Változatok egy témára 3/26

- Ugye nem azt akarod tenni, amire gondolok? - kérdezte rémülten, amikor meglátta, hogy a kenőcs és a fülcsepp mellett még van valami.

- Mivel a logikád kiválóan szokott működni - leszámítva amikor a zombiknál és az ufóknál lyukadsz ki - azt hiszem a következtetésed most hibátlan.

Castle csak hallgatott, nagyot nyelt, arcán valódi félelem látszott, ami nem kerülte el Beckett figyelmét.

- Castle! Ez dicséret volt!

- Igen, igen, tudom, csak ... - dadogta, miközben azon járt az agya, milyen logikus érvet találjon ki, amivel elkerülhetné az injekciót.

- Elárulhatnád, miért rettegsz ennyire egy kis tűszúrástól, akkor talán tudnék segíteni - mondta Kate megértően, miközben lerakta a tálkát.

- Nem tudsz. Egy buta gyerekkori baleset, amiből nagyon kínosan kerültem ki  - árulta el a lényeget szomorkásan, de aztán megkönnyebbülten felkiáltott: - Beckett! Te nem adhatsz injekciót! Nem vagy ápolónő!

- Ez véralvadásgátló, minden beteg kap, aki sokáig fekszik. Sokan beadják maguknak, vagy egy hozzátartozó segít nekik, úgy hogy én is beadhatom. Nyugodt lehetsz, a kórházban Margo nővér megtanított rá, még ki is próbálhattam egy egészségügyi modellen.

Beckett türelmesen magyarázott, nem akart még nagyobb ellenállásba ütközni. Nyoma sem volt a megjátszásnak, látta a férfi falfehér arcán, az összehúzott szemein, hogy valóban fél.
- Modellen? De hát én igazi vagyok, nem egy modell! Mi lesz ha valami félresikerül? - most már valóban félt.
- Nem sikerül semmi félre, csak bízz bennem, kérlek!

- Esélyem sincs, ugye? - nézett rá Castle bánatosan, beletörődve az elkerülhetetlenbe.

- Te is tudod, hogy fontos. Azt nem hiszem, hogy magad képes lennél rá, ahhoz túl erős a félelmed, de én beadom, és ígérem vigyázni fogok rád. - Kate mélyen a férfi szemébe nézett. Határozott, de barátságos hangjával már sok tanúnál vagy gyanúsítottnál elérte, hogy megbízzanak benne, miért ne tudná legyőzni Castle félelmekből táplálkozó ellenállását is!

- Oké - egyezett bele hosszú hallgatás után a férfi. Lassan oldalra fordult és ép kezével lejjebb tolta a pizsamanadrágját.

Kate csak állt mosolyogva, és pajzán tekintettel nézte a férfi félig csupasz fenekét, és csak jó sokára szólalt meg.

- Castle! Örülök, hogy már másodszor láthatom a szexis, izmos hátsódat, de az injekciót a hasfalba vagy combba kell adni! Kinyithatod a szemed és megfordulhatsz. - Kate megpróbált komoly maradni, de igencsak nehezére esett nevetés nélkül megállni.
Rick úgy érezte, elsüllyed. Kinyitotta összeszorított szemhéjait, amilyen gyorsan tudott hátranyúlt és felhúzta a pizsamáját.Visszafordult, és sértődötten nézett Katere.
- Mondhattad volna!
- Azt hittem, tudod - mondta ártatlanul a nő. - Bár, az igazat megvallva nem bánom, hogy így alakult - tette hozzá sejtelmesen.
- Ó! Csak nem ez hozza izgalomba Beckett nyomozó? - élénkült fel a férfi, és pajzánul elmosolyodott.
- Nem, csak lesz mit mesélnem Lanienek és a fiúknak.
Castle arcáról lefagyott a mosoly. Dühösen nézett Kate huncutul csillogó szemébe.
- Ezt nem teheted!
- Megtehetem, de nem fogom. Nem vagyok olyan gonosz, hogy kínos helyzetbe hozzalak a barátaid előtt. De jól vigyázz, ha rossz kisfiú leszel, akkor eszembe fog jutni ez a pillanat! - mosolygott, de a tekintete elárulta, hogy nagyon is komolyan mondja.
A férfi csak bólintott. Úgy gondolta jobb, ha nem megy bele tovább az évődésbe, mert ma úgyis mindig alul marad. Azért bosszantotta, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozta saját magát, de nem volt ideje mérgelődni, mert Kate elkezdte kigombolni a pizsamakabátját. A szíve gyorsabban kezdett verni, lélegzete kapkodóvá vált, és szorongva figyelte a nő ügyes mozdulatait. Csak arra tudott gondolni, hogy hamarosan a tű átszúrja a bőrét, behatol a sejtek közé és szinte felnyársalja őket. Kezdett eluralkodni rajta a pánik.
Beckett nem mutatta, de izgult. Még soha nem adott be senkinek injekciót, és a próbák ugyan jól sikerültek, az egészen más volt, mint Castlet megszúrni. Ráadásul meg kell nyugtatnia a férfit, pedig ő sem nyugodt.
- Majdnem elfelejtettem megkérdezni: hasba vagy combba? Ha a combot választod, akkor le kell húznod a pizsamanadrágot - mosolygott huncutul. Remélte, hogy egy kis pajzán megjegyzéssel ki tudja zökkenteni a férfit a szorongásból.
- Hátulról már kétszer is láttál, egyenlőre legyen elég ennyi! Mit szólnának az őrsön a társai Beckett nyomozó, ha értesülnének a perverz kis szokásáról? - vette át az évődés fonalát Castle.
A nő terve bevált! Amíg a férfi elégedett tekintettel a válaszra várt, Kate egy mozdulattal lefertőtlenítette a köldök melletti bőrfelületet, két ujjával összecsípte a bőrt és egy határozott mozdulattal beleszúrta a tűt.
Castle teste megfeszült, egy nagy levegőt vett  és már nyitotta aszáját, amikor a nő megszólalt:
- Már felesleges jajgatni Castle, túl vagy rajta!
- Ááááá - sóhajtott a kiáltás helyett a férfi. - Már jajgatni sem lehet? - morogta sértődötten.
- Látod, mindketten túléltük - nézett rá megkönnyebbülten a nő.
- Te is féltél? - esett le Castlenek. - Jól titkoltad!
- Mi lenne velünk, ha legalább az egyikünk nem tudna felnőttként viselkedni? - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét Kate.
- É beteg vagyok, nekem lehet nyafogni, félni, jajgatni, mint egy kisgyereknek. De mi a te mentséged arra, hogy féltél? - vágott vissza az író.
- Az, hogy féltettelek - komolyodott el a nyomozó.
Castle sokféle választ el tudott volna képzelni, de erre nem számított. A szónak súlya volt. Csak nézte a gyönyörű nőt, ahogy elrakja a fecskendőt, majd ujjai végére egy adag hűsítő gélt nyom a tubusból.
- Készülj! Hideg lesz - mondta, és figyelmét a zúzódásokra összpontosítva finoman rásimította a kenőcsöt a férfi mellkasára, aki homlokát összeráncolva halkan sziszegett.
A következő percekben egyikük sem szólt. Katet elfoglalta a gondoskodás, Castlet pedig az, hogy ezt túlélje, sőt, amennyire lehet élvezze.Figyelte, ahogy a nő finom, hosszú ujjai simogatják a hasát, oldalát, és megpróbálta elképzelni ezt az érzést a jéghideg kenőcs nélkül. Miután minden kék folt sorra került, kérés nélkül oldalra fordította a fejét, hogy mielőbb túl legyen a fülcseppen.
Amikor végzett mindennel, Kate betakarta a férfit és jólesően végig nézett rajta.
- Egész jól túléltük az első közös reggelünket - mondta.
- A második volt - javította ki a férfi. - Én el tudnék képzelni többet is - nézett sóvárogva Katere, remélve, hogy a nő érti a célzást.

Változatok egy témára 3/25

- Most jön a fülcsepp, Castle!

- Ha-ha! Nagyon vicces! - mérgelődött a férfi, amikor rájött, hogy Kate már megint rászedte. 

A folyadék kellemetlenül csiklandozta a hallójáratát, de nem szólt. Ez nem az ő napja. Többször marad alul Kate-tel szemben, mint ahányszor sikerült zavarba hoznia. Míg oldalra fordított fejjel várta, hogy beborítsa a fülcsepp a dobhártyáját, Beckett begombolta a pizsama kabátját és betakarta a paplannal. Mindketten érezték, hogy a beáll csend nem kínos, hanem két egymást szerető, gondoskodó ember közti meghitt, békés csend.

Kate szelíd mosollyal nézte a mozdulatlanul fekvő férfit, aki lassan felé fordította a fejét és hálásan visszamosolygott.

- Biztos, hogy nem valami kellemesebb elfoglaltsággal akartad tölteni a szabadidődet? - kérdezte sokára. Még mindig hihetetlen volt, hogy Kate vele akar lenni.

A nő kihallotta a kérdésből a bizonytalanságot és az őszinte csodálkozást. Már nem először lepődött meg Castle viselkedésén. Jóképű, szellemes, sikeres, gazdag író, aki után döglenek a nők, mégis vele szemben sokszor úgy érzi, hogy olyan, mint egy önbizalom hiányos kiskamasz, aki nem bízik a saját vonzerejében. Százból kilencvenkilenc nő odalenne, hogy ápolhassa, de kételkedik abban, hogy ő ezt nagyon is szívesen teszi! Talán a rendőri munka olyan keménnyé tett, hogy nem is látja bennem a nőt? - futott át az agyán, de ezt a gondolatot azonnal el is vetette, hiszen már nem egyszer látta a férfi szemében a sóvárgást vagy éppen a fizikai vágyat. A vetkőztetésnél történtekről ne is beszéljünk! Akkor miért ilyen bizonytalan? Olyan, mintha kicsit félne tőle - állapította meg végül Beckett. Vagy az elutasításától fél? Hát az lehet, mivel valószínűleg abban nem nagyon volt része!

- Elég kellemes elfoglaltság, ha egy kicsit kínozhatlak! - mosolygott huncutul.

- Gondolhattam volna! - adta mag magát Castle. Már megint feladta a labdát, a nő pedig megint lecsapta. - Ugye nem mész el? - kérdezte aztán reménykedve, mert neki ugyan természetes volt, hogy Kate ottmarad, de most gondolt csak rá, hogy nem is beszélték meg, és egy kicsit megijedt, hogy a nő elmegy és ő egyedül marad.
- Még maradok egy kicsit, beszélgethetünk, ha akarod, de sokat kell pihenned, hogy minél előbb meggyógyulj.
- Csak egy kicsit? Azt hittem velem alszol - mondta kétértelműen, de mivel hangjából őszinte csalódottság csendült, Kate tudta, hogy a férfi a vendégszobára gondol.
- Veled? - játszotta a felháborodottat.
- Tudod, hogy értem - mondta kicsit megbántottan Castle.
- Itt alszom a vendégszobában - váltott át az évődésből komolyra Kate. - Úgy emlékszem, kényelmes az ágy  - tette hozzá egy mosoly kíséretében.
Castlenek most tűnt fel a nő szemében tükröződő fáradtság. Hogyan lehetek ilyen önző - gondolta. Napok óta alig alhatott, nyomozott, a kórházba járkált látogatóba, főzött, őt ápolta, és még ki tudja mi mindent csinált. Jobban ráfér a pihenés, mint őrá!
- Köszönöm - mondta gyengéden, miközben elmerült a zöldes árnyalatú, csillogó szemekben, és minden idegszálával azt kívánta, hogy a kettejük számár oly fontos szóval válaszoljon a nő.
- Mindig (bármikor) - válaszolt Kate, mire - anélkül, hogy tekintetük összefonódása megszakadt volna - mindketten elmosolyodtak.
- Jó éjt! - indult az ajtó felé, de érezte, hogy Castle még mindig nem vette le róla a szemét, ezért visszafordult.
- Viszlát holnap - mondta a férfi jelentőségteljesen.
Sokáig feküdtek éberen az ágyban a nap eseményeit pergetve az emlékezetükben, és mindketten ugyan arra a következtetésre jutottak: hihetetlen.
Kate aludt el előbb. Az ágy valóban kényelmes volt, a forró zuhany ellazította és nem utolsó sorban rettentő fáradt volt a teste és a pszichéje is, így minden átmenet nélkül mély, pihentető álomba zuhant.
Castle jóval tovább feküdt nyitott szemmel a sötét szobában. Most már nem az előzményeken, hanem a nap következményein töprengett. Vajon meddig marad nála Kate? Elkezdődhet köztük valami több, mint ami eddig volt, vagy minden marad a régiben? Merjen közeledni felé, vagy túl korai a Josh-sal való szakítás miatt? Milyen lehet, amikor alszik? Képzelete ezer variációt végigjátszott, míg lassan lecsukódtak a szemei, és kellemes, békés álomba merült.
Reggel Rick a sötétítőfüggönyön átderengő napsugarak bágyadt fényére ébredt. Néhány percig fülelt, de a saját nehézkes lélegzésén kívül nem hallott semmilyen zajt, ami arra utalt volna, hogy Kate már felkelt. Sem az orra, sem a füle nem fájt, és ha nem mozgott és csak apró levegőket vett, akkor a mellkasa is csak tompán fájt, mégis úgy érezte, nem tud tovább fekve maradni az ágyban, mert a mozdulatlan hanyatt fekvéstől elmerevedett a háta, dereka. Lassan oldalra fordult, és halk nyögések és sziszegések közepette felkelt. Csak hiú ábránd volt, hogy jobban van, állapította meg, mert minden porcikája lázadt a mozgás ellen.
Lassan, óvatosan lépkedve elindult a nappaliba, kezét fájó bordáira szorította. Beckett még biztosan alszik állapította meg, és a lehetőség, hogy megnézze az alvó nőt, egyre erősebb vágyat ébresztett benne. Óvatosan elindult a vendégszoba felé. Nem számított rá, hogy ilyen nehezére esik megmászni a lépcsőfokokat, ráadásul nem is jajgathat! Mire elbotorkált az ajtóig gyöngyözött a homloka. Halkan lenyomta a kilincset és óvatosan kinyitotta az ajtót.
- Megérte a szenvedés - mondta magában, ahogy az ágyban békésen alvó nőt nézte. - Istenem, milyen gyönyörű! Ártatlan, lágy vonásaival olyan volt, mint egy tündéri kislány, aki álmában megtalálta az ő hercegét, ugyanakkor rendkívül nőies. Arcát körülölelte a lágyan hullámzó hajzuhatag, szája rúzs nélkül is érzékien életteli volt, vonásaiból hiányzott a megszokott keménység.
A férfi perekig állt, és ámulva gyönyörködött a nőben, aztán attól félve, hogy egyszer csak Kate megérzi a jelenlétét, amilyen halkan csak tudta, becsukta az ajtót. Visszavánszorgott a konyhába, és arra gondolt, meglepi Katet egy kis reggelivel. Egy kézzel és fájó bordákkal nem volt könnyű, de nem is lehetetlen. Egészen jól leütötte a tojásokat, felverte őket, a hűtőből szeletelt bacont vett elő, olajat öntött a serpenyőbe. Már csak ki kellett sütni őket. A sercegő olajban hamar megsült a szalonna és a rántotta, és mivel nem akarta a páraelszívó zajával felébreszteni Katet, néhány perc múlva a reggeli átható, ínycsiklandó illata töltötte meg a lakást. Már csak a kávé hiányzott a tökéletes reggelihez, de a kávéfőző géppel nem boldogult. Az erőlködéstől olyan fájdalom árasztotta el a testét, hogy hangosan felkiáltott. Ijedten nézett a vendégszoba ajtajára, nem a jajgatásával akarta ébreszteni a nőt. Az ajtó nem mozdult. Felsóhajtott, és lemondott a kávéról. Inkább szép komótosan megterített.
- Castle! Te meg mit csinálsz - hallotta meg váratlanul Beckett meglepett hangját, amitől ijedtében kiejtette kezéből a terítékhez szánt villát.
- Reggelit. Fáradt voltál, gondoltam had pihenjél - fordult ártatlan arccal mosolyogva Kate felé, remélve, hogy el tudja bűvölni annyira a női, hogy ne legyen rá mérges.
- Ugye tudod, hogy neked feküdnöd kellene, nekem pedig reggelit készíteni, és nem fordítva? - próbálta dorgálni Castlet, de olyan jólesett neki a figyelmessége, és olyan édes volt a főzőcskéző férfi látványa, hogy képtelen volt szigorú lenni vele. - Nagyon jó az illata!
Castle jólesően vette tudomásul, hogy a terve sikert aratott. 
- Kávét nem tudtam feltenni, mert ...
- Majd én - vágott a szavába a nő.
A reggeli közben Kate gondolt arra, amire Castle vacsorakor. El tudná képzelni, hogy minden reggel így kezdődjön! Nem magányosan, rohanva bekapva néhány falatot, csak azért, hogy ne égesse a gyomrát a kávé, hanem valakivel kettesben, nyugodtan beszélgetve, felkészülve az előttük váró napra. Gondolataiból a férfi fájdalomtól eltorzult arca térítette vissza a valóságba.
- Fáj ugye? - kérdezte részvéttel.
- Azt hiszem egy kicsit sok volt a mozgás - nyögte.
- Gyere, segítek! Lefekszel! - Beckett hangja már nem kérő, hanem utasító volt.
Néhány perc múlva Castle az ágyban feküdt, Beckett pedig hozta a kis tálcát, aminek a látványától kirázta a férfit a hideg.
- Ugye nem azt akarod tenni, amire gondolok? - kérdezte rémülten, amikor meglátta, hogy a kenőcs és a fülcsepp mellett még van valami.

Változatok egy témára 3/24

Castle nem válaszolt, csak megbabonázva nézte, ahogy a nő szemében csillognak a lemenő nap utolsó fénysugarai, mintha kis lángocskák lennének a lassan mindent beborító szürkeségben. Kate hirtelen elkapta a tekintetét, és ezzel kihunytak a lángocskák.

- Kész a vacsora, biztos éhes vagy - szólalt meg Kate más irányba terelve a beszélgetést, mert látta, hogy a férfi olyan fátyolos tekintettel nézi, aminek nem tud sokáig ellenállni. Felállt a fotelból, Castle ágyához ment és kitakarta a férfit.

- Na gyere! Segítek felkelni - nyújtotta felé a kezét.

- Másképp szoktam elképzelni ezt a jelenetet - mondta a szokásos incselkedést elővéve Castle, miközben belekapaszkodott a nő kezébe.

- Nem akarom hallani, oké? - húzta össze résnyire a szemét Kate.

- Á! - hüledezett a férfi, amikor meglátta a gyönyörűen megterített asztalt tele finomságokkal. Kate-re nézett, aki szerényen lesütötte a szemét. - Ennyit készültél a kedvemért? - mondta ki önkéntelenül a gondolatait.

- A kettőnk kedvéért Castle! Én is itt eszem! - nézett fel keményen.

A vacsora kellemes beszélgetéssel telt. Nem csipkelődtek, csak barátságosan, jókedvűen társalogtak teljesen hétköznapi dolgokról: Alexis egymást követő táborairól, Martha új darabjáról, Ryan és Jenny szépen alakuló kapcsolatáról, Javi és Lanie érezhető vonzódásáról. Egyikük sem akarta szóba hozni sem a támadást vagy Josh-t, sem a kettejük kapcsolatát.

Ahogy Kate szedte le a tányérokat és a maradék ételt az asztalról, Castle arra gondolt, hogy úgy vacsoráztak, beszélgettek, mint a boldog házasok, akik esténként megosztják egymással napi élményeiket. Nagyon is el tudta volna képzelni, hogy minden este így teljen!

- Feküdj le, eleget üldögéltél és beszéltél, most már pihenned kell!  - mondta komolyan a nő.

- Ne már Kate! Az előbb keltem fel, ne akard, hogy állandóan feküdjek - ellenkezett a férfi.

- Ne nyafogj Castle! Te választottad az ápolónőt, már nincs visszaút! - nézett rá szigorúan, aztán tekintete megenyhült és hozzátette: - Elrakodok, és én is megyek.

A férfi szemében huncut fény csillant.

- Te is jössz lefeküdni? - mondta ártatlan csodálkozással, csintalan mosollyal az arcán.

- Castle! - emelte fel Kate a hangját és összevonta a szemöldökét.

- Oké, már itt sem vagyok - nyögte, miközben a bordáit fogva feltápászkodott a székről és elindult a szoba felé. 

Rick az ágyban fekve le sem vette a szemét az ajtóról, türelmetlenül várta Kate-t. Elmosolyodott, amikor nyílt az ajtó és a nő egy kis tálcával a kezében belépett.

- Mr. Castle itt az esti kezelés ideje - tette le a tálcát Kate az éjjeliszekrényre, mozdulatai és hangsúlya elárulta, hogy felvette a nővérszerepet. - Na lássuk először azokat a zúzódásokat!

A férfi csodálkozva fürkészte a nő arcát, nem gondolta volna, hogy belemegy egy kis szerepjátékba. Ha játék, legyen játék! - gondolta Castle, neki nem is kell játszania a beteg szerepét, hiszen tényleg beteg.
- Hiányzik a nővérruha - jegyezte meg a férfi, de Kate csak megforgatta rá a szemét.
- A beteg csak legyen csendben, és fogadjon szót! - mondta szigorúságot tettetve, közben lehúzta a takarót, kigombolta és széthúzta a pizsamakabátot.
- Mehet? - nézett rá kérdőn, ujjai végén egy adag átlátszó, zselés állagú kenőcsöt tartva.
- Persze! - vágta rá Castle, hiszen izgatottan várta, hogy Kate kenegesse a kék-zöld-lila foltokat a mellkasán. Érezni akarta a nő finom kezének érintését, ki akarta élvezni minden pillanatát.
- Á .. á .. ááá! Ez ... ez ... ez ... - akadozott a lélegzete, és alig jött ki hang a torkán. A zselé hatása olyan volt, mintha jeget érintettek volna a tűzforró zúzódásokhoz. Izmai megfeszültek, önkéntelenül elkapta Kate kezét és fájdalmas arccal nézett rá. Hát, nem erre számított!
- Sajnálom ha fáj, de ennél óvatosabban nem tudom bekenni - nézett Castle szemébe sajnálkozva.
- Ne ... nem fáj, ha ... hanem hi ... hi-deg! 
- Jaj Castle! A frászt hoztad rám! Azt hittem, hogy fáj, aztán kiderül, hogy csak egy kis hideg miatt nyafogsz!
Kate bosszúsan, mégis elnézően nézett az íróra, mint az anyuka a kisfiára, amikor meg akarja fegyelmezni, de közben elolvad a pici ártatlan tekintetétől.
- Nem nyafogok - morogta sértődötten az író. - Te nem érzed, milyen rossz!
- Ki fogod bírni. Tudsz te kemény lenni! - nézett kacéran a férfira. Majdnem hozzátette, hogy "láttam ám", de Castle nyelt egyet, mint akin végigfut a felismerés, ezért nem feszítette tovább a húrt, csak addig nézett jelentőségteljesen rá, amíg a férfi zavarában el nem kapta a tekintetét. - Castle! Elengednéd a kezem mielőtt elszorítod a vérkeringésem? - intett fejével a karja felé, amit Castle még mindig annyira szorított, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Persze. Bocs. De kérlek valahogy melegítsd fel egy kicsit! - kérlelte a nőt.
- Nem hideg, csak a hatóanyagától érzed annak. Na, készülj - mondta, és a lehető leggyorsabban simította el a gélt, hogy minél rövidebb ideig érezze Castle a kellemetlen érzést.
- Azt hittem fenomenális érzés lesz, ha simogatsz, de te még ebben is tudsz meglepetést okozni - nézett kihívón Beckettre.
- Még nem is tudod mi mindenre vagyok képes! - vágott vissza vészjósló hangon a nő.
- Azt hiszem megkaptam a terminátor2-t - gondolkodott hangosan Castle, mire Kate összeszűkült tekintettel, fenyegető hangon szólalt meg:
- Csak figyelj mi lesz reggel!
Az író fejében végigszáguldottak a reggel rá váró lehetséges veszélyek képei, és már látta is szomorú sorsát: az injekció!
- De Kate! Te nem vagy igazi nővér! Nem adhatsz be nekem injekciót! - próbálta saját magát meggyőzni, de Kate kárörvendő kis mosolyát látva elbizonytalanodott.
- Azt hiszed, hogy ismersz, pedig nem tudod mi mindenre vagyok képes - szinte suttogta a szavakat a nő, miközben egyre közelebb hajolt Castle-höz, aki meglepetésében mozdulni sem tudott, csak nézett tágra nyílt szemekkel. Amikor már elég közel volt, tenyerébe fogta a férfi arcát - aki még levegőt is elfelejtett venni - és oldalra fordította a fejét, majd érzéki hangon a fülébe suttogta: - Most jön a fülcsepp, Castle!
- Ha-ha! Nagyon vicces! - mérgelődött a férfi, amikor rájött, hogy Kate már megint rászedte.

Változatok egy témára 3/23

- Talán mégis jobb lett volna egy szakképzett ápoló - mondta szelíden Kate, miközben reménykedett, hogy a férfi izgalmának már nincs látható jele, és engedi, hogy segítsen. - Le tudsz egyáltalán egyedül zuhanyozni?

- Hát persze! Nem vagyok ám olyan tehetetlen! Csak ez a fránya zokni nem akar lejönni a lábamról - mérgelődött.

Kate megfordult és jót derült a látványon. Castle egy szál bokszerben azzal kínlódott, hogy a lábujjai segítségével megpróbálta letolni a másik lábán levő zoknit, de valahogy soha nem sikerült. A nő lehajolt, és egy határozott mozdulattal lehúzta az egyik zoknit. 

