Slamasztikában 4/23

Tudta, hogy Beckett pontosan átérzi Sheryl helyzetét, de rendőrként nem fogja beavatni a nyomozásba, amíg gyanúsítottnak tartja. Kíváncsian várta, ki kerül ki győztesen a párbajból.  

A két nő pislogás nélkül tartotta a szemkontaktust vagy egy percig. Castle csak kapkodta tekintetét, hogy észre vegye, hogy a barnászöld szemek vagy a kékek adják fel előbb a harcot, vagy meglássa, melyik ajak mozdul előbb szólásra. A következő pillanatban Beckett szeme alig észrevehetően összeszűkült, ajka pedig résnyire nyílt.

- A nyomozást bízza rám - mondta halkan, mégis olyan határozottan, hogy érződött, nem érdemes ellenkezni vele. Hirtelen olyan közel hajolt a színésznőhöz, hogy az meglepetésében kissé hátrébb húzta a fejét és nagyot pislantott. - Maga pedig akár ártatlan, akár nem, bízhat abban, hogy kiderítem, ki a nagyapja és Benett Jonson gyilkosa. Az utóbbi esetben nem várom el, hogy nekem drukkoljon - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét, és halvány mosollyal a szája sarkában folytatta. - Ja, és egy jó tanács! Ha ártatlan, akkor se akarjon önjelölt Sherlock Holmes lenni, mert a végén még az áldozatok sorában találja magát!

Sheryl pár másodpercig dühtől összeszűkült szemekkel és remegő ajkakkal meredt a nyomozónőre, akinek nem kellett sem megemelnie a hangját, sem fenyegetőzni ahhoz, hogy éreztesse a fölényét, anélkül is sugárzott belőle a magabiztosság és az elszántság. A színésznő nyelt egyet, aztán megadva magát, sarkon fordult. Az ajtónál megtorpant, és visszafordult.

- Ajánlom, hogy betartsa az ígéretét! - szűrte dühösen a szavakat a fogai között, aztán kilépett a szobából, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy Castle összerezzent.

- Huh! Sosem gondoltam, hogy megnyerheti a farkasszem párbajt az, aki először szólal meg - mosolygott elismerően Kate-re.

- Nem is! Az nyeri meg, aki tovább bírja pislogás nélkül - kacsintott a férfira, mire az töprengő arccal próbálta felidézni, melyik nő pislantott előbb. Annyira meglepte, hogy Beckett törte meg a feszült csendet, hogy nem figyelt a szemkontaktusra.

- Á! Persze! - csapott a homlokára, amikor felidézte Shreyl meghátrálásának pillanatát. Beckett azonban nem foglalkozott az íróval. Gondolatait újra a nyomozás, és a bezártságuk foglalkoztatta.

-Az a gyanúm, hogy még meggyűlik vele a bajunk. Nem lenne jó, ha magánakcióba kezdene, vagy olyan dologba ütné az orrát, amibe nem kellene.

- Ráadásul mindig a legrosszabbkor jelenik meg - tette hozzá komoly arccal Castle, miközben a nő arcát fürkészte. Látta, hogy Kate nyel egyet, és egy pillanatra beharapja az ajkát, de azonnal rendezte a vonásait, és nem hagyta, hogy Castle célzása az elmaradt beszélgetésre, és a megválaszolatlanul maradt kérdésére terelje a beszélgetést.

- Valami elkerüli a figyelmünket - állt meg a fehér tábla előtt Beckett. - Kevés az információnk is. Ha feltételezzük, hogy a két haláleset összefügg, és Benett Jonson gyilkosa a felvétel miatt ölt, akkor abból kell kiindulnunk, hogy miért akarta valaki Donald Holms halálát.

- Ha megtaláljuk az indítékot, meglesz a gyilkosunk is - bólintott Castle, aztán alig hallhatóan hozzátette: - és a válasz is a kérdésekre.

Kate úgy tett, mintha nem érzékelné, hogy a férfi kettejük kapcsolatának kérdéseire célzott volna. Az íróasztalhoz lépett, és felvette a vendégek és a kastélyban dolgozók neveit tartalmazó papírt. Tudta, hogy Espo és Ryan gőzerővel dolgozik azon, hogy összefüggést keressen a listán szereplő emberek és Holms halála között, és a biztonsági cég volt alkalmazottainak is utána járnak, mégis türelmetlen volt.

- Próbáljuk meg a mindenható internetet! Nézzük meg, ki is volt Donald Holms! - vetette fel Castle, és átült az íróasztal mögötti székbe.

- Azt hiszed, ha Espo-ék nem találnak érdemleges információt a pénzügyi jelentésekben, vallomásokban és a rendőrségi adatbázisokban, akkor a Facebook a segítségünkre lehet? - kérdezte döbbenten Beckett, de Castle rá sem hederített a gúnyos felhangra. Izgatottan keresett rá a milliomos nevére, és villámgyorsan nézte végig a rengeteg találatot. Időnként meg-megnyitott egy oldalt, és átfutotta az újságcikkeket, amelyek többsége Holms haláláról, a sikkasztási ügyről, befektetésekről vagy jótékonysági estekről tudósított. Beckett egy ideig a férfi mögött állva nézte a képernyőn felbukkanó cikkeket, aztán idegesen az ablakhoz lépett, és a fiúkat hívta, bár tudta, ezzel csak azt a hatást éri el, hogy Espo-ék úgy érzik, sürgeti őket. Nem is állnának távol a valóságtól - ismerte el magában Kate, de megőrjítette a tehetetlen várakozás. 

- Szia Beckett! Mi az? Működik a telepátia? - szólt a telefonba Espo. Elégedetten csengő hangja arról árulkodott, hogy találtak valamit. - Éppen most akartalak hívni, mert a biztonsági cég embere jó nyomnak bizonyult. Átküldöm egy bizonyos George Levin anyagát. A fickó annál a cégnél dolgozott, amit Donald Holms bízott meg az irodái biztosítására. A cég főnöke szerint Levin egy kisebb csapattal a Holms család házainak, lakásainak a védelmével volt megbízva. Egy nap váratlanul hívatta Holms, és közölte, hogy felbontja a szerződést a céggel. Azt mondta, eljátszották a bizalmát, és inkább olyan céget bíz meg a család és az irodák védelmével, akik nem ütik bele az orrukat a magánügyeikbe. A főnök állítja, hogy az emberei semmilyen szabálytalanságot nem követtek el, egyedül Levint kapták rajta a háziak azon, hogy olyan helyiségekben is járt, ahova nem volt belépési engedélyük. George Levin egy hét múlva már annak a biztonsági cégnek az alkalmazottja volt, amelyik a kastélyt és a díjkiosztó biztonságáról is gondoskodik.

Miközben a férfi beszélt, Beckett szeme végigfutott a kastély alkalmazottainak névsorán, de nem találta a George Levin nevet.

- De ... - kezdte, de Espo a szavába vágott.

- Tudom, nincs ilyen nevű biztonsági őr. Azért is hívtalak ilyen soká, mert egy kis időbe telt, mire kiderítettük, hogy az új munkát egy nemrég meghalt barátja irataival vállalta. Az emberetek most John Fields névre hallgat.

- Ez az! - nyugtázta visszafogott örömmel Kate  sikert, mert a név ott feketéllett a kezében levő papíron. - Köszi Espo! Hívj, ha megtudtok valamit!

Castle felkapta a fejét, és kérdőn nézett a nőre, aki elszánt tekintettel új hívást indított a telefonján. 

Néhány perc múlva már Dave Mitshell mutatta nekik a kastély alaprajzán, hogy hol vannak elszállásolva a biztonsági szolgálat emberei, és hogy az épület mely pontjainak a biztosítását kérték.

- Találtak egy gyanúsítottat? - kérdezte az idős férfi aggodalmaskodó arccal.

- Igen - vágta rá büszkén Castle, mire Beckett egy szúrós pillantást küldött felé, jelezve, hogy nem kell kifecsegnie minden információt.

- Csak beszélni szeretnénk valakivel - próbált helyesbíteni Kate, de Mitshell csillogó tekintetéből látta, hogy nem tudta elaltatni a kíváncsiságát.

- Az egyik biztonsági őrre gyanakszanak? - kérdezte, mintha nem is hallotta volna a nyomozónő szavait.

- Nem, csak a segítségüket akarjuk kérni, hogy ha arra kerül a sor, segítsenek elfogni a tettest - hazudott ártatlan tekintettel Castle, hogy jóvá tegye az előbbi fiaskót. 

- Igen - erősítette meg Beckett. - Szóval, a főnökkel szeretnénk beszélni. Őt is itt találjuk? - bökött a kastély alaprajzának nyugati szárnyára, mire Mitshell bólintott.

- Szívesen odakísérem önöket.

- Köszönöm, de megtaláljuk - hárította el a szívélyes ajánlatot Kate. Megvárta, amíg a férfi mögött becsukódik az ajtó, aztán sóhajtva az égnek emelte a szemét.

- Egyszer, csak egyszer megérhetem, hogy ne fecsegj?

- De ... de hát ő Dave Mitshell, a házigazda. Tud a gyilkosságról, és senkinek nem fogja elmondani a történteket, mert az ártana a kastély hírének - tárta szét a kezét az író.

- Akkor sem kell megosztanunk vele mindent. Minél kevesebben ismerik a helyzetet és azt, hogy nyomozunk, annál nagyobb biztonságban vagyunk. Ha megijesztjük a gyilkost, olyan lesz, mint egy sarokba szorított vad, aki félelmében támad.

Castle jobbnak látta, ha nem mentegetőzik, ezért csak vágott egy bűnbánó grimaszt, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy Beckett már nem foglalkozik vele, hanem kezében a kastély tervrajzával, az ajtó felé indul.

- Gyere! Keressük meg az emberünket! Zárd be az ajtót! Nem szeretném, ha valaki hozzáférne az információinkhoz.

Castle próbált lépést tartani az öles léptekkel haladó nővel, aki néha az alaprajzra pillantva céltudatosan haladt a nyugati szárny alagsorában levő, kissé dohos szagú, sötét folyosón. A magasabb szinteken tapasztalható luxusnak itt nyoma sem volt. A mennyezet alatti keskeny ablakokon alig szűrődött be a kinti napfény, a falak alsó részén felhólyagzó festék és a szürkés szín árulkodott a vízszigetelés hiányosságairól, szőnyeg hiányában pedig láthatóvá váltak a régimódi járólapok repedései.

- Nem kellene erősítést hívnunk? - aggodalmaskodott az író, miközben tekintete a kopár falak egysíkúságát megszakító, kopottas ajtókat pásztázta, mintha arról félne, valamelyik kinyílik, és rájuk támad a felvételen látszó nagydarab, kopasz gyanúsított. 

- Itt nincs erősítés - vetette oda szárazon a nyilvánvaló tényt Kate, aztán megállt, és komoly arccal megfordult. - Ne csinálj semmi hülyeséget! - nézett szigorúan Castle-re. - Itt van a fegyverem, de csak akkor akarom használni, ha muszáj. Egyelőre csak ki akarom deríteni, hol van Levin, vagyis Filds, ahogy most hívja magát, de előbb tudnom kell, bízhatok-e a biztonságiak főnökében. Szóval, nyugi Castle! Nem akcióba viszlek.

- Pedig semmi másra nem vágyom jobban, mint hogy akcióba vigyél - sóhajtott a kelleténél nagyobbat szomorúságot színlelve a férfi. Huncutul csillogó szeme elárulta, hogy nemcsak arra az akcióra utal, amire a nő.

Beckett egy pillanatra behunyta a szemét, és türelmet erőltetve magára úgy tett, mintha nem értené a célzást, holott pontosan tudta, az incselkedés mögött komoly érzelmek állnak.

- Csak egymásra számíthatunk, úgyhogy kérlek, most az egyszer legyél komoly - mondta jelentőségteljesen.

Castle nézte a komoly tekintetű gyönyörű szemeket, amelyek a félhomályban egészen sötét árnyalatúvá váltak. Arra gondolt, Kate szemének színe éppen olyan megfejthetetlen titok, mint a nő a maga.

- Oké - bólintott, de alig indultak tovább, újra megszólalt. - Mi a terved? Mert van terved, ugye? - kérdezte gyanakodva.
- Majd ... improvizálunk - rántott egyet a vállán hanyagul Beckett, de a férfi megérezte hangjában a tanácstalanságot.
- Improvizálunk? Ugyan mit?
- Te vagy az író, majd kitalálod - pillantott rá kihívóan a nő, amire Castle egy bosszús grimasszal válaszolt.
- Tudnál egy kicsit halkabban lépkedni? Olyan hangosan kopog a cipőd, hogy a gondolataimat sem hallom - suttogta.

- Nem kell osonnunk, Castle! Mi csak két vendég vagyunk.
- Aha! És mit keresünk az alagsorban? Talán eltévedtünk? - kérdezte gúnyosan, jelezve, hogy ez elég átlátszó magyarázat lenne.
- Mondjuk, segítséget akarunk kérni a biztonságiaktól.
- Ugyan miért? Hogy megvédjenek egy gyilkostól, akinek a létezéséről nem is tudhatnak? - morgott tovább a férfi. - Kezdem úgy érezni magam, mint amikor gyerekkoromban Anyám elvitt a vidámparkba, az Elvarázsolt kastélyba.

- Ott is dohos szag volt?

- Nem. Ott is gombóc volt a torkomban.

- Ahhoz képest, hogy gombóc van a torkodban, elég sokat beszélsz - mosolyodott el elnézően Kate. Tudta, a beszéd oldja a férfi feszültségét, amit nem is csodált, elvégre hamarosan egy lehetséges gyilkos közelében lesznek. 

Már majdnem a folyosó végére értek, amikor hirtelen kinyílt a mellettük levő ajtó, és egy tagbaszakadt, bezselézett haját szoros lófarokba kötő, melegítőnadrágot és fehér atlétatrikót viselő izomkolosszus lépett eléjük.

Beckett megtorpant, Castle pedig a szívéhez kapott ijedtében.

- Maguk meg mit keresnek itt? - morrantott rájuk a férfi. Haragos tekintetét félelmetessé tette összevont, vastag szemöldöke, ami olyan fényes volt, mintha azt is bezselézte volna. Miközben látványosan dörzsölte össze a kezét, megfeszültek hatalmas bicepszei, amelyeken egy tetovált tigris és egy sárkány hirdette viselőjük veszélyességét. Castle hitetlenkedve bámult a jókora izomkötegre, ami az összehúzódástól óriási dudorrá változott a férfi felkarján, a mozdulattól pedig úgy tűnt, mintha a művészien rátetovált tigris ugrani készülne. A férfi követte Castle tekintetét, és büszkén újra megfeszítette a bicepszét.

- Szóval? Mit keresnek itt? Nem látták az ajtón, hogy "Idegeneknek belépni tilos!"? Vendégek nem jöhetnek ide!