Változatok egy témára 3/8

Nyelt egyet, Beckett szemébe nézett, majd halkan megszólalt.
- Emlékszem mindenre!
Agyában egymást kergették a képek, mintha valami film peregne a szeme előtt:

Két erőtől duzzadó fiatal férfi áll az ajtóban, és az egyikük kezében fegyver volt. A következő másodpercben csak az elviselhetetlen fájdalmat érezte az arcán, hallotta az orrcsontja reccsenését, és érezte, hogy tehetetlenül zuhan a nappali padlója felé. A fájdalom elárasztotta a testét, de nem vesztette el az eszméletét. Látta, hogy Josh felugrik a kanapéról, de megtorpan, amikor a fegyvert rászegezi a magasabb támadó. Spanyolul ordítoztak valamit az orvosnak, aki megpróbált higgadtan válaszolni, a hangsúlyokból Castle érezte, hogy magyarázkodik - valószínűleg nem sok sikerrel, mert az idegen dühe nem csillapodott. A szoba időnként forgott vele, és homályosan látott, de megpróbált feltápászkodni. Abban a pillanatban egy bakancsos láb a kézfejére taposott, majd többször az oldalába rúgott, végül felkapta a Katenek szánt  fém dobozt és fülön vágta. Elvesztette az eszméletét.

Tudata lassan tért vissza a valóságba. Szenvedett a légszomjtól, mellkasa úgy fájt, mintha tőrt döfnének bele minden levegővételnél, orra zsibbadt, feszült, úgy érezte kézfeje leszakad a helyéről. A hangok lassan úsztak be az agyába: valaki érthetetlenül kiabált, Josh nyögve, erőtlenül magyarázkodott. A fájdalomtól hányinger kerülgette, de megpróbálta kinyitni a szemét. Megrémült. Josh a földön ült hátát a könyvespolcnak támasztva, kezét a hasára szorította, de ujjai körül egyre nagyobb vérfolt áztatta az ingét. A magasabb támadó fegyverét az orvos fejére irányítva, dühtől remegve spanyolul ordított. Tudta, csak néhány másodperce van, hogy megakadályozza a pisztoly elsülését. Ekkor állt meg szeme a Katenek vásárolt fegyver dobozán, közvetlenül a bal keze mellett. Lassan becsúsztatta ujjait a fedél alá és kitapogatta a pisztolyt. Nincs megtöltve, tehát blöffölnie kell és csak a meglepetés erejére számíthat. Lassan kihúzta a dobozból a kezét, megpróbált annyi levegőt beszívni a tüdejébe, hogy egy mondat kimondására elég legyen. Felemelte a kezét, a fegyvert egyenesen a magasabb támadóra fogta, és megpróbált a lehető leghatározottabban megszólalni.
- Ha bántani meri, szétloccsantom a fejét! - mondta olyan gonoszul, ahogy anyja egyik darabjában látta az egyik maffiózót. - Egy rossz mozdulat, és vége! ... Dobja el a fegyvert!
A támadó felemelte e kezét, de nem dobta el a pisztolyt. Lassan megfordult és farkasszemet nézett Castlelel. Az alacsonyabb támadó valamit mondott a fegyveresnek, de az nem mozdult. Rick tudta, ha csak egy pillanatra elveszti a szemkontaktust, gyengének látszik, vagy lejjebb engedi a kezét, mindkettejüknek vége. Szinte remegett az erőfeszítéstől. A másodpercek óráknak tűntek számára.
Az alacsonyabb férfi megfogta társa könyökét, folyamatosan beszélt neki, és megpróbálta az ajtó felé húzni. A fegyveresnek összeszűkült a szeme, aztán leengedte a karját, és hagyta, hogy társa az ajtó felé tuszkolja, de tekintetét nem vette le az íróról. Lassan kihátrált, és az ajtó bezáródott mögöttük.
Castle keze lehanyatlott, elterült a földön, és megpróbált levegőt venni. Az ereiben áramló adrenalin eddig kiiktatta a fájdalmat, most azonban újult erővel árasztotta el a testét a kín. Oldalra nézett Joshra. Hiába látta, ahogy egyre gyengül a férfi, tudta, hogy nem tud neki segíteni. Becsukta a szemét, aztán a jótékony ájulás megmentette a további szenvedéstől.

Kate kérdőn nézett rá. Castle újra a képre nézett.
- Ők voltak - mondta határozottan, aztán elmesélte a történteket. Arról hallgatott, hogy a pisztolyt Katenek szánta, és arról is, hogy miről beszélgettek Josh-sal.
Beckett figyelmesen hallgatta. Tudta, hogy Castle nem mondott el mindent, de most nem akarta személyes kérdésekkel faggatni. Szinte maga előtt látta a jelenetet, és elérzékenyült, amikor arra gondolt, hogy Castle az élete veszélyeztetésével próbálta megmenteni Josht. Nemes lelkű tett volt - gondolta, és még jobban becsülte a férfit. A legfontosabb az volt, hogy jó nyomon indultak. Viszont az is világossá vált, hogy az író is veszélyben lehet, mivel látta a támadókat. Bár Beckett nem hitte, hogy újabb támadástól kellene félni, rendőri védelmet kért az írónak is.
- Azt hiszed, hogy visszajönnek? - kérdezte hitetlenkedve Castle.
- Nem, de biztosra kell mennünk. Abból, amit elmondtál úgy látom, hogy Josh valamivel magára haragította őket, személyes bosszúnak tűnik, de nem hiszem, hogy ennél tovább mennének. Most pihenj! Én visszamegyek az őrsre, kiderítem, kik ezek a fickók - mondta a nő, aztán pár pillanatra elhallgatott, meleg tekintettel a férfi szemébe nézett, és úgy folytatta. - Köszönöm!
Castle már nyitotta a száját, hogy válaszul kimondja a már megszokott és Beckett által várt választ, de most nem tudta azt mondani, hogy "mindig". Nem volt eléggé biztos abban, hogy legközelebb is kockára tenné az életét a vetélytársáért. Azt akarta, hogy Kate - vele, vagy nélküle, de - boldog legyen, azt azonban igazságtalannak tartotta volna a sorstól, ha mindig csak neki kellene áldozatot hoznia.
 - Semmiség - szólalt meg kényszeredett mosollyal.
Kate összeráncolta a szemöldökét. Az utóbbi időben egyre gyakrabban érezte, hogy valami megváltozott a kapcsolatukban, és egyre többször lepődött meg a férfi reakcióin. Most sem a várt választ kapta, ahogy elmaradt a hencegés és a humor is a szavaiból. Túl komoly - állapította meg, bár máskor éppen a komolytalansága bosszantotta. Talán idővel valamelyiküktől majd megtudja a teljes igazságot. Nem kérdezett semmit, csak nézte töprengve a férfit, kereste a csillogást a szemében, de nem látott benn mást, mint mérhetetlen szomorúságot. Önkéntelenül kisimította az író homlokába hulló hajszálait. Mindkettejüket meglepte a bensőséges mozdulat. A férfi még levegőt is elfelejtett venni, a nő pedig elkapta a kezét. A helyzetet Beckett telefonjának csörgése zavarta meg. Esposito hívta.
- Mennem kell - nézett szomorúan a férfira. - Sajnálom, hogy fáj - mondta, és gyors léptekkel kiment a szobából, Castle pedig azon töprengett, hogyan is értse az utolsó mondatot.
Újra nyílt az ajtó, és az író egy pillanatig reménykedve azt hitte, hogy Kate jön vissza, de egy eddig még nem látott idős orvos lépett be a szobába.
-  Sajnálom, hogy ilyen körülmények között ismerhetem meg Mr. Castle! Nagy rajongója vagyok. A gyönyörű hölgy, aki kilépett az ajtaján Beckett nyomozó volt, ha nem tévedek - üdvözölte barátságosan.
- Igen - válaszolt szűkszavúan Castle. Sem kedve, sem ereje nem volt beszélgetni.
- Tudja, pont ilyennek képzeltem el Nikki Heatet, és látom éppen úgy odavan magáért, mint Nikki az ő kotnyeles riporteréért.
- Ezt ... meg ... miből ... gondolja? - nézett az orvosra értetlenül.
- Sok év tapasztalata mondatja velem fiam. Olyan aggódást láttam a nyomozó szemében, amit csak akkor tapasztalunk, ha a beteg nagyon fontos a látogató számára. - Az orvos látta a csalódást az író szemében, ezért folytatta. - No meg az ajtóban elkapott, és a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak magára!
Rick szája sarkában megjelent egy halvány mosoly, de egy pillanat múlva el is tűnt.
- Az intenzíven ...van ... lőtt sebbel ... akit... szeret - mondta lemondóan.
Az orvos meglepődött.
- Nem láttam, hogy arrafelé ment volna - jegyezte meg. - Na jöjjön, leveszem a kötést a füléről, megnézem gyógyul-e a dobhártya.
Castle szótlanul tűrte a vizsgálatot, aztán azt, hogy antibiotikumot csepegtessen az orvos a fülébe. Hálásan vette tudomásul, hogy újra kap fájdalomcsillapítót, bár úgy érezte a lelke most jobban fáj, mint a teste.