- A másikat - mondta, mire Castle engedelmesen felemelte a másik lábát, közben kezével megtámaszkodott a nő vállán. Beckett nem nézett fel, mert feje egy vonalban volt a férfi bokszerével, és már a tudattól, hogy félreérthető helyzetben vannak, zavarban volt. Gyorsan felállt, és most már nyíltan végignézett az izmos, egy szál alsónadrágban álló férfin, és kacéran megkérdezte: - Segítsek levetni azt is? - mutatott az utolsó ruhadarabra.
- Csak szeretné Kate nővér! - vágott vissza Castle, hogy leplezze a zavarát, és huncutul a nőre nézve belépett a fürdőszobába.
Kate hallgatta, ahogy sokáig zubog a  víz, és izgatottan várt. Még most is elég hihetetlen volt, hogy néhány nappal ezelőtt elegáns ruhában, szolidan kisminkelve várta Josh-t, hogy egy romantikus estét töltsenek együtt (ráadásul, mint kiderült a férfi meg akarta kérni a kezét), most meg itt várakozik Castle lakásán, hogy a zuhany alól előbotorkáljon a meztelen férfi, és ő gondoskodhasson róla. Ha valaki egy ilyen történetet mesélne neki, biztosan azt mondaná, ilyen csak a romantikus regények írójának valóságtól elrugaszkodott képzeletében van! Tessék! Ő meg saját maga ilyen helyzetet teremtett magának! Mellesleg bevallotta, hogy nagyon is élvezi ezt a helyzetet!
Rick  a zuhany alatt először csak arra tudott koncentrálni, hogy ne áztassa el a kezén levő gipszet és az orrán levő kötést, de a mellkasán levő bordasínre se folyjon folyamatosan a víz. Óvatosan mozogva mosta le az izzadtságot a bőréről és mosta meg a haját, aztán csak állt a frissítő vízsugár alatt, és arra gondolt, milyen hihetetlen fordulatokat produkált az utóbbi néhány nap. Még az egyik regényébe is beírhatná a történteket!
Elzárta a csapot. Vajon Kate a hálószobában várja? - töprengett, miközben félig-meddig megtörülközött. Körülnézett. Hol a köntöse? Hiába járatta újra meg újra körbe a szemét a helyiségen, egyetlen felvehető ruhadarabot sem látott a földön heverő levetett bokszerén kívül. Fogta a méretes törülközőt és a dereka köré csavarta. Eddig azt képzelte, ha egyszer ilyen szerelésben lehetne Katetel, az az álmai netovábbja lenne, most azonban inkább érezte kínosnak, mint érzékinek a helyzetet. Vett egy nagyobbacska levegőt, és megpróbált felkészülni Beckett csipkelődő vagy zavarba ejtő szavaira, és kilépett a fürdőszobából.
A nő annyira elmerült a gondolataiba, észre sem vette, hogy már nem hallani a víz csobogását, így meglepődve nézett a szobába lépő férfire. Régóta nem volt számára közömbös, mégsem gondolta, hogy ilyen észvesztően vonzó egy szál törülközőben, kócos, vizes hajjal! A lélegzete elakadt egy pillanatra, aztán mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megfogta az odakészített pizsamát és elindult a férfi felé. Nem akart semmiféle pajzán megjegyzést tenni, hátha olyan lavinát indít el vele, amit később megbán. Jobb lesz, ha maradnak az eddigi kapcsolatuknál.
- Na gyere Castle, itt van a pizsamád. Ne legyél szégyenlős, csak segíteni akarok, nem zavarba hozni! - mondta kedvesen.
- Engem? Zavarba hozni? - nevetett erőltetetten a férfi, mire Kate-től egy szúrós pillantás volt a válasz. - Oké, oké, de ne nézz oda - mondta megadóan.
Kate fogta a pizsamanadrágot és Castle lábához tartotta, hogy bele tudjon lépni, aztán a törülközőig felhúzta és oldalra fordítva a fejét becsukta a szemét.
- Nem nézek oda - mondta komolyan, de szája sarkában egy kicsi mosoly bujkált.
Castle felhúzta a nadrágot, miközben a törülközőt leengedte a derekáról.
- Megvagyok - szólalt meg megkönnyebbülten.
A nő feladta rá a pizsamakabátot, és gyors mozdulattal begombolta a gombokat. Bár eljátszott a gondolattal, ha lassan, a férfi hasát megcirógatva végezné a mozdulatot, vajon újra felizgatná?
- Feküdj le, pihenj, én addig elkészítem a vacsorát.
- Csak nem főzni akarsz? - kérdezte csodálkozva Castle, miközben néhány nyögés kíséretében befeküdt az ágyba.
- Miért? Nem nézed ki belőlem, hogy tudok főzni? Csak figyelj! - nézett kihívóan az íróra, és gyengéd mozdulattal betakarta.
- Már főztél nálam, nem felejtettem ám el! Csak rendelhetnénk is. Nem akarok gondot okozni!
- Ó! - csúszott ki a nő száján. - Nem gond Castle, Lanievel már mindent elkészítettünk, csak ki kell sütni a húst.
Beckett elindult a konyhába, Castle pedig meglepetten nézett utána. Még a vacsorát is elkészítették? Ennyire fontos lenne Katenek? Nem tudott sokáig örülni a gondolatnak, mert elgyötört teste pihenésre vágyott. Megviselte a hazautazás, az öltözés, vetkőzés, a sok beszéd. A zuhanyozás jólesett, de a frissítő hatás már a múlté volt. Lecsukta a szemét, és még hallotta, ahogy Kate a konyhában az edényeket rakosgatja, aztán elnyomta az álom.
A szobában félhomály volt, amikor felébredt. Az ablakokon a lemenő nap utolsó sugarai hatoltak át rózsaszínbe hajló arany színnel. Először csak a különös fényt figyelte, ahogy egyre veszítve erejéből átadja ragyogását a szürkeségnek, aztán megérezte, hogy valaki őt nézi. Elfordította fejét az ablaktól, és meglátta Katet, ahogy a szoba ablakkal szemben levő sarkában levő fotelban ülve őt figyeli. A furcsa fények különös ragyogást kölcsönöztek gyönyörű szemének.
- Te engem figyeltél? - csengett hangja kicsit erőtlenül.
- Ez a dolga egy ápolónőnek, nem? - mosolyodott el. - Különben arra voltam kíváncsi, hogy horkolsz-e?
- No és horkolok?
- Nem. Tulajdonképpen olyan arccal alszol, mintha egy ártatlan,  ötéves kisfiú volnál - ami igaz is, kivéve az ártatlanságot! - mondta évődve, közben arra gondolt, hogy milyen jó érzés volt az alvó férfit nézni.
Castle nem válaszolt, csak megbabonázva nézte, ahogy a nő szemében csillognak a lemenő nap utolsó fénysugarai, mintha kis lángocskák lennének a lassan mindent beborító szürkeségben. Kate hirtelen elkapta a tekintetét, és ezzel kihunytak a lángocskák.

Változatok egy témára 3/22

- Ne haragudjon, de azt hiszem mindkettőnknek könnyebb lesz így - mondta, és nem kis félelemmel, mindenre felkészülve kinyitotta a hálószoba ajtaját.

A meglepetés mindent elsöprő volt. Castle csak állt az ajtóban, és nem tudott betelni az elé táruló látvánnyal:  a hálószoba közepén, a szépen megvetett franciaágy előtt Kate állt mosolyogva. 

- Most akkor ... - nem mert arra gondolni, amire mindennél jobban vágyott. Szemét körbefuttatta a szobán, de sehol nem látott ápolónőt. - Én nem ...

A háta mögött kitört a jóízű nevetés. Megfordult, és ahogy meglátta a rajta derülő arcokat, belehasított a felismerés, hogy jól behúzták a csőbe. Esposito a hasát fogta, úgy nevetett, Lanie a szája elé tette a kezét, de még a szende Janet nővér is felszabadultan kacagott, Margo nővérre már rá sem mert nézni.

- Mi van Castle? Nem felel meg az ápolónő? - kérdezte kajánul vigyorogva Espo.

- Ez nem volt szép, nagyon nem volt szép - morgolódott, de szeme csillogott, és szája sarkában megjelent egy hálás, jóleső kis mosoly. Katere nézett, majd hosszan lehunyta a szemét. Meg akart bizonyosodni róla, hogy ha kinyitja, még mindig ott lesz a nő, és nem csak a képzelete játszik vele.

- Ha nem tetszik az az ápolónő, aki én gondoltam melléd, akkor választhatod ám Lanie-ét is - szólalt meg incselkedve Kate, mire Castle kinyitotta a szemét, és most már elhitte, hogy ez a valóság. 

- Tetszik. Nagyon is tetszik - mondta olyan hangsúllyal, mint aki még mindig kételkedik a történtekben. Délelőtt még Joshnál volt látogatóban Kate, most meg őt akarja ápolni? Mit szól ehhez Josh? Vagy talán szakítottak, ezért volt lehangolt az orvos? Bárhogy is van, örült a helyzetnek. Bosszantotta ugyan, hogy összeesküdtek ellene egy tréfa erejéig, és jót nevettek rajta, de tudta, hogy a legjobbat akarták neki a barátai, és ezért hálás volt.

- Mr. Castle, ezennel átadom magát Kate nővérnek. Mindent tud, ami a gyógyulásához szükséges - mondta kedvesen Margo nővér.

- Na gyertek fiúk, lányok, mi megtettük a dolgunkat, a többi már nem rajtunk múlik - terelte az ajtó felé a társaságot Lanie sejtelmesen mosolyogva.

- Aztán fogadj ám szót Beckett nővérnek - szólt még vissza az ajtóból Espo kajánul.

- De hát mindig azt teszem! - méltatlankodott ártatlan szemekkel Castle.
Az ajtó becsukódott, és a hirtelen beállt csendben csak nézte pár pillanatig egymást író és múzsája.
Kate megkönnyebbült. Mialatt a hálószobában várakozott - és titokban hallgatózott - teljesen elbizonytalanodott. Már nem volt biztos abban, hogy jó ötlet volt Lanie terve. Lehet, hogy Castle nyugalmat akar, és jobban érezné magát egy idegennel, aki előtt nem érzi kínosan magát ha jajgat a fájdalomtól, vagy ha le kell vetkőzni, vagy el kell viselni az injekciót. Nem mintha szégyenlősnek ismerte volna meg, de ki tudja hogyan viseli a kiszolgáltatottságot. Érezte, hogy a férfi vonzónak találja, mégsem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a Josh-sal való kapcsolatát. Gyomra összeszorult és az ajkát harapdálta idegességében. Elsüllyed szégyenében, ha rosszul sül el a meglepetés! Most azonban madarat lehetett volna vele fogatni! A férfi bedőlt a tréfának, de láthatóan megkönnyebbült, sőt boldognak látszott. Kimondhatatlanul szerette, amikor a férfi szemében kigyúltak a kis lángocskák és révedezve merült el az ő tekintetében!
- Na gyere Castle, segítek levetkőzni, pihenned kell - szólalt meg gyengéden Kate.
- Persze. Csak még mindig olyan hihetetlen! Hogyan tudtatok ennyire átverni? - töprengett a férfi.
- Téged? Könnyedén!
- Igaz, ha az ex feleségeimre gondolok, nekik is könnyedén ment - mondta morcosan, beletörődve az igazságba. - De ez most komoly, Kate? Valóban ezt akarod? - fordította komolyra a szót.
- Igen, ezt akarom! - Beckett arcán most nem volt semmi huncutság. Szeméből áradt a meggyőződés és a nyugodtság, mint aki végre pontot tett egy nagy dilemma végére.
Castle hallgatott, és várta a folytatást. Kate egy ideig csak nézett az átható tekintetű kék szempárba, aztán folytatta. Tudta, hogy mi izgatja a férfit a legjobban, de nem akarta, hogy többat gondoljon az ottlétéről, mint amennyit ő akar.
- Josh-sal barátok vagyunk. Minden nap meg fogom látogatni, és segítek, ha szüksége lesz valamire.
Castle még mindig hallgatott és várt, közben megpróbálta értelmezni a mondatokat.
- Délelőtt megbeszéltem vele mindent. Tudja, hogy itt leszek. - Kate szavai magabiztosan és nyugodtan csengtek, nem tükröztek semmiféle érzelmet, csupán közlés volt minden mondata.
- Mit jelent, hogy a barátod? - kérdezte a férfi, megnyomva az utolsó szót.
- Azt, hogy a barátom. Fontos nekem, és számíthat rám. - A nő hangsúlya egyértelművé tette, hogy ennyit akar megosztani Castlelel, és egyenlőre lezártnak tekinti a témát. Odalépett a férfihez, megfogta a zakót, és óvatosan lesegítette róla. - Most pedig vetkőzés! - mondta ellentmondást nem tűrőn egy félmosoly kíséretében.
- Mindig arra vágytam, hogy egyszer ezt mondja nekem Beckett nyomozó! Akarom mondani: Kate nővér - vette át a szokásos évődést az író, és visszamosolygott a nőre. Aztán a mosoly kicsit alábbhagyott, amikor meglátta a nő szemében megcsillanó gonosz kis fényt. Most gondolta végig, hogy mi is vár rá!
Kate lassan elkezdte kigombolnia a férfi ingét, miközben végig a szemébe nézett. Castle zavarában pislantott és nyelt egyet. Elakadt a lélegzete. A nő keze az alsó gombokhoz érve abbahagyta a mozdulatot, megfogta a férfi derékszíját, és egy határozott mozdulattal kikapcsolta, majd a farmer gombját is kigombolta. Castle meg sem mozdult. Érezte Kate közelségét, még a bőréből áradó meleget is, no meg a bódító, finom cseresznyeillatot. A nő kihúzta az inget a nadrágból és az alsó gombokat is kigombolta, majd egy kicsit hátrébb lépett, és finoman lehúzta a ruhadarabot. A férfi úgy állt mozdulatlanul, mint akit megdelejeztek, de amikor Kate a farmer cipzárja felé nyúlt, megijedt.
- Majd én - mondta rekedt hangon. Túl sok volt Kate közelsége, tekintete, illata, melege, érintése! Nem akarta, hogy a nő megérezze, hogy a teste milyen intenzíven reagált mindezekre. - Elfordulnál?
A nő elmosolyodott és karba tett kézzel megfordult.
- Csak azt ne hidd, hogy ezt minden öltözködésnél eljátszhatod! - mondta rosszallóan, de igazából örült a  kérésnek, mert megérezte a férfi izgalmát, és nem akarta zavarba hozni. Elég, hogy ő zavarba jött! Egyrészt meglepődött, másrészt hízelgett a hiúságának a férfi testének reakciója. Hallotta, hogy Castle nyögdécsel a háta mögött, ahogy a nadrág levetésével kínlódik. Mivel nem tudott lehajolni, ez az egyszerű mozdulatsor nem is volt olyan könnyű.
- Nem szeretnél lezuhanyozni, mielőtt lefekszel? - kérdezte még mindig háttal állva Kate.
- Jó lenne, mert a kórházban olyan fárasztó álmom volt mielőtt Espo megjött, hogy amikor felébredtem, csurom víz voltam.
- Castle! Nem tudok segíteni, ha olyan szégyenlős vagy, hogy nem engeded, hogy lássalak. Talán mégis jobb lett volna egy szakképzett ápoló - mondta szelíden Kate, miközben reménykedett, hogy a férfi izgalmának már nincs látható jele, és engedi, hogy segítsen. - Le tudsz egyáltalán egyedül zuhanyozni?

Változatok egy témára 3/21

A megbeszélés szerint Espositonak most kellett elindulnia Castleért a kórházba, és hamarosan a nővér is megérkezik. Lassan összeállt a terv!

Castle fejében bármennyire is  cikáztak a nyugtalanító gondolatok, elgyötört teste pihenésre vágyott. A test legyőzte a tudatot, és elaludt.  Az alvás azonban nem volt pihentető, mert álmában folyamatosan keresett valamit, amit sosem talált meg, néha feltűnt Josh és állandóan az útjába állt, vagy húzta vissza a kezénél fogva.

- Hé haver! Ébresztő! - hallotta messziről Esposito hangját. Az álom lassan  szertefoszlott, és tudata visszatért a valóságba. Kinyitotta a szemét. Javi állt az ágya mellett és mosolyogva rázogatta a vállát.
- Te aztán jó mélyen tudsz aludni! Azt hittem fel sem ébredsz, és haza sem tudlak vinni.
- Azt hittem Lanie jön értem - lepődött meg az író. - De jó is hogy felkeltettél, mert belefáradtam az álmomba.
- Azt látom, csupa izzadtság vagy! - nézett a beteg gyöngyöző homlokára a nyomozó. - Lanie rám bízott, mert neki még megbeszélni valója van az ápolóddal - mondta sejtelmesen.
Castlenek most jutott eszébe, hogy fel kellene hívnia Katet, nehogy odaküldje Margo nővért a lakására, mert még a hideg is kirázta a gondolattól, hogy napokon keresztül engedelmeskednie kellene az ellenkezést nem tűrő nővel. Halogatta a Katetel való beszélgetést. Félt hallani a hangját, félt, hogy újra fájni fog a csalódás, amit a váróteremben érzett Josh szobája előtt.
A telefonálás elmaradt, mert az ajtón orvosa, és a szelíd Janet nővér lépett be.
- No Mr. Castle, egy időre búcsút veszünk egymástól. Itt a zárójelentése, ezt kérem őrizze meg - nyújtotta át az orvos a papírokat. - Néhány jó tanácsot fogadjon el, ha nem akar ide visszakerülni, és ha nem akar hosszú ideig fájdalmakat átélni. Először is: sok pihenés, minél kevesebb mozgás, nincs hajolás, emelgetés. Másodszor: a felírt kenőccsel naponta háromszor be kell kenni a bordákat és a hasi zúzódásokat, a fülcseppből reggel és este kell a sérült fülbe két-három cseppet cseppenteni, minden reggel egy véralvadásgátló injekciót kell beadni. Harmadszor - és ez a legfontosabb - fogadjon szót az ápolójának! Ha minden rendben lesz, akkor egy hét múlva várom kontrollvizsgálatra - mondta barátságosan, de határozottan az orvos, aztán Castle kicsit ijedt ábrázatát látva megfogta a beteg karját. - Minden rendben lesz Mr. Castle, higgyen nekem! - mosolyodott el. - Janet nővér segít felöltözni, és indulhatnak is.
Az orvos elbúcsúzott, de az író még mindig összehúzott szemöldökkel, félelemmel teli tekintettel, mozdulatlanul feküdt. Nem szívesen gondolt bele, hogy mi vár rá otthon a következő napokban.
- Öregem rajtad sem lehet ám kiigazodni! - morgott vele Esposito. - Úgy fekszel ebben a az ágyban, mint egy kókadt virág. Hazamehetsz Castle. Érted? Haza!
- Jó, jó, tudom. Örülök, na - morgott vissza az író.
- Bár megértem, hogy maradnál! Ahol, ilyen szép, kedves nővérek vannak, én is el tudnék tölteni néhány napot - nézett incselkedve a nővérre Espo.
A nő elvörösödött, de visszamosolygott a férfira. Castle csak kapkodta a fejét. Ha ő mondott ilyet, a nővér zavarba jött, most meg láthatóan élvezi a helyzetet.
- Öltözzünk Mr. Castle - nézett rá a nő. - Öt perc múlva lejár a műszakom és én is szeretnék hazamenni. Segítene kérem? - szólt Esponak.
Közös erővel lehúzták Castleről a pólót, és rásegítették az inget. A nő zoknit adott rá és segített belelépni a nadrágja száraiba, de amikor felhúzta a farmert a férfi csípőjére, az író megállította a kezét.
- Ne ... ne, majd én begombolom - mondta szégyenlősen.
- Merre felé lakik kisasszony? Szívesen hazaviszem, biztosan fáradt! Nehéz lehet ilyen nehéz betegekkel egész nap!
Castle sértődötten nézett rá, és meglepve látta Javi flörtölő tekintetét. - Azt hittem engem akar hazavinni - mondta csak maga elé sértődötten, közben nem is hallotta a nő válaszát, már csak a férfi örvendezésére lett figyelmes.
- Hát ez nagyszerű! Az csak két háztömbre van Castle lakásától!
- Köszönöm elfogadom, de cserébe engedje meg, hadd segítsek hazavinni a beteget - mondta kicsit szégyenlősen a nővér.
Az úton Castle tőle szokatlanul csendesen ült az anyósülésen, nézett kifelé az ablakon, és azon  csodálkozott, milyen kedélyesen beszélget a nyomozó és a nővér. Aztán nézte a késő délutáni napfényben fürdő nyüzsgő várost, a száguldó autókat és a siető gyalogosokat. Régen sokszor figyelte az utcán az embereket amikor különböző karaktereket keresett, és mindig megállapította, hogy a valóság sokszor sokkal érdekesebb és különlegesebb figurákat produkál, mint a képzelet.
Esposito óvatosan fékezett le a lakása előtt. Az alacsony felépítésű autóból nem volt egyszerű kiszállni. Castlenek nagyon fájtak a bordái. Hálás volt, hogy a nyomozó erős karjába kapaszkodhat, a nővér pedig cipeli a táskáját. Alig várta, hogy otthon legyen és lefekhessen. Az ajtó előtt jutott eszébe, hogy nincs kulcsa, de meglepetésére Espo lenyomta a kilincset és az ajtó kinyílt.
- Hát mégis - suttogta maga elé, amikor az örömteli arccal felé közeledő Lanie mögött meglátta a karba font kézzel álló Margo nővért.
- Castle, végre! Örülök, hogy itthon vagy! - üdvözölte kitörő örömmel a törvényszéki orvos.
- Lanie ugye ... - kezdte, de a nő nem is figyelt rá.
- Mindent elrendeztünk, jó helyed lesz itthon!
- Lanie ugye szereztél ... - próbált a nő szavába vágni, miközben idegesen pislogott Margo nővér felé. Minden reménye abban volt, hogy Lanie szerzett egy másik nővért, és akkor megszabadulhat az ő személyes terminátorától.
- Persze Castle! Nem felejtettem el a kérésed. Megszereztem neked New York város legjobb ápolóját! Bemutatom Margo Braun nővért - mutatott az önelégülten mosolygó nőre. - Margo, ő a beteged Rick Castle. Vigyázz rá! Figyelmeztetlek, hogy nagy a szája; de tudod, amelyik kutya ugat, az nem harap - mondta cinkosan.
Castle csak állt döbbenten, arcáról lerítt a döbbenet és a félelem. Ez nem lehet! - gondolta. - Lanie bízta meg a terminátort? Nem lehet ilyen "szerencséje"! Mi lesz vele? Őt aztán le nem tudja beszélni az injekciókról! Ijedten nézett körbe, de mindenki csak mosolygott rá.
- Mi már ismerjük egymást. Tapasztalatból tudom, hogy jól megleszünk, igaz Mr. Castle? - szólalt meg Margo nővér gonosz mosollyal.
- De én ..., én ... azért kértelek ... - kezdte mondani Lanienek dadogva, de aztán tekintete megakadt Janet nővéren, és reménykedve felé fordult.
- Janet nővér ugye megkönyörül rajtam, és elvállalja, hogy néhány napig az ápolóm lesz - nézett kérlelve a nőre. - Megígérem, hogy jó leszek, nem szekálom és azt teszem, amit mond.
- Sajnálom, de nem érek rá. Különben is, hogyan bízhatnék meg magában azok után, ahogy a kórházban viselkedett velem? - Janet nővér jóleső magabiztossággal válaszolt, és kicsit kárörvendőn figyelte az író egyre ijedtebb arcát, amint tanácstalanul kapkodja a tekintetét ide-oda a szobában levőkön.
Castle egyre elveszettebbnek érezte magát, amikor mint egy utolsó szalmaszál, amibe egy fuldokló kapaszkodhat, eszébe jutott valami.
- De akkor ki fogadott fel Beckett? - nézett kérdőn Laniere.
- Hát tudod Castle, neked sem könnyű a kedvedre tenni. Megszerzem neked a legjobb ápolót, de valamiért be vagy ijedve tőle.
- Nem, nem vagyok, csak ...- elakadt a szava, ahogy a terminátorára nézett. Zavarában nyelt egyet és könyörögve nézett Laniere.
- Szóval azt mondod, hogy inkább azt az ápolót szeretnéd, akit Kate szerzett, és nem Margot? - kérdezte olyan hangsúllyal a nő, mintha ennél nagyobb őrültséget még nem hallott volna.
Castle úgy érezte, hogy Margo nővérnél rosszabb nem történhet vele, ezért félve a nővérre pillantva kinyögte: - Igen.
- Na jó. Ha ezt akarod! - mondta megadóan, egy nagy sóhajjal kísérve Lanie. - Akit Kate hívott, hogy ápoljon, benn van a hálószobádban.
Castle zavartan elindult a szoba felé, közben bocsánatkérőn nézett Margo nővérre.
- Ne haragudjon, de azt hiszem mindkettőnknek könnyebb lesz így - mondta, és nem kis félelemmel, mindenre felkészülve kinyitotta a hálószoba ajtaját.

Változatok egy témára 3/20

Castlenek nem volt étvágya, és a nővér hiába kínálgatta, egy-egy falat után nem kért többet. Aztán ráfeledkezett a természetellenes zöld színben pompázó, remegő zselére és megrohanták az emlékek.

Beckett a kiskanállal vág egy darabot a szörnyűségből, becsukott szemmel élvezi az ízét, aztán a harmadik adaggal őt eteti meg. 

- A zselét kérem - mondta szomorkás, álmodozó tekintettel.

Janet nővér megérezte az író hangulatváltozását, és nem értette, miért változott meg a viselkedése. Nyoma sem volt az ellenkező, csipkelőd, nagyszájú írónak, csak egy elesett, magányos, kiszolgáltatott beteg volt. A nővér felbátorodott.

- Minden rendben van? - kérdezte, és most egyenesen a kék szemekbe nézett. Nem volt bennük sem huncut csillogás, sem kisfiús kérlelés, csak tanácstalanság.

- Nem, azt hiszem semmi sincs rendben.

- Gondoljon arra, hogy hamarosan hazamehet - próbálta vigasztalni a nő.

- Nem a hellyel van a legnagyobb baj, hanem velem. Három évem volt rá, de elszalasztottam életem legnagyobb lehetőségét a boldogságra.

- Ne mondjon ilyeneket! - mosolyodott el a nővér. - Maga olyan férfi, aki egy perc alatt az ujja köré tudja csavarni bármelyik nőt.
- Csakhogy nekem nem "bármelyik" kell - csengett keserűen a hangja.
- Még minden rendbe jöhet - nézett rá biztatóan a nő, és közben az járt a fejében, milyen szeretni való, bánatos kisfiúvá változott az ő "félelmetes" betege. Mindemellett jóleső érzéssel töltötte el, hogy hamarosan fordul a kocka és visszavághat kicsit az írónak a csipkelődésekért, és remélte, hogy ő is jót derülhet majd a zavarán! -  Néhány óra múlva készen lesz a zárójelentése, és indulhat haza, addig pihenjen.
Castle úgy érezte a percek órákká nyúltak a magányos várakozásban. Nem is tudta, hogy örüljön-e annak, hogy hazamehet, hiszen magányosabb lesz, mint itt. Írni nem tud és nincs is kedve, a mozgás nehézkes és fájdalommal jár. Legjobb esetben beszélgethet egy vadidegen ápolóval, de amilyen szerencséje volt az utóbbi napokban, Lanie valami szakbarbárt küld mellé, aki csak a sérülésekről, gyógyszerekről és az előző betegei kórságairól tud majd beszélni.
Egyre dühösebb lett magára. Miért gondol mindig többet Kate iránta tanúsított érzéseiről, mint a valóság? Hogy lehet ilyen ostoba! Három éve ott van a nő orra előtt, mindig gondoskodott róla, hogy figyeljen rá, de abban a pillanatban, hogy átlépte a nyomozó-író határt, a nő mindig egyértelműen a tudomására hozta, hogy nem akar többet. Josh-sal nem nyomozó-orvos kapcsolata volt, hanem nő-férfi viszony. Miért olyan nehéz ezt elfogadnia? Sokkal könnyebb lenne, ha valamiért utálhatná a férfit, de Josh nagyszerű orvos, jóképű férfi és legfőképpen szereti Katet. Valami mégis zavarta. Valami nincs rendben köztük, ez egyértelműen látszott a férfin. A legjobban az fájt neki, hogy Kate ott járt a kórházban, de nem jött be hozzá. Összeszorított szájjal feküdt és mereven nézett maga elé, aztán gyorsan pislantott néhányat, nehogy a szeme sarkában gyülekező könnyből akkora csepp keletkezhessen,  ami nem tud egy helyben maradni, hanem mindenáron le akar csorogni az arcán. Nem akart sírni.

Beckett és Lanie a helyszínelőktől megszerzett kulccsal jutott be Castle lakásába. Furcsa volt bemenni az író otthonába a tudta nélkül.
- Olyan érzés, mintha betörnénk - szólalt meg Kate azt remélve, hogyha kimondja, a rossz érzés elmúlik. Csak állt a nappali közepén, szemöldökei között megjelent a két kis ránc, ami hol a töprengés, hol a nemtetszés jele volt - most mindkettőé.
- No, csajszi! Most miért téblábolsz? Nehogy most legyen lelkiismeret furdalásod! - nézett szigorúan a nyomozóra. - Vészesen fogy az idő kislány! Itt az alkalom, hogy kikutassuk a mi kis írócskánk titkait!
- De Lanie! Nem azért jöttünk, hogy kutassunk Castle holmijai között!
- Jó, jó, tudom! De ne mondd, hogy te nem vagy kíváncsi!
- Na jó, egy kicsit élvezném - mondta megadóan Kate egy pajkos mosoly kíséretében. - De megelégszem azzal, hogy körülnézhetek a hálószobájában és a fürdőszobájában.
- Csak nehogy azon filózz, hogy hány nő fordulhatott meg bennük - húzta el a száját Lanie.
Beckett elkomorodott. Most gondolt először arra, hogy miket csinálhatott Castle a könnyedén felszedett nőcskékkel a lakásában. Vagy nem is a ide hozta őket? Martha és Alexis hogyan viszonyulhatott ezekhez a helyzetekhez? Tudtak róluk egyáltalán? Megállapította, hogy nem is ismeri annyira az írót, mint amennyire eddig hitte.
Sóhajtott egyet és elindult a férfi hálószobája felé, miközben megpróbálta elhessegetni a kérdéseit. Amikor belépett a szobába hirtelen megtorpant, ami miatt Lanie majdnem nekiütközött.
- Hát, nem semmi! A fél lakásom elférne benne! No és az ágy! - lepődött meg, ahogy átnézett Beckett válla fölött.
- Miért is lep meg - korholta magát a nyomozónő, és elindult a gardrób felé. - Lanie, ha kicsodálkoztad magad, segíthetnél megkeresni az ágyneműket, hogy felhuzatolhassunk!
- Oké, oké! Na lássuk, mit rejtenek a szekrények! - mondta, miközben elkezdte kihúzni a fiókokat.
Kate zavarban volt, ahogy szeme elé tárultak Castle személyes holmijai, ingek, zakók, nadrágok. Éppen az alsóneműs fiókot csukta vissza feltűnően gyors mozdulattal, amikor Lanie megtalálta, amit kerestek, pizsamát, ágyneműt. Hamarosan elégedetten szemlélték a hatalmas franciaágyat a tiszta, simára igazgatott paplannal, párnával, a mellé készített tökéletesen összehajtogatott sötétkék, bordó szegélyű, gombos felsőjű pizsamával.
- Ezzel megvolnánk - szólalt meg az orvos. - Most már csak a vacsorát kell előkészítenünk. A salátát, vagy a húst vállalod?
- A húst. Tudom, hogy melyik fűszerezést szereti a legjobban - mondta Kate.
Furcsa volt Castle konyhájában Lanievel főzőcskézni. Jóleső érzéssel töltötte el, amikor felidézte magában a lakása felrobbanását követő reggelt, amikor ugyanitt sütötte a rántottát, a sonkát, a palacsintát az író piros pólójában, mert neki minden ruhája füstszagú lett a robbanástól. Maga előtt látta Martha meglepett arcát, amikor váratlanul hazajött és meglátta őt, a férfi álomittas arcát, ahogy a szemét dörzsölgeti. Addig sosem látta összekócolódott hajjal, és rácsodálkozott, milyen észbontóan aranyos.
- Milyen pajzán gondolatok járnak a fejedben kislány, hogy ilyen ábrándos szemekkel mosolyogsz? - nézett rá Lanie átható tekintettel.
- Semmi, csak eszembe jutott egy emlék. Egyszer már főztem itt.
- Tudom, tudom! Olyan élvezettél meséltél róla, hogy nem lehet elfelejteni. 
Fél óra múlva Lanie az órájára pillantott. Egész jól állnak. A megbeszélés szerint Espositonak most kellett elindulnia Castleért a kórházba, és hamarosan a nővér is megérkezik. Lassan összeállt a terv!

Változatok egy témára 3/19

- Na és megoldottad a Marthanak tett ígéretedet? Ki fogja ápolni, ha hazaengedik? - kérdezte kíváncsian, nem minden hátsó szándék nélkül.

- Megoldottam - mosolyodott el sejtelmesen. 

- Kate Beckett! Mégis te fogod ápolni? - Lanie ki akarta szedni barátnőjéből a terveit, mielőtt beszámolna neki Castle kéréséről.

- Igen, de ő még nem tudja. Abban a hitben van, hogy egy általa csak terminátornak nevezett belevaló, határozott nővért szereztem mellé, és most be van ijedve. Tudom, hogy egy kicsit gonosz dolog, de úgy gondoltam, egy kicsit hagyom még ebben a hitben.

Lanie nézte a nőt. Milyen felszabadult és derűs! Csak az kell, hogy szívathassa Castlet, és máris jó kedve lesz!

- Akkor már értem, miért kérte tőlem, hogy keressek egy ápolót mellé! Meg akarta előzni, hogy a te terminátorod kezei közé kerüljön! 

- Felhívott téged? Akkor tényleg beijedt! - nézett rá meglepetten Kate, aztán mindketten felnevettek.

- Ne játszadozzunk vele egy kicsit? - Lanie huncut mosolya semmi jót nem jelentett Castle számára. 

- Csak nem arra gondolsz, hogy ...

Másnap délelőtt Castle túlesett a röntgenen és a szokásos vizsgálatokon, ami semmiség volt a tegnap estéhez képest, amikor megvívta a harcát Margo nővérrel az orrát rögzítő kötés felhelyezésekor. Nyugtalanul feküdt az ágyában. Még van egy elintézetlen ügye. 

- Összepakolom a holmijait Mr. Castle. Ebéd után elkészülnek a papírjai, utána haza mehet - lépett be kicsit félénken az ajtón Janet nővér. 

Castle felvette a legelbűvölőbb mosolyát. Mintha csak az ég küldte volna a szelíd kis ápolónőt! Tőle mindent megtudhat amire kíváncsi, és a segítségére is lehet!

- Nővérke! Meg tudná mondani melyik szobában fekszik Dr. Davidson? Szeretném meglátogatni mielőtt elmegyek. Tudja, együtt támadtak meg bennünket.

- Igen, hallottam. A doktor urat az épület másik szárnyában helyezték el, de magának olyan sokat még nem szabad mennie.

A nővér fel sem mert pillantani az utolsó szavaknál, és az író már tudta, hogy nyert ügye van. Ártatlan szemekkel pislogott a nőre.

- Ha maga megtenné, hogy segít nekem eljutni Dr. Davidsonhoz, boldoggá tenne, és megígérem, hogy soha többé nem hozom zavarba.

- Na jó, szerzek egy kerekesszéket és odaviszem, de remélem betartja az ígéretét! - adta meg magát a nővér, közben szorgalmasan pakolt a táskába, fel sem mert nézni, nehogy tekintete találkozzon az író átható kék szemével.

- Tegnap este eléggé megkínzott Margo nővér. Remélem ma nem készül semmi ilyesmire! - mondta látszólag csak úgy mellékesen Castle.

- Biztosan nem, mert négy nap szabadságot vett ki. Azt hiszem valakit otthon kell ellátnia.
Castle elfehéredett. - Ó Kate, hát mégis megtetted? Hogy engedhetsz a karmai közé? - gondolta felháborodottan. - Még szerencse, hogy Lanie szerez egy másik ápolót!
Janet nővér, hamarosan végzett a rakodással és  hozott egy kerekesszéket. Castle nagy nehezen levergődött az ágyról és beleült a székbe. Más körülmények között élvezte volna a kocsikázást, de most csak a rá váró beszélgetésre tudott gondolni. Fél éjjel azon járt az agya, hogy nyíltan rákérdezzen a sebész Katetel való kapcsolatára, vagy finoman terelgesse úgy a beszélgetést, hogy a lehető legtöbb információt húzzon ki a férfiból.
Josh szobája valóban messze volt az övétől, két lábon nem lett volna ereje addig elbotorkálni. Az ajtó elé érve a nővér be akart nyitni, de Castle elkapta a kezét, mert bentről hangokat hallott, ő viszont egyedül akart beszélni a férfival. A nővér ijedten nézett rá és visszalépett.
- Odatolna inkább a váróba? - intett az üveges falú szoba felé Castle. - Megvárom, amíg elmegy a látogatója. Innen már egyedül is boldogulok.
- De nem csinál semmi butaságot ugye? - nézett rá reménykedve egy nagy sóhaj kíséretében a nővér.
- Jó fiú leszek - válaszolt sármos mosolyával, közben azonban arra gondolt, lehet, hogy éppen egy óriási butaságra készül.
Türelmetlenül üldögélt a várószobában egy idős házaspár társaságában, akik szorongva várták fiuk műtétének a végét. Egymás kezét szorítva szótlanul ültek. Castle átérezte a félelmüket. Arra gondolt, reméli, hogy soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy egy kórház várótermében kelljen imádkoznia Alexisért. Csak néha pillantott rájuk, figyelmét Josh szobájának ajtajára irányítva várta, hogy mikor megy el a látogató. Már legalább tíz perce mereven bámulta az ajtót, amikor végre kinyílt. Arra számított, hogy egy orvos, nővér, vagy egy rokon lép ki a szobából, de amikor meglátta a magas, sudár alakot és a gesztenyebarna, hullámos hajzuhatagot a lélegzete is elállt. Úgy érezte, mintha a gyomra összehúzódna egy apró gombóccá, szíve pedig a pillanatnyi ütemvesztés után őrült zakatolásba kezdett.
- Kate - suttogta, és önkéntelenül elkapta a szemét, abban reménykedve, hogy a nő nem érzi meg, hogy valaki bámulja. Nagyot sóhajtott, aztán a mellkasán végigszáguldó fájdalom miatt nyögött egyet, és gyorssá, kapkodóvá vált a légzése. Az idős pár ijedten fordult felé. A nő meglátva a a halálsápadt, nehezen lélegző férfit felpattant és odasietett hozzá.
- Rosszul van? Hívjak segítséget? - kérdezte aggódón.
- Nem ... nem kell, ... semmi baj - nyökögte, de magában arra gondolt, talán nagyon is baj van. - Csak, csak meglepődtem valamin - próbálta megnyugtatni a nőt, aki kutató tekintetét nem vette le róla, de visszaült a férje mellé.
Castle az alsó ajkát harapdálta. Mit akarhatott Beckett az orvosnál? Mégsem olyan bonyolult a helyzet? Talán csak a beképzelte, hogy nincs minden rendben köztük és hiú ábrándokat kergetett? Ha csak beteglátogatóba jött volna Kate, akkor most az ő szobája felé tartana, de a kijárat felé ment. Ezek szerint valakit meglátogatott, mert fontos neki, valakit pedig nem - gondolta keserűen. Legalább valami megérzése lenne! Sajnos nem sokat örökölt anyja különleges "Jedi"-képességéből, amivel belelát a gondolataiba, megérzi az örömét és a bánatát akármennyire is titkolja előtte.
Hirtelen döntött. Bátraké a szerencse! Megpróbált felállni a kerekesszékből, de rájött, hogy törött bordákkal az nem is olyan egyszerű. Az idős férfi felállt és megfogta a karját. Miközben segítőjébe kapaszkodva kínkeservvel felállt, a férfi egy cinkos kacsintással kísérve odasúgta neki: - Érte megéri szenvedni és harcolni!
Castlenek még a szája is tátva maradt. Aztán észbe kapott, becsukta a száját, csodálkozva a férfira nézett, bólintott és az oldalát fogva elindult. Az ajtó előtt megtorpant, de szinte érezte az idős férfi tekintetét a hátán, hát lenyomta a kilincset és belépett a szobába.
Nem egészen erre számított. Castle azt hitte egy üldögélő, jókedvű beteget fog látni, aki bizakodón néz a jövőbe, hiszen most látogatta meg a szerelme. Ezzel szemben Josh erőtlenül, sápadtan feküdt az ágyban, arca beletörődést tükrözött. Az ajtó nyitódására odafordította a fejét, és szemöldökét összeráncolva nézett Castlere.
- Hogy vagy? - törte meg a csendet az író zavartan.
- A testem gyógyul - szólalt meg sokára az orvos. - Nem akartalak bajba keverni.
- Tudom.
Castlenek deja vu érzése támadt. Hallgattak. Aztán néhány másodperc után rájött, hogy az első találkozásukkor ugyanilyen kutatón fürkészték, méregették egymást.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet - szólalt meg Josh őszintén.
- Te is megtetted volna - mondta Castle, de közben eszébe jutott, hogy nemrég szembesült vele, hogy a vetélytársát mentette meg. - Beckett biztosan nagyon izgult érted - nézett összehúzott szemmel a férfira.
- Nem csak értem - nyomott meg minden szót jelentőségteljesen.
- A társa vagyok a munkában, talán értem is aggódott egy kicsit.
- Nézd Castle! Hálás vagyok azért, amit értem tettél, de ha azért látogattál meg, hogy kiderítsd mi van Kate és köztem, akkor hiába jöttél. Ha nagyon kíváncsi vagy, kérdezd meg Katet.  Sajnálom, hogy akkor délután elmentem hozzád. Ha nem tettem volna meg, akkor minden másképp alakulhatott volna.
Castle nem talált szavakat. Megpróbálta objektíven nézni a férfi mondatait, de teljesen összezavarodott.
- Kate azt mondta, hogy "bonyolult" - reagált végre.
- Igen, bonyolult - mondta szomorúan az orvos, aztán elfordította a fejét tudtul adva az írónak, hogy nem akar többet erről beszélgetni.
Castle még udvariasan jobbulást kívánt - amit Josh viszonzott, - és halkan elhagyta a szobát.
Nem volt ideje a történteken gondolkodni, mert épp csak kilépett az ajtón, majdnem összeütközött Janet nővérrel, aki érte jött. Amíg a nővér kihozta a váróteremből a kerekes széket, örömmel látta, hogy az idős házaspár egy orvossal beszél, és megkönnyebbülten, boldogan borulnak egymás nyakába. Tekintete találkozott a férfi örömkönnyektől csillogó szemével, ő is elmosolyodott és kacsintott.
Janet nővér kimondottan örült, hogy a beteg csendesen ült a székben amíg visszaértek a szobájába, bár érezte, hogy ez nem biztos, hogy jó jel. Segített neki visszafeküdni az ágyba, aztán hogy egy kicsit felvidítsa, behozta az ebédet. Tapasztalatból tudta, hogy egy finom étel sokszor csodákra képes, de hamar rájött, hogy ezzel most melléfogott.
Castlenek nem volt étvágya, és a nővér hiába kínálgatta, egy-egy falat után nem kért többet. Aztán ráfeledkezett a természetellenes zöld színben pompázó, remegő zselére és megrohanták az emlékek.

Változatok egy témára 3/18

- Nem lesz ez jó nekem Beckett nyomozó! Nagyon nem lesz jó, érzem - mondta Castle saját magának, miközben fejét hátravetette a párnára, becsukta a szemét, és megpróbált nem gondolni arra, hogy micsoda "szörnyűséget" tervez ellene a nő.

Aztán elterelődtek a gondolatai. Fogalma sincs milyen kapcsolat van Beckett és Josh között. Lehet, hogy baklövést követett el, amikor rákérdezett a lánykérésre. Beckett zavarba jött, és bonyolultnak nevezte az orvossal való kapcsolatát. Ha tudná, hányszor nevezte az anyjának ugyan így a vele való kapcsolatát! Tapasztalatból tudta, hogy ez nem jelent jót. Akkor talán még van esélye?  Soha nem tudnak komolyan beszélni itt a kórházban, valaki mindig megzavarja őket. Úgy érezte, Beckett titkol valamit, de nem rohanhatja le, mert akkor bezárkózik. Mi lett volna, ha el tudta volna mondani az érzéseit a múltkor? Bár, talán jobb, hogy így alakult, mert Kate ugyanúgy viselkedik vele mint mindig: abban a pillanatban, amikor tekintetük összefonódik, és több lesz, mint baráti, a nő azonnal visszakozik és megtöri a varázst. Semmire nem vágyott jobban, mint hogy Kate egyszer szerelmet érezzen iránta!

Minél többet gondolkodott, annál pesszimistábban látta a helyzetét. 

Elhatározásra jutott: mielőbb a saját kezébe vegye az irányítást. Ma már nem vár látogatót, úgy hogy később megkeresi Josh szobáját, és beszél a férfival. Tudnia kell, hogyan éreznek egymás iránt még mielőtt hiú ábrándokba kergeti magát. Aztán felhívja Laniet, ajánljon egy ápolót, akivel ki lehet bírni néhány napot, amíg jobban nem lesz. Még csak az hiányzik, hogy Beckett odapaterolja hozzá a kedves Margo-terminátort! Örült, hogy hazamehet, és ugyan nem kívánt senki idegent az otthonába, belátta, hogy egyedül nem boldogulna.

Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki. 

- 100 dollárt rá, hogy Alexis hív - játszott a megérzésére felvidulva, de amikor meglátta a kijelzőn megjelenő vörös hajú nő képét, elkomorult. - Vesztettem - húzta el kényszeredetten a száját miközben fogadta a hívást.

- Richard jól vagy? - hallotta Meredith mesterkélten aggódó hangját, aki választ sem várva folytatta. - Miért nem hívott senki, hogy megsérültél? A rendőr barátaid is jól el tudták titkolni az ügyet a sajtó elől, különben már rég a címlapokon és a híradóban lettél volna! A híres bestseller író megmentette a híres szívsebész életét!

- Nem történt semmi számodra figyelemre méltó - vágott közbe Castle. - Nincs komoly bajom, holnap már haza is mehetek.

- És Alexis, ő nem volt veszélyben?

- Nem, nem volt és most sincs veszélyben! Táborban van.

- Tudom, beszéltem vele.

Castle összeszorította a száját és a mennyezetre nézett. Tudhatta volna, hogy Meredith már mindent kiderített, csak újra akarja hallani a történteket az ő szájából.

- Miért hívtál? - kérdezte türelmetlenül.
- Csak arra gondoltam, hogy átugorhatnék New Yorkba és találkozhatnánk. Elmesélnéd milyen kalandod volt, aztán nosztalgiázhatnánk egy kicsit - mondta sejtelmesen.
Castlet már a gondolattól is kirázta  hideg, hogy az exneje esetleg hosszabb ideig maradna a városban, főleg most, hogy ilyen zavarosak az érzelmei és a Katetel való kapcsolata.
- Hát, főzhetnél rám és ápolhatnál, mert nem tudok felülni sem egyedül, "nosztalgiázásra" pedig még hetekig alkalmatlan leszek - mondta komoly hangon.
Meredith egy darabig hallgatott, aztán sajnálkozó hangnemben megszólalt.
- Hát ha ennyire megsérültél, akkor azt hiszem inkább egy ápolónőre van szükséged, mert sajnos nekem nincs ebben komoly tapasztalatom. Alexis sincs otthon ..., azt hiszem jobb lesz, ha későbbre halasztom a látogatásomat.
Castle önelégülten mosolygott. Tudta, hogyan kell a nőt elijesztenie: házimunka, gondoskodás, szexmentes napok. Még jó, hogy Alexis elutazott! Egy okkal kevesebb, hogy jöjjön.
- Ez szerintem is jó ötlet. Sajnálom, hogy most nem tudok neked mást nyújtani - mondta kedvesen, olyan őszintének tűnő hangon, hogy színésznő anyja is megdicsérte volna.
Még beszélgettek néhány jelentéktelen dologról, aztán elköszöntek egymástól. Megkönnyebbülten tette le a telefont. Még szerencse, hogy Gina Európában van szerződést kötni a Hőhullám második kiadására. Már csak az hiányozna, hogy ő is gondoskodni akarjon róla. Néhány hónapja szakítottak ugyan, de tudta, a nő bármikor szívesen újra kezdené a kapcsolatot vele. De ő nem akarta. Még sosem volt ennyire tisztában az érzéseivel! Nem Ginara vágyott!
Sóhajtott egy kicsit. Már megint ábrándozik - korholta magát. Ideje a tettek mezejére lépni!
Nem tudta, hogy Beckett visszajön-e még hozzá, ezért a Josh-hoz tervezett látogatását későbbre halasztotta. Felvette a telefont és Laniet hívta.

- Szia nagyfiú! Remélem jobban vagy már - hallotta a patológus vidám, életteli hangját.
- Kösz Lanie, jobban vagyok. Éppen ezért hívlak. Holnap ha minden jól megy hazamehetek, és a segítségedre lenne szükségem.
Lanie arcáról lehervadt a mosoly a vonal túlsó végén. Mire akar kilyukadni Castle? Biztos kapcsolatos Katetel! Óvatosnak kell lennie, bármire is akarja megkérni a férfi, mert nem tudja, hogy milyen döntést hozott a barátnője, és nem akarja még jobban megkeverni a dolgokat.
- Lanie itt vagy? - szólt a készülékbe Castle, mivel a nő nem reagált a szavaira.
- Persze, persze, csak azon töprengtem, miben tudnék segíteni. Érted menjek és hazavigyelek? - kérdezte gyorsan a nő.
- Hát, az is jó lenne, de nem erre gondoltam. Anya és Alexis nincsenek otthon. Tudnál szerezni egy ápolót, aki segítene otthon néhány hétköznapi dologban, amit egyedül nem tudok megcsinálni? Öltözni, vetkőzni, meg ilyenek.
Lanie megkönnyebbült. Ó, hát erről van szó - gondolta. - Ezt meg tudom oldani. Már attól féltem, hogy szerelmi ügyekben kér tanácsot!
- Oké Castle, ebben tudok segíteni. Több barátom is van, akik foglalkoznak otthoni ápolással, de csak akkor beszélek bármelyikükkel, ha megígéred, hogy szófogadó, jó beteg leszel, mert ha szégyent hozol rám, akkor ne akarj a szemem elé kerülni! - próbált komolyan beszélni, de szinte látta maga előtt az író riadt ábrázatát, ami mosolyt csalt az arcára.
- A kriminális krimiíró mi?  - mondta kicsit sértődötten a férfi. - Nem vagyok ám olyan kibírhatatlan, mint amilyennek hiszel! Csak a nővér se legyen kibírhatatlan, jó?
- Rendben, ezt megbeszéltük. Hívj, ha már tudod, hogy mikor mehetsz haza, érted megyek, az ápoló pedig már otthon fog várni.
- Köszi Lanie! Ugye tudod, hogy megbízom a választásodban? - kérdezte a biztonság kedvéért.
- Castle! - csattant határozottan a nő hangja. - Ne légy beijedve! Minden rendben lesz!
- Oké, oké, akkor majd holnap hívlak!
Egy probléma megoldva - gondolta az író. - Margo nővérnél csak nem lesz rosszabb akit Lanie szerez! Csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt az ágyon. A vizsgálatok és a sok beszéd kimerítette. A mellkasa majd beszakadt, orra lüktetett. A déli fájdalomcsillapító hatása már megszűnt, újat még néhány óráig nem kaphat, ezért megpróbálta kényszeríteni az agyát másra koncentrálni, hogy ezzel elnyomja a fájdalmat.
Felidézte a pillanatot, amikor Kate felhúzta a pólóját. Ahogy fölé hajolt a nő, olyan közel kerültek egymáshoz, hogy érezte a finom, nőies parfüm illatát, ujjai simító mozdulatát a két oldalán. Az emlékbe is beleborzongott. Mit éreznék, ha egyszer igazából megsimogatna, ha az érintése ilyen intenzív hatással van rám? - játszott el a gondolattal.

Beckett a kórház parkjában egy padon üldögélt. Csak tíz percet adott magának, de erre az időre most nagy szüksége volt. Még egyszer át akarta gondolni az érzéseit, a döntését és a következő lépését. Az orvossal és a nővérekkel elintézett mindent, jobban és könnyebben mentek a dolgok, mint ahogy gondolta. Még mindig bántotta, hogy Josh akkor szembesült a ténnyel, hogy nem akar vele életre szóló kapcsolatot, amikor a férfi épp hogy csak túl van az életveszélyen, és nem elég, hogy testi fájdalmai vannak, ő még a lelkét is megsebezte. Két dolog nyugtatgatta: az egyik, hogy Josh már érezte, valahol a lelke mélyén tudta is ezt, azért ment Castlehöz, a másik, hogy őszinteséget ígértek egymásnak, és a férfi nem érdemli meg, hogy kegyesnek hitt hazugságokkal áltassa. Nem hitte, hogy az elmúlt időszakot csak úgy ki tudja törölni az életéből. Nem is akarta, hisz az orvossal töltött idő mindig biztonságérzettel és örömmel töltötte el. Be fog hozzá jönni minden nap a kórházba, látni akarja, hogy a férfi megküzd a nehézségekkel, tudatosítani akarja benne, hogy fontos neki, és mindig számíthat rá. És ott van Castle! Vele mit tegyen? Attól a pillanattól fogva, hogy a pimasz kis sármos mosolyát először rávillantotta, valami ellenállhatatlan erő vonzotta az íróhoz. Olyan sok mindenen mentek együtt keresztül és olyan sok mindent tudtak egymásról, mégis ott van egy láthatatlan fal kettejük között amit ő épített, hogy megvédje magát a fájdalomtól vagy a csalódástól.
Felállt a padról. Most nem akart belebonyolódni semmi komoly kapcsolatba. Most még nem. Szabadságot akart és egy szusszanásnyi nyugalmat. Sima, egyszerű hétköznapokat, amikor négyen  felderítenek egy szövevényes gyilkosságot, amikor Castle reggel megjelenik mosolyogva, kezében a két kávéval, amikor az író lehetetlennek tűnő ötleteit lehurrogják, aztán elgondolkodnak rajta, végül felhasználják a nyomozásban, amikor csipkelődnek egymással vagy amikor Alexisről mesél, ő meg megállapítja, hogy milyen jó apa.
Leintett egy taxit. Először haza akart menni, aztán meggondolta és Lanie címét adta meg. Ő ébresztette rá, hogy őszintén végig kell gondolnia az érzéseit, ezért vele szerette volna megosztani a döntését.
- Kate! Gyere beljebb - üdvözölte a törvényszéki orvos a barátnőjét. Tudta, hogy Kate el fog jönni hozzá, ha végiggondolta a dolgokat, de nem számított rá, hogy ilyen hamar. Alaposan végigmérte, és megállapította, hogy a nő fontos döntést hozott, mert a komolyságon kívül magabiztosság és nyugalom áradt belőle. Hova tűnt a néhány órával ezelőtti bizonytalanság és vívódás? - gondolta mosolyogva.
- Hallgatlak - mondta bátorítón, miközben egy-egy pohár vörösbort öntött maguknak.
Kate belekortyolt a borba, aztán barátnője érdeklődő szemébe nézve belekezdett.
Laniet több dolog is meglepte, például Josh lánykérési szándéka. Nem gondolta, hogy a sebész ennyire odavan Kateért, mivel úgy látta, hogy a barátnője számára ez csak egy könnyed kapcsolat. A legjobban azonban azon csodálkozott, hogy milyen hamar és mennyire határozottan döntött Kate Josh-sal kapcsolatban.
- És mi lesz Castlelel? - kérdezte szemöldökét felvonva.
- Mi lenne? Minden folytatódik ott, ahol a támadás előtt. Társak vagyunk, együtt nyomozunk, elviselem az infantilizmusát, vigyázok rá a terepen - már amennyire engedi - ő meg mindenféle extrém ötletekkel hozakodik elő, amivel segíti a nyomozást, és gyűjti az anyagot a következő könyvéhez - mondta könnyed hangon Kate, de közben nem nézett Lanie szemébe, hanem a bort bámulta.
- Ez most komoly kislány? - próbálta felvenni vele a szemkontaktust Lanie, de Kate nem  nézett fel.
- Egyszerre csak egy lépés - mondta Kate, és hangján éreződött, hogy ezzel lezárta a témát.
- Na és megoldottad a Marthanak tett ígéretedet? Ki fogja ápolni, ha hazaengedik? - kérdezte kíváncsian, nem minden hátsó szándék nélkül.

Változatok egy témára 3/17

- Akkor most megkérte a kezed? - nyögte ki önkéntelenül, miközben szeme a nő kezének gyűrűsujjára vándorolt.

Kate megdöbbent. Josh meg akarta kérni a kezét, és ezt elmondta Castlenek? Te jó ég! Ő meg éppen most szakított vele! Zavartan elkapta a kezét.
- Nem - nyögte ki nehezen, és hirtelen egyáltalán nem tudta mit tegyen, Visszamenjen az orvoshoz és beszéljen vele újra? És mit mondjon? Bocs, hogy elutasítottalak még mielőtt térden állva felém nyújtottad volna a jegygyűrűt? Semmi újat nem tudna mondani. Attól a ténytől, hogy Josh komolyabb kapcsolatot szeretett volna, az ő érzései nem változtak meg a férfi iránt. Talán jobb, ha nem is tudja meg, hogy Castle akaratlanul is elárulta a szándékát. Most lett világos számára, miért akart az orvos beszélni Castlelel! Úgy érezhette, hogy az író közéjük áll, és biztosra akart menni  mielőtt felteszi neki a döntő kérdést! De miért nem őtőle kérdezte meg? Felnézett az íróra, aki értetlenül nézett rá, és türelmesen várta a magyarázatot.
- Most egy kicsit bonyolult a helyzet Castle - tért ki a magyarázkodás elől.
A férfi szíve szerint rákérdezett volna, hogy ez pontosan mit is jelent, de Beckett arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy most nem fog ennél többet megosztani vele, ezért csendben maradt.
Mindketten hallgattak, és ez kezdett lassan kínossá válni.
- Te jól vagy? Fáradtnak látszol - törte meg a csendet Castle.
- Kösz a bókot! A "fáradtnak látszol" azt jelenti, hogy szörnyen nézek ki! - villogott Kate szeme, aztán halványan elmosolyodott. - Fáradt vagyok, de jól vagyok. Neked mit mondott az orvos, mikor mehetsz haza? - alig ejtette ki a szavakat, végigfutott az agyán a Marthanak tett ígéret, amire még mindig nem tudta a megoldást.
- Még nem tudom, reggel egy új orvos vizitelt, ő nem mondott semmit - mondta a férfi, miközben nyílt az ajtó.
- Most viszont én vizsgálom meg, és én már mondani fogok valamit - lépett be kedélyesen mosolyogva az az idősebb  orvos, aki ellátta a sérüléseit amikor behozták, és akivel Beckett is találkozott már. - Margo nővértől hallottam, hogy ellenkezni és zavarba hozni szegény Janet nővért már kiválóan tudja, ami szerintem a gyógyulás jele. No de akinek ilyen gyönyörűséges látogatója van, az jól is teszi, ha igyekszik mielőbb meggyógyulni és hazamenni! - nézett sejtelmesen a betegre, majd Beckettre.
- Mi csak ... - szólaltak meg egyszerre.
- Jó, jó, nem rám tartozik - visszakozott az orvos. - Rám az tartozik, hogy most megvizsgáljam. Segítene felhúzni a pólóját? - nézett kérőn Beckettre. - Nem tudom mi baja volt a kórházi hálóinggel, hogy lecserélte - morgott az orvos az orra alatt.
Kate odalépett az ágy mellé és óvatosan felhúzta Castle pólóját. A mozdulat közben ujjai végigsimították a férfi oldalát, aki az érintéstől megborzongott.
- Hideg a keze a hölgynek? - nevette el magát az orvos.
- Nem ... nem ..., csak ... csiklandós vagyok - dadogta Castle, miközben azon gondolkodott, hogy mit is érzett valójában, mert hogy nem csiklandós, az biztos.
Az orvos megszemlélte a helyenként sárgás-zöld, máshol sötétlila zúzódásokat, megtapogatta a repedt bordák környékét, meggyőződött róla, hogy a bordasín még jól betölti feladatát a törött csontokon.
- Próbáljon a lehető legmélyebben sóhajtani - mondta, miközben fonendoszkópját Castle mellkasára helyezte. A betegnek még mindig nagyon fájt a nagyobb levegővétel, de közel sem annyira, mint két napja.
- Jól van, a bordák és a zúzódások szépen alakulnak, de holnap még csinálunk egy röntgent a biztonság kedvéért. Na lássuk az orrát!
Kate figyelte az orvos mozdulatait, de egyre gyakrabban feledkezett rá Castle sérült mellkasára, lepedőt markoló kezére, könnybe lábadt szemére. Nagyon fájhat neki - gondolta. - Vajon akkor sem jajgatna, ha én nem lennék itt? A nők előtt mindig hősnek akarnak látszani a férfiak, nehogy gyengének lássuk ám őket! Alighogy végigfutott rajta ez a gondolat, a férfi feljajdult.
- Á ... á ...á ... ááuuu!
- Mindjárt megvagyunk - nyugtatgatta az orvos, miközben levette az orráról a rögzítést. - Újat kell feltennünk, mivel a duzzadás szépen leapadt. Még egy kicsit színpompás a kék-zöld foltoktól, de a formája már egészen férfias, ugye kisasszony? - nézett Katere.
- Klasszul néz ki az orrod Castle, jobb mint új korában! - mosolygott a férfira, miközben egy zsebkendőt húzott ki a zsebéből, és letörölte vele a férfi szeme sarkában gyülekező könnycseppeket.
Castlet meglepte Kate gyengéd, gondoskodó mozdulata. Nem akarta, hogy a nő gyengének lássa, most mégsem bánta a könnyeit. Vajon Josh-sal is így törődik? - futott át az agyán a gondolat. Tekintetük találkozott, egy pillanatig elmerültek a másik szempárban, aztán Kate hirtelen hátra lépett, a varázs véget ért. Castle az orvosra nézett.
- Muszáj új rögzítést tenni? Vigyázok rá!
- Biztonságosabb, úgy hogy igen, muszáj - az orvos hangjából határozottság csendült. - Ne féljen, Margo nővér nagyon tapasztalt , nem fog fájdalmat okozni!
- Margo nővér? - kérdezett vissza kétségbeesett szemekkel az író. - Nem lehetne inkább Janet nővért?
- Janet nővér túl szelíd magához, és nem tudom miket mond neki, de állandóan zavarban van, ha ideküldöm. Még a végén lebeszélné a rögzítőről, úgy hogy jobb lesz Margo nővér - nevetett az orvos a beteg ijedt tekintetét látva. - Na, már csak a füle van hátra. Ha az is ilyen szépen gyógyul, akkor holnap délután hazamehet, persze csak ha a röntgeneredmények is rendben lesznek.
Kate szíve gyorsabban kezdett verni. Holnap délután! Ő meg még semmit nem talált ki. Persze az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha Laniere hallgatna, és fogadnának egy ápolót Castle mellé, de valahogy nem akarta egy idegenre bízni a férfit. Igazából azt sem tudja, hogy szakképzett ápolóra van-e szükség?
Az orvos végzett a vizsgálattal és bólintott, hogy minden rendben van. Ahogy Castle visszafordította a fejét, szeme megállapodott Beckett töprengő arcán. - Gyönyörű, amikor töpreng valami rejtélyen, szinte látni a szemén, ahogy száguldanak a gondolatok a fejében - gondolta.
- Otthon milyen ápolást igényel? - nézett Beckett az orvosra.
- Ó semmi különöset, akár ön is el tudná látni! - nyugtatta meg az orvos. Legalább is ő annak szánta, de a nő nem tudta, örüljön, vagy inkább bánkódjon. - Segíteni kell ételt készíteni, felvágni, mivel a begipszelt kezét nem tudja használni és ha megfeszülnek a bordaközi izmai, akkor az fájni fog. Nem tud lehajolni, ezért nem tud egyedül megtörülközni, felöltözni, levetkőzni. De ami a legfontosabb, olyan embernek kell vigyázni rá, akinek szót fogad, mert nagyon fontos, hogy sokat pihenjen. Egyetlen dolgot kell megtanulnia az ápolónak, beadni a has vagy a comb bőrébe a vérhigítót, amire a sok fekvés miatt van szükség.
- Injekciót akar beadatni? - szólt közbe rémült arccal Castle. - Azt nem akarok!
- Látja, erről beszéltem. Olyan ember kell mellé, akivel nem mer ellenkezni - mondta az orvos Katenek.
Beckett döntött. Kicsit kárörvendőn elmosolyodott, Castlere, majd az orvosra nézett.
- Azt hiszem, tudom ki a megfelelő személy! Megbeszélhetnénk ezt odakinn doktor úr?
Castle ijedten kapkodta a tekintetét.
-  Mi ... mire készülsz Beckett? - szólt a nő után, aki csak egy titokzatos mosolyt küldött az ajtóból visszafordulva a férfi felé. - Nem lesz ez jó nekem Beckett nyomozó! Nagyon nem lesz jó, érzem - mondta Castle saját magának, miközben fejét hátravetette a párnára, becsukta a szemét, és megpróbált nem gondolni arra, hogy micsoda "szörnyűséget" tervez ellene a nő.

Változatok egy témára 3/16

- Beszélnünk kell Josh - mondta szelíden a nő.
- Az ügyről vagy rólunk?
- Mindkettőről.

A férfi becsukta a szemét, mintha nem akarna tudomást venni a rá váró beszélgetésről. Eljött hát a pillanat. Nem így képzelte el a dolgokat. Szerette Katet. Gyönyörű volt, okos, szellemes, kemény, ugyanakkor érzékeny nő. Tisztelte benne a munkája melletti elhivatottságát, ezt a megszállottságot ő is érezte a gyógyításban. El tudta vele képzelni az életét: család, gyerekek, öregkor, unokák, közben pedig munka, munka, munka. 

De ott volt egy zavaró tényező: Castle. Josh tudta, hogy nincs és nem is volt testi kapcsolat Kate és az író között, hogy nem jártak egy napig sem, mégis úgy érezte, hogy a férfi többet jelent Katenek mint Ryan vagy Esposito. De mennyivel többet? Ha csak szóba került a férfi egy ügy kapcsán amiről Kate lelkesen mesélt, a nő arckifejezése azonnal megváltozott, szemében megjelent valami különös csillogás. Ilyenkor irigykedett. Ha vele volt Kate, jókedvűnek és boldognak látszott, de azt a csillogást soha nem látta a tekintetében. A bombás eset óta pedig egyértelműen azt érezte, hogy Kate nem akar tőle mást, mint egy kellemes, ideiglenes kapcsolatot, amiben tartozhat valakihez. Semmi többet. Ő azonban többet szeretett volna: erősebbet, életre szólót. Előtte azonban tisztázni akarta, hogy Castle valójában mennyire zavaró tényező. Ha csak a képzelete játszik vele, akkor megkéri Kate kezét, ha van alapja a kétségeinek, akkor mást kérdez a nőtől. Ezért kért találkozót azon a délutánon az írótól. A támadás lehetetlenné tette a beszélgetést, de arra elegendő volt, hogy lássa az író érzéseit, mert bármennyire is igyekezett kitérő válaszokat adni, azt egyértelműen látta, hogy Castle reménytelenül szerelmes Katebe.
- Megvannak a tettesek - kezdte a beszélgetést a nő. - Az egyiküket mi fogtuk el, a fegyverest pedig a nicaraguai reptéren tartóztatták le néhány perce. Csak a kiadatására várunk.
Tartott egy kis szünetet, közben figyelte a férfi reakcióját, aki még mindig csukott szemmel feküdt.
- Tudom, hogy mi történt Josh. Az orvoscsoport már hazafelé indult az államokba, már elszállították a felszerelés nagy részét, az utolsó szállítóhelikopter már csak rád várt, mivel a te műtőd volt az utolsó működő egység. Már szinte csak a sátor állt, amikor megjelent a férfi a karjában a sebesült várandós feleségével. A többi orvos hiába mondta neki, hogy már nem tudtok segíteni neki és vigye a nőt valamelyik városi kórházba, ő egyre csak zokogva könyörgött - idézte fel az eseményeket a nyomozónő, de elhallgatott, amikor meglátta, hogy Josh felnézett.
- Mindannyian tudtuk, hogy esélye sincs eljutni a városig. Az utakat aláaknázták, folyamatos harcok alakultak ki, és megfelelő szállítóeszközük sem volt. Azt kellett eldöntenem, hogy nem teszek semmit és ezzel aláírom a halálos ítéletét, vagy megpróbálkozok a lehetetlennel. A felszerelés nagy részét már elvitték. Szinte kőkorszaki eszközökkel és körülmények között műtöttem meg. Húsz százalékot adtam az életben maradásukra, de ezt nem mondtam meg a férjnek. A katonák szinte a fejünk fölül bontották le a műtőnek használt sátrat, aztán engem betereltek a helikopterbe, és egészen a támadásig nem tudtam, hogy mi történt a nővel és a magzattal.
Kate figyelte a férfi arcát, ahogy befejezte a történetet. Szomorú és lelkiismeret furdalása van - állapította meg.
- Nem a te hibád Josh - mondta meggyőződéssel.
- Tudom, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy jobb felszereléssel és megfelelő körülmények között talán meg tudtam volna menteni őket - nézett most már egyenesen a Kate szemébe az orvos.
- De ezek rajtad kívül álló tényezők voltak, amiket nem tudtál befolyásolni.
- Kate! Láttam annak a férfinak a fájdalmát! Tudod, valahol a lelkem mélyén megértem, amit tehetetlen elkeseredésében tett. Én meg talán megérdemeltem a sorsomat!
- Ne mond ilyet! - szólt rá határozottan a nő. - Bármit mondhattál volna, nem hozták volna vissza az összecsomagolt felszerelést. Adtál nekik egy esélyt, megtettél minden emberileg lehetségest, de nem sikerült.
Leült Josh mellé az ágyra és megsimogatta az arcát. A férfi becsukta a szemét, élvezte a finom kezek lágy érintését, aztán megváltozott tekintettel egyenesen a nő gyönyörű szemeibe nézett.
- Szerelemmel szeretsz engem Kate? Tervezel velem hosszabb távra, vagy csak a mának élsz? - kérdezte minden átmenet nélkül.
Katet meglepte a hirtelen témaváltás és a nyíltan nekiszegezett kérdés. Zavartan elkapta a tekintetét, simogató mozdulata megállt. Amikor belépett az ajtón úgy érezte, hogy felkészült erre a beszélgetésre, de úgy képzelte, ő lesz ez irányító, nem gondolta, hogy Josh hozakodik ezzel elő. Vett egy nagy levegőt, a férfi kérdő szemébe nézett, és belekezdett.
- Josh! Te vagy a legnagyszerűbb férfi, akivel valaha találkoztam. Csodálom az elhivatottságodat a munkád iránt! Szenvedélyes vagy és gyengéd, és mindig nagyon jól éreztem magam veled - mondta őszintén.
- De? - szólt közbe a férfi. - Most jön a "de" kezdetű mondat.
- Valami másra vágyom Josh - mondta az orvos szemébe nézve őszintén. Nem akart fájdalmat okozni a férfinek, de nem akarta hiú reményekkel áltatni. - Bocsáss meg ha többet vártál tőlem, mint amit adhattam. Szeretlek és tisztellek, ezért nem akarlak becsapni. Jó volt veled minden pillanat, de sosem gondoltam a jövőre. Sajnálom, hogy most mondom ezt el, amikor fáj a tested és a lelked, de nem hiszek a kegyes hazugságban.
Kate végigsimított a férfi karján, aztán felállt.
- Remélem egyszer majd meg tudsz bocsátani - mondta búcsúzóul és elindult az ajtó felé.
- Tudtam, Kate! - szólt utána halkan Josh. A nő megtorpant és megfordult.
- Emlékszel, amikor először mentem eléd az őrsre? Azóta a pillanat óta tudtam, hogy van egy férfi, aki odavan érted, és azóta már azt is tudom, hogy nem én vagyok neked az igazi.
Kate elkerekedett szemmel nézett a férfira.
- Ezért találkoztatok! - a felismerés megdöbbentette. Josh már eddig is érezte a bizonytalanságát? - De Castle csak a társam, a barátom!
- Lehet, hogy így van Kate, de ez nem változtat azon a tényen, hogy szeretsz, de nem vagy szerelmes belém. Szeretlek, és ezért azt szeretném, ha boldog lennél. Elengedlek - mondta gyengéden, és Kate már nem látta elgyötörtnek a tekintetét, csak szomorúnak.
- Köszönöm. Én pedig azt szeretném, ha te is boldog lennél! - válaszolt hálásan a nő. Néhány másodpercig még összefonódott a tekintetük, aztán Kate búcsúzóul bólintott, és kilépett az ajtón.
Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, úgy érezte nem bírják el a lábai, remegett a gyengeségtől. Nekitámaszkodott a falnak és próbált mélyeket lélegezni. Mérhetetlenül sajnálta a férfit, de az iránta érzett érzéseit tisztázta magában a séta alatt, és tudta, hogy helyesen döntött.  Biztos volt abban, hogy Josh bárkit fog választani élete társául, boldoggá fogja tenni és nagyszerű apa lesz. Fogalma sem volt róla, hogyan tovább, csak azt tudta, hogy számára nem Josh az a férfi, akit gyerekekkel akar megajándékozni és aki mellett meg akar öregedni.
Elmúlt a remegés, de még mindig a falnak támaszkodva állt.A másik férfira gondolt. Bemenjen hozzá? - töprengett. - Igen. Elmesélem neki a nyomozás eredményét, de Joshról nem beszélek neki - döntött.
Halkan lépett a szobába, mintha megérezte volna, hogy Castle alszik. Megállt az ágy végénél, és mosolyogva figyelte a férfi lassan emelkedő mellkasát, kisimult arcát, békés szuszogását, homlokába hulló rakoncátlan hajszálait, amit egyébként mindig gondosan oldalra fésült. Kate rendezte a vonásait. - Miért mosolygok állandóan ha meglátom? - korholta magát. Lassan az ágy melletti székhez lépett és leült, de szemét nem vette le a férfiról. - Olyan, mint valami sérült gladiátor - gondolta, ahogy tekintetével végigsimított a férfi széles mellkasán, rögzített törött orrán, most már a lila helyett sárgás-zöldben pompázó monokliján, begipszelt kezén.
- Te most engem nézel? - szólalt meg huncutul Castle. Kate csak most vette észre, hogy szemhéja résein át őt figyeli az író. Összeszorította az ajkait, hogy elrejtse mosolygását.
- Csak azon töprengtem, miért cserélted le azt a szexis kis hálóinged erre a hétköznapi pólóra?- incselkedett.
- Mondtam anyának, attól félek, hogy elveszted a fejed a vágytól, ha még egyszer abban a hálóingben látsz, ezért cseréltük le. Ne merd leszólni a pólóm! Tudod te mennyi energiájába került anyának, mire rám tudta ráncigálni?
Kate csak mosolygott a kettejük kis incselkedésén. Szerette ezeket a pillanatokat.
- Van valami fejlemény? - kérdezte komolyabban Castle.
Beckett beszámolt a Nicaraguában történtekről és az elfogásról.
- Oké! Ezt hamar megoldottátok - bólintott a férfi, aztán lenézett a takaróra és úgy folytatta. - Hogy van Josh?
- Sokkal jobban. Gyorsan javul az állapota - felelte szenvtelen arccal.
- És ... beszélt arról, hogy ... - dadogta a férfi.
- Arról, hogy miről beszéltetek? - kérdezett rá nyíltan Kate, amitől Castle még jobban zavarba jött. Nyelt egyet, összeráncolta a homlokát és kérdőn nézett a nőre.
- Ne félj, nem árulta el a kis titkotokat - mondta sejtelmesen, és amikor látta a férfi arcán a megkönnyebbülést, akkor tette hozzá: - Nem kellett elárulnia, nyomozó vagyok, ti pedig nyitott könyvek vagytok a kezemben, kitaláltam magamtól! - mosolygott diadalittasan.
Castle arca elkomorult.
- Akkor most megkérte a kezed? - nyögte ki önkéntelenül, miközben szeme a nő kezének gyűrűsujjára vándorolt.

Változatok egy témára 3/15

- Megtaláltam, elvesztettem, újra keresem, amíg meg nem találom - mosolyodott el szomorú titokzatossággal Martha, aztán hogy fia ne feszegesse tovább a kérdést, gyorsan elbúcsúzott, és kiviharzott az ajtón.

Castle hanyatt feküdt az ágyban és becsukta a szemét. Újra és újra átrágta anyja szavait, de nem lett okosabb. Csak reménykedett abban, hogy ha Beckett bejön a kórházba, akkor nem csak Josh-hoz, hanem hozzá is benéz. Keserűen gondolt arra, hogy Kate az orvost szerelmes nőként, őt pedig barátként látogatja meg. Kár, hogy nem az egyik könyvében vannak, akkor úgy alakítaná a cselekmény szálát, hogy a végén a gyönyörű nyomozónő beleszeressen a sármos íróba. A kellemes gondolatok ellazították, és lassan elnyomta az álom.

Beckett megírta  a jelentést, tájékoztatta a kapitányt a fejleményekről, elbúcsúzott a fiúktól, majd elindult a boncterembe Laniehez. Muszáj volt valakivel beszélni a kialakult helyzetről.

- Szia kislány! Azt hittem már nem is akarsz beszámolni a fejleményekről! - üdvözölte a barátnője.

- Javi úgy is elmesélt mindent - nézett huncut mosollyal rá Kate.

- Tudod, hogy nem a hivatalos nyomozásra vagyok kíváncsi, hanem arra, ami Josh és Castle között történt, és arra, hogy mi az ördögöt fogsz most csinálni. Mekkora bajban vagy?

- Ennyire látszik? - nézett rá csodálkozva Beckett. Tudta, hogy Lanie jó megfigyelő, és olyanokat is leolvas róla, amiket a tapasztalt férfi nyomozótársai még csak nem is sejtenek, de mindig abban a hitben ringatta magát, hogy jó pókerarca van.

- Na gyere, igyunk meg egy kávét. Mr. Johnson úgy sem fog elszaladni - mutatott a boncasztalon fekvő holttestre.

Néhány perc múlva csendesen kevergették a kávéjukat. Lanie kitartóan fürkészte barátnője gondterhelt arcát, Kate pedig úgy tett, mintha a kávé kevergetéséből következő örvénylő mozgás szemlélése lenne a világon a legérdekesebb néznivaló.

- Na ki vele kislány! A tettesek megvannak, a két áldozatunk szépen gyógyul, te meg egyre feszültebb vagy - szólalt meg végül türelmét vesztve szelíden az orvos.

-  Még sosem voltam így összezavarodva Lanie - emelte fel lassan a tekintetét Kate. - Egyikük sem mondja el, mit keresett Josh Castlenél, de tudom, hogy valami fontosról lehetett szó, amihez szerintem nekem is közöm van, mert mindketten titkolóznak és furcsán viselkednek. 

- De nem csak emiatt vagy összezavarodva ugye? - akarta belőle kihúzni a lényeget Lanie.

- Josh letargikus és távolságtartó, tulajdonképpen azt mondta tegnap, hogy ne menjek be hozzá, majd hív. Castle olyan, mintha valami fontosat el szeretne mondani, de aztán mégsem teszi meg. Nem értem őket! - mondta egyre bosszúsabban.

Lanie egy ideig hallgatott, végiggondolta a hallottakat, aztán barátnője arcát maga felé fordítva mélyen a szemébe nézett.

- Nem ők bosszantanak a legjobban, igaz?

Kate lesütötte a szemét.

- Nem értem az érzéseimet - suttogta a szavakat, mintha félne kimondani a legnagyobb félelmét. - Josh a szerelmem, Castle a társam, a barátom, mégis a mentőben Josh-al voltam, de állandóan azon járt az eszem hogy mi lehet Castlelel, a kórház folyosóján önkéntelenül az ő szobája felé indultam. Josh ágya mellett feszengtem, mindig valami szorongást éreztem, Castelel minden olyan természetes, felszabadult. Lanie ez nem normális, hogy így érzek! - Kate szeme könnybe lábadt, tekintete segélykérően kapaszkodott Laniébe.

- Ó drágám! - simított végig a karján az orvos. - Ez annak a jele, hogy ideje lenne átértékelned az érzéseidet mindkét férfivel kapcsolatban. Ezt viszont magadnak kell megtenned, és bármennyire is szeretnék, ebben nem tudok segíteni.

- Van más is - sóhajtott Kate. Barátnője kérdő tekintetét látva vett egy nagy levegőt és belekezdett. - Segítened kell Lanie. Castle hamarosan hazamehet a kórházból, de kell mellé valaki, aki ápolja, viszont sem Martha, sem Alexis nem lesz otthon.
Itt megállt, hátha Lanienek lesz valami korszakalkotó ötlete a helyzet megoldására, és nem kell bevallania, hogy ő tulajdonképpen felajánlkozott erre a feladatra. A nő csak nézett rá értetlenül, nem tudta, hova akar kilyukadni Kate, elvégre Castle gazdag, könnyen meg tud fizetni egy ápolót. Kate kétségbeesett arcát látva egyszer csak egy képtelen ötlet villant az agyába.
- Nem, az nem lehet! - kiáltott fel. - Katherine Beckett, ugye nem csináltál olyan őrültséget, hogy elvállalod az ápolását?
Kate csak egy sóhajjal válaszolt. Lanie a mennyezetre nézett, aztán vissza a barátnőjére.
- Josh-ra gondoltál? - kérdezte megrovón.
- Érts meg! Abban a pillanatban csak az járt a fejemben, hogy meg kell oldani az ellátását, és én ráérek. De nyugodj meg, csak azt ígértem Marthanak, hogy megoldom a helyzetet. Szerinted Josh féltékeny lenne?
- Féltéke-eny? Kate, te egy gyönyörű, dögös csaj vagy, Castle meg három éve odavan érted! Szerinted mit érezne Josh, ha Castlet ápolgatnád, vagy ki tudja mint csinálnátok, amíg ő kórházban van?
- De Lanie! Tudod, hogy nem történne semmi! - háborodott fel Kate.
- No-no! Járhatsz Demming-gel vagy Josh-sal, de ha Castlelel vagy, szikrázik köztetek a levegő. Bár úgy látszik, hogy rajtad kívül ezt mindenki látja, csak te nem akarod tudomásul venni, és olyan kapcsolatokba menekülsz, amikben nem vagy felhőtlenül felszabadult és boldog. Ennek ellenére azt hiszem, Josh nem érdemli meg, hogy ilyen helyzetbe hozd.
Kate hallgatott. Végiggondolta barátnője szavait. Valóban csak Castle  és a valódi érzelmei elől menekült? Valóban többet jelent neki Castle, mint egy barát? De vajon hogyan érez iránta Castle? És hogyan érez ő Josh iránt?
- Jaj Lanie! Ahelyett, hogy segítenél, csak még jobban összezavarsz!
- Oké. Akkor először is gondold végig, mit érzel Josh iránt! Kedveled? Szereted? Szerelmes vagy belé? Vele akarod leélni az egyetlen életed egész hátralevő részét? Tőle akarsz gyerekeket? Ha az utóbbi három kérdésre igen a válasz, akkor segítek keresni Castle mellé egy megbízható ápolónőt. Ha a válasz nem, akkor először Josh-sal kell beszélned.
Kate összeszorította a száját, idegességében beharapta az alsó ajkát. Egy percig hallgatott, aztán nyíltan, megkönnyebbüléssel a szemében Laniere nézett. Tudta mit fog tenni.
- Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád - mondta hálásan.
- Én nem vagyok olyan biztos abban, hogy segítettem, csak reménykedek, hogy nem lesz zavarosabb a helyzet. Boldognak szeretnélek látni! Megérdemled - ölelte meg a nyomozót. Bárhogy döntesz,  én mindig mellett állok.
- Tudom, és hálás vagyok érte. Mennem kell Lanie. Fontos megbeszélni valóm van - nézett sokatmondóan a patológusra.
Kate kilépett az épületből, de nem szállt be az autójába. Jólesett a hűvös szél, ami a hajába kapott. Elmosolyodott. Hát így kap a szél egy nő hajába - gondolta, amikor eszébe jutott, hogy kigúnyolta Castlet azon a két évvel ezelőtti könyvbemutatón. Most szüksége van egy kis levegőre és egy kis időre. Sétált. Nem gondolkodott semmin. Figyelte a lüktető várost olyan szemmel, ahogy eddig sosem. Nem az utat, nem az épületeket, nem az autók áradatát nézte, hanem az embereket, akik élték mindennapi életüket. Az arcukat fürkészte. Boldogok? Kétségek gyötrik őket? Döntéseken tépelődnek? Várnak valakire vagy vár rájuk valaki? Már tisztán látta, mit kell tennie. Ő is csak olyan ember, mint bárki más. Válaszút elé került és döntenie kell. Talán nem is olyan nehéz az! Csak a szívére kell hallgatnia.
Jólesett a séta. Az órájára nézett, de már meg sem lepődött azon, hogy megint cserbenhagyta az időérzéke. Leintett egy taxit, és a kórházhoz vitette magát.
Most nem tévesztette el az irányt, egyenesen Josh szobája felé tartott. Határozott mozdulattal nyomta le a kilincset, de halkan nyitotta ki az ajtót. A férfi éberebb volt mint tegnap. Meglepett tekintettel nézett a felé közeledő nőre.
- Mondtam, hogy majd hívlak. Miért jöttél Kate? - kérdezte kiszáradt szája miatt kicsit érces hangon.
- Beszélnünk kell Josh - mondta szelíden a nő.
- Az ügyről vagy rólunk?
- Mindkettőről.