Változatok egy témára 7/20

Beckett megállt a monitorral szemben, remegő kezét szorosan karba fonva Javi adrenalintól csillogó barna szemébe nézett, és bólintott.

Nem tudta, mire készüljön azok után, hogy Tyson megjelent a kapitányságon. Gonosz, ugyanakkor vakmerő játékot játszik velük a férfi. Végigpergetve az előző percek apró mozzanatait, rájött, hogy csupa kihívás volt Tyson minden mozdulata, nézése, szava. Arra is felkészült, hogy  a telefonjára küldöttképhez hasonlóan, egy Castle-ről készült videóval akarja elültetni benne a rettegést, nem mintha nem félne már így is eléggé. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni a diónyivá zsugorodott gyomrában érzett égető érzést, igyekezett egyenletes légzést kényszeríteni a tüdejére, és amikor már elviselhetetlenül szúrt a szeme, pislantott egyet. Nem akarta, hogy mellette álló társai, és a mögé lépő Sorenson többet lásson a félelméből a kelleténél.

A felvétel elindult, és meglepetésére úgy nézett ki, mintha valóban a Castle lakása melletti utca térfigyelő kamerájának képét látnák. Az éjszakai forgalom nem volt túl nagy, de a képernyő jobb szélén zajtalanul suhanó autók fényszórói mégis vakítóan vetődtek a kamerára. A járdán csak egy fiatalokból álló csoport élvezte az éjszakai életet. Láthatóan jókedvűek, és kissé ittasak voltak. Az egyik fiú hirtelen kilépett a többiek közül, kezét a szívére téve színpadiasan meghajolt, majd egy hosszú szőke hajú lány elé térdelt, és felnézve valamit mondott neki, mire a lány zavartan elmosolyodott, a többiek pedig értékelve a produkciót, egy tapsvihar kíséretében hatalmas nevetésben törtek ki. A lány felhúzta a térdelő fiút, mire az gyengéden átölelte a lányt. Amikor a társaság lassan kisétált a kamera látószögéből, egy taxi állt meg a járdaszegély mellett, és Mr. Jackson két vendége szállt ki belőle, XV. Lajos királynak, és Madame Pompadour-nak öltözve. A következő percekben sorban érkeztek meg a jelmezes vendégek, szinte egymást érték a sofőrös limuzinok és a taxik. Egyszer csak, mintha a semmiből tűnt volna fel, az egyik, autóból éppen kiszálló páros mögött megjelent egy londiner, maga előtt tolva a csomagszállító kocsiját, rajta egy hatalmas hajóládával.

- Állj! Tekerd vissza - feszült meg egy pillanatra Beckett, aztán az asztalra támaszkodva közelebb hajolt a monitorhoz. Ryan engedelmesen kattintott, és utasítás nélkül lelassította a felvételt. A távolban egy éjszakai buszjáratról leszálló utasok mögött bukkant fel a londinernek öltözött Tyson, de még mindig nem látták, hogyan került oda. Amikor aztán elindult a busz, feltűnt a képen egy fekete furgon, ami a busz takarásában parkolt, majd azzal együtt indult el, így a hatalmas jármű eltakarta a rendszámát. Tovább nézték a felvételt, de mivel sokáig nem történt semmi érdekes, Ryan felgyorsította a képeket egészen addig, amíg a vendégek kifelé nem jönnek az épületből. Már szinte mindenki elment, amikor megjelent Tyson. Kate megesküdött volna, hogy a férfi szándékosan fordult a kamera felé, és még a kaján mosolyt is látni vélte az arcán, aztán teste a csomagszállító fém rúdjainak feszült, jelezve, hogy jelentős terhet kell mozgatnia, és kilépett a kamera látószögéből. Beckett megremegett a tudatra, hogy a hajóláda Castle eszméletlen testét rejti.

- Megszerzem az összes környékbeli felvételt - pillantott elszánt tekintettel Espo Beckett-re. - Valahol fel kell bukkannia a furgonnak, és ha szerencsénk lesz, megtudjuk a rendszámát.

