Változatok egy témára 7/103

Tudta, hogy őrültséget tervez, de képtelen volt várni.

A kezében szorongatott fegyverre nézett, és arra gondolt, talán neki is olyan szerencséje lesz a Beretta 92FS-el, mint a Bruce Willis alakította John Mcclane hadnagynak a Die Hard-ban, aztán a nadrágja övrészébe dugta, és a két erkélyt elválasztó rács külső széléhez lépett. Kényszerítette magát, hogy ne nézzen le a mélybe, mert akkor nem lesz mersze megtenni, amire készül. ujjait a rácsba dugta, és teljes súlyával megrántotta a fém szerkezetet, hogy lássa, milyen erősen van rögzítve. Elégedetten állapította meg, hogy a lyukak éppen akkorák, hogy kényelmesen átférnek rajta az ujjai, így biztonságosan megkapaszkodhat, és bármennyire is próbálta ráncigálni, a rács nem mozdult el a helyéből. Áthajolt az erkély peremén, hogy lássa, van-e valami kiszögellés, amin meg tudja vetni a lábát, de csak egy nagyon keskeny, málladozó díszcsíkot látott. Néhány másodpercig újra felmérte a terepet, és úgy gondolta, ha elég ügyes, akkor át tud mászni Tyson erkélyére. Nem akart a másik eshetőségre gondolni. Nem teheti meg Beckett-tel, hogy elügyetlenkedi az egyetlen esélyét. Megkapaszkodott a rácsban, aztán az egyik lábát átemelte az erkély peremén, és megtámasztotta a keskeny peremen, majd amikor érezte, hogy meg tudja tartani a súlyát, a másik lábával is átlépett a peremen. Egy pillanatra megállt, hogy erőt és bátorságot gyűjtsön a következő mozdulathoz, mert ahhoz, hogy átjusson Tyson erkélyére, előbb az egyik kezével el kellett engednie a rácsot, kicsit tovább lépni a peremen, és a másik oldalról megkapaszkodni a rácsban. Felnézett az ablakra. Nem szerette volna, hogy Tyson észrevegye, mert akkor már két túsza lenne a gyilkosnak, és még nehezebb dolga lenne a fiúknak és az FBI-nak. A függöny mögött nem állt senki, ezért vett egy nagy levegőt, és óvatosan előbbre csúsztatta az egyik, majd a másik lábát, aztán jobb kezével elengedte a rácsot, és amilyen gyorsan csak tudta, a másik oldalról megmarkolta. Még egy kicsit oldalazott, és amikor már mindkét kezével a túloldalról fogta a vasrácsot, bemászott az erkélyre. Hosszú másodpercekig csak állt az erkélyajtó melletti falnak támaszkodva, megbújva az árnyékban, és próbálta kontrollálni a testét. Szíve mintha összevissza kalimpált volna, kapkodva vette a levegőt, kezei és lábai pedig úgy remegtek, mintha valami rettentő izommunkát kellett volna végezniük, de Castle tudta, hogy nem a fizikai megerőltetés miatt remeg. Egy üvegajtó választotta el attól az embertől, aki a kudarcot és a félelmet testesítette meg, aki a sivatagi raktárban olyan közel hozta hozzá nemcsak a saját, de Kate halálát is, mint még soha senki, aki megfosztotta az esküvőjétől, aki el akarta venni a Kate-tel közös jövőjét, és aki fogva tartja azt a nőt, akit szerelemmel szeret. Ahogy gyűlt benne a gyűlölet, úgy múlt el a remegése. Véget akart vetni a félelemnek, meg akarta menteni Kate-t, és el akarta törölni a föld színéről ezt a Jerry Tyson nevű beteg elmét, ugyanakkor tudta, hogy egy elhibázott lépés a nő életébe kerülhet. Talán várnia kellene, amíg ideér az erősítés? Közelebb húzódott az erkélyajtóhoz, hogy megértse, miről beszélnek. Akkor vette észre, hogy az ajtó résnyire nyitva van, amikor az éjszakai szellő meglebbentette a függönyt.

- Ugye tudja, hogy nem szeretem, ha valaki átírja a forgatókönyvemet? - hallotta meg Tyson hangját. - De ne bízza el magát, hogy megzavart azzal, hogy rám talált. Ez csak annyit jelent, hogy egy kicsit módosítani kell a tervemen, ami így talán még izgalmasabb lesz.

- Ahogy én magára találtam, a társaim is megtalálják.

- Nem számolt egy fontos tényezővel, az idővel. Mire a nyomozók, vagy Shaw ügynök feleszmél, én már újra a saját filmem nézője leszek, és jót derülök azon, hogy milyen elkeseredetten követik a nyomaimat anélkül, hogy reményük lenne az elfogásomra. De most elgondolkodtatott. Sokkal izgalmasabb lenne megnézni, hogyan alakulnának a dolgok, ha magát kiiktatnám - tűnődött Tyson, miközben résnyire szűkült a szeme.

Castle szíve gyorsabb ütemre váltott a szavak hallatán, és kihúzta a nadrágja övrészébe dugott Berettát. Közelebb húzódott az ajtóhoz, és óvatosan benézett a szobába. Beckett vele szemben ült, lábát a szék lábaihoz, kezét pedig a támla mögött kötözte össze Tyson. A férfi neki háttal ült, kissé előrehajolva bámult Kate arcába, és valószínűleg figyelte minden rezdülését. Aztán lassan felemelte a kezét, és a nő mellkasa felé tartotta. Castle nem látta, mit fog, de a mozdulatból egyértelmű volt, hogy fegyvert tart Kate szívéhez.

- Vajon hogyan reagálna Castle, ha megölném? - szólalt meg a férfi. Hangjából is érződött, milyen kéjes gondolatok száguldanak a fejében, miközben a lehetőséget mérlegeli.

- Abban biztos lehet, hogy addig üldözné magát, amíg ...

- ... amíg ki nem szorítja belőlem a szuszt, vagy szét nem loccsantja az agyamat, vagy fel nem huzat egy garázsajtóra egy vékony zsineggel a nyakamon? - mosolyodott el megvetően Tyson, miközben leengedte a fegyvert tartó kezét. - Kidolgozhatnánk egy tervet, hogy megtudjuk, mi lakozik az írócskánk lelke mélyén. Jó móka lenne! Kipróbálhatnánk, hogy képes-e ölni a barátja, és kiderülne, mennyire hasonlít rám.

Tyson annyira belemerült, hogy megfélemlítse a nőt, és kételyeket keltsen benne, hogy későn eszmélt. Mire megérezte a hideg szellőt beáramlani a szobába, és észrevette, hogy a nő pupillája kitágul, és egy pillanatra átnéz a feje fölött, Castle már közvetlenül mögötte állt, és a pisztolyt a tarkójának nyomta. Tyson mozdulatlanná dermedt.
Amikor Castle meghallotta, hogy 3XK azon tűnődik, hogy megölje-e Kate-t, döntő lépésre szánta el magát. Lassan benyomta a nyitott erkélyajtót, és olyan halkan, mint egy macska, a gyilkos mögé osont. Abban bízott, hogy Kate-nek van annyi lélekjelenléte, hogy egy pillantással sem fogja elárulni, amikor észreveszi a kis akcióját. Nem csalódott. Két marokra fogta a Berettát, hogy ne remegjen a keze, és úgy nyomta a Tyson fejéhez.

- Kielégíthetem a kíváncsiságát. Most megtudhatja, képes vagyok-e megszabadítani a világot egy beteg, sötét elme gonoszságaitól - szólalt meg Castle halkan, de szavaiból sütött a gyűlölet és a düh. 
Kate még soha életében nem lepődött meg annyira, mint amikor meglátta, hogy Tyson mögött nyílik az erkélyajtó, és egy pisztolyt tartó kéz megjelenése után Castle lép be rajta hangtalanul. Tyson azt mondta, látta egy taxi felé futni, ezért el sem tudta képzelni, hogyan került ide a férfi. Most nézte az arcát, a szemét, de mintha nem ismerné az előtte álló embert. Tekintetében a fájdalom és a gyűlölet mellett olyan eltökéltség látszott, amilyet még soha nem látott a máskor lágy vonásokon. Tyson gúnyos, de kissé zavart mosollyal az arcán várt, és nem reagált az író szavaira. Szinte tapintható volt a vibráló feszültség.
- Castle! Ne! - szólalt meg Kate kemény, mégis kérlelő hangon, és amikor az író rápillantott, a kék szemekbe nézett, amelyeket még sosem látott ilyen ridegen csillogni. Néhány másodperc után látta, hogy a férfi vesz egy nagy levegőt, és tekintetében a gyűlöletet felváltja a keménység, aztán magabiztosan és félelem nélkül szólalt meg.
- Dobja a pisztolyt a földre! - nyomta erősebben a Berettát a gyilkos tarkójába, mire Tyson engedelmesen oldalra tartotta a kezét, és ledobta a fegyvert.
Azt a századmásodpercnyi időt kihasználva, amíg Castle figyelme a parkettán koppanó pisztolyon időzött, Tyson oldalra perdült, majd a földre vetette magát, és miközben fordult egyet, elkapta az író lábát, és rántott rajta egyet.
Castle érezte, hogy tehetetlenül zuhan. Hallotta, hogy Kate felkiált, és érezte a kemény padló okozta fájdalmat, de nem törődött vele. Az oldalára esett, így látta, hogy Tyson a pisztolya után nyúl. Ösztönösen arra fordította a Berettát, és meghúzta a ravaszt. Az éles dörrenést Tyson fájdalmas ordítása kísérte, aki eltorzult arccal szorította szétroncsolódott kézfejét a mellkasához, és másik kezével próbálta elérni a tőle alig egy méterre heverő pisztolyát, de Castle újra tüzelt. A gyilkos újra felordított, aztán eszelős tekintettel az éppen felálló íróra nézett.
- Tudtam, hogy nem mer megölni - gúnyolódott, aztán lassan féltérdre tornázta magát, majd felállt Castle-lel szemben, és felemelte vérző kezeit. - Csak ennyire telik magától? - próbálta hergelni az írót, de az halálos nyugalommal szegezte fegyverét Tyson mellkasára. - Vonzódik a halálhoz, mégsem meri megízlelni az ölés mámorító ízét. Túl gyáva, hogy szemtől szemben lelőjön, de még ahhoz is, hogy hátba lőjön - mondta megvetően, és mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, az ajtó felé indult.
Beckett rémülten kapkodta a tekintetét a két férfi között. Mindennél jobban szerette volna elkapni Tyson-t, de nem akarta, hogy Rick gyilkossá váljon, még akkor sem, ha a törvény előtt ez számítana annak. Sőt! Hős lehetne! Mégis, érezte, ha Castle ebben a helyzetben meghúzná a ravaszt, megváltozna. Nem akarta elveszíteni azt a férfit, amilyennek ő ismeri! Nem akarta, hogy eltűnjön a gyermeki énje! Márpedig, ha kioltja egy fegyvertelen ember életét, még ha az egy sorozatgyilkos is, elveszik belőle a gyermek.
- Tyson! - szólt a gyilkos után Castle rekedt hangon. - Talán téved. Forduljon meg! Lehet, hogy szemből is meg merem tenni.
Tyson megtorpant, aztán néhány pillanatnyi vacillálás után megfordult, és rideg tekintetét az íróéba fúrta.
Castle halálos nyugalommal nézett rá, miközben bal kezének ujjait a fegyvert markoló kezére kulcsolta, hogy minél pontosabb legyen a lövés.