Változatok egy témára 7/111

A következő pillanatban látta, ahogy a férfi elrugaszkodik a peremtől, és kitárt karokkal a mélybe veti magát.

A rendező másik nézőpontra váltott. Kate az előbb észre sem vette, hogy Castle fejére is szereltek egy apró kamerát, ami azt mutatta, ahogy szabadesésben száguld a víz felé. Hallotta a férfi felszabadult, adrenalin fűtötte kiáltását, amiben nem érzett félelmet, csak izgalmat. A másik monitor képére pillantott, ami távolabbról mutatta a zuhanó testet. Ahogy a víz felé közeledett, a gumikötél megnyúlt, lassan csökkentette a sebességet, de ennek ellenére Kate úgy látta, hogy Castle őrült erővel csapódik az öböl szürke hullámai közé. Lélegzetvétel nélkül, rettegve nézte, ahogy a férfi néhány másodpercre elmerül a vízben, aztán a kötél eléri megnyúlásának végső határát, kezd összehúzódni, végül magával emeli a férfi testét a felszínre. Amikor Castle újra a víz fölé ért, a kamera ráközelített. Kate látta a csurom vizes férfit, amint levegő után kapkod, aztán kinyitja  a szemét, és büszkén elmosolyodik. 

Beckett pár pillanatra behunyta a szemét, és hosszú idő után vett egy nagy levegőt, és zsebre tette a kezét, hogy ne vegyék észre a remegését. Mintha egy mázsás súly gördült volna le a mellkasáról! Megkönnyebbült és dühös volt egyszerre. Ha együtt lenne Castle-lel, minden haragját rázúdítaná a felelőtlensége miatt, de így vajon mennyi joga van beleszólni a tetteibe? Ha nem is élnek együtt, úgy gondolta a közös múltjuk feljogosítja arra, hogy elmondja a véleményét neki. Nézte, ahogy felhúzzák Castle-t a hídra, és lecsatolják róla a hevedert, miközben egy riporter azonnal rázúdította a kérdéseit. Annak ellenére, hogy az író mosolyogva ecsetelte, milyen semmivel össze nem hasonlítható érzés volt a szabadesés, és mennyire félelmetes volt, ahogy közeledett a vízhez, miközben tudta, hogy bele fog csapódni, Kate figyelmét nem kerülte el, hogy az erős szélben egész testében reszket a vizes ruhákban, és az sem, hogy miután válaszolt a kérdésekre, és elindult, minden tépésnél eltorzult az arca a fájdalomtól. 

Beckett megköszönte, hogy a közvetítő kocsiban lehetett, és néhány perc múlva már karba font kézzel várta, hogy Castle-t lehozzák a híd pillérjéről. Hiába szeretett volna a közelébe menni, a riporterek hada megrohanta az írót, és hiába tartotta a magasba a jelvényét, rá sem hederítettek. Akkor tudott utat törni, amikor a riporterek széledni kezdtek, de hiába tekintgetett körbe, sehol nem látta a férfit. Már éppen meg akarta kérdezni az egyik operatőrt, amikor észrevette a vízfoltokat a földön, amelyek Castle vizes ruhájából származhattak. Tekintete a nyomokat követte, amelyek egészen az egyik várakozó mentőig vezettek, aminek éppen akkor csukódott be az ajtaja. Kate futni kezdett, bár az autónak nem járt a motorja. Vett néhány mély lélegzetet, aztán határozottan megkopogtatta a mentő hátsó ajtaját.

- Nem jöhet be, hölgyem - szólt ki a résnyire nyitott ajtón a mentőorvos. - Beteget látunk el.

Beckett hirtelen nem tudta, hogy azt mondja, hogy ő egy hozzátartozó, vagy felmutassa a jelvényét, hogy rendőr.

- Mr. Castle a társam - mondta átmeneti megoldás gyanánt, de a biztonság kedvéért megvillantotta a derékszíjára csatolt jelvényt.

- Rendben - mondta meglepve az orvos, és kitárta az ajtót.

Egy szempillantás alatt befogadta agya a szeme elé táruló látványt. Castle a betegszállító ágyon ült, és egy ápoló éppen a vizes ruháktól segített neki megszabadulni. Az író nagy nyögések közepette emelte magasba a kezét, a férfi pedig a pólót húzta le róla.

- Kate? - fordult meglepve felé az író.

Beckett csak állt szótlanul. Mit is mondhatott volna egy orvos és egy ápoló előtt? Ráadásul a félelem szülte harag, ami eddig majd szétvetette, a férfi látványától egy pillanat alatt megszelídült. Másodpercekig csak nézte a meztelen felsőtestű, még mindig reszkető férfit, és a düh mellett csak végtelen megkönnyebbülést érzett, amiért nem lett nagyobb baja.

- Gates rettentő dühös, amiért egy ilyen őrültséggel veszélybe sodortad magad - mondta keményen, bár szíve szerint odarohant volna, hogy szorosan magához ölelje, és aztán leteremtette volna, amiért az életével játszott, és rettegést keltett benne.

- Ó! Tehát van valaki, aki aggódik értem? - jelent meg egy pimasz vigyor a férfi arcán, de a tekintete fürkészőn fúródott a nőébe.

- Fél, ha valami bajod esik, akkor nem lesz pontos a Tyson elleni vádemelés - sütötte le a szemét Kate.

- Á! Értem - húzta el a száját Castle letörten, aztán elgondolkodva összehúzta a szemét, és éllel a hangjában folytatta. - Azért jöttél, hogy ezt elmondd? Vagy csak azért, mert Gates ideküldött?

- Féltettelek - nyögte ki nehezen a nő, és szemét a férfiére emelte. - Hogyan vállalkozhattál erre?

- Csak emlékeztetni szeretnélek, milyen veszélyes az élet - mondta megenyhülve Castle, és már tudta, hogy elérte a célját, és jó úton jár, hogy meggyőzze Kate-t az igazáról. 

- De ...

- Bocsásson meg hölgyem, de erre most nincs idő - vágott közbe az orvos, aztán szigorúan Castle-re nézett. - Vesse le a nadrágját! Szerzett néhány sérülést, ezért meg szeretném vizsgálni, és a vizes ruháktól is mielőbb meg kell szabadulnia, mert a végén még összeszed egy tüdőgyulladást. Marad? - fordult Beckett felé, aki azonnal bólintott, és belépett a mentőbe. Látta, hogy Castle egy pillanatig ellenkezni akart, mert vett egy nagy levegőt, és felemelte a kezét, de aztán örömmel vette tudomásul, hogy a férfi mégsem szólt, hanem láthatóan beletörődött a helyzetbe.

- Remélem, nem szégyenlős a társa előtt! - kapcsolt az orvos, amikor rájött, hogy nem egy barátnőt vagy feleséget invitált a mentőbe.

- Én nem félek semmitől, ahogy láthatta - nyomta meg a személyes névmást jelentőségteljesen Castle, aztán halványan elmosolyodott. - Egy kis vetkőzéstől főleg nem! - tette hozzá, de amikor le akarta húzni a nadrágot, eltűnt az arcáról a mosoly. - Áááúúú! - kapott fájdalmasan felkiáltva a combjához.

- Van egy kígyómarás okozta seb a combján - világosította fel a meglepett orvost Kate.

Amikor végre lekerült az íróról a nadrág, a mentős letekerte az átázott kötést, és rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Ugye tisztában van azzal, hogy az East River koszos vize nem használ egy nehezen gyógyuló sérülésnek? - kérdezte, és anélkül, hogy választ várt volna, fertőtlenítőt és kötszert vett elő a gyógyszerkészletből. - Nem lehetett valami élvezetes, amikor visszarántotta a kötél, és megfeszült a sérült izom - jegyezte meg.

- Á, csak egy pillanatig hittem, hogy kiszakad a combom a helyéről - legyintett  Castle flegmán, miközben elismerte, hogy mennyire szenvedett.

- Van valami panasza? Fáj valamije? - kérdezte az orvos, miután ellátta a sebet, mire Castle bizonytalanul megrázta a fejét. 

