Slamasztikában 4/30

Megforgatta kezében a poharat, és arra gondolt, az ital tökéletesen illik a lelkiállapotához.

- Na, ja! Minden nőt megkaphatok - morogta maga elé keserű gúnnyal. Hirtelen úgy érezte, mintha fojtogatná a kastély, a Beckett-tel való összezártság. Szeretett volna otthon lenni, távol Kate-től, bezárkózni a dolgozószobájába, és alkoholmámorosan nyalogatni a sebeit. Mindebből csak az alkoholmámor látszott megvalósíthatónak, ezért két ujját felmutatva jelezte James-nek, hogy duplázza meg a következő adagot. Csak pár percnek kellett eltelnie, hogy megérezze az ital hatását, de hiába tompult az agya, egyre csak a medencénél történteken zakatoltak a gondolatai, meg azon, hogy mit csinálhat most Beckett. Gardner-rel fürdik még mindig, vagy együtt vacsoráznak? Miért mondta, hogy talán túl korán érkezett? Miért viselkedett egészen másként, mint ahogy számított rá? Bármennyire is elszabadult a képzelete, a leggyakrabban visszatérő kép Beckett tekintete volt. Még soha nem nézett rá így a nő. Felkavaró volt és szorongást keltő.

James, a fiatal pultos fiú rosszallóan csóválta meg a fejét, amikor a következő italt tette az író elé.

- Nem lesz sok? - kérdezte aggódva, mire Castle megrázta a fejét, amit azonnal meg is bánt, mert a a mozdulattól forgó táncba kezdtek szeme előtt a terem berendezési tárgyai. Fájdalmas mosolyra húzta a száját, miközben megdörzsölte a homlokát.

- Az a baj, hogy nem fog segíteni - bökött a pohárban aranyló italra. - Valamit elszúrtam, de még azt sem tudom, hogy mit. Volt már úgy, hogy bármit eltervezett, semmi sem úgy sült el, ahogy elképzelte?

- Ha csajokról van szó, elég gyakran - nevette el magát a fiú. - Tudja, én olyan lúzer típus vagyok. Valami nőügy? - kérdezte érdeklődve, mire Castle bólintott. - Azt hittem, aki olyan sikeres és olyan jól néz ki, mint maga, annak sosem kell vodka-martiniba fojtani a bánatát. Gondolom, először tapasztalta meg ezt az érzést.

- Hm ... ennél többről van szó.  Tudja, ő egy különleges, kihívást jelentő, okos, gyönyörű rejtély, aki ... á ... hagyjuk - legyintett lemondóan. Nem is értette, miért egy idegen, fiatal fiúval akarja megosztani az érzéseit.  - Az az egy biztos, hogy valamit rosszul csinálok - vonta le a végkövetkeztetést, aztán az ötödik pohár tartalmát is felhajtotta.

- Hát, ez az egy tényleg biztos! - hallotta meg Beckett dühös hangját a háta mögött, ami annyira meglepte, hogy vad cikákolásba kezdett. Amikor végre levegőhöz jutott, döbbenten látta, hogy a nő letelepedik a mellette levő székre. Az uszodában történtek után nem számított rá, hogy Beckett utána jön a bárba. Lopva rápillantott, és már tudta, hogy nem olyan fényes a helyzet, mint amilyennek első meglepetésében gondolta. Kate arca kemény volt, szinte rideg. Még akkor sem látta ilyennek, amikor a legelvetemültebb bűnözőt hallgatta ki. Düh, gúny, szánalom, csalódás, vagy bármi érzelem jobb lett volna, mint ez a teljesen érzelemmentes arc.

