Köszönet

Kedves Olvasóim!

Bevallom, néhány napja még nem gondoltam, hogy itt és most fejezem be ezt a történetet. Akik régebb óta olvassák a történeteimet, talán tudják, hogy nincs előre megírt vázlatom, és egy-egy új részt mindig a pillanatnyi gondolataim, érzéseim alakították.  Most is megírhattam volna  a kórházban töltött napokat, vagy a Palawanra érkezést, és talán kedvenceink belekeveredhettek volna még néhány lehetetlen kalandba, de leültem a gép elé, és úgy éreztem, itt és most kell befejeznem.

Köszönöm, hogy annak ellenére is kitartottatok és olvastátok az írásomat, hogy ritkán és kiszámíthatatlanul tudtam csak kitenni a folytatásokat! Örülök, hogy részesei voltatok képzeletbeli, Castle-világba tett utazásomnak, és remélem, hogy tudtam pár kellemes percet szerezni egy-egy fárasztó nap végén!

Nos, az utolsó mondatot mindenki értse úgy, ahogy a legjobban esik a lelkének! Én is azt teszem!

Most úgy érzem, ennyi volt bennem, legalábbis egyelőre, de ki tudja, mit hoz a jövő. Azt írtam, számomra ez a rész sorozatzáró volt, de nem búcsúzom, mert én nyitva hagyó típus vagyok, így bármi előfordulhat (ráadásul K.B rámutatott, hogy szerinte hogy is értsem ezt a szót).  

K.B, Drága Barátom! :)

Sosem hittem volna, hogy egy tévésorozatnak, illetve a fanfiction írásnak köszönhetek egy olyan barátságot, amit csak egy szóval tudok jellemezni: lélekemelő. Úgy érzem, jobb ember lettem attól, hogy beengedtél a világodba, és attól, hogy elfogadott, befogadott a családod.

Szeretném hinni, hogy olyan örömöt szereztem Neked a történetemmel, mint amilyet a tiéd okozott nekem. Sokat, nagyon sokat jelentett, hogy minden rész után megosztottad velem a véleményed.

Köszönök mindent!

Változatok egy témára 8/77

Castle elgondolkodva az orvosra mosolygott, de aztán a nővérre pillantott, és vágott egy grimaszt, végül tekintete megállt a rászegeződő ragyogó, zöldes-barna szemeke, amelyek ugyanúgy elvarázsolták, mint az első találkozásukkor.

Kate Beckett boldog volt. Eleinte kicsit szokatlan volt ez a fajta nyugalom és csend, de Castle gondoskodott arról, hogy ne unatkozzon. A Palawanhoz tartozó, civilizációtól elzárt, aprócska sziget egyesítette a természet csodálatos szépségeit a békés nyugalommal. Felemelte a napernyővel és narancskarikával díszített poharat, ajkai közé vette a spirálisan csavarodó, neon-zöld szívószálat, és jóízűt kortyolt a férfi által készített limonádéból. Egy pillanatra behunyta a szemét, és úgy élvezte a trópusi meleget enyhítő friss gyümölcsízt, aztán megigazította bikini felsője pántját, bár a világ elől eldugott kis szigeten nem volt rajtuk kívül senki. Feljebb húzódzkodott a napozóágyon, és kicsit feljebb tolta az árnyékot adó, széles karimájú kalapot a homlokából, hogy újra gyönyörködhessen a tájban, és láthassa a férfit, akivel le szeretné élni az életét. Már három napja voltak a szigeten, de nem tudott betelni a természet szépségével, ami minden napszakban más színekkel, hangokkal és érzésekkel kápráztatta el. A parti szél simogatva fodrozta a csendes ringatózást is abbahagyó óceánt, a madarak elcsendesedtek, mintha nem akarnák megtörni a nyugalmat, a pálmafák levelei is csak alig hallhatóan susogtak. A Nap a látóhatár felé közeledett, ezért hosszúra nyúló sugaraitól aranyszínben csillogott a nemrég még zöldeskék óceán víztükre, az égen halvány rózsaszínben pompáztak a bárányfelhők, a part sziklaszirtjeit borító buja zöld növényzet közül pedig vakító fehéren bukkantak elő a mészkősziklák. A látóhatár felett vibráló napkorong csak a férfi sziluettjét engedte érzékelni, de Kate így is látta, hogy Castle mozdulatlanul állt a combközépig érő vízben, felemelt kezében botot tartott, és feszülten nézte a vizet.

Elmosolyodott. Kíváncsi volt, meddig tart ki a férfi az elképzelése mellett, hogy azt a halat eszik vacsorára, amit ő ejt a szigonyként használt, hegyesre faragott bottal. Megnyugtatta a tudat, hogy a mögötte álló, kizárólag természetes anyagokból készült luxusnyaraló egy finomságokkal megrakott hűtőszekrényt rejt, így akkor sem maradnak éhen, ha Castle-nek nem sikerül a mutatvány, bár jobban örült volna, ha legalább egy hal a szigony végére kerül. Szerette látni a férfi önfeledt, gyermeki örömét, diadalittas mosolyát, csillogó szemét egy-egy siker kapcsán, még akkor is, ha ez azzal járt, hogy ilyenkor egy kicsit mindig nőtt az egója. Irene nővér úgyis jókora darabot csípett le belőle minden egyes napon a nassaui kórházban - gondolta. Elmerengett az emlékeken. Meghatotta, hogy a napokon keresztül magas lázzal és gyengeséggel küzdő férfi mennyire féltette még akkor is, amikor ő már sokkal jobban volt nála, és az is, hogy legyőzte az injekciótól való félelmét csak azért, hogy minél előbb indulhassanak Palawanra, bár ebben bizonyára nagy szerepe volt a Castle által csak Terminátor2-nek nevezett határozott, szókimondó Irene nővérnek is - mosolyodott el az emlékek hatására. Mivel ígéretet tettek Martha-nak és Jim-nek, hogy csak akkor utaznak a Fülöp-szigetekre, ha mindketten jól lesznek, ráadásul ezt az ígéretet Dr. Bartolini be is tartatta velük, egy hétig tűrték a kórház vendégszeretetét, aminek azonban meglett a kellemes eredménye. Mire Pablo, a fiatal filippino fiú kihozta őket egy csónakkal a Palawanhoz tartozó lakatlan szigetre, már csak az oldalán levő, golyó okozta sebeket fedő ragtapasz, és Castle sápadtsága árulkodott az átélt kalandról. 

A férfi éppen teljes erővel a vízbe szúrta a botot, de amikor meglátta, hogy nincs a végén semmi, dühösen csapott vele egyet, aztán új támadásra készülve felemelte. Kate ugyanúgy megmosolyogta, mint a megérkezésükkor. Eszébe jutott, hogy milyen bosszús és izgatott volt egyszerre a férfi. Először nem akarta elhinni, hogy villany ugyan van a házi áramfejlesztőnek köszönhetően, de nincs internet, sőt, a mobiltelefonok sem működnek, és tízpercenként kapta elő az iPhone-ját, hogy meggyőződjön, valóban el vannak zárva a civilizációtól. Ilyenkor aztán hol kétségbeesett, mert élénk fantáziája mindenféle rémséget előrevetített, ami megtörténhet velük a szigeten, hol lázas izgalomba jött a helyzettől, és azt tervezte, hogyan fognak Robinson Crusoe-ként élni a szélcsendes kis öböl partján. Ilyenkor még Kate sem tudta lelombozni azzal, hogy nem kell házat ácsolnia és bogyókat gyűjteniük, hiszen a pálmafák árnyékában álló faház, ugyan messziről olyan, mint egy kunyhó, de közelebbről megszemlélve szembetűnő az minőségi anyagok felhasználása, az egyszerű, de elegáns berendezés pedig egyértelműen a luxusról tanúskodott. Nem is beszélve a konyhában és a hűtőszekrényben felhalmozott étvágygerjesztő finomságokról! Most  ugyanazt a bosszúságot és izgatottságot látta a férfin, pedig a lemenő Nap fényében csak a sziluettjét látta. Még néhány percig figyelte, ahogy minden figyelmét a kristálytiszta vízben úszkáló halakra fordítja, aztán a napozóágy melletti asztalkáról levett egy dossziét, és érdeklődve kinyitotta. Anton Volkov nyomozati jelentését egy órával azelőtt hozta Pablo, aki estefelé mindennap megjelent a lélekvesztőjén, hogy feltöltse a készleteiket, megjavítsa, ha valami elromlott, és elhozza a városból azokat a dolgokat, amiket  a vendégek kérnek. Amikor a fiú megérkezett, Castle érdeklődve szemlélte, hogy milyen ételeket hozott, de amikor meglátta a frissen fogott halakat, közölte, hogy ehelyett hozhatott volna valami mást, mert halat ő is tud fogni, mivel látta a tévében, hogyan halásznak az Óceánia szigetein élő bennszülöttek. Pablo csak hitetlenkedve pislogott néhányat, Kate viszont elmosolyodott, amin Castle megsértődött, és közölte, hogy csak figyeljen, mert vacsorára azt a halat fogják enni, amit ő fog, és durcás arccal otthagyta őket. Mivel a férfi azóta a vacsora előteremtésén fáradozott, fogalma sem volt arról, hogy Pablo egy vékony csomagot is hozott, amit a helyi rendőrfőnök küldött. Amikor Kate meglátta Ryan és Espo jelentését az Anton Volkov ügyről, bosszúsan a tenger felé siető férfi után nézett. Castle valószínűleg rávette a fiúkat, hogy ha lezárták a nyomozást, küldjék el az anyagot Puerto Princesa rendőrségére, ők meg majd továbbítják neki a szigetre. Először bosszankodott, hiszen a kórházban töltött napok alatt Espo-ék már beszámoltak arról, hogy Marion Hartnett túlélte, hogy egy csomó törmelék rázuhant, köszönhetően annak, hogy Castle félre lökte amikor a födém rájuk szakadt, de akkor még nem volt kihallgatható állapotban a lány. Kiderült az is, hogy Marion táskája több millió dollárnyi készpénzt rejtett, amit az elárasztott csarnok vizéből halásztak ki. Valószínűleg a pénzt akarta megszerezni az orosz maffia bérgyilkosa, akit Ivan Borozin néven azonosítottak. A férfi azonnal meghalt, esélye sem volt a túlélésre, így sajnos nem tudták kiszedni belőle, ki volt a megrendelő. Kate azt hitte, hogy Castle megelégszik ennyi információval, de úgy látszik, tévedett. Először bosszantotta, hogy még a világ másik felén fekvő kis szigeten is egy gyilkossággal foglalkozzanak, de be kellett vallania, hogy ő is kíváncsi volt a teljes történetre, ezért arra  gondolt, majd ha Castle befejezi a halvadászatot, együtt elolvassák. Most azonban úgy érezte, sohasem jön el ez az idő, mert vagy a halak úsztak túl gyorsan, vagy Rick volt túl ügyetlen, és úgy tűnt, még egy darabig nem kerül sor az iratra. Kíváncsisága azonban egyre erősebbé vált, ezért felült, az ölébe tette a papírokat, és olvasni kezdte.

Castle egyre fáradtabbnak érezte magát, és egyre gyakrabban uralkodott el rajta a kudarc keserű érzése. Már vagy századszor szúrta nagy erővel a botot a vízbe, és mint oly sokszor, most is meg volt győződve arról, hogy eltalálta az ezüstös pikkelyű, fickándozó kis halat, de most is tévedett. Vágott egy lemondó grimaszt, amikor meglátta az üres botvéget, és dühösen a vízre csapott. Szeme sarkából a parton napozó Kate felé pillantott. Tudni akarta, vajon Kate tanúja volt-e újbóli sikertelenségének, de úgy látta, mintha belemerült volna valami érdekfeszítő olvasmányba. Remélte, hogy nem megint James Patterson egyik regényét olvassa, mert azt is nehezen emésztette meg, hogy az író sikeresebb nála, de amikor Kate az ő könyveit olvasta, és láthatóan élvezte minden sorát, az mindig egy újabb pofon volt az önbecsülésének. Magában persze megértette a nőt, hiszen be kellett vallania, hogy Patterson írásai valóban lenyűgözőek, mégis kudarcként élte meg, hogy Kate-t nemcsak az ő történetei varázsolják el. Vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta, mintha egy nagy csatára készülne, és úgy gondolta még tesz néhány próbát, mielőtt elismerné, hogy ha egy igazi lakatlan szigeten laknának, bizony nagy gondot okozna a táplálék megszerzése. Még a végén gyümölcsökön meg bogyókon kellene élniünk, mint azon a néhány napon, amikor Pi készítette náluk az ebédet vagy a vacsorát. Megrázkódott a fiú emlékére, aztán megkönnyebbülten sóhajtott, amiért Alexis szakított vele. Még egyszer Kate felé nézett, aztán összeszedte az utolsó energiáit, és feszült figyelemmel kémlelte a sekély vízben úszkáló halakat. Kinézett magának egyet, ami kicsit nagyobb volt a többinél, és megpróbálta kiszámítani a mozgását, aztán amikor úgy érezte, hogy pontosan ismeri a cikázás koreográfiáját, lecsapott. 

Kate az utolsó bekezdést olvasta, amikor meghallotta Castle diadalittas kiáltását. Felnézett, és elmosolyodott a látványra. A férfi terpeszállásban állt, egyik kezével magasba tartotta a botot, aminek a végén jól látható volt a zsákmány, a másikkal a levegőbe csapott.

- Juhúúúú! - hallotta Kate a felszabadult kiáltást. Azt hitte, Castle egyenesen hozzá rohan, hogy eldicsekedjen a sikerével, de a férfi lehúzta a botról a halat, és újra lesbe állt.

Alig telt el negyed óra, Castle mezítláb, nagyokat lépkedve a süppedő, finom szemcséjű homokban, közeledett Kate felé, kezében büszkén lóbálta a négy, damilra felfűzött halat.
A nő titkon végigjáratta szemét a naplementében felé közeledő férfin. Vékony térdnadrágja vizesen tapadt a combjára és a csípőjére, fehér inge pedig a mellkasára, haja kócosan állt a szélrózsa minden irányába. Igyekezett uralkodni az arcizmain, hogy el ne árulják, mennyire elvarázsolja a látvány, de ami mindig levette a lábáról, az a férfi mosolya volt, amiben minden érzelme tükröződött: a siker öröme, a büszkeség, de legfőképpen a boldogság, hogy elkápráztathatja élete szerelmét.

Rick megállt a napozóágy mellett, és kissé felemelte a halakat.

- Nos, Mrs. Castle? Meghívhatom egy vacsorára? - kérdezte incselkedve.

