. Érezte, ahogy az adrenalin elárasztja a testét, mert szinte vibráltak az idegei, és érezte a szívdobogását.

- Castle! - próbálkozott még egyszer, de a férfi már átszellemült arccal a füléhez emelte a készüléket, neki pedig jelezte, hogy figyelje az ebédelő vendégeket.

Kate már csak abban reménykedett, hogy a telefon nem a kastélyban fog kicsengeni, mert ha Castle valami őrültséget talált ki, mindketten nagy bajba kerülhetnek. Már a nyolcadik kicsengést hallották, de hiába füleltek, a zsivajban nem hallatszott telefoncsengés, vagy csengőhangnak beállított zene, szemük pedig hiába pásztázta a vendégsereget, senki nem nyúlt a zsebébe vagy a táskájába. Castle egyre csalódottabban, Beckett pedig egyre megkönnyebbültebben vette tudomásul, hogy nem jártak sikerrel, amikor Kate szíve nagyot dobbant.