KÖSZÖNET

Kedves Olvasóim! 

Egy évvel ezelőtt készítettem ezt a blogot, és tettem ki izgalommal vegyes szorongással az első kis próbálkozásomat. Megleptek a biztató szavak, amiket írtatok a chat-en, és természetesen végtelenül jólestek. A saját örömömre kezdtem írni. Először hihetetlen volt, hogy másoknak is kellemes perceket okoznak a jelenetsoraim, történeteim, és ahogy teltek a napok, egyre többször kattintottatok az oldalra, ami azt mutatta, hogy várjátok a folytatást. Az öröm szó új értelmet nyert. Semmihez nem hasonlítható érzést, amit az élet más területén soha nem tapasztaltam, pedig szerencsésnek mondhatom magam, mert minden megadatott nekem, amire azt mondják: boldogság.

Hálás vagyok Nektek!

Köszönöm, hogy megtiszteltetek azzal, hogy olvassátok az írásaimat, várjátok és véleményezitek!

Kívánom, hogy Ti is érezzétek azt az örömöt, amit én!

KÖSZÖNÖM!

Változatok egy témára 6/73

- Kezdődik - sóhajtotta egy nagy levegővétellel, és érezte, ahogy a testén végigfutó borzongás készenlétbe helyezi minden sejtjét.

A bekanyarodó sötét színű autók szinte surrantak a csendes utcában. Egymás után álltak meg, és Castle zakatoló szívvel figyelte, ahogy gyors mozdulatokkal szállnak ki belőlük az FBI és NYPD feliratú golyóálló mellényt viselő férfiak. Szeme cikázott a sok hasonló autón, amikor végre felfedezte Beckett kocsiját. A Dodge vezetőoldali ajtaja kinyílt, és Kate elszánt tekintettel szállt ki. Körbenézett. Felmérte a terepet, aztán megigazította a mellény tépőzárját, előhúzta a pisztolyát, és két kézzel markolva, a talaj felé tartva, elindult a kapu mellett kétoldalt felsorakozó FBI-os akciócsoport mögé. Castle figyelte a jól szervezett, összehangolt akciót, és érezte, hogy eluralkodik rajta az a semmivel össze nem hasonlítható izgalom. Egy pillanatra felrémlett előtte az elborult elméjű, szerencsétlen nő vad tekintete, amikor ágyékon rúgta. Ha akkor számított volna a mozdulatra, akkor talán ki tudta volna védeni, és Gates nem tiltotta volna el az akcióktól. 
A csapat könnyedén hatolt be a magas fallal körbezárt udvarra, de néhány fegyveres az utcán maradt biztosítani a helyszínt, nehogy egy illetéktelen civil véletlenül belekeveredjen a veszélyes helyzetbe. Castle néhány másodpercig töprengett, hogyan juthatna át rajtuk, aztán úgy gondolta, majd rögtönöz. Levette a zakóját és a golyóálló mellényét takaró pulóvert, aztán az ajtóhoz lépett. Mindennél jobban vágyott arra, hogy ott lehessen, amikor elfogják a nőt, és megtalálják a gyerekeket! Megfogta a kilincset, majd lenyomta. Aztán még egyszer, most már erőteljesebben és türelmetlenebbül, de az ajtó nem nyílt. Bosszankodva hajolt közelebb a zárhoz, és szemöldökét összevonva vizsgálta a szerkezetet, aztán kiegyenesedett, és öklével dühösen a levegőbe csapott, amikor felismerte a zár fajtáját. Amikor behúzta maga után az ajtót, automatikusan záródott, és belülről is csak kulccsal lehetett kinyitni. Előkotorta a zsebéből a tolvajkulcsokat, és kapkodva próbálta kinyitni a zárat, de minél inkább igyekezett, keze annál jobban remegett. Kipillantott az ablakon, de az utcán semmi változást nem látott, ezért az ajtó felé fordult, és újra a zárra fordította a figyelmét. Hiába tudta, hogy ha adna magának néhány nyugodt másodpercet, és lassan próbálkozna, akkor sikerrel járna, türelmetlensége erősebb volt az észérveknél. Végül dühösen, erőből próbálta megoldani a problémát. A kampós végű, vékony kis szerszám egy ideig feszült, de aztán ellenállása megtört a rá ható erővel szemben, és hangosan reccsenve kettétört.  Castle döbbenten bámulta a zárból kiálló fémdarabot, aztán a kezében levő részre nézett, és egy nagyot pislogott, mintha nem akarna hinni a szemének, hogy ilyen megtörténhetett. Egy mérges grimasz, és néhány halk szitok kíséretében földhöz vágta az eltört szerszámot, amikor mozgolódást érzékelt a szeme sarkából. Már nem foglalkozott a zárral. Minden figyelmét az utca túloldalán lejátszódó események kötötték le. Szinte rátapadt az üvegre, hogy jobban lássa, ahogy a kék golyóálló mellényes csapat kivonul az utcára. Az első néhány fegyveres mögött aztán megpillantotta Patrícia Mars dühösen vonagló alakját, ahogy szabadulni szeretne a karjait erősen szorító Beckett és Sorenson fogságából. Hallotta a hangzavart, de nem értette a szavakat, ezért óvatosan elhúzta az újság kiadására szolgáló kis ablakot. A nő rikácsolva tiltakozott az őt ért sérelem és a bánásmód ellen, és váltig állította, hogy ártatlan. Castle hallotta, hogy Sorenson mond valamit Kate-nek, mire a nő halványan a férfira mosolygott, aztán beültették a foglyot az egyik autóba, ők pedig visszamentek a házba.

Castle sóhajtott egyet. Nem elég, hogy lemaradt az akcióról, ráadásul Kate Sorenson-nal van, ő meg itt ragadt egy újságárudában, és addig nem is tud kijutni, amíg az FBI és Beckett-ék el nem mennek. Bánatosan figyelte a kinn nyüzsgő fegyvereseket, és türelmetlenül várt. Legalább a kiszabadított gyerekeket láthatja! Remélte, hogy a boldog megkönnyebbülés fog tükröződni az arcukon, nem pedig az elmúlt hetek szörnyűségeinek a fájdalma és féleleme. - Mikor jöttök már? - mondta ki hangosan a szavakat, mert úgy tűnt, túl hosszú ideje bement már a csapat. Ahogy teltek a percek, egyre inkább elhatalmasodott rajta egy rossz érzés. Összevont szemöldökkel és összeszűkült gyomorral várt. Amikor meglátta Ryan-t elsőként kilépni a kapun, közelebb húzódott az ablakhoz, de hiába meresztette a szemét, csak az akciócsapat tagjai jöttek egymás után, végül Sorenson és Beckett zárta a sort. A nő lehajtott fejjel lépkedett, aztán mielőtt beszállt volna az autóba, az ügynökre nézett, megrázta a fejét, és csalódott tekintettel mondott neki valamit. 

- De ... de ... hol vannak? Hol vannak a gyerekek? - kapkodta hitetlenkedve a szemét Castle, de amikor látta, hogy az ügynökök és a rendőrök sorban szállnak be az autójukba és elindulnak, minden reményét elvesztette. - Az nem lehet! Itt kell lenniük - győzködte magát, miközben tekintetét nem vette le Kate-ről, mintha abban bízna, hogy eljutnak hozzá a gondolatai, és ő megtalálja a választ a kérdésére. Minden olyan logikus volt. Olyan biztos volt abban, hogy megtalálják a hat kamaszt, mint eddig soha semmiben. Talán csak annyira szerette volna elhinni, hogy jó nyomon járnak, hogy valamin átsiklott? Már csak Beckett álldogált tétován a ház előtt, és Castle mintha a saját gondolatait látta volna tükröződni az arcán. Messziről is látszott, ahogy összehúzott szemöldökkel, szorosra zárt ajkakkal megingatja a fejét, aztán utoljára körbenéz, végül az újságárus házikón áll meg a tekintete. Castle mozdulni sem mert. Nem tudta, olyan távolságból, ahol Kate áll, mennyire lehet átlátni az üvegen, de attól félt, a mozgás fény-árnyák változásai felkelthetik a nő gyanúját, ezért inkább mozdulatlanul várt. Ha Kate felfedezi a rejtekhelyét, akkor belekezdhet egy hiábavaló magyarázkodásba. Megkönnyebbülten áradt ki tüdejéből a hosszú másodpercekig benntartott levegő, amikor a nő végre elfordította tekintetét a házikóról, beszállt a Dodge-ba, és elhajtott.

Beckett csalódott volt és dühös. Az akció terv szerint ment, könnyedén rajtaütöttek a nővéren, de nem találták meg a gyerekeket. Hiába mentek vissza, és nézték át a házat a pincétől a padlásig, semmi nem utalt arra, hogy a nőn kívül még valaki élne a lakásban. Sem több, használatban levő edényt, sem ruhákat nem találtak, de még a rengeteg élelmiszernek sem találták a nyomát. A szemét szokott a legárulkodóbb lenni arról, hogy kik élnek egy helyen, de még azzal sem volt szerencséjük. Lassan szembesülnie kellett azzal, hogy talán tévedtek. Már mindenki elment, és tudta, hogy neki is indulnia kellene, de valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Talán a ház ódon falai tették, de úgy érezte, valami nincs rendben. Körülnézett, de semmi gyanúsat nem látott. Aztán észrevette az újságárus elhúzott ablakát, de a kis épület teljesen elhagyatottnak látszott. Végül belátta, hogy jobb ha indul, mert már csak abban reménykedhetnek, hogy sikerül az elfogott nőt megszorongatni, és vallomásra bírni. A kapitányság alagsori garázsába kanyarodott be éppen, amikor Martha hívta telefonon. Reménye, hogy jó híreket hall a nőtől, nem tartott sokáig.

- Katherine! Fogalmam sincs, hol lehet Richard, és egyre idegesebb vagyok - csengett aggodalom a hangjából. - Ha megbántódott, akkor is felveszi a telefont, ha Alexis hívja, de most ő sem éri el.

- Martha! Elmondtad Alexis-nak?

- Dehogy, csak valami sürgős befizetni valója van, azért kereste, de mivel Richard nem vette fel a telefont, engem hívott.

- Nyugodj meg Martha! Biztosan csak valami bárban kiereszti kicsit a gőzt - próbált meggyőző lenni, miközben maga is szerette volna elhinni a szavait. 

-Van más is - szólalt meg jelentőségteljesen az asszony. Kate megállt. Érezte, hogy most jön a lényeg. - Eltűnt a szekrényből a golyóálló mellénye.

Beckett döbbenten hallgatott, és úgy cikáztak a gondolatok a fejében, mint a villámok. Castle-t mélyen érinti ez az ügy, tud az akcióról, valószínűleg a címet is tudja, elvitte a mellényét, és senkinek nem veszi fel a telefont. 

- Hogy az a ... ! - szaladt ki a száján, és dühösen a kormányra csapott.

- Baj van, Kate?  - hallotta meg Martha félelemmel teli hangját.

- Nem, nincs veszélyben. Azt hiszem, tudom, hogy hol van - mondta, azzal letette a telefont, és olyan erővel lépett a gázpedálra, hogy a kerekek csikorogva, füstölve hagytak nyomot a garázs betonján.

   

Castle végighúzta tenyerét nyirkos homlokán, aztán tanácstalanul a bezárt ajtóra nézett. Hirtelen elvigyorodott. Kinézett az ablakon, és elégedetten állapította meg, hogy az utcán összegyűlt nézők lassan elszállingóztak. Már nem volt semmi látványosság. Tíz perc múlva már szinte teljesen elnéptelenedett az utca, csak két 10 év körüli fiú gördeszkázott a járdán. Castle vett egy nagy levegőt, és a Javi-tól oly sokszor ellesett mozdulattal belerúgott az ajtóba. A zár recsegve-ropogva szakadt ki a helyéből, és az író legnagyobb megelégedésére az ajtó kinyílt, de gyógyulófélben levő ágyéka fájdalommal jelezte, hogy egyenlőre nem kellene Chuck Norris-t játszania. Kezét a fájdalom forrására szorítva várta, hogy elmúljon a kellemetlen érzés, aztán büszkeségtől ragyogó mosollyal az arcán lépett ki a szűk árudából. A két gyerek tátott szájjal, csodálkozva bámult rá.

- Ha híres írók lesztek - vigyorgott rájuk Castle, miközben végighúzta ujját a mellényén álló "író" feliraton - akkor ti is játszhattok rendőröset - kacsintott egyet, aztán sietve indult a túloldalra, Partricia Mars házához.    

Változatok egy témára 6/72

Lopva körülnézett, aztán a zsebébe nyúlt.

Beckett idegesen dobolt a kormányon, miközben azon igyekezett, hogy túlélje néhány őrült sofőr életveszélyes mutatványát a new york-i forgalomban, és mielőbb visszaérjen a kapitányságra. Gondolatai állandóan Castle körül forogtak, pedig már az akció részletein kellett volna töprengenie. Félt. Féltette a férfit. Tudta, hogy a szívén viselte az elrabolt gyerekek sorsát, és bármit megtett volna, hogy részt vehessen a kiszabadításukban, de így, hogy Gates ezt megtiltotta, fogalma sem volt, mit forgat a fejében. Már csak abban reménykedett, hogy Will bántó megjegyzése elvonja a figyelmét az ügyről, és valamelyik eldugott bárban nyalogatja lelki sebeit néhány pohár whisky társaságában. Amikor pirosat kapott az egyik kereszteződésben, felhívta Martha-t. Elmondta, hogy megbántották Rick-et, a kapitány elküldte, és most valahol duzzog, és nem hajlandó felvenni a telefonját. Megkérte az asszonyt, hogy ha megtud róla valamit, akkor értesítse őt.

Amikor kilépett az kapitányság liftjéből, azonnal észlelte a szinte kézzel tapintható izgalmat. Mint egy jól szervezett hangyabolyban, szorgos kollégái felfokozott munkatempót diktáltak. Javi éppen állva telefonált, közben élénk tekintettel ránézett, és örömteli mosolyra húzódott a szája, miközben üdvözlésképpen bólintott. Rysan azonnal felé sietett egy iratköteggel a kezében, és meg sem várva, hogy Beckett asztalához érjenek, már sorolta is az információkat.

- Patricia Mars vásárlásait visszakövettük egészen három héttel ezelőttig. Minden másnap vásárolt a szupermarketben, minden alkalommal jóval több élelmiszert, mint amire neki szüksége lenne. Feltűnően sok multivitamin készítményt és étrend-kiegészítőt vett. A legérdekesebb azonban még hátra van! - tartott egy kis hatásszünetet, aztán amikor Beckett tekintetén látta a türelmetlen kíváncsiságot, gyorsan folytatta. - Mindig bankkártyával fizetett - csillogott a szeme olyan elégedetten, hogy Kate tudta, a legfontosabb most következik, ezért türelmesen várt, hogy a Ryan végre elárulja a lényeget. - Eszembe jutott, hogy amikor a nő pénzügyeit átnéztem, a folyószámla-kivonatokon sehol nem szerepeltek ezek a vásárlások, ezért leellenőriztem a bankkártyát. Egy kajmán-szigeteki bankhoz tartozik - mondta, miközben az iratokat az íróasztalra tette, és rábökött a szöveg egy részére.

Beckett gyorsan végigfutott az iraton, aztán elismerően rámosolygott a nyomozóra.

- Szép munka! Valószínűleg erre a számlára utalták az alapítványból kimentett pénzt.

- Javi már értesítette az FBI-t, már szervezik az akciót - billentette a férfi a fejét Espo felé.

- Oké. Megvan az alaprajz? - kérdezte Kate, mire a férfi szó nélkül egy részletes tervrajzot húzott elő az iratok aljából. 

Beckett közelebb hajolt, és teljes figyelmét a rajzra irányítva, minden négyzetcentiméterét elraktározta az agyában. Ryan egy darabig tétován ácsorgott a nő mellett, aztán bátortalanul megkérdezte: - Castle?   

- Nem veszi fel a telefont - mondta szűkszavúan Kate anélkül, hogy felnézett volna.

- Nem tudod, hova mehetett? - kérdezte a közben odaérkező Espo. Összehúzott szemöldöke és aggódó arckifejezése tükrözte rossz előérzetét. Egyrészt nyugtalanította, hogy Castle bármi őrültségre képes, és ki tudja hova tűnt el, másrészt már akkor érezte a Beckett-ből áradó feszültséget, amikor a nő kilépett a liftből.

- Ha tudnám, akkor megtaláltam volna - csattant Kate hangja ingerülten, mire Javi védekezően maga elé kapta a kezét, és hátrahőkölt.

- Jó, jó! Nem kérdeztem semmit!

- Ne haragudj! Csak jobb lenne, ha az akcióra tudnánk koncentrálni - sóhajtott Beckett, és egy halvány, bocsánatkérő mosolyt küldött a férfi felé. 

- Tizenöt perc múlva eligazítást tart a kapitány - pillantott az órájára Ryan. - akkor beszéljük meg a rajtaütés részleteit az FBI akciócsoportjával.   
Beckett bólintott, és újra a tervrajzra fordította a tekintetét, a fiúk pedig látva, hogy a nő nem akarja velük megosztani idegességének valódi okát, visszamentek az asztalukhoz. Kate megpróbált a rajzra koncentrálni, és maga elé képzelni az épületet. Fontos volt, hogy ne hagyjanak menekülési utat a nőnek, ugyanakkor, ha a gyerekeket fogva tartja, ne tudja őket túsznak használni. Legalább Castle biztonságban lesz így, hogy nem vehet részt az akcióban - kanyarodtak vissza a gondolatai a férfira. Vett egy nagy levegőt, és a pihenőbe ment, hogy igyon egy kávét. Amíg arra várt, hogy a forró fekete lefőjön, újra elővette a telefont, de amikor  az már megint az üzenetrögzítőre kapcsolt, dühösen zsebre tette. Ahogy kipillantott a félig nyitott reluxa lamellái között, hirtelen mozgolódásra lett figyelmes Sietve emelte szájához a poharat, aminek az lett a következménye, hogy a tűzforró ital megégette a száját. Bosszúsan vágta le a poharat, és hűvös tenyerét az ajkaira szorítva az eligazítóba sietett.
Hamarosan megállapította, hogy az FBI valóban profikkal dolgozik. A tervük precízen kidolgozott, gyors és logikus volt, ráadásul minden apró lehetőséget figyelembe vettek, ami befolyásolhatja a sikerüket. Már csak néhány utolsó utasítás hangzott el, amikor szóltak, hogy a megfigyelők jelentették, hogy Patricia Mars néhány perce hazaért. Beckett végignézett a csapat tagjain. Elszántság és kordában tartott feszültség tükröződött a szemükben, és mindegyikükön látszott, hogy pontosan tudja, mi a feladata. 

Castle egy darabig a betörés izgalmától zakatoló szívvel ült az újságárus házikóban. Elég hamar ki tudta nyitni a nem túl bonyolult zárat, de nem olyan gyorsan, mint amikor otthon, nyugodt körülmények között zárfeltörést gyakorolt az egyik Derrick Storm regény írásakor. Hitelesen akart leírni egy jelenetet, ezért különböző zárakon próbálta ki a szerszámokat, amiket egy visszavonult betörőtől kapott. Most bosszúsan elhúzta a száját, amikor szembesült vele, hogy kijött a gyakorlatból, de aztán a grimaszból mosoly lett, amikor megérezte a tilosban járás izgalmát. Egészen közel hajolt az ablakhoz, és megállapította, hogy ennél jobb megfigyelőhelyet nem is találhatott volna. Ahogy múltak a percek, egyre unalmasabbnak találta, hogy csak bámulja mereven a házat, ahol semmi különös nem történt. Az utca csendes volt, Patricia háza pedig kimondottan kihaltnak tűnt. Unalmában végignézett az előző heti újságok tömkelegén.
- Legalább valami friss hír lenne köztük - morgott a bajsza alatt, ahogy a főcímek harsány színű betűin átsiklott a tekintete, aztán amikor a sarokban meglátott egy köteg képregényt, felragyogott az arca. - Á! Batman! Te vagy a megmentőm! 
Igyekezett, nehogy képzelete teljesen magával ragadja a fantáziavilágba, ezért minden oldal végén kényszerítette magát, hogy kikémleljen az ablakon. Unottan csukta be a képregényt, miközben megállapította, hogy rendkívül sokat ront az élményen, ha nem szabadulhat el a fantáziája. Ekkor látta meg a hazaérkező nőt. Figyelte, ahogy gyanakodva körülnéz, miközben a hatalmas kovácsoltvas kapu zárjában elfordítja a kulcsot, ezért önkéntelenül hátrébb húzódott az ablaktól, bár biztos volt benne, hogy a nő nem láthatja meg. Szíve hevesebben kezdett dobogni, de az izgalom nem tartott sokáig. A következő pecekben újra nem történt semmi, ezért ujjaival megint végigforgatta a képregények sorát, amíg meg nem találta az előző rész folytatását. Úgy fél óra telhetett el, amikor szeme sarkából érzékelte, hogy valami megváltozott a csendes utcában. Felemelkedett a székről, és olyan közel hajolt az ablakhoz, hogy az orra egy pillanatra hozzáért az üveghez. 
- Kezdődik - sóhajtotta egy nagy levegővétellel, és érezte, ahogy a testén végigfutó borzongás készenlétbe helyezi minden sejtjét.  

Változatok egy témára 6/71

Dühösen tette zsebre a telefont, miközben Gates szavai csengtek a fülében: "Ügyes nő maga. Oldja meg, hogy férfinak érezze magát!"

Castle a járda szélén állt, és türelmetlenül várt egy arra járó taxira. Idegrendszere pattanásig feszült a haragtól. Dühös volt Soenson-ra, dühös volt Gates-re, de leginkább saját magára, amiért nem úgy reagált az ügynök bántó szavaira és tekintetére, ahogy kellett volna. Ha megelőzi a kapitányt, és valami könnyed, de lélektipró megjegyzéssel vágott volna vissza egy csipetnyi gúnyos mosoly kíséretében, akkor talán most ott ülhetne Kate mellett az ügyön dolgozva, így viszont Sorenson lehet mellette. Nem értette magát. A férfiak szokták húzni egymást ilyen beszólásokkal, és ő nagyon jól tudta, hogy ezeket egy humoros visszavágással lehet legjobban megoldani, de akkor egyszerűen képtelen volt élcelődésnek felfogni az ügynök szavait, csak azt érezte, hogy elönti a düh, és mielőbb elégtételt akar venni. Az elmúlt napok eseményei miatt egyébként is úgy érezte magát, mintha az érzelmei valami megfékezhetetlen tengeri vihart játszanának, ő pedig mint egy irányíthatatlanná vált tutaj sodródna tehetetlenül a hullámokkal hol a magasba, hol a mélybe, erre már csak rátett a mai nap. Reggel a magányos ébredéskor a mélyben vergődött, aztán Kate szinte az egekig repítette, most meg néhány perc alatt megint a mélyben találta magát. Éppen lehalkította a telefonját, amikor meglátott egy taxit. A kocsi nagyot fékezve állt meg mellette. A nagydarab fekete sofőr barátságosan mosolyogva fordult hátra, de amikor látta, hogy leendő utasa milyen óvatos mozdulatokkal, és fájdalmas, haragos arccal ül be a hátsó ülésre, aggódó tekintettel mérte végig.

- Jól van, uram? - kérdezte.
- Nem. Nem vagyok jól - morrantotta Castle olyan hangsúllyal, hogy a sofőr azonnal megértette, semmi köze hozzá, ezért előrefordult, tartózkodón megkérdezte, hogy hova lesz a fuvar, és csak lopva, a visszapillantó tükörből figyelte az utast, aki egy tribeca-i címet adott meg. Volt már bánatában zokogó, féltékenységében örjöngő, depressziós öngyilkosjelölt utasa is, sőt már gyerek is született a taxijában, így aztán amikor valaki beült az autójába, felkészült minden eshetőségre. Mostani utasa egyszerre tűnt dühösnek és elkeseredettnek, ezért nem kezdett a szokásos semmitmondó beszélgetésbe, csak csendben szemmel tartotta a tükörből. 
- Ne haragudjon! Csak rossz napom van - szólalt meg halkan Castle, amikor már másodszor találkozott a tekintete a sofőrével a visszapillantóban.
- Semmi baj - legyintett az idős férfi, és újra a tükörbe nézve megkérdezte: - Nő van a dologban?
Castle kényszeredetten elmosolyodott. Miért van az, hogy ha egy férfi maga alatt van, akkor mindenki azt feltételezi, hogy az egy nő miatt van? 
- Hát, nem is tudom - gondolkodott hangosan. - Tulajdonképpen lehet, hogy mindennek a hátterében valóban egy nő áll.
- Összevesztek? 
- Nem. Csak valahogy olyan zavaros lett minden - pillantott a tükörbe. A sofőr felnézett, tekintetében együttérzés tükröződött.
- Akkor talán végig kellene gondolnia a dolgokat egy nyugodt helyen.
Castle pislantott néhányat, mint aki meggondolja a javaslatot, aztán hirtelen döntött.
- Elvinne inkább egy másik címre?

Kate tanácstalanul állt Castle nappalijában. A lakás üres volt, és semmi jele nem volt, hogy a férfi otthon járt volna. Fogalma sem volt, hogy hova mehetett, a telefonját pedig még mindig nem vette fel. Próbálta végiggondolni, hogy ilyen hangulatban hova mehetett a férfi. Felhívta az Old Hunt-ot, de ott nem látták, aztán a kávézót, ahova minden reggel betért, de onnan is azt a felvilágosítást kapta, hogy aznap nem járt benn a férfi. Próbálta elhessegetni az egyre idegesítőbben rátörő negatív gondolatokat, sikertelenül. Az órájára pillantott. Ideje lenne visszamennie az őrsre. A feszültségtől összeszoruló gyomorral ült be a Dodge-ba, de amikor kihajtott a parkolóból, mégsem a kapitányság felé kanyarodott. Még egy hely van, ahol ő is meghozta élete egyik legfontosabb döntését, és Castle is. Talán oda ment - töprengett reménykedve. Hamarosan már a játszótér puha füvén lépkedett a hinták felé, de hiába összpontosított szemöldökét összehúzva, a csak kacagó, fülig érő szájjal nevető gyerekeket látott, akik boldogan szálltak a magasba az egyszerű szerkezet segítségével. Tanácstalanul nézte a csillogó szemű, göndör hajú kislányt, és a huncut tekintetű kisfiút, ahogy egymással versenyezve egyre magasabbra hajtották a hintát, míg anyjuk szeretettel teli, de határozott hangja lassításra nem kényszerítette őket. Merengéséből a telefonja csengése rántotta ki. Kapkodva húzta ki a zsebéből a készüléket, és csalódottan szorította össze a száját, amikor a kijelzőn nem Castle, hanem Ryan nevét látta meg.
- Megvannak az adatok. Patricia minden másnap nagy bevásárlást tartott a közeli szupermarketben - hadarta Kevin, aztán csendesen hozzátette: - Be kellene jönnöd.
- Kösz Ryan. Megyek.
Felületesen körbejáratta a játszótéren a szemét, aztán sietve a kocsija felé indult. Ha lett volna ideje alaposan körülnézni, akkor felfedezte volna a szomorúan rászegeződő kék szemeket. 
Castle a játszótér egy távolabbi sarkában magányosan ült egy padon. Sokáig nézte a tőle távolabb levő hintákat, ahol feltette Kate-nek élete legfontosabb kérdését. Emlékek rohanták meg, fájóak és boldogok egyaránt, aztán végiggondolta a jótékonysági est óta történt eseményeket, és megpróbált külső szemlélőként nézni rájuk, hogy megértse, mi is bántja igazán. A felé szálló csilingelő kacagásra felkapta a fejét, és nem tudta levenni szemét a hang forrásáról. A göndör hajú kislány szinte szállt a hintával, és még messziről is látta, milyen boldogság ül az angyali kis arcon. Castle behunyta a szemét, aztán lehajtotta a fejét. Már tudta, hogy bizonytalanságának és hangulatváltozásainak mi az igazi oka. Sóhajtott egyet, és kinyitotta a szemét. Ekkor látta meg a hinták felé lépkedő karcsú alakot. Vívódott. Egyrészt rohant volna Kate felé, hogy átölelje és magához szorítsa, másrészt rettegett a rájuk váró elkerülhetetlen beszélgetéstől. A kérdés csak az, mikor kerítsen sort erre a beszélgetésre. Figyelte a tétován álló nőt, aztán látta, hogy telefonál, és kényszeredetten elindul a kocsija felé. Szerelemmel szerette, de ez vajon elég lesz ahhoz, hogy legyőzze a lelkét kínzó titkos vágyat? Már biztosan tudta, hogy a beszélgetésre még nagyon sokáig nem fog sort keríteni. Gondolatai a nyomozásra terelődtek. Ha Kate azért sietett el, mert találtak valamit Patricia Mars ellen, akkor hamarosan összeáll a csapat, behatolnak a nő házába, és kiderül, hogy jól gondolkodtak-e, sőt, hogy élnek-e a gyerekek. Erről nem maradhat le! Érezte, ahogy emelkedő adrenalinszintje izgalmi állapotba hozza minden sejtjét. Felpattant a padról, és a lehető leggyorsabban lépkedve igyekezett a park sarkánál várakozó taxi felé. Most először nem bánta, hogy Kate eldugta a bokszeralsóit, mert a tegnapi jégnek és a kényelmes fecskének köszönhetően alig érzett fájdalmat. Először hazament. Felvette a golyóálló mellényt, fölé húzott egy bő fazonú pulóvert, hogy ne lássák avatatlan szemek, zsebre tett néhány hasznosnak tűnő holmit, aztán a taxival Patricia Mars házához vitette magát. Áldotta azt a szokását, hogy időnként lefotózza a fehér táblát, így könnyen megtudta a nő címét. A taxit elküldte, aztán alaposan körülnézett, hol húzódhatna meg. Olyan helyet kellett keresnie, ahonnan jó rálátás nyílik a házra, de sem Patricia, sem a rendőrségi és FBI csapatok nem fedezik fel. Elégedett mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta az utca sarkán álló újságárus házikót, aminek rácsos ajtaján felirat hirdette, hogy az üzlet hétvégéig zárva tart. Lopva körülnézett, aztán a zsebébe nyúlt. 

Változatok egy témára 6/70

- Még az is a véleményem erről a tényről - kezdte Castle lassan, miközben elégedetten hátradőlt a székében - hogy ha az FBI-nál elég tökös ügynökök lennének, akkor ezt már napokkal ezelőtt észrevették volna.

Szinte megfagyott a levegő. Kate mindenre felkészülve egy pillanatra becsukta a szemét, és vett egy nagy levegőt. Amikor kinyitotta, látta, hogy Will előrehajol, és fölényes mosollyal az arcán egyenesen Castle szemébe néz.

- Én pedig azt hiszem, hogy itt is csak a két nyomozó a tökös legény, hiszen ők jöttek rá a hamisításra. Ugye Castle? - vágott vissza az ügynök fölényesen, mire az író arcának mimikai izmai egy pillanat alatt átrendeződtek, és a a kaján mosoly helyét átvette a düh. 

A két férfi farkasszemet nézett egymással, Espo és Ryan értetlenül figyelték őket, Kate pedig felkészült a kapitány mindent elsöprő haragjára, amit feltételezése szerint Castle-re fog zúdítani, de tévedett. 

- Uraim! - szólalt meg dühösen a Vaslady, és először Castle-re, aztán Sorenson-ra villantotta ellentmondást nem tűrő tekintetét. - Ha a férfiasságukat akarják összemérni, arra ott a férfimosdó. Vagy oda száműzöm magukat, vagy abbahagyják ezt a gyerekes viselkedést! - Elhallgatott, végigmérte a két férfit, majd néhány másodperc múlva megszólalt. - Folytathatjuk?

Az író és az ügynök még váltott néhány gyilkos pillantást, aztán mindketten bólintottak.

Beckett egy darabig elgondolkodva nézte Victoria Gates kifürkészhetetlen arcát, aztán magában elmosolyodott, amikor rájött, hogy miért nem bosszantotta fel a nőt Castle megjegyzése. Nem vetne jó fényt a kapitányságra, ha Gates kritizálná az FBI munkáját, de titkon örül, hogy helyette megteszi ezt Castle, mint civil.

- Hogy állunk Patricia Mars cipőjének az elemzésével? - tette fel az egyik leglényegesebb kérdést a kapitány, hiszen ha bizonyítani tudnák, hogy a templom parkjában járt, akkor az első számú gyanúsított lenne.

- Megkaptuk az engedélyt a házkutatásra, amit akkor tettünk meg, amikor a lakás üres volt. Vettünk mintát a cipőiről, de még nem érkeztek meg az eredmények - intézte Sorenson a szavait Gates felé, csak a mondat végén pillantott Castle felé, mintha azt várná, hogy az író megint tesz egy lekicsinylő megjegyzést az FBI gyorsaságára.

- Következő lépés? - nézett körbe a csapaton a kapitány.

- Az a feltételezésünk, hogy Patricia Mars tartja fogva a gyerekeket, mivel az ő háza alkalmas erre - kezdett bele Beckett. - Ha meglesz az épület alaprajza, és megkapjuk az engedélyt, akkor az FBI csapatával közösen behatolunk.

- Én is be fogok hatolni, mivel be tudok - szólt közbe Castle. Pislogás nélkül fúrta tekintetét az ügynökébe, szája alig látható önelégült mosolyra húzódott, testtartásán látszott a visszavágás elégedettsége.

Espo és Ryan értetlenül kapta a fejét az író felé, de azt is érzékelték, hogy rajtuk kívül mindenki tudja, mi a valódi jelentése Castle szavainak.

- Maga nem hatol be sehova! - csattant Gates szava és tenyere egy időben, ahogy mérgében az asztalra csapott. Gyilkos tekintettel nézett az íróra, mivel az annak ellenére, hogy ígéretet tett, mégis folytatta az ügynökkel a kakaskodást. - Ha jól emlékszem, eltiltottam az akciókban való részvételtől. Ha megtudom, hogy terepre ment, az egész őrsről kitiltom. Úgy látom, nem képes elvonatkoztatni Sorenson ügynök megjegyzésétől, úgyhogy most kifelé! - mutatott ellentmondást nem tűrőn az ajtó felé.

Kate úgy érezte felrobban mérgében. Hogy lehet ilyen gyerekes Rick, hogy Gates előtt akar visszavágni Will-nek. Nyitotta a száját, hogy felhívja a kapitány figyelmét arra, milyen hasznos ötletei szoktak lenni Castle-nek, de aztán becsukta és mégsem szólt. Egyrészt azért, mert ha az író valóban nem tud túllépni Will rosszízű megjegyzésén, akkor csak egyre rosszabb lesz a helyzet, és a végén még tényleg kitiltatja magát, másrészt látta, hogy Castle dühösen összeszorítja a száját, és szó nélkül feláll. Amikor az ajtóhoz ért, visszafordult.

- Mielőtt megrohamozzák a házat, érdemes lenne utánanézni Patricia vásárlásainak. Ha a házában tartja fogva a gyerekeket, akkor nemcsak ruhákat, hanem élelmet is kellett vásárolnia nekik - vetette oda, aztán kilépett az előadóból és olyan erővel csapta be az ajtót maga után, hogy Gates összerezzent.

Kate csak magában mert sóhajtani, mivel látta, hogy a kapitány lopva körülnéz, látta-e valaki az ijedtségét, miközben tekintetén látszott, hogy magában elátkozza Castle-t. 

- Nézzenek utána! - erőltetett magára nyugalmat Gates. - Ha ezzel is alá tudják támasztani a feltételezésüket, akkor megkérem az engedélyt, és szervezhetik az akciót. Egyéb? - nézett körbe kérdőn, de mivel senki nem szólt, a fejével intett, hogy mehetnek.

Sorenson komor arccal fogta a dossziéját, és megpróbálta úgy elhagyni a szobát, hogy senkinek a tekintetével ne találkozzon a szeme, a fiúk pedig azonnal elkezdték összepakolni az iratokat, aztán sietve távoztak. Kate utánuk indult, amikor meghallotta a kapitány kemény hangját.

- Beckett nyomozó, maga maradjon!

Kate egy pillanatra megdermedt, szemét a mennyezet felé fordítva elnyomott egy sóhajtást, és megfordult. Állta Gates kutató tekintetét, aztán a kapitány előredőlt a székében, és összeszűkült szemekkel, dühét elfojtva megszólalt.

- Ha azt akarja, hogy Mr. Castle maradhasson, akkor tartsa kordában. Nem tűröm a vetélkedést, főleg, ha az az utasításom ellenére, vagy a nyomozás rovására megy. Higgye el, ismerem a férfiak lelkét és minden gondolatát, és tudom milyenek, ha az önérzetük csorbát szenved. Három bátyám van. Tudom, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlük, ha a férfiúi teljesítőképességüket kérdőjelezik meg, de a kakaskodást egy FBI ügynökkel, nem tűrhetem a kapitányságomon. Ügyes nő maga. Oldja meg, hogy férfinak érezze magát!

Beckett elkerekedett szemekkel hallgatta a nőt. Meg mert volna esküdni rá, hogy az utolsó mondatnál pajzán fény villant a nő szemében. Ma már harmadszor tudott neki meglepetést okozni. Zavarában bólintott, és sietve elindult, hogy megkeresse Castle-t, mielőtt még Will-el egymásnak esnek. Már messziről látta, hogy nem ül az íróasztala melletti székében, ezért a pihenő felé indult, de Javi hangja megállította.

