Testük egymáshoz simult, gyengéden,
mégis szorosan ölelték egymást, ajkuk édes csókban forrt össze, miközben
az enyhén hullámzó víz simogatva ringatta őket.
A hajnal első sugarai ébren találták Kate-t. Nem tudta, miért ébredt fel ilyen korán. Bosszankodva gondolt arra, hogy mit nem adott volna azért, hogy egyszer addig alhasson, ameddig csak akar, erre most, hogy itt a lehetőség, éberebb, mint bármelyik reggelen. Mérge hamar elszállt, ahogy kezdte visszafelé pörgetni emlékezetében az éjszaka eseményeit. Gondolatai elidőztek gyengéd szeretkezésük pillanatain, aztán emlékeiből előhívta az érzést, ahogy ölelkezve merültek el az óceán hullámaiba, ahogy Castle végigsimít a vállán, és a mozdulattól lehullik róla a könnyű, nyári ruha, és a férfi tekintetében megcsillan a vágy, ahogy a teraszon átöleli a férfi, és ringatózva nézik a naplementét, ami olyan káprázatos volt, hogy minden képzeletet felülmúlt. Hirtelen mintha egy apró szúrást érzett volna. Újra érezte a férfi forró leheletét, halk, komoly hangját: "Azt hiszem, nincs annál szebb hang, mint amikor egy újszülött felsír." Akkor is ugyanazt érezte, mit most. Bár a férfi szavai később megnyugtatták, mégis, most úgy érezte, nem lehetne teljes az életük gyerek nélkül, és azt is tudta, hogy a szájuk mondhat bármit, a lelkük mélyén hiányérzetük lenne. Családot akart. Ez a szó pedig nem egy emberpárt takart. Sokkal többet jelentett neki annál: két egymást szerető embert, akik új életet hoznak világra. Egyre több kétség kezdte gyötörni. Talán elkésett? A biológiai órája talán már túlhaladt azon az időn, amikor könnyedén teherbe eshet? Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy Castle-ről akkor állapította meg az orvos, hogy egészséges, amikor meggyógyult a zavarodott nőtől elszenvedett rúgástól, róla pedig akkor, amikor kiheverte a hasba szúrást. Akkor miért nem esett eddig teherbe? Nyugtalanul megfordult, és elgondolkodva nézte a férfit, aki boldoggá tette, és akit boldoggá akart tenni. Castle hosszú, lassú lélegzetvétele jelezte, hogy mélyen alszik. Hason feküdt, fejét a párnába fúrta, szája kissé elnyílt, megrebbenő szempillái elárulták, hogy álmodik. A férfi váratlanul elmosolyodott. Vajon miről álmodik? Talán éppen egy kisgyerekről? - tűnődött összeszorult szívvel a nő, amikor váratlanul Castle beszélni kezdett. Megfeszülve fülelt, hogy megértse a szavakat, és amikor néhányat felismert, elmosolyodott.
- ... Kate nővér ...megmentettél ... zombik ... mindig ...
Kate nyugtalanító gondolatai egy pillanat alatt tovatűntek, ahogy elképzelte, miről álmodhat a férfi. Castle gyakran álmodott regényszerű történeteket, amelyekre reggel élénken emlékezett, és néha el is mesélte őket, amin ő jól szórakozott, főleg azért, mivel ilyenkor mindig megcsipkedte, hogy az álmai kevésbé rugaszkodnak el a valóságtól, mint a nyomozások során felállított elméletei.
Óvatosan kelt fel, nem akarta felébreszteni a férfit. Szeretett mellette ébredni, de most úgy érezte, képtelen nyugodtan feküdni. Néhány perc múlva már a teraszon ült egy bögre forrón gőzölgő kávéval a kezében, és nézte a tájat, ami most is lenyűgözte.
- Mmmm - hallotta meg hamarosan a nyújtózkodó férfi hangját. - Azt hittem, a nászutunk első reggelén melletted ébredek - csendült csalódás a hangjából, amikor a szemét dörzsölve kilépett a teraszra, aztán Kate mellé lépett, és belefúrva arcát a selymes hajzuhatagba, megcsókolta a nyakát.
- Még nagyon sok reggelen ébredhetsz mellettem - mosolyodott el békítően a nő, és remélte, hogy feledteti Castle-lel a csalódást. - Nem tudtam aludni, te viszont még álmodtál is.
- Beszéltem? - kérdezte kissé félve a férfi, miközben halkan nyögve leült Kate mellé, és próbálta felidézni, miről álmodott. Utálta, ha beszél álmában. Olyan volt, mintha a titkait árulná el, ráadásul teljesen félreérthető környezetben. - Á! Tudom már! Valami fura dzsungelben mászkáltam, és éreztem, hogy minden fa mögül leselkednek rám. Aztán megláttam néhány furcsa alakot. Nem szóltak egy szót sem, de én tudtam, hogy le akarják nyúzni a bőröm. Elég félelmetes volt - rázkódott meg.
- Szóval, be voltál ijedve, hogy megesznek a kannibálok - élcelődött mosolyogva Kate.
