Változatok egy témára 8/26

- Persze ... több tény birtokában ... meglátogathatnánk az igazgatót, hogy adjon engedélyt egy világhírű bestseller írónak, hogy anyagot gyűjtsön a cirkusz rejtélyes világáról a következő regényéhez.

Kate nézte a férfit, akinek úgy derült fel az arca, mint egy kisfiúé, aki azt az ajándékot kapta, amire a legjobban vágyott, miközben öklével a levegőbe csapott.

- Ez az! - kiáltott fel visszafojtottan. - Akkor holnapig írnom kell egy vázlatot erről a nem létező regényről, hogy hihető legyen a fedősztorink - csillogott izgatottan a szeme.

- Szerintem felesleges. Bármikor elő tudsz állni egy cirkuszos sztorival, amiben a szálakat a CIA, a maffia, esetleg az UFO-k mozgatják - mosolygott elnézően a nő.

Castle hirtelen nem tudta, hogy dicséretnek vagy csipkelődésnek vegye a megjegyzést, de amíg száguldoztak a gondolatai, hogyan reagáljon a megjegyzésre, feltűnt neki Kate sejtelmes tekintete, ahogy elmerengve a koktéljába kortyol. Még el kellett telni néhány másodpercnek, hogy rájöjjön, miért akarta lebeszélni a vázlatírásról a nő. Közelebb lépett hozzá, és hátulról a karjai közé zárta.

- Szóval ... úgy gondolod, hogy felesleges időtöltés a vázlatírás? - suttogta Kate fülébe, aztán finoman a nyakába csókolt. - Akkor viszont szabad az egész éjszakánk.

Kate megfordult az ölelésben, és kisimított egy rakoncátlan vizes tincset a férfi homlokából.

- Hm ... igen, azt hiszem, szabad ... de nem izgatja túlságosan a fantáziádat ez az ügy? - kérdezte elgondolkodva, mivel felrémlett előtte néhány olyan pillanat, amikor nem tudta elcsábítani a férfit.

- Hát - pillantott a tábla felé Castle - még kíváncsi vagyok sok mindenre, de mivel ma már nem lesz több adatunk, amivel elinduljunk, muszáj lesz megvárnom, amíg a fiúk holnap újabb információval szolgálnak - sóhajtott színpadiasan.

- Akkor nem marad más választásod, mint várni. Lehet, hogy unatkozni fogsz, mert én majd szunyókálok ... - tett úgy Kate, mintha elmerengene a lehetőségen, miközben összecsücsörítette a száját, és lopva a férfira pillantott.

- Szeretek veled szunyókálni - állt meg Castle simogató keze a nő fenekén, és egy határozott mozdulattal közelebb húzta magához, és finoman érintve a cseresznyeajkakat, lágyan megcsókolta. Érezte, ahogy a nő enged az édes élvezetnek, ajkai elnyílnak, kezei a nyaka köré fonódnak, de aztán meglepve tapasztalta, hogy hirtelen megszakítja a csókot.

- Úgy érzem, a szunyókálás után nem menekülök az elméleteid elől - ráncolta össze a szemöldökét játékosan Kate.

- Nem. Nem menekülsz - vigyorodott el Castle. - Tudom, hogy szereted az elméleteimet!

- Csak ha használhatók. Amikor viszont olyat adsz elő, aminek semmi köze a valósághoz, akkor ...

- ... akkor nem tudsz nekem ellenállni - fejezte be önelégülten a férfi a mondatot.

- Akkor vagy idegesítőnek találom, vagy ...

- ... vagy szórakoztatónak.

Kate bosszankodva összeszorította a száját, amiért Castle mindig úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy ő jöjjön ki belőle jól, de a tekintete egészen más érzelmet tükrözött.

- Néha, mondom néha, kivételes alkalmakkor talán egy kicsit szórakoztatott némelyik elméleted - ismerte el vonakodva, nehogy Castle egója az egekbe szálljon, de ez is elég volt ahhoz, hogy a férfi arcán elégedett mosoly terüljön szét. - Na, hadd halljam, milyen történetet kerekítenél ezekből az adatokból!   - bontakozott ki az ölelésből, és kezdte összepakolni az iratokat.
- Egye fene! Amíg visszamegyünk a házba, elszórakoztatlak - húzta ki magát az író, de az önelégült megjegyzésre, csak egy rosszalló szemforgatást kapott viszonzásul. - Lássuk csak! - nézett elmerengve a táblán levő képekre, amelyek annyira lekötötték elszabaduló fantáziáját, hogy észre sem vette, hogy Kate lopva rápillantva megmosolyogja. - 20-30000 születésre esik egy achondroplasiás gyermek világra jötte, tehát viszonylag ritka mutációról van szó, és normál magasságú szülők esetében az ismétlődés kockázata szinte nulla. Mi van, ha egy jómódú, ismert amerikai családba született egy ilyen gyerek. A szülők első riadalmukban talán meg akartak szabadulni tőle, hogy ne veszélyeztesse a karrierjüket vagy az üzleti, esetleg a politikai karrierjüket, és örökbe adták a világ másik végére, Oroszországba. Aztán amikor Anton nagykorú lett, az anyja bevallotta, hogy ők csak a nevelőszülei, mire Anton útra kelt a nagy Amerikába, hogy megkeresse az igazi szüleit. Csakhogy hiába járt sikerrel, a karrierje csúcsán levő apja hallani sem akart arról, hogy kiderüljön a génhibás gyereke létezése, ezért másodszor is megszabadult tőle - adta elő Castle a képzelete szüleményét.

- Anton Volkov Szentpéterváron született - jegyezte meg Kate.

- A személyazonosságot és a személyes adatokat nem nehéz meghamisítani, főleg olyan helyen nem okoz gondot, ahol mindennapos a korrupció.

- Na és a pénz? - pillantott fel az iratok pakolásából a nő.

- Hm ... Anton, talán keserűségében, hogy a valódi szülei másodszor is eldobják maguktól, zsarolni kezdte az apját, aki azonban először még fizetett, később viszont úgy döntött, hogy végleg megszabadul a problémát jelentő fiútól.

- Akkor még mindig ott van a tigris - kötözködött Kate kaján kis mosollyal a szája sarkában.

Castle bosszúsan elhúzta a száját.

- A részletek kidolgozásához egy kicsit több idő kell - morogta, de következő pillanatban újra felderült az arca. - És az hogy tetszik, hogy Anton apja - akiről egyébként nem tudunk semmit - a KGB embere volt, és államtitkokat bízott a fiára. Amikor az orosz maffia rájött, hogy Anton birtokában értékes információk vannak, rászálltak a fiúra, aki az Egyesült Államokban keresett menedéket.

- És úgy akart bujkálni az üldözői elől, hogy híres komikus lett? - villant gúnyosan Kate tekintete, mire Castle magabiztosan megrázta a fejét.

- Éppen az ismertség és a média figyelme volt az, ami távol tartotta az üldözőit! Minél híresebb lett, annál nagyobb biztonságban volt - próbálta megmagyarázni az elméletét.

Kate levette az utolsó képet is a tábláról, és csípőre tett kézzel a férfi felé fordult. 

- Na, ez egy olyan idegesítő elmélet, amiről beszéltem - nézett szúrós tekintettel Castle-re. - Egyetlen tény sem illeszthető a történetedhez, ráadásul az egész csak feltevéseken alapul.

Castle arcán megjelent egy kis pimasz mosoly, miközben egy pillanatra felhúzta a vállát.

- Nem az volt a célom, hogy megmagyarázzam a tigrisharapást, a szerződésbontást és a kajmán-szigeteki pénzt - csillogott huncutul a szeme - csak el akartalak kápráztatni a fantáziámmal!

Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett a férfival, aztán alig észrevehetően összeszűkült a szeme.

- Mi lenne, ha a hálószobában kápráztatnál el a fantáziáddal? - húzta fel kihívóan a szemöldökét.

Castle nyelt egyet, miközben önkéntelenül válaszra nyitotta a száját, de aztán zavarában mégis becsukta, és amikor látta, hogy Kate figyelmét újra az iratoknak szenteli, bosszús grimaszt vágva megszívta a fogát. Az évek során mindig érezte, hogy Beckett elismeri és becsüli az élénk képzelőerejét, sőt, azt is tudta, hogy vonzónak találja ezt a tulajdonságát, de amióta együtt voltak, meg kellett tapasztalnia, hogy bizonyos helyzetekben Kate fantáziája túlszárnyalja az övét. Most tudatosult benne, hogyha versengtek volna abban, hogy melyikük fantáziája teszi játékosabbá, izgalmasabbá a szeretkezéseiket, egyáltalán nem biztos, hogy ő győzött volna. Egy másodpercig az ezüstérmesek kudarcának ízét érezte, de a következő pillanatban elégedetten elmosolyodott. Hirtelen emlékek sora rohanta meg, amikor Kate a végletekig fokozta a vágyait egy jégkockával, a bilincsével, vagy éppen egy erotikus nővérjelmezzel. Lehet annál szerencsésebb, mint hogy olyan különleges nő a felesége, akivel még a szeretkezés is egyedi, soha meg nem unható, meglepetésekkel teli csoda? 

- Castle! - rántotta vissza a merengésből Kate hangja, aki már indult volna, csak a töprengve ácsorgó férfira várt.

- Csak a hálószobai kápráztatáson gondolkodtam - mosolyodott el.

Kate-nek már a száján volt egy csípős megjegyzés, de mégsem szólalt meg. Meglepte Castle meleg, szeretetteli tekintete, boldog, őszinte mosolya, amiben nyoma sem volt az incselkedésnek vagy a nagyzolásnak. Hirtelen megérezte a hangulatváltozását, és tudta, már nem az évődő megjegyzésének szóltak a szavai, hanem valóban el akarja kápráztatni egy különleges szeretkezéssel. Visszalépett a még mindig tétován álldogáló férfihoz, és gyengéden megsimogatta az arcát.

- Nem kell nagy dolog ahhoz, hogy elkápráztass, csak szeress olyan őszintén, mint eddig - mondta halkan, de nagyon komolyan, miközben a kék szemekbe nézett.

Tekintetük összefonódott, és beszédesebbek voltak a szavaknál. Olyan mély, elszakíthatatlan szerelem csillogott a szemükben, aminek a kifejezésére a "szeretlek" szó nem elég.

Castle nézte a nő zöldesbarna szivárványhártyáján táncot lejtő csillogó fénypontokat, ahogy visszatükrözték a tenger hullámairól rájuk vetődő napfényt. Hét éve nem tudott betelni ezzel a csodálatos látvánnyal.

- Kate Beckett! Ha csak ez kell ahhoz, hogy elkápráztassalak, akkor egész életemben nagyon könnyű dolgom lesz - mondta halkan, miközben egy finom mozdulattal hátrasimította a nő arcába hulló hajszálakat.

Kate egy ideig nézte az őszinte szerelmet sugárzó arcot, élvezte a gyengéd érintést, és kicsit meghatódva gondolt arra, milyen szerencsés. Amikor azonban meglátta a huncut fény megcsillanni Castle szemében, azonnal tudta, hogy a férfi egy incselkedő megejegyzést fog tenni, hogy oldja a túl érzelmessé váló pillanatot.

- Azt azért nem fogom hagyni, hogy unatkozz mellettem - húzta fel egy pillanatra pajkosan a szemöldökét Castle.

- Ajánlom is! - nevette el magát Kate.

Közelebb lépett a férfihoz, szorosan hozzásimult, és  miközben megcirógatta a hátát, finom csókot lehelt a szájára.

- Kezdhetnénk egy kis tejszínhabbal - suttogta a csókba az író.

- Mmm ... a tejszínhab az jó, - szakította meg mosolyogva az édes érintést Kate, és kissé hátrébb húzta a fejét, hogy a ködös tekintetű kék szemekbe nézhessen - de ha azzal akarsz elkápráztatni, akkor előbb el kell jutnunk a házig - mondta mosolyogva, és csípőjét jelentőségteljesen a férfi ágyékának nyomta, hogy Castle-ben tudatosuljon, hogy vágyának fizikai bizonyítéka nem maradt rejtve előtte.

- Khm ... i-igen. Jó lesz, ha igyekszünk - köszörülte meg a torkát, miközben arra gondolt, mennyivel könnyebb a nők dolga, hiszen ők pontosan tudják, milyen hatást vált ki egy csókjuk vagy érintésük, míg egy férfi csak reménykedhet, hogy az apró jelek jó irányba vezetik a mozdulatait. Nagy levegőt véve próbálta akarata uralma alá vonni a testét, miközben sietős léptekkel, kézen fogva indultak Patterson luxusnyaralója felé.

Javi türelmetlenül nézett az órájára. Még nem volt tíz óra, de már szeretett volna túl lenni a találkozón.

- Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet bevonni Beckett-éket az ügybe - jegyezte meg maga elé morogva, miközben bosszankodva figyelte a kávéját nyugodtan kortyolgató barátját, aki értetlenkedve pillantott fel rá.

- Miért? Szerintem nemcsak Castle élvezi, hogy belelát ebbe a nem mindennapi ügybe, hanem Beckett is, és ezzel nem tesszük tönkre a nászútjukat - vonta meg a vállát Ryan.

- Nem a nászútról van szó - csattant ingerülten Espo hangja. - Végre itt van egy ügy, amiben a kapitány szabad kezet adott nekünk. Most megmutathatnánk, hogy Beckett nélkül is képesek vagyunk megoldani, és végre Gates is elismerné, hogy jó nyomozók vagyunk. Castle-ről, aki csak egy krimiíró, nem is beszélek!

Ryan letette a poharat, és hogy a szavainak nyomatékot adjon, kicsit előrehajolt.

- Gates tudja, hogy jó nyomozók vagyunk - mondta meggyőződéssel.

- Lehet - ismerte el hosszas hallgatás után Espo. - Áruld el! Téged nem zavar, hogy mindig mi végezzük el a kulimunkát?

- Nem - biggyesztette le a száját elgondolkodva Ryan, aztán látva Javi megrökönyödött ábrázatát, elmosolyodott. - Beckett pontosan tudja, milyen fontos a munkánk, és hogy az általunk gyűjtött adatok nélkül ő sem lenne olyan jó. Sőt, szerintem még Castle is tudja! De ha nem hiszed, akár meg is kérdezhetjük őket - intett fejével Espo mögé, jelezve, hogy a nyomozó és az író már közelednek feléjük, mire Javi összeráncolta a szemöldökét, és vadul megrázta a fejét.