- Egy narancslét kérek - nézett Kate a pultos fiúra, és nem is vette le róla a tekintetét mindaddig, amíg az ki nem töltötte az italát. Érezte, hogy Castle olyan feszülten ül mellette, hogy még a lélegzése sem érzékelhető, de egyáltalán nem bánta, ha kínosan érzi magát a férfi. A magára erőltetett álarc hatásosnak tűnt, és tudta, hogy van annyira erős, hogy fenn tudja tartani a látszatot. Azért mentek a medencéhez, hogy Gardner-ből kipréseljenek még pár információt a Donald Holms-sal való kapcsolatáról. Igaz, hogy teljesen másképp alakultak az uszodában a dolgok, mint ahogy elképzelte, mégis sikerült érdekes dolgokat megtudnia az üggyel kapcsolatban a producertől. Mire visszaért a szobájukba, már más szemmel próbálta nézni a történteket. Van két áldozat és egy gyilkos a külvilágtól elzárt kastélyban, meg vagy száz veszélyben levő vendég. Úgy döntött, túlteszi magát Castle gyerekes viselkedésén, és Sheryl Holms-ra is csak gyanúsítottként fog ezután gondolni. Elvégre gyilkossági nyomozó, nem pedig egy fruska, akit az érzelmei irányíthatnak, tehát ideje úgy is viselkednie, mint a hivatása egyik legjobbja. Csak a tények számítanak, az áldozatok, és az igazságszolgáltatás. Az, hogy az ő szíve épp összetörőben van, sokadrangú a sorban. Gardner-rel megivott még egy italt, és ezalatt a producer elejtett pár érdekes mondatot, amit fel akart jegyezni a laptopon tárolt adatok közé, ezért bosszantotta, hogy nem találta a gépet a szobájukban, és dühítette, hogy Castle magával vitte. A legkevésbé sem kívánt találkozni az íróval, de a laptopra szüksége volt. Amikor meglátta a félhomályos bárban a pultnál, egy pillanatra megtorpant. Tudta, hogy nehéz lesz a találkozás, ezért adni akart még egy másodpercet magának, hogy megkeményítse a vonásait. Most, hogy a férfi mellett ült, és érezte a feszengését, kicsit megnyugodott. Legalább a férfi is szenved, nemcsak őt emésztik a történtek.

- Parancsoljon!

James a narancskarikával díszített poharat Kate elé tette, aztán Castle-höz lépett, és egészen közel hajolt hozzá.

- Ha róla beszélt, akkor nem ártana egy kávét innia - súgta, mire az író egyetértően bólintott, bár a vad zakatolásba kezdő szívének nem volt szüksége koffeinre, de az alkoholtól tompa agya nem ellenkezett.

- Csak a laptopért jöttem - szólalt meg szárazon Beckett, és anélkül, hogy a férfira nézett volna, belekortyolt a narancslébe.

- Mi-milyen laptopért? - értetlenkedett az író.

- Ne csináld Castle! Most nincs türelmem a kis játékaidhoz! Szükségem van a gépre. Megtudtam pár érdekes infót Thomas Gardner-től, és össze akarom vetni a nyomozati adatokkal.

- Á! Szóval Thomas Gardner-től! - ejtette ki gúnyosan a szavakat Castle, miközben Beckett felé fordult.

Kate komótosan ivott még pár kortyot az italából, aztán lassan a férfira nézett. 

- Igen, Thomas Gardner-től. Na és te? Mit tudtál meg Sheryl Holms-tól? - kérdezte kimérten.

- Nem beszéltem vele ... a ... a ... nyomozásról - dadogta, miközben próbálta kiolvasni Beckett vonásaiból, hogy látta-e, amikor a színésznő megcsókolta, de a rezzenéstelen arc semmit nem árult el. Pár másodpercig állta a nő fürkésző tekintetét, aztán meglepve tapasztalta, hogy Kate tekintete lejjebb vándorol, elidőz felrepedt ajkán, majd a leszakadt gomb miatt szétnyílt ingén.

- Gondoltam - mondta rezignáltan. - Nem érdekel, mit csinálsz, csak a laptop kell - tette hozzá keményebb hangon.

- De hát nincs nálam semmilyen laptop - tárta szét a karját Castle, aztán felállt, és kicsit imbolyogva egészen közel lépett Becketthez.  - De ez most nem érdekes! Inkább beszéljünk arról, hogy ... - kezdte, de Kate a szavába vágott.
- Semmi más nem érdekel, Castle! El kell kapnom a gyilkost, és ehhez kell a laptop! Hova a fenébe tetted? - sisteregtek dühösen a szavai.
Castle döbbenten meredt a nőre, aztán lassan becsukta a száját és nyelt egyet. Agya lassan fogta fel az első mondat mögöttes tartalmát. Keserűen vette tudomásul, hogy talán soha nem fognak beszélni kettejükről és az érzéseikről, ennek ellenére tenni akart még egy próbát. Közelebb lépett Kate-hez, de hirtelen megszédült. Ösztönösen kapaszkodót keresett, és megragadta a nő karját.
- Szóval ... semmi más nem érdekel? - kérdezte halkan, nehezen formálva a szavakat. - Semmi másról nem akarsz velem beszélni?
Kate teste megfeszült, ahogy Castle ujjai a karjára fonódtak, de nem mozdult. Összeszorított szájjal, rezzenéstelen arccal nézett a férfi alkoholtól csillogó, mégis homályos tekintetű szemébe. Pontosan tudta, hogy mire céloz.
- Részeg vagy - tért ki a válasz elől. - Csak mondd meg, hova tetted a laptopot!
Pár másodpercig farkasszemet néztek, aztán Castle elengedte a nő karját, és bizonytalanul hátra lépett.
- Nincs nálam, és nem tettem sehová - roskadt lemondóan a székére.
Beckett hitetlenkedve nézett rá. Nem tudta, hogy az alkohol beszél a férfiból, vagy valóban nincs nála a laptop. Tisztában volt azzal, hogyha az utóbbiról van szó, akkor nagy bajban vannak. Felállt, megragadta az író karját, és szinte kényszerítette, hogy rá nézzen.
- Castle! Ez nagyon fontos! Nem tudod, hol van?
- Nem - rázta meg a fejét a férfi, amitől forogni kezdett vele a szoba.
Beckett agyában villámként száguldottak a gondolatok. Ha a gyilkos vitte el a szobájukból a laptopot az összes információval, azt azt jelenti, hogy minden lépésüket ismeri, nekik meg semmi nincs a kezükben. Ránézett a telefonjára, de még mindig nem volt szolgáltatás, tehát kívülről sem kaphat segítséget.  De ki tudott bemenni a szobájukba?
Miközben azon töprengett, kiben bízhat annyira a kastélyban tartózkodók közül, hogy segítséget kérjen tőle, a pultos fiú egy jókora adag kávét csúsztatott Castle elé, és együtt érzőn rámosolygott. Kate azonnal a pohár után nyúlt, elhúzta az író elől, és dühösen a fiúra kiáltott.
- Koffeint ad neki alkoholra? Megőrült? Inkább kísérje a szobájába, hogy kialhassa magát!
- É-én azt hittem, a kávé felpörgeti - mentegetőzött értetlenkedve James.
- Csak éber részeggé teszi. Az alkoholt nem semlegesíti a koffein - dühöngött Kate, mert sem ideje, sem türelme nem volt, hogy egy tudatlan pultos fiúnak magyarázza a két anyag hatásmechanizmusát.
- De ... de én nem hagyhatom el a pultot - pislogott ijedten a fiú.
- Nem vagyok részeg - szólalt meg Castle, miközben lassan felállt. - Ha nincs miről beszélnünk, akkor jobb, ha megyek - mondta gúnyos hangsúllyal, ugyanakkor végtelenül szomorúan.
Beckett és James szótlanul nézték, ahogy erősen koncentrálva próbálja megtépázott egyensúlyérző szervét kordában tartani, és viszonylag egyenes járással a kijárat felé indul, de amikor egy pillanatra megszédült, és megkapaszkodott egy székben, a fiú mentegetőzve feltette a kezét.
- Megöl a főnököm, ha elhagyom a pultot.
Beckett egy pillanatra behunyta a szemét. Ha James tudná, hogy ő már a harmadik hulla lenne, nem ezt a kifejezést használná.
- Már csak az hiányozna! - sóhajtotta, aztán egy pillanatra az ég felé emelte a tekintetét. - Na meg ez - tette hozzá, amikor a magára feszes, egyenes tartást erőltető, de bizonytalanul lépkedő író után indult.