- Tyson-nal szemben nincs másunk, csak a szerencse? - szűrte a szavakat keserű gúnnyal a fogai között, és dühösen az asztalra ütött.

- Kate, nyugodj meg! - szólalt meg szelíden a mögötte álló Sorenson, és gyengéden Kate vállára tette a kezét. - Előbb ... - akarta folytatni, de a nő úgy fordult meg, mint akibe villám csapott, és szikrázó tekintettel, résnyire szűkült szemekkel olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a nő meleg leheletét az arcán.

- Ne merj még egyszer nyugtatni! - szinte sisteregtek a szavai. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, aztán a férfi nyelt egyet, és szótlanul bólintott.

- Utána nézek, kiértek-e az embereim a kikötőbe, hogy átvizsgálják a konténereket - mondta meghunyászkodva. Egy órán belül másodszor utasította el Beckett a közeledését, de ami ennél is rosszabb volt, úgy érezte, a nő irtózik az érintésétől. Nem tehetett mást, mint hogy sietve távozik, mielőtt még megalázóbb helyzetbe kerül.

Kate leroskadt a székébe, és ujjait összefonva gondolkodott. Amikor eljutott a tudatáig, hogy Espo és Ryan várakozva toporognak előtte, sóhajtott egyet.

- Tyson játszani akar - kezdett bele, hogy megossza velük a gondolatait, de nem tudta folytatni, mert a fiúk mögül meghallott egy ismerős hangot.

- Jól látja nyomozó! Jerry Tyson játszani akar!

Espo és Ryan egy emberként fordult hátra, Kate pedig kihúzta magát, hogy meggyőződjön a hang tulajdonosáról. Nem csalódott. Jordan Shaw ügynök komoly, tiszta tekintetű, értelemtől csillogó szeme nézett rá fürkészve. Kate szemöldöke csodálkozva emelkedett meg, és  nap folyamán először járta át a remény meleg, megnyugtató érzése. 

- Úgy hallottam, jól jönne egy profilozó - lépett közelebb előre nyújtott kézzel, és miközben Kate hálásan elfogadta a kézfogást, az ügynök arcán magabiztos mosoly suhant át.

Beckett a kapitány irodája felé pillantott, és bólintott. Most tudatosultak benne Gates szavainak jelentése, hogy hamarosan felkeresi valaki, aki belelát az elmebeteg sorozatgyilkosok sötét lelkébe, és hogy hallgasson rá!

- Még sosem volt rá ekkora szükségem - nézett Jordan ügynökre, és érezte, hogy enged a gyomrát szorító láthatatlan erő. Sürgette az idő, ezért amíg az ügynök lepakolta laptopját és a táskáját, ő a fiúk felé fordult. - Espo, nézz utána  a fekete furgonnak a térfigyelő kamerák felvételein! Ryan! Ha találsz használható képet a kapitányságon készült felvételek között, indítsátok el az arcfelismerő szoftvert. Pályaudvarok, kikötők, repterek, térfigyelők! Ezt küldjétek a laborba - vette ki a CD-t a pereménél érintve, óvatosan, bár sejtette, hogy nem találnak rajta ujjlenyomatot.

- Kiküldök néhány embert a jelmezkölcsönzőkbe és a varrodákba is - mondta Ryan, és anélkül, hogy megvárta volna Kate reakcióját, Espo után sietett. A nő hálásan nézett utánuk. Értékelte, hogy nem vigasztalgatják, nem próbálják közhelyes mondatokkal meggyőzni, hogy miden rendben lesz, egyszerűen teszik a dolgukat, hiszen ezzel segíthetnek a legtöbbet. 

- Megkaptam az anyagot Jerry Tysonról - kezdte komoly hangon Shaw ügynök, és egy széket húzott Beckett íróasztala mellé. A másik oldalon ott állt ugyan egy kopott, világosbarna huzatú szék, de az ügynök emlékeiben még élénken élt a jellegzetes kép, ahogy Richard Castle képzelete szülte világában elmerülve töpreng a székben hátra dőlve, vagy éppen huncut tekintettel, kihívóan nézi a vele szemben ülő nyomozónőt. Tudta, hogy az a szék csak egy embert illet meg. - A megfojtott szőke nőkről, és arról is, ahogy Tessa Horton gyilkosságát Mr. Castle nyakába akarta varrni. A holtteste soha nem került elő, ugye?

- Van más is - mondta ki Beckett halkan a szavakat, és beszámolt arról az ügyről, amikor Lanie és Espo hasonmásait ölték meg. Amikor a tollba épített pendrive-on talált dalhoz ért, elcsuklott a hangja. 

- Kell annak a dalnak a szövege. Üzenetnek szánta, talán többet jelent annál, mint hogy jelezze a létezését. Most pedig jöjjön Beckett nyomozó! Ott a maga szuper fehér táblája - állt fel, és a tábla felé intett a fejével. Foglalja össze, amit Mr. Castle elrablásáról tudnak!

Néhány perc múlva úgy ültek az íróasztal szélén egymás mellett, karba font kézzel, ahogy Castle-lel szoktak. Jordan magában még egyszer összegezte a hallottakat, aztán felállt, és szembefordult Beckett-tel.

- Maga mit gondol? - állt a tábla és a nyomozó közé, hogy magára vonja Beckett figyelmét. Feltűnt neki, hogy a szokásoktól eltérően csak az elrabolt személy neve állt a táblán, fényképet nem tettek ki róla, mégis, a név mágnesként vonzotta a nyomozónő tekintetét.

- Azt hiszem, játszik velünk egy olyan játékban, ahol Castle és én vagyunk az általa mozgatott figurák. Nem hiszem, hogy bántotta Castle-t, de biztos vagyok benne, hogy életveszélyes helyzetet fog a számára teremteni, olyat, amiben nekem csak hajszálnyi reményem legyen arra, hogy megmentsem. Ráadásul tévutakra és zsákutcákba akar vezetni.

- Hm ... lehet, hogy egész jó profilozó lenne magából - mosolyodott el elismerően az ügynök. - Igen, követni fogja az első mintát, amit magukkal szemben alkalmazott. Imádja manipulálni az embereket, a megtévesztésre épít, mindent előre megtervez, követi a rendőri logikát. Egyetlen dologgal nem számolt, amikor a börtönben akart végeztetni Castle-lel, a mi kis írónk szokatlan gondolkodásmódjára. Ez felbosszantotta, de vakmerőbbé is tette. Akkor Castle-nél jelent meg a börtönben, most magának mutatta meg az arcát, mintha ingerelni akarná, hogy itt vagyok, láttál, mégsem tudsz elkapni. Minél magabiztosabb, annál valószínűbb, hogy hibázik. A telefonra küldött fénykép még csapda volt, de a térfigyelő kamera felvétele inkább kihívásnak tűnik. Mint amikor a macska játszik az egérrel. Ad egy nyomot, de meggyőződése, hogy nem tudjuk hatékonyan felhasználni. Mivel irritálja Castle intellektusa, biztos vagyok benne, hogy nem itt a városban tartja fogva, hanem valami veszélyekkel teli helyen, ahol bizonyos mértékű szabadságot ad neki, de olyat, hogy igazából ne legyen esélye megszökni.

- Akkor a CD nem csapda? - húzta össze kételkedve a szemöldökét Kate.

- Ha a maga emberei hozták volna be a kamerák felvételét, sokkal inkább hinném, hogy csapda.

Kate hallgatott, aztán szomorkás mosollyal az arcán az élénk tekintetű kék szemekbe nézett.

- A mi kis írónk? - ismételte meg Jordan szavait, amik melegséggel töltötték el a szívét. 

- Hm ... tudja, szeretem a különleges gondolkodású embereket - mosolyodott el a nő - még akkor is, ha néha idegesítőek. Na meg örülök, hogy nem tévedtem magukkal kapcsolatban. Kínos szakmai tévedés lett volna! Csak egy dologgal tudtak meglepni. Nem gondoltam, hogy ennyi időre van szükségük!