- Ha Castle-t keresed, ő elment. Mi a fene történt vele? - lépett Kate mellé, és barna szeme rosszat sejtve, kérdőn kutatta a nő arcát. Ryan csatlakozott mellé, és most már két két kíváncsi szempár méregette a nyomozót.

- Férfiak! - bukott ki Kate-ből dühösen a szó, bár tudta, hogy ezzel nem adott választ társainak, most nem akart magyarázkodni. - Utánanéznétek Patricia Mars vásárlásainak? - nézett reménykedve a két férfira.

- Persze - sóhajtott Espo. - Menj, mielőtt valami hülyeséget csinál! - intett a fejével, noha rosszul esett neki, hogy Beckett nem osztotta meg velük, hogy mi váltotta ki az író viselkedését, segíteni akart a nőnek elsimítani a problémát.

- Kösz - húzta hálás mosolyra a száját Kate, és már száguldott is a lift felé. Amíg várta, hogy a felvonó a mélygarázsba érjen, folyamatosan próbálta hívni a férfit, de néhány kicsengés után mindig bekapcsolt az üzenetrögzítő. Dühösen tette zsebre a telefont, miközben Gates szavai csengtek a fülében: "Ügyes nő maga. Oldja meg, hogy férfinak érezze magát!"

 

Változatok egy témára 6/69

- Castle! Remélem minden rendben működik! - mosolygott hamisan, aztán jelentőségteljesen végigmérte úgy, hogy szeme egy pillanatra elidőzött az író sliccén. 

A gúnyos tekintetet ugyan csak Castle érzékelte, de a mondat éle Kate és Gates fülét is megütötte, ezért a két férfi felé kapták a fejüket. Míg Sorenson álszentül mosolyogva, zsebre tett kézzel méregette az írót, addig Castle résnyire szűkült szeme jelezte, hogy a visszavágásra készül. Mindkét nő tudta, hogy mire megy ki a játék: az ügynök elégtételt akar venni az ideérkezésekor az írótól kapott féltékeny szurkálódásokért. Amíg Kate egy pillanatig hezitált az esze és a szíve között, hogy hagyja a fiúkra a gyerekes erőfitogtatást, vagy védje meg azonnal a szerelmét, addig Gates kapitány egy lesújtó tekintet kíséretében már nyitotta is a száját. 

- Mr. Castle jól van, Sorenson ügynök - szólt rendreutasító hangon, és szigorú tekintetét a férfiéba fúrta. - különben nem tartózkodhatna a kapitányságomon! Magát csak az érdekelje, hogy Mr. Castle agya jól működjön, különben sosem oldjuk meg az FBI-nak ezt az ügyet! - húzta egyre összébb a szemöldökét anélkül, hogy pislantott volna, mire Sorenson zavarában kihúzta a zsebéből a kezét, és az FBI-ra tett lekicsinylő megjegyzésre eltűnt arcáról a gunyoros mosoly.
- Hát persze - szűrte a fogai között az ügynök, és megsemmisülten elindult a megbeszélés helyéül szolgáló előadóterem felé.
Gates egy pillantással végigmérte a mellette tétován álldogáló két embert.
- Ne hagyja, hogy az FBI felsőbbrendűnek higgye magát a new york-i rendőrségnél, elvégre ők kértek segítséget tőlünk - mondta keményen Beckett-nek, aztán tekintete Castle-re vándorolt. - Maga meg mutassa meg, hogy nem hiába engedem téblábolni a kapitányságomon! - leengedte csípőre tett kezét, és az ügynök után indult, de néhány lépés után hátraszólt. - Ha nem akar nálam még egy rossz pontot, akkor minél előbb megborotválkozik. Úgy néz ki ezzel a borostával, mint egy számkivetett. 
Castle és Beckett zavartan egymásra pillantott. A férfi dühös volt, amiért nem volt alkalma megvédeni magát és visszavágni a félreérthetetlen megjegyzésre, ugyanakkor meglepte, hogy a kapitány kiállt mellette. A büszkeségén akkor eset volna a legnagyobb csorba, ha Kate védte volna meg Sorenson-nal szemben.  Ahogy felidézte az ügynök kihívó tekintetét, az a felettébb kellemetlen gondolat fogalmazódott meg benne, hogy a férfi talán ki akarja használni a helyzetet, és megint közelebb akar kerülni Kate-hez.
Beckett egy másodperc alatt felmérte, hogy mi mehet végbe Castle lelkében. Sérült és bizonytalan, ráadásul a jövőjüket nagyban befolyásoló vizsgálat még hátra van, és erre még Will megkérdőjelezi a férfiúi teljesítőképességét. Szerette volna megvédeni, de úgy érezte, erre nem az a pillanat volt a megfelelő. Ha megtette volna, Castle-t egy pipogya anyámasszony katonájának állította volna be, pedig az évek során bebizonyította, hogy nem az. Ismerte már a kemény, mindenre elszánt, rettenthetetlen oldalát is. Magában megállapította, hogy Victoria Gates kapitány okos asszony. Ha hagyta volna Castle-t visszavágni, akkor elkezdődött volna egy soha véget nem érő versengés a két férfi között, amit az ügy fontosságára tekintettel nem engedhetett meg. Azt tudta Gates-ről, hogy ki nem állhatja a magukat mindenkinél többre tartó FBI-osokat, és azt is, hogy kiáll az embereiért, de az meglepte, hogy Castle-t megvédte. Mintha elismerte volna, hogy a csapat teljes értékű tagja az író. Együtt érző tekintettel a férfira nézett, aki elgondolkodó tekintettel simogatta az állát borító borostát, és biztos volt benne, hogy a Castle-Sorenson párbajnak egyáltalán nincs vége. Szótlanul indult az előadóterembe lépő kapitány után, és érezte, hogy Castle követi. Csak remélni tudta, hogy a férfi nem készül semmi őrültségre.
Espo és Ryan szorgos munkával mindent előkészített a megbeszélésre. Betolták a fehér táblákat, előkészítették a pénzügyi jelentéseket, kihallgatási jegyzőkönyveket, orvosi kartonokat. Jókedvűen üdvözölték a belépő FBI ügynököt, hiszen úgy tűnt, előre léptek az ügy felgöngyölítésében, de amikor Sorenson-tól csak egy bosszús morrantást kaptak cserébe, összenéztek. Espo barna szeme dühösen villant, teste megfeszült, és összeszorította a száját, Ryan pedig csodálkozva ráncolta a homlokát, és erőteljesen megfogta barátja karját, jelezve, hogy nem éri meg, hogy dühösen kirohanjon az ügynök udvariatlansága ellen. Mire Javi tett volna gy csípős megjegyzést, beviharzott Gates kapitány, és olyan erővel tette az asztalra a kezében tartott dossziét, hogy az nagyot csattanva jelezte, senki ne húzzon ujjat a tulajdonosával. Néhány másodperc múlva megjelent az ajtóban Beckett, akit a lehajtott fejű Castle követett. A két nyomozó jó megfigyelő lévén azonnal felmérte, hogy valami történhetett az előző percekben, mert a feszültség szinte tapintható volt, és mindenki furcsán viselkedett. Egyedül Gates szigorú tekintete volt megszokott. Espo Ryan-re pillantott, aki megvonta a vállát, jelezve, hogy ő sem tudja miről van szó.
- Beckett nyomozó, összefoglalná, hogy mit derítettek ki eddig, és hogy mi a következő lépés? - szólat meg a kapitány, amivel sikerült megtörnie a kínos csendet, és a gondolatokat a nyomozás felé irányítani.
Beckett ahhoz a táblához lépett, amelyiken az eltűnt gyerekek fotói és adatai sorakoztak csoportosítva. Megköszörülte a torkát, és belefogott. Azzal kezdte, hogy megindokolta, miért csoportosították a gyerekeket életkoruk szerint, aztán végigvezette, hogyan jutottak arra a következtetésre, hogy az idősebb, 15-16 éves eltűnt gyerekeket csontvelődonornak használják, és ha szerencséjük van, akkor nem ölték meg őket, hanem fogva tartják. Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Oliver Wyatt, a templom alapítványának könyvelője barátok voltak az egyetemi évek alatt, és mindegyikük tagja volt egy betiltott egyetemi titkos társaságnak is. Carpenter és Patricia Mars a kórházból ismerték egymást, de rendszeresen találkoztak a magánéletben is. Hárman elegek voltak ahhoz, hogy fenntartsanak egy jól jövedelmező rendszert. Hozzáfértek az egészséges és a beteg gyerekek orvosi kartonjaihoz, a szervbankok szállítási adatait könnyedén meg tudták hamisítani, és a szülőktől kicsikart pénzt az alapítvány számlájára utaltatták, ahonnan Wyatt a felújítási, építkezési számlák meghamisításával ki tudta menteni. Kevésbé volt veszélyes ez a módszer, mint személyesen átvenni a szülőktől a kizsarolt pénzt.  Patricia mint képzett nővér le tudta venni a csontvelőt, Carpenter pedig be tudta juttatni a kórház rendszeren keresztül.
Beckett gondolatmenete logikus volt és lényegre törő, de időnként kiemelte, hogy néhány bizonyítékra még várnak, amivel alá tudják támasztani a feltételezésüket. Tudniuk kell például, hogy a kávéházi számítógépet mire használta Carpenter, és egyelőre nem tudják, hogyan hamisította meg a szervbankok adatait. Amikor ehhez a ponthoz ért, Ryan megköszörülte a torkát, jelezve, hogy mondani szeretni valamit, ezért Kate elhallgatott, és kíváncsian fordult felé.
- Még nem volt idő elmondani, de Espo-val reggel egy kicsit jobban utánanéztünk az egyik szervbanknak. Összehasonlítottuk az FBI-tól kapott adatokat a kórház nyilvántartásával, és ezt találtuk - húzott elő egy papírt az előtte heverő irathalomból, és Gates elé tette. - Minden szabályosnak tűnik, egészen addig, amíg a csontvelő mennyiségét össze nem hasonlítottuk - magyarázta, miközben néhány adatra bökött az ujjával. - A szervbank megküldött egy bizonyos mennyiségű csontvelőt, de a kórházba már kétszer annyi milligramm érkezett, persze később érdekes módon külön szállítólevelük lett, és külön leírás is került melléjük.
Gates pár másodpercnyi gondolkodás után felnézett.
- Mi erről a tényről a véleményük uraim? - nézett a feszülten figyelő szemekbe. Ahogy Ryan-re és Espo-ra pillantott, elégedettség suhant át az arcán, hiszen a szervbankok ellenőrzése az FBI feladata volt.
- Khm ... -  hívta fel magára a figyelmet Castle, és amikor már minden szem ránézett, folytatta. - Csak az, hogy ha előre tudták, mikor érkezik a legális csontvelő, levették az egyik gyerekét, és a kettőt együtt juttatták be a kórházba. Mire a kórházi bürokrácián átért a dokumentáció, máris hivatalosan kapott két beteg gyerek lehetőséget a gyógyulásra. 
Castle elhallgatott. Minden szempár várakozón nézett rá, hogy folyassa, hiszen ez mindannyiuk számára egyértelmű volt.
- És, Mr. Castle? - vette le a szemüvegét Gates.
Beckett reménykedve nézett az íróra, mert a kapitány tekintetén látszott, hogy fontos meglátást vár a férfitól, de úgy érezte, Castle csak a revanson töri a fejét. Amikor meglátta, hogy a férfi kaján mosollyal Sorenson felé fordul, már tudta, hogy baj lesz.
- Még az is a véleményem erről a tényről - kezdte Castle lassan, miközben elégedetten hátradőlt a székében - hogy ha az FBI-nál elég tökös ügynökök lennének, akkor ezt már napokkal ezelőtt észrevették volna.

Változatok egy témára 6/68

- Igen. Sajnos csak alhatunk - sóhajtott Castle, és becsukott szemekkel, boldogan szívta be Kate hajának illatát.

Kate sietve szárazra törölte testét a reggeli frissítő zuhany után, aztán halkan lépett a hálószobába, és elgondolkodva megállt az ágy mellett. Rick békésen szuszogott szinte ugyanabban a testhelyzetben, mint ahogyan elaludt. Kicsit elnyílt szájjal, hosszan elnyújtva, lassan lélegzett, megrebbenő szempillái arra engedtek következtetni, hogy álmodik. Kate néhány másodpercig figyelte, és amikor észrevette, hogy a férfi elmosolyodik, azt hitte felébredt. Várta, hogy morgolódva megszólal, de hamarosan rájött, hogy csak álmában mosolygott. - Legalább szépet álmodik! A valóság úgyis fájdalmas és kínos volt számára a napokban - gondolta. Az órára nézett. Lassan indulnia kell a megbeszélésre. Tudta, hogy nem teheti meg, hogy az előző nap történtek után itthon hagyja, de felkelteni sem volt szíve, ezért úgy döntött, előbb felöltözik, és csak utána ébreszti fel.

Már farmerban és melltartóban a felsők között válogatott, amikor furcsa érzése támadt. Megfordult, és Castle csalódott arcával, és hideg tekintetével találta magát szembe. Ritkán látta a tengerkék szemeket ilyen ridegen csillogni. Máskor ilyen helyzetben oldalra hajtott fejjel, pajzánul mosolyogva, sóvárgó tekintettel szokta megbámulni a fenekét, ezért Kate nem tudta hova tenni Castle reakcióját.

- Nem akartalak túl korán felébreszteni - szólalt meg kedvesen, és az ágyra térdelve meg akarta csókolnia férfit, de az haragosan elfordította fejét. Kate meglepődve húzódott hátra, és összehúzott szemekkel fürkészte a zárkózott arcot. Addig nézte kitartóan, amíg a férfi meg nem szólalt.
- Azt hittem, tudomásul vetted, hogy el fogok menni az őrsre - mondta keményen, és a nőre emelte a tekintetét.
- Igen, beletörődtem, hogy nem tarthatlak itthon - bólintott értetlenkedve a nő, mert most már végképp nem tudta, miért ilyen sértett a férfit.
- Ha így lenne, akkor nem akartál volna itthon hagyni.
Kate behunyta a szemét, és sóhajtott egyet, aztán engesztelőn elmosolyodott, és oldalra simította a férfi homlokába hulló rakoncátlan hajszálakat.
- Olyan édesen aludtál - mondta gyengéden - még mosolyogtál is álmodban, ezért hagytam, hogy végigálmodd a kellemes történetedet, és csak akkor akartalak felkelteni, amikor én már felöltöztem. Gondoltam, majd amíg reggelit csinálok, el tudsz készülni.
Castle hallgatta a gyengéden kimondott szavakat, nézte a nő őszinte tekintetét, és a harag, amit az ébredéskor érzett azonnal tovatűnt.
- Jobban szeretek veled ébredni - duzzogott még egy kicsit, amikor rájött, hogy félreértette a helyzetet, aztán közelebb húzta magához a nőt és megcsókolta. Kate engedett a mozdulatnak, és közelebb húzódva a férfihoz, átkarolta a nyakát, és hagyta, hogy a puha ajkak birtokba vegyék az övét, majd apró csókokkal halmozzák el a nyakát. Amikor Rick meleg keze gyengéden felfedezőútra indult a derekán, megborzongott. Érezte, hogy a férfi keze a melltartó kapcsával bíbelődik, miközben ajkai lefelé haladtak a két melle közti érzékeny bőrön. Szíve azonnal gyorsabb ütemre váltott, bőréből áradt a forróság, de esze megállj parancsolt.
- Nem szabad - húzódott távolabb a férfitől, de amikor meglátta a félig nyitott szemhéjak között a tekintetét, már tudta, hogy késő. Gyorsan kibontakozott az ölelésből, megállt az ágy mellett, és zavartan a füle mögé tűrte a haját. Végignézett az elárvult férfin.
- Próbáld meg kordában tartani Virgonckát - szólalt meg együtt érzőn, aztán hamiskásan elmosolyodott. - Ha nem sikerül, akkor majd mesélek neki Perlmutter bácsiról.
- De ... de Kate! Most miért? 
- Te is tudod, hogy miért. Amíg fáj, addig felejtsd el, hogy megengedem - játszotta a szigorú feleséget Kate, aztán megint az órára pillantott. - Nem szeretnék elkésni a megbeszélésről, úgy hogy ha jönni akarsz, akkor csipkedd magad! Mire elkészül a reggeli, te is légy készen! - kapott fel egy inget és amilyen gyorsan csak remegő keze engedte, begombolta.
- Már teljesen kész vagyok - nyelt egyet Castle, miközben még mindig mereven bámulta a nőt, aki követte a férfi tekintetét, és gyorsan még egy gombot begombolt az ingén, és sietve kilépett a szobából. 
Kate sóhajtva a mennyezetre pillantott, és magában azt kérte, hogy mihamarabb gyógyuljon meg a férfi, mert minél inkább kerülniük kellene egymást, annál inkább vonzódnak egymáshoz. Legalább én ne kívánnám annyira a szeretkezést, mint ő, akkor sokkal könnyebb lenne leállítanom - gondolta, és hogy elterelje az előbb átélt finom csókokról a gondolatait, gyorsan nekilátott a reggeli elkészítésének. Alig ütött le néhány tojást, amikor meghallotta a Castle hangját a hálószobából.
- Kate! - kiabálta. - Hova lettek a bokszerjaim? - kérdezte értetlenkedve, mintha azon tanakodna, hogy a csenő manók vagy egy szellem járt-e észrevétlenül a lakásban. Hiába túrta fel a fiókokat, egyetlen bokszeralsót sem talált, csak a Kate által vásárolt fecskéket. Még egy pillanatig járt az agya, aztán szeme elkerekedett a felismerésre, és morogva indult a konyhába.
- Te képes voltál eldugni a gatyáimat, hogy fecskét vegyek fel? - esett a nőnek sértett bosszankodással.
- Én? - mutatott magára ártatlan tekintettel Kate. - Biztosan a csenő manók voltak, vagy talán egy szuperpatkány - ingatta meg sajnálkozva a fejét a nő, miközben arra gondolt, Martha biztosan megdicsérné az alakításáért.
- Aha - vágott egy grimaszt megsemmisülve a férfi. - Ezért még súlyos árat fog fizetni Beckett nyomozó - bólogatott elszánt tekintettel, aztán visszament a hálószobába, hogy felvegye az oly kellemetlen emlékű alsónadrágot.
A morcos hangulatú reggeli után csendben ültek Kate kocsijában, és miközben a nő igyekezett épségben átvergődni a szokásos reggeli csúcsforgalmon, időnként oldalra pillantott. Castle, kezét az ölében tartva, komoran nézett ki a szélvédőn, de látszott, hogy gondolatait nem az előttük haladó autó folyam köti le.
- Kényelmesen ülsz? - tette fel mintegy mellékesen a kérdést a nő.
- Igen - jött a tömör válasz, de Kate tudta, hogy csak néhány másodpercet kell várnia a folytatásra. Halványan elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy Castle vesz egy nagy levegőt. - Jó, bevallom, kényelmesebb, mint a bokszer. Most. Kizárólag ebben a helyzetben.
- Miért vagy úgy oda, hogy néhány napig fecskét hordj? - nézett értetlenül Kate a férfira, és nem kerülte el a figyelmét, ahogy Castle egy pillanatra elrévedő tekintettel nyel, és egy sötét árnyék suhan át az arcán. Most is érezte, hogy csak türelmesen várnia kell, és ha nem sürgeti erőszakosan a férfit, meg fog nyílni előtte.
- Hat éves voltam - hallotta meg egy perc múlva rekedtes, halk hangot, aztán alig figyelve a körülöttük levő forgalomra, figyelt a nehezen elmondott, megalázó gyerekkori történet felelevenítésére. Ahogy Castle elcsukló hangon mesélte, hogyan gúnyolták ki a kamasz fiúk, szinte látta maga előtt a kis Ricky fájdalmas tekintetét, és érezte a kisgyerek fájdalmát. 
- Martha-nak sosem mondtad el? - kérdezte Kate.
- Sose mondtam el senkinek - húzta meg a vállát a férfi, mintha nem lenne lényeges dolog, pedig Kate tudta, hogy nagyon is az. Még egy titok a férfiról, amit csak vele osztott meg. Talán a sok kis apró darabból egyszer összeáll a kép, és megtudja, mit rejtőzik pontosan a magabiztosság álarca alatt.
Gates kapitány éppen akkor jelent meg az irodája ajtajában, amikor Beckett és Castle kiléptek a liftből. Szúrós szemmel nézett a párosra, de mielőtt tehetett volna egy csípős megjegyzést, Beckett szenvtelen arccal megszólalt.
- Még van egy percünk asszonyom - pillantott a kapitányság falán levő órára. 
Victoria Gates-nek megvillant a szeme. Érezte a nyomozó hangjában bujkáló szemtelenséget, amit nem tűrt el, bár Beckett-nek az a tulajdonsága, hogy keménykedni mer a felettesével, tetszett neki. 
- Remélem, nem kávézni akar ebben a hátralevő ötven másodpercben! - emelte meg a hangját, jelezve, hogy ne feszegesse tovább Beckett a határokat.
Kate ártatlan tekintettel tartotta a szemkontaktust a kapitánnyal, aztán pislantott, amikor meghallott egy ismerős hangot.
- Szia Kate! - csendült barátságosan egy kellemes férfihang. Beckett-et annyira elfoglalta a Gates-szel vívott szópárbaj, hogy észre sem vette a kapitány irodájából előlépő Sorensont, aki kedvesen mosolyogva üdvözölte, aztán az író felé fordult. - Castle! Remélem minden rendben működik! - mosolygott hamisan, aztán jelentőségteljesen végigmérte úgy, hogy szeme egy pillanatra elidőzött az író sliccén. 

Változatok egy témára 6/67

- Hát ... azt hiszem, ez egy ... hm ... lelohasztó történet volt - morogta a bajsza alatt.

Kate arcán átsuhant egy elégedett mosoly, és jólesően nyugtázta magában, hogy jól ismeri a férfitest működését, Castle-ét pedig különösen jól.

- Bepótoljuk Castle! Bízz bennem! - villant pajkos fény a nő szemében, és megsimogatta a férfi arcát.

- Persze. Mindig csak majd "bepótoljuk" - morgott durcás arccal az író, aztán hirtelen mint akiben felvillan egy kellemes emlék, elvigyorodott. - Szóval "virgoncka"? - nézett pajkosan csillogó tekintettel Kate-re.

- Castle! Ne bízd el magad! - húzta össze szemöldökét a nő, aztán felállt. - Lezuhanyozok. Holnap hosszú napunk lesz.

- És az ügy? Azt mondtad, hogy megbeszéljük - szólt utána  Castle számon kérőn, de a nő nem szólt, csak egy kis gonosz mosolyt küldött felé, és eltűnt a fürdőszobaajtó mögött.  

Zuhanyozás közben Kate azon tűnődött, hogy volt idő, amikor hiába próbálta elcsábítani a testi gyönyörök földjére a férfit, addig, amíg izgatta a fantáziáját a logikátlanság egy ügyben, képtelen volt koncentrálni. Például amikor először járt Hamptons-ban a férfival, majdnem megütötte a guta, amiért hiába próbálta csókjaival és érzéki mosolyával elcsábítani Castle-t, az képtelen volt kiirtani gondolataiból a medencéjébe esett hulla ügyét. Most viszont hiába kezdett a nyomozásról beszélni, nem tudta a szeretkezést kiverni a férfi fejéből. Még szerencse, hogy a kalandja Perlmutter-rel megtette a hatását! - gondolta mosolyogva. Már csak az a kérdés, hogyan feküdjön a férfi mellé anélkül, hogy izgalomba hozná.

Castle hallgatta a víz zubogását, és álmodozva képzelte maga elé a tökéletes női testet, ahogy Kate felszegett fejjel élvezi a lezúduló vízsugár alatt, ahogy a cseppek végigcsorognak bársonyos bőrén, ahogy ... - nyelt egyet és megrázta a fejét. Jobb lesz, ha megpróbál másra koncentrálni, mert különben nem tudja a vágyait kordában tartani. Virgoncka - ízlelgette magában a szót. - Kedves, aranyos, fürge - állapította meg mosolyogva, de valami mégsem hagyta nyugodni. Lehet, hogy túl gyors? - töprengett, aztán amikor a nő utolsó szavai felrémlettek előtte, már nem mosolygott. Mi az, hogy "ne bízza el magát"? Talán Kate mégis másra vágyik, mint amit ő nyújtani tud neki?

Mire Kate belépett a hálószobába, Castle összevont szemöldökkel, elbizonytalanodva, elgondolkodó tekintettel feküdt az ágyban. - Az biztos, hogy nem a szeretkezésen jár az esze - gondolta a nő, és kissé megkönnyebbülve bújt be a takaró alá a férfi mellé. Egy percig mozdulatlanul feküdt, aztán Castle felé fordult, és könyökére támaszkodva a férfira nézett.

- Olyan vagy, mint egy árva kölyökkutya - mondta kedvesen. - Min gondolkodsz?

Castle lesütött szemmel gondolkodott. Hogyan mondhatná el a félelmeit Kate-nek? Vett egy nagy levegőt, és kényszeredett mosollyal a nőre nézett.

- Semmin - fordult felé, de nem nézett a szemébe - csak nem tudom, tegyek-e rá éjszakára jeget - adott kitérő választ a paplanra meredve, de maga is érezte, hogy Kate átlát rajta.

- Aha - húzta el a száját a nő, és összeszűkült szemmel fürkészte a férfi arcát, de látta rajta, hogy nem fogja megosztani vele a gondolatait, ezért az oldalára fordult, lekapcsolta az éjjeli lámpát, és Castle-nek háttal úgy tett, mintha aludna, de becsukott szemmel várt. Fél perc múlva érezte, ahogy Castle lassan mocorogni kezd, aztán óvatosan közelebb húzódik hozzá, és átkarolja a derekát. Nyakát egyenletesen, de viszonylag gyorsan simogatta a férfi meleg lehelete. Szinte biztosan tudta, hogy a kék szemek éberen néznek a sötétségbe, légzése elárulta, hogy nyugtalan. Rossz érzése támadt. Talán megbántotta valamivel? Vagy a hamarosan rá váró vizsgálat eredményén és a jövőn töpreng? Kate érezte, hogy Castle nyugtalansága lassan átragadt rá. Nem akart így elaludni, ezért közelebb csúszott a férfihoz, és bevackolta magát az ölébe. Hallotta a jóleső sóhajt, és érezte, ahogy az ölelő karok szorosabbra fonódnak a derekán.

- Mi bánt? - kérdezte halkan anélkül, hogy megfordult volna. Mivel sokáig nem érkezett válasz, épp mozdult volna, amikor meghallotta a halk, bátortalanul feltett kérdést.

- Miért éppen "virgoncka"?

- Mi? - fordult meg Kate az ölelésben csodálkozva, és örült, hogy a sötétség jótékonyan elrejti elnéző mosolygását. Ő valami komoly problémára gondolt, a férfi meg leragadt egy félórával ezelőtti szónál.

- Miért éppen ez a szó jutott eszedbe a ... khm ... szóval a ... szerszámomról?

- Már mondtam, hogy a kicsinyítő képzőt csak becézésnek szántam - mondta meggyőzően a nő. - Hidd el, nincs semmi baj a méreteddel! - húzta magához a férfi arcát, és egy leheletnyi csókot adott a szájára. - Minden szeretkezés csodálatos veled. Legalábbis nekem az - hagyta fenn a hangsúlyt, mintha elbizonytalanodott volna, hogy a férfi nem azt a csodát éli át az együttléteik során, mint ő.

- Nekem is! - vágta rá azonnal Castle.

- Akkor?

- Csak ez a szó: "virgoncka", olyan, szóval ... arra is utalhat, hogy ... hogy túl gyors - nyögte ki végre az író.

Ha világos lett volna a szobában, akkor Castle látta volna a Kate arcán egymás után  megjelenő érzelmek sokaságát. A nő mindenre számított, csak erre nem. Castle nagyon jó szerető volt, ráadásul valami hatodik érzékkel mindig pontosan tudta, hogy mire vágyik. Ha kellett gyengéd volt, romantikus és érzelmes, máskor szenvedélyes, vagy éppen fantasztikusan játékos. Hol lassan juttatta el a gyönyörhöz, kiélvezve minden pillanatot és érintést, hol gyorsan, felajzva ősi ösztöneiket robbantotta ki minden sejtjében a mindent elsöprő beteljesülést. Nem akart arra gondolni, hány nőt juttatott már el a férfi a gyönyörök földjére, de abban biztos volt, hogy nem volt olyan, aki ne kívánt volna vele még egy éjszakát. Már nem először érezte, hogy Rick a lelke mélyén bizonytalan önmagában, és a nagy szájával csak kompenzálni akarja ezt, de azt is érezte, hogy pszichiáternek kellene lennie ahhoz, hogy ki tudja deríteni, miből táplálkozik ez a bizonytalanság. Hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott Meredith, Castle első felesége, amikor megkérdezte tőle, miért lett vége a házasságuknak. Vajon előtte meg fog nyílni a férfi valaha? Beengedi legrejtettebb félelmei, fájdalmai rejtekébe? Bizakodva elmosolyodott. Jordan-t is elmesélte, meg azt is, mit érzett a bentlakásos iskolában, amikor Damian felkarolta, és most azt is, hogy attól tart, hogy túl gyors a szeretkezésben.  

- A legkiválóbban tudsz időzíteni - érintette homlokát a férfiéhoz, miközben ujjai a férfi tarkójának sűrűn nőtt hajszálaival játszottak. - Talán azért jutott eszembe ez a szó, mert egy éjszaka többször is képes virgonckodni - suttogta mosolyogva, és Castle hallotta a hangjában megbújó pajkosságot.

- Akkor ... - hagyta félben a mondatot, várva, hogy Kate reagáljon rá.

- Castle! Ezt nem mondom el többször, úgyhogy jól figyelj! Csodálatos veled, és mindened úgy jó, ahogy van! - mondta komolyan. - De ha meghallom, hogy ezzel dicsekszel bárkinek, akkor ... - kezdte szigorúan, de a férfi rémülten közbevágott.

- Nem, nem! Nem dicsekszem. Már tudom, hogy mit tud tenni egy dühös nő egy férfival!

Kate elnevette magát, aztán megfordult, és visszakucorodott a férfi
ölébe. 

- Akkor most már alhatunk, ugye? - simogatta meg a derekát ölelő kezet.

- Igen. Sajnos csak alhatunk - sóhajtott Castle, és becsukott szemekkel, boldogan szívta be Kate hajának illatát.

Változatok egy témára 6/66

- Szereti a tejszínhabot és az epret, Mr. Castle?

A férfi megbabonázva nézte a felé lépkedő nőt, a kis pajzán mosolyra húzódó ajkakat,  a kihívó tekintetet, és érezte, ahogy a szíve gyorsabb ütemre vált a mellkasában.

- I-igen, szeretem, Beckett nyomozó - nyögte ki nehezen, aztán amikor Kate leült az ágy szélére, karjaival feljebb tolta magát az ágyban, hogy arcuk egy vonalba kerüljön, és izgatott várakozással elmosolyodott. 

Kate végigsimított a férfi arcán úgy, hogy közben ujjaival finoman megcirógatta a fülét, aztán mutatóujját lágyan végighúzta az elnyíló ajkakon. Látta, hogy Castle néhány másodpercig nem vesz levegőt, csak ködös tekintettel fúrja tekintetét az övébe, aztán amikor egy kanálnyi tejszínhabos eperrel kezdett közelíteni felé, a férfi engedelmesen kinyitotta a száját. 

- Ümm ... - élvezte behunyt szemmel az eper édeskés-savanykás jellegzetes aromáját és a tejszínhab selymességét Castle, aztán kivette Kate kezéből a kanalat, és most ő nyújtott a nő szája felé egy adag finomságot.

Mozdulataik lassúak és meghittek voltak, gyengéd mosolyuk, csillogó szemük végtelen szeretetet és összetartozást tükrözött. Kate időnként látta fellobbanni a vágy szikráját Castle tekintetében, de ő nagyon vigyázott, hogy ne tegyen semmi olyat, amivel táplálja ezt a vágyat. Bármennyire igyekezett száműzni a mozdulataiból az érzékiséget, a harmadik vagy negyedik kanál után látta, hogy a férfi elhomályosult tekintettel, megfeszült izmokkal, szerelmesen figyeli minden rezzenését, aztán pár pillanatra becsukja a szemét, és egy nagyot nyel.
Castle nem tudott betelni a nő látványával: a gyengéd mozdulatokkal, a tekintetéből áradó szerelemmel. Érezte, hogy nem akarja elbűvölni a nő, és kerüli az érzéki pillantásokat, érintéseket, de ahogy Kate ajkai elnyíltak, és szemét lehunyva élvezte az eper ízét, mégis olyan erővel hatott rá, hogy ösztönei átvették az irányítást a józan ész felett. Talán a tudat, hogy nem szeretkezhetnek - mint valami tiltott gyümölcs, ami után mindennél jobban vágyakozik - korbácsolta fel érzékeit, és minden apró mozdulat felnagyítva jutott el agyáig: Kate telt ajkainak nyílása, nyelvének finom simítása, ahogy eltünteti a szája szélén maradt tejszínt, szemhéjának lassú lecsukódása, ahogy élvezi az ízt, a mély lélegzetvétel, amitől megemelkednek telt mellei, miközben magába szívja az eper jellegzetes illatát. Már nem tudott uralkodni a testén.
- Ugye emlékszel, hogy mi mindent csináltunk már a tejszínhabbal? - kérdezte rekedt hangon, és Kate látta rajta, hogy képzelete a szeme elé vetíti játékos szeretkezéseik képét.

- Igen, emlékszem - húzódott szélesebb mosolyra a nő ajka, ahogy felidézte a csodás emlékeket, de tudta, hogy ha nem akar rosszat a férfinak, akkor most csak magában idézi fel azokat - de most jobb, ha nem jár ilyeneken az eszed - dorgálta meg szeretettel, és letette a kelyhet a maradék eperrel az éjjeli szekrényre. Nem kerülte el a figyelmét Rick megfeszülő teste, az ágyneműt markoló ujjai, szemének jellegzetes csillogása sem. A férfi minden porcikájából áradt az érzéki vágy.
- Ne nézz így! Tudod, hogy nem szabad szeretkeznünk - próbált határozottan fellépni Kate. Kívánta a férfit, a simogatását, a csókját, meleg bőrének érintését az övén, mindennél jobban szerette volna eggyé válva elérni vele a testi gyönyört, de esze és lelkiismeret furdalása nem engedte, hogy a vágyai vegyék át a hatalmat.
- É-én tudom, de ... de van amelyik testrészem ezt nem akarja tudomásul venni - nézett bűnbánó arccal Castle  Kate-re, miközben egy jelentőségteljes pillantást vetett a paplanra, ami jótékonyan takarta mocorgó férfiasságát.
- Castle! Koncentrálj! - vonta össze a szemöldökét a nő, miközben szeme követte a férfi tekintetét, és megpróbálta elrejteni a mosolyát. Egyik oldalon hízelgett a hiúságának és női mivoltának, hogy még mindig ilyen intenzív reakciót tud kiváltani a férfiból, másrészt, együtt érzett vele.
- Erre nem lehet koncentrálással hatni! - háborodott fel Rick. - Hát nem érted, hogy elég csak látnom, ahogy a tejszínhabot lenyalod a szádról, és azonnal önálló életre kel? - magyarázta panaszosan.
- Nézd a jó oldalát! - mosolyodott el Kate, és szíve szerint adott volna egy gyengéd csókot a férfi szájára, de ezt most nem tehette. - Legalább abban biztos lehetsz, hogy az általad egyik legfontosabbnak tartott testrészednek nincs semmi baja.
- Hát ... azt hiszem ... kiválóan működik - vigyorodott el felszabadultan Castle, aztán hirtelen lehervadt a mosoly az arcáról, és gyanakodva fürkészte a nő arcát. - Mi az, hogy "az általam legfontosabbnak tartott testrészem"? 
Kate elnézően megcsóválta a fejét.
- Férfiak! - sóhajtotta. - Hidd el, ti sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítotok neki, mint mi. Különben is, ha jól emlékszem a sorrendre, akkor először beléd szerettem, és csak azután ismerkedtem meg virgonckával - kacsintott kihívón a férfira, aki hüledezve kapkodta a levegőt.
- Mi ... mi az, hogy "virgoncka"? 
- Castle, ez egy pozitív becézés!
- Igen, tudom - ráncolta össze duzzogva a homlokát a férfi. - De szerinted megérdemli a kicsinyítő képzőt? - pillantott szorongva a nőre. Még sosem beszéltek nyíltan a természet adta testi adottságairól, és Castle eddigi elégedettsége és magabiztossága Kate szóhasználata miatt egy pillanat alatt megingott. Hát még ha Sorensonra, Demmingre vagy Josh-ra gondolt! Ki tudja, milyen örömökben részesítették Kate-t az ágyban!
- A kicsinyítő képző ebben a helyzetben nem a méretre utal, csak kedveskedés - nevette el magát Kate, és mint már oly sokszor, most is végigfutott egy gondolat a fején, hogy vajon miből táplálkozhat a férfi bizonytalansága. 
- Akkor ... neked ...  - kezdte félénken a férfi, de Kate elpirulva közbeszólt.
- Igen, Rick!
- Jó, akkor jó - bólintott megkönnyebbülve Castle.
Néhány másodpercig csak nézték egymást szótlanul mosolyogva, mint az első együtt töltött éjszakájuk után. Akkor abból táplálkozott a zavaruk, hogy nem tudták, a másiknak is olyan boldogságot hozott az együttlét, mint maguknak, most pedig abból, hogy sosem beszéltek róla nyíltan.
- Most már rendben vagy? - törte meg a csendet Kate.
- Hát - húzta el a száját Castle - nem igazán - mondta, és zavarában elvigyorodott.
- Akkor beszéljünk az ügyről! Az majd eltereli a gondolataidat - próbálkozott Kate szigorú tekintettel.
- Jó - bólintott beleegyezően Castle, aztán szeme sarkából a nőre nézett, és pajkosan elmosolyodott. - Tudod, hogy milyen szexi vagy, amikor gondolkodsz egy ügyön és beharapod az alsó ajkad?
Kate szeme most már szikrát szórt. Ő itt erőlködik, hogy elterelje a férfi gondolatait, Castle meg mindig visszatér ugyanoda. Gondolt egyet, és felállt.
- Most hova mész? - változott ijedtre azonnal Castle arca. - Nem hagyhatsz itt! Azt ígérted, hogy kiengesztelsz!
- Jobb lesz, ha kimegyek, te pedig megnyugszol - mondta Kate kimérten, és az ajtó felé indult.
- Ne ne ne! Az ügyre fogok koncentrálni!
Kate megállt, és gonosz kis mosollyal a szája szegletében megfordult.
- Rendben - egyezett bele, és egy fotelt húzott az ágy mellé. - Csukd be a szemed! - utasította határozott hangon a férfit.
- Miért? 
- Azért, hogy jobban el tudd képzelni amiről beszélek, és hogy ne engem bámulj sóvárgó tekintettel - mondta meggyőzően Kate, de Castle gyanakodva méregette. A kedves, meleg hang nem volt szinkronban tekintetének huncut csillogásával. Durcásan morgolódva lejjebb csúszott az ágyban, még egy pillantással végigmérte a nő tökéletes alakját és gyönyörű arcát, aztán becsukta a szemét.
- Kezdjük onnan, hogy van egy újabb áldozatunk, Oliver Wyatt, aki a templom alapítványának volt a könyvelője. Mielőtt behozták a kórbonctanra, én lementem veled a boncterembe, és amíg én Lanie-vel beszélgettem, téged megvizsgált Dr. Perlmutter - ejtette ki közönyösen a szavakat Kate, miközben árgus szemekkel figyelte a Castle arcán végbemenő változásokat, mivel tudta, hogy élénk fantáziája képként vetíti elé az emlékeket. - Te ellenkeztél, aztán letoltad a nadrágod, Dr. Perlmutter pedig ...
Eddig jutott, amikor a Castle szemei felpattantak, és sértődötten közbevágott.
- Ez ... ez nem volt szép! 
- Tudom - húzta bocsánatkérő mosolyra a száját Kate. - De talán hatásos volt.
Castle várt néhány másodpercet a válasszal, mert agya még mindig Perlmutter kellemetlen és kínos vizsgálatának képeit vetítette.
- Hát ... azt hiszem, ez egy ... hm ... lelohasztó történet volt - morogta a bajsza alatt.

  

 

Változatok egy témára 6/65

- Csak nem vár valakit a morcos nagyúr? - hallotta meg a sötétbe burkolózó sarokból Kate bársonyos, incselkedő hangját.

Castle meglepetésében összerezzent, aztán kezét a szívére téve, nagyot sóhajtva próbálta kivenni a sötétben ülő nő alakját.

- Mióta vagy te itt? És mi az, hogy "morcos nagyúr"? - méltatlankodott, de a morgolódás nem tudta elnyomni a hangjából kihallatszó örömöt. - Á, az anyám! - kapott észbe, hogy ki aggathatta rá a jelzőt, de az arcára kiülő bosszankodást azonnal felváltotta a boldog mosoly, amikor a sötétből felé lépkedő Kate-re vetődött az éjjeli lámpa fénye, és végre meglátta a nő gyönyörű arcát. Szinte fogva tartotta a nő tündöklő tekintete, amíg az ágyáig ért. Amikor Kate fölé hajolt, hogy lágyan megcsókolja,  megbabonázva figyelte, ahogy az éles fény apró csillagokként ragyog a nő zöldes szivárványhártyáján.  Behunyta a szemét, hogy minden idegszálával érezze a puha ajkakat az övéhez érni. A csók lágy volt, gyengéd, tele szeretettel és szerelemmel, de Castle érezte, hogy a nő most száműzte belőle a szenvedélyt.

Kate végigsimított Castle borostás arcán, és mosolyogva az ágy szélére ült.

- Martha még azt is mondta, hogy sajog a tested, háborog a lelked, és szerelmes szíved csak utánam sóvárog - húzta fel a szemöldökét kihívóan, és jót derült a férfi morcos vonásain.

- Tisztázzunk valamit! A testem már nem sajog - mondta dacosan, aztán elbizonytalanodva hozzátette: - annyira. A lelkem csak akkor háborog, ha gyereknek néznek, és uralkodni akarnak felettem.  - Megállt egy pillanatra, aztán kisfiús mosolyával Kate-re nézett. - A harmadik igaz: csak utánad sóvárogtam. Bár fogalmam sincs, honnan tudja ezt Anya - pillantott az ajtó felé elrévedő tekintettel. - Biztos a gondolatolvasó nagyanyám szelleme költözött bele.

Kate megfogta Rick arcát és maga felé fordította, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.

- Fáj? - tartotta fogva tekintetével a férfiét, nehogy füllentsen és eltitkolja, ha baj van.

- Nem - nyelt egyet Castle, aztán pislantott. Abban a pillanatban szűkültek össze Kate szemhéjai, és a férfi máris tudta, hogy rosszul hazudott, ezért gyorsan megköszörülte a torkát. - Hogyan fájna, amikor a jégtől teljesen érzéketlen lett! - háborgott megbántottan. - Remélem, csak átmenetileg - morogta maga elé halkan, aztán felnézett Kate-re, és elterelve magáról a figyelmet, rákérdezett a nyomozás állására.

- Sok új hírem van. Figyelj Castle! - húzta fel szemöldökét sokatmondóan a nő, és sorolni kezdte az új információkat. Érezte, ahogy újra átjárja az izgalom, ugyanakkor figyelte, ahogy a férfi tekintetében is megjelenik a növekvő adrenalinszint keltette csillogás, ajkai elnyílnak, és szinte issza magába a szavait. 

- Kate! Egy ódon ház, hatalmas, rejtett pincével, magas kőfallal elzárva a kíváncsiskodók szeme elől a legjobb rejtekhely, ha fogva akarunk tartani valakit. Hangok nem szűrődnek ki, megszökni lehetetlen. Soha nem gyanakodna a szomszédság - öntötte szavakba a képzelete vetítette képet Castle, és már látta lelki szemei előtt, hogyan rohamozzák meg Patricia Mars házát, és szabadítják ki a fogvatartott gyerekeket. 

- Castle, még azt sem tudjuk, hogy van-e pincéje a háznak - lohasztotta le a lelkesedését Beckett. 

- De reggel meg tudjuk nézni, mert akkor már lesz alaprajzunk.

- Meg tudom nézni  - nyomta meg az egyes szám első személyt jelző ragot, így adva tudtára  a férfinak, hogy nélküle képzeli el a megbeszélést.

- Csak nem gondolod, hogy itthon maradok, és ölbe tett kézzel várok? - döbbent meg Castle. A megemelt hangban nem volt semmi évődés, csak sértett komolyság. Kate látta, ahogy kifut a vér az összeszorított ajkakból, a kék szemekből pedig eltűnik az előbbi izgatott csillogás. - Ott leszek, ha akarod, ha nem. - A mondat csendes, de határozott közlés volt.
Kate ritkán látta Castle-nek ezt az arcát, amikor a sármos, nagyvilági, vagy a gyermeki ártatlansággal, huncutan mosolygó író helyét egy mindenre elszánt, erős akaratú férfi veszi át.

Kate néhány másodpercig állta Castle tekintetét, aztán bólintott, de látszott rajta, hogy nem ért egyet vele, csak  tudomásul veszi a férfi döntését. Ma már egyszer kizárta egy döntésből az írót, amikor levitte Perlmutter-hez, még egyszer nem teheti meg vele.

- Felnőtt férfi vagy, tudsz számolni a döntésed következményeivel - szólalt meg szenvtelenül.

A feszültség szinte tapinthatóvá vált köztük, és egyikük sem értette, hogyan tudtak az édes csóktól  néhány perc alatt ide jutni.

Castle tulajdonképpen szerette, amikor megadhatta magát valami apró, jelentéktelen helyzetben Kate akaratának, mert szerette a nő határozottságát, logikus érvelését, humoros megjegyzéseit egy-egy szócsatájukban, és szerette látni a győzelem keltette ragyogást a szemében. Most azonban más volt a helyzet. Ki nem állhatta, ha nem veszi komolyan, és dönt helyette. Azt akarta, hogy Kate érezze, hogy igenis, ő egy felnőtt férfi, aki tud felelősségteljes döntéseket hozni, még akkor is, ha egyébként jól érzi magát az évődő, incselkedő, olykor gyermeteg vagy éppen nagyvilági playboy mivoltában is, de ő nem csak ilyen. Hirtelen átfutott rajta a felismerés, hogy azok a helyzetek, amikor Kate nem vette figyelembe a felnőtt oldalát, mindig feszültséghez, vagy sértett vitákhoz vezettek, amire most a legkevésbé sem vágyott.

- Igen. Felnőtt férfi vagyok, és tudok számolni a döntésem következményével - ismételte meg kissé ridegebben a nő szavait, mint ahogy szerette volna, - még ha neked ezt nehéz is észrevenned.

Kate-nek déja vu érzése támadt, ahogy a Castle arcát fürkészte, ami egy pillanat alatt vált zárkózottá, elrejtve a férfiban lejzajló haragot, csalódottságot és feszültséget. Látta már néhányszor ezt az arckifejezést, és nem fűződtek hozzá kellemes emlékek: legutóbb akkor, amikor nem mondta el a washingtoni állásajánlatot. Nem akart vitát. Csak nemrég békültek ki, ráadásul Castle megsérült, emiatt tele van fájdalommal és bizonytalansággal, és ott az elrabolt gyerekek ügye, ami mélyen érinti. Nem akarta még egyszer bántani egy olyan aprósággal, hogy nem veszi felnőttszámba.

- Biztosan tudsz segíteni a megbeszélésen - mondta meggyőződéssel, és megnyugodva látta, ahogy a férfi kemény vonásai ellágyulnak. - Féltelek - tette hozzá komolyan.

- Mintha ma már hallottam volna ezt - jegyezte meg durcásan Castle utalva Kate délutáni kis akciójára a boncteremben, és az utána következő magyarázkodásra, de érezhetően elszállt a haragja. Egy pillanatra elhallgatott, aztán megjelent a huncut fény a szemében, és hozzátette: - és úgy emlékszem, szó volt valami kiengesztelésről is - nézett szeme sarkából a nőre.
Kate megkönnyebbülten elmosolyodott, felállt, és elővette a Columbia Egyetem titkos társaságáról kapott anyagot, és a férfi felé nyújtotta.
- Azt hiszem, ez érdekelni fog - kacsintott rá mosolyogva.
Castle gyanakodva, ugyanakkor kíváncsian nézett az iratokba, és bár izgatta a fantáziáját a rejtélyes csoport, és az is, hogyan kapcsolódik a mostani ügyükhöz, mégis csalódottan pillantott fel.
- Ez lenne a kiengesztelés?
- Miért? Szereted a rejtélyeket és a titkokat, gondoltam, ezzel a kedvedre teszek - mondta magától értetődően Kate, miközben alig bírt uralkodni mosolyogni vágyó arcizmain.
- De ... de hát ez ... -keresgélte bosszúsan a szavakat az író, és széttárt karjaival jelezte, hogy ez nem az, amire ő számított. Mivel Kate a fotel melletti asztalkához indult, nem láthatta, milyen jót derül rajta, ahogy azt sem, hogy a nő átszellemült mosolya már arról tanúskodik, hogy előrevetíti magában a következő percek képeit. 
Mire Castle újra belefogott volna, hogy hangot adjon felháborodásának, újra elakadt a szava, mert Kate megfordult, sejtelmesen rámosolygott, és kicsit megemelte a kezében tartott tejszínhabos eperkelyhet. 
- Szereti a tejszínhabot és az epret, Mr. Castle? 

Változatok egy témára 6/64

- Az áldozat szemhéján talált ujjlenyomat Patricia Mars nővéré - fejezte be a mondatot győzelemittasan.

Beckett-ten átfutott az a semmivel össze nem hasonlítható érzés, ami akkor járta át, amikor tudta, hogy befordult a célegyenesbe. De ez nem egy sima gyilkossági ügy, nagyon óvatosnak kell lenniük, ha meg akarják találni a gyerekeket is.

- Most már behozhatjuk őket kihallgatásra - hallotta Will hangjában az elégedett izgatottságot.

- Ne! - vágta rá erélyesen Beckett. A következő percekben felvázolta a férfinak az elképzelését arról, hogy mit kellene tenniük. 

Sorenson egy ideig hallgatott. Logikus volt, amit a nő mondott, ugyanakkor hajtotta az izgalom, hogy mielőbb megszorongathassa a két gyanúsítottat.

- Egy napot kapsz, Kate! Egy napot várunk, aztán behozzuk őket - engedett a férfi, de nem elsősorban azért, mert meggyőzték Beckett érvei, inkább azért, mert bízott a nő gondolatmenetében, megérzéseiben és profizmusában. - Amíg nem tartózkodnak otthon, addig átkutatjuk a lakásukat bizonyítékok után, és átvizsgáltatjuk a számítógépüket az otthonukban és a munkahelyükön, meg a pénzügyeiket. Megvizsgáltatom Patricia Mars cipőit, hátha találunk talajmintát, és ha szerencsénk van, a fegyvert is megtaláljuk. Szerzek engedélyeket. Ja, és az embereidet felváltották az FBI-os megfigyelők - mondta Sorenson éppen akkor, amikor Kate meglátta a liftből kilépni Espo-t és Ryan, akik fáradt arccal, de csillogó tekintettel közeledtek felé.

- Kösz! Reggel megbeszéljük a továbbiakat - búcsúzott el Will-től Kate, és rosszallóan nézett a Castle székébe lehuppanó Javi-ra, aki értette a tekintet sugallta célzást, de szemtelenül állta a nő tekintetét.

- Lejártam a lábam ez után a nő után. Nem értem, miért kellett olyan üzletekbe mennie, amiket kocsival nem lehet megközelíteni - mozgatta meg kinyújtóztatva a lábait, magyarázatot adva a fáradtságára.

- A nő meg tűsarkú cipőben tette meg ugyanazt az utat? - kérdezte éllel Beckett, szája sarkában gúnyos kis mosollyal.

- Bevallom, ez egy megfejthetetlen relytély, hogyan bírnak a nők ilyen cipőkben menni - intett fejével Beckett 10 cm magas sarkú cipőjére, mire a nő sejtelmesen elmosolyodott.

- Én meg egész idő alatt autókáztam - mosolygott zsebre tett kézzel Ryan. - Ezért jobb egy férfit követni, mint egy nőt.

Beckett komoly arccal,  felhúzva a szemöldökét, kérdőn nézett a két nyomozóra, akik azonnal értették, hogy itt az ideje komoly dolgokról beszélni,  így Ryan vett egy nagy levegőt és belefogott.

- Carpenter a kórházból egy bankba ment, ahol tízezer dollárt vett fel készpénzben. Aztán egy kis olasz vendéglőben ebédelt - nézett a jegyzeteibe, ahova még azt is felírta, mit rendelt a férfi, de úgy döntött, ez nem lényeges. - A parkban találkozott a nővérrel. Tíz percig beszélgettek, bár a végén inkább vitatkoztak valamin, aztán átadott egy borítékot a nőnek. Talán a pénzt, vagy annak egy részét - tette hozzá kicsit bizonytalanul. - A parkból a fodrászához autózott, aztán egy internetkávézóban üldögélt fél órát, végül haza ment, azóta nem hagyta el a lakást.

- A nő a fodrász helyett beiktatott négy üzletet - húzta el a száját Espo. - Ne tudjátok meg, mi mindent vásárolt! Feltűnt, hogy inkább tinédzsereknek való ruhákat vett, és voltak köztük fiú ruhák is, ing, póló, alsónadrág, farmer.

A három szempár jelentőségteljesen összenézett. Nem mondták ki, amire gondoltak. Túl törékeny volt a remény.

- Meglepődtem, hogy Patricia Mars hol lakik - folytatta Espo elgondolkodva. Igyekezett úgy leírni az épületet és a környezetét, hogy Beckett és Ryan érezze, miért kerítette hatalmába valami furcsa érzés. - Azt hittem, hogy egy kórházi ápolónő  egy olcsó garzonban lakik a belvárosba, de nem. A templomtól északra fekvő, tehetősek családok lakta részen lakik egy méretes, ódon házban, amit magas kőkerítés vesz körbe. Az egyetlen bejárat egy kovácsoltvas kapu.

Beckett tekintetén látták, hogy összegzi magában a hallottakat, aztán felkapja a telefont.

- Szia Will. Meg tudnád szerezni Patricia Mars házának az alaprajzát? - várt egy pillanatra a válaszra, aztán megnyugodva bólintott. - Kösz!

- Te mire mentél? - kérdezte Javi és Ryan szinte egyszerre. 

Beckett a táblához lépett, és tömören összefoglalta Lanie megállapításait, Castle információját a titkos társaságról, és a végén a táblára bökve mondta ki a lényeget, hogy a két áldozatot ugyanazzal a fegyverrel lőtték le, és a második áldozat szemhéján megtalálták Patricia ujjlenyomatát. Elégedetten figyelte, ahogy a két nyomozó először hüledezik, aztán megpróbálja rendezni az új információkat, végül arcukon megjelenik az a bizonyos érzés, amit ő is érzett. Sínen vannak!

- Az FBI megfigyeli őket, reggel pedig megbeszélést tartunk. Egy napunk van, hogy kitaláljuk, hol tartják fogva a gyerekeket, ha ... ha még élnek - mondta ki nehezen Beckett a szavakat. Az órájára nézett. Késő volt, és mindannyian fáradtak voltak, ennek ellenére még egy feladattal megbízta a fiúkat. - Menjetek vissza a kávézóba! Tudjátok meg, hogy Carpenter használta-e valamelyik számítógépet, ha igen, derítsétek ki, mit nézett az interneten, küldött-e e-mailt, vagy bármit! Lehet, hogy a piszkos üzletéhez nem az otthoni vagy a kórházi számítógépét használja - szólt határozottan, mire a két férfi már kapta is a kabátját, és szó nélkül elindult. - Reggel találkozunk - szólt utánuk, hogy tudják, ma már nem kell visszajönniük az őrsre.

Kate végignézett a táblán, aztán tekintete önkéntelenül átsiklott a másik fehér táblára, amin az eltűnt gyerekek képei sorakoztak. Nézte az életteli tekinteteket, a vidám, vagy éppen félszeg mosolyokat, és Castle szavai jutottak eszébe. Igaza van. Ha csak egyikük életét sikerül megmenteni, már nem dolgoztak hiába, de Kate tudta, hogy neki ennyi nem elég. Érezte, ahogy a fájdalommal vegyes düh eluralkodik rajta, és öklével akkorát csapott az asztalra, hogy belesajdultak az ujjai. Kínzó gondolataiból telefonja pittyegése zökkentette ki, ami e-mail érkezését jelezte. Leült a gépe elé, és megnyitotta a Sorenson-tól kapott levelet a Columbia Egyetem titkos diákcsoportjáról. Miközben végigfutott szeme a feljelentésen, a jegyzőkönyveken, beszámolókon, tanúvallomásokon, kinyomtatta a dokumentumot. Tekintete ismerős neveket keresett, és amikor megtalálta őket, elmosolyodott. Felkapta a lapokat, a két gyanúsított és az áldozat adatait tartalmazó aktát, és sietve a lift felé indult. A hátsó falnak támaszkodva behunyta a szemét, és felidézte a parkban folytatott beszélgetést Rick-kel. Alig várta, hogy hazaérjen!

- Á, Katherine drágám! - üdvözölte kitörő örömmel Martha, amikor belépett az ajtón. - Nem tudom hogyan csinálod, hogy neked szót fogad, de velem folyamatosan ellenkezik - ingatta meg színpadiasan a fejét, mintha nem értené fia viselkedését, aztán elnevette magát. - Persze nem csodálom, hogy ezeknek a ragyogó szemeknek, és ennek az érzéki mosolynak nem tud ellenállni - kacsintott cinkosan Kate-re, de amikor látta, hogy a nő belepirul a szavaiba, kedvesen rámosolygott, és jelentőségteljesen a szemébe nézett. - Köszönöm, hogy visszajöttél - mondta, és miközben enyhén megszorította a kezét, Kate csodálkozva olvasta ki az őszinte hálát az asszony kék szeméből.

- El sem mentem igazán - szólalt meg halkan Kate, és zavarában elkapta a tekintetét.

- Szüksége van rád, és nem csak azért, mert megsérült - hallotta Martha szokatlanul komoly hangját, és Kate most gondolt bele először, hogy sosem beszélt az asszonynak a fia iránt érzett érzéseiről, az asszony pedig mindig olyan diszkrét volt, hogy sosem szólt bele az életükbe, sosem kérdezősködött, és valószínűleg azt sem tudja, miért is vesztek össze, és miért rohant el azon a reggelen.

- Nekem is szükségem van rá - nézett  Martha-ra, és örömmel látta, ahogy az aggodalom eltűnik a szeméből.

Egy pillanatra még összefonódott a tekintetük, aztán az asszony visszalépett színésznői szerepébe, arcvonásai és testtartása felvette a bohém külsőt, úgy szólalt meg,  mintha egy színdarab nagyjelenetét játszaná.

- A morcos nagyurat átadom neked leányzó. Ápold sajgó testét, adj megnyugvást háborgó lelkének, és csillapítsd szerelmes szívének fájdalmát, mely utánad sóvárog - mutatott először eltúlzott mozdulattal a hálószoba felé, aztán kezét szívére szorítva, könyörgőn nézett Kate-re, aki jót derült a jeleneten, és azon gondolkodott, hogy valamelyik darabból idézett a nő, vagy csak improvizált.

- Ez már majdnem olyan jó, mint egy Shakespeare-idézet - legyintett grimaszolva a színésznő, megadva a válasz a fel nem tett kérdésére, és elindult a képcsőn a szobája felé.

Kate mosolyogva pillantott utána, aztán a konyhába ment, és egy kehelybe friss epret tett a hűtőszekrényből, egy jó adag tejszínhabot fújt rá, egy szem szeletekre vágott eperrel és csokiöntettel díszítette, és kezében a finomsággal a hálószoba felé indult. Lassan nyitotta ki az ajtót, halkan belépett és megállt. Nézte, ahogy az éjjeli lámpa erős fénye szinte vakítóan verődik vissza a hófehér ágyneműről, és teljes erejével megvilágítja a férfi kisimult, békésen alvó arcát. Kezének elernyedő izmai még tartottak egy nyitott dossziét, de látszott, hogy a gravitáció hamarosan csatát nyer az izmok felett. Kate letette a finomságot, leült a sarokban álló fotelba, és nézte az egyenletesen szuszogó férfit. Sokszor látta így aludni, hanyatt fekve, kissé oldalra billent fejjel, de most hirtelen eszébe jutott egy emlék, amikor ugyanígy feküdt a férfi, és elmosolyodott: bilincs, tigris. Az az pár óra nemcsak azért volt felejthetetlen, mert összebilincselve töltötték és majdnem tigriseledellé váltak, hanem azért is, mert olyan boldogság járta át abban a néhány másodpercben az elkábításuk utáni ébredéskor, amit azelőtt sosem érzett, és hiába tapasztalta meg azóta számtalanszor, nem tudott betelni vele. 

A Castle kezében levő iratok csúszni kezdtek. A férfi felriadva az álomból ösztönösen utánuk kapott, miközben pupillája villámgyorsan összehúzódott, és szeme hunyorogva próbált alkalmazkodni a vakító fényhez.

- Hogy az a ... - tört fel belőle a fájdalmas kiáltás, és egy pillanatra ágyékára szorította szabad kezét. Sóhajtott egyet, letette az iratokat az éjjeliszekrényre, és komor arccal az órájára nézett.

- Csak nem vár valakit a morcos nagyúr? - hallotta meg a sötétbe burkolózó sarokból Kate bársonyos, incselkedő hangját.