Változatok egy témára 8/30

- Ne nyafogj, Castle! Nem te voltál kíváncsi a késdobáló produkcióra? Lehet, hogy most közvetlen közelről láthatod a repülő késeket - húzta fel kihívóan a szemöldökét mosolyogva. - Éppen most kezdődnek a próbák - pillantott az órájára.

Amikor meglátták a színpadot, rájöttek, hogy a próbára kijelölt idő valószínűleg több órát takar, mert azt  a szélmalomhoz hasonló szerkezetet pillantották meg, aminek két, állandóan körbekeringő hengerében egy-egy artista egyensúlyozott éppen. 

- Hm ... és mikor próbál Grigorij Petrov? - tekintgetett körbe Castle, hátha meglát valakit, aki információt tudna adni.

Kate a színpad szélén álldogáló munkásokra mutatott, akik az artisták próbájának végét várták, hogy szétszerelhessék a szerkezetet, és sietve feléjük indult. Néhány perc múlva már egy listával a kezükben úgy döntöttek, hogy megvárják, amíg a két férfiből álló páros befejezi a gyakorlást, és előbb velük beszélnek, és csak utána keresik fel a késdobálót.

Hamarosan a forgó szerkezet megállt, a két norvég származású artista pedig kilépett  a hengerekből. A homlokukon megjelenő verejtékcseppek, és a nagy lélegzetvételek, amivel uralni akarták a légszomjat, jelezték, hogy mekkora fizikai megterhelést követelt a produkció. Castle lelkesen megtapsolta őket, és arcán széles mosollyal a két férfihez lépett. Kate csendesen követte, és miközben elismerően a gyanakodva megtorpanó artistákra mosolygott, magában bosszankodva vette tudomásul, hogy a nyomozó szerep helyett egész nap a feleség szerepe jut neki. Figyelte Castle-t, ahogy néhány perc alatt a két férfi bizalmába férkőzik, és szinte mindent megtud az életükről. Értetlenül állt a tény előtt, hogy láthatóan mindenki szeretne egy könyv képzeletbeli szereplője lenni, és ezért képes megosztani egy idegennel az élete minden apró részletét. A beszélgetésből kiderült, hogy Omar Navarroval ellentétben, az artistáknak fogalmuk sincs, kicsodák is valójában, ezért arra gondolt, miért is ne kérdezősködhetne úgy, mint egy világhírű bestseller író kíváncsi, butácska felesége, így aztán, amikor Castle éppen arról érdeklődött, mennyire alkot a társulat közösséget, és mennyire foglalkoznak egymás sorsával, együtt érző arccal megszólalt.

- Olvastam az újságokban, hogy micsoda szörnyűség történt a társulatuk egyik tagjával, azzal a komikussal - ingatta meg a fejét látványosan sajnálkozva. - Biztosan megviselte magukat is a halála - sóhajtott nagyot. A szeme sarkából látta, hogy Castle meglepődve pillant felé, de a következő másodpercben észbe kapott, és ő is szomorú arcot vágva ingatta meg a fejét, mint aki eltűnődik az élet kegyetlenségén.

A két artista zavartan egymásra nézett, aztán az idősebb, vöröses hajú, szeplős, kék szemű Magnus Kate felé fordult.

- Hát, igen ... tragikus eset - mondta komolyan, de hangja inkább rideg volt, mint megrendült.

- Mi alig ismertük - tette hozzá mentegetőzve a húszas évei elején járó, szőke Erik. - Tudja, sokan nem fogadnak el bennünket, ezért nem barátkozunk könnyen - pillantott lopva Magnus-ra, aki a megjegyzésre büszkén kihúzta magát, szeretőn Erik szemébe nézett, miközben látványosan végigsimított a karján.

- A hazánkban elfogadják a kapcsolatunkat, ahogy a legtöbb amerikai sem talál kivetnivalót benne - fordult Kate felé - de Anton orosz volt, náluk tabu volt a homoszexualitás. Nem mondhatom, hogy bántott bennünket, de egyszer hallottam, hogy Marion Hartnett-nek azt mondja, hogy az nem normális, ha két férfi szereti egymást, és hogy ez az ő szemében halálos bűn. Láthatóan kerülte a társaságunkat, és mi is az övét - vonta meg a vállát Magnus, mint aki már oly sokszor találkozott hasonló véleménnyel, hogy megtanulta, ne foglalkozzon a bántó megjegyzésekkel.

Castle hirtelen gondolt egyet, és más szemszögből próbált új információt kihúzni a két férfiból.

- Tudják, a könyvemben nemcsak arra szeretném fektetni a hangsúly, hogy milyen sok gyakorlás és erőfeszítés áll egy nemzetközileg is elismert produkció mögött, hanem azt is szeretném érzékeltetni, hogy a különböző országokból és kultúrákból összeálló közösségben milyen konfliktusok, intrikák fordulnak elő. Ettől lenne valósághű igazán a regényem - mondta teljes meggyőződéssel, miközben sűrűn egymás után kettőt pislantott. Kate magában elmosolyodott, hiszen a kívülálló azt hihette, hogy ezzel csak megerősíti az író a szavait, ő azonban tudta, hogy ilyenkor füllent. 

- Hát, konfliktusok Antonnal kapcsolatban is voltak, bár nekünk nem volt bajunk vele, de fura figura volt, ezért akik közelebbi kapcsolatba került vele, azok vagy imádták, vagy gyűlölték - bátorodott meg Erik, és fontossága teljes tudatában, miszerint hozzájárulhat egy bestseller megírásához, mesélni kezdett.  - Minket is meglepett a halálhíre, mert nem gondoltuk, hogy akkora ellenszenvet váltott ki valakiből, hogy megölje ... bár ... Grigorij szívből gyűlölte. Azon sem csodálkoztam volna, ha megmártotta volna benne a kését  - fecsegte a fiatal artista, aztán mint aki észbe kap, hogy túlságosan is kitálalt két idegennek, zavartan elnevette magát. - Persze ezt csak képletesen mondtam - nézett segélykérően Magnus-ra, aki rosszallóan összevonta vörös szemöldökét, amiért társa elkotyogta a véleményét, aztán sóhajtott egyet, körbepillantott, hogy hallja-e őket valaki, és amikor megállapította, hogy nincs kéretlen közönségük, halk magyarázatba kezdett.

- Mindenki tudta, hogy Grigorij, a késdobáló, szinte elvesztette az eszét dühében, amikor rájött, hogy Anton az ágyába csalta a húgát, Lena-t. Bár a viszony hónapokkal ezelőtt véget ért, és mindenki tudta, hogy Anton már Marion Hartnett-be szerelmes, azt suttogták, hogy Lena nem mondott le a kisemberről. Ez valószínűleg igaz is volt, mert Grigorij azt ordítozta részegen egy bárban még Miami-ban, hogy kicsinálja Antont. Szó szerint azt mondta, hogy megforgatja benne a kését, és kibelezi, ha még egyszer Lena-val találja.

Castle és Beckett észrevétlenül egymásra pillantott. Ryan-ék jelentésében sehol nem szerepelt ez az információ, ezért szerettek volna többet megtudni a fenyegetőzésről.  Castle elgondolkodva hümmögött, mielőtt megszólalt.

- Akkor a rendőrség biztosan rászállt erre a Grigorijra.

- Csak nem gondolják, hogy beszámoltunk erről a rendőröknek? - háborodott fel Magnus. - Mivel Anton utált minket a másságunkért, még azt hitték volna, hogy csak kitaláltuk az egészet, hogy Grigorijra tereljük a gyanút, aztán a végén mi lettünk volna a fő gyanúsítottak! Meg különben is! Jobb az ilyenből kimaradni, mert árt a hírnevünknek, ha rendőrségi ügybe keveredünk - mondta, aztán fenyegetőn Castle-re villant a tekintete. - Ha elmondja a rendőröknek, amit tőlünk hallott, úgyis letagadjuk. Elvégre maga egy fantáziavilágban élő író! Kitalálhatta ezt az egészet.

Kate-nek ugyan nehezére esett megjátszania az ártatlan, butuska feleséget, de elég jó színész volt ahhoz, hogy olyan képet vágjon, amivel el tudta hitetni a két férfival, hogy neki az még csak eszébe sem jutott, hogy elárulja őket, Castle pedig felemelt kézzel, vadul rázta a fejét.

- Dehogy mondjuk! A rendőrök különben sem szeretik a kotnyeles írókat, akik mindenbe beleütik az orrukat. Ugye szívem? - fordult Kate felé, akinek most egyáltalán nem esett nehezére egyetértően bólogatni. - Grigorijnak ezt a kirohanását a saját fülükkel hallották? - kérdezte kíváncsian.

- Persze - folytatta megnyugodva Erik. - Éppen leültünk volna egy félreeső bokszban, amikor heves veszekedésre lettünk figyelmesek. Képzelheti, hogy meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy Grigorij az ordibáló, hadonászó fél, de akkor még jobban meglepődtünk, amikor megláttuk, ki az, aki csitítani próbálja, mivel akkor már a bár összes vendége őket figyelte.

Erik kihúzta magát, és várta, hogy Castle kíváncsisága győzzön, és rákérdezzen, ki volt a késdobáló társa.

- És? Ki volt az? - hajolt közelebb a férfi várakozásának megfelelően Castle izgatottan.

- Irene Welles - vágott közbe ridegen Magnus, akinek láthatóan nem tetszett, hogy Erik több információt megosztott az íróval, mint amit ő akart. - Igen, a cirkusz igazgatónője, Irene Welles - ismételte meg, amikor meglátta Castle csodálkozástól tátva maradt száját, aztán éreztetve, hogy le akarja zárni a beszélgetést, hátrébb lépett, és kissé nyersen folytatta. - Ha többet is meg akarnak tudni az esetről, kérdezzék őt. Mi nem tudunk többet, mert azonnal leléptünk, nehogy Irene rájöjjön, hogy szemtanúi voltunk a kínos jelenetnek.

Kate úgy tett, mintha semmit nem érzékelt volna a hangsúlyból és a mozdulatból, és rácsodálkozva az új információra, tágra nyitotta a szemét, és összeütötte a tenyerét.

- Juj, de izgi! Tisztára, mint egy szappanoperában! A késdobáló és a cirkuszigazgató titkos szerelme - sóhajtott nagyot boldogan, miközben figyelmét nem kerülte el a két férfi egyetlen arcrándulása sem.

- Kisszívem! Ne kombinálj azonnal! - torkolta le látványosan Castle elnéző szeretettel, játszva, hogy ő az okos író, aki elvett egy gyönyörű, de kissé butácska nőt, akit annyira szeret, hogy még azt az apróságot is elnézi neki, hogy nem túl eszes. - Tudod, ezt már ezerszer megbeszéltük: nem fogok szappanoperát csinálni a regényemből csak azért, mert neked az tetszik.

- Jól van Cicus - játszotta a duzzogó cicababa szerepét Kate, de a megszólításnál huncutul megcsillant a szeme. - Mindig leintesz, pedig egy ilyen titkos szerelmi viszony beépítése a könyvedbe sokkal több olvasót vonzana.

- Nem a könyvbe, hanem a cselekménybe kellene beépítenem a viszonyt - javította ki a durcás arcot vágó nőt, miközben békítve, szeretettel végigsimított az arcán - és így is elég olvasóm van ahhoz, hogy a Bahamákon töltsük a nászutunkat.

A két férfi először kikerekedett szemmel figyelte a jelenetet, aztán Magnus kapcsolt előbb.

- Várjon! - kapta el Castle karját, és erőteljesen megszorította, mire az fájdalmasan összerándult, és ijedten pislogott a dühös tekintetű artistára. - Mi nem mondtuk, hogy Grigorijnak és az igazgatónőnek viszonya van! Az, hogy mit pletykálnak, ahhoz semmi közünk!

- Jó! Jó! Értem! - emelte fel védekezőn a szabad kezét az író, mire Magnus zavartan elengedte, és bűntudatosan nézte a karját dörzsölgető írót.

- Ne haragudjon! Nem akartam durva lenni, de nem akarom, hogy tőlünk induljon el tényként egy olyan hír, ami egyébként csak pletyka - mondta szelídebben, amikor a kínos helyzetet Erik oldotta fel azzal, hogy megjegyezte, egy megbeszélésre kell sietniük.

Miután a két artista elbúcsúzott, Kate villámokat szóró szemekkel, karba font kézzel megállt Castle előtt, aki pontosan tudta, mit akar mondani a nő, ezért igyekezett megelőzni, nehogy ráöntse a bosszúságát.

- Egészen jól játszottad a szereped - dicsérte álszentül, de nem tudta elrejteni az ajkán játszó kissé kárörvendő mosolyt - és én sem voltam rossz - tette hozzá nagyképűen.

- Ez most komoly? Az akarod, hogy egész nap a buta liba szerepben tetszelegjek? - háborgott dühösen Kate.

- Csak azoknál, akik nem ismernek - vonta meg a vállát az író. - Aki tudja, hogy New York legjobb nyomozója vagy, annál úgysem jönne be. És különben is, egy csomó mindent megtudtunk a cirkusz titkos szerelmekkel, intrikákkal és rivalizálással teli világáról - nézett ártatlanul a szikrákat szóró zöld szemekbe.

Kate, mivel nem tudta megcáfolni Castle megállapítását, csak hallgatott pár másodpercig.

- Azért, ha nem akarod, hogy hamar özvegyi sorsra jussak, ne hívj még egyszer "Kisszívem"-nek! - mondta megbékélve a helyzettel.

- Na és a "Cicus"? - volt most a duzzogás sora a férfin. - Tudod, hogy utálom, ha így szólítasz. Mindig Meredith jut róla eszembe - rázkódott meg néhány kellemetlen emléket felidézve, amikor volt felesége így szólította.

- Most már én is kíváncsi vagyok erre a Grigorij Petrovra - sóhajtott Kate, és magában reménykedett, hogy a késdobáló emlékezzen rá valamelyik híradóból. Belenézett a listába, amit a próbák beosztásáról kaptak, aztán az órájára pillantott. - Gyere Castle! Grigorij mindjárt kezdi a próbát, de egy másik helyen - indult a színpad oldalsó kijárata felé, a férfi pedig szaporázva a lépteit, követte.

A nagyszínpad mögötti számtalan kiszolgálóhelyiség és próbaterem labirintusában hamarosan megtalálták a keresett helyiséget. Castle élvezte, hogy övé a főszerep, és végre ő mehet be elsőnek egy ajtón, de azért lassan nyitotta ki, és először óvatosan benézett a próbaterembe, aztán amikor látta, hogy nem röpködnek a kések, belépett. Lena Petrov az ablakpárkánynak támaszkodva, unatkozó arccal lapozgatott egy divatmagazint. Alig lehetett több húsz évesnél. Testére feszülő szabadidőruhájában, lófarokba kötött vörös hajával olyan volt, mintha Alexis hasonmása lett volna, amivel kivívta Castle figyelmét. Az író tátott szájjal, megrökönyödve meredt a lányra, mire az felnézett az újságból, és meglepetten lökte el magát a párkánytól.

- Ide nem jöhetnek be! - szólat meg erős orosz akcentussal, és határozottan Castle felé indult, aki még mindig megbabonázva bámulta.

- Kate Beckett vagyok - lépett a zavartan pislogó író mellé Kate, és barátságosan a lány felé nyújtotta a kezét. - Ő itt a férjem, Richard Castle, regényíró - veregette meg a férfi vállát szeretettel, aztán cinkosan a meglepett lányra mosolygott, aki értetlenül figyelte a két idegent. - Ő egyébként a szavak embere, de a maga látványa megbabonázta - kacsintott Lena-ra Kate, mire a lány elnevette magát.

- Pedig én nem is vagyok hipnotizőr - mondta, és a kezét Kate felé nyújtva bemutatkozott.

Végre Castle is megtalálta a hangját, és tekintetét le nem véve a lányról, előadta a szokásos mesét, hogy mi járatban is vannak itt, aztán még mindig feszengve, körülnézett a teremben.

- A testvérével, Grigorijjal is beszélhetnénk?

Ebben a pillanatban olyan erővel töltötte be a helyiséget az erőteljes, mély hang, mint a hangrobbanás, amikor egy repülőgép átlépi a hangsebességet.

- Miért szaglásznak a cirkuszban? - dörrent mögöttük Grigorij hangja olyan erővel, hogy Castle ugrott egyet, de még Beckett is összerezzent.

Amikor megfordultak és meglátták a hang tulajdonosát, tudták, hogy most a legkiválóbb színészi produkciójukat kell előadniuk.

Változatok egy témára 8/29

Kate összehúzott szemöldökkel próbált rájönni, mitől olyan különleges ez a pillanat, amikor bevillant az utolsó, önkéntelenül kiejtett mondata.

- Talán, Castle! Talán - nyomta meg erőteljesen a módosítószót.

Castle várakozón fúrta tekintetét a nőébe. Nem akarta elszalasztani azon kevés pillanatok egyikét, amikor Kate igazat ad neki. Kitartásának néhány másodperc múlva meglett az eredménye, mert a nő megadóan sóhajtott.

- Először beszéljünk az artistákkal! - indult tovább, hogy Castle ne lássa meg az arcán átsuhanó mosolyt. 

Az író győzelemittasan elmosolyodott, és egy pillanatra elégedetten becsukta a szemét, aztán lépteit szaporázva igyekezett utolérni Kate-t.

- A fiúk kihallgatásaiból kiderült, hogy Omar Navarro nyílt ellenszenvvel beszélt Antonról, míg a párja, Inez Montero láthatóan megtört volt és csupa pozitív dolgot sorolt fel a kisemberünkkel kapcsolatban - folytatta a nő, utalva a kihallgatási jegyzőkönyvek széljegyzetére, amiket Ryan írt a szöveg mellé, hogy el tudják képzelni a kihallgatás hangulatát is, ne csak az elhangzottakra hagyatkozzanak.

- Szóval, a spanyol légtornászokkal kezdjük - állapította meg Castle. - Gyerekkoromban elkápráztattak a levegő akrobatái - merengett a múltba. - Már akkor izzadt a tenyerem, amikor még csak különböző ütemben lengtek a levegőben, de amikor a nő szaltózva repült az elkapó ember felé, már levegőt sem mertem venni. Szinte katarzis élmény volt, amikor a kezeik összeértek, csúsztak egymáson, végül összefonódva egymáshoz kapcsolódtak. Persze, csak akkor állt el a szívverésem, ha nem volt alattuk védőháló. Hú, de izgalmas volt!

- Téged az izgatott, hogy esetleg lezuhannak? - fordult felé megdöbbenve Beckett.

- Dehogy! Csak így szinte tapintható volt a feszültség, és az őrületes koncentráció - pislantott ártatlanul az író.

- Ők másfajta légtornászok, Castle - emlékeztette Kate. - Egy, illetve két kötél segítségével mutatják be a produkciójukat, és nem szálldosnak a levegőben.

- Tudom, de éppen úgy egymás kezében van az életük, min a gyerekkori légtornászaim esetében. Ez a világ sok mindenben más, mint a 25-30 évvel ezelőtti. Akkor a piros-sárga cirkuszsátor már messziről hívogatta a nézőket, és a mellette felállított lakókocsik sokaságában úgy élt a társulat, mint egy kis falu zárt közössége. De hol vannak már azok az idők! - sóhajtott lemondóan. - Nézz körül! Egy szálloda lakosztálya felé tartunk, hogy beszéljünk egy légtornásszal. Hol van itt a romantika?

- Egy óra múlva kezdődnek a próbák. Az majd jobban hasonlít a nosztalgiázós emlékeidhez - pillant felé elnéző mosollyal a szája sarkában Kate, miközben kopogtatott a 426-os számot viselő ajtón.

- Várj! - kapta el a kezét a férfi. - Nekem kell vele beszélnem - figyelmeztette dicsekedve Kate-t, mire az bosszúsan összeszorította a száját, és hátrébb lépett.

Castle még egyszer kopogott az ajtón, mire az kinyílt, és az író egy csupa izom mellkassal találta szembe magát. Omar Navarro farmerban, de meztelen felsőtesttel állt az ajtóban. A két méternél is magasabb, atléta termetű férfi olyan volt, mint az ókori görög vázákon látható, erőtől duzzadó sportolók. Nemcsak a neve, de hullámos fekete haja, erőteljes járomcsontja, egyenes orra, sűrű szemöldöke, hatalmas barna szemei és kissé sötétebb bőre is árulkodott arról, hogy mediterrán területről származik. Castle lassan felemelte a tekintetét, hogy a nála vagy egy fejjel magasabb óriás szemébe nézhessen, és ne kelljen a napbarnított bőr alatt megfeszülő izmokat néznie.

- Richard Castle vagyok - nyögte ki nehezen, és zavarában a mögötte álló nőre mutatott. - Ő Kate Beckett ... a feleségem - mondta zavartan, mivel majdnem nyomozóként mutatta be a nőt, holott éppen az volt a céljuk, hogy inkognitóban maradjanak.

