Köszönet!

Kedves kitartó Olvasóim!

A számlálón látható 300.000-es számról eleinte úgy véltem, nem fontos, hiszen nem azért írogatok, hogy az a szám növekedjen, hanem azért, hogy miközben a képzeletem kedvenc hőseim világába repít, néhány rajongónak örömöt szerezzek. Most mégis úgy érzem, jelentősége van ennek a számnak, mert azt jelzi, vannak, akiknek fontos, amit csinálok, vannak, akiknek jobbá tehetem a napját néhány percre. Kell ennél több? A tudat, hogy egy kimerítő nap után mosolyt csalhatok néhány arcra, vagy egy kis izgalmat hozhatok egy szürke estébe, az én napjaimat is megszépíti.

Köszönöm, hogy annak ellenére is olvassátok a történetemet, hogy ritkán tudok csak írni, és megértitek, hogy ez nem rajtam múlik elsősorban.

K.B, Drága Barátom!

Neked külön köszönök mindent! Nehéz megfogalmazni, milyen sokat jelent a barátságod. A szavak sekélyesnek és jelentéktelennek tűnnek, amikor igazi, mély érzelmekről akarok írni. Hálás vagyok, és köszönöm, hogy a barátod lehetek! (Látod? Nem vagyok a szavak embere. Ennél sokkal, de sokkal jobban akartam megfogalmazni!) Szóval, ha már a Castle révén ismerkedtünk meg, akkor hadd lopjak tőlük két szót: 

KÖSZÖNÖM! MINDIG! :)

Változatok egy témára 8/66

- Csak nehogy egyszer megtörjön az a varázs! - morogta maga elé Kate.

A recepciós nyelt egyet, de a vendégeknek szóló, letörölhetetlen mosoly nem tűnt el az arcáról. 

- Felvitetem a csomagjaikat - intett egy fekete fiúnak, aki sietve indult feléjük, a szoba kulcsát pedig átadta Castle-nek. - Ha nem lenne ilyen mozgalmas délelőttünk, az igazgató úr személyesen kísérné fel önöket a lakosztályba - mondta sajnálkozva, miközben aggódva nézett a feléjük közeledő, kijelentkezni készülő párokra.

Castle-t nem érdekelte, hogy úgy özönlenek kifelé a szállodából a vendégek, mint a süllyedő hajóról a patkányok. Ő elégedetten megpörgette ujjai között a kulcsot, és az éppen kinyíló lift felé sietett, Beckett pedig magában fortyogva követte. A londiner fiú Kate bőröndjének fogantyújával kínlódott, amikor a becsukódó liftajtó hangját hallva, rémülten pillantott fel. Előírás volt, hogy nem szabad késlekedni a csomagokkal, ezért, hogy a hibáját jóvátegye, a másik, már lefelé haladó lifthez sietett.

Kate morcosan támaszkodott a felvonó hátsó falának, összeszorította a száját, és a szeme sarkából figyelte a kulccsal önfeledten játszó férfit.

- Hagyd abba! - szólt rá idegesen. Nem tudott szabadulni a rossz érzéstől, ami azóta húzta gombócba a gyomrát, amióta Manuela az előrejelzések megbízhatatlanságát ecsetelte, és a helyzetet az sem tette jobbá, hogy tömegek készültek elhagynia a szigeteket, még mielőtt a trópusi szélvihar megérkezik.

Castle zsebre tette a kulcsot, aztán néhány másodpercnyi hezitálás után ellökte magát a lift falától, szembe fordult Kate-tel, és ujját a nő álla alá téve, szelíd erőszakkal felemelte a fejét, így kényszerítette, hogy ránézzen. Addig, amíg kettesben nem maradtak a liftben, nem érezte a nő feszültségét, de visszapergetve az időt, rájött, hogy mennyi apró jel mutatta az elmúlt órákban, hogy Kate nem lelkesedik annyira a hurrikános Bahamákért, mit ő. Ha beszélhetett volna, lehengerlő és meggyőző logikával győzné meg arról, hogy helyesen döntöttek, de így nehezebb dolga volt. Amikor Kate nagy nehezen felnézett, nem tudott mást tenni, minthogy magabiztosságot sugárzóan rámosolygott, tekintetéből pedig áradt a nő felé a nyugalom és a szerelem, aztán amikor meghallotta a nő tüdejéből feltörő halk sóhajt, gyengéden átölelte, szorosan magához húzta, és alig érezhetően megringatta.

Kate megfeszülő teste lassan elernyedt, és behunyt szemmel simult a széles, meleget árasztó mellkashoz. Nem értette, hogyan tudja néhány másodperc alatt elérni a férfi, hogy minden szorongása elmúljon. Annak ellenére, hogy pontosan tudta, nem ez volt életük legjobb döntése, Castle el tudta érni azt, amire csak ő volt képes: biztonságban érezte magát mellette. Sokszor gondolt már arra, mennyi veszélyt túléltek már együtt, miközben ő sosem félt, amíg a férfi vele volt, és tudta, hogy Castle ugyanígy érez. Mintha valami titokzatos erő vigyázna rájuk, ha együtt vannak. Vajon valóban létezik az az erő, vagy pusztán csak szerencséjük volt? Castle, mintha megérezte volna az újra rátörő bizonytalanságot, kissé hátrébb húzódott, de csak azért, hogy egy puha, meleg csókot leheljen a szájára. A lift alig érezhető zökkenéssel megállt, a biztonságot adó pillanat pedig tovatűnt, mert az író már elő is kapta a kulcsot a zsebéből, és izgatottan indult a lakosztályuk felé, ő pedig összeszorított szájjal követte.

Amikor Castle belépett a tágas nappaliba, tekintete végigpásztázta a szobát, és elégedett mosoly terült szét az arcán. A falak és a bőr ülőgarnitúra fehérségét jól ellensúlyozták a finom citromsárga és narancssárga párnák,  a rozsdabarna sötétítőfüggönyök és az ugyanolyan színű állólámpa, a sötétbarna dohányzóasztal, a karibi vidám életérzést pedig csak fokozta a hatalmas, szinte az egész szemben levő falat beborító ablak kereteinek szokatlan, türkiz színe. A bal oldali nyitott ajtón belátott az azonos színvilágú hálószobába, amelynek központi helyét természetesen a csalogatóan kényelmes franciaágy foglalta el, míg a fürdőszoba csupa üveg és barna gránit berendezéseinek csillogása a rendkívüli tisztaságot sugallta. Mindezek azonban csak másodlagosak voltak Castle számára azzal a ténnyel szemben, hogy a nappali és a hálószoba egyik falát elfoglaló ablakból csodálatos kilátás nyílt az óceánra, aminek máskor égszínkék színe tükrözte az egyre sötétebbé váló éget, és egyre komorabb sötétkékbe öltözött. 

Kate-nek úgy tűnt, sokkal több gomolyfelhő takarja el a már csak néha-néha előbukkanó napot, és a hullámok is nagyobb fehér fodrot vetnek, mint amikor Nassau felé hajóztak.

Percek múlva, amikor a londiner fiú meghozta a csomagjaikat, Castle még mindig elnyíló szájjal, csillogó szemekkel, megbabonázva fürkészte az előttük elterülő hatalmas óceánt, és az egyre sötétebbé váló látóhatárt.

- Khm, khm - köszörülte meg jelentőségteljesen Kate a torkát, mire a férfi hirtelen kapcsolt, hogy igazából nem a hurrikán miatt maradtak, és még egy pillantást vetett az egyre vészjóslóbb színű égre, aztán előkapta a telefonját, és miközben a füléhez téve jelezte, hogy valakit hívni szeretne, szájával Espo és Ryan nevét formázta.

- Azt hittem, már el is felejtetted, hogy miért is vagyunk itt - jegyezte meg rosszallóan Kate, miközben Espo-t hívta. - Szia Javi! Castle-nek van egy szokatlanul logikus elmélete a gyilkosságotokra - mondta, amikor a nyomozó egy ásítást elnyomva üdvözölte, miközben a durcás grimaszt vágó íróra pillantott. - Igaz, hogy most is egy feltevésre épül a története, de azt hiszem, érdemes lenne ezt a lehetőséget is megvizsgálni. Szerinte a gyilkos ... - folytatta, de Javi a szavába vágott.

- Szerintünk Marion Hartnett a gyilkos, úgyhogy először ezt a szálat vizsgáljuk meg - csattant sértődötten a nyomozó hangja, amiért Castle megint beleüti az orrát az ő nyomozásukba, és még Beckett is azt hiszi, hogy nélkülük már meg sem tudnak oldani egy ügyet.

- Á! - lepődött meg Kate. - És miért gondoltatok rá? - kérdezte, miközben jót derült a Castle arcán végbemenő változásokon, amelyről először a csodálkozás, aztán a "Megmondtam én!" érzés elégedettsége volt leolvasható. - Na és, hogyan jutottatok erre a következtetésre? - kérdezte érdeklődve.

- Khm ... hát ... - húzta el hosszan a szót Espo, hogy legyen ideje magyarázatot keresni, amikor a háttérből meghallották Ryan őszinte, vidám hangját.

- Csak azt játszottuk, hogy mi vagyunk ti! Espo gondolatát követte az enyém, aztán fordítva, és végül ide lyukadtunk ki.

- Ne-nem, dehogy, szépen kikövetkeztettük - próbálta menteni a menthetőt Espo, miközben hallatszott, hogy valószínűleg hevesen gesztikulálva akarja elhallgattatni a barátját.

Miközben Castle összeráncolt homlokkal hátrahőkölt, Kate megpróbálta elfojtani feltörekvő nevetését. Oly sok kép jelent meg előtte, amikor Ryan csodálkozva, Espo pedig értetlenül figyeli, ahogy ők folytatják egymás gondolatait, és hol csipkelődve, hol némi irigységgel a hangjukban kérdezik meg, hogy ezt gyakorolják-e, amikor ők nincsenek jelen.

- Na és, találtatok valamit?

- Igen! 

A nyomozó hangja izgatottan és büszkén csengett, ugyanakkor hallatszott, hogy rendkívül fáradt, ami arra utalt, hogy Ryan-nel végigdolgozták az éjszakát. Kate maga elé tartotta a kihangosított készüléket, és miközben hallgatták a férfi beszámolóját, Castle önkéntelenül egyre közelebb húzódott. Kate elmosolyodott, mert hallotta, ahogy néhány információ hallatán elakad a férfi lélegzete, aztán meg hirtelen felgyorsul az izgalomtól.

- Újra átvizsgáltuk a Miami-ból New York-ba tartó repülőgépjáratokat, hogy bizonyítani tudjuk, hogy a lány a helyszínen lehetett Anton meggyilkolása idején, de nem jártunk sikerrel. Jegyet nem vett a saját nevén, az arcfelismerő rendszer pedig nem ismerte fel a biztonsági kamerák képein, ezért végigtelefonáltuk az autókölcsönzőket, és mindegyiknek elküldtük a lány fényképét is, hátha nem a saját nevét használja, és láss csodát, a mi kis Marionunk bérelt egy Ford Mustángot. Az ügyintéző emlékezett rá, mert szokatlan volt, hogy ekkora összeget készpénzzel fizessenek ki. A kocsi GPS jeladóját valami zavarta, ezért nem tudták megmondani, pontosan hova ment a lány, de a kilométerszám megfelel egy New York-i útnak - mesélte Javi, aztán Rayan vette át a szót.

 - Átvizsgáltuk a pénzügyeit. A hitelkártyájával elég nagy összegű készpénzt vett fel két órával az autóbérlés előtt. A kártyát azonban többet nem használta, így nem tudtuk követni a mozgását.

- Hajnalban behozattuk Dr. Benedict Segelt, a cirkusz orvosát. Az ő rendelőjében is van olyan nyugtató, amivel megölték Antont - folytatta Javi. -  Elmondta, hogy a veszélyes szereket tartalmazó szekrényhez csak neki van kulcsa, de amikor a rendőrség vizsgálódni kezdett Anton halála után, ellenőrizte a készletet, és megállapította, hogy nem hiányzik semmi.
- Miután egy kicsit megszorongattuk, elmondta, hogy minden gyógyszer megvolt, de néhány előre aláírt és lepecsételt üres recept eltűnt az asztaláról. Azért nem szólt róla, mert komoly orvosi előírás szabályozza a receptírást, és természetesen nem szabad üresen aláírni őket, mert az visszaélésekre adhat lehetőséget. Marion ott járta után tűnt fel neki, hogy nincsenek meg a receptek, de nem merte a lányt meggyanúsítani, mert aznap rajta kívül még legalább tízen jártak a rendelőben - mondta szinte egy szuszra Ryan.

- Karpowski-ék besegítettek, és kiderült, hogy a Dr. Segel által kiállított receptet New York-ban váltották ki. A vevő fecskendőt és injekciós tűt is vásárolt, és természetesen készpénzzel fizetett - fejezte be az eredmények sorolását Espo.

Kate elnyomta a szájára kívánkozó mosolyt, ahogy a két férfi egymást váltva mesélt, mintha még mindig Becektt-Castle párbeszédet játszanának, és komoly hangon, érdeklődve szólalt meg.

- Ezzel sajnos még nem tudjátok bizonyítani, hogy Marion New York-ban jár, és azt sem, hogy ő váltotta ki a receptet.

- Ez igaz - értett egyet Ryan, de sietve folytatta. Ráadásul a gyógyszertár kamerái aznap egy informatikai hiba miatt nem működtek, de megkértük Karpowski-ékat, hogy nézzenek körül, nincs-e a gyógyszertárral szemben levő üzleteknek térfigyelő kamerái az utcán. Éppen az előbb szóltak, hogy az esküvői ruhaszalon tulajdonosa két hónappal ezelőtt szereltetett fel kamerákat, miután egyik éjszaka valaki betörte a kirakatukat, és ellopott egy tízezer dolláros menyasszonyi ruhát. Most mondd meg! Milyen világot élünk? Már a menyasszonyok sem az ártatlanság mintái! - mondta olyan rosszalló hangsúllyal, hogy Kate látta maga előtt, ahogy a férfi megingatja a fejét. - Most a kamerák felvételére várunk.

- Lanie hív! - hallották meg a háttérből Espo-t. - Kihangosítom.

A törvényszéki orvosszakértő hangját ugyan csak nagyon távolról hallotta Beckett és Castle, ennek ellenére érezték rajta az izgatottságot.

- Jó hírem van Javi! A kisemberetek nadrágján találtunk egy hajszálat, ami egy szőke  parókából származik. A hosszából ítélve egy vállig érő női parókáról lehet szó.

- Bébi, ez nagyszerű hír! - kiáltott fel Espo, aztán észbe kapott, és gyorsan komolyabb stílusra váltott. - Köszi Lanie, sokat segítettél!

- Hm ... ez szép munka fiúk! - mondta elismeréssel Kate, és esze ágában sem volt, hogy elárulja a fiúknak, hogy Castle elmélete szerint is Marion a gyilkos. Úgy tűnt egyre több bizonyíték utal a lány bűnösségére, bér ennyi még nem volt elég a letartóztatásához. Éppen javasolni akarta, hogy addig ne rontsanak rá, amíg megdönthetetlen bizonyítékuk nem lesz, amikor Ryan megszólalt.

- Ha az esküvői szalon kameráival nem megyünk semmire, akkor házkutatási parancsot kérünk, hátha olyan buta volt a lány, hogy megőrizte a parókát.

Kate elmosolyodott. A fiúk felnőttek a feladathoz - állapította meg.

- Ha lesz valami, felhívjunk? - kérdezte Javi, mire Castle megfogta Kate kezét, aztán amikor a nő ránézett, vad bólogatásba kezdett, és olyan könyörgő szemekkel nézett rá, mint egy gazdi után sóvárgó árva kiskutya.

- Persze - mondta sokára, és jót szórakozott magában az írón, aki a szívére tett kézzel fújta ki a hosszan benntartott levegőt, aztán elvigyorodott, és megcsókolta.

Már több mint két órája várakoztak. Kate felhúzott lábakkal ölt a kényelmes kanapén, és megpróbálta figyelmét James Patterson egyik elég izgalmas krimijére fordítani, ami lehetetlennek tűnő vállalkozás volt az egyre türelmetlenebb és izgatottabb író mellett. Castle eleinte bosszankodott, amiért nem mondta el a fiúknak, hogy ő is Marionra gondolt, de miután egy, a férfi egóról szóló kis magyarázat után megcsókolta, már csak a nyomozás és a hurrikán izgatta. Kezdetben rótta a hosszakat az egész falat betöltő ablak mellett, és csak akkor állt meg egy-egy pillanatra, amikor az órájára pillantott, de az utóbbi fél órában az ijesztően közeledő hurrikán jeleit figyelte. Kate hiába próbálta rábeszélni, hogy húzzák be a sötétítő függönyt, a férfi megbabonázva nézte a természet elszabaduló erőit. 

- Nem Castle, nem megyek oda - mondta vagy ötödször a nő, amikor az író újra integetni kezdett, hogy menjen oda hozzá. Nem érette, mi olyan vonzó a hatalmas  trópusi viharban, amitől koromfeketévé vált az ég, mindenfelé villámok cikáztak, amiket robajszerű dörgések követtek, a hatalmas szél akkora hullámokat korbácsolt, hogy úgy tűnt, mintha az egész óceán ringatózna, a sűrű, óriási cseppekben zuhogó esőt pedig úgy zúdította az ablaküvegre, hogy azon alig lehetett átlátni. A rossz érzés, ami reggel óta kísértette, újra befészkelte magát a tudatalattijába, mert a szél az elmúlt tíz percben hihetetlenül megerősödött, és úgy tűnt neki, mintha most még nagyobb sebességet ért volna el. Nyelt egyet, és megpróbált a regény szövegére koncentrálni, amikor hirtelen úgy érezte, mintha földrengés lenne: az épület érezhetően megingott.  

Változatok egy témára 8/65

- Nem tudsz leállni, ugye? - hallotta meg Kate álmos hangját maga mögött, de mire megfordult volna, a nő karjai a derekára fonódtak, aztán megérezte a hátához simuló, meleget árasztó női testet, és a puha ajkak finom érintését a nyakán.

Egy pillanatig élvezte az ölelést és a cirógatást, aztán Marion Hartnett képére bökött, és vett egy nagy levegőt, hogy előadja az elméletét, amikor Beckett megérezte, mire készül, és megelőzte.

- Castle! Csitt! - csengett álmatagon, mégis határozottan a nő hangja.

A író becsukta a száját, és egy bosszús grimaszt vágott, amiért állandóan megfeledkezik arról, hogy nem beszélhet. Mire megfordult volna a nő ölelésében, hogy valahogy elmutogassa az elméletét, Kate elengedte a derekát, és erőtlenül, félig nyitott szemekkel a konyhába indult egy kávéért. Castle dühösen toppantott egyet, aztán levette Marion képét a tábláról, aztán a nő után indult.

- Ígérem Castle, ki fogom találni, hogy mire gondolsz - nézett rá elcsigázott tekintettel Kate, amikor meglátta a képet a kezében - de hadd igyak előbb egy kávét!

Az író olyan gyorsan kapta ki kezéből a doboz kávét, mintha az élete múlna rajta, és egy perc múlva már türelmetlenül toporogva bámulta a kávéfőzőt, mintha azzal sürgethetné a keserű fekete elkészülését. Amikor végre Kate kezébe adhatta a gőzölgő lattét, köntöse zsebéből előkapott egy jegyzetfüzetet meg egy tollat, és figyelemre éhesen kereste a nő tekintetét.

Kate halványan elmosolyodott a látványon, miközben belekortyolt a kávéba, aztán úgy tett, mintha elmerengene valamin.

- Nem hiszem, hogy papírra és tollra van szükséged ahhoz, hogy megértsem, mit akarsz - villant pajkosan a tekintete.

Castle néhány másodpercig értetlenül nézett a sejtelmesen mosolygó nőre, mire végre kapcsolt, hogy az az éjszakára gondol, és elvigyorodott az emlékre. Miután Manuela és Jose elhagyta a szigetet, megvacsoráztak, aztán a laptopon mindenféle meteorológiai oldal előrejelzéseivel traktálta Kate-t, meg a hurrikánokról készült felvételeket nézegette. Ennek az lett az eredménye, hogy amíg ő teljes lázban égett az izgatottságtól, hogy élőben tapasztalhatja meg a természet erejét, addig Beckett egyre rosszkedvűbb lett. Bár a nő nem vetette a szemére, hogy miért nem mentek azonnal Nassauba, és szálltak fel az első New Yorkba tartó repülőgépre, Castle pontosan tudta, hogy a tény, hogy itt maradtak, egyre jobban nyugtalanítja. Durcásan vette tudomásul, amikor Kate egyszer csak elvesztette a türelmét, hozzá lépett, és egy határozott mozdulattal lecsukta a laptop monitorját, aztán közölte, hogy nem hajlandó katasztrófafilmek nézésével tölteni a nászútját, és neki sem ajánlja. Castle élénken emlékezett a zöldes barna szemekben vibráló haragra, ami azonnal arra késztette, hogy feladja a hurrikánok tanulmányozását, és kövesse Kate-et az ágyba. Sokáig feküdtek szótlanul egymás mellett a sötétségbe burkolózó szobában. Szinte tapintható volt Kate feszültsége, neki pedig esélye sem volt arra, hogy szavakkal megnyugtassa, mert még mindig nem volt hangja. Erről akkor győződött meg, amikor már majdnem megette a fene, hogy nem beszélhet, ezért amikor egyedül volt a fürdőszobában, elérkezettnek látta az időt, hogy megpróbálkozzon a hangadással anélkül, hogy kivívná Kate haragját. Csalódnia kellett. Néhány szótagnyi, alig hallható, elcsukló szótag után egy hang sem jött ki a torkán. Hirtelen arra gondolt, ha már némaságra van kárhoztatva, akkor beszéljenek helyette az ujjai és az ajkai, ezért óvatosan közelebb húzódott a neki háttal fekvő nőhöz, és olyan finoman húzta végig ujját Kate karján, hogy alig érintette a bőrt. Amikor a szép ívű vállhoz ért, megállt a keze, és várta a nő reakcióját. Tudta, hogy Kate azonnal leállítja, ha túlságosan haragszik, és vagy rászól, vagy elhúzódik tőle. A nő azonban hallgatott és nem mozdult, ezért folytatta a cirógatást visszafelé, aztán amikor elérte a takarót, lassan becsúsztatta alá a kezét, és felbátorodva simított végig az alkarján. Még mindig ellenállásra számítva, kicsit fészkelődött, és igyekezett elérni, hogy mellkasa a lehető legnagyobb felületen simuljon Kate hátához,  combja a combjához. Várta a reakciót, de semmi nem történt. Elbizonytalanodott. Úgy érezte, minden eshetőségre felkészült, arra is, hogy Beckett határozottan és dühösen elutasítja a közeledését, és arra is, hogy megborzong az érintésétől, felé fordul, rámosolyog, és viszonozza azt, de arra, hogy semmilyen reakciót nem vált ki a nőből, arra nem. Nyelt egyet, aztán bizonytalanul Kate selymes bőrű hasa felé folytatta a simogatást, majd miután ujjaival körözött egy kicsit a köldök körül, tenyere lassan a kerek mellek felé indult.

