- Tyson - suttogta maga elé. - Tyson indította el az egészet.
Lanie egy ideig hallgatott, aztán halkan feltette azt a kérdést, amire Kate is gondolt.
- De Tyson-t elkaptátok. Megváltozik ettől a kapcsolatotok?
Kate úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. Nem akart válaszolni, és egyelőre kényelmesebb volt struccpolitikát folytatni, mint újra, meg újra végiggondolni élete legnehezebb döntésének helyességét, ezért témát váltott.
- Gyógyul a sérülése?
- Igen, de nem szabadna ennyit mozognia. Ha legalább egy napig nyugton maradna, sokkal gyorsabban gyógyulna, de azt hiszem, erre remény sincs. Holnap délelőtt is valami tévés szereplésre megy, bár ...
Lanie elhallgatott. Úgy gondolta, jobb, ha nem traktálja barátnőjét a megérzéseivel, amelyek csak felizgatnák, pedig anélkül is elég feszült.
- És te? Elég rossz bőrben vagy. Pihenned kellene - állapította meg, ahogy végignézett Kate-n.
- Alhattam volna pár órát, de képtelen vagyok rá. Egyfolytában újra és újra látom Tyson hideg tekintetét, és a fülemben csengenek a szavai, ahogy a megölésemet tervezgeti, miközben azon gondolkodik, hogyan viselkedne Castle, ha megölne. Bármit tehetett volna velem, Lanie. Reménytelen helyzet volt - sóhajtotta könnybe lábadt szemekkel, aztán szomorkásan elmosolyodott. - Akkor meglebbent a függöny, és az erkélyajtón belépett Castle. Olyan volt, mintha valami felsőbb, nem e világi hatalom küldte volna a megmentésemre. Ő olyanokkal magyarázná ezt, hogy a sors vagy az univerzum irányította így az eseményeket, vagy az őrangyalom küldte, de ezekben csak ő hisz.
- És te? Mit gondolsz?
- Nem tudom - rogyott le egy székre Kate, és a kezét tördelve sóhajtott. - Túl sok volt a véletlen. Tudom, hogy mindenre megvan a magyarázat, hogy hogyan került oda Castle, mégis, akkor úgy éreztem, mintha egy nálunk hatalmasabb erő vezérelte volna a megmentésemre. De ez nem én vagyok Lanie! Én nem hiszek ilyenekben - nézett kétségbeesetten az orvosra.
- Talán az is elég lenne, ha kettőtökben hinnél - fogta meg Kate kezét Lanie. - Én sem tudom a magyarázatot, de az biztos, hogy van köztetek valami. Valami vonzás, lelki kapocs, vagy valami olyan mentális kötelék, ami csak nagyon kevesek között létezik.
- Te is azt hiszed, hogy ...
Nem tudta befejezni a kérdést, mert a telefonja vad zenélésbe kezdett a zsebében. Bosszúsan húzta ki a készüléket, és amikor meglátta a kijelzőn világító nevet, felpattant.
- Gates hív - mondta, és a füléhez emelte a telefont. A lelke mélyén nem bánta, hogy a kapitány az irodájába hívatta, mert úgy érezte, a Lanie-vel folytatott beszélgetés egyre jobban elbizonytalanította. Sietve indult az ajtó felé, de ott megtorpant, és visszanézett az orvosszakértőre. - Nem tudod, milyen tévés szereplésre megy Castle?
- Nem - rázta meg a fejét, aztán nagyot pislantott, ami gyanakvást keltett a nyomozóban, aki egy ilyen apró jelből ki tudta szűrni, ha valaki titkol valamit.
- De? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, várakozón.
Lanie megadóan sóhajtott, aztán legyintett, mintha valami semmiségről lenne szó.
- Á, semmi! Csak volt egy olyan érzésem, mintha Castle készülne valamire. Olyasmit mondott, hogy "itt az idő, hogy cselekedjek", aztán megkérdezte, hogy holnap délelőttre rendben lesz-e a lába. De ez csak egy megérzés. Nem kell komolyan venni - mentette a menthetőt.
- Hm. Castle biztosan hinne a női megérzésekben - mosolyodott el Kate, és kilépett a boncteremből.
Egy ideig még mosolygott, de minél többször gondolt Castle mondatára és Lanie megérzésére, annál nyugtalanabb lett, és mire a kapitány irodájához ért, már szinte biztos volt abban, hogy a férfi valóban készül valamire.
- Üljön le! - mutatott az íróasztalával szemben álló székre a kapitány, amikor Beckett belépett az ajtón.
A nyomozó nem örült az invitálásnak, mert ez azt jelentette, hogy egy hosszabb megbeszélés vár rá.
- Szeretném, ha tudná, milyen büszke vagyok magukra, amiért elfogták Jerry Tyson, de azt is tudnia kell, hogy kivívta a haragomat is - forgatta ujjai között a szemüvegét a Vaslady, miközben kissé előrehajolva, szigorúan nézett a nyomozó szemébe. - Komolyan gondolta, hogy miután mindenki elmegy a helyszínről, egyedül, mindenféle erősítés nélkül megy be az oroszlán barlangjába?
- Akkor még csak arra gyanakodtam, hogy valaki figyel az egyik ablakból - próbált mentegetőzni, bár tudta, hogy felesleges erőfeszítés, mivel a kapitány elengedte a szavait a füle mellett, ráadásul igaza is volt.
- Úgy is mert meg engem, mint aki nem hisz a saját embereinek? Mindig hagytam, hogy az őrült elméleteiknek utánajárjanak, még akkor is, ha úgy gondoltam, hogy semmi értelme. Most miért nem bízott abban, hogy ha van egy gyanúja, akkor nem adok erősítést maga mellé? - dühöngött Gates.
- Csak egy megérzés volt - nyögte halkan Beckett.
- Hm. És maga nem hisz a megérzéseiben? Na jó, elismerem, rendőrként a tényekre kell hagyatkoznunk, de nem tanulta meg Mr. Castle mellett, hogy néha érdemes figyelembe venni a megérzéseket is? Még egyszer ne játssza el, hogy egyedül akar James Bond-ot játszani! Ráadásul a végén Mr. Castle lett James Bond. Bár ő is megéri a pénzét - ingatta meg a fejét a kapitány. - Még vele is lesz egy kis beszélgetésem!
Beckett önkéntelenül elmosolyodott. Szinte látta maga előtt az író riadt arcát, amikor Gates leszidja, amiért hőst játszott, ahelyett, hogy segítséget hívott volna. Bár azt is tudta, hogy a végén a dicséretet is megkapja a férfi.
- Szóval - folytatta a a kapitány. - Jerry Tyson-t elfogták, de ahhoz, hogy meg is kapja méltó büntetését, az kell, hogy precízen, hiba nélkül építsük fel a vádemelést. Az összes lehetséges vádpontot fel kell állítanunk, és úgy kell alátámasztanunk, hogy az a mocsok soha ne szabadulhasson ki. Ehhez azonban Mr. Castle-re is szükségünk van. Tudom, hogy rühelli a papírmunkát, de ez nem egy szokványos ügy, ráadásul ahhoz, hogy az emberrablással, és előre megfontolt emberölési kísérlettel is megvádolhassunk, kell az ő össze információja, amit az elrablásakor tapasztalt. Tehát - vonta össze a szemöldökét, hogy a szavainak még nagyobb hangsúlyt adjon - nem érdekel, hogy mennyire utálja a jelentésírást. Holnaptól itt akarom látni az őrsön!
- Ezt miért nem neki mondja, Uram? - kérdezte szemtelenül Beckett, mivel azt szerette volna, ha minden nap láthatná a férfit, és együtt dolgoznának, de kínos lett volna, ha neki kell beinvitálni a kapitányságra.
Gates kapitány szeme egy pillanatra összeszűkült, aztán hátradőlt a székében, és magabiztosan nézett a nyomozó kihívó tekintetébe.
- Nem árulok zsákbamacskát Beckett nyomozó. Nem vagyok vak, tudom, hogy feszült a helyzet maguk között, hogy maga makacs, az írócskánk pedig sértett, de ez nagyobb horderejű ügy annál, minthogy maguk miatt kockára tegyem a sikeres lezárását. Ha én hívom ide Mr. Castle-t, maguk tovább játsszák a fájdalmas, megbántott kis játékukat, ezért azt akarom, hogy ne az én kérésemre, hanem maga miatt jöjjön ide. Akkor talán olyan hatékonyan tudnak együtt dolgozni, mint régen.
Beckett egy pillanatra bosszúsan elhúzta a száját. Ha Castle-ben reményt kelt az a tény, hogy ő hívja vissza, még nehezebb lesz tartani magát a döntéséhez.
- Ez parancs, Beckett nyomozó - zárta le a beszélgetést Gates, aztán feltette a szemüvegét, és egy mappát húzott maga elé.
Kate kényszeredetten bólintott, hogy tudomásul vette az utasítást, és felállt, amikor valami eszébe jutott.
- Gates kapitány! Castle holnap délelőtt egy tévés szereplésre megy, nem hiszem, hogy be tud jönni az őrsre.
- Hát menjen utána, és érje el, hogy ne holmi interjúkkal vagy talk shaw-kon való idétlenkedéssel töltse az idejét. Minél előbb a mellett az asztal mellett szeretném látni - bökött ellentmondást nem tűrőn Beckett íróasztala felé. - Most pedig induljon haza! Kimerítő éjszakája volt, és hosszú volt a mai nap.
Egy óra múlva Kate a fürdőszobájában állt a tükör előtt, és meggyötört képmására csodálkozott rá. Nem csoda, hogy Gates hazaküldött - állapította meg. A zuhanyrózsából áradó meleg víz jótékonyan bizseregtette meg a bőrét, aztán csökkentett a nyomáson, és élvezte a víz simogatását. A kellemes érzés ellazította és megnyugtatta. Mire az ágyba került, már nem foglalkoztatták az éjszaka eseményei, és nem villant az agyába Tyson rideg tekintete percenként. Helyette azon töprengett, vajon Lanie megérzése megállja-e a helyét. Lehet, hogy Castle tényleg készül valamire?
A kérdésre nem tudott választ keresni, mert kimerült teste és idegrendszer egy pillanat alatt átadta magát a jótékony, pihentető alvásnak.
Az ébresztő idegtépő hangjára ébredt. Másodpercekbe telt, mire tudatosult benne a zaj forrása, és tudata felfogta a valóság ingereit. Kisimította kócos haját az arcából, és hunyorogva nézte az óra kijelzőjének vörösen izzó számait. Még adott magának néhány perc pihenőt, aztán sietve felkelt. Igyekeznie kell, hogy otthon érje Castle-t, mielőtt elindul valamelyik tévéstúdióba, különben telefonálgathat, hogy kiderítse, melyik csatornánál ad riportot. Még hét sem v óra sem volt, amikor már ott állt az oly ismerős lakás ajtaja előtt. Remélte, hogy Martha és Alexis nincsenek otthon, és kettesben beszélhet a férfival. Tudta, bárhonnan közelíti meg jövetele célját, egy komoly, talán sorsdöntő beszélgetés vár rá, ezért azon sem csodálkozott, hogy remegett a keze, amikor megnyomta a csengőt. Néhány másodperc múlva hallotta a közeledő lépteket, aztán az ajtó kitárult. Az elé táruló látványtól nagyot dobbant a szíve, és elakadt a szava.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése