Változatok egy témára 8/64

- Ne haragudjanak, hogy zavarok, de nagy baj van! - kapkodta riadt tekintetét a két ember között.

- Mi történt? - kérdezte Kate, miközben próbálta megítélni a baj nagyságát a házvezetőnő aggódó vonásaiból.

- Most kaptunk egy telefont, hogy legkésőbb holnap reggelig hagyjuk el a szigetet, mert közeledik egy hurrikán. 

Kate és Castle összenéztek. Úgy látszik, a mai este a meglepetéseké - gondolták mindketten, és az futott át a fejükön, hogy semmi kedvük átmenetileg valahova elköltözni.

- És ha itt maradnánk, és bezárkóznánk a házba? - kérdezte Kate, mivel magában felidézte a híradásokban látott képeket a hurrikánok szélviharairól, és úgy gondolta, Patterson villája kellően erős ahhoz, hogy megvédje őket. Most gondolt csak bele, miért van minden ablakon és ajtón jó erős fából készült zsalugáter.

Manuela rosszallóan összevonta a szemöldökét és megingatta a fejét.

- Hát, Mrs. Castle, ha rám hallgatnak, akkor elkezdenek pakolni! Az évnek ebben a szakaszában gyakoriak a hurrikánok, láttunk már Jose-val eleget! Amikor a meteorológusok szólnak, hogy közeledik egy, még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz az ereje mire ideér, de higgye el nekem, jobb félni, mint megijedni - bólogatott meggyőződéssel, és élénken gesztikulálva már mesélte is a legrémítőbb élményét a hurrikánnal kapcsolatban.

Miközben az asszony beszélt, Castle felnyitotta a laptopját, és azonnal rákeresett a hurrikánokra, majd a helyi hírekre. Tudta, hogy a szigetvilág alig emelkedik a tengerszint fölé, ami nagy veszélyt hordoz magában, ha a 150-200 km/órás szél felkorbácsolja a hullámokat. A legmagasabb, kevéssé ismert Cat-sziget is alig volt magasabb 60 méternél, de az elég messze esett tőlük, ezért arra gondolt, Paradise Island vagy Nassau lenne a legmegfelelőbb hely arra, hogy megvárják a trópusi vihar végét, mert ott a turisták tízezrei miatt biztosan minden óvintézkedést megtesznek a hatóságok, hogy ne történjen baj, mert az igencsak visszavetné az ország legnagyobb bevételi forrásának számító idegenforgalmat. Egy pillanatig eltöprengett, vajon a turisták menekülőre fogják, és meg sem állnak hazái, vagy az apró szigetekről mindenki beözönlik a biztonságosabbnak vélt fővárosba és környékére. Éppen azon tűnődött, hogy időben le kellene foglalnia egy szállodai szobát Paradis Islandon az Atlantis szállodakomplexumban, amikor megütötte a fülét Manuela vészjósló hangon kiejtett mondata.

- Én a maguk helyében hazautaznék New York-ba!

Castle felkapta a fejét, és amikor meglátta Kate elgondolkozó arcát, hevesen megrázta a fejét, és integetni kezdett a kezével, hogy az még csak meg se forduljon a nő fejében, hogy elhagyják a szigeteket.

Kate egy pillanatig értetlenül meredt az ötlet ellen hadakozó férfira, aztán gyanakodva összevonta a szemöldökét.

- Nem bírod ki, hogy ne láss egy hurrikánt élőben, ugye? - kérdezte döbbenten, mire Castle ártatlan kisfiús vonásokat öltött az arcára, és könyörgő tekintettel pislogott rá. Amikor azonban látta, hogy nem tudja meghatni a nőt, felé fordította a laptopot, amin a szigetek meteorológiai előrejelzése volt látható. Kate kelletlenül közelebb lépett, és szeme végigfutott az íráson, amely szerint a hurrikán valószínűleg nem lesz erős, esetleg a közepes szintet éri el, ezért nem rendelnek el rendkívüli állapotot.

- Szóval csak közepes, mi? - nézett szigorúan a férfira, de szája sarkában mosoly bujkált, ahogy az este folyamán már sokadszor olvasta le az érzéki ajkakról a "kérlek" szót. Magában sóhajtott. Miért nem tud ellenállni ezeknek az izgalomtól csillogó, ártatlanul könyörgő szemeknek? - Na jó! - adta be a derekát, de amikor meglátta, hogy Manuela megcsóválja a fejét, és úgy néz rá, mintha megőrült volna, már meg is bánta a döntését. A férfi elvigyorodott, és gyorsan keresgélni kezdett valamit az interneten, aztán gépelni kezdett, végül elégedetten Kate felé fordította a képernyőt.

- Pont abban a szállodában foglaltál helyet, ahol a cirkuszosok is laknak? - emelte fel bosszúsan a hangját, mivel úgy érezte, Castle az idegeivel játszik. - Akár elhiszed, hogy Malikov ölette meg Antont, akár nem, a lényeg nem változik: ez nem a mi ügyünk!
- figyelmeztette a férfit, amikor tekintete a foglalás dátumára siklott. - Holnapra foglaltad a szobát? - kérdezte értetlenül, mivel nem tartotta ésszerűnek, hogy megvárják a reggelt. - Ezt vond vissza, és írasd át mára! - bökött dühösen a monitorra, de Castle sajnálkozva széttárta a kezét. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nincs egy nyamvadt szabad szoba sem? Azt hittem, mindenki fejvesztve menekül, és megrohanják a repteret.

- Hát, ilyenkor a turistáknak csak egy kis része utazik hada, inkább beözönlenek a kis szigetekről Nassauba és Paradise Islandra, így ott minden szálloda telt házzal működik - szólalt meg Manuela.

- Hm ... akkor reggel indulunk - sóhajtott Kate, és magában reménykedett, hogy nem tévednek a meteorológusok, és valóban nem ér ide reggelig a vihar, vagy ha ide is ér, nem lesz túl erős, és Patterson háza megvédi őket. - emelte fel a kezét a házvezetőnő, mintha el akarna határolódni az ésszerűtlen döntéstől.

- Mi egy óra múlva indulunk - mondta a házvezetőnő. - Ha meggondolnák magukat, velünk jöhetnek. A testvérem maguknak is tud szorítani egy kis helyet a házában.

- Köszönjük Manuela, de nem akarunk a terhükre lenni. Reggel indulunk - döntött Kate, mire az asszony megcsóválta a fejét, és rosszallóan sóhajtott.

- Jose a nagyobb motorcsónakot készíti elő maguknak, mert reggelre lehet, hogy nagyobb lesz a hullámzás, és a zsalugátereket is becsukja. Ne várják meg az utolsó pillanatot! - adta a jó tanácsot, aztán sietve távozott.

Hirtelen csend telepedett rájuk, és csak a természet hangjai hallatszottak. Nem tudták, hogy csak a vészjósló hírek miatt játszanak velük csalóka játékot az érzékeik, vagy tényleg erőteljesebben zúgnak a tenger hullámai, és valóban hangosabban susognak a szélben a pálmafák levelei. Mindketten a lemenő nap sugaraitól arany színt öltő óceán felé néztek. Minden olyan békésnek tűnt, mint az előző estéken, mégis egy megmagyarázhatatlan rossz érzés lett úrrá rajtuk.

Castle nyelt egyet. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy a szigeten maradjanak, de úgy érezte, késő visszakozni, és azt sem akarta, hogy Kate megérezze a bizonytalanságát, elvégre ő a védelmező férfi, akinek meg kell óvnia a szerelmét minden veszélytől. Mosolyt erőltetett az arcára, és átölelte a nőt.

Kate a széles mellkashoz simult, miközben megpróbálta elhessegetni a fejébe fészkelődő sötét gondolatokat, és azzal nyugtatta magát, hogy Patterson villája akkor is megóvná őket, ha egy nagy hurrikán söpörne végig a területen. Ráadásul itt van vele Castle, akivel már annyi veszélyes helyzetet éltek túl, hogy néha azt gondolta, az égieknek különösen kedves a férfi, amiért ennyire vigyáznak rá, és ha vele van, nem érheti őket semmi baj.

Egymáshoz simulva nézték a csodálatos, prospektusok címlapjára kívánkozó naplementét, és azt vették észre, hogy minden kétségük és aggódásuk tovatűnt. A békés pillanatot Jose zavarta meg, aki elkezdte védett helyre hordani a teraszon levő bútorokat.

Fél óra múlva olyan kihalt volt az épület környéke, mintha lakatlan lenne a ház, amit csak erősített a bezárt zsalugáterek látványa. Egymást ölelve álltak az üres teraszon. A felhőtlen eget nézték, ami időközben bíbor színbe öltözött, és a látóhatár fölött Esthajnalcsillagként tündöklő Vénusz mellé lassan felsorakozó valódi csillagokat. Manuela még egyszer megkérdezte, hogy nem tartanak-e velük, de amikor nemet intettek, a két ember elbúcsúzott, és csomagokkal megpakolva a kikötő felé sietett.

- Ha az volt a terved, hogy egy lakatlan szigetre hozz nászútra, hát sikerült - csipkelődött Kate, de amikor meglátta Castle durcás ábrázatát, beletúrt a hajába, aztán az ajkai közé vette a férfi fülcimpáját, és finoman megharapta. Pontosan tudta, milyen hatást ér el az érintéssel.

Ryan bosszúsan csapta le a telefont, aztán csalódottan lehuppant a székére.

- Karpowki-ék megerősítették, hogy Roberto Zappa a gyilkosság idején egy Miami-ba tartó gépen utazott Bert Apparozo álnéven. A biztonsági kamerák megörökítették a reptéren. Szóval, biztos, hogy nem ő a gyilkos - nézett Espo-ra, aki az asztalra csapta a kezében tartott iratokat.

- Szóval megint zsákutcába futottunk. Bár, miután kitálalt, biztos voltam benne, hogy igazat mond, csak reménykedtem, hogy tévedek - dohogott a nyomozó. - Ha így haladunk, sohasem lesz meg a gyilkos, és leshetjük, hogy rendkívüli szabadságot csikarjunk ki Gates-től.

- Akkor pedig ugrott a nyaralásunk Patterson szigetén - ráncolta a homlokát Ryan, és bánatos szemekkel nézett az asztalán álló fényképre, amiről Jenny és Sarah Grace mosolygott rá.

- Na ja! Ráadásul nem sok esélyünk van egy Vaszilij Malikov kaliberű fickóval szemben.

Ryan maga elé meredve egyetértően bólogatott, aztán hirtelen a társára nézett.

- Neked nincs olyan érzésed, hogy valami nem stimmel?

- Hm ... ha minden stimmelne, akkor már nem itt lennénk - húzta el a száját Espo, aztán a fehér tábla felé lépett, és tekintete cikázni kezdett a képek és feliratok között.

Ryan zsebre tett kézzel mellé lépett, és elgondolkodva nézte a halott Anton Volkovról készült képet. 

- Az, hogy nyugtatóval ölték meg, nem éppen a maffiára vall - jegyezte meg félrebillentett fejjel. - Ez inkább egy nőre jellemző.

- Hm. Ez igaz - merengett el a feltételezésen Espo. - Nézzük csak, ki és miért gyűlölhette ezt a kis fickót annyira, hogy belepumpáljon egy halálos adag nyugtatót!

- Féltékenység? Talán Lena megelégelte, hogy Anton úgy tesz a külvilág előtt, mintha szerelmes lenne Marionba - lódult meg Ryan képzelete. - És ha Marion rájött, hogy a szerelem csak átverés, ráadásul a pénzét is meg akartja szerezni Anton?

- Ha sikerült volna megmérgezni a tigrist, és a biztosítási pénzt is meg tudta volna szerezni Anton, akkor a lány nemcsak megcsalva, hanem kifosztva is érezhette volna magát.

- Akkor az új gyanúsítottunk ... - kezdte a mondatot Ryan, aztán a két férfi csillogó szemekkel egymásra nézett, elmosolyodott, és együtt fejezte be a mondatot. - Marion Hartnett!

A következő pillanatban Espo fancsali képet vágva hátrahőkölt.

- Fúj! Majdnem olyanok vagyunk, mint Beckett és Castle.

Ryan rámosolygott barátjára, aztán biztatón a vállára csapott.

- Gyere, igyunk egy kávét, mert hosszú lesz az este - mondta, miközben a telefonért nyúlt, hogy lekérje a Miami-ból New York-ba és a visszafelé induló repülőgépek utaslistáit, és a repterek biztonsági kameráinak felvételeit, hátha kiszúrják rajta Mariont, ami bizonyíthatná, hogy a halál idejében New York-ban volt. Nem is gondolták, hogy mire eljön a reggel, már megdönthetetlen bizonyítékuk lesz a lány ellen, és egy újabb adag kávé után már Dr. Segel-t fogják faggatni arról, hogy ki juthatott hozzá az orvosi szobában tartott nyugtatóhoz.

Castle képtelen volt aludni. Izgatott volt és nyugtalan egyszerre. Még csak egy vékony, világoskék sáv jelezte a látóhatár fölött a hajnal közeledtét, amikor már az ablakon át aggódva figyelte a sötét égboltot. Felidézte, hogy az előző napok éjszakáin mennyit gyönyörködtek Kate-tel a milliárdnyi fénylő csillagban, de most hiába meregette a szemét, alig látott néhányat közülük. Gyülekeznek a felhők - állapította meg aggódva, miközben a nyugtalanul forgolódó, de még alvó nőre pillantott. Úgy döntött, még nem ébreszti fel, mert a szél nem keltett nagyobb hullámokat, mint este. Kiosont a nappaliba, ahova Kate ellenkezése ellenére, még az este Jose-val behúzták a fehér táblát a teraszról. Még egyszer végig akarta gondolni az elméletét, mielőtt előadja Kate-nek. Érezte, hogy a nő már nehezen viseli, hogy a nászútjukon újra meg újra a nyomozásnál kötnek ki, ezért biztosra akart menni. Tudta, hogyha hihető a sztorija, akkor Kate nyomozó ösztöne működésbe lép, és szól a fiúknak. Levette Marion Hartnett fényképét, töprengve nézte a lány hatalmas, ártatlan tekintetű szemét, aztán közvetlenül a "gyanúsítottak" felirat alá tette. 

- Nem tudsz leállni, ugye? - hallotta meg Kate álmos hangját maga mögött, de mire megfordult volna, a nő karjai a derekára fonódtak, aztán megérezte a hátához simuló, meleget árasztó női testet, és a puha ajkak finom érintését a nyakán.