Az ajtó csattanva záródott be az orruk előtt, a két meglepett ember pedig mozdulatlanul állt, és egyikük sem tudta, mivel törhetnék meg a rájuk telepedő kínos csendet.
- Ó! - nyögte Castle anélkül, hogy tekintetét levette volna az ajtóról. - Úgy látszik, ez a meglepetések és a félreértések éjszakája.
Beckett a férfira nézett, aztán sóhajtott egyet.
- Utálom a meglepetéseket - mondta szárazon, aztán arcát a kezébe temetve próbálta a helyére tenni az elmúlt percek eseményeit: a laptop eltűnését, Elvira Scott fenyegető levelét, a tényt, hogy Castle leszakadt inggombjának és felrepedt ajkának az idős írónő volt az oka, és nem utolsó sorban Rick őszinte kifakadását, amit nem tudott befejezni. Igaza van a férfinak, soha nem beszélik meg azt az érzelmi kavalkádot, ami köztük van. Hirtelen Sheryl Holms-ra gondolt, és elárasztotta a düh. Már nem akarta elfojtani a csalódottságát. Kihúzta magát, és egyenesen a férfi szemébe nézett.
- Beszélni akartál. Tessék! Beszéljünk! - sisteregtek visszafojtott suttogásként a szavai, ami félelmetesebbnek hatott, mintha kiabált volna. - Miről beszéljünk, Castle? Arról, hogy az életemet a játszótereddé tetted?
Castle az alkoholtól még mindig kissé tompa aggyal, döbbenten nézett Beckett-re. Annyira meglepte a nő hirtelen kirohanása, tűzben égő tekintete, hogy másodpercekig csak hallgatott.
- Úgy érzed, hogy csak játszottam veled? - szólalt meg sokára, végtelen szomorúsággal a hangjában.
- Miért? Te nem így látod? - kérdezett vissza Kate, miközben átható tekintettel fürkészte a férfi furcsán csillogó szemét.
Castle csak lassan fogta fel a nő szavait, így mire válaszolhatott volna, Kate folytatta.
- Már nem tudom, ki vagy Castle.
- Nem az vagyok, aki bármikor is játszana az életeddel - szólalt meg halkan, nehézkesen formálva a szavakat a férfi. - De ha te ezt gondolod rólam, akkor ... akkor ... - elakadt a szava. Nem akarta kimondani, hogy akkor nincs miről beszélniük, mert feltétlen bizalom nélkül nem lehet közös jövőjük.
Kate nézte a sápadt, nyúzott arcú, fátyolos tekintetű férfit. A szavai elbizonytalanították.
- Még mindig részeg vagy. Bármit mondanál, az alkohol beszélne belőled - szakította meg hirtelen a szemkontaktust. Józanul kell beszélniük - gondolta - ha kell egyáltalán beszélniük az érzéseikről. A fürdőszobába indult. Össze vannak zárva egy gyilkossal, aki már két embert megölt. Most nem lehet elfoglalva a csalódottságával, főleg azok után, hogy most már biztos: valaki járt a szobájukban, és elvitte a minden eddigi nyomozati adatot tartalmazó laptopot. Mielőtt az uszodába ment, a WC tartály mögé rejtette a fegyverét, amikor köntösre vetkőzött. Talán a hatodik érzéke vezérelte, hogy ne a párnája alatt vagy az éjjeliszekrény fiókjában hagyja a Glock-ot, mert akkor most nemcsak laptopja, de fegyvere sem lenne. Feltételezte, hogy aki a laptopot elvitte, a fürdőszobát nem kutatta át, így amikor a WC-tartály mögül előhúzta a pisztolyát, megnyugodva állapította meg, hogy a megérzései még nem hagyták cserben. Vagy mégis? Egy kép jelent meg előtte: Castle áll a medence partján, Sheryl Holms pedig hozzásimulva csókolja. Beharapta az ajkát az emlékre. Valami zavarta. Talán az, hogy önkéntelenül úgy gondolt a látottakra, mintha csak a színésznő csókolta volna a férfit? Vagy az, hogy úgy találta meg Castle-t a bárban, mint aki bánatában menekült az alkoholhoz? És milyen félreértésekről beszélt? Volt más félreértés is, mint hogy a színésznőcskének tulajdonított vérző ajkát Elvira Scott, az idős írónő okozta? Dühösen tuszkolta a pisztolyt farmerja derekába.
Castle magába roskadva, fejét a kezébe temetve ült az ágy szélén. Kate megtorpant, mert elbizonytalanodott, hogy tud-e neki segíteni a férfi ilyen állapotban.
- Beszélek a biztonságiak főnökével, hátha működtek a folyosói kamerák, és megtudjuk, ki járt a szobánkban. Jössz?
Castle lassan felemelte a fejét, miközben kezével hátrasimította a haját.
- Igen - mondta anélkül, hogy a nőre nézett volna.
Beckett fürkészve figyelte a férfi arcát. Még soha nem látta ennyire keménynek és tartózkodónak. Szinte már ridegnek tűntek a vonásai.
- Jól vagy? - kérdezte, mire Castle ránézett.
- Nem Kate. Nem vagyok jól - erőltetett magára egy lemondó félmosolyt, aztán pár másodperc múlva hozzátette: - Hasogatott a fejem.
Beckett pontosan tudta, hogy nem a fejfájástól érzi rosszul magát az író, de most nem akart vitát, ezért csak bólintott, és az ajtó felé indult.
Tíz perc múlva már a bár egyik eldugott sarkában ültek James Murray-vel, a biztonságiak főnökével, aki sajnálattal közölte, hogy mivel a generátorok csak korlátozott áramellátást biztosítanak, a biztonsági kamerák nem működnek a folyosón.
- Sajnálom, de a látogatójuk kiderítésében nem tudok segíteni, viszont beszéltem az embereimmel Fields-ről. Persze, nem mondtam el nekik, hogy a munkatársuk holtan fekszik egy rakás doboz alatt a raktárban. Úgy tudják, hogy a kastély külső megfigyelésével bíztam meg. Lucas West, a legtapasztaltabb emberem mondott pár érdekes dolgot, ami érdekelheti magukat. - Lassan körbe nézett, nem figyeli-e őket valaki, aztán kicsit közelebb hajolva Beckett-hez, halkabban folytatta. - Az mondta, hogy mérges volt Fields-re, mert két alkalommal is rajta kapta tegnap, hogy nincs a kijelölt helyén. Először csak bosszantotta, hogy munkatársa megbízhatatlan a munkában, de amikor az az egyik vendég szobájából jött ki, számon kérte, hogy miért ott mászkál, ahol semmi dolga nincs.
- Mit válaszolt Fields? - kérdezte Beckett és Castle egyszerre. Egy pillanatra zavartan elkapták a biztonsági főnökről a tekintetüket, de nem néztek egymásra.
- Azt mondta, hogy a vendég hívta a szobába, mert elvesztette a gyűrűjét.
- Hm. Senkinek nem jut eszébe jobb fedősztori? - morogta az orra alatt Castle.
- Lucas azt mondta, Filds érezhetően meglepődött, hogy meglátta kijönni a vendégtől, és nagyon zavarban volt.
- Melyik vendégnél járt? - kérdezték újra egyszerre, amitől Murray most már csodálkozva húzta fel a szemöldökét.
- Maguk mindig ezt csinálják?
- Igen ... - sóhajtott halkan az író. - De ... lehet, hogy már nem sokáig - nézett maga elé elmerengve, mire Beckett nyelt egyet, és hogy elterelje a biztonsági főnök figyelmét magukról, gyorsan a nyomozásra terelte a szót.
- Szóval? Kinél járt Fields?
- Nincs listánk a vendégek elszállásáról, mivel nem a szállóvendégek biztonságának megőrzése volt az eredeti feladatunk, csak azt tudom, hogy a 210-es szobában járt.
- Mit mondott még Lucas West? - kérdezte Beckett, mivel a biztonsági főnök többes számot használt a beszélgetés elején.
- Azt is mondta, hogy furcsa neki, hogy Filds mindig zárja a szekrényeit, mintha valami rejtegetni valója lenne. A csapatom tagjai megbíznak egymásban, nem szokták zárni a szekrényeiket egymás elől - tette hozzá magyarázatképpen.
Beckett pár másodpercig azon töprengett, hogy Fields szekrényeit nézzék át először, vagy azt derítsék ki, hogy kinél járt.
- Átnézném Fileds szobáját - döntött, és meg sem várva, hogy Murray beleegyezzen, már fel is állt, és határozott léptekkel a lépcsőház felé indult, a két férfi pedig szótlanul követte.
Kate-t megnyugtatta, hogy ha csak apró is a két nyom, és egyáltalán nem biztos, hogy van valami jelentőségük, legalább nem kell az íróval való kapcsolatán agyalnia.
Ahogy leértek az ütött-kopott alagsorba, Castle orrát megcsapta a dohos szag, amitől liftezni kezdett a gyomra. A kellemetlen érzés csak fokozta rosszkedvét. Nemrég még jegyespárt játszottak ezen a folyosón, most meg olyan messze kerültek a lehetőségtől, hogy valaha valósággá váljon a játékuk, hogy bele sem akart gondolni.
A következő pillanatban - mintha csak a sors meg akarta volna ismételni magát - kivágódott az egyik ajtó, és ugyan az a biztonsági őr lépett ki, akinek előadták a gyűrűs színjátékot. A férfi hatalmas izmait és a tigris tetoválást most szűkre szabott ing és zakó takarta, de így is érzékelhető volt az izmoktól duzzadó, erős test, amit csak félelmetesebbé tett az összevont, vastag szemöldök, és a haragos tekintetű fekete szemek. Látszott, hogy nincs jó kedve, amin csak rontott, amikor meglátta a két vendéget, és a mögöttük lépkedő főnökét.
- Mondtam már, hogy nem tudok segíteni, hogy megtalálják a gyűrűjüket! - vetette oda bosszúsan, aztán a főnökére nézve dühösen magyarázni kezdett. - Szólni akartam Fields-nek, hogy segítsen megkeresni egy elveszett jegygyűrűt, de mintha a föld nyelte volna el. Az adóvevője is ki van kapcsolva. Tudom, hogy kinti munkára osztotta be, de az adóvevőnek akkor is bekapcsolt állapotban kell lenni. Ha ezek után sem rúgja ki, akkor nem érdemes jól dolgozni - dohogott tovább.
- Volt még valami a rovásán? - vonta össze a szemöldökét Murray, Beckett pedig érdeklődve fordult az izompacsirta felé.
- Csak sosem ott van, ahol lennie kellene! A díjátadókor is a nagy terembe volt beosztva mellém, de legalább negyed órára eltűnt. Az nem járja főnök, hogy mindig más húzza helyette az igát!
- Nem tudod, hol járt?
- Csak azt tudom, hogy tiszta idegbeteg volt, amikor visszajött. Először nem szólt senkihez, aztán meg mindenkibe belekötött. Mehetek, főnök? Le kell váltanom Joe-t a hangároknál - toporgott türelmetlenül, mire Murray kérdőn Beckett-re pillantott, aki bólintott. Alig lépett azonban párat a tigris tetkós izomkolosszus, Castle hirtelen ötlettől vezérelve utána szólt.
- Nem tudja, hogy ki lakik a 210-es szobában?
A férfi megtorpant, aztán elgondolkodva végigsimított frissen borotvált állán.
- A 210-esben? Hm. Hát, a nevét nem tudom, de a 210-es annak a kis vékony, idős írónőnek a szobája, akivel maguk egy asztalnál ültek a díjátadón - mutatott ujjával a két vendégre, mire az írónak elnyílt a csodálkozástól a szája, és hitetlenkedő tekintettel fordult Kate felé, akinek viszont csak a szeme rezdülése árulta el a meglepődését.
- Menjünk! - intett a nő a biztonsági főnöknek, és határozott léptekkel Fields szobája felé indult.
Castle pár másodperces késéssel eszmélt, és sietve utána indult.
- Ez komoly? Mit keresett Fields Elvira Scott-nál? - tette fel kissé lihegve a kérdést, amikor végre utolérte Beckett-et.
- Kérlek, most ne! - csattant a nő hangja.
- Mit ne? - értetlenkedett az író, miközben arra vártak, hogy Murray kinyissa Fields szobáját.
- Ne gyárts elméleteket!
Castle nézte Beckett kemény vonásait. Nem tudta eldönteni, hogy azért kéri ezt, mert idegesítik az elméletei vagy az egész lénye, vagy csak nem akarja, hogy a biztonsági főnök többet tudjon meg a kelleténél. Pedig eltompult agya már elkezdte összerakni a kirakós darabjait: Benett Jonson balesetnek álcázott megölése, az öreg Holms rejtélyes halála, az álnéven élő Fields, aki valószínűleg mérget tett Holms italába, Elvira Scott, aki ismerte Holms-ot és ezek szerint Fields-et is ... mind, mind egy-egy darabka volt a kirakósban. Nem tudott sokáig töprengeni az új elméletén, mert Murray kinyitotta az ajtót, Beckett belépett Fields puritánul berendezett szobájába, és azonnal az ágy melletti ruhásszekrényhez lépett, amin nem a szokásos szekrényzár volt, hanem mágnes kulcsos biztonsági zár.
- Van hozzá kulcsa?- kérdezte a biztonsági főnököt, amikor a szekrény ajtaja többszöri rántásra sem nyílt ki.
- Nincs, de ki tudom nyitni - húzta cinkos mosolyra a száját a férfi. Pár másodperc múlva elégedett sóhajjal lépett el a szekrénytől, miközben látványos mozdulattal tárta szélesre az ajtaját.
Beckett-nek egy pillanatra elismerően húzódott feljebb a szemöldöke, de mivel nem volt ideje azon gondolkodni, hogy mivel nyitotta ki a zárat Murray, ennél több elismerést nem szánt neki. A szekrényhez lépett, és módszeresen kezdte kirakni a polcokon katonás rendben sorakozó ingeket és pulóvereket. Éppen lehajolt a legalsó polchoz, amikor egy pillanatra elakadt a mozdulata, mert megérezte, hogy Castle közvetlenül mögötte áll, és hogy a szekrénybe lásson, kicsit fölé hajol. Hangtalanul nyelt egyet, és kihúzta a legalsó polcon levő ingeket. A következő pillanatban elakadt a lélegzete, de nemcsak az elé táruló látványtól, hanem attól is, hogy Castle meleg leheletét megérezte a nyakán.
- Ez meg hogyan került ide? - szólalt meg döbbenten az író.
