Dühösen tette zsebre a telefont, miközben Gates szavai csengtek a fülében: "Ügyes nő maga. Oldja meg, hogy férfinak érezze magát!"
Castle a járda szélén állt, és türelmetlenül várt egy arra járó taxira. Idegrendszere pattanásig feszült a haragtól. Dühös volt Soenson-ra, dühös volt Gates-re, de leginkább saját magára, amiért nem úgy reagált az ügynök bántó szavaira és tekintetére, ahogy kellett volna. Ha megelőzi a kapitányt, és valami könnyed, de lélektipró megjegyzéssel vágott volna vissza egy csipetnyi gúnyos mosoly kíséretében, akkor talán most ott ülhetne Kate mellett az ügyön dolgozva, így viszont Sorenson lehet mellette. Nem értette magát. A férfiak szokták húzni egymást ilyen beszólásokkal, és ő nagyon jól tudta, hogy ezeket egy humoros visszavágással lehet legjobban megoldani, de akkor egyszerűen képtelen volt élcelődésnek felfogni az ügynök szavait, csak azt érezte, hogy elönti a düh, és mielőbb elégtételt akar venni. Az elmúlt napok eseményei miatt egyébként is úgy érezte magát, mintha az érzelmei valami megfékezhetetlen tengeri vihart játszanának, ő pedig mint egy irányíthatatlanná vált tutaj sodródna tehetetlenül a hullámokkal hol a magasba, hol a mélybe, erre már csak rátett a mai nap. Reggel a magányos ébredéskor a mélyben vergődött, aztán Kate szinte az egekig repítette, most meg néhány perc alatt megint a mélyben találta magát. Éppen lehalkította a telefonját, amikor meglátott egy taxit. A kocsi nagyot fékezve állt meg mellette. A nagydarab fekete sofőr barátságosan mosolyogva fordult hátra, de amikor látta, hogy leendő utasa milyen óvatos mozdulatokkal, és fájdalmas, haragos arccal ül be a hátsó ülésre, aggódó tekintettel mérte végig.
- Jól van, uram? - kérdezte.
- Nem. Nem vagyok jól - morrantotta Castle olyan hangsúllyal, hogy a sofőr azonnal megértette, semmi köze hozzá, ezért előrefordult, tartózkodón megkérdezte, hogy hova lesz a fuvar, és csak lopva, a visszapillantó tükörből figyelte az utast, aki egy tribeca-i címet adott meg. Volt már bánatában zokogó, féltékenységében örjöngő, depressziós öngyilkosjelölt utasa is, sőt már gyerek is született a taxijában, így aztán amikor valaki beült az autójába, felkészült minden eshetőségre. Mostani utasa egyszerre tűnt dühösnek és elkeseredettnek, ezért nem kezdett a szokásos semmitmondó beszélgetésbe, csak csendben szemmel tartotta a tükörből.
- Ne haragudjon! Csak rossz napom van - szólalt meg halkan Castle, amikor már másodszor találkozott a tekintete a sofőrével a visszapillantóban.
- Semmi baj - legyintett az idős férfi, és újra a tükörbe nézve megkérdezte: - Nő van a dologban?
Castle kényszeredetten elmosolyodott. Miért van az, hogy ha egy férfi maga alatt van, akkor mindenki azt feltételezi, hogy az egy nő miatt van?
- Hát, nem is tudom - gondolkodott hangosan. - Tulajdonképpen lehet, hogy mindennek a hátterében valóban egy nő áll.
- Összevesztek?
- Nem. Csak valahogy olyan zavaros lett minden - pillantott a tükörbe. A sofőr felnézett, tekintetében együttérzés tükröződött.
- Akkor talán végig kellene gondolnia a dolgokat egy nyugodt helyen.
Castle pislantott néhányat, mint aki meggondolja a javaslatot, aztán hirtelen döntött.
- Elvinne inkább egy másik címre?
Kate tanácstalanul állt Castle nappalijában. A lakás üres volt, és semmi jele nem volt, hogy a férfi otthon járt volna. Fogalma sem volt, hogy hova mehetett, a telefonját pedig még mindig nem vette fel. Próbálta végiggondolni, hogy ilyen hangulatban hova mehetett a férfi. Felhívta az Old Hunt-ot, de ott nem látták, aztán a kávézót, ahova minden reggel betért, de onnan is azt a felvilágosítást kapta, hogy aznap nem járt benn a férfi. Próbálta elhessegetni az egyre idegesítőbben rátörő negatív gondolatokat, sikertelenül. Az órájára pillantott. Ideje lenne visszamennie az őrsre. A feszültségtől összeszoruló gyomorral ült be a Dodge-ba, de amikor kihajtott a parkolóból, mégsem a kapitányság felé kanyarodott. Még egy hely van, ahol ő is meghozta élete egyik legfontosabb döntését, és Castle is. Talán oda ment - töprengett reménykedve. Hamarosan már a játszótér puha füvén lépkedett a hinták felé, de hiába összpontosított szemöldökét összehúzva, a csak kacagó, fülig érő szájjal nevető gyerekeket látott, akik boldogan szálltak a magasba az egyszerű szerkezet segítségével. Tanácstalanul nézte a csillogó szemű, göndör hajú kislányt, és a huncut tekintetű kisfiút, ahogy egymással versenyezve egyre magasabbra hajtották a hintát, míg anyjuk szeretettel teli, de határozott hangja lassításra nem kényszerítette őket. Merengéséből a telefonja csengése rántotta ki. Kapkodva húzta ki a zsebéből a készüléket, és csalódottan szorította össze a száját, amikor a kijelzőn nem Castle, hanem Ryan nevét látta meg.
- Megvannak az adatok. Patricia minden másnap nagy bevásárlást tartott a közeli szupermarketben - hadarta Kevin, aztán csendesen hozzátette: - Be kellene jönnöd.
- Kösz Ryan. Megyek.
Felületesen körbejáratta a játszótéren a szemét, aztán sietve a kocsija felé indult. Ha lett volna ideje alaposan körülnézni, akkor felfedezte volna a szomorúan rászegeződő kék szemeket.
Castle a játszótér egy távolabbi sarkában magányosan ült egy padon. Sokáig nézte a tőle távolabb levő hintákat, ahol feltette Kate-nek élete legfontosabb kérdését. Emlékek rohanták meg, fájóak és boldogok egyaránt, aztán végiggondolta a jótékonysági est óta történt eseményeket, és megpróbált külső szemlélőként nézni rájuk, hogy megértse, mi is bántja igazán. A felé szálló csilingelő kacagásra felkapta a fejét, és nem tudta levenni szemét a hang forrásáról. A göndör hajú kislány szinte szállt a hintával, és még messziről is látta, milyen boldogság ül az angyali kis arcon. Castle behunyta a szemét, aztán lehajtotta a fejét. Már tudta, hogy bizonytalanságának és hangulatváltozásainak mi az igazi oka. Sóhajtott egyet, és kinyitotta a szemét. Ekkor látta meg a hinták felé lépkedő karcsú alakot. Vívódott. Egyrészt rohant volna Kate felé, hogy átölelje és magához szorítsa, másrészt rettegett a rájuk váró elkerülhetetlen beszélgetéstől. A kérdés csak az, mikor kerítsen sort erre a beszélgetésre. Figyelte a tétován álló nőt, aztán látta, hogy telefonál, és kényszeredetten elindul a kocsija felé. Szerelemmel szerette, de ez vajon elég lesz ahhoz, hogy legyőzze a lelkét kínzó titkos vágyat? Már biztosan tudta, hogy a beszélgetésre még nagyon sokáig nem fog sort keríteni. Gondolatai a nyomozásra terelődtek. Ha Kate azért sietett el, mert találtak valamit Patricia Mars ellen, akkor hamarosan összeáll a csapat, behatolnak a nő házába, és kiderül, hogy jól gondolkodtak-e, sőt, hogy élnek-e a gyerekek. Erről nem maradhat le! Érezte, ahogy emelkedő adrenalinszintje izgalmi állapotba hozza minden sejtjét. Felpattant a padról, és a lehető leggyorsabban lépkedve igyekezett a park sarkánál várakozó taxi felé. Most először nem bánta, hogy Kate eldugta a bokszeralsóit, mert a tegnapi jégnek és a kényelmes fecskének köszönhetően alig érzett fájdalmat. Először hazament. Felvette a golyóálló mellényt, fölé húzott egy bő fazonú pulóvert, hogy ne lássák avatatlan szemek, zsebre tett néhány hasznosnak tűnő holmit, aztán a taxival Patricia Mars házához vitette magát. Áldotta azt a szokását, hogy időnként lefotózza a fehér táblát, így könnyen megtudta a nő címét. A taxit elküldte, aztán alaposan körülnézett, hol húzódhatna meg. Olyan helyet kellett keresnie, ahonnan jó rálátás nyílik a házra, de sem Patricia, sem a rendőrségi és FBI csapatok nem fedezik fel. Elégedett mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta az utca sarkán álló újságárus házikót, aminek rácsos ajtaján felirat hirdette, hogy az üzlet hétvégéig zárva tart. Lopva körülnézett, aztán a zsebébe nyúlt.