- Ezt vegyem bocsánatkérésnek? - szólalt meg Kate anélkül, hogy megmozdult volna.

Castle egy pillanatig habozott, de miután rájött, hogy több okból sincs választása a válaszadást illetően, bólintott, aztán a kecses nyakhoz hajolt, és lágyan megcsókolta a fül alatti érzékeny területet. - Ezzel pedig azt akarod mondani, hogy ne haragudjak, amiért a Bahamákon akarsz maradni a biztonságos New York helyett? - kérdezte még mindig mozdulatlanul Kate, aztán amikor meghallotta a férfi sóhajtását, incselkedve hozzátette: - Na, és mit akarsz még mondani?

Amikor az író meghallotta a pajkos hangsúlyt, elmosolyodott. Tehát ezt a játékot játsszuk - állapította meg magában boldogan, és a következő mozdulattal olyan közel csúszott Kate-hez, hogy az megérezze életre kelő férfiasságát, aminek meg is lett a várt eredménye, mert a nő felé fordította a fejét.

- Á! Szóval ki akarsz engesztelni - mosolygott huncutul, de Castle most már nem bólintott, hanem lágyan végigsimított a kerek, vágytól duzzadt melleken, és puha csókot lehelt az érzéki ajkakra, a mozdulatokkal jelezve a választ. 

Elmosolyodott a pár órával  ezelőtti "beszélgetésükre", amikor minden újabb vágyat fokozó érintésnél megszólalt Kate, mintha a mozdulatait fordítaná le hangokra, szavakra. Amikor eggyé váltak, a nő beletúrt a tarkója sűrű hajszálaiba, magához húzta, és a fülébe suttogta: - Szeretlek - aztán mivel ő nem tudott válaszolni, helyette ejtette ki a szót: Mindig.

Ahogy felidézte a gyönyör boldog pillanatát, szinte újra hallotta a két, szerelmes suttogással kiejtett szót. Annyira elmerengett, hogy csak akkor rezzent össze, amikor Kate hangja újra eljutott a tudatáig.

- Hahó! - nevetett Beckett, mert pontosan tudta, mi meg végbe a férfiban. - Nem kell írnod! - mutatott a tollra és a jegyzetfüzetre. - Kitalálom, mi az elméleted, te csak bólints, ha jó nyomon járok. - Szóval, úgy gondolod, hogy Marion a gyilkos - támasztotta meg fejét a tenyerével, miközben elgondolkodva fordította maga felé a lány fényképét a konyhapulton.

Castle megvárta, amíg Kate ránéz, és egy hatalmasat bólintott.

Két óra múlva már két bőrönd társaságában ültek a luxus motorcsónakban, ami megállíthatatlanul szelte az egyre magasabbra törő hullámokat. A megerősödő szél és a napot egyre gyakrabban eltakaró gomolyfelhők jelezték, hogy valami változás van készülőben, bár hihetetlennek tűnt, hogy néhány óra múlva hurrikán sújtson le a területre.

Ennek ellenére Beckett-en újra eluralkodott a rossz érzés, hogy nem itt kellene lenniük, míg Castle békésen mosolyogva figyelte a távolban zöldellő New Providence szigetet, amelynek hófehér homokos tengerparti sávját most eltakarták a méteres hullámok. Elégedett volt, mert Kate-nek voltak ugyan fenntartásai az elméletével kapcsolatban, mivel csak akkor állt meg a feltételezése, ha Marion rájött, hogy Anton becsapta. Ezt pedig nem tudják, így az egész csak feltevés, aminek azonban érdemes utánajárni. Végül aggódó arccal megjegyezte, hogy a története meglepően logikus és elképzelhető, aztán komolyságot erőltetve magára a homlokára tette a kezét, és megkérdezte, hogy nem lázas-e, mire ő csak egy bosszús grimasszal tudott válaszolni.

Már a kikötőben érezhető volt az emberekre telepedő félelem, ami türelmetlenséget és konfliktusokat szült, de a belvárosban tapasztalták meg igazán, mennyire felbolydult a főváros. A szálloda recepciójánál hosszú sor kígyózott, mintha mindenki ugyanabban az időben akart volna pánikszerűen kijelentkezni. Castle most először érezte meg a veszélyt, de kíváncsisága jóval erősebb volt, mint a sokaságból áradó félelem. Amikor végre sorra kerültek, Kate a pulthoz lépett, és éppen meg akarta szólítani az elcsigázott tekintetű recepciós fiatalembert, de Castle megelőzte, és egy cédulát csúsztatott elé a következő szöveggel: "Kedves David! Nem vagyok őrült, csak nem tudok beszélni. Szeretem a maguk csodálatos országát, hurrikánt pedig még nem láttam, ezért foglaltam önöknél egy lakosztályt. A mézesheteinket töltjük itt, ezért azt a nászutas lakosztályt szeretném kérni, amelyikből a legszebb kilátás nyílik az óceánra és a városra! Richard Castle" A zselétől fénylő hajú fiatalember néhány másodpercig olvasta a szöveget, amin látszott, hogy a nevét utólag írták be, aztán csodálkozva húzta fel szokatlanul vastag, középen összenőtt szemöldökét, aztán arcán a mesterkélt, kényszerű mosoly őszinte, örömtelire változott és az íróra nézett. Jólesett neki, hogy a vendég a nevén szólította, amit a zakójára tűzött névtábláról olvashatott le, és annak is örült, hogy valaki nem menekül pánikszerűen a szigetről csak azért mert a meteorológusok hurrikánnak neveznek egy trópusi vihart, ami talán nem is lesz olyan vészes. Elégszer tapasztalta már, hogy a jobb félni, mint megijedni elv alapján a hatóságok felkészültek a legrosszabbra, aztán a hurrikán elvesztette az erejét, mire elérte a szigetet, vagy eltért a számított útvonalától.

- Üdvözlöm Önöket Mr. és Mrs. Castle! A legszebb kilátást nyújtó nászutas lakosztályunk természetesen a rendelkezésükre áll.

- Nem a kilátás érdekel, hanem, hogy mennyire biztonságos - vetette oda bosszúsan Kate, mire a férfi arcára egy pillanatra ráfagyott a mosoly, aztán meggyőződéssel folytatta.

- Mrs. Castle, ez egy varázslatos szálloda! Nagyon biztonságos. Még egy hurrikánnak sem sikerült kárt tenni benne.

- Csak nehogy egyszer megtörjön az a varázs! - morogta maga elé Kate.

Változatok egy témára 8/64

- Ne haragudjanak, hogy zavarok, de nagy baj van! - kapkodta riadt tekintetét a két ember között.

- Mi történt? - kérdezte Kate, miközben próbálta megítélni a baj nagyságát a házvezetőnő aggódó vonásaiból.

- Most kaptunk egy telefont, hogy legkésőbb holnap reggelig hagyjuk el a szigetet, mert közeledik egy hurrikán. 

Kate és Castle összenéztek. Úgy látszik, a mai este a meglepetéseké - gondolták mindketten, és az futott át a fejükön, hogy semmi kedvük átmenetileg valahova elköltözni.

- És ha itt maradnánk, és bezárkóznánk a házba? - kérdezte Kate, mivel magában felidézte a híradásokban látott képeket a hurrikánok szélviharairól, és úgy gondolta, Patterson villája kellően erős ahhoz, hogy megvédje őket. Most gondolt csak bele, miért van minden ablakon és ajtón jó erős fából készült zsalugáter.

Manuela rosszallóan összevonta a szemöldökét és megingatta a fejét.

- Hát, Mrs. Castle, ha rám hallgatnak, akkor elkezdenek pakolni! Az évnek ebben a szakaszában gyakoriak a hurrikánok, láttunk már Jose-val eleget! Amikor a meteorológusok szólnak, hogy közeledik egy, még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz az ereje mire ideér, de higgye el nekem, jobb félni, mint megijedni - bólogatott meggyőződéssel, és élénken gesztikulálva már mesélte is a legrémítőbb élményét a hurrikánnal kapcsolatban.

Miközben az asszony beszélt, Castle felnyitotta a laptopját, és azonnal rákeresett a hurrikánokra, majd a helyi hírekre. Tudta, hogy a szigetvilág alig emelkedik a tengerszint fölé, ami nagy veszélyt hordoz magában, ha a 150-200 km/órás szél felkorbácsolja a hullámokat. A legmagasabb, kevéssé ismert Cat-sziget is alig volt magasabb 60 méternél, de az elég messze esett tőlük, ezért arra gondolt, Paradise Island vagy Nassau lenne a legmegfelelőbb hely arra, hogy megvárják a trópusi vihar végét, mert ott a turisták tízezrei miatt biztosan minden óvintézkedést megtesznek a hatóságok, hogy ne történjen baj, mert az igencsak visszavetné az ország legnagyobb bevételi forrásának számító idegenforgalmat. Egy pillanatig eltöprengett, vajon a turisták menekülőre fogják, és meg sem állnak hazái, vagy az apró szigetekről mindenki beözönlik a biztonságosabbnak vélt fővárosba és környékére. Éppen azon tűnődött, hogy időben le kellene foglalnia egy szállodai szobát Paradis Islandon az Atlantis szállodakomplexumban, amikor megütötte a fülét Manuela vészjósló hangon kiejtett mondata.

- Én a maguk helyében hazautaznék New York-ba!

Castle felkapta a fejét, és amikor meglátta Kate elgondolkozó arcát, hevesen megrázta a fejét, és integetni kezdett a kezével, hogy az még csak meg se forduljon a nő fejében, hogy elhagyják a szigeteket.

Kate egy pillanatig értetlenül meredt az ötlet ellen hadakozó férfira, aztán gyanakodva összevonta a szemöldökét.

- Nem bírod ki, hogy ne láss egy hurrikánt élőben, ugye? - kérdezte döbbenten, mire Castle ártatlan kisfiús vonásokat öltött az arcára, és könyörgő tekintettel pislogott rá. Amikor azonban látta, hogy nem tudja meghatni a nőt, felé fordította a laptopot, amin a szigetek meteorológiai előrejelzése volt látható. Kate kelletlenül közelebb lépett, és szeme végigfutott az íráson, amely szerint a hurrikán valószínűleg nem lesz erős, esetleg a közepes szintet éri el, ezért nem rendelnek el rendkívüli állapotot.

- Szóval csak közepes, mi? - nézett szigorúan a férfira, de szája sarkában mosoly bujkált, ahogy az este folyamán már sokadszor olvasta le az érzéki ajkakról a "kérlek" szót. Magában sóhajtott. Miért nem tud ellenállni ezeknek az izgalomtól csillogó, ártatlanul könyörgő szemeknek? - Na jó! - adta be a derekát, de amikor meglátta, hogy Manuela megcsóválja a fejét, és úgy néz rá, mintha megőrült volna, már meg is bánta a döntését. A férfi elvigyorodott, és gyorsan keresgélni kezdett valamit az interneten, aztán gépelni kezdett, végül elégedetten Kate felé fordította a képernyőt.

- Pont abban a szállodában foglaltál helyet, ahol a cirkuszosok is laknak? - emelte fel bosszúsan a hangját, mivel úgy érezte, Castle az idegeivel játszik. - Akár elhiszed, hogy Malikov ölette meg Antont, akár nem, a lényeg nem változik: ez nem a mi ügyünk!
- figyelmeztette a férfit, amikor tekintete a foglalás dátumára siklott. - Holnapra foglaltad a szobát? - kérdezte értetlenül, mivel nem tartotta ésszerűnek, hogy megvárják a reggelt. - Ezt vond vissza, és írasd át mára! - bökött dühösen a monitorra, de Castle sajnálkozva széttárta a kezét. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nincs egy nyamvadt szabad szoba sem? Azt hittem, mindenki fejvesztve menekül, és megrohanják a repteret.

- Hát, ilyenkor a turistáknak csak egy kis része utazik hada, inkább beözönlenek a kis szigetekről Nassauba és Paradise Islandra, így ott minden szálloda telt házzal működik - szólalt meg Manuela.

- Hm ... akkor reggel indulunk - sóhajtott Kate, és magában reménykedett, hogy nem tévednek a meteorológusok, és valóban nem ér ide reggelig a vihar, vagy ha ide is ér, nem lesz túl erős, és Patterson háza megvédi őket. - emelte fel a kezét a házvezetőnő, mintha el akarna határolódni az ésszerűtlen döntéstől.

- Mi egy óra múlva indulunk - mondta a házvezetőnő. - Ha meggondolnák magukat, velünk jöhetnek. A testvérem maguknak is tud szorítani egy kis helyet a házában.

- Köszönjük Manuela, de nem akarunk a terhükre lenni. Reggel indulunk - döntött Kate, mire az asszony megcsóválta a fejét, és rosszallóan sóhajtott.

- Jose a nagyobb motorcsónakot készíti elő maguknak, mert reggelre lehet, hogy nagyobb lesz a hullámzás, és a zsalugátereket is becsukja. Ne várják meg az utolsó pillanatot! - adta a jó tanácsot, aztán sietve távozott.

Hirtelen csend telepedett rájuk, és csak a természet hangjai hallatszottak. Nem tudták, hogy csak a vészjósló hírek miatt játszanak velük csalóka játékot az érzékeik, vagy tényleg erőteljesebben zúgnak a tenger hullámai, és valóban hangosabban susognak a szélben a pálmafák levelei. Mindketten a lemenő nap sugaraitól arany színt öltő óceán felé néztek. Minden olyan békésnek tűnt, mint az előző estéken, mégis egy megmagyarázhatatlan rossz érzés lett úrrá rajtuk.

Castle nyelt egyet. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy a szigeten maradjanak, de úgy érezte, késő visszakozni, és azt sem akarta, hogy Kate megérezze a bizonytalanságát, elvégre ő a védelmező férfi, akinek meg kell óvnia a szerelmét minden veszélytől. Mosolyt erőltetett az arcára, és átölelte a nőt.

Kate a széles mellkashoz simult, miközben megpróbálta elhessegetni a fejébe fészkelődő sötét gondolatokat, és azzal nyugtatta magát, hogy Patterson villája akkor is megóvná őket, ha egy nagy hurrikán söpörne végig a területen. Ráadásul itt van vele Castle, akivel már annyi veszélyes helyzetet éltek túl, hogy néha azt gondolta, az égieknek különösen kedves a férfi, amiért ennyire vigyáznak rá, és ha vele van, nem érheti őket semmi baj.

Egymáshoz simulva nézték a csodálatos, prospektusok címlapjára kívánkozó naplementét, és azt vették észre, hogy minden kétségük és aggódásuk tovatűnt. A békés pillanatot Jose zavarta meg, aki elkezdte védett helyre hordani a teraszon levő bútorokat.

Fél óra múlva olyan kihalt volt az épület környéke, mintha lakatlan lenne a ház, amit csak erősített a bezárt zsalugáterek látványa. Egymást ölelve álltak az üres teraszon. A felhőtlen eget nézték, ami időközben bíbor színbe öltözött, és a látóhatár fölött Esthajnalcsillagként tündöklő Vénusz mellé lassan felsorakozó valódi csillagokat. Manuela még egyszer megkérdezte, hogy nem tartanak-e velük, de amikor nemet intettek, a két ember elbúcsúzott, és csomagokkal megpakolva a kikötő felé sietett.

- Ha az volt a terved, hogy egy lakatlan szigetre hozz nászútra, hát sikerült - csipkelődött Kate, de amikor meglátta Castle durcás ábrázatát, beletúrt a hajába, aztán az ajkai közé vette a férfi fülcimpáját, és finoman megharapta. Pontosan tudta, milyen hatást ér el az érintéssel.

Ryan bosszúsan csapta le a telefont, aztán csalódottan lehuppant a székére.

- Karpowki-ék megerősítették, hogy Roberto Zappa a gyilkosság idején egy Miami-ba tartó gépen utazott Bert Apparozo álnéven. A biztonsági kamerák megörökítették a reptéren. Szóval, biztos, hogy nem ő a gyilkos - nézett Espo-ra, aki az asztalra csapta a kezében tartott iratokat.

- Szóval megint zsákutcába futottunk. Bár, miután kitálalt, biztos voltam benne, hogy igazat mond, csak reménykedtem, hogy tévedek - dohogott a nyomozó. - Ha így haladunk, sohasem lesz meg a gyilkos, és leshetjük, hogy rendkívüli szabadságot csikarjunk ki Gates-től.

- Akkor pedig ugrott a nyaralásunk Patterson szigetén - ráncolta a homlokát Ryan, és bánatos szemekkel nézett az asztalán álló fényképre, amiről Jenny és Sarah Grace mosolygott rá.

- Na ja! Ráadásul nem sok esélyünk van egy Vaszilij Malikov kaliberű fickóval szemben.

Ryan maga elé meredve egyetértően bólogatott, aztán hirtelen a társára nézett.

- Neked nincs olyan érzésed, hogy valami nem stimmel?

- Hm ... ha minden stimmelne, akkor már nem itt lennénk - húzta el a száját Espo, aztán a fehér tábla felé lépett, és tekintete cikázni kezdett a képek és feliratok között.

Ryan zsebre tett kézzel mellé lépett, és elgondolkodva nézte a halott Anton Volkovról készült képet. 

- Az, hogy nyugtatóval ölték meg, nem éppen a maffiára vall - jegyezte meg félrebillentett fejjel. - Ez inkább egy nőre jellemző.

- Hm. Ez igaz - merengett el a feltételezésen Espo. - Nézzük csak, ki és miért gyűlölhette ezt a kis fickót annyira, hogy belepumpáljon egy halálos adag nyugtatót!

- Féltékenység? Talán Lena megelégelte, hogy Anton úgy tesz a külvilág előtt, mintha szerelmes lenne Marionba - lódult meg Ryan képzelete. - És ha Marion rájött, hogy a szerelem csak átverés, ráadásul a pénzét is meg akartja szerezni Anton?

- Ha sikerült volna megmérgezni a tigrist, és a biztosítási pénzt is meg tudta volna szerezni Anton, akkor a lány nemcsak megcsalva, hanem kifosztva is érezhette volna magát.

- Akkor az új gyanúsítottunk ... - kezdte a mondatot Ryan, aztán a két férfi csillogó szemekkel egymásra nézett, elmosolyodott, és együtt fejezte be a mondatot. - Marion Hartnett!

A következő pillanatban Espo fancsali képet vágva hátrahőkölt.

- Fúj! Majdnem olyanok vagyunk, mint Beckett és Castle.

Ryan rámosolygott barátjára, aztán biztatón a vállára csapott.

- Gyere, igyunk egy kávét, mert hosszú lesz az este - mondta, miközben a telefonért nyúlt, hogy lekérje a Miami-ból New York-ba és a visszafelé induló repülőgépek utaslistáit, és a repterek biztonsági kameráinak felvételeit, hátha kiszúrják rajta Mariont, ami bizonyíthatná, hogy a halál idejében New York-ban volt. Nem is gondolták, hogy mire eljön a reggel, már megdönthetetlen bizonyítékuk lesz a lány ellen, és egy újabb adag kávé után már Dr. Segel-t fogják faggatni arról, hogy ki juthatott hozzá az orvosi szobában tartott nyugtatóhoz.

Castle képtelen volt aludni. Izgatott volt és nyugtalan egyszerre. Még csak egy vékony, világoskék sáv jelezte a látóhatár fölött a hajnal közeledtét, amikor már az ablakon át aggódva figyelte a sötét égboltot. Felidézte, hogy az előző napok éjszakáin mennyit gyönyörködtek Kate-tel a milliárdnyi fénylő csillagban, de most hiába meregette a szemét, alig látott néhányat közülük. Gyülekeznek a felhők - állapította meg aggódva, miközben a nyugtalanul forgolódó, de még alvó nőre pillantott. Úgy döntött, még nem ébreszti fel, mert a szél nem keltett nagyobb hullámokat, mint este. Kiosont a nappaliba, ahova Kate ellenkezése ellenére, még az este Jose-val behúzták a fehér táblát a teraszról. Még egyszer végig akarta gondolni az elméletét, mielőtt előadja Kate-nek. Érezte, hogy a nő már nehezen viseli, hogy a nászútjukon újra meg újra a nyomozásnál kötnek ki, ezért biztosra akart menni. Tudta, hogyha hihető a sztorija, akkor Kate nyomozó ösztöne működésbe lép, és szól a fiúknak. Levette Marion Hartnett fényképét, töprengve nézte a lány hatalmas, ártatlan tekintetű szemét, aztán közvetlenül a "gyanúsítottak" felirat alá tette. 

- Nem tudsz leállni, ugye? - hallotta meg Kate álmos hangját maga mögött, de mire megfordult volna, a nő karjai a derekára fonódtak, aztán megérezte a hátához simuló, meleget árasztó női testet, és a puha ajkak finom érintését a nyakán.

Változatok egy témára 8/63

Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja, és a kivilágosodó képernyőn megjelent Espo neve.

Kate sejtette, hogy Javi nem zavarná, hacsak nincs valami jelentős híre az üggyel kapcsolatban, viszont nem akarta, hogy Castle új információk birtokában újra a nyomozásra áldozza a nászútra szánt időt, ezért a fülére szorította a készüléket, és messzebb húzódott, hogy az író ne hallhassa a nyomozó hangját. Ahogy hallgatta az izgatottan csengő, jól ismert baritont, akaratán kívül elnyílt a szája, és meglepetésében kiült a csodálkozás az arcára. Miközben agya minden információt próbált elraktározni, későn vette észre, hogy Castle közelebb hajolt, és állát a nő vállán megtámasztva, fülét a telefonhoz tartotta, hogy elcsípjen néhány mondatot. Amikor észbe kapott, szokásához híven megfogta a férfi fülét, és elhúzta a telefontól. Castle egy pillanatig bosszúsan kapott fájó cimpájához, aztán önelégülten elvigyorodott, mert két szót sikerült kihallania Espo beszámolójából. 

Kate letette a telefont, aztán beletörődve a helyzetbe, hogy még mindig nem szabadul meg a nyomozástól, Castle-re nézett. Először komoly tekintettel méregette a férfit, aztán alig észrevehetően elmosolyodott.

- Orosz maffia - mondta ki a bűvös szavakat színlelt bosszúsággal, miközben várta, hogyan reagál a férfi arra, hogy megerősíti a fél füllel hallott szavakat. Biztos volt benne, hogy Castle boldog büszkeséggel éli meg, hogy végre egyszer bejött a maffia elmélete, és elégtételt jelent neki a sok csipkelődésért, amit tőle és a fiúktól kapott az elmúlt években. Nem csalódott. A férfi győzelemittasan a levegőbe csapott az öklével, és hangtalanul ismételgetett egy szót.

- Tudtam, tudtam, tudtam - olvasta le a szájáról Kate, aztán amikor Castle "Ugye megmondtam!" tekintettel ránézett, a szája sarkában bujkáló mosolyt elnyomva sóhajtott.

- Rendben. Elismerem, hogy igazad volt, bár nem gondoltam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Zappa-t sarokba szorították a fiúk, így végül elmondta, hogy Antont zsarolta az orosz maffia, de mivel a fiú meghalt, nem kapták meg a pénzüket. Megtudták, hogy Anton egymillió dollárja a bűvésznél van, ezért megfenyegették, hogy ha nem adja át nekik a pénzt, akkor megölik - mesélte el az Espo-tól hallottakat. Tudta, hogy Castle fejében száguldoznak a gondolatok, hogy az új információkat beépítse az általa elképzelt történetbe. Mosolyogva nézte, hogy állandóan kinyitja a száját, hogy megossza vele az elméletét, aztán bosszúsan be is csukja, végül megelégelte a dolgot, felpattant, és Kate felé nyújtotta a kezét.

- Ugye nem akarod előszedni a beszélő fordítógépedet? - kérdezte rosszallva Kate, de engedelmesen a férfi tenyerébe csúsztatta a kezét, és hagyta, hogy felsegítse. Még a kockás takarót sem tudta felvenni a homokból, mert Castle nagyokat lépkedve húzta maga után a villa teraszán álló fehér tábla felé.

Kate karba font kézzel, türelmesen figyelte, ahogy Castle átrendezi a képeket, aztán kapkodva írni kezd a kerámiatáblára. Amikor meglátta a szépen formált betűket és írásjeleket, no meg az esdeklő tekintetű, felé forduló férfit, elmosolyodott.

- Kérlek, kérlek, kérlek! Mondd el, mit derítettek ki a fiúk! :) :) :) :) :) - állt a táblán.

Kate pár másodpercig úgy tett, mintha vacillálna, elmondja-e az új híreket. Szerette egy kicsit kínozni a férfit, mert jól szórakozott, hogy az mi minden eszközt bevet csak azért, hogy a kíváncsiságát kielégítse. Az imára kulcsolt kezektől a könyörgő tekinteten át egészen a megvesztegetésig eljutottak, mert Castle néhány másodperc múlva a mosolygó arcocskák mellé írta: - Bármit megteszek, amit akarsz! Kéééééérleeeeek!!!

- Hm ... Bármit? - billentette kacéran oldalra a fejét, mire Castle vadul bólogatni kezdett, és hogy a mozdulatnak nyomatékot adjon, Kate-hez lépett, átölelte, szorosan magához húzta, és finoman megcsókolta.

- Na jó, meggyőztél - suttogta a csókba Kate, de amikor eltávolodva a férfitól meglátta arcán az önelégült mosolyt, sóhajtva égnek emelte a szemét. - Nem bírnád ki, hogy ne tudd, ugye? - kérdezte, mire Castle megrázta a fejét. - Azért ne hidd, hogy ennyivel megelégszem - mosolyodott el, és pajkos tekintettel a férfira kacsintott, miközben jelentőségteljesen a fenekére paskolt. - Tulajdonképpen megoldódott az ügy, bár nem Roberto Zappa a gyilkos - vetítette előre a lényeget, és élvezte, ahogy a férfi arcán az első döbbenetet felváltotta a gyermeki kíváncsiság. - Anton valóban Oroszországba akart szökni, csakhogy nem Marion Hartnett-tel, hanem a késdobáló Grigorij húgával, Lena Petrovval. 

Castle szemöldöke megemelkedett a meglepő fordulat hallatán, de intett, hogy Kate folytassa.

- Anton azt hitte, hogy Marion halálosan szerelmes bele, és mindent meg fog tenni, hogy minél több pénzt szerezzenek a szökéshez. Ott volt a pókeren nyert pénz, és szép summát szerzett a megzsarolt Lionel King ügyvédtől is. Az ő felesége egyébként bombabiztos alibivel rendelkezik, tehát kizárhatjuk a gyanúsítottak közül - intett Kate a tábla felé, mire Castle letörölte az Evelyn King nevet, aztán kíváncsian fordult vissza a nő felé, aki folytatta. - Megbeszélték, hogy Anton megmérgezi az egyik tigrist, amit Gary Hartnett egy vagyonra biztosított, aztán a lány kijátssza az apját, és a biztosítási pénzt a saját számlájára utalja. A terv ugyan nem jött össze, de mivel Antonnak távoznia kellett a cirkusztól, ez felgyorsította az eseményeket. Szóval, Antonnak csak arra kellett Marion, hogy előteremtse a pénzt az oroszországi egzisztenciája megteremtéséhez. Elhitette vele, hogy szereti, holott Lena volt az, akibe szerelmes lett, és akivel új életet akart kezdeni. Úgy gondolta, két legyet üthet egy csapásra: megszerzi Marion és Gary Hartnett pénzét, és megszökteti Lena-t a zsarnok bátyja kezei közül. Közben Anton tárgyalásokat kezdett egy orosz tévétársasággal, aminek a tulajdonosa egy bizonyos Vaszilij Malikov. Azt tartják róla, hogy a vagyonát az alvilági kapcsolatainak köszönheti, és bár meggyanúsították már a fegyverkereskedelemtől kezdve a gyilkosságra való felbujtásig, soha semmit nem sikerült rábizonyítani. Szóval, itt jött a képbe az orosz maffia.

Eddig jutott, amikor Castle felemelte az ujját, hogy álljon meg, és önelégülten elvigyorodott.

- Tudom, Castle, hogy ez sokat jelent neked, de ez csak bonyolultabbá tette az ügyet - hívta fel a nem elhanyagolható tényre a férfi figyelmét Kate. - Ha Malikov egy bérgyilkossal ölette meg Antont, sosem tudjuk rábizonyítani.

Castle arcáról lehervadt a mosoly, és bosszúsan összevonta a szemöldökét. 

- Zappa nem tudta, hol siklott félre az üzlet, és miért követelte Malikov Anton pénzét, de a fiú, a halála előtt néhány nappal, rettegve hívta fel, hogy segítsen neki. Arra kérte a bűvészt, hogy úgy utazzon New York-ba, hogy senki ne tudjon róla. Zappa ezért változtatta meg a nevét, és szerzett hamis papírokat. Amikor találkozott Antonnal, a fiú kétségbeesett volt, félt, és meggyőződése volt, hogy követik. Azt mondta, azonnal le kell lépnie, és meg kell húznia magát, amíg elcsendesednek a dolgok. Ugyanakkor sejtette, hogy Marion is gyanút fogott, hogy csak ki akarja használni, ezért mielőbb kivette a pénzt a lány számlájáról, és az egyetlen emberre bízta, akiben feltétel nélkül megbízott: Zappa-ra. Megbeszélték, hogy a bűvész elrejti a pénzt, hogy a banki utalások alapján ne tudjanak Anton nyomára bukkanni, és hogy megnyugtatja Lena-t, és megérteti a lánnyal, hogy nem veheti fel vele a kapcsolatot egy ideig, de ha elmúlik a veszély, jelentkezni fog, és új életet kezdhetnek.

- Hova akart szökni? - írta fel a kérdést Castle a táblára.

- Anton semmit nem árult el a terveiről. Azt mondta, minél kevesebbet tud Zappa, annál nagyobb biztonságban van. Néhány nap múlva viszont megtalálták Anton holttestét.

- A bűvész azt hitte, Malikov ölette meg egy bérgyilkossal - formálta úgy a szavakat hangtalanul Castle, hogy Kate le tudta olvasni a szájáról. - Zappa félt.

- Igen - bólintott a nő. - Nála volt Anton pénze, ezért rettegett, hogy ha ez az oroszok tudomására jut, akkor célponttá válik. 

- Ezért akart megszökni az előadás végén? - írta sietve a kérdést a táblára az író, miközben lerítt róla, mennyire meglepi a teljesen új történet.

Beckett megrázta a fejét.

- Nem. Tegnap kapott egy telefonhívást. Egy orosz akcentussal beszélő férfi megfenyegette, hogy golyót kap a fejébe, ha éjfélkor nem hagyja Anton pénzét a kikötőben, az egyik raktár mellett levő kukában. Zappa a pénzt egy álnéven bérelt lakás széfjében tartotta, és éppen oda tartott, amikor elfogtuk.

Castle töprengve hallgatta Kate beszámolóját, aztán néhány másodperc múlva a táblához lépett.

- Szerinted Vlagyimir Malikov ölette meg Antont egy bérgyilkossal? - írta, aztán összevont szemekkel, hitetlenkedve pillantott fel a nőre, aki látva a férfi tekintetét, nagyot sóhajtott.

- Mi az? Már nem is örülsz, hogy a maffiás elméleted beigazolódott?

Castle elhúzta a száját, aztán a táblához lépett.

- A maffia golyót eresztett volna Antonba, nem pedig nyugtató injekcióval ölte volna meg, ráadásul egy halott adós nem jó adós - írta, aztán Kate felé fordult, és hangtalanul hozzátette: - Nincs indíték.

Beckett összevonta a szemöldökét, és éppen meg akart szólalni, amikor ijedt arccal, kezét tördelve megjelent Manuela.

- Ne haragudjanak, hogy zavarok, de nagy baj van! - kapkodta riadt tekintetét a két ember között.

Változatok egy témára 8/62

- Megígérem - mondta meggyőződéssel Kate, és nem is gondolta, hogy milyen könnyelmű ígéretet tett.

Csaknem dél volt, mire Dr. Perez elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és Castle megkapta a papírokat, no meg néhány intelmet a következő napokra, bár azokat Beckett-nek sorolta fel az orvos, mintha nem bízna abban, hogy az író magától betartja őket.

- Most pedig visszamegyünk a szigetre, és elfelejtjük ezt az egész ügyet - közölte ellentmondást nem tűrő hangon Kate, amikor kiléptek a kórházból. - Roberto Zappa-t elfogtuk, a fiúk talán már vallomásra is bírták. Megnyugodhat a fantáziád, hamarosan megint megoldódik egy rejtély - mondta miközben hátranézett, mert Castle lemaradt mögötte. A férfi  elgondolkodva ácsorgott, és hitetlenkedve ingatta a fejét. - Jaj Castle! Ne kezd! - forgatta meg a szemét bosszúsan. - Ez az egész ügy nem tartozik ránk! Segítettünk a fiúknak, de vége. Ennyi! Mostantól csak fürdünk, pihenünk, sétálunk a naplementében a parton, vagy  szürcsöljük a pálmafák alatt a mojito-t, olvasunk, beszélgetünk ... Na jó, a beszélgetést elnapoljuk - javította ki magát, amikor észbe kapott, hogy a beszélgetés nem túl jó ötlet, aztán hirtelen elmosolyodott, és egészen közel lépett a férfihoz. - Beiktathatunk még más, kellemes elfoglaltságot is - harapta be incselkedve az alsó ajkát.

Az érzéki mozdulat, és a nő pajkos tekintete egyértelművé tette Castle számára, hogy mire céloz. A képzeletében hirtelen emlékképek tolultak fel az utóbbi napok szeretkezéseiről, amelyek hol lassan és gyengéden fokozták a vágyaikat, hol utat adva az ösztönök vad szenvedélyének, juttatták el őket a mámorító beteljesüléshez. Nyelt egyet, aztán bólintott és elmosolyodott. Próbálta magát meggyőzni, hogy Beckett-nek igaza van, de hiába tett úgy, mintha egyetértene vele, valami nyugtalanította. Egyfolytában azon járt az agya, hogy sehogy sem akar összeállni Anton története. Mintha a kirakóból hiányoznának még darabok, a meglevők pedig nem illeszkednének egymáshoz. Tudta, hogy egyelőre nem hozakodhat elő a kételyeivel, mert azzal kivívná Kate haragját, ezért jó arcot vágott, és engedelmesen követte a nőt. 

- Ugyan, Castle! Ne lógasd az orrod! - karolt bele Kate. - Neked csak azt kell kibírni néhány napig, hogy nem beszélhetsz, de gondolj bele az én helyzetembe! Olyan sokáig hallgattam az elméleteidet a szépen zengő, vagy a csipkelődő bókjaidat az érzékien búgó hangodon, hogy már egészen megszoktam. Erre most tessék, csendben kell lenned! Egészen furcsa lesz - mondta, hogy vigasztalja a bánatosan kullogó írót, de abban a pillanatban, amint kiejtette a szavakat, már tudta, hogy nagyot hibázott, mert Castle elvigyorodott. - Nem! Nem azt mondtam, hogy hiányozni fog, hogy túl sokat beszélsz - húzta össze szigorúan a szemöldökét - hanem azt, hogy furcsa lesz! - mondta kioktatón, de mivel Castle azonnal felöltötte megbántott kisfiú arcát, ellágyulva hozzátette: - Jó, azt elismerem, hogy nagyon szép és érzéki hangod van - mosolyodott el incselkedve, és elégedetten állapította meg, mennyire jól ismeri a férfit, mert éppen úgy reagált, ahogy számított rá: büszkén kihúzza magát, arcán megjelent a kissé önelégült mosoly, szeme boldogan csillogott. Kate már régóta tudta, hogy az egoizmus álcája mögött milyen elismerésre áhítozó, érzékeny lélek lakozik, és hogy milyen boldoggá teszi egy apró dicséret. Nem akarta táplálni a férfi önteltségét, de úgy érezte, az éjszakai események után szüksége van egy kis elismerésre, bár sejtette, hogy mostantól Castle nem egyszer fog kérkedni a hangjával.

Alig indultak el a kikötőbe vezető sétányon, Castle lecövekelt egy műszaki cikkeket árusító bolt kirakata előtt, és tekintete végigcikázott a kitett tévéken, fényképezőgépeken, tableteken és telefonokon, aztán Kate-re pillantott, és élénken gesztikulálva mutatta, hogy menjenek be.

- Ugye nem akarsz egy Game Boy-t venni? - markolta meg Kate a férfi karját, és gyanakodva fúrta tekintetét az izgatottan csillogó kék szemekbe. Megmosolyogta a gyermeki lelkű írót, amikor videojátékokkal múlatta az időt, mert nem haladt a regénye valamelyik jelenetével, és olyankor is türelmes volt, ha látta, hogy magával ragadja a játék heve, de azt nem viselte volna el, ha a nászútjukon lecserélte volna a mesés valóságot egy virtuális lövöldözésére, vagy zombik üldözésére. Castle elvigyorodott és huncutul kacsintott, amiből Kate tudta, hogy nem Game Boy-ról van szó, de ez a tény csak részben nyugtatta meg, mert még mindig nem tudta, mi keresnivalójuk van egy műszaki boltban. Miközben Castle ide-oda forgolódott, hogy feltérképezze az árukészletet, Kate a csodálkozástól szájtátva álló eladó fiút próbálta megnyugtatni, hogy nem egy hibbant vásárló tévedt a boltjába, bár neki sincs fogalma arról, hogy mit is akar venni az író. Éppen javasolni akarta Castle-nek, hogy talán érdemes lenne írásban kommunikálnia, amikor az diadalittasan felemelt egy dobozt az egyik polcról, és látványosan meglengette, jelezve, hogy megtalálta, amit keresett. 

Castle boldogan húzta elő a csomagolásból a felhajtható fedelű számológépre hasonlító szerkezetet, és kezdte el nyomkodni a rajta levő gombokat, aztán várakozón felnézett Kate-re. Amikor látta, hogy a nő még mindig összevont szemöldökkel töpreng, hogy mit is tart a kezében, megnyomott egy gombot.

- "Ehhez mit szólsz" - hallatszott hirtelen egy hangsúly nélküli géphang a nem túl jó minőségű mikrofonból, mire Kate összerezzent, aztán elhúzta a száját.

- Ez most komoly? - nézett rosszallóan a férfira, aki csalódottan forgatta a fordítógépet a kezében. - Azt akarod, hogy ezt a hangot hallgassam napokig?

Castle egy pillanatig tétovázott, aztán újra nyomkodni kezdte a billentyűzetet.

- Ezen gyorsabban tudok írni, mint a telefonomon, neked pedig nem kell olvasnod, mert hallod, amit írok - hallatszott újra a géphang, és nem törődve a nő ellenkezésével, Castle előkapta a tárcáját, az eladó kezébe nyomta a beszélő fordítógép árát, aztán legújabb szerzeményének tanulmányozásába merülve, kilépett az ajtón.

Kate még akkor is bosszankodott, amikor a motorcsónakkal Patterson szigete felé hajóztak. Kivételesen ő állt a kormánynál, mert Castle a fordítógép használati utasításába merült, hogy rájöjjön, hogyan lehet kellemesebb hangot kicsiholni a szerkezetből. Egy darabig élvezte a szikrázó napsütést, az ég és a tenger kékjének szemet gyönyörködtető árnyalatait, a bőrét simogató szelet, és figyelemre sem méltatta  a szörnyűbbnél szörnyűbb hangszíneket, amiket jótékonyan elnyomott a motor zúgása, de egy idő után mégis bekúszott agyába  kellemetlen hang, és hamarosan azt vette észre, hogy már nem is tud másra figyelni.

- Abbahagynád? - fordult hátra a férfihoz, és mivel az csodálkozva pillantott fel az új játékából, csípősen hozzátette: - Fegyverem nincs, de a bilincsem itt van.

Castle kajánul elvigyorodott, és pötyögni kezdett a billentyűzeten: - Szeretem a bilincset - visított éles női  hangon a gép, mire a férfi meglepetten összevonta a szemöldökét, Kate pedig önuralmat erőltetve magára, csak rosszallóan megcsóválta a fejét, aztán váratlanul Castle-höz hajolt, kikapta kezéből a fordítógépet és zsebre dugta. Egy kicsit hagyta, hogy a meglepett férfi duzzogjon, aztán szelíden rámosolygott.

- A te érzéki hangodat úgysem pótolhatja - mondta, és elégedetten látta, hogy Castle sóhajt egyet, aztán beletörődve a kényszerű némaságba, visszamosolyog rá. Visszafordult a menetirány felé, és figyelmét újra az elé táruló csodálatos tájnak szentelte. Minden olyan békésnek tűnt, és olyan nyugalmat árasztott, amit egy nyüzsgő nagyvárosban soha nem élhet át az ember. A távolban feltűnő, smaragdszínű erdőkkel borított, apró szigeteket nézte, amik úgy sorakoztak egymás után, mintha egy óriási gyöngysor  részei lennének, amikor megérezte a derekára fonódó karokat, a hátához simuló erős férfitestet, a meleg, csiklandozó leheletet a nyakán, amit hamarosan követett a férfi puha ajka. Egy pillanatra behunyta a szemét és élvezte az édes pillanatot, aztán lassan hátrafordította a fejét, hogy a finom érintés a száján folytatódjon.

- Látod, ez sokkal jobb, mintha beszélnél - suttogta a csókba.

- Nem értenek semmit! - csapott olyan dühösen az asztalra Roberto Zappa, hogy a csuklóján levő bilincs nagyot csattant. - Anton a barátom volt - tette hozzá sokkal halkabban, és hangjában a haragot felváltotta a fájdalom.

A nassaui rendőrség kihallgatótermében nem volt légkondicionáló, ezért Espo és Ryan nem tudták eldönteni, hogy a bűvész halántékán lecsorgó izzadságcseppeket a meleg okozza, vagy az idegesség.

- Kezdjük az elejéről, Mr. Zappa - kezdte türelmesen, de magabiztosan Espo. - Ön New York-ba utazott az Anton Volkov megölése előtti napon - mondta, aztán várakozón a férfira emelte a tekintetét. 

Zappa nyelt egyet, és a barátságosabbnak tűnő Ryanra nézett, mintha ki akarná deríteni, hogy nem csak egy blöffről van-e szó, de a nyomozó barátságos arca rezzenéstelen maradt, átható kék szemeit pedig le sem vette róla.

- Én? - dőlt hátra fölényes magabiztosságot színlelve. - Miami-ban voltam a cirkusszal. Ellenőrizzék le!

A két nyomozó rezzenéstelen arccal fogadta a gyenge próbálkozást, aztán Espo egy utaslistát tolt a férfi elé.

- Leellenőriztük - mondta, miközben ügyelt rá, hogy a bűvész észrevegye az arcán átfutó fölényes mosolyt. - Ügyes trükk - bökött egy névre. - Tudja, mi sem vagyunk hülyék.

- Nem értem, mire akar kilyukadni -  tettette az értetlent a férfi, bár érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, ezért idegességében a bajszát kezdte pödörgetni. - Nincs a listán a nevem.

- Roberto Zappa - ízlelgette a nevet Ryan, aztán úgy tett, mint aki nagy fejtörésbe kezd. - Keverjük csak meg egy kicsit a betűket! Apor Bertoza ... á, nem jó, kimaradt egy "p". Hm. Talán Bert Apparozo? Ó! Nocsak! Éppen ez a név van az egyik repülőgép utaslistáján! - mosolygott ártatlanul a bűvészre, aki állta ugyan a nyomozó tekintetét, de megrándult az arca.

- Na és? Valakinek ugyanazokból a betűkből áll a neve. Csak nem erre építik a vádaskodásaikat?

- Mellesleg itt van ez is  - vette át a szót Espo, miközben kinyitotta a mappát, és egy fényképet húzott ki belőle, amin Zappa éppen a beszállókártyáját nyújtja egy unott arcú reptéri alkalmazottnak.

A bűvész előrehajolt, hogy jobban lássa a képet, aztán amikor megpillantotta a bizonyítékot, idegesen a hajába túrt.

- Jól van, elismerem, hogy jártam New York-ban, de ebből még nem következik, hogy én öltem meg Antont. Mi okom lett volna rá?

- Mondjuk úgy, hogy egymillió oka lehetett - húzta fel a szemöldökét kihívóan Ryan, és most ő tolt a férfi elé egy fotót, amin az általa bérelt autóba száll be Anton a bank épülete előtt.

Zappa nézte a képet, és látszott rajta, hogy vacillál, belekezdjen-e az igazság elmondásába, vagy inkább hallgasson, amíg az ügyvédje meg nem érkezik. Végül nagyot sóhajtott, és a két nyomoróra nézett.

- Egyáltalán nem arról van szó, amire gondolnak.

- Akkor avasson be bennünket, hogy miről is van szó! - hajolt kissé közelebb várakozón Espo, miközben kíváncsian csillogó szemét a férfira szegezte.

Roberto Zappa hirtelen mintha teljesen összeomlott volna. Egy pillanatra kezébe temette az arcát, aztán nagyot sóhajtott, és kétségbeesve nézett a két nyomozóra.

- Meg fognak ölni, ha nem adom át nekik Anton pénzét - szakadtak ki belőle a szavak, és látszott rajta, hogy retteg valamitől vagy valakitől, de ennek ellenére megkönnyebbült, hogy megoszthatta a titkát.

- Kik azok a nekik? - hajolt most már közelebb Ryan is.

- Az orosz maffia - nyögte a bűvész félelemtől remegő hangon. - Értsék meg, ha benntartanak, halott ember vagyok! Mindenhova elér a kezük, és még maguk sem tudnak megvédeni!

Espo és Ryan meglepve egymásra pillantott, aztán Javi, aki hitetlenkedőbb volt a társánál, gyanakodva összehúzta a szemöldökét, és mint aki felkészült, hogy egy hihetetlen mesét fog hallani, hátradőlt a széken.

- Na, jó! Akkor most kezdjük elölről! - mondta közönyösen, mert nem is sejtette, milyen fordulatot fog hozni a nyomozásban a bűvész vallomása.

Kate becsukott szemmel hallgatta a parti szélben lengedező pálmafák leveleinek halk susogását, az óceán partra futó, gyenge hullámainak csobogását, és élvezte a meleg levegő simogatását a bőrén. Egy jókora kockás takarón feküdt Castle mellett a part finom, fehér homokján, ami besüppedt alattuk, és felvette a testük formáját. Illetve csak az övét, mert az író annyit forgolódott, hogy a homokszemcsék lassan utat törtek maguknak a takaró szövésének résein. Amikor a férfi megint mocorogni kezdett, Kate felnézett.

- Miért vagy ilyen nyugtalan? - szegezte neki a kérdést, mire Castle durcásan összeszorította a száját. - Tudom, nagy szívfájdalmad, hogy nem hallhatod a saját hangod, de attól még igazán élvezhetnéd ezt a földi Paradicsomot - korholta szelíd hangon, miközben olyan közel húzódott hozzá, hogy csak a bikini apró anyagától takart, szinte meztelen teste a férfiéhoz simuljon, lábával pedig átölelte a combját. Ujjával cirógatni kezdte a széles mellkas szépen lebarnult bőrét, és mosolyogva nézte a bánatos arcot. - Egy órája még úgy láttam, hogy te is a Paradicsomban jártál - tette hozzá pajkos tekintettel, mire Castle nagyot bólintott, és boldog mosolyra húzódott a szája, ahogy a szeretkezésük emlékképei megjelentek előtte. Furcsa volt ugyan, hogy nem suttoghat szerelmes szavakat Kate fülébe, de amikor a nő teste megfeszült alatta, és tüdejéből kitörte a gyönyör hangja, akkor úgy érezte, hogy teste, ajkai és ujjai beszédesebbek a szavaknál.

Kate töprengve figyelte a férfit, aztán hirtelen kissé elhúzódott tőle, szeme gyanakvóan összeszűkült, mert már sejtette, mi a nyugtalansága oka. Amikor megérkeztek a szigetre, Castle azonnal a fehér táblához sietett, de ő finom erőszakkal leállította, mondván, hogy Zappa-t elfogták, innentől az ügy a fiúk kezében van. Már akkor érezte, hogy valami izgatja a férfi fantáziáját, de neki az éjszaka eseményei után már nem volt kedve az üggyel foglalkozni. Sokkal jobban foglalkoztatta a Manuela által készített mennyei ebéd, mivel már ugyancsak éhes volt, ráadásul a nő megcsillogtatta szakácstudományát, mert amikor meghallotta, hogy mi történt, percek alatt elkészítette Castle-nek az étel pépesített változatát. Az író persze duzzogott, és időnként ellenkezni akart, de Kate-nek csak elő kellett vennie szigorú tekintetét, és máris becsukta állandóan szóra nyíló száját. Később úsztak egyet a medencében, aztán amikor Manuela és Jose visszatértek a sziget túloldalán levő gondnoki házba, Kate nyíltan elcsábította Rick-et. Igazából csak annyit kellett tennie, hogy a napozóágyon fekvő férfi hasán lassú, érzéki mozdulattal végighúzzon egy jégkockát, és Castle teste azonnal megfeszült az érintéstől, ajkai elnyíltak, és csillogó szemekkel nézte az ágyéka felé közelítő finom ujjakat. A szeretkezés mámorító érzése azonban már a múlté volt, és Kate érezte, hogy Castle gondolatai visszatértek az ügyhöz. Most már kíváncsi volt, milyen gondolat fészkelte be magát a férfi agyába, ami nem hagyja nyugodni. 

- Szóval ... ha jól sejtem, akkor Anton gyilkossága izgat, ugye? - kérdezte, mire Castle bátortalanul bólintott. - Tudom, hogy neked csalódás, ha egy nyomozás során az derül ki, hogy nincs semmilyen rejtély vagy meglepő csavar az ügyben. Túl egyszerűnek érzed, hogy Roberto Zappa legyen a gyilkos, ugye? - kérdezte.

Castle néhány másodpercig várt, aztán meggyőződéssel  újra bólintott.

- Sajnálom, Castle, hogy csalódtál, de néha az is előfordul, hogy a jó barátnak hitt embert elvakítja a nagy pénz megszerzésének lehetősége, és megöli a barátját. Tudom, hogy neked jobban tetszene, ha Anton megöléséhez köze lenne a CIA-nak vagy az orosz maffiának - mondta szelíden, miközben cirógatta a férfi hasát. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja, és a kivilágosodó képernyőn megjelent Espo neve.    

Változatok egy témára 8/61

- Szeretlek - suttogta alig hallható, elhaló hangon, mintha attól félne, hogy soha többé nem tudja kimondani ezt a szót.

Kate nézte a szomorkás mosolyra húzódó keskeny ajkakat és a könnytől csillogó szemeket. Elszorult a torka. Castle sokkal többször mondta ki, hogy szereti, mint ő, mégis érezte, hogy ez különleges helyzet a férfi számára, mert kihallotta a félelmet a suttogásban. Gyengéden megszorította a kezét, és egy puhán megcsókolta.

- Én is szeretlek, de jobban örülnék, ha nem most akarnád ezt szavakkal kifejezni. Akkor is tudom, ha nem mondod ki. Te is tudod, hogy nem szabad beszélned - simított végig a férfi arcán együtt érzőn, aztán szigorúságot erőltetett a vonásaira. - Ha még egyszer megszólalsz, kénytelen leszek megbüntetni!

Alig ejtette ki a szavakat, Castle szeme felcsillant, és kaján mosoly jelent meg az arcán.

Kate észbe kapott, és figyelmeztetőn felemelt az ujját.

- Ha arra akarnál játszani, hogy megbüntesselek, figyelmeztetlek, hogy a büntetés nem holmi pajzán játékot jelent a bilincsemmel, hanem azt, hogy a nappaliba száműzlek. - Elégedetten látta, hogy fenyegetése célt ért, mert Castle arcáról lehervadt a mosoly, és duzzogva összeszorította a száját. - Próbálj meg aludni! Reggel érted jövök - simította hátra a férfi homlokába hulló hajszálakat, aztán gyengéden megcsókolta.

Castle, mélyen beszívta a nő finom cseresznyeillatát, és élvezte, ahogy a selymes hajszálak simogatják az arcát. Halkan sóhajtott, amikor Kate kilépett az ajtón, és jó beteghez illően becsukta a szemét, de az álom messzire elkerülte. Az este eseményeinek képei erőszakosan furakodtak a gondolatai közé. Először azon tűnődött, hogy lehetett-e más oka a menekülésre a bűvésznek, mint az, hogy megölte a legjobb barátját, aztán a biztonsági őrrel való fájdalmas találkozást idézte fel, végül a rendkívül kellemetlen gégetükrözést élte át újra képzeletben. Önkéntelenül megrázta a fejét, hogy elhessegesse a rossz emlékeket, és megpróbált valami kellemesebbre gondolni. Hirtelen újra a parkban találta magát képzeletben, és a következő pillanatban már azon merengett, amikor szóba került a gyerek kérdés, és megérezte Kate kétségeit és félelmét, aztán felidézte, ahogy szorosan egymáshoz simulva táncoltak egy ismeretlen, érzelmes dalra, mielőtt bementek volna Zappa előadására a cirkuszba. Az emlék boldogsággal és megnyugvással töltötte el, és mély, pihentető álomba merült.

Kate az órájára pillantott. Jócskán elmúlt éjfél. Már nem érdemes visszamennie a szigetre, ezért kivett egy szobát a kórházhoz közeli elegáns szállodában. Egy óra múlva már a zuhanyozástól felfrissülve feküdt a vékony takaró alatt. Hallgatta az óceán monoton zúgását, és a hatalmas ablakon át nézte a sötétkék égen világító Holdat, ami szokatlan, narancssárgás színbe burkolózva tükrözte a Nap fényét. Kate megbabonázva csodálta a hihetetlenül nagynak tűnő égitestet, ami olyan közelinek tűnt, amilyennek még soha nem látta, és azon tűnődött, mennyi lenyűgöző látványtól fosztják meg New York mesterséges fényei. Hirtelen arra gondolt, milyen jó volna a tengerparton állni, és Castle ölelő karjaiba simulva, a férfival együtt csodálni a különös égi jelenséget. Sóhajtott egyet, de a következő pillanatban elmosolyodott. Nem is ők lennének, ha még a nászútjukon is nem keverednének egy nyomozás kellős közepébe! Igaz, hogy nem egészen így képzelte a mézesheteiket, és eleinte bosszankodott Castle nyomozósdija miatt, de tulajdonképpen élvezte, hogy a pihenés, a szórakozás, no és a csodálatos szeretkezések mellett egy kis izgalom is vegyül a napjaikba. Az egyetlen, amit szeretett volna kitörölni az emlékezetéből, az a félelem volt, amit Castle mellett a mentőben, és a kórház folyosóján várakozva töltött. Emlékezett, amikor azzal csipkedte meg a férfit, hogy csalánba nem üt a ménkű, de sosem gondolta, hogy egyszer ennyire fog örülni annak, ha igazzá válik ez a mondás. Minél többször úszott meg a férfi egy veszélyes helyzetet, annál jobban reménykedett benne, hogy Castle valóban a szerencse fia, ahogy hiszi magáról. Eltűnődött, vajon mit tartogatnak számukra a következő napok. Vajon hogyan fogja viselni a férfi, hogy nem beszélhet? Na és az internet nélküli világot, ha elutaznak Palawanra? Még egy ideig nézte a halványodó fényű Holdat, aztán behúzta a sötétítő függönyt, és felszínes, nyugtalan álomba merült, és csak hajnaltájt aludt el olyan mélyen, amitől teste és idegrendszere kipihente az éjszaka izgalmait. Amikor felébredt, nem kellett az órájára néznie, hogy tudja, késő van ahhoz, hogy lustálkodjon még egy kicsit a kényelmes ágyban. A sötétítőfüggöny melletti résen beszökő narancssárga fénysugár ereje jelezte, hogy a Nap már rég a látóhatár fölé emelkedett. Nyújtózkodott egyet, aztán sóhajtott egyet és felkelt. Háromnegyed óra múlva már a kórház folyosóján igyekezett Castle szobája felé kezében egy jegyzettömbbel és egy tollal, miközben emlékeztette magát, hogy fel kell hívnia Martha-t és Alexis-t, mielőtt Castle-t hívják, és megijednek, amiért a férfi nem szól a készülékbe.
- Nem enni? Étel jó. Nem fáj tőle torka - hallotta meg a tört angolsággal beszélő ismerős női hangot kiszűrődni Castle szobájából.
Kate egyáltalán nem lepődött meg az elé táruló látványtól, amikor belépett. Castle az ágyban ült, előtte egy asztalkán a reggelije, ami valószínűleg nem nyerte el a tetszését, mert dacosan összeszorította a száját, megrázta a fejét, és elszánt tekintettel tolta a tálat az ágy mellet álló nővér felé. A Castle által Terminátor2-nek nevezett nővér megvonta a vállát, és arcán magabiztos mosollyal visszatolta a tálat a férfi elé.
- Doktor Perez jön későn. Maga lesz éhes - mondta türelmesen, aztán amikor meglátta Castle kétségbeesett, ugyanakkor kérdő tekintetét, sóhajtott egyet, amiért tovább kell küszködnie az angol nyelvvel. - Volt baleset kikötőben, sok beteg, doktor jön későn. Türelem - paskolgatta meg mosolyogva Castle lábát, aztán indulni készült, amikor meglátta a belépő Beckett-et. - Á! Senora Castle! - csillant fel a szeme, és szája olyan széles mosolyra húzódott, hogy kilátszott hófehér, hibátlan fogsora. - Rossz fiú - mutatott a háta mögé a sértődött arcot vágó íróra. - A magáé - nevetett Kate-re, miközben kiviharzott a szobából.
Amikor becsukódott az ajtó a nővér mögött, Kate leült az ágy szélére, végigsimított a férfi arcán, aztán megcsókolta.
- Ne szomorkodj! Tudom, hogy azt hitted, ilyenkor már nem ebben a szexi hálóingben leszel, de meg kell várnunk, amíg Dr. Perez végez a műtéttel, aztán jön és megvizsgál. Ha mindent rendben talál, akkor már mehetünk is - vigasztalta a nővérpultnál kapott információval a férfit, aztán a tálcára tette a noteszt és a tollat.
Castle elhúzta a száját, aztán sóhajtott egyet, és a kezébe fogta a tollat.
- El akarok menni. Nincs semmi bajom, csak éhes vagyok - írta a noteszba, majd Kate felé fordította.
- Te is tudod, hogy meg kell várnunk az orvost - mondta szeretettel. - Az étel pedig biztosan ehető. - Megfogta a tálat, és beleszagolt a zöldes, barnás pépbe, aminek sem az állaga, sem a színe nem volt bizalomgerjesztő. - Hát ... ez tényleg nem valami ínycsiklandó - vágott egy grimaszt, amikor megérezte az étel furcsa illatát.
Castle elégedetten bólintott. Végre valaki az ő álláspontján van! Éhes volt és türelmetlen. Már hajnalban felébredt, és órák óta várakozott, de mintha megállt volna az idő. Egy idő után felkelt, hogy megtudja, miért nem jön már az orvos, aki hazaengedhetné, de hiába próbálta kézzel-lábbal elmutogatni, hogy mire kíváncsi, a túlterhelt nővérek azonnal leintették és visszaparancsolták a szobába azt hajtogatva, hogy legyen türelmes, várni kell az orvosra. Egészen felvidult, amikor behozták a reggelit, mert arra gondolt, legalább amíg eszik, nem a lassan telő időn jár az esze, de amikor meglátta az ételt, ami úgy nézett ki, mintha már megjárt volna egy emberi gyomrot, bosszúsan hátradőlt az ágyban és becsukta a szemét, hogy leküzdje a rátörő hányingert. Megkönnyebbült, amikor egy fiatal nővér elvitte az ételt, de a furcsa illat mintha betelepedett volna az orrába, sehogy sem tudott megszabadulni a kellemetlen szagtól. Arra, hogy a helyzet még ennél is rosszabb lesz, nem számított. Amikor kezdett megnyugodni a gyomra, a Margo Braun hasonmás nővér száguldott a szobába kezében a visszaküldött étellel, és kevés angoltudásával, no meg mérhetetlen optimizmusával próbálta meggyőzni, hogy megegye. Amikor Kate belépett az ajtón, úgy nézett rá, mint a mentőangyalára. Magában elmosolyodott. a nő valóban a mentőangyala volt: megmentette egy felszínes, céltalan, semmitmondó, jelentéktelen élettől.
Kate szeme hirtelen felcsillant, és sokatmondóan elmosolyodott.
- Hozok valami ehetőt. Addig viselkedj! - cirógatta meg Castle sérült torkát, aztán felkapta a tálat, és kisietett a szobából.
A férfi önkéntelenül nyitotta a száját, hogy utána szóljon, aztán csalódottan becsukta. Bár alig telt el tíz perc, míg újra nyílt az ajtó, olyan izgatott várakozás lett rajta úrrá, mint gyerekkorában a karácsonyi ajándékbontásnál. Arra gondolt, Kate biztosan pudingot szerez neki, vagy legrosszabb esetben zabkását, végül megállapította, hogy bármit is hoz, a kórházi szörnyűségnél biztosan jobb lesz. Izgatottan ült feljebb az ágyban, amikor a nő sejtelmesen mosolyogva, a háta mögé rejtett kezekkel belépett a szobába.
- Remélem, azért egy kicsit nekem is hagysz belőle! - tett elé egy kis műanyag vödröt.
Castle kitáguló szemekkel, elnyíló ajkakkal csodálkozott rá a kedvenc jégkrémjét rejtő dobozra, aztán hálás, szeretettel teli tekintettel Kate-re nézett.
- Burgonyaszirmos csoki. Azt mondták, a fagyi jót tesz a duzzadt szöveteknek - mosolygott huncutul a férfira, aki azonnal tudta, hogy a nő tartogat még egy meglepetést. - És hogy ne legyen hiányérzeted, hoztam hozzá valamit - húzta elő a másik kezét is a háta mögül, és megbillegette a benne levő tejszínhabot tartalmazó flakont. Amikor meglátta a férfi szemét, amiben  a meglepetés örömét egy másodperc múlva felváltotta a pajzán csillogás, gyorsan hozzátette: - Igen, Castle! Tudom, mi mindent lehetne még csinálni a tejszínhabbal.
A férfi elégedetten elvigyorodott, mer Kate bármennyire is igyekezett komoly arcot vágni, tekintete elárulta, milyen érzéki emlékeket hozott a felszínre Castle kedvenc fehér, habos finomsága.
- Azért ne hidd, hogy minden reggel fagyival kezdheted a napot! - figyelmeztette a férfit leginkább azért, hogy elterelje a gondolatait az igencsak kellemes emlékképekről. - Manuela biztosan kitalál valami sokkal egészségesebbet, mondjuk egy finom gyümölcs- vagy zöldségpürét, de ha nem, akkor ott a zabkása - mondta kicsit gonoszkodva, mivel pontosan tudta, hogy a férfi bármikor képes lecserélni az egészséges ételeket egy jégkrémre  és tejszínhabra.
Castle bosszúsan ellenkezett volna, de mivel nem tehette, csak vágott egy grimaszt, aztán megfogta a tejszínhabos flakont, és mintha valami komoly alkotást készítene, mértani pontosságú spirál alakú formát nyomott a jégkémre, aztán a finomságba kanalazott, és boldogan mosolyogva becsukta a szemét, miközben megízlelte az első falatot. Annyira belemerült az édes élvezetbe, hogy észre sem vette a nyíló ajtót.
- Ez igen! Így ki lehet bírni egy gégesérülést - lépett a szobába egy barátságos mosolyú, fiatal, sötét bőrű orvos. - Dr. Perez vagyok - mutatkozott be, aztán felöltötte komoly orvos ábrázatát. - Van fájdalma? - kérdezte, mire Castle kissé bizonytalanul megrázta a fejét.
- Fájdalom nincs, de a feszítő érzés még nem múlt el, ugye? - vonta le a következtetést az orvos, Castle pedig egyetértően bólintott. - Rendben. A vizit után megvizsgálom, és ha minden rendben van, akkor hazaviheti a felesége. A fagyit azért ne vigye túlzásba - szólt vissza az ajtóból.
- Látod, már csak egy kicsit kell kibírnod - vigasztalta Kate az írót, aki szomorkás arccal forgatta a kanalat a kezében. Néhány másodpercig várt, aztán elvette a kanalat, merített a tejszínhabos jégkrémből, és a férfi szája elé tartotta, aki kelletlenül elfogadta a falatot. - Tudom, hogy mi bánt - mondta, mire Castle meglepetten ránézett. - Szavak nélkül nem érzed magad teljes embernek.
Castle bólintott, aztán fogta a tollat és írni kezdett.
- Még azt sem tudom megmondani, hogy nem fáj a torkom, csak feszül, mintha be lenne dagadva. 
- Csak néhány nap és beszélhetsz! - tudatosította a férfiban Kate, de az tovább írt.
- És ha veszélybe kerülsz, én meg nem tudok kiáltani, hogy vigyázz? - nézett kétségbeesett szemekkel Castle a nőre, aki alig hallhatóan sóhajtott, aztán két tenyerébe fogta a férfi arcát, és egyenesen a szemébe nézett.
- A nászutunkon vagyunk, Castle! Nem fogok veszélybe kerülni.
- Megígéred? - kérdezte hangtalanul formálva szájával a szavakat a férfi.
- Megígérem - mondta meggyőződéssel Kate, és nem is gondolta, hogy milyen könnyelmű ígéretet tett.