- Castle! Remélem minden rendben
működik! - mosolygott hamisan, aztán jelentőségteljesen végigmérte úgy,
hogy szeme egy pillanatra elidőzött az író sliccén.
A gúnyos tekintetet ugyan csak Castle érzékelte, de a mondat éle Kate és Gates fülét is megütötte, ezért a két férfi felé kapták a fejüket. Míg Sorenson álszentül mosolyogva, zsebre tett kézzel méregette az írót, addig Castle résnyire szűkült szeme jelezte, hogy a visszavágásra készül. Mindkét nő tudta, hogy mire megy ki a játék: az ügynök elégtételt akar venni az ideérkezésekor az írótól kapott féltékeny szurkálódásokért. Amíg Kate egy pillanatig hezitált az esze és a szíve között, hogy hagyja a fiúkra a gyerekes erőfitogtatást, vagy védje meg azonnal a szerelmét, addig Gates kapitány egy lesújtó tekintet kíséretében már nyitotta is a száját.
- Mr. Castle jól van, Sorenson ügynök - szólt rendreutasító hangon, és szigorú tekintetét a férfiéba fúrta. - különben nem tartózkodhatna a kapitányságomon! Magát csak az érdekelje, hogy Mr. Castle agya jól működjön, különben sosem oldjuk meg az FBI-nak ezt az ügyet! - húzta egyre összébb a szemöldökét anélkül, hogy pislantott volna, mire Sorenson zavarában kihúzta a zsebéből a kezét, és az FBI-ra tett lekicsinylő megjegyzésre eltűnt arcáról a gunyoros mosoly.
- Hát persze - szűrte a fogai között az ügynök, és megsemmisülten elindult a megbeszélés helyéül szolgáló előadóterem felé.
Gates egy pillantással végigmérte a mellette tétován álldogáló két embert.
- Ne hagyja, hogy az FBI felsőbbrendűnek higgye magát a new york-i rendőrségnél, elvégre ők kértek segítséget tőlünk - mondta keményen Beckett-nek, aztán tekintete Castle-re vándorolt. - Maga meg mutassa meg, hogy nem hiába engedem téblábolni a kapitányságomon! - leengedte csípőre tett kezét, és az ügynök után indult, de néhány lépés után hátraszólt. - Ha nem akar nálam még egy rossz pontot, akkor minél előbb megborotválkozik. Úgy néz ki ezzel a borostával, mint egy számkivetett.
Castle és Beckett zavartan egymásra pillantott. A férfi dühös volt, amiért nem volt alkalma megvédeni magát és visszavágni a félreérthetetlen megjegyzésre, ugyanakkor meglepte, hogy a kapitány kiállt mellette. A büszkeségén akkor eset volna a legnagyobb csorba, ha Kate védte volna meg Sorenson-nal szemben. Ahogy felidézte az ügynök kihívó tekintetét, az a felettébb kellemetlen gondolat fogalmazódott meg benne, hogy a férfi talán ki akarja használni a helyzetet, és megint közelebb akar kerülni Kate-hez.
Beckett egy másodperc alatt felmérte, hogy mi mehet végbe Castle lelkében. Sérült és bizonytalan, ráadásul a jövőjüket nagyban befolyásoló vizsgálat még hátra van, és erre még Will megkérdőjelezi a férfiúi teljesítőképességét. Szerette volna megvédeni, de úgy érezte, erre nem az a pillanat volt a megfelelő. Ha megtette volna, Castle-t egy pipogya anyámasszony katonájának állította volna be, pedig az évek során bebizonyította, hogy nem az. Ismerte már a kemény, mindenre elszánt, rettenthetetlen oldalát is. Magában megállapította, hogy Victoria Gates kapitány okos asszony. Ha hagyta volna Castle-t visszavágni, akkor elkezdődött volna egy soha véget nem érő versengés a két férfi között, amit az ügy fontosságára tekintettel nem engedhetett meg. Azt tudta Gates-ről, hogy ki nem állhatja a magukat mindenkinél többre tartó FBI-osokat, és azt is, hogy kiáll az embereiért, de az meglepte, hogy Castle-t megvédte. Mintha elismerte volna, hogy a csapat teljes értékű tagja az író. Együtt érző tekintettel a férfira nézett, aki elgondolkodó tekintettel simogatta az állát borító borostát, és biztos volt benne, hogy a Castle-Sorenson párbajnak egyáltalán nincs vége. Szótlanul indult az előadóterembe lépő kapitány után, és érezte, hogy Castle követi. Csak remélni tudta, hogy a férfi nem készül semmi őrültségre.
Espo és Ryan szorgos munkával mindent előkészített a megbeszélésre. Betolták a fehér táblákat, előkészítették a pénzügyi jelentéseket, kihallgatási jegyzőkönyveket, orvosi kartonokat. Jókedvűen üdvözölték a belépő FBI ügynököt, hiszen úgy tűnt, előre léptek az ügy felgöngyölítésében, de amikor Sorenson-tól csak egy bosszús morrantást kaptak cserébe, összenéztek. Espo barna szeme dühösen villant, teste megfeszült, és összeszorította a száját, Ryan pedig csodálkozva ráncolta a homlokát, és erőteljesen megfogta barátja karját, jelezve, hogy nem éri meg, hogy dühösen kirohanjon az ügynök udvariatlansága ellen. Mire Javi tett volna gy csípős megjegyzést, beviharzott Gates kapitány, és olyan erővel tette az asztalra a kezében tartott dossziét, hogy az nagyot csattanva jelezte, senki ne húzzon ujjat a tulajdonosával. Néhány másodperc múlva megjelent az ajtóban Beckett, akit a lehajtott fejű Castle követett. A két nyomozó jó megfigyelő lévén azonnal felmérte, hogy valami történhetett az előző percekben, mert a feszültség szinte tapintható volt, és mindenki furcsán viselkedett. Egyedül Gates szigorú tekintete volt megszokott. Espo Ryan-re pillantott, aki megvonta a vállát, jelezve, hogy ő sem tudja miről van szó.
- Beckett nyomozó, összefoglalná, hogy mit derítettek ki eddig, és hogy mi a következő lépés? - szólat meg a kapitány, amivel sikerült megtörnie a kínos csendet, és a gondolatokat a nyomozás felé irányítani.
Beckett ahhoz a táblához lépett, amelyiken az eltűnt gyerekek fotói és adatai sorakoztak csoportosítva. Megköszörülte a torkát, és belefogott. Azzal kezdte, hogy megindokolta, miért csoportosították a gyerekeket életkoruk szerint, aztán végigvezette, hogyan jutottak arra a következtetésre, hogy az idősebb, 15-16 éves eltűnt gyerekeket csontvelődonornak használják, és ha szerencséjük van, akkor nem ölték meg őket, hanem fogva tartják. Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Oliver Wyatt, a templom alapítványának könyvelője barátok voltak az egyetemi évek alatt, és mindegyikük tagja volt egy betiltott egyetemi titkos társaságnak is. Carpenter és Patricia Mars a kórházból ismerték egymást, de rendszeresen találkoztak a magánéletben is. Hárman elegek voltak ahhoz, hogy fenntartsanak egy jól jövedelmező rendszert. Hozzáfértek az egészséges és a beteg gyerekek orvosi kartonjaihoz, a szervbankok szállítási adatait könnyedén meg tudták hamisítani, és a szülőktől kicsikart pénzt az alapítvány számlájára utaltatták, ahonnan Wyatt a felújítási, építkezési számlák meghamisításával ki tudta menteni. Kevésbé volt veszélyes ez a módszer, mint személyesen átvenni a szülőktől a kizsarolt pénzt. Patricia mint képzett nővér le tudta venni a csontvelőt, Carpenter pedig be tudta juttatni a kórház rendszeren keresztül.
Beckett gondolatmenete logikus volt és lényegre törő, de időnként kiemelte, hogy néhány bizonyítékra még várnak, amivel alá tudják támasztani a feltételezésüket. Tudniuk kell például, hogy a kávéházi számítógépet mire használta Carpenter, és egyelőre nem tudják, hogyan hamisította meg a szervbankok adatait. Amikor ehhez a ponthoz ért, Ryan megköszörülte a torkát, jelezve, hogy mondani szeretni valamit, ezért Kate elhallgatott, és kíváncsian fordult felé.
- Még nem volt idő elmondani, de Espo-val reggel egy kicsit jobban utánanéztünk az egyik szervbanknak. Összehasonlítottuk az FBI-tól kapott adatokat a kórház nyilvántartásával, és ezt találtuk - húzott elő egy papírt az előtte heverő irathalomból, és Gates elé tette. - Minden szabályosnak tűnik, egészen addig, amíg a csontvelő mennyiségét össze nem hasonlítottuk - magyarázta, miközben néhány adatra bökött az ujjával. - A szervbank megküldött egy bizonyos mennyiségű csontvelőt, de a kórházba már kétszer annyi milligramm érkezett, persze később érdekes módon külön szállítólevelük lett, és külön leírás is került melléjük.
Gates pár másodpercnyi gondolkodás után felnézett.
- Mi erről a tényről a véleményük uraim? - nézett a feszülten figyelő szemekbe. Ahogy Ryan-re és Espo-ra pillantott, elégedettség suhant át az arcán, hiszen a szervbankok ellenőrzése az FBI feladata volt.
- Khm ... - hívta fel magára a figyelmet Castle, és amikor már minden szem ránézett, folytatta. - Csak az, hogy ha előre tudták, mikor érkezik a legális csontvelő, levették az egyik gyerekét, és a kettőt együtt juttatták be a kórházba. Mire a kórházi bürokrácián átért a dokumentáció, máris hivatalosan kapott két beteg gyerek lehetőséget a gyógyulásra.
Castle elhallgatott. Minden szempár várakozón nézett rá, hogy folyassa, hiszen ez mindannyiuk számára egyértelmű volt.
- És, Mr. Castle? - vette le a szemüvegét Gates.
Beckett reménykedve nézett az íróra, mert a kapitány tekintetén látszott, hogy fontos meglátást vár a férfitól, de úgy érezte, Castle csak a revanson töri a fejét. Amikor meglátta, hogy a férfi kaján mosollyal Sorenson felé fordul, már tudta, hogy baj lesz.
- Még az is a véleményem erről a tényről - kezdte Castle lassan, miközben elégedetten hátradőlt a székében - hogy ha az FBI-nál elég tökös ügynökök lennének, akkor ezt már napokkal ezelőtt észrevették volna.
- Hát persze - szűrte a fogai között az ügynök, és megsemmisülten elindult a megbeszélés helyéül szolgáló előadóterem felé.
Gates egy pillantással végigmérte a mellette tétován álldogáló két embert.
- Ne hagyja, hogy az FBI felsőbbrendűnek higgye magát a new york-i rendőrségnél, elvégre ők kértek segítséget tőlünk - mondta keményen Beckett-nek, aztán tekintete Castle-re vándorolt. - Maga meg mutassa meg, hogy nem hiába engedem téblábolni a kapitányságomon! - leengedte csípőre tett kezét, és az ügynök után indult, de néhány lépés után hátraszólt. - Ha nem akar nálam még egy rossz pontot, akkor minél előbb megborotválkozik. Úgy néz ki ezzel a borostával, mint egy számkivetett.
Castle és Beckett zavartan egymásra pillantott. A férfi dühös volt, amiért nem volt alkalma megvédeni magát és visszavágni a félreérthetetlen megjegyzésre, ugyanakkor meglepte, hogy a kapitány kiállt mellette. A büszkeségén akkor eset volna a legnagyobb csorba, ha Kate védte volna meg Sorenson-nal szemben. Ahogy felidézte az ügynök kihívó tekintetét, az a felettébb kellemetlen gondolat fogalmazódott meg benne, hogy a férfi talán ki akarja használni a helyzetet, és megint közelebb akar kerülni Kate-hez.
Beckett egy másodperc alatt felmérte, hogy mi mehet végbe Castle lelkében. Sérült és bizonytalan, ráadásul a jövőjüket nagyban befolyásoló vizsgálat még hátra van, és erre még Will megkérdőjelezi a férfiúi teljesítőképességét. Szerette volna megvédeni, de úgy érezte, erre nem az a pillanat volt a megfelelő. Ha megtette volna, Castle-t egy pipogya anyámasszony katonájának állította volna be, pedig az évek során bebizonyította, hogy nem az. Ismerte már a kemény, mindenre elszánt, rettenthetetlen oldalát is. Magában megállapította, hogy Victoria Gates kapitány okos asszony. Ha hagyta volna Castle-t visszavágni, akkor elkezdődött volna egy soha véget nem érő versengés a két férfi között, amit az ügy fontosságára tekintettel nem engedhetett meg. Azt tudta Gates-ről, hogy ki nem állhatja a magukat mindenkinél többre tartó FBI-osokat, és azt is, hogy kiáll az embereiért, de az meglepte, hogy Castle-t megvédte. Mintha elismerte volna, hogy a csapat teljes értékű tagja az író. Együtt érző tekintettel a férfira nézett, aki elgondolkodó tekintettel simogatta az állát borító borostát, és biztos volt benne, hogy a Castle-Sorenson párbajnak egyáltalán nincs vége. Szótlanul indult az előadóterembe lépő kapitány után, és érezte, hogy Castle követi. Csak remélni tudta, hogy a férfi nem készül semmi őrültségre.
Espo és Ryan szorgos munkával mindent előkészített a megbeszélésre. Betolták a fehér táblákat, előkészítették a pénzügyi jelentéseket, kihallgatási jegyzőkönyveket, orvosi kartonokat. Jókedvűen üdvözölték a belépő FBI ügynököt, hiszen úgy tűnt, előre léptek az ügy felgöngyölítésében, de amikor Sorenson-tól csak egy bosszús morrantást kaptak cserébe, összenéztek. Espo barna szeme dühösen villant, teste megfeszült, és összeszorította a száját, Ryan pedig csodálkozva ráncolta a homlokát, és erőteljesen megfogta barátja karját, jelezve, hogy nem éri meg, hogy dühösen kirohanjon az ügynök udvariatlansága ellen. Mire Javi tett volna gy csípős megjegyzést, beviharzott Gates kapitány, és olyan erővel tette az asztalra a kezében tartott dossziét, hogy az nagyot csattanva jelezte, senki ne húzzon ujjat a tulajdonosával. Néhány másodperc múlva megjelent az ajtóban Beckett, akit a lehajtott fejű Castle követett. A két nyomozó jó megfigyelő lévén azonnal felmérte, hogy valami történhetett az előző percekben, mert a feszültség szinte tapintható volt, és mindenki furcsán viselkedett. Egyedül Gates szigorú tekintete volt megszokott. Espo Ryan-re pillantott, aki megvonta a vállát, jelezve, hogy ő sem tudja miről van szó.
- Beckett nyomozó, összefoglalná, hogy mit derítettek ki eddig, és hogy mi a következő lépés? - szólat meg a kapitány, amivel sikerült megtörnie a kínos csendet, és a gondolatokat a nyomozás felé irányítani.
Beckett ahhoz a táblához lépett, amelyiken az eltűnt gyerekek fotói és adatai sorakoztak csoportosítva. Megköszörülte a torkát, és belefogott. Azzal kezdte, hogy megindokolta, miért csoportosították a gyerekeket életkoruk szerint, aztán végigvezette, hogyan jutottak arra a következtetésre, hogy az idősebb, 15-16 éves eltűnt gyerekeket csontvelődonornak használják, és ha szerencséjük van, akkor nem ölték meg őket, hanem fogva tartják. Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Oliver Wyatt, a templom alapítványának könyvelője barátok voltak az egyetemi évek alatt, és mindegyikük tagja volt egy betiltott egyetemi titkos társaságnak is. Carpenter és Patricia Mars a kórházból ismerték egymást, de rendszeresen találkoztak a magánéletben is. Hárman elegek voltak ahhoz, hogy fenntartsanak egy jól jövedelmező rendszert. Hozzáfértek az egészséges és a beteg gyerekek orvosi kartonjaihoz, a szervbankok szállítási adatait könnyedén meg tudták hamisítani, és a szülőktől kicsikart pénzt az alapítvány számlájára utaltatták, ahonnan Wyatt a felújítási, építkezési számlák meghamisításával ki tudta menteni. Kevésbé volt veszélyes ez a módszer, mint személyesen átvenni a szülőktől a kizsarolt pénzt. Patricia mint képzett nővér le tudta venni a csontvelőt, Carpenter pedig be tudta juttatni a kórház rendszeren keresztül.
Beckett gondolatmenete logikus volt és lényegre törő, de időnként kiemelte, hogy néhány bizonyítékra még várnak, amivel alá tudják támasztani a feltételezésüket. Tudniuk kell például, hogy a kávéházi számítógépet mire használta Carpenter, és egyelőre nem tudják, hogyan hamisította meg a szervbankok adatait. Amikor ehhez a ponthoz ért, Ryan megköszörülte a torkát, jelezve, hogy mondani szeretni valamit, ezért Kate elhallgatott, és kíváncsian fordult felé.
- Még nem volt idő elmondani, de Espo-val reggel egy kicsit jobban utánanéztünk az egyik szervbanknak. Összehasonlítottuk az FBI-tól kapott adatokat a kórház nyilvántartásával, és ezt találtuk - húzott elő egy papírt az előtte heverő irathalomból, és Gates elé tette. - Minden szabályosnak tűnik, egészen addig, amíg a csontvelő mennyiségét össze nem hasonlítottuk - magyarázta, miközben néhány adatra bökött az ujjával. - A szervbank megküldött egy bizonyos mennyiségű csontvelőt, de a kórházba már kétszer annyi milligramm érkezett, persze később érdekes módon külön szállítólevelük lett, és külön leírás is került melléjük.
Gates pár másodpercnyi gondolkodás után felnézett.
- Mi erről a tényről a véleményük uraim? - nézett a feszülten figyelő szemekbe. Ahogy Ryan-re és Espo-ra pillantott, elégedettség suhant át az arcán, hiszen a szervbankok ellenőrzése az FBI feladata volt.
- Khm ... - hívta fel magára a figyelmet Castle, és amikor már minden szem ránézett, folytatta. - Csak az, hogy ha előre tudták, mikor érkezik a legális csontvelő, levették az egyik gyerekét, és a kettőt együtt juttatták be a kórházba. Mire a kórházi bürokrácián átért a dokumentáció, máris hivatalosan kapott két beteg gyerek lehetőséget a gyógyulásra.
Castle elhallgatott. Minden szempár várakozón nézett rá, hogy folyassa, hiszen ez mindannyiuk számára egyértelmű volt.
- És, Mr. Castle? - vette le a szemüvegét Gates.
Beckett reménykedve nézett az íróra, mert a kapitány tekintetén látszott, hogy fontos meglátást vár a férfitól, de úgy érezte, Castle csak a revanson töri a fejét. Amikor meglátta, hogy a férfi kaján mosollyal Sorenson felé fordul, már tudta, hogy baj lesz.
- Még az is a véleményem erről a tényről - kezdte Castle lassan, miközben elégedetten hátradőlt a székében - hogy ha az FBI-nál elég tökös ügynökök lennének, akkor ezt már napokkal ezelőtt észrevették volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése