Változatok egy témára 3/21

A megbeszélés szerint Espositonak most kellett elindulnia Castleért a kórházba, és hamarosan a nővér is megérkezik. Lassan összeállt a terv!

Castle fejében bármennyire is  cikáztak a nyugtalanító gondolatok, elgyötört teste pihenésre vágyott. A test legyőzte a tudatot, és elaludt.  Az alvás azonban nem volt pihentető, mert álmában folyamatosan keresett valamit, amit sosem talált meg, néha feltűnt Josh és állandóan az útjába állt, vagy húzta vissza a kezénél fogva.

- Hé haver! Ébresztő! - hallotta messziről Esposito hangját. Az álom lassan  szertefoszlott, és tudata visszatért a valóságba. Kinyitotta a szemét. Javi állt az ágya mellett és mosolyogva rázogatta a vállát.
- Te aztán jó mélyen tudsz aludni! Azt hittem fel sem ébredsz, és haza sem tudlak vinni.
- Azt hittem Lanie jön értem - lepődött meg az író. - De jó is hogy felkeltettél, mert belefáradtam az álmomba.
- Azt látom, csupa izzadtság vagy! - nézett a beteg gyöngyöző homlokára a nyomozó. - Lanie rám bízott, mert neki még megbeszélni valója van az ápolóddal - mondta sejtelmesen.
Castlenek most jutott eszébe, hogy fel kellene hívnia Katet, nehogy odaküldje Margo nővért a lakására, mert még a hideg is kirázta a gondolattól, hogy napokon keresztül engedelmeskednie kellene az ellenkezést nem tűrő nővel. Halogatta a Katetel való beszélgetést. Félt hallani a hangját, félt, hogy újra fájni fog a csalódás, amit a váróteremben érzett Josh szobája előtt.
A telefonálás elmaradt, mert az ajtón orvosa, és a szelíd Janet nővér lépett be.
- No Mr. Castle, egy időre búcsút veszünk egymástól. Itt a zárójelentése, ezt kérem őrizze meg - nyújtotta át az orvos a papírokat. - Néhány jó tanácsot fogadjon el, ha nem akar ide visszakerülni, és ha nem akar hosszú ideig fájdalmakat átélni. Először is: sok pihenés, minél kevesebb mozgás, nincs hajolás, emelgetés. Másodszor: a felírt kenőccsel naponta háromszor be kell kenni a bordákat és a hasi zúzódásokat, a fülcseppből reggel és este kell a sérült fülbe két-három cseppet cseppenteni, minden reggel egy véralvadásgátló injekciót kell beadni. Harmadszor - és ez a legfontosabb - fogadjon szót az ápolójának! Ha minden rendben lesz, akkor egy hét múlva várom kontrollvizsgálatra - mondta barátságosan, de határozottan az orvos, aztán Castle kicsit ijedt ábrázatát látva megfogta a beteg karját. - Minden rendben lesz Mr. Castle, higgyen nekem! - mosolyodott el. - Janet nővér segít felöltözni, és indulhatnak is.
Az orvos elbúcsúzott, de az író még mindig összehúzott szemöldökkel, félelemmel teli tekintettel, mozdulatlanul feküdt. Nem szívesen gondolt bele, hogy mi vár rá otthon a következő napokban.
- Öregem rajtad sem lehet ám kiigazodni! - morgott vele Esposito. - Úgy fekszel ebben a az ágyban, mint egy kókadt virág. Hazamehetsz Castle. Érted? Haza!
- Jó, jó, tudom. Örülök, na - morgott vissza az író.
- Bár megértem, hogy maradnál! Ahol, ilyen szép, kedves nővérek vannak, én is el tudnék tölteni néhány napot - nézett incselkedve a nővérre Espo.
A nő elvörösödött, de visszamosolygott a férfira. Castle csak kapkodta a fejét. Ha ő mondott ilyet, a nővér zavarba jött, most meg láthatóan élvezi a helyzetet.
- Öltözzünk Mr. Castle - nézett rá a nő. - Öt perc múlva lejár a műszakom és én is szeretnék hazamenni. Segítene kérem? - szólt Esponak.
Közös erővel lehúzták Castleről a pólót, és rásegítették az inget. A nő zoknit adott rá és segített belelépni a nadrágja száraiba, de amikor felhúzta a farmert a férfi csípőjére, az író megállította a kezét.
- Ne ... ne, majd én begombolom - mondta szégyenlősen.
- Merre felé lakik kisasszony? Szívesen hazaviszem, biztosan fáradt! Nehéz lehet ilyen nehéz betegekkel egész nap!
Castle sértődötten nézett rá, és meglepve látta Javi flörtölő tekintetét. - Azt hittem engem akar hazavinni - mondta csak maga elé sértődötten, közben nem is hallotta a nő válaszát, már csak a férfi örvendezésére lett figyelmes.
- Hát ez nagyszerű! Az csak két háztömbre van Castle lakásától!
- Köszönöm elfogadom, de cserébe engedje meg, hadd segítsek hazavinni a beteget - mondta kicsit szégyenlősen a nővér.
Az úton Castle tőle szokatlanul csendesen ült az anyósülésen, nézett kifelé az ablakon, és azon  csodálkozott, milyen kedélyesen beszélget a nyomozó és a nővér. Aztán nézte a késő délutáni napfényben fürdő nyüzsgő várost, a száguldó autókat és a siető gyalogosokat. Régen sokszor figyelte az utcán az embereket amikor különböző karaktereket keresett, és mindig megállapította, hogy a valóság sokszor sokkal érdekesebb és különlegesebb figurákat produkál, mint a képzelet.
Esposito óvatosan fékezett le a lakása előtt. Az alacsony felépítésű autóból nem volt egyszerű kiszállni. Castlenek nagyon fájtak a bordái. Hálás volt, hogy a nyomozó erős karjába kapaszkodhat, a nővér pedig cipeli a táskáját. Alig várta, hogy otthon legyen és lefekhessen. Az ajtó előtt jutott eszébe, hogy nincs kulcsa, de meglepetésére Espo lenyomta a kilincset és az ajtó kinyílt.
- Hát mégis - suttogta maga elé, amikor az örömteli arccal felé közeledő Lanie mögött meglátta a karba font kézzel álló Margo nővért.
- Castle, végre! Örülök, hogy itthon vagy! - üdvözölte kitörő örömmel a törvényszéki orvos.
- Lanie ugye ... - kezdte, de a nő nem is figyelt rá.
- Mindent elrendeztünk, jó helyed lesz itthon!
- Lanie ugye szereztél ... - próbált a nő szavába vágni, miközben idegesen pislogott Margo nővér felé. Minden reménye abban volt, hogy Lanie szerzett egy másik nővért, és akkor megszabadulhat az ő személyes terminátorától.
- Persze Castle! Nem felejtettem el a kérésed. Megszereztem neked New York város legjobb ápolóját! Bemutatom Margo Braun nővért - mutatott az önelégülten mosolygó nőre. - Margo, ő a beteged Rick Castle. Vigyázz rá! Figyelmeztetlek, hogy nagy a szája; de tudod, amelyik kutya ugat, az nem harap - mondta cinkosan.
Castle csak állt döbbenten, arcáról lerítt a döbbenet és a félelem. Ez nem lehet! - gondolta. - Lanie bízta meg a terminátort? Nem lehet ilyen "szerencséje"! Mi lesz vele? Őt aztán le nem tudja beszélni az injekciókról! Ijedten nézett körbe, de mindenki csak mosolygott rá.
- Mi már ismerjük egymást. Tapasztalatból tudom, hogy jól megleszünk, igaz Mr. Castle? - szólalt meg Margo nővér gonosz mosollyal.
- De én ..., én ... azért kértelek ... - kezdte mondani Lanienek dadogva, de aztán tekintete megakadt Janet nővéren, és reménykedve felé fordult.
- Janet nővér ugye megkönyörül rajtam, és elvállalja, hogy néhány napig az ápolóm lesz - nézett kérlelve a nőre. - Megígérem, hogy jó leszek, nem szekálom és azt teszem, amit mond.
- Sajnálom, de nem érek rá. Különben is, hogyan bízhatnék meg magában azok után, ahogy a kórházban viselkedett velem? - Janet nővér jóleső magabiztossággal válaszolt, és kicsit kárörvendőn figyelte az író egyre ijedtebb arcát, amint tanácstalanul kapkodja a tekintetét ide-oda a szobában levőkön.
Castle egyre elveszettebbnek érezte magát, amikor mint egy utolsó szalmaszál, amibe egy fuldokló kapaszkodhat, eszébe jutott valami.
- De akkor ki fogadott fel Beckett? - nézett kérdőn Laniere.
- Hát tudod Castle, neked sem könnyű a kedvedre tenni. Megszerzem neked a legjobb ápolót, de valamiért be vagy ijedve tőle.
- Nem, nem vagyok, csak ...- elakadt a szava, ahogy a terminátorára nézett. Zavarában nyelt egyet és könyörögve nézett Laniere.
- Szóval azt mondod, hogy inkább azt az ápolót szeretnéd, akit Kate szerzett, és nem Margot? - kérdezte olyan hangsúllyal a nő, mintha ennél nagyobb őrültséget még nem hallott volna.
Castle úgy érezte, hogy Margo nővérnél rosszabb nem történhet vele, ezért félve a nővérre pillantva kinyögte: - Igen.
- Na jó. Ha ezt akarod! - mondta megadóan, egy nagy sóhajjal kísérve Lanie. - Akit Kate hívott, hogy ápoljon, benn van a hálószobádban.
Castle zavartan elindult a szoba felé, közben bocsánatkérőn nézett Margo nővérre.
- Ne haragudjon, de azt hiszem mindkettőnknek könnyebb lesz így - mondta, és nem kis félelemmel, mindenre felkészülve kinyitotta a hálószoba ajtaját.