Kate összehúzott szemöldökkel próbált
rájönni, mitől olyan különleges ez a pillanat, amikor bevillant az
utolsó, önkéntelenül kiejtett mondata.
- Talán, Castle! Talán - nyomta meg erőteljesen a módosítószót.
Castle várakozón fúrta tekintetét a nőébe. Nem akarta elszalasztani azon kevés pillanatok egyikét, amikor Kate igazat ad neki. Kitartásának néhány másodperc múlva meglett az eredménye, mert a nő megadóan sóhajtott.
- Először beszéljünk az artistákkal! - indult tovább, hogy Castle ne lássa meg az arcán átsuhanó mosolyt.
Az író győzelemittasan elmosolyodott, és egy pillanatra elégedetten becsukta a szemét, aztán lépteit szaporázva igyekezett utolérni Kate-t.
- A fiúk kihallgatásaiból kiderült, hogy Omar Navarro nyílt ellenszenvvel beszélt Antonról, míg a párja, Inez Montero láthatóan megtört volt és csupa pozitív dolgot sorolt fel a kisemberünkkel kapcsolatban - folytatta a nő, utalva a kihallgatási jegyzőkönyvek széljegyzetére, amiket Ryan írt a szöveg mellé, hogy el tudják képzelni a kihallgatás hangulatát is, ne csak az elhangzottakra hagyatkozzanak.
- Szóval, a spanyol légtornászokkal kezdjük - állapította meg Castle. - Gyerekkoromban elkápráztattak a levegő akrobatái - merengett a múltba. - Már akkor izzadt a tenyerem, amikor még csak különböző ütemben lengtek a levegőben, de amikor a nő szaltózva repült az elkapó ember felé, már levegőt sem mertem venni. Szinte katarzis élmény volt, amikor a kezeik összeértek, csúsztak egymáson, végül összefonódva egymáshoz kapcsolódtak. Persze, csak akkor állt el a szívverésem, ha nem volt alattuk védőháló. Hú, de izgalmas volt!
- Téged az izgatott, hogy esetleg lezuhannak? - fordult felé megdöbbenve Beckett.
- Dehogy! Csak így szinte tapintható volt a feszültség, és az őrületes koncentráció - pislantott ártatlanul az író.
- Ők másfajta légtornászok, Castle - emlékeztette Kate. - Egy, illetve két kötél segítségével mutatják be a produkciójukat, és nem szálldosnak a levegőben.
- Tudom, de éppen úgy egymás kezében van az életük, min a gyerekkori légtornászaim esetében. Ez a világ sok mindenben más, mint a 25-30 évvel ezelőtti. Akkor a piros-sárga cirkuszsátor már messziről hívogatta a nézőket, és a mellette felállított lakókocsik sokaságában úgy élt a társulat, mint egy kis falu zárt közössége. De hol vannak már azok az idők! - sóhajtott lemondóan. - Nézz körül! Egy szálloda lakosztálya felé tartunk, hogy beszéljünk egy légtornásszal. Hol van itt a romantika?
- Egy óra múlva kezdődnek a próbák. Az majd jobban hasonlít a nosztalgiázós emlékeidhez - pillant felé elnéző mosollyal a szája sarkában Kate, miközben kopogtatott a 426-os számot viselő ajtón.
- Várj! - kapta el a kezét a férfi. - Nekem kell vele beszélnem - figyelmeztette dicsekedve Kate-t, mire az bosszúsan összeszorította a száját, és hátrébb lépett.
Castle még egyszer kopogott az ajtón, mire az kinyílt, és az író egy csupa izom mellkassal találta szembe magát. Omar Navarro farmerban, de meztelen felsőtesttel állt az ajtóban. A két méternél is magasabb, atléta termetű férfi olyan volt, mint az ókori görög vázákon látható, erőtől duzzadó sportolók. Nemcsak a neve, de hullámos fekete haja, erőteljes járomcsontja, egyenes orra, sűrű szemöldöke, hatalmas barna szemei és kissé sötétebb bőre is árulkodott arról, hogy mediterrán területről származik. Castle lassan felemelte a tekintetét, hogy a nála vagy egy fejjel magasabb óriás szemébe nézhessen, és ne kelljen a napbarnított bőr alatt megfeszülő izmokat néznie.
- Richard Castle vagyok - nyögte ki nehezen, és zavarában a mögötte álló nőre mutatott. - Ő Kate Beckett ... a feleségem - mondta zavartan, mivel majdnem nyomozóként mutatta be a nőt, holott éppen az volt a céljuk, hogy inkognitóban maradjanak.
- Maga az a Richard Castle? Az író? - kérdezte enyhe spanyol akcentussal a férfi, és amikor Castle bólintott, ellépett az ajtóból, és beljebb tessékelte őket.
- Olvasta valamelyik regényemet? - élénkült meg Castle, és büszkén mosolyogva kihúzta magát, miközben körülnézett a pazarul berendezett lakosztályon.
- Nem, csak a híradók magával voltak tele, amikor elrabolták - mutatott Omar a bőr kanapé felé, miközben egy testre feszülő pólót húzott magára, és a fotel felé vette az irányt. - Ha olyan izgalmasak a regényei, mint az élete, akkor lehet, hogy elolvasok egyet - mondta barátságosan, aztán mosolyogva Kate felé fordult. - Bevallom, akkor kezdett igazán érdekelni a híres író elrablása, amikor a hírekben megjelent a gyönyörű nyomozónő - bókolt nyíltan Beckett-nek - De minek köszönhetem a látogatásukat? - kérdezte, de egy pillanat múlva eltűnt arcáról a behízelgő mosoly, és gyanakodva pillantott a nőre. - Maga is Anton halálának ügyében nyomoz?
- Nem, nem! - nevette el magát Castle, mintha ez egy teljesen elképzelhetetlen feltételezés lenne. - Ő most csak mint a feleségem van jelen. Tudja, a nászutunkon mégsem hagyhatom magára, amíg én anyagot gyűjtök a következő regényemhez!
Kate kényszeredetten elmosolyodott, de belül forrt a dühtől, amiért nyomozóból hisztis felséggé minősítette le Castle, de jelen pillanatban jó képet kellett vágnia a helyzethez. Egy perc múlva már meg is feledkezett a bosszúságáról, és magában mosolyogva állapította meg, milyen ügyesen terelgeti Castle a beszélgetést. Először elmondta a mesét, hogy milyen könyv megírására készül, aztán simogatva Omar hiúságát, dicsérni kezdte fantasztikus produkcióját, amivel sikerült a bizalmába férkőznie. Kate meglepetten hallgatta, milyen részletesen elemzi az Inez Montero-val közösen előadott műsorszámot annak ellenére, hogy csak egyszer látta őket. Úgy látszik, tényleg elvarázsolja ez a világ - állapította meg, de nem volt ideje elmerengeni, mert a következő mondattal Castle már át is tért a cirkusz veszélyeire, és Kate érezte, hogy Omar hamarosan Anton Volkov-ról fog mesélni.
- Elképesztően veszélyes, amit csinálnak. Nem fél? - kérdezte csodálattal teli szemekkel az író.
- Nem, nem félek - nevette el magát az artista. - Szerencsére előadás közben még soha nem történt velünk baleset, de a próbák során már volt három súlyos sérülésem. Inez is megsérült egyszer, akkor azt hittük, nem tudjuk folytatni a közös munkát, de kitaláltunk egy új produkciót, ami nagyon látványos, de nem terheli a sérült bokáját. Persze rengeteg munka, gyakorlás és szenvedés volt, mire olyan lett, amivel el lehet kápráztatni a közönséget. - Omar jókedve láthatóan alábbhagyott a kínlódással teli órák emlékére. - Az emberek mindig újat, és egyre veszélyesebb produkciót várnak, de nem tudják, mennyi erőfeszítés van mögötte, és azt sem mérik fel, hogy sokszor az életünket kockáztatjuk. Néha úgy érzem, nem értékelik a látvány mögött húzódó elképesztően sok munkát - tette hozzá kissé keserűen.
Castle megértően bólogatott, és remélte, hogy a következő mondatával ki tudja ugrasztani a nyulat a bokorból.
- Láttuk a műsorukat már Miami-ban is, és egyre inkább azt hiszem, hogy nincs a cirkuszi produkciók között olyan, ami nem lenne életveszélyes - jegyezte meg ártatlanul. - Talán csak a bohócok - tette hozzá ártatlanul mosolyogva.
Omar Navarro teste érezhetően megfeszült, szeme összeszűkült, száját haragosan szorította össze, mintha uralkodni akarna feltörekvő dühén.
- Persze, ők nem is olyan híresek, és nem kapnak annyi elismerést, médiaszereplést, mint az artisták vagy a nagyvadak idomárai - nézett Castle a férfira, mintha megerősítést várna tőle, de amikor meglátta, hogy Omar elvörösödik a dühtől, már tudta, hogy nyert ügye van.
- A média igazságtalan - szólalt meg néhány másodpercnyi hallgatás után a férfi. Szinte sisteregtek a szavai, és tekintete, arcvonásai, egész testtartása mérhetetlen haragot sugárzott. - Van, aki csak jópofának hitt szöveggel traktálja az embereket, megspékeli egy kis akcentussal, és már sztárnak kiáltják ki. Fogadok, hogy maguk sem tudták, ki az az Omar Navarro, de Anton Volkvról biztosan hallottak!
- Én csak az újságokban olvastam, hogy holtan találták. - tette fel mentegetőzve a kezét Castle. Ügyelt rá, hogy úgy beszéljen, mintha nem tudná, hogy Anton gyilkosság áldozata lett. - Ha jól emlékszem, megfulladt valami tóban. De nem is tudom ... ő egy híres bohóc volt? - kérdezte bizonytalanságot és tudatlanságot színlelve.
- Bohóc? Ő még bohócnak sem lett volna jó! Komikusnak tartotta magát, de nem volt nagy szám, még csak igazán humoros sem volt! Ha nem lett volna törpe, a kutyát sem érdekelték volna a poénjai! Egyszerűen hasznot húzott a testi fogyatékosságából minden befektetett munka nélkül! - tört ki keserűen, de egy pillanat múlva észlelte, hogy elragadtatta magát, ezért tompítani akart az előbbi kirohanásán, és nyugodtabb hangon folytatta. - Tudják, volt valami abban a kisemberben, ami hatással volt az emberekre, főleg a nőkre, bár én sosem értettem, mi lehet vonzó egy fogyatékosban - húzta el undorral a száját.
- Talán a sármja - mosolyodott el Castle, mintha oldani akarná a feszültséget, de remélte, hogy a megjegyzése olaj lesz a tűzre.
- Mi? Milyen sármja? Azt hiszik, megnyerő személyiség volt? Hát nem! - engedett szabad utat a dühének Omar. - Kiválóan tudta manipulálni az embereket. Eleinte kedves volt, megértő és segítőkész, a bizalmukba férkőzött, aztán kihasználta őket! Nem is csodálom, hogy valaki megelégelte, és bosszút állt.
- Bosszút? - kérdezte hitetlenkedve Castle, ugyanakkor kíváncsian előbbre hajolva.
- Hát, van néhány ember, aki meg tudta volna fojtani egy kanál vízben! Ott van például Grigirij, a késdobáló. Amikor rájött, hogy Antonnak viszonya van Lenával, a húgával, aki egyben a partnere is, olyan ordítozást rendezett, hogy mindenki azt hitte, tettlegességig fajul a dolog. Persze, aztán megnyugodott, amikor Lena égre-földre esküdözve megígérte, hogy szakít Antonnal.
- És? Szakítottak? - kíváncsiskodott az író.
- Szerintem igen. Elvégre minden előadáson Lena áll a borotvaéles kései elé. Nem hiszem, hogy kockáztatná, hogy Grigorijnak megremegjen a keze dühében, miközben ő éppen arra vár egy falhoz szíjazva, hogy a bátyja körbedobálja a késekkel. Persze a rossznyelvek szerint titokban találkoztak - húzta el a száját gúnyosan, aztán elgondolkodva hozzátette: - Igaz, ha Inez-re is ráhajtott volna Anton, az én zsebemben is kinyílt volna a bicska.
- Ha ennyi haragosa volt Antonnak, már értem, miért hagyta itt a cirkuszt - bólogatott megértően Castle, de közben Omar-ra sandított.
- Nem hiszem - rázta meg a fejét a férfi. - Népszerű volt, nagyon jól keresett, a haragosokat pedig lenézte. Nekem elhiheti! Grigorijtól lehet, hogy félt, de senki nem gondolta, hogy emiatt bontott szerződést - vonta meg a vállát, aztán hirtelen észbe kapott, és gyanakodva vonta össze a szemöldökét. - Most az én életem érdekli, vagy Anton Volkové?
- Ó, természetesen a magáé, de tudja, milyenek az írók! Nálunk gyakran előfordul, hogy elkalandozunk - mentegetőzött Castle, és máris érdeklődő kérdésekkel halmozta el a férfit.
Kate egy szó nélkül hallgatta a beszélgetést, és mosolyogva figyelte, hogy Castle még a noteszába is jegyzetelget, hogy elhitesse Omar-ral, mennyire fontos a mondandója, holott már rég megtudták, amiért valójában jöttek. El kellett ismernie, hogy az író olyan ügyesen irányította a beszélgetést, hogy az artista rá sem jött a valódi szándékukra.
Negyed óra múlva, Castle megkönnyebbülten sóhajtott, amikor kiléptek a lakosztály ajtaján.
- Azt hittem, sosem fejezi be az öndicsőítést - panaszkodott.
- Ne nyafogj, Castle! Nem te voltál kíváncsi a késdobáló produkcióra? Lehet, hogy most közvetlen közelről láthatod a repülő késeket - húzta fel kihívóan a szemöldökét mosolyogva. - Éppen most kezdődnek a próbák - pillantott az órájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése