Változatok egy témára 8/76

Castle nyelt egyet, és segélykérőn Beckett-re nézett.
- Tudod, Martha ... - kezdte megfontoltan Kate, mivel nem akarta elhallgatni az igazságot, ugyanakkor a férfit sem szerette volna kínos helyzetbe hozni, de elakadt a szava, mert az asszony megálljt parancsolva feltartotta a kezét.

- Drágám! Esposito nyomozó beszámolt a történtekről. Tudom, hogy meglőttek, csak órák múlva kerültél kórházba, és sok vért vesztettél. Valósággá vált, amitől Jim azóta retteg, amióta megkaptad a jelvényedet, én pedig azóta, hogy láttalak összecsuklani Montgomery kapitány temetésén. Az első géppel jöttünk, amit a vihar után indítottak, mert ... tudod, egy telefon már nem elég, hogy megnyugodjunk - mosolygott szomorúan Kate-re, miközben szeretettel megfogta a karját. - Te most estél át egy műtéten, és örömmel látom, hogy jól vagy, de pihenned kell. Majd Richard elmeséli,  hogyan kötött ki melletted egy kórházi szobában - mondta jelentőségteljesen Martha, aztán átható, kék szemét a fiára szegezve folytatta: - és arra is magyarázatot ad, miért üldöztetek a nászutatokon egy gyilkost, és hogy miért maradtatok egy hurrikán sújtotta szigeten. - Ki vele Richard, nem kell kímélned! Mibe keveredtél?

Castle zavartan pislogott, és olyan bűnbánó arcot vágott, mint egy csínytevésen kapott ötéves. Nem elég, hogy itt az egész családjuk, így nem szépíthet a történteken, még be sem tudja vallani a hülyeségét, mert véletlenül egy biztonsági őrrel keveredett ökölpárbajba a  bűvész helyett, akit a gyilkosnak hitt.

- Nem ... beszélhetek - nyögte ki reszelős, alig hallható hangon a szavakat. 

- Nem beszélhetsz? - emelkedett fel Martha szemöldöke, miközben rosszallóan megingatta a fejét. - Mi vagy te? Talán 007-es ügynök, hogy titkokat kell őrizned? - kérdezte félreértve a helyzetet, de mivel Castle egyre riadtabban pislogott, az asszonyban erősödött egy addig elfojtott rossz érzés. - Mondd, hogy nem játszottál James Bondot!

Kate úgy érezte, itt az idő, hogy megmentse Rick-et, az igazság meg előbb vagy utóbb úgyis kiderül.

- Üldöztünk egy gyanúsítottat, és Castle-t véletlenül torkon ütötte egy biztonsági őr - mondta.

- Hm. Véletlenül, mi? - nézett feddőn a férfira, de mivel az még mindig nem szólt, elgondolkodva idézte fel az előbb hallott információkat, és néhány másodperc múlva elhűlve kapkodta a levegőt. - Megsérült a torkod? Ezért nem beszélhetsz? - kérdezte döbbenten, mire a férfi egy pillanatnyi habozás után bólintott.

- Csak néhány napig kell kímélni a torkát - szólalt meg gyorsan Kate, mielőtt még az asszony megrémülne - és ha lemegy a duzzanat, visszajön a hangja.

Martha-nak először elnyílt a szája meglepetésében, aztán elmosolyodott.

- Richard drágám, tudom, hogy ez neked szörnyű - simított végig színlelt együttérzéssel fia karján - de nézd a dolog jó oldalát! Katherin-nek lesz pár nyugodt napja, amikor nem idegesíted az elméleteiddel.

Castle sértődötten összeszorította a száját, amitől olyan volt, mint egy duzzogó, meg nem értett kisfiú.

Kate egy másodpercig érezte a csipkelődés okozta örömöt, de aztán felülkerekedett benne egy sokkal erősebb érzés.

- Az az igazság, hogy már egy nap után hiányoznak a fantáziaszüleményei - nézett végtelen szeretettel az íróra. 

- Ó, drágám! - hajtotta oldalra tettetett rosszallással a fejét Martha. - Ha simogatod az egóját, a végén nem fogsz vele bírni!

- Attól nem félek - mosolygott magabiztosan Kate az asszonyra, aztán mindketten elnevették magukat, amikor meglátták Castle felháborodott, bosszús ábrázatát.

A pillanatnyi jókedvben azonban csak addig tartott, amíg észre nem vették a verejtékcseppeket a férfi halántékán, egyre hosszabbá váló pislantásait, és az arcán átsuhanó fájdalmat, amikor nyelt.

- Feküdj le, Rick!

- Feküdj le, Richard! - parancsolt a férfira a két nő egyszerre. Csodálkozva egymásra pillantottak, Castle pedig kicsit sértődötten összevonta a szemöldökét, amiért anyja átvette a szerepét, mivel eddig azt hitte, csak az ő gondolatai járnak egy srófra Kate-ével.

- Ez egy jó tanács, Mr. Castle, érdemes lenne megfogadnia! - lépett a szobába Dr. Bartolini. Barátságos mosolyát szigorú tekintettel ötvözte, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy a jó tanács tulajdonképpen parancs, amit Castle is érzett, ezért kapkodva bebújt az ágyába.

- Örülök, hogy jól van - mosolygott az orvos Kate-re - mert jött valaki, aki nagyon aggódott magáért - lépett oldalra, hogy utat adjon a beteg számára oly kedves látogatónak.

Jim Beckett szó nélkül az ágyhoz lépett, és hosszan magához ölelte a lányát. Martha látta, hogy a férfi becsukja a szemét, hogy elrejtse könnyei csillogását.

- Semmi baj sincs, Apa! - suttogta Kate a férfi fülébe.

- De igen, van - nyelt egyet Jim Beckett, hogy elrejtse hangja remegését, miközben kibontakozott az ölelésből, hogy lánya szemébe nézhessen. - Azt hittem, csak akkor kell félnem, ha dolgozol. Nem gondoltam, hogy még a nászutatokon is gyilkosokat hajkurászol.

Castle bűnbánó arccal felemelte a kezét, jelezve, hogy az egész helyzet miatta alakult ki, miközben remélte, hogy Jim nem védi olyan nagy hévvel a lányát, mint ahogy ő tenné a helyében. Behúzott nyakkal felkészült arra, hogy a férfi rázúdítja a haragját, de Dr. Bartolini megszólalt, így Jim haragját megúszta egy összevont szemöldökkel, és egy gyilkos tekintettel. 

- Mondtam az édesapjának, hogy ha minden rendben lesz a sebekkel, és a vérképe is elfogadható lesz, akkor holnapután kiengedjük, de otthon is sokat kell pihennie, mert sok vért vesztett - magyarázta az orvos Kate-nek. - A férje állapota viszont romlott. Csak akkor engedhetem el, ha lejjebb megy a láza, és otthon tudják folytatni a kezelést.

- Természetesen otthon mi vigyázunk rájuk - jelentette ki Martha magabiztosan, miközben Jim-re pillantott, aki egyetértően bólintott - és gondoskodunk róla, hogy megkapják a kezelést.

Kate és Castle csak kapkodták a tekintetüket a három ember között,  amiért azok dönteni akarnak helyettük, miközben mindkettejük fejében képek sora futott végig, ahogy New York-ban Martha és Jim túlzott aggódása ágyfogságra kényszeríti őket. Kate egyáltalán nem kívánta apja féltő gondoskodását, Castle pedig egyenesen rettegett az anyjáétól. Egymásra pillantottak, és mintha Castle olvasott volna a nő gondolataiban, bólintott.

- Khm ... még nem megyünk New York-ba. Egy hetet Palawanon töltünk - mondta Kate határozottan - és vigyázunk egymásra - tette hozzá kissé bizonytalanabbul, mivel a történtek nem azt mutatták, hogy tudnának egymásra vigyázni.

Jim csak összevonta a szemöldökét az ötletre, Martha viszont hangot adott az aggodalmainak. 

- Palawan gyönyörű hely, maga a paradicsom - szólalt meg az orvos, mintha az égiek küldték volna a megmentésükre. - Beteg nászutasok kiválóan tudnak ott gyógyulni - jelent meg cinkos mosoly a szája sarkában.

Jim Beckett meglepetten húzta fel a szemöldökét, aztán rámosolygott a lányára, Martha viszont lemondóan sóhajtott, és megingatta a fejét.

A szolid, idős nővér lépett be a szobába, az orvos pedig kitessékelte a látogatókat a folyosóra, hogy megvizsgálhassa a két beteget.

- Köszönjük - nézett hálásan az orvosra Kate, Castle pedig egyetértése jeléül bólintott egyet.

- Harminckét éve Palawanon voltunk nászúton a feleségemmel, és kevés olyan boldog házasság van, mint a miénk. Szóval, maguknak sem fog ártani az a hely - mosolygott Kate-re, aztán Castle ágya mellé lépett. - Hallottam, hogy egy kis gondja akadt az injekcióval - nézett az íróra sokatmondóan. - Ha át akarja élni a csodát a gyönyörű feleségével, akkor szót kell fogadnia a nővéreknek, hogy meggyógyuljon, és minél előbb indulhassanak.

Castle elgondolkodva az orvosra mosolygott, de aztán a nővérre pillantott, és vágott egy szomorkás grimaszt, végül tekintete megállt a rászegeződő ragyogó, zöldes-barna szemeken, amelyek ugyanúgy elvarázsolták, mint az első találkozásukkor.