- Nem kannibálok voltak, hanem zombik, de nem az agyamat akarták, hanem a bőrömet - folytatta Castle komoly ábrázattal, de aztán elvigyorodott. - Aztán egyszer csak előbukkantál a bokrok közül egy ostorral a kezedben, és néhány suhintással elüldözted az összes zombit.
Kate gyanakodva nézte a csibészes mosolyt és a huncutul csillogó kék szemeket. Tudta, hogy volt valami az álomban, amit nem mesélt el a férfi.
- Csak nem női Indiana Jones-nak álmodtál meg? - húzta össze a szemöldökét színlelt rosszallással, mire a férfi összeszorított szája a füléig ért az elfojtott kuncogástól, és vadul megrázta a fejét.
- Csak a kalap és az ostor volt Indy-s - húzta fel egy pillanatra jelentőségteljesen a szemöldökét - azon kívül csak egy testre feszülő, aprócska nővérruha volt rajtad.
Kate megforgatta a szemét, de titkon jólesett női önérzetének, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt napokban bőven volt része a férfinak testi gyönyörökben, érzéki álmai vannak vele kapcsolatban.
- Castle! Leégtél a tűző naptól. Mi mást álmodhatnál, minthogy zombik le akarják nyúzni a bőröd? - sóhajtott feddőn, miközben megállapította, hogy a férfi arca még mindig piros, ahogy a köntösből kilátszó mellkasa és lába is. - Be kellene kenni - tűnődött hangosan.
- Akkor tényleg Kate nővér leszel? - csillant fel Castle szeme.
Kate-ben egy pillanatra megfordult, hogy letöri a férfi lelkesedését, de a csodálatos éjszaka után nem volt szíve hozzá, ráadásul a reggelt csalódásként élte meg a férfi, amit feledtetni szeretett volna.
- Igen, de nővérruhát nem veszek!
- Hm ... ebben is jó leszel - mérte végig tágra nyílt szemekkel a bő, mélyen kivágott pólóba és szűk kisnadrágba bújt nőt. Mindig csodálta a tökéletes, nőies alakot és a bársonyos, hibátlan bőrt, ami most bronz színűre barnult a naptól. - Hogy lehet, hogy te lebarnultál, én meg leégtem? - kérdezte durcásan, de Kate-től csak egy szúrós pillantást kapott válaszul, hiszen előző délután nem egyszer figyelmeztette a nő, hogy ne legyen annyit a napon.
- Idd meg a kávéd a konyhában, és meg keresek valami kenőcsöt - indult Kata vissza a házba.
Castle nagyot sóhajtva elmosolyodott, ahogy előrevetítette képzelete a kellemesnek ígérkező kenegetést. Hamarosan az ágyon feküdt egy szál bokszerban, és csukott szemmel várta, hogy a nő finom ujjai fűsítő kenőcsöt kenjenek feszülő, égő bőrére.
- Felkészültél? - kérdezte figyelmeztetően Kate, miközben leült az ágy szélére.
- Persze! Elképzelem, hogy szexi kis nővérruhában vagy, miközben simogatod a hátam - mondta pimaszul elmosolyodva Castle, de a következő pillanatban összerándult, és felszisszent. - E-ez fáj! Ááááuuu!
- Azt hiszem, ma kihagyjuk a strandolást - állapította meg Kate, miközben fejcsóválva nézte a kontrasztot a fürdőnadrág takarta bőr fehér, és fedetlenül hagyott felület vörössége között.
- Mit szólnál, ha elmennénk Nassau-ba? - fordult meg a férfi izgatott tekintettel. - A reptéren és a kikötőn kívül még úgysem láttunk belőle sokat. A Bahamák fővárosa biztosan tele van izgalmas helyekkel! Kipróbálhatnánk egy kaszinót - lelkesült fel egyre jobban.
- Nem is tudom, Castle! Azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk, és ne egy turistáktól hemzsegő városban - húzta el a száját Kate. - A kaszinókban pedig csak kifosztanak.
- De most te lehetnél a kabalám!
- Castle! - emelte meg a hangját Kate, felhívva a férfi figyelmét, hogy ő nem az a szerencse kabala típusú cicababa.
- Rendben - tört le a férfi, de a következő pillanatban újra megcsillant a szeme. - És ha te játszanál, és én lennék a szerencsehozód?
Kate egy másodpercre behunyta a szemét, és összeszorította a száját, aztán nyugalmat erőltetve magára, a férfira nézett.
- Városnézés, kávézás, finom ebéd, kézen fogva sétálás Castle! Semmi kaszinó!
Az író arcára visszaköltözött az izgatottság, és már pattant is fel, hogy minél előbb felöltözzön és indulhassanak.
- Persze, persze! Városnézés, kávé, ebéd, séta - tett úgy, mintha memorizálná a tennivalókat, aztán jelentőségteljesen felemelte az ujját. - Kézen fogva! - mondta, aztán felkapta a komódról a kisebb jacht méretű motorcsónak kulcsát, és fülig érő mosollyal az arcán meglóbálta. - Most én vezetek!
Kate sóhajtva nézett a gardróbszobába lépő férfi után, és kétségbeesett tekintettel sóhajtott.
- Miért érzem úgy, hogy a terveimből nem lesz semmi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése