Slamasztikában 1/47

- Nocsak, Beckett nyomozó! Szóval? Milyennek szeretne látni? - fordult a nő felé huncutul csillogó szemmel.

Kate bosszúsan összeszorította a száját egy pillanatra, aztán kihívó tekintettel a férfira nézett. Esze ágában sem volt elárulni akár csak egy halvány mosollyal sem, hogy még az idegesítő tulajdonságait sem változtatná meg, mert akkor már nem az a férfi lenne, aki mindenkinél jobban izgatja a fantáziáját.

- Kezdetnek megtenné, ha lenyirbálhatnék az egódból, aztán folytathatnánk a szabályok betartásának gyakorlásával, leszokhatnál arról, hogy mindent megfogsz, ami nem kellene, és hogy szemtelenül rákérdezel olyan dolgokra, amikre nem illik, no meg felüdülés lenne, ha nem gyártanál lehetetlen elméleteket - mondta halálosan komolyan, de legnagyobb bosszúságára Castle arcáról nem tűnt el a pimasz mosoly.

- Csak ennyi? - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét.

- Látod? Pont erről beszéltem! De sorolom még, ha akarod - vágott vissza a nő, bár korántsem volt biztos abban, hogy valóban tudná folytatni, ráadásul ezek voltak azok a tulajdonságai az írónak, amelyek néha valóban idegesítették, de amik nélkül csak egy átlagos, jóképű pasi lenne. - Ja, és túl sokat beszélsz!

Castle önelégülten hátradőlt az ülésben.

- Kipróbálhatjuk, hogy tetszene-e az a Richard Castle, akit leírtál - jegyezte meg, mire Beckett csak az égnek emelte a tekintetét, és sóhajtva megingatta a fejét.

- Úgysem bírnád ki - csendült enyhe gúny a hangjában.

- Fogadjunk? - fordult felé izgatottan a férfi.

Beckett sejtelmesen elmosolyodott.

- Egy nap?

- Csak ennyit nézel ki belőlem? - ráncolta sértetten homlokát az író, de csak egy lekicsinylő pillantást kapott a nőtől. - Hát jó, ha te megelégszel egy nappal, akkor legyen - vonta meg aztán a vállát.

- Ha nyerek, megírod helyettem a jelentést a mostani ügyről - mosolyodott el gonoszkodva Beckett, mivel jól tudta, hogy az író úgy irtózik az unalmas papírmunkától, mint az ördög a szenteltvíztől, de amikor meglátta, hogy Castle-ön csak egy másodpercig uralkodott el a bosszúság, és a következő pillanatban már öntelten felé nyújtja a kezét, gyorsan hozzátette: - és a következő kettőről.

Kate az útra szegezte a tekintetét, de elégedetten hallotta meg a férfiból feltörő bosszús nyögést, és nem kellett látnia, hogy tudja, milyen arcot vág. Azt is tudta, hogy csak néhány másodperc kell Castle-nek, hogy újra az egekig nőjön az önbizalma, ezért nem csodálkozott, amikor a férfi magabiztos hangon szólalt meg. 

- Rendben, de ha nyerek, akkor megteszed azt, amit az első ügyünk megoldása után kértem tőled.

Beckett meglepetten ráncolta a szemöldökét, miközben őrült tempóban próbálta felidézni a pillanatot, amire a férfi utal, nehogy olyan fogadásba menjen bele, ami nincs ínyére. Hirtelen elmosolyodott, és kacéran Castle-re pillantott.

- Vacsora? Még mindig arra hajtasz, hogy a trófeád legyek?

- Vagy én a tiéd - válaszolt a férfi ugyanazokkal a szavakkal, mint akkor, miközben ugyanolyan huncutul csillogó szemekkel és mosollyal várta a választ, mint azon a napfényes délutánon, amikor letartóztatták Harrison Tisdale-t.

- Álmaidban, Castle! - nézett hűvös tekintettel Beckett az íróra, de láthatóan nem tudta letörni a lelkesedését, mert nem tűnt el az arcáról a csibészes, ugyanakkor kihívó mosoly.

- Akkor? Áll a fogadás? - nyújtotta kezét Castle a nő felé.

- Csak egy vacsora, Castle! Semmi több! - nyomatékosította a fogadás tárgyát Beckett, aztán belecsapott a férfi tenyerébe. 

Percek óta hallgatagon ültek az autóban. Kate sejtette, hogy az író mindent el fog követni, hogy ne hibázzon, és eljátssza az általa megálmodott Richard Castle-t, ami persze egyáltalán nem lett volna ínyére, hiszen ő csak azért sorolta fel a férfi idegesítő szokásait, mivel egy kicsit le akart csipkedni az egójából. Eltöprengett, milyen unalmas lenne a csendes Richard Castle. Ahogy teltek a percek, és a férfi némán ült mellette, egy nyugtalanító gondolat kúszott az elméjébe. Mi van, ha éved, és Castle képes egy napig uralkodni magán, és megnyeri a fogadást? A vacsora felért volna egy randival! Lopva oldalra pillantott, és éppen meglátta, hogy Castle nagy levegőt vesz, hogy mondjon valamit, aztán hirtelen észbe kap, és becsukja a száját. Elfojtotta az arcára kívánkozó mosolyt, és megnyugodva gondolt arra, hogy a férfi nem fog tudni kibújni a bőréből, és előbb-utóbb képtelen lesz játszani a szerepét. Már látta maga előtt a morcos ábrázatot, ahogy az íróasztal fölé görnyedve írja a jelentést, miközben ő, a győztesek fensőbbséges mosolyával az arcán, kisétál az őrsről, hogy hazatérve elmerüljön a testet-lelket megnyugtató, selymesen simogató, illóolajoktól bódító fürdővízben, és belekortyoljon egy zamatos vörösborba. A kellemes gondolatokat azonban mindig megzavarta a tény, hogy veszíthet is. Nem a fogadás elvesztése izgatta elsősorban, bár azt is tudta, ha a férfi nyerne, akkor az önbizalma az egeket verdesné, és még nagyobb kihívás lenne megvívni vele egy-egy szellemi párbajt. A kellemetlen érzést az a tudat okozta, hogy ha a vacsorára kerülne a sor, Castle nagyobb jelentőséget tulajdonítana neki, mint amennyit ő szeretne. Már a kapitányság felvonójában álltak, amikor Kate megszólalt.

- Kíváncsi vagyok, vajon tényleg új életet akar-e kezdeni Kenneth Wolf Los Angelesben.

- Én is - válaszolt szűkszavúan Castle. Magában elmosolyodott. Csak nem hiszi Beckett, hogy bedől egy ilyen átlátszó trükknek? Persze, normális esetben, most elkezdené ecsetelni a hajléktalanná vált menő ügyvéd új életkezdési lehetőségeit, és kiszínezve a történetet, több variációt is felvázolna. De győzni akart, ezért elhatározta, hogy a reakcióit kordában fogja tartani. Köztudott volt az őrsön, hogy irtózott az unalmas papírmunkától, és minden alkalommal, amikor Beckett vagy a fiúk a jelentést körmölték, az orruk alá dörgölte, hogy ő nem rendőr, és ehhez a feladathoz már nem kell megcsillogtatnia a briliáns elméjét. Elmosolyodott az emlékre, hogy milyen arcot vágtak ezekben a helyzetekben a fiúk, és hogyan szikráztak Beckett szemei. A mosolya csak még szélesebbé vált, amikor elképzelte a győzelem pillanatát, és azt, ahogy meglepi egy ínycsiklandó vacsorával.

- Mi van? - csattant türelmetlenül a nő hangja, aki csak annyit érzékelt, hogy az író öntelten elmosolyodott.

- Semmi - vonta meg a vállát flegmán Castle.

Beckett szenvtelen arccal vette tudomásul, hogy a férfi nem fogja olcsón adni a bőrét, de nem is bánta. Szerette a kihívásokat. 

A következő fél órában megbeszélte Esposito-val és Ryan-nel, hogy ellenőriztetik a pályaudvarokat és reptereket, átvizsgáltatnak minden Los Angelesbe tartó járatot, felveszik a kapcsolatot az ottani kollégákkal, és általános körözést adnak ki a férfira. Éppen azon tanakodtak, hogy érdemes-e átvizsgálni a telefontársaságok ügyféllistáit, hogy vásárolt-e Wolf egy előfizetéses készüléket, ami alapján bemérhetnék a tartózkodási helyét, amikor Castle - aki eddig összekulcsolt kézzel, szótlanul ült a megszokott helyén Beckett íróasztala mellett - váratlanul megszólalt.

- Felesleges.

Három szempár szegeződött rá kíváncsian, de ő nem folytatta.

- Miért is? - kérdezte értetlenkedve Esposito.

- Wolf okos. Eldobható telefont vesz - mondta Castle, miközben jelentőségteljesen Beckett-re pillantott.

Esposito bosszúsan húzta össze a szemöldökét, és elgondolkodva mérlegelte a választ. Ryan viszont várakozva szegezte kék szemét az íróra, mivel érzékenyebb lélekkel áldotta meg a sors, mint a társát, megérezte, hogy Beckett és Castle között valami láthatatlan metakommunikáció zajlik. Szerette, amikor az író végigvezette egy gyanúsított lehetséges gondolkodását és tetteit, ámulattal szokta hallgatni, milyen logikusan és szemléletesen adja elő azt, de mivel Castle most csak hallgatott, megpróbálta ő felvázolni a gyanúsított tetteit.

- Szóval - kezdte lassan, miközben lopva Beckett-re pillantott - Wolf okos, sőt, minden hájjal megkent, ravasz ügyvéd, aki pontosan tudja, hogyan dolgozik a rendőrség, így azt is tudja, hogyan válhat láthatatlanná a számunkra. Sok pénzt szerzett Eric White-től, de nem megy szállodába, nem csináltat bankkártyát, és nem vesz előfizetéses telefont, legalábbis addig nem, amíg új személyazonosságot nem szerez. Az új élethez új név is kell. Mi tehát az első lépése?

- Új iratokat szerez! - mondta elismeréssel Beckett, mire Ryan kissé szégyenlősen elmosolyodott.

Esposito rosszallóan végigmérte barátját.

- Tesó! A Castle-junior címre pályázol? - csipkelődött, de csak azt érte el, hogy Ryan az íróra nézett, és amikor az elismerően bólintott, büszkén kihúzta magát.

- Azért még fejlődnöd kell, ha a nyomdokaiba akarsz lépni - jegyezte meg Beckett. - Tudod! Hiányoztak a felesleges szóvirágok, Wolf lélektani elemzése, és a CIA sem került a képbe - tette hozzá gúnyosan, és karba font kézzel, kihívó tekintettel az íróra nézett.

Castle-nek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne ossza meg a nyomozókkal az elméletét egy kerek történetbe foglalva, de most nem tehette. Annak ellenére, hogy Ryan gondolatmenete csak szerény másolata volt az övének, még az sem bosszantotta, hogy Beckett gúnyolódik rajta. A fogadás megnyerése mindent felül írt. Hogy véletlenül se reagáljon a nő megjegyzésére, inkább a nyomozásra terelte a szót.

- Wolf ügyvéd volt - mondta szűkszavúan, és felhúzott szemöldökkel várta, hogy Beckett befejezze a gondolatát. Nem is tévedett.

- Ismerhetett olyan elítéltet, aki iratok hamisításával foglalkozott - csillant fel a nő szeme, és önkéntelenül elmosolyodott, aztán a fiúk felé fordult. - Szerezzétek meg azoknak a nevét, akiket Wolf olyan ügyben védett, ahol irathamisítás volt a vád! Gyere Castle! Meglátogatjuk az új haverjaidat, hátha látták, merre járt, vagy kivel találkozgatott Wolf a fiú megölése utáni napokban.

Castle egy pillanatig értetlenül nézett a lift felé induló nő után, amikor rájött, kikre is gondol a nyomozó, vágott egy grimaszt, kelletlenül felállt, és szó nélkül követte. Egyetlen porcikája sem kívánt találkozni Bicskával, Bozonttal és Kreténnel.

- Hányszor mondjam, hogy nem a haverjaim! - morogta maga elé, aztán hirtelen észbe kapott, hátha a megjegyzést felesleges beszédnek értékeli Beckett, de megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a nő rá sem hederít. Hangtalanul sóhajtott egyet. Nem láthatta, hogy Kate halványan elmosolyodik.

Ryan töprengve két távolodó ember után nézett. Homlokán megjelentek a jellegzetes ráncok, amelyek Esposito számára árulkodó jelek voltak.

- Mi van, haver? Még mindig Beckett kritikája nyomaszt? - élcelődött, aztán barátságosan megveregette társa vállát. - Hidd el, jobb, ha nem hasonlítasz rá!

Ryan tagadóan megrázta a fejét.

- Neked nem tűnt fel semmi?

- Nem. Minek kellett volna feltűnni?

- Nem is tudom ... csak ... szóval olyan csendben volt Castle. Összeveszhettek? - fordult Esposito felé.

- Mi? Dehogy! Biztos, hogy nem vesztek össze. Akkor Beckett vagy kidobta volna az őrsről, vagy forrna a méregtől. Valami másról lehet szó - gondolkodott el most már Esposito is, aztán hirtelen ököllel az asztalra csapott. - Ha azért nem mert szólni az a firkász mert megbántotta valamivel Beckett-et, és bűnben érezte magát, akkor jobb lesz, ha nem kerül a kezeim közé - sisteregtek dühösen a szavai.

Ryan megingatta a fejét. Biztos volt benne, hogy valami egészen másról van szó.

- Beckett nem tűnt megbántottnak.

- Akkor?

- Kideríthetnénk, elvégre nyomozók vagyunk - mosolyodott el huncutul Ryan, mire Esposito cinkosan visszamosolygott rá.

- Megfigyelés indul?

Ryan lopva körbenézett, nincs-e tanúja a beszélgetésüknek, aztán kissé bátortalanul bólintott.

Slamasztikában 1/46

Hirtelen eltűnt az arcáról a mosoly. Vajon igazán azt akarja, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba?

Eleonor Wolf a dolgozószoba óriási, szinte az egész falat helyettesítő ablakánál állt, és kezét hátul összekulcsolva nézte az elé táruló tájat. A látvány lenyűgöző volt, mert szinte az egész Central Park a lábaik előtt hevert.

Beckett rezdületlen arccal raktározta el a képből levonható információt: a lecsúszott ügyvéd sokkal gazdagabb volt, mint hitte, mert egy ilyen kilátással rendelkező lakás ára csillagászati volt az ingatlanpiacon.

Castle csodálkozva húzta fel a szemöldökét, és elnyíló szájjal meredt az üvegen túli világra, aztán kíváncsian járatta körbe a tekintetét a méregdrága, ugyanakkor kifinomult ízlésről tanúskodó bútorokon, dísztárgyakon, festményeken, és csak akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta a keményen csengő hangot.

- Milyen ügyben keres, Beckett nyomozó? - fordult meg lassan az elegáns, sötétkék színű kiskosztümöt viselő idős nő. A szolid smink és a kozmetikusok kencéi már nem tudták eltüntetni bőrének apró ráncait és kissé megereszkedett szemhéját, de így is látszott, hogy fiatal korában gyönyörű asszony volt. Lágy vonású, hófehér arcát koromfekete haj keretezte, tengerkék szeme értelemről és keménységről tanúskodott, feszes, egyenes tartása pedig méltóságteljes megjelenést kölcsönzött neki.

- A férjéről lenne szó - mondta a nyomozó, aki nem lepődött meg azon, hogy még be sem mutatkozott, az asszony már tudta a nevét. Amikor a házvezetőnő kérdés nélkül beengedte őket, feltételezte, hogy a portás felszólt, nehogy váratlanul érje a látogatásuk a dúsgazdag munkaadóját.

Eleonor Wolf arca alig észrevehetően megrándult, de pillanatok alatt rendezte a vonásait.

- Bajba került? - kérdezte szenvtelen hangon, és a kényelmes kanapéra mutatott, jelezve, hogy foglaljanak helyet a hívatlan látogatók.

- Miből gondolja, hogy bajba került? - kérdezte kíváncsian Castle, miközben leült Beckett mellé, a nővel szemben.

- Az utóbbi időben csak ehhez értett - ejtette ki megvetően a szavakat az asszony.

- Egy gyilkossági ügyben nyomozunk, és feltételezzük, hogy a férje információkkal szolgálhat, de nem tudjuk felvenni vele a kapcsolatot - fogalmazott kicsit kitérően Beckett.

 Ez volt az első pillanat, amikor Mrs. Wolf arcán érzelem tükröződött. Vonásai keménnyé váltak, tekintetében keserűséggel és dühvel vegyes gyűlölet tükröződött.

- Hm ... higgye el, én lennék a legboldogabb, ha megtalálnák! Hivatalosan nem váltunk el, noha kisebb vagyont fizettem ki egy magánnyomozó irodának, nem mintha a föld nyelte volna el, így azonban esélyem sincs, hogy kimondják a válást, és a hátam mögött hagyjam még az emlékét is. Milyen gyilkosságról van szó? És hogyan került a képbe a férjem?

Beckett röviden felvázolta az ügyet, ügyelve, hogy ne áruljon el részleteket, közben figyelte a nő reakcióit, amelyekből kiderült, hogy a Eleonor Wolf-nak fogalma sem volt arról, hogy a férje hajléktalanként tengeti az életét az utcákon.

- Értem - bólintott az asszony, de látszott rajta, hogy még emészti a hallottakat. Tekintete pár másodpercig a távolba révedt, aztán Beckett-re nézett. - Biztos, hogy ő volt az a hajléktalan? - kérdezte hitetlenkedve.

- Igen - szólalt meg Castle. - Én személyesen találkoztam vele. - Azt mondta, hogy hozott egy rossz döntést, és ennek következtében az élete úgy dőlt romba, mint a feldőlő dominósor. Elárulná, mi volt az a rossz döntés? -terelte el a válaszról a szót Castle.

Eleonor Wolf hirtelen felállt, az üvegfalhoz lépett, és hátat fordítva nekik nézett ki az ablakon. Másodpercekig állt szótlanul, aztán sóhajtott, és megfordult. Mintha egy perc alatt éveket öregedett volna. Teste meggörnyedt, arcának ráncai elmélyültek a meggyötört lelket tükröző vonásoktól.

- Negyven éve ismertem meg Kenneth-et - kezdte lassan. - Nem ismertem nála elhivatottabb és becsületesebb ügyvédet. Elvarázsolt a sziporkázó szelleme és a segítőkészsége. Én gazdag családból származtam, ő szegény volt. Apám dühöngött, amikor titokban összeházasodtunk, de idővel becsülni kezdte Kenneth elhivatottságát, mivel olyan embereknek szolgáltatott igazságot, akiknek esélye sem lett volna pert nyerni egy nagy konszern méregdrága ügyvédeivel szemben. Az ügyfelei között voltak kétségbeesett szülők, akiknek lebénult a kislánya egy orvosi gondatlanság következtében, gyári munkás édesapa, aki egy rosszul beállított gép miatt vesztette el az egyik karját, leukémiás fiatal lány, aki olyan vegyi üzemben dolgozott, ahol nem tartották be a munkaegészségügyi előírásokat. Felnéztem rá, szinte csodáltam. A szakmában néhány év alatt hírnévre tett szert, egyre többen tartottak tőle a tárgyalóteremben.

- A kisemberek ügyvédje nem szokott meggazdagodni - kotyogott közbe Castle.

- Ez igaz. Talán éppen ebből a tényből eredt minden baj. Sokáig úgy éreztem, nincs nálunk boldogabb pár a világon, aztán hirtelen minden megváltozott, amikor egy cigarettagyár felkérte Kenneth-et, hogy képviselje egy forgalmazó céggel szemben. Meglepődtem, hogy elfogadta az ajánlatot. Csak akkor jöttem rá, hogy miért tette, amikor egy vasárnapi családi ebédkor apám elé tette a megnyert perért kapott csekket. Akkor értettem meg, hogy mennyire frusztrálta a kettőnk közti anyagi különbség. Attól kezdve egyre gyakrabban vállalt el hasonló ügyeket, egyre nagyobb összegekért. Már félelmetes híre volt a szakmában, a vagyona pedig vetekedett az enyémmel, de a boldogságunk tovatűnt. Már nem az a tisztalelkű férfi volt, akibe beleszerettem. Elválhattam volna, de mindig reménykedtem, hogy egyszer visszakapom azt a férfit, akinek fontosabb volt az igazság, mint a pénz, pedig akkor már csak veszekedtünk. Minél nagyobb lett a vagyona, annál többre vágyott. Kétes üzletekbe kezdte fektetni a pénzét, amelyek az átlagnál sokkal nagyobb haszonnal kecsegtették.

A nő elhallgatott. Fájdalmas tekintettel meredt maga elé, miközben megingatta a fejét, mintha még most sem értené, hogy is történhetett meg mindez. Nagyot sóhajtott, és folytatta.

- Egy szikrázóan napsütéses májusi napon lehengerlő győzelmet aratott a tárgyalóteremben, amiért jókora summát tehetett zsebre. Olyan örömmámorban úszott, mintha egy jókora adag endorfint kapott volna. Aznap este felkereste egy férfi, és olyan üzletet ajánlott neki, amivel megsokszorozhatta volna a vagyonát. Talán a sorozatos győzelmektől sebezhetetlennek és legyőzhetetlennek érezte magát. Nem tudta, hogy a dolgozószobája szellőzője elvezeti a hangokat az én gardróbomba, és így én minden szavát hallottam annak a mocskos ajánlatnak, amit az a férfi adott neki.

- Kábítószer? - kérdezte Castle kissé lőre dőlve, csillogó szemekkel, de az asszony megrázta a fejét.

- Nem. Egyóriási lakópark építéséhez keresett befektetőt, és egy briliáns ügyvédet, aki megnyeri a pert a környezetvédelmi hatósággal szemben. Az építési területen ugyanis régen veszélyes anyagokat gyártó üzem működött, emiatt nem adtak ki rá építési engedélyt. A férfi azt mondta, ő minden iratot megszerez arról, hogy a terület veszélytelen. Ekkor kezdtem gyanakodni. Kenneth bemutatta a vegyi anyagok elszállításáról készült hamis jegyzőkönyveket és talajminta-elemzéseket, és természetesen meggyőzte a bíróságot arról, hogy a területen nincs semmilyen veszélyes anyag, tehát nincs akadálya az építkezésnek. Aznap, amikor megnyerte a pert, döntöttem. Azt megbocsátottam volna neki, hogy szeretőt tart, de azt, hogy a haszon reményében emberek egészségét képes kockáztatni, nem. Beláttam, hogy már soha nem lesz az az ember, akibe beleszerettem. 

- Hogy vesztette el a vagyonát?

-  A per lezárulta után minden pénzét annak a cégnek a részvényeibe ölte, amelyik fillérekért megvette a földterületet, és felépítette a lakóparkot. Ha a több ezer lakást értékesíteni tudták volna, a befektetés óriási hasznot hozott volna, de még mielőtt az első család beöltözött volna, rejtélyes betegség ütötte fel a fejét az építkezésen dolgozó munkások között. Új vizsgálatot rendeltek el, és kiderült, hogy a talaj egyes helyeken mérgekkel teli hordókat rejt, amik elkorrodálódtak, a méreg pedig a talajba és a talajvízbe került. Hamarosan már halálos áldozata is volt a talajréteget átáztató méregnek. Kenneth ellen eljárás indult a hamis jelentések miatt, de nem tudták rábizonyítani, hogy tudott a csalásról, ezért felmentették. Az ügyvédi kamara azonban megvonta az engedélyét. Minden pénzét elvesztette, és munkája sem volt.Kicsúszott a talaj a lába alól, és inni kezdett. Egy este megjelent egy szép, harmincas nő. Akkor döbbentem rá, hogy a férjemnek szeretője van.  Egy ultrahang képet vágott le az asztalra, és közölte Kenneth-el, hogy nézze meg jól a gyerekét, mert most látja utoljára. Nekünk nem született gyerekünk, ami mindig fájó pont volt az életünkben, ezért azt hittem, a férjem könyörögni fog, hogy ne vetesse el a magzatot, de ő csak belekortyolt az italába, és ridegen azt mondta, nincs pénze egy gyerekre. A nő halkan csak annyit mondott, hogy "akkor elvetem", és egy szó nélkül elment. Másnap reggel kitettem a lakásból, és azóta nem láttam - fejezte be megtörten az asszony.

Beckett-nek olyan érzése volt, hogy a nő évek óta elfojtotta az érzéseit, és most fájdalmasan tört ki belőle minden. Néha könnyebb idegenekkel megosztani a kudarcokat, fájdalmakat, csalódásokat, mint a családtagoknak.

- Rájött, hogy mekkorát hibázott - szólalt meg vigasztalóan Castle, mire az asszony meglepve felnézett. Tekintetében először kétségek keveredtek a reménykedéssel, de a következő pillanatban rideggé és keménnyé változott.

- Amikor megismertem jó ember volt, de megváltozott. A csalása egy ember életébe került, többeket pedig megnyomorított - mondta szárazon, aztán nyelt egyet, és lehajtotta a fejét. - Megölte a még meg sem született gyermekét - csuklott el a hangja. - Soha nem tudok neki megbocsátani.

Néhány másodpercnyi csend telepedett a szobára, aztán Beckett éppen kérdésre nyitotta a száját, amikor Eleonor Wolf büszkén felszegte a fejét, mint aki dacol az élet viharaival, és újra megszólalt.

- Ő ölte meg azt a fiút?

- Ismerte az áldozatot, és talán tud valamit a halála körülményeiről, amivel segíthetné a nyomozást - tért ki a nyomozó a válasz elől. - Elképzelhető, hogy a férje nagyobb összeghez jutott. Mit gondol, hova mehetett? - terelte a témát jövetelük igazi célja felé.

Az asszony töprengve nézett újra az ablakon túli Central Park felé.

- Mindig a nyugati partra vágyott. Ha új életet akar kezdeni, akkor odament - mondta pár pillanatnyi gondolkodás után magabiztosan. - Szerinte Los Angeles a legizgalmasabb amerikai nagyváros.

Miután elköszöntek Eleonor Wolf-tól, Beckett felhívta Ryan-t, hogy a Kenneth Wolf-ra kiadott körözést egészítsék ki azzal, hogy különösen a Los Angelesbe tartó járatokat ellenőrizzék, és figyeljék a távolsági buszjáratokat is.

- Meglepődtél? - pillantott Beckett az autóban a mellette ülő férfira, aki szokatlanul szótlan volt.

- Azon, hogy milyen könnyen elvesztheti az ember a pénzét, ha rosszul fekteti be? Nem - vonta meg a vállát. - Azt már megtapasztaltam a saját bőrömön is. Amilyennek megismertem, az alapján azt hittem, hogy egy okos, jó ember volt, akit becsaptak, vagy csak egyszerűen nem volt szerencséje. Az lepett meg, hogy mennyire megváltozhat valaki. Egy jó emberből hogyan lesz egyszer csak gátlástalan pénzhajhász, végül pedig gyilkos? - kérdezte döbbenten.

- Azt nem tudjuk, hogy gyilkos lett-e - figyelmeztette újra Beckett az írót, aki folyamatosan Wolf-ot vádolta a gyilkossággal, noha erre még mindig nem volt bizonyítékuk. - Mindenki változik. Még te is.

- Én? - nevette el magát Castle. - Én mindig egy szellemes, sármos, ellenállhatatlan férfi voltam, és az is maradok mindig - mondta önelégülten, miközben magabiztosan kihúzta magát az ülésben, aztán csibészesen Beckett-re mosolygott, és kihívóan felhúzta a szemöldökét.

Kate rosszallóan oldalra pillantott.

- Pedig mindenki jobban járna, ha képes lennél a változásra - jegyezte meg szenvtelenül, de nem tudta letörni a férfi magabiztosságát, sőt, a kijelentéssel magas labdát adott, amire az író azonnal le is csapott.

- Nocsak, Beckett nyomozó! Szóval? Milyennek szeretne látni? - fordult a nő felé huncutul csillogó szemmel.