- Maga az a Richard Castle? Az író? - kérdezte enyhe spanyol akcentussal a férfi, és amikor Castle bólintott, ellépett az ajtóból, és beljebb tessékelte őket.

- Olvasta valamelyik regényemet? - élénkült meg Castle, és büszkén mosolyogva kihúzta magát, miközben körülnézett a pazarul berendezett lakosztályon.

- Nem, csak a híradók magával voltak tele, amikor elrabolták - mutatott Omar a bőr kanapé felé, miközben egy testre feszülő pólót húzott magára, és a fotel felé vette az irányt. - Ha olyan izgalmasak a regényei, mint az élete, akkor lehet, hogy elolvasok egyet - mondta barátságosan, aztán mosolyogva Kate felé fordult. - Bevallom, akkor kezdett igazán érdekelni a híres író elrablása, amikor a hírekben megjelent a gyönyörű nyomozónő - bókolt nyíltan Beckett-nek - De minek köszönhetem a látogatásukat? - kérdezte, de egy pillanat múlva eltűnt arcáról a behízelgő mosoly, és gyanakodva pillantott a nőre. - Maga is Anton halálának ügyében nyomoz?

- Nem, nem! - nevette el magát Castle, mintha ez egy teljesen elképzelhetetlen feltételezés lenne. - Ő most csak mint a feleségem van jelen. Tudja, a nászutunkon mégsem hagyhatom magára, amíg én anyagot gyűjtök a következő regényemhez!

Kate kényszeredetten elmosolyodott, de belül forrt a dühtől, amiért nyomozóból hisztis felséggé minősítette le Castle, de jelen pillanatban jó képet kellett vágnia a helyzethez. Egy perc múlva már meg is feledkezett a bosszúságáról, és magában mosolyogva állapította meg, milyen ügyesen terelgeti Castle a beszélgetést. Először elmondta a mesét, hogy milyen könyv megírására készül, aztán simogatva Omar hiúságát, dicsérni kezdte fantasztikus produkcióját, amivel sikerült a bizalmába férkőznie. Kate meglepetten hallgatta, milyen részletesen elemzi az Inez Montero-val közösen előadott műsorszámot annak ellenére, hogy csak egyszer látta őket. Úgy látszik, tényleg elvarázsolja ez a világ - állapította meg, de nem volt ideje elmerengeni, mert a következő mondattal Castle már át is tért a cirkusz veszélyeire, és Kate érezte, hogy Omar hamarosan Anton Volkov-ról fog mesélni.

- Elképesztően veszélyes, amit csinálnak. Nem fél? - kérdezte csodálattal teli szemekkel az író.

- Nem, nem félek - nevette el magát az artista. - Szerencsére előadás közben még soha nem történt velünk baleset, de a próbák során már volt három súlyos sérülésem. Inez is megsérült egyszer, akkor azt hittük, nem tudjuk folytatni a közös munkát, de kitaláltunk egy új produkciót, ami nagyon látványos, de nem terheli a sérült bokáját. Persze rengeteg munka, gyakorlás és szenvedés volt, mire olyan lett, amivel el lehet kápráztatni a közönséget. - Omar jókedve láthatóan alábbhagyott a kínlódással teli órák emlékére. - Az emberek mindig újat, és egyre veszélyesebb produkciót várnak, de nem tudják, mennyi erőfeszítés van mögötte, és azt sem mérik fel, hogy sokszor az életünket kockáztatjuk. Néha úgy érzem, nem értékelik a látvány mögött húzódó elképesztően sok munkát - tette hozzá kissé keserűen.

Castle megértően bólogatott, és remélte, hogy a következő mondatával ki tudja ugrasztani a nyulat a bokorból.

- Láttuk a műsorukat már Miami-ban is, és egyre inkább azt hiszem, hogy nincs a cirkuszi produkciók között olyan, ami nem lenne életveszélyes - jegyezte meg ártatlanul. - Talán csak a bohócok - tette hozzá ártatlanul mosolyogva.

Omar Navarro teste érezhetően megfeszült, szeme összeszűkült, száját haragosan szorította össze, mintha uralkodni akarna feltörekvő dühén.

- Persze, ők nem is olyan híresek, és nem kapnak annyi elismerést, médiaszereplést, mint az artisták vagy a nagyvadak idomárai - nézett Castle a férfira, mintha megerősítést várna tőle, de amikor meglátta, hogy Omar elvörösödik a dühtől, már tudta, hogy nyert ügye van.

- A média igazságtalan - szólalt meg néhány másodpercnyi hallgatás után a férfi. Szinte sisteregtek a szavai, és tekintete, arcvonásai, egész testtartása mérhetetlen haragot sugárzott. - Van, aki csak jópofának hitt szöveggel traktálja az embereket, megspékeli egy kis akcentussal, és már sztárnak kiáltják ki. Fogadok, hogy maguk sem tudták, ki az az Omar Navarro, de Anton Volkvról biztosan hallottak!

- Én csak az újságokban olvastam, hogy holtan találták. - tette fel mentegetőzve a kezét Castle. Ügyelt rá, hogy úgy beszéljen, mintha nem tudná, hogy Anton gyilkosság áldozata lett. -  Ha jól emlékszem, megfulladt valami tóban. De nem is tudom ... ő egy híres bohóc volt? - kérdezte bizonytalanságot és tudatlanságot színlelve.

- Bohóc? Ő még bohócnak sem lett volna jó! Komikusnak tartotta magát, de nem volt nagy szám, még csak igazán humoros sem volt! Ha nem lett volna törpe, a kutyát sem érdekelték volna a poénjai! Egyszerűen hasznot húzott a testi fogyatékosságából minden befektetett munka nélkül! - tört ki keserűen, de egy pillanat múlva észlelte, hogy elragadtatta magát, ezért tompítani akart az előbbi kirohanásán, és nyugodtabb hangon folytatta. - Tudják, volt valami abban a kisemberben, ami hatással volt az emberekre, főleg a nőkre, bár én sosem értettem, mi lehet vonzó egy fogyatékosban - húzta el undorral a száját. 

- Talán a sármja - mosolyodott el Castle, mintha oldani akarná a feszültséget, de remélte, hogy a megjegyzése olaj lesz a tűzre.

- Mi? Milyen sármja? Azt hiszik, megnyerő személyiség volt? Hát nem! - engedett szabad utat a dühének Omar. - Kiválóan tudta manipulálni az embereket. Eleinte kedves volt, megértő és segítőkész, a bizalmukba férkőzött, aztán kihasználta őket! Nem is csodálom, hogy valaki megelégelte, és bosszút állt.

- Bosszút? - kérdezte hitetlenkedve Castle, ugyanakkor kíváncsian előbbre hajolva.

- Hát, van néhány ember, aki meg tudta volna fojtani egy kanál vízben! Ott van például Grigirij, a késdobáló. Amikor rájött, hogy Antonnak viszonya van Lenával, a húgával, aki egyben a partnere is, olyan ordítozást rendezett, hogy mindenki azt hitte, tettlegességig fajul a dolog. Persze, aztán megnyugodott, amikor Lena égre-földre esküdözve megígérte, hogy szakít Antonnal.

- És? Szakítottak? - kíváncsiskodott az író.

- Szerintem igen. Elvégre minden előadáson Lena áll a borotvaéles kései elé. Nem hiszem, hogy kockáztatná, hogy Grigorijnak megremegjen a keze dühében, miközben ő éppen arra vár egy falhoz szíjazva, hogy a bátyja körbedobálja a késekkel. Persze a rossznyelvek szerint titokban találkoztak - húzta el a száját gúnyosan, aztán elgondolkodva hozzátette: - Igaz, ha Inez-re is ráhajtott volna Anton, az én zsebemben is kinyílt volna a bicska.

- Ha ennyi haragosa volt Antonnak, már értem, miért hagyta itt a cirkuszt - bólogatott megértően Castle, de közben Omar-ra sandított.

- Nem hiszem - rázta meg a fejét a férfi. - Népszerű volt, nagyon jól keresett, a haragosokat pedig lenézte. Nekem elhiheti! Grigorijtól lehet, hogy félt, de senki nem gondolta, hogy emiatt bontott szerződést - vonta meg a vállát, aztán hirtelen észbe kapott, és gyanakodva vonta össze a szemöldökét. - Most az én életem érdekli, vagy Anton Volkové?

- Ó, természetesen a magáé, de tudja, milyenek az írók! Nálunk gyakran előfordul, hogy elkalandozunk - mentegetőzött Castle, és máris érdeklődő kérdésekkel halmozta el a férfit.

Kate egy szó nélkül hallgatta a beszélgetést, és mosolyogva figyelte, hogy Castle még a noteszába is jegyzetelget, hogy elhitesse Omar-ral, mennyire fontos a mondandója, holott már rég megtudták, amiért valójában jöttek. El kellett ismernie, hogy az író olyan ügyesen irányította a beszélgetést, hogy az artista rá sem jött a valódi szándékukra.

Negyed óra múlva, Castle megkönnyebbülten sóhajtott, amikor kiléptek a lakosztály ajtaján.

- Azt hittem, sosem fejezi be az öndicsőítést - panaszkodott.

- Ne nyafogj, Castle! Nem te voltál kíváncsi a késdobáló produkcióra? Lehet, hogy most közvetlen közelről láthatod a repülő késeket - húzta fel kihívóan a szemöldökét mosolyogva. - Éppen most kezdődnek a próbák - pillantott az órájára.

Változatok egy témára 8/28

- Mi az, Castle? Hova lett a híres sármod? Nem tudod rávenni Beckett-et, hogy örömöt szerezzen neked a nászutatokon? - kérdezte csipkelődve Javi, Ryan pedig barátjához csatlakozva, kaján mosollyal a szája sarkában várta a választ.

Castle arca egy pillanatra megdermedt, de a következő másodpercben már fensőbbséges nyugalommal mosolygott a két nyomozóra.

- Csak nézzetek rám! Mit láttok? - kérdezte, majd azonnal meg is válaszolta a saját kérdését. - Egy boldog embert. És most nézzetek magatokra! - mondta, miközben hirtelen elkomolyodott, és aggódó arcot vágva, kutató tekintettel kezdte vizsgálgatni a két férfit, majd Kate felé fordult. - Beckett, te is látod? - húzta össze a szemét ijedséget játszva, majd újra végigmérte a két nyomozót, és úgy tett, mintha valami rémséget látna. - Szerintem egyre sárgábbak! Csak nem az irigységtől sárgulnak?

Kate a nevetését visszafojtva, szája sarkában bujkáló mosollyal figyelte a három férfi arcán végbemenő változásokat. A fiúk kaján vigyora lassan bosszús grimasszá változott, Castle kínos meglepettsége eltűnt, és elégedetten,  sőt, diadalittasan csillogott a szeme.

- Ha-ha! - húzta el a száját kínosan feszengve Javi - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az irigység beszél belőlünk - próbált magabiztosságot színlelve visszavágni. - Beckett mondta, hogy elvisz a cirkuszba, hogy legyen egy kis örömöd - tette hozzá kihívóan, de közben nem mert Kate-re nézni, mert pontosan tudta, hogy felettese milyen tekintettel reagál a szavaira.

- Ha tudni akarod ... - kezdte Castle, de Kate a szavába vágott.

- Fiúk! - emelte fel figyelmeztetően a kezét, miközben összeszűkült szeme villámokat szórt. Esze ágában sem volt hagyni, hogy Espo a nászútjuk olyan intim pillanatának elmesélésére szedje rá Castle-t, ami nem tartozik rá.

Egy másodpercre megfagyott a levegő, és a három férfi ijedten fordult felé, aztán Castle pislantott egyet, és ártatlan tekintettel, lassan újra kezdte a megkezdett mondatot. Szavait ugyan Espo-nak szánta, de szemét nem vette le Kate-ről.

- Ha tudni akarod, olyan örömökben volt részem, amiről még csak nem is álmodtam, de ezt csak akkor érthetnéd  meg, ha egyszer az oltár elé vezetnél egy olyan különleges nőt, mint Beckett - eltette ki őszintén a szavakat, amelyekben nyoma sem volt a dicsekvésnek vagy a nagyotmondásnak. - A cirkusz csak ráadás - vigyorodott el Espo felé fordulva.

Ryan, aki eleinte még élvezte a csipkelődést, később úgy érezte, azzal, hogy Castle férfiúi büszkeségét próbálják megtépázni, kényelmetlen helyzetbe hozzák Beckett-et, és ezt nem akarta. Feszengve lépett kicsit hátrább, és magában már örült, hogy az író kivágta magát, sőt, már Espo állt vesztésre a szócsatában. Nem akarta elrontani a barátai nászútját egy gyerekes élcelődéssel, még akkor sem, ha Beckett olyan magas labdát adott, amit muszáj volt lecsapni.

- Ránk ... azt hiszem ... vár a munka - fogta meg Javi vállát, mielőtt az dühösen visszavághatott volna valami csípős megjegyzéssel a székében önelégülten hátradőlő írónak, és felállva jelezte, hogy jobb lenne indulni.

- Én is azt hiszem - szólalt meg Beckett olyan hangsúllyal, amivel egyértelművé tette, hogy lezárta a témát.

Ryan magában megállapította, hogy míg egy perce még olyan volt Kate, mint egy mézeshetei boldogságában úszó érzéki, gyönyörű bombázó, egy pillanat alatt át tudott változni a felettesükké, a kiváló, határozott Beckett nyomozóvá. Ennek meg is lett az eredménye, mert Espo még egy gyilkos tekintetet küldött Castle felé, aztán bosszús grimaszt vágott, és vonakodva, de követte társát, és felállt.

- Ha annyira vágysz a cirkuszba, neked adjuk Grigorij Petrovot, a késdobálót is - vetette oda. - Beszélj vele te! Ryan majd utánanéz az előéletének, én meg kiderítem, hogy nem tett-e valamelyik tévétársaság jobb ajánlatot a cirkusznénál. Valami oka volt, hogy egyik napról a másikra szerződést bontott a kisemberünk a cirkusszal - morogta maga elé az utolsó mondatot, és faképnél hagyta a társaságot.

Ryan még küldött egy félszeg mosolyt Beckett felé, és sietős léptekkel követte barátját.

- Szóval ... csak azért, hogy nekem is legyen egy kis örömöm? - idézte Kate szavait bosszúsan suttogva Castle, amikor a két nyomozó már hallótávolságon kívül esett.

Kate egy pillanatig vacillált, reagáljon-e a férfi felháborodására, de úgy érezte, hogy az ő kétértelmű megjegyzése hozta Castle-t kínos helyzetbe, az a legkevesebb, hogy elismeri a hibáját. 

- Rendben. Elismerem, nem volt a legszerencsésebb megfogalmazás, de mégsem mondhattam, hogy mi már megbeszéltük, hogy körülszimatolunk a cirkuszban.

- Hm ... és inkább engem állítottál céltáblának, nehogy Espo önérzetét megsértsük? - kérdezte durcás arccal az író.

Kate végigfuttatta kutató tekintetét Castle sértettséget sugárzó vonásain. Úgy ismerte a férfi arcának minden rezdülését, mint a tenyerét, ezért nem kerülte el figyelmét a ravaszkás mosolyt visszafojtó száj alig észlelhető rezzenése, a túl hosszú pislantás, a feszes arcizmok, amelyek el akarták rejteni az igazi érzelmeket, de legfeltűnőbb volt a kihívóan oldalra billentett fejtartás. Mind azt sugallták Kate-ek, hogy a férfi csak játszik, és ezzel a színlelt sértődéssel el akar valamit érni.

- Először is: a fiúk ismernek, és tudják, hogy melyikünk hogyan reagálna egy olyan ötletre, hogy civilként nyomozunk egy cirkuszban, tehát nem viselkedhettem másként. Másodszor: tudom, hogy mire megy ki a játék - nézett átható tekintettel a férfi szemébe, aki ártatlanul pislantott, és meghúzta a vállát.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Á! Szóval nem várod, hogy kárpótoljalak a kínos helyzetért? - húzta fel kihívóan a szemöldökét a nő.

Most Castle-n volt a csodálkozás sora. Hogyan lehet, hogy Kate azonnal átlát rajta? Vagy ő rossz színész, vagy Kate gondolatolvasó - morfondírozott magában. - Vagy egyszerűen csak Beckett tényleg olyan kiváló nyomozó, mint amilyennek tartja, és ennélfogva képes olvasni még a szempillája rebbenéséből is - állapította meg.

- Most, hogy így szóba hoztad ... hm ... nem is rossz ötlet - tett úgy, mintha csak most töprengene el a lehetőségen, aztán pajkos mosollyal az arcán a  nőhöz hajolt, karjával átölelte a derekát, és gyengéden megcsókolta. - De csak ha te is szereted a kárpótlást - súgta a csókba.

- Ümmm ... - nyögött az édes érintéstől halkan Kate, aztán amikor ajkaik elváltak egymástól, ujját játékosan végighúzta a férfi arcán. - A kárpótlás legalább olyan jó, mint a szunyókálás - harapta be érzékien az alsó ajkát, miközben érzékien csillogó szeme a férfi tekintetét kereste.

Castle elégedetten elmosolyodott. Nézte a zöldesbarna szivárványhártyán pajkos táncot járó fényeket, és arra gondolt, mennyire élvezi ezeket a kis évődő játékokat, Kate beszédes tekintetét, ujjainak finom érintését, amelyek most éppen a füle mögötti hajszálakkal játszadoztak, a titkos kifejezéseket, amivel a szeretkezéseiket hívják. Eszébe jutott a szó, ami különleges szerepet játszott a kapcsolatukban.

- Tudod, hogy egyre több titkos szavunk van? - kérdezte.

- Azt hiszem, ha egy házaspár egyik tagja író, akkor nem meglepő, hogy a szavak különleges jelentőséggel bírnak a kapcsolatukban - nevette el magát Kate, és futó csókot lehelt a férfi szájára - de ha még a cirkuszba is oda akarunk érni, jó lesz igyekezni - figyelmeztette az írót, aki egyetértően bólintott.

Egy óra múlva már az írásos engedéllyel a kezükben léptek ki az igazgató irodájából. Beckett-et már meg sem lepte, milyen könnyen megetette Castle a cirkuszt vezetőjével, hogy anyagot szeretne gyűjteni a következő regényéhez, és az milyen hamar beleegyezett a szokatlan kérésbe. Bizonyára nehezebb dolga lett volna, ha az igazgató egy mogorva férfi, de az ötvenes évei elején járó, szigorú tekintetű nő valószínűleg nem tudott ellenállni az író sármjának és meggyőző előadásmódjának, amit Kate messzemenően megértett.

- Tudod, lehet, hogy tényleg írok egy olyan regényt, ami a cirkusz titokzatos kulisszái mögött játszódik - fordult felé Castle, aki le sem tagadhatta volna, milyen izgalomba jött a különleges lehetőségtől. - Kivel beszéljünk először? - pillantott az igazgatótól kapott listára, amin a társulat tagjai szerepeltek.

- Bármennyire is szeretnél Jasminával, a guminővel kezdeni - kapta ki a lapot a férfi kezéből Kate - Marion Hartnett lesz az első. Szerette Antont, és tartotta vele a kapcsolatot azután is, hogy a férfi New Yorkba utazott.

- Mi-miből gondolod, hogy Jasminával akartam kezdeni? - háborgott duzzogva Castle, de Kate csak egy villámló tekintetet küldött felé, mire a férfi magyarázkodni kezdett. - Nem gondolod, hogy túl feltűnő azonnal éppen Marionhoz mennünk? Ha látja, hogy a társulat többi tagjával is beszéltünk, természetes lesz neki, hogy őt is faggatjuk, így elültethetjük a gyanakvását.

Kate lelassította a lépteit, mert Castle szavai elgondolkodtatták.

- Rendben. Talán igazad van - mondta a névsort vizsgálva, miközben azon tűnődött, ki lenne az ideális kezdő interjúalany. A következő pillanatban ki is zökkent a gondolatmenetből, mert a hirtelen megtorpanó író elkapta a karját, és megállásra késztette.

- Mi az? - nézett a férfira meglepetten, aki az óráját tanulmányozta önelégült mosollyal az arcán.

- Semmi, csak meg akarom jegyezni ezt a pillanatot.

Kate összehúzott szemöldökkel próbált rájönni, mitől olyan különleges ez a pillanat, amikor bevillant az utolsó, önkéntelenül kiejtett mondata.

Változatok egy témára 8/27

- De ha nem hiszed, akár meg is kérdezhetjük őket - intett fejével Espo mögé, jelezve, hogy a nyomozó és az író már közelednek feléjük, mire Javi összeráncolta a szemöldökét, és vadul megrázta a fejét.

- Sziasztok, srácok! - kiáltott feléjük már messziről Castle fülig érő vigyorral az arcán. - Szedtetek össze új információkat? - kérdezte jóhiszeműen, és nem értette, miért fordul felé villámokat szóró tekintettel Espo, és miért teszi nyugtatón társa vállára a kezét Ryan, miközben felállva helyet szorít nekik az asztalnál.

