Csak néhány perc pihenést akart engedni magának, amíg nem gondol
semmire, hogy fáradt agya újult erővel pörögjön, ha Ryan behozza a
gyanúsítottat.
Valaki finoman megérintette a vállát, amire riadtan vette tudomásul, hogy elaludt, és valami mély öntudatlanságból hirtelen visszatérve a valóságba, azt sem tudta hirtelen mennyi idő telt el.
Ryan állt mellette, és megértő, fáradt szemekkel nézett rá. Kate most gondolt csak rá, hogy a fiúk ugyan úgy nem aludtak egész éjjel, mint ő.
- Behoztuk az egyik gyanúsítottat - mondta olyan halkan, mintha attól félne, hogy megijeszti az ébredő nyomozót.
Beckett azonnal felpattant. A fáradtság mintha soha nem is létezett volna. Érezte, hogy magával ragadja a bizonyítás izgalma, és titkon bevallotta magának, hogy a düh és a bosszú is dolgozik benne. Tudta, hogy érintett az ügyben, ezért szinte lehetetlen objektívnek maradnia, mégsem akarta átadni a kihallgatás lehetőségét. Ő akart igazságot szolgáltatni a két férfiért, akik a legfontosabbak voltak az életében. A kihallgató szoba felé indult, de Ryan határozottan megfogta a karját. Megfordult, csodálkozva nézett a férfire, de teste még ugrásra készen megfeszült.
- Nem, Beckett! Nem hallgathatod ki, ezt te is tudod! - mondta szelíden, de a keze szorítása ellenkezést nem tűrő erőt sugallt. - Bízz bennünk! - nézett átható kék szemével a nőre.
Beckett összeszorította a száját, valami ellenérvet keresett, bár esze tudta, hogy a nyomozónak igaza van. Egyikük sem mozdult. Még sosem látta Ryant ilyen elszántnak, vele szemben főleg nem.
Beleegyezően bólintott, teste elernyedt, mire a férfi elengedte a karját. Mindketten elindultak: egyikük a kihallgató, másikuk a megfigyelő szoba felé.
Beckett a tükörablakon keresztül figyelte a kihallgatást. A gyanúsított 25-28 év körüli latin férfi volt, láthatóan meg volt rémülve a helyzettől. Esposito és Ryan módszeresen tették fel a kérdéseket. A semmitmondó, lényegtelen kérdések megnyugtatták a férfit, és szinte észre sem vette, ahogy lassan szorul a hurok a nyaka körül. Mire észbe kapott rájött, hogy nincs visszaút, már nem lehet mellébeszélni. Újra gyöngyözni kezdett a homloka. Beckett idegessége viszont alább hagyott. A fiúk profik, és bár ezt eddig is tudta, most újra meggyőződhetett róla. Mindent megtudtak, amit csak akartak. Ahogy figyelte a fiatal férfi minden reakcióját, biztos volt benne, hogy igazat mond. A kérdés már csak az, elég gyorsak lesznek-e, és el tudják-e fogni Rodrigo Ibanest mielőtt felül az egyik repülőjáratra. Kilépett a megfigyelőből és egyenesen Montgomery kapitányba ütközött.
- Beckett! Mi ez az önkényeskedés? Ebben az ügyben nem vehet részt! Az az egyetlen szerencséje, hogy nem maga hallgatta ki a fickót, különben az ügyvédje szétcincálhatott volna bennünket! - zúgtak a kapitány erélyes szavai. - Na, mondja, mit tudtak meg! - mondta megenyhülve.
- Josh, azaz Dr. Davidson Nicaraguában volt két hete egy segélyszervezettel, ahol a zavargások sérültjeit segítettek ellátni. A hazaindulásuk előtti órákban Egy Rodrigo Ibanes nevű férfi vitte be hozzá lőtt sebbel a kilencedik hónapban levő várandós feleségét. Dr. Davidson nem akarta vagy nem tudta ellátni a sérült nőt, aki miután az amerikai orvoscsapat eljött Nicaraguából, meghalt a magzattal együtt. A férfi Dr. Davidsont okolta a felesége és a meg nem született gyermeke haláláért, ideutazott és bosszút akart állni. Felkereste a falujából származó, New Yorkban élő barátját, Marco Santiagot, akit az előbb hallgattak ki Espositoék. Ő kölcsönkérte a nagybátyja autóját, és segített felkutatni Dr. Davidsont. Egy hajléktalan terhes nőt megfizettek, hogy vonja el a portás figyelmét, hogy be tudjanak jutni a lakásába. A kórháztól követték, azt hitték, hogy hazamegy. Ő azonban Castle lakására ment, és a támadók csak a ott szembesültek vele, hogy még egy férfit is el kell intézniük. Castlet megverték és megrugdosták, Dr. Davidsont meglőtték, de végül Castle megfutamította őket. Marco Santiago azt állítja, nem tudta, hogy a barátjánál fegyver van, megijedt a történtektől, és miután eljöttek Castle lakásából rábeszélte, hogy mielőbb hagyja el az országot. Körözést szeretnék kiadni Rodrigo Ibanesre a reptereken - foglalta össze Beckett amilyen gyorsan csak tudta, majd kérdőn nézett a kapitányra.
- Igyekezzen - bólintott a férfi.
Éppen kiadta a körözést, amikor megjelent Ryan és Esposito.
- Köszönöm, hogy bízhatok bennetek - nézett komolyan a két nyomozóra.
- Ugyan Beckett! - mosolyodott el Espo.
- Egy csapat vagyunk - tette hozzá Ryan, aki pontosan tudta, hogyan kell érteni a nő szavait. - Nem akarsz bemenni a kórházba? Mi megvárjuk a körözés eredményét, és ha meglesz Ibanes, azonnal behozzuk.
Beckett hálásan bólintott. - De értesítsetek - tette hozzá, miközben már vette is fel a kabátját, és sietősen elindult a lift felé. Ahogy beszállt a felvonóba, arra gondolt, hogy lassan három éve alig volt olyan nap, hogy egyedül szállt volna be a szerkezetbe. Megvolt a saját helye és megvolt Castle-é, mindig ugyan arra az oldalra álltak. Sokszor töltötté kettesben azt a pár másodpercet, amíg megtették a néhány emeletes utat. Néha pajzán gondolatai támadtak, hiszen sokszor kettesben voltak a néhány négyzetméteres kalitkában, és szinte kézzelfogható volt az író férfias vonzása. Elhessegette a kellemes emlékeket és megdöbbent, már megint nem Joshon, hanem Castlen járnak a gondolatai.
A reggeli csúcsforgalomnak már vége volt, így elég hamar megtette az utat a kórházig. Ahogy belépett az épületbe, most tudatosan figyelt, hogy Josh szobája felé induljon. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, és halkan lépett be, de a férfi mégis abban a pillanatban kinyitotta a szemét. Kate az ágyhoz lépett, megfogta a kezét és egy gyengéd puszit adott az arcára.
- Örülök, hogy jobban vagy! - mondta mosolyogva a férfi barna szemébe nézve. - Ugye tudod, hogy mennyire megrémítettél?
- Minden rendben lesz - szólalt meg erőtlen hangon az orvos, de szája sarkában egy apró mosoly bujkált.
- Tudjuk, hogy ki az elkövető, már kiadtuk rá a körözést.
- Nem tudtam megmenteni őket Kate! Mindet megtettem. Nem rajtam múlt - mondta halkan, végtelen szomorúsággal a szemében a férfi.
- Tudom - nézett rá megnyugtató tekintettel Kate.
- Castle megmentette az életemet. - Úgy ejtette ki a hangokat, hogy Kate érezte a szavak súlyát. Még mindig nem tudta miért találkozott a két férfi, vagy hogy miről beszélgettek, de egyre inkább megerősödött benne az az érzés, hogy mindkettejük számára fontos dologról volt szó, amihez neki is köze van. Vett egy nagy levegőt, hogy feltegye a kérdést, de milőtt kinyitotta volna a száját, Josh megszólalt.
- Fáradt vagyok Kate. Beszélhetnénk később? - tekintete szinte könyörgött.
- Persze. Holnap bejövök - mondta kicsit csalódottan a nő.
- Majd én hívlak.
Kate meglepődött a válaszon, és nem értette a férfi reakcióját. Egy romantikus randit terveztek, kezdtek egyre közelebb kerülni egymáshoz, sőt úgy érezte, hogy Josh többet akar az eddigi kapcsolatuknál, most meg elküldi. Mi a fene történt Castlenél?
Szótlanul lépett ki a kórteremből, aztán elindult a 335-ös szoba felé.
- Nem, Beckett! Nem hallgathatod ki, ezt te is tudod! - mondta szelíden, de a keze szorítása ellenkezést nem tűrő erőt sugallt. - Bízz bennünk! - nézett átható kék szemével a nőre.
Beckett összeszorította a száját, valami ellenérvet keresett, bár esze tudta, hogy a nyomozónak igaza van. Egyikük sem mozdult. Még sosem látta Ryant ilyen elszántnak, vele szemben főleg nem.
Beleegyezően bólintott, teste elernyedt, mire a férfi elengedte a karját. Mindketten elindultak: egyikük a kihallgató, másikuk a megfigyelő szoba felé.
Beckett a tükörablakon keresztül figyelte a kihallgatást. A gyanúsított 25-28 év körüli latin férfi volt, láthatóan meg volt rémülve a helyzettől. Esposito és Ryan módszeresen tették fel a kérdéseket. A semmitmondó, lényegtelen kérdések megnyugtatták a férfit, és szinte észre sem vette, ahogy lassan szorul a hurok a nyaka körül. Mire észbe kapott rájött, hogy nincs visszaút, már nem lehet mellébeszélni. Újra gyöngyözni kezdett a homloka. Beckett idegessége viszont alább hagyott. A fiúk profik, és bár ezt eddig is tudta, most újra meggyőződhetett róla. Mindent megtudtak, amit csak akartak. Ahogy figyelte a fiatal férfi minden reakcióját, biztos volt benne, hogy igazat mond. A kérdés már csak az, elég gyorsak lesznek-e, és el tudják-e fogni Rodrigo Ibanest mielőtt felül az egyik repülőjáratra. Kilépett a megfigyelőből és egyenesen Montgomery kapitányba ütközött.
- Beckett! Mi ez az önkényeskedés? Ebben az ügyben nem vehet részt! Az az egyetlen szerencséje, hogy nem maga hallgatta ki a fickót, különben az ügyvédje szétcincálhatott volna bennünket! - zúgtak a kapitány erélyes szavai. - Na, mondja, mit tudtak meg! - mondta megenyhülve.
- Josh, azaz Dr. Davidson Nicaraguában volt két hete egy segélyszervezettel, ahol a zavargások sérültjeit segítettek ellátni. A hazaindulásuk előtti órákban Egy Rodrigo Ibanes nevű férfi vitte be hozzá lőtt sebbel a kilencedik hónapban levő várandós feleségét. Dr. Davidson nem akarta vagy nem tudta ellátni a sérült nőt, aki miután az amerikai orvoscsapat eljött Nicaraguából, meghalt a magzattal együtt. A férfi Dr. Davidsont okolta a felesége és a meg nem született gyermeke haláláért, ideutazott és bosszút akart állni. Felkereste a falujából származó, New Yorkban élő barátját, Marco Santiagot, akit az előbb hallgattak ki Espositoék. Ő kölcsönkérte a nagybátyja autóját, és segített felkutatni Dr. Davidsont. Egy hajléktalan terhes nőt megfizettek, hogy vonja el a portás figyelmét, hogy be tudjanak jutni a lakásába. A kórháztól követték, azt hitték, hogy hazamegy. Ő azonban Castle lakására ment, és a támadók csak a ott szembesültek vele, hogy még egy férfit is el kell intézniük. Castlet megverték és megrugdosták, Dr. Davidsont meglőtték, de végül Castle megfutamította őket. Marco Santiago azt állítja, nem tudta, hogy a barátjánál fegyver van, megijedt a történtektől, és miután eljöttek Castle lakásából rábeszélte, hogy mielőbb hagyja el az országot. Körözést szeretnék kiadni Rodrigo Ibanesre a reptereken - foglalta össze Beckett amilyen gyorsan csak tudta, majd kérdőn nézett a kapitányra.
- Igyekezzen - bólintott a férfi.
Éppen kiadta a körözést, amikor megjelent Ryan és Esposito.
- Köszönöm, hogy bízhatok bennetek - nézett komolyan a két nyomozóra.
- Ugyan Beckett! - mosolyodott el Espo.
- Egy csapat vagyunk - tette hozzá Ryan, aki pontosan tudta, hogyan kell érteni a nő szavait. - Nem akarsz bemenni a kórházba? Mi megvárjuk a körözés eredményét, és ha meglesz Ibanes, azonnal behozzuk.
Beckett hálásan bólintott. - De értesítsetek - tette hozzá, miközben már vette is fel a kabátját, és sietősen elindult a lift felé. Ahogy beszállt a felvonóba, arra gondolt, hogy lassan három éve alig volt olyan nap, hogy egyedül szállt volna be a szerkezetbe. Megvolt a saját helye és megvolt Castle-é, mindig ugyan arra az oldalra álltak. Sokszor töltötté kettesben azt a pár másodpercet, amíg megtették a néhány emeletes utat. Néha pajzán gondolatai támadtak, hiszen sokszor kettesben voltak a néhány négyzetméteres kalitkában, és szinte kézzelfogható volt az író férfias vonzása. Elhessegette a kellemes emlékeket és megdöbbent, már megint nem Joshon, hanem Castlen járnak a gondolatai.
A reggeli csúcsforgalomnak már vége volt, így elég hamar megtette az utat a kórházig. Ahogy belépett az épületbe, most tudatosan figyelt, hogy Josh szobája felé induljon. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, és halkan lépett be, de a férfi mégis abban a pillanatban kinyitotta a szemét. Kate az ágyhoz lépett, megfogta a kezét és egy gyengéd puszit adott az arcára.
- Örülök, hogy jobban vagy! - mondta mosolyogva a férfi barna szemébe nézve. - Ugye tudod, hogy mennyire megrémítettél?
- Minden rendben lesz - szólalt meg erőtlen hangon az orvos, de szája sarkában egy apró mosoly bujkált.
- Tudjuk, hogy ki az elkövető, már kiadtuk rá a körözést.
- Nem tudtam megmenteni őket Kate! Mindet megtettem. Nem rajtam múlt - mondta halkan, végtelen szomorúsággal a szemében a férfi.
- Tudom - nézett rá megnyugtató tekintettel Kate.
- Castle megmentette az életemet. - Úgy ejtette ki a hangokat, hogy Kate érezte a szavak súlyát. Még mindig nem tudta miért találkozott a két férfi, vagy hogy miről beszélgettek, de egyre inkább megerősödött benne az az érzés, hogy mindkettejük számára fontos dologról volt szó, amihez neki is köze van. Vett egy nagy levegőt, hogy feltegye a kérdést, de milőtt kinyitotta volna a száját, Josh megszólalt.
- Fáradt vagyok Kate. Beszélhetnénk később? - tekintete szinte könyörgött.
- Persze. Holnap bejövök - mondta kicsit csalódottan a nő.
- Majd én hívlak.
Kate meglepődött a válaszon, és nem értette a férfi reakcióját. Egy romantikus randit terveztek, kezdtek egyre közelebb kerülni egymáshoz, sőt úgy érezte, hogy Josh többet akar az eddigi kapcsolatuknál, most meg elküldi. Mi a fene történt Castlenél?
Szótlanul lépett ki a kórteremből, aztán elindult a 335-ös szoba felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése