BÚÉK

Kedves Olvasóim!

Remélem, jól szórakoztatok az elmúlt évben! Január 5-én befejeztem a Változatok ... 6-ot, és azt hittem, itt a vége a ficcírásnak. Volt azonban valaki, akinek csak egy mondatot kellett mondania, hogy kimozdítson a holtpontról, aztán később egy jó ötletet, hogy átsegítsen egy másikon. Nos, ha bármelyikőtöknek kellemes, szórakoztató vagy örömteli pillanatokat tudtam szerezni a 7. változat megírásával, az Drága Barátomnak, K.B-nek köszönhető! Ha unalmas, vontatott, vagy ötlettelen, logikátlan volt a történet, az az én hibám, no meg a gépelési hibák és a néha értelmetlen mondatok is.

Köszönöm a véleményeket, a biztatásokat! Végtelenül jólesik, ha van visszajelzésem arról, hogyan hatott Rátok egy-egy rész, milyennek találtátok, mit éreztetek közben!

Külön köszönöm K.B-nek és Registrynek, hogy a barátja lehetek két ilyen nagyszerű embernek!

Boldog új évet kívánok mindenkinek, és persze sok-sok kellemes, izgalmas, szerelmes, humoros Castle-pillanatot!

Változatok egy témára 8/11

- Ó! Amatőr motorosok is kipróbálhatják az új gyorsasági versenypályát! Kipróbáljuk, Castle? - nézett fel ragyogó mosollyal, de a férfinak nem kerülte el a figyelmét a zöld szemek incselkedő csillogása.

- Kate! Mi ütött beléd? - méregette megrökönyödött tekintettel Castle a nőt. - Eddig nem akartál kimozdulni a szigetről, és az elmúlt hetekben utáltál minden veszéllyel járó szórakozást, most meg újra Nassau-ba mennél, és vagy hőlégballonozni akarsz, vagy egy kétkerekű masinán száguldozni?

- Először is tisztázzunk néhány dolgot! Nem akartam kimozdulni a szigetről, mert azt hittem, napokig tudjuk élvezni a napsütést és a fürdést a tengerben, de te már az első nap leégetted magad, ezért más szórakozás után kell néznünk - nézett feddőn, de elnéző szeretettel a férfira, aki fájdalmas arccal simított végig még mindig vöröslő, napégette vállán. - Az életveszélyes, őrült mutatványaiddal valóban a frászt hoztad rám, és halálra idegesítettél, de a hőlégballonozást a turistáknak szervezik, semmi veszélyes nincs benne, a motorozásban pedig profi vagyok.

- Hm ... akkor ... fel fogsz venni egy olyan testre simuló, szexi bőrszerkót? - vigyorodott el kajánul Castle, mire Kate fensőbbséges magabiztossággal elmosolyodott.

- Kibírod szívroham nélkül a látványt? - kérdezte kacéran.

Castle nyelt egyet.

- E-erre nem gondoltam - mondta összeszűkült szemekkel, amiből Kate tudta, hogy elszabadult a fantáziája. - De azt hiszem, nem lesz gond, ha utána segíthetek belőle kibújni - tette hozzá huncut mosollyal.

Kate úgy tett, mintha elgondolkodna az ajánlaton, miközben az járt a fejében, mennyire szereti ezeket a pillanatokat. Élvezte, hogy meg tudja mozgatni Castle képzeletét, és még mindig lázba tudja hozni, és azt is, hogy végül mindig ő kerül ki győztesen a párbeszédből.

- Csak akkor, ha felülsz mögém egy körre!

Castle arcáról egy pillanat alatt hervadt le a mosoly, és oldalra billentett fejjel, durcásan nézett a nőre.

- Ezt nem akarhatod!

- Mi az, Castle? Csak nem félsz egy kis motorozástól? - kérdezte Kate kihívóan, aztán gyanakvást színlelve hozzátette: - Vagy talán nem bízol bennem?

Castle érezte, hogy ez a mondat volt a kegyelemdöfés, hiszen erre csak egyféle válasz az elfogadható. Ha viszont kimondja, hogy bízik benne, azzal azt is elismeri, hogy fél az őrült száguldásra képes kétkerekűektől. A tudattól, hogy nincs körülötte karosszéria, védtelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát még egy robogón is.

- Milyen lenne már az, ha én ülnék hátul! - próbálkozott egy átlátszó kifogással. - Még azt hinnék, itthon te hordod a nadrágot - mondta felháborodva, miközben olyan arcot vágott, mintha ennél nagyobb szörnyűséget elképzelni sem tudna.

- Csak nem azt akarod, hogy én üljek mögéd? Castle! Maximum egy robogót vezettél egész életedben!

- Látod, pont erről van szó! Ezek a gépek nem motorok, hanem szörnyetegek, és te egy ilyennel akarsz száguldozni!

- Csak nem féltesz?

- Az csak nem bűn, ha féltem a feleségemet?
- Nem, az nem bűn - hajolt mosolyogva a férfi felé Kate, miközben átölelte a nyakát. - Csak ne vidd túlzásba! - suttogta érzéki hangon, aztán finom csókot lehelt az ajkára. - Gyere, ússzunk egyet! - zárta le a témát Kate, és miközben felállt, olyan tekintettel nézett a férfira, hogy az biztos volt benne, nem tudja lebeszélni a nőt a motorozásról, ezért csak sóhajtott egy nagyot, és követte.

Percekkel később a franciaágyon heverészve még mindig azon töprengett, hogyan beszélhetné le Kate-t a gyorsasági motorozásról, de gondolat azonnal elillant, amint meglátta a fürdőszobából kilépő nőt. Évek óta nap, mint nap látta ezt a csodát, mégsem bírt betelni vele!

- E-ez a szerelés is felér egy szívrohammal - nézett végig vágyakozva a tökéletes női alakon. A lazán feltűzött, hullámos haj láttatni engedte a karcsú, szép ívű nyakat, a smink nélküli arc természetes szépségében tündökölt, a gyönyörű szemek csillogtak a szobába betörő trópusi napsugaraktól, a hibátlan, bársonyos bőr barnaságát még jobban kiemelte a királykék bikini, ami éppen annyit takart el a nőies idomokból, hogy izgassa a férfi-fantáziát.

Kate arcán elégedett mosoly suhant át.

- Hidd el, Castle, a bőrszerkó jobban fog tetszeni! Ezt vedd fel! - nyújtott felé egy kék inget. -  Ehhez a fürdőnadrághoz pont megy a színe - nézett végig a férfin, aztán annak csodálkozó tekintetét meglátva, féltőn hozzátette: - Nem kell, hogy még jobban leégj!

A hangsúly olyan szeretetteljes volt, hogy bár igencsak nevetségesnek érezte Castle, hogy a narancssárga térdnadrághoz felvegye a hosszú ujjú inget, mégis ellenkezés nélkül megtette. 

- Azért úszni nem ebben fogok - jegyezte meg halkan, aztán maga elé engedte Kate-t, és minden figyelmét a nő ringó csípőjének szentelte.

- Szép pár - nézett ki a konyhaablakon álmodozó tekintettel Manuela, miközben kioldotta a kötényét. A pálmafákkal és agávékkal körülvett medencében éppen magához húzta az író a feleségét, és gyengéden megcsókolta. - Olyan szerelmesek, mint mi voltunk.

- És úgy látom, náluk is az asszony hordja a nadrágot - pislogott nagyot José, amivel megpróbálta elrejteni nehogy tekintete elárulja, mennyire szereti ő ezt a helyzetet. - Hallottam a beszélgetésüket az előbb, amikor az agávékat öntöztem. Az asszonyka abban a hitben ringatja az urát, mintha engedne neki, közben meg minden úgy lesz, ahogy ő akarja.

- Ne panaszkodj José! Minden férfi erre vágyik! Ha nem tetszene ez a helyzet, nem néznél rám olyan szerelmes szemekkel még harmincöt év után is, mint ahogy most - nevetett az asszony. 

- Jól van, na! Mit tegyek, ha nem tudom elképzelni az életem nélküled? - mosolyodott el huncutan a férfi. - Na, de induljunk! Hagyjuk turbékolni a gerlepárt - kacsintott.

Victoria Gates az irodája ablaka előtt állt, és elgondolkodva nézte a reluxa lamellái között két kiváló nyomozóját, akik az íróasztalnak támaszkodva feszült figyelemmel nézték a fehér táblán sorakozó adatokat és képeket. Alig észrevehetően elmosolyodott. Mintha a két férfi utánozni próbálná Beckett nyomozót és Castle-t, és abban a hitben ringatnák magukat, hogy ha elég ideig nézik a táblára írtakat, akkor olyan ötleteik lesznek, mint nekik. Tudta, hogy nagy teher hárul rájuk, hiszen a Central Park-i gyilkosságot kettejükre bízta, nincs sok segítségük, a média különös figyelmet szentel a híres komikus halálának, ráadásul be akarják bizonyítani, hogy Beckett nélkül is képesek boldogulni. Látta az elégedetlenséget az arcukon, pedig rövid idő alatt elég sok információra fény derítettek. Gates kapitány meglepődött volna, ha tudja, milyen sok ötlete van a két nyomozónak!

- Gondold csak végig! - kezdett lelkesen az elméletébe Ryan. - Tegyük fel, hogy Anton kicsi testtel, de nagy szívvel megáldott férfi, aki szerelmes lett az oroszlánszelídítő lányába. Az apa azonban nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat, és egy este úgy döntött, hogy oroszláneledelt csinál Anton-ból, de a dolog valahogy félresikerült, a fiú túlélte a harapást.

- Nem volt elég éhes az oroszlán, mi? - poénkodott Espo lekicsinylőn, de Ryan úgy tett, mintha nem hallaná az élcelődést.

- A lány titokban gyógyszereket adott Anton-nak, de nem tudta, hogy az adagokat a testtömeghez kell igazítani, ezért a beteg egyre rosszabbul lett. Aztán a dühös apa úgy gondolta, ha az oroszlánok nem végezték el a dolgukat, majd ő pontot tesz a dolog végére, és telenyomta altatóval. Már csak a holttesttől kellett megszabadulnia. A lánya felől is nyugodt lehetett, hiszen ő azt hitte, miatta halt meg a fiú, így titokban tartotta volna a történteket - fejezte be büszkén Ryan, és kihívón Espo felé fordult.

- Hát, tudod tesó, ez még Castle ötleteinél is bugyutább - mondta lekicsinylőn.

- Miért? Teljesen logikus!

- És azt mivel magyarázod, hogy felbontotta a szerződését, ami szép pénzt és hírnevet hoz ott neki?

Ryan töprengve ráncolta  a szemöldökét, de nem hagyta magát, és visszavágott.

- Halljuk, mi a te sztorid?

Espo, aki a tények embere volt, és rühellte a légből kapott teóriákat, most kihívásnak érezte Ryan kérdését. Összeszűkült szemmel nézett a táblára, és száját csücsörítve próbálta felépíteni a saját, logikus történetét.

- Tudjuk, hogy három héttel ezelőtt felrúgott egy szuper szerződést. Ennek pedig több oka lehet: jobb ajánlatot kapott, vagy félt valamitől, és el akart tűnni a színről. A végkifejletet nézve, az utóbbira tippelek. A pénzügyeit nézve belekeveredhetett valami illegális ügybe. A számláján megjelenő ötvenezer dollár, ami egy kajmán-szigeteki számláról érkezett, arra utal, hogy törvénytelen ügyletekbe keveredett. Mondjuk, suttyomban el akarta adni a cirkusz egyik nagymacskáját, de az üzlet nem jött össze, és a megrendelők visszakövetelték a pénzüket, Anton viszont már nem elköltötte a pénzt, ezért bosszúból megölték.

- És mielőtt bealtatózták, meg akarták gyógyítani? - kérdezte ártatlanul pislogva Ryan.

- Azt a részt még ki kell dolgoznom - morogta Javi.

- Meg azt is ki kell derítenünk, mit csinált az ötvenezer dollárral - sóhajtott Ryan. - A halála előtt kivette az egészet készpénzben, de a motelben, ahol meghúzta magát, nem találtuk meg a pénzt.

- Addig, amíg nem tudunk beszélni a cirkusz alkalmazottaival, és nem tudunk az életéről szinte semmit, esélyünk sincs, hogy előbbre jussunk - szögezte le Espo, és sandán Ryan-re pillantott, aki néhány másodperc gyanakvás után védekezőn maga elé kapta a kezét.

- Nem! Nem szólok Gates kapitánynak!

- Ugyan, Ryan! Te is tudod, hogy ha a nassau-i kollégák kérdezik ki a cirkusz tagjait, talán elsiklanak valami fontos felett. Nekünk kell odamennünk, és beszélni velük!

- Felejtsd el, vagy könyörögj neki te! - nyelt egyet Ryan, és riadt tekintetén látszott, nincs az az erő, ami rávenné arra, hogy a Vaslady-től ilyet kérjen.

- Kinek akarnak könyörögni? - hallották meg közvetlenül a hátuk mögül a kapitány érdeklődő, de kemény hangját, mire mindketten összerezzentek, aztán Espo ártatlan arccal, Ryan pedig zavarában a torkát köszörülve megfordultak.

- Semmi, Uram, csak az áldozat híváslistáját adja ki nehezen a szolgáltató - füllentette szégyenkezve Ryan anélkül, hogy a kapitány szemébe nézett volna.

Gates szeme egy pillanatra gyanakodva összeszűkült, de mivel tudta, hogy úgysem tudja kihúzni a két nyomozóból az igazat, inkább a lényegre tért.

- A nassau-i rendőrség rendkívül túlterhelt, mivel a turistaszezon közepén vannak. Nem tudnak a mi ügyünkkel is foglalkozni, de felhatalmazást adnak, hogy a területükön eljárjunk az ügyben, mivel a gyilkosság a mi körzetünkben történt. Készüljenek! Holnap utaznak a Bahamákra! 

Változatok egy témára 8/10

- Mi? Dehogy! - hőkölt hátra az ötlettől Ryan. - A nászútjukon? Beckett lelőne bennünket, ha rájönne!

Kate tudata lassan hagyta el az álmok világát. Először csak messziről érzékelte az alig hallható zajokat, amelyek megtörték a szoba hajnali csendjét, és nem illettek a nyitott ablakon beszűrődő kinti hangokhoz sem. Ösztönei egy pillanat alatt éberré tették. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, miközben egy kissé felemelte fejét a párnáról, hogy jobban halljon, de csak néhány tengeri madár jellegzetes rikoltozását és a partra kifutó hullámok csobogását hallotta, meg ahogy a pálmafák leveleit egymáshoz simítja az állandóan fújó szél. Talán csak a képzelete játszott vele - nyugtatta magát, és visszatette fejét a párnára. Tekintete végigsiklott a mellette fekvő, mélyen alvó férfin, és elmosolyodott. A póló már nem került vissza Castle-re, sőt a pizsamanadrág sem! Hosszú és szenvedélyes szeretkezésük után a férfihoz kucorodva élvezte, ahogy az erős, meleg test védelmező burokként simul hozzá, és az ölelő karok óvón fonják körül. Éppen azt ecsetelte, hogy ennél csodálatosabb helyet el sem tudott volna képzelni a nászútjukhoz, és hogy mennyire élvezi a napfényt és a tengert, amikor feltűnt neki, hogy Castle meleg lehelete egyre elnyújtottabb és lassabb ütemben csiklandozza a nyakát, és a simogató ujjak játéka is abbamaradt. Óvatosan kibontakozott az ölelésből, megfordult, és mosolyogva nézte a mély álomba zuhanó férfit, miközben megállapította, hogy míg őt felpörgeti és éberré teszi a szeretkezés, Castle-nél éppen az ellenkezője játszódik le. Akkor arra gondolt, majd reggel megszekálja, hogy kiüti egy kis szeretkezés, és egy pillanat alatt elalszik, azonban visszagondolva az éjszakára, pontosan tudta, hogy nem egy "kis" szeretkezést éltek át. Nem csodálkozott, hogy a férfi még mindig teljes öntudatlanságban feküdt a hasán, ajkai elnyíltak, egyik keze ernyedten lógott le az ágyról, míg a másik a párnán nyugodott a feje mellett.  Kisimított egy előrehulló tincset a homlokából, mire az álmában elmosolyodott. Kate úgy érezte, ez a boldogság és béke szigete, amikor újra meghallotta a zajt. Apró kattanás volt, ahogy valaki óvatosan becsukja az ajtót, és a zár nyelve a helyére ugrik. Tudta, hogy nem a képzelete szüleménye a hang. Szíve gyorsabb ütemre váltott a vérében megsokszorozódó adrenalintól, izmai megfeszültek, idegsejtjei minden apró ingert érzékeltek. Kétség sem fért hozzá, hogy osonó lépteket, és suttogó beszédet hall. 

- Castle! - rázogatta meg a férfi vállát, miközben tekintetét végighordozta a szobán, fegyverként használható tárgy után kutatva. - Castle! - suttogta erélyesen. - Valakik járkálnak a lakásban!

- Biztos Alexis és Anya - mormogta a férfi álomittasan anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.

Kate szeme egy pillanatra kikerekedett a lehetőségre, aztán csak sóhajtott, amikor rájött, Castle még annyit sem érzékel a valóságból, hogy nem otthon vannak. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy egyedül deríti ki, kik a betolakodók, de mivel biztos volt benne, hogy több emberrel kell szembeszállnia valódi fegyver nélkül, elvetette az ötletet. Semmi kedve nem volt éppen a nászútjukon meghalni, ezért újra megrázogatta a férfit, miközben közel hajolva hozzá, a fülébe suttogta a szavakat.

- Castle! A Bahamákon vagyunk Patterson házában egy magánszigeten, és valakik járkálnak a házban.

Nem tudta, hogy a szavai jutottak el az író tudatáig, vagy a kellemetlen érzés ébresztette-e fel, ahogy a fülébe beszélt, mindenesetre Castle szemei hirtelen kinyíltak, és éberen néztek körbe a szobában. Kate ujját a szája elé emelve figyelmeztette, hogy legyen csendben, mire Castle bólintott, halkan kiszállt az ágyból, és kapkodva magára ráncigálta a pizsamanadrágját. Semmi mást nem látott, amit fegyvernek használhatna, mint a jégvödörben árválkodó pezsgősüveget, ami ugyan már csak vízben állt,  viszont mivel meg sem bontották, jelentős súllyal bírt. Megmarkolta az üveg nyakát, és Kate után lépett, aki a csodaszép, fehér selyem hálóingben, egy papírvágó késsel a kezében osont az ajtó felé. Megfogta a vállát. A nő csodálkozva hátrapillantott, és megtorpant.

- Most én megyek előre - formálta hang nélkül a szavakat Castle, és jelentőségteljesen összehúzta a szemét. 

Néhány másodpercig farkasszemet néztek, aztán Kate megadóan sóhajtott. Itt most nem volt rendőr, fegyvere sem volt jobb, mint Castle-nek, ráadásul igencsak megcsorbította volna a férfi egóját, ha nem enged neki. Megforgatta a szemét, amikor meglátta az aprócska győzelem okozta elégedett vigyort Castle arcán, miközben olyan léptekkel osont el mellette, mint a Tom és Jerry-ben az egérvadászatra induló macska. A férfi az ajtóra tapasztotta a fülét, de mivel nem hallott semmit, lassan lenyomta a kilincset, és résnyire nyitotta az ajtót. A széles folyosón nem volt senki. Castle kilépett, és intett Kate-nek, hogy követheti. Meztelen lábbal, nesztelenül lépkedtek a puha szőnyegen, egészen a hatalmas nappaliig, ahol Castle felemelte a karját, amivel megállásra késztette Kate-t. Feszült figyelemmel füleltek. Újra lehetett hallani a halk hangokat, és már jól kivehető volt, hogy egy férfi és egy nő beszélget a konyhában. Castle és Beckett elszántan egymásra nézett, aztán bólintottak. Harcra kész tekintettel, Castle a magasra tartott pezsgősüveggel, Kate pedig az előre szegezett papírvágóval indultak támadásra. A konyhaajtó elé lopóztak, ami mögül most csak fura zörejek hallatszottak, de aztán csend lett. Castle Kate-re nézett, tekintetük találkozott, aztán mintegy jelt adva a másiknak a behatolásra, bólintottak. Castle nyelt egyet. Érezte, hogy a szíve majd' kiugrik a helyéből, és csak remélte, hogy a konyhában csak fegyvertelen tolvajokkal találják magukat szembe, akiknek a lakatlannak vélt luxusnyaraló értékeire fáj a foguk, nem pedig fegyveres, a zsákmányért ölni is képes gyilkosokkal. Pislantott egyet, aztán összeszorított szájjal a kilincs felé nyúlt.

Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és hatalmas sikítás és eget rengető csörömpölés rázta meg a házat. Castle ijedtében hátraugrott, miközben az egyik kezét a szívére tette, ami most már vad táncot járt a mellkasában, a másikat a szája elé kapta, hogy visszafojtsa a torkából feltörni készülő sikoltást. Kate összerezzent, aztán vett egy nagy levegőt, és megkönnyebbülve fújta ki. A csörömpölés a földre ejtett tálcától és annak törékeny tartalmától, a sikítás pedig a velük szemben álló megtermett, fekete nőtől származott. Férfiasan rövid, gyapjas haját ellensúlyozták a fülében lógó hatalmas, aranyszínű bizsu fülbevalók, és a nyakát több sorban körülfonó nyaklánc színes gyöngyei.  Kezeit ijedtében hatalmas melleire szorította, barna szemében egy pillanatra félelem csillant, de amikor felmérte, hogy csak a ház vendégeivel hozta össze idő előtt a sors, jóízűen elnevette magát, amitől előbukkant vakító fehér fogsora.

- A szívbajt hozta rám, Mr. Castle - mérte végig a pezsgősüveget épp letevő, félmeztelen, kócos férfit, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy a valóban munkaadója vendége áll előtte kissé furcsa arcot vágva. - Mrs. Castle, ugye? - biccentett barátságosan Kate felé, aki zavartan elmosolyodott, és közben átkozta rendőr ösztöneit, amiért a zajokból azonnal betörőre asszociált, pedig csak a ház személyzete érkezett meg. - Remélem, nem ébresztettük fel magukat! Manuela vagyok, a házvezetőnő, ő pedig itt José, a gondnok - mutatott a háta mögül felbukkanó alacsony, vékony, inas kis emberre. aki idegesen törölte tenyerét zöld kertésznadrágja szárába, aztán üdvözlésképpen lekapta fejéről jókora szalmakalapját.

- James úr mondta, hogy néhány napig ne zavarjuk magukat, de az asszony már nem nyugodott, mindenképpen reggelit akart maguknak készíteni - morogta zsémbesen a felesége felé intve a fejével. - Aztán tessék, mi lett belőle! - mutatott a földre, ahol szanaszét hevertek a rántotta és a sült szalonna maradványai, összekeveredve a kiömlött narancslével, no meg a poharak és tányérok szilánkjaival.

- Semmi baj, majd csinálok másikat - legyintett az asszony nevetve. - Te meg addig feltakaríthatod ezt - csendült élcelődve a hangja, aztán nem törődve férje morgolódásával, fecsegett tovább. - Mi itt lakunk a sziget másik végében, és csak akkor jövünk, ha szükség van ránk, de ne féljenek, nem fogunk zavarni. Tudjuk, hogy nászúton vannak - tette hozzá jelentőségteljes pillantások közepette, amitől Kate elpirult, Castle pedig gyorsan megköszörülte a torkát.

- Ne-nem zavarnak - húzta kényszeredett mosolyra a száját, miközben egyik lábáról a másikra állt.

- Na, szépen nézünk ki, ha a nászútjukon nem zavarja egy idősödő házaspár jelenléte! - húzta össze a szemöldökét az asszony, és rosszallóan végigmérte Castle, aki ettől még jobban zavarba jött, és azonnal ellenkezni kezdett.

- Ne-nem úgy értettem, csak ... szóval ...

- Akkor jó - nevette el magát Manuela, amitől Castle-nek furcsa érzése támadt, mintha már találkozott volna a nővel, vagy legalábbis valakire nagyon emlékeztetné. - Csak megfőzöm az ebédet és a vacsorát, de el sem hagyom a konyhát, úgyhogy észre sem veszik, hogy itt vagyok. A hűtőszekrényben majd mindent megtalálnak. José addig kitisztítja a medencét, hogy nyugodtan használhassák, ha már megunták a tengert. Ha valamire szükségük van, csak telefonáljanak - sorolta, miközben már a tojásokat törte fel a következő adag rántottához.

- Segítek - ajánlkozott Kate - csak előbb felöltözöm.

- Nem kell, maguk itt vendégek - szólt utána Manuela csodálkozva.

- Tudja, ő nem amolyan királykisasszony típusú lány - mosolyodott el Castle. - Szívesen segít. Na, jöjjön José, a miénk marad a romeltakarítás - hajolt le, hogy a tálcára rakja a veszendőbe ment reggeli maradványait, az idős gondnok pedig hálásan guggolt le mellé, miközben a nők uralmáról morgott valamit, nem létező bajsza alatt.

Néhány perc múlva már kedélyesen beszélgettek, és míg Castle a csodálatos szigetről faggatta José-t, Manuela a kedvenc ételeiket tudakolta Kate-től. Hiába invitálták azonban az idős házaspárt egy közös reggelire, azok kitartottak amellett, hogy még egy reggeli erejéig sem zavarják az ifjú párt, így csak két teríték került a teraszon levő asztalra. 

- Néhány óráig még itt leszünk, ha szükségük lenne valamire - búcsúzott el a kalapját szorongatva José. 

- A konyhában megtalálnak - mosolygott rájuk barátságosan Manuela. - Igaz is! Elmennek a hőlégballon fesztiválra? Szerintem nagyon romantikus kézen fogva nézni a magasból az óceánt és a szigeteket, de José-nak tériszonya van, így csak másoktól tudom, hogy páratlan élmény - sóhajtott lemondóan.

- Hőlégballon fesztivál? - csillant fel Castle szeme, de a következő pillanatban eszébe jutott egy emlék, amitől azonnal lelohadt a lelkesedése. - Hm. Talán megnézzük őket - mosolyodott el, de Kate-nek azonnal feltűnt a férfi hangulatváltozása és zavara.

- Hát, maguk tudják, de szállni a magasban, vagy lentről nézni, nem ugyanaz - jegyezte meg sajnálkozva Manuela, aztán sietve elbúcsúzott.

Kate lenyelte az utolsó falat rántottát, aztán megtörve a lassan kínossá váló csendet, Castle felé fordult.

- Azt hittem, odaleszel a hőlégballonozásért! - húzta fel kihívón a szemöldökét, miközben ártatlan szemekkel nézett az íróra. 

Castle olyan gyorsan kortyolt a frissen facsart narancsléből, hogy cikákolni kezdett tőle. Azt hitte, a kis jelenete eltereli Kate figyelmét a hőlégballonról, de tévedett.

- Szóval, nincs kedved hozzá? - kérdezte a nő.

- Mihez is? - tett úgy, mintha nem tudná, miről beszél Kate, de a nő átható tekintetéből azonnal tudta, hogy nincs más kiút, színt kell vallania.

- Tudod, volt egy fontos hőlégballonozás az életemben ... legalábbis, akkor azt hittem, hogy fontos lesz, de csak egy rossz döntés volt, és azóta ha meglátok egy ilyen színes csodát az égen, mindig az jut eszembe, milyen és hány hibát követtem el életemben.

Kate figyelte a komoly, kissé szomorkásan elgondolkodó férfit. Tudta, miről beszél, de nem akart közbeszólni. Ismerte annyira, hogy tudta, őszintén el fogja mondani, mi bántja anélkül, hogy kérdezné.

Castle vett egy nagy levegőt, és folytatta.

- Egy hőlégballonon kértem meg Gina kezét. 

- Tudom - mosolyodott el Kate, és megfogta a férfi kezét. - Akkoriban láttam a képeket a magazinokban rólatok.

Castle bosszúsan húzta el a száját, amiért a média élete minden fontos eseményét közszemlére tette, aztán őszinte tekintettel Kate-re nézett.

- Régen nem tulajdonítottam jelentőséget neki, de most úgy érzem, rossz ómen lenne hőlégballonoznunk.

Kate nézte a férfi kétségbeesett arcát, aztán végigsimított rajta, és közelebb hajolt.

- Castle! Ez csak egy babona, amit te találtál ki - mondta meggyőződéssel, meleg, megnyugtató hangon. - Nem attól lesz jó vagy rossz a házasságunk, hogy felülünk-e egy hőlégballonra.

- Csak ... úgy érzem, minden olyan tökéletes - suttogta a férfi - és nem akarom, hogy ezt bármi elrontsa.

- Csak azt felejtetted el, hogy most velem szállnál fel a magasba.

- Igaz - helyeselt megkönnyebbülten a férfi, aztán a következő másodpercben már incselkedve elmosolyodott. - Szóval, te régen is elolvastad a rólam szóló cikkeket?

Kate szeme egy pillanatra összeszűkült, aztán mintha nem is hallotta volna a kérdést, a José-tól kapott nassaui újságba mélyedt.

- Ó! Amatőr motorosok is kipróbálhatják az új gyorsasági versenypályát! Kipróbáljuk, Castle? - nézett fel ragyogó mosollyal, de a férfinak nem kerülte el a figyelmét a zöld szemek incselkedő csillogása.

    

Változatok egy témára 8/9

Alig lépett néhányat, amikor szembesült azzal, hogy a valóság még csak meg sem közelíti az elképzeléseit.

A gyertyák meleget árasztó lobogása helyett a modern mennyezeti lámpa vakító LED égőinek éles fénye ragyogta be a szobát. Azt hitte, Castle legfeljebb egy rövid pizsamanadrágot vesz fel a fülledt, meleg trópusi éjszakában, és amit a szobába lépve először meglát, az a férfi csibészes mosolya, és erős, finom bőrű, meztelen mellkakasa lesz, ehelyett azonban Rick az ágyban ült egy világosszürke, "V"-nyakú pólóban, ölében a laptopjával, és minden figyelmét a monitoron megjelenő szövegre fordította, és még csak fel sem nézett. 

- Castle! - szólította meg búgó hangon a férfit abban a reményben, hogy olyan érzéki látványt nyújt a hófehér, selyem hálóingben, felborzolt hajjal, hogy el tudja vonni a figyelmét a laptopról, de Castle mintha nem is hallotta volna.

- Már az internetben sem bízhat az ember - morogta bosszúsan maga elé. - Minden, ami vele kapcsolatos, legalább három hetes! Se egy riport vagy cikk, se egy facebook vagy twitter bejegyzés. Mintha eltűnt volna Anton Volkov.

- Jézusom, Castle! Te még mindig nem tudtad megemészteni, hogy nem láttad azt a komikust? - váltott a csalódását elrejtő csábos mosoly egy pillanat alatt döbbent, hitetlenkedő arckifejezésre.

- Csak nem értem, hogy egy olyan fiatal ember, aki a sziporkázó szellemével feledtetni tudta a társadalmi elvárásoknak nem éppen megfelelő testi adottságait, akinek a karrierje töretlenül ível felfelé, egyszer csak eltűnik - pásztázta még mindig a web-oldalakat.

- Ha eltűnt volna, már tele lennének vele a hírek - jegyezte meg lemondóan Kate. Lekapcsolta a villanyt, miközben arra gondolt, jobb lesz, ha megbarátkozik a gondolattal, hogy mindig alulmarad olyan helyzetekben, ha Castle-nek valami nagyon izgatja a fantáziáját. Bár nem az a fajta nő volt, aki hamar feladja, nem harccal akarta kiérdemelni a férfi figyelmét. Hirtelen eszébe jutott valami. - De eszedbe ne jusson, hogy utána nézess Volkov-nak a fiúkkal!

- Mi? Dehogy! Elvégre nem pazarolhatom a rendőrség erőforrásait a kíváncsiságom kielégíté...sére - nézett fel ártatlan arccal, de huncutul csillogó tekintettel Castle, ám amikor meglátta a nőt, elakadt a szava, és kikerekedett a szeme. - Áááá ... ez ... ezt a hálóinget még sosem láttam rajtad - nyelt egy nagyot, miközben pislantott egy hatalmasat. A laptop derengő fénye Castle hasára vetődött. A sötétbe burkolózó szobában csak a Kate tökéletes testére feszülő hálóing selymes fénye világított, mint valami misztikus, varázslatos fény, ami kiemelte a karcsú derék és a kerek csípő nőies vonalát, és ahogy a leheletnyi anyag rásimult, sejtetni engedte a szabályos, kerek melleket. Castle olyannak látta a nőt, mint egy csodálatos égi tüneményt.

Kate úgy élte meg a férfi reakcióját, mint egy jelentős győzelmet. Megtapasztalta már a vereség keserű ízét, amikor nem tudta elcsábítani és felkelteni a vágyait, mert erősebb volt nála a férfi játékszenvedélye, vagy addig nem volt képes rá figyelni, amíg a fantáziáját izgató ügyre fényt nem derítettek. Most azonban a férfi tágra nyílt szemei, dadogó szavai, kiegyenesedő, megfeszülő teste azt jelezte, hogy el tudta vonni a figyelmét Anton Volkov-ról.

- A ma estére tartogattam - simított végig a fehér selymen érzéki mozdulattal, miközben közelebb lépett a férfihoz, aztán alsó ajkát beharapva, ujjaival a hálóing vékony pántjával kezdett játszani. Amikor Castle szája elnyílt, és újra egy nagyot pislantott, az ágy mellé lépett, és mutatóujját cirógatva végighúzta a férfi arcán, ajkain, nyakán, majd megállt a póló kivágásánál.

- Túlöltöztél az éjszakára, Castle - búgta érzéki hangon.

- I-igaz - nyelt egyet a férfi, aztán kapkodva kezdte lehúzni magáról a pólót.

- Sokkal jobban tetszel így - mosolygott Kate elégedetten, és tekintetét végigjáratta erős, finom bőrű mellkason, mire Castle végigsimított a nő csípőjén és combján egészen a térdéig, aztán vissza, majd gyengéden maga mellé húzta az ágyra.
Amikor a férfi megérezte a vágytól megkeményedő mellbimbókat a mellkasának nyomódni, beletúrt a leomló hajzuhatagba, olyan közel húzta magához Kate-t, hogy érezze forró leheletét a száján, aztán puhán érintve az ajkait, gyengéden megcsókolta. Hallotta, ahogy a nő lecsukja a laptop monitorját, és a gépet a hasáról az éjjeliszekrényre csúsztatja anélkül, hogy a csókot megszakította volna. Castle elmosolyodott. Tudta, mi játszódik le Kate-ben, és miért szabadul meg olyan gyorsan a laptopról, de tanult a hibából, és tudta, mit veszíthet, ha hagyja, hogy Volkov jobban érdekelje, mint az a különleges nő, akit a karjaiban tartott.
- Mi az? - húzódott kissé el Kate, és ragyogó szemében gyanakvás csillant. - Min mosolyogsz?
- Semmin, csak boldog vagyok - simított végig a gyönyörű arcon, és őszinte tekintettel nézett az ezüstös holdfényben barnán csillogó hatalmas szemekbe. 
- Én is - mosolyodott el Kate felszabadultan. Minden eddigi rossz érzése tovaszállt.
- Gyönyörű ez a hálóing, de azt hiszem, már betöltötte a szerepét - suttogta Castle. - Nélküle még gyönyörűbb vagy!
- Rajtad is van még egy felesleges ruhadarab - túrt bele a nő a férfi dús hajába, aztán megcsókolta, és közben végigsimított a széles háton, majd körmét finoman végighúzta a gerince mentén egészen a pizsamanadrágig. Ott egy pillanatra elidőzött, aztán egy határozott mozdulattal becsúsztatta ujjait a puha pamut alá úgy, hogy közben a nadrágot is tolta lefelé. Kate hallotta, ahogy a férfi belenyög a csókba, aztán érezte, hogy Castle keze végigsimít a csípőjén, majd a combján, aztán a hálóing alá bújva folytatta útját lüktető nőiessége felé, miközben ajka csókokkal árasztotta el érzékeny bőrű nyakát. Behunyta a szemét, és átadta magát a testi gyönyöröknek.

Espo a fehér tábla előtt támaszkodott az íróasztalnak, kezében egy bögre forró kávét szürcsölgetve, és azon töprengett, miért néz ki sokkal szebben a feliratok sora Kate írásával. Sóhajtott egyet. Bosszantotta, hogy még az áldozat személyazonosságát sem tudták, és a Lanie-től szerzett információk is inkább bonyolították a nyomozást, ahelyett, hogy segítették volna.
- Gates egy óra múlva jelentést kér - huppant mellé Ryan, akinek kétségbeesett tekintete elárulta, hogy már látja maga előtt a kapitány rosszalló, csalódott arckifejezését, amint megtudja, hogy semmi kézzelfoghatót nem találtak. - Találtál valamit? - járatta végig reménykedve szemét a táblára írt kissé ákombákom betűkön.
- Nem annyit, hogy Gates-nek elég legyen - húzta el a száját Espo.
- Lehet, hogy orosz vagy ukrán? - ráncolta csodálkozva a homlokát Ryan, aztán tátott szájjal olvasta a holttesten talált sérüléseket és a toxikológiai jelentést. - Megharapta egy nagymacska, de gyógyszer és altató túladagolásba halt bele? 
- Aha, csak nem tudom, mire mehetünk ezzel az információval - morogta Javi.
- Hát, ezekkel az információkkal össze tudnék hozni két vagy három lehetséges történetet arról, hogyan kerülhetett egy orosz törpe harapásnyomokkal, begyógyszerezve a Central Park tavába egy bőröndbe - élénkült meg Ryan, és csillogó tekintete arról árulkodott, hogy szárnyra kelt a képzelete. Már éppen vett egy nagy levegőt, hogy belekezdjen az egyik elméletébe, de Javi megelőzte.
- Ryan ne kezdj Castle-t játszani!
- Miért? Sokszor egész jó ötletei vannak, és én bírom a történeteit.
- Én meg a tényeket bírom. Át kellene néznünk a bevándorlási hivatal adatbázisát. Ha Oroszországból érkezett a törpénk, megtudhatjuk a személyazonosságát.
- Én az állatkertekre gondoltam - húzta fel a szemöldökét ártatlanul Ryan. - Ha vadállat harapta meg, talán egy állatkertben dolgozott. Vagy egy cirkuszban - lelkesedett az ötlettől.
- Persze - húzta el lekicsinylően a száját Espo. - Pont egy 116 centiméteres törpe lenne az oroszlánszelídítő?
Ryan azonban állta barátja gúnyos tekintetét, és fölényesen megvonta a vállát.
- Castle lehetetlen elméletei is gyakran bejönnek.
- Rendben! Legyen verseny! - jelent meg kaján vigyor Espo arcán a biztos  győzelem tudatában. - Aki előbb kideríti az áldozat személyazonosságát, az egy hétig mentesül a jelentésírás alól.
- Áll az alku - nyújtotta a kezét Ryan, amibe Espo azonnal belecsapott, és egy másodperc múlva már rohantak is a számítógépük felé.
Alig telt el 10 perc, amikor egyszerre ugrottak fel az íróasztaltól -
- Anton Volkov! - kiáltották diadalittasan, aztán amikor szembesültek vele, hogy a társuk is rájött az áldozat kilétére, egy pillanatra mindketten bosszankodtak, hogy nem tudták learatni a dicsőséget, de a következő másodpercben jólesően egymásra nevettek. Mire Gates berendelte őket az irodájába, már elég sok adattal rendelkeztek Anton Volkov-ról.
- Az áldozat huszonnyolc éves, Szentpéterváron született, és hét éve jött az államokba. Orosz-angol szakos tanár édesanyja révén kiválóan beszélt angolul. Az édesapja tíz éve meghalt - tért az áldozat élettörténetére Espo, miután ismertette az orvosszakértő megállapításait.
- Volkov először egy atlantai cirkuszban kapott munkát, mint bohóc, de kiváló humorára és beszédkészségére hamar felfigyeltek, így komikus karrierje töretlenül ívelt felfelé. Mára már országosan ismert a szakmájában - folytatta Ryan.
Victoria Gates összevont szemöldökkel, szigorú tekintettel hallgatta az információkat, aztán elgondolkodva forgatta meg ujjai között a szemüvegét.
- Mit tudunk a jelenlegi életéről?
- A nemzetközi hírű Royal Circus tagja volt már másfél éve. Az utolsó előadása Miami-ban volt óriási sikerrel, de a szerződését három héttel ezelőtt felbontotta. Azóta mintha eltűnt volna a világ szeme elől - folytatta Ryan a jegyzetfüzetéből olvasva a megállapított tényeket.
- Lehet, hogy a világ szeme elől eltűnt, de maguk azért nyomozók, hogy kiderítsék azt, ami nincs fenn az interneten!  - csattant a kapitány hangja. - Nézzenek körül abban a cirkuszban! Ha valami vadállattól származik az a harapás, valószínűleg valamelyik cirkuszi nagymacska lesz a kapocs a gyilkoshoz! - utasította a két férfit, de azok csak tanácstalanul ácsorogtak, és jelentőségteljes pillantást váltottak. - Talán cirkusz fóbiájuk van? - kérdezte éllel.
- Nem, Uram, csak a cirkusz már Nasszau-ban van - mondta halkan Ryan, aztán zavarában nyelt egyet. - A Bahamákon - tette hozzá magyarázatképpen.
- Tudom, hogy hol van Nassau, Ryan nyomozó - szűkült össze dühösen a kapitány szeme, amiért beosztottja nem tételezte fel róla, hogy rendelkezik némi földrajzi tudással. - Derítsék ki, mit csinált az áldozat az utóbbi három hétben, addig én felveszem a kapcsolatot a nassau-i rendőrséggel!
A két férfi bólintott, és kilépett az ajtón. Ryan töprengve állt meg Beckett íróasztalánál.
- Tesó, ugye nem azon gondolkodsz, hogy Beckett és Castle éppen a Bahamákon van nászúton, és ...
- Nem, nem - ingatta meg határozottan a fejét Ryan. - Csak arra gondoltam, Castle talán ismerte ezt a kis embert. Tudod, hogy érdeklik a különleges emberek! Volkov pedig híres volt, törpenövésű, és nagyon egyedi humora volt. Egyesek szerint a magánéletben is rendkívül szórakoztató volt, mások szerint viszont elviselhetetlen.
- Ja, pont, mint Castle - jelent meg egy kis gunyoros mosoly Espo szája sarkában. - Persze a magasságát kivéve - tette hozzá, aztán elgondolkodva összevonta a szemöldökét. - Szerinted felhívjuk?
- Mi? Dehogy! - hőkölt hátra az ötlettől Ryan. - A nászútjukon? Beckett lelőne bennünket, ha rájönne!

Változatok egy témára 8/8

- Miért érzem úgy, hogy a terveimből nem lesz semmi?

A jókora, luxuskivitelű motorcsónak szinte kettészelte a csendesen fodrozódó vizet. Kate felszegett fejjel élvezte, ahogy a szélben lobog a haja, és a háta mögött megtámaszkodva itta magába az éltető napsugarakat. Magában mosolyogva nézte Castle-t, aki önelégült mosollyal az arcán, fehér nadrágban és fehér, feltűrt ujjú ingben, fején a tengerészkapitányokat utánzó sapkában, márkás napszemüvegben állt a kormány előtt. Rendkívül vonzónak találta. Ráfeledkezett, milyen természetes a férfinak, hogy egy ilyen különleges járművet vezessen, és újra megállapította, mennyire más világból jöttek. Sokkal hihetőbb lett volna, ha a híres bestseller író az aktuális barátnőjével, egy szőke modellel, vagy egy Paris Hilton-hoz hasonló celebbel motorcsónakázna, nem  pedig a feleségével, aki ráadásul gyilkossági nyomozó. Mintha megérezte volna, hogy őt figyeli, a férfi hátranézet, és elégedetten elmosolyodott.

Castle úgy érezte, eljött az ő ideje. Végre ő vehette át a vezetést, és tetszeleghetett az erős, irányító férfi szerepében! Végigjáratta tekintetét a sütkérező nőn, aki olyan gyönyörű  volt, hogy önkéntelenül nyelt egyet. A hófehér, vállpántos nyári ruhát csak szolid csipke díszítette, de kiemelte a nő tökéletes alakját, fedetlenül hagyta a kecses vállakat és a formás, izmos lábakat, és még sötétebbnek látszott benne napbarnított bőre. A szélben lobogó hullámos haj, és a divatos napszemüveg a világhírű színésznőkről készült fotókat idézte fel Castle-ben, bár megállapította, hogy Kate mindegyiküknél különlegesebb. 

A nap úgy telt, ahogy Kate szerette volna. Bejárták a csodálatos várost, megkóstolták a helyi specialitásokat, fagyit nyalva sétáltak kézen fogva a széles sétálóutca forgatagában, aztán csecsebecséket válogattak a helyiek portékáitól roskadozó kirakodóvásárban. Castle ugyan időről időre felhozta, hogy kipróbálhatnának egy kaszinót, elég volt egy szúrós pillantás, és a férfi máris visszakozott. Estefelé, amikor Kate már majdnem megsajnálta, hogy ennyire vágyik az író egy kis izgalomra, és éppen úgy döntött, ha még egyszer előhozakodik vele, akkor belemegy, és hagyja, hogy kipróbálják a rulettet vagy a Blackjack-et, amikor Castle hirtelen megtorpant.

- Kaszinóba nem akarsz menni, sajnos, de mit szólnál, ha cirkuszba mennénk? - nézett izgatott várakozással Kate-re, aztán amikor meglátta csodálkozón összehúzódni a nő szemöldökét, diadalittasan egy hatalmas hirdetésre mutatott, ami az egyik legnevesebb amerikai cirkusz esti előadására hívta fel a figyelmet.

- Hm ... na jó - egyezett bele mosolyogva Kate, aztán csipkelődve hozzátette: - Igaz, hogy van egy saját bejáratú bohócom, de azt hallottam, a világon egyedülálló légtornászaik és akrobatáik vannak.

- De szereted a bohócokat, ugye? - játszotta az esdeklőt Castle.

- Csak egyet szeretek, bár néha az idegeimre megy - ölelte át mosolyogva a férfit, és egy futó csókot adott a szájára. 

- Én gyerekkoromban rettegtem a bohócoktól. A fura ruhájukat, a hatalmas cipőjüket, a természetellenes színű hajukat és a labda orrukat inkább bizarrnak találtam, mint nevetségesnek, de leginkább a fehérre festett arcuk és a vörös szájuk riasztott - rázkódott meg az emlékre. - Viszont láttam egy riportot a komikusukkal. Na, az aztán fergeteges volt! Nem tudom, hogyan csinálta, de csak úgy ömlött a humor és a poénok sora abból a kis emberkéből - mondta elismerően.

- Kis emberke? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate.

- Aha! Nem szeretik, ha törpének nevezik őket, ezért mondtam, hogy kis ember. Úgy emlékszem, az egy métert sem érte el a magassága - gondolkodott elmerengve Castle, mert bosszantotta, hogy nem jut eszébe, mekkora is volt a komikus, pedig amikor a riportot nézte a tévében, még méregette is a levegőben a kezével a méretet, hogy el tudja képzelni a valóságban a férfi nagyságát. - Szóval, körülbelül ilyen magas, illetve alacsony - tartotta a combjához a tenyerét. - A poénjain az sem rontott, hogy enyhe akcentussal beszélt. Őrült jól fogunk szórakozni, hidd el! - győzködte a nőt, aki nem vette le szemét a plakátról.

- Ha csak miatta akarsz cirkuszba menni, akkor csalódni fogsz - mutatott a hirdetésre, amelynek jobb alsó sarkában piros betűk hívták fel a figyelmet arra, hogy Anton Volkov komikus előadását törölték a programból.

- Mi? De ... de hát ... - hitetlenkedett Castle, és csalódottan olvasta el újra a szöveget. - De hát miért törölték? Biztos siker volt, ami jót tett a cirkusz kissé megkopott hírnevének, és a bevételnek is.

Kate nézte a férfi bánatos arcát, és egy pillanatra végigfutott fejében egy gondolat: ha a kisfiuk örökölné az apja vonásait, nem tudna ellenállni ennek az elszontyolodott ábrázatnak.

- Azért megnézhetünk egy előadást. Az artisták és a bűvész  is híres, biztosan jól fogunk szórakozni - próbálta vigasztalni a férfit annak ellenére, hogy elkápráztatták ugyan a mutatványok, mégsem vonzotta a cirkusz világa. Némelyik produkciót természetellenesnek érezte, másoknál pedig nem értette, miért kockáztatják az életüket az artisták. Jobban szerette az ügyességet, vagy a szellemességet előtérbe helyező számokat, ezért sajnálta, hogy a komikus előadása elmarad.

Castle a plakátot tanulmányozta, és csalódottan megingatta a fejét, mintha nem értené, hogyan fordulhat elő ilyen, aztán egyszer csak hirtelen elvigyorodott, és sejtelmes mosollyal az arcán a nő felé fordult.

- Akkor megnézzük Jasmina-t a guminőt is? - bökött az egyik fellépőre a hirdetésen. - Wow! A barátja biztosan nagyra értékeli a hajlékonyságát - csillant pajzán fény a szemében, és Kate tudta, hogy vadabbnál vadabb, erotikusabbnál erotikusabb jelenetek pörögnek a férfi képzeletében.

- Én inkább egy gumiférfit néznék meg - tett úgy Kate, mintha elmerengene a lehetőségen, mi mindenre lenne képes egy különlegesen hajlékony férfi az ágyban, és egy pillanattal később elégedetten vette tudomásul, hogy elérte a célját, mert Castle arcáról egy szemvillanás alatt lehervadt a pajzán vigyor.

Néhány óra múlva már az elegáns színház nézőterének bordó bársonnyal bevont székén ülve várták, hogy elkezdődjön az előadás. A modern épületet úgy tervezték meg, hogy a színpadot és a nézőteret könnyedén át lehessen alakítani annak megfelelően, hogy színdarabot, musicalt vagy operát adnak elő, vagy éppen koncertteremnek használják, de ha kellett, cirkuszi porondot varázsoltak belőle. Kate arra gondolt, mennyivel másabb ez a közeg, mint gyermekkora sátras cirkuszaié! Ilyet eddig csak a tévében látott, de ott nem gyilkossági nyomozók és átlagemberek ültek a nézőtéren, hanem a felső tízezer tagjai. Végignézett a tehetős turisták alkotta nézőseregen, és megállapította, nincs még egy ember, aki olyan izgatottan várná az előadást, mint Castle.

- Nem értem, miért mondott fel Anton - rágódott még mindig a férfi az információn, amit a pénztárosnő osztott meg velük, amikor Castle elővéve legbehízelgőbb mosolyát, rákérdezett a komikus hollétére. A pénztáros persze örömmel csevegett, de azon kívül, hogy Anton Volkov írásban lemondta az összes fellépését, és felbontotta a szerződését a cirkusszal, semmi érdemlegeset nem tudott.

- Talán már nem érezte kihívásnak a cirkuszt, vagy filmes karrierre vágyott, vagy tévészereplésre, de az is lehet, hogy megunta ezt a világot, és egyszerűen kiszállt a csillogásból.

Castle néhány másodpercig eltöprengett a lehetőségeken, aztán megütközve Kate felé fordult.

- Te most elméleteket gyártasz mindenféle bizonyíték nélkül?

- Nem Castle, csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyi oka lehet annak, ha valaki szerződést bont egy cirkusszal.

- De amikor olyan jó volt abban, amit csinált! Nem hiszem el, hogy csak úgy, minden ok nélkül lemond valaki a sikerről! Miért tenne ilyet? Miért ...

- Castle! Fogadd el, hogy ma nem látod az előadását! A miértekre pedig sosem kapunk választ - zárta le a témát Kate éppen akkor, amikor a zenekar egy indulószerű, fülbemászó dallamot kezdett játszani, jelezve, hogy kezdődik az előadás.

Beckett maga is meglepődött, milyen jól szórakozott. Nem varázsolták el annyira a produkciók, mint az írót, aki tágra nyílt szemmel, lélegzetvisszafojtva itta magába a lehetetlennek tűnő akrobatikus mutatványok látványát, és elnyílt szájjal csodálkozott rá a hihetetlennek tűnő bűvésztrükkökre, de kimondottan élvezte, hogy mi mindenre képes az emberi izomzat, ügyesség, figyelem és szellem. Megmosolyogta a férfi gyermeki rácsodálkozását az előadásokra, de egyszer nem állhatta meg, hogy meg ne csipkedje.

- Castle! Csukd be a szád, nehogy kicsorogjon a nyálad - súgta oda neki, amikor a rendkívüli hajlékonysággal megáldott Jasmina terpeszbe állt a nézőkkel szemben, és ívben hátrahajolva, a térdei között dugta ki a fejét.

A tenger mélykék sötétjéről ezernyi csillámként verődött vissza a csillagok és a Hold fénye. A derengés azonban éppen elég volt, hogy lássák Patterson magánszigetét, ami fekete árnyékként tornyosult a látóhatár fölé. A levegő langyosan simogatta Kate meztelen vállát és arcát, lobogtatta meg a haját. A sötétben szinte világított Castle fehér nadrágja, inge, és a tengerészsapka, amit azonnal a fejébe csapott, amint beindította a motorcsónakot. Kate behunyta a szemét, hogy felelevenítse a napot, hogy minden pillanatát el tudja raktározni az emlékezetében: ahogy nevetve kávéznak egy pálmafákkal díszített étterem teraszán, kézen fogva sétálnak a bazársoron, és Castle bohóckodva próbál fel mindenféle szalmakalapot, ahogy a legváratlanabb pillanatokban átöleli és megcsókolja, de még azt is, ahogy a férfi Jasmina produkciójára reagált. Szerette volna, ha öreg korában is fel tudná idézni a napfényben fürdő égszínkék, és a csillagos égbolt alatti mélykék tenger színét, a sós levegő illatát, a meleg szél simogató érzését.

Kinyitotta a szemét, és mélyet lélegzett a friss éjszakai levegőből. Castle éppen a móló mellé kormányozta a hajót, és hogy jobban lássa a kikötőhelyet, oldalra billentett fejjel kissé előrehajolt. Kate a derengő fényben is jól látta, ahogy a mozdulattól a fehér nadrág és az ing ráfeszül a férfira, és láthatóvá válnak a megfeszülő izmok. Pajkos mosoly jelent meg az arcán. Már tudta, mivel tehetnék fel a koronát a mai napra!

Egy óra múlva felfrissülve lépett ki a zuhany alól. Felvette a nászút előtt vásárolt hófehér, csipkés selyem hálóinget, ami érzékien kiemelte kerek csípőjét és szabályos melleit. Várakozó mosollyal az arcán lépett a hálószobába. Arra számított, hogy gyertyák sejtelmes fénye fogadja, és Castle az ágyban fekve, kezében egy pohár borral, csillogó szemekkel várja. Alig lépett néhányat, amikor szembesült azzal, hogy a valóság még csak meg sem közelíti az elképzeléseit.

Változatok egy témára 8/7

Testük egymáshoz simult, gyengéden, mégis szorosan ölelték egymást, ajkuk édes csókban forrt össze, miközben az enyhén hullámzó víz simogatva ringatta őket.

A hajnal első sugarai ébren találták Kate-t. Nem tudta, miért ébredt fel ilyen korán. Bosszankodva gondolt arra, hogy mit nem adott volna azért, hogy egyszer addig alhasson, ameddig csak akar, erre most, hogy itt a lehetőség, éberebb, mint bármelyik reggelen. Mérge hamar elszállt, ahogy kezdte visszafelé pörgetni emlékezetében az éjszaka eseményeit. Gondolatai elidőztek gyengéd szeretkezésük pillanatain, aztán emlékeiből előhívta az érzést, ahogy ölelkezve merültek el az óceán hullámaiba, ahogy Castle végigsimít a vállán, és a mozdulattól lehullik róla a könnyű, nyári ruha, és a férfi tekintetében megcsillan a vágy, ahogy a teraszon átöleli a férfi, és ringatózva nézik a naplementét, ami olyan káprázatos volt, hogy minden képzeletet felülmúlt. Hirtelen mintha egy apró szúrást érzett volna. Újra érezte a férfi forró leheletét, halk, komoly hangját:   "Azt hiszem, nincs annál szebb hang, mint amikor egy újszülött felsír." Akkor is ugyanazt érezte, mit most. Bár a férfi szavai később megnyugtatták, mégis, most úgy érezte, nem lehetne teljes az életük gyerek nélkül, és azt is tudta, hogy a szájuk mondhat bármit, a lelkük mélyén hiányérzetük lenne. Családot akart. Ez a szó pedig nem egy emberpárt takart. Sokkal többet jelentett neki annál: két egymást szerető embert, akik  új életet hoznak világra. Egyre több kétség kezdte gyötörni. Talán elkésett? A biológiai órája talán már túlhaladt azon az időn, amikor könnyedén teherbe eshet? Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy Castle-ről akkor állapította meg az orvos, hogy egészséges, amikor meggyógyult a zavarodott nőtől elszenvedett rúgástól, róla pedig akkor, amikor kiheverte a hasba szúrást. Akkor miért nem esett eddig teherbe? Nyugtalanul megfordult, és elgondolkodva nézte a férfit, aki boldoggá tette, és akit boldoggá akart tenni. Castle hosszú, lassú lélegzetvétele jelezte, hogy mélyen alszik. Hason feküdt, fejét a párnába fúrta, szája kissé elnyílt, megrebbenő szempillái elárulták, hogy álmodik. A férfi váratlanul elmosolyodott. Vajon miről álmodik? Talán éppen egy kisgyerekről? - tűnődött összeszorult szívvel a nő, amikor váratlanul Castle beszélni kezdett. Megfeszülve fülelt, hogy megértse a szavakat, és amikor néhányat felismert, elmosolyodott.

- ... Kate nővér ...megmentettél ... zombik ... mindig ...

Kate nyugtalanító gondolatai egy pillanat alatt tovatűntek, ahogy elképzelte, miről álmodhat a férfi. Castle gyakran álmodott regényszerű történeteket, amelyekre reggel élénken emlékezett, és néha el is mesélte őket, amin ő jól szórakozott, főleg azért, mivel ilyenkor mindig megcsipkedte, hogy az álmai kevésbé rugaszkodnak el a valóságtól, mint a nyomozások során felállított elméletei.

Óvatosan kelt fel, nem akarta felébreszteni a férfit. Szeretett mellette ébredni, de most úgy érezte, képtelen nyugodtan feküdni.  Néhány perc múlva már a teraszon ült egy bögre forrón gőzölgő kávéval a kezében, és nézte a tájat, ami most is lenyűgözte.

- Mmmm - hallotta meg hamarosan a nyújtózkodó férfi hangját. - Azt hittem, a nászutunk első reggelén melletted ébredek - csendült csalódás a hangjából, amikor a szemét dörzsölve kilépett a teraszra, aztán Kate mellé lépett, és belefúrva arcát a selymes hajzuhatagba, megcsókolta a nyakát.

- Még nagyon sok reggelen ébredhetsz mellettem - mosolyodott el békítően a nő, és remélte, hogy feledteti Castle-lel a csalódást. - Nem tudtam aludni, te viszont még álmodtál is.

- Beszéltem? - kérdezte kissé félve a férfi, miközben halkan nyögve leült Kate mellé, és próbálta felidézni, miről álmodott. Utálta, ha beszél álmában. Olyan volt, mintha a titkait árulná el, ráadásul teljesen félreérthető környezetben. - Á! Tudom már! Valami fura dzsungelben mászkáltam, és éreztem, hogy minden fa mögül  leselkednek rám. Aztán megláttam néhány furcsa alakot. Nem szóltak egy szót sem, de én tudtam, hogy le akarják nyúzni a bőröm. Elég félelmetes volt - rázkódott meg.

- Szóval, be voltál ijedve, hogy megesznek a kannibálok - élcelődött mosolyogva Kate.

- Nem kannibálok voltak, hanem zombik, de nem az agyamat akarták, hanem a bőrömet - folytatta Castle komoly ábrázattal, de aztán elvigyorodott. - Aztán egyszer csak előbukkantál a bokrok közül egy ostorral a kezedben, és néhány suhintással elüldözted az összes zombit.

Kate gyanakodva nézte a csibészes mosolyt és a huncutul csillogó kék szemeket. Tudta, hogy volt valami az álomban, amit nem mesélt el a férfi.

- Csak nem női Indiana Jones-nak álmodtál meg? - húzta össze a szemöldökét színlelt rosszallással, mire a férfi összeszorított szája a füléig ért az elfojtott kuncogástól, és vadul megrázta a fejét.

- Csak a kalap és az ostor volt Indy-s - húzta fel egy pillanatra jelentőségteljesen a szemöldökét - azon kívül csak egy testre feszülő, aprócska nővérruha volt rajtad.

Kate megforgatta a szemét, de titkon jólesett női önérzetének, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt napokban bőven volt része a férfinak testi gyönyörökben, érzéki álmai vannak vele kapcsolatban.

- Castle! Leégtél a tűző naptól. Mi mást álmodhatnál, minthogy zombik le akarják nyúzni a bőröd? - sóhajtott feddőn, miközben megállapította, hogy a férfi arca még mindig piros, ahogy a köntösből kilátszó mellkasa és lába is. - Be kellene kenni - tűnődött hangosan.

- Akkor tényleg Kate nővér leszel? - csillant fel Castle szeme.

Kate-ben egy pillanatra megfordult, hogy letöri a férfi lelkesedését, de a csodálatos éjszaka után nem volt szíve hozzá, ráadásul a reggelt csalódásként élte meg a férfi, amit feledtetni szeretett volna.

- Igen, de nővérruhát nem veszek!

- Hm ... ebben is jó leszel - mérte végig tágra nyílt szemekkel a bő, mélyen kivágott pólóba és szűk kisnadrágba bújt nőt. Mindig csodálta a tökéletes, nőies alakot és a bársonyos, hibátlan bőrt, ami most bronz színűre barnult a naptól. - Hogy lehet, hogy te lebarnultál, én meg leégtem? - kérdezte durcásan, de Kate-től csak egy szúrós pillantást kapott válaszul, hiszen előző délután nem egyszer figyelmeztette a nő, hogy ne legyen annyit a napon.

- Idd meg a kávéd a konyhában, és meg keresek valami kenőcsöt - indult Kata vissza a házba.

Castle nagyot sóhajtva elmosolyodott, ahogy előrevetítette képzelete a kellemesnek ígérkező kenegetést. Hamarosan az ágyon feküdt egy szál bokszerban, és csukott szemmel várta, hogy a nő finom ujjai fűsítő kenőcsöt kenjenek feszülő, égő bőrére.

- Felkészültél? - kérdezte figyelmeztetően Kate, miközben leült az ágy szélére.

- Persze! Elképzelem, hogy szexi kis nővérruhában vagy, miközben simogatod a hátam - mondta pimaszul elmosolyodva Castle, de a következő pillanatban összerándult, és felszisszent. - E-ez fáj! Ááááuuu!

- Azt hiszem, ma kihagyjuk a strandolást - állapította meg Kate, miközben fejcsóválva nézte a kontrasztot a fürdőnadrág takarta bőr fehér, és fedetlenül hagyott felület vörössége között.

- Mit szólnál, ha elmennénk Nassau-ba? - fordult meg a férfi izgatott tekintettel. - A reptéren és a kikötőn kívül még úgysem láttunk belőle sokat. A Bahamák fővárosa biztosan tele van izgalmas helyekkel! Kipróbálhatnánk egy kaszinót - lelkesült fel egyre jobban.

- Nem is tudom, Castle! Azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk, és ne egy turistáktól hemzsegő városban - húzta el a száját Kate. - A kaszinókban pedig csak kifosztanak.

- De most te lehetnél a kabalám!

- Castle! - emelte meg a hangját Kate, felhívva a férfi figyelmét, hogy ő nem az a szerencse kabala típusú cicababa.

- Rendben - tört le a férfi, de a következő pillanatban újra megcsillant a szeme. - És ha te játszanál, és én lennék a szerencsehozód?

Kate egy másodpercre behunyta a szemét, és összeszorította a száját, aztán nyugalmat erőltetve magára, a férfira nézett.

- Városnézés, kávézás, finom ebéd, kézen fogva sétálás Castle! Semmi kaszinó!

Az író arcára visszaköltözött az izgatottság, és már pattant is fel, hogy minél előbb felöltözzön és indulhassanak.

- Persze, persze! Városnézés, kávé, ebéd, séta - tett úgy, mintha memorizálná a tennivalókat, aztán jelentőségteljesen felemelte az ujját. - Kézen fogva! - mondta, aztán felkapta a komódról a kisebb jacht méretű motorcsónak kulcsát, és fülig érő mosollyal az arcán meglóbálta. - Most én vezetek!

Kate sóhajtva nézett a gardróbszobába lépő férfi után, és kétségbeesett tekintettel sóhajtott.

- Miért érzem úgy, hogy a terveimből nem lesz semmi?

 

 

 

Változatok egy témára 8/6

- Hát, mást nem tehetek - kacsintott alig észrevehetően Kate. - Nincs itt a fegyverem, tehát maradt a testem - mosolygott titokzatosan, miközben megfogta Castle kezét, és arra húzta, amerre a hálószobát sejtette.

Espo olyan csendben lépett a boncterembe, hogy Lanie, akinek minden figyelmét lekötötte a mikroszkóp alatt vizsgált szövetdarab, észre sem vette. A férfi csendesen mögé lopakodott, és a válla fölé hajolva belecsókolt a nyakába. Lanie ugrott egyet ijedtében, aztán tettetett rosszallással az arcán megpördült a székkel.

- Javier Esposito! Ha nem akarod az asztalomon végezni, akkor többet nem teszel ilyet! - csendült fenyegetően a hangja, de a szeméből áradó szerelem szinte simogatta a férfit, aki csalódottan tárta szét a karját.

- Ha megcsókolom a nyakadat, akkor a boncasztalra kerülök?

- Nem, hanem akkor, ha még egyszer megijesztesz - mosolyodott el a nő, aztán pajkos tekintettel hozzátette: - Meg akkor is, ha nem csókolod meg többé a nyakamat. Persze nem itt - emelte fel figyelmeztetően az ujját.

- Tudom, tudom, a boncterem a te birodalmad - adta meg magát felemelt kézzel Javi - de lásd be: ezt a helyzetet nem hagyhattam ki! Tudom, hogy milyen érzékeny a nyakad - mosolygott, és hízelkedve átölelte a nőt, aki egy pillanatig élvezte a hozzá simuló, szerelmes tekintetű férfit, aztán mielőtt eltolta volna magától, mélyen beszívta az illatát.

- Javi! Majd este rosszalkodj! - bökött ujjával a férfi mellkasára, hogy biztosan távol tartsa magától. - Találtam nektek valamit.

- Ha közelebb visz minket a személyazonosságához, már boldoggá teszel. Órák óta a kórházakat hívogatjuk Ryan-nel, de ahol kezeltek is ilyen kis embereket, vagy nők voltak, vagy a koruk nem stimmelt. Nem szeretném, ha Gates azt hinné, Beckett nélkül nem tudunk elkapni egy gyilkost - húzta össze dacosan a száját.

- Nem csodálom, hogy nem találtok semmit. Azt hiszem, nem az államokban kezelték. Az ilyen törpenövésben szenvedő embereknél gyakran megpróbálják nyújtani a végtagok csontjait, hogy arányosabbá és magasabbá tegyék a testet. Olyan beavatkozások nyomait találtam a csöves csontokon, ami arra utal, hogy Oroszországban kezelték, vagy esetleg Ukrajnában, mert ezt a fajta csonthosszabbítási eljárást csak náluk alkalmazzák.

- Miért?

- Túl sok szenvedéssel jár, és csak csekély mértékben hoz jobb eredményt, mint a mi módszerünk. Van más is! Nem fulladás okozta a halálát. A bőröndbe a halála után gyömöszölték, és csak utána dobták a vízbe.

- Akkor hogyan ölték meg? - húzta fel a szemöldökét Espo.

Lanie a boncasztalon fekvő testhez lépett, és lehajtotta róla a lepedőt annyira, hogy látszódjon a has, amelyen hatalmas harapásnyom éktelenkedett.

- Megharapta valami állat? - mutatott undorodva a jól kivehető szemfogak okozta mély sebekre.

- Igen. Tulajdonképpen úgy mélyesztette bele a szemfogait, mint a természetfilmekben az oroszlán az antilop nyakába - mutatott a test oldalán levő másik fognyomokra.

Espo elgondolkodva közelebb hajolt, hogy jobban lássa a sérülést. Kétség sem fért hozzá, hogy egy hatalmas állkapcsú ragadozó végzett a férfival. Jól kivehető volt a két-két, egymással szemben álló hatalmas szemfog nyoma, amelyek mély szúrásra emlékeztettek.

- Minek van ekkora állkapcsa - méregette a fognyomok távolságát.

- A sérülések méretéből ítélve valamilyen nagymacska lehetett, de azt nem tudom megmondani, hogy oroszlán, tigris, jaguár, vagy leopárd. De ami érdekesebb, hogy nem ebbe halt bele - takarta le egy mozdulattal az áldozatot Lanie, és jelentőségteljesen Espo-ra pillantott. A hatás kedvéért várt egy pillanatig a folytatással, miközben büszkén kihúzta magát. -  Mivel ezek a sérülések súlyosak ugyan, de nem halálosak, kértem egy részletes toxikológiai elemzést. A halálát mérgezés okozta. Gyógyszer túladagolásban halt meg.

- Milyen gyógyszert vett be?

- Rengeteg fájdalomcsillapítót, és a testtömegéhez képest nagyon nagy dózisú antibiotikumot kapott.

- Mi? Túlélte egy oroszlán, vagy tigris harapását, aztán a harapásra kapott gyógyszerekbe belehalt? - hitetlenkedett Espo, mert hihetetlen volt, hogy valaki ilyen szerencsétlen legyen.

- Hát, a gyilkos biztosra ment, mert kapott egy jókora adag barbiturátsav-származékot intravénásan, amitől először elkábult, majd elaludt, végül meghalt. Remélem, ezzel már mentek valamire.

- Persze - válaszolta a férfi, de tekintetén látszott, hogy gondolatai már nem az ügyön járnak, mert szeme vágyakozva siklott végig a nő alakján, aztán állapodott meg a dekoltázsán. - Alig várom, hogy este legyen! - lépett közelebb lépett hozzá, és éppen át akarta karolni, hogy magához húzza, amikor nyílt az ajtó, és nagy torokköszörülések közepette belépett rajta Dr. Perlmutter. Espo és Lanie szétrebbentek, mint a rajtakapott kamaszok, de mielőtt a nyomozó elindult volna az ajtó felé, még gyorsan úgy tett, mintha csak a munkáról beszéltek volna.

- Köszönöm az információkat, Dr. Parish - mondta komolyan, miközben haragos tekintettel nézett Perlmutterre, és arra gondolt, csatlakozik Castle-höz, ha az piszkálja az orvost.

Kate élvezte a semmittevést, amire az elmúlt hét eseményei után áhítozott a teste és a lelke, ahogy azt is, hogy Castle lesi minden kívánságát. Élvezte a simogató, meleg szellőt, a talpát melegítő, vakítóan fehér homokszemcséket, a kristálytiszta óceán bársonyos érintését, az éltető napsütést a nyugágyban heverészve, és ahogy Castle naptejjel keni be gyengéd mozdulatokkal a vállát, a hátát, majd a combját és a lábszárát, miközben szerelmes szavakat suttog a fülébe, aztán finoman megcsókolja. Élvezte a mennyei vacsorát, és még azt is, amikor Castle valami gyerekes dologgal akarta bosszantani, hogy aztán huncutul elvigyorodhasson. A férfi most éppen egy üveg bort bontott meg, és töltötte poharakba. Kate figyelte az ismerős mozdulatokat, miközben megállapította, milyen jól áll neki az egyszerű vászonnadrág és a lenge, feltűrt ujjú, fehér pamuting, ami leégett bőrének kellemesebb volt, mint a póló. Rosszallóan összehúzta a szemöldökét, és sóhajtott egyet. Hiába mondta a férfinak, hogy a naptej nem védi meg a New York-i napsütéshez szokott, viszonylag fehér bőrét az erős trópusi napsugaraktól, hol a tengerben fürdött, hol kagylókat gyűjtött neki, és akkor sem húzódott az árnyékba, amikor ő a nyugággyal a pálmafák alá költözött. Kate-nek olyan érzése volt, mintha bizonyítani akarná, hogy sérthetetlen, és holmi kis trópusi nap nem fog ki rajta, no meg a házasságuk első napján nem akart szótfogadni neki, jelezve, hogy nem engedi, hogy ő hordja a nadrágot. Ennek persze estére meglett az igencsak kellemetlen eredménye: noha nem égett pecsenye pirosra a bőre, fájdalmasan húzódott.

- Kimehetnénk a teraszra - fordult meg a férfi, és az egyik poharat a nő felé nyújtotta. - Vagy nagyon giccse a naplemente? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- A természet soha nem giccses, Castle - vette el a poharat Kate, és kilépett a teraszra. Kortyoltak a borból, és csodálták, ahogy a meghökkentő színpompát, amit a lemenő Nap varázsolt az égre. Kate boldogan elmosolyodott, amikor a férfi mögé lépett, és óvón átkarolta, állát megtámasztotta a vállán, aztán lassan ringatni kezdte, mintha egy andalító, szerelmes dalra táncolnának. Hallgatta a hullámok csobogását, a szél susogását és Castle lélegzését, és arra gondolt, ezek a legszebb hangok a világon. Amikor ezt ki is mondta, a férfi egy ideig nem szólt, csak egy finom csókot lehelt a fülére.

- Azért én tudok néhány hangot, ami ezeknél is szebb - csókolt most a nő nyakába, mire az halkan felnyögött. - Például ez - suttogta.

Kate elnevette magát, és anélkül, hogy kibontakozott volna az ölelésből, hátrafordította a fejét, hogy lássa a férfi arcát.

- Ez? És még milyen szép hangot ismersz, Castle? - kérdezte incselkedve.

- Háááát ... - mosolygott jelentőségteljesen a férfi, miközben szemében pajkos fény villant - az is gyönyörű hang, amikor boldoggá tudlak tenni.

Kate, bár nem volt prűd, elpirult. Hirtelen ugyanúgy érzett, mint az első ügyük során többször is: zavarba jött a férfi tekintetétől. Castle megjelenése előtt soha, egyetlen férfi sem tudta zavarba hozni sem pajzán megjegyzésekkel, sem egy kaján mosollyal, vagy nyíltan vágyakozó tekintettel. Castle más volt. Egyszerre bosszantotta és bizseregtette meg az az izgalom, amit a férfi kiváltott belőle akkor, és azóta is.

- És milyen szebb hang van még szerinted? - kérdezte, hogy a zavarát leplezze.

A férfi másodpercekig hallgatott. Kate érezte, hogy vacillál, kimondja-e amire gondol, de türelmesen várt, mert tudta, Castle nem arról híres, hogy magában tartja azt, ami a fejében jár.

- Azt hiszem, nincs annál szebb hang, mint amikor egy újszülött felsír - szólalt meg a férfi. Hangja halk volt és komoly. Kate meglepetésében még levegőt venni is elfelejtett. Castle-nek megint sikerült zavarba hoznia, de most egészen másképp. Azóta nem beszéltek a gyerek kérdésről, amióta hónapokkal ezelőtt meg nem szúrták a hasát. Hosszú, fájdalmas vívódás után győzte le a félelmét, és hitte el, hogy nem felelőtlenség világra hoznia egy kisgyermeket gyilkossági nyomozóként, és mondta meg Rick-nek, hogy ő is gyereket szeretne. Azóta nem védekeztek. Minden hónapban izgatottság lett úrrá rajta, amikor közeledett a naptárában előre bejelölt dátum, és egyre keserűbben élte meg, hogy újra és újra jelezte a szervezete, hogy nem fogant meg. Bár Castle eddig még csak célzást sem tett a gyerekre, tudta, hogy a férfi ugyanazt érzi, mint ő.

- Castle, én tudom, hogy minden vágyad ... - kezdett a mondatba összeszorult gyomorral, de a férfi megfordította a karjaiban, és a mutatóujját a szájára tette.

- Sssssssss! - suttogta, és lassan megcsókolta. Ajkuk puhán találkozott, aztán lassan elnyílt, hogy nyelvük megérezhesse a másik édes ízét. Castle kissé elhúzódott, hogy Kate szemébe nézhessen. Két tenyerébe fogta az arcát, és úgy nézett rá, hogy az őszinte, szerelmes tekintet a nő lelkéig hatolt  - Csak az a vágyam, hogy szeress, és hogy szerethesselek - mondta meleg, bársonyos hangon, és Kate-nk kétsége sem volt afelől, hogy valóban így gondolja. 

- Szeretlek, és megengedem, hogy szeress - mosolyodott el huncutul felhúzva a szemöldökét.

Castle-nek csak egy másodperc múlva ért el a tudatáig, hogy mire gondol a nő. Csibészes mosolyra húzódott a szája, és lassan kezdte lehúzni Kate vállán a könnyű nyári ruha pántját.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy megpróbáljuk utánozni a nászéjszakánkat - csillogott izgatottan a szeme.

- Hát, most már minden adott hozzá - nézett Kate az égre, ahol a látóhatár alá bukó napsugarak átadták helyüket az éjszaka csillagainak. 

Castle megfogta a kezét, és a part felé húzta, Kate pedig boldog várakozással követte. A nappali forróságtól még mindig langyos, puha homokba besüppedt meztelen lábuk, a lágy szellő az óceán friss, sós levegőjét hozta feléjük. Amikor elérték a partra futó, erejüket vesztett hullámokat, sokáig csókolóztak ölelkezve. Lassú, finom mozdulatokkal vetkőztették le egymást, hogy aztán belegázolva az óceán langyos, bársonyosan simogató vizébe, újra átéljék az esküvőjük utáni mámorító érzést. A milliárdnyi csillag vibráló fényét megsokszorozva verték vissza a hullámok, a Hold ezüsthidat festett a vízre, így a mélykék égbolt és az ezüstös csillogás mesebeli hangulatot varázsolt a tájra. Testük egymáshoz simult, gyengéden, mégis szorosan ölelték egymást, ajkuk édes csókban forrt össze, miközben az enyhén hullámzó víz simogatva ringatta őket.

Változatok egy témára 8/5

- Na, jó! Nézzük azt a hullát! - szaporázta meg lépteit a lift felé.

Mire a Central Park-ba értek, a kora délutáni hőség a tetőfokára hágott. Ryan szenvedő arccal húzta végig kézfejét a homlokán, hogy letörölje róla az újra meg újra megjelenő izzadságcseppeket, Espo pedig még mindig a sors igazságtalanságán rágódva bandukolt mögötte morcosan.

- Mi is elutazhatnánk valami kellemesebb hőmérsékletű helyre. Ilyenkor olyan ez a város, mint egy felforrósodott betonkatlan - morogta maga elé, miközben a park legnagyobb tavának partja felé közeledtek, ahol Lanie guggolt egy méretes, régimódi bőrönd mellett.

- Hát, neki nem volt melege a tó fenekén - intett fejével az orvosszakértő a nyitott bőrönd felé. Nagy barna szemében szomorúság tükröződött, mint mindig, ha egy új áldozatot vizsgált a helyszínen, de amikor Espo-ra nézett, egy pillanatra halványan elmosolyodott, aztán újra felvette hivatalos orvos-álarcát. - Castle-nek biztosan tetszene ez az eset - nézett a bőrönd tartalmára, mintha az mindenre magyarázatot adna.

Ryan és Espo kíváncsian követték a tekintetét, és amikor meglátták a víztől felpuffadt férfi holttestét, és megcsapta orrukat a bomló test jellegzetes bűze, mindketten hátrahőköltek. Már nem csodálkoztak, hogyan férhetett be a férfi teste egy bőröndbe.

- Az áldozatunk egy törpe? - rökönyödött meg Espo, miközben oldalra billentett fejjel mérte fel a nem mindennapi látványt. 

- Igen, egy achondroplasia autosomalis-ban szenvedő, húszas évei közepén járó férfi. Ez egy domináns módon öröklődő fejlődési rendellenesség, a törpenövés egyik leggyakoribb fajtája. Jellemzői a rövid, meggörbült végtagok, nagy fej, kiemelkedő homlok, lapos orrnyereg, és a szokatlanul nagy rés a gyűrűs és a középső ujj között - mutatta a jellegzetes testi elváltozásokat Lanie. - Iratok nincsenek nála, tehát rátok vár, hogy kiderítsétek, hogy kicsoda.

- A vízben volt? - nézett a tó felé Ryan, és már fel is fedezte egyenruhás kollégáit, amint két kamasz fiú vallomását jegyzetelik egy füzetbe.

- Igen. A kölykök horgonyokat dobáltak a vízbe, és azon versenyeztek, ki talál előbb valamit a vízben. A nyertes húzta partra a bőröndöt - ingatta meg rosszallóan a fejét Lanie, mint aki nem érti, hogyan lehet ilyen őrültséget kitalálni.

- Mióta lehet halott? - kérdezte Espo.

- Legalább három napja, de pontosabbat csak a boncolás után tudok mondani.

- A szülei is törpék? - tette fel a kérdést az orvosszakértőnek elgondolkodva Ryan.

- Lehetnek ugyanilyen genetikai rendellenességben szenvedők, de lehetnek normál magasságúak is, mert a achondroplasia autosomalis 80-85%-ban spontán mutáció következménye.

- Vezetnek róluk valamilyen orvosi feljegyzést?

- Valószínűleg gyakran megfordult kórházban, elsősorban az ortopédián, de a fogászaton is, mert a betegség rendezetlen fogsort okoz.

Miközben Lanie türelmesen válaszolt Ryan kérdéseire, Espo a nőt figyelte. Tetszik, nem tetszik, be kell vallania magának, hogy Lanie olyan erővel vonzza, mint még egy nő sem. Másodszor indultak neki a kapcsolatuknak, és csak most értette meg, hogy olyan a nő, mintha a másik fele lenne, aki nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Lanie elkapta a férfi szerelmes pillantását, és kacéran felhúzta a szemöldökét.

- Ha csipkeditek magatokat, és Gates kapitány elégedett lesz a jelentésetekkel, talán nem kell benn töltenetek az estét az őrsön.

Az együtt töltött este lehetősége pajkos mosolyt csalt Javi arcára, Ryan pedig, mintha nem érzékelné a két ember közt kialakult vibrálást, reménykedve sóhajtott.

- Akkor én sem maradnék le Sarah Grace fürdetéséről! Tudjátok, milyen édes, amikor pancsol? Na és az a semmivel össze nem hasonlítható babaillat! - ábrándozott.

Espo biztatón megveregette a vállát, és elindult a holttestet megtaláló kamasz fiúk felé.

- Gyere tesó! Igyekezzünk kideríteni, ki volt ez a kis fickó, és ki akarta a halálát, nehogy lemaradjunk az estéről! - mondta, de még visszanézett, és jelentőségteljesen Lanie-re kacsintott.

Ryan arcán alig észrevehető mosoly suhant át, de úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre.

Kate egyik ámulatból a másikba esett. Megpróbálta arcizmait fegyelmezni, hogy ne üljön ki rá, mennyire elvarázsolja a gazdagsággal járó lehetőségek sora, nehogy Castle azt higgye, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonít a pénznek, mint eddig. A pénzt csak egy szükséges eszköznek tekintette a megélhetéshez. Igazságtalannak tartotta, hogy miközben a világ egyik fele nyomorog vagy éhezik, mások magánrepülőgépükön utaznak a saját szigetükre, hogy a minden luxussal felszerelt villájukban pihenjenek, aztán süttessék a hasukat a hófehér homokos tengerparton, a pálmafák árnyékában. Most azonban, hogy részese lehetett ennek a luxusnak, úgy érezte, egy hét erejéig önfeledten, lelkiismeret-furdalás nélkül képes élvezni a milliárdosok világát. Gyakran érezte magán Castle kutató tekintetét, ahogy a férfi lopva figyeli, mit szól ahhoz a világhoz, ami neki már-már természetes még akkor is, ha nem olyan gazdag, mint Patterson. Először akkor érezte meg, hogy Castle figyeli a reakcióit, amikor a JFK reptéren nem a menetrend szerinti járatokhoz mentek, hanem egy karcsú magánrepülőgéphez, ahol a pilóta személyesen köszöntötte őket. Alig ocsúdott fel, máris leszálltak a nassaui reptéren, ahol egy jacht várakozott, hogy Patterson magánszigetére vigye őket. Az egész olyan álomszerű volt, hogy időnként nehéz volt elhinnie, hogy ez a valóság:  itt van Richard Castle-lel, a férjével egy mesebeli szigeten, az óceán kék hullámai csillámként verik vissza a szikrázó napsugarakat, aztán habossá fodrozódva futnak ki a hófehér, homokos partra; a meleg szél simogatja az arcát, és susogó hangot csal elő a pálmafák lengedező leveléből. Becsukta a csodálattól önkéntelenül elnyíló ajkait, és mosolyogva figyelte Castle-t, aki annyira sietett, hogy minél előbb a gyönyörű nyaraló hatalmas, intarziás ajtajához érjen, hogy már levegő után kapkodva beszélt.

- Hát itt vagyunk! - húzta elő diadalittasan a kulcsot a zsebéből.

- Képzeld el, ha  Patterson azzal viccelne meg, hogy nem nyitja a kulcs a zárat - cukkolta Kate, bár mindennél jobban remélte, hogy az író nem játszik velük ilyen gonosz játékot.

A feltételezésre Castle egy pillanatra megdermedt, és kiült a hitetlenség és az ijedtség az arcára, aztán mintha magát is meg akarná nyugtatni, megrázta a fejét.

- Nem, az nem lehet! A magánrepülőgépét és a jachtját is odaadta, és azt mondta, ez az egy hét az ő nászajándéka - mondta színlelt magabiztossággal, miközben nagyot nyelve dugta a kulcsot a zárba, és izgalmában még a száját is beharapta. Hangos, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amikor az ajtó kinyílt, és önelégülten mosolygott hátra Kate-re.

- Mrs. Castle! A villa csak arra vár, hogy birtokba vegye - nyújtotta ki a karját színpadiasan az ajtó felé, miközben enyhén meghajolt.

Kate mosolyogva lépett néhányat, amikor Castle hirtelen megállította.

- Várj! Csináljuk úgy, ahogy kell! - villant huncutul a tekintete, és ölbe akarta kapni a nőt, akinek megfeszülő teste jelezte, hogy ő ezt egyáltalán nem akarja.

- Emlékszel, hogy mi történt tegnap este? - nézet megrovón először a férfi szemébe, aztán a bokarögzítős lábára.

Castle arca fájdalmasan megrándult az emlékre. Az ejtőernyős, illetve ejtőernyő nélküli ugrásakor megrándult bokája még nem jött helyre, de ő ezt előző nap nem akarta tudomásul venni. Egészen addig elnyomta tudata a fájdalmat, amíg a hálószoba ajtaja előtt fel nem kapta az ölébe Kate-t. Az utolsó lépésnél, amikor gyengéd mozdulattal az ágyra fektette a nőt, olyan fájdalom hasított a bokájába, mintha kést szúrtak volna bele. Ő feljajdult, a gyönyörű pillanat pedig elillant, és Kate tekintetében a boldog ragyogást felváltotta a feddő aggodalom. Persze ennek is megvolt az előnye, mert Kate, nővért játszva jeget tett a lábára, aztán megparancsolta, hogy mozdulatlanul feküdjön, és olyan érzéki mozdulatokkal kezdte vetkőztetni, hogy a teste néhány másodperc alatt már reagált is az érintésekre. Ez nem lett volna meglepő, ha nem sokkal előtte már át nem élte volna a gyönyört. Soha, de soha nem fogja elfelejteni az első szeretkezésüket, amit házastársként éltek át! Persze, az a második sem merül feledésbe! Az emlékre elmosolyodott.

- Nagyon is jól emlékszem, mi történt - húzta fel a szemöldökét incselkedve. - Sőt, arra is emlékszem, mi történt előtte!

- Hát, óceán itt is van, úgyhogy megpróbálkozhatunk az utánzással - simított végig érzéki mozdulattal a férfi hátán Kate, majd közelebb lépve a melléhez simult, karjával átfogta a nyakát, és megcsókolta. 

- De akkor meg kell várnunk a csillagfényes éjszakát - nyögte Castle a csókba.

Kate, anélkül, hogy elengedte volna a férfi nyakát, kicsit eltávolodott tőle.

- Hidd el, nem élveznéd igazán, ha közben hasogatna a bokád.

- Igaz - bólintott látszólag megadóan Castle, de a következő pillanatban ölbe kapta Kate-t, és belépett vele a házba. - Értsd meg, nem kockáztathatok - tette le az ajtón belül a nőt bocsánatkérő arckifejezéssel.

Kate bosszúsan tárta szét a kezét, és kissé előrehajolva pirított rá a férfira.

- Mit nem kockáztathatunk? Mert most éppen a lábad épségét kockáztattad - szórt villámokat a szeme, aztán beharapva a száját azon tűnődött, mikor fog felnőni, és felelősségteljesebben gondolkodni a férfi.

- Hát te nem tudod, hogy a küszöb alatt ártó szellemek lakoznak? Ha átemellek a küszöbön, a szellemek nem tudják meg, hogy ketten léptünk a házba - magyarázta teljes meggyőződéssel, mire Kate-től csak egy szemforgatást kapott, bár láthatóan megenyhültek a nő vonásai.

- És az miért jó nekünk, hogy csak téged támadnak meg az ártó szellemeid?

Castle egy pillanatra meglepődött a logikus kérdésen, de egy pillanat múlva elvigyorodott.

- Ha csak engem támadnak meg, te meg tudsz menteni! - vágta ki magát, de mivel a nő komoly maradt, ijedten hozzátette: - Ugye megmentenél?

Kate úgy tett, mintha gondolkodnia kellene a dolgon, aztán sejtelmesen elmosolyodott.

- Ha a hálószobában támadnak meg, akkor biztosan.

Castle nézte a huncutul megcsillanó gyönyörű zöldes színben ragyogó szemeket, a kissé kacér mosolyra húzódó duzzadt ajkakat, és nyelt egyet.

- Szo-szóval rám vetnéd magad, és ... és a testeddel védelmeznél? - nyögte ki rekedtes hangon, miközben meglódult a fantáziája.

- Hát, mást nem tehetek - kacsintott alig észrevehetően Kate. - Nincs itt a fegyverem, tehát maradt a testem - mosolygott titokzatosan, miközben megfogta Castle kezét, és arra húzta, amerre a hálószobát sejtette.