- Igen, van néhány új hírünk - mondta gyorsan, hogy megelőzze Javi morgolódását.

- Ami annak az eredménye, hogy tegnap egész nap vallomásokat vettünk fel, folyószámla kivonatokat és híváslistákat bogarásztunk - tette hozzá bosszúsan Espo, miközben szúrósan az íróra nézett. - És te mit csináltál, Castle? Sütkéreztél a napon, és koktélt szürcsölgettél?

Castle megtorpant, és az arcára fagyott a mosoly. Érezte, hogy Espo bal lábbal kelt, de nem egészen értette a csípős megjegyzés okát, ezért kérdőn Ryan-re pillantott, aki kínosan feszengve kínálta őket hellyel.

Kate, Castle-lel ellentétben, pontosan tudta a nyomozó kitörésének okát. Espo ambiciózus volt, katonaként megszokta, hogy minden akció után megkapta a jól megérdemelt elismerést, tiszteletet vívott ki magának, és a legjobbak között tartották számon. A rendőrségnél azonban úgy érezhette, hogy csak a másodhegedűs szerepe jut neki, ráadásul nem tudta elkápráztatni agyafúrt elméletekkel a környezetét. Ő az adatgyűjtés és a tények embere volt, és noha tisztában volt azzal, milyen fontos a munkája, hogy a jó meglátásaival sokszor viszi előre egy ügy megoldását, egyéni elismerést soha nem kapott. Katonaként egy emberként könyvelhette el a sikert, itt az mindig a csapaté volt. Castle megjelenése csak rontott a helyzeten, mivel a különleges ügyek különleges gondoldást igényeltek, és ez leginkább az író sajátja volt. Beckett érezte, hogy Espo ezt a nyomozást lehetőségként élte meg, amely során be tudja bizonyítani, hogy nélkülük is boldogul, erre ők megjelentek a színen. Nem akarta, hogy a férfi úgy érezze, hogy ők Kevinnel dolgoznak, Castle és ő pedig learatják a babérokat.

- A napozás és a koktélszürcsölgetés az én reszortom volt - szólalt meg Kate szenvtelenül, és egyenesen Javi szemébe nézett, mert tudta, a férfi húgaként szereti, ezért nem rá, hanem Castle-re orrol. - Őt jól megdolgoztattam - intett a fejével Castle felé, mire Javi arcán átfutott egy kis kárörvendő mosoly.

- I-igen - kapcsolt az író, és komoly arcot vágva kezdte ecsetelni, mennyi munkát adott neki Beckett, hogy összegezzék a rengeteg adatot, amit Espo-ék annyi munkával összegyűjtöttek. - A végén gyártottam néhány elméletet, de Beckett nem értékelte nagyra őket - húzta el a száját.

- Persze, hogy nem! - háborodott fel a nő, és lekicsinylően elhúzta a száját. - Azok a tények viszik előre a nyomozást, amit Espo és Ryan összegyűjtenek, nem pedig a te valóságtól elrugaszkodott képzelgéseid - mondta, miközben szeme sarkából látta, hogy Javi elégedett arccal, büszke tartással hátradől a székben. Magában jót derült azon, hogy mennyire kiszámíthatók a férfiak, és milyen kevés elismerés kell ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.

- Az áldozat telefonját nem találtuk meg, de ha a gyilkos azt hitte, hogy ezzel nyomokat tüntethet el, nagyot tévedett - nyitotta ki az előtte heverő iratokat Ryan, aztán Espo-ra nézett, jelezve, hogy folytassa.

- A kisemberünk a cirkusztól való távozása után még néhány napig az előfizetéses telefonját használta. Tegnap átküldték a kollégák a híváslistáját. Itt van - tolta a papírt Javi Beckett elé, miközben tekintete haragosan villant a kíváncsian felé hajoló íróra, mire az visszakozott, és egy sértődött grimaszt. - Hosszú beszélgetéseket folytatott Marion Hartnett-el, holott a lány azt mondta, nem tartották a kapcsolatot.

- Tehát Marion tud valamit, amit el akar titkolni - bólintott Kate, miközben szemét végigfuttatta a megjelölt hívásokon. Mindegyik több mint tíz percig tartott, tehát a két szerelmesnek sok megbeszélni valója volt.

- Egy ideig azt hittük, Anton biztosan eldobható, kártyás telefonra váltott, hogy ne tudjuk lenyomozni, - vette át a szót Ryan - de aztán tegnap Javi felvetette, hogy talán használta a motel telefonját, ezért felhívta a tulajt. Meg fogtok lepődni azon, hogy mit talált!

- Innen a Bahamákról nyomoztál egy New York-i telefon után? - kérdezte elismerően Castle.

Espo szinte dagadt a büszkeségtől. Kihúzta magát, fejét kissé hátravetette, de nem nézett Castle-re. Úgy beszélt Beckett-hez, mintha az író ott sem lenne.

- A tulaj szinte minden lépését figyelte a nem mindennapi vendégnek. Még sosem volt törpenövésű lakója, és szerintem olyan kíváncsi volt, hogy titkon minden mozdulatát kileste - húzta el megvetően a száját. - Mindenesetre szinte percnyi pontossággal tudta, hogy három egymást követő napon használta a nyilvános telefont, mindig éjjel 11 és éjfél között, és meg volt győződve arról, hogy Anton rosszban sántikált, mert mindig alaposan körülnézett, nem látja-e meg valaki. Persze azt nem tudhatta szegény ördög, hogy az iroda reluxájának lamellái mögül a tulaj kíváncsi tekintete követi minden mozdulatát. Egy órája kaptuk meg az adott időben kimenő hívásokat. Mit gondoltok, kit hívogatott három egymást követő éjszaka a mi kis törpénk? - kérdezte sejtelmes, ugyanakkor büszke mosollyal az arcán, miközben kihívó tekintettel Castle-re pillantott.

Az író már nyúlt volna az asztalon heverő vékony mappa után, de Javi határozottan rátette a kezét, Beckett elé tolta.

Kate magában sóhajtott egyet Espo játékán, amivel Castle fölé akart kerekedni. Egy pillantással végigmérte a két férfit. Javi arcára volt írva a kárörvendő öröm, amiért sikerült felkelteni Castle kíváncsiságát, aztán pedig tudatosítani benne, hogy még várnia kell, Rick-nek pedig még a szája is tátva maradt meglepetésében egy másodpercre, aztán bosszúsan összeszorította, és csalódottan méregette a vele szemben ülő nyomozót. Amikor azonban kinyitotta a a mappát, és a szövegkiemelővel megjelölt telefonszámhoz tartozó névre tévedt a tekintete, már egyáltalán nem érdekelte a két férfi civakodása. Meredten nézte a jól ismert nevet.

- Ki-kit hívott? - eszmélt fel Castle, amikor észrevette a nő döbbenetét.

- Lionel King? - nézett hitetlenkedve Kate Espo-ra, aki elégedetten bólintott.

- Mi? Lionel King? - kiáltott fel Castle, és hogy meggyőződjön a hír valódiságáról, bőszen nyújtogatta a nyakát a víváslista felé. - De hát mit akarhatott Anton az ország leghíresebb ügyvédjétől?

- Minden hívás rövid volt, egyik sem haladta meg a két percet. Szóval, nem hisszük, hogy ügyvédi tanácsot akart kérni tőle - ráncolta elgondolkodva a homlokát Ryan. - Reggel tájékoztattuk Gates-t, ő fogja kihallgatni az ügyvéd urat.

Castle szisszent egyet. Szívesen lett volna tanúja egy Beckett-King szellemi párbajnak, ahol összecsapott volna Kate precíz logikája az ügyvéd ravaszságával, de erről az élményről már le kellett mondania.

- Ugye nem azt sajnálod, hogy nem vagyunk New York-ban? - villant Kate szeme haragosan, mivel azonnal átlátott az írón.

- Nem, nem! - emelte fel védekezőn a kezét a férfi, aztán megfontoltan ejtve ki a szavakat, ártatlan arccal magyarázkodni kezdett. - Csak arra gondoltam, Espo-nak és Ryan-nek sokkal nagyobb tapasztalata van a kihallgatásokban, mint Gates-nek, és biztosan furfangosabbak lennének egy agyafúrt ügyvédnél.

Beckett pontosan tudta, hogy az író füllent, de meglepetten tapasztalta, hogy Javi nem lát át a szitán, hanem megbocsátó tekintettel, egyetértően bólogat.

- Van valami ötletetek? - szólalt meg néhány másodpercnyi töprengés után a nyomozó, ami az előzményeket tekintve mindenkit meglepett. - Most mi van? - nézett a barátaira kérdőn. - Beckettnek szuper logikája és kiváló meglátásai vannak - vonta meg a vállát.

Kate alig észrevehetően elmosolyodott, aztán megköszörülte a torkát, és komolyságot erőltetett magára.

- Az ügyvéd színre lépése kicsit megváltoztatja a helyzetet, de azt hiszem, a cirkuszosok többet tudnak, mint amit első körben elmondtak. Elég zárt világ, tele szakmai féltékenységgel, vagy éppen egymásra utaltsággal. Marion Hartnett biztosan tud valamit. Erős érzelmek fűzték az áldozathoz.

- Szerintem fél - jegyezte meg Ryan. - A kihallgatás alatt rendkívül ideges volt, és ahhoz képest, hogy a szerelmét megölték, sokkal inkább volt elutasító, mint segítőkész. 

- Azért megszorongathatnánk egy kicsit, elvégre már bizonyítani tudjuk, hogy Anton távozása után még napokig tartották a kapcsolatot - vetette fel  Espo.

- A férfiak elég rosszallóan beszéltek Antonról. Talán valamelyikük féltékeny volt - folytatta Kate. - Aztán itt van a késdobáló, Grigorij Petrov. A nevéből ítélve ő is orosz származású. Nem ártana utánanézni, nincs-e valami közös a múltjukban - mondta szelíden, hogy Espo még csak véletlenül se érezze utasításnak a szavait.

- Mi megpiszkáljuk egy kicsit a késdobáló múltját - bólintott egyetértőn Ryan. - Viszont újra kihallgatni az összes akrobatát, zsonglőrt és állatidomárt rengeteg munka lenne - ingatta meg látványosan a fejét, miközben rettentő elkeseredett arcot vágott. Szinte észrevétlenül Javi-ra sandított, aki láthatóan letört a gondolatra, hogy kezdhetnek mindent elölről, és szomorú sorsukon elmerengve vágott egy grimaszt, végül azonban Beckett-re nézve megszólalt.

- Lehet, hogy könnyebben megnyílnának ezek a fura cirkuszi figurák egy rajongó nézőnek, mint egy rendőrnek.

- Játsszam el, hogy cirkuszrajongó vagyok? - vonta össze mérgesen a szemöldökét Beckett, jelezve, hogy egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, mire Espo - a beszélgetés során először - elmosolyodott.

- Kihasználhatnád, hogy van egy cirkuszrajongó, kíváncsi íród - csillogtak huncutul sötétbarna szemei, miközben fejével Castle felé intett.

- Én benne vagyok - vágta rá Castle, és mivel néhány perccel korábban rájött, hogy Kate csak annyira akar benn lenni az ügyben, hogy azzal ne bántsa Javi önérzetét, nem árulta el, hogy Beckett és ő mát előző nap megegyeztek abban, hogy körülszimatolnak egy kicsit a cirkuszban. - Kérlek, kérlek, kérlek! - nézett könyörgő kiskutyaszemekkel a nőre, aki úgy tett, mintha semmi kedve nem lenne az egészhez, és olyan arcot vágott, mint akinek a fogát húzzák.

- Na, jó! - tett úgy Kate, mint aki beletörődve a sorsába, megadja magát. - De csak azért, hogy neked is legyen egy kis örömöd a nászutunkon - mondta, de abban a pillanatban tudta, hogy ennél rosszabbul nem is fogalmazhatott volna, mert a két fiú szája azonnal fülig érő vigyorra húzódott.

- Mi az, Castle? Hova lett a híres sármod? Nem tudod rávenni Beckett-et, hogy örömöt szerezzen neked a nászutatokon? - kérdezte csipkelődve Javi, Ryan pedig barátjához csatlakozva, kaján mosollyal a szája sarkában várta a választ.

Változatok egy témára 8/26

- Persze ... több tény birtokában ... meglátogathatnánk az igazgatót, hogy adjon engedélyt egy világhírű bestseller írónak, hogy anyagot gyűjtsön a cirkusz rejtélyes világáról a következő regényéhez.

Kate nézte a férfit, akinek úgy derült fel az arca, mint egy kisfiúé, aki azt az ajándékot kapta, amire a legjobban vágyott, miközben öklével a levegőbe csapott.

- Ez az! - kiáltott fel visszafojtottan. - Akkor holnapig írnom kell egy vázlatot erről a nem létező regényről, hogy hihető legyen a fedősztorink - csillogott izgatottan a szeme.

- Szerintem felesleges. Bármikor elő tudsz állni egy cirkuszos sztorival, amiben a szálakat a CIA, a maffia, esetleg az UFO-k mozgatják - mosolygott elnézően a nő.

Castle hirtelen nem tudta, hogy dicséretnek vagy csipkelődésnek vegye a megjegyzést, de amíg száguldoztak a gondolatai, hogyan reagáljon a megjegyzésre, feltűnt neki Kate sejtelmes tekintete, ahogy elmerengve a koktéljába kortyol. Még el kellett telni néhány másodpercnek, hogy rájöjjön, miért akarta lebeszélni a vázlatírásról a nő. Közelebb lépett hozzá, és hátulról a karjai közé zárta.

- Szóval ... úgy gondolod, hogy felesleges időtöltés a vázlatírás? - suttogta Kate fülébe, aztán finoman a nyakába csókolt. - Akkor viszont szabad az egész éjszakánk.

Kate megfordult az ölelésben, és kisimított egy rakoncátlan vizes tincset a férfi homlokából.

- Hm ... igen, azt hiszem, szabad ... de nem izgatja túlságosan a fantáziádat ez az ügy? - kérdezte elgondolkodva, mivel felrémlett előtte néhány olyan pillanat, amikor nem tudta elcsábítani a férfit.

- Hát - pillantott a tábla felé Castle - még kíváncsi vagyok sok mindenre, de mivel ma már nem lesz több adatunk, amivel elinduljunk, muszáj lesz megvárnom, amíg a fiúk holnap újabb információval szolgálnak - sóhajtott színpadiasan.

- Akkor nem marad más választásod, mint várni. Lehet, hogy unatkozni fogsz, mert én majd szunyókálok ... - tett úgy Kate, mintha elmerengene a lehetőségen, miközben összecsücsörítette a száját, és lopva a férfira pillantott.

- Szeretek veled szunyókálni - állt meg Castle simogató keze a nő fenekén, és egy határozott mozdulattal közelebb húzta magához, és finoman érintve a cseresznyeajkakat, lágyan megcsókolta. Érezte, ahogy a nő enged az édes élvezetnek, ajkai elnyílnak, kezei a nyaka köré fonódnak, de aztán meglepve tapasztalta, hogy hirtelen megszakítja a csókot.

- Úgy érzem, a szunyókálás után nem menekülök az elméleteid elől - ráncolta össze a szemöldökét játékosan Kate.

- Nem. Nem menekülsz - vigyorodott el Castle. - Tudom, hogy szereted az elméleteimet!

- Csak ha használhatók. Amikor viszont olyat adsz elő, aminek semmi köze a valósághoz, akkor ...

- ... akkor nem tudsz nekem ellenállni - fejezte be önelégülten a férfi a mondatot.

- Akkor vagy idegesítőnek találom, vagy ...

- ... vagy szórakoztatónak.

Kate bosszankodva összeszorította a száját, amiért Castle mindig úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy ő jöjjön ki belőle jól, de a tekintete egészen más érzelmet tükrözött.

- Néha, mondom néha, kivételes alkalmakkor talán egy kicsit szórakoztatott némelyik elméleted - ismerte el vonakodva, nehogy Castle egója az egekbe szálljon, de ez is elég volt ahhoz, hogy a férfi arcán elégedett mosoly terüljön szét. - Na, hadd halljam, milyen történetet kerekítenél ezekből az adatokból!   - bontakozott ki az ölelésből, és kezdte összepakolni az iratokat.
- Egye fene! Amíg visszamegyünk a házba, elszórakoztatlak - húzta ki magát az író, de az önelégült megjegyzésre, csak egy rosszalló szemforgatást kapott viszonzásul. - Lássuk csak! - nézett elmerengve a táblán levő képekre, amelyek annyira lekötötték elszabaduló fantáziáját, hogy észre sem vette, hogy Kate lopva rápillantva megmosolyogja. - 20-30000 születésre esik egy achondroplasiás gyermek világra jötte, tehát viszonylag ritka mutációról van szó, és normál magasságú szülők esetében az ismétlődés kockázata szinte nulla. Mi van, ha egy jómódú, ismert amerikai családba született egy ilyen gyerek. A szülők első riadalmukban talán meg akartak szabadulni tőle, hogy ne veszélyeztesse a karrierjüket vagy az üzleti, esetleg a politikai karrierjüket, és örökbe adták a világ másik végére, Oroszországba. Aztán amikor Anton nagykorú lett, az anyja bevallotta, hogy ők csak a nevelőszülei, mire Anton útra kelt a nagy Amerikába, hogy megkeresse az igazi szüleit. Csakhogy hiába járt sikerrel, a karrierje csúcsán levő apja hallani sem akart arról, hogy kiderüljön a génhibás gyereke létezése, ezért másodszor is megszabadult tőle - adta elő Castle a képzelete szüleményét.

- Anton Volkov Szentpéterváron született - jegyezte meg Kate.

- A személyazonosságot és a személyes adatokat nem nehéz meghamisítani, főleg olyan helyen nem okoz gondot, ahol mindennapos a korrupció.

- Na és a pénz? - pillantott fel az iratok pakolásából a nő.

- Hm ... Anton, talán keserűségében, hogy a valódi szülei másodszor is eldobják maguktól, zsarolni kezdte az apját, aki azonban először még fizetett, később viszont úgy döntött, hogy végleg megszabadul a problémát jelentő fiútól.

- Akkor még mindig ott van a tigris - kötözködött Kate kaján kis mosollyal a szája sarkában.

Castle bosszúsan elhúzta a száját.

- A részletek kidolgozásához egy kicsit több idő kell - morogta, de következő pillanatban újra felderült az arca. - És az hogy tetszik, hogy Anton apja - akiről egyébként nem tudunk semmit - a KGB embere volt, és államtitkokat bízott a fiára. Amikor az orosz maffia rájött, hogy Anton birtokában értékes információk vannak, rászálltak a fiúra, aki az Egyesült Államokban keresett menedéket.

- És úgy akart bujkálni az üldözői elől, hogy híres komikus lett? - villant gúnyosan Kate tekintete, mire Castle magabiztosan megrázta a fejét.

- Éppen az ismertség és a média figyelme volt az, ami távol tartotta az üldözőit! Minél híresebb lett, annál nagyobb biztonságban volt - próbálta megmagyarázni az elméletét.

Kate levette az utolsó képet is a tábláról, és csípőre tett kézzel a férfi felé fordult. 

- Na, ez egy olyan idegesítő elmélet, amiről beszéltem - nézett szúrós tekintettel Castle-re. - Egyetlen tény sem illeszthető a történetedhez, ráadásul az egész csak feltevéseken alapul.

Castle arcán megjelent egy kis pimasz mosoly, miközben egy pillanatra felhúzta a vállát.

- Nem az volt a célom, hogy megmagyarázzam a tigrisharapást, a szerződésbontást és a kajmán-szigeteki pénzt - csillogott huncutul a szeme - csak el akartalak kápráztatni a fantáziámmal!

Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett a férfival, aztán alig észrevehetően összeszűkült a szeme.

- Mi lenne, ha a hálószobában kápráztatnál el a fantáziáddal? - húzta fel kihívóan a szemöldökét.

Castle nyelt egyet, miközben önkéntelenül válaszra nyitotta a száját, de aztán zavarában mégis becsukta, és amikor látta, hogy Kate figyelmét újra az iratoknak szenteli, bosszús grimaszt vágva megszívta a fogát. Az évek során mindig érezte, hogy Beckett elismeri és becsüli az élénk képzelőerejét, sőt, azt is tudta, hogy vonzónak találja ezt a tulajdonságát, de amióta együtt voltak, meg kellett tapasztalnia, hogy bizonyos helyzetekben Kate fantáziája túlszárnyalja az övét. Most tudatosult benne, hogyha versengtek volna abban, hogy melyikük fantáziája teszi játékosabbá, izgalmasabbá a szeretkezéseiket, egyáltalán nem biztos, hogy ő győzött volna. Egy másodpercig az ezüstérmesek kudarcának ízét érezte, de a következő pillanatban elégedetten elmosolyodott. Hirtelen emlékek sora rohanta meg, amikor Kate a végletekig fokozta a vágyait egy jégkockával, a bilincsével, vagy éppen egy erotikus nővérjelmezzel. Lehet annál szerencsésebb, mint hogy olyan különleges nő a felesége, akivel még a szeretkezés is egyedi, soha meg nem unható, meglepetésekkel teli csoda? 

- Castle! - rántotta vissza a merengésből Kate hangja, aki már indult volna, csak a töprengve ácsorgó férfira várt.

- Csak a hálószobai kápráztatáson gondolkodtam - mosolyodott el.

Kate-nek már a száján volt egy csípős megjegyzés, de mégsem szólalt meg. Meglepte Castle meleg, szeretetteli tekintete, boldog, őszinte mosolya, amiben nyoma sem volt az incselkedésnek vagy a nagyzolásnak. Hirtelen megérezte a hangulatváltozását, és tudta, már nem az évődő megjegyzésének szóltak a szavai, hanem valóban el akarja kápráztatni egy különleges szeretkezéssel. Visszalépett a még mindig tétován álldogáló férfihoz, és gyengéden megsimogatta az arcát.

- Nem kell nagy dolog ahhoz, hogy elkápráztass, csak szeress olyan őszintén, mint eddig - mondta halkan, de nagyon komolyan, miközben a kék szemekbe nézett.

Tekintetük összefonódott, és beszédesebbek voltak a szavaknál. Olyan mély, elszakíthatatlan szerelem csillogott a szemükben, aminek a kifejezésére a "szeretlek" szó nem elég.

Castle nézte a nő zöldesbarna szivárványhártyáján táncot lejtő csillogó fénypontokat, ahogy visszatükrözték a tenger hullámairól rájuk vetődő napfényt. Hét éve nem tudott betelni ezzel a csodálatos látvánnyal.

- Kate Beckett! Ha csak ez kell ahhoz, hogy elkápráztassalak, akkor egész életemben nagyon könnyű dolgom lesz - mondta halkan, miközben egy finom mozdulattal hátrasimította a nő arcába hulló hajszálakat.

Kate egy ideig nézte az őszinte szerelmet sugárzó arcot, élvezte a gyengéd érintést, és kicsit meghatódva gondolt arra, milyen szerencsés. Amikor azonban meglátta a huncut fény megcsillanni Castle szemében, azonnal tudta, hogy a férfi egy incselkedő megejegyzést fog tenni, hogy oldja a túl érzelmessé váló pillanatot.

- Azt azért nem fogom hagyni, hogy unatkozz mellettem - húzta fel egy pillanatra pajkosan a szemöldökét Castle.

- Ajánlom is! - nevette el magát Kate.

Közelebb lépett a férfihoz, szorosan hozzásimult, és  miközben megcirógatta a hátát, finom csókot lehelt a szájára.

- Kezdhetnénk egy kis tejszínhabbal - suttogta a csókba az író.

- Mmm ... a tejszínhab az jó, - szakította meg mosolyogva az édes érintést Kate, és kissé hátrébb húzta a fejét, hogy a ködös tekintetű kék szemekbe nézhessen - de ha azzal akarsz elkápráztatni, akkor előbb el kell jutnunk a házig - mondta mosolyogva, és csípőjét jelentőségteljesen a férfi ágyékának nyomta, hogy Castle-ben tudatosuljon, hogy vágyának fizikai bizonyítéka nem maradt rejtve előtte.

- Khm ... i-igen. Jó lesz, ha igyekszünk - köszörülte meg a torkát, miközben arra gondolt, mennyivel könnyebb a nők dolga, hiszen ők pontosan tudják, milyen hatást vált ki egy csókjuk vagy érintésük, míg egy férfi csak reménykedhet, hogy az apró jelek jó irányba vezetik a mozdulatait. Nagy levegőt véve próbálta akarata uralma alá vonni a testét, miközben sietős léptekkel, kézen fogva indultak Patterson luxusnyaralója felé.

Javi türelmetlenül nézett az órájára. Még nem volt tíz óra, de már szeretett volna túl lenni a találkozón.

- Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet bevonni Beckett-éket az ügybe - jegyezte meg maga elé morogva, miközben bosszankodva figyelte a kávéját nyugodtan kortyolgató barátját, aki értetlenkedve pillantott fel rá.

- Miért? Szerintem nemcsak Castle élvezi, hogy belelát ebbe a nem mindennapi ügybe, hanem Beckett is, és ezzel nem tesszük tönkre a nászútjukat - vonta meg a vállát Ryan.

- Nem a nászútról van szó - csattant ingerülten Espo hangja. - Végre itt van egy ügy, amiben a kapitány szabad kezet adott nekünk. Most megmutathatnánk, hogy Beckett nélkül is képesek vagyunk megoldani, és végre Gates is elismerné, hogy jó nyomozók vagyunk. Castle-ről, aki csak egy krimiíró, nem is beszélek!

Ryan letette a poharat, és hogy a szavainak nyomatékot adjon, kicsit előrehajolt.

- Gates tudja, hogy jó nyomozók vagyunk - mondta meggyőződéssel.

- Lehet - ismerte el hosszas hallgatás után Espo. - Áruld el! Téged nem zavar, hogy mindig mi végezzük el a kulimunkát?

- Nem - biggyesztette le a száját elgondolkodva Ryan, aztán látva Javi megrökönyödött ábrázatát, elmosolyodott. - Beckett pontosan tudja, milyen fontos a munkánk, és hogy az általunk gyűjtött adatok nélkül ő sem lenne olyan jó. Sőt, szerintem még Castle is tudja! De ha nem hiszed, akár meg is kérdezhetjük őket - intett fejével Espo mögé, jelezve, hogy a nyomozó és az író már közelednek feléjük, mire Javi összeráncolta a szemöldökét, és vadul megrázta a fejét.   

 

  

Változatok egy témára 8/25

Arra gondolt, hányszor átélt már hasonlót a férfi mellett, amikor az, az egyik pillanatban még a vágytól fűtve sóvárog utána, a másik pillanatban pedig már a rejtély megoldásának lehetőségétől csillog izgatottan a szeme.

Néhány perc múlva már a part felé sétáltak, Castle a vállára vetett törölközővel, kezében a Ryan-éktől kapott iratokat szorongatva szaporázta a lépteit, míg Beckett komótosan sétálva követte. Mosolyogva figyelte az előtte igyekvő, izgatott férfit, és várta a reakcióját, ha meglátja, milyen meglepetést készített elő neki. Csak addig kellett türelmesnek lennie, amíg a szemük elé nem tárult a pálmafákkal szegélyezett tengerpart, mert abban a pillanatban látta, hogy Castle megtorpan, és meglepett arccal, csillogó szemekkel fordul felé.

- Te hozattál egy fehér táblát a partra? - kérdezte csodálkozva.

- Gondoltam, megidézem a kapitányság hangulatát, ha már annyira odavagy a nyomozásért.

Castle arcán az örömteli, hálás mosoly pajkossá vált, és huncutul csillogó szemekkel közelebb lépett.

- Meghálálom, hogy belementél ebbe - mondta egy gyors csókot lehelve a nő ajkára, de a következő pillanatban már a kezében levő iratokat lapozva sietett a tábla felé.

- Remélem is! - szólt utána Kate, bár egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a szavai eljutottak a férfihoz. Megforgatta a szemét, de a szája sarkában elnéző mosoly bujkált, aztán sóhajtott egyet, és ő is elindult. Elismerően gondolt Manuela-ra és Jose-ra, akik mindent úgy intéztek el a parton, ahogy ő a telefonon kérte: az árnyékba helyezett asztalon jegyzetfüzetek, tollak és egy laptop hevert, mellette két szék és két napozóágy, egy méretes hűtőtáska tele frissítőkkel, és természetesen a Castle-nek meglepetésnek szánt fehér tábla.

A következő órák azzal teltek, hogy Kate adogatta a fényképeket az író kezébe, aki csoportosítva tette fel őket a táblára, és írta alájuk a fiúk által gyűjtött adatokat, amiket a nő diktált neki. Castle nagyot sóhajtva lépett hátrébb, hogy megszemlélhesse az alkotását, amikor minden a helyére került.

- Úgy látom, nem lazsáltak a fiúk - járatta végig szemét az adatokon Kate, miközben magában arra gondolt, mennyi munkával járt, mire mindezt összegyűjtötte Espo és Ryan. Becsülte a kitartásukat és a szorgalmukat.

- Akkor összegezzünk! - állt szembe a táblával Castle, és elgondolkodva dörzsölte meg az állát, de a mozdulat csak pár másodpercig tartott, aztán leengedte a kezét, és kérdőn Kate-re nézett. - Te nem jössz? - pillantott maga mellé, jelezve, hogy a nőnek ott lenne a helye mellette.

Kate, egyik lábát felhúzva, kényelmesen feküdt a napozóágyon, és élvezettel kortyolt a kezében levő hideg koktélból. Komótosan letette a poharat, és napszemüvege mögül figyelte a férfit. 

- Innen is látom a táblát - mondta szenvtelenül, bár pontosan tudta, miért akarja Castle, hogy mellé álljon.

- De hát mindig egymás mellett állunk vagy ülünk, amikor elméleteket gyártunk!

- Castle! Csak te gyártasz elméleteket. Én a tényekre hagyatkozom, és oda megyek, ahova a bizonyítékok vezetnek, ehhez pedig nem kell feladnom ezt a mesebeli kényelmet.

- De így hiányérzetem van - duzzogott a férfi, és bánatos kisfiús arcát felöltve, kérlelőn nézett a nőre.

- Na jó, de előtte fürödjünk egyet! - pattant fel Kate a napozóágyról. Egy mozdulattal levette a csípőjére csavart strandkendőt és a napszemüveget, és már sétált is a csendesen hullámzó tenger felé. - Igyál egy kis limonádét is! - szólt hátra figyelmeztetőn.

Castle néhány másodpercig bosszúsan nézett utána, miközben kezét végighúzta verejtékező homlokán. Ahogy az izzadtságcseppektől fénylő tenyerére nézett, rájött, hogy Kate-nek igaza van. Órák óta állt a hőségben a tábla előtt, és figyelmét annyira lekötötték a sokasodó információk, hogy csak most tudatosult benne, hogy mennyire túlhevült a teste. Gyorsan kivett a hűtőtáskából egy kellemesen hűs limonádét, és amíg jóízűen kortyolt a folyadékból, tekintetét nem vette le a hullámokba merülő csodálatos alakról. Egyre gyakrabban tűnt fel neki, hogy milyen gondoskodó a nő. Eleinte csak a kemény nyomozót látta benne, aki csak lassan mutatta meg az érzékeny arcát, majd amikor Kate elfogadta a szerelmét, megmutatta az érzéki, nőies oldalát is, és egyre többször feledkezett rá, hogy úgy óvja, mint egy szerető feleség. Elmosolyodott, hiszen most már valóban az ő szerető felesége a nő. Valahogy mégis meglepte az az odaadó gondoskodás, amit nemcsak akkor tapasztalt, amikor valami sérülés miatt ápolta, hanem olyankor is, mint ez a pillanat, amikor nem volt semmi baja, Kate mégis figyelt arra, hogy igyon és hűtse le a testét a forróságban, vagy néhány órával ezelőtt, amikor bekente a  hátát. 6-7 évvel ezelőtt eszébe sem jutott, hogy ilyen is tud lenni a nő, bár ha felvetődött volna benne a kérdés, biztos lett volna a válaszban. Mindig tudta, hogy a kemény külső csak a gyilkosoknak és a férfi munkatársainak szól, mert elég volt megfigyelnie egy, az áldozat hozzátartozóival folytatott beszélgetést, máris kiderült, mennyi empátiával áldotta meg a sors. Sietve indult Kate után, miközben igyekezett nem terhelni túlságosan újra fájó bokáját. Előző nap Kate-nek azt mondta, már egyáltalán nem fáj a lába, ezért nem veszi fel a rögzítőt, de mára kiderült, korai volt az öröme. Örült, hogy Kate éppen úszik, így nem látja, hogy sántít, miközben átkozta magát az ejtőernyős ugrás ötletéért. Bár, ha jobban meggondolta, talán az volt az, amivel a legjobban felbosszantotta Kate-t. Rápillantott az ujján csillogó karikagyűrűre. Akárhogy is volt, megérte a kockázatot - gondolta, és boldogan belevetette magát a hűs vízbe.

Fél óra múlva már a tábla előtt állva törölgette vizes haját, ami kócosan meredt a szélrózsa minden irányába.

- Ez tényleg jólesett - nézett a lábát törlő, kecsesen hajladozó nőre. Tekintete megállt a kerek csípőn. Képzelete hirtelen szárnyra kelt, és elnyíló szájjal, oldalra billent fejjel nézte vágyai tárgyát.

Kate megérezte a rászegeződő tekintetet, de most nem feddő, inkább incselkedő hangon szólt rá a férfira.

- Castle!

- É-én csak a feleségemet nézem, ahogy törölközik - pislogott ártatlan tekintettel az író, mire Kate először elnézően elmosolyodott, de amikor ráfeledkezett a férfi torzonborz hajára, megpróbálta visszafojtani feltörekvő nevetését.
- Mi-mi az? - nézett végig magán az író értetlenül, mivel fogalma sem volt, min derül olyan jót Kate.
- Csak arra gondoltam, milyen arcot vágnál, ha meglátnád magad a tükörben - simított végig a férfi arcán szeretettel, aztán beletúrt a vizes hajszálakba. - Aranyos vagy kócosan - adott magyarázatot, mire Castle arca először felderült a dicséretre, aztán bosszankodva próbálta ujjaival megregulázni összevissza meredező haját.
Kate már sajnálta, hogy elárulta a nevetése, mert elragadónak látta a férfit kócosan, de tudta, mekkora gondot fordít a hajára, és nem szereti, ha csak egyetlen szál is önállósítja magát, és nem arra áll, amerre ő szeretné. Amikor meglátta, hogy Castle, ujjait fésűnek akarja használni, elkapta a kezét, és hogy a figyelmét elterelje, megcsókolta.
- Meg ne merd fésülni! - suttogta a csókba, és elégedetten nyugtázta, hogy a férfi belemosolyog a csókba.
- Csak el ne vonja a figyelmed a nyomozásról az, hogy milyen aranyos vagyok kócosan - jegyezte meg kissé öntelten Castle.
- Az én figyelmemet csak ne féltsd - nézett magabiztosan Kate a kék szemekbe. - Én inkább attól félek, te nem tudsz figyelni, ha nem veszek fel egy köntöst, vagy legalább egy strandkendőt - ringatta meg alig észrevehetően a csípőjét a nő, amivel el is érte a célját. Castle szeme a ringó domborulatokra szegeződött, tekintetében a dicsekvést egy pillanat alatt felváltotta a vágy, aztán nagyot nyelt.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha összegezzük, amit eddig tudunk - fordult zavarában a tábla felé, de közben még lopva végigsiklott tekintete Kate-n, aki egy mozdulattal magára csavarta a strandkendőt, és karba font kézzel mellé állt.
- Ha a cirkusz alkalmazottai között van a tettes, mindössze egy napja volt, hogy Miamiból New York-ba utazzon, megölje Antont, eltüntesse a holtestet a Central Park tavában, aztán visszamenjen Miamiba, mert a cirkusz másnap már indult Nassauba - kezdett az összegzésbe Beckett.
- Repülőre nem szállt egyik cirkuszos sem - húzta el csalódottan a száját Castle - hacsak nem álnéven, vagy hamis iratokkal utazott.
Pár percig hallgatagon nézték a számos adatot, amelyek egyre több kérdést vetettek fel bennük.
- A cirkusz igazgatója szerint Anton egyre sikeresebb és elismertebb volt, mint komikus. Nem tud róla, hogy más cirkusz vagy valamelyik tévétársaság megkereste volna egy jobb ajánlattal, mint az övék, ezért váratlanul érte, hogy három hete minden indok nélkül felbontotta a szerződését - töprengett Kate.
- Hát, pedig biztos volt valami indoka, csak még nem tudjuk, hogy mi - bólintott Castle. - Nézd csak! A nők úgy nyilatkoztak róla, hogy közvetlen, barátságos fickó volt, aki testi adottságai ellenére hamar el tudta fogadtatni magát, és szellemességével bárkit elkápráztatott, a férfiak viszont nagyravágyónak, nagyképűnek, törtetőnek írták le.
- Lehet, hogy féltékenyek voltak rá - gondolkodott el Kate, amitől megjelent a két kis ránc a szemöldökei között.
- Egy törpére? - fordult felé értetlenkedve Castle.
- Miért? - vonta meg a vállát Kate. - Én sem azért szerettem beléd, mert tökéletesen állt a hajad.
- Most komolyan, Kate! Ne mondd, hogy nem számított a külsőm!
- Hidd el, sokkal többet nyomott a latban a szellemességed, a humorod, az érzékenységed és az őszinteséged, mint az, hogy mennyire vagy szépfiú!
- Szóval, ha törpe lennék, akkor is szeretnél? - feszegette a kérdést a férfi, és érdeklődve várta a választ.
- Hát ... - mérte végig a magas, erős férfitestet Kate - lehet, hogy egy kicsit szellemesebbnek kellene lenned - villant incselkedve a szeme a férfira, aki bosszúsan szorította össze a száját, mivel úgy érezte, megint alul maradt a nővel szemben.
- Nézzük a tigrisidomárt és a lányát! - terelte gyorsan az ügyre a témát. - Arról sokan tudtak, hogy Marion Hartnett és Anton között szerelem szövődött, de az is nyílt titok volt, hogy Marion apja, Leonard Hartnett nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a lánya egy törpébe szerelmes. Az utolsó veszekedésüknek több tanúja is volt, de Leonard-nak biztos alibije van a gyilkosság idejére - bökött egy dátumra a táblán Castle - egy kaszinóban éppen elvesztett egy kisebb vagyont Miamiban. 
- Ráadásul Marion azt vallotta, hogy nem tudja, miért bontott szerződést Anton, és állítja, hogy fogalma sem volt róla, hova tűnt el három hete.
- Te elhiszed, hogyha két ember szerelme olyan erős, hogy legyőzi a külvilág ítélkezését, akkor az egyikük csak úgy eltűnik anélkül, hogy a másiknak fogalma lenne arról, hogy hova ment? - húzta össze hitetlenkedve a szemöldökét Castle. - Fogadok, hogy titokban tartották a kapcsolatot!
-  Espo-ék átnézték Marion híváslistáját, de semmi gyanúsat nem találtak, Anton motelszobájában pedig telefont sem találtak.
-Talán ... beszélnünk kellene Marionnal - jelent meg mintegy mellékesen Castle, miközben alig várta, hogy Kate rábólintson, és induljanak a cirkuszba, de a nő szúrós tekintetét látva, gyorsan visszakozott. - Persze, előbb rá kellene jönnünk, mit keresett egy lepukkant motelben, és mi lett a kajmán-szigeteki bankból származó ötvenezer dollárral. Mire kellett neki ennyi pénz, és mit csinálhatott vele?
Kate elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy személyesen kell beszélniük olyan emberekkel, akik közel álltak Anton Volkovhoz ahhoz, hogy megértsék a történteket, tehát el kell menniük a cirkuszba, de még egy kicsit hagyta sóvárogni Castle-t. Túl kevés információt raktak még össze.
- Azt hittem, jobban izgat az, hogyan került egy nagymacska szorító állkapcsába Anton! - mutatott az áldozat oldaláról készült, a harapásnyomot jól láttató képre Beckett. - Lanie biztosra veszi, hogy a harapás tigristől származik.
- A tigrises ügyünk óta jobban vonzanak a pénzügyek - húzta el a száját Castle, miközben kissé megborzongott az emlékre, amikor kis híján tigriseledellé váltak.
- Na, jó! Írjuk össze, kik azok, akiknek indítéka lehetett megölni Antont, és szedjük össze az összes kérdésünket, amire választ akarunk kapni, hogy holnap, ha Nassauba megyünk, konkrét céljaink legyenek, és ne csak a vakvilágban tapogatózzunk!
- Akkor ... holnap megyünk a cirkuszba? - csillant fel izgatottan Castle szeme, de Kate úgy tett, mintha a táblára koncentrálna, és nem vette volna észre a férfi lelkesedését.
- Tízkor találkozunk Ryan-ékkel az étteremben, hogy pontosítsuk az információkat - mondta közönyösen anélkül, hogy Castle-re nézett volna, de a szeme sarkából pontosan látta, ahogy a férfi csalódottan összeszorítja a száját, és dühösen szisszen egyet. Ekkor lassan felé pillantott, és sejtelmes mosollyal a szája sarkában, úgy téve, mintha egy kétes lehetőségen töprengene, megszólalt. - Persze ... több tény birtokában ... meglátogathatnánk az igazgatót, hogy adjon engedélyt egy világhírű bestseller írónak, hogy anyagot gyűjtsön a cirkusz rejtélyes világáról a következő regényéhez.