Változatok egy témára 8/24

- De egy kicsit hiányzik a szellemi kihívás - kacsintott alig észrevehetően Kate, miközben mosolyogva beharapta az alsó ajkát.

- Azt akarod mondani, hogy ... - csillant fel izgatottan a férfi szeme.

- Segíthetnénk a fiúknak ... persze, csak ha te is ...

Castle vadul bólogatott, hiszen rettentően izgatta a fantáziáját Anton Volkov rejtélyes halála. Látni akarta a törpe növésű komikus történetét, és választ akart kapni a miértekre. Még Kate háta mögött is képes lett volna nyomozni, ami ugyebár nem sült el jól, ezért az a tény, hogy Beckett maga ajánlotta fel, hogy vegyenek részt a nyomozásban, sőt, még neki is van hozzá kedve, hihetetlen örömmel töltötte el.

- Hát persze! Elvégre milyen dolog lenne, ha cserbenhagynánk a barátainkat!

- Na, na, na! Azért ne éld bele magad annyira! - hűtötte le egy villanó tekintettel Kate az írót. - Először is, nincs engedélyünk, hogy részt vegyünk a nyomozásban, másodszor, ne felejtsd el, hogy ez a nászutunk!

- De akkor hogyan ...

- Espo és Ryan engedélyt kért az itteni hatóságoktól, hogy tanácsadóként közreműködjünk az ügyben, tehát megkapunk minden információt, amit ők összegyűjtenek, nekünk csak süttetni kell a hasunkat a napon, és összerakni, hova vezetnek a nyomok.

- És, hogy mi a történet - vigyorodott el Castle. - De azért a cirkuszba majd elmegyünk, ugye? - tette hozzá reménykedve, és mindjárt meg is magyarázta, miért van erre feltétlenül szükség. - Elvégre éveken át szinte együtt élt a többi cirkuszi alkalmazottal. Náluk jobban nem ismeri senki!

Beckett rosszalló tekintettel, de a szája sarkában bujkáló mosollyal figyelte a férfit, aki olyan volt, mint oly sokszor az együtt töltött évek során: kíváncsi és izgatott.

- Tudom, hogy izgatják a fantáziádat az akrobaták, a bohócok, meg persze Jasmina, a guminő, de ne felejtsd el, hogy nem hallgathatjuk ki őket, csak elolvashatjuk a kihallgatási jegyzőkönyveket.

Castle elgondolkodva húzta grimaszra a száját, aztán pár másodperc múlva elégedetten elmosolyodott.

- De azt nem tilthatják meg, hogy magánemberként, mondjuk ... a cirkuszért rajongó íróként ne beszéljek velük - nézett kihívóan Kate-re, mire az összevonta a szemöldökét.

- Csak nem megint azt a mesét akarod elsütni, hogy a készülő regényed egy cirkuszban játszódik? Nem gondolod, hogy ideje lenne előállni egy új ötlettel?

- Miért? Mindig beválik! - vonta meg a vállát a férfi, de szeme már a nő előtt levő iratokat fürkészte. - Megnézzük, mit találtak a fiúk, vagy azt akarod, hogy gyomorfekélyt kapjak? - emelte kérlelő tekintetét Kate-re, aki elmosolyodott, a mappát a férfi elé tolta, és elnéző mosollyal figyelte, ahogy Castle kapkodva kinyitja, és szinte issza magába az információkat. Egy pillanatra elmerengett, mennyi arcát szereti a férfinak. Szereti benne a szerelmes férfit, a szellemes, fantáziadús írót, a humoros, vidám kópét, az érzékeny, sebezhető oldalát, és azt is, ami a legjobban meglepte, és amivel először Alexis elrablásakor találkozott, a kemény, szeretteiért mindenre képes, rettenthetetlen férfit. 

- Ó! A tigrisek idomárjával veszekedett, mert az nem nézte jó szemmel a kapcsolatát a lányával? - zökkentette ki gondolataiból Castle meglepett kiáltása. - Erre aztán nem mondhatod, hogy nem érdekes ügy! - ütögette meg ujjával az iratokat. - A szigorú apa nem törődött bele, hogy egy szem kislánya egy törpével folytasson szerelmi viszonyt, ezért fel akarta falatni a csábító fiatalembert a tigriseivel, de valami gikszer jött közbe - csillogott a szeme, ahogy fantáziája már szőtte is a történetet a tények köré.

- Lehet, hogy te sem örülnél egy ilyen kicsi vőnek -csipkelődött Kate, és jót derült, ahogy a férfi arca tükrözte a fejében lejátszódó gondolatokat. 

Castle végül megrázta a fejét, és morcosan a nőre pillantott.

- Élvezed ugye, hogy ebből nem jöhetek ki jól?

- Egy kicsit igen - húzta gonoszkodó mosolyra a száját Kate, hiszen tudta, ha Castle nem akarja, hogy úgy tűnjön, hogy előítélettel néz egy emberre, csak azért, mert egy genetikai hiba miatt kisebb az átlagnál, akkor azt kellene mondania, hogy semmi borzasztót nem találna abban, ha Alexis egy törpéhez menne feleségül, ugyanakkor látta, hogy Castle nyelt egy hatalmasat, amikor elképzelte, ahogy a lányát az oltárhoz vezeti, ott lehajol, és a lány kezét egy törpe növésű férfi kezébe adja, aki Alexis-nek a derekáig ér. - Mit szólnál, ha elméletgyártás helyett elolvasnánk a kihallgatási jegyzőkönyveket?

Castle hitetlenkedő tekintettel figyelt Kate minden rezdülését. A nő az egyik pillanatban még szekálja, aztán a másikban feloldja a kínos helyzetet, amibe ő hozta. Bár, ha jobban belegondolt, nem egyszer játszotta már ezt a játékot vele a nő, amiből ő arra következtetett, hogy Kate szereti, hiszen sosem hozta megalázó helyzetbe, mindig megmaradt a szerető évődésnél.

- Hát, a fiúk nem fecsérelték az idejüket, elég sok embert kihallgattak, akinek köze volt Anton-hoz - bólintott beleegyezően. - Itt maradjunk?

- Castle! A nászutat nem hagyom veszendőbe menni egy nyomozás miatt! -  nézett ellentmondást nem tűrőn a férfire, aztán amikor meglátta az értetlenül összehúzódó kék szemeket, elmosolyodva folytatta. - Egy kicsit még élvezzük a fesztivál forgatagát, aztán visszamegyünk Patterson szigetére, ahol kifekszünk a homokos tengerpartra egy gyönyörű, susogó pálmafa alá, és ott, de csakis ott, elolvassuk a jegyzőkönyveket - mondta tekintetét ellentmondást nem tűrőn a férfiéba fúrva, miközben elvette a kezéből az iratokat.

- Tudod, hogy ez kínzás számba megy? - vágott duzzogó arcot a férfi, de magában boldogan vette tudomásul, hogy Beckett belement a nyomozásba, és ő végre kielégítheti a kíváncsiságát.

Kate huncutul elmosolyodott, aztán áthajolt az asztalon, és lágyan megcsókolta. 

- Tudom, de te szereted, ha kínozlak - suttogta a csókba.

Néhány óra múlva már Patterson villájában voltak. Castle, kezében az iratokkal, világoskék, a kígyómarás helyét takaró fürdőnadrágban, vállára vetett törülközővel felszerelkezve, tűkön ülve várta, hogy Kate végre előbukkanjon a fürdőszobából.

- Remélem, megéri a várakozás! - kiáltott a zárt ajtó felé. Alig hagyták el a száját a szavak, amikor az ajtó kinyílt.

- Az attól függ, hogy mire vágysz - lépett a szobába Kate.

Castle szeme kikerekedett, szája elnyílt az elé táruló látványtól, aztán nyelt egyet, és nyíltan végigmérte a nőt tetőtől talpig. Nem a tökéletes alak, a bársonyos tapintású, hibátlan bőr kápráztatta el, nem is a gyönyörű arc, vagy a lágyan leomló, hullámos hajzuhatag, hanem a kihívóan ragyogó, szerelmesen csillogó szemek. Az író tudta, miért néz rá ilyen tekintettel a nő. Ugyanaz a fehér, csipkeszerű anyaggal borított bikini volt rajta, mint a Moore-birtokon, amikor a sziklafalból kiömlő források zuhataga előtt fürödtek a langyos vizű tóban. Az emlékek rohanták meg, és hirtelen még a nyomozásról is megfeledkezett.

- Éppen erre vágytam - járatta végig vágyakozva tekintetét újra a nőn.

- Azt hittem, egy rejtély felderítésére vágysz - szegte fel kissé a fejét kihívóan Kate.

- Hát ... arra is, de ezzel a bikinivel teljesen megzavartál - nyögte Castle, miközben lassan az ágyra ejtette az iratokat, mert Kate egészen odasétált hozzá, mutatóujját finoman végighúzta az arcán, az ajkain, majd lefelé haladva a mellkasán, egészen a köldökéig, aztán vissza a válláig. Amikor olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a nő meleg leheletét a fülén, elakadt a lélegzete.

- Feküdj le! - suttogta Kate, és gyengéden ajkai közé vette a fülcimpáját.

Castle erőtlenül dőlt hanyatt az ágyon, miközben csillogó szemekkel fürkészte Kate arcát, mert a nő látványa és simogatása elaltatták ugyan az éberségét, mégis érezte, hogy a nő készül valamire.

- Fordulj meg! - búgott érzékien Kate hangja, miközben megcirógatta a férfi hasát, amitől az megborzongott. Az érintés teljesen eloszlatta Castle gyanakvását, és az érzéki hangtól megbabonázva engedelmesen hasra fordult, behunyta a szemét, és várta a finom ujjak gyengéd simogatását. Érezte az ágy hullámzását, ahogy Kate mellé térdelt, de a következő pillanatban olyan meglepetésként érte a vállára kent jéghideg hatású kenőcs, hogy összerándult, szemei tágra nyíltak, és kétségbeesetten felkiáltott.

- Ááááúúú! Kate ez ... ez hi-hideg - nézett sértődötten az ártatlanul mosolygó nőre.

- Csak be akartam kenni a hátad Manuela csodakenőcsével, mielőtt újra leég. Miért hiszed mindig, hogy el akarlak csábítani? - húzta fel Kate kacéran a szemöldökét, mire Castle bosszúsan összeszorította a száját, aztán megadóan a hűs érzés helyett a nő érintésére próbált koncentrálni.

- Tessék! Már megint kínzol - duzzogott.

- Ne felejtsd el, hogy belementem, hogy a nászutunkon nyomozz! Másrészt pedig szokás szerint nem hallgattál rám, hogy gyere az árnyékba, úgyhogy magadnak köszönheted a bajt - mondta, aztán játékosan megpaskolta a férfi fenekét. - Na gyere Sherlock! Várnak bennünket a jegyzőkönyvek és egy halom adat!

Mire Castle feltápászkodott, Kate már a derekára kötötte a színes strandkendőt, és éppen a divatos napszemüveget tette fel, miközben a sötétre foncsorozott lencse mögül a férfira pillantott, és alig észrevehetően elmosolyodott. Arra gondolt, hányszor átélt már hasonlót a férfi mellett, amikor az, az egyik pillanatban még a vágytól fűtve sóvárog utána, a másik pillanatban pedig már a rejtély megoldásának lehetőségétől csillog izgatottan a szeme. 

Változatok egy témára 8/23

Óvatosan közelebb osont, hogy lássa, biztosan az újságírót takarja-e a fal, amikor először ugrott egyet ijedtében, aztán mozdulatlanná dermedt, amikor megérezte, hogy egy erős kéz megszorítja a vállát.

- Mi az Castle? Csak nem nyomozol valaki után? - hallotta meg Javi kissé gúnyosan csengő hangját, és amikor hátrafordult, a nyomozó győzelemittas tekintetével találta szembe magát.