Kate, karba tett kézzel, csendben figyelte az orvos ténykedését, és Castle minden apró reakcióját. Megpróbált nem azon töprengeni, milyen vonzó a bokszer-alsóban üldögélő férfi, hanem arra figyelni, nincs-e fájdalma, amit megpróbál eltitkolni az orvos elől. Néhány apró arcrándulás, és egy-egy túl óvatosan megtett mozdulat felkeltette a gyanúját, és most elérkezettnek látta az időt, hogy az észrevételének hangot adjon, ezért megelőzve a válasszal az írót, megszólalt.

- Fáj a háta.

- De ... nem ... de hát, honnan ... - dadogta Castle.

- Higgyen nekem! - pillantott magabiztosan Kate az orvosra. - Ismerem minden rezdülését. Biztos, hogy fáj a háta.

- De nem is! - próbálkozott rosszul füllentve az író, mivel az járt az eszében, ha kiderül, hogy összeszedett egy kisebb sérülést, és ez az anyja és Alexis tudomására jut, akkor szobafogságra, vagy ami még rosszabb, ágyfogságra fogják kényszeríteni. Akkor pedig a következő programját el kell halasztania, pedig ő nem akar várni. Debby mindent megszervezett, és ő részt akar venni a két nap múlva induló túrán. - Csak egy kis húzódás lehet, vagy túlságosan szoros volt a heveder - próbálta menteni a helyzetet.

- Azt majd én eldöntöm - vette át az irányítást az orvos. - Forduljon meg!

Alaposan végigtapogatta Castle hátát, amit az sziszegve, és időnként meg-megrándulva tűrt, aztán mosolyogva Beckett felé fordult.

- Jó szeme van! Velem elhitette volna, hogy nem fáj semmije, pedig ez a két izom eléggé meghúzódott, - húzta végig Castle gerince mellett és a lapockája fölött az ujját - és néhány helyen a heveder is zúzódásokat okozott - mutatott a halványlila bőrelszíneződésekre.

- De egyik sem komoly sérülés - fordult meg Castle duzzogva. Nem akarta, hogy ügyet csináljanak egy kis hátfájásból.

- Ez igaz, de nagyon sokáig fog fájni, ha nem kezelik. Adok egy kenőcsöt. Ezzel kenje be neki minden reggel és este! - nyújtott egy jókora tubust a nő felé az orvos, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ő kenje be a sérült hátát.

Kate elvette a tubust, de zavarában éppen csak rápillantott az íróra. Meg mert volna esküdni, hogy a férfi szemében huncut fényt látott felvillanni, és mintha a szája sarkában is megjelent volna egy alig észrevehető, elégedett mosoly.

- Jó lenne, ha valaki hazakísérné, mert egy ilyen extrém ugrás nagyon megterheli a szervezetet - hallotta meg az orvos hangját, miközben látta, hogy az ápoló segíti felvenni Castle-nek a száraz ruhákat.

- Majd én hazaviszem - mondta olyan hangsúllyal Kate, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. Maga is meglepődött, hogy megfeledkezett arról, hogy Castle talán mást szeretne, hiszen már nem tartoztak össze, de a férfi nem ellenkezett, csak meglepődve rápillantott, miközben nehézkesen beledugta a kezét egy bolyhos belsejű melegítőfelsőbe.

Változatok egy témára 7/110

A kamera követte a mozdulatot, és megállapodott Castle magabiztos, mosolygó arcán.

Kate megdermedt, aztán borzongás futott a testén. Hitetlenkedve bámulta a képernyőt, aztán hosszan pislantott egyet, és abban reménykedett, hogy csak a képzelete játszik vele, és ha kinyitja a szemét, csak egy hasonló karakterű arcot fog látni, de nem az írót. Tévedett. Castle jó kedélyűen ecsetelte, hogy fiatal korában mennyi őrültségben vett részt, és hogy mindig szerette a kihívásokat és az izgalmakat.

- Nem fél? - kérdezte a riporternő. 

Castle láthatóan elkomolyodott, aztán kissé oldalra fordította a fejét, és szavait nem a nőhöz, hanem a kamerán keresztül a nézőkhöz intézte. Kate úgy érezte, a férfi egyenesen az ő szemébe néz.

- Leélhetjük az életünket úgy, hogy félve a kihívásoktól, elkerüljük a veszélyes helyzeteket, az életünket féltve behúzódunk a csigaházunkba. Ha félünk, akkor biztos, hogy unalmas és boldogtalan életünk lesz.

- Nem felelt a kérdésemre - mosolyodott el a riporternő.

- De igen, félek. De legyőzőm a félelmemet, mert én képes vagyok rá - nyomta meg a személyes névmást jelentőségteljesen.

- A családja nem félti?

- Aki igazán szeret, az tudni fogja, hogy miért vállalkoztam erre - mosolyodott el halványan. - Valakinek pedig be fogom bizonyítani, hogy nem az az igazi veszély rám nézve, amit ő annak hisz.

- Te jó ég! - ocsúdott fel elsőnek Gates kapitány. - Mi a fenéről beszél ez az ember? - vonta össze dühösen a szemöldökét, és értetlen tekintettel Beckett felé fordult. - Mi ez az egész, Beckett nyomozó? Ezek szerint maga tudja,  hogy miért vállalkozott ilyen hülyeségre?

Kate elnyílt szájjal meredt még mindig a képernyőre, ahol éppen azt mutatták, milyen szerkezetet építettek a hídpillér tetejére, ahonnan az ugrást végrehajtják a vállalkozó hírességek, és azt ecsetelték, hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket tettek, hogy ne csapódjanak a túl nagy erővel a vízbe, és a szél ne csaphassa a hídnak őket.

- Beckett nyomozó? - emelte fel a hangját a kapitány, mivel Kate nem reagált az előző kérdésére.

Kate nyelt egyet, és megpróbálta egyenletesen venni a levegőt, mivel eddig lélegzetvisszafojtva nézte a tévét, most viszont levegő után kezdett kapkodni, de képtelen volt egy szót is kinyögni, ezért csak megrázta a fejét.

- Castle csak annyit mondott Beckett-nek, hogy egy tévés szereplésre megy - mentette ki a válaszadás alól Espo a nyomozót.

- Ennyi? - nézett Kate-re a kapitány.

- Igen, Uram - jött meg végre a nő hangja. - Voltam nála hajnalban, hogy behozzam az őrsre, de közölte, hogy még van egy programja, és majd csak utána jön be - mondta szűkszavúan, miközben másodpercek alatt lejátszódott agyában a találkozásul egész jelenete a csókkal, és az elutasítással együtt.

- Akkor most szedje össze magát, és menjen érte. Ha leugrik, és valami baja lesz, a vádemelési javaslatot sem tudjuk elég pontosan összeállítani. Nem engedhetem meg, hogy Jerry Tyson ne bűnhődjön meg minden gaztettéért csak azért, mert Mr. Castle valakinek be akar bizonyítani valamit.

- De Uram! Nem hiszem, hogy meg tudom akadályozni, hogy ugorjon. Ha utolsónak ugrik, akkor sem biztos, hogy addig odaérek - mondta Kate, miközben arra gondolt, ha időben odaérne, akkor sem valószínű, hogy le tudja beszélni Castle-t az ugrásról.

- Tudom, de próbálja meg! Ha késve érkezik, akkor meg imádkozzon, hogy ne legyen semmi baja - zárta le a beszélgetést Gates, és elviharzott az irodájába.

- Szerintetek komolyan leugrik? - szólalt meg reménykedve a nemleges válaszban Ryan, aki döbbenetében még mindig ugyanabban a pózban tartotta a távirányítót, mint amikor meglátták a képernyőn az írót.

- Naná, tesó! Castle-ről van szó, ne felejtsd el! - mondta magabiztosan Javi, aztán Kate-hez fordult, aki már a blézere után nyúlt. - Elkísérjünk?

- Kösz, de ne - pillantott a két nyomozóra a nő, aztán szinte rohant a lift felé.

A két férfi összevont szemöldökkel nézett utána. Mindketten tudták, hogy hiába mennének Beckett-tel, ezt neki kell megoldania.

- Most komolyan, Javi. Tényleg azt hiszed, hogy leugrik? - hitetlenkedett még mindig Ryan, aki elképzelni sem tudta, hogy férfiként, és főleg apaként, valami hasonlóan veszélyes dologban vegyen részt. 

- Ugyan már Ryan! Ne mondd, hogy nem érted, miért csinálja ezt Catsle! - nézett a barátjára Espo, aztán látva az értetlen tekintetet, sóhajtott egyet, és magyarázni kezdett. - Castle be akarja bizonyítani Beckett-nek, hogy van nagyobb veszély is rá nézve, mint Tyson. Mégpedig saját maga. Hiába mennénk oda. Ha időben oda is érnénk, nincs az az észérv, amivel jobb belátásra bírnánk Castle-t, kivéve, ha Kate megváltoztatná a döntését, és térden állva esedezne a bocsánatáért.

- Azt hiszed, csak azért csinálja, hogy Kate lássa, hogy nélküle milyen veszélyekbe tudja sodorni magát? - rökönyödött meg a lehetőségen Ryan, aztán eltöprengve a lehetőségen, tovább gondolkodott. - És meddig csinálja? Amíg Beckett be nem látja, hogy nem az a veszélyes, hogy mellette éli az életét, hanem az, ha egyedül él, és belemegy mindenféle őrültségbe?

- Ühüm - bólogatott Espo meggyőződéssel.

- Szerinted tervez még mást is Castle?

- Hát, nem lennék meglepve - tűnődött el a férfi, aztán leültek egymás mellé az asztal szélére, és minden figyelmüket a tévére irányították.

Kate bekapcsolta a szirénát, és szlalomozott a kocsisorok között, hogy legalább esélye legyen beszélni Castle-lel, mielőtt vállalkozik az ugrásra, bár nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy le tudná beszélni róla. Az üzenete egyértelmű volt. Pontosan tudta, mire megy ki a játék. Egész úton azt mérlegelte, hogy képes lenne-e megváltoztatni a döntését, vagy megalázkodva könyörögni úgy, hogy szinte biztosan tudta, Castle a riporternek tett nyilatkozata után már nem teheti meg, hogy nem ugrik. Fél óra múlva már tudta, hogy nem kell döntenie. A megkülönböztető jelzésnek és a jelvényének köszönhetően viszonylag hamar a helyszínre ért, és a kordonon is átengedték, miután nagy nehezen utat tudott törni a bámészkodók tömegén, de a szervezők közölték, hogy éppen Richard Castle ugrása következik, és az írót már hídpillér tetejére emelte egy speciális daru. Ekkor hallotta meg a mentő szirénáját. A hang irányába fordult, és néhány pillanat múlva már meg is látta, ahogy utat tör magának a tömegben a jármű, és őrült tempóban viszi betegét a legközelebbi kórházba.

- Mi történt? - kérdezte egy szakállas, torzonborz hajú szervezőtől.

- Zak Gordon, a gitáros, rossz szögben csapódott a vízbe. Nem volt eszméleténél, amikor felhúzták, de az orvos azt mondta, néhány hét, és rendbe jön. Mi megteszünk minden óvintézkedést, de az ugrón is sok m inden múlik - húzta fel a vállát. - Na, meg a szerencsén - tette hozzá.

Kate felnézett a magasba, és minden porcikáját átjárta a félelem. Még sosem érzékelte ilyen óriásinak a Brooklyn hidat. Szabad szemmel csak apró pontok voltak az ugráshoz épített kiszögellésen az emberek, és ki sem tudta venni, melyikük az író. A rettegés és az izgalom keveredett benne, amitől elszorult a torka, gyomra görcsösen összehúzódott, szája kiszáradt, szíve pedig kétszer gyorsabban vert a normálisnál. Tudta, hogy nincs lehetősége leállítani az ugrást, és bármit is mondana, az lenne a válasz, hogy minden engedélyük megvan, és Castle is aláírt minden nyilatkozatot, így hát nem tehetett mást, minthogy reménykedett. Mennyivel könnyebb lenne, ha hívő lenne, - gondolta - akkor bízhatna az imádság erejében. 

- Nézheti az egyik közvetítő kocsiból, ha jobban szeretné látni - érintette meg a vállát az egyik szervező, miközben fejével az egyik hatalmas, műholdas antennákkal felszerelt autóra mutatott.

Néhány másodperc múlva már hat monitoron, különböző kameraállásokból láthatta a 84 méter magas hídpillér tetejére épített szerkezetet, és a rajta álló néhány embert, ahogy éppen beszíjazzák Castle-t egy speciális hevederbe, a többi távoli képet mutatott a hídról, a fodrozódó vizet mutatta mélyben, vagy a tömeget pásztázta. Az ugrás helyszínén levő kamera ráközelített Castle arcára. Kate-nek elszorult a szíve. Szerette ezt a férfit, és azért mondott le a szerelméről, hogy megvédje, de lehet, hogy éppen ezzel a fájdalmas döntéssel hajszolta életveszélybe. Nem tudott gondolkodni, mert minden figyelmét lekötötték a látott képek. Láthatóan nagyon fújt a magasban a szél, mert Castle mindig gondosan oldalra, vagy kissé hátra fésült haja úgy állt előre, mintha bezselézték volna, és mindenki erősen kapaszkodott a korlátba. Egy fiatal férfi még egyszer ellenőrizte a hevedert, aztán biztatón megveregette az író vállát, mondott még valamit neki, aztán kilépett a kamera látószögéből. Castle kissé kényszeredetten mosolyogva a kamerába nézett, aztán összeszorította a száját, és eltökélt tekintettel a peremhez lépett. Az egyik kamera a korlátba kapaszkodó kezet mutatta. Látni lehetett, hogy olyan erősen kulcsolódnak az ujjak a fémre, hogy az ízületek fehéren dudorodva feszülnek meg. A kamera újra az erősen koncentráló, bátorságot gyűjtő arcon állapodott meg, aminek minden rezdülését ismerte Kate, ezért amikor meglátta, hogy Castle szeme kissé összehúzódik, kihagyott egy ütemet a szíve. A következő pillanatban látta, ahogy a férfi elrugaszkodik a peremtől, és kitárt karokkal a mélybe veti magát.  

Változatok egy témára 7/109

Nem akart hiú reményeket kelteni azzal Rick-ben, hogy megcsókolja, aztán közli, hogy a döntésén mégsem változtat, ugyanakkor mindennél jobban vágyott arra, hogy újra érezze a férfi édes, mámorító csókját.

Kate megfeszülő testtel, mereven állt, mozdulni sem mert, nehogy olyat tegyen, amit később nagyon megbán. Látta Castle elhomályosuló tekintetét, aztán a férfi behunyta a szemét, és lágyan megcsókolta. A puha, meleg ajkak alig értek az övéhez, mégis az egész teste bizseregni kezdett. Úgy érezte, nem tehet mást, minthogy megadja magát, csak most az egyszer, és soha többet. Önkéntelenül becsukta a szemét, hogy minden idegszála a finom érintést érzékelje, és pár pillanatra kizárja a zord valóságot.  Tudta, hogy most kellene elhúzódnia, és megálljt parancsolni a vágyainak, ajkai mégis elnyíltak, és csípőjét erősebben nyomta a férfiénak, és érezte, ahogy Castle tenyere lassan lejjebb csúszik a derekáról. Már nem gondolt semmire, csak érezni akarta a férfit, akit szerelemből hagyott el, de abban a pillanatban, amikor átadta magát az érzéki gyönyörnek, Rick hirtelen elengedte és hátrébb lépett.

Kate teljesen megzavarodott. Nem tudott gondolkodni. Még a férfi ajkainak finom érintése, és érzéki vággyal teli testének hatása alatt állt. Kinyitotta a szemét, és értetlenül nézett Rick-re. Meglepődött. Ismerte milyen elhomályosuló a tekintete, ha magával ragadja a vágy, de most egy éber, határozott tekintetű szempár nézett rá.

- Szeretlek Kate - szólalt meg olyan komolyan a férfi, hogy Kate megijedt. Érezte, hogy valami olyat fog mondani, amit nem szeretne hallani. - Szeret a lelkem, és szeret a testem. Vágyom rád, ahogy érezhetted is, mert olyan hatással vagy rám, mint soha, senki. Te viszont nem akarod a közös életet! Ám, legyen, de akkor nem irányíthatsz, nem várhatod el, hogy tekintettel legyek a félelmeidre, vagy hogy felelősségteljesen gondolkodjak. Most én is azt mondom, amit egyszer te mondtál nekem: az én életem ... az enyém. Nem dönthetsz felette.

Kate úgy állt, mint akit leforráztak. Castle eltökélt tekintete, kemény vonásai megdöbbentették, és hirtelen mintha a Mennyországból a Pokolba került volna. A férfi néhány másodpercig még jelentőségteljesen a szemébe nézve állt, aztán megfordult, és a hálószoba felé indult, de az ajtóból még visszaszólt.

- Nem játszhatsz velem a kedvedre. Nincs közös életünk, így akkor, és azt teszem, amit jónak látok. Mondd meg Gates-nek, hogy bemegyek, de még van egy fontos programom - mondta, és kilépett a fürdőszobából.

Kate szeretett volna elsüllyedni. Hogyan gondolhatta, hogy ha testi vágyakat is kelt a férfiban, az megbocsájtja neki, hogy elhagyta? Castle ritkán mutatta meg ezt a kemény arcát, ami egyrészt meglepte, és kissé meg is ijesztette, mert olyan idegen volt a mindig könnyed, humoros, érzékeny és gyengéd oldalától, amilyennek általában látta, másrészt vonzónak és férfiasnak találta a határozottságát. Vett egy nagy levegőt, és kilépett a fürdőből. Látta, hogy Rick a gardróbban válogatja a ruháit, de annak ellenére, hogy biztosan érzékeli a jelenlétét a szeme sarkából, figyelemre sem méltatja. Megsemmisülve hagyta el a lakást, és visszaindult az őrsre. Egész úton nem tudott napirendre térni a történtek felett. Először megalázottnak és csalódottnak érezte magát, aztán hirtelen fülébe csengtek a saját szavai, amiket akkor mondott a férfinak, amikor kiderült, hogy az eltitkolta előle a Smith-nél levő aktát, ami az életét védte. Az akkor kimondott mondatait idézte Castle, és fordította ellene. Mire a kapitányság liftjébe lépett, már egyáltalán nem csodálkozott Castle reakcióján, és inkább már csak magára haragudott, amiért hagyta, hogy az érzései uralják a tetteit. Ahogy felidézte a férfi szavait, egyre nyugtalanabb lett. Hogyan értse, hogy "nem várhatod el, hogy tekintettel legyek a félelmeidre, vagy hogy felelősségteljesen gondolkodjak". Lehet, hogy Lanie-nek igaza van, és készül valamire, és a tévés szereplés csak kifogás?

Miközben az asztalához sietett, Gates irodája felé pillantott. Remélte, hogy a kapitány nem jön túl korán, mert szüksége volt egy kis időre, hogy végiggondolja a történteket, és kitalálja, milyen mesét adjon be neki arról, miért nem tudta rábeszélni Castle-t, hogy bejöjjön vele. Még azt sem tudta meg, mi az a fontos program, ami miatt később jön. Leroskad az asztalához, és hogy elterelje kínzó gondolatait, elővette a Tyson aktát.

Egy óra múlva Castle már a Brooklyn híd felhajtójánál állt. A forgalmat már jó ideje elterelték, és a fél útpályát lezárták a rendőrök, amit úgy elleptek a bámészkodók sokasága és a különböző tévécsatornák közvetítő kocsijai és riporterei, mint a keselyűk az elhullott állatok tetemét. Máskor biztosan nem ez a kép jutott volna eszébe a sajtó embereiről, hanem tele lett volna izgalommal, és élvezte volna a ráirányuló figyelmet, de most csak dacból volt itt. Kockára akarta tenni az életét, hogy Kate megértse, nem attól lehet csak veszélyben az élete, hogy mellette van, és egy őrölt gyilkos szemet vet rá. Eddig ha kihívást és izgalmat keresett, elég volt Kate közelében lenni, hiszen a nő maga volt a rejtély, a gyilkossági ügyek pedig még rátettek erre egy lapáttal, most azonban megfosztotta magától és az ügyektől is. Hát akkor majd keres magának új kihívást! Kate pedig meglátja, mennyivel nagyobb veszélyben van az élete nélküle. Amikor meglátta a felhívást a tévében, hogy bátor vállalkozókat keresnek egy veszélyes bungee jumping ugráshoz, tudta, hogy ez lesz az egyik, amivel megütközteti Kate-t. A Brooklyn híd pillére ugyan "csak" 84 méterrel emelkedik a víz fölé, és ennél magasabbról is ugranak az adrenalifüggők, de a mostani ugrást veszélyesebbé tették a híd környékén jellemző erős széllökések, ráadásul az ugrást úgy tervezték, hogy az ugró teste becsapódjon a vízbe, és onnan rántsa vissza a gumikötél. A tévécsatornák azért csaptak le a hírre, mert olyan hírességek is jelentkeztek ugrónak, mint a Chichago Bulls egyik játékosa, egy a tinédzserek körében népszerű együttes gitárosa, az egyik legnézettebb szappanopera férfi főszereplője, és persze Richard Castle, a világhírű krimiíró. Egy fiatal szervező fiú hamar észrevette, és elé sietett. Fülig érő vigyorral üdvözölte, és miközben egy lakókocsi felé vezette, nyugtatni kezdte, hogy nem kell félnie, megtettek minden biztonsági óvintézkedést, és három mentő is a rendelkezésükre áll, ha mégis valami baj lenne.

- Ja, az megnyugtató - mondta éllel Castle a mentőautók felé pillantva.

Már délelőtt tíz óra felé jár, amikor szürke nadrágkosztümben, aktatáskával a kezében kilépett a liftből Gates kapitány. Espo és Ryan összevont szemöldökkel együtt érzőn pillantottak Beckett felé, akiből nemrég egy gőzölgő vaníliás latte segítségével kihúzták, hogy mivel bízta meg a kapitány, és hogy Castle addig nem jön, amíg valami tévés szereplést el nem intéz. Többet nem kellett a nőnek mondania, mivel a tény, hogy Castle még mindig nem jelent meg az őrsön, magáért beszélt. Biztosra vették, hogy sokkal több történt a két ember között, mint amit Kate az orrukra köt, de beérték ennyivel. 

Ryan már egy ideje kapcsolgatta a különböző csatornákat a tévén, hátha megtudják, milyen műsorban szerepel Castle, de eddig nem járt sikerrel. Most is távirányítóval a kezében állt a készülék előtt, de figyelmét elvonta a készülékről a kapitány megjelenése.

- Beckett nyomozó! - csattant haragosan a nő hangja. - Nehogy azt mondja, hogy nem tudta idecitálni Mr. Castle-t!

- Csak később tud jönni, Uram! - próbálta menteni a menthetőt Kate, miközben felállt. - Úgy tudom, hogy egy tévés szereplésre megy, aztán bejön.

- Tévés szereplés? Milyen műsor lehet fontosabb, mint hogy Jerry Tyson-t élete végéig rács mögé juttassuk? - mutatott a tévékészülék felé dühösen.

Ryan éppen megnyomta a távirányító gombját, és a képen feltűnt a Brooklyn híd, aztán egy szőke riporternő, aki kíváncsi arckifejezést öltve magára, a kamera felé fordult.

- Miért vállalkozik egy sikeres író egy ilyen, nem éppen veszélytelen ugrásra? - kérdezte, aztán oldalra fordult, és a mikrofont a vele szemben álló riportalany elé tartotta. A kamera követte a mozdulatot, és megállapodott Castle magabiztos, mosolygó arcán.

  

Változatok egy témára 7/108

Az elé táruló látványtól nagyot dobbant a szíve, és elakadt a szava.

- Beckett? - lepődött meg a férfi, és zavarában először vizes hajába túrt, aztán a csípője köré csavart fehér törülközőt húzta szorosabbra. - Miért jöttél?

Castle a patológia liftje előtti találkozó óta képtelen volt kiverni fejéből az érzést, ahogy minden idegszálán végigfutott a bizsergés, amikor a nő teste az övéhez ért. Amikor lefeküdt, végigsimított az ágy üres oldalán, mint minden este, amióta Kate nem feküdt mellett. Nyugtalanította a Kate-tel való találkozás, és izgatta a rá váró extrém ugrás is, ezért nehezen vergődött álomba. Egy sor vad álom után csurom vizesen ébredt hajnalban, ezért lezuhanyozott,  majd borotválkozni kezdett. Oldalra billentette a fejét, és a tükörben figyelte, ahogy a penge könnyedén siklik behabozott arcán. Két húzás között éppen azon tűnődött, hogy elég magas összegre emeltette-e az ügyvédjével az életbiztosítását, amikor meghallotta a csengőt. Bosszúsan indult ajtót nyitni, miközben arra gondolt, bárki is a szokatlanul korai látogató, nagyon gyorsan megszabadul tőle. Nem gondolkodott azon, ki keresheti ilyenkor, de arra számított a legkevésbé, hogy a számára legnagyobb kihívást jelentő, legvonzóbb, legtitokzatosabb, legnehezebben megfejthető nő áll. 

Kate ajkai elnyíltak, pupillája kitágult, lélegzete elakadt, és önkéntelenül végigmérte a férfit tetőtől talpig. Mintha évezredek teltek volna el azóta, hogy így látta. Tekintete vágyakozva itta be a látványt, hatalmas lélegzettel szívta be a férfias tusfürdő és a frissen megmosott bőr illatát, és agyában a legapróbb részleteket is elraktározta egy másodperc alatt: az előrehulló, rakoncátlan vizes hajszálakat, a félig borotvált, habos arcot, a nedvesen fénylő bőrt a sima, széles mellkason, a férfi köldöke felé tartó, lassan csordogáló vízcseppet, a derekára csavart, feszesre húzott törölközőt, amely láttatni engedte a takarásban levő feszes izmokat, és sejtette a férfiasságát. Érezte, hogy mindketten olyan zavarban vannak, mint két kamasz, akik még nem merték bevallani az egymás iránti érzelmeiket, és először találkoznak intimebb helyzetben. Megpróbálta elszakítani tekintetét a vonzó férfitestről, és Castle szemébe nézett.

- Érted jöttem - igyekezett könnyedén kiejteni a szavakat. - Beengedsz?

- Pe-persze - nyögte ki az író, és tétován oldalra lépett, miközben szorosan markolta a testét fedő egy szál törölközőt.

- Amíg befejezed - mutatott Kate a férfi félig borotvált arcára, miközben a fürdőszoba felé indult - elmondom, mit kérek tőled.

Castle néhány másodpercig csak meglepetten állt, és nézett a magabiztosan lépkedő nő után, aztán pislogott néhányat, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy nem álmot lát, aztán alig észrevehető, huncut mosoly jelent meg az arcán, és Kate után indult.

A tükörből nézte a kád szélén ülő nőt, miközben olyan lassan borotválkozott, mint még soha. Hallgatta, ahogy Kate ecseteli, milyen fontos lenne, ha segítené a vádemelés előkészítését, és ugyan nem mondta ki, de biztos volt benne, hogy Gates kapitány küldte hozzá. Ha Kate maga akarná, hogy az őrsön legyen, nem sütné le a szemét minduntalan, ahányszor csak rajtakapja, hogy őt méregeti. Biztos volt abban, hogy bármennyire is el akarja nyomni az érzéseit Kate, a szerelmet nem tudja csak úgy kihajítani az ablakon, ahogy nem tud parancsolni teste vágyakozásának sem. Elég volt elkapnia azt a pillantását, ahogy végigmérte, amikor meglátta egy szál törölközőben az ajtóban. Néhány másodperc múlva azonban azzal szembesült, hogy ő sem tud parancsolni sem az érzéseinek, sem a testének. Újra a tükörbe nézett, és tekintetét nem tudta levenni Kate-ről, aki a kád szélén ült, kezét hátratette, és megtámaszkodott rajtuk, amitől a vékony pamut póló ráfeszült a mellére, és kiemelte tökéletes, kerek formáját. Castle nyelt egyet, előbbre hajolt, és a mosdó széléhez nyomta az ágyékát, hogy a hideg kerámia lehűtse az érzéki látványtól izgalomba jövő férfiasságát.

- Áááu! - kiáltott fel, amikor a penge sebet ejtett az állán, és fájdalmas arccal szemlélte az erősen vérző vágást. - Így jár, akinek borotválkozás közben máshol jár az esze - nyögte meggondolatlanul. Abban a pillanatban, ahogy kiejtette a szavakat, ijedten pillantott Kate-re, de a nő láthatóan másképp értelmezte a mondatot, és mit sem sejtett Castle testének vággyal teli reakciójáról, mert aggódó tekintettel felpattant a kádról, és a gyógyszeres szekrénykéhez lépett. 

- Ne haragudj! A vádemelési javaslat kidolgozásának lépéseit a kapitányságon is megbeszélhettük volna - mondta. - Nem volt jó ötlet, hogy rám kell figyelned, miközben borotválkozol  - húzta bocsánatkérő mosolyra a száját, és egyik kezében egy fertőtlenítőfolyadékos üvegcsével, a másikban pedig néhány gézlappal és egy sebtapasszal a férfihoz lépett.

- De-dehogy ... nem ... nem azért - kezdett zavarában magyarázkodni Castle - csak túl éles a penge - mondta, miközben nyelt egyet, és remélte, hogy Kate nem jön rá a valódi okra.

- Na, hadd nézzem! - lépett mellé a nő, és apró tenyerét finoman az arcára tette, és határozottan, mégis gyengéden maga felé fordította. 

Az érintés hatására egy pillanat alatt tovaszállt Castle zavara. Miért is kellene zavarban lennie? Hiszen nem ő tagadta meg a szerelmüket! Kihívó tekintettel Kate-re nézett, és minden szégyenkezés nélkül szembe fordult vele.

Beckett óvatos mozdulatokkal itatta fel a kicsorgó vért a gézzel, de néhány másodperc után megérezte, hogy a férfi tekintete rászegeződik. Felnézett. Az elmúlt napokban megszokta, hogy a kék szemekben keserűség, fájdalom, csalódottság, megbántottság, vagy ezek keveréke tükröződött, ezért most meglepődött. A férfi tekintete magabiztos és kihívó volt, amitől Kate zavarba jött, ezért megpróbálta figyelmét a sebre irányítani.

- Ez egy kicsit csípni fog - mondta gyorsan, és egy kis fertőtlenítőt öntött a gézre, és közelebb lépve a férfihoz, a vágásra szorította.

Castle szisszent egyet, de nem húzódott hátrébb, sőt, Kate-nek olyan érzése volt, mintha még közelebb kerültek volna egymáshoz. Már csaknem összeért a testük, és érezte a férfiból áradó meleget, a tüdejéből kiáramló levegő cirógatását, amikor hirtelen megérezte a derekára simuló, gyengéden ölelő kezeket. Az érintéstől megremegett.

- Castle, én ... - kezdett ellenkezni, de a férfi egy határozott mozdulattal szorosan magához húzta. Kate-nek elállt a szava. Tudta, hogy szabadulnia kellene az ölelésből addig, amíg magával nem ragadja az elemésztő vágy, addig, amíg képes ellenállni a férfinak, ezért vett egy nagy levegőt, és már feszítette az izmait, amikor megérezte a férfi vágyának legfőbb bizonyítékát a csípőjének nyomódni. Behunyta a szemét. Döntenie kellett, de nem számított a helyzetre, és nem volt rá felkészülve, hogy másodpercek alatt döntsön. Érezte, hogy a férfi ajkai közelednek az övéhez, szinte már súrolják azokat. Nem akart hiú reményeket kelteni azzal Rick-ben, hogy megcsókolja, aztán közli, hogy a döntésén mégsem változtat, ugyanakkor mindennél jobban vágyott arra, hogy újra érezze a férfi édes, mámorító csókját.  

Változatok egy témára 7/107

- Tyson - suttogta maga elé. - Tyson indította el az egészet.

Lanie egy ideig hallgatott, aztán halkan feltette azt a kérdést, amire Kate is gondolt.

- De Tyson-t elkaptátok. Megváltozik ettől a kapcsolatotok?

Kate úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. Nem akart válaszolni, és egyelőre kényelmesebb volt struccpolitikát folytatni, mint újra, meg újra végiggondolni élete legnehezebb döntésének helyességét, ezért témát váltott.

- Gyógyul a sérülése?

- Igen, de nem szabadna ennyit mozognia. Ha legalább egy napig nyugton maradna, sokkal gyorsabban gyógyulna, de azt hiszem, erre remény sincs. Holnap délelőtt is valami tévés szereplésre megy, bár ...

Lanie elhallgatott. Úgy gondolta, jobb, ha nem traktálja barátnőjét a megérzéseivel, amelyek csak felizgatnák, pedig anélkül is elég feszült.

- És te? Elég rossz bőrben vagy. Pihenned kellene - állapította meg, ahogy végignézett Kate-n.

- Alhattam volna pár órát, de képtelen vagyok rá. Egyfolytában újra és újra látom Tyson hideg tekintetét, és a fülemben csengenek a szavai, ahogy a megölésemet tervezgeti, miközben azon gondolkodik, hogyan viselkedne Castle, ha megölne. Bármit tehetett volna velem, Lanie. Reménytelen helyzet volt - sóhajtotta könnybe lábadt szemekkel, aztán szomorkásan elmosolyodott. - Akkor meglebbent a függöny, és az erkélyajtón belépett Castle. Olyan volt, mintha valami felsőbb, nem e világi hatalom küldte volna a megmentésemre. Ő olyanokkal magyarázná ezt, hogy a sors vagy az univerzum irányította így az eseményeket, vagy az őrangyalom küldte, de ezekben csak ő hisz.

- És te? Mit gondolsz?

- Nem tudom - rogyott le egy székre Kate, és a kezét tördelve sóhajtott. - Túl sok volt a véletlen. Tudom, hogy mindenre megvan a magyarázat, hogy hogyan került oda Castle, mégis, akkor úgy éreztem, mintha egy nálunk hatalmasabb erő vezérelte volna a megmentésemre. De ez nem én vagyok Lanie! Én nem hiszek ilyenekben - nézett kétségbeesetten az orvosra.

- Talán az is elég lenne, ha kettőtökben hinnél - fogta meg Kate kezét Lanie. - Én sem tudom a magyarázatot, de az biztos, hogy van köztetek valami. Valami vonzás, lelki kapocs, vagy valami olyan mentális kötelék, ami csak nagyon kevesek között létezik.

- Te is azt hiszed, hogy ...

Nem tudta befejezni a kérdést, mert a telefonja vad zenélésbe kezdett a zsebében. Bosszúsan húzta ki a készüléket, és amikor meglátta a kijelzőn világító nevet, felpattant.

- Gates hív - mondta, és a füléhez emelte a telefont. A lelke mélyén nem bánta, hogy a kapitány az irodájába hívatta, mert úgy érezte, a Lanie-vel folytatott beszélgetés egyre jobban elbizonytalanította. Sietve indult az ajtó felé, de ott megtorpant, és visszanézett az orvosszakértőre. - Nem tudod, milyen tévés szereplésre megy Castle?

- Nem - rázta meg a fejét, aztán nagyot pislantott, ami gyanakvást keltett a nyomozóban, aki egy ilyen apró jelből ki tudta szűrni, ha valaki titkol valamit.

- De? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, várakozón. 

Lanie megadóan sóhajtott, aztán legyintett, mintha valami semmiségről lenne szó.

- Á, semmi! Csak volt egy olyan érzésem, mintha Castle készülne valamire. Olyasmit mondott, hogy "itt az idő, hogy cselekedjek", aztán megkérdezte, hogy holnap délelőttre rendben lesz-e a lába. De ez csak egy megérzés. Nem kell komolyan venni - mentette a menthetőt.

- Hm. Castle biztosan hinne a női megérzésekben - mosolyodott el Kate, és kilépett a boncteremből.

Egy ideig még mosolygott, de minél többször gondolt Castle mondatára és Lanie megérzésére, annál nyugtalanabb lett, és mire a kapitány irodájához ért, már szinte biztos volt abban, hogy a férfi valóban készül valamire.

- Üljön le! - mutatott az íróasztalával szemben álló székre a kapitány, amikor Beckett belépett az ajtón. 

A nyomozó nem örült az invitálásnak, mert ez azt jelentette, hogy egy hosszabb megbeszélés vár rá.

- Szeretném, ha tudná, milyen büszke vagyok magukra, amiért elfogták Jerry Tyson, de azt is tudnia kell, hogy kivívta a haragomat is - forgatta ujjai között a szemüvegét a Vaslady, miközben kissé előrehajolva, szigorúan nézett a nyomozó szemébe. - Komolyan gondolta, hogy miután mindenki elmegy a helyszínről, egyedül, mindenféle erősítés nélkül megy be az oroszlán barlangjába?

- Akkor még csak arra gyanakodtam, hogy valaki figyel az egyik ablakból - próbált mentegetőzni, bár tudta, hogy felesleges erőfeszítés, mivel a kapitány elengedte a szavait a füle mellett, ráadásul igaza is volt.

- Úgy is mert meg engem, mint aki nem hisz a saját embereinek? Mindig hagytam, hogy az őrült elméleteiknek utánajárjanak, még akkor is, ha úgy gondoltam, hogy semmi értelme. Most miért nem bízott abban, hogy ha van egy gyanúja, akkor nem adok erősítést maga mellé? - dühöngött Gates.

- Csak egy megérzés volt - nyögte halkan Beckett.

- Hm. És maga nem hisz a megérzéseiben? Na jó, elismerem, rendőrként a tényekre kell hagyatkoznunk, de nem tanulta meg Mr. Castle mellett, hogy néha érdemes figyelembe venni a megérzéseket is? Még egyszer ne játssza el, hogy egyedül akar James Bond-ot játszani! Ráadásul a végén Mr. Castle lett James Bond. Bár ő is megéri a pénzét - ingatta meg a fejét a kapitány. - Még vele is lesz egy kis beszélgetésem! 

Beckett önkéntelenül elmosolyodott. Szinte látta maga előtt az író riadt arcát, amikor Gates leszidja, amiért hőst játszott, ahelyett, hogy segítséget hívott volna. Bár azt is tudta, hogy a végén a dicséretet is megkapja a férfi.

- Szóval - folytatta a a kapitány. - Jerry Tyson-t elfogták, de ahhoz, hogy meg is kapja méltó büntetését, az kell, hogy precízen, hiba nélkül építsük fel a vádemelést. Az összes lehetséges vádpontot fel kell állítanunk, és úgy kell alátámasztanunk, hogy az a mocsok soha ne szabadulhasson ki. Ehhez azonban Mr. Castle-re is szükségünk van. Tudom, hogy rühelli a papírmunkát, de ez nem egy szokványos ügy, ráadásul ahhoz, hogy az emberrablással, és előre megfontolt emberölési kísérlettel is megvádolhassunk, kell az ő össze információja, amit az elrablásakor tapasztalt. Tehát - vonta össze a szemöldökét, hogy a szavainak még nagyobb hangsúlyt adjon - nem érdekel, hogy mennyire utálja a jelentésírást. Holnaptól itt akarom látni az őrsön! 

- Ezt miért nem neki mondja, Uram? - kérdezte szemtelenül Beckett, mivel azt szerette volna, ha minden nap láthatná a férfit, és együtt dolgoznának, de kínos lett volna, ha neki kell beinvitálni a kapitányságra.

Gates kapitány szeme egy pillanatra összeszűkült, aztán hátradőlt a székében, és magabiztosan nézett a nyomozó kihívó tekintetébe.

- Nem árulok zsákbamacskát Beckett nyomozó. Nem vagyok vak, tudom, hogy feszült a helyzet maguk között, hogy maga makacs, az írócskánk pedig sértett, de ez nagyobb horderejű ügy annál, minthogy maguk miatt kockára tegyem a sikeres lezárását. Ha én hívom ide Mr. Castle-t, maguk tovább játsszák a fájdalmas, megbántott kis játékukat, ezért azt akarom, hogy ne az én kérésemre, hanem maga miatt jöjjön ide. Akkor talán olyan hatékonyan tudnak együtt dolgozni, mint régen.

Beckett egy pillanatra bosszúsan elhúzta a száját. Ha Castle-ben reményt kelt az a tény, hogy ő hívja vissza, még nehezebb lesz tartani magát a döntéséhez.

- Ez parancs, Beckett nyomozó - zárta le a beszélgetést Gates, aztán feltette a szemüvegét, és egy mappát húzott maga elé.

Kate kényszeredetten bólintott, hogy tudomásul vette az utasítást, és felállt, amikor valami eszébe jutott.

- Gates kapitány! Castle holnap délelőtt egy tévés szereplésre megy, nem hiszem, hogy be tud jönni az őrsre.

- Hát menjen utána, és érje el, hogy ne holmi interjúkkal vagy talk shaw-kon való idétlenkedéssel töltse az idejét. Minél előbb a mellett az asztal mellett szeretném látni - bökött ellentmondást nem tűrőn Beckett íróasztala felé. - Most pedig induljon haza! Kimerítő éjszakája volt, és hosszú volt a mai nap. 

Egy óra múlva Kate a fürdőszobájában állt a tükör előtt, és meggyötört képmására csodálkozott rá. Nem csoda, hogy Gates hazaküldött - állapította meg. A zuhanyrózsából áradó meleg víz jótékonyan bizseregtette meg a bőrét, aztán csökkentett a nyomáson, és élvezte a víz simogatását. A kellemes érzés ellazította és megnyugtatta. Mire az ágyba került, már nem foglalkoztatták az éjszaka eseményei, és nem villant az agyába Tyson rideg tekintete percenként. Helyette azon töprengett, vajon Lanie megérzése megállja-e a helyét. Lehet, hogy Castle tényleg készül valamire?

A kérdésre nem tudott választ keresni, mert kimerült teste és idegrendszer egy pillanat alatt átadta magát a jótékony, pihentető alvásnak.

Az ébresztő idegtépő hangjára ébredt. Másodpercekbe telt, mire tudatosult benne a zaj forrása, és tudata felfogta a valóság ingereit. Kisimította kócos haját az arcából, és hunyorogva nézte az óra kijelzőjének vörösen izzó számait. Még adott magának néhány perc pihenőt, aztán sietve felkelt. Igyekeznie kell, hogy otthon érje Castle-t, mielőtt elindul valamelyik tévéstúdióba, különben telefonálgathat, hogy kiderítse, melyik csatornánál ad riportot. Még hét sem v óra sem volt, amikor már ott állt az oly ismerős lakás ajtaja előtt. Remélte, hogy Martha és Alexis nincsenek otthon, és kettesben beszélhet a férfival. Tudta, bárhonnan közelíti meg jövetele célját, egy komoly, talán sorsdöntő beszélgetés vár rá, ezért azon sem csodálkozott, hogy remegett a keze, amikor megnyomta a csengőt. Néhány másodperc múlva hallotta a közeledő lépteket, aztán az ajtó kitárult. Az elé táruló látványtól nagyot dobbant a szíve, és elakadt a szava.

Változatok egy témára 7/106

Lassan kortyolgatta a kávét, aztán egy hirtelen elhatározással letette a poharat, és a lift felé indult. Úgy érezte, muszáj valakinek kiöntenie a lelkét.

Dr. Parish teljes figyelmét lekötötte a mikroszkópban látott szövet vizsgálata, ezért amikor közvetlenül mögötte megszólalt a férfi, és a nevén szólította, ijedtében összerezzent, és dühösen fordult hátra.

- Castle - sóhajtott megenyhülve, amikor meglátta az írót. - A frászt hoztad rám.

- Nem gondoltam, hogy ijedős, aki hullákat boncol! - tárta szét a karját ártatlan mosollyal a szája sarkában a férfi.

- Hallottam, milyen kalandotok volt, és hogy elfogtad 3XK-t. Nem hittem, hogy éppen te viszel véghez ilyen hőstettet.

- Nem érzem hőstettnek - komolyodott el Castle.

- Pedig az volt, higgy nekem! De ... hogyhogy itt vagy nálam? Nem ünnepelned kellene, hogy a legnagyobb ellenségetek rács mögé kerül? Hiszen te voltál a dicső lovag, aki megmentette a királylányt a sárkány karmai közül!

- Csakhogy a királylánynak nem kell a dicső lovag - mondta halkan a férfi, aztán gyorsan folytatta. - A segítségedre lenne szükségem, Lanie - nézett esengve a nőre, aki meglepetten hátrébb lépett, és védekezőn maga elé emelte a kezét.

- Nem beszélek Kate-tel, ha erre akarsz kérni. Nem szóltam bele soha a magánéletébe. Most sem teszem - ingatta meg határozottan a fejét.

- Ne-nem erről van szó! Csak ... megnéznéd a sebet? Vérzik és egyre jobban fáj - húzta össze kétségbeesetten a szemöldökét Castle. - Nem akartam idegen orvoshoz menni - tette hozzá alig hallhatóan, mire Lanie megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Nem akartál, vagy nem mertél? - kérdezte, miközben elnézően elmosolyodott.

- De ... én ... nem ... - dadogta a férfi zavartan, és már bánta, hogy nem a kórházba ment.

- Jó, jó!  - vágott a szavába Lanie, aztán intett, hogy kövesse a vizsgáló felé. Az ajtóban maga elé engedte a szorongó férfit, mintha attól félne, hogy a két helyiség között meggondolja magát, és megszökik.

- Vetkőzz! - parancsolt rá az ép lábán egyensúlyozó, zavartan ácsorgó íróra.

- Wow - ütközött meg a kemény stíluson Castle, és meglepetten hátrahőkölt. - Titokban domina vagy?  - mérte végig kajánul elvigyorodva a nőt. 

Lanie egy pillanatig fortyogott a dühtől, aztán felsőbbrendű hanyagsággal felhúzta a vállát.

- Ha akarod, megmutathatom a kínzóeszközeimet - emelt a magasba egy injekciós tűt.

A férfi arcáról a másodperc ezredrésze alatt lehervadt a vigyor.

- Ez ... ez már a kemény szado-mazo kategóriájába tartozik, és ne is haragudj Lanie, de az már nem az én világom - tárta szét színpadiasan a kezét Castle, amivel mosolyt csalt a nő arcára.

- Na, le azzal a nadrággal! Nem kell félned! Megígérem, hogy csak könnyed szado-mazo-ban lesz részed.

Az író vágott egy grimaszt, és kioldotta a derékszíját.
- Eddig azt hittem, ha azt mondja nekem egy nő, hogy vetkőzzek, akkor a Mennyország vár rám, de tévedtem - mondta durcásan, miközben levetette a cipőjét és letolta a nadrágját. 
- És ha most még azt is hozzáteszem, hogy irány az ágy, - mutatott a vizsgálóágyra Lanie - akkor mire számítasz? - húzta fel gonoszkodva a szemöldökét.
- A Pokolra - morogta Castle, és megadva magát a sorsnak, illetve Lanie-nek, felfeküdt a zöld lepedővel letakart ágyra. - Lassan többet látsz alsónadrágban, mint felöltözve - tette hozzá duzzogva.
- Mi ezzel a probléma? - húzta fel a vállát Lanie. - Te nem vagy szégyenlős, én meg orvos vagyok, sőt, nem mellesleg egy csinos, szexi nő, úgyhogy láttam már alsónadrág nélküli férfit is. Igaz, hogy nem vagy megvetendő látvány - mérte végig kacér tekintettel a férfit - de nem én vagyok az, akit lázba tudsz hozni, hanem ...
Hirtelen elhallgatott. A célja, hogy egy könnyed, incselkedő beszélgetéssel oldja a férfi feszültségét, egy pillanat alatt dugába dőlt, amikor meggondolatlanul kiszaladtak száján az utolsó szavak. Kínos csend telepedett közéjük, ezért Lanie gyorsan a kötszereket kezdte rendezgetni, Castle pedig felült a vizsgálóágyra.
- Igaz, hogy átmásztál az egyik erkélyről a másikra? - terelte vissza a szót Tyson elfogására Lanie, miközben levágta az előző nap feltett kötést a férfi combjáról.
- Aha!
- És nem féltél?
- Hát, azt hiszem, nem volt rá idő, hogy azon töprengjek, mennyi az esélye, hogy egy rossz mozdulat, egy meglazuló csavar, vagy egy málló vakolatdarab miatt lezuhanjak és szörnyethaljak. 
- Azt mondják, szépen elintézted a fickót.
- Nos ... igen - csengett sokkal komolyabban az író hangja, és gyorsan témát váltott. - Ugye nem akarsz megszúrni?
- Nyugi Castle! A seb szépen tisztul, csak be kell kenni és újra kell kötözni. Nem ázott volna át a kötés, ha pihentél volna, nem pedig akrobatamutatványokat mutattál volna be egy erkélyen - próbálta megnyugtatni a férfit Lanie, mivel a könnyed beszélgetés ellenére érezte, mennyire feszült. Mialatt ellátta a sebet, csend telepedett a helyiségre, amit csak Castle fájdalmas sziszegése és nyögései törtek meg néha.
- Készen is vagy, - paskolgatta meg a férfi lábát biztatón - de jó lenne, ha legalább egy napig nyugton ülnél a fenekeden. Már kezdem érteni, miért félt Kate!
Alig mondta ki az utolsó mondatot, látta, hogy Castle egy pillanatra megdermed, szeme összeszűkül, és  fájdalmasan megrándul az arca.
- A mostani helyzet azt mutatta, hogy nem neki kellene engem félteni, hanem nekem őt - mondta halkan maga elé. - Ha együtt lennénk, tudnánk egymásra vigyázni.
- Légy vele türelmes, és adj neki egy kis időt. Talán Tyson elfogása sok mindent megváltoztat - nézett együtt érzőn Lanie az íróra, aki halványan elmosolyodott, hiszen nemrég az anyja is éppen ezzel próbálta biztatni. 
- Nem akarok várni, Lanie. Már túl sokat vártam. Nem akarok mindig arra gondolni, mennyi időt vesztegettünk el, és nem akarok mindig azon rágódni, hogy mi lett volna, ha ... Itt az idő, hogy cselekedjek - nézett komoly elhatározással a nő szemébe Castle, aztán Lanie meglepetésére hirtelen témát váltott. - Rendben lesz holnap délelőttre a lábam?
- Ha kíméled, nem lesz vele baj - húzta össze a szemöldökét a nő gyanakodva. Érezte, hogy készül valamire az író, de azt is, hogy nem fogja elárulni neki, hogy mire. Ennek ellenére tett egy kísérletet.
- Miért? Mi lesz holnap délelőtt? - kérdezte.
- Csak egy tévés szereplésem - húzta fel a vállát egy pillanatra Castle, miközben lebiggyesztette a száját, jelezve, hogy nincs nagy jelentősége a dolognak, aztán hálásan elmosolyodott. - Kösz, Lanie - mondta, és mire a nő felocsúdott volna a töprengésből, az író már ki is lépett a vizsgáló ajtaján.
Az orvosszakértő egy sóhajtás kíséretében megingatta a fejét, aztán visszament a boncterembe, és leült a mikroszkóp elé. Mielőtt újra az emberi tüdőszövet vizsgálatára fordította volna a figyelmét, elgondolkodva dőlt hátra a forgószékben. Azon töprengett, felhívja-e Kate-t, hogy beszámoljon neki Castle látogatásáról, aztán úgy döntött, hagyja a maguk útján folyni az eseményeket, és nem üti bele az orrát semmibe. Belenézett a mikroszkópba, és teljes figyelmét a rózsaszínre festett sejteknek szentelte.

Kate a lift hátsó falának dőlt, és lehajtott fejjel egy nagyot sóhajtott. Már nem is tartotta olyan jó ötletnek, hogy megossza Lanie-vel az érzéseit. Mit is mondhatna? Egyrészt azt sem akarta, hogy állandóan Lanie-t traktálja a lelki bajaival, másrészt úgy érezte, ha még sokáig magában tartja a érzéseit, felemészti ez az egész helyzet. A lift zökkenve megállt, és ő fel sem nézve lépett néhányat előre, amikor nekiütközött valakinek. Már azelőtt tudta, ki az, mielőtt felnézett volna. Az ismerős, mindennél finomabb illat bódítóan kúszott az orrába, az érintéstől pedig megborzongott, és olyan mozdulatlanná vált, mintha kővé dermedt volna. Ösztönei nem akarták, hogy megszűnjön a boldogító érzés, ahogy a férfi testéhez ért a teste. 
- Castle - nyögte ki zavarában, aztán kényszeredetten hátra lépett. A liftajtó becsukódott, mielőtt Castle egyáltalán megmozdult volna.
- Én ... csak ... dadogott meglepetten a férfi. Elhomályosuló tekintettel nézett a gyönyörű zöldes szemekbe, miközben mélyen beszívta a mámorító cseresznyeillatot. Csak álltak mozdulatlanul, tekintetük összefonódott, és úgy érezték megállt körülöttük az idő. Mindketten megdöbbentek, hogy milyen heves reakciót váltott ki a csak pillanatokig tartó érintés. A vágy elemi erővel tört a felszínre, és mindketten tudták, ha nem itt, és  ha nem most tapasztalták volna meg az érzést, nem tudnának neki ellenállni. 
- Jól vagy? - kérdezte Kate, hiszen az utolsó emlékkép a férfiról azt sugallta, hogy lelkileg összetört. Fogalma sem volt, hogy mit keres a boncterem szintjén Castle, de az, hogy nem jött be hozzá a kapitányságra, azt jelezte, hogy nem akar találkozni vele. Most viszont a sors összehozta őket, és reménykedett, hogy Castle nem sétál el szó nélkül.
- Nem Kate, nem vagyok jól, - szűkült össze a férfi szeme, hangja komoly volt, de hiányzott belőle a keserűség - de teszek róla, hogy holnap már jobban legyek - tette hozzá titokzatosan.
Kate zavartan bólintott, mivel arra gondolt, talán keres egy szép modellt a férfi, akivel vigasztalódhat. Nyitotta volna száját, hogy megkérdezze, mit keres a patológián, de a lift csilingelve jelezte, hogy visszaért az alagsorba, és az ajtó kinyílt. Castle még egy pillanatig nem vette le róla a szemét, aztán szó nélkül belépett a felvonóba.  

Lanie éppen megállapította, hogy a szövetek arról tanúskodnak, hogy nem a vízbe fulladt az áldozat, hanem már halott volt, amikor a folyóba dobták, amikor valaki megszólalt a háta mögött. Arra igazán nem számított, hogy valaki egy órán belül másodszor is a háta mögé lopózik, ezért jobban megijedt, mint az előbb. A szívéhez kapott, és olyan gyorsan pördült meg a forgószékkel, mint egy tornádó.
- Kate - tört ki sóhajként a szó a száján, amikor meglátta barátnőjét. - Össze kellene kötni benneteket Castle-lel - mondta önkéntelenül, aztán amikor meglátta Kate döbbent tekintetét, gyorsan magyarázkodni kezdett. - Fél órával ezelőtt éppen úgy lopózott mögém és megijesztett, mint te. A szívbajt hoztátok rám.
- Ezek szerint itt volt - állapította meg Kate.
- Néhány perce ment el.
- Találkoztam vele. Miért jött?
- Az éjszakai események megviselték a combján levő sérülést - válaszolt szűkszavúan Lanie. Tehát találkoztak, de már nem is beszélnek egymással - állapította meg. Rosszabb a helyzet, mint gondolta. Nézte, ahogy Kate maga elé meredve, elgondolkodva beharapja az alsó ajkát, és hirtelen úgy érezte, képtelen magában tartani a véleményét, ezért folytatta. - Úgy láttam, nemcsak a seb fájt neki.
Kate felnézett, és nyelt egyet. 
- Megmentette az életemet - mondta halkan. - Megint miattam sodorta magát veszélybe.
Lanie megütközve nézett rá. 
- Megfogadtam, hogy nem avatkozok a dolgaitokba, de képtelen vagyok szó nélkül nézni a vergődéseteket. Tudod te, hogy mennyire másképp látjátok ugyanazt a helyzetet? Castle úgy gondolja, most te voltál veszélyben, de ha együtt lennétek, tudnátok vigyázni egymásra. Ezzel szemben te úgy látod, hogy Castle volt veszélyben, és ha nem koslatna még mindig utánad, akkor ez nem történt volna meg - foglalta össze a nyomozó és az író gondolatait Lanie. - Tudod, évekig ámultam, hogyan egészítitek ki egymás mondatait, vagy gondoltok ugyanarra, és mondjátok ki ugyanazt egyszerre. Mintha lenne köztetek egy láthatatlan szellemi kapcsolat. Ez az első eset, hogy éppen az ellenkezőjét gondoljátok egy helyzetről. Kate! Mi indította el ezt a változást?
Beckett néhány másodpercig megütközve hallgatta Lanie eszmefuttatását, aztán töprengve újra beharapta az ajkát.
- Tyson - suttogta maga elé. - Tyson indította el az egészet.