- Hát, egészen el leszek bűvölve, ha még tüzet is tud rakni, Mr. Castle - válaszolta szerelmesen csillogó szemekkel Kate, de amikor meglátta a férfi öntelt mosolyát, kihívóan hozzátette: - természetesen gyufa nélkül.
Castle vágott egy bosszús grimaszt, de a következő pillanatban már fel is ragyogott a tekintete.
- Még szerencse, hogy  láttam a MacGycer összes részét - vigyorodott el magabiztosan.
Egy óra múlva már a kis öböl peremén álló sziklák szélárnyékában ültek a homokra terített pléden, és forgatták a nyársra tűzött halakat az izzó parázs felett. A lassan rájuk telepedő sötétségben egyre erősebbnek tűnt a tűz meleg, vöröslő fénye. Az időnként felcsapó lángok fénye hullámzó táncot lejtett a két ember arcán. Eleinte hétköznapi dolgokról beszélgettek, aztán az érintetlen sziget szépségeiről, meg arról, hogy a hét végére már kellően erősek lesznek mindketten ahhoz, hogy felfedezzék a nagy sziget, Palawan szépségeit, hogy búvárkodjanak, és végigcsónakázzanak a világ leghosszabb földalatti hajózható vízfolyásán, aztán hirtelen elcsendesedtek, és csak hallgatták a tűz pattogását, és a feltámadó szél által keltett hullámok hangját. Kate egy ideig forgatta a lassan ropogósra sülő halat, aztán beharapta az alsó ajkát, és Castle-re nézett. A férfi elmerengve mosolygott, miközben egy bottal megpiszkálta a hamvadó tüzet. Kate meggyőződése volt, hogy Castle ugyanarra gondol, mint ő, de látszott rajta, hogy nem tudja, előhozakodjon-e vele, ezért hogy bátorítsa, játékosan végigsimított a férfi combján. Az író ránézett, és zavartan elmosolyodott, aztán mintha bátorságot gyűjtene, nyelt egyet.
- Pablo nem hozott mást Puerto Princesa-ból, csak az ennivalót? - próbált közönyösséget erőltetni a hangjára Castle. Már percek óta azon töprengett, hogyan is feledkezhetett meg arról, hogy valószínűleg ma küldték Ryan-ék a palawani rendőrségre Anton gyilkossági aktáját, de amikor Pablo megérkezett, annyira elvonták a figyelmét a halak, hogy elfelejtett rákérdezni. Kate nem tudott a fiúkkal kötött egyezségéről, és bár nem akarta eltitkolni a nő elől az aktát, nem akarta, hogy előbb kerüljön a kezébe. Alighogy feltette a kérdést, rádöbbent, mekkora hibát követett el. Kate szeméből eltűnt a szerelmes vágyakozás, a mosoly az arcára fagyott, és zavartan elkapta a tekintetét.
- Miért? Vártál valamit? - kérdezte éllel a nő, és Castle nem tudta eldönteni, hogy a csalódás érződik ki a hangjából, amiért szétrombolt egy romantikusnak ígérkező helyzetet, vagy a harag, amiért nem szólt neki az aktáról. Úgy érezte, jobban jár, ha bevallja az igazat.
- Hát, esetleg egy ... egy iratot - nyögte ki nehezen, miközben megpróbálta állni Kate számon kérő tekintetét.
- Hm. Egy iratot? Mégis, miféle iratot? - húzta fel a nő a szemöldökét, mintha semmiről nem tudna.
- Még Nassauban megkértem Ryan-t és Espo-t, hogy ... - kezdte bűnbánóan pislogva.
- ... küldjék el a jelentést - fejezte be a mondatot Kate. Képtelen volt haragudni a férfira, hiszen nagyon is jól emlékezett a pillanatra, amikor az első közös ügyük idején azt mondta Castle, hogy mindig van történet, és ő azt ismerni akarja. Később az vezetett sok-sok ügy megoldásához, hogy mindig látni akarta a kerek egész történetet,  és ez is azok közé a tulajdonságai közé tartozott, amiért beleszeretett.
- Igen, mert ... - kezdett magyarázkodni a férfi - ... mert történet mindig van - húzta sajnálkozó mosolyra a száját.
Kate pár másodpercig nézte, ahogy az éjszakai fényekben sötétkékké váló szemekben narancssárga csillagokként tükröződik a parázs fénye, aztán elnézően elmosolyodott.
- Én már ismerem Anton történetét - mondta incselkedve, mire a hatás nem maradt el. Castle kivette a nyársat a tűzből, és izgatottan közelebb hajolt.
- Te ... te már olvastad a jelentést?
- Elmeséljem vagy elolvasod?
Castle szeme huncutul villant.
- Az ezeregy éjszaka vár ránk Seherezádé. Mesélj a hercegednek! - mondta, miközben elfeküdt a puha homokra terített pléden, és fejét Kate ölébe hajtotta.
A nő sóhajtott egyet, és az ég felé emelte a tekintetét, aztán gyengéd mozdulattal kisimította a férfi haját a homlokából.
- Seherezádé nem is hercegnek, hanem egy gonosz királynak mesélt, hogy ne végeztesse ki. Nem gondolod, hogy nem éppen szívderítő ez a hasonlat?
- Igaz - ismerte be a férfi, de aztán csibészesen elmosolyodott. - De a végén szerelmes lett a király Seherezádéba.
- Ez csak legenda, Castle - hűtötte le Kate.
- De egy happy end-es legenda.
- Na, jó - zárta le a szócsatát Kate, és belekezdett Anton Volkov ügyébe. - Marion Hartnett vallomást tett, így már tudjuk, hogy csak eljátszotta, hogy szerelmes a kisemberbe, ahogy Anton is csak megjátszotta a szerelmet. Csakhogy a titkokra fény derült. Marion rájött, hogy Anton Lena Petrovval akar megszökni, és neki egy fillér sem üti a markát a póker nyereményből, és a Lionel King megzsarolásából származó pénzből. Az összeget azonban Anton felvette a közös számlájukról, amiből arra következtetett, hogy most meg akar szökni Lenaval. Ekkor döntött úgy, hogy elteszi láb alól a fiút, és megszerzi a pénzt. Dr. Benedict Segeltől szerzett receptet, így jutott nagy dózisú nyugtatóhoz, és mivel Anton New York-ba ment a szerencsétlen tigriskaland után, ő is elutazott, és akkora adag gyógyszert adott a fiúnak, hogy az néhány percen belül meghalt. A jókora bőröndöt egy ócskapiacon vette, hogy ne lehessen hozzá kötni, és az éjszaka leple alatt a holttesttől is megszabadult a Centrál Parkban levő tónál. Átkutatta Anton motelszobáját, hogy kiderítse, hol van a pénz, de csak néhány nap múlva jött rá, hogy a bűvész is New York-ban járt, és mivel szoros barátság fűzte a fiúhoz, feltételezte, hogy Anton rábízta a pénzt. Követte a férfit, és rájött a bérelt lakás titkára. Mivel érezte, hogy szorul a hurok a nyaka körül, a hurrikán előtti este betört a lakásba, és megtalálta a pénzt. Meglepődött, hogy sokkal nagyobb összeg volt a rejtekhelyen, mint amit Anton mondott neki, de még csak nem is sejtette, hogy ezzel a húzással magára haragítja az orosz maffiát. Ivan Borozin neve nem volt ismeretlen az FBI előtt. Minden piszkos munkát elvállalt a maffiának, de soha nem tudták bebizonyítani, hogy kinek dolgozik, így azt sem tudjuk meg, milyen pénzzel tartozott az oroszoknak Anton - fejezte be a történetet Kate. - Remélem, kielégítettem a kíváncsiságodat!
- Hát, a maffiás rész már fekete folt marad, azt hiszem - sóhajtott beletörődve Castle, aztán huncut csillogás jelent meg a szemében. - Van valami más, amire sokkal kíváncsibb vagyok.
- Igen? - nézett rá értetlenséget színlelve Kate. - Mire vagy kíváncsi?
Castle elfordította a fejét, és egy leheletnyi csókot adott a nő oldalán levő sebhelyre.
- Arra, hogy fájnak-e még a sebek, és elég erős vagy-e már? - kérdezte komolyan, mivel a jelentős vérveszteség legyengítette a nő szervezetét. Miközben a válaszra várt, kétségek gyötörték, hogy jól látta-e az imént, és valóban a vágy csillogott a nő szemében, amikor végigsimított a combján. Nem szeretkeztek azóta, hogy Kate megsérült. Amióta megszabadultak a kórháztól, és a szigetre jöttek, csak apró csókok és ölelések, simogatások jelezték a fizikai érintés igényét, de egyikük sem mert kezdeményezni, és átlépni a határt, ami után már nincs visszaút, mert attól tartottak, hogy a másik még nincs olyan jól, hogy élvezné az együttlétet. Most azonban Castle úgy érezte, Kate egyértelmű jelzést adott, csak ő későn eszmélt.
- A sebek? - kérdezett vissza döbbenten Kate, mivel Castle minden nap megkérdezte, mennyire gyógyul a lövés helye, és ő már napok óta hangoztatja, hogy nem fáj. - Nem, nem fájnak, de ez tudod, és igen, én elég erős vagyok - mondta magabiztosan, mire a férfi izgatottan felült, hogy jobban láthassa a nő reakcióit.
- Szóval ... akkor te már ... - nyelt egyet, és vágyakozva nézett Kate meglepett arcára.
- Igen. De én azt hittem, hogy te nem vagy még elég erős, hogy ...
- Én? Én erős vagyok - bizonygatta Castle felháborodva.
- Akkor? - húzta fel egy pajkos mosoly kíséretében a szemöldökét Kate.
- Akkor ... mire is várunk? - viszonozta a mosolyt a férfi. Szemében már nemcsak a szerelem, hanem a vágy is csillogott. Végigsimított a nő vállán, aztán Kate a kezébe fogta az arcát, gyengéden magához vonta, és megcsókolta. Ajkuk engedelmesen nyílt szét, hogy az édes élvezet megbizsergesse minden sejtjüket. 
Kate hallotta, hogy Castle belenyög a csókba. Elmosolyodott. Szerette ezt a hangot hallani. Percekig játszott édes játékot az ajkuk, aztán Kate kibontakozott az ölelő karokból, felállt, és a kezét nyújtotta Castle felé. A férfi elmosolyodott, hogy a karcsú, vékony nő segítse fel a földről, de megfogta Kate kezét. Egymást ölelve, simogatva, egy-egy csókra megállva közeledtek a nyaraló felé, amikor Castle gondolt egyet, és ölbe kapta a meglepett nőt.
- Elvégre ez is a nászutunk - mosolygott huncutul, miközben átlépték a küszöböt. - No meg így láthatod, hogy elég erős vagyok!
- Nem ilyen erőre gondoltam - incselkedett Kate, amikor Rick lefektette az ágyra.
- Csak figyeljen, Mrs. Castle! - helyezkedett óvatosan a nő fölé a férfi úgy, hogy feszülő ágyékát a csípőjéhez nyomta.
- Hiszek magának, Mr. Castle - suttogta Kate, miközben még közelebb húzta a férfit, hogy megcsókolja.
Lassan szeretkeztek. Úgy érezték, mintha minden csóknak, minden érintésnek olyan különleges jelentősége lenne, mint az első szeretkezésükkor. Ugyanúgy, mint akkor, most is lassan engedték át az uralmat a vágynak a szerelem fölött. Ujjaik és ajkuk sokáig kényeztette a másik legérzékenyebb pontjait, mert azt akarták, hogy minden érintés érzéki és bizsergető legyen, de aztán eljött az a pont, amikor már egyikük sem vágyott másra, mint hogy eljuttassák egymást az érzékek mennyországába. A torkukból feltörő boldog sóhaj, és verejtékező testük remegése jelezte a gyönyört, amit egymás karjaiban átéltek.
Kate a hanyatt fekvő férfi mellkasán nyugtatta a fejét, és hallgatta lassuló szívdobogását, miközben érezte az erős, mégis finom és gyengéd kéz simogatását a hátán.
- Ez ... maga volt a csoda - szólalt meg rekedtes hangon Castle, és egy előrehulló hajtincset simított ki Kate arcából. - Köszönöm.
A nő felemelte a fejét, és a férfira mosolygott.
- Mindig - válaszolt a számukra oly nagy jelentőségű szóval.
Egyikük sem sejtette, hogy Castle téved, mert kettejük igazi csodája éppen most van születőben.

/VÉGE/

 

Változatok egy témára 8/76

Castle nyelt egyet, és segélykérőn Beckett-re nézett.
- Tudod, Martha ... - kezdte megfontoltan Kate, mivel nem akarta elhallgatni az igazságot, ugyanakkor a férfit sem szerette volna kínos helyzetbe hozni, de elakadt a szava, mert az asszony megálljt parancsolva feltartotta a kezét.

- Drágám! Esposito nyomozó beszámolt a történtekről. Tudom, hogy meglőttek, csak órák múlva kerültél kórházba, és sok vért vesztettél. Valósággá vált, amitől Jim azóta retteg, amióta megkaptad a jelvényedet, én pedig azóta, hogy láttalak összecsuklani Montgomery kapitány temetésén. Az első géppel jöttünk, amit a vihar után indítottak, mert ... tudod, egy telefon már nem elég, hogy megnyugodjunk - mosolygott szomorúan Kate-re, miközben szeretettel megfogta a karját. - Te most estél át egy műtéten, és örömmel látom, hogy jól vagy, de pihenned kell. Majd Richard elmeséli,  hogyan kötött ki melletted egy kórházi szobában - mondta jelentőségteljesen Martha, aztán átható, kék szemét a fiára szegezve folytatta: - és arra is magyarázatot ad, miért üldöztetek a nászutatokon egy gyilkost, és hogy miért maradtatok egy hurrikán sújtotta szigeten. - Ki vele Richard, nem kell kímélned! Mibe keveredtél?

Castle zavartan pislogott, és olyan bűnbánó arcot vágott, mint egy csínytevésen kapott ötéves. Nem elég, hogy itt az egész családjuk, így nem szépíthet a történteken, még be sem tudja vallani a hülyeségét, mert véletlenül egy biztonsági őrrel keveredett ökölpárbajba a  bűvész helyett, akit a gyilkosnak hitt.

- Nem ... beszélhetek - nyögte ki reszelős, alig hallható hangon a szavakat. 

- Nem beszélhetsz? - emelkedett fel Martha szemöldöke, miközben rosszallóan megingatta a fejét. - Mi vagy te? Talán 007-es ügynök, hogy titkokat kell őrizned? - kérdezte félreértve a helyzetet, de mivel Castle egyre riadtabban pislogott, az asszonyban erősödött egy addig elfojtott rossz érzés. - Mondd, hogy nem játszottál James Bondot!

Kate úgy érezte, itt az idő, hogy megmentse Rick-et, az igazság meg előbb vagy utóbb úgyis kiderül.

- Üldöztünk egy gyanúsítottat, és Castle-t véletlenül torkon ütötte egy biztonsági őr - mondta.

- Hm. Véletlenül, mi? - nézett feddőn a férfira, de mivel az még mindig nem szólt, elgondolkodva idézte fel az előbb hallott információkat, és néhány másodperc múlva elhűlve kapkodta a levegőt. - Megsérült a torkod? Ezért nem beszélhetsz? - kérdezte döbbenten, mire a férfi egy pillanatnyi habozás után bólintott.

- Csak néhány napig kell kímélni a torkát - szólalt meg gyorsan Kate, mielőtt még az asszony megrémülne - és ha lemegy a duzzanat, visszajön a hangja.

Martha-nak először elnyílt a szája meglepetésében, aztán elmosolyodott.

- Richard drágám, tudom, hogy ez neked szörnyű - simított végig színlelt együttérzéssel fia karján - de nézd a dolog jó oldalát! Katherin-nek lesz pár nyugodt napja, amikor nem idegesíted az elméleteiddel.

Castle sértődötten összeszorította a száját, amitől olyan volt, mint egy duzzogó, meg nem értett kisfiú.

Kate egy másodpercig érezte a csipkelődés okozta örömöt, de aztán felülkerekedett benne egy sokkal erősebb érzés.

- Az az igazság, hogy már egy nap után hiányoznak a fantáziaszüleményei - nézett végtelen szeretettel az íróra. 

- Ó, drágám! - hajtotta oldalra tettetett rosszallással a fejét Martha. - Ha simogatod az egóját, a végén nem fogsz vele bírni!

- Attól nem félek - mosolygott magabiztosan Kate az asszonyra, aztán mindketten elnevették magukat, amikor meglátták Castle felháborodott, bosszús ábrázatát.

A pillanatnyi jókedvben azonban csak addig tartott, amíg észre nem vették a verejtékcseppeket a férfi halántékán, egyre hosszabbá váló pislantásait, és az arcán átsuhanó fájdalmat, amikor nyelt.

- Feküdj le, Rick!

- Feküdj le, Richard! - parancsolt a férfira a két nő egyszerre. Csodálkozva egymásra pillantottak, Castle pedig kicsit sértődötten összevonta a szemöldökét, amiért anyja átvette a szerepét, mivel eddig azt hitte, csak az ő gondolatai járnak egy srófra Kate-ével.

- Ez egy jó tanács, Mr. Castle, érdemes lenne megfogadnia! - lépett a szobába Dr. Bartolini. Barátságos mosolyát szigorú tekintettel ötvözte, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy a jó tanács tulajdonképpen parancs, amit Castle is érzett, ezért kapkodva bebújt az ágyába.

- Örülök, hogy jól van - mosolygott az orvos Kate-re - mert jött valaki, aki nagyon aggódott magáért - lépett oldalra, hogy utat adjon a beteg számára oly kedves látogatónak.

Jim Beckett szó nélkül az ágyhoz lépett, és hosszan magához ölelte a lányát. Martha látta, hogy a férfi becsukja a szemét, hogy elrejtse könnyei csillogását.

- Semmi baj sincs, Apa! - suttogta Kate a férfi fülébe.

- De igen, van - nyelt egyet Jim Beckett, hogy elrejtse hangja remegését, miközben kibontakozott az ölelésből, hogy lánya szemébe nézhessen. - Azt hittem, csak akkor kell félnem, ha dolgozol. Nem gondoltam, hogy még a nászutatokon is gyilkosokat hajkurászol.

Castle bűnbánó arccal felemelte a kezét, jelezve, hogy az egész helyzet miatta alakult ki, miközben remélte, hogy Jim nem védi olyan nagy hévvel a lányát, mint ahogy ő tenné a helyében. Behúzott nyakkal felkészült arra, hogy a férfi rázúdítja a haragját, de Dr. Bartolini megszólalt, így Jim haragját megúszta egy összevont szemöldökkel, és egy gyilkos tekintettel. 

- Mondtam az édesapjának, hogy ha minden rendben lesz a sebekkel, és a vérképe is elfogadható lesz, akkor holnapután kiengedjük, de otthon is sokat kell pihennie, mert sok vért vesztett - magyarázta az orvos Kate-nek. - A férje állapota viszont romlott. Csak akkor engedhetem el, ha lejjebb megy a láza, és otthon tudják folytatni a kezelést.

- Természetesen otthon mi vigyázunk rájuk - jelentette ki Martha magabiztosan, miközben Jim-re pillantott, aki egyetértően bólintott - és gondoskodunk róla, hogy megkapják a kezelést.

Kate és Castle csak kapkodták a tekintetüket a három ember között,  amiért azok dönteni akarnak helyettük, miközben mindkettejük fejében képek sora futott végig, ahogy New York-ban Martha és Jim túlzott aggódása ágyfogságra kényszeríti őket. Kate egyáltalán nem kívánta apja féltő gondoskodását, Castle pedig egyenesen rettegett az anyjáétól. Egymásra pillantottak, és mintha Castle olvasott volna a nő gondolataiban, bólintott.

- Khm ... még nem megyünk New York-ba. Egy hetet Palawanon töltünk - mondta Kate határozottan - és vigyázunk egymásra - tette hozzá kissé bizonytalanabbul, mivel a történtek nem azt mutatták, hogy tudnának egymásra vigyázni.

Jim csak összevonta a szemöldökét az ötletre, Martha viszont hangot adott az aggodalmainak. 

- Palawan gyönyörű hely, maga a paradicsom - szólalt meg az orvos, mintha az égiek küldték volna a megmentésükre. - Beteg nászutasok kiválóan tudnak ott gyógyulni - jelent meg cinkos mosoly a szája sarkában.

Jim Beckett meglepetten húzta fel a szemöldökét, aztán rámosolygott a lányára, Martha viszont lemondóan sóhajtott, és megingatta a fejét.

A szolid, idős nővér lépett be a szobába, az orvos pedig kitessékelte a látogatókat a folyosóra, hogy megvizsgálhassa a két beteget.

- Köszönjük - nézett hálásan az orvosra Kate, Castle pedig egyetértése jeléül bólintott egyet.

- Harminckét éve Palawanon voltunk nászúton a feleségemmel, és kevés olyan boldog házasság van, mint a miénk. Szóval, maguknak sem fog ártani az a hely - mosolygott Kate-re, aztán Castle ágya mellé lépett. - Hallottam, hogy egy kis gondja akadt az injekcióval - nézett az íróra sokatmondóan. - Ha át akarja élni a csodát a gyönyörű feleségével, akkor szót kell fogadnia a nővéreknek, hogy meggyógyuljon, és minél előbb indulhassanak.

Castle elgondolkodva az orvosra mosolygott, de aztán a nővérre pillantott, és vágott egy szomorkás grimaszt, végül tekintete megállt a rászegeződő ragyogó, zöldes-barna szemeken, amelyek ugyanúgy elvarázsolták, mint az első találkozásukkor. 

Változatok egy témára 8/75

A békés csendbe apró neszek törtek utat, aztán beszédfoszlányok, végül a hangok értelmet nyertek, és egy ismerős helyzet körvonalai rajzolódtak ki előtte. Mosolyra húzódott a szája.

- Mr. Castle!  Ha azt hiszi, nem találkoztam még hisztis beteggel, nagyon téved! - hallott egy halk, de erélyes női hangot. Ki sem kellett nyitnia a szemét, hogy tudja, milyen arcot vág a "hisztis" jelzőre a férfi.  - Ha szégyenlős egy nő előtt, akkor beküldöm Diego-t, ha fél, akkor Irene nővért, mert neki egy beteg sem mer ellet mondai, de higgye el, velem jobban jár - próbálta meggyőzni a nővér a férfit. 

Kate egy pillanatig derült a hallottakon, aztán villámként hasított bele a félelem, hogy Castle-nek valami baja van, ha egy nővér nyaggatja. Most tudatosult benne, hogy őt megműtötték, és a férfinak látogatóként kellene jelen lenni, de a hallottak ellentmondtak ennek. Úgy érezte, mintha ólomból lennének a szemhéjai, ezért először csak résnyire tudta nyitni a szemét, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy szempillantással felmérje a helyzetet. Késő délután lehetett. A hurrikán elvonult, mert az ablakon áradt be az aranyló napfény, az égszínkék égen pedig még egy fátyolfelhő sem volt. Az eredetileg egyszemélyes szobába betoltak még egy ágyat, amin Rick feküdt kórházi hálóingben, és dacos tekintettel nézett egy idős, ősz hajú, szelíd tekintetű nővérre, aki türelmesen várt a válaszra, miközben feljebb tolta aranykeretes szemüvegét az orrán. 

Castle megrázta a fejét, és feljebb húzta magán a takarót, mire a nővér sóhajtott egyet.

- Tudom, hogy ha beszélhetne, azt mondaná, hogy semmi baja, de maga is tudja, hogy ez nem igaz. A láza sokkal magasabb, mint az éjszaka volt, fáj a torka, nehezen lélegzik, verejtékezik, és gyenge, mint a harmat. Sokkal jobb lesz a közérzete, ha megkapja ezt - emelte fel kissé a kezét, így Kate meglátta a benne tartott injekciót. - Szóval, hagyjuk a hisztit, és legyen olyan kemény legény, mint amikor megmentette a felesége életét!

Kate döbbenten hallgatta a nővér szavait, aztán felrémlett előtte, mennyire remegett a férfi a vízzel elárasztott csarnokban, emlékezett mennyire borsózott a bőre, csurom víz nadrágja hűtötte a testét, ráadásul miatta még egyszer megmártózott a hideg vízben. Látta, hogy a nővér utolsó szavainál Castle szemében megjelenik valami mély fájdalom, nyel egyet, aztán rá néz.

- Fogadj szót, Clark Kent! - mosolygott a férfira, akinek abban a pillanatban megváltozott az arckifejezése: szerelem és megkönnyebbülés vegyült egy cseppnyi aggódással a halvány mosolyban, és féltő szeretetet a sugárzó tekintetben.

Castle úgy érezte, mintha napok óta erre a pillanatra várt volna, holott csak 18 órával ezelőtt sérült meg Kate, és estek csapdába. A nő hangjában nyoma sem volt a gyengeségnek, inkább olyan volt, mint amikor egy hosszú, nyugodt éjszaka után kipihenten ébred, és évődik vele; arcáról eltűnt a sápadtság, ajka is kezdte visszanyerni cseresznyepiros színét, szeme élénken csillogott. A majdnem tragikussá váló események tükrében Castle-nek végtelenül jólesett, hogy a nő Superman-hez hasonlítja úgy, hogy a hős hétköznapi nevét használja. Úgy érezte, mintha ő is egy átlagember lenne a külvilág számára, de Kate szemében ő volna a megmentő hős. Kate Beckett hőse. Soha nem vágyott ennél nagyobb dicséretre.

- Hm. Superman? - szólalt meg hitetlenkedve a nővér, akinek ezzel sikerült megtörnie a varázst, amiért Castle bosszankodva vágott egy grimaszt. - Örülök, hogy felébredt! - fordult az idős nő Kate felé. - Hogy érzi magát?

- Én ... egészen jól - mocorgott egy kicsit, hogy kipróbálja, mennyire fájnak az oldalán összevarrt sebek, aztán komolyan a nővérre nézett, miközben fejével Castle felé intett. - Mennyi a láza?

- 39,6 fok. Közel áll egy tüdőgyulladáshoz, úgyhogy mindenképpen kell ez - mutatott injekcióra - de nem boldogulok a félős Superman-nel - pillantott az író felé.

Kate néhány pillanatig nézte a duzzogó férfit, aki szólásra nyitotta a száját, aztán bosszankodva becsukta, amiért még ellenkezni sem tud.

- Nekem meddig kell maradnom? - kérdezte Kate érdeklődve.

- Ha nem lázasodik be, akkor két-három nap múlva.

- És neki, ha tüdőgyulladást kap?

- Az legalább egy hét, de inkább tíz nap - bólogatott komoly arccal a nővér. 
Kate figyelte, hogyan jelenik meg a kíváncsiság és a felismerés Castle szemében, és már tudta, hogy elérte a célját.

- Nos, Castle? - nézett kihívóan a férfira, szája sarkában egy kis árulkodó mosollyal. - Akarsz velem Palawan-ra jönni, vagy inkább ezekkel a kedves nővérekkel akarod tölteni a nászutadat?

- Irene nővér társaságát kimondottan élvezné - kontrázott rá a nővér. - Ő megismertetné magával az együttműködő beteg fogalmát.

Castle először dühösen elhúzta a száját, és a nővérre pillantott, aztán szeme megállapodott Kate tekintetén, amiben már nem volt kihívás, csak mérhetetlen szeretet. Sóhajtott egyet, aztán anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, kitakarózott és oldalra fordult.

A nővér nem tett semmilyen megjegyzést. Megérezte a két embert összekötő különleges erőt, amit csak nagyon ritkán tapasztalt meg az élete során. Nem akarta hogy a pillanat varázsa elillanjon, ezért szó nélkül felhajtotta a férfi hálóingét, kicsit lehúzta a bokszerét, és fertőtlenítőt fújt a bőrre.

- Lazítson! - mondta halkan, amikor a beteg összeszorított szájára, ökölbe szorított kezére, és a megfeszülő farizomra nézett, majd amilyen finoman csak tudta, beadta az injekciót. - Tényleg kezd hasonlítani Clark Kent-hez - jegyezte meg a nővér minden gúny vagy csipkelődés nélkül, miközben lefertőtlenítette a szúrás helyét, és felhúzta az alsónadrágot.

Castle vett egy nagy levegőt, aztán megkönnyebbülten kifújta, miközben hálásan nézte Kate gyönyörű, mosolygó arcát, aztán bocsánatkérő arckifejezéssel a nővérre pillantott, aki viszonozta a mosolyt, majd csendesen kiment a szobából.

Castle váratlanul felkelt, és Kate ellenkezésével nem törődve, a nő ágya szélére ült. Ujjait a törékeny női kézre kulcsolta, és olyan komolyan nézett rá, ahogy csak nagyon ritkán tette.

- Tudom, hogy szeretsz - előzte meg a száját nyitó férfit Kate, miközben elmosolyodott. - Én is szeretlek. Tudom azt is, hogy lelkiismeret furdalásod van - tette hozzá, és jólesően látta a csodálkozást megjelenni Castle vonásain, amiért megint nyitott könyv volt előtte. - Igen, igazad van, rossz ötlet volt itt maradni, és beleütni az orrunkat egy nyomozásba a nászutunkon - folytatta feddőn, miközben figyelte a férfiban lejátszódó reakciókat. Amikor meglátta a bűnbánó tekintetet, és a lelkiismeret furdalás okozta rossz érzést kiülni az arcára, elmosolyodott, és gyengéden megcirógatta a kezét. Nem akarta tovább kínozni, ezért néhány másodperc múlva folytatta. - De ennek köszönhetjük, hogy Anton gyilkosának kilétére fény derült, és ártalmatlanná tettünk egy bérgyilkost.

Egymásra mosolyogtak, aztán Castle óvatosan Kate fölé hajolt, és lágyan megcsókolta. Ajkuk puhán találkozott, és amíg élvezték az édes érintést, nem is vették észre, hogy kinyílt a szoba ajtaja.

-  Na igen, ezt kell csinálni egy nászúton, mármint ezt is, na de nem egy kórházi szobában! - hallották meg Martha rosszalló hangját, mire Castle szégyenlősen kiegyenesedett, és zavarában a hajába túrt.

- Martha?! - nézett a szélvészként belépő nőre Kate meglepetten. - Hogy kerülsz te ide?

- Csak nem gondoltátok, hogy titokban maradhat a kis akciótok? Ne nézzetek olyan rémülten! Nem zavarjuk meg a nászutatokat, csak látni akartuk, hogy minden rendben van veletek!

Kate és Castle egymásra pillantott, aztán mindketten az ajtó felé néztek, mivel Martha többes számban beszélt, feltételezték, hogy valaki jött vele.

- Jim most beszél az orvossal - adott választ az asszony a fel nem tett kérdésre, aztán aggódó tekintettel végigmérte a fiát. - Richard! Te is megsérültél? - tette a szívére a kezét.

- Nem, csak megfázott, és lázas - válaszolt a férfi helyett Kate tömören, mivel nem akarta megrémíteni Martha-t a tüdőgyulladás veszélyével, de nem tudta megnyugtatni az asszonyt, mert az gyanakodva méregette a hálóingét zavartan húzkodó írót.

- Miért vagy ilyen csendben Richard? - lépett közelebb, és olyan átható tekintettel nézett a fiára, hogy az tudta, nincs menekvés, minden hülyeségét be kell vallania az anyjának.

Castle nyelt egyet, és segélykérőn Beckett-re nézett.