- Te ... te hogy kerülsz ide? - meredt rá az író, és hirtelen olyan érzése támadt, mintha rászedték volna. Megpördült, és az asztalnál ülő Kate felé nézett, mintha attól félne, hogy a nő eltűnik, ha egy pillanatra szem elől téveszti, de ettől láthatóan nem kellett tartania, mert Kate a bőrfotelban hátradőlve, sejtelmesen mosolyogva éppen őt nézte. Ajkán sejtelmes mosoly játszott, a félhomályban barnába hajló sötétzöld szemeiből szeretet, ugyanakkor elégedettség sugárzott.

- Örülök, hogy ilyen béna vagy, mert így nyertem Ryan-től húsz dolcsit - veregette meg Castle hátát Espo fölényes magabiztossággal, amitől az bosszús grimaszt vágott, mert még inkább úgy érezte, hogy egy játék része. - Gondoltam, hogy tíz percnél többe telik, mire megtalálod Beckett-et - ütött még egyet Javi az író hátára úgy, hogy az érezze, Kate felé akarja terelni.

Ahogy előbbre lépett, meglátta a Kate-tel szemben ülő Ryan-t, aki kíváncsian dugta ki fejét a bokszokat elválasztó fal mögül, de amikor meglátta, homlokán megjelentek a sajnálkozás és a vereség ráncai. Castle pár másodpercig kapkodva nézett egyik nyomozóról a másikra, végül tekintete Kate-en állapodott meg, és a smaragdként ragyogó szemekben megjelenő huncut csillogásból már biztosan tudta, hogy az orránál fogva vezették.

- Ti ... ti ezt az egészet megrendeztétek? - kérdezte bosszankodva, de közben, mintha keresne valakit a szemével, nyakát nyújtogatva nézett körbe az étteremben. - Szóval ... akkor nem adsz semmiféle riportot?

- Nem, Castle! Szóval azt hitted, hogy Peter Gordonnal találkozom? - játszotta a felháborodottat Kate, holott pontosan tudta, min megy keresztül a férfi. Amikor előző nap a tengerparton egyedül hagyta Castle úgy, hogy közben titokban a fiúkkal találkozott, már nem tudta maga előtt tagadni, hogy fáj neki, amiért a férfi nem bízik benne annyira, hogy elmondja az igazat. Amikor megismerte a színészpalánta Peter Gordon-t, hirtelen támadt egy ötlete. Csak arra kellett rávennie a fiút, hogy adja ki magát újságírónak, amivel tulajdonképpen boldoggá tette Peter-t, főleg azért, mert Castle-ben még csak fel sem merült a gyanú, hogy csak színjáték az egész. A tudat, hogy hitelesen el tudta játszani a szerepét, látható elégedettséggel töltötte el a fiút, mert amikor elbúcsúztak egymástól, észrevétlenül rákacsintott, miközben győzelemittas mosoly jelent meg a szája szegletében. Akkor még nem akart mást, mint egy kicsit megtépázni az író egóját, de hajnalban, amikor felébredt és megmagyarázhatatlan éberség lett rajta úrrá, újra eszébe jutott a pillanat, amikor Castle bevallotta a kis akcióját. Nem haragudott a férfira, hiszen ismerte, milyen erős kíváncsiság dolgozik benne, mégis az a mondata motoszkált benne, amikor azt mondta, szeretné, ha egyszer Castle is megérezné, milyen rossz érzés, ha szembesülünk azzal, hogy a szerelmünk titkolózik előttünk. Mire a Nap a látóhatár fölé kúszott, már készen volt a terve. Természetesen úgy kellett tennie, hogy Castle kihallgassa a Ryan-nel folytatott telefonbeszélgetését, de azt higgye, hogy Peter Gordon-nal beszél. Pontosan tudta, hogyan fog Rick reagálni. Magában mosolygott, hogy a szigeten akarja marasztalni, Nassauban pedig árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát, miközben egyre sűrűbben  pislant az órájára, ahogy közeledik a három óra. A fiúkat persze beavatta a tervébe, és remélte, hogy Espo nem lő túl a célon, és nem csipkedi meg az írót. Mosolyogva figyelte, amikor Castle besétált az étterembe, és boldogan vette tudomásul, hogy nem tévedett, ismeri a férfi minden gondolatát. 

Castle először úgy érezte magát, mint amikor Beckett és a fiúk megviccelték azzal, hogy elhitették vele, hogy átok ül rajta, aztán rájött, hogy ez sokkal rosszabb volt, mert Kate nemcsak játszott vele, hanem elültette szívében a bizalmatlanság csíráját. Dühös volt magára, amiért elhitte, hogy Kate nem őszinte vele, és hagyta, hogy a fájó érzés átvegye a hatalmat a józan esze felett.

- Milyen Peter Gordon-ról beszélsz? - kérdezte értetlenül Espo Beckett-et, aztán Ryan-ra pillantott, de a nyomozó csak megrázta a fejét és felhúzta a vállait, jelezve, hogy fogalma sincs, kiről van szó.

- Nem érdekes - legyintett egy apró kézmozdulattal Kate. Esze ágában sem volt beavatnia a fiúkat egészen a játékába. Elég volt, hogy annyit tudnak, hogy meg akarta viccelni Castle-t azzal, hogy eltűnik a tömegben, és csak egy apró támpontot ad neki, hogy megtalálja. Az már meg sem lepte, hogy a két férfi azonnal fogadást kötött arra, hogy Castle hány perc alatt találta meg őket. - Kösz az infókat fiúk! - kopogtatta meg ujjával az előtte heverő iratokat, miközben alig észrevehetően oldalra billentette a fejét és egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy a találkozójuknak vége.

Ryan, aki azonnal értette a jelzést, bólintott és felállt, Espo viszont a még mindig a helyzetet felmérő Castle-t terelgette az asztal felé.

- Ne már Ryan!  - szólt felháborodva távozni készülő társára. - Végre megtalált bennünket Castle, úgyhogy fizetheti a következő kört! 

- Majd legközelebb Javi, most mennünk kell - fogta meg szokatlanul határozottan társa karját Ryan, és az értetlenül háborgó férfit a kijárat felé próbálta terelni, miközben a fülébe súgta: - Nászúton vannak.

Javi vágott egy grimaszt, aztán beleegyezően sóhajtott.

- De Castle azért még jön eggyel! - morogta a bajsza alatt.

Kate hálás, szeretetteli tekintettel követte két távozó társát, Castle viszont összeráncolt homlokkal, töprengve nézte a nőt, és próbálta megfejteni, milyen infókról beszélt az előbb, és hogy miért küldte el a fiúkat. Bár ez utóbbit most nem bánta, mert szeretett volna kettesben maradni vele, hogy megbeszéljék ezt az egész színjátékot.

Lassan az asztalhoz sétált, leült Ryan helyére, ujjait összekulcsolta az asztalon, és kérdő tekintettel, magyarázatra várva nézett a nőre, de mivel az csak szeretőn mosolygott rá, végül mégis megszólalt.

- Azóta játszottál velem, hogy Nassauba értünk? 

Kate továbbra is csak mosolygott, de a szeme kihívóan csillogott, és talányosan megrázta a fejét.

Castle próbálta a reggel minden pillanatát felidézni, és egyre nagyobb volta a gyanúja, hogy Kate azt is észrevette, hogy kihallgatja a telefonbeszélgetést, sőt, talán ő alakította úgy a helyzetet, hogy a fültanúja legyen.

- A fiúkkal beszéltél? - próbálta megfejteni a talányt, ami egyre jobban izgatta, és kíváncsian előrehajolt. - Akarattal beszéltél úgy a telefonba, hogy félreértsem, igaz? - szűkült össze egy pillanatra a szeme, ahogy kezdett minden értelmet nyerni a fejében. - Reggel óta játszottál velem? - dőlt hátra meglepetten.

- Nem Castle, nem reggel óta - szólalt meg Kate, miközben a csodálkozástól még pislogni is elfelejtő férfit nézte. Tudta, hogy ha meghagyná abban a hitben, hogy ennyi volt a tréfája, akkor Castle is jót nevetne saját magán, bár természetesen sértődöttséget tettetne. Elkomolyodott, mert abban már nem volt biztos, hogyan reagál a férfi az igazságra. - Tulajdonképpen tegnap délután óta játszottam veled. Azóta, hogy megjelent az asztalunknál Peter Gordon.

- Az újságíró? - húzta fel meglepetten a szemöldökét az író, mert elképzelni sem tudta, hogy jön Kate tréfájához a fiatal férfi.

- Ő nem újságíró. Csak egy színésznek készülő fiatal, aki eljátszotta, hogy újságíró.

Kate megfogta Castle kezét, és a szemébe nézve várta, hogy az összerakja az információkat. 

Pár másodperc múlva Castle szeme egy pillanatra tágra nyílt, amiből Kate azonnal tudta, hogy a férfi fejében összeállt a kép.

- Szóval ... - kezdett bele az elméletébe lassan az író. - Szóval felfogadtál egy színészt, hogy játsszon el egy újságírót, aki riportot akar készíteni veled, hogy másnap, amikor a fiúkat hívod, azt higgyem, hogy vele akarsz találkozni. Aztán a fesztivál forgatagában eltűntél mellőlem, hogy arra gondoljak, a titkos találkára mentél - foglalta össze komolyan. - Miért? - kérdezte, miközben szomorúan csillogó kék szemei a nőt fürkészték.

Kate másodpercekig hallgatagon nézte a férfi arcát, tekintetét. Annak ellenére, hogy pontosan tudta, miért játszotta a gonosz kis játékot, már bánta, hogy fájdalmat okoz a férfinak. Nyelt egyet, vett egy nagy levegőt, és miközben ujjaival Castle erős, de finom kezét cirógatta, belekezdett.

- Sokáig azt hittem, mindketten megtanultuk, hogy a titkok megölik a bizalmat. Aztán tegnap, amikor egyedül voltam a parton, arra gondoltam, hogy abba a hibába estél, hogy vannak kis titkot és nagyok, és a kicsik nem okozhatnak semmi bajt. Nem haragudtam, mégsem esett jól, hogy nem bíztál bennem annyira, hogy őszinte légy. Azt akartam, hogy ...

- ... hogy én is érezzem, milyen ez az érzés - fejezte be a mondatot Castle, és kissé keserűn elmosolyodott. Abban a pillanatban, ahogy a nő az előző napot említette, hirtelen egy emlék villant az agyába: - "Ha egyszer megéreznéd azt, milyen, hogyha nem nyílt veled az az ember, akiben feltétel nélkül bízol, pontosan tudnád, hogy miért fáj egy kicsit, amit tettél." - ismételte meg hangosan Kate szavait. - Hát, most már én is a saját bőrömön érzem - húzta szomorkás mosolyra a száját.

- Ne haragudj! Buta ötlet volt - mentegetőzött Kate, és végigsimított a férfi arcán.

- Megérdemeltem. És különben is, egészen más, ha csak elképzeled, hogy mennyire fáj a másiknak valami, mintha magad is megtapasztalod - vonta le a következtetést Castle, és Kate megnyugodva látta, hogy az ellágyuló vonásokban megjelenik a jókedv. Szerette a férfi örök optimizmusát, amivel mindig azt sugározta, hogy minden rosszban van valami jó. Az előbb még mosolygó arc azonban hirtelen gyanakvóvá vált.

- Hm ... és a tengerparti éjszaka a szirt mögött? Az is a tréfa része volt? - kérdezte duzzogást tettetve, de huncutul csillogó szemei elárulták, hogy pontosan tudja a kérdésre a választ.

Kate úgy érezte, a történtek után megérdemli a férfi, hogy egy apró győzelmet arasson.

- Nem Castle! Az nem tréfa volt - mosolyodott el pajkosan, mire a férfi viszonozta a mosolyt, aztán áthajolt az asztalon, és lágyan megcsókolta.

- Akkor most már azt is elárulod, hogy milyen infókat kaptál a fiúktól? - kérdezte incselkedve.

Kate úgy tett, mintha erősen gondolkodna a válaszon, aztán látványosan nagyot sóhajtott.

- Egye fene! Most, hogy rájöttünk, milyen fontos az őszinteség, be kell vallanom neked valamit - játszotta a gondterheltet. - Csak ... tudod, nem szeretném, hogy azt hidd, unalmas veled a nászút, mert hát élvezem minden percét a hőlégballonozástól a csillagok alatti ... khm ... fürdőzésig, de ...

- De? - tette fel sürgetőn a kérdést Castle, mert egyre izgatottabban várta a folytatást. Fejében száguldottak a gondolatok: Ryan és Espo megjelenése, az asztalon heverő, mappában rejtőző iratok, amiket Beckett infóknak nevezett, a nő kihívó, incselkedő tekintete, mind egy irányba terelték a gondolatait. - De? - kérdezte türelmetlenül.

- De egy kicsit hiányzik a szellemi kihívás - kacsintott alig észrevehetően Kate, miközben mosolyogva beharapta az alsó ajkát.

- Azt akarod mondani, hogy ... - csillant fel izgatottan a férfi szeme.  

Változatok egy témára 8/22

Tudták, hogy ezt az éjszakát sem fogják soha elfelejteni.

Castle először csak a kellemes, békés nyugalmat érzékelte, ahogy tudata lassan elhagyta a mély, pihentető álomvilágot, és csak másodpercek múlva tudatosult benne, hogy nem érzi Kate jelenlétét. Csukott szemmel kezdte tapogatni az ágyat, miközben fülelt, nem hallja-e a nő halk szuszogását, vagy a fürdőszobából kiszűrődő vízcsobogást, de mivel csend volt, nyögött egyet, és résnyire nyitotta a szemét. Hunyorogva próbálta elviselni a szobába betörő éles napsugarakat, miközben csalódottan vette tudomásul, hogy a csodálatos éjszakát nem követi az együtt ébredés öröme. Álmatagon nézett körbe. Az este még csukott teraszajtó most nyitva volt, mert az óceán felől fújó parti szél lágyan lebegtette a függönyt. Talán Kate már kinn kávézik, csak nem akarta őt felébreszteni - gondolta, miközben felkészült arra, hogy ha jó a következtetése, akkor a nő biztosan meg fogja csipkedni, amiért annyira kimerítette az éjszaka, hogy jóval később ébredt fel, mint ő. Még egy kicsit engedett a kísértésnek, és csukott szemmel heverészett, amikor halk hangokat hallott beszűrődni a nyitott teraszajtón. Nem értette a szavakat, de azt érzékelte, hogy Kate visszafojtott hangon beszél valakivel, valószínűleg telefonon. Elmosolyodott, hogy a nő milyen figyelmes, hogy nem akarja a hangos beszéddel felébreszteni, de néhány másodperc múlva gyanakodva elkomolyodott, mert az jutott eszébe, hogy előző nap reggel ő ugyanígy beszélt Ryan-nel. Kinyitotta a szemét és felkönyökölt az ágyban. Fülelt.

- Jó ... találkozzunk a ... oroszlános ... három óra ... - hallott meg néhány hangfoszlányt. Értetlenül vonta össze a szemöldökét miközben halkan felkelt, dereka köré csavarta a takaróul szolgáló puha pamutból készült lepedőt, és óvatos léptekkel az ajtó felé indult. Amikor újra meghallotta a nő hangját, megtorpant.

- Nem hiszem, hogy jó néven venné, hogy kihagyom belőle, de majd megoldom, hogy egyedül legyünk - hallotta meg Kate hangját most már tisztán. - Ez a nászutunk, ezért nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel tölteni az időnket, de bevallom, most engedek a kíváncsiságomnak.

Castle óvatosan résnyire elhúzta a függönyt, hogy lássa Kate-t, aki köntösben ült az ajtó melletti széken, egyik kezével a kávéját kevergette, másikkal a telefont fogta a füléhez, és kissé előrehajolva hallgatta a vonal másik végén beszélőt.

- Őt nem kell félteni! Néhány órát ki fog bírni nélkülem, elvégre a nászút nem arról szól, hogy egymáshoz vagyunk láncolva - nyugtatta meg a telefonálót. - Rendben, akkor ott találkozunk - bólintott alig észrevehetően, mintha memorizálná a találkozó helyét, aztán kinyomta a készüléket, az asztalra tette, és jól érzékelhető elégedettséggel dőlt hátra a székben.

Castle első döbbenetében még pislogni is elfelejtett. Kate egy találkozót beszélt meg valakivel, de nem akarja, hogy ő is ott legyen? Cikáztak a gondolatai. Újra felidézte a hallottakat, de a végkövetkeztetése mindig ugyanaz volt: Kate le akarja őt rázni, miközben valakivel egyedül akar találkozni. Összeszorult a gyomra. Vajon miből akarja kirekeszteni Kate? Miért akar egyedül lenni, és egyáltalán, kivel beszélhetett? Hirtelen minden világossá vált! Peter Gordon, a helyi újság riportere! Hát persze! Amikor kiderült, hogy a jóképű újságírót jobban érdekli Kate, mint ő, a nő láthatóan eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha kötélnek állna, és riportot adna. Igaz, Gates-szel magyarázta, hogy nem utasította el azonnal az ajánlatot, Castle-nek olyan érzése volt, mintha nagyon is tetszene Kate hiúságának a helyzet, bár nem értette, mivel máskor rühellte az újságírókat. Vett egy nagy levegőt és a teraszajtó felé lépett azzal a szándékkal, hogy tiszta vizet önt a pohárba, és megnyugtatja a nőt, hogy nem lesz féltékeny, ha most ő kerül a címlapra, de a következő pillanatban megtorpant. Rosszul esett neki, hogy Kate titkolózik, és nem bízik meg benne annyira, hogy elmondja az interjút. Visszalopózott az ágyba, hasra fordult, és úgy tett, mintha aludna, és közben azon gondolkodott, mit is tegyen ebben a helyzetben. Néhány perc múlva megérezte a szobába áramló friss, sós levegőt, és a hozzá keveredő jellegzetes kávéillatot, majd Kate finom cseresznyeillatát, ahogy közel hajolva hozzá, gyengéd puszit ad az arcára.

- Ümmm - nyújtózkodott nagyot, mintha most ébredne fel.

- Álomszuszék - suttogta szeretettel Kate a fülébe, aztán ajkai közé véve a fülcimpáját, játékosan megharapta. - Csak nem akarod átaludni a nászutunkat?

- Semmiképp - mosolyodott el Castle, miközben azon töprengett, hogyan ugrassza ki a nyulat a bokorból, hogy Kate elárulja, mi a terve - csak mozgalmas volt az éjszaka. Mi lenne, ha ma nem mennénk sehová, csak heverésznénk és süttetnénk a hasunkat a napon, aztán szunyókálnánk egy kicsit - nézett olyan tekintettel a nőre, hogy az értse, hogy szunyókálás alatt valami felettébb kellemes, de egészen más dolgot ért. A biztonság kedvéért azért pajkos mosollyal hozzátette: - Az éjszakai szunyókálásunk is felejthetetlen volt. Talán megismételhetnénk nappal is.

Kate leült az ágy szélére, és elgondolkodó tekintettel, összeszorított szájjal úgy tett, mintha erősen töprengene egy kitérő válaszon, holott már régóta pontosan tudta, hogyan fog reagálni a férfi ötletére.

- Ez igazán vonzó, de valld be, csak azért akarsz maradni, mert háborog a lelkiismereted, amiért tegnap maradni szerettem volna a szigeten, te pedig titokban találkozni akartál a fiúkkal, és a végén az lett, amit te szerettél volna. Érthető, hogy most a kedvemre akarsz tenni - húzta fel egy pillanatra igaza tudatában a szemöldökét, és megsemmisítő pillantást vetett a férfira - de már eleget fürödtem és napoztam. Olvastam, hogy ma egy fesztivál kezdődik Nassauban. Szerintem neked is tetszeni fog, mert mindenféle színes jelmezekbe öltözött táncosok felvonulása lesz. Kicsit olyan, mint a riói karnevál, csak a helyi sajátosságokra épül.

- Hm ... olvastam róla, de ... azt hittem jobban szeretnél kettesben lenni velem, mint egy több ezres vagy tízezres tömegben főni a hőségben - húzta el durcásan a száját a férfi, miközben a egyre inkább beigazolódni látta a gyanúját, hiszen látszott, hogy Kate minden áron Nassauba akar menni. Már csak arra lett volna kíváncsi, hogyan akar megszabadulni tőle a nő, de hirtelen elhatározással inkább nyíltan rákérdezett a gyanújára.

- Kate! Miért nem mondod meg őszintén, hogy azért akarsz Nassauba menni, mert interjút akarsz adni annak a Peter Gordonnak? Én megértem, hogy jólestek az elismerő szavak, és hogy fontos lenne neked, hogy az átlagemberek is lássák, milyen jól végzed a munkádat, sőt Gates is örülne egy kis pozitív hírverésnek - mondta megértően. - Ha nem akarod, hogy ott legyek az interjú alatt, azt is megértem.

Kate elnyíló ajkakkal hallgatta a férfi őszinte szavait, de magában jót mosolygott rajta.

- Mi? Dehogy! Tudod, hogy ki nem állhatom a riportereket és utálok újságíróknak nyilatkozni - mondta felháborodottan, miközben úgy tett, mintha zavarba jött volna a férfi nyílt kérdésétől.

Castle meglepődött. Azt hitte, Kate elérzékenyül a megértésén, és őszintén elmondja, miért is akar interjút adni, de ehelyett a nő zavarba jött, és kitért a válasz elől, sőt, letagadta, hogy mire készül. Egyszerűen nem értette, miért nem őszinte vele Kate egy ilyen apróságban, amit ő maximálisan megértene, sőt támogatná benne. Kezeit a tarkója alá téve, másodpercekig hallgatott és figyelte a nőt, aki nem nézett a szemébe, csak a neki hozott kávét forgatta a kezei között. A csalódás, mint a méreg áradt szét benne. Ismeretlen, keserű érzés lett úrrá rajta. Kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, nyelt egyet, hogy összeszorult torkában életre keltse a hangszálakat, hogy meg tudjon szólalni.

- Persze, elmehetünk, ha azt szeretnéd - szólt reszelősen a hangja.

- Meglátod, te is élvezni fogod - fordult felé Kate.

A nő mosolyától és nyílt, őszinte tekintetétől Castle teljesen megzavarodott. Félreértett volna valamit? De hát mégis hogyan értelmezhetné másként a telefonbeszélgetést? Mi van, ha nem is Peter Gordon-nal beszélt Kate? De akkor kivel? Kíváncsisága lassan legyőzte a csalódását. Már nem akart mást, mint kideríteni, kivel akar Kate találkozni, és főleg, hogy miért nélküle.

A délelőtt, és az Nassauig tartó hajóút nagy része feszengő beszélgetéssel vagy kínos csend közepette telt. Castle agya egyfolytában zakatolt, és minden pillanatban lopva, gyanakodva fürkészte Kate arcát, de a nő önfeledten élvezte Manuela ebédre készített finomságait, és a hajóutat is.

Egy óra múlva már a fesztivál felvonulóira váró tömegben araszoltak, ahogy jobban lássák a színpompás jelmezekbe öltözött táncosokat. A széles utcát betöltötte a várakozó tömeg zsivaja és az óriás hangszórókból áradó karibi zene.

Castle az órájára pillantott. Néhány perc múlva lett volna három óra, amikor a felvonulás kezdődik, de nem tudott másra gondolni, mint hogy Kate, annak ellenére, hogy most önfeledt várakozással figyelte a felvonulás előkészületeit, valamire készül.

Hirtelen elhalkult a zene, és a teret betöltötte a bemondó kellemes baritonja. Üdvözölte a világ minden tájáról idesereglő érdeklődőket spanyolul, majd angolul, bemutatta a szervezőket, végül elkezdte az első felvonulók bemutatását. Az addig zsongó tömeg elcsendesedett, és várakozón nézett a széles út óceán felőli irányába. A várakozás izgalma Castle-re is átragadt, ellenzőt formálva a homlokára tette a kezét, és követte a turisták tekintetét. Érezte, hogy Kate közelebb hajol, és a kezébe nyomja az ásványvizes palackját.

- Ezt fogd meg, kérlek! Keresnem kell egy mosdót. Te maradj itt, sietek vissza! 

Castle figyelmét annyira lekötötte  a hatalmas, színes papírsárkány megjelenése, amit tollakkal díszített fejpántot viselő, bikinis táncosnők kísértek érzéki csípőringások közepette, miközben a levegőt pergő, szambára emlékeztető zene dallama töltötte be, hogy Kate szavait csak távolról érzékelte. Néhány másodperc eltelt, amikor hirtelen a tudatába férkőztek a szavak, és el tudta vonni a figyelmét a dús keblű, széles csípőjű táncos lányokról. A homlokára csapott, és kétségbeesve nézett körbe a mögötte tolongó embertömegen, de Kate-et sehol sem látta.

- Hogy az a ... - dühöngött hangosan, amikor rájött, hogy a nőnek sikerült kihasználnia a figyelmetlenségét, és pontban három órakor lerázni őt. Igyekezett minél gyorsabban átvágni a tömegen, miközben néhány embertől megkérdezte, nem látta-e Kate-t, de csak bosszús tekinteteket kapott cserébe. Amikor végre átverekedte magát a bámészkodókon, és szabad terepre ért, tanácstalanul fordult körbe. Csalódottan járatta körbe újra tekintetét az utca mindkét irányába, abban reménykedve, hogy valahol mégis felbukkan a nő sudár alakja, amikor meglátta az egyik vendéglő bejáratát díszítő két oroszlánszobrocskát.

- Ez az! - csillant fel a szeme, és sietős léptekkel indult az épület felé, miközben fejében Kate délelőtti szavai csengtek: három óra, oroszlánok. Ahogy közelebb ért a teraszon sorakozó asztalokhoz, lelassította a lépteit, végül egy pálmafa törzse mögött megállt, és onnan pásztázta az ebédelő vagy egy kávé mellett kedélyesen beszélgető embereket, de Kate-t sehol nem látta. Érezte, hogy az izgalomtól kiszáradt a szája, szíve pedig zakatolva dobog a mellkasában. Beharapta a száját, és arra gondolt, helyesen cselekszik-e, hogy a nászútjukon Kate után nyomoz, ahelyett, hogy feltétel nélkül megbízna benne, de azzal nyugtatta háborgó lelkiismeretét, hogy a nő meg titkol előle valamit. Percekig várt, hátha Kate valóban csak egy mosdót keresett, és valahonnan felbukkan, de mivel sehol nem látta, lassan az étterem bejárata felé indult. Amíg a napfényes terasz szinte tele volt vendégekkel, a homályba burkolózó belső térben alig volt néhány turista. Castle néhány lépés után megállt, hogy szeme hozzászokjon a félhomályhoz, aztán balról jobbra haladva, módszeresen kutatta tekintete a puha bőrrel bevont falak által elválasztott bokszokat. Nagyot dobbant a szíve, amikor a tőle legtávolabb levő, talán legfélreesőbb asztalnál meglátta Kate-t, aki egy előtte heverő papírt tanulmányozott, aztán mosolyogva kissé előrehajolt, és elismerően bólintva mondott valamit a vele szemben ülőnek, akit viszont jótékonyan takart a bokszokat elválasztó fal.

- Hát mégis - suttogta maga elé csalódottan, és végtelenül megbántottan Castle, mivel nem tudott másra gondolni, mint hogy a háta mögött Kate interjút akar adni Peter Gordon-nak, és a fiatal újságíró által írt szerződéssel vagy a cikk előzetesével olyan elégedett. Csak azt nem értette, miért kellett ezt az egészet eltitkolni előle. Vagy valami egészen másról van szó? Óvatosan közelebb osont, hogy lássa, biztosan az újságírót takarja-e a fal, amikor először ugrott egyet ijedtében, aztán mozdulatlanná dermedt, amikor megérezte, hogy egy erős kéz megszorítja a vállát.

Változatok egy témára 8/21

Kate elégedetten látta, hogy Castle elnyílt szájjal bámulja, miközben gondolatai már a képzelet világában kalandoznak.

- Na, gyere te száműzött Sherlock! - simított végig a férfi arcán, aztán közelebb lépett, átkarolta a nyakát, és lágyan megcsókolta. - Indulunk? - kérdezte kacéran elmosolyodva, és elégedetten látta, hogy Castle szeme felcsillan, és egy pillanatra beharapja a szája szélét, mielőtt bólint. 

Amikor visszaértek Patterson magánszigetére, Jose éppen a medencét tisztította, Manuela pedig a konyhában serénykedett. 

- Egy óra múlva már itt sem leszünk - mosolygott Kate-re a nő. - Nem tudtam, itthon vacsoráznak-e, ezért hidegtálat készítettem, de ha gondolja, összeüthetek valami frissensültet, amíg Jose végez a medencével.

- Nem kell, köszönöm! Ma egy könnyű vacsora sokkal jobban fog esni - járatta végig szemét Kate a jó ízléssel elkészített finomságokon, miközben önkéntelenül elmosolyodott a gondolatra, hogy ha eltelnének valami finom, de nehéz étellel, akkor az éjszakai terveikből valószínűleg nem lenne semmi.

- Igaz! Nászúton nem szabad megterhelni a gyomrot - nevette el magát Manuela, miközben cinkosan mosolygó szemmel pillantott Kate-re. - Remélem, használt a kenőcs Mr. Castle hátának!

- Biztosan, mert nem fájt neki, amikor hozzáértem - elevenítette fel az éttermi pillanatot Kate, amikor átölelte a férfit.

- Ha még lemennek a partra, kenje be még egyszer, mielőtt a vízbe mennek! Megvédi a sós víz maró hatásától. Az óceán ma különösen meleg, és a hullámok is simogatóan lágyak, kiváló idő lesz egy kis éjszakai fürdőzésre, ráadásul tiszta a levegő, és ha elsétálnak a szirten túlra, csodálatos naplementét láthatnak - csacsogta a nő, miközben elindította a mosogatógépet.

Kate zavarában egyetértően bólintott, és azon töprengett, vajon célozni akart Manuela arra, hogy mi mindenre alkalmas az óceán, vagy csak ő képzelte bele a szavaiba, mert amikor a nő felé pillantott, igencsak pajkosan csillogott a szeme.

Ebben a pillanatban lépett a konyhába Castle fehér, feltűrt szárú térdnadrágban. A kezében levő törölköző és a szélrózsa minden irányába meredező vizes haja jelezte, hogy csak az imént szállt ki a zuhany alól. Mivel mindkét nő egy szó nélkül, jelentőségteljesen mosolygott, gyanakodva nézett rájuk.

- Csak nem én voltam a téma?

- Nem te, csak a hátad - hűtötte le Kate.

- Azt hiszem, elővehetem a csekkfüzetemet Manuela. Tényleg használt a kenőcse - mondta elismerően, és hogy bebizonyítsa, mennyit segített a gyógynövényes szer, megfordult, hogy a házvezetőnő láthassa a hátát, ami már messze nem volt olyan gyulladt, mint reggel, és nem is hámlott.

Castle nem is gondolta, milyen hatást vált ki a két nőből az ártatlan mozdulattal. Kate önkéntelenül végigjáratta szemét a széles, izmos háton, aztán tekintete lefelé indult, egy pillanatra elidőzött a férfi fenekén, aztán folytatta útját az erős vádli felé, amíg meg nem állt a papucsba bujtatott lábfejen. Manuela egy pillantással felmérte a kellemes képet, és szeme sarkából érzékelte Kate reakcióját is.

- Hát, nem megvetendő látvány - mondta elismerően, és mosolyogva Kate-re kacsintott.

- Ugye? És már nem is fáj - fordult vissza Castle, akiben csak akkor tudatosult, hogy Manuela nem a gyógyuló bőréről beszél, amikor észrevette a két nő kissé pajzán mosolyát. - Manuela, hát már maga is? - ingatta meg a fejét rosszallást tettetve. - Tudja, hányszor nézett meg így Kate titkon? Már évekkel ezelőtt nem tudott betelni velem - mondta önhitten.

- Mi? Hogy én? - ellenkezett kevés meggyőződéssel Kate, akinek azonnal eszébe jutott az első alkalom, amikor alaposan megszemlélte a férfit, miközben pajzán gondolatai támadtak. Önkéntelenül elmosolyodott az emlékre!

- Látja? - intézte a kérdést Manuela-hoz Castle, miközben önigazolásképpen a mosolygó nőre mutatott. - Valld csak be Kate, hogy jóval azelőtt megnéztél, mit én téged!

Kate Manuela felé fordult.

- Ő a találkozásunk első napján végigmért, én őt csak egy évvel később - mondta fölényes magabiztossággal. - Volt egy ügyünk, amikor Castle meg volt győződve arról, hogy megátkozta egy múmia, és ennek köszönhette, hogy egy akció során letépte egy kutya a farmert a hátsójáról. Na, akkor megnéztem, de csak azért, hogy lássam, nem sérült-e meg - állította szemrebbenés nélkül, mire Castle fintorogva megingatta a fejét.

Manuela elnevette magát. Alig ismerte ezt a két kedves embert, de azt már tudta, hogy nem fognak unatkozni egymás mellett.

- Ne féljen, Mr. Castle! A szigeten nincsenek kutyák! Bár ... azért az még előfordulhat, hogy valaki letépi magáról a nadrágot!

Castle annyira meglepődött, a nyíltan pajzán célzáson, hogy hirtelen vissza sem tudott vágni egy csípős megjegyzéssel. Patterson egyszer mesélte neki, hogy a Karib-tenger szigetein élők mennyivel nyíltabban beszélnek a szexualitásról, amit az élet boldog velejárójának és örömforrásának tartanak, amiben nincs semmi tabu, szégyellni való pedig pláne nincs.

- Na, de nem zavarom magukat! Úgy látom, Jose is végzett - nézett ki nyújtott nyakkal az asszony az ablakon, ahonnan éppen csak rálátott a medencénél tevékenykedő férjére, aztán még egyszer körbepillantott a konyhán, hogy mindent rendben hagyott-e, és az ajtó felé indult. - Ne felejtse el, amit mondtam! - szólt vissza Kate-nek, mielőtt kilépett volna a konyhából.

- Mi ... mit mondott? - kérdezte gyanakodva Castle.

- Semmi ... nem érdekes - biggyesztette le látványosan a száját Kate, mintha valami csak rá tartozó dolgot mondott volna neki Manuela a férfiról, holott tudta, hogy csak arra célzott az asszony, hogy kenje be Castle hátát, mielőtt fürödnének az óceánban.

- Nem szeretem, amikor a hátam mögött sutyorogtok - duzzogott az író, mire Kate nagyot sóhajtott.

- Csak tudnám, miért hiszed, hogyha egy másik nővel beszélgetek, akkor mindig veled foglalkozunk?

- Azért, mert mindig velem foglalkoztok - jelent meg egy kis pimasz mosoly az férfi szája sarkában. - Persz, ha közben ilyen finomságok készülnek - kapott be egy hajszálvékony sonkaszeletet - akkor ez megbocsátható. Ümmm ... ez valami fenséges! Biztosan valami különleges pácban érleleték - nyúlt a következő sonkaszeletért.

- Mit szólnál, ha csomagolnánk ezekből - mutatott végig Kate a hidegtálon - és lemennénk a partra? A szirten túl még sosem voltunk.

- Jó! - bólintott két falat között Castle. - Poharakat is tegyél, én addig megnézem, milyen italkészlete van Patterson-nak a bárszekrényben!

Egy óra múlva már messze jártak a luxusnyaralótól. A tengerbe nyúló sziklaszirt eltakarta előlük az ember által alkotott utat, épületet és kertet. Miután leterítették a kockás plédet a kicsit távolabbi selymes fűbe, kéz a kézben sétáltak a parton. Meztelen lábuk alatt besüppedt a finom szemcséjű fehér homok, de lábnyomuk csak másodpercekig őrizték a jelenlétüket, mert a partra futó lágy hullámok újra és újra elsimogatták őket. A Nap lassan közeledett a látóhatár felé, sugarai egyre alacsonyabb szögben, egyre hosszabb utat megtéve hatoltak a légkörbe, amitől az éles fény bársonyosan lággyá vált, és a vakítóan kék ég lassan rózsaszínbe fordult. 

Kate megállt, az óceán és a lenyugvó Nap felé fordult. Castle egy pillanatig ráfeledkezett a természet csodájára, a karibi naplementére, de a következő másodpercben már a nőt nézte, akinek oly ritkán látta az arcán azt a boldog, gyermeki áhítatot, mint amivel most a mesebeli látványt nézte. Kate mögé állt, gyengéden átkarolta, és lassan megringatta, miközben örömmel érezte, hogy a nő a mellkasának dől, és arcát az övéhez simítja.

- Ez rettentő giccses - szólalt meg Kate anélkül, hogy levette volna szemét az egyre narancsosabb színben pompázó tűzgömbről. Ámulattal teli tekintete és hangja szöges ellentétben állt a szavaival.

- Hm ... giccses, de gyönyörű - mosolyodott el Castle. Hirtelen úgy érezte, mintha a természet körülölelné őket: a hullámok csobogása, a szél susogása, az irreális színekben pompázó égbolt, a sirályok távolról ideszűrődő vijjogása mind azt az érzést keltette, mintha csak ketten lennének ezen a bolygón, és mintha olyan messze kerültek volna az emberi gonoszságtól, mint még soha. Percekig álltak szótlanul ölelve egymást, végül Kate törte meg a csendet.

- Gyere, fürödjünk!

Kibontakozott az ölelésből, és kézen fogva a férfit a pléd felé húzta.

- Az óceán arra van - intett az ellenkező irányba értetlenül Castle, de azért engedelmesen követte a nőt, miközben szabad kezével már az ingét gombolta ki.

- Nem szeretném, ha a fájdalom elvonná a figyelmedet - húzta fel incselkedve a szemöldökét egy pillanatra Kate, aztán, hogy a férfi is értse a célzást, a táskából előkapta Manuela kenőcsét.

- Megint? - fintorgott az író, amiért a fantáziájában megjelenő romantikus kép, ahogy csókokkal kísérve egymást levetkőztetik, és kézen fogva besétálnak az óceán hűs vizébe, egy pillanat alatt tovatűnt. Hirtelen, feledve a csalódását, kajánul elvigyorodott. - Na jó! Tudom, hogy csak azért csinálod, hogy megsimogathass!

Kate bosszankodást színlelve az égnek emelte a szemét, de most nem kezdett ellenkezni a férfival.

- Le azzal az inggel, Mr. Castle! - játszotta a határozott, kérlelhetetlen nyomozót Kate.

- Miért? Mi lesz, ha nem veszem le? Talán letépi rólam, Beckett nyomozó? - húzta fel huncutul a szemöldökét a  férfi, a következő pillanatban viszont pajkos mosoly jelent meg a szája sarkában. - Vagy a nadrágot akarja letépni rólam? - jutottak eszébe Manuela szavai.

- Castle! - emelte fel türelmetlenül a hangját Kate, de a férfi csak közelebb lépett hozzá.

- Segítene, Beckett nyomozó? Olyan bonyolultak ezek a gombok - színészkedett, miközben lassan előrehajolt, és orrával megcirógatta Kate orrát. Érezték a másik testéből áradó meleget, a simogató leheletet. Castle alig észrevehetően közelebb húzódott, és lassan érintve a vágytól kissé elnyílt, duzzadt ajkakat, megcsókolta. Érezte, ahogy a nő finom ujjai végigsimítanak a mellkasán, aztán elidőznek a gombokon, amik engedelmesen bújnak át a gomblyukon, végül egy könnyed mozdulattal tolják le a válláról a könnyű vászoninget. Castle beletúrt a lágy hullámokban leomló hajba, aztán ajkai Kate nyakára, majd vállára vándoroltak, miközben lehúzta a lenge nyári ruha pántját. Érezte, hogy a nő gyengéden felborzolja a tarkója sűrű hajszálait, aztán játékosan megdörzsölgeti a fülcimpáját, majd az ajkai közé veszi, és finoman beleharap. Belenyögött az érzésbe, ami megbizseregtette minden idegszálát, és abban a pillanatban tudta, hogy lehet bármilyen gyönyörű a természet, semmi nem lehet csodálatosabb annál a természeti erőnél, ami két szerelmes embert összeköt. 

Kate még soha nem érezte azt az érzést, amit ezen az estén. Nem voltak hálószobába beszűrődő városi fények és utcazajok, sem zárt ajtó, ami védené őket az avatatlan szemektől, csak az óceán hullámai, a szélben susogó pálmafák, a bíbor felhők, az izzó napkorong, és két ember, akiket összeköt egy mindent elsöprő érzés: a szerelem szabadsága.

Sokáig szerették egymást, lassan fokozva a vágyat, minden idegsejtjüket megbizseregtetve, és csak akkor engedtek szabad utat a mindent elsöprő beteljesülésnek, amikor megérezték a másik testének remegését és visszafojtott lélegzetét, hogy aztán hullámként áradjon szét sejtjeikben a felszabaduló energia, és ösztönöktől vezérelve szakadjon ki torkukból a gyönyör hangja.

Lassuló lélegzettel feküdtek egymás karjaiban, és nézték a föléjük boruló sötétkék égbolton ragyogó csillagokat.

- Olyan, mintha egyedül lennénk a világmindenségben - suttogta Castle.

Kate elmosolyodott. Ugyanazt érezte, mint a férfi.

- Egyre kedvesebb lesz számomra a víz, és a csillagok - támaszkodott a könyökére, miközben másik kezével a férfi mellkasát cirógatta. - Moore birtok, Hamptons, Bahamák - sorolta azokat a helyeket, ahol hasonló érzések kerítették hatalmukba.

- Bemenjünk? - pillantott a csendes, alig mozduló óceán felé Castle, mire Kate bólintott.

- Várj! - állította meg egy mozdulattal a felülő férfit, és mire az meglepetéséből felocsúdott volna, már gyengéd mozdulatokkal kente rá a gyógykenőcsöt a hátára, végül pedig végighúzta ujját Castle gerince mellett, és amikor megérezte, hogy férfi megborzong, megcsókolta. - Most mehetünk - súgta a fülébe.

Egy perc múlva Castle behunyt szemmel élvezte, ahogy Kate combjai a derekára, karjai pedig a nyaka köré fonódnak, ahogy telt, kerek mellei a mellkasához simulnak, hogy végigsimíthat a nő bársonyos bőrű hátán, és csókolhatja puha, érzéki ajkait. A gyengéd érintések most nem vágykeltőek, csak biztonságot adók és megnyugtatóak voltak. Az óceán meglepően meleg vize, mint egy védelmező burok, lágyan ringatva ölelte körül őket. Tudták, hogy ezt az éjszakát sem fogják soha elfelejteni.

Változatok egy témára 8/20

- Peter Gordon vagyok, a Nassau Guardian újságírója. Kate Beckett nyomozóhoz, és Richard Castle-höz van szerencsém, ha nem tévedek - mosolygott a meglepett íróra.

Castle gyorsan kapcsolt. Tudta, hogy az újságoknak hosszú időn át anyagot szolgáltatott az elrablása, aztán a megmentése, és mire lecsillapodott volna a velük történtek hírértéke, újra a címlapra kerültek az esküvő miatt. Hiába volt a szertartás hirtelen elhatározás, amin csak a legszűkebb család vett részt, néhány nap múlva az egyik magazin újságírója kiszagolta a történteket, és máris megint lecsapott rájuk a sajtó. Ő már megszokta a riportereket, újságírókat, sőt, volt, amikor kimondottan élvezte az interjúkat, de tudta, hogy Beckett a háta közepére sem kívánja őket. A nászút ráadásul egy olyan intim szférája az életüknek, amit a nő biztosan meg akar őrizni kettejüknek, és nem akarja megosztani a világgal, ezért felöltötte udvarias, de tartózkodó mosolyát, és határozottan a fiatalember szemébe nézett.

- Mr. Gordon, megtisztelő, hogy felismert bennünket, és tudom, hogy az olvasók kíváncsiak arra, hogyan tölti a nászútját egy bestseller író, de most nem adok interjút!

Peter néhány másodpercig farkasszemet nézett az íróval, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy kiengedné kezéből a sors nyújtotta lehetőséget. Szeme élénken csillogott, ajkán kissé gúnyos mosoly bujkált.

- Félreértett, Mr. Castle! Nem önnel, és nem a nászútjukról szeretnék riportot készíteni - húzta fel a szemöldökét, mintha arra várna, vajon az éles eszűnek tartott író, kitalálja-e jövetele valódi célját.

- Úgy érti ... - döbbent meg Castle. Szemét összehúzta, tekintetében elszántság tükröződött, és kihúzta magát a székben, mint aki kész megvédeni élete szerelmét a gonosz sajtó ármánykodásától. - Úgy érti, hogy a feleségemet akarja zaklatni?

Peter arcáról azonban nem tűnt el a magabiztos, megnyerő mosoly, de  biztonság kedvéért, tiszta szándéka jeléül felemelte a kezét.

- Szó sincs zaklatásról - mondta, és figyelmen kívül hagyva az író villámokat szóró tekintetét, Kate felé fordult. - Beckett nyomozó, talán nem is tudja, hogy egész rajongótáborra tett szert itt a Bahamákon.

- Nocsak! - mosolygott érdeklődve az újságírónak álcázott Peter-re Kate, miközben a szeme sarkából figyelte Castle reakcióit. Magában jót derült az író megrökönyödésén, hogy egyáltalán szóba állt egy riporterrel, ahelyett, hogy egy flegma, csípős megjegyzéssel távozásra bírta volna, ráadásul még érdeklődést is mutat felé. - És honnan ismernek egyáltalán maguk egy New York-i gyilkossági nyomozót?

Peter megpaskolta a vállán lógó laptoptáskát.

- Az internet korában nincsenek távolságok és titkok - nevette el magát a fiú, aztán elkomolyodva, elismeréssel kezdett beszélni. - Az, ahogy felgöngyölítette a vőlegénye elrablásának ügyét, csodálattal töltötte el az embereket. Szinte az első naptól fogva beszámoltunk a eseményekről. Egy idő után olyan izgalommal várták a fejleményeket, mint egy rendkívül izgalmas krimisorozatot, vagyis jobban, mert ez a valóság volt. Nagyon sokan még imádkoztak is, hogy meg tudja menteni az esküvő előtt elrabolt szerelmét, aki a sivatagban kóborolt.

Castle bosszankodva figyelte, mennyire tetszik a helyzet Beckett-nek, és nem értette, hogyhogy nem lát át ennek a kis piócának a piszkos trükkjén. Először legyezgeti a leendő interjúalany hiúságát, és mire az észbe kap, már bele is egyezik a riportba, vagy olyan információkról kezd el beszélni önkéntelenül, amiről nem is akart. Kate sokkal okosabb volt annál, minthogy belesétáljon egy ilyen csapdába, az író most mégis azt vette észre, hogy a nő átszellemült, szerény mosollyal hallgatja az újságíró dicshimnuszát.

- Nem kóboroltam - nyomta meg éllel a szót Castle, miközben remélte, hogy ki tudja zökkenteni a férfit a szóáradatból, de az figyelemre sem méltatva az írót, tovább beszélt.

- Amikor megtalálta a sivatagba ledobott konténert, rekordokat döntött az eladott példányszám! Bevallom, azért amikor mindketten eltűntek, még én is izgulni kezdtem! Persze tudhattam volna, hogy Shaw ügynökre lehet számítani, és kiszabadítja magukat abból a raktárból! Ennek ellenére a magáé a dicsőség, hogy megmentette Mr. Castle-t! - biccentett elismerően Kate felé Peter, mintha meghajolna előtte.

- Azért a sikerhez sok ember munkája kellett, és az is, hogy a férjem okos és kitartó legyen a sivatagban - mondta Kate zavartan mosolyogva, mint akinek jólesik a dicséret, de nincs hozzászokva.

- Honnan tud maga a raktárról és Shaw ügynökről? - ráncolta gyanakodva a homlokát Castle.

- Egy jó újságírónak jó kapcsolatai vannak - vágta rá sejtelmesen Peter, és alig észrevehetően Castle-re kacsintott, aztán elkomolyodva újra Kate felé fordult. - Megtisztelő lenne, ha készíthetnék a szerelméért hősiesen küzdő New York-i nyomozóval egy riportot.

- Nem vagyok valami jó riportalany - mentegetőzött Kate.

- Sok olvasót tenne boldoggá, ha válaszolna néhány kérdésemre - csengett kissé hízelkedve Peter hangja, de azonnal észrevette, hogy talán túllőtt a célon, ezért őszintén hozzátette: - Az édesanyámat és a nagymamámat is boldoggá tenné.

Peter közben arra gondolt, az utolsó mondat még igaz is, mert Phoenix-ben élő szülei és nagyszülei valóban csodálattal olvastak akkoriban az elszánt nyomozónőről.

- Mr. Gordon! Nászúton vagyunk, és a feleségem nem önnel akarja tölteni az idejét - előzte meg Castle Kate-t, és udvarias műmosolynak álcázott utálattal nézett farkasszemet az újságíróval.

Mintha másodpercekre megfagyott volna a levegő a két férfi között, amikor szelíd, kedves hangon megszólalt Kate, hogy feloldja a feszültséget.

- Megtisztelő az ajánlata Mr. Gordon, de ezt még át kell gondolnom.

Castle szája elnyílt csodálkozásában, és még levegőt is elfelejtett venni egy ideig. Döbbenten figyelte, hogy a fiatalember felfirkantja egy szalvétára a telefonszámát, hogy feltétlenül hívja fel Kate, ha meggondolja magát.

- Nekem bármilyen időpont megfelel. Egy ilyen különleges riportalanynak bármikor a rendelkezésére állok - tette le a szalvétát Peter a nyomozó elé, aztán udvariasan elköszönt, és amilyen hirtelen felbukkant, úgy el is tűnt a turistáktól nyüzsgő part forgatagában.

Castle-ben forrt a méreg, több okból is. Ez a zöldfülű kis firkász úgy beszélt Kate-tel, mintha ő ott sem lett volna, aztán a megmenekülését úgy tüntette föl, mintha ő csak céltalanul, körbe-körbe kóborolt volna a sivatagban, mint egy eszement, ostoba áldozat, végül mert olyan simulékonyan, a nő szakmai hiúságára apellálva beszélt, hogy még a tapasztalt Kate Beckett nyomozót is megtévesztette. Legalábbis erre következtetett Kate reakciójából, és abból, amilyen átszellemült mosollyal az arcán kevergette a kávéját.

Castle nem tudta, hogy Kate-nek mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy csak mosolyogjon, és ne nevessen fel hangosan. A nő csak a szeme sarkából figyelte a száját összeszorító, magában fortyogó férfit, akinek szűkre vont szemhéjain keresztül is szikrákat szórt a szeme, de nem szólt. Tudta, hogy Castle nem fogja szó nélkül hagyni a történteket, és nem is kellett sokáig várnia.

- Nem hiszem el, hogy bedőltél ennek a kis piócának - szűrte a szavakat a fogai között a férfi.

- Nem dőltem be semminek, Castle - mondta nyugodtan Kate, aztán élvezettel belekortyolt a kávéjába.

- Azt hittem, utálod, ha riporterek faggatnak, erre ez a rámenős zöldfülű meglegyezgette a hiúságodat, te meg máris belementél!

- Castle! - emelte meg a hangját Kate, mielőtt még a férfi teljesen belelovalná magát a saját verziójába. - Először is, nem mentem bele semmibe! Másodszor, pontosan tudom, hogy a dicséret csak egy eszköz volt a kezében. Harmadszor - tette hozzá lágyabb hangon - azt hiszem, féltékeny vagy - mosolygott kihívóan Castle-re, miközben finoman végigsimított a durcás arcon.

- Mi? Hogy én? Féltékeny? - hebegett felháborodva a férfi. - Erre a kis ... kis ... piócára? - húzta el bosszankodva a száját, mivel még új lekicsinylő szót sem talált rá.

- Valld be, meglepett, hogy nem veled, a híres íróval akar interjút készíteni, hanem velem!

- Ugyan, dehogy! - hőkölt hátra felháborodást tettetve, aztán ahogy Kate-re nézett, aki kissé oldalra billentett fejjel, felhúzott szemöldökkel, átható tekintettel várta az igazságot, megadóan sóhajtott. - Na jó, elismerem, kicsit szokatlan ez a helyzet!
Kate elégedetten hátradől a székében, bár sejtette, hogy a férfinak még nyomja valami a lelkét.
- Ugye nem akarsz riportot adni ennek a .... - keresgélte a megfelelő szót a túl jóképű, túl behízelgő modorú, túl fiatal, túl vonzó újságíróra.
- Castle! Ne nevezd megint piócának! Nem tapadt ránk, csak udvariasan egy riportot kért!
- Most miért véded? - duzzogott tovább az író. - Képes kenne legalább egy órára elrabolni tőlem a nászutunkon!
- Reggel még egyáltalán nem zavart, ha néhány órát külön töltünk - szúrt oda a férfinak, és ahogy annak fájdalmasan megrezdült az arca, tudta, hogy telibe talált.
Castle másodpercekig hallgatott, aztán őszinte tekintettel, komolyan megszólalt.
- Az hiba volt, és tanultam belőle - mondta, aztán mint akinek felvillan valami a fejében, hátra dőlt a széken, és kíváncsian méregette Kate-t. - Te komolyan elgondolkodtál azon a riporton, ugye?
Beckett tudta, hogy most kell nagyon figyelnie a válaszára, mert erre fogja építeni a másnapi tervét.
- Utálok interjút adni, és valami furcsa oknál fogva veled szeretnék tölteni minden pillanatot - mosolygott incselkedve a férfira, akinek arcára kiült a tettetett bosszúság mögött a szerelem fűtötte boldogság, de egy pillanat múlva Kate folytatta a mondatot, és Castle arcára ráfagyott a mosoly - de Gates biztosan örülne egy rendőrséget népszerűsítő cikknek. Tudod, mennyire fontos neki a PR! - húzta el a száját Kate, jelezve, hogy ő teljesen más nézőponton van, mint a főnöke.
- Miért lenne Gates-nek fontos, hogy írjanak egy cikket a Bahamákon a New York-i rendőrségről? - érvelt gyorsan Castle, még mielőtt Beckett kötelességtudatból igent mond az újságírónak.
- Igazad van! Sokkal kellemesebb és izgalmasabb dolgokkal is eltölthetjük az időnket - csillogott huncut fény a zöld szemekben.
Castle tudta, hogy amikor Kate így néz rá, miközben játékosan, mégis rendkívül érzékien beharapja az alsó ajkát, teljesen elveszik. Képzelete vad iramban kezdte maga elé vetíteni azokat a kellemes és izgalmas dolgokat, amiket kettesben tehetnének. Nyelt egyet, hogy kiszáradó száját életre keltse.
- Patterson szigete megfelelő hely lenne erre - mondta rekedtes hangon, miközben elbűvölve járatta végig szemét Kate-n, aki éppen felállt, és megigazított egy a kontyba kötött hajból kiszabaduló rakoncátlan tincset. A napsugarak úgy törtek utat maguknak, hogy láthatóvá váltak a haj vonalát szegélyező apró, hullámos, selyemszál finomságú kis angyalhajak, amelyek a kecse nyakra irányították a férfi figyelmét. Tekintete követte az íves vonal lefutását egészen a csupasz, bársonyos bőrű vállakra, majd a duzzadó, kerek mellekre, amelyekre rásimult a lenge nyári ruha.
Kate elégedetten látta, hogy Castle elnyílt szájjal bámulja, miközben gondolatai már a képzelet világában kalandoznak.

Változatok egy témára 8/19

Eddig sem érezte jól magát, amiért titkolózott Kate előtt, de a fiúk reakciója felerősítette mardosó a bűntudatát, amit eddig megpróbált elfojtani, és ami most főnix madár módjára éledt újra hamvaiból.

Végigsimított a homlokán, aztán idegesen megdörzsölte az állát. Néhány másodpercig még bosszankodva gondolt a fiúkra, akik szépen behúzták a csőbe, de aztán gondolatai már csak egy dolog körül forogtak. Hogyan lehetett ilyen ... meggondolatlan, érzéketlen tuskó? Hirtelen mázsás súlyként nehezedett rá az elmúlt évek megannyi szívszorító pillanata. A pillanatok, amikor reménykedve várta, hogy Kate megsebzett lelkében leomoljon a fal, hogy a nő elfogadja a szerelmét, a pillanatokra, amikor majdnem meghaltak, a félelmeikre, a szenvedésekre és a mindezt elsöprő mámorító boldogságra. Most, hogy megkapta, amire annyi éven át vágyakozott, itt ül egyedül egy padon, és azon töpreng, hogy is hagyhatta egyedül Kate-t, de legfőképpen hogyan is titkolózhatott előtte! A falba tudta volna verni a fejét! Felpattant, és az országút felé futva, hatalmas karlendítésekkel próbált leinteni egy taxit. A sofőr későn vette az integető alakot, ezért nagyot fékezve állt meg, és tolatott kissé vissza.

- A Palma Beach-re, legyen szíves! - szólt előre idegesen a fehér inges, barátságosan mosolygó sofőrnek. - Fontos lenne, hogy minél előbb odaérjek - tette hozzá kétségbeesett arccal, mivel az elmúlt pillanatokban élénk fantáziája meglódult, és az eddig ártalmatlannak vélt kis akcióját kezdte egyre tragikusabb színben látni. Annak ellenére, hogy tudta, Kate jól ismeri őt, és elfogadta a hibáival együtt, attól félt, hogy most nem úgy fog reagálni a vallomására és bocsánatkérésére, mint máskor. Nem attól félt, hogy jelenetet rendez, vagy otthagyja és hazautazik, egyszerűen csak nem akart neki fájdalmat okozni, és nem akarta életük egyik legszebb hetét elrontani. Aztán újabb gondolatok kezdték befészkelni magukat a fejébe arról, hogy mit csinálhat nélküle a nő. A tudat, hogy talán nélküle is jól érzi magát, csak rontott a lelkiállapotán. Vászoncipője megtelt homokkal, amikor futva próbálta megtalálni az emberektől nyüzsgő parton Kate-t, és lába bokáig süppedt a finom szemű, hófehér homokban. Zihálva kapkodta a levegőt, és értetlenül nézett körül, amikor oda ért, ahol Kate-et hagyta. A pálmafasor, a napágy, minden a helyén volt, csak éppen a nő helyén már egy vékony kis idős hölgy heverészett. Végighúzta kézfejét gyöngyöző homlokán, miközben arra gondolt, az első büntetést már meg is kapta a sorstól. A tűző naptól hunyorogva járatta tekintetét végig újra a partszakaszon a gyönyörű, fekete bikinis alakot keresve, de mivel nem látta sehol, elkeseredve a telefonjáért nyúlt. Semmiképpen nem telefonon akarta ezt megbeszélni Kate-tel, ezért mielőtt hívást indított volna, az idős hölgyhöz lépett, akinek élénk, átható tekintete és vékony, szinte tökéletes alakja az anyjára emlékeztette.

- Km - köszörülte meg zavarában a torkát. - Elnézést!

- A gyönyörű hölgyet keresi? - előzte meg az asszony, aztán miután Castle bólintott, a part távolabbi részén sorakozó éttermek felé mutatott. - Arrafelé ment el - mondta, miközben érdeklődve méregette a férfit. - Nagyon kedves nő. Ahogy észrevette, hogy nem találok napágyat, azonnal felajánlotta, hogy átadja az övét. Ritka, hogy egy nőben egyesüljön ennyi kiváló tulajdonság: szabályos, gyönyörű, mégis egyedi arc, telt, érzéki ajkak, ragyogó, őszinte tekintetű szemek, tökéletes alak és ráadásul még együtt érző és kedves is! Na, fiatalember, ez maga a csoda! Higgyen nekem! Én már csak tudom! Az egész életemet a modellügynökségek intrikákkal teli világában töltöttem - tárta szét színpadiasan a kezeit, amitől Castle megint úgy érezte, mintha az anyjára oly jellemző tekintetet és mozdulatokat látná viszont.

- Igen, tudom, hogy mennyire különleges - mosolyodott el Castle szomorkásan, mert közben arra gondolt, jobban meg kellene becsülnie ezt a csodát. - Köszönöm a segítségét - mondta, és az éttermek felé indult.

Már percek óta éberen fürkészte a trópusi virágoktól pompázó teraszok vendégeit, mire végre meglátta Kate-t, aki hófehér, vállpántos ruhájában, ami szabadon hagyta szép ívű vállát, laza kontyba tűzött hajával, melyből néhány tincs eleganciát sugárzó arca mellett kunkorodott, olyan volt, mint egy görög istennő. Castle néhány másodpercig nézte az ebédelő nőt, aki éppen belekortyolt a gyöngyöző ásványvízbe, aztán nyelt egyet, és halvány mosolyt erőltetve az arcára, mellé lépett.

- Szia Castle! Ilyen hamar megjöttél? Nem nézted meg az előadást? - nézett rá Kate meglepetten, de arcán a viszontlátás örömével.

- Nem. Nem néztem meg - mondta olyan komolyan a férfi, hogy Kate, annak ellenére, hogy tudta a férfi útjának titkos célját, meglepődött.

- Valami baj van? - húzta össze  a szemét, miközben Castle arcát fürkészte, mert a férfi feltűnően gondterheltnek látszott. 

Kate arra számított, ha sikerül Castle-nek a fiúkkal beszélnie, akkor vagy izgatottságát rejtegetve tér vissza a titkos kis útjáról, vagy behízelkedve próbál a kedvére tenni és elnyerni a bocsánatát, miközben elárulja, hol is járt, de most olyan volt, mint akinek élete sorsdöntő kérdéséről kell döntenie, és tele van kétségekkel. Már az is megfordul a fejében, hogy valami rossz hírt kapott otthonról, amikor végre az író leült vele szemben, és szorongásokkal teli tekintetét rá emelte.

- Kate! Én ... én tudom, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, de ... de - kereste a megfelelő szavakat elszorult torokkal.

- Egy kis időre megfeledkeztél róla? - segítette ki szelíden Kate, miközben bátorítón megfogta a kezét. 

Castle-t boldog megkönnyebbülés járta át az érintéstől, és a tudattól, hogy megtalálta azt a nőt, aki nem akarja megváltoztatni, aki elfogadja a gyerekességét, a bosszantó vagy idegesítő megjegyzéseit és tetteit, aki olyannak szereti, amilyen, és éppen ezért meg tudja bocsájtani a hibáit.

- Igen - bólintott szomorkás félmosolyra húzva a száját - megfeledkeztem róla, de ígérem, soha többé nem fordul elő. Én nem akartalak egyedül hagyni a nászutunkon, csak ... csak annyira izgatta a fantáziámat, hogy miért akarta valaki megölni a fiatal, sikeres komikus kis törpét, hogy ... 

- Castle! Sokáig éltem egyedül, megtanultam jól érezni magam akkor is, ha nem szórakoztat valaki. Attól, hogy összeházasodtunk, még nem vagyunk egymáshoz láncolva, és különben sem akartam, hogy miattam még jobban leégj - mentegette Kate a férfit. Minden szót őszintén mondott, hiszen így érezte. Nem az esett neki rosszul, hogy néhány órát külön töltenek, hanem az, hogy Castle nem volt vele őszinte, hogy a háta mögött folytatott eltitkolt telefonokat a fiúkkal. Ha a férfi nem jön rá magától, hogy kettejüket összekötő feltétlen bizalom alapja az őszinteség, akkor ... nem akarta tovább gondolni a gondolatmenetet, és örült, hogy Castle folytatta.

- Nemcsak erről van szó, Kate! Én tegnap felhívtam Ryant - kezdett bele, és néhány perc alatt elmesélte az egész titkos kis akcióját.

Kate szívéről legördült a kő, ami az előbbi gondolata miatt nyomasztotta. A férfi komoly volt, hangja időnként megremegett, és nem akarta elbagatellizálni a történteket, érezte a súlyát.

- Talán elég okos vagyok ahhoz, hogy tanuljak a múlt hibáiból, és ne kövessem el őket még egyszer. Nem akarok még ilyen kicsi titkokat sem köztünk, Kate - nézett kérlelőn a nő szemébe, mire az, hogy oldja a túl komolyra fordult  pillanatot, huncutul elmosolyodott.

- Szóval, úgy gondolod, hogy elég okos vagy?

- Hát, elvégre egy világhírű bestseller író vagyok, és elértem, hogy a feleségem légy - egyenesedett ki megkönnyebbülten mosolyogva a férfi, és megnyugodva könyvelte el, hogy Kate könnyebben megbocsátotta a titkolózását, mint gondolta.

- Elég lett volna egy "igen"! - szűkült össze figyelmeztetően Kate szeme, mire Castle arcáról eltűnt a fülig érő mosoly.

- Igaz - mondta, miközben két kezébe fogta a nő finom ujjait. - Szóval, nem haragszol?

- Nem haragszom Castle, de ... de nem esett jól, hogy nem voltál őszinte. Ha egyszer megéreznéd azt, milyen, hogyha nem nyílt veled az az ember, akiben feltétel nélkül bízol, pontosan tudnád, hogy miért fáj egy kicsit, amit tettél.

- Soha többet nem lesz ilyen, Kate! Soha többet - bizonygatta Castle kapkodva.

- Tudom - suttogta a nő, és kissé megemelkedett, áthajolt az asztalon, és futó csókot lehelt a meglepődött férfi szájára.

Castle annyira el volt foglalva a felszabadító érzéssel, ami hirtelen elárasztotta, hogy eszébe sem jutott, hogy rákérdezzen Kate-re, nem gyanakodott-e arra, hogy nyomozni szeretne a fiúkkal. A mardosó rossz érzés elmúlt, és hirtelen megérezte, hogy milyen éhes. Már jóízűen falatozott, miközben Kate azon sajnálkozott, hogy a fiúknak nyomozniuk kell egy ilyen gyönyörű helyen, mint a Bahamák, ahelyett, hogy a szeretteikkel nyaralnának, amikor egy magas, szabályos arcú, fekete, hullámos hajú fiatalember állt meg az asztaluk mellett. Castle szájában megállt a falat, miközben végigmérte. Az arányos testen tökéletesen állt a divatos szabású sötétkék farmer, és a szűk fazonú fehér ingen szinte átlátszottak a szépen kidolgozott izmok. A fiatalember mosolyát megnyerővé tette tökéletes fogsora és barátságosan csillogó barna szeme.

- Bocsássanak meg a zavarásért! - szólat meg bársonyos, kissé behízelgő hangon. - Peter Gordon vagyok, a Nassau Guardian újságírója. Kate Beckett nyomozóhoz, és Richard Castle-höz van szerencsém, ha nem tévedek - mosolygott a meglepett íróra.

Változatok egy témára 8/18

- Olvasott rólam ... rólunk a phoenixi újságokban, ugye? - kérdezte, mire Peter fülig érő mosollyal bólintott.

- Igen. Éppen a szüleimnél voltam látogatóban, amikor minden média attól volt hangos, hogy az FBI, a helyi és a New York-i rendőrség közös akciója nyomán sikerült megtalálni a híres bestseller írót, Richard Castle-t, akit az esküvője előtt rabolt el egy sorozatgyilkos. A hírekben dicshimnuszt zengtek az író menyasszonyáról, a kiváló logikájú, és elszánt Kate Beckett nyomozóról, aki nélkül nem jártak volna sikerrel. Azonnal felismertem magukat, amint feltűntek a strandon - tette hozzá kissé önelégülten.

- Hol élnek a szülei? - tette fel ártatlan arccal, érdeklődést színlelve a kérdést Kate.

- Phoenix-ben - vágta rá a fiú gondolkodás nélkül, mivel csak annyit érzékelt Beckett viselkedéséből, hogy nem utasítja el, hanem hajlandó beszélgetni vele. Nyeregben érezte magát. Gondolatban megveregette a saját vállát, mert a nyomozó egyetlen arcvonása sem árulkodott arról, hogy gyanakodna, ezért biztos volt abban, hogy a fogadást megnyerte. Az öröme azonban csak pár másodpercig tartott.

- Hm ... - mosolygott rezzenéstelen arccal Kate a fiúra. - Szóval az Arizona Egyetemre jár Phoenix-be, ahonnan hazautazott a szüleihez Phoenix-be?

Peter-nek csak egy pillanatra kellett az átható tekintetű zöld szemekbe néznie, hogy tudja, lebukott. Zavartan elkapta a tekintetét, de még meglátta a nyomozó szája sarkában bujkáló gúnyos kis mosolyt. Dühös volt magára, amiért egy ilyen egyszerű kérdéssel csőbe húzta a nyomozó, de reménykedett, hogy még nincs minden veszve.

- Én ... én csak kollégiumban lakom, és ...szóval az első újságot, amiben egy magukról szóló cikket láttam, azt otthon mutatta az apám - próbálta magát kivágni, és szenvtelenül a nő szemébe nézett, de barnára sült bőre alatt láthatóan megfeszültek a rendszeres edzésre utaló, szépen kidolgozott izmok.

Beckett összeszorított szájjal hallgatott pár másodpercig, mintha várna valamire, aztán megvillantotta azt a fensőbbséges tekintetét, amit a kihallgatásokon szokott bevetni, amikor megsemmisített egy gyanúsítottat, no és ahogy Castle-re nézett néha, amikor a férfi valami átlátszó mesét talált ki, hogy védje magát, de a fiú állta a tekintetét. Kate hanyag eleganciával a napágy magasra állított háttámlájának dőlt, és a homloka fölé tolt napszemüveget a szemére húzta. A sötét lencse takarásában körbejáratta szemét a hófehér homokon sütkérező nyaralókon. Csak pár másodpercre volt szüksége, hogy kiszúrja a két fiúból és három lányból álló társaságot, akik nem sok sikerrel próbálták titkolni, hogy őket figyelik.

- Micsoda véletlenek vannak - tett úgy, mintha elgondolkodna valamin. - Egy kedves évfolyamtársam az Arizona Egyetemen tanít, és ő is űrtechnológiával foglalkozik. Egy éve találkoztunk, akkor mesélt erről az űrkutatási projektről. Biztosan ismeri, Thomas Goodman-nak hívják. Most is olyan elhivatott, mint régen? - kérdezte érdeklődve, miközben nem kerülte el a figyelmét, hogy Peter ugyan kiválóan játssza a szerepét, szeme egy pillanatra árulkodón összehúzódott, mintha gyors döntésre késztetné magát, hogyan is reagáljon a kérdésre.

- Thomas Goodman? Sajnos őt nem ismerem, de tudja hogy van! Egy ekkora egyetemen rengeteg tanár van.

Kate kezdett elismeréssel nézni Peter-re. Könnyedén és gördülékenyen beszélt, miközben fesztelenül nézegetett körbe a strandon, és bár egyre kevesebbszer nézett Beckett-re, egy hétköznapi szemlélőnek teljesen őszintének tűntek volna a szavai. Csakhogy most egy különleges emberrel találta magát szembe.

- Na és, pontosan mi a kutatási területük? - tett úgy Kate, mintha nem látna át a fiú szándékain. Tulajdonképpen élvezte ezt a kis színjátékot. Olyan volt, mint amikor egy nyomozás során behívják a gyilkost valamilyen ürüggyel, és mialatt az nem is sejti, mire megy ki a beszélgetés, szépen ráhúzzák a vizes lepedőt. Türelmes volt, nem siettetett semmit, csak az alkalomra várt, hogy lecsaphasson.

Peter elnevette magát, ami talán kissé túlzóra sikerült, mert szinte az egész fogsora láthatóvá vált, ami olyan szabályos, hibátlan és vakítóan fehér volt, hogy azonnal az merült fel Kate-ben, hogy nem a természet alkotta, és a fiú egész megjelenésének fontos része volt.

- Nem hinném, hogy magát pont az űrkutatás műszakim kérdései izgatnák - tért ki a kérdés elől Peter.

- Miért? Maga szerint mi érdekel engem? - fordult a fiú felé Kate, és újra feltolta a napszemüveget a fejére.  - Vagy nem tart elég okosnak ahhoz, hogy egy felvázolt programot megértsek? - húzta fel kihívóan a szemöldökét.

- Dehogy! - mentegetőzött karjait széttárva Peter, aztán elkezdte tenyereit összedörzsölve lesodorni róluk a rátapadt homokot, amivel időt szeretett volna nyerni  a válaszra, de épp hogy levegőt tudott csak venni, mert Beckett megelőzte.

- Tudja, Peter, egészen szórakoztató volt a játéka, de úgy érzem, magának kezd egyre kínosabbá válni - ingatta meg sajnálkozást tettetve a fejét Kate. - A barátai már tűkön ülnek, hogy mire ment velem - intett az ötfős társaság felé a fejével.

- Mi? Milyen barátaim? - próbálkozott erőltetetten menteni a menthető Peter, de ahogy meglátta Beckett megsemmisítő tekintetét, és győzelmet sugárzó, kissé lekicsinylő mosolyát, nagyot sóhajtva megadta magát.  - Oké, ők valóban a barátaim, de nem akartam semmi rosszat - nézett most túljátszott, esdeklő tekintettel a nőre.

- Én voltam a fogadás tárgya, Peter? - tapintott az igazságra Kate, és mielőtt a fiú belekezdhetett volna egy mondvacsinált mentegetőzésbe, összevonta a szemöldökét, és figyelmeztetően felemelte az ujját. - Ne! Túl átlátszó a játéka! Remélem, nem fordult meg a fejében, hogy színész legyen! Nem lenne jó döntés megrohamozni Hollywood-ot - adta meg a kegyelemdöfést, miközben nem is sejtette, hogy telibe találta Peter óriási egóját.

A magát ifjú titánnak képzelő srác először csak elképedve nézett a nyomozóra, aztán egyre vörösebb lett, végül dühösen a homokba csapott az öklével. Kate figyelmét nem kerülte el a figyelő barátok reakciója. A két fiú harsány nevetés kíséretében ütötte össze a tenyerét, két lány jóízűen nevetett, míg a harmadik először kínosan elmosolyodott, aztán csalódottan lehajtotta a fejét.

- Most, hogy elvesztette a fogadást, elárulhatná, mi volt a cél? - kérdezte a most már dühösen összeszorított szájú fiútól, aki csak lopva pillantott a barátai felé.

- De hát, hogyan jött rá?

- Ugyan! Csak nézzen magára! Így nézne ki egy tudóspalánta? Ráadásul ez az elbűvölő, közvetlen stílus sem éppen az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok jellemzője.

- Ennyire elképzelhetetlen, hogy igaz legyen a sztorim? - csendült hitetlenkedés Peter hangjában.

- Nem - húzta fel a vállát Kate. - De a túl tökéletes mindig gyanús. Aztán ott volt Phoenix, meg az apró jelek, amikor hazudott. A tanárok említésénél egy apró szemösszehúzás, aztán egy kissé erőltetett nevetés, a teste apró jelei. Folytassam még?

- Nem, azt hiszem, egórombolásból mára ennyi éppen elég volt - sóhajtott látványosan Peter.

- Most már elárulja, mire ment ki a játék?

- Valóban Phoenix-ben élek - kezdett bele az igazság elmesélésébe a fiú - de egy színiiskolában tanulok, de azt hiszem, a mai nap után el kell gondolkodnom, hogy ott van-e a helyem. Ők a csoporttársaim - intett a barátai felé. - Amikor megláttuk magukat, azonnal felismertük a híres írót és a nyomozót a hírekből, és arról kezdtünk beszélgetni, valóban olyan jó-e a szakmájában, mint amilyennek az újságokban írták. Fogadtunk, hogy már vagyok olyan jó színész, hogy el tudom hitetni egy kiváló gyilkossági nyomozóval, hogy egy magányos tudóspalánta vagyok, aki egy intelligens nő társaságára vágyik, mert a saját korosztályával nem tud mit kezdeni. Nos, vesztettem - húzta el a száját.

Kate mosolyogva nézte a fiút, és kicsit kezdte megsajnálni. Nagyon jól tudta, mit él át egy férfi, ha megtépázzák az önérzetét! 

- Azért Hollywood-dal nyugodtan megpróbálkozhat - mondta enyhe éllel a hangjában. - Ott néha többet jelent a szerencse, mint a tehetség.

- Na ja! - morogta csalódottan Peter, miközben lehajtott fejjel bámulta a homokot.

Beckett agyában hirtelen szárnyra kelt egy gondolat. Néhány másodpercig töprengett, nem veti-e el a sulykot az ötlettel. Csak egy tanulságos kis játék, egy feledhetetlen apró lecke lesz az egész, és még a fiú önbizalmát is visszaadja - gondolta.

- Nincs kedve még egy próbát tenni? - fordult a fiú felé, aki érdeklődve emelte rá hatalmas barna szemét. - Garantálom, hogy abban a szerepben, amit én ajánlok, sikert arat.

Castle becsapta a taxi ajtaját, és egy pillanatra felnézett a Royal Circus műsorát hirdető óriás transzparensre. A különböző műsorszámok képeiből készült montázs látványos volt, és azt sugallta, aki megnézi az előadást, egy különleges, hihetetlen, csodákkal teli, misztikus világban találja magát. A délutáni előadás hamarosan kezdődött, így a meleg elől menekülő turisták már özönlöttek a légkondicionált épület hatalmas előcsarnokába. Castle, miközben belépett az épületbe, Ryan-t hívta, és néhány perc múlva meg is látta barátait előbukkanni az irodákat rejtő folyosó, illetéktelenek elől elzárt ajtaja mögül.

- Tesó! Csak így, Beckett nélkül? A nászutatokon? - közeledett felé  Espo. - Ugye tudod, hogy neked annyi, ha rájön, hogy a háta mögött nyomozósdit játszol? - kérdezte kaján mosollyal az arcán, de hangjába valódi rosszallás csengett, és kissé hátrahajolva, hitetlenkedve mérte végig az írót. Ryan szinte felsorakozott barátja mellé, és homlokát ráncolva megingatta a fejét.

- Én mondtam, hogy ne csináld! - mondta, mint aki már megtapasztalt hasonló helyzetet a házasságában, és pontosan tudja, hogy most csak Castle húzhatja a rövidebbet.

- Ne már srácok! Nem követek el semmi főbenjáró bűnt! - nevette el magát erőltetetten az író, de amikor látta, hogy nem talál viszonzásra, lelohadt a jókedve. - Beckett napozni akart, én viszont leégtem, úgyhogy jobb, ha kerülöm a strandot, ezért megegyeztünk, hogy ő napozik, én meg a cirkuszba jövök. Ennyi! - húzta fel a vállát, mint aki nem érti, mi is itt a probléma.

- Castle! Nászúton vagytok - nyomta meg jelentőségteljesen a szót Kevin. - Tudod, ahol minden pillanatot együtt töltötök, és csak egymással foglalkoztok!

- Nem voltam házas, de azt még én is tudom, hogy egy nő nem arra vágyik a nászútján, hogy egyedül sütkérezzen a napon - vágott egy grimaszt Javi.
- Hát még mindig nem érted, pajtás? - emelte égnek a szemét Ryan. - Nemcsak a nászútról van szó! Titkolózol előtte.
- De nem hazudtam - mentegetőzött egyre kétségbeesettebb arccal Castle. - Én ... én csak egy kis információt akarok megtudni egy különleges ember különleges meggyilkolásáról! Beckett tudja, hogy milyen nagyra értékeltem Anton Volkovot, meg fogja érteni, hogy igazságot szeretnék szolgáltatni neki - mondta egyre kisebb meggyőződéssel. - Nem ... nem fog haragudni - nyugtatgatta magát, aztán a fiúkra pillantott, akik olyan részvéttel néztek rá, mintha a vesztőhelyre vinnék.
- Na, jó! Ki vele, mit találtatok? - kérdezte türelmetlenül az órájára pislantva, miközben érezte, hogy gyomra összeszorul idegességében.
Espo és Ryan meglepetten egymásra nézett, aztán Javi felháborodást tettetve, szája sarkában kaján vigyorral, Ryan pedig összeráncolt homlokkal hátrahőkölt.
- Ugye tudod, hogy folyamatban levő nyomozásról semmilyen információt nem adhatunk ki egy civilnek? - kérdezte szenvtelenül Kevin.
Castle csak kapkodta a levegőt, és hol az egyik, hol a másik nyomozóra nézett reménykedve, hogy csak ugratják. Aztán hirtelen kapcsolt, és elégedett mosolyra húzta a száját. Előhúzta a csekkfüzetét, és megforgatta Javi orra előtt abban a reményben, hogyha befizeti a fiúkat valami különleges programra a paradicsomi szigeten, cserébe megosztanak vele néhány információt, Espo azonban olyan megrökönyödve lépett hátrébb, mintha valami halálos bűnre akarná rávenni.
- Csak nem gondolod, hogy megvesztegethetsz? - háborodott fel a nyomozó látványosan, míg Ryan csak szomorúan megingatta a fejét, és Castle legnagyobb meglepetésére távozni készültek.
- De ... de nem tehetitek ezt srácok! - próbálkozott erőltetetten nevetve az író. - Ti mondtátok, hogy itt találkozzunk! - kiáltott a két távozó alak után kétségbeesve.
A két nyomozó megtorpant, visszafordult, és ártatlan tekintettel megcsóválták a fejüket.
- Csak azt hittük, lesz annyi eszed, hogy Beckett-tel jössz - vonta meg a vállát Espo. - Ettünk volna egy finom ebédet és ittunk volna egy jó kávét ezen a csodálatos helyen, eltöltöttünk volna együtt egy kellemes órát együtt, aztán ti mentetek volna turbékolni, mi meg dolgozni - húzta el a száját a mondat végén.
- Élvezd a nászutat, Castle! - szólalt meg Ryan meleg hangon, de szavaival ellentétben, vakítóan kék szemeiben rosszallás csillant. 
Castle földbegyökerezett lábakkal állt, és döbbenten bámult a két távolodó alak után, aztán amikor eltűntek a szeme elől, kibotorkált az épület előtti hatalmas parkba, és lerogyott az egyik padra. Eddig sem érezte jól magát, amiért titkolózott Kate előtt, de a fiúk reakciója felerősítette mardosó a bűntudatát, amit eddig megpróbált elfojtani, és ami most főnix madár módjára éledt újra hamvaiból.