Változatok egy témára 7/20

Beckett megállt a monitorral szemben, remegő kezét szorosan karba fonva Javi adrenalintól csillogó barna szemébe nézett, és bólintott.

Nem tudta, mire készüljön azok után, hogy Tyson megjelent a kapitányságon. Gonosz, ugyanakkor vakmerő játékot játszik velük a férfi. Végigpergetve az előző percek apró mozzanatait, rájött, hogy csupa kihívás volt Tyson minden mozdulata, nézése, szava. Arra is felkészült, hogy  a telefonjára küldöttképhez hasonlóan, egy Castle-ről készült videóval akarja elültetni benne a rettegést, nem mintha nem félne már így is eléggé. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni a diónyivá zsugorodott gyomrában érzett égető érzést, igyekezett egyenletes légzést kényszeríteni a tüdejére, és amikor már elviselhetetlenül szúrt a szeme, pislantott egyet. Nem akarta, hogy mellette álló társai, és a mögé lépő Sorenson többet lásson a félelméből a kelleténél.

A felvétel elindult, és meglepetésére úgy nézett ki, mintha valóban a Castle lakása melletti utca térfigyelő kamerájának képét látnák. Az éjszakai forgalom nem volt túl nagy, de a képernyő jobb szélén zajtalanul suhanó autók fényszórói mégis vakítóan vetődtek a kamerára. A járdán csak egy fiatalokból álló csoport élvezte az éjszakai életet. Láthatóan jókedvűek, és kissé ittasak voltak. Az egyik fiú hirtelen kilépett a többiek közül, kezét a szívére téve színpadiasan meghajolt, majd egy hosszú szőke hajú lány elé térdelt, és felnézve valamit mondott neki, mire a lány zavartan elmosolyodott, a többiek pedig értékelve a produkciót, egy tapsvihar kíséretében hatalmas nevetésben törtek ki. A lány felhúzta a térdelő fiút, mire az gyengéden átölelte a lányt. Amikor a társaság lassan kisétált a kamera látószögéből, egy taxi állt meg a járdaszegély mellett, és Mr. Jackson két vendége szállt ki belőle, XV. Lajos királynak, és Madame Pompadour-nak öltözve. A következő percekben sorban érkeztek meg a jelmezes vendégek, szinte egymást érték a sofőrös limuzinok és a taxik. Egyszer csak, mintha a semmiből tűnt volna fel, az egyik, autóból éppen kiszálló páros mögött megjelent egy londiner, maga előtt tolva a csomagszállító kocsiját, rajta egy hatalmas hajóládával.

- Állj! Tekerd vissza - feszült meg egy pillanatra Beckett, aztán az asztalra támaszkodva közelebb hajolt a monitorhoz. Ryan engedelmesen kattintott, és utasítás nélkül lelassította a felvételt. A távolban egy éjszakai buszjáratról leszálló utasok mögött bukkant fel a londinernek öltözött Tyson, de még mindig nem látták, hogyan került oda. Amikor aztán elindult a busz, feltűnt a képen egy fekete furgon, ami a busz takarásában parkolt, majd azzal együtt indult el, így a hatalmas jármű eltakarta a rendszámát. Tovább nézték a felvételt, de mivel sokáig nem történt semmi érdekes, Ryan felgyorsította a képeket egészen addig, amíg a vendégek kifelé nem jönnek az épületből. Már szinte mindenki elment, amikor megjelent Tyson. Kate megesküdött volna, hogy a férfi szándékosan fordult a kamera felé, és még a kaján mosolyt is látni vélte az arcán, aztán teste a csomagszállító fém rúdjainak feszült, jelezve, hogy jelentős terhet kell mozgatnia, és kilépett a kamera látószögéből. Beckett megremegett a tudatra, hogy a hajóláda Castle eszméletlen testét rejti.

- Megszerzem az összes környékbeli felvételt - pillantott elszánt tekintettel Espo Beckett-re. - Valahol fel kell bukkannia a furgonnak, és ha szerencsénk lesz, megtudjuk a rendszámát.

- Tyson-nal szemben nincs másunk, csak a szerencse? - szűrte a szavakat keserű gúnnyal a fogai között, és dühösen az asztalra ütött.

- Kate, nyugodj meg! - szólalt meg szelíden a mögötte álló Sorenson, és gyengéden Kate vállára tette a kezét. - Előbb ... - akarta folytatni, de a nő úgy fordult meg, mint akibe villám csapott, és szikrázó tekintettel, résnyire szűkült szemekkel olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a nő meleg leheletét az arcán.

- Ne merj még egyszer nyugtatni! - szinte sisteregtek a szavai. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, aztán a férfi nyelt egyet, és szótlanul bólintott.

- Utána nézek, kiértek-e az embereim a kikötőbe, hogy átvizsgálják a konténereket - mondta meghunyászkodva. Egy órán belül másodszor utasította el Beckett a közeledését, de ami ennél is rosszabb volt, úgy érezte, a nő irtózik az érintésétől. Nem tehetett mást, mint hogy sietve távozik, mielőtt még megalázóbb helyzetbe kerül.

Kate leroskadt a székébe, és ujjait összefonva gondolkodott. Amikor eljutott a tudatáig, hogy Espo és Ryan várakozva toporognak előtte, sóhajtott egyet.

- Tyson játszani akar - kezdett bele, hogy megossza velük a gondolatait, de nem tudta folytatni, mert a fiúk mögül meghallott egy ismerős hangot.

- Jól látja nyomozó! Jerry Tyson játszani akar!

Espo és Ryan egy emberként fordult hátra, Kate pedig kihúzta magát, hogy meggyőződjön a hang tulajdonosáról. Nem csalódott. Jordan Shaw ügynök komoly, tiszta tekintetű, értelemtől csillogó szeme nézett rá fürkészve. Kate szemöldöke csodálkozva emelkedett meg, és  nap folyamán először járta át a remény meleg, megnyugtató érzése. 

- Úgy hallottam, jól jönne egy profilozó - lépett közelebb előre nyújtott kézzel, és miközben Kate hálásan elfogadta a kézfogást, az ügynök arcán magabiztos mosoly suhant át.

Beckett a kapitány irodája felé pillantott, és bólintott. Most tudatosultak benne Gates szavainak jelentése, hogy hamarosan felkeresi valaki, aki belelát az elmebeteg sorozatgyilkosok sötét lelkébe, és hogy hallgasson rá!

- Még sosem volt rá ekkora szükségem - nézett Jordan ügynökre, és érezte, hogy enged a gyomrát szorító láthatatlan erő. Sürgette az idő, ezért amíg az ügynök lepakolta laptopját és a táskáját, ő a fiúk felé fordult. - Espo, nézz utána  a fekete furgonnak a térfigyelő kamerák felvételein! Ryan! Ha találsz használható képet a kapitányságon készült felvételek között, indítsátok el az arcfelismerő szoftvert. Pályaudvarok, kikötők, repterek, térfigyelők! Ezt küldjétek a laborba - vette ki a CD-t a pereménél érintve, óvatosan, bár sejtette, hogy nem találnak rajta ujjlenyomatot.

- Kiküldök néhány embert a jelmezkölcsönzőkbe és a varrodákba is - mondta Ryan, és anélkül, hogy megvárta volna Kate reakcióját, Espo után sietett. A nő hálásan nézett utánuk. Értékelte, hogy nem vigasztalgatják, nem próbálják közhelyes mondatokkal meggyőzni, hogy miden rendben lesz, egyszerűen teszik a dolgukat, hiszen ezzel segíthetnek a legtöbbet. 

- Megkaptam az anyagot Jerry Tysonról - kezdte komoly hangon Shaw ügynök, és egy széket húzott Beckett íróasztala mellé. A másik oldalon ott állt ugyan egy kopott, világosbarna huzatú szék, de az ügynök emlékeiben még élénken élt a jellegzetes kép, ahogy Richard Castle képzelete szülte világában elmerülve töpreng a székben hátra dőlve, vagy éppen huncut tekintettel, kihívóan nézi a vele szemben ülő nyomozónőt. Tudta, hogy az a szék csak egy embert illet meg. - A megfojtott szőke nőkről, és arról is, ahogy Tessa Horton gyilkosságát Mr. Castle nyakába akarta varrni. A holtteste soha nem került elő, ugye?

- Van más is - mondta ki Beckett halkan a szavakat, és beszámolt arról az ügyről, amikor Lanie és Espo hasonmásait ölték meg. Amikor a tollba épített pendrive-on talált dalhoz ért, elcsuklott a hangja. 

- Kell annak a dalnak a szövege. Üzenetnek szánta, talán többet jelent annál, mint hogy jelezze a létezését. Most pedig jöjjön Beckett nyomozó! Ott a maga szuper fehér táblája - állt fel, és a tábla felé intett a fejével. Foglalja össze, amit Mr. Castle elrablásáról tudnak!

Néhány perc múlva úgy ültek az íróasztal szélén egymás mellett, karba font kézzel, ahogy Castle-lel szoktak. Jordan magában még egyszer összegezte a hallottakat, aztán felállt, és szembefordult Beckett-tel.

- Maga mit gondol? - állt a tábla és a nyomozó közé, hogy magára vonja Beckett figyelmét. Feltűnt neki, hogy a szokásoktól eltérően csak az elrabolt személy neve állt a táblán, fényképet nem tettek ki róla, mégis, a név mágnesként vonzotta a nyomozónő tekintetét.

- Azt hiszem, játszik velünk egy olyan játékban, ahol Castle és én vagyunk az általa mozgatott figurák. Nem hiszem, hogy bántotta Castle-t, de biztos vagyok benne, hogy életveszélyes helyzetet fog a számára teremteni, olyat, amiben nekem csak hajszálnyi reményem legyen arra, hogy megmentsem. Ráadásul tévutakra és zsákutcákba akar vezetni.

- Hm ... lehet, hogy egész jó profilozó lenne magából - mosolyodott el elismerően az ügynök. - Igen, követni fogja az első mintát, amit magukkal szemben alkalmazott. Imádja manipulálni az embereket, a megtévesztésre épít, mindent előre megtervez, követi a rendőri logikát. Egyetlen dologgal nem számolt, amikor a börtönben akart végeztetni Castle-lel, a mi kis írónk szokatlan gondolkodásmódjára. Ez felbosszantotta, de vakmerőbbé is tette. Akkor Castle-nél jelent meg a börtönben, most magának mutatta meg az arcát, mintha ingerelni akarná, hogy itt vagyok, láttál, mégsem tudsz elkapni. Minél magabiztosabb, annál valószínűbb, hogy hibázik. A telefonra küldött fénykép még csapda volt, de a térfigyelő kamera felvétele inkább kihívásnak tűnik. Mint amikor a macska játszik az egérrel. Ad egy nyomot, de meggyőződése, hogy nem tudjuk hatékonyan felhasználni. Mivel irritálja Castle intellektusa, biztos vagyok benne, hogy nem itt a városban tartja fogva, hanem valami veszélyekkel teli helyen, ahol bizonyos mértékű szabadságot ad neki, de olyat, hogy igazából ne legyen esélye megszökni.

- Akkor a CD nem csapda? - húzta össze kételkedve a szemöldökét Kate.

- Ha a maga emberei hozták volna be a kamerák felvételét, sokkal inkább hinném, hogy csapda.

Kate hallgatott, aztán szomorkás mosollyal az arcán az élénk tekintetű kék szemekbe nézett.

- A mi kis írónk? - ismételte meg Jordan szavait, amik melegséggel töltötték el a szívét. 

- Hm ... tudja, szeretem a különleges gondolkodású embereket - mosolyodott el a nő - még akkor is, ha néha idegesítőek. Na meg örülök, hogy nem tévedtem magukkal kapcsolatban. Kínos szakmai tévedés lett volna! Csak egy dologgal tudtak meglepni. Nem gondoltam, hogy ennyi időre van szükségük!    

Változatok egy témára 7/19

Mozdulatlanul állt, lélegzete elakadt, szája elnyílt, miközben szeme nem bírt betelni az elé táruló látvánnyal.

Pontosan tudta, hogy hol van, mégis pislogott néhányat, mintha azt várná, felébred egy szürreális álomból. Gyerekkorában évekig rajongott az indiános westernfilmekért, amelyeknek gyakori  helyszíne volt ez a hatalmas kiterjedésű, kietlen, a vas-oxidtól vöröslő, sivatagos, félsivatagos táj. Még egy plakát is díszítette sokáig a szobája falát, amin Jonh Wayne ült egy tarka indiánlovon, a háttérben a Monument Valley monumentális tanúhegyeivel. Mintha gyerekkora filmjeinek helyszíne kelt volna életre. Szinte látta maga előtt, ahogy az Apacserőd című filmben a vöröses-narancsos fényben izzó homokkőformák, és a valószerűtlenül kék ég természet alkotta díszlete előtt Henry Fonda vágtat el a messzeségbe. Elhűlve próbálta magába fogadni az elé táruló látványt.  A szikrázó napsütésben szinte vörösen izzottak a Colorado-fennsík óriás sziklaképződményei, amik dacolva az időjárás viszontagságaival, büszkén hirdették a fennsík eredeti magasságát. Két jellegzetes alakú kiemelkedés nevére is emlékezett, mivel a West Mitten és az East Mitten valóban két, egymással szembefordított egyujjas kesztyűhöz hasonlított.

Néhány másodpercig gyönyörködött a nem mindennapi látványban, aztán nyelt egyet, és lélegzetvisszafojtva lassan kitárta a nehéz fém ajtót. Óvatosan kidugta a fejét, aztán amikor meggyőződött róla, hogy egyedül van, kilépett a szabadba. Szinte égette bőrét a kőzetekből áradó hő, a száraz levegő pedig azonnal kiszárította a száját. Megfordult, és elképedve nézte fogva tartásának helyét
- Hát mégis ... - suttogta maga elé, amikor meglátta, hogy képzeletének legvadabb szüleménye vált valóra. Pedig milyen könnyedén vetette el ezt a lehetőséget, amikor megfordult a fejében! Ámulva nézte a barnásvörösre festett fém konténert, a hatalmas fém ládára erősített vastag hevedereket, amelyek a konténer mögött, a földön elterülő óriási, fakópiros ejtőernyőben végződtek. Nem a tárgyak töltötték el csodálkozással. Hitetlenkedve, elszoruló torokkal gondolt arra, hogy túlélt egy ejtőernyős "ugrást" egy konténerben. Ösztönösen felnézett az égre, mintha valami égi erőnek köszönhetné az életben maradását, miközben arra gondolt, hányszor csipkedte meg Kate azzal, hogy "Tudod Castle, csalánba nem üt a mennykő!" vagy "Rossz pénz nem vész el!". Hunyorogva nézte az égszínkék alapon úszó néhány kósza bárányfelhőt, aztán körbefordulva végigpásztázta a kihalt tájat, amit félelmetessé tett a csend. Vett egy nagy levegőt, és a konténer árnyékában leült a földre. Becsukta a szemét, és Kate-re gondolt. Vajon mikor vették észre, hogy elrabolták? Mit érezhet a menyasszonya,  a lánya és az anyja? Azzal nyugtatta magát, hogy nem látott még olyan erős nőket, mint ők, de azt is tudta, hogy Tyson sem mindennapi intelligenciájú szociopata. Beckett minden követ meg fog mozgatni, hogy megtalálja, de 3XK nem hagy annyi nyomot, hogy a nő rátaláljon, legalábbis élve nem. Rákényszeríti őket arra, hogy versenyt fussanak az idővel, miközben számtalan zsákutcába vezető nyomot hagy hátra a rendőröknek.
Kinyitotta a szemét. Nem engedhette meg, hogy a képzelet világa, Kate maga elé képzelt alakja elvonja a figyelmét a valóságról. Gondolkodnia kell, mielőtt vaktában cselekszik. Ahhoz, hogy túlélje a sivatagot, nem szabad, hogy a pánik vezérelje. Józanul kell gondolkodnia, mert egy rossz döntés, és vége az életének. Össze kell szednie minden emléket, amit valaha olvasott vagy látott a Monument Valley-ről, minden leleményességét, kitartását és optimizmusát, akkor van esélye a túlélésre. Azt, hogy ölbe tett kézzel várakozzon, azonnal kizárta. Beckett soha nem talál rá, és arra sincs esélye, hogy egy arra tévedő repülőgépből észrevegyék. Tyson mindent pontosan eltervezett. A vas-oxidtól vöröslő kőzetekbe láthatatlanul olvad bele a konténer és az ejtőernyő színe, a magasból még a sas sem tudná megkülönböztetni a konténert egy sziklától. Tehát útnak kell indulnia, de egyáltalán nem mindegy, hogy merre. Belenyúlt a zsebébe, elővette a bicskát, és kinyitotta a csavarhúzó részét. Tenyerével elsimította a lába előtti finom port, aztán maga elé képzelve a John Wayne plakát képét, megpróbált térképet rajzolni. A jellegzetes sziklaalakzatok egymáshoz viszonyított helyzetét megpróbálta összevetni a valósággal. Néhány perc múlva elégedett mosolyra húzta a száját, és a csavarhúzóval a talajnak arra a pontjára bökött, ahol a porba rajzolt térkép alapján állt. Egy pillanatra úgy érezte magát, mint a hadvezér egy megnyert csata után, de az érzés hamar elillant. A terület több száz négyzetkilométer nagyságú, lakatlan sivatag, bár itt van Arizona legnagyobb rezervátuma, a Navajo Tribal Park, az indiánok pontosan tudják, milyen veszélyes a terület, és nem merészkednek a sivatag belsejébe. Az idelátogató látogatók számára szerveznek ugyan  túrákat, de emlékezett rá, hogy minden fotón a másik oldalról mutatják be a sziklaalakzatokat, ez pedig azt jelenti, hogy több napnyi gyalogútra van az ember járta területtől. A tűző nap ebben az évszakban harminc fok fölé emeli a nappali hőmérsékletet árnyékban, ami a tűző napon nehezen elviselhető forróságot jelent, éjszaka viszont jelentősen lehűlhet a levegő. Talán jobb lenne éjszaka elindulnia, amikor nem kell megküzdenie a hőséggel, és a hold talán világít annyira, hogy tájékozódni tudjon. Az irányt tudta, hogy merre induljon, csak azt nem tudta, hány napra kell készülnie. A lábát szorító, kényelmetlen esküvői cipőre nézett, és sóhajtott egyet. Nem éppen egy sivatagi túrán akarta kitaposni. Ahogy kilépett a konténer árnyékából, és megérezte a Nap perzselő erejét, bosszankodva gondolt a meggondolatlanul megivott ásványvízre, és arra gondolt, hogy a szomjúság lesz a legnagyobb ellensége. Nem is tudta, milyen nagyot téved.

Előző nap ...
Abban a pillanatban, amikor a meglepett Espo kimondta a számokat, és meglátta a Ryan tekintetében megjelenő döbbenettel vegyes gyűlöletet, Beckett a lift felé rohant. Vadul nyomkodta a hívógombot, miközben az ajtó feletti digitális kijelzőre pillantott, aztán dühében olyan erővel csapott ököllel a fém ajtóra, hogy az hangosan döngve megremegett. A lépcsőház felé indult, miközben torkaszakadtából kiabált, hogy zárják le az épületet. Mire az alattuk levő emeletre ért, már hallotta a háta mögött dübörgő lépteket, ahogy Espo és Ryan rohannak utána. 
Fél óra múlva összeszorított szájjal, gyűlölettől szikrázó, résnyire szűkült szemekkel állt Gates kapitány íróasztala előtt. Kevés reményt fűzött ahhoz, hogy utolérjék az épületen belül Tyson-t, mégsem tudta megemészteni a sikertelenséget.
- Igen uram, biztos, hogy ő volt - szűrte ki fogai között a szavakat. Legszívesebben fejét a falba verte volna, amiért nem ismerte fel Jerry Tyson-t. Hiába  a plasztikai sebész, vagy a tökéletes maszk, a rideg, kihívó tekintetről fel kellett volna ismernie! - A viselkedése, a szemei, a neve mind árulkodó jel volt. Jack Taylor nyomozó nem létezik, de a monogramja megegyezik 3XK-ével, és szinte kérkedett a jelvénnyel, amit három évvel ezelőtt vett el Ryan nyomozótól. 
- Hiszek magának nyomozó - szólalt meg néhány másodperc gondolkodás után a kapitány. - Ne hagyja, hogy elvakítsa a gyűlölet! Behozatom az összes kamera felvételét, ami a kapitányságon létezik. Valamelyiken rajt kell, hogy legyen, és ha csak egyszer is a kamera felé fordult, akkor olyan hajtóvadászatot indítunk ellene, amilyet még nem látott New York! - tette csípőre kezeit a nő, és olyan elszánt magabiztossággal nézett a Beckett-re, hogy az elszégyellte magát a kishitűségéért, ami eluralkodott rajta az utóbbi percekben. - Maguk nézzék meg, mi van a CD-n, és szerezzék meg a Mr. Castle lakásának környékén található összes térfigyelő valódi felvételeit!
- Espo már intézi ... és ... köszönöm, uram - nézett Kate Gates szigorú, barna szemébe. Tudta, hogy a kapitány előtt nem tudta eltitkolni sem az indulatait, sem a Tyson iránti gyűlöletét, de remegő testét, és a félelmét sem. Amikor Gates behívta az irodájába, megfordult a fejében, hogy ezek után ki fogja őt is és Ryan-t is zárni az ügyből, hiszen túlságosan nagy indulatokat kavart bennük Tyson nyílt megjelenése. Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy még mindig bízik benne annyira a kapitány, hogy kockára tegye a saját karrierjét is.
Gates pislantás nélkül fúrta tekintetét a nyomozóéba.
- Maga a legjobb nyomozó, akit ismerek. Ezt ne felejtse el! - mondta, aztán megszakítva a szemkontaktust jelezte, hogy a beszélgetésnek vége. 
Beckett úgy érezte, még soha nem volt szüksége ennyire a dicsérő szavaknak, mint most. Hinnie kell magában, és hinnie kell Castle-ben. Csak így élhetik ezt túl.
AHogy kilépett az ajtón, tekintete megállapodott az asztalánál álló két nyomozón. Lerítt róluk, hogy feszültek, de mindenre elszántak, és neki most pontosan erre volt szüksége.
- Mehet? - kérdezte Espo, aki az asztal fölé hajolva, kezét az egéren tartva, ugrásra készen várta, hogy megnyithassa a CD-n található egyetlen mappát.
Beckett megállt a monitorral szemben, remegő kezét szorosan karba fonva Javi adrenalintól csillogó barna szemébe nézett, és bólintott. 

Változatok egy témára 7/18

Kezével ösztönösen kapaszkodó után kapott, de a mozdulat elkésett, ujjai elérték ugyan az asztal lapját, de mire összezárultak volna, már le is csúsztak róla, ő pedig hatalmas erővel zuhant fejjel az asztal sarkának.

Nem tudta, mennyi időre veszítette el az eszméletét. Tudata lassan éledezett, és az első dolog, amit érzékelt, az a fejébe nyilalló fájdalom volt. Érezte, hogy a teste összegörnyedve nyomódik a szoba falához, karja a törzse alá szorulva szinte érzéketlenné vált, és valami meleg folyadék csiklandozza a nyakát. Lassan kinyitotta a szemét, de hiába pislogott erőtlenül néhányat, a szobában vak sötétség honolt. Megpróbált kinyújtózkodni, amire minden porcikája tompa fájdalommal reagált. Sziszegve, nyögve tapogatta meg a karját, az oldalát és a combját, aztán a körülötte levő falakat, hogy megállapítsa, a szoba melyik részében van. Valamitől a sarokba zuhant, amikor az egész helyiség megbillent. De hogyan lehetséges az, hogy az egész szoba ekkorát mozduljon. Hátát a falnak támasztva felült, és gondolkodni kezdett. Egy repülőgépen van, bezárva egy hatalmas láda szerű valamibe, ami hirtelen oldalra dőlt. Talán a repülőgép kezdett túl gyorsan ereszkedni, netán zuhanni, ami ekkora billenést okozott? Úgy érezte, mintha az egész szoba lassan himbálózna, amitől felkavarodott a gyomra. Arra gondolt, talán agyrázkódást kapott az eséstől, ezért szédül, és emiatt kínozza hányinger. A füle mögötti fájó területhez nyúlt, és azonnal érezte, hogy felszakadt a fejbőre, hajszálai összetapadtak a ragacsos alvadt vértől, de a sebből még mindig csörgedezik a vér le a nyakára, egészen addig, amíg a fehér ing gallérja jótékonyan be nem issza. Megtapogatta a zakója belső zsebét, nem lett-e baja a kis fioláknak, amik vagy mérget, vagy ellenanyagot tartalmaznak, és megkönnyebbülve sóhajtott, amikor ujjai végigsiklottak a vastag csomagolás alatti ép üvegeken. Tyson nem véletlenül hagyta őket az ágy alatti ládában, valami célja van velük, ezért nem lenne szerencsés, ha idő előtt összetörnének. Miután meggyőződött róla, hogy a svájci bicska, a nagyító, a fecskendők, sőt az injekciós tűk is megvannak, megpróbált felállni. Egész testével a saroknak támaszkodott, karjait kinyújtva az oldalsó falakat fogta, és próbálta megállapítani, hogy csak az érzékei csapják-e be, vagy valóban imbolyog az egész valami, amiben fogva tartják. Ugyan sötét volt, mégis becsukta a szemét, hogy könnyebben koncentráljon. Érezte, ahogy a teste lassan elhagyja a függőleges helyzetet, oldalra dől a falakkal együtt, aztán egy pillanatra megáll a mozgás, majd elindul az ellenkező irányba, mintha egy komótosan mozgó hintában állna, ami jobbra, balra lengedezik. Már biztos volt abban, hogy nem bevert feje játszik vele csalóka játékot, de akkor mi történik? Repülőgép nem produkál ilyen mozgást - töprengett. Ráadásul érezte, hogy nemcsak oldalirányba mozog az egész szoba, hanem viszonylag gyorsan lefelé is. Lett volna egy őrült ötlete arra, hogy mi történik vele, de az annyira hihetetlen volt, hogy elvetette. Egyelőre nem tehetett mást, várt.

Előző nap délután ...
Abban a pillanatban, ahogy Kate tekintete Sorenson leereszkedő ujjaira vetődött, már tudta, hogy az ATM kamerájának felvételén nem Castle látható. Szótlanul a számítógéphez lépett, és mereven összpontosítva nézte a lelassított képkockákat, aztán abban a pillanatban, amikor a Castle-nak kinéző férfi bedugja az automatába a kártyát, kimerevítette a képet, és ujjával a monitorra bökött.
- Ez nem Castle - állapította meg határozottan.
Sorenson kételkedve, Ryan kíváncsian nézett rá, majd a monitorra, de egyikük sem értette, mi tűnt fel Beckett-nek, ami nekik nem.
- Ennek a férfinak egyenes a hüvelykujja, Castle-é viszont hátra hajlik - adott magyarázatot, mire az ügynök csak értetlenül pislogott, Ryan viszont Kate-re nézett, és egy pillanatra összemosolyogtak.
Mindketten jól emlékeztek arra a jelenetre, amikor az író elmélyülten játszott az iPhone-ján, Espo-t pedig felettébb idegesítette az állandó robbanásszerű hang, amit a készülék adott, amikor Castle veszített egy életet, ami viszonylag gyakran megesett. Egy idő után nem állta meg, és rászólt az íróra, hogy inkább segítsen nekik átnyálazni a gyanúsított híváslistáját, mint hogy szerencsétlenkedik a játékban.
- Ez a legújabb ügyességi játék - fordította a kijelzőt Javi felé az író. - Különben csak azért válik hamuvá állandóan a figurám, mert most játszom először ezzel a játékkal, és úgysem adom fel addig, amíg át nem jut a következő szintre.
- Ügyességi játék, Castle? - vágott egy lekicsinylő grimaszt a nyomozó. - Komolyan? Akinek ilyen hátrahajló hüvelykujja van, annak esélye sincs az érintőképernyőn az ügyességi játékokban - fogta meg Castle kezét, majd szemmagasságba emelve, kajánul vigyorogva forgatta meg  szeme előtt a szóban forgó ujjat.
- Most mi ... miért? - szemlélte meg sértődötten az ujjait az író. - Nincs ezekkel semmi baj - próbálta győzködni magát, de amikor újra felrobbant a karaktere, lopva sandított Espo felé, aztán kikapcsolta a játékot.
Másnap viszont győzelemittas mosollyal az arcán, fensőbbséges mozdulattal tett egy kinyitott magazint Javi elé, és a harmadik bekezdésre bökött.
- Csak hogy tudd, az erősen hátra hajló hüvelykujj a logikusan gondolkodó, tehetséges, szellemes humorú ember sajátja, aki szakmájában verhetetlen - húzta ki magát az író. 
- Hm - vonta össze a szemöldökét Javi, miközben a mutatott bekezdést olvasta. - És emellett igen konok, önfejű is tud lenni - olvasta tovább a szöveget, aztán a magazin elejére lapozott. - Most komolyan, Castle! Ennyit tudsz felsorakoztatni? Egy tenyérjóslással foglalkozó újságot? - dobta félre lekicsinylően a lapot, majd Kate felé fordult. - Beckett, te tudtad, hogy még ebben is hisz?
- Espo! Ő mindenben hisz, amiben te nem - rándította meg mosolyogva a vállát a nő, mintha nem tulajdonítana jelentőséget a dolognak, miközben magában azon derült, milyen elszántan, és mennyi ideig keresgélt az író előző este az interneten, mire végre rábukkant erre a magazinra, és reggel első dolga volt, hogy megvegye, ráadásul percekig azzal nyaggatta, hogy őt nem zavarja-e, hogy ilyen az ujja. Szinte látta maga előtt a férfi elégedett, kicsit pajzán mosolyát, amikor közölte vele, hogy nagyon is ügyes az az ujj, és ő teljes mértékig elégedett vele.  
- Akkor ki ez a férfi, és hogyan került hozzá Castle hitelkártyája? - szólalt meg Sorenson, visszarántva ezzel a valóságba Beckett-tet.
- Hasonmás. Ezt egyszer már eljátszotta velünk Tyson. Ez elterelés, hogy időt veszítsünk. Amíg mi átvizsgálnánk a kikötőt és a hajókat, addig olyan messze tudja vinni Castle-t, hogy esélyünk sem lenne megtalálni - gondolkodott hangosan Kate, és érezte, hogy a kétségbeesés újra kezd eluralkodni rajta. Kell valamit találnia, amin elindulhatnak! A fehér táblához lépett, és zsebre tette a kezét, hogy elrejtse a remegését, amikor meglátta a feléjük közeledő, vastag papírköteget szorongató Espo-t.
- A kérdéses méretű konténerből 1208 darab van a kikötőben, és 332-t pakoltak be tartályhajókba az elmúlt öt órában. 98-at egy Oroszországba tartó hajóba, a többit meg egy Brazíliába indulóba - sorolta sietve az adatokat a férfi, de ahelyett, hogy elégedettséget látott volna társai arcán, ők csak érdektelenül hallgatták. a rájuk telepedő pillanatnyi csendet Kate törte meg.
- Will! Azt is el tudom képzelni, hogy Tyson pont azért akar ilyen átlátszó trükkel másfelé terelni bennünket, mert éppen ott, a kikötőben tartja fogva Castle-t. Nektek van elég emberetek. Odaküldenéd őket, átvizsgálni a konténereket? - fordult Sorenson felé, és olyan tekintettel nézett a férfira, hogy az engedelmesen bólintott, elővette a telefonját, és távolabb sétálva intézkedni kezdett.
- Induljunk el a Castle lakásánál történtektől - keresett valami kiindulópontot Kate. - Mi van a térfigyelő kamerák felvételeivel? Valakinek látnia kellett a londiner jelmezes férfit.
- Nem értem, miért nem kaptuk még meg őket - pillantott az órájára Ryan, de alig mondta ki a szavakat, amikor sietve közeledett feléjük egy behízelgő mosolyú férfi. Lezser eleganciával vetette le a divatos sportzakót, és hajította a vállára, így láttatva a tokjában lapuló Glock-ot, a derékszíjára csatolt bilincset, és a new york-i rendőrség fénylő jelvényét. 
- Jack Taylor nyomozó vagyok - nyújtotta kezét Beckett felé, aki vonakodva fogadta a kézfogást. - Azt hiszem, erre várnak - emelte fel a kezében tartott CD-t, aztán rideg tekintetű szemeivel olyan mereven nézett Kate szemébe, hogy annak hirtelen furcsa érzése támadt. Mintha a férfi arcára kiülő mosoly, és tekintetének hidegsége éles ellentétben állt egymással, ami taszítóvá tette az egyébként szabályos, jóképű férfiarcot. Most azonban nem ért rá ezzel foglalkozni. Egyszerűen kikapta a férfi kezéből a CD-t, és egy mozdulattal betette a számítógép meghajtójába.
- Remélem, tudtam segíteni - mondta behízelgő, tenyérbemászó mosollyal a férfi, miközben még egyszer Beckett szemébe nézett. Megvárta, amíg a nő zavartan bólint, aztán amilye gyorsan megjelent, olyan gyorsan távozott is. 
Kate egy pillanatig gyanakodva nézett utána, aztán elhessegette a rossz érzést, és a monitor felé fordult, ekkor tűnt fel neki Espo, aki összevont tekintettel, elgondolkodva bámult az ismeretlen nyomozó után.
- Mi az? - kérdezte Beckett. Érezte, hogy Javi-t nyugtalanítja valami, tehát nem csak neki volt rossz érzése a férfival kapcsolatban.
- Hm ... semmi, csak olyan ismerős volt a jelvényszáma, de kizárt, hogy láttam volna már ezt a nyomozót ezelőtt.
Ryan, aki eddig türelmesen várta, hogy feladatot kapjon, hirtelen megdermedt. Még a lélegzet is elakadt.
- Mi volt az a szám? - tette fel rettegve a kérdést.

A korom sötétben Castle gyomra egyre nehezebben viselte a folyamatos himbálózó mozgást, ami mellé a zuhanás érzete is társult. Az ágy jó kapaszkodót nyújtott volna, de fogalma sem volt, hogy a helyiség melyik sarkába zuhant, így arról sem, merre találná az ágyat. Úgy döntött, biztonságosabb, ha lefekszik a padlóra, és megpróbálja kezével és lábaival megtámasztani magát az oldalfalak segítségével. Abban a pillanatban, amikor lábát a falnak nyomta, az egész helyiség, amiben fogva tartották, hatalmas erővel csapódott valami szilárd felszínnek. Castle teste először tehetetlenül nyomódott a padlónak, aztán szinte megemelkedett az ellentétes erőhatástól, végül újra a padlónak csapódott. Először nem is érezte a medencéjét és az arccsontját elárasztó tompa fájdalmat, mert a meglepetés és a félelem hatalmas adrenalin lökettel árasztotta el a sejtjeit. Másodpercekig mozdulatlanul feküdt, és várt. Tudta, hogy történnie kell valaminek. Lassan kezdte elveszteni a türelmét, ezért óvatosan felállt. Megtapogatta fájó csípőcsontját, végigsimított feldagadt, lüktető arcán, és éppen azon tűnődött, eltört-e a járomcsontja, amikor jól hallható kattanás törte meg a csendet. A hang irányába fordult. A szoba rövidebbik oldalának közepén vékony fénycsík jelent meg, amin keresztül olyan erővel hatoltak be a fénysugarak, hogy ösztönösen a szeme elé kapta a kezét. Óvatosan a nyílás felé lépett. Az egyértelmű volt, hogy Tyson kinyitott valami eddig a szigetelő anyag takarásában levő ajtót, de hogy mi a célja azzal, hogy kiengedi a börtönéből, arról fogalma sem volt. Megvárta, amíg szeme alkalmazkodott a hirtelen jött világossághoz, aztán lassan megnyomta a nehéz fém ajtót.
Mozdulatlanul állt, lélegzete elakadt, szája elnyílt, miközben szeme nem bírt betelni az elé táruló látvánnyal.     

Változatok egy témára 7/17

Milyen más volt ez az arc, mint az, amit az emlékezete őrzött arról az emlékezetes éjszakáról!

Annak ellenére, hogy szombat volt, kapitányság úgy nézett ki, mint egy felbolydult méhkas. Beckett végignézett a kezükben iratokkal száguldozó nyomozókon, és az asztaluknál dolgozó kollégáin, akik feszült figyelemmel mélyedtek el az adatok feldolgozásában. Még nem ért az íróasztalához, amikor meglátta Ryan együtt érző arcát. A férfi felnézett a lift ajtajának nyílódására, és amikor meglátta felettesét, azonnal felpattan a székéből. Összeráncolt homloka, és az égszínkék szeméből áradó szomorúság arról tanúskodott, hogy mélyen át tudja érezni a nő helyzetét.

- Beckett, én ... - kezdett bele a mondatba, de Kate közbevágott.

- Tudom Ryan - bólintott, és egy pillanatra hálás mosolyra húzta a száját. Amikor utoljára találkozott a férfival, még az sem volt biztos, hogy Castle-t elrabolták, ezért tudta, hogy a nyomozó biztosítani akarja afelől, hogy mindenben segít neki. Ő azonban ezt szavak nélkül is tudta, ahogy azt is, hogy nincs idejük szóvirágokra, ezért azonnal a tárgyra tért. - Mit találtatok?

Ryan zavartan a nő mögött álló Sorenson-ra pillantott, mintha nem lenne benne biztos, hogy Kate be akarja-e vonni az ügynököt az információk megosztásába, de amikor meglátta Beckett sürgető tekintetét, azonnal a fehér táblára mutatott, és belekezdett.

- A kép, amit a technikusoknak átküldtél, elég sok információval szolgált. Castle-t egy ablaktalan, hangszigetelt helyiségben ... tartják fogva. Viszonylag pontosan meg tudták határozni a méreteit, ez apján lehet egy alagsori, vagy pincehelyiség is, de a fiúk levették a szigetelőanyag vastagságát, így viszont pont akkora, mint a leggyakrabban használt raktárkonténer.

Ryan egy pillanatnyi szünetet tartott. Látta, ahogy Beckett szeme összeszűkül, és megpróbálja felmérni az információ jelentőségét.

- A telefonszám, ahonnan a képet küldték, lenyomozhatatlan. Ezt viszont látnod kell - intézte jelentőségteljesen szavait a nőhöz, mintha az FBI ügynök ott sem lenne, miközben a számítógépén megnyitott egy fájlt, és a monitoron megjelent egy pénzkiadó automata biztonsági felvétele. A kép nem volt éles, de viszonylag jó minőségű volt. Néhány másodpercig nem látszott senki a felvételen, aztán Kate meglátta a Castle-t. Kitágult pupillákkal itta magába a kép minden négyzetmilliméterét, hátha feltűnik neki valami szokatlan. A férfi nem nézett fel, de a jellegzetes fazonú, hátul és oldalt rövidre nyírt, elöl hosszabbra hagyott haj, az elegáns esküvői öltöny arra engedett következtetni, hogy valóban az író dugja be éppen a kártyát az nyíláson. Miután beütötte a kódot, és elvette a kártyát és a pénzt, úgy lépett ki a kamera látószögéből, hogy egy pillanatra látható vált az arca profilból.

- Tekerd vissza! - mondta Beckett anélkül, hogy levette volna tekintetét a monitorról. - Lassíts a lejátszási sebességen! - tette hozzá elgondolkodva. Tyson szeret hasonmásokat szerepeltetni a saját bejáratú színdarabjában. Bár egyszer már megtévesztette Castle hasonmásával, nem tartotta valószínűnek, hogy még egyszer ugyanazt a taktikát alkalmazná a férfi. Ki tudja, talán éppen azért játssza el még egyszer ugyanazt a játékot, mivel úgy gondolja, hogy ő ezt nem tartja valószínűnek! Biztosan akarta tudni, hogy a felvételen szereplő férfi valóban Castle, mert ez azt jelentené, hogy vagy a kikötőben tartja Tyson az írót fogva, vagy el akarja vinni valahova messze, mondjuk egy teherhajón. 

- A kikötőben vagy a teherhajókon is szállítanak olyan méretű raktárkonténert, mint ami a szoba méretének megfelel? - kérdezte, miközben arra várt, hogy Ryan lassítson a felvételen.

- A 12. dokkban fordul meg a legtöbb közepes méretű teherhajó. Valószínűleg ezerszámra vannak ott konténerek. Javi most néz utána, hogy ebből a méretből mennyi lehet a kikötőben, és a dokk közelében - mondta teljes természetességgel a férfi, miközben újra még igazított a lejátszási sebességen.

Ha nem Castle-ről lett volna szó, Beckett bizonyára jólesően elmosolyodott volna. Ezért alkotnak ők jó csapatot! A fiúk minden létező adatnak utánanéznek, aminek bármi köze lehet egy ügyhöz. Most még inkább becsülte ezt a tulajdonságukat.

- Azt is nézze meg, mennyit raktak teherhajóra a felvétel óta!

Kate már harmadszor nézte végig, ahogy a férfi jelentős összeget vesz ki az automatából. Valami zavarta, de nem tudta mi. Az érzés nyugtalanító volt, és minél többször látta a filmet, annál jobban idegesítette. Az öltöny, a haj, az arc profilja, mind igazi Castle volt. Egészen közel hajolt a monitorhoz, és éppen az egér után nyúlt, hogy újra elindítsa a filmet, amikor valaki gyengéden, mégis határozottan megfogta a vállát, és hátrébb akarta húzni a képernyőtől.

- Kate - hallotta meg Will sajnálkozó hangját - te is látod, hogy ez Castle. Semmi kétség.

Az ügynököt valószínűleg jó szándék vezérelte, amikor be akarta láttatni a nővel, hogy bármennyire is fájdalmas, a felvételen az író szerepel, de arra, ami a következő percben történt, nem számított.

Kate úgy érezte, olyan elviselhetetlen az érintés, hogy kirázta a hideg, ezért teste ösztönösen, és hevesen reagált. Miközben megpördült, kezével megmarkolta a Sorenson vállán nyugvó karját, és olyan erővel lökte le magáról, hogy az ügynök megtántorodott.

- Ne akard megmondani, hogy mit látok! - sisteregtek a szavai, miközben olyan szikrázó tekintettel lépett közelebb a meglepett férfihoz, amilyennek az még soha nem látta a gyönyörű szemeket. Mérhetetlen harag és indulat sütött belőlük, és ahogy közelebb hajolt hozzá, az ügynök önkéntelenül hátrébb húzódott. Védekezőn maga elé emelte  kezeit, és nyelt egyet.
Kate érezte, hogy elvesztette a kontrollt, de ebben a pillanatban ez cseppet sem érdekelte. Az vesse rá az első követ, aki hideg fejjel, érzelmek nélkül tudná átélni azt, amin ő most keresztülmegy. Nézte a döbbent, szinte riadt Sorensont, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Kieresztette a másodpercek óta visszatartott levegőt, az ügynök pedig megkönnyebbülten eresztette le a kezét. Kate követte szemével a mozdulatot, és abban a pillanatban, ahogy tekintete a férfi ujjaira siklott, villámkén hasított bele a felismerés, hogy mi is zavarta a felvételen.

Castle behunyta a szemét, és megpróbálta felidézni az esküvőről készített furcsa filmfelvétel minden kockáját pontosan felidézni. Zavarta a kamera kapkodó, időnként száguldó mozgása, ami miatt nem látta a templom padjaiban ülőket, aztán az is, hogy mindenkinek rettentő közelről mutatta az arcát, mintha a film készítőjének az lenne a célja, hogy ne lássa rendesen az alakok környezetét. Hol lehetett Alexis és az anyja? Őket miért nem mutatta Tyson? Kizárt, hogy ne ültek volna az első padban élete legfontosabb napján!
A furcsa érzés, hogy nem emlékszik Kate-re, mint menyasszonyra, és az egész szertartásra sem, ugyanakkor minden olyan ismerős, arra késztette, hogy újra és újra végigmenjen a jeleneteken.
Ryan valahol elöl állt, hiszen mögötte felismerte egy oltár részletét, de ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen Kevin-t kérte fel tanúnak. Jim Beckett-tet csak messziről látta, Kate fátyolt viselt, amit olyan idegennek érzett, nem látja az anyját és a lányát, csak Lanie-t, Espo-t és Gates-t. 
Megpróbálta más szemszögből nézni a felvételt. Ha Tyson manipulációja az egész, akkor semmi sem az, aminek látszik. Talán csak összevágta a részleteket, és neki nem is volt esküvője - gondolta reménykedve, miközben megforgatta a gravírozás nélküli gyűrűt az ujján. Akkor viszont honnan szerezte a filmrészleteket? Fátyol, Lanie, Kevin az oltár előtt ... 
Nagyot dobbant a szíve, kezével a combjába markolt, nehogy öklével a levegőbe csapjon, alsó ajkát beharapta, hogy fel ne kiáltson. Hát persze! Kevin az oltár előtt, de nem mint az ő tanúja, hanem mint vőlegény! A barátairól, Lanie-ről, a kapitányról készült közeli felvétel valószínűleg Ryan-ék esküvőjén készült. Jim Beckett -et játszhatja egy hasonmás, a menyasszonyból pedig szinte semmi sem látszik! 
Nem akarta a rászegeződő kamerát eltakarni, mivel feltételezte, hogy csak megadná Tyason-nak azt az örömöt, hogy azt teszi, amire a férfi számít, miközben szinte biztos volt abban, hogy van a helyiségben egy rejtett kamera is, ami szemmel tartja. Azonban azt sem szerette volna, ha meglátja az arcára kiülő "heuréka" érzést.
Kezdett mindent más színben látni. Vett egy nagy levegőt, és próbálta kalimpáló szívét nyugalomra inteni, amikor az egész helyiség megmozdult. Az első, rémült gondolata az volt, hogy földrengés van, ami  azonban elég valószínűtlennek tűnt egy repülőgépen. Az egész szoba lassan, egyenletesen mozgott, mintha apró görgőkön tolnák. Felállt, de a következő pillanatban az egész helyiség vagy 45 fokban hirtelen oldalra billent. A padló mintha eltűnt volna a lába alól, és menthetetlenül dőlt a lecsavarozott asztalka felé. Kezével ösztönösen kapaszkodó után kapott, de a mozdulat elkésett, ujjai elérték ugyan az asztal lapját, de mire összezárultak volna, már le is csúsztak róla, ő pedig hatalmas erővel zuhant fejjel az asztal sarkának. 

Változatok egy témára 7/16

- Indulhatunk? - zökkentette ki a fájdalmas gondolatból az ajtóban álló Sorenson hangja. Még egy pillantást vetett a szobára, aztán vett egy nagy levegőt, és elindult.

Az épület mélygarázsában olyan sietve lépett ki a liftből, hogy Sorenson-nak igyekeznie kellett, hogy lépést tudjon vele tartani. Beckett hatalmas léptekkel közeledett a saját kocsija felé, amikor Sorenson a nevén szólította. Megtorpant, és hátranézve látta, hogy a férfi egy elsötétített ablakú, fekete Chevrolet felé mutat. Kényszeredetten elhúzta a száját, amikor eszébe jutottak Gates kapitány szavai, aztán elindult az FBI kocsija felé. Furcsán érezte magát az anyósülésen. Mintha hirtelen Castle helyzetében találta volna magát: nem mehet egyedül sehova, a kormánynál ülő a nyomozás vezetője, ő meg örülhet, hogy egyáltalán részt vehet az ügy megoldásában.

- Kate! Tudnod kell, hogy mindent meg fogok tenni, hogy megtaláljuk Castle-t - törte meg a csendet szelíd hangon Sorenson.

- Tudom.

- Ha ki akarod önteni a szíved valakinek, én jó hallgatóság vagyok - pillantott oldalra meleg tekintettel, arcán őszinte szomorúsággal.

- Inkább nem, köszi. Gondolkodnom kell - fordította az oldalsó ablak felé a fejét Kate, jelezve, hogy most nem akar semmiről társalogni a férfival.

Sorenson arca csalódottan megrándult, aztán figyelmét a vezetésre fordítva gázt adott.

Beckett gondolatai villámként cikáztak. Végiggondolt mindent, ami Tyson-t jellemezte. Az ellenük irányuló bosszú hajtja, mindent pontosan megtervez, és óvatosnak kell lennie még a tényekkel is, mert 3XK kiválóan képes manipulálni a bizonyítékokat. Hiába próbált koncentrálni, gondolatai vissza-visszatértek Castle-re. Hol a huncut mosolyát látta maga előtt, hol a távolba révedő tekintetét, amikor valami valóságtól elrugaszkodott elméletet állít fel, vagy éppen amikor békés mosollyal az arcán szuszogva alszik. Erről eszébe jutott a kép, amit Tyson-tól kapott. Elővette a telefont, és elszoruló torokkal nézte az ágyhoz bilincselt férfit. Felnagyította a képet, hátha meglát rajta valamit, bár tudta, erre sokkal nagyobb esélye van a technikusoknak, mint neki. Ujját lassan húzta a kijelzőn, hogy a kép minden látható pontját meg tudja nézni. Egy pillanatra behunyta a szemét, amikor Castle arcához ért. Hirtelen egy emlék cikázott át az agyán, ami megmelengette a szívét.

Mindig szerette nézni a békésen alvó, hosszú, mély lélegzetvétellel szuszogó férfit, de azon a vasárnap hajnalon különösen megmosolyogta. Mindketten későn értek haza, már közelebb volt a napfelkelte, mint az éjfél. Ő a Lanie szervezte lánybúcsún, Castle pedig a fiúk által megálmodott legénybúcsún töltötte az éjszakát. A jó társaság, az izgalmas meglepetések, no és persze a finom koktélok megtették jótékony hatásukat, és jókedvűen érkezett haza. Amikor az üres lakásba lépett, azon kezdett töprengeni, vajon mit csinálhatnak a fiúk, és a vadabbnál vadabb ötletek, amik felrémlettek a gondolataiban, egyáltalán nem nyugtatták meg. Csak remélni tudta, hogy a szervezést magára vállaló Espo nem veti el a sulykot, és nem viszik bele Castle-t vagy egymást valami agyament őrültségbe. Igazából csak Ryan visszafogottságában bízhatott, mert hogy az író mindenbe belemegy a saját legénybúcsúján, abban biztos volt. Mindenesetre remélte, hogy vőlegényét nem éri semmi baj, túléli az estét, és képes lesz hat nap múlva az oltár elé állni.

Lezuhanyozott, és éppen vizes haját törölgette, amikor meghallotta a bejárati ajtó csapódását. Megnyugodva csavart maga köré egy törölközőt, amikor hangos csörömpölés, és egy kiáltás hasított a levegőbe. Zakatoló szívvel rohant ki, de amikor tekintete végigfutott az elé táruló látványon, elmosolyodott. Castle a konyhapultnál állt, fekete farmerban, feltűrt ujjú, világoskék ingben, és hunyorogva az erős fénytől, mereven bámulta a földön heverő, összetört pohár darabjait. Egyik kezével megtámaszkodott a pultban, amire szüksége is volt, mert még álló helyzetben is bizonytalanul imbolygott.

- Castle - szólította meg szelíden, mire a férfi lassan felé fordította a fejét. Arcán örömteli, alkoholmámoros mosoly jelent meg, ahogy meglátta a nőt, aztán ellökte magát a konyhapulttól, és bizonytalan léptekkel felé indult. 

- Beckett, én ... én csak ... azt hiszem megártott egy kicsit a tequila, a brandy, a gin, az ouzo ...  - mondta réveteg tekintettel, ártatlan mosollyal, lassan, kásásan ejtve ki a szavakat, és összehúzott szemöldökkel próbált koncentrálni az éjszaka elfogyasztott italok sorára, miközben minden útjába kerülő tárgyban megkapaszkodott.

Beckett karba font kézzel állt, és végigmérte a férfit.

- Kicsit? Castle úgy eláztál, mint a rongy - mondta tettetett rosszallással, miközben szája mosolyra húzódott.
- De-dehogy! Csak egy kicsit kóstoltam meg mindent.
Még sosem látta ilyen állapotban a férfit, de lehetetlen volt rá haragudni. Kék szeme szokatlanul pajzán fénnyel csillogott, kisfiús mosolya, és átlátszó mentegetőzése Kate eszébe juttatta, mi mindennek nem tud ellenállni a férfival kapcsolatban. 
- Na és, jól telt az estéd? 
- Hohó - vigyorodott el Castle - ha tudnád!
Beckett kíváncsi várakozással a szemében hajtotta kicsit oldalra a fejét. Amikor a férfi tekintete találkozott a zöldesen csillogó szempárral, észbe kapott. Bármennyire is tompította érzékeit az alkohol, olyan régóta próbálta megfejteni ezt a titokzatos nőt, hogy ösztönei azonnal jelezték, veszélyes terepre érkezett.
- Ne-nem akarod tudni - ingatta meg a fejét, hogy hitelt adjon szavainak, de a mozdulat túl nagyra sikerült, és az alkoholtól megzavarodott egyensúlyérző szerve megadta magát. A szoba vadul forogni kezdett vele. Megtántorodott. Karjaival a levegőben hadonászva próbált kapaszkodót keresni, vagy visszanyerni egyensúlyát, reménytelenül.
Kate egy pillanatra arra gondolt, talán jobb is, ha nem tudja, mi történt a legénybúcsún, amikor érzékelte a férfi egyensúlyvesztését, és ösztönösen utánakapott. Még elérte Castle karját, de a tehetetlenül zuhanó férfitest olyan erővel rántotta magával, hogy esélye sem volt arra, hogy megtartsa, így az író hanyatt esett a kanapéra, Kate pedig fölé. Ijedten próbált feltápászkodni, hogy megnézze, jól van-e a férfi, de az erős karok gyengéden, mégis határozottan a derekára fonódtak, és megakadályozták, hogy felkeljen. Teste a férfiéhoz préselődött, és érezte, ahogy az minden lélegzetvételnél hullámzik alatta, aztán ahogy a két széles tenyér és a finom ujjak egyre lejjebb vándorolnak, egy másodpercig elidőznek a combján, majd felfelé indulva bekúsznak a törölköző alá, megállnak a fenekén, és medencéjét egy határozott mozdulattal a férfi ágyékához vonják.
- Hiányoztál - suttogta Castle csillogó szemekkel, és fejét kissé megemelve próbálta megcsókolni a nőt, de Kate teste megfeszült, tekintete a férfi nyakának egy pontjára szegeződött.
- Castle! Ez rúzsfolt? - nézte a világoskék ing gallérján virító égővörös foltot undorral az arcán. - Csak nem gondolod, hogy megcsókolhatsz, amikor az előbb még ki tudja milyen nőcske kutatott a szádban?
Bár sejtette, hogy a fiúk szereznek mondjuk egy sztriptíztáncost, de abban reménykedett, hogy ha egy call girl-t szerződtetnek az estére, Castle azért nem lép át egy határt. Vagy mégis? Pont az esküvőjük előtt? Tudta, hogy a legénybúcsúk az utolsó férfiúi tombolásról szólnak, mégis elárulva érezte magát. Minden erejét összeszedve kiszabadította magát a férfi erősen kapaszkodó karjai közül, és felállt.
- De ... de Kate! Nem ... nem történt semmi - kezdett kétségbeesett magyarázkodásba Castle, és megpróbált felülni a kanapén, ami  folyamatosan forgó szoba miatt elég nagy erőfeszítésébe került. Mikor végre függőlegesbe tornázta magát, és a külvilág forgása is lassult, őszinte tekintettel nézett a csalódottsággal és haraggal teli, sötéten villámló szemekbe.
- Semmi? Aha - fonta újra karba kezét a nő, és kételkedve fúrta tekintetét a férfiéba. Nyomozó ösztönei és emberismerete azonban azt súgták, hogy Castle igazat mond, és valószínűleg csak egy ártatlan, erotikus játék részese volt. Ennyit megérdemel egy férfi a legénybúcsúján - gondolta, de mintha belebujt volna a kisördög, egy kicsit kínozni akarta a férfit, ezért hitetlenkedő grimaszt vágva várta a magyarázatot.
- I-igen, bevallom, eleinte tetszett a játék - csillant fel egy pillanatra Castle tekintete, és még egy mosoly is átsuhant az arcán, de a következő másodpercben olyan szenvedő arcot vágott, mintha legalábbis valami borzalmat élt volna át - de ... de aztán amikor meg akarta csókolni a nyakamat, megborzongtam, de ... de nem úgy - pislogott nagyokat szomorú ábrázattal. - Csak arra tudtam gondolni, hogy már csak téged kívánlak - nyújtotta könyörgőn Kate felé a karját.
- Ezt jobb lesz, ha bebizonyítod - csengett szigorúan a nő hangja, de szája sarkában már mosoly játszott. - Csak azt ne hidd, hogy amíg rajtad van annak a nőnek a nyoma, mellém fekhetsz az ágyban.
Castle kicsit eltompult agya csak néhány másodperc elteltével fogta fel a szavak jelentését. 
- Ne-nem lesz nyoma - rázta meg a fejét, amit azonnal meg is bánt. - Már zu-zuhanyozok is - próbált felállni, de a mozdulat eleve halálra volt ítélve. Kate most már számított rá, hogy a férfi segítségre szorul, ezért egy szemforgatás kíséretében felé nyújtotta a kezét.
- Férfiak! - sóhajtotta.
- Ne-nem kell segít-segítség - akadozott Castle nyelve, miközben felszegett fejjel, duzzadó önérzettől vezérelve kihúzta kezét a nőéből, és imbolyogva eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött. 
Kate egy darabig töprengett, ne menjen-e utána, aztán úgy döntött, hagyja, hogy a jótékony zuhannyal felfrissítse magát a férfi. Jobb, ha valamelyest józanodik, mert különben keserves másnap vár rá. Amikor meghallotta a csobogó vizet, már tudta, hogy épségben eljutott a zuhanyig, úgyhogy visszament a konyhába, összesöpörte a törött pohár darabjait, aztán pizsamát vett. Már kezdett aggódni, hogy talán túl sokáig hallja a vízcsobogást, amikor a hang megszűnt. Mire Castle kilépett a fürdőszobából, alvást színlelve feküdt az ágyban, és a szemhéjai közti vékony résen át figyelt. Meglepve látta, hogy az ágy felé lépkedő, máskor mindig pizsamába bújó férfi most csak egy törölközőt csavart a dereka köré. Mellkasán még csillogott néhány vízcsepp, vizes haja kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába. Legszívesebben megragadta, és maga mellé húzta volna, de tartotta magát a szerepéhez. Érezte, hogy az ágy hullámozni kezd, amikor Castle lefeküdt mellé. Háttal fekve a férfinak, mosolyogva figyelte, hogy az addig mocorog, amíg a teste az övéhez nem simul.
- Kate! Olyan kínos volt. Csak a te érintésed kell - suttogta, miközben átkarolta a nő derekát, a póló alá becsúsztatva a kezét simogatni kezdte a hasát, miközben ajkával finoman belecsókolt a nyakába. - Mmmm - nyögött bele a csókba, Kate pedig elégedetten nyugtázta, hogy még csak meg sem kell mozdulnia ahhoz, hogy felkeltse a férfi vágyait. Tudta, hogy ez részint az alkohol hatása is, mégis jólesett neki a tudat, hogy Castle, egy valószínűleg erotika fűtötte legénybúcsú után is kívánja, aminek ékes bizonyítékát érezte keményen a fenekének nyomódni.
Megfordult az erős karok között, átölelte a csaknem meztelen, meleg férfitestet, és miközben ujjai Castle hátán kalandoztak, gyengéden megcsókolta. A férfi hanyatt fordult, és maga fölé vonta, ő pedig puha, lassú, leheletnyi csókokkal elindult felfelé a férfi arcán, éppen csak érintve ajkával a szemhéját, aztán visszafelé újra a száját, majd a nyakát. Résnyire nyíló szemhéjai között nézte, ahogy Rick csukott szemmel, boldogan mosolygó, békés, elégedett arccal élvezi a pillanatot. Elmosolyodott. Hát, úgy látszik, valóban csak az én érintésem kell neked - gondolta, miközben folytatta az ajka édes útját a férfi mellkasán, végig a szegycsont mentén, le egészen a hasáig. Élvezte a puha, sima, meleg bőr érintését. Visszafelé indult a csókok ösvényén, amikor feltűnt neki, milyen hosszan és lassan veszi Castle a levegőt. Feljebb nyomta magát, hogy eltávolodva a férfitól, megbizonyosodjon a gyanújáról. Néhány másodpercig nézte az oldalra billent fejjel békésen szuszogó férfit, aztán sóhajtva elmosolyodott.
- Hát, Shakespeare-nek tényleg igaza van: az alkohol felkelti a vágyat, de cserben hagy a végrehajtásnál! - mondta maga elé, aztán egy kis gonosz mosollyal az arcán hozzátette: - És milyen sokszor meg fogod te ez hallani, Kicsim!
A könyökére támaszkodva percekig nézte az alvó férfit, mintha nem tudna betelni a látvánnyal, aztán óvatosan hátrasimította a homlokába hulló engedetlen hajszálakat, és gyengéden megcsókolta. A párnára hajtotta a fejét, de mielőtt becsukta volna a szemét, tekintete újra végigsiklott a férfi arcán. Tudta, hogy Castle az a férfi, akivel végig akarja játszani az Élet nevű, szerelemmel, szeretettel, kalandokkal, izgalmakkal, és félelmekkel, fájdalommal teli játékot.
Sorenson egy nagy fékezést követően fordult be a kapitányság mélygarázsába. Kate teste tehetetlenül előrelendült, a biztonsági öv mellkasába vágott. A zuhanó érzés és a fájdalom egy pillanat alatt visszahozta a kegyetlen valóságba. 
- Bocs, nem akartalak megijeszteni - nézett oldalra sajnálkozó tekintettel Sorenson, de a mellette ülő nő figyelemre sem méltatta. Kate még néhány pillanatig nem érzékelt mást a külvilágból, csak a kezében tartott telefon kijelzőjén látott, kinagyított képet: Castle alvó arcát. Milyen más volt ez az arc, mint az, amit az emlékezete őrzött arról az emlékezetes éjszakáról!                  

Változatok egy témára 7/15

Fogta a telefonját, és azt az embert hívta, aki a legnagyobb segítséget tudja neki adni.

- Beckett nyomozó, azt hiszem világosan megmondtam, hogy letiltom az ügyről - hallotta meg a vonal végén Gates kapitány kemény, utasító hangját. - Remélem, nem azért hívott, hogy visszakönyörögje magát!

Kate összeszorította a száját, és egy pillanatra becsukta a szemét, hogy az indulatait megfékezze. Szüksége volt a kapitány támogatására. Az, hogy az emberrabló Jerry Tyson, egészen más megvilágításba helyezte az ügyet, és az abban elfoglalt szerepét. Már nem elég az, hogy a fiúk segítségével magánakcióba kezdjen, miközben Gates és az FBI előtt megjátssza a kezét tördelő, reménykedve várakozó menyasszonyt. A legnagyobb segítséget Gates tudja adni azzal, ha engedi, hogy aktívan részt vehessen a nyomozásban, hiszen nála jobban senki nem ismeri Tyson-t. Ráadásul a sorozatgyilkos legutóbb őt akarta büntetni azzal, hogy ha nem tudja megmenteni Castle, akkor a férfi halála az ő lelkén szárad. Talán most is ez a célja.

- 3XK visszatért - mondta szinte érzelemmentesen, de a szavak mögött hallani lehetett a visszafojtott feszültséget. 

A kapitány hallgatott. A rövidítésnek komoly súlya volt. Olyan elkövetővel állnak szemben, aki már többször kicsúszott az igazságszolgáltatás kezei közül, sőt, kénye-kedve szerint játszott velük. 

- Van erre bizonyítéka? - szólalt meg végre Gates.

Beckett már annak is örült, hogy a kapitány nem utasítja el a lehetőséget, ezért tömören beszámolt a Jake Jackson-tól és a portástól kapott információról, a londiner jelmezes férfiről, és a beszédes kezdőbetűjű névről.

- Ez csak feltételezés - állapította meg Gates, de a telefonon keresztül is érezhető volt, hogy nem tartja kizártnak a lehetőséget. Sőt! - Ismer még valakit, aki annyira gyűlölné az írót, vagy magát, hogy az esküvőjükre időzíti az emberrablást?

Kate kizártnak tartotta, hogy Castle-nek ellenségei lennének. A férfi gyermeki ártatlanságával, kisfiús sármjával, minden agresszivitást nélkülöző természetével, humorával és őszinteségével még az alvilág legkeményebb fenegyerekeit is le tudta venni a lábáról, és nem ártott soha senkinek, legalább is amióta ismeri. Annak pedig mekkora az esélye, hogy egy féltékeny vetélytárs, vagy egy őrült rajongó éppen ilyen kezdőbetűjű álnevet válasszon magának? Neki, mint gyilkossági nyomozónak, természetesen lehetnek bosszúra szomjas ellenségei, mégsem hitte, hogy erről lenne szó. Azok az emberek, akiket rács mögé juttatott, többségében elfogadták, hogy legyőzte őket a gyilkos-nyomozó játékban, de ha valaki bosszút forralna is ellene, sokkal valószínűbb lenne, hogy az ő életére támad, nem pedig Castle-t rabolja el.

- Nem, uram. Nem ismerek senkit, aki ezt tenné - mondta minden szót erőteljesen megnyomva, hogy a kapitány érezze a szavak súlyát.

- Ha Jerry Tyson az, akkor magát is bele akarja vonni az elmebeteg játékába - gondolkodott hangosan a kapitány, aztán elhallgatott. Tudta, hogy Beckett nem fog tétlenül ülni otthon, és azt is, ha engedi, hogy részt vegyen a nyomozásban, több esélye van szemmel tartani a nyomozót, mintha kizárja belőle, és magánakcióba kezd. Túlságosan becsülte ahhoz Beckett-tet, hogy hagyja a vesztébe rohanni, és mint nő tudta, hogy Tyson nem találhatott volna kegyetlenebb időzítést ennél a napnál. - Gondolom, a következő mondata az lenne, hogy engedjem vissza.

- Igen, uram.

Gates szinte látta maga előtt első számú nyomozója izzó tekintetét, felszegett állát, egész megfeszülő tartását, amik arról tanúskodtak, hogy olyan elszánt, hogy nincs erő, ami megállíthatná. - Vannak feltételeim - mondta ki nehezen a szavakat, miközben arra gondolt, lehet, hogy most követi el pályafutása legnagyobb hibáját.

Kate nyelt egyet. Bár az már biztos volt, hogy Gates megengedi, hogy nyomozzon, de lehet, hogy a feltételeivel megköti a kezét.

- A nyomozást az FBI vezeti, és maga ezt tudomásul veszi. Bekapcsolódhat a nyomozásba, de mindenről jelentést tesz Sorenson ügynöknek, és nekem is. És Beckett! - emelte fel a hangját. - Semmikor, sehova nem megy egyedül! Ez parancs. A maga, és Mr. Castle érdekében. 

- Értettem - mondta komolyan Kate egy megkönnyebbült sóhaj után. Most vette csak észre, hogy már vagy fél perce visszafojtotta a lélegzetét. Tudta, hogy Gates sokat kockáztat a döntésével, és azt is, hogy igaza van. Semmi haszna nincs abból Castle-nek, ha ő belefut Tyson csapdájába, és nincsenek segítőik.

- Még szerencse, hogy előbb hallgatta ki a tanúkat, mint hogy leállítottam az ügyről! Lehet, hogy az FBI csak órák múlva jött volna rá az összefüggésre - jegyezte meg mintegy mellékesen a kapitány, de a cinkos hangsúlyból Kate azonnal tudta, hogy Gates tisztában van azzal, hogy a tiltás után kérdezte ki a tanúkat, de vagy 3XK különlegessége, vagy az FBI iránti ellenszenve miatt ezt most elnézi neki. - Azt hiszem, szüksége lesz még valaki segítségére. Egy régi barátom tartozik egy szívességgel. Talán el tudom intézni, hogy hamarosan felkeresse valaki, aki belelát az elmebeteg sorozatgyilkosok sötét lelkébe. Hallgasson rá!

Egy perc múlva Beckett olyan energiával lépett be a nappaliba, mintha egy teljesen más ember lenne. Nem volt vesztegetni való ideje. Alig tett meg pár métert, amikor nyílt az ajtó, és Sorenson ismerős alakja lépett be egy szürke öltönyös, fehér inges ügynök, és három helyszínelő kíséretében, akik elhúzott szájjal szemlélték a tetthelyet beszennyező embereket. Ahogy Will meglátta, egyszerre felé indult, és csak egy kézmozdulattal jelezte társainak, hogy tegyék a dolgukat.

- Szia Kate - üdvözölte szomorú tekintettel a nőt. - Nagyon sajnálom.

- Nem a sajnálatodra van szükségem, hanem a segítségedre! - csattant a kelleténél élesebben a nő hangja. 

- Segíteni fogunk, csak ne csinálj semmi őrültséget - mondta szelíden, de a féltő mondatot most nem vette jó néven a pattanásig feszülő idegrendszerű nő.

- Miért gondolja mindenki, hogy őrültséget fogok csinálni? - szűkült össze a szeme, de abban a pillanatban megszólalt a kezében tartott telefon, és Ryan nézett rá tengerkék szemével a kijelzőről. A nyomozó látványa egy képet hívott elő agya legrejtettebb zugából. Egy pillanatra érezte, ahogy testét olyan erővel húzza a mélység, amit nem tud ellensúlyozni a párkányba  görcsösen kapaszkodó ujjaival, és már zuhanna a halálba, amikor Kevin keze elkapja. Hát igen, csinált már őrültséget! Kihangosította a készüléket.

- Beckett! Valaki használta Castle hitelkártyáját a kikötőben, a 12-es dokknál, két órával ezelőtt - hadarta a nyomozó.

- Nézzetek utána! Kérjétek le a biztonsági kamerák felvételeit. Negyed óra múlva benn leszek - mondta határozottan, aztán mielőtt eltette volna a telefont, megnézte, pontosan mikor is kapta az ágyhoz kötözött íróról készült képet. A kép később érkezett, mint ahogy a képet megkapta. - Lehet, hogy pénzkivételre kényszerítették, mielőtt kikötözték - gondolkodott hangosan. 

- Gates kapitány hívott az előbb - fogta meg Kate karját Sorenson, hogy a figyelmét magára vonja. - Nem tetszik a döntése, de elfogadtam a kérését. Mit tudtál még meg?

Beckett lopva a kanapén ülő Martha-ra és Lanie-re pislantott, akik mintha megérezték volna, hogy valami történt, felálltak, és feléjük léptek. 

Egy másodpercig vacillált, hogy beszéljen-e Martha előtt 3XK-ről, aztán azt tette, amit Castle is mindig tett, ha az anyjáról vagy a lányáról volt szó. Elmondta az igazat. Amíg beszélt, látta, hogy Will szeme összeszűkül, tekintete elgondolkodóvá válik, Martha viszont pislogás nélkül, szinte dermedten hallgatja a szavait, Lanie tekintetébe pedig fájdalom költözik. 

- Be kell mennem a kapitányságra. Ha az emberrabló telefonál, neked kell beszélni vele - fogta meg az asszony kezét. Látta rajta, hogy keményen tartja magát, de bármilyen nagyszerű színésznő volt, tekintete elárulta, hogy retteg. 

- Rendben. Mit kell tennem?

- Minél hosszabb ideig szóval kell tartanod, és bizonyítékot kell kérned arra, hogy Castle él. Menni fog - húzta alig látható, biztató mosolyra a száját Kate, és megszorította a nő kezét. - Lanie? - nézett kérdőn, szokatlanul szótlan barátnőjére.

- Maradok - pillantott Martha felé a törvényszéki orvos, mire Beckett bólintott, és hálásan elmosolyodott. - Kate, én nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet. Ha bármiben segíteni tudok ...

- Igen, tudsz. Hamarosan itt lesz Alexis. Légy velük! - kérte barátnőjétől. El sem tudta képzelni, hogyan tudja elviselni a helyzetet Alexis azok után, hogy egy hasonló helyzetet már átélt egyszer, csak ott ő volt az áldozat.

- Indulhatunk? - zökkentette ki a fájdalmas gondolatból az ajtóban álló Sorenson hangja. Még egy pillantást vetett a szobára, aztán vett egy nagy levegőt, és elindult.

Változatok egy témára 7/14

De vajon az igazi emlékeit adja vissza?

Végignézett magán. Az öltöny, az ing és a nyakkendő, de még a nehezen kiválasztott cipő is rendben volt. A mellény nem volt rajta, és ez elgondolkoztatta. Kate-nek tetszett, ő azonban furcsán érezte benne magát, ezért már az öltöny és a nyakkendő kiválasztáskor közölte, hogy nem veszi fel. Az üzletben csak talányosan mosolygott rá a nő, amiből nem tudta megállapítani, hagyja-e, hogy az ő akarata érvényesüljön, vagy csak arra vár, hogy  hazaérkezve megvívják a kis csatájukat. Elmosolyodott az emlékre.

- Azt hittem, a menyasszonynak kell egy sor ruhát felpróbálni, hogy az esküvője napján tündököljön, nem a vőlegénynek - huppant fáradtan a kanapéra morgolódva, amikor végre hazaértek, és lepakolták a csomagokat.

- Hát, azért nem árt, ha a tündöklő menyasszony mellett álló vőlegény is elfogadhatóan néz ki - mosolygott rá incselkedve Kate.

- Mi? Elfogadhatóan? Olyan elegáns voltam abban a hacukában, hogy a varrodából kikukucskáló varrónők majdnem elaléltak a látványomtól - szegte fel a fejét büszkén, miközben kihívóan pillantott a nyomozóra.

- Azt figyeld majd, hányan alélnak el az én látványomtól! - villant a nő szeme kihívóan, miközben a huncut mosoly kacérrá változott az arcán. - Csak nehogy te is elalélj! - húzta fel figyelmeztetően a szemöldökét, miközben leült mellé, lerúgta a hihetetlenül magas sarkú cipőt, és lábait áttéve a férfi combján, elheveredett a kanapén.

- Ez mégsem igazság - duzzogott Castle, miközben finoman simogatni kezdte a nő izmos, mégis kecses lábszárát. - A menyasszony láthatja, sőt, kritizálhatja a vőlegény ruháját, a vőlegény meg eszi, nem eszi nem kap mást alapon, az oltár előtt láthatja csak meg a menyasszonyt.

- Tudod Castle, a menyasszony már ekkor készül a házasságban betöltött szerepére - mondta ártatlan arccal a nő, aztán amikor Castle elégedetten elmosolyodott, hozzátette: - arra, hogy az ő akarata fogja meghatározni ...
- Mit? Azt, hogy milyen ruhát vegyek fel? - vágott a szavába a férfi.
- Inkább azt, hogy a házasságban ki fogja viselni a nadrágot - húzta fel egy pillanatra huncutul a szemöldökét Beckett.

- Ha-ha! Nagyon vicces - húzta el a száját a férfi. - A mellényt akkor sem fogom felvenni! - vágott egy durcás grimaszt, aztán egy pillanat múlva kajánul elvigyorodott. - Most pedig megmutatom, ki is hordja a nadrágot! - villant pajkosan a tekintete, és ujjai Kate lábszáráról a térdére siklottak, majd lassan egyre feljebb kúsztak. Amikor tenyere a hosszú, izmos, mégis karcsú combok belső felére vándorolt, Kate behunyta a szemét, és jólesően sóhajtott.
- Azt hiszed, hogy most az történik, amit te akarsz?- nézett ki félig lezárt szemhéjai alól, miközben mosolyogva élvezte a finom simogatást.
- Naná, hogy az történik! - bólintott magabiztosan a férfi, miközben ujjai mát Kate farmerjának gombját próbálták átbújtatni a lyukon, aztán amikor sikerrel járt, lassan lehúzta a cipzárt.
- Ühm ... nézett a kék szemekbe kihívóan a nő, aztán kezeit az író nyakára fonva maga fölé húzta, és gyengéden megcsókolta.
Castle sejtette, hogy Kate már akkor tisztában volt azzal, hogy hol fognak kilyukadni, amikor leült mellé, és lábait az övé fölé tette, ezért várta, hogy Kate megjegyezze ezt a tényt, de nem szólt. Teljes odaadással adta át magát a csóknak, Castle pedig hálás volt neki, amiért meghagyta  abban a hitben, hogy igen is, most ő irányít. Ajkuk puhán találkozott, aztán érezte, ahogy az édes cseresznyeajkak elnyílnak, hogy nyelvük mámorító játékba kezdhessen. Keze lassan besiklott a fehér ing alá, és érezte, ahogy a meleg, bársonyos bőr megborzong, amikor ujjai elérték a melltartóba bujtatott telt halmokat. Érezte, ahogy Kate végighúzza ujjait a gerince mentén, aztán a tarkóján felborzolja a haját. Az érintések felkeltették a vágyait, légzése felgyorsult, szíve gyorsabb ritmusra váltott, elárasztotta bőrét a forróság, feszülő ágyéka szabadulni akart a ruha rabságából. Éppen Kate nyakának legérzékenyebb pontját csókolgatta, finoman érintve ajkát a selymes bőrhöz, amikor a nő izmai megfeszültek. Meglepetten hagyta abba a kellemes mozdulatot, és kissé hátrébb húzódott. Akkor hallotta meg a zárban forduló kulcs hangját. Olyan hévvel próbált lekászálódni Kate-ről, és függőleges helyzetbe tornászni magát, hogy megcsúszott, és térde hangos koppanással ért földet. Fájó testrészét szorongatva huppant a kanapéra, miközben Kate már egy mozdulattal lehúzta felcsúszott ingét, és mire nyílt az ajtó, már összeborzolódott haját igazgatta.
- Á! Már haza is értetek? Azt hittem Katherine, hogy nehezebb dolgod lesz Richard-dal, és tovább elhúzódik a próba - száguldott be az ajtón, három jókora csomaggal a kezében, Martha.
- Anya! Ilyen korán? Azt hittem, neked lesz nehéz dolgod, hogy végre megtaláld a megfelelő ruhát - jegyezte meg élcelődve Castle, miközben fájdalmas arccal dörzsölgette a térdét.
- Hát, az az igazság, hogy nem tudtam választani - tárta szét a karját az asszony, aztán elégedetten a csomagokra mutatott - ezért megvettem mind a három ruhát, ami szóba jöhet. Mi történt veled Richard? - vált aggodalmassá az arca, amikor tekintete megállapodott a fián. - Csak nem néhány ruha miatt vágsz ilyen kétségbeesett képet?
- Nem, csak fáj a térdem. Biztos front van - morogta bosszúsan a férfi.
- Már megijedtem, hogy nem sikerült megállapodnotok a ruhádat illetően.
- Hát, már a célegyenesben vagyunk - szólalt meg Kate. - Igaz, még a mellény sorsa nem dőlt el - fűzte hozzá gonosz kis mosollyal a szája sarkában, hiszen tudta, hogy Martha mellény-párti.
- De, eldőlt. Mondhattok bármit, akkor sem fogom felvenni - jelentette ki határozottan, és rendíthetetlenséget színlelve hátra dőlt a kanapén, mire Kate összehúzott szemöldökkel, anyja pedig karba font kézzel, fejcsóválva nézett rá.
- Hát, én arra nem vennék mérget, de ti tudjátok - mondta Martha, miközben jót derült fia gyenge próbálkozásán, a női túlerővel szemben.
Castle legnagyobb bosszúságára, Martha előszedte mind a három ruhát, és megmutogatta őket Kate-nek, aki udvariasan megdicsérte őket, miközben lopva hol rá, hol a hálószoba felé pillantott. Az anyja viszonylag gyorsan a szobájába vonult új szerzeményeivel, ők meg egymásra nézve fellélegeztek.
- Nos, Mr. Castle, még mindig meg akarja mutatni, hogy ki az úr a házban? - húzta fel kacéran a szemöldökét Beckett, és már suhant is a hálószoba felé, ő meg elégedetten mosolyogva bicegett utána.
Hát, azt nem mondhatta, hogy ami ezek után a hálószobában történt, az az ő akaratát tükrözte, de egyáltalán nem bánta. Sőt! Szerette, amikor Kate levetkőzte minden gátlását, és szabad utat adott a szenvedélyes énjének. A kényszerű várakozás mindkettejüket türelmetlenné tette, ezért a csókok és simogatások között igyekeztek mielőbb megszabadítani egymást az oly fölöslegessé váló ruhadaraboktól. 
Ahogy csukott szemmel ült az acélvázas ágy szélén, olyan élénken élt emlékezetében az emlék, hogy szinte érezte, ahogy a Kate bársonyos, meleg bőre hozzásimul a mellkasához, hasához, ágyékához, ahogy karcsú lábai az övére fonódnak, ujjai felborzolják a tarkóján levő sűrű hajszálakat, puha ajkai a fülcimpájával játszadoznak, forró lehelete cirógatja a bőrét. 
A repülőgép, és vele együtt a börtönéül szolgáló szoba is megrázkódott. Az emlék hirtelen szertefoszlott, és a légörvény keltette mozgás ráébresztette, hogy nem fecsérelheti az idejét emlékekre, még akkor sem, ha olyan mámorítóak, mint annak a szenvedélyes estének a képei. Mintha a repülőgép visszarázta volna a valóságba, újra végignézett magán. A mellénytől nem lett okosabb, bár olyan érzése volt, mintha később engedett volna a két nő nyomásának. Megforgatta a karikagyűrűt az ujján. A hiányzó gravírozás jobban izgatta. Valami nem stimmelt az egész esküvővel, bár még nem tudta mi. Felállt, és a kamera alatti falnak támaszkodott. Talán, ha nem érzi magán Tyson kutató, gúnyos tekintetét, akkor jobban tud gondolkodni.
Gyűrű, fátyol, mellény és a furcsa felvétel az esküvőről. Tyson manipulálni akarja, de mivel? Hirtelen elakadt a gondolata a "manipulálni" szón. Egy felvételt is lehet manipulálni! De még mennyire! Mi van, ha Tyson az esküvőről készült felvételt meghamisította? Mi van, ha semmi nem az, aminek látszik?

Kate megrázkódott. Mintha a félelem jeges kézként simított volna végig rajta. 3XK itt van, él, és bosszúra szomjazik. Az első dolog, ami megfordult a fejében, hogy Tyson nem fogja saját kezűleg megölni Castle-t, az nem kihívás neki, és inkább akar szenvedést okozni nekik, mint elvenni az életüket. Ez persze nem azt jelenti, hogy Castle nincs veszélyben, csak azt, hogy külső tényezőkre bízza az életét vagy a halálát. Tyson játszani akar, egy beteg elme velejéig gonosz játékát. Ha pedig nem tudja kitalálni a gondolatait, és nem előzi meg egy lépéssel, akkor Castle meg fog halni. Érezte, hogy egész testében remeg, mintha kiszállt volna belőle minden erő. Bement a fürdőszobába, és amint becsukódott háta mögött az ajtó, lábai erőtlenül rogytak össze. Mintha egész nap összes félelme mázsás súlyként zuhant volna rá, összekuporodva dőlt a csempének, és zokogott. Alig telt el néhány másodperc, amikor kézfejével letörölte a könnyeit, és felnézett az előtte álló mosdókagylóra és a hatalmas tükörre. Egy pillanatra látta maga előtt Castle-t, ahogy előző reggel egy szál törölközőben, kócos, vizes hajjal állt a tükör előtt, és éppen végighúzta a borotvát az arcán. Amikor meglátta, hogy belépett a fürdőszobába, kisfiús, csibészes mosolyával belenézett a tükörbe. A mosolyt még aranyosabbá tette a félig borotvált, félig habos arc látványa. 
Kate felállt, és a tükörre nézett, de most csak saját rémült arcával találta szembe magát. Vett egy nagy levegőt, megmosakodott, és újra a tükörbe nézett. Már nem rémület volt a tekintetében, hanem elszántság. Egy perc alatt végiggondolta, a lehetőségeit. 3XK egészen más megvilágításba helyezte a dolgokat. Ha meg akarja menteni Castle-t, segítséget kell kérnie.
Fogta a telefonját, és azt az embert hívta, aki a legnagyobb segítséget tudja neki adni.  

Változatok egy témára 7/13

Kate elnyílt szájjal, lélegzetvisszafojtva hallgatta a megszeppent portást, aztán nyelt egyet, és a telefonjáért nyúlt.

- Espo! Megvannak a térfigyelő kamerák felvételei? - kérdezte sürgetve, amikor meghallotta a vonal nyitását jelző kattanást.

- Igen, de még nem láttuk őket. Történt valami? - kérdezte a nyomozó, mivel nem kerülte el a figyelmét Beckett furcsa hangszíne. Ha nem ismerte volna olyan jól, akkor ezt az idegesség számlájára írta volna, de tudta, hogy ez több annál. Ez félelem.

Beckett lényegre törőn számolt be a férfinak a telefonjára érkezett képről, a Jackson-tól és a portástól kapott információról. A londinerrel minden értelmet nyert. A tettes könnyedén elvegyül a jelmezes vendégek között, valahogy bejut Castle lakásába, és az elkábított férfit egy ládába téve, a csomagszállító kis kocsival kijuttatja az épületből. Londinernek öltözve, egy jelmezes rendezvény vendégeként, ezt akár mindenki szeme láttára megtehette anélkül, hogy gyanút keltene. 
- Tehát egy londinernek öltözött férfit keressünk - szólalt meg Espo a beszámoló végén.

- Igen. Javi, át tudnád küldeni a felvételeket Castle e-mail címére?

A férfi egy pillanatig hallgatott. Azonnal tudta, miért kéri ezt Beckett. Mindig, minden körülmények között elkötelezett volt a nő mellett, az életét is kockáztatná érte, ugyanakkor azt is tudta, hogy ez egy különleges, nem mindennapi helyzet, ami  jobban megviseli Beckett-et, mint az édesanyja halála óta bármi. Ilyen lelkiállapotban pedig hajlamos őrültségeket is elkövetni az ember, és ő nem szerette volna, ha a nőnek baja esik.

- Igen - válaszolta határozottan. Magában már döntött. Beckett nem hétköznapi nő, nem fog összeroppanni, hanem foggal, körömmel harcolni fog, ő pedig segít neki.

- Mielőtt igent mondasz, valamit tudnod kell.

- Gates letiltott az ügyről, ugye?  - suhant át egy halvány mosoly Espo arcán két okból. Egyrészt, hogy ilyen jól ismeri a nőt, másrészt jólesett neki Kate őszintesége és bizalma.

- Igen - szólalt meg Kate egy pillanatnyi hallgatás után. Nem teheti meg Espo-val, hogy a tudta nélkül rángatja bele a szabályszegésbe, ami tönkreteheti a karrierjét, csak reménykedhet abban, hogy a férfi lojális lesz vele, mint már oly sokszor. - A lakásba parancsolt, ami hamarosan nyüzsögni fog az FBI ügynököktől. 

- Beckett! Számíthatsz rám! - csendült meggyőződéssel a férfi hangja. - Azonnal lemásolom őket, és küldöm. Ryan akar veled beszélni - tette hozzá, és átadta a készüléket társának.

Beckett érezte, ahogy felgyorsul a szívverése. Nem tudta, Ryan hogyan reagál a helyzetre. Javi-val ellentétben, ő megértette Kevin döntését, amikor nem ment velük vakon, erősítés nélkül Maddox ellen. Nem arról volt szó, hogy Ryan nem áll ki mellettük, csak ő reálisan gondolkodva felmérte a veszélyeket, és tudta, hogy a vesztükbe rohannak. Kevin akkori döntésének köszönhette az éltét. Most Castle életéről van szó.

- Beckett? – hallotta meg a férfi feszült hangját, miközben a lift felé lépkedett. – Veletek vagyok … - mondta határozottan, de Kate úgy érezte, a férfi elharapta a mondat végét, és szíve szerint hozzá tett volna valami.

- Addig, amíg valami őrültséget nem csinálunk – fejezte be a férfi mondatát Beckett, és egy halvány mosoly suhant át az arcán. Ryan nem szólt, de szinte látta maga előtt, ahogy a férfi aggodalmasan összeráncolja a homlokát, és bólint. – Köszönöm – mondta hálásan, amikor meghallotta, hogy az épület bejárati ajtaja hangos csattanással vágódik ki. Miközben megnyomta a legfelső szintet jelző gombot a liftben, látta a technikai felszereléseiket cipelő FBI ügynököket és technikusokat belépni az előtérbe. Miközben becsukódott a liftajtó, a technikusok mögött meglátta Sorenson ismerős alakját.

Behunyt szemmel dőlt a lift hátsó falának. Jobban örült volna egy ismeretlen ügynöknek, mint Will-nek. Felvillantak előtte Castle és Sorenson szurkálódásai és finom kis erőfitogtatások, az egy évvel korábbi közös ügyük minden feszültsége, amit az ügynök sóvárgása és Castle féltékenysége táplált. Vajon Sorenson minden tőle telhetőt megtesz egy olyan emberért, akihez egykori szerelme feleségül akar menni? Azt sem tudta megítélni, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz-e eltitkolnia, hogy a saját szakállára is nyomoz, ha az ügynök állandóan a közelében lesz. Vajon elnézné a magánakcióit a férfi, vagy jelentené a felettesének?

A lift hangos kattanással megállt, és ez kizökkentette a kétkedő gondolatokból. A lakásba lépve mintha rászakadt volna a fájdalom. Martha ugyan kemény vonásokat erőltetett az arcára, de olyan görnyedt testtartással és mereven összekulcsolt ujjakkal ült maga elé meredve a nappali kanapéján, hogy Kate szinte érezte a belőle áradó félelmet. Lanie mellette ült, és halkan mondott valamit az asszonynak, mire az bólintott, aztán az ajtónyitásra mindketten felé fordították a fejüket.

- Már jön az FBI. Felszerelik a műszereiket a telefonra, hátha jelentkezik az emberrabló – hadarta Kate, miközben az asszony mellé ült, és ujjait a kezére kulcsolta. Martha ráemelte átható kék szemét, és várta a folytatást. Érezte, hogy a nyomozó valami fontosat akar közölni. – A kapitány engem letiltott az ügyről, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenül várakozok. Vannak segítőim, de az is kell, hogy itt a lakásban is számíthassak valakire – mondta jelentőségteljesen az asszony szemébe nézve Kate.

Nem kellett ennél többet mondania. Hirtelen megérezte, miről beszélt Castle, amikor azt mondta, lelki kapocs van közte és az anyja között. Melegség járta át a lelkét. Az asszony alig észrevehetően bólintott, és hosszan pislantott egyet, aztán kezét kihúzta Kate ujjai közül, és most ő fogta meg a nyomozó kezét.

- Tedd, amit tenned kell, én is tenni fogom – mosolyodott el halványan.

- Van egy nyom, amin elindulhatunk. Hamarosan új információkat kapok. 

Még folytatta volna a gondolatot, de hangos, sürgető kopogtatás jelezte, hogy az FBI megérkezett. Egy perc múlva mintha megszállták volna a lakást, mindenhol technikusok sürgölődtek. Sorenson nem jött fel a csapattal, Beckett feltételezte, hogy megkezdték a portás és a lakók kihallgatását. A lakásba lépők névét tartalmazó könyvet lenn hagyta a portán, de Eddie papírját, amin felsorolta a jelmezeket, Mr. Jackson pedig hozzá párosította a vendégek neveit, a zsebében őrizte. Az egyetlen név, ami nem szerepelt a lapon, kitörölhetetlenül az agyába égett. Th. Xavier Key. Nem szokott az érzéseire hagyatkozni, de most biztos volt abban, hogy a név valószínűleg nem valódi, de jelentősége van. Amíg Martha eligazította az ügynököket a lakásban, fogta a laptopját, és bevonult a hálószobájukba. Minden létező keresőprogramba beírta a nevet, de értékelhető találatot egyik sem adott ki. Mereven bámulta a keresősorba írt nevet. Key, azaz kulcs. Olyan, mintha valaminek a kulcsa lenne maga a név. Ahogy a gondolat végigsuhant az agyán, már tudta a választ. ThreeXK, azaz 3XK!

Castle előre dőlve ült az ágyon, összekulcsolt kezeit a combján nyugtatva. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, hogy józanul gondolkodva tudja helyretenni agyában az előbb látott filmrészleteket. Már nem az érdekelte, hogy Tyson belépett az életébe, hanem hogy megfejtse a szándékát. A szeretkezés Kate-tel élénken élt az emlékezetében, Az Alexis-szal folytatott beszélgetésre is emlékezett, de csak annyira, amit a film felelevenített belőle, az anyjával folytatott párbeszédre viszont már egyáltalán nem. És ott volt az esküvő! Hiába próbálta eltompított agya legmélyebb zugaiból előhívni az emléket, nem sikerült, ennek ellenére, mégis volt valami ismerős a képekben. Deja vu érzése támadt. Akaratlanul is újra látta maga előtt az esküvőjük jeleneteit, Kate karcsú, fenségesen lépkedő alakját, barátai örömtől ragyogó arcát, hallotta a padban ülők moraját, látta az aranyozott szobrokat és az oltárképet. Hirtelen újra elárasztotta a düh. Ökölbe szorított kezével a térdére vágott, de a harag elnyomta az ütés keltette fájdalmat. Élénk fantáziája hirtelen életre kelt, és mintha az ő szemszögéből folytatódott volna a film, látta maga előtt, ahogy Jim Beckett mosolyogva felé nyújtja Kate fehér kesztyűbe bújtatott kezét, és odasúgja, hogy vigyázzon rá. Aztán kéz a kézben az oltár elé lépnek, és ő meg sem várva a ceremónia megfelelő részét, megfogja a fátylat, és felhajtja. A fantáziája szülte kép hirtelen megszakadt, és Castle kinyitotta a szemét. Az arcot takaró fátyol valahogy olyan idegen volt Beckett-től! Nem tudta elképzelni, hogy ilyen kiegészítőt választott volna Kate a menyasszonyi ruhájához, még akkor sem, ha egyszer azzal viccelődött, hogy milyen meglepetés érhette volna a vőlegényt, ha a csóknál felhajtva a fátylat kiderült volna, hogy egy másik nőt vett feleségül. Akkor ő morgolódott, hogy ez még viccnek is rossz, mire Kate átölelte a nyakát és lágyan megcsókolta. - Neked nem kell ettől félned! Én fogok melletted állni - csengtek fülében a nő szavai. Igaz, nem azt mondta, hogy nem fog fátylat viselni, de ő így értette. Valami zavarta az egész filmben, csak azt nem tudta, hogy mi. Megpróbált elszakadni a filmektől, és Tyson-ra koncentrálni. Tisztában volt azzal, hogy a férfi manipulálni akarja az érzéseit, a gondolatait, ehhez pedig a legcélravezetőbb, ha elveszi az emlékeit, aztán cseppenként visszaadja őket. De vajon az igazi emlékeit adja vissza?