- Nem. Nem vagyok jól - morrantotta Castle olyan hangsúllyal, hogy a sofőr azonnal megértette, semmi köze hozzá, ezért előrefordult, tartózkodón megkérdezte, hogy hova lesz a fuvar, és csak lopva, a visszapillantó tükörből figyelte az utast, aki egy tribeca-i címet adott meg. Volt már bánatában zokogó, féltékenységében örjöngő, depressziós öngyilkosjelölt utasa is, sőt már gyerek is született a taxijában, így aztán amikor valaki beült az autójába, felkészült minden eshetőségre. Mostani utasa egyszerre tűnt dühösnek és elkeseredettnek, ezért nem kezdett a szokásos semmitmondó beszélgetésbe, csak csendben szemmel tartotta a tükörből.
- Ne haragudjon! Csak rossz napom van - szólalt meg halkan Castle, amikor már másodszor találkozott a tekintete a sofőrével a visszapillantóban.
- Semmi baj - legyintett az idős férfi, és újra a tükörbe nézve megkérdezte: - Nő van a dologban?
Castle kényszeredetten elmosolyodott. Miért van az, hogy ha egy férfi maga alatt van, akkor mindenki azt feltételezi, hogy az egy nő miatt van?
- Hát, nem is tudom - gondolkodott hangosan. - Tulajdonképpen lehet, hogy mindennek a hátterében valóban egy nő áll.
- Összevesztek?
- Nem. Csak valahogy olyan zavaros lett minden - pillantott a tükörbe. A sofőr felnézett, tekintetében együttérzés tükröződött.
- Akkor talán végig kellene gondolnia a dolgokat egy nyugodt helyen.
Castle pislantott néhányat, mint aki meggondolja a javaslatot, aztán hirtelen döntött.
- Elvinne inkább egy másik címre?
Kate tanácstalanul állt Castle nappalijában. A lakás üres volt, és semmi jele nem volt, hogy a férfi otthon járt volna. Fogalma sem volt, hogy hova mehetett, a telefonját pedig még mindig nem vette fel. Próbálta végiggondolni, hogy ilyen hangulatban hova mehetett a férfi. Felhívta az Old Hunt-ot, de ott nem látták, aztán a kávézót, ahova minden reggel betért, de onnan is azt a felvilágosítást kapta, hogy aznap nem járt benn a férfi. Próbálta elhessegetni az egyre idegesítőbben rátörő negatív gondolatokat, sikertelenül. Az órájára pillantott. Ideje lenne visszamennie az őrsre. A feszültségtől összeszoruló gyomorral ült be a Dodge-ba, de amikor kihajtott a parkolóból, mégsem a kapitányság felé kanyarodott. Még egy hely van, ahol ő is meghozta élete egyik legfontosabb döntését, és Castle is. Talán oda ment - töprengett reménykedve. Hamarosan már a játszótér puha füvén lépkedett a hinták felé, de hiába összpontosított szemöldökét összehúzva, a csak kacagó, fülig érő szájjal nevető gyerekeket látott, akik boldogan szálltak a magasba az egyszerű szerkezet segítségével. Tanácstalanul nézte a csillogó szemű, göndör hajú kislányt, és a huncut tekintetű kisfiút, ahogy egymással versenyezve egyre magasabbra hajtották a hintát, míg anyjuk szeretettel teli, de határozott hangja lassításra nem kényszerítette őket. Merengéséből a telefonja csengése rántotta ki. Kapkodva húzta ki a zsebéből a készüléket, és csalódottan szorította össze a száját, amikor a kijelzőn nem Castle, hanem Ryan nevét látta meg.
- Megvannak az adatok. Patricia minden másnap nagy bevásárlást tartott a közeli szupermarketben - hadarta Kevin, aztán csendesen hozzátette: - Be kellene jönnöd.
- Kösz Ryan. Megyek.
Felületesen körbejáratta a játszótéren a szemét, aztán sietve a kocsija felé indult. Ha lett volna ideje alaposan körülnézni, akkor felfedezte volna a szomorúan rászegeződő kék szemeket.
Castle a játszótér egy távolabbi sarkában magányosan ült egy padon. Sokáig nézte a tőle távolabb levő hintákat, ahol feltette Kate-nek élete legfontosabb kérdését. Emlékek rohanták meg, fájóak és boldogok egyaránt, aztán végiggondolta a jótékonysági est óta történt eseményeket, és megpróbált külső szemlélőként nézni rájuk, hogy megértse, mi is bántja igazán. A felé szálló csilingelő kacagásra felkapta a fejét, és nem tudta levenni szemét a hang forrásáról. A göndör hajú kislány szinte szállt a hintával, és még messziről is látta, milyen boldogság ül az angyali kis arcon. Castle behunyta a szemét, aztán lehajtotta a fejét. Már tudta, hogy bizonytalanságának és hangulatváltozásainak mi az igazi oka. Sóhajtott egyet, és kinyitotta a szemét. Ekkor látta meg a hinták felé lépkedő karcsú alakot. Vívódott. Egyrészt rohant volna Kate felé, hogy átölelje és magához szorítsa, másrészt rettegett a rájuk váró elkerülhetetlen beszélgetéstől. A kérdés csak az, mikor kerítsen sort erre a beszélgetésre. Figyelte a tétován álló nőt, aztán látta, hogy telefonál, és kényszeredetten elindul a kocsija felé. Szerelemmel szerette, de ez vajon elég lesz ahhoz, hogy legyőzze a lelkét kínzó titkos vágyat? Már biztosan tudta, hogy a beszélgetésre még nagyon sokáig nem fog sort keríteni. Gondolatai a nyomozásra terelődtek. Ha Kate azért sietett el, mert találtak valamit Patricia Mars ellen, akkor hamarosan összeáll a csapat, behatolnak a nő házába, és kiderül, hogy jól gondolkodtak-e, sőt, hogy élnek-e a gyerekek. Erről nem maradhat le! Érezte, ahogy emelkedő adrenalinszintje izgalmi állapotba hozza minden sejtjét. Felpattant a padról, és a lehető leggyorsabban lépkedve igyekezett a park sarkánál várakozó taxi felé. Most először nem bánta, hogy Kate eldugta a bokszeralsóit, mert a tegnapi jégnek és a kényelmes fecskének köszönhetően alig érzett fájdalmat. Először hazament. Felvette a golyóálló mellényt, fölé húzott egy bő fazonú pulóvert, hogy ne lássák avatatlan szemek, zsebre tett néhány hasznosnak tűnő holmit, aztán a taxival Patricia Mars házához vitette magát. Áldotta azt a szokását, hogy időnként lefotózza a fehér táblát, így könnyen megtudta a nő címét. A taxit elküldte, aztán alaposan körülnézett, hol húzódhatna meg. Olyan helyet kellett keresnie, ahonnan jó rálátás nyílik a házra, de sem Patricia, sem a rendőrségi és FBI csapatok nem fedezik fel. Elégedett mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta az utca sarkán álló újságárus házikót, aminek rácsos ajtaján felirat hirdette, hogy az üzlet hétvégéig zárva tart. Lopva körülnézett, aztán a zsebébe nyúlt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése